A modoros hozzánemértő

2010/02/24. - írta: Horváth Oszkár

Modorosságunkat többféleképpen kiélhetjük, és el nem kerülhetjük. Ha azt mondod, szarsz a borra, akkor proletársznob vagy, ha érzed benne a frissen vágott fű illatát, és a föld ízét, akkor kultúrsznob. Utóbbinak nehezebb lenni, mert utána kell nézni, ha aznap szabin vannak ízlelőbimbóid, hogy mit hazudj, hogy beilleszkedj, és megvalósítsd a szociálpszichológia és konkrétan az Asch-kísérlet által pompásan felfestett emberi viselkedést.

Van az a típus, aki sokszor nem ért semmihez, vagy egy dologhoz egy kicsit, amely tudásra azzal próbál kontrasztot emelni,  hogy minden máshoz úgy áll hozzá, hogy márpedig ő hülye ehhez, és büszke rá. Nem érthetünk mindenhez, érted. Közeli rokona annak a munkatársadnak, aki nem a főnököd, mégis 2-3 mondattal úgy tud neked munkát delegálni "de te olyan ügyes vagy Excelben", "múltkor is gyorsan megcsináltad", "nekem most egy fontos anyagot kell leadnom ZOLTÁNNAK", és ha nincs bekészítve az eszköztáradba a "Brigi, elmész te a kurva anyádba" panel, mint a mobiltelefonokban az előre elmentett "Később hívom!" SMS, akkor már buktad is, dolgozhatsz helyette.

Nos ez az ember a szakbarbár negatívja, Mekk-elek gonoszikertestvére, a modoros hozzánemértő. Megtaláltam a memoárjait, Wordben csinálta, és tényleg nem ért hozzá, tele van nyomva szpészekkel, meg a középre rendezést tabbal oldotta meg. Ilyeneket ír:

Nekem nem kell mást tudjon, csak telefonálni lehessen róla. Direkt így vettem, lehessen jó nagyban látni a számokat, azt ennyi. De azt mutasd már meg, hogy hogyan vigyem át a gépemre a telefonszámokat! Mi? Brutusz, meg infra nincs benne. A kábelt kidobtam, ne haragudj, nem értek hozzá, azt hittem, nem fog kelleni. Bele se lehetett dugni. Ja, hogy a másik felét ide a gumilap alá? Ne haragudj, de ez nem volt ráírva, honnan kéne nekem ezt tudnom?

(...)

Arra kell, hogy vigyen el A pontból B-be, végül is arra való, nem? Nem kell nekem ilyen ASR, ABS, CBA, FBI meg ilyenek. Milyen jó hűvös van itt a kocsidban, parkolóházban álltál? Ja, légkondi? Az is egy hülyeség, meg környezetszennyező ezekben az új kocsikban. A Wartburgomban sincs, aztán mégis elvisz mindenhová. A kormány néha forró, de arra meg ott van a szivacs, meg amíg nem volt, a kesztyű. Én nem értek az autókhoz, nem vagyok én autószerelő, nem az én dolgom, szerintem jól van ez így, ahogy van.

(...)

Nem érdekel, hogy néz ki, legyen az évszaknak megfelelő, és praktikus. Réteges esetleg. Minek úgy kinézni, mint egy bohóc, aztán fél év múlva az is kimegy a divatból, így meg biztosan van a célnak megfelelő ruhám minden alkalomra. Én is nézhetnék ki úgy, mint a sok hímestojás, de fogadom, az Operabálon is kilógott mindenük és felfáztak, aztán majd járhatnak nőgyógyászhoz. Én nem értek a divathoz, de nem is volna semmi értelme. Ez a nadrág is például jó, mert szövet, de jó vastag, nem fázom benne télen sem, és nem gondolnád, hogy 1300-ért vettem. Ugye nem? Mondjuk a mellénynek lehetne több zsebe, de az meg 800 volt.

(...)

Figyelj, teljesen mindegy, hogy fa, vagy laminált. Ugyanúgy néz ki. Csak ezt én magam megveszem, olyan méretben, amilyenben nekem tetszik, szépen leragasztom, az éleknél meg vasalóval megcsinálom. Nem értek hozzá, de ugyanúgy belefér minden, és így annyi akasztós van, amennyit én akarok, a szekrénysor közepén meg elfér a tévé, rajta a videó, kicsit ott magas lett, azért van rajta még a váza. A sok sznob meg öltönyös persze beépített szekrényt vesz, aztán amikor költözködnek, majd rájönnek, hogy nem tudják magukkal vinni. Hogy mikor költöztem ide? 29 éve. De a szekrénysort még 67-ben csináltam, és egyszer költözött velem! Előtte más sorrendben volt összeállítva, látod, ez is variálható. Azt ne húzd ki, nehéz visszadugni!

(...)

Jönnek ezzel, hogy HD meg Ready. Nekem a Kudlik Juli frizurája azon is ugyanolyan. A régi időkben még tudtak rendes tévét gyártani, a Videoton, meg az Orion. Én nem értek hozzá, nem kell nekem olyan távirányító, amin 40 gomb van, aztán nem tudom időben elkapcsolni, ha Saci bejön és épp a Private-on voltam. Elég az a pár gomb. Mondjuk csatornát lehetne léptetni, mint Mátraházán... oda egyszer menjetek el, tényleg jó kis hely volt. De nem kell ez nekem. Tavaly vettünk egy új videót, te, a régi filmeknek is olyan jó a képe! És ugyanazon a tévén, mint előtte. Akkor miről beszélünk? Tényleg, te értesz az ilyesmihez, nincs valami ismerősöd, aki átír VHS-t DVD-re? Van 3-4 családi kazettánk, meg egy olyan 25 film, ami szerintem nem jött ki DVD-n, mert olyan kifinomult vagyok, hogy más nem is ismeri. Kurva anyámat? Teljesen igazad van.

241 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GAbica 2010.02.24. 07:27:21

Hát ez... hát ez... ez aztán ütős kis anyag Tibi! :) Sorolhatnám azokat a felmenőimet és ismerőseimet, akiktől pont ugyanezeket hallgattam már meg :D

Mitya Ivanov 2010.02.24. 07:29:38

hehe ez majdnem én vagyok:)
a telefonos részben pl teljesen, a telefonnal telefonálni akarok, max sms. Fényképezéshez ott van a digitális gép. Kocsiknál meg nekem az az autó, ami 3 dobozból áll, motortér, utastér, csomagtér. Nézd meg a Honda Civicet, hogy néz már ki, és milyen a műszerfala, kiégeti a szememet az a sok villogó akármi, mi az, űrhajó?? Ja hogy ez így akor Zsiguli, hát bameg akkor az, vállalom.

Mitya Ivanov 2010.02.24. 07:36:16

Core2duo?
minek, kérdem én, csak zabálja az áramot, túlmelegszik, meg minden. Amire nekem kell a számítógép, arra elég egy 99-es Celeron 633-as, elszüttyög rajta a windóz 2ezer, a wordom is 97-es, az internet meg 5-ös de legalább jogtiszta, igaz nem jelennek meg rajta a villogó szar reklámok, és nem tudok joútoube videókat nézni, de nem is baj, mert az csak kiakasztja az ISDN vonalamat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 07:37:30

Jihhhhááááá!:D
Kurva jó!
Egyszer én is voltam modoros hozzánemértő!
Rövid ideig, átmeneti megoldásként dolgoztam egy mobiltelefon üzletben. És annyira, de annyira nem érdekelt, hogy melyikben van zeneszerkesztő funkció, meg melyik, hány csengőhangot tud, hogy az borzasztó! Jöttek ezek a hülyegyerekeke, hogy "és ez, és ez mennyi zenét tud?" Faszom tudja, kisgyerek, itt van, nézzed meg szépen, de ha zenéltetni kezded itt nekem, kibaszlak a bolt elé, ez nem hangversenyterem!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 07:57:36

Ajaj. A múlt héten cseréltem le a húsz éves waltham tévét, mert nyugdíjba ment a szerelő bácsi aki öt éve is kicserélte a sorkimenő trafót. Az új tévé hádé redi, mert a full hádé tizenötezerrel drágább lett volna...
Ja és a telefont is nemrég cseréltem, úgy alakult hogy munkaruhában (business casual, az modoros?) mentem be a telefonboltba, erre elkezdték ajánlgatni az okostelefonokat. Aztán leértékeltek, amikor közöltem hogy húszezernél többet nem költök rá. :-)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.02.24. 08:02:27

asch kísérletől jut eszembe a vudielen zelig filmje, az is ugyanez, csak <modor>pepitában</modor>.

az antitálentumról pedig egyszer olvastam egy motorosokat csoportosító írást, abban volt egy ilyen figura, csak ott maradi és öreg motoros nevekkel jellemezték. aki már 30 éve a tápos mz-jével jár, mert az jó és megbízható. igaz, hogy hétvégenként bütykölni kell, de akkor is, mindig van hozzá alkatrész.

2010.02.24. 08:11:12

Amikor a 2. telefonomat vettem én sem értettem hozzá, hát szóltam a gyerekenek. Nem tudtam, hogy a teló 27-ért most sok vagy kevés (2000-ben).

Akkor kezdett előttem megvilágosodni a dolog, amikor fiatal kollégák gusztálgatták a telómat,de amikor modta a kolléganő hogy ő telója 6 ezer volt akkor gyanút fogtam.

Végül is felnőttem a feladathoz, rájöttem, hogy mire jó a vap meg ilyenek - végül is futottam a pénzem után.

lárvalányhaj 2010.02.24. 09:09:01

"Nem érdekel, hogy néz ki, legyen az évszaknak megfelelő, és praktikus. Réteges esetleg. Minek úgy kinézni, mint egy bohóc, aztán fél év múlva az is kimegy a divatból, így meg biztosan van a célnak megfelelő ruhám minden alkalomra. Én is nézhetnék ki úgy, mint a sok hímestojás, de fogadom, az Operabálon is kilógott mindenük és felfáztak, aztán majd járhatnak nőgyógyászhoz. Én nem értek a divathoz, de nem is volna semmi értelme. Ez a nadrág is például jó, mert szövet, de jó vastag, nem fázom benne télen sem, és nem gondolnád, hogy 1300-ért vettem. Ugye nem? Mondjuk a mellénynek lehetne több zsebe, de az meg 800 volt."

Az ilyen nők általában a következőképpen néznek ki:
Munkahelyre:
+ Élrevasalt répanadrág (kötelező jelleggel fekete és MŰSZÁLAS!!!)
+ Óriászakó (prolikosztümhöz árulják, élénk színű, ált. hatalmas válltömések vannak a vállán, és akkora, mint egy sátor, gyakran rövid ujjú)
+ Nagyiblúz (válltöméses, szintén sátorméretű, nagymintás)
+ Igénytelen frizura (általában nagymutter-style dauer, és közben van a nő vagy negyven éves... esetleg valami frufrus hülyelányfrizura)

Hétköznap

+ Hatalmas, buggyos, bő pulóverek
+ Dong Bao márkájú balfasznadrág (magasan záródó, répafazonú kék farmer)
+ Lógós fehér óriáspóló
+ Opcionálisan nagyiblúz
+ Kínai tornacipő

Smink természetesen zérus.

Az alapvető cél, hogy a ruhák véletlenül se legyenek se divatosak, se nőiesek, és valamennyi emberi test amorf tömbnek nézzen ki bennük. Mondjuk az így öltözködő nők amúgy is 90 kiló fölött vannak, úgyhogy semmiről se maradnak le a szemlélők.

greggrant 2010.02.24. 09:21:36

hátez... hátez... nem találok szavakat. ehhh, magas ez nekem :)

2010.02.24. 09:29:21

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: azért aki ért hozzá és tudja melyik eszköz mire képes, de nem veszi meg mert azt is tudja, hogy a sok funkciót nem használja, az egy másik kategória:)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.24. 09:35:43

Lesből támadó ruhaszárító kötél kommentjét nem tudom, miért nem látom, de ő még hozzátette a posztból kifelejtett "Amire használom, arra tényleg elég" kifejezést :)))

@lárvalányhaj: + blúzon bross + kedvenc kolléganővel hajfesték elfelezés (nem kell egyszerre annyit kiadni - viszont ugyanolyan hajszín) + tejgazdasági néni városbajövő nadrág, ezt nem tudom leírni, a metrón nézzetek körül, bármilyen színben gyakorlatilag biliárdasztal-posztó anyagból vágott bokorugrónadrág. Kettesével járnak be bérszámfejteni.

2010.02.24. 09:48:12

Van nékem egy kollégám, aki ez a kategória, még ebédnél is csak az 500 Ft-os menüt eszi, hiába nagyobb és finomabb a 850-es és esetleg a kedvence. Ezek az emberek időnként oltári nagy baromságokat tudnak megvenni, és a felsorolt indokokkal megideologizálni, amíg valaki rá nem világít nekik, hogy tulajdonképpen baromságot műveltek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.02.24. 09:48:49

ez odabasz, ki vele a címlapra, remélem meglesz, és olvashatjuk a hozzászólásokat, hogy "de az autó tényleg arra való", stb.

én magam a modoros hozzánemértő vagyok autó-, bor- és táncügyben:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.02.24. 09:51:33

@nosferato: Noszferátó, szerintem ez a legjobb Modoros-poszt EVÖR ;-)))

Annyira szeretem amúgy az ilyen írásokat, bennem is elindítanak valamit. Amikor már azt hiszem, hogy kevés téma maradt, mások segítenek. Meg is fogom írni a magát "társadalmon kívülinek és felettinek" tekintő büszke ember esetét.

Ernoke 2010.02.24. 09:57:35

én tök ilyen vagyok.:D főleg kajaügyben.

cd-r 2010.02.24. 10:10:31

hagyjad már magadat, akárhol előveszem az armani telómat, mindenki más elrakja" (ezt haveromnak mondta egy csaj msn-en) _priceless_

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:10:56

Apám modoros hozzánemértő.
Amikor arra került a sor, hogy digitális fényképezőgépet vegyen, addig bazirgált, amíg nagy sóhajtozás közepette elmentem vele "fényképezőgépet venni". Na most az idézőjel azért lett, mert ez nem azt jelenti, hogy bemegyünk valahova és veszünk egyet, hanem hogy elmegyünk mindenhova és megnézzük az összes kapható modellt.
Egy hét múlva végigcsinálta ugyanezt a sógorommal is.
Aztán megvette azt, amit egyikünk sem tanácsolt: egy JVC tipusút.
Másnap olvastam az újságban, hogy a JVC beszüntette a digitális fényképezőgépek gyártását, ami nem megy, azt ne erőltessük alapon.
És ezt a fater tudja lovon, trapézon, és ejtőernyővel is.

Ernoke 2010.02.24. 10:13:26

@El Topo (Sgt. Elias): szerintem mindenki apja modoros hozzánemértő valahol.:)

Smacika 2010.02.24. 10:14:03

@Mitya Ivanov: Ja, és hiába magyarázod neki, hogy a háromezres korekettőduó akár kevesebbet eszik mint az ezerkettes p3, és hiába "csak" 1800mhz a különbség, akkor is 200x gyorsabb.
"Ne akarjon már átverni fiatalember! Akkor sem hiszem el, hogy a 125x gyorsabb korekettőduó kevesebbet fogyaszt! Ki látott már ilyet! Mindig át akarnak baszni, csak mert kicsit idősebb vagyok és nem értek hozzá! De majd szólok a Zsoltikának, ő most tanulja ezt a számtek suliban (elsős informatika szakos gimis) és azzal bejövök megint,mert akkor nem tudnak hintába tenni!"

cd-r 2010.02.24. 10:17:16

@Ernoke: az enyém sajnos a modoros mindenhez értő. az sokkal rosszabb, hidd el.

GAbica 2010.02.24. 10:18:27

Az én apám a hagyományok embere. Komoly, többhetes depresszió és hiszti követ bármilyen változást a lakásban. Egyszer sikerült elzavarni őket egy hét nyaralásra, és meglepetésből, kurva sok összekuporgatott pénzből a teljes rohadt lakást felújítottam, sógori segítséggel. Apám hazaért, benyitott és majdnem kitagadott azzal a lendülettel. Anyám meg pártfogolja mindenben, ezért a meghatottsága egy perc volt maximum, utána jött a nem kellett volna, szegény apád hogy kiakadt. Soha többé egy szalmaszálat nem tettem keresztbe náluk.
De ugyanez igaz a szétesett, szétkopott kanapéra, tévére, de akár a kedvenc papucsára, zsebkendőjére is. Ami jó, azon minek változtatni alapon.

lárvalányhaj 2010.02.24. 10:19:49

@nosferato:

Van egy nőismerősöm, aki öltözködésileg konzisztensen hozza a 90-es évek elejét. Amúgy nem néz ki rosszul, jó alakja van, de mégis. Egy gondolat nem hagy nyugodni: honnan a fenéből szerzi azokat a ruhákat? 20 éve nem vett új ruhát? Vagy nyitott valami féreglyukat, amibe ha belesétál, akkor a Nyugati téri Skálametrónál sétál ki 1992-ben?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:20:44

@Ernoke:

Valahol lehet, de az enyém leginkább mindenhol.
Mindenhez kell neki a közreműködő hozzáértők hada. Mondjuk hogy én miért értenék a fotózáshoz, azt nem tudom, de teljes bizalommal fordul hozzám bármilyen kérdésben. Más kérdés, hogy soha nem fogadja meg a tanácsomat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:22:49

@Gabica [almighty]:

Igaza van az öregcserkésznek! Ami nem romlott el, azt ne javítsuk meg!:D:D:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:24:25

@lárvalányhaj:

Muszáj, hogy valahol legyenek ilyen féreglyukak, különben honnan buggyannának elő a téridő kontinuumnak ezen a pontján vadonatúj Indiana Hawks dzsekik?

Smacika 2010.02.24. 10:27:25

@El Topo (Sgt. Elias): Nagybátyám laptoppal csinálta ugyanezt. Három rokon, három hétvége, három vélemény tizenkét termékről, és ő megvette a tizenharmadikat.
Persze a gép többet van szlovákiában mint itthon.

Kermit 2010.02.24. 10:27:36

@Gabica [almighty]: Na az nálunk is maximálisan így van, próbáltam eltüntetni a balatoni emléket a ruszki fabababorzadályokkal együtt, hogy ne 1970-es feeling legyen már végre a nagyszobában, ha belép egy jobb érzésű ember,de a mai napig ezt hallgatom. A jó lesz az még valamire alapmondat annak megideologizálására, hogy miért nem lehet kilépni az erkélyre.

vincere 2010.02.24. 10:29:12

ez nagyon jó poszt :)
sokszor én is végighallgattam ilyen magyarázatokat, amikor ilyen bútort vettem és nem olyat, parkettáztattam és nem laminált padlóztam, és még sorolhatnám.
amit a munkáról írsz, az meg sajnos nagyon igaz, sokszor én is belefutottam ilyenekbe, mindig nagyon örültem, h. én vagyok a "szakértő"

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:29:55

@Smacika:

Mert Pozsonyban van hozzá a márkaszerviz.:)
Rákérdezhetek? ASUS?

GAbica 2010.02.24. 10:30:20

@El Topo (Sgt. Elias): Végül is :) Amikor lecseréltem az említett lakásfelújításkor mindent, amin igazán kivolt elsőre, az a szőnyegpadló. Az előző alapból a '83-ban átadott ház része volt (ez a bizonyos eset valamikor 2001-2002 körül történt) és az összes gyerekkori betegségünk, a kutyanevelés és minden hasonló után keletkező hipózás nyoma megtalálható volt a szintén kb vele egyidős plusz szőnyeg alatt... A lakás összes helységét nem sorolnám fel, de képzelheted :D :D :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:33:41

@vincere:

Ezt a delegálást egyébként főleg csajok tudják remekül csinálni.:D
Egy helyen egyedüli férfiként dolgoztam, öt nővel. Olyan 18 éves lehettem, még elég zöldfülű voltam. Kurva büszke voltam egy darabig, hogy mennyit mondják, hogy ehhez is, meg ahhoz is milyen faszán értek, és milyen ügyesen csinálom.
Aztán valahogy észrevettem, hogy tulajdonképpen senki más nem is dolgozik, mindenki az irodában kávézik, meg cseveg, és néha kidugja valamelyikük a fejét és megdicsér.:D

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.02.24. 10:34:13

Tényleg durva ez a poszt, ott a pont meg a nagyötös óraimunkára. Nagynéném például ilyen.
Kikéri magának. Ö nem ért hozzá. Még mit nem.
Elintéztet magának dolgokat aztán méltatlankodik.
A lánya bezzeg nem jönne haza amerikából.
A testvére elött titkolja hogy korházban volt.
Apámmal fuvaroztatta magát.
Engem meg lebaszott, hogy miért akkor megyek haza Magyarországra, amikor ö épp kórházba van.
Meg azért vett lakást egy istenháta mögötti rémpanelban, mert a ház aljában van közért.
No comment.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:34:49

@Gabica [almighty]:

Nem mondom, hogy olcsó volt, de legalább tanultál valamit a pénzedért.

2010.02.24. 10:35:10

Egy barátom szülei pár éve eláztak (panel), fenti szomszédnál csőtörés volt. Mondta utána az öreg, hogy az a szép tapéta, ami az építéskor került fel (kb. 1985)most mind leázott a falról:)

Rich.mond 2010.02.24. 10:36:24

Kár lenne tagadni, pár dologban magamra ismertem:)
Sőt, nem egy, nem két dolgot is megideologizáltam fiatalabb koromban, mint fentebb is írták:)
Mindenesetre MINDENHEZ nem lehet érteni, ezért kell szétnézni a haveri társaságban, hogy ki ért ehhez-ahhoz:) -és még hálásak is érte, hogy elismerem nagyobb tudásukat.Cserébe kioktathatnak -de legalább nem b*sznak át:)

Kermit 2010.02.24. 10:37:08

@El Topo (Sgt. Elias): Vagy javítsuk meg, de hogy. Mintha Trabantot szerelnél, az évek során összegyűjtött maradékokból, az újonnan vásárolt tükör mögött, ha hiányzik egy pöcök, akkor parafadugós, szöges-léces megoldással, az pont tartani fogja, nem baj az ha ótvar, meg ha látszik,kilóg,jó lesz az úgy. Menekíteni kell a műszaki cuccokat is, mert ha apám szétszedi az Isten sem rakja össze, vagy hiányozni fog belőle egy egy darab az összeszerelésnél és soha a büdös életben nem fog működni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:39:15

@Hadrian77:

Tavaly vettem lakást egy olyan helyen, ahol a házak 1966-ban épültek. Láttam jópár lakást, ahol még az eredeti, hengerelt festés volt a falon.

vincere 2010.02.24. 10:41:15

@Gabica [almighty]: az én szüleim is ilyenek. a lakásuk bizonyos részei szó szerint romokban, de amíg nem esik szét teljesen/nem okoz katasztrófát, nem csinálnak vele semmit, mert jó az úgy.
a villamosvezetékek vagy biztosítékok (nem értek hozzá) évek óta gáz állapotban vannak, pl. nem szabad ezért használni a mikrót, hajszárítót csak egyes fokozatban lehet, és a kisszobában az elektromos radiátort sem szabad bekapcsolni, hiába van k. hideg.
ez így ment évekig, amíg, természetesen pont most a karácsony ünnepek alatt, totálisan tönkrementek a biztosítékok, már semmit nem lehetett bekapcsolni. az ismerős villanyszerelő akkor beteg volt (mást nem hívnak), majd mikor meggyógyult, átjött kicserélni valamiket, de mondta, h. majd az egész hóbelevancot le kell cserélni (a 35 éves biztosítékszekrényt, vagy ki tudja, mi az).
de mivel ezekkel az átmenetileg kicserélt francokkal most működik a dolog, terméseztesen nem fogják kicserélni soha! legalábbis amíg le nem ég a lakás, vagy ilyesmi.
és még így van ez a vizesblokkal, a fűtéssel, ablakokkal, mindennel.
pont ezért, eszembe se jutna meglepiből felújítani, mert ezt ők akarják, h. így maradjon.
sorry a meséért :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:42:50

@vincere:

Na most számold össze, hányszor írtad le, hogy nem értesz hozzá!:D

vincere 2010.02.24. 10:43:35

@El Topo (Sgt. Elias): én még tavaly is láttam olyan nejlonszatyrokat, amibe reklámkatalógusból kép van belelaminálva. na az honnan kerül ide?! egy 20 éves szatyor...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:46:49

@vincere:

A nejlonszatyor a külön kategória. Anyám pár hete a szemem láttára húzott elő a szekrényből egy narancssárga Centrumos zacskót.

GAbica 2010.02.24. 10:47:06

@vincere: Dehogyis. Ismerős.
Viszont pár éve az egyik húgom ajánlotta fel ugyanezt. Annak nagyon örültek, és még apa is belenyugodott két nap alatt. Azóta laminált lap és nagyon trendi mediterrán falak vannak :)
És a panel plusz alól sem mentesültek, így új az összes nyílászáró. De csak amiatt. Előtte például úgy 25 évig repedt volt az erkélykorlát alatti üveg. Raktak rá nagy celluxot, aztán jó az úgy.

vincere 2010.02.24. 10:47:07

@El Topo (Sgt. Elias): nem volt szándékos :)
modorosan nem értek a villanyszereléshez...

lárvalányhaj 2010.02.24. 10:47:52

@El Topo (Sgt. Elias):

Én is láttam a múltkor egy Hawks kabátos pasit a környéken... az is elég újnak nézett ki.

GAbica 2010.02.24. 10:48:14

@vincere: @El Topo (Sgt. Elias): Anyám volt egy régi már megszünt kereskedelmi cégnél sok-sok évig. Még a lakás egy rejtett zúgában több száz reklámzacskó van azoktól. Jó lesz az :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 10:49:06

@vincere:

Tényleg, és amíg felgyógyult az aranykezű mester, addig mit csináltak? Gyertyánál olvastak?

vincere 2010.02.24. 10:50:24

@Gabica [almighty]: az én szüleimnél van nem is egy celuxos ablak...
a legszomorúbb az, h. ideológiát gyártanak hozzá. múltkor anyukám kiselőadást tartott arról, miért is nem cserélik le az ablakokat állami támogatással. és nem csak azért, mert nem lenne rá pénzük.

Gumineaux 2010.02.24. 10:51:24

@Gabica [almighty]: "Jó lesz az még valamire!"
aka kis magyar buhera. :)

vincere 2010.02.24. 10:51:55

@El Topo (Sgt. Elias): nem emlékszem, pedig pont otthon voltam... a világítás ment, arra meg odafigyeltek, h. egyszerre több gép ne nagyon legyen bekapcsolva, és akkor valahogy működött.

vincere 2010.02.24. 10:54:04

@vincere: ja, és minden ilyen nagy katasztrófa az ünnepek előtt/alatt történik. most karácsonykor ugye az áram, pár éve húsvétkor a komplett vizesblokk bekrepált. és akkor jön a sopánkodás, h. nem igaz, h. pont ünnepek alatt, az embernek nem lehet nyugta...
na most befejeztem

GAbica 2010.02.24. 10:55:54

@El Topo (Sgt. Elias): kb :D

@Gumineaux: ugye? De anyám meg van róla győződve, hogy ő nem örökölte a nagyapám gyűjtögető stílusát.

@vincere: Ha társasház, akkor a lakók többségével szemben úgysem tudnak mit tenni. Maximum ez segíthet.

lárvalányhaj 2010.02.24. 10:58:46

@El Topo (Sgt. Elias):

Igen, nők ehhez nagyon értenek. Még egyetemista koromban voltam kint Angliában ösztöndíjon, és kijött hozzám egy közeli nőrokon + a lánya. Jól szituált család (eleve azért ők jöttek ki, mert pl. a szüleimnek nem volt meg a repjegyre való), viszont száz százalékosan hozzánemértők.
Kezdődött a dolog azzal, hogy nem beszélték a nyelvet, ugye, még ilyen heló-gudbáj szinten sem. Mindenhol, minden testhelyzetben nekem kellett tolmácsolni, mindenhová magukkal rángattak.
Azután meg mindent nekem kellett elintézni, persze úgy lettem én is behúzva, hogy "Jaaaaj, Lárvácskaaaaa, te oooolyan okoooos vaaaagy". Tehát repülőjegyet foglalni, elkísérni őket a Ló is útonba stb. De az volt a csúcs, amikor egy boltban csupa apróval akart fizetni a nő, és nekem_kellett_kiválogatni_a_kibaszott_aprópénzeket, merthogy "ők nem ismerik a helyi valutát". Ez volt az a pont, amikor felhívtam a figyelmüket arra, hogy az EU valamennyi tagországában az arab számokat használják, majd szépen elhúztam a szállásra, egyedül. Innentől más idők következtek :P

Gumineaux 2010.02.24. 11:00:28

@Gabica [almighty]: Sajnos én örököltem. Holnapután lesz lomtalanítás, előre szenvedek, hogy mi mindent ki kell dobni. Pedig azok még jók lettek volna VALAMIRE:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 11:02:54

@vincere:

Hát a celluxos ablak nagyon fontos, hogy ne penészedjen be a fal. Ha megcsináltanák, leállna a lakásban az egészséges légmozgás!

GAbica 2010.02.24. 11:04:36

@Gumineaux: :D :D :D
Én annyira nem vagyok gyűjtögető, hogy amikor tavaly összeköltöztem a barátommal, akkor az átvitt X kiló cucc úgy 50-70% simán lement a kukába. Azok is nagyrészt azért voltak meg, mert mikor válás után anno hazaköltöztem anyámékhoz, bevágtam mindent egy sarokba zsákokban és utána nem nagyon nyitottam rá egy igen szép hosszú ideig.
Lehet a gyűjtögető szülök/nagyszülők/volt férj segített abban, hogy soha ne is szokjak rá. Az, hogy nem férsz el a lakásban a sok még VALAMIRE jó lehet cucc miatt, ritka szar érzés.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.24. 11:07:50

Követelem az előző kommentemet!

Biztos valami "hozzáértő" csinálta a blogmotort! ;)

2010.02.24. 11:09:03

Csak hogy tudjátok kikkel vagyok körülvéve, és sajnáljatok... :)
Egy másik kollégám ebéd után mindig eltette a blokkot (10×5 cm), mert a hátoldala üres és lehet rá írni. Halomban álltak nála a 2 dl-es műanyag poharak, amiket a menzáról hozott el. Mesélték róla, hogy a 80-as évek elején NDK-ból hazajövet ivott a vonaton 2 üveg sört, 3 év múlva a kilátogatásnál vitte vissza az üres üvegeket, hogy beváltassa.

vincere 2010.02.24. 11:12:33

@Hadrian77: ez a sörösüveg ez nagyon durva....
az én anyukám a teatasakot hasznosítja újra, annak a hátára írja a bevásárlólistát. másféle papír nincs is a lakásban. mert minek!

Mitya Ivanov 2010.02.24. 11:13:00

@Smacika: ez tényleg így van, hogy kevesebbet fogyaszt? az nem úgy van, ha kétszázszor gyorsabb, akkor kétszázszor drágább és kétszazszor többet eszik? Mer ha télleg úgy van ahogy mondod akkor veszek egy korkettőduót, még a háromezreset meggondolom, mert az biztos többe kerül, mint a kétezerkilencázas. a laptopon is gondolkodok amúgy, de az meg világít mint az istennyila.

Mitya Ivanov 2010.02.24. 11:15:01

@Hadrian77: öregapám az ebédhez kitett és kettéhajtogatott kétrétegű szalvétákat szétvágta, és amit levágott azt visszatette a szalvétatartóba. Anyám meg idegbajt kapott tőle.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 11:18:31

Jól rámentünk erre a gyüjtögetős témára!:D
Egyszer elviszlek titeket tárlatvezetésre a húgomékhoz.
Szép, nagy lakásuk van, olyan 130 négyzetméteres körüli. És úgy néz ki, mintha belövést kapott volna egy 105 mm-esből. A legkülönbözőbb korokból és helyekről származó mindenfélével van színültig.
Eleve nincs olyan szekrényük, aminek ajtaja lenne, de ez nem is fontos, úgysem a szekrényben tartják a dolgokat, hanem szanaszéjjel.
A ruhákat kiteregetik mosás előtt, után, és szerintem közben is néha. Csak példaként említem, hogy van párezer darab margarinos pitlijük, nem is nagyon elrejtve.:D

2010.02.24. 11:19:35

@vincere: én akkor sz*rtam be a röhögéstől, amikor elmesélték, hogy elmentek Balatonfüredre konferenciára a 80-as években. A szünetben kitalálták, hogy elsétálnak savanyúvizet inni. Az említett emberünk talált egy bokor alatt két üres lecsósüveget. A kútnál sorban állás, pohártöltögetés kis párbeszéddel:
- Az ön poharát is megtöltsem?
- Nem kell köszönöm, de ha elmosná nekem ezt a két dunsztos üveget!

Gumineaux 2010.02.24. 11:19:53

@Gabica [almighty]: Van egy barátnőm, ő a női McGyver. Fogpiszkálóból, fél pár cipőfűzőből és némi narancshéjból képes falipolcot fabrikálni. Igaz, én nem raknám ki a falamra, de neki megfelel. Viszont mindig tudok tőle csavart/tiplit/alátétet/szerszámokat kölcsönkérni. :)
Na, az ő lakásában csak tyúklépésben lehet közlekedni a sok jó-lesz-még-valaire cucc miatt, az összes házban lakó öregasszonnyal leüzletelte, hogy bármilyen hagyatékot átvesz, legyen az kiürült tejfölöspohár, sárcipő vagy műbőr autóskabát. :)

lárvalányhaj 2010.02.24. 11:36:10

@El Topo (Sgt. Elias):

Nem értem, h miért jó ez a gyűjtögetés, szerintem több szívás van vele, mint amennyi haszon származik belőle. Egyébként az én nagyapámra is jellemző volt ez, bár nála más kényszeres viselkedésfajták is társultak ehhez. Pl. előszeretettel próbálta kézzel felszedni a "morzsát" a mintás padlócsempéről :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 11:38:02

@lárvalányhaj:

Haszon? Milyen haszon? Miféle haszon lehet kétmillió darab elmosogatott margarinos köcsögből?

Hóhér Tibi · http://bunti.blog.hu 2010.02.24. 11:42:28

@nosferato: Jó a poszt Tibi! :)))
Oszikám, remélem egyszer eljön az az idő, amikor a kommentelők felismerik, ha te írod a cikket...

Blackrock (törölt) 2010.02.24. 11:47:23

Én sosem blogolok, de tényleg, minek? Kommentezni is csak ide, de amúgy nem érdekel az egész...különben is mekkora faszsság már ez a blog izé? Ki a rák találta ezt ki? Nekem egy weboldalon legyenek képek, meg videók. Ezért találták ki a netet! Nem? Ha olvasni akarok, akkor ott az újság, bazmeg! A picsáé' folyassam a szemem a monitor előtt! Hagyjá' már a hülyeséggel...

@El Topo (Sgt. Elias):

"Faszom tudja, kisgyerek, itt van, nézzed meg szépen, de ha zenéltetni kezded itt nekem, kibaszlak a bolt elé, ez nem hangversenyterem!"

Mintha a drága jó Sikonya Gyulabá't hallanám.:)

Egyébként én is számos alkalommal vagyok modoros hozzá nem értő, főleg világ-ura-vagyok-mert-közgázt-végeztem barátaimmal kapcsolatban, akik viszont modorosan hozzá nem értenek azzal kapcsolatban, amit én csinálok.

Styxx 2010.02.24. 11:47:55

"Mondjuk a mellénynek lehetne több zsebe, de az meg 800 volt." de ARANYFARMERBŐL van, baszod:-)

"Kurva anyámat? Teljesen igazad van."

Na,ez még Kafka két utolsó mondatát is alázza:-)

Nagyon fasza poszt, gr. Alapjáraton rokonszenvesebb ez a típus, mint aki mindent mindenkinél jobban tud, csak tényleg, az esetek 80%-ban az a nóta vége, hogy megkér valamire.

A "szívlapátot nekije" altipus a végét úgy hozza ki, mintha neked tenne szívességet:

"Milyen jó, hogy most ebbe is belejössz, aztán ilyen megbízást is vállalhatsz."

Ja, b+. 26 év múlva beesik egy másik hülye egy hasonló igénnyel, aki jó esetben fizetne is és nem szívességi alapon kérné, csak addig mindent átvarriálnak, mert teszem azt már nem a Magyar Köztársaság Kincstári Vagyonügyi Igazgatóságának kell elektronikusan benyújtani a kérelmet, hanem az Egyesült Magyar Emirátusok Központi Kincstárába tevebőrön.

lárvalányhaj 2010.02.24. 11:55:53

@El Topo (Sgt. Elias):

Mittomén, lehet bele virágot ültetni. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 11:57:22

@lárvalányhaj:

Kettőbe, haver! Mondjuk, ha virágnagykered van, akkor százba. Na de nem többszázba!!!!

Blackrock (törölt) 2010.02.24. 11:57:50

A legjobb modoros hozzánemértő egyébként a haverom. Számítástechnikai analfabétá(nak adja ki magát) és állandóan azzal baszogat, hogy töltsek le, meg írjak ki neki filmeket. Kb. 45x megmutattam neki, hogy működik a torrent biznic. Nem képes megjegyezni. Megmutattam neki, hogy kell megírni egy dvd-t. Nem hajlandó megtanulni. Helyette:

- Te, megvan neked a "Köröm nőtt a pöcsömre" új része.
- Jaja, tegnap kaptam le a netről.
- Figy, írd már ki nekem, apukám.
- Egyszerűbb, ha letöltöd otthon, magadnak.
- Bazz, most ennyit nem tudsz megtenni, ennyire nem vagy képes, hogy baszom azt a gitár nyakadat!! Én nem érek rá ilyen baromságokra.
- Mit kell ezen ráérni???? Elindítod, oszt' megy magától.
- Na, menj a picsába...
-

Ernoke 2010.02.24. 12:08:40

@Hóhér Tibi: én felismertem az első pár mondatból már... tök jellegzetes az Oszkár stílusa.:D

arongeri 2010.02.24. 12:12:32

Nagyon ott van a poszt!

A fenti típus alfaja (és omegaja, haha), aki cső hülye volt az iskolai tárgyak egyik feléhez (humán beálítottságúak a reál tárgyakhoz és viszont) és ezzel MÉG DICSEKSZIIK is!

- Matekból a másodfokú egyenleteknél leragadtam, nekem már az magas volt! Hol a búbánatban használom az egyenletrendszereket gimnázium után, hát nincs igazam? Érettségin meg mindent lelestem a Tibiről, kivéve a bizonyítást, mert azt meg a könyvből, aztán a hülyének négyes lett, nekem meg ötös, haha! Na de figyuzz, te ilyen közgazdász vag, biztos tudod, hogy hogy van az, hogy az EBK az magasabb, mint a kamat? De ne képletekkel magyarázd nekem, hanem normálisan!

- Ja, József Attila, baszod! Valami költő volt, nem? Te, én már általánosban sem figyeltem olvasásórán, inkább kordinátarendszerbe rajzoltunk az Imivel. A gimnáziumi tananyag meg totál fehér folt, érettségin mentőkérdéssel mentem át, hol halt meg Petőfi, mondtam Barguzinban! Meg memoriter, a faszom! Inkább egész délután toltuk a Prince of Persia-t, azon már csukott szemmel is végigmegyek, hö! Na de figyelj, írjál már nekem egy négysoros kis szösszenetet, S1lvynek lenne Valentin napra, neked ez semmi!

Gumineaux 2010.02.24. 12:12:44

@Blackrock: Anyám rövid időre kórházba került. Mondom neki: beviszem neki a mobilját, ha van valami, tudjon hívni. Jaj, ne, azt ő nem tudja kezelni. Mondom: Anyu, 2 gombot kell lenyomnod, hogy engem elérj, a 2-est meg a kis zöld telefont. Jaj, ne, ne, nem akarja. Nem tudja kezelni.
Ágyszomszédja ajánlotta fel, hogy hívjam őt, majd ő adja Anyámat… pfff.

arongeri 2010.02.24. 12:20:37

@Gumineaux: anyám egyszer beragasztott egy bankkártyát az automatában (3x rossz PIN-kód). Évekig nem volt hajlandó automatából pénzt felvenni!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.24. 12:33:05

@Hadrian77: "a 80-as évek elején NDK-ból hazajövet ivott a vonaton 2 üveg sört, 3 év múlva a kilátogatásnál vitte vissza az üres üvegeket, hogy beváltassa. " :))))))

Smacika 2010.02.24. 12:34:08

@Mitya Ivanov: Nagyon sarkos voltam a példámmal, de az újabbak mindig kevesebbet fogyasztanak. Tehát előfordulhat az, hogy a 1500-as 1magos p4 többet eszik mint a 3000-es 2magos koreduó.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.24. 12:39:10

@arongeri: "Hol a búbánatban használom az egyenletrendszereket gimnázium után" - ez nagyon! Volt egy olyan osztálytársam, aki ezt minden órán meg tudta kérdezni. Egyet kiválasztott, hogy azt érti, meg az jó lesz valamire - csak hogy kellően elfogadónak tűnjön, ezáltal jobb vitapozíciót vívva ki magának - minden másra innentől kezdve szarozhatott. Ő küldte vissza a mekiben a hamburgert, hogy nem olyan, mint a képen. Amúgy helyén van a szíve a gyereknek, csak minek direkt hugyozni széllel szemben, amikor véletlenül is lehet...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 12:40:21

@Smacika:

Azt akartam mondani, csak hülye vagyok.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 12:45:48

"De ne képletekkel magyarázd nekem, hanem normálisan!"

A nap mondata!:D

cd-r 2010.02.24. 13:13:13

kéne egy poszt a modoros mindenhezértőről is. ritka irritáló típus.

2010.02.24. 13:21:09

@El Topo (Sgt. Elias): margarinos köcsögbe lehet palántát rakni, hogy tavasszal legyen mit kiültetni a kertedbe:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 13:24:31

@Hadrian77:

Oké, mondtam már, hogy elfogadom. Mondjuk öt darab erejéig. Na de baszki ennyi palánta hollandiában nincs!

váj mí 2010.02.24. 13:26:39

@El Topo (Sgt. Elias): A többi meg majd jó lesz még valamire .. meg lehet adni a szomszéd Sárikának is ajándékba ;)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 13:28:27

@váj mí:

Figyelj csak, itt most tényleg úgy képzeld el, hogy ezek a félkilós margarinos köcsögök, a kerek fajtából, legalább 150 cm magasan állnak, de szorosan egymásbadugva, vagy öt gurigában.

2010.02.24. 13:32:34

@váj mí: rendes helyen azért csak a 2 dl-es tejfölös köcsög dívik ilyesmire.

Gumineaux 2010.02.24. 13:32:37

@El Topo (Sgt. Elias): Lehet, hogy titokban neked is gyűjtik, hogy egyszer majd szükséged lesz rá! :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.02.24. 13:32:57

@El Topo (Sgt. Elias): Le lehet benne fagyasztani egyadagos kajákat.

Mondjuk azt én sem értem, hogy akkor miért nem a fagyóban vannak, egyadagos kajákkal tele...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 13:35:55

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

Ja, hát egy A csoport tipusú gépesített hadsereg számára.

váj mí 2010.02.24. 13:42:29

@El Topo (Sgt. Elias): Hmm .. akkor valszeg az Eiffel torony makettjét akarják margarinos dobozokból felépíteni, vagy passz ;).

@Hadrian77: Ööö, namost én nem értek hozzá, mert nálam a kaktusz is ki szokott pusztulni ... hogy on legyek ;)

2010.02.24. 13:44:05

@váj mí: margarinos dobozba, tejfölösbe vagy valami másba teszed a kaktuszt? :)

cd-r 2010.02.24. 13:48:55

kellett nektek az ördögöt a falra festeni ezzel a modoros hozzánemértővel: kaptam ma egy idősebb kolléganőt, aki elvileg újságíró, de egy total commander megnyitásától kezdve a mailes filecsatoláson keresztül mindennel engem kúrogat cirka 30 másodpercenként. asszem eljött az ideje, hogy táppénzre menjek.

váj mí 2010.02.24. 13:51:07

@Hadrian77: Hát leginkább marad a cserepébe, aztán lassú kinhalállal kimúl ... fasztuggya mér???

2010.02.24. 13:51:33

@cd-r: ezek szorosan kapcsolódnak az újságíráshoz?:) azt hittem helyesírni kell tudni meg fogalmazni egy újságírónak.:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 13:52:05

@lárvalányhaj: egyszerű. egy doboz tizenöt éves Burda magazin meg egy varrónő. Igényesebb helyeken magának a varrónőnek vannak meg a burdák. Kizáró, szigorító, limitáló feltétel, hogy három évnél fiatalabbak nem lehetnek.

2010.02.24. 13:52:27

@váj mí: nálunk is ezt csinálja a legtöbb szobanövény, ráfogtuk arra, hogy meleg van és száraz a levegő.

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.02.24. 13:53:27

Csak megköszönni tudom ezt a posztot és a kommenteket is! Többre nem futja, nem értek hozzá.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 13:53:48

@El Topo (Sgt. Elias): Románia. Ott varrják rá. Szerintem vagy harminc éve lomizott valaki Indianában egy gépet ami ezt tudja gyártani és azóta nyomja.

brodaclop 2010.02.24. 13:54:56

@Bachterman: <beszol>Ez az XML-ben iras is mennyire jo kis modoros informatikus szokas</beszol>

(En mar talalkoztam olyannal, aki igy is beszelt.)

Apropo, a mindenfele kofaragok, balettancosok es celebek, akik folyton azzal buszkelkednek, hogy ok bizony megbuktak matekbol gimiben, nem tartoznak ide?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 13:58:06

@brodaclop:

Ezt, hogy valai így is beszél, azonnal magyarázd meg, mert megőrülök!
:D

mocc 2010.02.24. 14:02:58

Ezdeqrvajólett!!! Kicsit magamra ismertem azért itt-ott... leginkább a telefonosnál :) z antidivatista minimalista meg nem csak nőben létezik, a hím típus piacos kordnadrágot, vagy '80-as években nagytételben beszerzett farmert hord betűrt kockás flanelinggel, esetleg majdnem normális ing+ V nyakú mellény, vagy pulcsi. Utóbbiak persze műszálasak. Legalábbis vidéken így.

Fapuma (törölt) 2010.02.24. 14:05:57

a szuleimnek van meg otthon kimosott Kaukazusi Kefires dobozuk 1985-bol, PITRALON arcszesz es ANTINEURALGICA /fajdalomcsillapito, nyugtato?/ 1962-es gyartmany. es kekszes dobozban 9*13-as /es kisebb/ fekete-feher kepek, amiken csupa ismeretlen regen meghalt ember van...

jol esett leirni.

Mitya Ivanov 2010.02.24. 14:17:12

@Smacika: nem komolyan kérdeztem, de kösz a komoly választ.

brodaclop 2010.02.24. 14:19:27

@El Topo (Sgt. Elias):

Hát kb. így hangzik: "Beszól, azért most már indulhatnánk végre, perbeszól."

Rémisztő.

cd-r 2010.02.24. 14:19:33

@Hadrian77: nem de alap dolgok. érted nem készültem fel, hogy ma még le kell adnom egy alapfokú számítógep kezelő tanfolyam anyagát sűrítve.

2010.02.24. 14:19:51

@Mitya Ivanov: jolenne tudni, hogy mit jelent, mert az én gépemen is volt egy ilyen matrica, de lavakartam róla.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 14:21:07

@brodaclop:

Bazmeg. Megdöbbentem. Detényleg!

cd-r 2010.02.24. 14:21:56

@mocc: aha, kigészíteném az elmaradhatatlan lehajtható fülvédős bélelt baseballsapkával.

mocc 2010.02.24. 14:22:02

@brodaclop: Iszonyúan hangzik. Biztos, mer' nem értek hozzá...

váj mí 2010.02.24. 14:24:49

@Hadrian77: Én már semmire sem fogom, elkönyveltem, hogy nem értek hozzá, úgy modorosan ;)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 14:29:37

@Styxx: ja, a szent átok a falon: minden cégbeadás előtt frissítjük a nyomtatványkitöltőt mert lehet hogy a múlt hét óta megváltozott! és ezt most leírod százszor!

brodaclop 2010.02.24. 14:29:51

@lúzer_: GuminŐ. amiból hiányzik egy vessző.

2010.02.24. 14:30:26

Általában én is hozzá nem értő vagyok, de va ami nem is érdekel, hidegen hagy. Ilyen a tévé. Mindig lomiból származó felújított tévém volt, a mostani is megy már vagy 12 éve.

Videóm sosem volt, de egyszer gondoltam egyet és magjavitattam a tévémet (ami akkor már 2 éve a fáskamrában porsodott) és ha már homár, vettem egy DVD lejátszót is.

A másolt, letöltött lemezeket nem játszotta le, mert a fiam szerint az a készülék túl jó volt az ő lemezeikhez.

Nem valószínű, hogy még egyszer ebben az életben ilyen beruházást eszközölnék, mert filmeket a laptopomon nézek, néha tévét is.

Gépet ugyanis gyakrabban cserélek, nem mintha értenék hozzá, de legalább nem vész kárba a régi, mert valamelyik gyereknek még jó lesz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 14:31:51

@arongeri: keményen lehet az általános műveltséggel villogni, ha az ember mintegy kíváncsiságból elolvasta a gimnáziumi tankönyveit...

[c] 2010.02.24. 14:36:57

@brodaclop: Persze, rájöttem, hogy Guminő, de miért nem Gumineux?

brodaclop 2010.02.24. 14:40:51

@lúzer_: Oke, hogy annyira nem volt jo poen a valaszom, de azert ennyire rossz se. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 14:41:26

van az a típus aki egyvalamihez ért, ami vagy tíz éve volt menő. de akkor se nagyon.
Egyszer egy olyan pasassal találkoztam (és beszélgettem vele fél órát) akinek a számítógépe olyan volt, hogy minden, de még a wincheszter is SCSI-n keresztül kapcsolódott valamihez. (Alaplaphoz, ha jól emlékszem) NEkem az derengett, hogy erre az IDE csatlakozó szokott szolgálni, ezt meg is említettem szerényen. A félóra maradék huszonöt percét az a tiráda töltötte ki, amelyben kifejtette egy régebbi szopása történetét az IDE buszos hűtő nélküli gépről és a mennyországot amelybe megérkezett azzal, hogy a mostani gépén minden "szkázicsatlakozón" csatlakozik mindenhez és a proci vízhűtéses. Mondta volna tovább is de én leléptem.

[c] 2010.02.24. 14:43:20

@brodaclop: Csak most esett le, kevés volt ma a kávé :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 14:45:07

@Professor Pizka:

Ez pont így van! És hogy idegesít ez engem!

cd-r 2010.02.24. 14:49:38

ja, középsulis műveltségre verni magát az embernek szánalmasabb, mint a modoros középiskolai nemtanuló dicsekvése.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.02.24. 14:50:13

minősített eset egyébként inkább az, aki nem ért hozzá, de ő azt hiszi:) nekem zenészben jön le sok ilyen, 3 hete vette a gitárt, azóta a rötyire is azzal jár, alapvetően egy akkordot sem tud még, de már guitarheronak érzi magát...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 14:52:21

@cd-r: jólvan értem én, de most mit hazudjak, ha tudom hogy pl. a három svájci őskanton Uri, Schwyz és Unterwalden? Én tényleg töriből tanultam.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 14:53:35

@cd-r:

Az lehet, de múltkor az egyik kolléganőm megkérdezte tőlem, hogy egy köbméter az hány liter. Mondtam, hogy ezer. Azt mondta, az nagyon sok, annyi nem lehet, maximum ötszáz. Egy darabig reménykedve néztem, hogy hátha csak engem akar heccelni, de nem, halál komolyan gondolta.
És ha most azt hiszitek, hogy ez egy extrabuta pina, akkor nagyon tévedtek! Ilyenek milliószámra élnek a közvetlen környezetünkben.

[c] 2010.02.24. 14:54:40

@arongeri: Szívemből szóltál.
Bár a második típus tapasztalataim szerint inkább a borzalmas hejjesírásával dicsekszik. Nehogy azt higgyék, hogy ő holmi semmirekellő bőcsész.

Fapuma (törölt) 2010.02.24. 14:55:08

@lúzer_: latod modoros hozza nem erto vagy, nyilvan hogy nehezebb legyen kitalalni...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 14:55:13

@Professor Pizka: bár az is igaz, hogy én már próbáltam lányok előtt azzal villogni hogy tudom sorban a Révai köteteit (A-arany, Arány-beke stb.) fiatal voltam és bohó...

cd-r 2010.02.24. 14:56:31

@Professor Pizka: nem veled kapcsban írtam, csak úgy általánosságban.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 14:56:54

@El Topo (Sgt. Elias): de, ez egy extrabuta pina. az, hogy sok van belőle, a tényen nem változtat.

[c] 2010.02.24. 15:01:21

@Fapuma: Így is könnyű kitalálni, nem erről van szó :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:01:44

@Professor Pizka:

Ez teljesen átlagos színvonal.
Ezért nem vagyok képes műveltségi vetélkedőket nézni a tévében, mert halálra idegesít, hogy mi a fasznak ment oda, aki semmit nem tud.
Meg ezért hagytam abba annak idején a honfoglalózást is, mert minden egyes fordulóban meggyanúsítottak, hogy csalok. Nem is értettem, hogy lehet ott csalni.

Blackrock (törölt) 2010.02.24. 15:03:33

Nekem a kedvenc hozzá nem értésem "bulvárügyileg":

- Okádok az ilyen Benkő, meg Maunika-show jellegű, ocsmány tv műsoroktól. Ömlik a kereskedelmi tévékből a fos! Nem is nézem őket, SŐT a tévémet már 3 éve eladtam!
- Akkor honnan tudod, hogy milyen ocsmány a Benkő?
- Mesélték.

cd-r 2010.02.24. 15:06:00

középsuliban találkoztam egy gyerekkel, akit én szembesítettem azzal a ténnyel, hogy a föld kering a nap körül és nem fordítva. istenem, nem ez volt a szakterülete :DD

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 15:07:02

@El Topo (Sgt. Elias): nehéz nekünk, okosaknak :-) Engem sokszor biztattak hogy jelentkezzek vágóúrhoz. Mert hogy tudtam a hétmilliós kérdést az ausztrál opálbányákról vagy ritkán játszott Puccini-operákról vagy éppen tudtam hogy a négy kiírt elem közül melyik nem nemesfém.
Csak épp azt a műsort sem hülyék találták ki. Amint észreveszik hogy két-három témakör megy, jön egy "melyik filmben nem játszott Meg Ryan és John Travolta egyszerre" és én meg égek, mint a Reichstag. Úgyhogy maradtam megsvanyodott, magának való enyhén sznob, átlagosnál azért olvasottabb (de nem a blogom) seggfej. Ilyen az élet.

mocc 2010.02.24. 15:07:22

@El Topo (Sgt. Elias): Azért én reménykednék még, hogy nem ez az átlag! Próbálom magam naponta meggyőzni, hogy csak szerencsétlen vagyok, amiért ennyi hülyével találkozom úton-útfélen...

2010.02.24. 15:14:31

@cd-r: egyszer elővettem egy régi teás kannát, kéredezte a fiam, hogy ez sipol, nem, hát akkor világit, nem , hát akkor honnan fogod tudni hogy felforrt benne a víz?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:20:58

@Professor Pizka:

Bizony. Egy időben még az is kérdés volt, hogy ki volt a harmadik udvarlója Tildának.

brodaclop 2010.02.24. 15:22:15

@Blackrock: En meg azt imadom, amikor valaki nagy onelegulten lecsapja a labdat, hogy "Akkor honnan tudod?"

Olvastam rola az indexecn, baszod. :)

Van alibim, modoros (es haromnevu) emigrans vagyok, magyar tv-ben kizarolag Heti hetest lattam az utobbi idoben, honvagy ellen kituno. Megyek is a farmermellenyert.

váj mí 2010.02.24. 15:22:25

@mocc: Ne reménykedjek, tőlem azt kérdezte meg egyik ismerősöm, hogy az NT melyik megyénk rövidítése, mert látta az egyik autó rendszámtábláján, és nem tudja. (Románia).
Mondom, Neamt, meg nagyjából ez az egyetlen N-nel kezdődő megye az országban. Jaaaa ....? Hát bazz!

Blackrock (törölt) 2010.02.24. 15:24:46

@brodaclop: az ilyen pöcsfejséget nem lehet nem lecsapni. Aki azzal indít, hogy már 3 éve nem nézek tévét, meg tv sincs, de az ilyen, meg olyan műsor mekkora szar...azt lecsapja az ember.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:24:57

@mocc:

Nagyon komoly tud lenni az élet. Ügyfél telefonál:
-Az XXXXX tipusú gépből szeretnék rendelni egy 300 Amperest.
-Sajnos ebből a tipusból olyat nem gyártanak, csak 160 és 200 Amperest.
-És 250-es van?
-Nem uram, 200-as a legnagyobb.
-Annál nagyobb nincs?
-NINCS (bazmeg)!
- Esetleg kettőhúszas?

Gumineaux 2010.02.24. 15:26:14

@lúzer_: Már egyszer kérdezted ezt, akkor nem válaszoltam, hogy miért. Hosszú sztori lenne, meg a tárgyhoz sem igen kapcsolódik, úgyhogy most annyit mondanék: csak.
:)

mocc 2010.02.24. 15:26:42

@váj mí: most, hogy mondjátok...érettségi előtt pár hónappal a kollégiumban rámszólt az egyik szobatársnőm, hogy csukjam be az ablakot, minek szellőztetek. Mondom neki, hogy szeretném, ha bejöne némi friss levegő. Mire ő: Úgyis csak a hideg jön be, nem a levegő!
Azóta is lefagy kicsit az agyam, ha ez eszembe jut...de szigorúan csak a hidegtől, nem a levegőtől!

IndaMuncher 2010.02.24. 15:27:11

@cd-r:
A kedvencem a találgatós aki megpróbál érteni hozzá.

- És mivel foglalkozol?
- Hát, informatikus vagyok, mi felügyelünk azért, hogy a ránk bízott rendszerek jól működjenek. És ha valami gáz van ideszólnak, és megpróbáljuk megoldani.
- Aha, szóval akkor a külföldi fószer ugyanúgy látja, hogy egy adott termékből mennyi lett legyártva meg iylenek?
- Ja bazmeg, csak hagyjál már békén.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:27:52

@Blackrock:

Nekem van itthon tv, de csak az un ismeretterjesztő csatornákat tartom bekapcsolva. Azt nem mondom, hogy nézem is, de megy. A Felfedező csatornán, meg a nemzeti földrajzon is egyre több a hülyeség.:(

2010.02.24. 15:32:18

@El Topo (Sgt. Elias): a Nat Geo lassan az ismeretterjesztő csatornák bulvárja lesz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:35:18

@Hadrian77:

A másik is. Van ez a sorozat, hogy Hogyan készült. Attól rosszul vagyok, hogy a forrasztásra azt mondják, hogy hegesztés, a fúróra, hogy maró, az esztergára meg azt hogy kombináltfogó.

váj mí 2010.02.24. 15:39:10

@mocc: Há' nem érted te ezt, mert ha nincsen szél (azaz levegő), akkor igenis a hideg jön be, na! ;)

@El Topo (Sgt. Elias): Ez inkább a fordítók hibája, nézd felirattal ;)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:40:22

@váj míTúróst! A termokonvekció mindenképpen kicseréli a levegőt.:D

Hogy nézzem felirattal, mikor szinkronizálták?

váj mí 2010.02.24. 15:43:56

@El Topo (Sgt. Elias): Termokonvenció, mi? Höhöhö ... lefagyna, átvittben is ;)
Ja, bocs, itt benne van a kábelcsomagban pár adó magyar és román műsora is, a román meg feliratos, nem divat a szinkron.

cd-r 2010.02.24. 15:44:53

@Frengi: igaza van a gyereknek, mennyivel egyszerűbb lenne ha az élet, ha az iPad jelezne gps-en keresztül, hogy felforrt a víz. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:46:47

@váj mí:

Az lehet, ilyen bonyolult kifejezésektől.:)

Itt mindent szinkronizálnak. Többek között ezért nem is nézek filmeket a tévében.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 15:47:52

Egy dolog miatt szeretem az ismeretterjesztő adókat: a fiaim iszonytatóan tudományos szövegekkel tudnak előállni, mióta nézik.:D

2010.02.24. 15:56:06

@váj mí: szlovénoknál sem divat a szinkron, inkább nem is mondok rá semmit...

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.24. 15:59:20

Első osztályú poszt!!
Ha még ilyesmi nem volt:
"Nem érdekel, hogy milyen a szállás, 40.000-ből kihozom négyünknek - figyelj, én ha elmegyek valahova, akkor a hely miatt megyek, az apartmanba úgyis csak aludni járunk be!" = lepattant csótányos apartman a semmi közepén Krétán, 4 km-re bármitől.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.02.24. 16:03:03

@Hadrian77: a szinkron addig volt jó, ameddig színészek csinálták. A helyszyínelők nézésével is azért hagytam fel, mert kezdett a hangalámondásos pornófilmek szintjére süllyedni. MEg mert jó hogy röhögünk a dolgon, de azért epizódonként huszonkét rapid dns (díené) teszt már sok volt.

váj mí 2010.02.24. 16:03:42

@El Topo (Sgt. Elias):
Hááát, tudnak fasza félrefordításokat művelni, azbiztos. Nem mintha a feliratoknál nem tennék, de ott legalább hallod az eredetit.

@Hadrian77: Olyan jó, vagy olyan rossz?

váj mí 2010.02.24. 16:05:37

@misbelief: Ennél már csak a sátoros kiadás a rosszabb (amikor anyu még nem anyu, csak a kedves, és még kölkök sincsenek). A rossz benne, hogy sátrat állítani egyik sem tud, oszt az első eső kimossa a bagázst.

2010.02.24. 16:09:12

@váj mí: Magyar nemes adót nem fizet, a magyar tévénéző feliratot nem olvas, talán abban, hogy más országok előbbre járnak nálunk van hangyányi szerepe ennek is.
Annak örülök, hogy a BBC Prime feliratozik még.

váj mí 2010.02.24. 16:13:19

@Hadrian77: No most, ki mihez van szokva ... Emlékszem valamikor a '90-es évek közepén az egyik országos tévéadó megpróbálkozott a szinkronnal. Kurvagyorsan álltak vissza feliratra ;)

2010.02.24. 16:17:13

@váj mí: Ahol nagy az igény Maúnikára, J.Barátra nem hiszem hogy tömegek követelik vissza a feliratozást.

2010.02.24. 16:30:49

@cd-r: 6.osztályos fizika: amikor a folyadék belsejében.....stb.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 16:35:47

@váj mí:

Régen legalább a szinkron jó volt! Sőt, előfordult, hogy jobb, mint az eredeti. Most már... lófasz, s esti fény.

váj mí 2010.02.24. 16:47:53

@Hadrian77: Pláne, ha nem volt jellemző ;)

@El Topo (Sgt. Elias): Ahham, vettem észre, ugyanaz a pár hang... már herótom van tőlük.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 16:54:24

@váj mí:

Hátugye, ez a kurva mászekvilág.:D
Régen ugye a szinkron a Pannónia Filmstudióban készült a MOKÉP megbízásából. Volt szinkronrendező, asszisztens, szövegíró, vászon, minden.
Most, ha egy filmet szinkronizálnak, akkor a Csipszar Bt. készíti hozzá a szinkront. A tulajdonos kiadja a fordítást valakinek, aki megcsinálja olcsóér'. A szinkronrendező, a hangmérnök, meg az asszisztens egy ember. A szinkronhangok tulajdonosai meg egy 7" LCD képernyőn látják a filmet.
A néző meg néz hülyén, mikor az akciófilmben azt mondja a kiégett, piás zsaru, egy teljesen idegen hangon, asszinkron szájmozgással, hogy "a betyár mindenit!" miközben tisztán látszik, hogy ott eredetileg motherfucker volt.

váj mí 2010.02.24. 17:03:50

@El Topo (Sgt. Elias): Hát adnak egyet szakmaiságnak .. iletve a pofájára, na ;).
De ez mind semmi, mert az az igazán aranyos, amikor a film közbeni reklámblokkban a főhős szinkronhangja a legújabb csavarttampont vagy öblítőt vagy pelust tolja.

2010.02.24. 17:11:15

@El Topo (Sgt. Elias): ittho azért szinkronizálnak meg kevesen tudnak olvasni.

2010.02.24. 17:19:48

Én az átkosban németet is tanultam, ráadásul nálunk fogni lehetett az osztrák 1, 2 csatornákat. Egy rakás filmet és sorozatot németül láttam, utána a 90-es években magyar szinkronnal egyiket sem bírtam végignézni. Ez persze nem a szinkron színvonalán múlott.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:20:09

@váj mí:

Kurvára adnak neki.
Meg a másik, hogy régeben, ha valakit rendszeresen hívtak szinkronizálni, az egy tűrhető mellékkereset volt, ha megélni nem is lehetett belőle.
Olyan színészek adták a hangot, mint Kern András, Haumann Péter, Gálvölgyi, stb...

lárvalányhaj 2010.02.24. 17:26:02

@mocc: persze, de egy pasi még kinéz valahogy, ha csak egy ing és egy kordnadrág van rajta.
a divatellenes nők viszont olyan borzalmas cuccokat szoktak összekukázni, hogy az valami elképesztő.

2010.02.24. 17:26:20

@El Topo (Sgt. Elias): Magyarhangja Juhász Jácint. Azok a régi szép idők!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:27:41

@Frengi:

Hát az hétszentség, hogy nem tudnak olvasni az emberek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bazmeg elképesztő!!!!!!!!!!!!
Tudom, hogy sok már belőlem, de elmondo egy sztorit.
Gyöngyös mellett van egy ilyen étteremféleség, ha járok arra, néha kávézom ott. Na és a klotyó ajtaja helytakarékosságból ilyen oldalra elhúzhatós tolóajtó. De rá is van írva, szemmagasságban, nagy betűkkel, és egy nyíllal, hogy merre kell tolni.
Na, iszom a kávémat, jön egy polgár, iszonyúan rángatja maga felé. Aztán megpróbálja befelé.Úgy sem megy. Végül segítettem már rajta, mert én szégyelltem magam, hogy analfabéta az istenadta.
Két héttel később bemegyek ugyanoda egy kollégámmal. Kávézunk, közben mesélem neki a történetet. Nézi a nagy piros feliratot, azt mondja, nem hiszi el, hogy ilyen van. Abban a pillanatban odalép egy csaj, és eljátsza ugyanazt a történetet. Finoman szólok neki: te figyelj, ez tolóajtó! Rám néz: NA ÉS???

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:29:30

@Hadrian77:

Horst Tappert, magyar hangja Szabó Ottó, és Fritz Wepper, magyar hangja Gálvölgyi János...
:D

2010.02.24. 17:30:51

@El Topo (Sgt. Elias): Mit várunk, ha az egyetemen a hallgatóknak szemmagasságban 20 centis piros betűkkel kiírt szöveget sem olvassa el senki?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:33:13

@Hadrian77:

Nem tudom, én négy éves korom óta mindent elolvasok, ami a szemem elé kerül. Mondjuk néha kényszert érzek, hogy hangosan is elolvassam.:D Van vele más is így?

noirp 2010.02.24. 17:33:38

@Ernoke: "mindenki apja modoros hozzánemértő valahol"
Ezen a semmiségen öt percig úgy röhögtem, mint a narkós hiéna.
:DD
Nem értek én a modorhoz, hö.

lárvalányhaj 2010.02.24. 17:34:24

@Frengi:

Ha szinkronizálnák a filmeket, ez nagyon hamar megváltozna, bár gyanítom, hogy ezt esélyegyenlőségi szempontokból aggályosnak tartanák egyesek. :P

noirp 2010.02.24. 17:34:38

@El Topo (Sgt. Elias):
"tolóajtó, na és"
Ez már azért nagyon durva. :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:41:47

@noirp:

Kollégám is lekávézta magát. Majdnem megfulladt.

2010.02.24. 17:43:13

@El Topo (Sgt. Elias): Én csak hangosan kommentálom. Ma pl. láttam valahol egy cetlit, miközben munkába tekertem, rá volt írva:
- Garázst keresek ezen a környéken.
Mondtam is, keress nyugodtan!

noirp 2010.02.24. 17:44:26

Ha most belegondolok...
2006-ban rádiósmagnót vettem nagyanyámnak, a világon a legutolsó kétdekkes darabot. Tkp. anyámmal közös ajándékot. Anyám csinált hozzá nagy betűkkel nyomtatott, egyszerűsített "gépkönyvet"; csináltunk hozzá saját kazettákat (pl. 'kabarémúzeum'-műsort). Gondoltuk, mi naivak, hogy örülni fog neki, plusz még jobban örülni fog neki, mert felvehet ezt-azt a Bartókról. (Nagyon szereti a komolyzenét).

Gondolom, tudjátok, mi lett?
Hozzá se nyúlt. A büdös életben be nem üzemelte. Mert minek az már neki. Nem ért hozzá. Elromlik, biztos! Nem, ne kapcsoljuk be. Á, arra a kis időre már minek megtanulni.
Ott állt a gép egy fotelban 2 évig. Dísztárgy volt(!).
Aztán tavaly már nem is tudom, hol volt. Valószínű odaadta az első lakótelepi gyereknek, aki arra járt.

Anyám ritkán szokott anyósára káromkodni, nagyon-nagyon ritkán. De ebben az egy esetben megtette...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:45:05

@Hadrian77:

Jól van, akkor nem csak én vagyok beteg.:D
De én mondjuk néha felolvasom a teherautók feliratait, meg az üzletek cégtábláit is. Többnyire magamnak, de ha van még valaki a kocsiban, az sem akadály.

noirp 2010.02.24. 17:45:49

@El Topo (Sgt. Elias): Anyám is automata-olvasó (bár némán működik). Utca-és busztáblát, reklámtáblát, bármit. Scannel szüntelen :)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:47:21

@noirp:

Többnyire én is némán, de néha muszáj kimondanom, mondjuk azt, hogy TRAFIK.
:D:D:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 17:48:05

@Fapuma:

Nem, félrenyelt a röhögéstől.:D

2010.02.24. 17:49:11

@El Topo (Sgt. Elias): a török, bulgár, román kamionok feliratait olvasom szívesen:)

noirp 2010.02.24. 17:49:45

@Fapuma: Az 1962-es antineuralgica (vagy a bomlástermékei) szerintem már vegyifegyver. Ne csodálkozzatok, ha egyszercsak 12 nátó- ejtőernyős landol a ház előtt:DD

noirp 2010.02.24. 17:52:02

@El Topo (Sgt. Elias): Hjah.
Én trafok (trafom???) te trafsz (trafol??)...
:D

2010.02.24. 17:53:35

@noirp: igen, és ma Krampács napja van...:D

váj mí 2010.02.24. 17:55:22

@El Topo (Sgt. Elias): Áááá, ezt rendszeresen eljátsszák a népek a villamosokon és buszokon is leszállás-, illetve vészjelző viszonylatban. Nemcsak olvasni nem tudnak, színvakok is, basszameg!.

@Hadrian77: Jé, kommentálni én is szoktam! Igaz, csak magamban ;)

2010.02.24. 17:55:57

Én, bár nem tudok angolul, de meg szoktam nézni a filmeket eredeti - többnyire angol - szöveggel is, csak hogy tudjam, hogy milyen hangja van a szinésznek: modoros filmbuzi vagyok-e?

vincere 2010.02.24. 17:58:42

@Professor Pizka: én egyszer tudtam egy 20 millió ft-os komolyzenei kérdést a Legyen Ön is-ben. általános iskolában tanultam... annyira tetszett akkor, h. megjegyeztem.

2010.02.24. 18:00:30

Azt meg ne gondolja senki, hogy csak bennünket hülyítenek a kertévék az idióta műsorakikkal, ilyen tóksók, meg halvacsoracsata.

Az hogy a német adókon is ez megy már megszoktam, de a múlkor 2 hétig egyfolytában török adásokat voltam kénytelen végig szenvedni: ugyan ezek a baromságok menntek éjjel-nappal.

Már ott tartottam, hogy a 100 ojrós kérdést is meg tudtam fejteni, pedig nem is tudok törökül.

vincere 2010.02.24. 18:04:10

@El Topo (Sgt. Elias): ezek a csatornák a legótvarabb szinkronstúdiókkal dolgoznak pénzügyi okokból. lehet, h. az eredeti műsor jó

noirp 2010.02.24. 18:07:27

@F.house:
Ezt a találgatós típust ismerem. Nagyon fáhárahasz-tahó.
Válaszaim az elmúlt 10 évből (válogatás):
--Igen, van laborgyakorlat is.
--Nem, még sosem robbant föl a kezemben semmi.
--Nem, nem tartunk a laborban kanárit.[!!!!]
--Igen, van Veszprémben egyetem.
--Neeem, azért ezt a szakot választottam, mert direkt utálom.
--Igen, olyan is van külön, hogy szerveskémia, jól tudod.
--Igen, vannak Magyarországon is vegyi gyárak.
--Igen, a csajoknak is van munkaruha.
--Igen, Szfváron dolgozom. Nem, az nem Vidi.
--Nem, nem vagyok tagja az Alba Volán SC-nek.
--Fém-felületkezelés.--??--Alufelniket fényesítünk[vazze, hátha így érted].
--Nem, nem kézzel polírozzuk.
--Igen, egri labor. NEM, nemcsak bort vizsgálunk.
--Igen, meg tudjuk mondani, hány kalória egy kiló kenyér.
Más:
--Igen, néha nyávognak, de nekik ez a beszédük.
--Igen, tényleg lehet rájuk pórázt tenni.
--Nem, nemcsak a kutya tudja, hogy ki a gazdája.
--Igen, tényleg bent él a lakásban.
--Nem, nem büdös. [A te palotapincsid, az igen]
--Nem, nem sziámi, csak még nagyon kicsi, azért kék a szeme.
--Nem, nem perzsa, csak kinőtt a téli bundája.

Nem, nem folytatom.

noirp 2010.02.24. 18:08:24

@Hadrian77: Rosszul tudod. Ma Csotrogány napja is van. Kettős névnap.

vincere 2010.02.24. 18:10:33

@El Topo (Sgt. Elias): én, rendkívül modorosan, eljutottam odáig, h. már nem tudok megnézni egy filmet (azt még csak-csak), de főleg sorozatot szinkronnal, automatikusan fordítja vissza angolra az agyam, annyira nem magyaros se a nyelv, se a hanghordozás. inkább megveszem DVD-n vagy más úton jutok hozzá, ha érted, hogy mondom.
ellenben a hétvégén a Cinemaxon megnéztem az Amarcord c. Fellini-filmet, igazi békebeli, fantasztikus szinkronnal, tiszta felüdülés volt.

régen készültek olyan legendás szinkronok is, igen, van olyan film, amit csak eredeti szinkronnal nézek.

bocs, egy 3 órás iszonyatos mítingen vagyok túl (egy óriási Excel-adatbázist - a táblázat nem is jó szó rá - nyúztunk), és muszáj kicsit levezetnem...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:11:22

@noirp:

Aha, a trafik múltideje meg dohánybolt.

vincere 2010.02.24. 18:15:37

@El Topo (Sgt. Elias): én főleg utazás közben elolvasok minden feliratot, főleg az idegen nyelvűeket. külföldön jól lehet vele tanulni a kevéssé ismert nyelveket, otthon meg halálra lehet magunkat röhögni a BKV angol nyelvű feliratain. és mindig olvasom a rendszámtáblákat. nem tudok erről leszokni...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:17:31

@vincere:

A This is England-et meg nem nézted még meg, mi?:)
Egyébként értem ám, miről beszélsz. Woody Allen összes filmjei csak Kern Andrással élvezhetőek. De zseniális a fordítás is! Bele sem merek gondolni, milyen lenne most! Illetve egyszer láttam olyat, hogy Zana József volt a magyar hangja, majdnem elhánytam magam.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:18:58

@vincere:

A rendszámokat én is olvasom, és egy darabig emlékszem is rájuk.:) Például ha egy nap alatt ugyanazt kétszer látom, feltűnik.

vincere 2010.02.24. 18:22:29

@El Topo (Sgt. Elias): nem néztem meg, mert a (modorosan bevallom, igen magas szintű) nyelvtudásom ellenére van egy olyan defektem, h. a filmbeli beszédet nem értem tökéletesen, egyszerűen nem hallom, mit mondanak (pedig ha hallanám, érteném is). ezért nézek elsősorban DVD-ket, mert ott lehet angol hanggal és felirattal nézni, a másik úthoz csak akkor folyamodom, ha nincs más megoldás.
szóval, abban a filmben tuti vidéki angol kiejtést és szlenget nyomnak, amit én nem mindig vágnék, és nem találtam feliratos verziót.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:25:50

@vincere:

Kurva gyenge kifogásaid vannak:D
Küldjek hozzá angol feliratot?:D

vincere 2010.02.24. 18:27:30

@El Topo (Sgt. Elias): nekem a Vissza a jövőbe trilógia a szinkronok királya. mikor x éve kiadták DVD-n, újraszinkronizálták a lejárt jogok miatt, szinte teljesen ugyanazokkal a hangokkal, dehát ugye csaknem 20 évvel később (legalábbis az 1. részhez képest). nekem olyan DVD-n vannak meg a filmek, amikre rá van téve az eredeti 2.0 szinkron is, és úgy nézem. képtelen lennék még belehallgatni is az angol hangba.
szertartásosan, minden évben min. egyszer műsorra tűzöm:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.24. 18:30:44

@vincere:

Írj egy levelet a kukacomra, hogy tudjam, hova menjen!

Fapuma (törölt) 2010.02.24. 18:33:35

@vincere: nemregen lattam a kovetkezo, hivatalosnak latszo tablat>> Don't even think about thinking about parking here

...mondanom sem kell majdnem beszartam vezetes kozben

janomano 2010.02.24. 18:36:06

@Hadrian77: Helyesen: garázs-garazsat (darázs-darazsat).

Isten éltesse a Drapériákat!

Celtic 2010.02.24. 18:52:20

www.timurlenk.hu/blog/index.php?lap=2008sep.html

- Jó napot kívánok, Köcsög József vagyok és fel vagyok háborodva.
- Üdvözlöm, Köcsög úr, miben segíthetek?
- Maguk ajánlották ezt a konfigurációt és most nem működik.
- Tessék, Köcsög úr? Ön nem vett tőlünk semmit!
- Na igen, nem maguktól vettem, de a műszaki ajánlatot maguk adták!
- Ó, igen. Emlékszem, körülbelül a tizedikre mondta azt, hogy ez már szinte jó.
- Deésén megvettem és nem jó!
- Köcsög úr, nem hinném, hogy bármiféle felelősséggel tartoznánk, de azért kíváncsi vagyok, panaszkodjon.
...
- Aha, értem, szóval tulajdonképpen mindenből megvette a legolcsóbbat, amiről úgy gondolta, hogy helyettesíteni fogja azt, ami mi ajánlottunk.
- Igen, mert az is jó, ráadásul sokkal olcsóbb! De maguk elbaszták a tervezést, mert amikor összeraktam, nem lett jó!
- Ehkhm, ehkhm. Nincs az a tervezés elbaszva, Köcsög úr, és ugye már érti, miért azokat a drágább izéket ajánlottuk.
- Értem, persze, de most jöjjenek ki és javítsák meg a konfigurációt garanciában!

2010.02.24. 18:58:33

@Celtic: Egy barátom 2000 körül összeválogatta listából a legjobb hardvereket egy konfigurációba, természetesen összerakva folyton lerohadt neki:)
Tegnap Pesten voltam partnernél, két usb-t tett tönkre az egyik új gépük, szétszedettük IT-sel, rosszul voltak a csatlakozók az alaplapra dugva, megsütötte mindegyik usb-t.

Celtic 2010.02.24. 19:08:05

@Hadrian77: Kedvencem a "mindenbol a legocsobbat". Aztan csodalkozik (es nem veszi eszre), hogy tizszereset kolti ra azzal, hogy en kijarok es megcsinalom.

Celtic 2010.02.24. 19:08:38

@Hadrian77: USB: pedig annal egyszerubb nincs, minden IGAZ MAGYAR ra tudja dugni :) (piros-feher-zold)

2010.02.24. 19:12:33

@Celtic: pedig én nem vagyok olyan gazdag, hogy megengedhessem magamnak, hogy az olcsóbbat veszem meg:)

csavargo 2010.02.24. 19:36:13

@Celtic: Az egész blog nagyon jó, érdemes elolvasni :)

2010.02.24. 19:55:58

@Celtic: Én nem értek hozzá, ezért a drágábbat veszem, hogy az biztos jó.

A gyerekeim meg elájulnak, mert a legtöbb műszaki cikket csak alapjáraton használok, mint pl, egy baromi drága mp3, csak a kossuth rádiót hallgatom, a fiam szerint erre egy ezer forintos zsebrádió is elég lenne - igen, mondom, de ez hátha nem romlik el olyan hamar.

Celtic 2010.02.24. 20:23:54

@csavargo: Egen, mar vagy ot eve rajongo vagyok.

Celtic 2010.02.24. 20:36:24

@Frengi: Teny, hogy neha eltunodik az ember, csak a marka miatt olyan draga vagy tenyleg annyival jobb. Mondjuk, sztem se jo dolog egy MP3 playert venni radiohallgatasra, mert ha veszel ezresert egy radiot, akkor bedoglik, eldobod, de egy MP3 player kisse draga ilyen szempontbol...

Asztali DivX playerek: van egy nagyon jo forum, kielemezik, milyet erdemes venni. A 20e Ft-os kategoria er annyit, mint a markas, otvenezres:
- kis, nevenincs ceg rakja ossze, nincs reklampenz, marka ara
- Hogy megis megvegyek, igyekszik minden ujitast belerakni a ceg
- Az elektronika ugyanaz benne, mint a markas darabban

Negativum, hogy a mechanika altalaban sokkal gagyibb, tehat nem elavulni fog, hanem pl. nem adja ki a cd talcat, eldurran a tap, stb.

Es igen, itt is, mint szinte minden eszkoznel, erdemes elottte forumokat bongeszni, teszteket olvasni, es megprobalni megbizhato helyrol beszerezni az infot :) Kis idoraforditas, de utolag nagyon megeri: felgigas Samsung MP3-asom volt, a mereten kivul nagyon megfelelt. Vettem egy 4G-t es jott a kopp: nem egyszeru USB mass storage-kent latta (tehat radugom, ott a filerendszer, konyvtarak, fileok, stb), hanem csak egy elbaszott Windows protokoll kezelte, asszem MPT a neve. Sikitva akartam kimenekulni a vilagbol (nem volt akkor meg windowsos gepem), aztan valaki megszant es felrakott egy regebbi firmware-t, amitol olyan lett, mint egy pendrive en meg boldog ember. Ki is raktam a fw-t egy ftp helyre, napi tiz letoltes volt atlagban, a vilag minden tajarol, tehat nemcsak nekem volt gondom vele.

Masik: Uj telo. Egy dolog erdekelt: viz-, utes-, porallo legyen, mint a regi Siemens M65-on (amibol harmat is elhasznaltam). Persze egyik oldalon sincs ez a tulajdonsag feltuntetve, de vegul megtalaltam, Samsung B2100. Adatlap szerint max. 4G SD kartya mehet bele, hat persze csak 2G volt a max es abbol se mindegy, milyen. De a boltban, ahol a kartyat vettem, kicsereltek. A Samsung honlapjan (pedig irtam nekik, igaz, nem Dezso-stilusban) azota is basztak lecserelni. Es amirol megintcsak egy szo sem volt: max. 300k-s java proggi mehet ra :( Ez igy nem tunik fontosnak, de amikor a google mapsot fel akartam rakni, hogy konnyen odatalaljak valahova, hat szivenutott. Van 2G helyem es max. 300k lehet egy proggi :(

Szoval, erdemes tobb helyen korulnezni, obbfele tajekozodni, de garancia nicns arra, hoyg ne essen pofara az ember.

Es ha valaki hulyesegnek tartana, hogy ilyen igenyeim vannak:
Olyan, mint egy Ferrari Zsiguli-motorral: valoszinutlen, hoyg 300 km/h sebesseggel szeretnel szaguldozni, de akkor is, ha lehet ne basszanak mar at.

lr 2010.02.24. 23:33:56

@Gabica: Meg kell mondjam ,családi okokból én is erősen tikkelni kezdek, ha valaki akár csak el akar kezdeni "Én csak segíteni akarok neked"-et játszani velem, de ha ezt ténylegesen meg is tenné, ráadásul a személyes terembe való beavatkozással, alighanem én is azzal a lendülettel, gondolkodás nélkül pisilném ketté.
(Egyszerűen azért, mert közel minden okkal olyan körülöttem, amilyen. Ami nem, azzal kapcsolatban meg nem kell sokat győzködni, mert akkor nekem aztán tök8. De rajtam kívül nem tudok másról, aki vágná, mi melyik kategória. :P)

(Fokozom még: pl. mikor ebben a konzumidióta világban sikerül lelnem _bármit_ (házipapucstól az autóig), amit szeretni tudok (általában mert praktikus, tartós, és szép - ad absurdum vmennyire még egyedi is), akkor azt a végsőkig nullrevideálom(!), karbantartom, megóvom, megjavítom, meg efféle őrültségek.(Nem tartós fogyasztási cikkben, élelmiszerben is igyexem kitartani, bár utóbbibanolyat még nem láttam, hogy valami pár kezdeti hónap után ne kezdett volna el egyre szarabbá válni.
De az Ultraderm legalább olyan, mint 20 éve :D)
Továbbá: hajlamos vagyok a gyűjtögetésre, de ezt már megtanultam kezelni úgy, hogy eleve csak olyasmit engedek be az életembe, amire _valóban_ szükségem van. Emiatt falra mászok pl. még a nem praktikus ÉS nem saját készítésű ajándékoktól is.)

Ha valaki mindemellett igénytelen, és nem zavarja a 17 éves kávéfolt a falon, megvárja, míg lerohad róla a kedvenc mamusza, vagy a dolgok folyásának olyan módjaihoz is ragaszkodik, amiket nem képes intelligensen (!= racionálisan!) megokolni, az meg szerintem egy ettől teljesen független kategória.

Ja poszt, és a kommentek is remek, nem minden nap olvasok el 200+ kommentet úgy, h iylen jól szórakozzam. :)

a Bloom 2010.02.24. 23:39:57

"Egy dolog erdekelt: viz-, utes-, porallo legyen, mint a regi Siemens M65-on (amibol harmat is elhasznaltam)."

Itt csak en latom az ellentmondast? :)

theo 2010.02.24. 23:48:10

Anyukáméknak még megvan az a videómagnó amit az első ausztriai utunkon vettek.A koráról annyit, hogy azt hiszem fiatalabb lányal is voltam már.
Addig nem halhatok meg nyugodtan, amig ki nem imádkozom a lakásukból, bár egyelőre vesztésre állok, hiszen a '91-ben felvett "Flash Dance-t már csak az játsza le. És egyébként is, ha müködik miért dobnánk ki"

migueldiez 2010.02.25. 00:03:39

Szevasztok,
Ez most kicsit OFF,de
ez volt az Indez cimlapon,
almafa.blog.hu/2010/02/24/talalos_kerdes_217
es innen jut akkor eszembe, hogy elsikkadt az Arany Farmelleny-szavazas -pedig ez hozna meg par szavazatot a kismamaszajtoknak!
(Eleddig ott, egyetlen egy, de annal korrektebb kommenmt szerepel ott, az meg a kulöndij.)

vincere 2010.02.25. 00:41:29

@theo: a szüleimnél a mai napig funkcionál rádióként az a Sanyo kazettás magnó, amit apu 30 éve vett Svájcban, nagyon nagy szám volt annak idején.
úgy hozzátartozik a konyhához, mint a vasárnapi ebédhez a Kossuth rádió :)
(nem is nagyon jön be rajta más)

noirp 2010.02.25. 06:59:27

@El Topo (Sgt. Elias):
De szombat este elmegyünk a trafóházba, azt' jól betrafunk megint.

Celtic 2010.02.25. 07:58:11

@a Bloom: Nem, jol latod, legalabbis reszben :)

1. elhagytam egy nehez ejszakan a papucsommal egyutt
2. hasznaltan vettem, szar volt az elektronika, orokke kikapcsolt, akar hivas kozben is
3. ez elvileg jo, de lecsereltem a Samsungra

IndaMuncher 2010.02.25. 12:02:49

@migueldiez: Dehogyis off, az ősanya téma sosem off. :)

noirp 2010.02.26. 06:58:28

@Professor Pizka: Bővebben is kifejthetted volna. Hogy jöjjenek a Csotrogányok és a Sziddhárthák.
Megj.: a Brahms-kamarazenés írás se rossz.:)) "És akkor megszólal a nyinyányi" LOL. Így jár, aki Brahmssal próbálkozik. Mikor annyi zeneképes zeneszerző van...

Vágási Matyi 2010.02.26. 11:19:39

CBA, FBI :D

Ahogy egy autós blogra kommentelő, kevésbé kedvelt felhasználó kissé modorosan mondaná: "Régebben a szar is krémesebb volt."

ABS nélkül sokkal szarabb, ez tény. Klíma nélkül dettó.
Sacikánál nem borulna a fószer, ha tudná, hogy az újabb tévéken létezik két csatorna közötti gyorsléptető.
Persze ha mindkettő porka volt, akkor bukó. :)

Amúgy az a legszebb, hogy annak ellenére, hogy tudja magáról, hogy hülye hozzá, még véletlenül sem kérné ki egy hozzáértő véleményét.
Vagy ha kikéri, akkor is azt csinálja, amit a fejébe vett.

Árkászati Hadimérnökség 2010.02.26. 11:44:34

Nálunk az "olyan jól meg tudod csinálni..." kezdetű ügyletet még hölgykollégák is "hátékázásnak" nevezik, pedig azt hittem, csak "leszolgált" "bajtársak" ismerik ezen az néven. Egyébként úgy kezdődik, hogy

-- Kié ez a fél kávé a főzőben?
-- Enyém, de még nincs kész...
-- ?
-- Tudod, valahogy nem jött ki a víz... (nem töltött bele)

(és amíg nem teszel bele, és nem főzöd le az övét, addig magadnak sem csinálhatsz, mert ugye bunkóság kiönteni/félretenni, és csinálni egyet magadnak)

-- kicsit később: Tessék, elkészült, látod, csak víz kellett bele...
-- O'an ügyes vagy... (majd innentől forevör, talán még "Kávésfiúnak" is szólítanak, nem is csak a hátad mögött)

Másik:

-- Nem láttad a mai elemzést? (mindenkinek ott van a gépén, lehet olvasni, színes is)
-- De, itt van a gépemen, most olvasom...
-- Kinyomtatva idehoznál egyet?
-- (persze magában: baszd meg a monitoridegen-nyugdíjelőttmárnemtanulommeg-semmiújatnemvaokhajlandó-majdafiatalabbkollégákmegcsinálják/majdafiamotthonmegmutatjadenemtanulommeg-mégbekapcsolnisemtudomerrevihogvabüszkélkedek anyádat) És persze hangosan: Bocs, egy perc, mindjárt, kinyomtatom és viszem (az meg bosszús, mert várni is kell, 30 mp) Tessék, Valikám...
-- De itt ez a sor miért szürkével van kiemelve, amikor a monitoromon meg sárga?
-- (hogy rohadtál volna el, hát akkor láttad is a monitoron, akkor meg minek kinyomtattatni mással, óhbm!)

Itt kezdődik minden. Közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz, tíz éve dolgozom egy helyen, és mégis megcsinálom, mert már nem vagyok hajlandó a félkávét kiönteni, utána meg hallgatni a fortyogást a kávézóban, és nem vagyok hajlandó hangosan magyarázni a szándékosan süket-és-szándékosan-béna kollégának, hogy "odahúzod a xxx-ra, és jobb egérrel katt... mondom jobb... egy példány... nem jön ki? na várjál odamegyek", és arra sem, hogy "itt van nálam egy!"-gyel odadobjam az én asztalom sarkára, és nézzem, ahogy puffogva-felfújt képpel-sötét pillantással-de köszönöm nélkül odajöjjön (plusz fortyogás a kávézóban).

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.27. 10:08:10

@Árkászati Hadimérnökség: nagyon sokan nem jöttek rá, hogy nekik az államigazgatásban kellett volna elhelyezkedni. Ott elég 5-ből 1 embernek dolgozni, a versenyszférában pedig 5-ből akár 2-3 is csinál valamit :) Az alapján, hogy az adott munkahelyen, ahová kerültek, mennyien képesek dolgozni, a munkanélküliségi ráta 30-35% kellene legyen.

Nem géppel kellene építeni azokat az autópályákat, hanem kézzel, kislapáttal, meg vödörkével, annyi alkalmas ember van rá!

balra 2010.03.02. 16:12:20

Az utolsó két mondatért kitüntetést érdemelsz.

nandras01 2010.10.02. 21:28:28

@vincere: hehe... a rendszámtáblákat én is, gyerekkorom óta.
soha nem tudtam egyet sem megjegyezni...
süti beállítások módosítása