Na picinkáim, a mai levél egy eddig még kommentek szintjén sem említett jelenségről fog szólni: a modoroskodó, kioktató bunkóságról.

Rebeka rokifeller osztotta meg élményeit kicsit panaszkönyves, homáros, BKV-figyelős stílusban. Bár alapból ez a téma szerintem nem kívánkozik e blog hasábjaira, a történetekben sok saját élményemet is fel tudtam fedezni, ahol vevőként, ügyfélként vagy akár munkatársként is képzetlen szakbarbárok sértő, lenéző okoskodását kellett (volna) eltűrnöm.

Jelentéktelen munkájának jobb ismeretén felbátorodva úgy érzi, tud valamit, amit a másik nem.

Pontosan róluk írtam a call centeres posztban a kioktató résznél.

Szia Tibi,

Talán már kiveséztétek, én is már rengetegszer cuppogtam rajta, de ma megint előjött. Ez egy ilyen modoros taplóság, aminek az eredeti változata talán azokhoz az átalános iskolai tanárnénikhez és bácsikhoz köthető, akik ezzel a jól ismert negédes, ám gonosz beszólogatással próbálták megszégyeníteni (nevelni..?) a szerencsétlen gyerekeket. Nem tiszta nyelvi modor, gesztusokkal együtt válik azzá. Na mindegy, eldöntitek, hogy kell vagy sem.

Ránézésre a szolgáltató szektorral kapcsolódik össze elsősorban, legalábbis az esetek többségében a modoros/modortalan személy éppen munkáját végzi, miközben tapló. Barátságtalan viselkedését számára többnyire az indokolja, hogy akivel barátságtalan, az szerinte hülye, alulinformált, hülye és megint hülye. Hogy ő van értelmi és erkölcsi fölényben, azt talán abból eredezteti, hogy ő az, aki dolgozik, tehát ő a bennfentes. A másik pedig kevésbé, hiszen csupán igénybe veszi a szolgáltatást, és ebből kifolyólag már alapból nem oké vele valami. A szolgáltatást igénybe vevővel feltehetően azért köcsög, mert nagyon mélyen átérzi, hogy ő az, akinek mindig igaza van, és nem a vendég. Olyan mélyen meg van erről győződve, hogy ahhoz már vendég/vevő sem kell, tudja ő előre, mekkora méretes barom lesz a következő is. A pszichológiai kérdésekben felkészült áldozat számára persze világos, hogy az illető pusztán frusztrált, boldogtalan, baszatlan és impotens, de ezeket hiába mondogatja magának, mert a tüske mégis szúr egy kicsit, és hosszabb-rövidebb időre a jókedvnek is lőttek.

Jöjjön egy-két példa, persze a sort ezúttal is a végtelenségig lehetne folytatni.

A lakótársammal, Zsófival történt ma, hogy egy barátnőjével egy Maros utcai nyelviskola / nyelvvizsga központba mennek, ami egy nagy irodaházban van. Bemennek a nagy üvegkapun, balra egy kalicka, kicsi bankfiók talán, előre meg az irodaház. Nem tudják merre, úgyhogy előre, ott egy recepció, ahol lányok ülnek, és megkérdik, hogy mi a helyzet. Eszterék a nyelvviskolát keresik.

- Ah – mondják a recepciós lányok olyan fejjel, hogy hogy lehet megint ezzel az ostoba kérdéssel jönni. Majd hozzáteszik szépen, lassan, tagoltan:

– Nagybetűkkel van kiírva az ajtóra.

Zsófiék elkotródnak.

- Olvasni tudni kell – nyávogják utánuk a jótanácsot a recepciósok.

 

A klasszikus:

Áll a villamos a megállóban, gyúródnak fel az utasok, köztük néhány idősebb, kevésbé fürge. Majd a villamosvezető a hangosbemondóban bársonyos hangon, amilyen kedvesen a kisfiának mondja a boldog szülinapot:

- Így van, csak nyugodtan, álljunk meg szépen az ajtóban... Én ráérek, tőlem itt maradhatunk...

Egy szomorú variáció:

- Szerintem az van kiírva, hogy biciklivel a villamosra nem lehet felszállni – mondja a vezető nagyon okosan, nyilván többször is kiolvasta az ominózus feliratot (vagy jelet). Erre ébredek fel, nézek előre, alig van valaki a villamoson, nem látok sehol biciklit. Állunk. Kánikula.

- Tőlem várhatunk – sóhajt nagylelkűen a villamosvezető egy perc múlva. Ez a mondat valamiért nagyon népszerű.

Megint nyújtogatom a nyakam, és akkor látom meg, hogy néhány méterre mögöttem egy apuka áll a forgóban két gyerekével, és mellettük két gyerekbicikli. Akkorák, mint egy-egy nagyobb bőrönd. A két gyerek megszeppenve, apuka nem szól semmit, vár.

- Kedves utasaink, sajnos nem mehetünk tovább, mert biciklivel a szerelvény nem közlekedik.

Még várunk egy darabig, apuka nagyon elszánt, a gyerekek egyre jobban kétségbeesnek, a kislány elkezdi lehúzni a biciliket és az öccsét a villamosról, apuka közben meg van alázva (egyébként cigány, és lehet, hogy némi szerepe van a történetben ennek is, ki tudja), nem tudja mit csináljon, inkább marad. Kislány húzza őket az ajtó felé, apuka nem enged. Ekkor megjelenik a villamosvezető, megáll az ajtóban, és megkéri őket hasonló hangsúllyal, hogy ne akadályozzák a tömegközlekedést, és elmondja, hogy szerinte nem olyan nehéz felfogni, hogy biciklivel nem lehet felszállni a villamosra. Úgyhogy végül csak leszállnak, villamosvezető szépen visszamegy, apuka rázza az öklét, kislány sír, kitépi a kezét az apjáéból, mert rá dühös, hogy miért nem szálltak le. És persze, még igaza is van.

 

Underground verzió:

A Sörkert nevű kocsma csaposai között van egy-két messze földön híres tapló, s igen érdekes, mert az újabbak is egykettőre felnőnek a idősebb generáció bicskanyitogató színvonalához. A napokban történt a Sörkertben a pultnál.

- Hm? – új lány, testesebb, világos vörös hajú. Látszik rajta, hogy mérges, hogy ideges, mintha fontosabb dolga is lenne annál, hogy kiszolgáljon, de bazmeg elmozdulni nem tud a kurva pulttól. A kurva anyánkat nekünk is, mondja a biccentésével felénk, persze hivatalosan azt érti rajta, hogy mi a faszt akarunk. Kornél, a haverom, tényleg kedvesen megkérdezi, a lány háta mögé mutatva, ahol a különböző borok vannak, hogy:

- Az a piros, az micsoda?

- Az a piros... – válaszolja a lány lesújtóan, hátra se néz. Majd jön a negédes rész: – Megtennéd, hogy megpróbálod magad értelmesen kifejezni?

A közös ezekben a megalázási szándék, az, hogy az illető hányni akar, valakire jól ráhányni, és ha lehet, akkor valaki másra is, és az mindegy is, hogy a másik ott a hányás alatt most megalázva érzi magát vagy sem, hanem az a lényeg, hogy ez a hányás menjen ki. Újra, újra, mert termelődik.

Persze mint minden modorosság, ez is elterjedt, és sokan ismerjük a műfajt belülről is (ki jobban, ki kevésbé). Úgyhogy ezért – és mert most minden kifejezhető Michael Jacksonnal – például a Man in the mirror c. számot lehet hallgatni a poszt meg a kommentek mellé.

Ja, a neveket itt is megváltoztattam.

Legközelebb írunk az önérzetes vásárlóról is, de addig lehet tölteni a panaszkönyvet ;-)