Terasz - a szóvívős poszt szerzője - saját könyve után megpróbálta más nézőpontból is összefoglalni minden Coelho-követő álma, az El Camino lényegét.
Azok a bizonyos Caminósok
Önmagát kereső
Bölcsész. Azt állítja, hogy a hétköznapi mókuskerékből való kikapcsolódás, a lelki feltöltődés és önmagának megtalálása a célja, de igazából csak olvasta Paulo Coelho / Shirley Mclaine könyvét, és amiatt jött az útra. Ez utóbbit hozza is magával, esténként látványosan olvassa. Mivel teljesen átadja magát az Útnak (nagybetűvel), a második héten napokat tölt a kórházban a fizikai megterhelésnek köszönhetően. Azonban ezt is a megpróbáltatásainak részeként értelmezi, meggyőződése, hogy ő ettől is csak több, nemesb lett. A lelki megtisztulás és a végtelen kiüresedés elérése a célja, jelmondata, hogy: „Nem a megérkezés, hanem maga az út a lényeg”. Mivel azonban csak három hétre engedték el a munkahelyéről, gyakran elveit feladva busszal-vonattal teszi meg a fele távot. Otthon később powerpointos bemutatót tart a háromezer fényképből, amit készített, és éveken keresztül fórumokban osztja tapasztalatait. Legsúlyosabb esete, amikor könyvet is ír tapasztalataiból. Ők adják a caminós baráti társaságok magvát, órákig képesek mesélni a meg nem élt élményeikről. Állításuk szerint megtalálták önmagukat, sőt, rejtett képességeket fedeztek fel, de ez „egyszerűen elmondhatatlan, ezt érezni kell.” Gyakran nem csak önmagát, de társat is keres az úton, sőt egyenesen azzal a szándékkal érkezik, hogy itt találja meg élete párját. Ez esetben általában bűn ronda.
Vallási fanatikus
Általában idősebb forma, aki a gyülekezetben hallott először az útról, Maximilián atyától. Mindennek már negyven éve, és ő azóta erre készül. Az egyház intézte neki a vonatjegyeket is, és legalább hat helyen már tárt karokkal várják, nevén szólítják még Spanyolország legeldugottabb részén is. Az egyik faluban napokat tölt lélektestvéreinél (Ignáció és Juán), akikkel legutóbb harminc éve találkozott Rómában, II. János Pál pápa beiktatásakor.
Kedvenc időtöltése a templomok látogatása. Mivel ezekből több száz van az úton, ezért hónapokig tart neki elérni Santiago de Compostelába. Igyekszik mindenhol meghallgatni a misét is. Szerinte Isten rendeltetése, hogy ő itt van az úton, sőt egyáltalán mindennek az Úr az oka. Éppen ezért képtelenség bármiről is beszélgetni vele, kivéve a hitet és a Caminót. Elolvasta az összes könyvet az útról, betéve vágja annak történetét és minden legendáját. Két lábon járó lexikon, tudását bárkivel szívesen megosztja, aki beszéli a nyelvét, vagy tud latinul. (Ő ugyanis tud, emellett ógörögül is pötyög.)
Természetjáró
Az országos kéktúrán, vagy a Bakony 100-on hallott a caminóról, amit csak egy újabb kihívásnak tekint. Eredményszemléletű, kínosan ügyel arra, hogy hajnalban elsőként induljon, és mindenkit leelőzzön, aki a szeme elé kerül. Napi ötven kilométert gond nélkül megtesz, az út második felében szórakozásból le-letér a kijelölt szakaszról, hogy meglátogasson egy közeli várost. Esténként a hálóteremben látványosan tornázik, több száz fekvőtámaszt nyom. Hangoztatja, hogy ő erőt merít a gyaloglásból, ezért képtelen elfáradni. Sőt, most jön bele igazán, a következő évben át kívánja szelni gyalog Ázsiát Jordániától Japánig. Otthon is gyalog jár munkába, a napi 20-25 kilométeres séta – ahogy ő hívja – meg sem kottyan neki. NDK-szabású rövidnadrágban és atlétában nyomja, százezreket érő túrafelszerelése profi. Cipőjét mániákus imádattal kezeli, azzal alszik. Richtofit és Ben Gay-szag lengi körbe, amiről már méterekről felismerhető. Horkol.
Nyáron épp ráérő
Tanárok és tehetős egyetemisták, akik a hosszúra nyúlt nyári vakáció miatt engedhetik meg maguknak, hogy másfél hónapot távol töltsenek szeretteiktől. A tanárok között rengeteg a nyelvoktató, akik nyelvismeretük elmélyítésére kívánják felhasználni ezt a harminc napot. Csalódnak, amikor ráébrednek, hogy az iskolai tananyag-dumájukat senki sem érti, a mindennapi beszéd szavait pedig ők nem ismerik. Az elvakultabbja nem beszél egyetlen nyelven sem, magyar-történelem szakos tanári végzettségével fennhangon sztorizik honfitársainak arról, hogyan röhögték ki a helyiek, illetve a többi zarándok. Mivel büszke erre, honfitársai is kinevetik. Szorgosan naplót ír (foglalkozási ártalom, érted: tanár), osztályozza a szállásokat. Stílusában nevéhez méltó módon (ki)oktató. Legalább egyszer fel akarja adni, és esténként azon elmélkedik, hogy „mit is keresek én itt?”
A diák alfaj általában tehetős szülői háttérrel rendelkezik (naná, hiszen ha nem lenne pénze, itthon gürizne egész nyáron). Számára életforma, hogy minden évben hónapokat tölt külföldön. Régebben a családdal nyaralt, de mára égő az ősökkel utazni. Általában egyedül járja az utat, intenzíven barátkozik, hogy következő évben már heteket tölthessen az újdonsült ismerősénél Svédországban vagy a Fülöp-szigeteken. Beszélgetése felületes, honfitársait megveti, mert tőlük nem remél hasznot. Ha kelet-európai, akkor nem hajlandó megszólalni anyanyelvén, magát inkább angolnak adja ki. Neki van a legbüdösebb lába.
A bulizós caminós
Jobbára spanyol, 25 éven aluli. Bár a junior-igazolványával Európa-szerte kedvezményesen utazhat a vasúton, ezt csak odahaza használja, amíg eljut Sarria városába. Azért pont oda, mert a település csak 111 kilométerre fekszik a végcéltól, és így már megkaphatja a legalább száz kilométert teljesítők számára kiadott hivatalos okmányt, a "Compostelana"-t. A gyaloglás kezdete előtt három nappal már tökrészeg, többsége ezért csak egy hirtelen ötlettől vezérelve érkezik az útra, mindenfajta felszerelés nélkül. Az első tizenöt kilométert fél napba telik megtennie, mert minden kocsmában megáll inni. Többsége első este feladja, és még két delíriumban eltöltött nap után hazautazik. Kisebb része képes két hét alatt megtenni a száz kilométert. Ő az út végén esküt tesz, hogy soha többet nem iszik, amit egészen a vasútállomásig betart.
Végül fogadjatok szerettel egy kis gyűjtést a magyar caminósok blogjáról:
"Lehet, hogy ezért megy az ember a Caminora, hogy a múlt hálóján fennrekedt emlékfoszlányokat újra összerakja? Felfűzze egy új gondolatfonalra? Hja ha nincs múltam akkor se jelenem se jövőm...."
"Megtenni az első kilométereket, küzdeni a fáradsággal, a fájdalommal, az emlékeim hálóján fennakadt múltal...megérkezni, majd újra felkelni és újra elindulni...."
"kezdek rájönni, hogy nem lehet elég a dolgokat elképzelni, hanem át is kell élni és akkor lesz belőle valódi tapasztalás. Ezeddig csak a képzelet fura játékszerei vagyunk, kiszolgáltatva a vágy akaratának..."
"Minek megy az ember és kínozza magát mitől akarok megszabadulni? Mit akarok bebizonyítani? Akarok egyáltalán valamit? Vagy csak megyek, hogy tudjam, meg tudom csinálni.... nem imerem a válaszokat, csak azt érzem mennem kell."
"Fura, hogy nem érzek semmi nagy izgalmat az indulással kapcsolatban, mióta megvettem a repjegyet, teljes béke költözött belém. Eldőlt, megyek..."
"Semmi sincs ingyen, mindenért fizetni kell, vagy így vagy úgy."
Az utolsó 100 komment: