Styxx szerepel ma ismét - egy olyan poszttal, amit bevallottan hácsé író-költő-interjúi ihlettek.
HGV Portré: Hártyás Csanád nagyvállalkozó, a Púzószövetség Elnöke
- Származásom anyai ágon szlovák, vagyis nevezzük nevén a gyereket, mint ahogy mifelénk mondták, tót, míg az apai felmenőim ereiben ősi nemesi magyar vér csörgedez. Már amennyire itt, a Kárpát-medencében az évszázadok óriási átmenő forgalma következtében ilyesmit egyáltalán ki lehet jelenteni. Egyik, erre affinitást érző nagybátyám egyszer családfakutatásra adta a fejét. Kiderült, hogy a felmenők között bizony akad félig-meddig oláh, sőt tán egészen az, emellett örmény, breton, szuahéli, eszkimó, sőt állítólag egy busman és egy, az első világháború után itt ragadt ausztráliai aboriginal kengurupásztor is bekerült a Hártyás klán oldalágába – avat be minket a Hártyások sokszínű génállományába és ezzel sokoldalúságára is némiképp magyarázatot adva Hártyás Csanád (67).
- A Békés megyei születésű édesanyám Hlovnicska lány. A nincstelen, drótos tót család számára a társadalmi felemelkedést jelentette az 1945-öt és még inkább a ’49-et követő szocialista modernizáció. Szinte az összes Hlovnicskát magába szippantotta a helyi baromfifeldolgozó. Édesanyám halála napjáig büszkén felvállalta munkásmozgalmi múltját. Amióta az eszemet tudom, a tisztaszobában a Szűz Mária-kép mellett ott lógott bekeretezve egy fénykép, amint Rákosi Mátyást gyárlátogatáskor az Ifjúkommunista Bélmosónőszövetség Megyei Első Titkáraként kenyérrel és sóval köszönti. Gondolhatnák ezek után, hogy magától értetődő volt az „átkosban” betöltött KISZ-titkári szerepem, ám miután betekintést nyernek az apai ág viharos sorsába, ez már cseppet sem fog evidenciaként hatni! – int minket óva a beskatulyázás csapdájától riportalanyunk.
Az ötvenes évek keménydiktatúrája drákói szigorral sújtott le az egykor szebb napokat megélt, osztályellenségként megbillogozott, arisztokrata apai ág tagjaira.
- Kitelepítés, és minden ami ezzel jár, ezt sajnos gondolom nem kell részleteznem. Csak egy apró, döbbenetes momentum: - Miután visszatérhettek Budapestre, az apai ági nagynénéimet sehol sem alkalmazták. Így a kitelepítés leteltét követően kivétel nélkül prostitúcióra kényszerültek. Lepukkadt gyártelepek környékén vadásztak kuncsaftjaikra, az akkori szabályoknak megfelelően az üzletszerű kéjelgésért kiszabandó börtönbüntetést is megkockáztatva. Viszont annyira ágrólszakadtak voltak, hogy az óvszerhasználatért számoltak fel felárat, és a natúr franciát végig, lenyeléssel kedvezményes tarifával vállalták, hogy így is kiegészítsék szerény fehérjebevitelüket!- avat be minket a család sötét napjainak egy szegmensébe a szakkifejezéseket magabiztosan használó Hártyás.
Szerencsére Hártyásnak sikerült kitörnie. Egyik, az óvszermentes prostitúció szakmai ártalmaként vérbajt összeszedett nagynénjét látogatta egy budakeszi szanatóriumban, ahol megismerkedett egy egykori, spanyol polgárháborút is megjárt veterán partizánnal, aki afféle mentorként karolta fel. Pártfőiskola, amit a moszkvai Koncsarov Egyetemen fejelt meg egy kohász-zoológus-népnevelő diplomával, és még a hetvenes években kijut Glécsser ösztöndíjasként Nyugat-Németországba. Két szemeszteren át a Göttingeni Egyetemen kutat. Majd jókor, jó helyen éri a rendszerváltás. Az Országos Bádogharcsabajusz Rendszertani Intézet irányítójaként három vezetőtársával együtt több megye területén halastavakat, erdőbirtokokat és élelmiszerfeldolgozó üzemeket szerez. Az akkor gründolt cégbirodalmából társait időközben kivásárolta.
- Sajnos a púzással már csak felnőtt korban kerültem kapcsolatba. Habár maga a Púzópápa mondta, hogy ilyen emésztőrendszerrel és gyűrűsizmokkal, ha fiatalon elkezdtem volna versenyszerűen púzni, akár az olimpiai dobogó legfelsőbb fokáig is felkapaszkodhattam volna! – sóhajt merengve. Azonban amikor ismét a jelenkori eredményeit veszi számba, újra a rá jellemző hártyási optimizmus fémjelzi.
- A focit egyre inkább a tenisz és a golf, illetve a vitorlázás meg a vadászat váltja fel, és természetesen, ha időm engedi, elpúzogatok, csak sajnos abból van a legkevesebb! Ha kívánhatnék valamit, az egyértelműen az lenne, bárcsak 24 óra helyett legalább még egyszer ennyiből állna egy nap!
Svábhegyi újépítésű, négyszintes neoparaszt kúriájában él harmadik feleségével és gimnazista, közös leányukkal. Korábbi házasságaiból született két felnőtt fia egyike az USA-ban a biztosítási szektorban tevékenykedik, míg a másik Svájcban az ENSZ egészségügyi világszervezeténél, a WHO-nál tölt be középvezetői funkciót, annak ellenére, hogy nem orvos végzettségű. Felnőtt lánya pedig egy Esztergom melletti wellness-szálloda tulajdonos-igazgatója. Ha mégis sikerül egy kis szabadidőhöz jutnia, akkor a Szekszárd megyei borászata mellett a Balaton északi partján épült nyaralóban, vagy akár a csöpp Karib-tengeri magánszigetén is ejtőzhet, de mint lemondóan legyintve mondja, a szigetére utoljára jó két éve jutott el.
HGV: Fitt, fiatalos, holott a hetedik ikszhez közelít, egy mondatban összefoglalva, árulja el, mi a hártyási siker titka?
Hártyás Csanád: Csak közhelyeket puffogtathatnék. Becsület, tisztesség, szorgalom, kőkemény, megalkuvásmentes kitartó munka, és nyilván mindehhez kellett némi szerencse is.
HGV: Ha ezt előbb valaki megsúgta volna nekünk! Gondolom, nem kell véka alá rejtenünk, az interjú előtt puhatolóztunk az egykori munkatársainál és üzlettársainál is, és hmm. Finoman fogalmazva, némileg árnyaltabb a kép. Gátlástalan törtetés, fondorlatos kisemmizések, egész családok ellehetetlenítése, amelyek többször idegösszeroppanással és öngyilkossággal végződtek.
H.Cs.: Minden sikeres embernek vannak irigyei. Természetesen minden aljas vádat csípőből tételesen cáfolhatnék, csak félek, hogy ahhoz távolról sem elegendő a cikkük tervezett terjedelme.
HGV: Isten őrizz, hogy kotnyeles kérdezősködésünk miatt újabb esőerdőket kelljen kiirtani! Viszont nem bírjuk ki, hogy ne kérdezzünk rá, egyes merészebb összeesküvéselmélet-gyártók a Jegenye-gyilkossággal is kapcsolatba hozzák. Erről mi az, ami publikus?
H.Cs.: A kérdésben a válasz. Merész összeesküvés-elméletek, és természetesen semmi több. Néhai Jegenye Jenővel ugyan olykor ütköztek az üzleti érdekeink, de az egymás tiszteletén alapuló, korrekt viszony jellemezte kapcsolatunkat. Mint bárki mást, megdöbbentett annak idején tragikus halála. A - mint találóan mondták- összeesküvéselmélet-gyártók ellen már több jogerős rágalmazási pert is nyertem.
HGV: Erről a listáról mindenféleképp szeretnénk kimaradni. Más, mi áll annak a hátterében, hogy sokan megkérdőjelezik alkalmasságát a Magyar Púzószövetség vezetésére? Legújabban a két olimpikonunk elkésését a végbéltükrözésről is sokan az Ön kontójára szeretnék betudni.
H.Cs.: A háttérben nem is annyira mi áll-, hanem ki, pontosabban kik álnak, mert két közismert nevet is bedobhatnék. Nem teszem. Aki cseppet is konyít a versenypúzáshoz, az nagyon jól tudja, hogy a két végbéltükrözést lekéső versenyző freestyle púzásban indult, ahol a végbéltükrözésnek csak afféle ceremoniális a jelentősége, mint teszem azt a nehézsúlyú öklözők mérlegelésének. Meg is úszták a késést jelképes megrovással. Az üres gyomorral púzó versenyzőink, legalábbis amióta én állok a Szövetség élén, viszont rendre időben megjelentek a végbéltükrözésen! Ha szakmailag alkalmatlan sportvezető lennék, akkor árulják el nekem, hogy a Nemzetközi Szövetség, az I.F.A. [International Fart Association – a szerk.] miért nevezett ki a Veterán Púzók Nemzetközi Közlönyének, az Old Farternek a főszerkesztői posztjára?
HGV: Habár fingunk sincs a púzósport technikai részleteiről, minket meggyőzött. Szakágvezetőként mire a legbüszkébb?
H.Cs.: Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy kulcsszerepet töltöttem be abban a küzdelemben, amit a púzás technikai sportággá válása ellen vívunk, és idő előtt elkiabálni ugyan nem szeretnék semmit, de bizton állíthatom, hogy nyerésre állunk. A tiltott szerek listájára a napokban végérvényesen felkerül a génmanipulált bab.
HGV: Hadd gratuláljunk az elsők között. Mi az, amit továbbra is fontos kihívásnak tart?
H.Cs.: Az úgynevezett fingdopping kimutatása még mindig problematikus. Arról a technikáról van szó, amikor közvetlenül a verseny megkezdése előtti órákban juttatja be a donor a sajnos tisztességtelen eszközökre is kapható versenyző szervezetébe a többlet bélgázt. De bízom benne, hogy jó úton járnak szakemberink a hatékony monitorozási rendszer kidolgozásában, csak erről egyelőre többet nem mondhatok.
HGV: Remélem, az elsők között értesít minket, ha meglesz az áttörés. Legendás kompromisszumkészsége, amit a rossznyelvek gátlástalan köpönyegforgatásnak titulálnak, bizonyára a vegyes családi eredetnek is köszönhető?
H.Cs.: Azért remélem, hogy Önök és a józan többség is mindezt az előbbinek tartja. Nézzék, a baráti társaságomban egykori munkásőr parancsnokok és megyés püspökök is találhatók, sőt néhányuk mindkét funkciót betöltötte.
HGV: Akkor ezek szerint a vadászat nem csak kikapcsolódást, hanem a kapcsolati tőkéjének a bővítését, de legalább a karbantartását is jelenti. Azért az interjú vége felé ejtsen pár szót kedvenc vadásztrófeáiról?
H.Cs.: Tavaly novemberben abban a megtiszteltetésben részesülhettem, hogy diplomáciai meghívás alapján egy afrikai vadászaton vehettem részt Namíbiában. Mondanom sem kell, hogy a szigorú természetvédelmi előírások betartása mellett, az egészséges vadállomány karbantartása érdekében zajlott a vadászat. Sikerült puskavégre kapnom két hím oroszlánt, ugyanannyi orrszarvút, pár antilopot, okapit, gnút és tucatnyi plíznót…
HGV: Szégyen, de be kell vallanunk, hogy úgy látszik nem forgattuk kollégámmal elég alaposan a Brehm féle nagy állathatározót. Milyen állat a plíznó?
H.Cs.: Kis fekete, két lábon szaladgál és amikor puskavégre kapjuk, azt rikácsolja, hogy: „Plíz nó!”
HGV: És ezek után merje bárki is azt állítani, hogy a sportvadászat nem humán beállítottságú időtöltés? Végezetül, fel kell, hogy tegyük az Ön karrierjének ismeretében érthetően elkerülhetetlen kérdést. Ilyen sikeres életút megkoronázásaként, ha a politika megkeresi, mit tenne?
H.Cs.: Kielégítenek a gazdasági és sportvezetői sikereim. Nem vagyok nagyravágyó, és ilyen jellegű ambícióim nincsenek. Persze, mint ahogy a tőlem bölcsebbek mondják, soha ne mondd, hogy soha. Ha a haza megköveteli, akkor kész vagyok áldozatot hozni.
Celtic 2010.03.28. 09:08:24
totyizselé 2010.03.28. 09:17:34
Fetrengtem a röhögéstől:D
eloszto · http://eloszto.hu 2010.03.28. 10:12:11
cm121 2010.03.28. 10:36:06
"A kérdésben a válasz. ... "
"árulják el nekem, hogy a Nemzetközi Szövetség, ..."
El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.28. 10:57:46
Nagyon sok embernek ennyi az önéletrajza gyakorlatilag.
zanzibári lány 2010.03.28. 11:08:56
zwilling 2010.03.28. 11:15:17
Netszamuráj 2010.03.28. 11:16:09
A "fejelt meg" kifejezésért külön köszönet! Amikor ezt olvasom egy-egy HVG cikkben - tudom, ez egyéni szocprobléma -, de kedvem lenni széttépni az újságot.
Bár az egyik legjobb újság a HVG, de modorosságban mindenképpen dobogós.
Rich.mond 2010.03.28. 11:24:34
Harmadik házasság, a proli focit felváltó modoros borászkodás és vitorlázás, a pletykák az esetleges alvilági kapcsolatokról....egészen jó:)
vincere 2010.03.28. 12:29:13
mint a Magyar Narancsnál, a HVG esetében is az utolsó oldallal szoktam kezdeni, jól ismerem a stílust.
I.F.A. :D
noirp 2010.03.28. 12:40:14
A HVG-portré stílus mellett gyönyörűen hozza az öntömjénező menedzser "Hogyan jutottam fel az uborkafa tetejére és mi minden jár nekem idefönn"- áriáját is.
Kettős találat, gratula Styxx!
Styxx 2010.03.28. 13:01:20
Z-o-g 2010.03.28. 13:04:01
Y N W A !!
4runner4ever · http://drotvizsla.wordpress.com 2010.03.28. 13:14:37
olcsóJános 2010.03.28. 13:18:24
ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.28. 13:20:02
még a fingpertu-t be kellett volna nyomni valahova :)))
dév 2010.03.28. 13:57:26
matula.hu/index.php?section=article&rel=52&id=631
Ungabunga · http://hatter24.hu 2010.03.28. 14:24:32
mendson 2010.03.28. 16:06:22
medvedr 2010.03.28. 16:10:31
Ogaki 2010.03.28. 16:14:33
Rókakígyó 2010.03.28. 16:38:54
Mateahos 2010.03.28. 16:43:58
Richard Lenoir 2010.03.28. 16:48:13
A HVG-ben céget sose alapítanak vagy létrehoznak, hanem grüdonak. :)
Richard Lenoir 2010.03.28. 16:49:22
Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2010.03.28. 16:53:07
kutya vacsorája 2010.03.28. 16:57:49
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.03.28. 18:01:17
radiris 2010.03.28. 18:09:20
A HVG-t gimis korom óta olvasom és szeretem, de tényleg elkurvultak és elknyelmesedtek...
Harrison Bergeron 2010.03.28. 18:28:03
G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.03.28. 18:31:38
bolek 2010.03.28. 18:43:45
egyetértek, a fingás-tematika kissé fárasztó és infantilis, de amúgy a HVG látott szebb napokat is. A "Portré" túlságosan a "szivatjuk verbálisan, ahogy mindenkit szoktunk"-féle több-kevesebb erőlködésre és modorgyűjteményre állt rá. Kár, mert lehetne az interjúzást intelligensebben és kevésbé pökhendien is csinálni.
rajen 2010.03.28. 19:01:14
kvadrillio 2010.03.28. 19:09:39
Schmitt Pál !!! :O))))))))))))
freewill 2010.03.28. 19:19:13
bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2010.03.28. 19:36:34
changebug (törölt) 2010.03.28. 19:37:22
Csak sajnos már így is okádok tőle. (nem a te hibád)
a plizno azért aranyos :)
Kankalin Mátyás 2010.03.28. 19:44:37
Púzószövetség = Úszószövetség,
Jegenye = Fenyő
Hártyás = ...
trash E46 2010.03.29. 03:09:19
a plíz nó meg kivégzett:D
GAbica 2010.03.29. 07:23:58
Szétröhögtem magam mire a végére értem.
noirp 2010.03.29. 08:03:36
Styxx 2010.03.29. 09:35:35
Stimmel Scherlock, gr:-)
+
Nemzetközi Úszószövetség hivatalos lapjának szerkesztője.
Persze egy csomó dolog meg nem stimmel, pl. nyilván még nincs 67. Maxiremix több kedves sikerember portréjából.
El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.29. 11:49:33
Csak nehogy valamelyik szép reggelen egy lófejet simogass félálomban!
Fapuma (törölt) 2010.03.29. 13:57:12
"Becsület, tisztesség, szorgalom, kőkemény, megalkuvásmentes kitartó munka" - a legfontosabbak elhangzottak a ripotban, tegyuk meg hozza a tanulni, tanulni es tanulni felhivasat, bar erre manapsag a nyilvanvaloan ismert okok miatt nem kellemes hivatkozni, de muszaj.
Styxx 2010.03.29. 15:22:36
Jaj köszönöm szépen. Nem is tudom, hogy mit mondjak, annyira elérzékenyültem.
Talán a HVG Goldenblog 2010 egy különdíjas kategóriát is indíthatna a legjobb vendégposztolónak, és bízom benne, hogy az első helyezett jutalma: visszakapja a kerékpárját:-)
arongeri 2010.03.29. 18:48:54
Gumineaux 2010.03.30. 11:05:07
ZSENIÁLIS!!!