Olvasói rovat - Könnyűzenei klipklisék

2010/08/27. - írta: Modor Tibi

Igazából ennek a B-Oldal "klisé" rovatában lenne a helye, de nem volt kedvem a beküldő - Notram - még bővíthető, és nyelvi modorosságokban bővelkedő anyagán munkálkodni, úgyhogy jó lesz ez itt is. Aztán Oszferátóék max. írnak még hasonlót.

 


Könnyűzenei klipklisé-kollekció

 

Jelen iromány – a betűrímektől szépen csilingelő cím után – a következő néhány percben a mai popkultúra sablonosságáról és közhelyeiről hivatott megismertetni a Nagyérdeműt.

Aki valamennyire jártas a mai VIVA-s, vagy VH1-s videoklipek villódzó-villogó, valamint vulgáris világában -, annak bizonyára feltűnt, hogy manapság fontosabb a külcsín, mint a belbecs. Nap, mint nap új celebek tűnnek fel a horizonton és el a süllyesztőben, illetve futószalagon gyártják a limonádé zenéket, ami önmagában sokszor lószart sem érne – ha nem lenne mellé videoklip is.

Lássuk tehát szépen sorban a zeneszámok vizuális megjelenési formáit! A könnyen eladható videoklip receptje a következő: végy egy helyszínt, ami az adott muzsika hangulatától függ: ez lehet utca, gyárépület, tópart vagy akár stúdióterem is – a lehetőségek tárháza kvázi kimeríthetetlen. Adj hozzá egy viszonylag híres előadót és a legkommerszebb számát. Utolsó lépésként keverj bele ízlés szerint kliséket, az egészet jól rázd össze, és voilá – kész az instant videoklip.

A dolog pikantériája eleve ott kezdődik, hogy szinte kizárólag csinos, attraktív megjelenésű embereket szerepeltetnek. A megcélzott réteg már nem kívánja premier plánban látni Freddie Mercury izzadó bajszát, sem pedig Bangó Margit amalgámtöméseit. Sokkal inkább vevőbbek az agyonplasztikázott cicababákra és az izmos felsőtestű pöcshuszárokra – nekik hiába pocsék a zenéjük, mégis milliókat szegeznek a képernyők elé. A klipek kvintesszenciája tehát rendelkezésünkre áll, no de mi legyen a cselekmény? A következőkben bemutatom a két leggyakoribb szituáció lehetséges dramaturgiáját.

 

A főhőst szerelmi bánat gyötri

A zeneszám atmoszférája érzelgős és mélynek szánt, a klipbe pedig mindenféle ócska klisét beleömlesztnek – csak csömört ne kapjunk tőle. A lassú dalhoz lágy, átmenetes vágások dukálnak.

Snitt: A kamera nagytotálban mutatja éneklő emberünket, aki vagy a tengerparton vonaglik a homokban, esetleg az utcán ballag és az emberek ügyet sem vetnek rá.

Snitt: a vasútállomáson vagyunk, ahol az elhaladó szerelvények az emberek távolodását szimbolizálják.

Snitt: szerelmi hősünk egy hatalmas fa árnyékában mereng a híres Rodin-szobor pózában; ekkor gyors vágásokban elfakult emlékképek törnek fel az oly’ hiányzó közös pillanatokról.

Snitt: a klip tetőpontjaként hősünk érzelmi kitörését élhetjük meg: zokogás az ágyon, netalántán randalírozás a szobában. A kisfilm záróakkordjaként a hánytatott sorsú énekes mély depresszióba süllyedve sétál el a lemenő nap aranysárga fényében – természetesen egyedül.

 

A főhős lázad

Pörgős zene, feszes vágások, hiperaktivitás jellemzi a videót, nem ritkák továbbá a (szándékosan rángatott) kézi kamerás, monokróm jelentek sem. Előszeretettel váltogatják a stúdiófelvételeket magával a sztorival. Az énekes rendszerint egy gangbe verődve rója a várost és lázad a rendszer ellen.

Snitt: egy hatalmas buliban vagyunk, ahol nyakló nélkül vedelik a sört – láthatóan egyre inkább oldódik a légkör.

Snitt: a már illuminált állapotú csapat tömegközlekedési járművön zötykölődik, ahol a berendezést rongálják, esetleg kötözködnek az utasokkal.

Snitt: az utcán vagyunk, a lázadó hippik (?) graffitiznek, szemeteskukákat rúgnak fel. A klip általában úgy ér véget, hogy a rend éber őrei bilincsbe verve tuszkolják be a vandálokat a szirénázó-villogó szolgálati járműbe.

 

Búcsúzul pedig, a fentieket illusztrálandó, álljon itt egy rövid jelenet a Family Guy című amerikai rajzfilmsorozatból. Bryan Adams – Everything I Do című remekműve, Stewie Griffin előadásában. Ez a kis szösszenet remekül vonultatja fel az elhangzott kliséket az énekes egyik legpopulárisabb számára építve.

https://www.youtube.com/watch?v=LnwTWRYanqg

(Ha eközben a Fox le nem tiltatta volna - Tibi)

81 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.08.27. 08:50:29

Hiányolom a "buli az egész élet" filozófiáját sugalló, kizárlóag szép és csinos, medencés, exkluzív módon berendezett házban partYzó fiatalokat bemutató klipek leírását. Erotikusan mozgó női csípők, kivillanó kockahasak, szorosan egymáshoz simulva, kölcsönösen vágyakozó pillantásokat váltó párok, a klip/buli vége felé ruhástól medencébe ugrálás, párnatépés, itallocsolás, stb. klisékkel. Az kellékek között keverőpult, ghettoblaster giga CD lejátszó, a legfiatalabb korosztálynak szánt klipekben gördeszka is előfordulhat.

A szerelmes kilpből hiányzik a fénykép ketté- vagy darabokra tépése, kézben szorongatása, esetleg az új (brutális, borostás, bunkó vagy öreg és gazdag) vetélytárs rövid felvillantása, aki rosszul bánik a nővel.

Styxx 2010.08.27. 09:07:03

Még egy klisé. A főhős megnmenti a harmadik világot.
A kis éhező favellalakókat mosolyra fakasztja, három akkordal leprásokat gyógyít, a spanokkal, kékgalléros dögös csajokkal komfortos hátakat építenek a bádogviskók helyére.
A műfaj legnagyobbjai: Néhai Michael Jackson, Bono, de természetesen a legnagyobb király magyar: Speak.

Mitya Ivanov 2010.08.27. 09:24:29

további lehetőségek a szerelmi bánathoz:

snitt: ül egyedül az ágy szélén, közben a lassú szám dallamai hallatszanak.
snitt: a főhős szomorú arccal a tükörbe néz, mi a tükröt látjuk, amint összetörik
snitt: a főhős pengével a kezében szenved, fájdalmas arccal ordít
snitt: ua. mint az előző, azzal a különbséggel, hogy emó zenekarról van szó, és a főhős kifejezéstelen zombiarccal vérzik el.

Ernoke 2010.08.27. 09:31:07

@Brother Love: a "buli az egész élet" klip továbbfejlesztett változata a "gangsztabuli az egész élet" klip. a téma ugyanez, csak a megvalósítás nagyformátumúbb (fehér tigris mint háziállat stb.). továbbá sokkal nagyobb hangsúly jut a klipben a főhős anyagi helyzetére, ezt azzal kell demonstrálni, h lassított felvételben látjuk, amint kiszáll az emeletes bentley-ből, direkt úgy gesztikulál, h láthassuk a kezén lévő 3 rolexet, és párducbőrön elterülve 25 kurva kényezteti. a lassított felvétel különbenis alapkellék.

a "szétesett a főhős" klip is nagyon menő. az ilyen garázsbandáknál ez abból áll, h hajléktalannak kinéző ápolatlan fiatalok lepukkant heverőkön gitároznak ostobán nyitott szájjal. nőknél pedig a szakadt ruha, lerágott körömlakk és elmosódott smink a kellék ehhez, meg az ágyon fetrengés.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.08.27. 09:32:18

no és a rapklippek? A csóka fekete-fehér háttér előtt (gettó) előadja, hogy nehéz az élet, senki sem érti meg, csak a zűrös haverok, de mekkora mégis a respektje, mert ő mindig őszinte.
Snitt.
Ugyanezt előadja egy villa teraszán (kellékek mint a buliklippben), de a háttérben egy-egy Bentley és Aston Martin, az ember nyakában meg fukszok.

Gournoddam 2010.08.27. 09:32:55

Két csapat akik táncpárbajban küzdenek az utcán.

Spontán tánc az utcán mindenkitől egy koreográfiára.

Fekete-fehér, színes váltakozás.

Nőknél extrém ruhák - elegáns - szexi váltogatása.

Gyártelepen zenél az együttes és felváltva vágnak a sztorihoz.

Metál: hegytetőn gitározás, szél fújja a hosszú hajat. Erdőben futkorászás, fa mögül kinézés. Szigorúan nézés.

Koncertfelvétel és sztori felváltva.

Gazdagság imitálása: sport kocsik előtt pózolás, bikinis nők, jacht, motorcsónak.

2010.08.27. 09:39:35

@Ernoke: Lebutított, kelet-európai változatban a negatív karakter Porschen vagy (kisebb költségvetés esetén) egy kabrio Peugeot-on érkezik, pékruhában (fehér ing-nadrág) a csajért, majd kocsiban összeveszés, hirtelen fékezés, széles gesztusok, csak kiszáll a semmi közepén (picsaszoknyában, körömcipellőben).
Hamarosan megérkezik a főhős egy ócska Bogárral és felveszi a csajt, tanúi lehetünk egy bimbóba szökkenő szerelemnek...

2010.08.27. 09:40:34

@KicsiSáti: Természetesen fullextrás néger csajok gyűrűjében...

2010.08.27. 09:45:53

Magyar gengszter-rapklip: Panelházak tövében vagy lepukkant ferencvárosi környezetben, dinamikusan vagy kihívó lassúsággal vonuló, kapucnis pulcsis hülyegyerekek. Időnként az eljövendő hasonló sorsra hivatott gyermekek bevillantása, esetleg egy-egy hajléktalan, drogos feltűnése.
Néhány pillanatra megjelenik a helyi nagyfőnök: az alvilágban elért rangját és gazdagságát bálnamerci és kilós fuxok, esetleg nagydarab, kigyúrt, kopasz verőemberek hivatottak hangsúlyozni, a nagycsöcsű, szopósszáju luvnya mellett.
Feltűnik a nyilvánvalóan rivális banda, lecövekelés, kemény nézés, szóváltás, gesztikulálás, majd egy eltévedt golyó vagy késszúrás áldozata egy ártatlan kívülálló (gyerek vagy csinos fiatal nő).
Megtört arccal zokogó, tetovált-fuxos gengsztercsávó...

Klaravagyok 2010.08.27. 09:49:18

I love my life : a főhős nő, szexy, szarik a világra, nem érdekli, hogy kidobta a pasija,(aki persze ezt a a klipp végére látványosan megbánja), a csaj kezében hatalmas nyalóka, amivel ingerli a férfiakat miközben egy barátnője (ha ő barna a barátnő szőke és fordítva) által vezetett kabroióból a kezét a feje fölött kilógatva , óriási szalmakalapban énekli, hogy It's alright i dont need youuu...

2010.08.27. 09:56:43

death/black/goth/metál kellékes eszköztárából

koponyák, csontok, kardok, tőrök, szegecsek, láncok, tűz, lombikok, üst, hollók, varjak, kígyó-béka, túlméretes, megfolyt gyertyák, fáklyák, izzó kemence, várrom, tömlöc, pince, rosszarcú varázsló, nagyonrosszarcú csuklyás; kurvárarosszarcú, nyilván abberrált inkvizítor; nagyoncsúnya boszorkány, nagyonszép/nagyonszexi boszorkány, nagyonszép tündérlány, szigorú, aszkétatekintetű főpap; stb.

cd-r 2010.08.27. 09:58:47

pop-punk klipek? a hidrogénezett hajú banda tagok gitárokkal a nyakukban futnak egy napfényes california utcán, tinis lendülettel, nyelvöltögetéssel és random grimaszolással adják a világ tudtára, hogy ők bizony most épp lázadnak. gördeszkás snittek alapkellék.

Zorita 2010.08.27. 10:00:45

koncertbetétekkel dúsított videó, ahol százezres tömeg tombol a langyos muzsikára, a frontember maga is gagyi módon egy kézzel CSÁPOL, másik kezében a mikrofon, éneklés közben a legcsábosabb mosolyát villantja + egyáltalán nem izzad, vagy ha hitelesebb akar lenne, szakad róla a víz

snitt
mediterrán falucska fehér házai közt sétálgatva énekelgeti ugyanazt a számot, magenta színű leanderek közt azúrkék ég alatt

Zorita 2010.08.27. 10:05:02

@Brother Love: :D plusz vér, lakkcuccok

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.27. 10:05:45

ja meg a Take on me az AHA-tól baszki, tééééjkkooooonmííííí, és erre a zenére nyomta a BKV a buszvezetős reklámot a 80-as évek közepén, és mondta alá a hang, hogy huszonhárom, huszonnégy huszonöt és számolták le az ezreseket...

2010.08.27. 10:07:47

@Ernoke: "(fehér tigris mint háziállat stb.)"

Azóta ezen röhögök...

Ernoke 2010.08.27. 10:09:28

@Brother Love:
www.youtube.com/watch?v=aP2POE4Udhg
ebben a kategóriában ez a kedvenc klipem, sokadszorra sem bírom ki röhögés nélkül:D

@cd-r: a végén pedig beszaladnak bulizni vkinek a házába, párnacsatáznak, a bútorokon és az emeletre vezető lépcsőn gördeszkáznak. aztán megjelennek az Ellenszenves Szülők, akik rémülten néznek a ház állapotát látva. ez jelenti azt, h a fiatalság és frissesség győzelmet aratott minden felett, ami öreg és szigorú!

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.08.27. 10:15:07

Lesz ilyen cikk nálunk, már körvonalazódik. Ugyebár már el is kezdtük a "sétálós" klippekkel, majd jön a sziklaormon gitározás, meg a búzatáblás. De majd lesz benne a fiúcsapatos, a koncerimitálós és a lemezfelvétel imitálós is. Majd. LEsz.

scsaba1 2010.08.27. 10:19:59

@Ernoke:

És ennek a legszebb a magyar koppintása. Annyi a különbség, hogy egy befutott keleti part ganxtarapper simán megengedheti magának egy Bentley-t meg karvastagságú aranyfuxot, de a magyar utánérzésnél az autók béreltek és kurvára kell vigyázni a vajbőr belsőre meg a gyöngyház fényezésre, így nem nagyon állatkodnak az autóban. Az egyedi ruhákat szintén a szponzorok adják, amit a forgatás után vissza kell adni, a fuxok meg az ecseriről vannak...

Szóval ordas nagy kamu az egész.

2010.08.27. 10:24:25

klasszikus/power metal:

gigaszínpadon fel-le rohangálás, gitárosok együttmozgása, fejkörzés 2 m-es hajjal, háttérben kolosszális papírmasé vagy fefújhatós gumiszörnyek, Harley-Davidsonokon bandában motorozás, klasszikus amerikai muscle-car-okban vagy hotrodokban feszítés, erőt és ellenállhatalanságot szimbolizáló gépjárművek (óriási kamion, 90.000 lóerős dízelmozdony), végtelenbe nyúló autópálya (lehetőleg sivatagos tájon), archív háborús felvételek tankokról, bombázókról, közönségsnitt, koncertre várakozó közönség, koncert helyszínére betóduló közönség, együttes nevét hevenyészve összerótt táblákon felmutató rajongók, sátánvillázó vagy befakkoló rajongók, csöcsös-faros jő nő rajongócsajok, helyesarcú, szépszemű rajongócsajok, az együttes nevét/figuráját ábrázoló tetkót viselő rajongók, extra hülye hajat/arcszőrzetet viselő rajongók...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.27. 10:26:49

@Ernoke:

Különös tekintettel a százkilós tömör arany vécécsészére.

Zorita 2010.08.27. 10:29:39

és persze az ÖSSZES klip a '80-as évekből, különös tekintettel a brit zenékre, amiben a munkásosztály proli életét is bemutatják a gyárvárosokban, hol viccesen, hol önsajnáló módon (most nem jut eszembe az a szám, amiben ilyen feltűrt szárú kantáros farmernacis fiatalok ugrándoznak, és a végén még babakocsit is tolnak)

2010.08.27. 10:30:24

valamint minden valamirevaló gengszterklip elengedhetetlen szereplője a 230 kg testsúlyú, vízilószerű, aranyláncos, halászgatyás-kosaraspólós néger alvezér...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 10:33:56

Manele (török gyökerű román cigányzene): csúnya, kalapos-bajszos vajda (Nicolae Guta) / fehérre szőkített, de gombszemű kislánya / esetleg valami csodagyerek (Eddy Talent).

Balkánias muzsikára nagy vallomások, a háttérben vegyes származású, szőkített táncoslányok rázzák a seggüket meg csettintgetnek unott fejjel.

Közben kb. 3, animált reklámcsík emeltdíjas SMS-küldésre biztatva a nézőt.

A szerelmi téma mellett nagyon fontos a gazdagság, amit nem kell szégyellni: (Am semnal pe GPS: kihúzza a zsebéből & mutogatja a GPS-t), számolja a kemény dolcsikat, ül a Maybachban, esetleg saját aranyozott palotájában.

cd-r 2010.08.27. 10:35:05

nu-metal/hardcore klip: zord külsejű, szétvarrt, fejkendős, kecskeszakállas bandatagok nyomulnak nagy lendülettel brooklyn utcáin atlétatrikóban, térdgatyában, deszkás cipőben és lábszárközépig felhúzott fehér zokniban, az énekes közben hevesen gesztikulálva közli gondolatait súlyos szociális problémákról, néha feltűnik egy-egy égő olajoshordó, összeverődött, csúnyán néző fekete gangek. következő snitt: futurisztikus berendezésű stúdióban headbangel a banda a szám refrénjére, pszichopata fejszés gyilkos fejeket vágva, koncertjelenetekből gondosan kiválogatva a közönség közé ugrásokat, és a banda tagjaihoz hasonló kinézetű rajongókat.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 10:35:08

@Zorita: Come on Eileen? És persze mozgó darus-légifelvétel a végeláthatatlan, vöröstéglás házakról. Our House, Common People, stb. Hogy ezek láttán kinek jön meg a kedve, hogy odaköltözzön, rejtély.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.27. 10:35:45

Amitől kiakadok egyébként az valami elbaszott jégkrémnek, vagy mindek a reklámja, amit ilyen gangsztabulis klipnek csináltak meg. Mivel alapvetően nem nézem a tévét, ezért csak akkor kapom fel a fejem, mikor egy faszi ilyen erőltetett niggerhangon azt mondja, hogy "mmmmmasszif szatiszfaksőn!" De egy este elmondja nyolcszor.

Ernoke 2010.08.27. 10:37:30

@Brother Love: ilyet tényleg láttam már klipben!:D talán 50cent vagy valamelyik hasonló volt a gazda.

most már nem nagyon van, de 90-es években divatos volt a sablon grunge-klip. rozsdabarna színvilág, égetett papír-szerű hátterek előtt homályos, torz arcok merülnek fel és tűnnek el. a kameramozgások direkt bizonytalanok, rángatódzóak. az egyházat mindenképpen meg kell benne említeni, többnyire disznófejű papok áldoztatnak szomorú arcú kisgyerekeket meg ilyesmi. a Kibaszott Polgári Életben pedig robotmozgású, karikatúra-arcú, ijesztően vigyorgó emberek vesznek részt. és én ezeket a klipeket még mindig imádom.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.27. 10:39:32

@Modor Tibi:
De ilyen szarságokat honnan látsz? Costi Ionita-t is nézel?

Zorita 2010.08.27. 10:41:38

@Modor Tibi: igen, igen, az.

Nicolae Guta a legjobb román zenész a VIDEODEDIKÁCIÉN, Florin Salaammal karöltve, nem gondoltam, hogy bárki is megemlíti majd őket :D

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.08.27. 10:47:35

Bocsanat, de nem allom meg, hogy nehany afrikai videoklipet ne linkeljek.

- Egy egesz afrikai falu tancraperdul, a holgyek masodalgos nemi elleget "villantanak", a ferfiakat ezt nagy megelegedettseggel tolti el:
www.youtube.com/watch?v=sIlE0MmRJIc

- Az elso latasra szerelmembe eso fohost annyira elamitja imadottja szepsege, hogy veletlenul balesetet szenved:
www.youtube.com/watch?v=oUzJ6BklSxQ

- Uj nigeriai tancot propagalo video (ugysem tudjatok utanuk csinalni):
www.youtube.com/watch?v=-RJvXVeKbKM

- Itt mar a technologia is nagy szerepet jatszik :):
www.youtube.com/watch?v=TaLys1Hb9HY

- Na, EZ a getto:
www.youtube.com/watch?v=_PTGehb4b4A

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 10:50:11

@El Topo (Sgt. Elias): mindig érdekeltek a Kisantant fura népségei, akik persze már leköröztek minket.

Mindent, amit éppen látok. Liviu Pustiu, Adrian Copilul Minune.

potyesz 2010.08.27. 11:02:59

A 90'es evekbol az egyik kedvencem :)

www.youtube.com/watch?v=jtlas3AVeY0

Es a masik, ami szinten klassszzz es hozza a vart kliseket...

www.youtube.com/watch?v=NNEgUPKxk7A&ob=av2e

Styxx 2010.08.27. 11:09:05

@Brother Love:
Hú, ez nagyon ott van. Illik a szerintem legjobb Iron Maiden számhoz, a Bring your daughter to the slaughterhez, amitől azért lányos apaként kiráz a hideg.
@Modor Tibi:
Jók a románok, de Kisantantból szerintem a szlovének a legnagyobb királyok. Magnifico, Laibach stb. Mindegyik a maga módján kellőképp őrült, klip szinten is.

Moomintroll 2010.08.27. 11:14:35

Nem olvastam végig a kommenteket, lehet, hogy már szó volt az általában magyarokra jellemző "csináljunk olyan klipet a [éppen aktuális sikerfilm] stílusában. Ezek legtöbbször a legigénytelenebb együttesek - patkány(ok)+(1-2)maca - latexben (mert Mátrix), vagy kékre festve (mert Avatar), vagy szőrmékben/szandálban (mert Gladiátor), vagy trendi fiúk fekete öltöny/nyakkendő+fehér ing, mert Kutyaszorítóban...stb. Sajnos pont nem jut eszembe példa. Segítsetek!

2010.08.27. 11:39:35

"kurvajónő vagyok" klipek

Jobb esetben valóban jó nő, rosszabb esetben átlagos, vagy az alatti szutyok strandon vagy bícsen flangál, erotikus, érzéki mozdulatokkal tusol, arcából a nedves tincseket két kézzel úgy elhúzva, hogy közben a csöcseit karjaival összeszorítja. Zuhany alatt forgolódva a vizes derék-csípő tájék bemutatása, majd önfeledt szaladgálás, labdával hancúrozás (esetleg lassított felvételen), amely jól mutatja a mellek ingerlő ringatózását. Lehetséges medence szélén/gumimatracon történő, kényelmeskedő, lassú mozdulatú hencsergés, önkényeztető napolajozás is, amelynek elengedhetetlen mozzanata a lábak hajlított pozícióból történő teljes kinyújtása, spiccelve. Szívószál, jégkrém, stb. erotikus ajkakhoz illesztése, illetve fogyasztása. Csalfa tekintet egy-egy arra lófráló szépfiúra, majd lekezelő mellkasontaszítással leszerelésük (medencébe lökés ajánlott, a férfi pipogyaságát, alávetettségét, egyfajta játékszerként való használatát demonstrálandó), a boldogan kacagó, hasonlóan csinos barátnők gyűrűjében.
Snitt, mediterrán városka kikötője-sétálóutcája, szexis, mégis lezserül elegáns cuccokban séta vagy koktélozás. Tátott szájjal röhögés, előredőlve, a kivágott ruhában jól látható, méretes, formás kebleket hangsúlyozandó, a környezetben pékruhás, vonzó, jóképű pasasok vetnek barátságos-elismerő, mégis félénk pillantásokat, mire mosolygós-nevetős fülbesugdolózás következik a barátnőkkel, amit kitörő kacaj követ - nem kétséges, hogy a fiúk rovására. Végül tánc valami puccos mulatóban, ahol már előfordulhat egy kellően napbarnított, jóképű, karcsú csávóval való tapadós-fogdosós tánc...

GERI87 2010.08.27. 11:47:50

A videót már nem tudtam megnézni.

Jó lett nagyon.
Tényleg ilyen szarok vannak, mondjuk nem teszem hozzá hogy mostanában mert amióta vagyok csak ilyen szarokat látni a TV-ben:)
bartók Eszter külön fejbelövést érdemel a nyökögős szarjával...

"egy hatalmas buliban vagyunk, ahol nyakló nélkül vedelik a sört – láthatóan egyre inkább oldódik a légkör."

Nemecsak klippen de sokadosztájú amcsi filmben is ez van.
"hatalmas" buli:
Egy csomó ember mást se csinál csak áll lődörög iszik szól a leírt szar zene és ha valaki tölcsérből iszik sört vagy megjegyzi hogy jó a buli, az már kiváltja a whoooo-zást ami kinyilvánítása annak hogy most valami nagyon állat dolog történik és valami klassz részesei.
És a legszomorubb hogy nálunk elég ennyi hogy
"nagy buli"-nak "hatalmas partee"-nak nevezzék:(
A kommunikáció is kimerül a "úgy bebasztam múltkor" és a "láttad hogy bebaszott múltkor?" témakörében.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.27. 11:48:34

@Modor Tibi: manelét nem bántani, épp Sandu Ciorbát (Csorba Sanyi...) hallgatok :-)

totyizselé 2010.08.27. 11:52:34

Na, azt mondja meg a tisztelt úri közönség, hogy ez a kettő modoros klip-e?

www.youtube.com/watch?v=w9wynNrvOBo

www.youtube.com/watch?v=UhjG47gtMCo

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.27. 11:53:35

Basszátok meg, direkt végigolvastam a kommenteket, és ebből megállapítottam, hogy a blogot olvasó későhuszon-koraharminc derékhad amnéziás. Hát hol marad a ZUHOGÓ ESŐ? November Rain? Fiubanda kigombolt ingben akikre egy klip alatt ráöntenek tíz köbméter langyos vizet?

(ha egyszer lesz blogtalálkozó, frankón manele buli lesz?)

Hepciás 2010.08.27. 11:57:23

@Brother Love:
:-)) A Viva TV-nél fényes karrier várna rád. Ezt a klippet összekombinálhatnád a death metallal és a klip végén a "kurvajónő vagyok"-ot egy texasi láncfűrészes kéjes gitárriffek kíséretében kifilézhetné. Rögtön kiderülne, hogy azok a mesés lábak egymástól húsz méterre szétdobálva már távolról sem annyira erotikusak:-)

2010.08.27. 12:12:53

@Professor Pizka: Egy ilyenhez mit szólnál?

Zuhogó eső, pocsolyákban visszatükröződő, lerobbant épületek, majd gyorsított felvételen gomolygó, hatalmas, komor felhők (mit felhők, fellegek!).
Az énekes/banda a sötét hangulathoz illő, ám legkevésbé sem praktikus sötét ruhában (fehér ing megengedett) egy háztetőn állva, esetleg egy lerobban ipartelepen ázik bőrig, az átalgosnál jóval intenzívebb mimikával kísérve a produkciót.
A snittekben még a vizuális analfabétáknak is egyértelmű módon, az elmúlást, halált, végzetet megjelenítő-szimbolizáló képek. Nedves,rothadó avart sodró szél, setét égbolt alatt elterülő (lehetőleg katonai) temető, csupasz ágon gunnyasztó elázott holló, kidobott, törött játék, stb.
Szükségtelen mondani, a színvilág sötét, szépia tónusú, élénk színek kizártak.
Megjelenik egy gyászruhás, nagyon csinos nő, akinek arca azonban jellegtelen: sápadtra smikelve, nepszemüvegben, szorosan összefogott hajjal, méltóságteljes bánattal szál ki egy fekete limuzinból - valószínűleg a temetőbe, vagy egy ravatalozóba tart.
Előfordulhatnak ünnepélyes ruházatú, tekintélyes külsejű emberek is, a fekete limuzinokat (ha vannak) egy, a sapkáján vízálló huztatot és esőköpenyt viselő, szintén bőrig ázott néger rendőr tereli intenzív karmozdulatokkal, ingerült arckifejezéssel a temető felé.

Zorita 2010.08.27. 12:14:13

@Professor Pizka: az már '90-es évek, MTV fénykora, külön kategória, amikor a fiú-, később lánybandák mellett a legjobb pénzkereseti lehetőség a zeneiparban a technozenére éneklő csaj + reppelő feka duó volt, sokszor imitálva azt, hogy ők robotok / játékgépben flippergolyók / törzsi hagyományokból táplálkozó modern zenészek

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.27. 12:16:30

@Zorita: jájájé kokódzsambó, hát hogyne :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.27. 12:17:55

@Brother Love: valami tökmindegy háttér előtt kisterpeszben glédában álló fiúbanda, ömlik rájuk a víz és éppen kórusban kérnek elnézést Jucikától, hogy olyan szemetek voltak vele és most bevallják, hogy igazán csak őt szeretik sálláláóje.

GERI87 2010.08.27. 12:27:02

@Brother Love:
Ohh szinte már látom magam elött:)

Ez másnak nem tűnik fel hogy ennyire átlátszó és hatásvadász vagy teccik nekik?

Zorita 2010.08.27. 12:29:57

@GERI87: valakinek ez tényleg tetszhet, sőt novellaírásra is inspirálhat :)

scsaba1 2010.08.27. 13:07:34

@Professor Pizka:

2 Unlimited lesz az. Tribal dance.

cd-r 2010.08.27. 13:12:00

gagyitrance videó: eltévedt csinos lány bolyong gyönyörű zöld mezőkön, búzavirágkék ruháját tépi a szél, esetleg ugyanez elhagyatott tengerpari naplementében, sokszorosára felgyorsított virágnyílás, vasúton utazó magányos fiú melankólikus arccal bámulja a lehangoló urbánus környezetet hatalmas szobai fejhallgatóval a fején, esetleg valaki polaroidképeket dobál egy bálterem közepén a háttérben balettáncosokkal illetve szintén magányosan, tök egyedül ül egy sötét moziban és néz valami filmet. persze mindezek közben be-bevágják magát a dj-t amint nagy buzgalommal rakja a lemezeket nagyon szerény arckifejezéssel, demonstrálva, hogy hiába keres ő milliókat, nem érdekli, megmaradt ő egy egyszerű srácnak, aki kizárólag a zenéért csinálja ezt az egészet.

Mc_Fly 2010.08.27. 14:17:11

Ártatlan gyermekkoromban erre a videóra csodálkoztam rá nagyon:
www.indavideo.hu/video/Nelly-Tip_Drill

Délelőtt tizenegytől sűrű rotációban adták a viván, hadd tanuljanak a magamfajta porontyok.

GERI87 2010.08.27. 14:32:17

@Mc_Fly:
:D
Hát ez nagyon raj.
Gondolom ezt még afrikából hozták.
a nagy segg az egészség és termékenység jele minél nagyobb annál jobb.
A pénz szórás, mutogatás, meg a fux a mi szineseinknél is menő dolog:)
Nekem ez mindig nagyon proli dolog volt.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.27. 14:35:06

stevie griffin videója: vimeo.com/3870749
linket erre írjátok át.

én eddig úgy tudtam, hogy a klipeket tényleg így csinálják. akkor most én tudom rosszul, vagy a klipgyártók modorosak?

totyizselé 2010.08.27. 14:39:07

@afromagyar:
:DDD
A másodikat végignéztem, várva a balesetet. Nem kellett csalódnom. Ahogy felrobban a kocsija, az nagyon odabasz...azóta is fetrengek :D
De mindegyik üt :D

Sand Lover 2010.08.27. 15:05:20

@Professor Pizka: Fiúbanda: egyenként bemutatják a tagokat a klip alatt, kidomborítva, hogy mindegyik hatalmas egyéniség és emellett még rendkívül jóképű/vonzó is, illetve mindegyiknek vicces beceneve van. Vízben ugrálás, ingek derékig nyitva, legjókébűbbnek kikiáltott kisgizda vágyakozóan néz a kamerába: vak is láthassa, ennek a fiúnak _szíve_ van!

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.08.27. 15:14:09

@totyizselé: ut, de a zenek nekem tetszenek. Sot, elnezegetem a klipeket is szivesen.

killercsiga 2010.08.27. 15:36:22

A kommentek (főleg Brother Love) ezerszer többek/jobbak mint a poszt.
De jó téma. :)

Nem vagyok fideszes 2010.08.27. 15:52:46

Valaki itt megemlítette a gazdag nyugati zenekarok klipjeinek a csóró magyar zenekarok általi lekoppintását.

Kedvencem, a legröhejesebb és legszánalmasabb példa:

Eredeti: www.youtube.com/watch?v=Q22oGInO-uo

Koppintás: www.youtube.com/watch?v=psC100CqVtU

sorica123 (törölt) 2010.08.27. 17:13:55

@Brother Love: nagyonrosszarcú csuklyás:D az milyen?
@Modor Tibi: ágésségedre, jó kis törökös, manele. Ha már teljesen összeragadt a szád, nesze, egy kis román, mint román zene is: Zdob şi zdub, moldávok, énekes akcentus/tájszólása külön tanulmány:) www.youtube.com/watch?v=mzLr0ksvsBY
A klip nem akkora pukkanás, de sztem a zene jópofa. Aztán ez komoly, és még régi is, de én bírom a Phoenixt: www.youtube.com/watch?v=DKVAXNcvnpE. De nem árasztalak el, hallgasd csak a manelét, vicces műfaj az:) Ja, és esős videoklip+román: www.youtube.com/watch?v=pa1b71kj90w. Laza csavarom, hogy ez se manele, de egész jó, viszont egészségesen giccses. A musicmaxon ment anno (am én nagyon szeretem a klippeket, bár rengeteg ilyen kiszámítható idétlenség van bennük)(én is szoktam klipeket elképzelni, mérsékleten klisés formanyelvvel).
@GERI87: igen, ez ilyen külvárosi menőzés, akár a kövérség, kövéren főzés, akár ez az ékszer-strassz-divatbuzulás. Egyfelől érdekes, másfelől rossz tudni, hogy ez milyen típusú tudatlansággal és életfelfogással jár együtt általában (magyarul sok ilyen menőzőnek a pénz a minden és ezért bármire képesek).

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.27. 17:44:21

jó de azér milyen jó volt kiskorunkban beleképzelni magunkat abba hogy fújják a pofánkba a virágszirmokat a szélgéppel bőrdzsekiben

moikboy · http://moikboy.freeblog.hu 2010.08.27. 17:57:06

Nigger gangszta kőarc és fekete _hiphop díva_ közös száma a számcímbe az elmaradhatatlan "feat."-tel (mondjuk Big Killa' feat. Sheanda). Az együttműködésnek két kimenetele lehetséges:
1. Erotikusan, egymást csalogatva majd ellökve, felváltva rappelés - hihetetlen forró hangulat, sokat sejtető pózok, igazi kis harlemi szoftpornó.
2. Gengszter kőarc megszelídül, és konszolidált öltözetben (szolid ing, helyszín a hajdani kőarc új, minimalista apartmanja) duettet sír a hiphop dívával. A zenét tekintve, az állandó ordibálástól berekedt gangszta fátyolos brekegését remekül ellentpontozza a dúskeblű feka csaj erős és megkapó orgánuma.

A másodikhoz hasonló, de egyszereplős jelenség volt a 2000-es évek zenei palettájának modoros szereplője: a Síró Nigger (aki amúgy másodállásban lehet akár gangszter kőarc is persze).

Fagyees 2010.08.27. 19:14:46

@sorica123: végre valaki, aki ismeri a Zdob si Zdubot! :)

Egyébként a '90-es évek fiúbandáinak egyentáncolós klipjei hol maradnak? Természetesen kishazánk méltán nem feledett büszkeségei (pl. V.I.P. www.youtube.com/watch?v=rtv7tWtkwoE) is bepróbálkoztak ezen a vonalon, ráadásul nem is kis sikerrel.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 19:49:40

@sorica123: Zdibsizdub alap, voltak a Szigeten is egy olyan tizenvalahány éve. Ja, meg 2005-ben az Eurovízión a hintaszékes nagyival.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.08.27. 21:06:14

Remélem, hogy producerek is olvassák ezt a posztot, ha igen, keressenek meg azonnal, mert:

- "kizárólag csinos, attraktív megjelenésű emberek" vagyok;
- Személyesen ismerem Snittet, aki sokszor szerepel a posztban;
- "viszonylag híres előadó" vagyok (itt most inkognítóban, elég legyen annyi, hogy több alföldi diszkóban rendszeres szombati fellépő vagyok, rutin!)

Megyegyezünk.

rdi 2010.08.27. 21:53:43

Világmegváltós-lázadós, tetszés szerint pacifista és anarchista felhangokkal: összevágva képek gyerekkatonákról hatalmas kalasnyikovval, átlagos arcú katonák, repülőtéren végtelen sok repülőgép amíg a szem ellát, menetelő, egyforma ruhába öltöztetett alakok tömege.
Szabadon bővíthető amerikaellenesre (néha feltűnik Bush arca vagy öltönyös ember a CNN-ből, nem fontos, hogy melyik pillanatkép), vagy környezetvédőre (láncfűrésszel vágják a fákat az őserdőben, pusztaság, stb.)
A cenzúra szó feltétlenül szerepel leírva.
Megtudjuk belőle, hogy az élet mindenképpen kegyetlen, brutális, a hatalom birtokosai törvényszerűen gonoszok, és a szenvedés szörnyű.

www.youtube.com/watch?v=3eDBsiBMgeY

sorica123 (törölt) 2010.08.27. 23:09:37

@Fagyees: végre valaki, aki ennek örül:DDD
@Modor Tibi: nagyi, mint 'bunică bate doba' főhőse (merthogy ugye az idézett mondat az, hogy 'nagyi dobol')?
Na, ennye ne offoljunk itt, nem is tudom, hogy Zdub-éknak hány offisöl hivataloş klipje van... asszem a Hora cosmicának van egy animált, nagyon kis érdekes. Meg tkp a Dj Vasile képanyaga is az, csak az annyira khömm letisztult, hogy már-már kifelejtem (pedig a számnak _bérelt helye van_ a playlistemen).
@rdi: ezek csak azért nem tetszenek, mert ezek létező témák, de nem a klisés, giccses szenvelgés szintjén. Talán az első ilyen kurva vagány volt, utána a többi viszont mint a halvány visszhang. Meg minek, százhuszadszorra is _elmondani_, hogy derettenetes, derossz, jajdeborzaztó. Hiába, hogy úgymond rá akarják nyitni a szemünket, de ezekkel már nem tudják, az unásig ismételt képek mögött már nincs semmi.

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2010.08.28. 00:51:18

Az alábbi klipek szerintem nem modorosak, csak simán gagyik.:D Ez egy kliséhegy, nekem még pornó-trailer jut róla eszembe. Az "éneklést" inkább nem minősítem.
www.youtube.com/watch?v=6ugtCiNv2Go
A hölgy többi klipjét is érdemes megnézni, mert amellett, hogy a számok szarok, a klipek is hozzák a színvonalat.
www.youtube.com/watch?v=Fep4pbpUpkY&feature=related
Itt megjelenik a jócsaj vagyok+gazdagok partyja elem, külföldi koppintás.
Ez egy tipikus "csajok a medencében"-klip, a végén élő jelenettel és közönség közé beugrással:
www.youtube.com/watch?v=J-W0y2of440

scsaba1 2010.08.28. 10:35:56

@Fagyees:

Egyébként a fiúzenekarok is klisék alapján épülnek fel.
Mindig kell egy kisfiús mosolyú és lányos arcú buhersrác, mindenféle arc és egyéb szőrzet nélkül, kamaszosan vékony testtel. A neve lehetőleg könnyen becézhető legyen, pl.: Marky, Gery stb. Célcsoportja a 10-12 éves kamaszlányok. Az ő nevét fogják majd belevésni a padjukba, hogy "I (szív) Gery boy". Az ő fémezetlen posztereivel lesznek majd kitapétázva a lányszobák. Az együttesben ő énekli az érzelmes, lassú dalokat.

A következő az aranyifjú/menősrác: Általában nordikus típusú, kb. 190 cm magas, ízlésesen izmos, de nem kigyúrt, oldalra fésült szőkésbarna haj (vagy könyvséró), kék vagy világosbarna szem, alapvetően férfias arcél, ami még nem veszítette el a kisfiús báját teljesen. A neve általában egy szótagos, pl. Rob, Joe, meg ilyenek. Ízléses, de visszafogott öltözködés, ránézésre is nagyon drága világos színvilágú cuccokkal.
Az együttesben ő énekli a filing-típusú számokat. nagyongazdag-nagyonmenő-nagyonkirály vagyok.

A harmadik a lázadó: ő a csapatban a rosszfiú. kartetkók, pirszingek, fülbevalók, láncok, zsebesnadrág lazára engedve, kigombolt ing, szakálköltemény stb...
Értelemszerűen ő énekli a lázadós számokat, "engem nem ért meg senki", "engem nem szeret senki" stb, stb... Lendületes dalaiban mindig szól valamilyen rockos betét és torzított gitár is, ami szintén a lázadást jelképezi. Általában csak egy-két "B" oldalas száma van a lemezen, mert keményebb számok rontanák a lemez piacképességét és rádióbarátságát.

A negyedik: a titokzatos/érett férfi. Ő a csapat kérgese. A klipek és fotók alapján csak félig a zenekar tagja. A klipekben igyekszik a hátérben maradni, ahogy a fotókon is általában félig vagy teljesen elfordul... Az öltözködése szintén visszafogott: zárt ruhák, napszemüveg, kalapok, sapkák, erősebb arcszőrzet. Énekelni nem énekel, saját száma nincs a lemezen csak vokálozik... A buhersrác klipjeiben szenvedő arcot vág, amikor a klip forgatókönyve szerint a lány elmegy.
A aranyifjú klipjében ő az, aki a hátérből szemléli a buli, a rámozduló csajoknak nemet int, megközelíthetetlen sziklaszirt...

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.08.28. 16:17:28

A hozzászólások iszonyúan jók :-)))))))))))))
Brother Love pedig zseniális!

szeme közé, laposan! 2010.08.28. 16:50:37

@scsaba1: Az igazi fiúcsapatok öttagúak!:)

Fagyees 2010.08.28. 23:34:17

@scsaba1: Hallod _ecsém_ ennek minden szava arany :D nosztalgikus érzések öntöttek el, főleg az első két pontot olvasva :D
külföldi zenekaroknál nem árt, ha az egyikük néger.

GLG 2010.08.30. 14:21:50

Nem tudom ez eleg modoros-e, van repppeles pekruhaban, csaj utan siras.
De a papucsuk a legkemenyebb.

www.youtube.com/watch?v=qUZppD_Zd0s
süti beállítások módosítása