Olvasói rovat - A számítógépcsináló ember

2010/12/17. - írta: Modor Tibi

 

Professor Pizka - tudjátok, akinek minden posztról eszébe jut, hogy ő azt már megírta a Ráérünkön. Hát ezt is megírta. Már.


 

 

 

A számítógépcsináló ember (Geekus rusticus telepicus)

A számítógépcsináló ember úgy viszonyul az IT-supporthoz, ahogy a köcsögdudás Józsi bácsi a hollywoodi filmzenéhez. Ma már (legalábbis az én környezetemből) kihalt, ahogy az ember együtt nőnek fel a legújabb oprendszerekkel, de még azért rengeteg helyen megfigyelhető, én is nemrég lőttem az utolsót. Nem tudom, hogy örök, alkalmazkodóképes fajról beszélünk, vagy pedig majd egyszer eltűnik a föld színéről és csak Vágási Feri-videókból fogunk majd rá emlékezni.

 

Több fajtája is van. Az egyik a Vágási Feri által is megszemélyesíteni próbált kultúrember, aki onnan indult húsz éve, hogy a munkahelyére hoztak pár IBM XT-t és ő megtanulta kezelni. Innentől kezdve körülbelül öt háztömb-sugarú körben betagozódott a mesterember-kommandóba, a Hilti-fúróval fusizó Józsibá, a redőnybeállító Bélabá és társai közé. Mivel felesége ad a látszatra, a Vágási Ferin is megfigyelhető normális ing, pulóver, vasaltfarmer, barna bőrcipő-egyenruhába bújtatta, hogy Gruberék az 54/b 1. lph. 5. em. 56. ajt. alatt nehogy rosszat gondoljanak róla, illetve hogy adjanak egy Adyt vagy Bartókot. Mert bizony ellentétben a Szomszédok világával, ezek kemény maszekok voltak. Mivel az asszony angolórákat adott, idővel elköltöztek a telepről és most Vácdukán élnek egy kétszintesben. A telepről önkéntes kiszorulásukat egy másik tényező is segítette: felnőtt egy csomó csipás kölyök, aki "meg tudja csinálni a számítógépet" (értsd: kivenni a WinXP startupjából a Tökömtudja Toolbar 3.0-át, amely a pornót bámuló Ödönke miatt került oda a Nuri Azomi extreme bukkake.avi letöltése alkalmával).

A régi számítógépmajszterek vagy kikoptak ebből a szerepből, vagy pedig idővel olyan munkahelyre váltottak, ahol még rezervátumszerűen él annyi informatikai analfabéta (és van annyi státusz, hogy...) elfér egy hivatásos számítógépcsináló ember. Ha például az ember bíróságon van és berosál a jegyzőkönyvvezető számítógépe, akkor a superhero gomb "Informatikus Robihoz" van bekötve. Készüljünk a látványra. Amit látni fogunk: Recbak márkájú cipő (koszos), hosszú farmer alul felhajtva (sima blue jeans vagy dohányszín vászonnadrág) széles nadrágszíj, amely alkalmas lenne két 45-ös vagy egy rendes kétkezes broadsword megtartására. Kockás ing (Dimmu Borgir pólóban nem lehet dolgozni járni). A blackfoot indiánok egyesített törzsfőnöki totemje (jobboldali számítógépmajszter esetén turulmadár /elnézést: Turulmadár/ vagy csodaszarvas) bőrszíjon lóg a nyakában. Az elhárítandó informatikai probléma általában abból áll, hogy a tizennyolcszor megnyomott "mentés másként"-okozta fagyást úgy kell elhárítani, hogy a harminc oldal óta nem mentett irat ne szálljon el. Amíg a hölgyek jelen vannak, udvarias és jólnevelt, de jajj annak a férfinak, aki kettesben marad vele.

Más számítógépcsináló emberekhez hasonlóan ilyenkor robbanás van. Kirobbanhat:

  • valami sárkányos-űrhajós-lövöldözős játék teljes világa az egyes fokozatú parasztoktól a plazmaágyúig
  • valami rettenetes babona, a lúgosító mágnesfűteától a reikin át béltisztításig
  • valami idióta űrhajósvallás-szekta tanai
  • a katolikus/református/egyéb történelmi felekezet lelkitáborának tisztasága és jósága
  • a természetes életmód és a darócba öltözés dícsérete (így), ideértve a gyerekek néptáncra járatását
  • szélsőséges vérkomcsi tanok
  • cigányozás
  • szélsőséges Orbán-imádat
  • szélsőséges Orbán-utálat
  • hosszas előadások II. világháborús német fegyverekről vagy
  • a zsidó világösszeesküvésről, idézetekkel a Cion bölcseiből
  • Egyes típusok (ahol ezt valami életmód-szabály nem zárja ki) ferde pornófilmekkel egészítik ki a műsort.

 

A számítógépcsináló legvisszataszítóbb fajtája a lehúzós, amelyik megjelenik és elkezd varázsolni. Kihasználja, hogy az átlag ügyfele semmit se tud a számítógépről. Ilyenkor felszalad az AdAware, a SpyBot „nagyon spéci vírusirtó programok” illetve még mondjuk a Panda vagy pedig egy hackelt Kaspersky. Amíg ezek a programok lefutnak, addig hallgatjuk meg a fentebb felsorolt baromságokat.

Ha az ember, teszem azt, szeret primitív emberek kárára ökörködni, akkor ki kell találni dolgokat. Pl.: Tylman Susato, az amsterdami trance-deejay, a Dietrich Fischer Disco, ahol a legmenőbb basszusok mennek. Ha zsidózós az illető (ezt sose meri kifejteni igazán, mert ki tudja, ha vásárló bibsi, akkor ugrott a pénz). Szóval ilyenkor jön a Talmuddal meg a Kabbalával. Erre valami jiddis hangzású kamuval kell kontrázni. Példák: Eliezer ben Shelomo, the 6th Roshebb (ejtsd: róóhschééébb) of Rada, Menachem bar Listach és társai. Ezzel bennfentesebbnek lehet tűnni, mintha csak Herzl Tivadart ismernénk.

Lehet még ufó-leszállóhelyeket kitalálni, a legutóbbi ilyennek egy kis X-aktákkal hígított Dänikent adtam elő helyszínekkel, vallásokkal, még egy szent is volt, akit felsugároztak és aztán világosodott meg. Parádés szórakozás, csak javasolni tudom mindenkinek, akit balsorsa számítógépcsináló emberrel hoz össze.

A számítógépcsináló ember nem ad számlát. Erről egy laza negyedórás tirádát ad elő, hogy ugye ezeknek, meg Kolompárék szociális millióira ő egy fillért se. Ha kell számla, akkor majd vesz valami haverjától, akinek muszájból van egy evás káeftéje.

A számítógépcsináló ember rendszerint valamelyik vakvágány-technológia híve - ez attól van, hogy mindent megvesz, ami épp megjelenik frissen, és az új technológiai eszközök egy része folytatás nélkül elhal. Emberünknek ettől aztán van egy csomó SCSI-csatlakozós eszköze, HD-DVD olvasója. Ezek a cuccok természetesen „zavarmentesebb, sokkal igényesebb, drágább a gyártása, de ez az igazi”-tulajdonságúak. Erről ugye van a vicc, hogy az én feleségem diplomás, jótékonykodik, sokat keres, nyelveket beszél... ne folytasd, az enyém is ronda. Megpróbál rád is tukmálni pár ilyen ótvar cuccot, ellen kell állni.

A számítógépmajszter gyűlölködő énje akkor bukkan ki, amikor valami közepes cégről beszél, aki úgy döntött, hogy lepasszolja őt és a faszán összehangolt hálózatát, és befizet valami IT cég közepes vállalkozás-szolgáltatására, huszonöt munkaállomással, nyomtató- és mailszerverrel, licenszelt programokkal, és 24 órás szupporttal. Na, ezek aztán a kurvák kurvái, a patkányok patkányai, a sintérek sintérei. Eleve „telerakják a szarjaikkal” az irodákat. Ezek a „szarok” dobozba zárt gépek, a házon hologramos nenyúlkálj-matricával, és „olyan igénytelen kínai chipsettel, hogy beszarsz, integrált az egész, semmi teljesítmény”. Na igen, majszterünk korábban eladott nekik egy csomó geforce kártyát a pasziánszozáshoz...

A szupporttos telefonos majmok szart se tudnak, úgy tanítottak be nekik néhány eljárást (ebben speciel igaza van), folyton áll a munka, fel is hívta a Bandesz (aki korábban odavitte) hogy segítsen mert az írja ki a Winfos, hogy... segített, persze hogy segített, de tudod, mennyit kérnek ezért a szarért? Hat-száz-ez-ret! Ha-von-ta! (Persze, mivel a könyveléshez semmi esze nincs, nem tudja, hogy a hat kilóban a számítógépek bérleti díja is benne van, elmegy direkt költségbe, nem kell az amortizációval szórakozni).

Luddita sirámai végén talán beindul a gép. Fogcsikorgatva adsz neki zsebbe húszezret. Elmegy. Leülsz a gép elé, lelövöd az Adaware, a Spybot, az AVG, a Panda startup részeit, visszaállítod a nyomtatót, kilődözöd a feleslegesen megnyitott portokat, kinyomod a Google- és Yahoo-toolbart. Próbálod kideríteni, ki hívta ide, és lecseszed, hogy ha még egyszer...

192 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.12.17. 07:03:07

Magyarországon minden felnőtt korú férfi ember számítógép zseninek képzeli magát.

Olyan ez mint a forma egy, vagy a foci, meg az autó, ebben mindenki szakembernek képzeli magád, és ha nő vagy, ráadásul már nem fiatal, akkor biztos lehetsz benne, hogy ebben a kérdésben értemi fogyatékosként fognak kezelni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 07:34:11

@Frengi: ez azért van, mert a férfi empirikus alkat. Ha 100 középkorú vagy mindegymilyenkorú hölgyből kilencvennyolccal képtelenség megértetni például a könyvtárstruktúrát is, akkor elkönyveljük, hogy hülyék.

Amúgy ennek részben magyarázata is van: a műszaki terület gyakorlatalapú, azt ismered, amivel foglalkozol. A nők - akik ugye saját bevallásuk szerint kurvára meg tudják osztani a figyelmüket 7 dolog között - valójában sztem képtelenek tartósan és komolyan foglalkozni valamivel. Hány nőt láttál már pl. mondjuk grafikai programokkal játékból bohóckodni, csak azért, hogy kiismerje a működését? vagy hangszerkesztővel? adatbázis-kezelőt saját szórakozására nyektetni, hogy mi mit is csinál benne? Régi gépet szétszedni, hogy megtudd, mi van belül?

na ugye:)

Der Beste 2010.12.17. 08:30:36

@Frengi: Kivéve engem.
Én szart sem tudok a számítógépekről, csak használom őket. Majdnem mindennnel így vagyok, kivéve a nőket. (Róluk mindent tudok, de nem használom(ki) őket.)

2010.12.17. 08:35:43

Az kimaradt, hogy felrakat a win mellé egy linux partíciót is, mert az a király és az kell...

Tóth Zsuzsanna · http://webdesigner.blog.hu 2010.12.17. 08:44:24

@vészmadár (pica pica): imhol egy példány.
Leggyakoribb kérdés felém:
- mivel foglalkozol?
- weboldalakat tervezek.
- jaja, de jó, akkor te számítástechnikus vagy, nézd már meg az öcsém/anyám/... gépét!
- bocs, de nem értek a számítógépekhez (nem akarok speciel éppen)
- ...sértődés. most mondtad mivel foglalkozol.

na őket húzza le az az ember, akihez fordulnak, ha adok tanácsot, ha nem :)))

(a pista ajánlotta, annak is megcsinálta a gépét, igaz kikellett cserélni benne ezt azt, ezek a cuccok nem egy életre szólnak, a mocskos kapitalisták kitalálják romoljon el, vegyél újat. a pista mondta, neki mindegy, csak menjen, ő nem ért hozzá, asztalos.)

Travis Paymon · http://szervezdmeg.eu 2010.12.17. 08:46:14

Az ilyen ügyeskedő, húzzuk le a hülyéket jól ismerem. De nem is ez a szomorú igazán. A szomorú az az eset, amikor az előbb említett emberke komoly pénzekkel lehúzza az ügyfelet, annak később megint kellene valami segítség, de az ügyeskedő nem ér rá. Hív engem - hasonló vonalon utazok - hogy segítsek. Segítek, kérdezi mennyivel tartozom. Semmivel, egy gombnyomás volt (F11-et benyomta a kedves ügyfél és "eltűnt a tálca"). Semmivel? De hát legutóbb ugyan ezért 3000 forintot fizettem. Hát... sajnálom. És itt jön a csavar. Ugyan ez az ügyfél legközelebb kit hív? Hát persze, hogy az ügyeskedőt, aki egyszer már lehúzta és most is le fogja.

2010.12.17. 08:48:42

@Zsuzsannadesign: én időnként dolgozom logisztikai szoftverrel, közlekedésmérnök vagyok. Rám is rám másznak időnként, hogy írjak programot, szereljek gépet, túrjak oprendszert.:)

aribeth 2010.12.17. 09:03:15

"vagy egy rendes kétkezes broadsword megtartására"

:))

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.12.17. 09:06:08

Az én gépeimet ilyen Kárpátiás nemzeti rocker bütyköli. Ami bizonyítéka annak, hogy a magyarok találták fel a számítógépet -és most nem feltétlen a Neumann vonalra gondolok - valszeg már a bibliai időben, közvetlenül Jézus, a párthus fényherceg megteremtése előtt.
A Vágási Feri pedig nemcsak egy sápatag kompjúterbuzi, azt tudni kell, a múltkor úgy vágott fejen egy telepi krakélert, hogy annak megzápult az agya. A Feri járhatott a rendőrségre szegény.

helianthus 2010.12.17. 09:12:09

@vészmadár (pica pica): szedtem már szét gépet, cseréltem leégett tápegységet power gombostul, és értem a könyvtárstruktúrát, így át tudom érezni, amit írtál. Nálunk rendszeres dolog, Jajj, eltűnt a gördítősávom!, az excellben a munkalapok alul!,...stb, mert ha már nem ért annyira a gépkezeléshez, legalább figyelne oda, hogy ne kattintgasson összevissza, két pletyka közben. Visszacsinálom a gördítősávot, stb. elmondom, hogy mi történt és hogy lehet megoldani. Eltelik két hét Jajj, eltűnt a gördítősávom!!! :D

2010.12.17. 09:16:57

@Travis Paymon: Ez az F11 tök jó játék! MOst az összes kolléganő gépén benyomtam, amíg büfézni vannak... Előre röhögök a (személyiségtől függő) kétségbeesett, ideges vagy trágár reakciókon. Lesz itt mindjár janemár, mijapicsa akkurvaéletbe!

Styxx 2010.12.17. 09:18:19

Jó lett, gr.

"A számítógépcsináló legvisszataszítóbb fajtája a lehúzós"

Főleg akik nénikre-bácsikra utaznak, akik lényegében csak szkájpoznának az unokákkal, meg e-maileznének és ízlés szerinv kurucinó, kapcsolat.hu.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 09:24:21

@helianthus: én az evolúció híve vagyok: a hülyéket ki kell szelektálni a munkahelyekről. Az ilyen menjen, ásson árkot.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.12.17. 09:24:43

Ilyen embert nem akkor szoktak hívni ha már a család összes tagja megpróbált életet lehelni a gépbe de az csak rosszabb lett.?.?

kidurrant a tej 2010.12.17. 09:36:43

elég jól el lett találva:)
a számítógépcsináló ember egyik elkorcsosult alfaja az általános vagy középiskolai számtech tanár (tapasztalatok szerint néha még főiskolákon is előfordul). a számitogépcsinálóból lett számtechtanár természetesen középkorú vagy néha kicsit idősebb is. megjelenése hasonló a posztban leirttal, de talán hozzátenném még az iskolában a lábbüdösödést meggátolandó barna bőrszandál+zokni párost (ami természetesen utcára is kiváló viselet a tavasz közeledtével). a farmernadrág szigorúan bokáig érhet. szájszaga általában egy rothadó állat elfogyasztása okozta bélszéllel vetekszik.
a számtech tanár általában egyetlen területen jeleskedett még annakidején, de az a technológia már régesrég elavult, ezért idővel rájön (rászólnak szerintem), hogy a DOSos programok használatának oktatását váltsa fel valami újabbal. így történik aztán, hogy a microsoft office 'programcsomag' részeit az ember általános iskolától kezdve az egyetemig tanulhatja, de általában a szint nem sokban különbözik.
jellemző még továbbá a számtech tanárra valamely oprendszer, szoftver túlontúli imádata, magasztalása.

persze vannak olyan középkorú informatikai végzettségű tanárok is szépszámmal, akik tudtak haladni a korral, de ők inkább valamilyen informatikai szaktantárgyat tanitanak egy egyetemen. akikről én irtam, azok az általános számtech tanárok :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 09:50:33

@Brother Love:

Mekkora geci vagy!
Majdnem akkora, mint én, a képernyőképesítő játékommal.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 09:54:54

Nálam egyébként az van, hogy apám szokta rámbízni a gépét, amikor már minden rendű és rangú hülye belepiszkált. A szomszéd bácsi, aki mondjuk hasonlóan ért hozzá, mint maga az öreg, meg az unokája, Pistike, aki viszont hat éves, de egy valóságos zseni, meg ilyenek. És akkor amikor már bootolni sem hajlandó, állhatok neki én. De a DOS partició az maradjon, mert a kedvenc flippere csak DOS-ból működik!

2010.12.17. 09:58:46

@El Topo (Sgt. Elias): szeretem az ilyen hatéves zseniket, akinek a szülőn megtanították, mi az a három lépés amivel el lehet indítani egy játékot a gép bekapcsolásától és a család olyan büszke rá mint egy új Bill Gates-re vagy Steven Jobs-ra.

Atlétás Bandi · http://azelott.blog.hu/ 2010.12.17. 10:01:52

Na, szevasz, szevasz, mi a helyzet, minden okéS? Figyelj csak, apám, azért hívlak, valami gond van a géppel, valamikor ránézhetnél, úgyis ilyennel foglalkozol, hallod, semmi rumli nem lesz vele neked, átmegyek érted, van süti is. Fél óra alatt megcsinálod, úgyis régen találkoztunk, nem?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.17. 10:04:48

na... most is a számítógépcsináló miatt szívok... nem írom le, mert esetleg gépágyús ámokfutásba kezdenék tőle. Mindenki tagadja, hogy az ő ismerőse lenne...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:19:42

@kidurrant a tej: mindamellett, hogy nagy százalékban igazad van a középiskolai számtechtanárokról, hiszen jellemzően egykori orosz-szakosok átképezve vagy matekos másodszakja, szval teljesen igazad van, de hogy az office programcsomag darabjait nyektetik, az sajnos nem az ő hibájuk, ezt írja elő a középiskolai központi program, ebből áll az informatika érettségi.

noirp 2010.12.17. 10:25:29

@vészmadár (pica pica):
"A nők - akik ugye saját bevallásuk szerint kurvára meg tudják osztani a figyelmüket 7 dolog között - valójában sztem képtelenek tartósan és komolyan foglalkozni valamivel."

Nnna, mingyá idegyűlik Vérnyúl :D

Am mindig is sejtettem, h anyám vagy lopta a diplomáját, vagy nőimitátor. ;)

noirp 2010.12.17. 10:28:01

@Zsuzsannadesign: :D akárha mutert hallanám (ő szoftveres, mégis nyaggatják)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:31:15

@noirp: höhö. Nyilván nem mindenki, ugye, ez egy statisztikailag érvényesülő, haranggörbére optimalizált megfigyelés:)

noirp 2010.12.17. 10:32:09

@El Topo (Sgt. Elias): jézus úristen. flipper? 2010-ben? :O
@Hadrian77: meg Topo is: a hatéves pistikék kultusza szvsz kilencvenes évekbeli maradvány, és egyszer el fog tűnni. Ahogy ezek a Gates-Szász Marci hibridek felnőnek és kezdenek átváltani szexlapokra.
(Azért Szász Marcit hozom elő, mert számomra ő volt a legeslegidegesítőbb számítógépcsináló-palánta)

Sand Lover 2010.12.17. 10:32:11

@vészmadár (pica pica): “valójában sztem képtelenek tartósan és komolyan foglalkozni valamivel. Hány nőt láttál már pl. mondjuk grafikai programokkal játékból bohóckodni, csak azért, hogy kiismerje a működését?”
Ha mutatok egyet, akkor nem írsz többet ilyen ostobaságot? Apám gépét én szoktam kezelgetni, ha valami gond van. Grafikai programom is van otthon, képzeld.

Professor Pizka: jól elkaptad, grat.
Visszatérnek a régi beidegződések, miszeint IT-s csinálósemberrel csak úgy érdemes beszélni, ha előtt felveszem a domina-szerelést, különben 1. alapból hülyének néz 2. elront/elállít mindent a gépen 3. úgysem érti meg, hogy nekem más alkalmazások IS futnak a gépemen mint szokásos irodai MS cuccok

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 10:33:12

@noirp:

Kivételek persze vannak, de például egyáltalán nem ismerek olyan nőt, aki normális játékkal képes lenne játszani. Lányok legfeljebb ilyen frinc-franc dash játékokat tolnak, ami játszható öt percig, aztán megunja az ember. Viszont Tropico, vagy Total War, vagy Black Hawk down az nem megy.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.17. 10:34:28

@Morgan LeFay: ha újraparticionálom a vinyód, megnézhetlek talpig vinylben? :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.17. 10:35:56

@El Topo (Sgt. Elias): akkor én lány vagyok, mert nekem már a tetris is sok volt. A mostani telefonomban van szudoku, az jó. Csak túl könnyű szintet lehet beállítani, ez gond. Az autóversenyes játékkal, ami szintén van rajta, a második pályán nem bírok túljutni.

noirp 2010.12.17. 10:36:47

@vészmadár (pica pica): továbbra is féltelek Vérnyúltól :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:37:45

@Morgan LeFay: szomorú, hogy épp a modoros törzsközönségében fordul még mindig elő, hogy egy nyilvánvalóan durván általánosított megfigyelést valaki tételesen végigelemez saját magán, és kijelenti, rám ez meg ez meg ez sem igaz...

ugye amikor a kis köcsög gasztrobloggerek ugyenezt csinálták, milyen vicces volt?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 10:39:15

@Professor Pizka:

Én meg leginkább csak az olyan játékokat szeretem, amihez oda sem érdemes ülni, ha nincs ráérő 10-12 órád.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:39:23

@noirp: ne félts, mégis mit tehet? legfeljebb elcsábítom, aztán ennyi:)

Motorpenis 2010.12.17. 10:40:20

"A nők - akik ugye saját bevallásuk szerint kurvára meg tudják osztani a figyelmüket 7 dolog között - valójában sztem képtelenek tartósan és komolyan foglalkozni valamivel. "

Ja-ja, és ezt úgy bírják előadni, hogy ők ebben is többek a férfiaknál, mert egyszerre több dologra is bírnak figyelni. Holott egyszerre elég egy dologra koncentrálni, ami meg nem megy.

Motorpenis 2010.12.17. 10:41:51

Különben még vannak számítógépcsinálók, ők azok, akik házhoz mennek, ha baj van a "géppel". (Azért az idézőjel, mert gyakran a szoftver szarik be, nem a "gép".)

A számtech. tanár is találó, ahogy megjegyeztétek.

mrs.starkey 2010.12.17. 10:42:17

BTK-s vagyok, egy csomó mindent meg sem értettem. :D Bár én nem szoktam szólni senkinek, inkább addig nyomkodom, amíg valahogy rá nem jövök, hogy mi a bibi.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.12.17. 10:43:59

Mi a baj a tisztességes dohányszín nadrággal és a széles derékszíjjal? (Az enyém 4,5 cm széles és több, mint fél centi vastag fekete marhabőr...)

Viszont nem 2 db .45-ös VAGY egy kétkezes broadsword megtartásához kell, hanem ÉS! (plussz tartaléktárak)

Dimmu Borgir pólóban lehet járni dolgozni - csak be kell gombolni fölötte a kockás (favágó~) inget.

És még csak informatikus sem vagyok.

Ajánlanék még 1-2 kedves kollégaszívató számítógépbeállítást:

- optikai egéren egy darab papírral ragasszuk le a szenzort
- ha tájolható az egér, forgassuk el 45 fokkal
- ugyanez jó játék a forgatható laposmonitorokkal is
- vagy a képernyő tájolásával
- gépelni csak alig tudó kollégának keverjük össze a billentyűit! vagy csak vigyünk el egy marékkal.

Egyéb kreatívok?

Ui: Nem is vagyok informatikus

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:44:01

@noirp: ha anyud szoftveres, akkor gondolom gyakran kérik meg arra is, hogy nézze már meg a mikrót, esetleg a rádiót:)

csak azért, mert én plö környezetmérnök vagyok, EBBŐl kifolyólag sokan úgy gondolják, kellene tudnom

- fűnyírót szerelni
- egyszerű (alap) családi házat tervezni
- tudni, mennyi a tapétaragasztó száradási ideje
- házi praktikákat ismerni a rosszul felragasztott szalvéta leszedésére (ugye van ez a szalvétaragasztgatós kreatívhobbi, csak nem tudom, mi a neve)

hehe

mrs.starkey 2010.12.17. 10:44:04

Vagy ha más nem, akkor kikapcs-bekapcs, kihúz-visszadug.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:44:43

@Motorpenis: én szoktam mondani, hogy én is tudok egyszerre 3 dolgot szarul csinálni:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:47:02

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: simán húzd ki az egeret. Vagy kapcsold ki a gépet hátul (amelyiken van még ilyen lehetőség).

egy napra simán lefoglalsz ezzel egy teljes IT-osztályt. Ugyanis ők ilyen alap szarokra (be van-e dugva), nem foglalkoznak:)

noirp 2010.12.17. 10:48:42

@vészmadár (pica pica): vagány gyerök vagy Andris, ammán igaz :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 10:49:45

@noirp: höhö, azok hívnak csak így, akik szeretnek:) szval te vagy a második:)

2010.12.17. 10:51:41

@El Topo (Sgt. Elias): Hát persze, hogy az vagyok!

Faststonnal lementett monitorkép beállítása alap.

2010.12.17. 10:54:17

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Még nem próbáltam ki, de ami késik nem múlik a billentyűzetbe búza szórása, meglocsolása péntek délután. Állítólag hétfőre "kizöldül" a billentyűzet...

Egér átállítgatása alap.

noirp 2010.12.17. 10:54:32

@vészmadár (pica pica):
Nem, arra még nem kérték. :D
Mondjuk konnektort é biztosítékot javítani, azt tud. Innentől már csak pár lépés a mikró.
A szokásos vetélt gyerek és holt német katona mellett csavarhúzó+fázisceruza mindig volt a ridiküljében. Egyszerű okból: ha hardverest hívott, és az meg akart lógni "elmegyek csavarhúzóért" felkiáltással, anyám levágta előtte a kanyart :)

Engem takonylazító infraégő beszerzésekor kérdezett ki egy ismerős néni, mert úgy hallotta, vmi infravörös dologgal foglalkozom.
Igen. Közeli infravörös színképelemzéssel :)

Na amúgy meg tudtad berhelni a fűnyírót?

noirp 2010.12.17. 10:58:43

@Motorpenis: Nekem már számtech szakosak voltak az ez irányú tanáraim (1996-1997) de sokat nem lendítettek a kiberkultúránkon.

Sand Lover 2010.12.17. 10:58:47

@Professor Pizka: Particionálni tudok, esetleg valami más extra IT-varázslat? :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.17. 11:01:42

@Morgan LeFay: lebuktál, nílus-parti székely! Parti-cionista vagy! :-)
Ó rengeteg mindent tudok. Portokat kiosztani és tiltani, vírust irtok, eszközöket telepítek, rontáslevétel, sorselemzés!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.12.17. 11:03:18

@vészmadár (pica pica): Az olyan egyszerű - bár kétségtelenül hatásos! :)

Még boldogult egyemista (sic!) koromban történt, hogy IT-s haveromnak egy napi elfoglaltságot adtam. Pedig nem is akartam.

A koliban az ágyam mellett volt két dugalj a hálókábelnek. Hajnal háromkor ledőltem aludni végre.

Nem sokkal később (úgy reggel 7 után) már szállingóznak a haverok, hogy megnéznének valamit (akkor azért még nem wifi laptopokkal rohangált mindenki, úgy 10 emberre viszont jutott már legalább egy gép a koleszban).

Fain srác voltam, mondtam hogy jól van, nézzék csak... Aztán sorba mindegyik: Hé Kötél, nem megy a net!

Na bsszátok meg, legalább hagytok aludni!

Amikor viszont kikászálódtam és én néztem volna szét a neten, konstatáltam, hogy bssza meg ez tényleg nem megy. Mindegy hétvége, IT-s sráccal megbeszéltem, hogy hétvégén bejön, megnézi, megcsinálja. (ez volt péntek)

Vasárnap beérek, megy minden. Hétfőn beszélek a sráccal, de nagyon morcos... Egy teljes napig szopókázott vele, tesztelt, telepített, mire rájött, hogy át van dugva a kábel az ágyam mellett a másik dugaljba.

És ekkor leesett: csütörtök éjjel (péntek hajnal 3-kor) én dugtam át a kábelt, hogy másnap reggel hagyjanak a francba aludni. De ez már annyira félálom volt, hogy még magamat is megszívattam vele. Meg szegény srácot, akit szakmai büszkesége nem engedett felállni a gépemtől, míg kész nem volt...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 11:08:09

@Professor Pizka: igen, pont erre utaltam, éles eszed van, te legalább értetted:)

noirp 2010.12.17. 11:09:53

@Professor Pizka: :D
A rontáslevevő csomókat, jól gondolom, te is egérkábelre csinálod?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 11:10:06

@noirp: nem, de szakavatott tanácsokat kapott, milyen füvet kell ültetnie és milyen kecskét tartson hozzá, ha jól kinéző gyepet akar:)

noirp 2010.12.17. 11:11:53

@vészmadár (pica pica): és milyet? Argali vagy kameruni törpe ajánlott?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 11:12:08

@noirp: hozzáteszem, ezüsttisztításban viszont professzionális vagyok:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 11:13:44

@noirp: én a kameruni törpének vagyok a híve, alacsony a fogyasztása és a hangfekvése emlékeztet az egyik kedvenc énekesemre, Geoff Tate-re:)

noirp 2010.12.17. 11:14:27

@vészmadár (pica pica): á! közös pont :)
Környezetkímélő vizkőoldás, medencepucolási tanácsadás is van? :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 11:19:28

@noirp: az még hagyján, de "te akkor ilyen biológusember vagy, sztem hogyan tölthetném fel legkönnyebben csível a lúgusított vizet"

WTF?:)

Sand Lover 2010.12.17. 11:22:07

@Professor Pizka: “lebuktál, nílus-parti székely! Parti-cionista vagy! :-)”
Csak, ha parti van. Mondjuk, héder-est. :)

Hurri Kán 2010.12.17. 11:34:26

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Úgy kell neki, miért a végéről kezdte a hibakeresést :)

noirp 2010.12.17. 11:41:51

@vészmadár (pica pica): juj
Hát áztass belé csÍperkét

GERI87 2010.12.17. 11:48:45

@Frengi:

Én aztán nem....utálom a gépeket berhálni..működjön azt kész:)

Csomó időt el lehet baszarintani velük.

Janka nénit meg ütném..

"Soha nem akartok nekem segíteni..ez csak kifogás...miaz hogy lefagy? nem szibériába vagyunk...mint szegény megboldogult....ne faggyon le! bezzeg régen...mi az ott a kezedbe?....ne nézz így mert ráncos leszel...micsi..ÁÁÁÁÁ..most nézd meg milyen lett a szőnyeg.."

A legrosszabb ha Janka néni, Feri bátya géphez jut és akkor a pasziánszozástól sajnos eljut a netig és küldözgetik a barinőivel a bugyuta e-mailjeiket amik már 1995 óta keringenek a neten..
meg egész álló nap Ödönkével msn-eznének meg e-maileznének de nem jönnek rá hogy Ödönke baromira nem akar velük szórakozni....

Feri bácsi meg betalál valami politikai/autósmotoros/hobbielektronikus oldalt és vége mindennek...

GERI87 2010.12.17. 11:54:07

Amúgy nem lesz poszt a "sárgaveszedelem" Bélabáról?
Aki szerint Kína/India/Burkinafaso "kurvára fejlődik" és lezuz mindenkit és szerinte már most Burkusul meg han kínaiul kell tanulni mer rabszolgák leszünk...?

Nemrég volt a HVG-ben hogy Indonézia rágyúr a tőkebeáramlásra....

Már előre várom mikor jut el a kistigrisezökhöz a hír:)

"Indonézia az új Japán...ha ma kezdenél el malájul tanulni már akkor is késő lenne"

escargot 2010.12.17. 12:09:27

@GERI87: Azért az igazi "sárgaveszedelmes" (különösen gyakori a taxisok között) nem a nyelvtanulással és a felzárkózással, hanem a kitoloncolással/vasfüggönnyel szeretné inkább kezelni a problémát.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 12:17:19

@GERI87: ha jól érterm,a sárgaveszedelem alá begyúrhatóakár venezuela vagy a mikronéz szigetvilág is, ugye:)

1szárazaranyosbalek 2010.12.17. 12:18:57

Negyed órája szándékosan köhögök a "széles nadrágszíj, amely alkalmas lenne két 45-ös vagy egy rendes kétkezes broadsword megtartására" félmondaton, hogy valahogy leplezzem a fel-feltörő nevetőgörcsöket a zopenoffice-ban.

1szárazaranyosbalek 2010.12.17. 12:27:42

Elnézést, de nyelvtannáciként (sic!) megjegyezném, hogy a "közepes vállalkozás-szolgáltatására" kifejezést vagy "közepesvállalkozás-szolgáltatására", vagy esetleg közepes [értsd: minőségű] vállalkozásszolgáltatására módon kell írni. Alá'szolgája.

Hurri Kán 2010.12.17. 12:31:21

@1szárazaranyosbalek:
Ha pedig a vállalkozás méretére utalunk, akkor a közép-vállalkozás jelzőt használjuk. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 12:36:49

@1szárazaranyosbalek: aztánmeg a magyarban ez a ' vagy mi jel nem is létezik. Még az alászolgájában sem:)

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.17. 12:38:49

telitalálat a poszt :D laptopokat és PC-ket árulunk, úgyhogy közvetve naponta többször is találkozom a típussal mint kibic, "sajnos" csak telefonon át főleg, de sokat tudnék mesélni ha nem kéne rohanni dolgozni :D

viszont azt kijelenthetem, a lakosság minden tagjára jut egy informatikus/rendszergazda ismerős (SIC!). a leggyakoribb, amikor visszahozzák a No OS laptopot, hogy az "informatikus ismerős" sem tudta feltenni rá a tört XP-t, ez a gép HIBÁS! :D :D (fel lehet tenni egyébként, pedig én nem vagyok informatikus de 10 perc alatt feltenném bárkinek ha akarnám).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 12:44:31

@1szárazaranyosbalek: amúgy miért kellett a nyelvtannáci után bökni ezt a sic!-et? Ezt legfeljebb akkor szoktuk, ha kifejezetten fel akarjuk hívni a figyelmet, hogy dede, bizony így van írva, nem elgépelés

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 12:49:29

@d'oh: 10 perc alatt felteszel egy win oprendszert? ha igen, én leszopom magam:)

2010.12.17. 13:10:24

Van egy kollégám, mindig röhögök rajta, mert marhára ért az ilyen dolgokhoz. Sosem törli például az átmeneti könyvtárakat, minden szart gyűjt, aztán persze ha belassul a gép akkor az szerinte vagy vírusos lett vagy már régi szar és kell egy újabb és gyorsabb.
Most nem régen vett egy okostelefont, mert azt gondolta a régi már ócska, de azóta sem használja, mert nem tudja hogy kell.

Ernoke 2010.12.17. 13:19:48

az én kedvencem az atyáskodó számítógépcsináló ember.

mondjuk, hívod a számítógépes embert, olyan kérésekkel, h oldja már meg, h a programjaid ne akadjanak össze, meg tudjál rendesen letölteni, meg ne legyen ilyen rohadt lassú a gép, meg ilyenek. tehát hogy használhasd olyanra, amire a többi ember általában szokta a gépet használni.

aztán visszakapod a gépedet, és a következők vannak. csinált a rendszergazdain kívül egy másik felhasználói fiókot, amiben nem tudsz semmit telepíteni. a rendszergazdai fiókodnak is lekorlátozta mindenét. innentől semmilyen programot nem tudsz telepíteni a gépre egyik fiókból sem. a net biztonságát is gigabrutál-erősre állította, a te érdekedben semmit nem nyithatsz meg, amiben mákszemnyi esélye van kapcsolatnak a külvilággal. a biztonsági beállításokat természetesen itt se módosíthatod, mert azt is letiltotta.

mikor kérdőre vonod, azt mondja, h legszívesebben a programokat is letörölte volna, mert a gép gyenge hozzájuk és csak lelassítják. plusz, soha ne torrentezzél, mert az nagyon veszélyes vírus-ügyileg. igazából az lenne a jó, ha nem is lenne netkapcsolatod, se programjaid felrakva, csak tetriseznél a géppel.

büszke vagyok arra, h még egy atyáskodó számítógépes embert sem ütöttem meg, pedig családtagnak sok baja volt velük. az elkúrt beállításaikat meg persze mással kell visszacsináltatni plusz pénzért.

amúgy szerencsére a saját gépem még nem szorult semmilyen újratelepítésre és javításra 4 év alatt, megy mint a parancsolat, pedig olyan régi, h nem lehet bele belső winchestert kapni már... ezért meggyőződésem, h ha a gép nem megy, a használója is hibás, mert össze-vissza kattintgat ész nélkül, és minden lószart felrak. de erre persze én is tudnék olyan megoldást, mint az istenkedő ember, ki kell dobni a gépet a szemétbe, és akkor nincs vele több gond!

1szárazaranyosbalek 2010.12.17. 13:27:45

@gyvy: Nem. Középvállalkozás a méretre utalva is egy szó. (Mint például a kis- és középvállalkozás összetételben.)

@vészmadár (pica pica): Gondoltam modoroskodom, de úgy látszik, még túl modor(os)talan vagyok. (Ha úgy tetszik, az adyi kötőjel hiányát érzékeltettem)
A ' jel lehet hogy a magyarban nem, de a rusztikust mímelő fonetikus írásmódban a cezúrát hivatott közvetíteni.
Letörlöm az izzadtságot, elmentem kapálni.

Sand Lover 2010.12.17. 13:30:03

@Ernoke: „az én kedvencem az atyáskodó számítógépcsináló ember.”
Olyan, mint a háziorvos. Elmehetsz hozzá, ha beteg vagy, csak éppen hamarabb meggyógyulsz, ha elkerülöd.

Ernoke 2010.12.17. 13:40:52

@derelye vágó: családtag gépével kb. megtörtént (a vicc kedvéért néhol túloztam, de csak kicsit!), azt hittem, megölöm a csávót.

@Morgan LeFay: akkor nekem szerencsém van, az én háziorvosom mindig nagyon hasznos, pont most sejtett meg nálam valamit, ami kb. minden nyavalyámat megmagyarázza.:) (és még soha nem volt olyan, h nem volt igaza.)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.17. 13:43:40

kollégákat integrált intel grafikus mag esetén az AltGR és lenyíl megnyomásával lehet megviccelni
(fejreáll a kép a monitoron) de megy a többi nyíllal is 90 fokba döntés, stb

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.17. 13:48:51

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

hát az az infós azért tudhatott valamit ha a Nincs kapcsolat ikonból nem jött rá hogy:
-vagy a gép szar
-vagy a kábel
-vagy az aljzat
és ebből elsőként a gépen kezdett telepítgetni :)

easytiger 2010.12.17. 14:01:32

én olyan hülye vagyok a számítógépekhez, hogy ennek is itt az asztalon, ha lenne lába, elfutna előlem.

de mondjátok már meg: hogy lehet tönkretenni egy szgépet, azon kívül, h mondjuk leöntöm savval??
ki tudok akadni, mikor egy családtag felhív, h már megint "nem jó" a számítógép, meg_kell_csinálni_ és soha nem hiszik el, hogy pont annyit értek hozzá, mint ők, csak van türelmem addig nyomkodni, meg elolvasni, amit nyomkodás közben kiír, amíg jó nem lesz.

nem is beszélve a heripottert megszégyenítő kihúzom-bedugom varázslásomról. de at élvezem, h ilyenkor mély tisztelettel néz rám a família:)

noirp 2010.12.17. 14:18:02

@Ernoke: óbzmg. Ez a mi informatikusunk. 3 év összes méréseredményét füstölte le az egyik műszerhez kötött gépről. Úgy volt vele, _ő_ tudja, hogy mit kell tatarozásnál letörölnie, mi csak kakecoskodunk.
Azóta meg még
--nem lehet internetre kapcsolni a gépet (12 bit/s kapcsolatba is elhalik)
--mégiscsak rákerült az a fosadék Office 2007, pedig térdenállva kértük, tartsák meg a 2003-asat
--egy "Tengely formázása" végrehajtásánál is megfagy
...nem folytatom
Lényeg, ő mindent, de mindent jobban tudott.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.12.17. 14:21:53

@Hurrá Torpedó: Fain volt minden, csak épp nem a jó lyukban...

Ez tényleg olyan dolog, amire az ember nem gondol, ha nincs net. Ki olyan hülye, hogy átdugdossa a kábeleket? Aztán meg ne emlékezzen rá? Na ki? Na ki?

ÉN! :)

FeketeFarkas 2010.12.17. 14:22:58

@El Topo (Sgt. Elias):
Kissé általánosítasz. Nő vagyok és a két kedvenc játékom a Roma Total War valamint a Cossacks back to war.
Ezen túl értek a géphez és nagyon idegesít mikor csak azért mert nő vagyok hülyének néznek a témában. Van otthon grafikai programom és senki nem tanított meg a kezelésére, magamtól is rájöttem mindenre pontosan úgy, hogy próbálgattam.
Ennyi erővel én is írhatnám, hogy a férfiak hülyék a géphez csak mert nekem a férfi kollégáim csinálnak hülyeségeket. pl. az egyik nem tudja hogy kell használni a pendrive-ot, a másik meg a múltkor azzal fogadott, hogy nem nyomtat a nyomtató, nézzem már meg. Megnéztem majd közöltem, hogy ha papírt tesznek bele az sokat segít neki.

Jó poénnak én is írok egyet. Mikor a célszemély elment átállítod a gépet CD-ről bootolásra majd a meghajtóban hagyod a linux live CD-t. Garantált siker.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 14:29:48

@FeketeFarkas:

Te a kisegítőből írogatsz? Hogy kezdtem a hivatkozott mondatot, szívi? Erősíteni jöttél a sztereotípiákat?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 14:33:22

@El Topo (Sgt. Elias): én is ezen akadok fel, hogy az ember elkezdi, hogy "Általában...", vagy nem, de nyilván akkor is úgy kell érteni minden általánosítást, erre csakazértis jön bazdmeg valaki, aki tételesen végignézi, hány állítás igaz rá a felsoroltakból...

faszkivan

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 14:36:38

@vészmadár (pica pica):

Én meg röhögök, mert általában nem szoktam így szólni idegenekhez, de egy kicsit belém szivárgott a mandiner úgy látszik.:D

GERI87 2010.12.17. 14:39:11

@escargot:

Akkor te a másikra gondolsz..

Arra amelyik az itteni "sárgák" okozta problémát akarja kezelni...

De van a másik amelyik ázsia világuralmi terveitől retteg....vagyis dehogy retteg...kaján vigyorra kárörvend a "nyugati civilizáció" bukásán...
Amibe ő is beletartozik de ez már részletkérdés:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 14:39:53

@El Topo (Sgt. Elias): azt nem értem, minek jársz a mandínerre? házhosz mész te is a lófaszért, ecsém:)

szellőláb 2010.12.17. 14:41:06

@vészmadár (pica pica): Ja. Ha meg úgy kezded, "Általában (tisztelet a kivételnek), ....." akkor meg modoros vagy. Ha beléd akar kötni, úgyis beléd köt.

GERI87 2010.12.17. 14:41:54

@vészmadár (pica pica):

Persze...

Mindíg az épp aktuális "kistigris"...

Aminek létezéséről előtte persze semmit sem tudott.

De egy egy európai seggvakarógyár felépítésével máris világuralomra törő nagy múltú hiperhatalommá növekszik a szemében, amely a Sárga földbe (hehe) döngölni a sápadtarcúakat..."mindenki megláthassa":)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 14:44:23

@vészmadár (pica pica):

Magánszorgalomból tanulmányozom az őrjöngő csőcseléket, és a lincshangulatot. Néha dobok egy-egy követ a vízbe, ha nagyon csitulnának a hullámok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 14:44:30

baszdmeg, én még szép se vagyok, nekem annyi maradt, hogy lehetek a legundokabb a szemétdombon. De nem sietős, hogy az legyek, néha teszek engedményeket:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 14:45:15

@El Topo (Sgt. Elias): nem vagy te a tótawé? ő szokta azt mondani, hogy főállású butaságkutató:)

Sand Lover 2010.12.17. 14:48:06

@FeketeFarkas: Nem kell komolyan venni, itt mindenki általánosít, még akkor is, ha nem azt írja. Ne szívd mellre, na. A férfiak nagyon érzékenyek mostanában, mondjuk úgy, hogy ők a _fragile sex_
:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 14:52:32

@Püspök utcai gombaszedő: a nemextrém bukakkében nem szarnak közben a mellére, nem dugnak egy polipot a seggébe és nem kell visszahánynia az egészet egy barátnője torkába. csak simán 100an ráverik és lenyeletik vele.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 14:53:31

@Morgan LeFay: hogy farkasos stílusban válaszoljak: ez gyenge általánosítás volt, én nem is vagyok törékeny:)

lárvalányhaj 2010.12.17. 15:02:21

Híjj, sajnálom, hogy csak most kerültem gépközelbe, mert lett volna jócskán mondanivalóm a témáról...

Azt gondolná az ember, hogy a computer geekek társadalma higgadt, békés, indulatok helyett a racionalitást előnyben részesítő emberekből áll, akik szabadidejüket szerepjátékozással és jpg-formátumú barátnőikkel töltik. A valóságban viszont ebben a szubkultúrában kőkemény versengés van.

Az alap, hogy a computer geekek semmibe veszik a nőket, szerintük nő nem lehet jó programozó és punktum. Érdemes megnézni, hogy a geekbarbie alá milyen kommentek érkeztek: maria.blog.hu/2010/12/03/kockabarbi_ujratoltve
Először is azt találgatják, hogy Barbie milyen skilljeivel tehetett szert az állásra, másrészt elindul az esőemberkedés, hogy ki a nagyobb geek, meg kinek nagyobb a forrasztópákája. Pont ugyanolyan macsó egy társaság, mint akik a sarki konditerembe járnak, csak az utóbbiaknak legalább kockás a hasa P

Mondanom sem kell, hogy a computer geekek között igazi hierarchia van, és aki fentebb van a rangsorban, vagyis nagyobb presztízsű dolgot csinál, az nagyon durván lenézi azt, aki lentebb van. Egyszer egy évek óta munkanélküli programozó srácot megkértem, hogy fejlesszen nekem weboldalt. (Simán meg tudtam volna csinálni, mert ehhez is értett.) Közölte, hogy ő nem fog nekem weboldalt csinálni, mert ő sosem fog idáig alacsonyodni. Megjegyzem, a srác segélyekből élt, és kajára sem volt pénze, de neeem.

Szóval a bonyolultabb feladatot végző programozók lenézik az egyszerűbb feladatot végző programozókat, az egyszerűbb feladatot végző programozók lenézik a webprogramozókat, a webprogramozók lenézik a rendszergazdákat, a rendszergazdák lenézik a számítástechnikai boltban dolgozókat stb. Az ilyen számítógépcsinálók nyilván a hierarchia alján állnak, ők az egybites júzerekkel éreztetik intellektuális fölényüket.
(Igen, pontosan tudom, hogy nemsokára jön egy obszesszív-kompulzív computer geek, aki kijavítja az általam használt terminológiát, meg kifejti, hogy a webprogramozók tök mással foglalkoznak, mint a rendszergazdák, úgyhogy nem is mérhetők össze stb.)

lárvalányhaj 2010.12.17. 15:16:39

@noirp:

Szász Marcival volt alkalmam személyesen is megismerkedni. Igen, pont olyan irritáló kis seggdugasz, mint amilyennek kinéz. Az a fajta, aki nem azért irritáló, mert rosszak a szociális készségei, hanem azért, mert egy kis genyó.

A fiatalember hihetetlen karriert futott be, jelenleg a www.furry.hu nevű portál egyik alapítója. Egy olyan szubkultúrát hozott be Magyarországra, amelynek a tagjai állatoknak képzelik magukat, és olyan találkozókat tartanak, ahol állatjelmezbe öltöznek, és párosodást imitálnak egymással (yiffing). Remek...

qwertzu 2010.12.17. 15:19:49

Ha már számítógépes szivatás:
A windowsra simán rá lehet kötni 2 egeret, mindkettővel gond nélkül lehet irányítani a kurzort. Hátra egy USB foglalatba bedugod egy wireless egér vevőjét, lekattintod az új hardver ablakot, majd amikor visszajön, és elkezd dolgozni kb 1 óra múlva indulhat a szivatás. :)

Aki nem zárja le a gépet amikor elmegy valahová, az különben is megérdemli. Másból úgysem tanul.

A témához hozzászolva: azok a sértett tekinteteket kéne látnotok, amikor közlöm hogy programozóként nem igazán értek az Excel/Word témához.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.12.17. 15:24:37

az ilyen zsíroshajú, ápolatlan toplákokat hívja úgy a sok gizike/klára a munkahelyen, hogy A GURU. elromlott az ekszel? jön A GURU, és megcsinájja! várjá, hívom mindjárt!
- üdvözlöm kedves mester, ha volna rám, gyarló halandóra egy fél perce... érkezne felénk, valami baj van a gépünkkel?
miközben a toplák éppen pornót böngész a kis odujában, esetleg a nem telefont tartó kezével éppen ráránt a cerkára.

GAbica 2010.12.17. 15:27:28

A legjobb, mikor csinálsz egy kimutatást. Már csinálod egy órája, kész a robbantott diagram, el van mentve, csak két perc van hátra. Elsétál melletted egy "szakértő" és időd sincs reagálni, már bele is nyúl és szétcseszi az egészet, mondván, te nő vagy, ő meg pasi, sokkal jobban ért a géphez. A másodiknál már óvod a géped, de akkor le tudnád rúgni a fejét.

Vagy a csodagyerekek. Apám hívta át mindig a szomszéd fiát, mert a Zolika az nagyon ért a géphez. Mondom, de Apa, annyira én is. Átjön Zolika, aztán azt veszed észre, hogy a gép szétszerelve, mindenhol alkatrész, Zolika meg közli, hogy ugyan nem jött rá mi a hiba, de szerinte kellene egy új gép, mert ezt már nem lehet összetenni. Aha. Persze.Aztán utána csak sikerül és mondjuk ki volt lazulva egy csatlakozás.

@El Topo (Sgt. Elias): Bizony, ilyenek ezek a nők. :D

escargot 2010.12.17. 15:48:34

@lárvalányhaj: Erről volt egy CSI epizód egyszer. Abból tanultam a "körömcsélés" kifejezést. Ki tudja, még jól jöhet valamikor.

noirp 2010.12.17. 15:57:16

@lárvalányhaj:
"kondenzált anyatej/diplomás dada kell/Ez ám a kárrier!"

2010.12.17. 16:01:57

Egyszer összefutottam egy szerény képességű rendszergazdával, olyan nebántsatokmertsírok nézése volt. Már akkor sejtettem, hogy gondok lesznek amikor kézfogásnál egy szép piros női digitális casio kvarcot láttam a kezén...

lárvalányhaj 2010.12.17. 16:08:58

@escargot:

Ez volt a legelső epizód, amit a CSI-ból láttam :) Többek között emiatt szeretem úgy a sorozatot, hogy ilyen beteg szubkultúrákba nyerhetünk bepillantást általa :) (A másik ok Gil Grissom :) )

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.17. 16:17:16

@lárvalányhaj: Gil Grissom a két lábon járó apakomplexus. NEm igaz, hogy nem dugja meg a félhamvas kis helyszínelőcsajt, valójában az első epizód óta kefélgeti, csak az amerikaiak prűdek.

escargot 2010.12.17. 16:17:55

@lárvalányhaj: Azért ez az átlag kedd (szerda? minden hétköznap?) esti agyzsibbasztásnál is nagyobbat ütött. De azt örömmel hallom, hogy csajoknak is van benne eye candy, nem kell pironkodnunk. :)

lárvalányhaj 2010.12.17. 16:28:09

@Professor Pizka:

Nem akarnék kefélni Grissommal, inkább csak jó arcnak tartom :)

lárvalányhaj 2010.12.17. 16:32:24

Sose értettem amúgy a népeket, akik tévés karakterekkel akarnak kefélni. Az már majdnem olyan beteg, mint azok, akik rajzfilmfigurákra alkalmazzák a Rule 34-et.

( encyclopediadramatica.com/Rules_of_the_Internet)

lárvalányhaj 2010.12.17. 16:32:55

@vészmadár (pica pica):

Nem, az Szász Marci, akire te gondolsz :P :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.12.17. 16:34:36

@lárvalányhaj: és a félhamvas kis helyszínelő puncikával sem azonosulsz :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.17. 16:35:34

@Professor Pizka: a félhamvas csajnak nagytotálban olyan szarkalábai vannak 30on inennéves kora ellenére, mint egy jófej ötvenesnek:)

escargot 2010.12.17. 16:36:02

@lárvalányhaj: Mármegmiért? Vannak olyan jók, mint a jpeg-formátumú barátnők, sőt, még mozognak is, és a személyiségük is kiforrottabb. :)

lárvalányhaj 2010.12.17. 17:07:25

@Professor Pizka:

Grissom azért szimpatikus nekem, mert a személyében -- szembeszállva a sztereotípiákkal -- nem csetlő-botló, röhejes nyominak ábrázolják a geekeket, hanem erős, domináns és kompetens arcnak.

A másik kedvencem Sheldon a Big Bang Theoryban, azért, mert annyira beteg :D Az autizmus és a geciség optimális keveréke :D

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 18:53:11

@Frengi: és a legszebb, mikor fingja nincs róla, de azért úgy csinál, mintha lenne. és persze te nem tudhatod. egyik exem haverja volt ilyen, gőze nem volt róla, de rakosgatott ide-oda file-okat a gépemen, hogy ő azt jobban tudja.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 19:02:26

@helianthus: nekem ennél jobb van. felhív iskola titkárnője, hogy elfogyott valami nyomtatványuk, ami mehet emailben is. na most, az összes ilyen nyomtatványunk egy excel táblázatban van, külön fül a "betegség", külön a "timesheet", stb-nek. amikor küldtem ezt, nem annál volt megnyitva, ami neki kellett. felhív, hogy de hát ez nem az. mondom neki, ott van, lent a fülekben, kattintson át. neki ott nincs fül. mondom neki, ott a gördítősáv jobboldalt, görgessen lejjebb. neki olyan nincs. (hogyne). egyszerűen nem bírt annyit megtenni, hogy átkattint a másik fülre. megnyitottam a sajátomat, átkattintottam, elküldtem ugyanazt a file-t úgy, hogy a neki megfelelő nyomtatványra, hogy az legyen megnyitva. mire jön tőle egy email, hogy most már a megfelelőt küldtem...hogy ugyanaz volt, nem tűnt fel neki.

2010.12.17. 19:03:07

@lárvalányhaj: nekem a nagypapája ügyfelem volt, de az egészen normális.

Amúgy meg nő létemre utálom, ha buzerálják a gépem. (szerencsére német menü, és az izom memória nem mindenkinél működik)

ha gondom van ott a customer support, benne van a gép árában.

Legtöbb embernek egy mosógépet sem lenne szabad beprogramozni, mert képtelenek elolvasni a leírást, csak nyomkdják a gombokat.

(egyszer el kellett magyaráznom, hogy a tarka mosás nem azt jelenti hogy a fekete zoknit együtt lehet mosni a fehér gatyával.)

A kolléganők szokták az életmet enni azzal, hogy skypon próbálok nekik segíteni, de alap dolgokkal nincsenek tisztában, pl, hogy töröljön le egy felesleges programot, hogy legyen helye. Start menü-sistemsteureung- programme- deinstaliren: jaj az az én gépemen nincseeeeeeeen.

Vagy azt elmagyarázni, hogy ha nem tudom a jelszavát a skyp egyenlegét sem tudom feltölteni, mert ez nem telefon.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 19:05:27

@Brother Love: most kipróbáltam, nekem kiírta, hogy "kilépés teljes képernyős módból F11..."

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 19:10:31

@noirp: miért, van valami szabály arra, hogy melyik évben milyen játékot kell játszani? de már miért ne lehetne flipperezni? vagy kártyázni? vagy akármit? én rendesen is imádok, nem csak a gépen, csak ahhoz társaság is kéne.
arról nem is beszélve, hogy nem mindenki ér rá több óráig varázsolgatni, meg titkokat keresni, stb.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 19:19:55

@noirp: kicsit off, de hozzám is a leglehetetlenebb kérdésekkel szoktak fordulni, csak mert a helyi önkormányzatnál dolgozom. a pénzügyön. tehát akkor én mindent tudok arról, hogy mi kell ahhoz, hogy a te céged kapja meg az új bevásárlóközpont építési engedélyét. (gondolta a volt barátom. mert hát ők is helyi önkormányzathoz tartoznak.) valamint ismerek mindenkit, az összes kukást, és a harminc kilométerrel arrébb dolgozó menzás nénit is. és természetesen mindent tudok a munkájukról. mert hát ők is helyi önkormányzat dolgozók.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 19:29:36

ja, még egy. laptop meg internet-megosztás. lakótárs gépén volt internet. amit megbeszéltünk, hogy megosztjuk, mikor megvettem a laptopot, hogy nekem is legyen. megvettem hozzá a megfelelő routert, elkezdtük volna beállítani. végig pánikolt, hogy ha megmozdítom valamelyik kábelt (sőt, kihúzom a laptopot a konnektorból), akkor biztos elrontom vele, (a laptopot, igen), vagy elmegy az internetje.

aribeth 2010.12.17. 19:35:39

@El Topo (Sgt. Elias):
Tényleg kevés nőt kötnek le a monumentális játékok*, de legalább nem csesznek el miattuk heteket az életükből. Mivel múlt héten fordult elő először ebben az évben, hogy egyszerre volt rengeteg időm és atom számítógépem, feltelepítettem az egyik kedvenc szerepjátékom második részét, ami egyébként január óta a polcon volt. Azóta rendszerint késő éjjel döbbennek rá arra, hogy már rég elmúlt 11, és talán abba kellene hagyni. (Sajnos céllövöldét csináltak belőle, és csak megerősítette bennem a "gyűlölöm az FPS-eket" érzést, de legalább a karakterek és a párbeszédek ütnek.)
És további nyolc játék vár még a sorára. Ez már kimeríti az "I should get a life" fogalmát. :)

* A külföldi fórumokon vannak bőven, de a népességhez viszonyított arányuk kábé ugyanakkora lehet.

2010.12.17. 19:42:17

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): én sakkozni szoktam, ha az anfanger nem ver meg 5 perc alatt, akkor már jó napom van. Szóval nem tudok sakkozni, de ez egyáltalán nem zavar.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 19:44:39

@El Topo (Sgt. Elias): esetleg nem óhajtanak /tudnak napokat eltölteni az életükből számítógépes játékot játszva...ez miért is baj?
kicsit hasonlít arra, mikor tízévesen a fiúk leszólták a lányokat, hogy tetriseznek, mert jaj, az milyen egyszerű kis játék, ők meg autópályán mentek egy autóval órákig. az meg tök bonyolult, és gondolkodni kell rajta, ugye...

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 19:46:37

@Frengi: én mindent szeretek, a sakkal az a bajom, hogy a tesómmal szoktam, ő meg még szakkörre is járt belőle. így persze mindig ő nyer:)

de én szeretek bármit, csak társaság nem nagyon van hozzá. így kénytelen vagyok neten játszani, ha játszom, a jatek.hu oldalon van egy csomó. de szeretem az ilyen malom, dáma, ostábla-félét is. de sajnos, nem igazán vevő rá senki.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.12.17. 19:57:57

Jót röhögtem ezen az íráson (broadsword, Dimmu póló, kamu zsidó szövegek...) - de az igazság az, hogy számítógépcsináló ember bárkiből lehet. Míg azonban az itt leírt figura magától lesz ilyen, élvezve azt, hogy istent játszhat a sok analfabéta felett, van a jóval nagyobb tábor, akit az analfabéták lökdösnek a saját fejük fölé.

Én csak hébe-hóba kacérkodtam azzal, hogy az átlag felhasználónál jobban megtanuljak a számítógéppel bánni (értsd: tanulgattam némi programozást meg a dolgok egy kicsit jobb átlátását), de hamar elhalt az a vágy, hogy ebbe mélyebben beleássam magam. De szorult belém annyi logika, józan paraszti ész és mindenek előtt (öntörvényű) megoldási szándék, hogy magam akarjak utána járni a problémáknak... illetve némi segítőkészség is azok felé, akik e téren kihívásokkal küszködnek.

Viszont még ezek mellett is el tudott képeszteni, hogy az egyetemen (nem reál tárgyakat oktattak ott) mennyire király tudtam lenni még ennyi tudással is, és nemcsak akkor, mikor bejött a Neptun, amellyel már találkoztam máshol. A kedvencem az volt, amikor - általában lányok - odajöttek hozzám a gépteremben, hogy "bocs, ez a gép működik"? Mire én majdnem mindig azt tudtam válaszolni: "Igen, csak be kell kapcsolni!!!"

De ugyanezzel a szinttel lehetett mindig találkozni a "mit hova dugjak" és a "Windows alapszintű használata" diszciplínák során is. Egyes dolgok azonban a mai napig nem változtak semmi... kor és nem pedig mellékes!

2010.12.17. 20:13:30

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ezt megnézem, mert nincs sok időm játszani, de a mayongot meg a sakkot már unom.
A gyerekeim lövöldözős játékaihoz meg nincs türelmem.

@no-night: a főiskolán tanulni kellett némi szám.techet, az alapfogalmaknál jártunk, mikor közöltem, hogy ez egyszerű, olyan mint a kézikötés, az is csak az egyet meg nullát ismeri. A tanár végül is elismerte, hogy van némi hasonlóság, mert a ha a Jaqard szövőgépet lehet egy nagyon távoli ősnek tekinteni (a lyukkártáyjával) akkor ugye ott vagyunk.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 20:21:23

@Frengi: na, közben pont nekiálltam ostáblázni:)
jatek.hu-n leginkább szórablót szoktam játszani (lánykori nevén: scrabble..), na az azért sokáig tart.
amúgy, én a betű, szó, nyelvi játékokat szeretem a legjobban (tízéves korom óta fejtek rejtvényt), de jöhetnek a fentiek is, bármi.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 20:22:30

@Frengi: ja, meg van a gépben a games/játékok (vagy nálad biztos Spiele:) néven ostábla, sakk, ilyen színváltós, aminek nem tudom a nevét, meg dáma, stb.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 20:33:16

@aribeth:

Elbaszás szempontjából glattmindegy, hogy a Wedding Dash 2 mellett ülünk fél napot, vagy lenyomunk egy hadjáratot az Empire Total War-on.
Viszont mióta játszottam kicsit az utóbbival, jobban értem a XVIII. század harcászati aspektusait.

aribeth 2010.12.17. 20:40:05

@El Topo (Sgt. Elias):
Én többek között a nyelvtanulásos részét élvezem nagyon. Középkori fegyverek, fantasy szakzsargon kipipálva, amióta meg rájöttem, hogy hidden objectek is léteznek, azóta a gereblye és az üllő is megy.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.17. 21:25:39

@vészmadár (pica pica): az emberi időráfordítás az kb 10 perc. az, hogy még 20 percig fájlokat másol meg 5ször újraindul az ebből a szempontból mindegy, addig csinálok mást.

egy win7-et egyébként fel lehet rakni akár 10 perc alatt is ha nincs semmi ütközés. xp-nek kellett általában egy fél óra, de abból 20 percet ős elvolt magában.

konkrétan itt a gond abból ered, hogy az új laptopok merevlemezét egy átlag XP lemez nem ismeri fel, főleg ha IDE módra van állítva a BIOS, és ilyenkor a telepítés elején kiírja, hogy "a gépben nincs érvényes merevlemez bla bla". a garázszámteches, OKJ-s rendszergazda ismerős meg vagy nem hallott erről, vagy szarik segíteni, és ilyenkor jön vissza a vásárló, hogy HIBÁS A GÉP, IDE A PÉ
NZT! NEKEM MEGMONDTA AZ INFORMATIKUS ISMERŐSÖM! azt nem mondta meg, hogy ne egy 10 éves, nem jogtiszta rendszert próbálj feltenni??? ha van nála gyári XP akkor általában feltesszük neki aztán ne fárasszon, ha nincs akkor IJ. a win 7 (vagy régebben a vista) 3 kattintással felmegy rájuk.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.17. 21:27:54

ja mielőtt bárki belekötne, ez ki van írva a gépek mellé meg el is szoktuk mondani. csak ilyenkor a nedves vásáérló leint, hogy "el lesz vivve informatikus ismerőshöz úgyis, majd ő ráteszi a másót vííndózt".

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.17. 21:46:22

visszatérve a poszthoz, A Számítógépcsináló Emberhez igen sokat van szerencsém. általában a teljesen kuka ismerős szokta felhívni őt a boltból, hogy milyen gépet vegyen. ilyenkor semmi sem szent, legyen az nászút, vagy vasárnapi ebéd, mert a ~ embere mindig a ~ felett áll az élet létráján, csak a gépekhez tökhülye. általában a ~ főnöke, vállalkozó szomszédja, sógora vagy lekötelezettje, így muszáj segítenie. persze a dolog legalább olyan reménytelen, mintha valaki a Nagykőrösiről hívna fel szombat reggel, hogy milyen használt kocsit vegyen.

van aztán az önjelölt ~, aki semmit nem ért a gépekhez valójában. annyit tud, hogy valaminek a számszerű értéke minél nagyobb, annál jobb. de mivel kicsire nem ad, neki a 2 vagy 4 giga ram közti különbség matematikai hibahatáron belül van. jobban érdekli webkamera felbontása, meg a RAM buszsebessége, mert ott "tök nagy eltérések vannak". fényképezőt is segít vásárolni az édesanyjának, ilyenkor minden erőfeszítésem ellenére a belső memória mérete alapján akar választani, mer "a 35 megabájt az egész jó, annak csak 28mb". meg se hallja ha közlöd, hogy az egyikbe 10 kép fér a másikba 8, és úgyis venni kell egy 4 gigás kártyát. neki számok kellenek, amibe kapaszkodni tud :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 21:47:47

Ja, ilyen laptop vásárlós arcokról annyit, hogy régebben dolgoztam egy helyen, ahol árultunk laptopokat is. nem az volt a fő profil, de mindig volt pár féle.
Na és minden egyes vásárló elmondta a varázsmondatot: "Nem kell nekem a legdrágább, csak játszani lesz!"

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.17. 21:50:15

@El Topo (Sgt. Elias): hát igen, ez utoljára úgy 15 éve állta meg a helyét, amíg be nem robbant a videókárytaipar :D szerencsére ma már csak a nagyon fanatikusok mondják.

mostanában az ultimate mondat, a: "fiamnak/lányomnak lenne, szeptembertől megy főiskolára és a tanuláshoz kell neki". :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 21:55:40

@d'oh:

Hát persze.:) A tanuláshoz.:)

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 22:09:22

@El Topo (Sgt. Elias): hát én ezt simán elhiszem. nekünk milliónyi beadandót kellett anno gyártani, és természetesen gépelve beadni. akkor még egyáltalán nem volt ennyire elterjedt a számítógép (internet meg pláne), és bizony órákat vártunk a gépteremben arra, hogy végre legyen egy szabad gép, és le tudjuk gépelni a beadandót. (ez különösképp akkor volt idegesítő, mikor azért nem tudtál vele haladni, mert a húszdioptriás kockának roppant fontos volt pornóképeket néznie néhány órán keresztül. esetleg játszania...

aribeth 2010.12.17. 22:14:13

@El Topo (Sgt. Elias):
"Nem kell nekem a legdrágább, csak játszani lesz!"
LMAO

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 22:16:03

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Az az igazság, hogy generációs ellentét van. Amikor én írogattam a beadandókat, akkor egyetlen számítógépet láttam. Úgy értem, hogy összesen. Azt is a Dunaújvárosi Nehézipari főiskolán. Azt hiszem egy emeletet foglalt el, és földi halandókat nem is nagyon engedtek a közelébe. Nagyon komolyan be kellett öltözni ahhoz, hogy egy pillantást vethessek rá.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.12.17. 22:19:37

@aribeth:

És ezt nagyon komolyan mondták ám, nem poénnak szánták. Meg is vették a legócsóbbat, aztán jöttek vissza, hogy akad rajta a doomII.

2010.12.17. 23:00:12

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ostábla nincs, mayong van, sakk, meg fekete özvegy, de a kártyákat nem szeretem

@El Topo (Sgt. Elias):
én azon akadtam ki a minap, hogy mondja a gyerekem, nem ér rá, mert mennni kell neki a postára feladni a sárga csekket. Azt hittem dobok egy hátast, hogy ilyen még van? Na jó, esetleg 80 éves mámikáknak igen, de nem egy 30 évesnek, akinél 2 laptop, meg a netbook van otthon, a közalkalmaztti fizetését meg számlára kapja.

taecleau 2010.12.17. 23:00:18

Billentyűzet átállítása franciára volt?

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 23:33:46

@El Topo (Sgt. Elias): de gondolom nem is várták el gépelve a dolgokat. nálunk igen (írógép is elfogadott volt. kösz...)

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 23:36:29

@Frengi: hát, a csekkel bizony be kell menni a bankba. volt, hogy túlfizettünk valami számlát, küldték a csekket (ne kérdezd, miért nem utalták vissza a bankszámlára). és azzal bizony sorba kell állni ahhoz, hogy rákerüljön a számlára.

ostábla nekem backgammon néven van, németül nem tudom hogy hívják, de hátha így szerepel a tieden is.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.17. 23:38:58

meg akkor is be kell menni,ha külföldi számlára (mondjuk haza) akarok utalni pénzt. azt nem tudja neten. de már fejlődtek, a múltkor nekem kellett kitöltenem egy nyomtatványt, legutoljára csak bediktáltam az adatokat (elég érdekes volt a magyar neveket az angolnak), és vitte be egyből a gépbe. gondolom, nem akartak annyi papírt használni.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.12.18. 01:18:49

"Laptopot ne vegyen, mer az szar //akkor neked mér az van? Tudom, hogy szar, de amíg elmegy, nem érdekel//, majd én építek használtból szupererős gépet //hogyne, baszottnagy aggyal és ötvenféle helyfoglaló, porfogó kacattal//, á, a Macot nem érdemes, semmi se kompatibilis vele //faszt nem//, majd én teszek föl fizetős vírusirtót //próbáld meg és meghalsz//, minek a laptophoz plusz egér? //mert a beépített használhatatlan és egy idióta tervezte//, ne torrentezzen //még soha nem kaptam tőle vírust//, bármi van, hívjon //nem foglak//.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.12.18. 01:39:40

Van egy ismerősöm aki kb. 3 éve vesz laptopot. Nem tudja elhatározni magát, mert van céges. Bár az igen lekorlátozott, mert mérőeszköz és szigorúak a szabályok. Szóval átlag 3 havonta felhív és elsorolja a paramétereket, én minden esetben megnyugtatom, hogy tökéletes választás, vegye meg. Nincs spec. igény, így szinte teljesen mindegy, hogy mit vesz. Egyedül az ár kérdéses, hogy megéri-e neki.
Sajnos elég idegesítő, ha hívogatnak. Volt már olyan esetem, hogy olyan toolbar-t távolítottam el aminek valami szláv nyelvezete volt és fogalmam sem volt, hogy mit ír ki, csak tippre kattintgattam. A leglehetetlenebb kérésekkel jönnek és valóban nem értik meg, hogy attól, hogy van egy szakmád, már minden rokon területhez értesz. Nem is beszélve arról, hogy neked infósnak minden programot ismerned kellene, részletesen. Egy időben kis cégnél dolgoztam mint programozó, de minden piti feladatot rám osztottak, helpkészítő progi kiismerése, megfelelő pda keresése üf.-nek, backup software felügyelete, hibák bejelentése. Így szélesedik a látókör, de mindenhez nem érthetsz. Ill. az üf.-ek is szanaszét szívatnak, főleg. Pl.: Az USB nyomtatók nem tolerálják, ha máshova dugod őket, ez akkor nagyon problémás, ha több nyomtató is van és mondjuk virtuális is a blokknyomtató miatt és az üf. nem emlékszik, hogy melyiket törölte le és egyáltalán mit hova dugdosott.

Hintz ezredes 2010.12.18. 06:54:35

Vágási Feri „szakértelmére” a Szomszédokban rászorultak volna néhányan: www.youtube.com/watch?v=P2WjxEqvdRw

2010.12.18. 09:35:13

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Magyarországon a sárga csekk nem ugyan azt jelenti mint angliában.

Nem tudom miért hívják csekknek az überweisugscheint, de így hivják.

Nekem skanelve küldik a számlákat meg a "csekket" mailban, és innen fizetgetem a gázt meg a vízdíjat.

(miért? mert a lakásomban a volt férjem lakik, és csak akkor derült ki, hogy nem fizetett vízdíjat évekig, amikor jöttek volna kikötni. A gázt nem kötik ki, mert védett fogyasztó, de azt modnták ha sok a hátralék végrehajtják az ingatlanon. A villanyóra az már előre fizetős, és milyen érdekes? Azóta soha nincs gyertya fényes estéje, mert valahogy mindig sikerül áramot venni, pedig befizetni utólag meg sosem sikerült.)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.12.18. 10:03:08

én a következő gépemet egy használtlakókocsi bérlésből átalakított de már becsődölt körömstúdióból újból átalakított használt, adok-veszek számtek cégnél fogom összerakatni számla nélkül 40rongyból meglesz

A Tyne folyó déli partja 2010.12.18. 14:35:52

@Frengi: a számlákat nekem is, meg tudom nézni neten is, amelyiket le lehet mondani, hogy ne küldjön papírt. nem mindegyiket lehet. de ez olyan csekk, ami a bankszámládhoz tartozik (vagy az övékéhez, akiknek mi túl sokat fizettünk). tehát kitöltöd, beadod a bankban, és leveszik/ráteszik a számlára a pénzt.

killercsiga 2010.12.18. 17:12:27

@easytiger:
"ki tudok akadni, mikor egy családtag felhív, h már megint "nem jó" a számítógép, meg_kell_csinálni_ és soha nem hiszik el, hogy pont annyit értek hozzá, mint ők, csak van türelmem addig nyomkodni, meg elolvasni, amit nyomkodás közben kiír, amíg jó nem lesz.

nem is beszélve a heripottert megszégyenítő kihúzom-bedugom varázslásomról. de at élvezem, h ilyenkor mély tisztelettel néz rám a família:)"

Bingó! :D

2010.12.18. 19:47:05

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): megnéztem, backgamon nincs, hát gyorsan kiraktam egy mayongot:)

Celtic 2010.12.18. 20:14:16

Nem olvastam vegig az osszes commentet, bocs, ha a T. ugyfelekrol volt mar szo: soha az eletben senkinek semmit ingyen! Ha megis egyszer, szivessegbol leszeded a 3847 darab beszedett virust/trojait (Xp csokkentett mod, mert a Nod32 se indul el, mire rajossz, ket ora elment...), legkozelebb vasarnap hiv, hoyg nem megy a gepe...Oke, hozd ide, legalabb nem tanulnom kell. Tenyleg nem megy, kekhalal boot kozben. Mert a Jozsi rarakott vmi frissitest. Namindegy...ket ora alatt rajossz, hogy a P3-as laptoprol 4-5 ora lenne a rendszer visszaallitasa, annyira gagyi a cucc, megprobalod egy XP install lemezrol a helyreallito konzolon. chdsk lemegy, hiba az egesz gepen, de utana bootol. Hopp, eltunt az IE. (ezekutan frissites? hogyan?). Hiaba magyarazod, hoyg az IE nem olyan, mitn a tobbi program, installalom, leszedem, stb, hanem az oprendszer szerves resze, ha az eltunik, az nagyon nem jot jelent. Mindegy, IE8 install letolt, felrak, mukodik. Megy a gep, csak a NOD32 csinal 99% prociterhelest. Ha kikapcsolja, nincs virusvedelem, ha bekapcsolja, lassu. Ez van, ha zavarja, kapcsolja ki.

Egy het mulva hiv, hogy kurva lassu a gepe (nem mondtam?), behozza a ceghez. Jo, hozd, majd mikozben az apache configot hegesztem, hogy ne szalljon el a fastcgi par webaruhazban, arra is vetek ket pillantast. (Az volt az a nap, amikor megint a birkapasztorsag gondolataval foglalkoztam, egyik dologgal nem vegeztem, mar jott masik emil/tfon/skype uzenet...es akkor ez a csodas ugyfel is...)

Szoval, NOD32 letelepit, gep egesz gyors. De igy nem lesz jo. Jo, akkor NOD32 visszarak. De igy nem lesz jo.
Oke, akkor vagy itthagyod a gepet egy hetre, tisztan ujrahuzom szabadidomben a windowst es megprobalom kitalalni, milyen programok voltak rajta, vagy elmesz es veszel egy masik, korszeru laptopot, ha mar felmilliokat keresel...Term. utana en voltam a hulye bena fasz, aki nem tudja megcsinalni az agyonbarmolt gepet.....AZ, hogy a halalbol hoztam vissza, az a kutyat nem erdekli. Hogy miert volt ingyen? Mert a fonokom aposa...Ezenkivul ingyen csak es kizarolag anyamnak segitek, egyszeruen ha penzt kerek erte (meg csak minimalis osszeget is), szazszor halasabbak erte es ha en barmolok el valamit, aztan helyrehozom, azt is termeszetesnek veszik...Nyavalya sem erti az embereket.

Masik, mikor tele van bad block-kal a wincsi,
az ember fogja, berakja egy Linuxos gepbe es dd-vel bitrol bitre lementi, az allomanyok 99%-at visszanyerve: ha szivesseg, akkor "pont az az 1% hianyzik, jaj, de szar, stb", ha penzert: "hubazmeg, istenkiralycsaszar vagy, igazabol 5% ertek volt rajta, de az megvan legalabb". Szoval az ugyfelek is viccesek.

nyílméregbéka 2010.12.19. 18:42:30

@Celtic: igazad van, a felhasználók nagyon lükék tudnak lenni, ezt én jól tudom, mert sokszor én is ilyen vagyok. Volt, hogy hirtelenjében összevissza leütött billentyűk miatt az egér két napig húzta maga után a farkát, mire rájöttem, hogy kell visszacsinálni. Aztán egy kolléganővel ketten dolgoztunk valamit, és mindketten egyszerre rányúltunk a klaviatúrára, mire a monitor képe a feje tetejére állt. Még soha ilyent nem láttunk, fogalmunk sem volt, mit kéne csinálni, ráadásul nem is a saját gépünk volt. Rettentő nehézségek és tornamutatványok árán (minden fejjel lefelé volt ugye), dél-amerikai gyümölcsevő denevér pózba fordulva végül sikerült visszacsinálni a dolgot, de legalább megtanultuk, hogy mi az, és hogy kell elhárítani legközelebb.
De a legcikibb az volt - még a 90-es évek közepén - mikor egy viszonylag távoli haver szívességből felajánlotta, hogy feltelepít valamit a gépemre (az otthonira). Nem tudom, miért, de nem otthon, hanem munkahelyemen csináltuk. Bevittem a gépet a hónom alatt egy hétvégi napon, megjött Zuglóból az ember a fiával, kinyitották, szétszedték, csináltak vele ezt-azt, aztán elővették a telepítő CD-t, hogy most telepítenek... és akkor tudatosult bennem, hogy a gépen nincs is CD-meghajtó :-D
Nagyon égett a pofám, igyekeztem is elfelejteni, tkp. évek óta nem is jutott eszembe ez az eset :-)

Celtic 2010.12.19. 20:31:50

@nyílméregbéka: Hat most pont nem erre gondoltam, elvegre azert felhasznalo, hogy ne ertsen hozza :) En se allok neki az automon a karosszeria-lakatos munkaknak, van arra szakember.

Nalunk a kolyok tud furcsa dolgokat muvelni a gepemmel: nincs ket eves, de ha egy percig nem nezek ra, mar feje tetejen a kepernyo, lefagyott a gep meg nemtudom :( Felelmetes, hoyg csinalja.

Mondjuk, XP eseten a videokartya drivere tud ilyen tukrozes-kunsztokat, sztem az oprendszer alapbol nem. Igy konnyebb kiszurni, hol a bibi. De hogy nalam micsinalt a gyerMek, az passz...

Jaigen, en vegulis csak arra akartam kilyukadni, hogy tenyleg nem szabad szivessegbol elvallalni, mert utana mar nem szivesseg lesz, hanem kotelezo :( Raadasul, ha nem fizettek a munkaert, akkor utana ugyanugy tonkrevagjak, ha nem tudod az eredeti allapotot visszaallitani, akkro te vagy a hulye. Ha fizetnek, akkor vigyaznak ra es halasak. Hulyek az emberek.

[c] 2010.12.19. 23:30:15

@vészmadár (pica pica): Itt vagyok példának én, de szvsz nem az egyetlen.
Talán azért (is), mert apám programozó volt, nekem játéknak, vagy valamiféle felfedezendő univerzumnak számított a számítógép. Valami 10-11 évesen leültem a CorelDraw elé, és megtanultam használni tapasztalati úton. Szerintem más is képes volna rá, ha nem tojná össze magát tőle ("juj, még elrontom!").

[c] 2010.12.19. 23:54:25

@El Topo (Sgt. Elias): Mi az, hogy "normális játék"? Az a gyanúm, hogy a "nekem tetszik" szinonímája.

Ízlések és pofonok.
Én például nem szeretem a hosszadalmas játékokat, márpedig a stratégiai játékok azok. Nem találok abban motivációt, hogy heteken-hónapokon át toljam.
Sokkal inkább valami - általában - logikai játék, amelyben persze vannak szintek.

[c] 2010.12.19. 23:57:56

@Motorpenis: Ugyanezen gőg beszél belőled is.

[c] 2010.12.20. 00:01:48

Egyébként meggyőződésem, hogy az emberek - és főleg a nők - számítógéppel, illetve egyéb kütyükkel szembeni hozzáállását alapvetően meghatározza a tanult tehetetlenség.

[c] 2010.12.20. 00:26:38

@El Topo (Sgt. Elias): Utána kellett néznem, mi a jófranc az a Wedding Dash; hát, így ránézésre szerintem nem a felnőtt nők alkotják a célközönséget.

Erről jut eszembe, valami blogon gyalázták a Farmville-rajongást, hozzátéve, hogy ilyesmire is csak nők vetemedhetnek.
Farmville-rajongó ismerőseim többsége férfi. Most akkor buzik? :)

A Tyne folyó déli partja 2010.12.20. 14:35:15

@antiszociális exlúzer: en meg azt akartam irni akkor (fingom nincs, mi az a Wedding Dash, se a tobbirol. de feltelezem, hogy valami hosszadalmas mindegyik), szoval, hogy ugy gondolta aki eredeitleg irta, hogy a nok szerinte csak ilyen max feloras jatokkal jatszanak, (vagy csak par perces),mint tetris, pasziansz, bezzeg a ferfiak eltokolnek napokat egy-egy varazslos, fegyveres akarmin. hja, akik ennyire raernek...

[c] 2010.12.20. 15:22:38

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Persze, értem. Csak azt nem, hogy miért ez a mérce. Feltételezem, azt akarta demonstrálni az olvtárs, hogy a nők képtelenek egy dologra fókuszálni.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.20. 18:53:41

@antiszociális exlúzer: miért, miért...mert férfiak. akik körül még mindig jellemzően a nők intéznek el mindent. ők meg ráérnek napokig tökölni egy-egy stratégiai játékkal...van egy olyan érzésem, hogy mondjuk egy három gyereket egyedül nevelő apuka nem nagyon szokott velük játszani.
süti beállítások módosítása