Olvasói rovat - Modoros taplóság

2009/08/11. - írta: Modor Tibi

Na picinkáim, a mai levél egy eddig még kommentek szintjén sem említett jelenségről fog szólni: a modoroskodó, kioktató bunkóságról.

Rebeka rokifeller osztotta meg élményeit kicsit panaszkönyves, homáros, BKV-figyelős stílusban. Bár alapból ez a téma szerintem nem kívánkozik e blog hasábjaira, a történetekben sok saját élményemet is fel tudtam fedezni, ahol vevőként, ügyfélként vagy akár munkatársként is képzetlen szakbarbárok sértő, lenéző okoskodását kellett (volna) eltűrnöm.

Jelentéktelen munkájának jobb ismeretén felbátorodva úgy érzi, tud valamit, amit a másik nem.

Pontosan róluk írtam a call centeres posztban a kioktató résznél.

Szia Tibi,

Talán már kiveséztétek, én is már rengetegszer cuppogtam rajta, de ma megint előjött. Ez egy ilyen modoros taplóság, aminek az eredeti változata talán azokhoz az átalános iskolai tanárnénikhez és bácsikhoz köthető, akik ezzel a jól ismert negédes, ám gonosz beszólogatással próbálták megszégyeníteni (nevelni..?) a szerencsétlen gyerekeket. Nem tiszta nyelvi modor, gesztusokkal együtt válik azzá. Na mindegy, eldöntitek, hogy kell vagy sem.

Ránézésre a szolgáltató szektorral kapcsolódik össze elsősorban, legalábbis az esetek többségében a modoros/modortalan személy éppen munkáját végzi, miközben tapló. Barátságtalan viselkedését számára többnyire az indokolja, hogy akivel barátságtalan, az szerinte hülye, alulinformált, hülye és megint hülye. Hogy ő van értelmi és erkölcsi fölényben, azt talán abból eredezteti, hogy ő az, aki dolgozik, tehát ő a bennfentes. A másik pedig kevésbé, hiszen csupán igénybe veszi a szolgáltatást, és ebből kifolyólag már alapból nem oké vele valami. A szolgáltatást igénybe vevővel feltehetően azért köcsög, mert nagyon mélyen átérzi, hogy ő az, akinek mindig igaza van, és nem a vendég. Olyan mélyen meg van erről győződve, hogy ahhoz már vendég/vevő sem kell, tudja ő előre, mekkora méretes barom lesz a következő is. A pszichológiai kérdésekben felkészült áldozat számára persze világos, hogy az illető pusztán frusztrált, boldogtalan, baszatlan és impotens, de ezeket hiába mondogatja magának, mert a tüske mégis szúr egy kicsit, és hosszabb-rövidebb időre a jókedvnek is lőttek.

Jöjjön egy-két példa, persze a sort ezúttal is a végtelenségig lehetne folytatni.

A lakótársammal, Zsófival történt ma, hogy egy barátnőjével egy Maros utcai nyelviskola / nyelvvizsga központba mennek, ami egy nagy irodaházban van. Bemennek a nagy üvegkapun, balra egy kalicka, kicsi bankfiók talán, előre meg az irodaház. Nem tudják merre, úgyhogy előre, ott egy recepció, ahol lányok ülnek, és megkérdik, hogy mi a helyzet. Eszterék a nyelvviskolát keresik.

- Ah – mondják a recepciós lányok olyan fejjel, hogy hogy lehet megint ezzel az ostoba kérdéssel jönni. Majd hozzáteszik szépen, lassan, tagoltan:

– Nagybetűkkel van kiírva az ajtóra.

Zsófiék elkotródnak.

- Olvasni tudni kell – nyávogják utánuk a jótanácsot a recepciósok.

 

A klasszikus:

Áll a villamos a megállóban, gyúródnak fel az utasok, köztük néhány idősebb, kevésbé fürge. Majd a villamosvezető a hangosbemondóban bársonyos hangon, amilyen kedvesen a kisfiának mondja a boldog szülinapot:

- Így van, csak nyugodtan, álljunk meg szépen az ajtóban... Én ráérek, tőlem itt maradhatunk...

Egy szomorú variáció:

- Szerintem az van kiírva, hogy biciklivel a villamosra nem lehet felszállni – mondja a vezető nagyon okosan, nyilván többször is kiolvasta az ominózus feliratot (vagy jelet). Erre ébredek fel, nézek előre, alig van valaki a villamoson, nem látok sehol biciklit. Állunk. Kánikula.

- Tőlem várhatunk – sóhajt nagylelkűen a villamosvezető egy perc múlva. Ez a mondat valamiért nagyon népszerű.

Megint nyújtogatom a nyakam, és akkor látom meg, hogy néhány méterre mögöttem egy apuka áll a forgóban két gyerekével, és mellettük két gyerekbicikli. Akkorák, mint egy-egy nagyobb bőrönd. A két gyerek megszeppenve, apuka nem szól semmit, vár.

- Kedves utasaink, sajnos nem mehetünk tovább, mert biciklivel a szerelvény nem közlekedik.

Még várunk egy darabig, apuka nagyon elszánt, a gyerekek egyre jobban kétségbeesnek, a kislány elkezdi lehúzni a biciliket és az öccsét a villamosról, apuka közben meg van alázva (egyébként cigány, és lehet, hogy némi szerepe van a történetben ennek is, ki tudja), nem tudja mit csináljon, inkább marad. Kislány húzza őket az ajtó felé, apuka nem enged. Ekkor megjelenik a villamosvezető, megáll az ajtóban, és megkéri őket hasonló hangsúllyal, hogy ne akadályozzák a tömegközlekedést, és elmondja, hogy szerinte nem olyan nehéz felfogni, hogy biciklivel nem lehet felszállni a villamosra. Úgyhogy végül csak leszállnak, villamosvezető szépen visszamegy, apuka rázza az öklét, kislány sír, kitépi a kezét az apjáéból, mert rá dühös, hogy miért nem szálltak le. És persze, még igaza is van.

 

Underground verzió:

A Sörkert nevű kocsma csaposai között van egy-két messze földön híres tapló, s igen érdekes, mert az újabbak is egykettőre felnőnek a idősebb generáció bicskanyitogató színvonalához. A napokban történt a Sörkertben a pultnál.

- Hm? – új lány, testesebb, világos vörös hajú. Látszik rajta, hogy mérges, hogy ideges, mintha fontosabb dolga is lenne annál, hogy kiszolgáljon, de bazmeg elmozdulni nem tud a kurva pulttól. A kurva anyánkat nekünk is, mondja a biccentésével felénk, persze hivatalosan azt érti rajta, hogy mi a faszt akarunk. Kornél, a haverom, tényleg kedvesen megkérdezi, a lány háta mögé mutatva, ahol a különböző borok vannak, hogy:

- Az a piros, az micsoda?

- Az a piros... – válaszolja a lány lesújtóan, hátra se néz. Majd jön a negédes rész: – Megtennéd, hogy megpróbálod magad értelmesen kifejezni?

A közös ezekben a megalázási szándék, az, hogy az illető hányni akar, valakire jól ráhányni, és ha lehet, akkor valaki másra is, és az mindegy is, hogy a másik ott a hányás alatt most megalázva érzi magát vagy sem, hanem az a lényeg, hogy ez a hányás menjen ki. Újra, újra, mert termelődik.

Persze mint minden modorosság, ez is elterjedt, és sokan ismerjük a műfajt belülről is (ki jobban, ki kevésbé). Úgyhogy ezért – és mert most minden kifejezhető Michael Jacksonnal – például a Man in the mirror c. számot lehet hallgatni a poszt meg a kommentek mellé.

Ja, a neveket itt is megváltoztattam.

Legközelebb írunk az önérzetes vásárlóról is, de addig lehet tölteni a panaszkönyvet ;-)

Címkék: olvasói
29 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Klárensz 2009.08.11. 12:04:08

A többi modorossággal szemben a kioktatósdi tényleg nagyon el tudja rontani az ember kedvét. Az vajon véletlen, hogy nekem is a tömegközelekedés jut eszembe először erről a fajta modorosságról? Mondjuk nekem nem a sofőrrel akadt problémám.

Egy tömött buszon utaztam, ahol pont egy ajtó melletti jelzőgombnál tudtam csak kapaszkodni. Valamikor út közben egyszer csak valaki elkezd ütögetni, rángatni, löködni mintha kiakarna tépni a helyemről. Hátranézve látom, hogy egy idős néni szeretne jelezni. Mondtam neki, hogy elég lett volna ha csak szól, hogy "lécci jelezzél". Na itt kezdődött a kioktatás:
"Maga le szeretne szállni? Nem? Mert én a beteg unokámmal igen, úgyhogy ne álljon az utunkba, hanem engedjen minket az ajtóhoz..."
A kiabálásra felfigyelve a körülöttünk álló emberek lesújtóan néztek rám. Nyilvánvaló volt , hogy ebből én már jól nem jövök ki, úgyhogy inkább csak megpróbáltam őket odaengedni, de nem jött össze, azért a kedves néni nem adta fel, addig próbált nyomakodni amíg meg nem állt a busz, kiengedni is csak úgy tudtam őket, hogy előbb én szálltam le.

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2009.08.11. 12:19:31

Az autóvásárlásos dolgok sem gyengék, mondjuk az értékesítő tud 2 adatot (LE és ccm), de téged esetleg érdekel, hogy ... - és itrt ök értelmes kérdést teszel fel. Erre, mivel semmihez nem ért, olyan undorral tekint rád, mint egy férgre. Amúgy meg vajon, ha egész nap a faszát veri a szalonban, miért nem tudja pl. csípőből a kemény 3 (!) felszereltségi szintet?

Aztán amikor visszaviszed kötelező szervizre, ah!

A téma kifogyhatatlan...

Gumineaux 2009.08.11. 13:28:24

Butikban/ruhaboltban az „eladó” a 18-22 éves, unatkozó kiscsaj, 150 cm és 35 kg. Ha megkérdezem tőle, hogy az illető ruhadarab kapható-e 42-es méretben, jön a válasz (fintorogva): ilyen _nagy_ méretet mi nem tartunk…
Megkérdezem, ez műszál-e? – Benne van a címke! (fintor)
Hogy kell mosni? – Az is a címkén van!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.11. 13:52:42

Én nem bánom, ha valaki ilyennel próbálkozik... Vérmérséklettől, pillanatnyi elmeállapottól, a sértés súlyosságától függően ezernyi és egy módon lehet tisztán önvédelmi szándékkal a porba alázni/megszégyeníteni/kifigurázni/szimplán a büdös kurva anyja tetves valagába visszaküldeni az ilyen férgeket.

Utána mindenki jobban érzi magát! :) Az a baj veletek, hogy túlságosan könnyen megalázkodtok!

Tessék:

1. A recepciós: Valóban, ki van írva? Elnézését kérem, bizonyára igaza van...Ez esetben megtenné, hogy odamegy és elolvassa, vagy most azonnal közli velem emlékezetből? :)
2. Villamosvezető: Elnézést, az ott mögöttünk nem a következő szerelvény? :)
3. Csaposlány: Úgy, hogy te is megértsd, kedves? Légy oly kedves fogd meg a kis kacsóddal az üveget - nem, nem azt, a másikat - nem, alatta - nem jó, fölötte... ehh mindegy nem értesz te ehhez, másra biztos jó vagy, ahogy így hátulról nézegetlek, mikor végzel és mennyit kérsz egy szárazanálért?

Ők kezdték, és akkor még finom voltam...

e_e 2009.08.11. 14:09:05

jo poszt, fontos temarol, ami mindannyiunkat erint KISHAZANKBAN.
egyebkent szo nelkul hagyni valoban nem szabad, legalabb kicsit gondolkozzon el a kocsog, h vmi nem ok a viselkedeseben.

DrJohnson 2009.08.11. 14:11:38

Szerintem ez a stílus teljesen rendben van, én is így kommunikálok.

yenoee 2009.08.11. 14:57:39

Teljesen rendben van ez a poszt.
Amúgy különös, bizsergető érzés a példák során körvonalazott tucatköcsög-típust természetes éltető közegén kívül problémamegoldás közben megfigyelni...
:)

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.11. 14:59:26

@e_e: Nem fog elgondolkodni, mert úgy érzi, még neked áll feljebb, aztán egész nap ezen puffog, meg otthon a családnak is elmeséli, hogy milyen köcsög ügyféllel volt dolga és elmegy aludni, másnap meg egy másikkal teszi meg ugyanazt. Mert utálja a melóját, mert utálja az embereket, vagy menstruál, vagy mittomén, elhagyta a menyasszonya stb és ezért mindenki más hibás, de ő nem.

És az egészségügy? Hivatalok? Mennyei manna :D

cd-r 2009.08.11. 15:06:35

egészségügy? már attól kinyílik a bicska a zsebemben, hogy meglátom a hófehér zoknijukra húzott scholl papucsot.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.11. 15:25:53

@Vorg a Halhatatlan Báró: fiamnak (még csak 17 éves volt) be kellett menni az Apehban valamit javítani a bevallásán amit elbasztam.
Küldbe az anyukádat!
Hát az nem nagyon lesz jó, mert tetszik tudni ő nagyon ideges lesz, mert dolgozik és ezért szabit kell neki kivenni, esetleg talán kiabálni fog a nénivel - elintézték neki nélkülem.

Otthon megkérdeztem tőle, milyen volt a csaj: tudod anya olyan barna szoknyás szobapapucsos fajta.

Tanácsi cápák ugyan ez a kategória.

Erzsebet 2009.08.11. 15:38:48

Én az önkormányzati szociális osztály dolgozóin tapasztaltam, hogy megalázó, elutasító hangnemben beszélnek az ügyífelekkel. Fiam amikor felkerült az egyetemre, ismerőseim tanácsolták, hogy vegyük ígénybe a Bursa-ösztöndíjat. Nem kaptuk meg, helyette goromba hangvételű, lekezelő levelet hozott a postás. Azzal is be lettünk csapva, hogy az első nyelvvizsga díját visszatéríti az önkormányzat. Nem így volt. Azóta kerülöm őket, mint a leprásokat.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.11. 16:36:16

Nekem attól szorul ökölbe a kezem, amikor felszólító mód helyett feltételes módban szólnak hozzám. Pl. nem azt mondják, hogy "Töltse ki az űrlapot, és hozza el a jövő héten", hanem azt, hogy "Ki kellene tölteni az űrlapot, és vissza kellene hozni a jövő héten" -- jellemzően negédes, nyafka hangon előadva.

Faterom (aki régen középvezető volt, úgyhogy van némi elképzelése arról, hogy hogyan is kellene bánni az ügyfelekkel) jellemzően panaszkönyvet kér és/vagy bemegy panaszt tenni a főnökhöz, hogyha egy eladó, pincér stb. bunkózik vele. Lehet, hogyha ezt mindenki megcsinálná, akkor egy idő után ki lehetne irtani az eladói bunkóságot. Bár nem tudom, én inkább sajnálom ezeket az embereket, a többségük szarér-hugyér robotoló, frusztrált szerencsétlen.

LyukasBogrács 2009.08.11. 18:06:04

Talpo-indikatorok, avagy ami nalam kiakasztja a nyomasmerot:

"Most nem azert mondom, de..."

"Figyeljel, hallod..."

"Na jo dehat ez nem a hadsereg."

"... na de mindegy, te tudod."

"Most mit izgulsz, nem halsz / rokkansz / benulsz / szegenyedsz bele."

"Ez most fontos? Minek az neked?"

+ valogatott karomkodasok kotoszokenti alkalmazasa kiskosztumben, nyakkendoben, maga ele 30 fokos szogben lefele bamulva, szaja sarkabol, flegma hangnemmel.

Concertina, a szögesdrót 2009.08.11. 18:36:05

-Ah, kereskedelem!
ma nyafogtak az illetéles elvtársak, hogy milyen borzalmas lesz, ha szakképzetlen eladók is a pult mögé állhatnak, pl.: ruházati 6 műszaki, ilyen-olyan boltokban. jah, mert a szakképzettek a topon vannak (ahol, mint tudjuk, kevés a hely).
Pl.:
-Jó napot kívánok. 12-es vídiát szeretnék, mennyibe kerül.
-Hmmm. Cssst, beszélet.
-Jah, tényleg (,mobilt a pult alól a vállára helyezi, az állával fogja le. családi ügyek, 3 perc, elszánoltam 180-ig. Ekkor eladó agresszíven kinyomja a telefont.)
-Mi kell?
-Vídia fúróhegy. 12-es.
-Nem gyártják, már nem létezik.
-De. Az apámnak van, most nekem is kell.
-Mondom NINCS! Legközelebb küldd apádat.
-9 éve meghalt, de akkor is rádküldöm.

-Jó napot kívánok!
-(síri kuss, rágóőrlés)
-A kirakatban van egy sok zsebes nsziklanadrág, rám való van belőle?
Méret,
40 női.
Nincs olyan, hogy női negyvenes!
-Háááát, akkor 40 simán. Hm?
-Csak férfi méretünk van.
-Ott a kirakatban: női szikla naci felirat van....
-Jah, a kollegina (mély gyűlölettel). Az szokott ilyesmiket kiírni.
-És 40-es van?
-De értse már meg, hogy ez FÉRFI!
-Milyen méretben tetszenek tartani?
-(Döbbenten): ott van azon a rohadt sztenderen, meg kell nézni.
-(Dühödten) ha te képtelen vagy rá, megnézem, de az tuti, hogy itt nem veszek soha semmit!
(tulaj, volt osztálytárs, elő): Szia, XY. Mi a probléma?
Eladó: Áh, semmi. A kisasszony nem tudta megmondani a méretét.
Főnök, (kissé hízelegve): 38?
Eladó: Az férfi S! Van is belőle.
Főnök: De ezek női nacikák!
Eladó: Jééé, tényleg. De kekiben női ruhát....

Na meg a többes szám, első személy.
-Jó napot kívánok, az APEH ügyfél...
-Ugye, el tudjuk olvasni, hogy ma csak délig voltak bent. meg lehet érteni, péntek van.
-De a kiíráson 15 óra szerepel, leléptem miatta a melóhelyről.
-Előtte el kellett volna olvasnunk a kiírást.
-Aszerint még 2és fél órán át itt vannak.
-De látja, hogy nincsenek! Minsenkinek jár a rövid péntek!

-Jó napot!
-Most szépen visszamegyünk becsukni az ajtót.
-Jó napot kívánok. becsuktam, bár nyitva volt, amikor jöttem.
-Mert a sok barom képtelen becsukni!

-Öööö, Helló. Hm. Itt lehet megnézni valahol a nyelvvizsga-pontokat.
-JÓ NAPOT KÍVÁNOK! Mint azt a levélben is elolvashatták, az utolsó szóbei vizsgát követő két órán belül tekinthetik meg az eredményeket.
-Öhm. igen, ezt olvastem. De ugye, erre van a 121-es terem.
-Na, mutaSD (igen, már visszategez a bruttó 19 éves istennő) azt a levelezt, tuti, hogy nem 121.
-De, itt van.
-na, akkor felmész azz elsőre és megkérdezed valakitől.

Gaius Plinius Secundus 2009.08.11. 22:57:14

ÉN Összefüggést vélek felfedezni a külső tulajdonságok és a szolgáltató hangulata között. Pl. előttem ült a banki sorban a Mr. Jópasi nagy mosollyal öltönyben estébé, mikor végzett a tulképpen egy nagy flörtből meg utalásokból álló "ügyintézést" a flegma csajnál, aki végig mosolygott mint a tök, és én jöttem, akkor mosoly le, vissza alap módba. Az átlagember élete kb. ilyen szoval nem csodálkozom.

ron · http://trebitsch.blog.hu 2009.08.12. 07:42:29

Nem tudom, volt-e már a modoros taplóságok és egyéb modoros gyöngyszemek e kiapadhatatlan tárháza: www.adwords-hirdetes.hu/blog

"a leggondosabban összeállított tananyag segítségével sem tudnak zöld ágra vergődni"

"olvasás útján nehezen tanulnak, bezzeg a hallott/látott információkat pikk-pakk befogadják és megértik"

"Mik azok a konkrét trükkök, megoldások, spéci beállítások, amiket sok hirdető szinte az élete árán is titokban tartana?"

Mitya Ivanov 2009.08.12. 09:32:38

űttörötáborban annakidején a rajvezető tanárnéni elém áll és csípőre tett kézzel felteszi a kérdést:

-Mitya kedves, mikor áll szándékodban feldíszíteni a termet, hogy el is készüljön a rajgyűlésre?

- háááát, őőőő, izéééé, majd most....

-Majmost????? Olyant nem játszunk, most azonnal állj neki....

-igenis, elvtársnő

Balance Of Power 2009.08.12. 09:42:02

"Mi olyan nagyon vicces? Halljuk, mi is szeretnenk nevetni"

Viszont ami tetszik: egyre gyakrabban latom kerthelysegek elott, hogy az van kiirva a tablara, hogy: "Setalgatunk, setalgatunk? A terasz meg ures?!"

Mitya Ivanov 2009.08.12. 09:45:37

Juteszembe, hogy a 80-as évek végén focimeccsen kifelé a stadionból, csak egyenes vonalú, egyenletes mozgással lehetett a tömegnek elhagyni a stadiont. Ha valaki megállt, egyből megszólalt mögötte egy rendőr, hogy haladjunk, haladjunk! Na ez volt az idegesítő, főleg a hangszíne, meg ahogy lóbálta a gumibotot.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.12. 10:55:02

Engem kiskoromban, sosem felejtem el, az altalanos iskolai konyvtarosno alazott meg a tobbiek elott. Es fogalmam sincs, miert.
Ezt mondta: "te sem vagy jobb a deakne vasznanal".

Van egy pszichologusotok? :D

nezumi 2009.08.12. 11:08:12

Man in the Mirror, az jó. Kár a taplónak.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.12. 11:13:43

@afromagyar:

"Mit lehet tudni a Deákné vásznáról?

"Ismert szólásunk, hogy „ő se jobb a Deákné vásznánál”. De ki az a Deákné, és milyen a vászna?"


Erre a többeket foglalkoztató kérdésre sajnos nem ismert a válasz. A nyelvész O. Nagy Gábor Mi fán terem? című, szólások és közmondások eredetével foglalkozó gyűjtéskötetében két magyarázat-lehetőséget tesz közzé – azonban nagy valószínűséggel egyik sem valós. Érdekességük miatt érdemes azért megismerni ezeket.

A két lehetőség a következő: Pálóczi Horváth Ádám, az író így magyarázta a szólás eredetét: „a Deákné vászna a padrúl leesett, és mindjárt szösszé vált”.

Az irodalomtörténész Erdélyi János szerint a deákné, azaz falusi mesterné, tanítóné az urát nevezte vásznának, akit korhely életmódja miatt gyakorta megsulykolt, akárcsak a mosott vásznat.

O. Nagy szerint mindkét verzió utólagos magyarázat, és nem áll összefüggésben a szólás valódi eredetével. Amit biztosan lehet tudni, hogy az „ő se jobb a Deákné (vagy deákné) vásznánál” állandósult szókapcsolat a XVI. század közepe előtt keletkezett, és csak a magyar nyelvben létezik, idegen nyelvű megfelelője nincs."

NatGeo

A gugli a barátod! (Igen, ez meg modoros-tapló)

váj mí 2009.08.12. 13:04:57

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Jaj, ez a "gúgli-a-barátod".... a mininova meg a cinkosod :P

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.12. 14:46:42

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: ez oke es koszi. Meg respect (bar ez is modoros :)).
En csak azt nem tudom, miert mondta? Mit tettem???
A mai napig rejtely marad.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.12. 19:57:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"A gugli a barátod! (Igen, ez meg modoros-tapló)"

és egyébként meg RTFM :)

Johnny Web 2009.08.13. 04:58:54

Velem kedvesek szoktak lenni az eladó picsák.
Ha nő lennék, tuti engem is szivatnának.

hatja 2009.08.14. 12:49:14

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: "Ők kezdték, és akkor még finom voltam... "

hát ezektől a sziporkáktól biztos egyből levetették volna magukat a margit hídról :D bocs de ez is megérne itt egy vaskos posztot a modoros "én megmondtam volna a tutit ha ott vagyok" kommentek...

nemértekhozzá(m) 2009.08.15. 14:58:58

nos, annak ellenére, hogy a jégkertben(sőt máshol is) valóban előfordul az udvariatlan/nem segítőkész/okoskodó kszolgálás, én azt gondolom, hogy az író "pusztán frusztrált, boldogtalan, baszatlan és impotens" de hiába mondogatom ezt magamnak, több év pultozás után rájöttem, hogy a vendégek 99%ával tök jól meg lehet érteni a hangot, de aki "pusztán frusztrált, boldogtalan, baszatlan és impotens" azzal így se úgy se lehet mit kezdeni...

pacsi
süti beállítások módosítása