Olvasói rovat - A modoros főnővér

2010/07/01. - írta: Modor Tibi

 

A maximalista család szerzője, balage_81 (vajon hogy hívhatják és hány éves lehet..?) újra jelentkezik. Ismét társadalmi problémákat vetünk fel - kevés modorossággal, annál több aktualitással.


 

A modoros főnővérról azonnal el kell mondani, hogy a társaitól stílusban szinte alig különbözik (ugyanolyan szemét tud lenni), egyedül pozíciója magasabb. Felkészültségével nincs baj, régóta dolgozik a kórházban, ezerrel nyal a főorvos úrnak, tiszteli az elöljáróját, amolyan katonás rendben éli életét az intézményben. Rosszindulatú modorosság-megszállottak még arra is gondolhatnak, hogy valamikor réges-régen, még pályája elején össze is feküdt egyik-másik jóképű doktorral, vagy a gyorsabb előrejutás érdekében bevállalt némi huncutkodást, de azért ennyire talán mégsem muszáj utálni a fehér ruhás dolgozókat.

A modoros főnővér büszkén feszít a főorvos úr/asszony mellett a vizitek során, nála egyébként sokkal kioktatóbb és főnökibb stílusban osztva a beteget, hogy miként is kell viselnie magát a kezelés alatt. Munkáját ugyan példásan végzi, a betegekhez való viszonya azonban hmm... bizonyos esetekben hagy némi kívánnivalót maga után.

Alapjában véve már nem szereti szakmáját, az még valamikor kezdet kezdetén volt. Nővértársai körében sem feltétlenül népszerű; gyakran félnek is tőle, ez attól is függ, mennyire érzik mögötte a főorvos hathatós támogatását.

Magánéletét tekintve lehet akár elvált is, ez csak akkor derül ki, ha valami csoda folytán közelebbi viszonyba kerül az egyik beteggel. Viszont ha férjnél van, nagy eséllyel ő hordja otthon a nadrágot. Hildegard nővér sehol nincs hozzá képest szigorban és fegyelmezettségben. Olyan kimért és kötelességtudó, hogy akár a hadsereg kiképzőtisztje is lehetne. Ha munkára kerül sor, azonnal, mérnöki pontossággal végzi el, hibaszázaléka elhanyagolható. Rosszabb esetben beosztottjaitól, de még a betegektől is ilyen hozzáállást vár el. Viccelődni, nevetni a legritkábban látjuk, nem is lehet ilyesmit csinálni a társaságában. Ő a főnök, és kész.

Az embernek néha az az érzése támad, hogy a modoros főnővér tipikus ”felfele nyal, lefelé tapos”-jellemű ember, ilyen értelemben nem áll távol egy multicég csoportvezetőjétől, azzal a különbséggel, hogy míg utóbbi hivatása nem szolgál annyira közérdeket - a modoros főnővért valahol sajnálja és tiszteli az ember, és szemétségei ellenére is képes hálát érezni a munkájáért, az ágytálak és a mosdatások rendszeres vállalásáért.

Az osztályra való megérkezéskor egyébként azonnal tudható, hogy kinek a felségterületére érkeztünk: szigorú tekintettel, lekezelő hangon, parancsnoki stílusban szól a beteghez és az őt kísérő családtagokhoz is.

”Kovács bácsi, utcai ruhát levesszük, pizsama fel. Bármi panasz, tünet, lázmérés kell? Nem, rendben, akkor Mari nővér mindjárt hozza az esti gyógyszereket. Hatkor vacsora, holnap reggel meg jön a főorvos úr vizitre, addig tessék kibírni” – szól az utasítás.

 

És valóban, a betegnek nem sok választása van, már az első alkalommal kiderül, kemény napokra számíthat az intézményben. Ha panasza van, jobb ha megpróbálja azonnal megoldani, különben durva kritikákat, jobb esetben egyszerű pofavágásokat kap az alulfizetett, de borravalóra az esetek nyolcvan százalékában ácsingózó személyzettől. Ha rosszul viseli magát, esetleg extra kérései vannak (pl ágytál), máris elintézte, hogy teljes
tartózkodása alatt az ápolónők megvetése kísérje napjait.

”Nem igaz Kovács bácsi, hogy nem tud kisétálni a vécéig, ott van a folyosó végén! Na jó, hozom mindjárt….”

 

Ha viszont nagyon nem bír magával, azonnal szembetalálja magát a modoros főnővérrel::

”Kovács bácsi, mit hallok, mi az, hogy nem ezt a gyógyszert tetszik szedni? Maga azt hiszi valami szállodában van?! Itt nem lehet ám válogatni, ha Mari nővér azt a gyógyszert hozta, akkor azt tetszik bevenni, értettem?! Ja, hogy a körzeti nem azt írta fel? Hát akkor tessék idehívni őt, ha magának külön odafigyelés kell”

 

- és huss, a beteg máris egyszerű közlegénynek érzi magát egy vérgeci hadseregben, hiába 50 keményen ledolgozott év és békés nagypapaság, ebben az épületben láthatóan senkit nem érdekel az ő egyéni problémája.

Persze a modoros főnővért is meg lehet érteni: kevés fizetésért végzi az egyik legszemetebb munkát, csak hát az arra járó rokon meg a beteg erről aligha tehet, a feszültség mégis rajtuk csapódik le. Ha kap egy kis borravalót (szigorúan a kezelés elején, soha nem a végén!), akkor rosszabb esetben sértetten elteszi, jobb esetben kicsit megenyhül a szíve és Kovács bácsi onnantól picit jobb ellátásra számíthat, mint nem fizető társai. A megpróbáltatásoknak azonban itt még közel sincs végük: hősünk viselkedése némi segítséggel javulhat, Kovács bácsinak azonban még meg is kell gyógyulnia. Nos, a modoros főnővér hozzáállásán biztosan nem fog múlni.


 

Felhívás - Utolsó nap! Demonstrálni szeretnénk a Modoros-klán erejét: Maruszki Balázs, a kikvogymuk blog (Büfészínész, Panelek népe) csodálatos tollú szerzője a Kossuth Rádió Szkeccspályázatának közönségdíjáért verseng július 1-ig.

Adjuk meg neki a 10 pontot, amennyiszer csak lehet - a többi versenyző értékelését meg mindenkinek a belátására bízom. Itt szavazhatunk rá. Hajrá!

Címkék: egészségügy
36 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2010.07.01. 07:21:42

Ezzel most kemény sebeket téptél fel bennem. Amikor kivették az orrmandulámat, és az éjszaka sírtam, hogy fájt a torkom.

Bejött a főnővér, és az éjszaka közepén leanyámasszony katonásozott.

A Tipikus Kaszinóshölgy: Mi ez a kaszinózás itten?

Peti8 2010.07.01. 08:30:11

Kapásból 2 ilyet tudnék mutatni, pedig még csak egy éve dolgozom az eü-ben.

Peti8 2010.07.01. 08:31:41

A helyettesekről nem is beszélve :) De takarítónéni is van egy ilyen.

chilis csokoládé 2010.07.01. 09:01:56

Én egyszer komolyan vétettem a kórházi fegyelem ellen.

Az emiatt érzett bűntudat miatt néha arra ébredek, hogy halkan sírdogálok.

Egy üres szatyrot tettem az éjjeliszekrény mögé.Azt a fajta bőrszatyrot, aminek téglalap alakú alja is van. Jól meg lehet pakolni,strapabíró, jó erősek a fülei.

De aztán jött Ő.(Banyek, ezen a billentyűzeten nem elég nagy a nagy Ő.)

És be kellett tennem a folyosón álló szekrénybe, ahol a betegek kabátjait, táskáit tárolták.

Természetesen csak a nővéreknek volt hozzá kulcsuk.

Nehogy már csak úgy elővegyek egy szatyrot, ha szükség lenne rá, például hazaküldeni a piszkos hálóinget,törölközőt, kiürült ételhordót.

Nem. Szólítani kellett az egyik nővért.

Bizonyára amúgy unatkoztak volna.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.07.01. 09:05:10

Ezért is félek az ispotálytól, mint ördög a tömjénfüsttől. Tehetetlen, kétségbeesett állapot és katonás fegyelem.

- SunDisc - 2010.07.01. 09:11:44

Én nem főnövért ismertem, de hasonló modorút.
Rosszkedvű és "elegemvanmárkurváraazegészből"-feje volt.

Ráadásul nem fogadott el pénzt sem.

Nem tudtam hova rakni. Már a pénz sem boldogította...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.01. 09:13:45

Addig jó, míg orvos kezére nem kerül az ember. Onnantól csak sokasodnak a bajok.

Balance Of Power 2010.07.01. 10:46:42

A fonover jobban keres mint a "sima" noverek, nem? Bertabla van vagy mi. Ennek ellenere tapasztalatom szerint utobbiak kozott mindig vannak tunderek, akiken latszik hogy gondoskodnak a betegekrol, nem pedig egy szar melot csinalnak, mert epp nem volt jobb. Es ok persze pironkodva fogadjak el ha kapnak penzt es ez ugye mindket felnek kellemetlen egy par pillanatig. Egyaltalan, egy ilyen szakmat hogy lehet hivatastudat nelkul csinalni? Es miert nem lehet rendesen megfizetni?

Ja, es Tibi, sulyos hiba volt nem kijavitani a Hildebrandt fonover nevet - az ugyanis helyesen Hildegard. Tibikem, te nem valami nemet szakos vagy? Hat az mar biztos, hogy hiaba adtak diplomat...

coucou 2010.07.01. 10:49:38

@El Topo (Sgt. Elias): hja! csak egészség legyen!! (meg egy kis jó lapjárás...)

Klárensz 2010.07.01. 11:11:10

A modoros főnővérnek messziről is jól látható, erőteljes bajsza van.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.07.01. 11:53:26

@Balance Of Power: soha nem voltam német szakos, csak PÖTYÖGÖK anyanyelvi szinten minimum. De a nővérekhez sajnos nem értek :-(

Hepciás 2010.07.01. 12:31:39

Íme az igazi, Jack Nicholson agyát kiherélően kőkemény Főnéni, Rita nővér:
kegyeshalal.blog.hu/2009/11/23/a_foneni_bosszuja

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.07.01. 12:43:36

@El Topo (Sgt. Elias): "Csak egészség legyen, a többit megvesszük." :))

Balance Of Power 2010.07.01. 13:03:56

@Modor Tibi: Pedig allandoan a nemet fordulatokkal jossz. Vagy az a haverod?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.01. 13:10:17

@Balance Of Power: a német, németes, germán szavakat már kiejteni is automatikusan modoros... éljen az angolszász kultúrkör:)

chilis csokoládé 2010.07.01. 13:14:16

@coucou:

Mit mond az orvos?

Csak egészség legyen!
Meg beteg.

nyílméregbéka 2010.07.01. 13:55:44

Ezt a posztot be kéne linkelni a praxis.blog.hu-ra.
Aztán figyelni a reakciókat.
Ott szokták elpanaszolni ezek a büdös, bunkó betegek, ha tévedésből levágták a lábukat, megölték a gyereküket a kórházban stb., mire mindig felvonulnak az orvos kommentelők, hogy az biztos nem úgy volt, hogy ők alulfizetettek, hogy sokkalta könnyebb kőbányában és uránérc-feldolgozóban dolgozni, mint az egészségügyben, és akinek nem tetszik, az takarodjon magánrendelőbe.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.07.01. 14:01:49

@Balance Of Power: mondom, a német 2. anyanyelvem, de nem az egyetemen tanultam. Meg ott sem hiszem, hogy kitértek volna a Svarcvaldkliníkre.

Balance Of Power 2010.07.01. 15:13:45

@Modor Tibi: Ja, olvasni azt meg nem tudok. Mindegy, a nemet kulturkorben ez alap, ugyhogy add vissza a nyelvtudasod.

@nyílméregbéka: Az mennyire sulyos blog. Es vannak torzskommentelok, akik valamiert pikkelnek a noverekre/orvosokra es mindig frocsogve elmondjak ugyanazt. Persze ezeket a "Modoros kommentelo" c. posztbol mar ismerjuk.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.07.01. 15:32:59

@Balance Of Power: miszt, mindig tudtam, hogy ott is folyton rossz társaságba keveredtem :D

Motorpenis 2010.07.01. 16:07:13

Különben a főnővért védelmembe kell vennem annyiban, hogy muszáj így viselkednie. Övé az osztály, neki kell rendet tartania nem csak a betegek közt, hanem a nővérkék közt is. Szemétnek kell lennie, különben elszalad a ló beteggel, nővérrel egyaránt.

Van köztük sok "Jutka"-típusú is.

chilis csokoládé 2010.07.01. 16:17:18

@Motorpenis:

Ezt a logikát követve minden közösségben (munkahelyen, családban) csak így működnének a dolgok.

Akkor fogadd el, hogy apád, tanáraid, főnökeid, orvosaid, a hivatalnokok, akikkel kapcsolatba kerülsz csak így tudnak "rendet tartani".

Aztán ne panaszkodj! :)

triplA 2010.07.01. 16:38:43

balage_81
= Bala (Balla) Gergely, 81 éves

noirp 2010.07.01. 17:29:31

Ó baaaaaazzzzzzzzzzzzzzmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.....
A debreceni ortopédiát és az ottani főnővért sose fogom elfelejteni. Ő nem modoros volt, hanem eccerűen akkora egy csőszbőgető csesznyebinkó, hogy mamutot lehetett vele ütni.
Édes szép gyerekkori emlék :P
A poszt jó, de mert hülye vagyok, elsőre A klinika c. klasszikus ugrott be és ottan minden modoros főnővérek prototípusa. :-)

noirp 2010.07.01. 17:32:54

@noirp: Mondom, hogy hülye vagyok. Hiszen ő az. Hildegárd! Banyek ez már agyérelmeszesedés. :)

Azt sosem értettem ennél a típusnál, h ha ennyire katonás, miért nem ...nem, nem vonul be (ez úgy tudom, korábban nem volt lehetséges), szóval, hogy akkor mit keres egy rakás nyavalygó beteg közt és miért nem rendőr?

balage_81 (törölt) 2010.07.01. 22:45:25

@triplA: jó lesz az balázsnak is, aki 81-ben született:) de Tibi szerintem tudta. amúgy mindig meglepsz Tibor: a múltkori poszt is hetekig várakozott, mire kikerült. már majdnem lemondtam a Modorosblog szerkesztőbizottságában lévő tagságomról sértettségemben:) hány posztot kapsz te egy nap? ja, hogy a legjobbak kerülnek ki hamarabb? :)

Modor Timi 2010.07.02. 01:07:31

@Balance Of Power:
A magyar kultúrkörben meg az alap, hogy az emberek ismerik az ékezeteket és használják is azokat :)
De, ha ez nem megy, akkor szívesen ajánlom a következő táblázatot a figyelmedbe:

www.yellowpipe.com/yis/tools/ALT-Characters/

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.07.02. 09:57:36

@Modor Timi: Aba Schatzi, käne Sorge, locka, locka... :)

sorica123 (törölt) 2010.07.02. 17:27:37

@Néma Bob: jó az ilyen a háznál. De még ha legalább precíz, istenem, akkor kibírja az ember adott esetben a ridegségét meg a katonásságát is, de ha még azakmailag sincs a toppon (ld 'mi az, hogy maga ezt a gyógyszert szedi??' és társai). Na azt a típust hívom én professzorasszonynak. Bármilyen szakmában, de orvos/nővér szinten különösen brutál, ha valaki ilyen. Ilyen posztok meg sztorik után örülök, hogy nem vagyok gyakran beteg.
@noirp: vagy bármi egyéb, akinek nem betegekkel kell foglalkozni. A beteg ember az természetéből adódóan szarul van, támolyog, jajong, adott esetben nem ér el a budiig i tak dalej, nincs ebben semmi meglepő. Egy embert lep meg az ilyesmi: a dörgedelmes főnővért. Nyilván vasegészségnek örvend, a büdös mázlistája:)

2010.07.02. 17:57:39

@Modor Tibi: pedig ez német területen alapmű.
A multkor Osloból volt riport (mert hogy a Lena nyerte a fesztivált. Egy riportalany bemutatkozott, hogy ő Brinkmann. Jaj mint a professor a Klinikából! . mondja a riporter.
-Nem ismerem, mondja az alany.
-Nem látta a filmet? hitetlenkedett a pasi.
Mert ezt ugye egyértelmú, hogy Oslotol Fokvárosig Brinkmann professort mindenki ismeri.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.07.02. 18:17:52

@Frengi: tudom, magyar nyelvterületen is. De hát rég volt :)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.05. 13:51:19

Egy hozzám közel álló személy adminisztratív munkakörben dolgozik egy klinikán, de olyanban, amihez ki kell néha menni a kórtermekhez. Neki is volt már nem kevés kifakadása a főnővérekről, akik egyáltalán nem számítanak a feletteseinek, mégis olyan hangnemben képesek kioktatni a munkafegyelemről, meg hogy "ezt neked tudni kéne", ha keres valamit, amiért még az osztályvezető profot is pofán verné az ember...

Intizar 2010.07.05. 22:08:39

@Modor Tibi: Jujj, muszájtott volna. De hát hiába igyekeztem nem voltam képes egyetlen részt se végignézni. Hanem azér tudom, hogy Brinkmann prof, Udó, Hildegard főnővér. Csak azt a nővérkét felejtettem el (Gaby Dohm), aki olyan tenyérbemászóan mosolygott, és a köpedelem Udo helyett id. Brinkmannhoz ment hozzá. Mondják már meg, naa, hogy hívták!

Hang Ember 2010.07.16. 10:42:08

@Intizar: Christa nővér... (fültől fülig tele volt a szája foggal)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.07.18. 09:26:08

Ahol a feleségem dolgozik, ott a főnővér egyenesen a főorvos asszisztense, beteget már nem is lát. Orvosokkal jár konferenciákra, az orvosok keze alá dolgozik az előjegyzések elkészítésével, meg miegymással. Már teljesen belekeseredett az életbe, csak az vidítja fel, amikor megjelenik a főorvos, mert reménytelenül szerelmes belé. Persze ettől az osztály élete/munkája nagyjából olyan mint a "Jóban-rosszban" c. örökműben. A sok körberajongásnak meg félténykedésnek az a vége, hogy mindennek a nővérek isszák meg a levét, mert közben minőségkontroll is van elég keményen.
süti beállítások módosítása