Olvasói rovat - Szembesülni a modorossággal

2010/05/21. - írta: Modor Tibi

Ilyen még talán nem is volt: egy látszólag koncepció nélküli levél - vallomás - posztként. Ám Bombata visszajelzése annyira tetszett, hogy talán a törzsgárda sem bánja, ha néha ilyet is olvashat.

Hello Tibi!

A blog olvasgatása számomra is nagyon sok élményt ad és sokszor jutok arra a felismerésre, hogy modoros az egész világ. A legmegrázóbb viszont talán épp az, amikor az ember önmaga és a közvetlen környezetének modorosságával is szembesül.

Leginkább akkor szoktam hangosan felröhögni, amikor korábbi önmagamra ismerek egy-egy leírásban. Visszaemlékezve a gimnáziumi évekre, a metál modor ugrik be elsőként. Mára ebből nem maradt más, mint az oldalt kopaszodó séró. De anno még magam is bakancsban, fekete ruhákban és pentagrammával a nyakamban lófráltam és amilyen kevés eszem volt, növesztettem sihederbajuszt és szakállat is. Ebben a legszomorúbb az volt, hogy úgy éreztem, jól nézek ki tőle. Ebből eredően, most ritka hülyén nő rajtam a borosta, bajusznál és szakállnál már 1 nap után feketéllik és mivel még a nyakamat is szőr fedte, így a borotválkozás kész tragédia. Én tehetek erről, szó se róla. Továbbá szintén én voltam az, aki a tükör előtt állva, piros Levi's-kendőt kötöttem a homlokomra és miközben önmagamat szemléltem büszkén, többször is latinnak és jóképű súlyos latin arcnak gondoltam magam. Hát, súlyos eset voltam, az nem kétség.

Persze a modorosság örökletes is, így nem kellett érte a szomszédba mennem, bár ott is akadt belőle épp elég. Apám egy nagyon jóravaló ember, de modorosságban nincs párja. Alapvetően, a legkevésbé sem az Öblös típus, a Modoros megjelenésből viszont számos elem illik az öregemre. Már azelőtt, hogy magánzó lett, szintén rengeteg időt töltött a műhelyében, a falak tele voltak Simson Schwalbe-poszterekkel, amelyeken meztelen nők pózoltak. A műhely falát pecás és sörös táblácskák díszítik, amelyeket persze nekünk, modoros gyerekeknek köszönhet. Modoros horgász, afféle klasszikus arc, aki nem rángatja ki a családját; örül ha egyedül, nyugalomban lehet. Természetesen az autóját és a motorját nagy gonddal ápolja, a családban bevett mondás, hogy első a kutya, a macska, aztán a kocsi és a motor, majd jöhet a család. Az autóban természetesen a kormányon van egy sportmarkolat, hogy ne csússzon, illetve az első ülésben szépen ott pihen a fagyöngyökből fonott hátmasszírozó. Szenvedélyes motoros, ahová csak lehet, azzal megy. Ez így van akkor is, ha túrázni viszi anyjukot, de akkor is, ha anyagbeszerzésre megy.

Az öltözéke megér egy külön misét. A fecskéről már sikerült leszoktatni, de a nadrág mellig történő felhúzásáról egyelőre nem. Motorra túrázáshoz bőrkabátot húz, farmerral és szandállal. Anyagbeszerzésnél marad az olajos munkásruha kantáros kertésznadrággal, a szakadt táska, valamint az övtáska. Utóbbi fontos kellék. Nyáron természetszerűleg pólóra veszi. Erre ugyanis rátűzhető a tokba helyezett mobiltelefon. Hosszabb utak esetén az övtáska kiegészül autóstáskával, amibe elhelyezhető a pénztárca. A fényképezőgép az egyik legmodorosabb kiegészítője, ugyanis viszi magával mindenhová és fotóz vele, ha kell, ha nem. Számos albérletben laktam már, illetve barátnőmmel ez a harmadik közös lakásunk. Bármikor ha jöttek, mindig körbefényképezte az egész lakást, hogy megmutathassa az otthoniaknak. Mintha bárkit is érdekelne. Temetésen csak azért nem fényképez, mert rászólunk előtte.

A látogatások különösen nehezek, ezért is redukáljuk a számukat maximum évi 1-re. Jellemzően, a külön többszöri kérés ellenére is, mindig érkezik a finom hazai. Virág a ház úrnőjének, az ház ura pedig alufóliába csomagolt házikolbászt kap, mert 'Régen úgy szeretted, fiam!'. Ezzel együtt némi desszert is; mézes krémes abból a cukrászdából, amit gyerekkoromban is utáltam. A hazai többek közt azzal az indokkal is érkezett, hogy 'Biztos éheztek, nem esztek rendesen.'. 2 éve még próbálkoztunk ebédmeghívással, mondván hogy lepjük meg kicsit az őseimet. Természetesen a hozzászólások nem maradtak el sosem; "Micsoda új ízek, na apjuk nekünk is újítanunk kell.". Ezt nem meglepő módon követte egy ebéd-visszahívással egybekötött ritka kínos össznépi születésnapozás, ahol csodálatos módon ugyanaz a menüsor bukkant fel, amit előtte héten mi prezentáltunk. Persze hozzátéve, hogy biztos nem lett olyan finom, mint amit mi csinálunk, dehát...

Nos, hirtelen ennyi a családi modorosságokról. A modorosság felismerése számomra azért is volt egy nehéz dolog, mert magam is ebben éltem. Addig, amíg az ember ezt kapja nagy dózisban, addig nem tudja más szögből szemlélni ugyanazt. A modorosságban pedig az az igazán veszedelmes, hogy az ember nem tudatosan modoros, nem törekszik rá, hanem számára ez a természetes, így váltania sem könnyű.

Éljenek a 80-as évek!

Bombata

70 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.05.21. 07:23:51

nagyon jó önreflekció. a család a modorosság melegágya.

hemill 2010.05.21. 08:55:47

temetésen fényképezni :D

helianthus 2010.05.21. 09:02:15

Nálunk fényképeztek temetésen (nem az én szűkebb családom). Kaptunk is a képekből.
Amúgy ez a nadrág mellig húzása megvan a felmenőmnél, de szerintem az neki a nagy pocak miatt van, azért kell felhúzni a gatyát mert szorítja.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.05.21. 09:30:38

@helianthus: Meg persze azért, mert a nadrág normális helyén pont a legdomborúbb a has, és onnan állandóan lecsúszik. Legalábbis apám ezzel indokolja. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.21. 10:28:34

@helianthus:

Az egyik sógorom ilyen egyszerűbb fiú volt, és egyszer kölcsönkérte a videokamerámat. Kérdeztem, valami esküvő lesz a családban? Mondta, hogy nem, temetés.

greggrant 2010.05.21. 10:34:10

lecke felmondva, csillagos ötös!
így kell ezt, jöhet még ilyen :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.21. 10:40:14

én is metálmodor voltam, azt a zenét most is szeretem:)

Styxx 2010.05.21. 10:45:21

Jópofa Bombata, gr. Megnyugtatlak ,mi se vagyunk különbek:-).

Szerintem nekem az (egyik) undorító modoros manírom a szétoffozás. Pl. most is alig tudom visszafogni magam, hogy ne menjek bele a temetői fotózás taglalásába, korábban egyszer már megtettük egy másik posztnál.

A számítógépemen is párhuzamosan van megnyitva egy csomó hasznos és még több haszontalan alkalmazás, de offline is ilyen gyakran a hatékonyság rovására menően szabadasszociációs a gondolkodásom. Simán eszembe jut mondjuk egy akár izgalmas focimeccs közben egy tíz évvel azelőtti, teljesen focimentes buli.

Uff, én most megönkritizáltam magam elvtársak, ha már a mai ilyen önostorlós tematika:-)

totyizselé 2010.05.21. 11:00:12

Bőrdzseki-farmermellény kombó megvan?Megadeth felvarróval?Zsírúj farmer itt-ott bevagdosás,majd keverőtárcsás mosógépben órákig nyuvasztás?Piramisszegecs?Később szűk farmerra kívülről ráhúzott westerncsizma,álá Skid Row? :)
Fullmodoros metálos voltam,a metál még mindig megvan:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.21. 11:04:13

Egyébként magam is voltam durván modoros, mind öltözködésben, mind viselkedésben.
Kezedeném azzal, amiről mondjuk nem annyira tehetek.
Előkerült rólam egy fénykép, amin fehér garbóban, eszterházy kockás trapéznasztróban feszítek. A frizurám beatles gomba, és a vastagkeretes szemüvegem egyik lencséje le van ragasztva. Kérdeztem anyámat, hogy volt képes utcára kimenni ezzel a borzalommal, de azt mondta, hogy hát ő öltöztetett fel így.:)
Később már magam intéztem a kinézetemet. Farmert hordtam, flanelinggel és farmerzsakettóval. Mindig. Télen annyival változott a helyzet, hogy egy nyolc méteres sálat is magamra vettem. Nem is értem, hogy bírtam abban járni télen. Kifogyhatatlan készletem volt ricse kendőből, azt ugyanis a tanárok és a rendőrök, ha csak tehették, elkobozták.
Még később lábszárig vágott, batikolt farmert hordtam, Gettával, ami később citromsárgára festődött. Ehhez ilyen katonai zubbony járt. A hajam ilyen mikrofonszerűség volt, erről akkor szoktam le, amikor vezetni kezdtem, mert sokszor odatekertem a zsiguli ablakával.

2010.05.21. 11:37:04

Én mindaddig irigyeltem a modorosokat, amíg nem keztem el olvasni a blogot.

Egy egy modoros mindig tud valami mondat panelt elé rángatni, és mindenki nagyon jópofának tartja.
Meg van a saját - és mások által is elfogadott - öltözködési stílusa, nem kell neki azon gyötrődni, hogy mit fognak szólni mások, mert mások is úgy öltözködnek.

Én azon gyötrődtem, hogy miért nem tudok olyan lenni mint mások, miért nincs nekem is egy "kamuflázs", hogy szépen belesimulnék a környezetbe.

Vannak persze saját modorosságaim - pl, hogy az általános iskolás tanagyagból mindenre tudok citálni egy veset, de szerencsére ezt kevesen értik, kivéve a családomat, mert az unja. A férjem detto.

Mondok egy példát: nálunk nem szabad kimondani, hogy ötszáz, mert a férjem tuti rávágja hogy dalolva ment.

Hát elég necces néha.

Styxx 2010.05.21. 11:40:51

@El Topo (Sgt. Elias):
Topo, nem igaz, hogy téged egy filmes még nem fedezett fel. Best of statiszta, vagy simán egy legjobb férfi mellékszerep is befigyelne:-)

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2010.05.21. 11:45:35

@helianthus: ez a tüdőnaci jelenség. és ez az, ami minden korosztályban gáz (bár télen praktikus lehet...) ( a gyerek és az idős korosztálynak elnézhető)

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2010.05.21. 11:46:51

@totyizselé: dauerolt hajjal, feltétlen.
viszont a veszkóst azt a Slashtől is lehetett tanulni.

scsaba1 2010.05.21. 11:56:23

@Styxx:
Nekem meg régi vágyam a "Modoros temetés" című szösszenet megírása, csak nem merek nekifogni, mert valószínűleg meglincselnének a kommentekben, ha kikerülne.

Mert fájdalom, gyász, keserűség, könnyek ide vagy oda, mégis a temetés az egyik legmodorosabb családi összejövetel. Az egymást húsz éve nem látott rokonyok erőltetett kedveskedése, a kinőtt fekete, műszálas érettségi öltönyök, a 15 cm-re megkötött nyakkendők, a temetésen részvevők sugdolózása: ki sírt, ki nem sírt, miért nem sírt, mekkora koszorút csináltatott, mi volt a szalagra írva stb., milyen koporsóba fekszik az elhunyt, vagy miért hamvasztották.
Az örökösödési háborúba és kurvaanyázásba forduló halotti tor. Vagy amikor bunyó ugyan nincs, de a végére a brigád fele tökéletesen bebaszik, és nótázni kezdenek... Szóval durva a téma ez, de aki megcsinálja, annak le kell számolnia mindenféle pécéskedéssel és konformizmussal...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.21. 12:03:34

@Styxx:

Kérlek szépen, ha hiszed, ha nem, többször is szerepeltem a tévében.
Az Iskolatévé Szó-raka-té-nusz c. örökbecsűjében domborítottam. Még fekete-fehérben. Érted, hogy mondom.
A mikrofonfrizurám vegyes fogadtatásra lelt. Anyám hideglelést kapott tőle, de barátnőm nagymamája imádta. Tiszta lelki beteg lett, mikor levágattam.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.05.21. 12:05:53

@scsaba1:

Írd csak meg a temetést, lincselést legfeljebb akkor kaphatnál szerintem, ha szar, de akkor meg nem kerül ki, mert eltemeti a gazdaúr.

Styxx 2010.05.21. 12:13:16

@El Topo (Sgt. Elias):
Youtube-on fenn@scsaba1: -e vagy-e?

Simán írd meg scsaba, az előzetesed nagyon ott van.

@Levéltáros: az benne van a pakliban, hogy sokan nekiesnének, főleg ha Index-ketreces lesz, de annyit simán megér, csak írja meg jól.

Már látom az álszent trollokat:

"Elmebeteg nekrofil posztíró, kívánom Neked, hogy ...." :-)

Styxx 2010.05.21. 12:16:36

@El Topo (Sgt. Elias):
Jessz, ez nagy volt, anno nagyon élveztem, de scsaba 100% a temetésekre akar fókuszálni, békésen megfér a te posztoddal, ha megírja, szerintem attól még nem válik hullarablóvá:-)
Na, Youtube video nincs a topos Szórakaténuszról?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.21. 12:17:11

@Styxx:

Nem hiszem.:D Azt sem tudom, megvan-e még az az anyag mondjuk az MTV archivumában. Egész sorozat volt különben, nem keveset lehetett lógni a suliból a felvételek alatt és rendes gázsit kaptam érte.

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.05.21. 13:35:54

@El Topo (Sgt. Elias): appszollútte megjelent előtte a kép, amint odacsíped a hajad az ablakkal :D
Egyszer sikerült nekem is, sima hosszú volt, nem mikrofon. Csak amolyan snassz metálos :)

hemill 2010.05.21. 14:43:23

megjelent előttem, ahogy csííízelnek a rokonok a temetésen, apropó "itt repül a kismadár" szintén modoros beszólás kíséretében.
ha már temetés akkor a modoros papot se hagyd ki :D

Motorpenis 2010.05.21. 15:02:34

@totyizselé: Hohó!12-13 évvel ezelőtt én is metál modor voltam, megvolt a bőrdzseki farmarmellénnyel. Sőt, mivel télen kevésnek bizonyult a bőrdzseki a hideg ellen, alá farmerdzseki. Volt fűzős bőrnadrágom is, abban mentem a scanning elektronmikroszkópos gyakorlatra egyetemen. A farmerdzsekimen nagy Ozzy, kicsi Running Wild, Kreator, SDI, Candlemass és Benediction felvarrók. Emellett azonban én nem az alkoholista, hanem a szobametálos kasztba tartoztam, aki szerint a metál a legőszintébb műfaj, és a metálosok okosabbak, mint a diszkósok, mert olvasnak (fantasy-t). Hosszú göndör hajam volt.

De ebből kinőttem. Most "mindent szeretek, ami jó", lényeg, hogy ne ismert előadó legyen. Rövid hajú értelmiségi lettem, aki a "ti adótokból" kapja a fizetését.

scsaba1 2010.05.21. 15:11:02

@Motorpenis:
"aki a "ti adótokból" kapja a fizetését."

Akkó meg dógozzá keményebben, te hélota, ne itt kommentejjé! :)

scsaba1 2010.05.21. 15:18:10

@Styxx:

Nem, nem vagyok fent a tecsőn, az valami drusza lehet.
------

Egyébként igen... Meglehetősen rosszul érintene, amikor közvetlen hozzátartozóim hosszadalmas kínhalálát követelné egy-két bányadroid.

scsaba1 2010.05.21. 15:25:13

Egyébként gondoltam még, hogy időben kellene eltolni valami ilyesmi címmel: "Nagymama temetése Mezőkeresztesen, 1985-ben". Viszont ez egyrészt megalkuvás, másrészt egy csomó finom részlet kilőve, úgymint: videózás (shotgun, shotgun), a rokonság durván eltérő anyagi helyzete, ami ugye inkább '90-es évek elejétől van jelen. Vagy a bekapcsolva felejtett mobiltelefonok a koporsó leeresztésének pillanatában...

Motorpenis 2010.05.21. 15:40:32

@scsaba1: Fél nap szabadságot vettem ki, ezért írtam 16 óra előtt kommentet. Nem ám úgy, mint a versenyszférában dolgozók, akiknek a délelőttjük is blogolással telik!

Motorpenis 2010.05.21. 15:42:48

@scsaba1: Falusi temetés, az ám! Egy rakás meghatározhatatlan korú öregasszony (20 éve is így néztek ki), és nem csak azon sutyorognak, ki sírt és ki nem, hanem azon is, hogy ki kinek a kicsodája, mindezt hallhatóan, és nem ritkán mutogatva. Ott vannak mindenki temetésén, és senki nem tudja, ki hívta őket, vagy kihez tartoznak. Általában senkihez, csak nézelődnek.

Styxx 2010.05.21. 15:55:04

@scsaba1:
Annyira megért benned az a poszt, hogy ne fogd magad vissza. Tolasd ki fake nicken, vagy név nélkül.

Amúgy megértem, hogy nem esik jól, ha megtalálnak, hiszen a posztírással ártani nem akarsz senkinek.

Engem is megtalált egy muzulmán csaj egy hosszú levéllel a Modoros öngyilkos merénylő után. Válaszoltam neki udvariasan, de valahogy elbeszéltünk egymás mellett. Aki nem is akar megérteni, az úgysem fog.

Styxx 2010.05.21. 15:56:38

@Motorpenis:
na, ne irigyeljük tőlük, ők temetésekre járnak törzskommentelni:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.05.21. 16:03:46

@Styxx: Én írtam egy vicces BKV poszot a saját blogomban. Viccesnek szántam, inkább erőltetett lett. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a két kommentelőből (átlag komment-szám a bolgomon) az egyik azonnal tolvajozni kezdett. Szegény Pavlov, ha ezt megélhette volna...

2010.05.21. 16:44:16

Én írtam temetésekről egyszer a blogomban, épp annak kapcsán, hogy itt előjött a temetési beszédmondó mint olyan.

Ott van a legtöbb modorosság, ahol nem tudunk a helyzettel mit kezdeni. Szerténék, ha a jeles esemény más lenne mint a többi, egyedi, de azért mégis meg kell adni a módját, így aztán olyan lesz mint a többi. Esküvő, temetés egyre megy.

(annyira tipikus ez a Szent Péter esernyőjében, hogy az asszony ragaszkodik az esernyőhöz, mert a pirosnak meg kell lenni.)

2010.05.21. 18:02:35

@Motorpenis: Falun kötelező temetésre menni, mint ahogyan lagzi lesőbe is ki kell menni a kapu elé, csak a haragosok nem mennek ki.

Lagziban az is szokás, hogy kis kosárban viszik a sütit, az emberek a bort, néhol cigarettát is kínálnak a bámészkodőknak. (nem lehet visszautasítani az "édespálinkát", az az valami körömlakk ízű likőrt, mert az sértés, sajnos ezek is a falusi lét nehézségei, muszáj meginni, hogy béke legyen)

Sajnos a temetés nem ilyen buli, de oda is illik kimenni. Én egyszer kimentem a szokásos fekete ruhámban, kiderült, hogy csak én meg az özvegy voltam feketében, a többiek fehér blúzban, fekete szoknyában, kínos volt, nem tudtam, hogy székelyeknél mi a szokás.

Nagyanyám temetésén sikerült meg mentenem a családom becsületét, mert végig énekeltem a ments meg uramtól kezve mindent, a templomban is szépen énekeltem. nem is maradt el a dicséret, hogy azért mégis csak van rendes ember ebben a családban, pedig nem voltam amúgy templomba járók.

totyizselé 2010.05.21. 19:53:44

@»P.H.M.«:
na odáig nem vetemedtem:)Viszont buli előtt megmostam a derékig érő sérót,nem fésültem meg,úgy nagyon fasza hullámos lett:)Az etalon a Skid Row basszerosa volt,tudod,akinek lánc kötötte össze a fülbevalóját az orrbavalójával.Azt a hajtömeget,bazzeg...:)
@Motorpenis: mélyen átérzem az írásod:D egyszer szereztem valami ősrégi,iszonyat kopott bőrjakót,nem motoros,a legenda szerint valami második világháborús partizándzseki volt.A cipzárja rossz volt.Akkoriban kötött anyám egy szürke pulcsit az asszem Erika névre hallgató kötőgéppel.A telet úgy nyomtam végig,hogy metálos póló(alap),a pulcsi meg a becipzározhatatlan dzseki.Esetenként egy sál.
Ja,fűzős bőrgatyám is volt,sőt,bőrmellényem is:DMeg a baszott vastag talpú csizma?Sendra,vagy mi...
Egész elérzékenyültem:)

A Tyne folyó déli partja 2010.05.21. 20:36:11

@helianthus: na, nekünk egy vagon képünk van temetésekről...

Bombata · http://indulovallalkozas.blog.hu 2010.05.21. 20:38:50

Minden kommentben visszaköszön a múlt! :)
Kemény évek voltak ezek. Azt ki is felejtettem, hogy a hajamat is elkezdtem növeszteni, de a vége nem hátközépig érő rőzse, hanem egy igénytelen marcifrizura lett.
Apropó, modoros temetés; Tibor, kérlek alkoss nekünk egy remeket, e témában!

Motorpenis 2010.05.22. 08:26:28

@Frengi: És minden (falusi) temetésen van valaki, aki iszonyat hangosan elkezd bőgni, rendszerint valami nagyon távoli rokon akit talán kétszer láttunk 50 év alatt; vagy nem is rokon, csak valami ismerős. Vagy fizetett hangulatfelelős...Felbérlik, hogy megadja a kezdő hangot...

Temetés alatt a sírok között futkározó, kacagó, pufók kis gyerMekek, halotti toron a fiatalabb nőket nyíltan, vagy kevésbé nyíltan leső nyálcsorgató középkorú (60 feletti) férfiak, egy részük tökrészeg, ha a temetésen nem sírtak, akkor az asztalnál bődülnek el. Szép emlékek.

Motorpenis 2010.05.22. 08:35:08

@totyizselé: Bőrkabátom a 20-as éveim elejére lett, addig farmerdzsekiben nyomtam a metálmodort. Volt farmermellényem is! Farmerdzseki és farmermellény kombó, farmernadrág, magasszárú sportcipő (Puma nagyon az elején volt, mert a 90-es évek végére eltűnt) és...na mi?...szemüveg! 18 éves koromig szemüveges metálos voltam, akkor még nem voltak ám ilyen formatervezett keretek, épp hogy csak nem volt műanyag, helyette fém, de formára olyan volt, mint az SZTK szemüvegek. Szakmunkásbajuszom viszont akkor már nem volt, bár azzal kezdtem a középiskolát. Mivel a hajam göndör volt, mielőtt megnőtt volna, mikrofonfejem volt, az előbb említett bajusszal, ehhez Manowar póló, és walkman, fejhallgatóval és nem fülhallgatóval.

Volt egy másik farmerdzsekim is a tegnap bemutatott mellett (ja, azon Judas Priest felvarró is volt!), a hátára Virgin Steele logo volt hímezve, illetve volt egy farmeringem is, amelynek a hátára Lizzy Borden logó volt hímezve. Azért Lizzy Borden, mert azt kevesen ismerték, és hát meg kellett mutatnom ennek a városnak, hogy bár szobametálos vagyok, de true arc, ilyen kevésbé ismert zenekarokkal.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.22. 09:52:00

én nyári melóm bevételét költöttem 16 évesen az első bőrdzsekimre. Hozzáteszem, ezen itt már sokszor vitatkoztunk, én ma sem nagyon tudom elképzelni, hogy felnőtt ember a bőrdzsekin kívül milyen kabátot vehet fel, már amiben nem falusi hülyegyereknek vagy francia szakos bölcsésznek néz ki)

nem tudom egyszerűen elképzelni sem a szövetkabátot, sem az ilyen "anyag" dzsekiket, sem a pufikabátokat, hogy felvegyem.

2010.05.22. 10:47:24

Én a farmerjaimat térd alatt levágtam, kirojtoztam, amit nagyanyámék el akartak szépre varrni:)
Bőrkabátból többféle is volt, meg levágott ujjú farmerdzseki nagyméretű metallica felvarróval a hátán:) Vasalt orrú csizmát is hordtam, a hajamat megnövesztettem, kétoldalt tarra kiborotváltam olyan irokézesre:) Ennek aztán volt respektje középiskolában:)

2010.05.22. 11:18:05

@Motorpenis: lehet, hogy te nem láttad, de az elhunyt talán igen gyakran:)
Nem mindig az a legközelebbi hozzátartozó, aki a legközelebb áll a koporsóhoz.

Motorpenis 2010.05.22. 12:04:17

@Frengi: Öregapám temetésén apám egy munkatársa tutult a legjobban (nagyon ciki volt). Nem tudom, mit keresett ott, mert túl sokat nem találkozhatott az öreggel. Valahogy a halotti torra is bejutott, ott meg már vaskos vicceket és szemérmetlen történeteket mesélt, öblös stílusban. Annyira kellemetlen volt mindenkinek, hogy ki kellett kísérni, és szépen hazairányítani. Annak ellenére, hogy részeg volt, azért hazaért.

A Tyne folyó déli partja 2010.05.22. 13:40:26

@Motorpenis: ha munkatársa volt, akkor miért is nem találkozhatott vele túl gyakran?

Motorpenis 2010.05.22. 14:36:48

@Animacs: mert apámnak volt a munkatársa, nem a nagyapámnak, és ez utóbbi halt meg

2010.05.22. 15:20:53

Temetésre járni - feltéve ha nem közeli hozzátartozó hal meg - mindig jó buli. Mert ott van mindenki aki számít. Ott zokog az elhunyt összes régi barátnője. Lehet találkozni a régi haverokkal.

Egerben a Hatvani temetőből mindig egyenesen a Kacsa nevű italboltba mentünk kegyeleti nyeletre, soha nem beszéltünk össze.

A vége mindig az lett, hogy jól berúgtunk, és az elhunytról sztoriztunk, és mindig a hülye dolgai jöttek elő. Maga az elhunyt is ezt tette volna, sokkal inkább sörözött volna a haverokkal, mint a savanya rokonsággal.

Külön fejezet lenne a híres ember temetése, ki van ott, mi van rajta, kivel jött. Farkasréti vagy Kerepesi, nem mindegy. Melyik tév csatora van ott. Bár ezeket nem szerettem, csak ha muszáj volt.

Egyszer voltam egy köztemetésen. Nem aprózták el a dolgot, összejött vagy 5-6 urna. Többnyire újszülöttek, idős emberek, akikről az önkormányzat gondoskodott. Volt egy néhány kóbor rokon, virág nem sok, rövid búcsú, azátn irány a közparcella. Rendesek voltak, mert hívtak papot is. De azért mégis csak nagy üzem.

A Tyne folyó déli partja 2010.05.22. 17:00:02

@Motorpenis: ja, félrenéztem. de az elbb már megírtam, és nincs itt a hozzászóls...

rdi 2010.05.23. 11:33:44

Írjon már valaki egy posztot arról, hogy milyen a "nem modoros"! Azt hogy kell csinálni? Mármint nem-modorosan viselkedni?
Csak mert a a posztokból nekem az jön le, hogy a modorosság lassan légmentesen lefedi az egész világot...

rdi 2010.05.23. 11:38:46

@Frengi: "Mondok egy példát: nálunk nem szabad kimondani, hogy ötszáz, mert a férjem tuti rávágja hogy dalolva ment."

:))))

Ez borzasztó lehet...

Nekem is volt egy ismerősöm, aki előtt nem szabadott kimondani azt a szót, hogy "lényeg", mert rögtön rávágta, hogy "lényeg, hogy ragadjon a bélyeg".
Mindegy, miről volt szó.

Ezekkel az a szörnyű, hogy befészkelődnek az ember agyába, és nem tud tőlük szabadulni. Nekem is gyakran eszembe jut, de persze nem mondom ki hangosan.

rdi 2010.05.23. 11:39:35

@scsaba1: Írd meg, írd meg!!!

LyukasBogrács 2010.05.23. 19:53:58

Az első bőrdzsekimet Tarvisio-ban vettük. Apám a kollegáival együtt Ikarust bérelt, péntek este tízkor volt a beszállás a székház előtt a kívül kopott, belül gázolajszagú buszba. Útközben a Vörös Zsaru, meg valami horrorfilm ment videón.
Evés: otthoni szendvics nejlonszatyorból.
Valahol még megvan a dzseki.
Azt megtanultam, hogy apám kolleganői ugyanolyan ostobák, mint az én osztálytársnőim.

Erzsebet 2010.05.23. 20:38:47

@Frengi: A vidéki megyeszékhelyen, ahol élek nem szokás a temetőbe gyászba menni. Halottak napján még a vallásos emberek sem öltöznek feketébe. Szülőfalumban ez a szokás, de én nem tartom be. Múlt év Halottak napján részt vettem egy gyászmisén. Piros kabátban virítottam, mint a rózsa a fekete tömegben. Nem győztem az emberek háta mögé bújni. Még a karonülő gyerek is gyászba volt öltözve. nekem kevés fekete ruhám van. Fekete kabátom csak egy hosszú, téli, ami korai lett volna.

Erzsebet 2010.05.23. 20:42:17

Egyik évben részt vettem egy kollégám zsidó temetésén. Itt nem szokás a fekete. Áprilisban volt, itt is szégyelltem volna a piros tavaszi kabátot. Sötétzöld rövid bőrkabátban és vékony fekete szoknyában átfújt a tavaszi szél. Rettenetesen átfáztam.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.23. 22:08:05

@rdi:

Ez nem okvetlenül modorosság, hanem kényszeres viselkedészavar. Nekem is van, de csak néha zavaró.
Időnként kényszert érzek, hogy utcán olvasott szövegeket hangosan kimondjak. Néha tudom kontrollálni, néha nem.
A másik, hogyha filmen órát látok, akkor feltétlen megjegyzem, hogy mennyit mutatott. Ez csak engem zavar, mert nem mondom be hangosan.
A legborzasztóbb az, amikor különböző dolgokról operettslágerek jutnak eszembe és el is éneklem őket. Pl az uszodában kérik a belépőmet, mire én eléneklem Sylvia belépőjét. Vagy ha meghallom valahol az asszonyom szót, akkor vonyítani kezdem a Montmartre-i ibolyát. Na ez a kellemetlen, nem az ötszáz bizony dalolva ment!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 10:44:56

@vészmadár (pica pica):

Azaz, de ennél pocsékabbakat is sűrűn dalolok.

rdi 2010.05.24. 10:49:13

@El Topo (Sgt. Elias): Igaz, de akkor már inkább modorosságnak gondolnám, ha azért mondja, mert közben baromi viccesnek gondolja magát.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.05.24. 12:10:05

@Motorpenis: ööö az én első bőrjakómat (ugye, hogy ez még nem volt, pedig milyen szép modoros tájszaólás?) apám hozta a nagy baráti Szovjetunióból. Rénszarvas-bőr volt, kívül rajta volt a szőre is szerencsétlen állatnak. Szabása alapján Kim Dzsong Il gyerekkori szabójától lopták a fazont. Az egész kabát merev volt, mint egy három napos döglött macska és olyan cipzárja volt, amellyel a Santa Maria teljes vitorlázatát össze lehetett volna cipzárazni. Nem szerettem.
A második bőrdzsekimet Bali szigetén varrattam egy Bimo nevű muszlim zugszabásszal, aki a szállodától nem messze levő bódéjában bármilyen ruha megvarrását vállalta két nap alatt. Az én dzsekim egy szintén ott nyaraló magyar tőzsér vero cuio olasz dzsekije mintájára készült. Azóta is megvan (tartós, jól megvarrt darab, jó bőrből, úgy amúgy). Ha felveszem, akkor az aktuális (levágott-megnőtt) hajviseletemtől és a borostám állapotától függően egy jesolói stricire, vagy egy amfetaminnal és heroinnal is foglalkozó útmenti bolgár vegyesboltosra hasonlítok...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 12:40:25

@Professor Pizka:

Na, bőrzsakettó.
Életem első bőrdzsekiját nagymutteromtól kaptam ajándékba, aki azt a bolgár-török határon vette, ha jól gondolom, egy zacskó savankás cukorért. Na annyit is ért. Olyan büdös volt, mint az obsitos bocskora. Halálosan boldog voltam, mikor végre széttépte a csipkebokor rengeteg egy kiránduláson.
A másodikat is ajándékba kaptam, mégpedig attól a haveromtól, akiről már megemlékeztem. Ő amortizálta le a néptáncosok zömét egyetln ütéssel.
Na, a srác, nagy volt és erős. Nagyon erős. A bőrkabátja nekem bokáig ért, és negyven kilónál egy dekával sem volt könnyebb. Abból az alkalomból ajándékozta nekem, hogy elment mexikóba, felakasztani magát. Én pedig hordtam a kabátját. Az első időkben szabályos izomlázam volt tőle, aztán hozzáedződtem.

scsaba1 2010.05.24. 12:55:19

Az első bőrjakómat én a soroksári Auchanban vettem, kb. 5 éve, az akciós májkrémet kínáló gondolák mellett, közel a bejárathoz. A bőrjakó is akciós volt, 10k-ba került. Semmi extra, egyenes szabású, fekete bőrjakó, négy gombbal. Azóta is megvan, bár egy gombja leszakadt, illetve a belsőzseb kiszakadt. Vállban és karban kinőttem, ha összegombolom, akkor úgy nézek ki benne, mint egy krinolin.

rdi 2010.05.24. 15:56:55

@El Topo (Sgt. Elias): Aztán mi lett vele, hazajött Mexikóból?

rdi 2010.05.25. 12:05:56

@El Topo (Sgt. Elias): Csak hogy tényleg megtette-e. Ezek szerint igen.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 12:30:31

@rdi:

Csakis tényleg tette meg. Gondolhatod, hogy amikor elutazott, nem szólt, hogy azért megy.

giorgio (Gyurka) 2010.08.23. 15:49:45

@El Topo (Sgt. Elias): "A bőrkabátja nekem bokáig ért, és negyven kilónál egy dekával sem volt könnyebb. Abból az alkalomból ajándékozta nekem, hogy elment mexikóba, felakasztani magát. Én pedig hordtam a kabátját. Az első időkben szabályos izomlázam volt tőle, aztán hozzáedződtem."

Ezeket a sorokat bármely Vonnagut könyvben el tudnám képzelni.

Vad.Korte (törölt) 2011.06.02. 09:01:31

Jó cikk! Én is magunkra ismertem... Főleg a családi rendezvényeknek a z elviselhetőség határát smirglivel súroló kötelező kellékeinél nevettem az egyik szememmel, sírtam a másikkal.
süti beállítások módosítása