Olvasói rovat - A modoros Playmate

2009/12/09. - írta: Modor Tibi

 

Ma egyik kedvenc olvasói posztom EVÖR fog következni - a tisztelt szerző, hácsé ráadásul le is buktatta magát, mert azonnal felismertük benne a profi alkotót. De erre a poszt után még visszatérünk :)

 

A tipikus-modoros playmate

 

Huszonöt éves, nálunk ez az első szereplése, de garantáljuk, hogy emlékezetes lesz.

Meszliner Szabina képeit nézegetve rögtön eszébe jut az olvasónak (nyálcsorgatva), hogy vajon hol lehet egy ilyen nehézbombázóval összefutni? Eláruljuk: focimeccsen, ugyanis a barátja futballista.

 

-Elnézve ezeket a lökhárítókat, már ne is haragudj, kedves Szabina, az első kérdésemet is ide irányítom a tekintetem után, persze. Eredetiek?

-Egész fiatal koromban, még tizenévesen mindig zavart, ha a fiús külsőm miatt beszólogattak a korombeli srácok. Elöl deszka, hátul léc voltam, nem tagadom, és húszéves koromban megcsináltattam a melleimet. A szüleim először aggódtak, hogy túl korai, de az eredményt látva végül teljesen elégedettek voltak. Még abban az évben kiszúrt egy fotós a siófoki strandon, ő készítette el az első portfoliómat, azóta fotóznak ruhában, ruha nélkül egyaránt.

-Gondolom, kellett egy kis idő, mire egy falatnyi tangában illegtél a fotós lencséje előtt...

-Meglepően hamar megnyíltam. Az első hetekben egyre lengébb ruhákban fotóztak, végül azon kaptam magam, hogy anyaszült meztelenül pózolok. A fotósom megdícsért, hogy szinte életre keltem az aktfotókon.

-Pornó?

-Nem, az nem az én asztalom. Egyesek rögtön lekurváznak lányokat, akik jó testi adottságaikat kihasználva próbálnak maguknak szeletet hasítani a modell-bizniszben. Szerintem ez is ugyanolyan szakma, mint bármelyik másik. Viszont a szeretkezés az kizárólag rám és a páromra tartozik. A hálószobámból kitiltom a kamerákat.

-A szexben bevállalós vagy?

-Szeretem a kihívásokat, nem csak az életben, az ágyban is. Számomra egy férfi legyen határozott szex közben, vezessen, de ha kell, engedje át ezt a szerepet. Ha kényeztetnek, dorombolós kiscicává változom az ágyban, de ha olyan a hangulatom, vadmacskaként vetem magam az áldozatra. Szeretem a szájjal történő kényeztetést oda-vissza, de nálam a popsiszex tabu.

-Mik a távolabbi terveid? Gondolom, nem lehet ezt a szakmát még évtizedekig űzni.

-A szépségipar fejlődésének tudatában szerintem még hatvan évesen is kívánatos leszek, ha rajtam és a plasztikai sebészeken múlik. Félretéve a tréfát, szeretnék a média világában elhelyezkedni. Nem vagyok buta liba, egyetemre járok a fotózás mellett, kommunikáció szakra. Emellett a barátommal szeretnénk egy szépségszalont üzemeltetni, már folynak a tárgyalások ez ügyben.

-A barátodról csak annyit árultál el, hogy profi focista, megtudhatnánk róla többet is? Ki ő valójában?

-Ez maradjon titok. Megbeszéltük, hogy nem tesszük nyilvánossá a magánéletünket. Elég csak annyi, hogy számomra ő a tökéletes férfi.

-Szabina, az olvasókkal együtt még sok ilyen szexi sorozatot kívánunk, és további sikereket az élet más területén is!

-Köszönöm a lehetőséget!

 


Meszliner Szabina (25)

Magasság 174 cm. Súly: 52 kg.

Mell: 93 Derék: 64 Csípő: 89

Kedvenc étel: Spagetti, a mama töltött káposztája

Kedvenc ital: Mojito, ásványvíz

Kedvenc autómárka: Ferrari, Volkswagen bogár (új)

Férfiideálja: a pasim.

Amit nem szeret: a nagyképű férfiakat, a tömeget, ha megvárakoztatnak.

Amit imád: tengerparti hosszú séták, egy kis figyelmesség a páromtól.

Hácsé

 

Pompázatos közhelygyűjtemény - persze azért az is nagyon fontos szokott lenni, hogy álmaink férfijának legyen humora pl. Hasonló elvárásokkal és igényekkel szerintem akár egy újabb posztot is meg lehetne tölteni.

Szóval visszatérve a bevezetőre: hácsét rögtön kérdőre vontuk, hogy honnan ez a hihetetlenül természetes zsenialitás - erre ő megszeppenten bevallotta, hogy Hartay Csaba - valódi - néven tényleg ír: több kötete is megjelent már nyomtatásban.

A teljesség igénye nélkül ajánlom kezdetnek pár novelláját itt merőben más stílusban - annyit pedig bizton ígérhetek, hogy hácsétól hamarosan jön a folyatás a Modoroson is!


Ki volt idén a legmodorosabb? Jelölj - szavazz, máskülönben Te kapod a Farmermellényt!

 

215 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 13:54:11

@surranómacska:

Kibaszottul örülök, hogy ennyire átlátszó vagyok. Sőt! Anyámat is eladnám egy pillepalacknyi jóféle alföldi borér'.

Balance Of Power 2009.12.09. 13:57:36

@fade: Pedig a "before" is nagyon jo. En biztos elofizetnek egy "Photoshop-mentes csajok" c. magazinra.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 13:57:43

@malackarosszarc:

Ünnepélyesen kijelentem, hogy soha nem vettem ilyeneket.

I-AM-JEZUS 2009.12.09. 13:58:08

a google szerint ez a nő nem is létezik. ki ez?

Blackrock (törölt) 2009.12.09. 13:58:59

@malackarosszarc: igen, én is bírom az olyanokat, akik csípőből lekurvázzák ezeket a csajokat, miközben a nyálukat csorgatják a képeikre és a seggüket a földhöz vernék örömükben, ha egyszer egyilyen nőre rámászhatnának.

Persze, ezek a lányok nem az eszükről híresek, de őket nem azért "fizetik", hogy okosak legyenek.Ennyi.

Delinquent 2009.12.09. 14:03:29

Vajon Szabina pasija erintett az aktualis bundabotranyban?

Styxx 2009.12.09. 14:04:03

@fade:
ja-ja, sőt sztárszakma:-)
@Mitya Ivanov:
Háu kérem Céronáldó hasonmások a Bodza-biznyiszmen junior top 100 ban is szép számban találhatók. A: 100 legbefolyásosabb ifjú színesfém menedzserben:

Tényleg volt már a Modoros:
100 leggazdagabb alföldi magyar
100 leggazdagabb alföldi magyar a Szabad Nép szerint
100 leggazdagabb alföldi magyar az APEH Közép-Magyarországi Igazgatósága szerint
100 leggusztustalanabb korupciós panamája 2009
100 legbasznivalóbb MILF
100 legköscsögebb 2009-es Havas Henrik beszólás
100 legmagasabb plasztiktartalmú playmate
101 dalmata:-)?

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 14:07:18

@Delinquent:

Szabinának nincs bundája, lézerrel epiláltatta.

malackarosszarc 2009.12.09. 14:09:05

@El Topo (Sgt. Elias): ha jól emlékszem nem is kurváztad le ezeket a lányokat... :)
és nyilván nem abaj, hogy megveszik: vegyék, nézzék, csorgassák vagy verjék, nyugodtan - de ugye, ahhoz, hogy egy nő kurva legyen, kell az a férfi aki kurvát csinál belőle, no az ilyen férfaik nyilvánosan ne fintorogjanak ...

malackarosszarc 2009.12.09. 14:10:27

@Styxx: zseniális
+ a 100 leggazdagabb magyar szerintem

malackarosszarc 2009.12.09. 14:12:03

@Blackrock: nem is derválni kell nekik :)

aribeth 2009.12.09. 14:16:36

@Styxx:
"100 legbasznivalóbb MILF"

Erre kíváncsi vagyok. Cicciolina? Kiszel Tünci? Lendvay Ildikó?

fade 2009.12.09. 14:18:03

@Styxx:
"100 legmagasabb plasztiktartalmú playmate"

Így teljesüljön minden kívánságod:
www.missplastichungary.hu/

Styxx 2009.12.09. 14:18:52

@aribeth:
Isten a tanúm, nem vagyok túl igényes, de a felsoroltakat inkább a 100 legELBASZOTtabb MILF kategóriába nevezném:-)

Blackrock (törölt) 2009.12.09. 14:19:06

@malackarosszarc: na, hát erről van szó. pucsítson, mutassa a csöcsöket, a muffot és kész.:) Kigyönyörködi magát a nép és kezitcsókolom.

Delinquent 2009.12.09. 14:19:09

@El Topo (Sgt. Elias): talan egy kis pamacs a nuni folott, a kutyusoknak!

Hal Stanton 2009.12.09. 14:20:12

Cső kisköcsögök! Szabina pasija vagyok. Ha valaki még egyszer beszól nekünk, szétrúgom a tökeit a stoplis cipőmmel! Csupa irígy lúzer van itt, aki nem bírja elviselni, hogy más sikeres az életben! Ti vagytok a legmodorosabbak!

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 14:21:17

@malackarosszarc:

Ebben speciel egyetértünk, bár én is riherongynak neveztem őket.

Pema 2009.12.09. 14:21:20

Én vagyok a hülye vagy hol vannak a képek ?

Blackrock (törölt) 2009.12.09. 14:22:32

@perfor: tényleg nem lehet seggbüntizni a Szabinát?

Delinquent 2009.12.09. 14:24:17

@perfor:na meselj egy kicsit a bundarol, vajon mibol futja a Szabinanak botoxra? Valaszolj okostojas, ha mar idetolod a kepedet!

malackarosszarc 2009.12.09. 14:28:13

@perfor: de jó! meséld már el, hogy húsz év múlva is majd azt mondod, hogy sikeres az életed, mert ugye a playmate meg a foci szakma is nehezen tolerálja az öregedést, máshoz meg nem igen értetek... haj bizony a bőr megereszkedik, az izületek tönkremnnek, vakolat meg csak hullik :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 14:28:54

@Blackrock:

Morvai Krisztinának tudod mi kéne a lába közé?

Egy seprű, bazdmeg!

Styxx 2009.12.09. 14:29:04

@perfor:
:-)))))
Blackrockhoz csatlakozom. Szerintem a Zedződ ingyé is seggbebüntizhette, csak, hogy ne basszanak ki a csapatból. Mert annyira Alkesz Józsibá (ex)Mágus se hülyült el, hogy ne vágja, elmérted a meccset. Korábban 30 méterről életedben nem rúgtál bombagólt, nem, hogy öngólt.
Szóval Szabina seggbebüntizése okosba' engem is érdekelne. Hacsak nem akarsz posztot "Mennyibe kerül egy 30 méteres bomba öngől?" címmel:-)

Hal Stanton 2009.12.09. 14:29:23

Nem szedtek ki belőlünk többet, Szabim már így is túl sokat beszélt, innentől teljes hírzárlat. Az fáj nektek, hogy önerőnkből, saját tehetségünkből futotta idáig, és ez még semmi. Gondolom ti mind szarul néztek ki és focizni sem tudtok, ezért megy a baszogatás.

malackarosszarc 2009.12.09. 14:31:36

@perfor: mi mind kurva jól nézünk ki, együtt és külön-külön is

vincere 2009.12.09. 14:31:44

@El Topo (Sgt. Elias): provokatív kérdésnek szántam...
sokszor elegem van abból, h. már csak a szétműtött nők számítanak szépnek, szexinek. szeretném azt hinni, hogy természetes idomokkal és arccal is lehet valaki vonzó, és nem csak a felfújt libákra izgulnak rá a férfiak, na!
uff

vincere 2009.12.09. 14:32:22

@El Topo (Sgt. Elias): látom, Zsófika története benned is mély nyomokat hagyott...

vincere 2009.12.09. 14:33:11

@El Topo (Sgt. Elias): látom, Zsófika története benned is mély nomyokat hagyott...

malackarosszarc 2009.12.09. 14:33:27

@vincere: ezt én is nagyon szeretném hinni, félek a műtéttől és pénzem sincs rá :)

vega2 2009.12.09. 14:38:29

Kommunikáció szak. Értem. Szal' nem vérszegény, hanem ..... szegény. Magyar labdarúgó meg nem tud focizni ez köztudott. Na jó, talán Dzsudzsák........

vincere 2009.12.09. 14:44:30

@lexi: erről jut eszembe, pár éve munkaügyben a Budapesti Kommunikációs Főiskolán jártam, és majdnem lepadlóztam attól, amit láttam. full sminkben kifent cicababák flangáltak fel és alá, legalább minden 2. csuklóján ott fityegett a LV táska. biztos mindegyik darabra keményen megdolgozott a tandíjért is meg a táskáért is.

IndaMuncher 2009.12.09. 14:49:05

@Styxx: De ha a csaj nem létezik aki a posztban van akkor Perfor csak szívat titeket LOL. És mennyien rákattantak, na ezen lehet jót röhögni. :-D

Delinquent 2009.12.09. 14:55:34

@F.house: Mirol beszelsz, Blackrock-al egyutt raktuk meg mult hetvegen! csak irigy vagy...

Blackrock (törölt) 2009.12.09. 15:00:48

@El Topo (Sgt. Elias): a seprű enyhe kifejezés, ha érted mire gondolok.

Blackrock (törölt) 2009.12.09. 15:02:18

@perfor: rábasztál, tudok focizni és jól is nézek ki.:)

Styxx 2009.12.09. 15:12:47

@F.house:
"@Styxx: De ha a csaj nem létezik aki a posztban van akkor Perfor csak szívat titeket LOL. És mennyien rákattantak, na ezen lehet jót röhögni. :-D"
Nem mondod, ennyire hülyék lennénk? Jujj, de ciki:-)

Styxx 2009.12.09. 15:19:25

@vincere:
LV táskáról jut eszmbe

Svájcban élő nővérem anyagilag viszonylag jól elengedett (leplaymatezni, lequrvázni stb nem ér, mert egyik se, és szegény nem tehet arról, hogy idióta öccse ezerrel kommentel).

Egy haverja járt náluk, főállású míszpicssa feleségével.

Míszpicsa aztán újságolta anyós pajtásnak az egyetlen "kulturális" élményét a svájci vakációról, és így vált offline chat vonalon (hagyományos családi pletyka) közkinccsé:

Te, ezek a Styxx nővéréék annyira nagy lábon élnek, hogy a takarítónőjüknek is Gucci táskája van!

ampelmann 2009.12.09. 15:22:17

@Balance Of Power: megkernem hogy legkozlebb lehessek benne en is a gangbangben :D Fizetek majd egy uveg whiskeyt nekik :)

lexi 2009.12.09. 15:26:30

@vincere: csakis ösztöndíjból lehetett...

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 15:29:45

@vincere:

Hogy is mondjam csak, hogy azért ne tűnjek teljesen lekonyult, vén sz... ivarnak?
Szóval én még a régebbi iskolához tartozom.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.12.09. 15:41:07

Szerintem minden ostoba seggfej kényeSZtetést ír. Ez fontos stílusjegy.

Kényesztetem a barátomat, a páromat, stb.

IndaMuncher 2009.12.09. 15:45:29

@Styxx: Akkor viszont túl jól adtátok elő. :) Dupla Rickroll.

elég.volt 2009.12.09. 15:52:21

>Egyesek rögtön lekurváznak lányokat

Hát nem is tudom... Akit a siófoki strandon összeszed egy fotós, mert van két szilikoncsöcse az nálam kurva.
Tizenévesen meg aztán depláne.

Blackrock: Én nem csorgatom a nyálam, mert értek valamicskét a photoshophoz és tudom, hogy ezek a lányok műanyagok mikor fotózzák őket, aztán ami eredeti még maradt rajtuk azt leretusálják. Úgyhogy nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni, hogy ezek kurvák.

Fat Jew Biatch 2009.12.09. 15:53:37

Ja, tökre ütős. Hácsétől mindig sírva/bepisilve röhög az egész ofisz. Meg még Tibor ütős naon. Ja meg Bruti. Tök jók, ez tényleg csúcs, szóval van itt tökre egy hülye picsa, és az egész ofisz azon röhögg, hogy nem ismer magára. Naon kircsik vagytok, lávollak, pussz!
Bejja

Styxx 2009.12.09. 16:00:05

@elég.volt:
Félre ne érts, nem az Adobot akarom védeni, de önmagában nem a Photoshop tesz kurvává, az legfeljebb csak árfolyamnöveléshez veszet.

Delinquent 2009.12.09. 16:09:03

@Môžeš mi pomôct'?: Bejja, a "csucs"-ot meg nem hallottam mashol csak a gyengen szinkronizalt amerikai filmekben. Ez olyan mint a "zsaru", senki nem hasznalja! :)

dildozer · http://www.youtube.com/watch?v=AwIY4PRIp4s 2009.12.09. 16:20:40

valamelyik modorszakértő felvilágosítana, hogy a fenti közhelygyűjtemény mitől kapja meg itt a blogon a modoros címkét? én nem látom a különbséget.

a blogot a kezdetektől olvasom, és sokszor felmerült bennem a kérdés.

ja, és nem playmate vagyok, nem kötözködök. csak próbálom magamnak megragadni a modorosság lényegét.

amúgy erről a netes társkereső csajok jutottak eszembe. sok a hasonlóság.

malackarosszarc 2009.12.09. 16:23:24

@dildozer: tán mert közhelyes... akiben felmerülnek a kérdések az csak ilyen választ kap :)

GC (törölt) 2009.12.09. 16:53:45

Ahha, egyetem, kommunikáció! Mindenkit felvesznek!!! Másik a bölcsész. Semmire nem jók. Vegyészmérnök? Építő mérnök? Gépész? Az már valami. Oda ész is kell, nem elég a külső.

Zorita 2009.12.09. 16:58:57

@GC: hahh, bocsáss meg (és ez nem csak neked szól), de ez is uncsi már egy hangyányit, hogy akkor most ki az életrevalóbb, a bölcsész, a jogász, a mérnök vagy a hólapátoló. az én apukám meg karatézik, és lendületből 15 méterről eltalálja talppal a pólódon az Einstein portrét, jóvan?

Lenry 2009.12.09. 17:00:07

"Nem vagyok buta liba, egyetemre járok a fotózás mellett, kommunikáció szakra."

ÁÁÁÁÁÁÁ

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.12.09. 17:00:18

"Volkswagen bogár (új)" :)))) Ez kurva jó :-)

Világbéke és modell-pornózás témakörben ajánlom ezt:
oszkarsag.blog.hu/2009/05/11/kizartak_a_szepsegkiralynot_de_majd_legkozelebb

Olyasmi, ami miatt katatón állapotban 14 percig ültem mozdulatlanul a tévé előtt.

A profi futballista (tökéletes) pasi, a "dorombolós kiscica vs. vadmacska" kifejezés, minden nagyon ott van a szeren, "a hálószobából kitiltom a kamerákat", "popsiszex tabu", oda-vissza csodálatos ez az írás :)))

vincere 2009.12.09. 17:04:08

@Zzz_: egyetértek. a diploma mellett ugyanolyan fontos, h. az ember mit kezd vele.
(én bölcsészkaron végeztem, aztán végül elég jó területre keveredtem :-)

cd-r 2009.12.09. 17:05:09

@vincere: "sokszor elegem van abból, h. már csak a szétműtött nők számítanak szépnek, szexinek" megnyugtatlak, hogy max a playboy magazin szerkesztői szerint. a férfiak 91,472%-a a természetességet tartja többre. nekem személy szerint sokkal jobban feláll a pöcsöm a szemüveges bérszámfejtőcsajra a szomszédból, mint egy ilyen vetkőzősbulára. ;)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 17:16:12

Rájöttem!

Ezeket a két lábon járó sunákat azért tanítják főiskolán a kommunikációra, hogy egyáltalán kommunikálni tudjanak, azon kívül, hogy "hallod, geci"

Zorita 2009.12.09. 17:17:20

@vincere: mondjuk lehet, hogy hosszú távon majd szívunk ezzel a multis ÖZÉVEL :)

Fapuma (törölt) 2009.12.09. 18:07:56

ez most mi ez?
segitsetek lecci...

vega2 2009.12.09. 18:15:08

De tényleg? Mit taníthatnak a kommunikáció szakon? Milyen kollokviumok, milyen szaktárgyak lehetnek? Mi a szar lehet az a popósex, amit nem tanítanak és ezért tabu?

destroy_erase_improve 2009.12.09. 20:56:55

Tisztelt modoros.blog.hu !

Azt hiszem, hácsét olvasóból előléptethetnétek állandó írótoknak!

Az írás kurvajó, simán átvenné bármelyik f@szmagazin, az iróniát fel sem fognák benne... :-)

gaxx voltam

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.12.09. 21:16:24

@El Topo (Sgt. Elias): Recskázik egyáltalán valaki még képekre??? Mert azt hittem, hogy a flash videó korszakban mindenki a redtube meg hasonló szájtok előtt borítja neki a faszverést ultrakemény poreszokra.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.09. 21:25:10

@Nyelvész Józsi:

Nem tudom, José. Faszveréskor nem szoktam jelen lenni.
De abból itélve hogy a weben utazó tartalomnak még mindig jelentős hányada pucér punágerekről készült képekből áll, valószínűleg igen.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.12.09. 21:37:32

@Delinquent: Ja, vannak ilyen kifejezések. "Zsaru"... :D Meg ott a "francba" például. Tiszta csúcs! :DD

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.12.09. 23:24:32

@Nyelvész Józsi:
A francba dzsekk, zsernyákok a nyomomba vannak! Add már kölcsön a verdát, leugrok a srácokkal kentákiba.
A francba, a jó büdös francba Májkel, megmondtam, hogy ne itt pakoljátok ki az árut, ha Medigen észreveszi átkozottul pipa lesz.

Delinquent 2009.12.10. 00:41:04

@Nyelvész Józsi: Die Hard masodik valamelyik reszenek vegen (ha jol emlekszem a masodik) Bruce Willis a veres borzas fejevel kurva idegesen "fene egye meg"-zett egyet!!!!

@Blassius: aru helyett szajre!! :)

Balance Of Power 2009.12.10. 09:27:49

@Nyelvész Józsi: Izles szerint lehet barmire :))))

@Delinquent: Ja, a masodik reszben a repteri ostoba rendorfonok is uvoltve "francos francozott" (menjen a francos francba a francos repuloteremrol) Balazs Peter hangjan. Gondolom, 91-ben nem illett csunyan beszelni filmekben. Mai fullel nagyon vicces, de eskuszom, nyelvtorteneti dokumentumnak is beillenek az ilyesmik.

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.12.10. 13:31:10

Biztos egy kedves, értelmes, intelligens csajsziról van szó! :)

Hal Stanton 2009.12.10. 14:52:19

Nekem elhiheted. De a popija sajnos zárva.

Zorita 2009.12.10. 14:57:00

@perfor: azt eddig is tudtuk, hiszen a lányok nem szoktak kakilni

Ottlaki Kababám 2009.12.10. 15:43:32

Ez hülyeség,én ismerem aSzabinát, tökre nem is ijen! Tik vagytok a modorosak, én meg nem bírom tudni szeretni aIróniát. Erzsike bácsi

(Ööö, Csabi, nem tudod aSzabina számát?)

Na, egy kalappal, országos cimborám!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.10. 21:05:13

Asztakurav, baromi szép az új blogsablonotok! Mélységes gratulációm az informatikus csákónak, aki megcsinálta. Ja, bocs, megcsinizte:-)

Amúgy, ha már playmate, akkor a legnagyobb modorosság az orgazmus megjátszása:-)

m69.freeblog.hu/archives/2009/12/10/Just_For_Women_18/

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.10. 21:06:56

Toszás, nem tudok betelni a gyönyörtől. Ez a legszebb blog, amit láttam az utóbbi időben!

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.12.13. 16:34:01

utazás, fotózás, mint hobbi jellemző

a baj ott kezdődik, hogy képesek pénzt adni a fotóikért (márúgyértem, amit ők csinálnak) most nem jut eszembe a neve de volt nemrég egy ilyen eset.

Flood 2009.12.13. 16:54:47

Na rohadjál meg, kajak rágugliztam Meszliner Szabina képeire, de aztán leesett :))

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2010.01.14. 14:20:27

@Delinquent: "Bruce Willis a veres borzas fejevel kurva idegesen "fene egye meg"-zett egyet!!!"

Hihetetlen, hihetetlen szar!!!

TGabi 2010.07.28. 12:24:33

@surranómacska:

Az igazi probléma ott kezdődik el, amikor a társadalom legitimálja az ilyen genyó dolgokat, mi több, éljenzi is azokat, sajnos...

Miért olyan elképzelhetetlen, hogy valaki nem szeretne kurva lenni? És hogy nem irigy az ilyen nőkre, hanem mondjuk azért fogalmaz meg kritikákat velük kapcsolatban, mert tényleg kurvának tartja őket és lenézi ezt az életstílust?

Ráadásul az ilyen életstílussal összevakart pénz úgy megy, ahogy jött. Aztán majd öregkorukra kenyérre és vízre is alig jut majd nekik. Ez nem demagógia, hanem a valóság.

Hácsé77 2018.06.13. 05:54:14

Ezt izélem én is, dúúrva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.13. 06:55:12

Hol marad a szociális érzékenység? Úgy tudom, ez kötelező ebben a szakmában...

sure_shot 2018.06.13. 07:07:06

Nagyon el van ez izélve az idősík, de elég izé azé a cucc.

bontottcsirke 2018.06.13. 07:12:03

Súlyos, hosszan tartó betegség után ilyen gyengélkedéssel visszatérni vétek.

Mitya Ivanov 2018.06.13. 08:54:50

ezek a poszt reciklálások arra tökéletesek, hogy elolvassak újra pár posztot, meg a kommenteket is. Külön rákeresve az enyémekre is:D

Így látom, hogy ki voltam annakidején, ki lettem mára, és ki szeretnék lenni, ha nem ért volna véget az életem.

Plumper_ 2018.06.13. 09:23:01

oké, tehát szopós k..va, aki életében nem dolgozott és ha rajta múlik, nem is fog, de felháborodik, ha k..nak nevezik. az ilyenek a legrosszabbak a szexben.
süti beállítások módosítása