Olvasói rovat - A szerencsejáték-függő

2010/10/08. - írta: Modor Tibi

 

Ez is nagyon kellett már - ráadásul Hartay hácsé Csaba volt olyan kedves, hogy brilliánsan meg is írta. 

 

"Sok pénzt buktam én a kaszinóban, nem vigyáztam én a vagyonomra, vagyonomra, meg a milliómra."

/Grofo/ 

 

 

 


 

A szerencsejáték-függő

A szerencsejátékos egálban van. Különben sem játszik már. Még éppen jól jött ki az egészből egy órája, a legutolsó menet alkalmával. A múltkor nyert is egyébként. Figyeli a bónuszt, mint más az időjárást. Tudja, hol érdemes, vannak tippjei. Általában rosszak. Azt mondja, tanul belőlük. Rájött kombinációkra, megfejtett lapjárást, mágnest, áramszünetet és kódokat. De valahogy mégse. Pont akkor változtattak. Kibaszás. Évek óta betege a villogó játékgépeknek. Először csak hébe-hóba dobott be, ha betévedt valahová meginni egy pofa sört. Utána már kimaradt éjszakára. Felmentek Pestre kaszinózni, jöttek a rulettgépek, meg a hulló millák. Ha nyert is egy nagyobb összeget, másnap ráküldte a dupláját. Ki akarta cselezni a gépet, mert pont elkezdte adni, szünet, másnap megint adnia kell. De végül nem. Nem érdekli, egyszer rájön a tutira. Nemrég hagyta el az asszony, ment a ház is a kocsival együtt, de még egálban van. Túl van egy infarktuson. Pánikbeteg és depressziós. Alkoholista. Lefogyva teker egy kisutcában.

Megyek bedobni párat. Így kapcsolok ki. Ennyi jár nekem. Én is besokallok néha. Megszűnik a külvilág, ha játszom, érted. Más bélyeget gyűjt, vagy felturbózza a verdát, vadászik, én speciel így pihenek, így lazítok. Csak most játszom, már egy jó ideje nem dobtam be egy fillért se. Mert bármikor le tudok állni. Tudom nagyon jól, hogy csak a tulaj nyer. Ez így van kitalálva. De most hátha. Magas a bónusz, hülye, aki nem hajít rá egy ötezrest. Meg ez nem a pénzről szól, eleve. Nekem szentély a játékterem, a kaszinó. A légkör számít. De sosem nyomtam igazán komolyba, tudom, hol a határ. Pókerezni? Hagyjad már. Pokémonoknak való divatbuzulás. Rulett, komikám, a kerék körül van a rezgés. Én? Én nem tartozok senkinek, hülye vagy? Csak a izének, a Kiss Ferinek egy százassal, de azt meg ma megadom, ha bejön a jackpot. Még talán fél misivel a szüleimnek, de most mi lesz? Megveretnek a saját szüleim, ha nem adom meg? Pont egálban vagyok, mondtam már? Nemrég számoltam ki. Mintha sosem játszottam volna. Nyertem viszont egy csomó gondtalan órát és izgalmat. Ingyen, baszod. Egy kis kikapcs ez az egész. Hobbi. Így vezetem le a stresszt. Miért, az jobb lenne, ha kurvázni járnék? Az asszony meg ennyi. Mi, a lóvéra ment? Hogy most nincs zseton, akkor huss, felkarmolja a pulyákat és kalap-kabát? Még jobb is, hogy korán kiderült. Menjen a picsába. Áh, nem piázom. Mindig is szerettem a sört. Most, hogy lefutott a cégem, délelőtt is van időm bekapni párat. Sokan meghívnak, ha látnak. Megismernek még. Kapálózzam ellene? Amíg jól esik, addig nincs gond. Fanyalogva egy felest sem húztam még le. Fénykoromban persze első volt a cég. Tepertem, nem látszottam ki a melóból, nem volt megállás. Nem láttam a fényt az alagút végén. Most lazább. Nincs is magas vérnyomásom, elhiheted. Á, nem, csak harmincnyolc vagyok. Ne bassz, ötvennek nézek ki? Elmész te a…, na hozz egy sört.

 

Már délben részeg, úgy teker haza a szüleihez, akik kénytelenek voltak befogadni. „Munkát keresett”, de megint semmi. Négykor felébred. Kimegy cigizni a teraszra, majd kócosan előáll a farbával.

Kéne viszont ötven rugó, kaptam egy kurva számlát, még valami elmaradás, ha nem fizetem be, feljelentenek, fater, kipótolhatnád, köszi. Egyenesbe jövök, még pár hét vagy hónap, minden a régi lesz, kurva sok ötletem van, azt sem tudom, melyikbe kezdjek bele, csak nem akarok kapkodni, mert még leverek valamit. Ti csak rinyálni tudtok? Nem vagyok már szaros gyerek, tudom, mit beszélek. Játszik a faszom, hagyjatok már, hetek óta tiszta vagyok, még lottót se vettem. Nem megyek minden szarral orvoshoz, ez nem betegség, csak egy hobbi, olyan, mint a többi, mint a horgászat. Oda is el lehet baszni százezreket, hal meg nincs. Zúg a feje az embernek, tele tököm a politikával meg a tré, unalmas hétköznapokkal, jól esik néha egy kis izgalom. De nem játszom már mittomén mióta. Nem is emlékszem. Meg ha egyszer bedobok pár ezrest, akkor mi van? Kinek fáj az? Az én pénzem, azt csinálok vele, amit akarok. Szét is téphetem. De nem őrültem meg. Mi van, ha megduplázom? Volt már rá példa. Nem is egyszer. De most tényleg kéne a zsé. Mennyibe fogadjunk, hogy nem játszom el?

 

A pénzt megkapja, reszketve teker a kocsmába. Kiss Feri, Hornyák Béla és a Vadászi ikrek már ott várják. Elveszik a pénzét, beverik az arcát, belökik az árokba. Ha holnapra nem lesz meg a harminc milla, viszik a szülei lakását, Suzuki Ignisét, meg a hétvégi pecót a kaszálóval.

Dehogy tartoztam nekik ennyivel. Csak a kurva kamatok. Nem tudom, mit számolnak ezek. A tizedével nem jövök nekik, esküszöm. Gecik. De leszarom, kapják be. Hívom a rendőrséget, ha kijönnek a verőemberekkel, nyugi fater. Anyu hol van? Sír a tévé előtt? Ne már. Ez? A sebem? Ja, elestem, pont mosták fel a lépcsőházat, semmi. Ezeket az üvegeket visszavihetem? Pár százas bejön. Hozok kenyeret is, ha el nem felejtem. Van még abból Pali bácsi-féle pálinkából? Jó, nyugi, csak egy korty. Mindjárt jövök.

176 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lárvalányhaj 2010.10.08. 06:58:13

Szerintem ez inkább szívszorító, mint vicces. A modorosságok jól össze vannak szedve, de nem tudtam rajta nevetni. A többi poszt szereplői inkább csak vicces lúzerek, akik sokszor nagyon is rajnak képzelik magukat. Ez az arc viszont tényleg bajban van :S

Egyébként én személy szerint sosem értettem, hogy mit esznek az emberek a szerencsejátékon. Engem mindig is hidegen hagyott az egész. A póker még hagyján, de egy kaszinóban tuti, hogy halálra unnám magam.

- SunDisc - 2010.10.08. 06:58:45

Ez szomorú.

Szoktam nézni krimókban, amikor egy valakinél tízezrest megeszik egy gép és akkor ott állnak és nézik a melegfényű gépet. Nem is tudom, hogy a meglepetés, beletörődés ül ki az arcukra.

És rémes látni, hogy valahonnan elővarázsolnak még egy Szent Istvánt és öt perc múlva már az is gépé.

Egy ismerőstől hallottam, hogy ismer olyat, aki csak azért nyitott kocsmát, hogy pár játékgépet üzemeltethessen.

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2010.10.08. 07:16:19

@lárvalányhaj:

A véletlenszerűséget és a kiszámíthatlanságot. De szerintem se vicces...
Sajna inkább igaz, hogy vannak ilyen emberek...

Hal Stanton 2010.10.08. 07:23:47

Igen, ez sírnivalóan szomorú, de létezik ez a kaszt. És ilyenek.

2010.10.08. 07:25:36

Juj, nagyon kemény téma.

Rokon, aki egyébként híres szakorvos, magán praxis minden, szenvedélyes, nem bírja ki, hogy ne játszon.
Mondja a hugom, hogy mindig tudja, milyen napja volt a férjének, nem is kell ahhoz felkeni éjszaka. Ha azt hallja, hogy csapódik a hűtő ajtó, akkor a doktor úr veszített, mert ha nyert volna megvacsorázik valmi elegáns helyen. Ha reggel tankolva van a kocsi, esetleg egy szamos marcipán is az asztalon békítőleg, akkor nyert.

2010.10.08. 07:29:58

Más cimborák:

üres zsebbel jön ki hajnalban az Eszterházy palotából: minek a pénz éjszakára.
Ha nyer a kártyán: kemény munka ez, észjáték.
Ha veszít: szórakozás, ennyi nekem is jár.

Na és a lovi, na ezt megírni Csurkánál jobban semki nem fogja.

De erről később.

Hal Stanton 2010.10.08. 07:40:27

Személyes ismerős: permetező repülői voltak, nagy ház, család, afto. Most nincs semmi. Család tipli, vagyon huss. Trabival jár. De vannak olyan ismerősök is, akik gyümigépen 70-80 ezret buktak a családi kasszából a kilencvenes évek hajnalán. Illetve hitelből. Akkor az szíp lóvé volt, főleg egy gyereknek, elbaszni.

Motorpenis 2010.10.08. 07:51:36

Ez szerintem is inkább szomorú, nem tudok rajta nevetni.

Milyen aljas szar ember az, aki játékgépeket, meg kaszinókat üzemeltet? Olyan, mint a drogdíler, csak ez ugye legális, ezt szabad. Az eredmény ugyanaz:valakik jól megélnek belőle, és nagyon sokak pedig tönkremennek.

Hal Stanton 2010.10.08. 07:54:07

A kocsmárosok is aljas getzik, mert adnak szeszt az alkoholbetegeknek. A pék is rohadék, mert fehér kenyeret ad a kövérnek. Persze ez nem ilyen szimpla.

lárvalányhaj 2010.10.08. 08:02:48

@Néma Bob: Akkor ezért nem érdekel a dolog. Engem a véletlenszerűség és a kiszámíthatatlanság inkább frusztrál.

Maisie MacKenzie 2010.10.08. 08:11:21

Kellene poszt a blog függő trollról is!
(Ha már van, akkor bocs!)

szellőláb 2010.10.08. 08:32:53

@Maisie MacKenzie: Minek akarsz minden áron szerepelni :-)))

szellőláb 2010.10.08. 08:34:05

@Maisie MacKenzie: Bocs, nem bántani akarlak,csak jó poénnak tűnt!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 08:47:19

Mar mondtak elottem, de ez kurvara nem volt vicces. Ilyen alapon a modoros rakbetegrol is lehetne irni...

Hal Stanton 2010.10.08. 08:48:49

Azért a rákos nem maga választja a betegségét. Itt meg nincs kényszerítve semki, hogy dobjon a gépbe.

apuabszolútegykedvűsége 2010.10.08. 08:50:13

Mindenki ott cseszi el az életét, ahol akarja.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.08. 08:50:35

Hácsé meg Tibike, mi bazmeg röhögni járunk ide, ilyet ne írjatok. És kurvára szomorú a büszke parasztember, a Beló, a Meszliner Szabina, a pókeres, az építkezős, a disznó férfi, a vendég. Kurvára szomorú mindegyik valahol :-((

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 08:50:39

@perfor: Azert ez nem egeszen igy van. A fuggoseg igazi betegseg, pszichiatrian szoktak kezelni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 08:54:33

@Modor Tibi: Jol van na, nem azt mondtam, hogy rosszul van megirva! Megertem, hogy van a Modorosblognak ilyen tarrbelas vonulata is. De azert ez a poszt valamiert nagyon lesujtott :(

U.I. a rakbetegek egyebkent tenyleg nagyon modorosak tudnak lenni. Maskepp nem birnak elviselni ep esszel...

Winston Smith 2010.10.08. 08:56:52

Ez tényleg szomorú, de írta is tegnap valaki, hogy a Modoros blog nem Hahota újság, hanem inkább egy realista-szatirikus kor- és kórkép. Ennek sajnos ez is része.

Amúgy nekem is volt egy ilyen ismerősöm, aki amúgy egy értelmiségi családból származó jogász gyerek, de mindig mindenkinek lóg és nem egyszer más a szülei segítették ki a bajból.

Ennél csak egy dühítőbb van: amikor a segélyből élő család családfője gyümizi el a gyerekek felnevelésének segítésére kapott segélyeket, családi pótlékot. (Ami nem mellékesen az én_adómból megy, és engem dühít, ha az adómból a Borsodi sörgyárat, a kocsmárost és a gyümigép-üzemeltető vállalkozót támogatom.)

2010.10.08. 08:58:56

Szerintem meg jó a poszt, tényleg ilyen a szerencsejátékos, én derültem rajta.
Az a baj, hogy ma már minden - másokat, környezetét tönkretevő, életeken átgázoló - senkiházi _beteg_.

Régen volt a részeges disznó, ebből lett az alkoholista, majd az alkoholfüggő. Ma már ilyet sem szabad mondani, helyette a "alkoholfogyasztási szokásait illetően kihívásokkal küzd".

Úgyszintén régebben egyszerűen kártyás volt az illető, ma már szenvedélybeteg. Ezeket - ha családjuk is van, akiket tönkretesznek - tényleg jobb volna bézbólütővel kezelni. Sajnos szinte sohasem csak a maga életét rontja el, mert általában jellemtelen, gerinctelen szarok, akik rendre kihúzatják magukat a szarból.

Most asszem modoros erény és erkölcs bajnoka voltam.

2010.10.08. 09:00:38

@Winston Smith: Most éppen a modoros öntudatos adózó voltál, a legmodorosabb "a 'zénadómból" fordulattal.
Amúgy igazad van.

Winston Smith 2010.10.08. 09:02:57

@Brother Love: Azért a "kor- és kórkép" is elég modoros fordulat volt!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 09:03:55

@Brother Love: Igen, az vontal ;) Es tessek megerteni, hogy az igazi fuggoseg (barmilyen!) az betegseg, olyan mint pl. a skizofrenia. Es a fuggo emberen es a kornyezeten is ugy lehet segiteni, ha annak tekintjuk. Ugyanis a beteg embert nem sajnalni kell, hanem kezelni!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 09:06:33

@altoid: Persze a "regi szep idokben" a skizofreneket is csak bebasztak egy lyukba, es a falhoz lancoltak, mint "eszelost", esetleg (meg regebben) megegettek, mint boszorkanyt. Teny, hogy egyszerubb volt.

2010.10.08. 09:07:55

@altoid: Mindig szívesen hivatkozom arra (is), hogy érzéketlen tapló vagyok, de láttam egy-két esetben, mit művelnek a családjukkal az efféle "betegek".

Ebből következően sajnálatra nem futja részemről (fel sem merül, a környezetüket, főleg a gyermekeiket sajnálom), a kezelésről annyit, hogy 99%-nak szent meggyőződése, hogy velük semmi gond nincs, nem idióta ő, miért menne orvoshoz. Néha egy-két pohárral, vagy egy kis szórakozás kijár nekik...

Winston Smith 2010.10.08. 09:09:16

@altoid: Akár kényszergyógykezelni, a családja és a társadalom érdekében.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.08. 09:12:28

Nekem tetszett, bárha valóban szívszorító poszt.
Nem minden önfeledt kacaj, srácok.
Volt nekem is ilyen haverom, akit elkapott a gépszíj. Körülbelül annyit vert el, gyümigépeken, amennyit én nem kerestem egész életemben. Azóta gondolom, hogy ez valóban betegség, mert a fickónak úgy elváltozott az arca, mint a súlyos alkoholistáknak, pedig tudom, hogy nem piált.
Meg ismertem olyan csajt is, akinek a férje gépezett. Először a tűrhetően menő családi vállalkozás ment rá, aztán egyre kisebb albik következtek, a két gyerekkel. Aztán a kocsi. Legvégül a csaj robogója, amivel munkába járt.

Hal Stanton 2010.10.08. 09:13:11

@Brother Love:"nem idióta ő, miért menne orvoshoz". Ez a poszt lényege. A hárítás-szépítés. Meg a saját környezeted kifosztása, leépítése. Drága hobbi a rulettezés.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 09:15:15

@Brother Love: A baj az (figyelem, modor-alert!) hogy _Magyarorszagon_ nincs meg a kulturaja a fuggosegek gyogyitasanak, de pl. _Amerikaban_ mindenfele ilyen segito csoport van elterjedve (a legismertebb ugye az AA, de van mas is szinte minden fuggosegre). A legerdekesebb az egeszben, hogy mukodik a dolog. Az meg hogy tagadjak, hogy fuggok, az egyreszt a betegseg tunete, masreszt meg probalj TE bevallani _Magyarorszagon_ barmilyen gyengeseget. Beletaposnak a foldbe a semmivel sem jobb "baratok", lasd "Az Alkoholistabb" poszt.

Hal Stanton 2010.10.08. 09:16:14

@El Topo (Sgt. Elias): robogó: ez mennyire tipikus. Majd jön a gyerek rollere...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.08. 09:16:53

@altoid:

Most nem tudom, mi a helyzet, de pár éve a Korányiban volt egy team, aki nagyon szép sikereket ért el játékfüggő arcokkal.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.08. 09:18:15

@perfor:

Még a roller hagyján. De a robogó volt az utolsó láncszem, ami a normális világhoz kötötte őket, mint mondtam, a csaj azzal járt dolgozni. A pali, az ugye semmivel, mivel évek óta nem dolgozott már.

szellőláb 2010.10.08. 09:30:19

Volt egy néhány évvel fiatalabb, rendkívül tehetséges haverom. Technikusi végzettség, nagyon jó fizikum, szorgalom, fantasztikusan laza duma. A siker garantáltnak tűnt. Kezdetben nem is volt baj: mega meló mellet azért bulik, csajok, néha egy kis elhajlás. Nősülés, gyerekek, indulás felfelé a ranglétrán. És hát stressz oldásra egyre több piálás, amely már nemcsak a plusz munkával megkeresett lét vitte el, hanem szinte mindent. A vége válás, költözés kisebb pecóba. Akkor még azért aránylag normális munkahelye volt, összejött egy új asszonnyal, új gyerekek, pia stop, úgy tűnt, sikerül visszakapaszkodnia. Nem láttuk piásan, és azt kevesen tudták róla, hogy közben elkezdett gépezni. Jöttek a gondok, kifizetetlen számlák, balhék otthon. (Közben a humora nem hagyta el: jöttek kikapcsolni a villanyt. Megvárta, amíg a fazon felmászik az oszlopra, beballagott a dobermanért és hozzákötötte az oszlophoz. Elballagott a boltba, jó két óra múlva visszajött, a villanyt akkor nem kötötték ki.)
És jött az a bizonyos karácsony előtti este: kézbe adták az összes fizetését, meg a karácsonyi lóvét, amit még aznap délután egy az egyben beleszórt a gépbe. Erre aztán talált megoldást: hazament, és felkötötte magát. Szóval igaza van Topónak, nem csak móka, derű, kacagás...

2010.10.08. 09:37:31

Na amikor valaki azt mondja, hogy de ez neki jár, akkor mellé állítanék egy kakastollast, hogy kísérje ki árkot ásni, és két óránként adjon neki két pofont, hogy tisztában legyen a dolgokkal.

lárvalányhaj 2010.10.08. 09:38:17

@Winston Smith:

Ennél a problémánál speciel nem értem, hogy a ballant szociológusok miért tiltakoztak kézzel-lábbal a szociális kártya bevezetése ellen. Hiszen a segélyezés pont akkor szolgálná a legjobban a szegénysorban élő gyerekek érdekeit, ha a családfő nem játékgépezhetné el.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 09:38:33

@szellőláb: Ez is bizonyitja, hogy ha valaki fuggo, nem is feltetlenul a fuggoseg targya a lenyeg. Le tud szokni az egyikrol, hogy azonnal raakadjon valami masra. Ezert van az, hogy a fuggoseg gyogyitasa nem csak a megvonasbol all.

lárvalányhaj 2010.10.08. 09:41:15

@altoid:

Szerintem a függőségnél azt kell felismernie a függőnek, hogy a függőség mindig valami _helyett_ van. Pótol valamit, amire az illetőnek szüksége lenne, de nem kapja meg.
Egyébként szerintem nemcsak a játékgépezés és az ivás függőség, hanem a túlzásba vitt evés is, valamint az, hogyha valaki képtelen párkapcsolaton kívül létezni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.08. 09:41:40

@szellőláb:

Remek megoldás volt. Mármint neki.
A kölköket meg ott egye meg a rosseb, nem igaz?

Gastroger 2010.10.08. 09:42:17

Enyhébb formája a lottozóba járos. Rendszeresen megjelenik a szelvényekkel, hiába tudja fejből mind a 20 szelvényt, azért megnézeti a lottozóban is, hogy nem nyert-e. Ha nagyobb a nyeremény, akkor extra szelvények is. Amikor valamilyen óránkénti sorsolás van, ügyel arra, hogy ne egyszerre adja fel, és meghatározott időpontban szeretné feladni, tehát ha nem 13.47-kor, hanem 48-kor ér oda a pulthoz, akkor már lelkibeteg. Vesz még pár kaparós sorsjegyet is, általában vannak fix kedvencek, de az újat is szereti. A munkahelyen ő az aki szervezi a lottó-baráti kört, beszedi a pénzt, intézkedik, nagyobb nyeremény esetén másokat is megpróbál bevonni. Az esetlegesen visszajövő 5-600 Ft.-os nyereményt persze kár szétosztani, azt újabb szelvényekbe fekteti be. 100 millió alatt nem is érdekes, akkor csak megszokásból lottózik. A számok mindig "basszus, mindegyik, pont mellette volt, ezt nem hiszem el!!!" - mutogatja is a szelvényen.
Na, majd meglátjátok, ha nyerek, akkor meg irigykedni fogtok, meg bemegyek a főnökhöz, aztán jól ráborítom a köcsögre az asztalt- szöveg. Néha egy-egy skandi lottó, vagy luxor.
A Tippmixes egy külön fajta. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.08. 09:43:08

@lárvalányhaj:

Ezért hívják ez utóbbit kodependenciának.
Erre is számos példát tudok.

vincere 2010.10.08. 09:48:22

gondoltam, benézek ide, miután toltam pár lottószelvényt :)
de ezen valahogy nem tudtam nevetni

szellőláb 2010.10.08. 09:48:38

@altoid: Igen, azt hiszem ez így van. Valami belül működik rosszul. Mi visz el egy sikerre született embert ilyen irányba? A függőség minden szinten kialakulhat, hiszen orvost, művész, ügyvédet ugyanúgy elérhet, mint egy analfabétát. Mondjuk a legrosszabb a piálás, szerencsejáték kombó. Szintén a környezetemben történt: szintén karácsony előtt haverok (akik egyébként családostól is összejártak) a kocsmában barátkoznak. Piálgatnak, közben pénzben kártyáznak.
Az egyik azon az estén elveszítette az aznap kapott fizetését, plusz a két disznót, amiket egész évben nevelgetett. A legdurvább számomra azért az volt, hogy amikor néhány nap múlva kérdeztem a nyertest, hogy te, nem érezted, hogy ez görénység? A válasz: adtam neki esélyt, hogy mindent visszanyerjen, egyébként meg minek kártyázik az olyan, aki nem tud?
Fasza!

szellőláb 2010.10.08. 09:51:27

@El Topo (Sgt. Elias): Hát persze. Csak erről azért kevesebb szó esik: egy öngyilkosság mindenkor, mindenhol sztori. A hátrahagyottak esetleges évekig tartó nyomoráról mit lehet naponta beszélni?

2010.10.08. 09:53:39

ez sajnos inkább csak tipikus, de nem humoros. hány élet ment ezen tönkre..
ugyanakkor a cikk talált, csak nevetni nehéz rajta.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 09:55:41

Jó írás, tetszett, de szerintem a szenvedélybetegség meg a modorosság az két külön világ. Egy fél évet én is voltam rabja a gépnek, kemény dolog, amikor elindulsz valahova és a lábad meg odavisz a géphez. Más: olvastam egy könyvet, ilyen kalandor csávó írta, aki Vegasban próbálkozott, és egy csomó szisztémát kidolgozott, amivel nagyot ugyan nem kaszált, de bőven megélt. A lényeg: felteszed, hogy a fekete nem jön be egymás után tízszer. Ezek után elkezdesz a pirosra játszani. Mondjuk 100 dolcsit. Ha nyersz, megvan a napi lóvé, kiszálsz. Ha buksz, akkor a következő körben 200 dolcsit teszel (mert ugye csak visszanyerni nincs értelme) Ha nyersz, van tisztán száz dolcsi nyereséged, kiszállsz. Ha buksz, duplázod a tétet 400 dolcsival. És így tovább. És ha nem jön be tízszer a fekete, mindennap nyersz. Ha meg bejön, kimész a vécére és főbe lövöd magad.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 10:00:08

Egyébként három havonta egyszer még most is elnyomok néhány ezrest egy jó kis presszóban, és mindig elcsodálkozom azokon az arcokon, akik egy fizetést képesek eljátszani egy ilyen vereségre programozott szaron. Szerintem csakis az igazi asztalon lehet nyerni, a gép arra való, hogy a magyar állam furcsa adószabályait érvényesítse rajta.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 10:02:10

@szellőláb: Mondjuk az aznapi nyertes valoszinuleg nagyon orult, hogy lesz mibol karacsonyoznia otthon a csaladnak, es mondhatja, hogy "na ugye hogy nincs abban semmi rossz, hogy jatszom!". Aztan ujev utan jonnek a vegrehajtok, vagy a kigyurt kopaszok, behajtani azt a regi tartozast...

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.10.08. 10:10:00

valakinek a debreceni aranylábú focistákat is támogatni kell. legalábbis úgy tudom, hogy Szima Gábornak főleg játékgép üzemeltetésből futja bajnokcsapatra.

nekem is vannak ~ barátaim, de ők még a mosolyogni való és nem a mentálhigiénésen leépült szakaszban vannak. általában heti kétszer lemennek egy ötezressel vagy max 10 és vagy elbukják, vagy nyernek max 20at kb 50-50 eséllyel. viszont a megnyert huszat olyan boldogan költik el utána mintha az utcán találták volna na ez a modoros :) "na mivaaan? lenéztem kicsit a T...ba most nyertem egy huszast, megyünk bulizni? jaja, már csak kétezrem volt bent, mondom nyomom 125-ös téten, kétszer felengedett szabadjátékra geciii."

Styxx 2010.10.08. 10:11:56

Lehet, hogy én vagyok a hülye, de nem az az elsődleges, hogy egy írás jó-e, avagy rossz?
Az, hogy nevetséges, vagy szomorú, "klasszikus modoros" vagy nem, az már B kérdés.

Szerintem ez nagyon jó írás, mint fentebb valaki kommentelte, tiszta Tarr Béla, szerintem méginkább Tar Sándor.

Hitelesen ábrázolt, ön- és közveszélyes szerencsétlen lúzer.

De, mivel mi blogfogyasztók ilyen zsánerfüggő állatfaj vagyok, azt tanácsolom ennek a zöldfülű, kezdő blogger Modor Tibinek, hogy rakjon ki "Nem vices, de jó!" vagy "Nem "klasszikus" modoros, de jó!" tartalomra utaló piktogramot az ilyen posztokhoz.

lárvalányhaj 2010.10.08. 10:13:54

@El Topo (Sgt. Elias):

Magam körül azt látom, hogy a párkapcsolatban élőknek egy jó 30%-a, de még az is lehet, hogy a fele ilyen. Szerintük ez teljesen normális dolog egyébként, és azt gondolják, hogy mindenki így van vele.

lárvalányhaj 2010.10.08. 10:17:52

@szellőláb:

Legközelebb a nyertes fogja otthagyni a kocsmában a fizetését.

Hal Stanton 2010.10.08. 10:21:52

@Styxx: így van, ez a társadalom és kasztjaiba íródott sztem. Oda pedig beleillik. Rengeteg ilyen arc mozog minden városban. Ha valaki kabarét akar, nézze Sass Józsit. :)

szellőláb 2010.10.08. 10:25:37

@altoid: Ő az egyetlen ismerősöm, aki az alatt a 100 év alatt, amióta ismerem, pluszban van.

medvedr 2010.10.08. 10:35:08

Ilyen viszonylag normális helyzetből lecsúszott szerencsejáték függőt nem ismerek. Ami nagyon meglepő számomra, hogy az igazán szegények, segélyesek közül mennyi arc dobál a gépbe, és milyen átszellemült arccal. Ezt a póker hype-t képviselő médiageciket meg ütném lapáttal.

Ernoke 2010.10.08. 10:37:43

a bármilyen játékfüggőség az, amit a legkevésbé értek (pedig nekem is vannak szenvedélyeim). engem egy normál társasjátékban is stresszel, h bizonytalan a kimenetel, nemhogy még pénzt is áldozzak rá...
a délinél egyébként van egy játékterem gépekkel, egyszer lenéztem, h mégis milyen. hát, nyomasztóbb, mint egy átlag budapesti szórakozóhely, pedig azok sem piskóták. ilyen sivár pince, mintha egy hajléktalan-ellátóhely lenne. szomorú, ha valaki egy ilyen helyen véli megütni a nagy fogást. egyébként minden nem kordában tartott szenvedélybetegség is az, az önigazolásokkal együtt.

Ernoke 2010.10.08. 10:41:15

@lárvalányhaj: erről beszéltem én is. egyszer megemlítettem egy pasinak, h nem érdekelnek a számítógépes játékok, sőt, inkább idegesítenek és untatnak fél perc után. azt mondta, h tapasztalatai szerint a nők nem szeretnek játszani, mert biztonságra törekszenek. lehet, h van benne valami.

szellőláb 2010.10.08. 10:45:06

Most, hogy ez a téma, kicsit magamba néztem. Lehet, hogy baj van, mert kezdek modorosblog függő lenni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.08. 10:49:26

@Ernoke:

Ez a játék dolog érdekes különben, sőt, még az is, hogy ki milyen játékba tud beleborulni teljesen.
Apám a passziánszba van belebolondulva. Sorszám szerint végig akarja játszani az összes lehetséges leosztást. Évek óta csinálja, de egyszerre mindig csak néhány játszmát játszik.
Engem meg kimondottan a nagyobb lélegzetű játékok tudnak megfogni. Például a tengeralattjáróshoz nem lehet odaülni öt percre, mert annyi idő alatt a kikötőből sem tudjuk kivezetni.
Illetve van ez a viszonylag új Empire Total War.

helianthus 2010.10.08. 10:51:13

@Styxx: ellent kell, hogy mondjak. Nekem egyértelműen lejött, hogy mivel "elszomorította" a kommentelőket, ez egy tök jó írás. Ha megérint, akár vidáman, akár szomorúan, akkor az jó, nem?
Vagyis az írás jó, viszont szeirntem az sem másodlagos, hogy szomorú-e vagy vidám. Vagyis ez egy jó, szomorú poszt. :D

helianthus 2010.10.08. 10:52:54

Amúgy ez a sorsjegy-lottó vonal egy kicsit bennem is megvan, heti 350-800 ft között, azaz havi szinten max 3000-et költök erre. Ez már betegség?

Ernoke 2010.10.08. 10:57:15

@El Topo (Sgt. Elias): nekem a számítógépes játékoktól kezdve a kártyáig minden játék kidobott, elpazarolt időnek tűnik. ha viszont leülök a gép mellé zenét csinálni, van, h 2 órát csak azzal töltök, h egy dallamhoz megfelelő hangszínt keresek, és gombokat tekergetek. na, az nem kidobott idő...:D

Bellagio 2010.10.08. 10:58:16

@Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 09:55:41 :

Par evvel ezelott megprobalkoztam en is ezzel. Ugy 3 hetig megvolt a napi 100$ extra. Aztan egy nap az addig megnyert osszes penznek a duplaja minuszban. Azota nem probalkoztam :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.08. 11:08:23

@Ernoke:
Én bírom a jó játékokat.
Na elmesélem ezt a tengeralattjáróst.
Szóval az van, hogy egy amerikai tengeralattjáróval kell a II világháború alatt a japók ellen harcolni.
Na most képzeld el, hogy rendesen navigálni kell a hajóval, iránytűvel, térképpel, szépen rajzolgatva,vonalzó, szögmérő.
Aztán ha ott vagyok, ahova menni akartam (néhány óra), akkor jönnek a japók, hajóval. A szkópban fel kell ismerni a hajót, könyvben azonosítani. Megmérni, milyen szög alatt látom a tetejét, ebből trigonometriával kiszámolni a távolságát. Időből és látszólagos irányszögből extrapolálni a sebességét, és az irányát. Közben támadási helyzetet felvenni és torpedót irányozni. Utána meg menekülni, mert jönnek a rombolók. Észveszejtően bonyolult és kurva jó!
:D

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.10.08. 11:09:58

engem nem ezek a szerencsejátékfüggő tetvek szomorítanak el, hanem a hozzájuk tartozó emberek.

feleségek, szülők, testvérek, gyerekek.

élettársak, akik adott esetben bántalmazva vannak, ha apu veszít, mert valahogy le kell vezetni a feszkót, vagy gyerekként azért nem kapnak enni, mert apu megint eljátékgépezte az ebédpénzt, vagy a kétségbeesett szülők, akik már a sokadik jelzáloghitelt veszik fel a házra, és kezesek, hogy a gyereküket kihúzzák a szarból, a partner, aki azért vesz fel hitelt, hogy a társa veséjét mentse az uzsorásoktól, a lánygyerek, akivel fizetik a tartozást, és eladják prostituáltnak, a fiúgyerek, akit igénybevesznek néhány kisebb "meló" erejéig, amíg orgazdaságért, vagy lopásokért börtönbe nem kerül...

modern kori rabszolgaság. beteg egy világban élünk.

és emellett a tévében: totó, lottó, kenó, betelefonálós műsorok hívásonként 400 ft + áfával, lovi, betwin, póker celebekkel...

MagyarZizzi (törölt) 2010.10.08. 11:18:28

Ez a poszt tényleg szomorú volt, de attól függetlenül nagyon jó. Ezek az emberek (a játékfüggők) tényleg ilyenek, és ha ilyenek, akkor így is kell írni rólunk, nem röhögve. Erre is szükség van, lényeg, hogy az olvasók elgondolkodjanak, magukba nézzenek egy kicsit.

Sand Lover 2010.10.08. 11:25:20

@Ernoke: Tegnap a női öltözőben bömbölt valamilyen ker.rádió. Csiszár „Apukám” Jenőt felhívta egy hallgató azzal, hogy a testvére 22 mio Ft-ot dobált be a gépekbe, mit lehetne vele csinálni?!

„h nem érdekelnek a számítógépes játékok, sőt, inkább idegesítenek és untatnak fél perc után. azt mondta, h tapasztalatai szerint a nők nem szeretnek játszani, mert biztonságra törekszenek. lehet, h van benne valami.”
Ez igaz, a nők természetüknél fogva kockázatkerülők. Általában.
Viszont én szeretem a számítógépes játékokat (nem a szerencsejátékot) és csak azért nem veszek konzolt, mert akkor sosem mozdulnék ki hazulról. :)

Egyik ismerősöm kaszinózott. Egy időben szerette megfigyelni az embereket akik játszanak és ő is szeretett kockáztatni (nő létére) Volt egy limite, ami fölött nem veszíthetett, vagyis, ha elbukta az erre szánt pénzt, felállt és hazament. Ezt is lehet ésszel csinálni, nyilván aki szerencsejáték-függő, az nem racionális alapon áll hozzá a kérdéshez
Persze a kaszinó mindent elkövet azért hogy a pácienseket maradásra késztesse. Először hagyják nyerni, kis összegeket. A fogyasztás ingyenes. Persze végig figyelnek mindenkit és a csalás legkisebb gyanújának felmerülése esetén kitessékelik a játékost. Hosszú távon mindig a kaszinó/félkarú rabló/bank nyer…

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 11:41:52

@Morgan LeFay:
Hát persze. A 0 mező a rulettasztalon a "bank haszna" Mert ugye a 0-val együtt 37 számra lehet tenni, de a nyeremény csak 36-szoros. Ezen az egyetlen 0-án vagyonokat lehet keresni hosszútávon. És ugye, mivel a 0 se nem piros, se nem fekete, se nem páros, se nem páratlan, így még a fele-fele mezőn sincs egyenlő esély. Zseniálisan kitalált játék.

azarcakimeghúzottegymarslakót 2010.10.08. 11:53:14

én tippmixet nyomom, de már csak visszafogottan. heti egy-két szelvény, előtte gondosan utánanézünk a meccseknek (melyik csapat milyen formában van, mit játszott, hol végzett előző bajnokságban, hol van sérült vagy eltiltott, stb stb), aztán a bréjnsztorming után 200 vagy 300 forintos tétet rálökünk, és izgulva várjuk az eredményeket :)

medvedr 2010.10.08. 11:54:36

@Szocio Pata (kikvogymukblog): De a szisztéma! Érted öcsém, a szisztéma, az a lényeg azt kell elkapni!:)

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.10.08. 11:54:42

Alapvetően nem csak azért rossz,ha rászoksz valamire (Legyen az gyümigép vagy golyózás), mert a családdal töltött időt is csökkenti. Gyakorlatilag a szociális kapcsolataidat játszod el, meg a jövődet, még ha egy centet sem veszítesz el. Higgyétek el volt olyan periódusa az életemnek amikor komolyabban nyomtam mindenféle nem szerencsejátékot. Pl.: az érettségim is majdnem ráment, de a főiskolán is voltak problémák.

2010.10.08. 11:57:36

@El Topo (Sgt. Elias): Én is szeretem az összetett, agyalós-gondolkodós játékokat.
Kedvenceim pl. a Space Invaders, Pacman és a Scrambler, esetleg a Tetris.

barbie83 2010.10.08. 11:59:59

A piások és kártyások nem szenvedélybetegek. Miért lennének betegek?! Náluk jön ki viselkedésileg az emberiség istentől való eltávolodása. Ha ezeknek az embereknek lenne céljuk, éreznék, hogy igazságos a világ, egy pillanat alatt meggyógyulnának. Ezek az emberek harcosok háború nélkül. Ezért isznak és játszanak. Egy csatában ők lennének a bátor hősök. De nem ők betegek, hanem az egész emberiség. Ti is, akik a tisztes polgári élet látszatát keltve tartjátok fenn ezt a szájbabaszott világrendet. Ti is ugyanolyan felelősek vagytok az ilyen csókákért.

Egyébként ez modoros csóka ultragagyi cuccokat ír. Pont a lényeget nem képes megragadni az általa ábrázolt karakterekben.

barbie83 2010.10.08. 12:02:37

Persze értelmes választ nem ad a kritikáimra a szerző soha, hanem inkább letilt. Azaz tagad. Ami az óvodáskor jellemzője. Tetszelegni akar, aztán ha valaki rászól, nem bírja megvédeni magát. Ahelyett, hogy vállalná, hogy ő sem tudhat mindent és egy jó kis eszmecserét indítana, megsértődik. Ezért is ennyire pocsékok az írásai.

Hal Stanton 2010.10.08. 12:02:39

@phaszfej-köcsög cenzorok: "De nem ők a betegek, hanem az egész emberiség" Az ilyen gyöngyszem kommentekért érdemes itt nézelődni :)

Bokorványi Bábolna 2010.10.08. 12:05:54

@phaszfej-köcsög cenzorok: azt ki és mikor mondta vagy írta, hogy mindent tud?

barbie83 2010.10.08. 12:06:08

@perfor: Talán nem igaz, amit írtam?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 12:07:23

@phaszfej-köcsög cenzorok:
Nálam elvitted a nap kommentje díjat, őszintén. Ez már olyan mély és indulatos volt, mint kedvencem Dosztojevszkij egy-egy hősének filozófiai kirobbanása. (és ugye mily véletlen, Dosztojevszkij is játékbeteg volt!
Az utolsó mondattal nem értek egyet, mert a modoros a kedven blogom. (a magamén kívül, hehe)

barbie83 2010.10.08. 12:10:45

@perfor: Mindig is szerettem azokat a buzikat, akik hireoglif jeleket pakolnak a mondataik végére. Egy mondat értelmét illetően teljesen indifferens, hogy a végén ott van egy kettőspontzárójelbezárva. Ezzel csak azt fejezed ki, hogy nem tudod vagy nem mered magad kifejezni.

Hal Stanton 2010.10.08. 12:13:45

@phaszfej-köcsög cenzorok: Nem merem, mert félek tőled. A neved miatt. Rettegek a phaszfejektől.

barbie83 2010.10.08. 12:13:48

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Bármilyen mondathoz, illetve kommenthez lehet találni hasonlót a világtörténelemben. Miért nem a tartalomra reagálsz? Ez lenne az értelme a kommentelésnek.

Bokorványi Bábolna 2010.10.08. 12:14:20

@phaszfej-köcsög cenzorok: ezért használod te is? mert te is indifferens vagy mint ember? elég ránézni az adatlapodra ilyenek vannak rajta: :-o)

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.10.08. 12:16:51

már csak csirke hiányzik:
bezzeg a németek ilyet nem csinálnak, csak a rohadt magyarok, belülről rohad az egész de most mán biztonságban vagyok idekint

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.08. 12:16:53

@phaszfej-köcsög cenzorok: csak a szpemmelőket tiltjuk ki, és te sajnos a múltkor a három flekknyi / jellel szpemmelőnek számítasz. Faszságokat szabad írni továbbra is.

bagolybagoly 2010.10.08. 12:16:56

Azért ez furcsa, hogy itt mindenkinek megszakad a kicsi szíve, meg elmorzsol egy-egy könnycseppet a szegény szerencsejátokosokért. A modoros dagadtat ezzel szemben telibe lehetett dobálni. Neki mondjuk az evés volt a szenvedélye. Nap mint nap, éveken keresztül. Úgyanígy. Leült, és evett. Lehet röhögni.

barbie83 2010.10.08. 12:17:39

@Modor Tibi: Jogos. Én kérek elnézést. Elfelejtettem.

barbie83 2010.10.08. 12:18:45

Valójában én vagyok szar, és csak ráhúzom szegény tibire. Nagy tanítás ez nekem ma is. El is húzok a vérbe szégyenemben.

korlat 2010.10.08. 12:19:29

hát azért a "Mennyibe fogadjunk, hogy nem játszom el?" a vége felé eléggé üt:)

2010.10.08. 12:19:50

@bagolybagoly: mert ő nem dönti romba mások életét ilyen direkt módon, és amit elkölt nem szolgálja közvetlenül mások erkölcstelen gazdagodását.

Hal Stanton 2010.10.08. 12:20:10

@bagolybagoly: ez érdekes, valóban így van. Már csak egy sértődött, dagadt szerencsejátékos hiányzik ide hőbörögve kommentelni, hogy ő igenis nyerőben van és fogyott is.

Hal Stanton 2010.10.08. 12:20:50

@korlat: Végre valaki észrevette :)

MakoG 2010.10.08. 12:21:20

@lárvalányhaj: Ózdon volt ilyen régebben. Egy szociális diszkontban lehetett vele venni élelmiszereket és tisztítószereket (alkoholt és cigit nem). A megvásárolt cuccokat aztán a bolt előtt eladták féláron, a pénzt meg elpiálták és eljátékgépezték.

Hal Stanton 2010.10.08. 12:22:17

@Modor Tibi: téged fikáznak a szar vendégposztokért, elismerésem, mit ki kell bírnod :)))

2010.10.08. 12:26:03

@derelye vágó: modoros dagadtról volt szó, a pia és a cigi egy kategória a játékgéppel. De valószínű egy kényszeres tisztaságmániás is inkább a dagadt elbírálásába esne.

2010.10.08. 12:28:51

@phaszfej-köcsög cenzorok: Nos, én úgy tudom Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (egyébként mélyen vallásos és a balekságig jószívű, érző, empatikus ember), szintén súlyos játékfüggő volt. (Nem véletlen, hogy "A játékos" című kisregénye olyan tökéletesen adja vissza a játék iránt érzett szenvedélyt.)

A szerencsejáték és az iszákosság végigkíséri az emberiség történetét, azokat a korszakokat is, amelyek ún. vallásos idők voltak, amikor még nem rugaszkodott el az emberiség Istentől. (Már Jézus ruháira is kockát vetettek a katonák, gondolom erre emlékszel.)

A kommented nem ide való, plusz még hülyeség is.

bajor gizella 2010.10.08. 12:30:26

Érdekes írásnak tartom. Viszont nekem a modoros alkoholista sem vicces, hanem durva, azzal szemben mégis nagy a tolerancia. Egy kommentben olvastam hogy valaki írta hogy a munkások már reggel kapaszkodnak önmagukba és dideregnek az elvonási tünetektől. Hárman beírták hogy hahaha.
Persze erre jó a modorosság. hogy eltakarja az emberi természet legalját. a piás modorosoknak sikerül, a heroinistának, a szerencsejátékosnak a pedofilnak meg nem.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 12:39:47

@phaszfej-köcsög cenzorok: A tartalmaid szuggesztíven megfogalmazott téveszmék. Önigazolás. A játék nem hősiessé, szánalmassá tesz. Átéltem. Magadnak hazudsz a napi veszteséget illetően. Elveszted az önbecsülésedet. Szánalmas alakká válsz. A teremtő szenvedélyeid totálisan rossz és pazarló kiélése. Ennyi.

barbie83 2010.10.08. 12:41:25

@Brother Love: Nem hülyeség a kommentem, és abszolút idevaló, az indulat fölösleges, ami benne van. Azért mert nem tudsz a saját fejeddel gondolkodni és könyvekből meríted az általad igaznak vélt megállapításokat, addig csak a jelenségek látszatával és nem a tartalmával foglalkozol, ami mindenképpen együgyűségre utal.

barbie83 2010.10.08. 12:42:30

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Azért, mert nem érted, még nem téveszme. Nem vagy te a jóisten, hogy ítélkezz.

Kényszerbeteg · http://gingergirls.blog.hu 2010.10.08. 12:42:56

Nekem van egy munkatársam, aki vásárlásmániás (férfi). Kényszeresen megvásárol minden szart ami nincs még neki és az orra alá dugod. Aztán megbánja, olyankor eléggé sajnálom. Kétféle arckifejezése van : amikor látom, hogy majdnem elsírja magát ha azonnal nem vehet/birtokolhat olyat, aztán amikor rájön, hogy valójában semmi szüksége nincs rá, nem is szereti stb. Mellette kurva nagy tartozása van, mert a diákhitelt sem fizette még vissza + egyebek, amiket szintén hitelre vásárolt.
Kb ilyen lehet a szerencsejátékos is.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 12:43:35

@Brother Love: Igen, bár nem végig, hanem csak alkalmilag vált függővé, svájci utazásai során (Dosztojevszkaja naplója) De még Dosztojevszkij is megalázottan, nevetséges kisgyermekként fetrengett a földön egy rossz menet után, nem viselte hősiesen, ahogy eljátssza a hazautazás költségeit.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 12:48:13

@Br@phaszfej-köcsög cenzorok: Érdekes figura vagy. Folyamatosan másokat ítélsz, de a magad tévedésit érzékenyen őrzöd. Mennem kell. Neked minden jót és erőt a problémáid átcímkézéséhez!

2010.10.08. 12:50:17

@phaszfej-köcsög cenzorok: Azt el kell ismernem, mesterien űzöd a konkrétumokat nélkülöző, általanosító kijelentések gyártását, s még te magad is elhiszed, hogy az Igazság egyedüli birtokosa te vagy.
Az előbb azt kifogásoltad, hogy nem a hozzászólásod tartalmára reagálnak, majd te ideböffentesz egy általános, semmitmondó bornírtságot, amiben semmivel nem cáfolod állításaimat.

Húzz már el a halál faszára, te fogyatékos wmiki!!!

Hal Stanton 2010.10.08. 12:50:18

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Én nagyon örülök, hogy phaszfej itt van, ilyen is kell, szórakoztató.

2010.10.08. 12:52:26

@perfor: Én nem. Vannak a szórakoztató, vicces idióták, meg az ilyen wmiki-féle idegesítő barmok.

Hal Stanton 2010.10.08. 12:54:19

@Brother Love: valamiért nagyon haragszik erre a blogra, de én csak mosolygok a hisztijein.

Kényszerbeteg · http://gingergirls.blog.hu 2010.10.08. 12:54:47

@perfor: Semmi szórakoztató nincs egy ostoba, konfliktus fetisisztában.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.10.08. 12:55:32

durván életszagú poszt, sajnos kicsit sem vicces, inkább elszomorító

Frakk_a_macskák_réme · http://multipedia.hu/page/ajanlo/ 2010.10.08. 12:56:09

modoroskodok.

van egy haverom, aki megélhetési pókerjátékos. Jól játszik. (én is aránylag jó vagyok, elég sok publikációm is van a témában)

A "jól játszik" alatt azt kell érteni, hogy stabil nyerő tud lenni egy olyan téten, amiből könnyen meg tud élni.

Egy valamit nem tud: kezelni a pénzét. Ha (például) az a szabály, hogy egy játékfajtánál egy alkalommal nem kockáztathatsz többet, mint a tőkéd 1%-a (hogy megelőzd az elkerülhetetlen vesztő sorozatok miatti csődöt), akkor ő a tőkéjének egyhuszadát, egytizedét is hajlandó kockáztatni.

Tegnap beszéltünk:
Én: "szia, hogy ment?"
Ő: "hát... nem ment túl jól."
Én: "Bustó?" (Bust out - tönkremenetel, csak viccnek szántam a kérdést, hogy ehhez képest minden jobb)
Ő: "izé. igen"
Én: " de hogy a francba, amikor volt elég tőkéd?"
Ő: "ült egy akkora hal a magasabb téten, nem lehetett kihagyni, és képzeld milyen lapok jöttek..."
Én: "pont leszarom milyen lapok jöttek, hogy játszhattál XXXX dolláros téten?"
Ő: "nyerni szoktam. Tényleg, nem tudsz kölcsönadni?"

én meg amilyen hülye voltam, adtam neki. Kár volt.

tundrazuzmo (törölt) 2010.10.08. 12:56:19

@phaszfej-köcsög cenzorok: "Náluk jön ki viselkedésileg az emberiség istentől való eltávolodása."

Ha a te kisbetűs istenedtől való eltávolodásról van szó, akkor az senkit sem érdekel. Gondolom a te istened te magad vagy - legalábbis az elmebeteg hozzászólásaidból ez látszik.

Ha a nagybetűs Istentől való eltávolodásról van szó, akkor azt nem egy ilyen megcsömörlött, cinikus, trágár-tróger szájából szeretném hallani, hanem hiteles ember szájából. Mondjuk egy olyan pap, vagy lelkipásztor sztoriját hallgatnám, aki már visszahozott embereket a játékfüggőségből. Istentől való eltávolodásról, és annak negatív következményeiről beszélni csak akkor van értelme, ha utána fel tudod kínálni az Istenhez való közeledést, annak pozitív következményeivel.

GERI87 2010.10.08. 13:03:25

@altoid:
Az attól függ.
Van aki nem hal bele, mármint nem haldoklik.
Nincsenek fájdalmai meg ilyenek...
Csak az a kép alakult ki az emberekben hogy kopaszok és fájdalmakkal küzdenek holott se a kemo nem feltétel sem a fájdalom (se a meghalás)
Szóval nincs benne semmi modoros.

GERI87 2010.10.08. 13:10:10

@altoid:
"masreszt meg probalj TE bevallani _Magyarorszagon_ barmilyen gyengeseget. Beletaposnak a foldbe a semmivel sem jobb "baratok"

Ez mennyire igaz.
Meg nálunk az ember elöbb bevalja ha hazudott mintha tévedett..
Inkább tud valamit de mást mond esete az elfogadottabb neki, mint hogy bevallja hogy sose tudta:)

bajor gizella 2010.10.08. 13:12:23

Nálam a modoros szerencsejáték-függő a modoros pókerjátékossal egyenlő. ak nem szerencsejáték-függő. á nem.a modoros alkoholista meg aki képes hétvégente többtízezret elkölteni alkoholra, és csivasszal a kezében mondogatni hogy ő nem az.
a többi leleplezett, beteg emberhalmaz.

GERI87 2010.10.08. 13:14:58

@lárvalányhaj: Azért mert ez a munkája..
Pofázzon meg mindenről legyen véleménye közbe ne tudjon semmitse..de ő megmondja.

A szoc kártya jó lett volna, főleg hogy nem sért senkit mert NEM az ő pénze amúgysem hanem az "adófizetőké" akik meg nyílván nem arra vágynak hogy elbasszák piára a lovéjukat.

Rekhit 2010.10.08. 13:19:44

Én azokat a nőket sem értem, akik hagyják, h. a férjük piásan verje őket/ a gyerekeket (ami rosszabb), illetve még akkor is a pasi mellett maradnak, amikor már a "gyerek rollerét" játssza el.

sdani 2010.10.08. 13:24:44

@Rekhit: Tényleg, ha már itt tartunk, kellene egy modoros "ÁÁÁ! A Lacim nem olyan! Ő szeret engem, csak nem tudja kimutatni, akkor kezd csak kötekedni, ha sokat iszik... ááá, semmi! Csak megcsúsztam a lépcsőn! ... Ja, az meg még múltkor felborultam a bicajjal!"

Gastroger 2010.10.08. 13:26:02

Hűha... de elszabadultak az..
Szerintem ez modoros blog, és nem "vicces blog".
Igen sajnos ilyen a modoros szerencsejátékos. Le lehetett volna írni vicces formában is, de így talán még jellemzőbb és modorosabb volt. Szerintem ne keverjük a betegséget, a modorosságot, és a blogot.
Vannak közös halmazok.
Mondjak?
"A modoros orvosi váróterembe látogatós"
"A modoros depressziós"
"A modoros hipochonder"

A modorosság ez esetkben -számomra azt jelenti- hogy nem elfogadja, elismeri, reálisan szemléli a problémát. Vagy nem képes saját véleményével megfogalmazni, hanem megy a "mainstream" (elég modoros?), után, és klisékkel, felszínes dolgokkal, általános-de-semmitmondó kijelentésekkel takargatja magát.

Maisie MacKenzie 2010.10.08. 13:28:25

"Megszűnik a külvilág, ha játszom, érted."

A többi függőségben is az a lényeg, a blog függőségben is.

Amúgy a függőségből nem lehet kigyógyulni, csak váltani egy másikra. pl. vallási fanatizmusra, de más valláspótlék is megteszi (pl. nacionalizmus).

Rekhit 2010.10.08. 13:31:42

@sdani: sajnos ezek a modoros kapcsolatfüggők...mellé pedig minden tiszteletem az ilyen férjeknek, nem kis munka lehetett a sok éves lelki terror, mire a nőből beszélő lábtörlőt csinált.

IndaMuncher 2010.10.08. 13:36:10

@Ernoke: Haha kivéve azok a lányok akik szarrávernek egy online versenyzős játékban. :D

IndaMuncher 2010.10.08. 13:37:42

@Ernoke: Ha valaki sok időt és pénzt áldoz mások szerint felesleges dolgokra... na azt hívják hobbinak. :)

televanabatyum 2010.10.08. 13:38:36

Az írás szerintem jó, de egy kicsit sarkosított. Saját csekélyke élettapasztalatommal azt mondom, hogy hiányzik a karakterből a lelkiismeret furdalás szikrája is, pedig ez megvan a szenvedélybetegeknél. Akár megkapja amit akart (jelen esetben nyer a gépen), akár nem. Ez olyan, mint amikor megkapod álmaid nőjét, és utána depis leszel, hogy csak ennyi voltés ennyit kínladtam érte és közben a cselekdetemmel megbántottam ezt-azt?? De aztán perszer egy kis idő múlva megint elkezdenek kalandozni a gondolataid a szomszéd Mariska idomairól.(betegebb embereknél a gyümikről a gépen) Persze ezt a szomszéd srácnak az isemrőse mondta,aki ismer valakit, aki ilyen...

Hal Stanton 2010.10.08. 13:46:13

@televanabatyum: sarkosított, mert modor. De legbelül megbánja, folyamatosan. Ezért a hárítás és a magyarázkodás, hogy nem játszom, csak most, nekem ennyi is jár. Önvakítás=lelkiismfurd.

Gastroger 2010.10.08. 13:50:35

Ööö még annyi, hogy a modorosság, nem mindig pozitív, már úgy értem nem mindig semleges. Csak van ahol nem tűnik fel, vagy ha fel is tűnik idegesít egy picit.
A modoros "kocka", a modoros újgazdag, a modoros autószerelő, vagy a modoros mesterember, csak a nagy többség egy-egy általában negatív, vagy nagydumás, vagy "ő az élet császára", és "de király vagyok" figurája. Ettől még lehet, hogy jó munkát végez, jó szakember, csak a modorosság marad benne. (volt ilyen poszt is, most nem vakarom elő, a lényeg, hogy mindenhez ért, mindent megberhál stb, vagy akár spórol, de nem a modoros kéregetős módon).
Mit is akartam írni basszus...
Ja, igen, hogy vannak negatív modorosságok is, mint pld. ez, de nem a modorosság veszik el, hanem az emberi jellem, a hozzáállás.
Demagóg, és modoros:
Nézd meg a körházban infúzióra kötött nevetgélő rákbeteg gyerekeket. Az nem modoros.
Nézd meg a ugyanezt egy RTL-klub adásban. Lassú zene alájátszva, komment: "felhőtlen boldogságuk elfelejtésére a bohócdoktorok hoznak csak némi színt a komor zöldre festett falak közé".
nemtom érthető volnék-e.

bajor gizella 2010.10.08. 13:54:30

@Gastroger:
A modorosság ez esetkben -számomra azt jelenti- hogy nem elfogadja, elismeri, reálisan szemléli a problémát.
Ez nyilván része a szenvedélybetegségnek, tehát nem lehet modoros az, ami alapvető kinulópont egy függőnél.
Vagy nem képes saját véleményével megfogalmazni, hanem megy a "mainstream" (elég modoros?), után, és klisékkel, felszínes dolgokkal, általános-de-semmitmondó kijelentésekkel takargatja magát.
Mégis ezt hogy érted? Milyen a maindtream szerencsejátékos takarózás? vagyis inkább miért az? mert mindegyik végigmegy ugyanazon az úton, és mindnekinél elhangzik kb ugyanaz? nem gondolod hogy azért van ez, mert mindegyik így is gondolja? Vagy gondolod hogy kiolvassák ezeket egymástól mint más a zenei irányzatokat egy magazinból? és eldönti hogy ezentúl neki is ez lesz a véleménye?
Mert ha ez a véleményed, akkor én nem értek vele egyet. Ahogy az alkoholistának, a szerencsejátékosnak is van erősen, és enyhén függő esete, ami itt le van írva az a nagyon függő állapot, hidd el láttam közelről, tudom milyen, és ha csak annyiról lenne szó hogy megy a többi után(??) nem bentlakásos pszichátriai kezelés lett volna a vége. ahhoz képest hogy te próbálsz itt elválasztani a dolgokat, szerintem te mosod össze leginkább.

ghostdog75 2010.10.08. 14:02:15

huh,az utolsó de keményre sikeredett...
az első kettőn mosolyogtam,de az utolsó bekezdésnél már nem vigyorogtam...az félelmetesen élethűnek tűnik.

ghostdog75 2010.10.08. 14:04:32

és kommentnézés nélkül...na akkor mégis rendesember vagyok... mégegyszer nekifutva jók a klisék de tényleg inkább szomorú.

terran 2010.10.08. 14:59:46

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

ez nem mukodo szisztema. sok különböző okból. rulettra nincs működő szisztéma.
legjobb esélyed akkor van, ha az összes játékra szánt pénzed felrakod az egyik színre. ekkor kb 48% eséllyel duplázod.

terran 2010.10.08. 15:04:10

@Ernoke:

mondjuk ez a szöveg, hogy számítógépes játékok untatnak fél perc után, olyan, mintha azt mondanád, hogy az összes film untat fél perc után.
vagy hogy az összes festmény amit láttál gyenge.

medvedr 2010.10.08. 15:37:55

@bajor gizella: A probléma szerintem az, hogy amit modorosnak vélnek egy függőnél, az egyszerűen tünet.
Ezért nem vicces ez az egész. A függőnél azért van egyéni felelősség, talán ezért nem utasítja el az ember zsigerből ezt az írást. Ezért nem látnánk szívesen egy modoros rákbeteg írást mert ott nincs v. egészen megfoghatatlan az egyéni felelősség kérdése. Ugyanúgy tönkreteheti a környezetet/családot, csak műtétekre új fejlesztés alatt levő szerekre v. rosszabb esetben sarlatánságra megy el lé.

Gastroger 2010.10.08. 15:44:46

@bajor gizella: Az összemosás, és a különválasztás nem lehet egyértelmű. Vannak alapvető emberi tulajdonságok, amelyekkel takarózunk. Vannak akik felismerik, de nem tesznek semmit. Vannak akik felismerik, de nem tudnak, mert függők. Az összemosás inkább az első kategóriánál szembetűnő, aki még magának is hazudik. Szerintem ez a modoros. Aki légből vett sztereotípiákkal magyarázza meg, azt, hogy ő miért olyan, mégha nem tudatos is.
Persze, hogy első a tagadás: Nem vagyok függő. Ezt vagy tudja vagy nem. Vagy megmagyarázza (jön a modor, vagy a bevallás). A modor ez esetben az ami a fenti posztban is van. "bármikor le tudok állni", vagy "na, tegnap kivettem egy huszast a gépből" - miközben előző nap 140-et beleszórt.
Aki "beteg", de nem modoros, az nem fog nekiállni MAGYARÁZNI. Nem hiteti el magával (és a környezetével), hogy őneki ez jó. Erről szólt ez a poszt szerintem.
A szerencsejátékos aki mindig veszít, de mégis kimgayarázza. Nemcsak másoknak. Magának is.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.08. 16:01:52

Szerintem a modorossag nem mindig rossz dolog. A klisek es sztereotipiak arra jok, hogy az ember hetkoznapiva, feldolgozhatova tegyen olyan dolgokat is, ami amugy meghaladja a felfogokepesseget. A modoros rakbeteget ezert teljesen komolyan mondtam. Mert ott az a helyzet, hogy valahogy elviselhetove kell tenni a gondolatot, hogy jo eselyel meg fogsz halni (de mindenkeppen szenvedni fogsz). Peldaul egy filmben lattam, hogy valaki viccelodve meseli, hogy "Szaddam Husszein"-nek nevezte el a daganatat. Modoros. Meg vicces is egy kicsit. De az egyetlen, amire gondolni tudok, az az, hogy "hala Istennek, hogy nem vagyok a helyeben!"

bajor gizella 2010.10.08. 16:07:22

@Gastroger: Én azt tudom mondani, hogy nézd meg az impulzuskontroll zavarok, azon belül is a kóros játékszenvedély szócikket valamilyen pszichátriai kézikönyvben. Az általad modorosnak tartott dolgok mind ott vannak a TÜNET részénél. A perzisztens és ismétlődő maladaptív szerencsejátékos viselkedés csak egy kis része ennek a zavarnak. Eléggé fura hogy ezt valaki egy lapon említi a "modorossággal".
Az egyik egy súlyos, már már pszichopátiába csapó destruktív lelkiállapot, a másik pedig ha nagyon szigorúan fogalmazunk akkor is csak esetleg enyhe viselkedészavar, vagy szociális szorongás hatására létrejövő stresszoldó, teljesen adekvát viselkedésforma. azért a kettő között óriási különbség van. Az impulzuskontroll zavar másik fajtája pl a pirománia, vagy a kóros hajtépkedés is. Súlyos esetekben mindhárom ember kényszergyógykezelés alá vonható, és súlyos büncselekmények elkövetése után börtönbe kerülnek. Tényleg furcsa hogy ezt a kettőt valaki ennyire össze tudja vonni-keverni.

2010.10.08. 16:18:45

@Gastroger: megnézetn a gépen a szelvényt: KÖTELEZŐ.
a cégnél dolgoztam, és mindenkinek ezt ajánlom.

az óránkénti autókat az át nem vett nyereményekből sorsolják.

Az internetes lottózást tudom ajánlani, ott a nyereményt rögtön a számládra utalják.

Gastroger 2010.10.08. 16:41:05

@bajor gizella: Az összemosás, és a különválasztás nem lehet egyértelmű. Vannak alapvető emberi tulajdonságok, amelyekkel takarózunk. Vannak akik felismerik, de nem tesznek semmit. Vannak akik felismerik, de nem tudnak, mert függők. Az összemosás inkább az első kategóriánál szembetűnő, aki még magának is hazudik. Szerintem ez a modoros. Aki légből vett sztereotípiákkal magyarázza meg, azt, hogy ő miért olyan, mégha nem tudatos is.
Persze, hogy első a tagadás: Nem vagyok függő. Ezt vagy tudja vagy nem. Vagy megmagyarázza (jön a modor, vagy a bevallás). A modor ez esetben az ami a fenti posztban is van. "bármikor le tudok állni", vagy "na, tegnap kivettem egy huszast a gépből" - miközben előző nap 140-et beleszórt.
Aki "beteg", de nem modoros, az nem fog nekiállni MAGYARÁZNI. Nem hiteti el magával (és a környezetével), hogy őneki ez jó. Erről szólt ez a poszt szerintem.
A szerencsejátékos aki mindig veszít, de mégis kimgayarázza. Nemcsak másoknak. Magának is.

2010.10.08. 16:42:24

Rngeteg nyerős történetet ismerek, persze név nélkül.
Volt hogy egy család 140 ezret nyert a skandin. Gondolták megvezik a téli tüzelőtt. A mama a tüzép előtt infarkust kapott és meghallt.
Fiatal pár 1 millát nyert az ötösös, építkeztek jól jött. 3 hát elteltével 30 milli a skandin.
Egy pasit már a végrahajtók (nem az állami) üldöztek, 2 milla jött neki az ötösön.
Egy totó gyilkos héten egy csaj vitte a tutit, megkérdezték, hogy ért hozzá ennyire? Én mindig állandó tipekkel játszom.

Én mindenkinek azt szoktam tanácsolni, hogy játszon, a joker, a skandi, a kenó esélyes, de nem hoz nagy pénzt, az ötös a hatos kicsi az esély, de ha bejön nagyon bejön.

A tipmix hát kedves kis játék, de az oddsmesterek nagyon elővigyázatosak. Ismerek olyanokat, akik átjárnak tutovkázni szlovákiába.

Játszani kell, mert a szerencse vak. Egy kolléganőm azt sem tudta, hogy kell kitölteni a szelvényt, egy minimoris volt a nyereménye.
Van a 40 éve ugyan azokkal a számokkal játszó és nem nyerő. Ez veszélyes , mert ha egyszer elfelejti, akkor vége.

Volt olyan is, hogy két ötös volt azon a héten. Állandó számokkal játszott, és nem volt benne biztos, hogy a felesége feladta-e. Feladta.

Gastroger 2010.10.08. 16:42:42

@Gastroger: bocsánat a blogmotor behülyült.. :(

Gastroger 2010.10.08. 16:53:05

@bajor gizella: Most erre a tankönyvi szövegre igazából nem tudok mit mondani, mert felét nem értettem, ez meg az én szegényességem. Biztos igazad van. Én mint laikus mondom.
Bár, ha pszichológia vizsgálódást akarsz, ám legyen, de ne keverjük az akkut pszichológiai tüneteket (ami szerintem egyenlő lehet a modorossággal), a viselkedés lélektannal. A pszichológia sem adekvát tudományág, számos válfaja létezik (Na látod ez modoros volt :) ) Megítélés kérdése, hogy ezen a határterületen belül, mi az ami tünet, és mi az ami kórós.
Felraktam a szgépemre egy online pókert (nem pénzben játszottam). Kb 4 napig le se lehetett vakarni előle. Aztán néha csak este néztem rá. Nemrég uninstalláltam.
Mondanivalóm lényege, hogy egy lényegtelen, hogy kezdődő, vagy akkut devianciáról beszélünk, a lényeg, hogy azt annak elviselője hogyan éli meg, és hogyan kommunikálja kifelé, és legfőképp magával.
A modoros azt mondja: ugyanmár, könnyen jött könnyen megy, meg kikapcsolódás, meg kiveszem majd a gépből a nagy zsét.
A nem modoros azt mondja: a picsába, imádok gépezni, de egy csomó lóvé elment, abba kéne hagyni, de nem megy. Meg valamit vissza kéne hozni az elbukottból.
Az első kompenzálja a hibáját, a maga gyengeségét. A második nem, belátja, az már csak a veszteséget akarja visszahozni. Persze ezzel beleesik a második csapdájába, ebben igazad van.

Hal Stanton 2010.10.08. 17:02:45

Nekem úgy elszorította a szívemet, hogy megállt, belehaltam. Kedves szerző, meghalni is modoros már itten? Mert lassan már minden, ami tragikus, az modoros.

bajor gizella 2010.10.08. 17:10:06

@Gastroger: Most ha nem akarod hogy darabokra alázzalak itt a nagyon gyengus tudásod okán, kérlek ne írj többet a pszichátriáról, amit te pszichológiának neveztél, és főleg ne rakj bele olyanokat a mondandódba hogy viselkedés lélektan, meg adekvát tudomány. csak mert nem célom. köszi:))
Ennek okán az akkut devianciát is kénytelen vagyok ide sorolni, hidd el barátom, muszáj megnézned amiről vitatkozunk elöbb.
Ha megnézed, akkor rájöhetsz, hogy mi a különbség aközött hogy valaki azt mondja hogy kiveszem a gépből a zsét--ha mégse néznéd meg akkor nagybetűkkel EZ A BETEGSÉG TÜNETE-- és aközött hogy pár napi kártyázgatás után ráun, ráeszmél az ember. szóval a lényeg az hogy nem az hogy az egyik modoros a másik nem, hanem hogy az egyiknek van egy kialakulóban lévő (első stádiumos) impulzuskontroll zavara, míg a másiknak nincs.
ű, nagyon komolykodó a dumám.bocsánat:)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 17:18:51

@terran: De miért ne lenne nyerő? Mondjál néhány okot? Nem vagyok nagy matekos, de ez logikus. Csupán két hátrány van:
Kell egy alapvagyonod. (10 körre ötvenezer dolcsi)
És ha bejön a krach, vagyis a kezdeti tézised (10szer nem lesz egymás után fekete) megdől.
Ha nem dől meg, évekig nyerhetsz minden nap. Kicsit, de biztosat.

Gastroger 2010.10.08. 17:27:43

@bajor gizella: Alázz, azért vagyunk itt. :) A viselkedés-lélektan, mióta csak a pszichiátriához tartozik? Még nem, egyelőre nem nézek meg semmit. :) Majd, ha elbizonytalanodok, egyelőre még nem.
NEM. Nem vagyok orvos. Viszont találkoztam játék, és szenvedélybetegekkel, sajnos, családon belül is.
Volt aki nem magyarázta, tudta, hogy nem jó.
(Magának lehet, hogy egy kicsit, hisz becsábult).
Más a gondolat feltételezésénél is felháborodott.
Tény. Nincs a szakirodalomban olyan, hogy modorosság. Én csupán azt a véleményem fejtettem ki, ha valaki a már "bevált", kliséket felhasználva beszél (hazudik) másoknak, és ami jelen esetben baj lehet: saját magának is.

Cigizem. Szenvedélybetegség.

Modoros: báármikor abba tudnám hagyni, de nekem jó, meg stresszoldó, ez az utolsó, és többet nem, stb.
Ááá igazából csak a kávé miatt, ahhoz jól esik. Na meg kaja után egyet. Na meg este sörözéskor. (másfél doboz elmegy a "látszat" indokokra)

Ehelyett: szeretném abbahagyni, de nem megy. Függő vagyok. Ha le kell szokni, akkor nekem biztos, hogy kell tapasz, meg rágó, meg lófasz. Még nincs meg bennem az erő hozzá, így le se tudok szokni. Ennyi.
Másfél doboz elmegy indok nélkül.

Oké, hagyjunk engem. A posztban szereplő típus, hova esik, és mit lehet vele kezdeni?

terran 2010.10.08. 17:39:37

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

egyrészt sok rulettnél ha jól tudom, van maximum tét, tehát nem lehet végtelenségig növelni. bár ez lehet, hogy nem igaz.

a tíz fekete egy sorban, gyakrabban bejön, mint gondolnád, ha sokat játszol.

ha színre teszel, nem 50% esélyed van nyerni, a nulla miatt. ez nagyon odatesz a stratégiádnak, számold csak ki.

ráadásul mint te is írtad, ahhoz, hogy 100 dollárt nyerj nagy biztonsággal, kell hozzá 50 000 dollár.
nevetséges. sokkal többet kereshetsz értelmes módszerekkel, pl. befektetés, vállalkozás, ha ennyi pénzed van.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 17:42:46

@Frengi: Tpp mixen ma lehet nagyot kaszálni, már ha valaki megérzi a meglepetést. Ott van az osztrák-azeri meccs 11szeres vendégszorzóval például. A punnyadt sógorok a baltalábú kaukázusi harcosok ellen.... kísértő...na bocs az OFFért.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.08. 17:47:14

@terran: Ok, meggyőző volt. :)
Azt nem tudom, hogy mi Vegasban a limit a színre, nem vagyok nagy játékos.

bajor gizella 2010.10.08. 17:59:29

@Gastroger: A kóros játékszenvedély NEM szenvedélybetegség. nem olyan mint a cigarettázás, vagy az alkoholizmus.hanem olyan mint a kleptománia, vagy a pirománia. Teljesen más a kimenetele.
A szenvedélybetegségekre abban hasonlít hogy tagadás történik a kezdetekben. bármikor abba tudom hagyni.stb. ez vsz. veled is megtörtént. volt olyan szakasza a függésednek, amikor azt hitted-mondtad hogy abba tudom hagyni. ez abból következik, hogy a cigarettázók elég csekély százaléka kezd el úgy cigarettázni, hogy mától függő leszek, és punktum, elkezdtem másfél dobozzal, én így akarok megdögleni. első körben mindenki azt gondolja hogy le tud szokni, illetve hogy kontrolálni tudja az impulzusait. mert ez így is van. ezért nem lesz mindenkiből láncdohányos, aki életében akár egyet is elszívott. mert abbahagyható. aki viszont, azt állítja hogy abba tudja hagyni, de nem hagyja, az már függő, és ez nem modoros, hanem kóros. azok az önigazoló-hárító mechanizmusok amiket te is írtál példának, pedig az ő pszichés helyzetében adekvátnak mondhatóak. ezért vannak például fokozatok a szenvedélybetegségben is, meg az impulzuskontroll zavarnál is, mert pont a személy külső kommunikációja megmutatja hogy éppen "hol tart". te feladtad, beismerted hgoy függő vagy, és nem tudsz vele mit kezdeni. ez a végén van. nem attól félsz hogy elvisz a rák, hanem hogy nem gyújthatsz rá többet.
Nem vagy kevésbé modorosabb mint az, aki azt mondja hogy abba tudja hagyni. minden fázisnak megvannak a mantrái.
Orvosi szaksegítség, elvonókúra.
képzelj el egy skizofrént mondjuk. ő egy súlyos pszichés állapotban van. noha teljesen más tengely, de a játékszenvedélyes is ilyen. Egy olyan pszichés állapotban van, amely fölött nincs uralma. Kiváltó okai lehet a gondozó korai halála, vagy inkonzisztens gondozói magatartás, figyelemhiányos hiperaktivitás zavaros gyerekenél a játékszenvedély kialakulása háromszor gyakoribb mint egészségeseknél,illetve van hormonális diszfunkció-szerotonin-katekolamin- okozta játékszenvedély is. (Általában cigizni azért kezd az ember mert menő. csak hogy lásd a különbséget.)
Van akinél lassú, de hosszadalmas lefutási ideje van, akár évtizekig elvan egy fázisban, ami lehet akár a sok pénzt kiveszek a gépből fázistól elkezdve, a tiédhez hasonló megnyugodtam beteg vagyok, nem tehetek mást féle is. ők bizonyos fokig tudják uralni a késztetésüket. a hirtelen fellángoló, más függőség-alkohol, drog, stb- mellett jelentkező eseteknél van hgoy mindenét elveszti, elválnak tőle, szarrá verik stb. szituáció. hamar felsimeri a helyzetét-3-4 hónap- és gyógyszeres, valamint pszichátriai segítséggel tökéletesen megszabadítható a problémájától. legrosszabb esetben pszichopátiás megszállottságig is fajulhat, ahol nem violens, de kriminális tetteket hajt végre. mivel családja általában hisz neki-abba tudom hagyni- akkortájt szoktak lelepleződni, mikor antiszociális tüneteket produkálva végül hagyja magát sodródni az eseményekkel. bentlakásos kényszergyógykezelés, és adósságrendezési tanácsadás, olykor életen át tartó gyógyszeres terápia.

terran 2010.10.08. 18:08:59

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

lehet, hogy nincs limit, ruletthez nem értek nagyon.

Kaszinókban jellemzően két játék van, amivel lehet keresni, ha NAGYON értesz hozzá.

Póker, blackjack.

Pókerben mivel nem a ház ellen játszol, van esély, hosszútávon.

Blackjackben pedig, ha megtanulod számolni a leosztott lapokat, és esetleg megtanulni követni a keverést, ezek pedig nem könnyűek.
A kaszinósok jellemzően képzettek az egyszerűbb számolások kiszúrására. Kedvesen átkísérnek egy másik játékhoz, ha látják.
Ha ilyesmiket nem tudsz egyáltalán(hetek-hónapok-évek munkája), hanem csak az optimális blackjack stratégiát(X leosztásnál mit érdemes csinálni), akkor már elviszi a ház a pénzed.

noirp 2010.10.08. 18:17:00

@Gastroger: "modoros depressziós"
höm. Hát tessék. Sírvaszmájlival.
"ehh, nem vagyok én beteg, csak egy kicsit feszült. Orvos? mennyé orvoshoz te, ha annyira mondod"
"ehh, méghogy gyógyszer. Ennek _fejben_kell eldőlnie, baszki, ezen nem segíthetsz vegyipari termékekkel."
"ehh, mit basztatsz, még csak két éve szedem, ismerek olyat, aki 8 évig szedte, én még helyben vagyok."
"ehh bazdmeg, de utálom a celebdepiseket. Ott volt az Albert Györgyi, nem beteg volt az, csak egy hülye picsa."[=a beteg, az _én_vagyok, _engem sajnálj és szeretgess, _énrám_figyelj.]

"jaj már, Churchill is depis volt, úgy hívta a depijét, hogy "az én fekete kutyám", lófaszt kezelték, mégis milyen sokra vitte"
és a másik oldal:
"síjj, csajok, hallottátok? a ..._piszológushoz_jár! vigyázzatok vele, mer'idegbeteg, csak színészkedik. ki tudja, mikor tör ki rajta a a rohama."
és az utolsó kör:
"nem kell segítség!hagyj békén! gyerevissza!segíts!"

na, inkább nem folytatom.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.10.08. 18:18:50

Be akartam linkelni a Híd-avatást mint idevágó művet, de a MEK-en nincs html formátumban...

Gastroger 2010.10.08. 18:22:17

@bajor gizella: Hát ez naon durva, de hol marad az alázásom. :) Kérek belőle, mert abból tanulok. :)

Gastroger 2010.10.08. 18:25:03

@noirp: van a divatdepis, meg az olvastam róla pánikbeteg, meg van a depressziós, és komoly pánikbeteg. Szerintem. Gizella majd (el)tanácsol. :))
A divatdepis, az aki éppen most nem jól érzi magát. Attól még nem depresszisó, csak éppen valami nyomasztja ami tök emberi rítus. A depis az a baj, hogy NEM tudja mi nyomasztja. U.a. a pánikbetegség.
Gizella kedves? :)

bajor gizella 2010.10.08. 18:39:24

@Gastroger: mit kóstolgatsz te majom?:)
leírtam neked mert nem voltál hajlandó rákeresni.ez a hála? eszem megáll:)
amúgy van olyan akinek az a betegésge hgoy betegséget színlel. fakticiózus zavarnak hívják. aki kitalálja magáról hogy depressziós, hát az se azért van mert egészséges:)
de inkább hagyjuk. én ismerek olyat aki havi 2000 dollárt keres azért mert kicsit utánaolvasott annak, hogy mi a mániákus depresszió.és hirtelen magán is észrevette. amerikában nem rossz a havi 2000. mellette még van ideje karitatív feminista tevékenységet is folytatni, mert dolgoznia azt nem kell:)

Gastroger 2010.10.08. 18:46:44

@bajor gizella: szeretek vitatkozni. :) Nem veszekedni vitatkozni. :)
Nem olvasok más linkjét. és be tudnék rakni egy csomót, de félek, hogy sérülne a kis szende lelked. :))

Most komolyan. Én asszem elbeszélünk egymás mellett. Te a kiváltó okokat, és kísérő tüneteteket, és a "betegség" fokozatát elemzed, és auz próbálod meg lapcsolni egy sémához.

Én meg egy azonos tünet lehetséges kimeneteli alternatíváját próbálom megfogni. Azaz van aki erre úgy reagál, másik, máshogy. Nem akarom védeni a blogot, mert leszarom (szívesen Tibi :) ), csak a saját véleményem. Azonos tünet alapvetően azonos jellemzőkkel bírhat. Igazad van.
De azonos tünet, (vagy kialakuló), más embernél, más megnyilvánuéso formát hoz.

Te a tünetről beszélsz. Én meg annak a kifelé való kommunikációjának voltának differentálódásáról. (ööö elég komolyan hangzott? .. :))

2010.10.08. 19:17:19

@noirp: meggyőződésem, hogy a legtübb depisnek a családját kellene kezelni. Még így maradna néhány, de koránt sem ennyi.

medvedr 2010.10.08. 22:05:34

@Gastroger: Te nem vagy jó megfigyelő bazd meg. A tünet kommunikálása vastagon tünetértékű, első helyen értékelik.
@bajor gizella: Katekolamin -szerotonin hormonok a szerotonin az neurotranszmitter az általad említett esetben teljesen bizonyosan. Csak azért fontos mert teljesen más szerekkel lehet befolyásolni a neurotranszmissziót és a belső elválasztású mirigyekben felszabaduló katekolaminokat és más más esetben. Áá na mindegy.. de csak osszátok egymást.

medvedr 2010.10.08. 22:13:45

@medvedr: A NA és a dopamin az lehet hormon is meg neurotranszmitter is, de Te a transzmisszióra utalsz sztem.

Gastroger 2010.10.08. 22:48:59

@medvedr: "A tünet kommunikálása vastagon tünetértékű, első helyen értékelik."

Aha. A szomszéd alkesz is már az első fröccs után, úgy néz rám, hogy figyelj. Van bennem egy kis nyomás. Alkoholista vagyok.A lófaszt. Tagad.

Na, jó, még olvassatok sok könyvet. Elméleti szakemberek. Aztán kiderül, hogy a szerencsejáték függő az neurotranszmitter hiányos, dopaminfüggő, meg egyéb faszom. Naja. Csak nem hülye. M

Majdnem mindekiből lehet az!
Kábé 80-90%-ban, ha elkapja a mókuskerék egy olyan hangulatban. Tünete van? Van. Ki tud szállni? Na ez a másik kérdés. Szóval dr medve itt nem értünk egyet.
Ugyanis van aki kiszáll, van aki nem. És nem transzmitterek miatt, hanem egyéni beállítottság, lelki erősség, családi-munkahelyi háttér, önbecsülés, önértékelés stb.

Ja, szintek, meg minden.

Aki meg dugni akar, akkor az is hülye.

(az meg egy baszom nagy hormonális lórúgás a szervezetnek, nem?)

Gastroger 2010.10.08. 23:03:22

Meg akkor vegyük elő, hogy kezelése SSRI-vel lehetséges, csupáncsak agyi biokémia. Meg hívjuk meg Szendit is, a maga faszságaival, hogy olyan nincs is, csak vitaminhiány.
amiről beszéltek az csupán a tünet utáni állapot. De ahogy beismertétek, tünet VAN.
Visszatérve a bloghoz, ennek megjelenése lehet "modoros", azaz öntagadó klisékből építkező, vagy nem modoros, beletörödő (ez néha rosszabb), vagy kiútkereső.
Csupáncsak ennyi. Magáról a tünetről és annak megjelenési formájáról szól a poszt, nem a kialaulásáról, vagy elnyomásáról, vagy transzmitterekről, meg ilyenek.

a vadon szava (törölt) 2010.10.08. 23:44:20

a jatekfuggonel mindenki szomoruan osszenez a masikkal es lehajtja fejet, mint egy kib.tt ajtatos mano. es szemlesutve azt suttogja, ez nem vicces.
node mikor alkoholrol, tulzott etelfogyasztasrol cigarettarol van szo, akkor mint capak a belsosegre, itt tobzodnak.
de a jatekfuggoket sajnalni kell? mert miert is?
miert kell oket jobban sajnalni az alkeszekkel, dohanyosokkal szemben, hisz ugyanugy a csaladtol viszik el a penzt.
ha irta korabban valaki, bocs. nem minden kommentet olvastam el.
es nem, egyik kategoriaba se tartozom, csak idegesit a megkulonboztetes. mert o jatekfuggo....
leszarom a tobbi fuggovel egyutt, ha art a fuggosegevel barkinek. ha art a fuggosegevel barkinek.
szomoru a jatekgép fuggoseg. az persze. na persze.

a vadon szava (törölt) 2010.10.08. 23:46:56

elnézést a kirohanásért, természetesen nem szarom le a függőséget, ez nagyon durva volt részemről. mindenkitől bocsánatot kérek.

darkmirjam 2010.10.09. 00:11:15

nem semmi, írj sokat még Csaba

Stiel 2010.10.09. 00:12:08

@a vadon szava: nemtom, miből szedted, hogy megkülönböztetik őket, nekem ez nem jött le a kommentekből. Az, hogy a függőséget szomorú dolognak gondolják, nem mentesíti a függőt. Szerintem.

a_fater 2010.10.09. 15:30:19

Szomorú dolog ez. És nem is tudtam, hogy ez a "pont egálban vagyok" duma ennyire jellemző. De el tudom képzelni, beleillik a képbe.

medvedr 2010.10.09. 19:34:56

@Gastroger: Hát nem értünk egyet, de jók az érveid. A Szendit ne vegyük elő mert agyzsibbadást kapok tőle.

"Ugyanis van aki kiszáll, van aki nem. És nem transzmitterek miatt, hanem egyéni beállítottság, lelki erősség, családi-munkahelyi háttér, önbecsülés, önértékelés stb." Ebben igazad van igazából ezek miatt száll ki, a transzmitterek akadályozzák benne, és előcsalják azt, amit te modorosnak hülyeségnek látsz, más meg tünetnek. Nem menteni akarom őket, nem szeretem a függőket, csak a "modorosságaikat" nem annak látom, aminek te.

noirp 2010.10.11. 10:26:51

@Frengi: hát igen, ez lenne az ideális. Vagy ha a depis és a kedves rokonok_egyszerre_mennének terápiára, de ezt marha nehéz összehozni.
in privát: Volt próbálkozás, több mint 10 éve. A páciensen bukott meg...Ha kigyüvök az alagútból végre (úgy néz ki, hogy!) akkor elcipelem ugyanahhoz, aki nekem segített. Én uszkve 2-4 évvel megúsztam...

noirp 2010.10.11. 10:28:16

@Donna Anna:
"Mire az óra egyet üt/üres a híd, csend mindenütt"

noirp 2010.10.11. 10:34:48

@Gastroger: Na Szendi arcát le tudnám karmolni. Többet árt a depressziósoknak, mint amit használhat: elvadítja őket a rendes orvosi segítségtől...amire úgyis olyan nehéz rávenni őket (minket) :P

Mielőtt ráugrott volna a depresszióra (2002-2004) mindenféle agyatlan konteókkal foglalkozott az IPM hasábjain.
Pl. a reklámok tudat alatti üzeneteivel. Hogy a Camel emblémáján a teve rajzának árnyékait ha így és így csoportosítjuk, kijön egy erektáló emberke képe jókora durunggal; meg hogy a (már elfelejtettem) whisky reklámfotóján ki kell nagyítani a jégkockák képét, és ott lesz egy cápa, ami férfias-ragadozós; és ilyenekkel manipulálnak minket direkte
...
feltűnési viszketegségben szenvedő maszlagdíler.

Rothstein 2010.10.21. 04:53:26

Én tippmixen kezdtem, azután jöttek az online fogadóirodák.
Visszatekintve a nagy magyar reménytelenségben ez volt az egyetlen esélyem hogy vigyem valamire, mivel az A tervem megbukott.
Voltak nagy bukták is az út során. De tanultam belőlük. Az utóbbi 4-5 évben már hoztam a profitot rendszeresen.
A következő lépcső az volt, hogy privát ügyfeleim lettek, akik teljesítmény után fizettek a tippjeimért (minden hónap végén, ha minusz volt, átvittük a következő hónapra).
Aztán munkát is kaptam egy ilyen cégnél. Most oddsmester vagyok.
Türelmet, higgadtságot, racionális és mindenre felkészülő gondolkodást kaptam.
A poszt szomorú, de jó. Sok ilyen ember van. Sejtem azt is kik adták az ihletet a poszt írójának, akit egyébként személyesen is ismerek.
(Na Hácsé, most megismertél? :) )
süti beállítások módosítása