Menzán: Reggeli és az uzsonna

2009/10/25. - írta: Modor Tibi

Nemrég részletes beszámolót közöltünk Marika néni és a 3.c menzás ebédjéről, de azért ne feledkezzünk meg a nap többi étkezéséről sem - persze tudom, ti már  a hozzászólásokban szinte mindent elmondtatok :-))

Furcsa visszagondolni, hogy az alsó tagozatos gyereket bent naponta négyszer is megetették (reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna), én már nehezen állnék vissza erre a ritmusra. Na de nézzük, miken nevelkedett a fiatalság úgy húsz évvel ezelőtt!

 

A reggeli

Az iskola és a személyzet szerencsére mindig szem előtt tartja a felcseperedő kisemberek fokozott energia- és táplálékigényét. Mi más lehetne szebb indítása egy dolgos, szorgos tanítási napnak, mint a kalóriagazdag reggeli?

  • Meleg reggeli italok: mézes tej, tejeskávé, kakaó: mindnek tetején a hívogató, ráncos-bőrös föl - a tea pedig langyos, előre megcukrozott, merőkanállal műanyag kancsókba töltött finom lötty volt.
  • Kellő szénhidrátmennyiség: briós, máskor vájlingokban előre bekevert mézes vaj, hogy legyen mit a kenyerekre, kalácsokra kenni.

 

A tízórai

Ha nem laktunk volna jól a reggelivel, vagy két óra múlva már korogna a gyomrunk, előkerülnek a táskákból az otthon csomagolt tízóraik.

Itt már mindenki próbált menőzni, amennyire lehetett: többen viszolyogva néztük, ahogy páran almaként harapták a szalvétába csomagolt, egész paradicsomot, egész hámozott narancsot.

Rendmániás szülők gyerekei külön uzsonnásdobozból varázsolták elő a levágott héjú kenyereket, a napi gyümölcs vagy édesség pedig párhuzamosan volt mellékészítve az oldalsó rekeszben, mellé szalvéta.

Hanyagabb szülők csimótái általában mindig valami büdöset kaptak, amik rendes csomagolás híján általában össze is kenték a könyveket, füzeteket.

-Bazmeg Pulsay, mi már megint ez a rohadt büdös, muterod megint hagymáskenyeret csomagolt?

-Nem, ez körözöttes kenyér fasírttal.

-Akkor vidd innen, bazmeg!

-A kurva, dagadt anyád, te tetves! (-utalva a tavalyi fejvizsgálatra)

-A tied, megöllek, te román! (-utalva Pulsayék erdélyi származására)

Csóringer gyerekek vajas-sajtos vagy lekváros kenyeret kaptak általában, amit csakis azért nem dobtak ki, mert lelkiismeret-furdalásuk lett volna a szülők iránt. Rutinnal hámozták ki a kenyérbe időközben beleázott szalvétadarabkákat és próbálták magukba gyömöszölni az élvezhetetlen szendvicset.

Gazdag, jaszkari gyerekek természetesen egyéni megoldásként az iskolabüfében szerezték be a napi melegszendvicset.

-Csókolom Erzsi néni, egy melegszendvicset kérek szépen kecsöppel és két deci kólát!

-Tessék, kisfiam, harmincnyolc forintot kérek szépen.

-Urbán, de hülye vagy, az nem kecsöp, hanem kecsap.

 

Az uzsonna

Ez a reggelihez képest már egy gazdagabb étkezés.

Mivel a délutáni napközi ideje alatt már zárva van az ebédlő, minden osztályból az uzsonnafelelős lemegy a konyhába, és felviszi a terembe a műanyag, duplafedeles kosárba összekészített uzsonnát.

Piroska fedeles kosarában taláhatunk:

  • zsíroskenyeret lilahagymával
  • zsömléket mackósajttal vagy kiflit joghurttal (külön élmény volt megfigyelni a kiflivel joghurtot tunkolgató osztálytársakat)
  • szeletelt mortadellát vagy diákcsemegét
  • tepertőkrémes kenyeret 

Az uzsonnáskosarat visszaszolgáltatás előtt az arra járó kései baglyok (más napközisek, edzésre igyekvők) szívesen dézsmálták meg.

 

Bónusz - A hidegcsomag:

Rövidebb tanulmányi kirándulások idejére az iskola volt szíves hidegcsomaggal gondoskodni a tanulók tápanyagellátásáról.

Ebéd gyanánt kaphattunk hát egy, legfeljebb két zsemlét porciózott dzsemmel  (gyümölcsízzel) vagy mézzel és margarinnal. Igen ízletes és laktató lakoma volt a megterhelő vándorlás közepette! :-))

 

Remélem, ma is kellemesen nosztalgiázott mindenki, várjuk a még ledöbbentőbb kiegészítéseket!

125 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Penya666 2009.10.25. 17:24:53

Turistaszalamis kenyer kimaradt!

Asidotus 2009.10.25. 17:25:57

Szerintem a lekvárt íznek mondani borzasztó dolog. Az lekvár. Mondhatni modoros.

persicsbalint 2009.10.25. 17:44:15

Reggelinél alap volt a tejbergríz kakaóval és a nagy vita: összekeverve jobb avagy nem?
Menzástea a legjobb a másnaposság ellen.
Télen minden mellé járt egy db fonnyadt kisméretű alma.

marvlev 2009.10.25. 17:49:54

tízórai nálunk minden nap 2 éven keresztül egy darab kifli, valamint 2 dles dobozos tej vagy kakaó volt. A gyorsabbaké volt a kakaó természetesen.

Pernilla 2009.10.25. 17:53:47

ismerős még valakinek a vaj+piros lekvár keverék rózsaszín trutyival megkent barbie-kenyér? lány létemre viszolyogtam tőle:D

raoul_duke 2009.10.25. 17:56:07

Mi a tepertőkrémes kenyeret trágyás kenyérnek hívtuk.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.10.25. 18:16:10

@raoul_duke: szép :-)

a szarul kenhetö magyar teavaj meg olyan volt, hogy kenés elött 17 órával ki kellett venni a hütöböl mert különben kenéskor az egészségtelen, morzsálódós, abszolúte rostmentes kenyér apró golyócskákat formált a dermedt vaj társaságában.
A suliban meg a szenya a nagyszünetre kicsit megerjedt, a közepén a vaj egy helyen vastag réteget képezett, harapás után jól mutatva a fogak nyomait.

flymazs (törölt) 2009.10.25. 18:29:11

Iskolatej :D Valamint "iskolakakaó" és "iskolakaramellástej".

No és az egész napos ellátmány keretein belül kapott felbonthatatlan májkrémeskonzerv...amikor rájöttek, hogy nyitót ritkán visz magával a nebuló, akkor jöttek a modernebb - nem tudom, mi a pontos megnevezése - ilyen lágyabb alus keménypapírkosárkába rakott feltéphető májkrémek :D

2009.10.25. 18:34:47

Óvodában mi cukros tejet kaptunk. Egyébként azt tudtátok, hogy a gyerekek állítólag azért utálják a tejet, mert az azt lebontó enzim csak később, a rendszeres tejfogyasztás során alakul ki a szervezetben?

Uzsonnához felvágottak: olasz felvágott (a látványa is undorító, máig sem tudom megenni), és parizer. Meg a vastagon szeletelt gyíkhús, az mindent vitt.

Péksüti: a brióstól, kalácstól én mindig csuklottam. Nyári napköziben (Tibi figyelsz? A nyári napközi is alapvető, külön posztot ér...) meg nájlonzacskóban tárolt kifliket kaptunk, ami ezáltal ugyan nem száradt ki, csak az állaga lett olyan, mint a bicikli külső gumija.

MakoG 2009.10.25. 18:44:22

A hitlerszalonna megvan?

flymazs (törölt) 2009.10.25. 18:45:45

@MakoG: ajjaj :D én nagyon szeretem :)

surranómacska 2009.10.25. 18:59:47

@tff:
"Egyébként azt tudtátok, hogy a gyerekek állítólag azért utálják a tejet, mert az azt lebontó enzim csak később, a rendszeres tejfogyasztás során alakul ki a szervezetben?"
Ezt a hülyeséget honnan veszed? Az emberi test nagy átlagban 4-5 éves korig termel tejcukrot lebontó enzimeket, majd erősen beszünteti az ilyen enzimek termelését. Tehát pont fordítva van, a _felnőttek_ nagy része nem tud tejet fogyasztani problémamentesen!

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.25. 19:06:39

Írtam egy négyzetméter szöveget, és hiba történt a küldés során, hogybasszameg!

Motorpenis 2009.10.25. 19:09:23

Hoppá!Nekünk általános iskolában nem volt reggeli, vagy legalábbis nem emlékszem.Lehet, hogy járt volna, csak a Tanács megspórolta?

Tízórai viszont volt, és uzsonna is. Mindkettőért a két "hetes" ment, zöld, kör alakú lavórban szállítottuk. Kimaradt a miniméz, amit kiflihez adtak, a tepertőkrémes zsemlében lila hagyma is volt, hadd legyünk büdösek egész napra. Az uzsonnához pedig gyakran dukált Gervais márkájú joghurthab, rendszerint epres, de néha meggyes, vagy citromos is jutott.

Van még egyáltalán tízórai-uzsonna? Vannak még "hetesek"?

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.25. 19:11:32

Na szóval arról regéltem az imént, hogy a jó kis hazai tízorai nagyon tudott ütni.
Rozi nevű osztálytársam (amúgy fiú), megadta a módját.
Kiterített maga elé egy kockás hangedlit a padra. Szögletes alumónium ételesdobozból kipakolt háromnegyed kiló puhakenyérkét. Mellé negyed kiló abált szalonnát, esetleg főtt fejhúst. Másfél méter füstőtkóbászt, amiben valami különleges fokhagymaesszencia lehetett, mert olyn illata volt, hogy megsárgult tőle a sarokban a diffenbachia. Két-három nagyobbacska fej előre meghámozott vereshagyma, amit úgy harapott, mint az almát.
Nem bizta a véletlenre a csávó.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.25. 19:13:35

A tepertőkrémes, lilahagymás szenyót meg nem hagyom bntani, mer' az jó!
Volt valami sonkakrém nevű tünemény, amit vajból és valami azonosítatlan húsneműből kotyvasztottak.

MortálWombat 2009.10.25. 19:44:24

Zsíros vagy vajaskenyér pirosaranypöttyökkel.

Citromos vagy málnás műanyaghab (egyszer egy baszott nagy döglött legyet kanalaztam ki belőle...)

kutasbandi 2009.10.25. 19:52:15

Akik összekeverték a tejbegrízt, azok fost ettek mindig!

Jó tudni: A tejbegrízt összekeverni TILOS!

persicsbalint 2009.10.25. 20:08:01

@kutasbandi: Én is mindig ezen az állásponton voltam!

Erzsebet 2009.10.25. 20:29:56

Én arra emlékszem, hogy milyen tízórait hoztunk magunkkal az iskolába. Úgy jártam, hogy ellopták tőlem a téli szalámis szendvicsemet és összerágták az almámat.Hozzánk sok proli gyerek járt, akiknek csak üres kiflire tellett, jobb kaját mindig másnál ettek. Végül én is csak kiflit hordtam magammal. Otthon ettem jókat, amikor nem látta senki. Közelben volt egy tejivó, az eladónő gyakran becsapta a diákokat. A napközis koszt sem változott, még én is ilyeneket ettem a 70-es években.

Klárensz 2009.10.25. 20:34:40

@raoul_duke: nálunk halkrémes kenyér is volt, hányáskrémes kenyérnek hívtuk, leginkább az állaga miatt, de az íze is nagyon durva volt

szliper 2009.10.25. 20:42:27

Nálunk a hajráfos lányok Dóra és Rita volt az iskolatej és kifli felelős 3-ikban. Kockás füzetben vezették a listát. Ha valakinek elmaradása volt, könyörtelenek voltak. :)
’87-ben Dóri megkínált a nagyszünetben „házi készítésű Milka csokival”. Elég illúzióromboló volt az állaga. Kihajtotta az alufóliába csomagolt, krém állagú kakaómassza-szerűséget. Mindenki a nyálas ujjával többször is repetázott.
Alumínium éthordó meg van? Néhányszor sikerült a buktát átáztatnom a betűtésztás paradicsomlevessel, amikor szétcsúsztak az elemek lóbálás közben.

Fügebor 2009.10.25. 20:43:06

Mese sajt is volt uzsonnára. Az öltözô plafonjára dobáltuk, pedig volt aki szerette.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.10.25. 20:53:16

A mesesajt az büntetett. Ki a kurvaszentség találta ki a mackósajtot csokival?

raoul_duke 2009.10.25. 20:53:32

@Klárensz: abban nem volt apróra darált főtt tojás? Ezen gondolkozom a trágyás kenyér óta, hogy ez vajon igazi emlék, vagy nem.

Lenry 2009.10.25. 21:09:56

@persicsbalint: lónak a f*szát!
ha nem kevered össze, akkor mi értelme az egésznek? így homogén kakaós lesz az egész, úgy meg a teteje csömör, alul meg íztelen

raoul_duke 2009.10.25. 21:12:45

@Lenry: össze lehet keverni, persze, de azért megvan a véleményünk azokról, akik megteszik!

loláb 2009.10.25. 21:38:36

Isokatej és kakaó joghurtospohárban tízóraira.

Sietni kellett, mert a későn jövőknek csak tej jutott, a kakaót a gyorsak megitták.

Klárensz 2009.10.25. 21:54:55

@raoul_duke: inkább apróra darált főtt záptojás, most hogy így mondod, az volt az egyetlen étel(?) aminek már az osztálytermünkből is lehetett érezni a szagát

ja és néha adtak bizonyos ételekhez főtt tojást, aminek a sárgáját furcsa zöld burok választotta el a fehérjétől

flymazs (törölt) 2009.10.25. 22:07:29

@El Topo (Sgt. Elias): a kedvencem :D Ha látok, több dobozzal is veszek belőle, sőt, a kollégáimtól is szoktam kapni :)

persicsbalint 2009.10.25. 22:09:02

@Lenry: A menzán a legtöbb dolog amúgy is vagy rossz, vagy íztelen (egy kivétel a paradicsomleves, azt nehéz elrontani), így inkább eszek olyat ami íztelen, mint olyat, ami íztelen és még úgy is néz ki, mintha a konyhásnőnek (Ursula-style) hasmenése lenne már egy hete.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.25. 22:23:12

Nálunk külön kasztot alkottak a napközisek és a hazajárók. A napközisek tízóraira mindig a kifli+ poharas akármit kapták, én meg, amit anyám csomagolt. Volt, hogy én is csak kiflit kértem, majdnem éhenhaltam ebédig. Akkor természetes volt, hogy a barátnőmmel megosztottuk mindenünket, de visszagondolva szimplán éhes volt. És mindenki. Nálunk nem volt büfé, de még közért sem a környéken. Most sincs. Ha a szülő csak pénzt ad kajára, nincs vele a gyerek kisegítve.

persicsbalint 2009.10.25. 22:24:16

Uzsonnára alapvető volt még a lekvároskenyér, az ebédből megmaradt kenyérszeletek megküldve vmi barackízű, tökkel dúsított élelmiszeripari csodával. Néha kefir, melegen, folyósan.
Viszont a reggelire nagynéha kapott kakaóscsigánál azóta se gyártottak jobbat, a mai leveles tésztájúak messze nem olyanok, a kelteket meg hagyjuk is.

málnaszörp 2009.10.25. 22:26:21

néhány további tipikus tízórai: vegetás-vajas kifli, tojásrántottás szendvics, cukros-zsíros (!!!) kenyér.
zánkai úttörőtábor reggeli kenyér-feltétei: sajtosvaj, mézesvaj, májkrémesvaj, így, egybeírva
mellesleg a nagy nosztalgiázás közepette javaslom, tessék belenézni a mai állami ovisok uzsonnáiba:
nem változott semmi az elmúlt 20-30 évben, ma is nyomják a tepertőkrémes-főtt tojásos szenyákat, két idomtalanul vastagra vágott, tegnapi kenyérszelet közepén negyed szelet zala-felvágott árválkodik, stbstb.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.25. 22:30:08

Még annyit, hogy ez nem nosztalgia, mert a helyzet cseppet sem változott. Óvodába két éve jár a fiam, azóta vajas/delmás/margarinos/rámás/vajkrémes kenyér a reggeli. /junior/ A szülők hordják a lekvárt, mézet, nutellát, de még a teához a cukrot is. Gyümölcsöt szintén. Pedig jelenleg a térítési díj egy napra majd ötszáz forint.

ajtófélfa 2009.10.26. 00:13:41

@Dariengo: Számomra, mint háromgyermekes szülőnek továbbra is nosztalgia. Felidézi ifjúkoromat, mikor péknél frissensütött óriáskiflit juhtúróval, s zacskós, 1/2 literes kakaóval (?) ettünk-ittunk az egyetemi órák szüneteiben... Szép volt, tán igaz sem volt.
Azóta eltelt 20-30 év, s valóban a szülők tesznek azért, hogy gyermekeinknek megfelelő táplálék jusson tízóraira, uzsonnára. Ez van. Itt tartunk.

2009.10.26. 06:27:45

3 gyereknek kentem reggelente kenyeret a tizoraiba+a reggeli: Aki állt már reggelente hálóingeben mezítláb, félálomban a konyhában és már a 12. szelet kenyeret vajazza az tudja miről beszélek.

A siker tizorai azonban a következő: 1. rántott húsos szendvics a szomszéd vendéglőből (reggel mindig friss volt, és olcsó) 2. kakaós csiga, 3 kakaós csiga.

A kakaós csigára én már rá sem bírok nézni, de a fiak még megeszik.

Egyszer láttam Kasselben egy anyukát kis kamasz fiával: a gyerek gyúrte magába a kakaós csigát - no ez úgy látszik korokon és határokon átívelő, nem rendszer és hely specifius valami.

GAbica 2009.10.26. 08:17:25

Csokis tej vitt mindent :D

Én ha jó kislány voltam, akkor néha a nagymamám csinálta a tízóriait, zsúrkenyér, vastagon vaj (szigorúan az üveg vajtartóból), másfél ujjnyi vastag párizsi és ugyanilyen vastag trapistasajt hozzá. imádtam.
Ha nála ettünk ilyet, akkor késsel-villával, bár nála még az almát is azzal kellett enni.

@ndtomas 2009.10.26. 09:00:06

büfé helyett én szedtem be a pénzeket tejre, kiflire, és engedéllyel jártam el az óráról beszerezni a közeli "tej-, és kenyérgyárba", ahol mindig akadt potovaként a tejesektől, pékektől a "megamegrendelésem" fejében a "további zökkenőmentes együttműködés" okán extrának "kakaóstej", "ízes levél" , "túrós batyu", stb. amit aztán szünetben konvertibilis valutaként egyéni céljaimra (iskolai-, baráti-, szerelmi-, stb. ügyek) fordíthattam, mint életem első vállalkozásában megteremve bennem a kapitalista szemlélet gyökereit a kommunizmusban :)

GAbica 2009.10.26. 09:15:42

Jaj, és még abszolút kedvencek: molnárka és puffancs :D

2009.10.26. 10:43:16

Nálunk az iskolában volt egy úttörő bolt a lépcső alatt.
Rendesen ki volt alakitva a kis pult, meg minden. Mi nyolcadikosok mentünk reggelenként a kis kocsival a tejért meg a kakaóért , a kiflikért - sós, vagy a kis görbe vajas - a szomszéd kis boltba és és szünetben árultuk.
- 1 tej 2 kifli - na ennyi volt a menü, 40 fillér volt a kifli 1.30 a tej - üveges.
Büfé, meg ilyesmi akkor még nem volt kitalálva = 60-as évek.

Maestro 2009.10.26. 12:05:24

90-es évek végétől a joghurtos dobozba töltött, eleve lejártra gyártott iskolatej, ill. kakaó, valamit a kifli, amivel törékenyebb dolgokat össze is lehetett törni...

így jobb híján a járókelőket igyekeztünk dobálni vele, nem igazán örültek neki... egyszer az egyik tej nem robbant szét pedig kb 6 m magasból lett izomból földhöz kurrantva, a mai napig a nedű sajátos összetételét tartom felelősnek a jelenségért...

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.26. 12:06:55

"Csóringer gyerekek vajas-sajtos vagy lekváros kenyeret kaptak általában": akkor engem nagyon atkanalaztak kiskoromban, mer' anyam mindig azt mondta, a sajt draga. Csak unnepnapokon volt ilyesmi az asztalon (vagy a kenyeren).

@ndtomas 2009.10.26. 12:08:06

@Frengi: 40 volt még az a 80-asba is

Koori 2009.10.26. 12:08:16

en soha de soha nem voltam menzas....:((basszus a szocialis fejlodesem sulyos csorbat szenvedett...olvasom ezeket a menzas posztokat es csak az irigyseget erzem:((
basszameg

Maestro 2009.10.26. 12:09:32

@Koori: hát nem tudom... azért nem olyan jó biznisz négy év napi nettó gasztroszopás azért, hogy kommentekbe sztorizni lehessen... utáltam mint a szart, ne sajnáld:)

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.26. 12:18:59

Ami kimaradt: kiflibe dugott ropi, hat az isteni volt!
Meg a kremturo kiflivel, a mai napeg meg tudnam enni.

Egyebkent most hetvegen 20 darab Turo Rudit fogyasztottunk el, 2 felnott es 2 gyerek.
Vendeg jott es hozott. Meg Best es Story magazint (wc-n olvasashoz), meg Unikumot.

Koori 2009.10.26. 12:21:09

@Maestro: az oke hogy gasztroszopas meg ilyenek, NA DE en SOHA NEM leszek egy nagyon is letezo (es jelentos) szubkulturanak a tagja. Szerintem ez az igazi underground reteg a "napejos", menzas. Szerintem a tobbseg mikozben kommenetel vagy csak olvas szinte erzi az etkezde illatat, a konyhasneni enyhe (vagy annyira nem is) izzadsag szagat es szinte hallja a folyamatos zsibongast. stb
ebbol kimaradni...azert sajnalom...

Koori 2009.10.26. 12:22:27

@afromagyar:tenyleg, lehet gyartani hazilag turorudit??
bocs az offert

AgentO 2009.10.26. 12:25:22

Ohho, hát iskolabüfét hírből sem ismerés anno. A többi viszont ül, azóta is visszasírás régi tejfölös dobozban árult kakaó, azóta sem hasonló jóságot ivás. Beugrás még a "mini dobozos" gyümölcsízek, mogyorókrém, hatszögletű "mini méz" és társai. Azóta csak álmaimban visszajáró ízek, mint tejeskávé az oviban...de régen is levés. Napköziben húskrémes kenyér, tizóraira sóskifli, hansági májkrém (kifli 70 Fillér), otthon néha jutalomból kisüveges CocaCola kapás, azt nagyon beosztás órákig kóstolgatás, közben az üvegre nyomtatott "törv. védve" jelentésen gondolkodás, de jelentését csak jóval később megértés (ahogy "rotring" jelentését is).
Alsóban egy éhenkórász osztálytársnak mindig levés, tízórait folyton kunyerálás, végén anyám már a csávónak külön tízórai küldés. Napközibe kaját nálunk menzás fémtálcán fölhozás, anyám tanárnak levés, ezért edzés után hozzá bemenve együtt hazamenés céljából állandóan napközisek meghagyott kajáját dézsmálás, jó életnek levés:)

Erzsebet 2009.10.26. 12:32:20

Mi is csak kényszerből voltunk menzások. Az otthoni kajákat szeretjük és nem szeretjük a zsibongást sem.@afromagyar: A sajt tényleg drága volt. A mesesajt és az iskolatej ehetetlen-ihatatlan volt. Fiam hazahozta az iskolatejet a nagyanyjának, de szerinte is ez vizezett tej volt. Régen léteztek tejivók, tejbüfék, az itt főzött kakaó nagyon finom volt és a péksüteményeknek felejthetetlen ízük volt.

2009.10.26. 12:38:32

@Erzsebet: jaj, a tejivó! igen! söröskorsóból a fél liter tejet! Vagy ugyan abból tejfölt tunkolni.
Tejbár, tejcsárda és társaik.

Erzsebet 2009.10.26. 12:58:36

@ Frengi: Minden jó megszűnt. Felváltotta a McDonalds meg a pizzéria.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 13:16:10

@afromagyar: Nálunk a kiflibe töltött túrórudi volt a menő. Azóta is szoktam néha úgy enni. Ha hazajövök a nagybevásárlásból, kipakolok, és rájövök, hogy jééé van itthon mindkettő, már csapatom is :-))))

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 13:18:47

Ja, és a múltkor láttam, hogy másnak is lehettek ilyen korai gasztroélményei, egy pékségben láttam túróval töltött kiflit, a két vége csokiba volt mártva. Nyammm. A leleményes vállalkozó.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.26. 13:23:29

Nekem volt egy két kamionosgyerek osztálytársam. Náluk láttan először a dobozos, kenhető margarint. Állam leesett. Otthon csak kocka Liga/Rama volt. Volt, hogy az egyikük flakkonos tejszínhabot hozott a tanároknak karácsonykor. Azt se tudtuk mi az. (80-as évek eleje) Rendesek voltak, mert a sima gyerekeknek is adtak mindenből, de így is sokkoló volt az első bécsi kirándulás.

raoul_duke 2009.10.26. 13:24:16

@Koori: @Maestro: én mindig menzás voltam, és már gyerekként is sajnáltam a nem menzásokat, mert csomó mindenből kimaradtak. Ha mostani ésszel választanom kéne, simán azt választanám, hogy menzás vagyok.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 13:29:48

Ja, és a tejbegrízt mi úgy ettük (én találtam ki, és terjedt, mint a bárányhimlő), hogy márványosan kell összekeverni, tehát a kakaó, cukor és tejbegríz nem lesz homogén egyveleg, hanem csak félig összekeverve...

raoul_duke 2009.10.26. 13:38:21

@Krisztinca: á, az ugyanúgy keverés! Ebben a témában csak két állapot van: összekeveri és nem keveri össze. :)

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.10.26. 13:41:39

@Krisztinca: hát bazmeg az kibaszott undorító lehet.

Mi egyszerűen csak leraboltuk az alsóbb évfolyamok készleteit, míg azoknak tesiórájuk volt. Mindennap mentünk le kommandózni. Volt, hogy fejenként 5 kakaót ittunk meg, aztán mentünk hugyozni meg fosni a szünetben. Később annyira elszemtelenedtünk, hogy már akkor elvettük tőlük a kakaót mikor hozták fel maguknak a menzától, ahol tárolták.

persicsbalint 2009.10.26. 13:42:01

@AgentO: rotring jelentésére 23 évesen rájövés, az a valami. nekem sikerült. Olyan ízű mogyorókrémet, mint amilyen anno kisdobozos volt, már tuti nem lehet kapni. Sajnos. És a poharaskakaó nagyopn jó volt, kár, hogy már nem kapni, (bár az alját soha nem sikerült teljesen kakaómentesíteni, bár ujjal szépen ki lehetett kotorni), főleg ha röhögőgörcsöt kapsz és folyik az orrodon kifelé.

Zorita 2009.10.26. 13:42:20

@kutasbandi: igen, ez ugyanolyan történet, mint hogy: aki csíkra lép, az szerelmes, meg hogy ha a dagi gyerekhez hozzáérsz, akkor át kell kenned másra a zsírját (nem csodálom, hogy mostanában egyre több a kényszerbeteg :D)

raoul_duke 2009.10.26. 13:44:12

@Zzz_: :DD micsoda?!? Átkenni másra a zsírját?! Ezt még nem is hallottam, beszarás.

@Klárensz: az mi lehetett az a zöld réteg? Nálunk is volt szinte mindig. Romlott tojás, vagy mi?

Kermit 2009.10.26. 13:44:40

Voltak olyan elvetemültek az osztályban, akik a májkrémes kenyér alá vajat kentek, ezt sosem értettem, most döntsük el, kérem, de egyszerre a kettő brrr...
Illetve megfigyelhető volt, hogy az osztályfényképezés mindig mákos tészta után volt. Persze akinek volt tisztasági csomagja (Hófehérke vagy Gabi fogkrém - ez magában is ehető volt - kis fogkefe, szappantartóban szappan, műanyag pohár) az megoldotta a problémát.

Tejbegrízre málnaszörp is mehetett, uzsonnára nedves tálcán nedves aljú szeletelt kenyér, mackósajt, vagy vékony szalonna, rajta bőrke, amikor lehúztad róla, lehetett vele gusztustalankodni.

persicsbalint 2009.10.26. 13:45:20

@raoul_duke: Bizony. Nem keverni kell, hanem fentről lefelé kanalazni a kakaós részt, mint a külszíni fejtésnél a bányákban.

sorica123 (törölt) 2009.10.26. 14:08:12

@Kermit: 'Illetve megfigyelhető volt, hogy az osztályfényképezés mindig mákos tészta után volt.' - sorica gurul... azt hiszem, erre a nemes hagyományra vert rá jóanyám két kört azzal, hogy mikor még épp, hogy kezdtem munkába járni (kamaszkoromban, első diákmelóim egyike), csomagolt nekem... na mit csomagolt nekem, a lelkem...? Meggyes pitét. Amiben nem csak meggy van ám, hanem fél kiló mák is!:)) Még jó, hogy valami fizikai munka volt, nem reci vagy hosztesszkedés:))
@persicsbalint: külszíni fejtés, ez tök jó:) és tényleg, én is csak menzán trutyiztam össze a tejbegrízt, mert ott nem lehetett újraszórni. Otthon lehetett vele tökölni, hogy lejött az egyik fele a kakaóval, aztán még egy adag kakaó, másik fele gríz is ehető.

persicsbalint 2009.10.26. 14:22:25

@sorica123: Bizony, otthon n adag kakaó is el tud fogyni így.

Stinkfist 2009.10.26. 14:24:14

a gríz-warshoz csak annyit, hogy én kis kölyökként a törtkrumplit ettem úgy, hogy a tányér teljes felületén szétterítettem, cikkcakkozva kidekoráltam "kecsöppel" (olyat is hallottam, hogy kepöcs), aztán összekevertem... tehát piros fos.
ma már én sem értem a miértjét :\

sorica123 (törölt) 2009.10.26. 14:25:54

@persicsbalint: jójó persze, lehet milliméterenként is enni, csak a végére megszárad a cucc, és olyan lesz, mint valami gumi cipőtalp. Tejbegríz felett nem nagyon szabad bámulkozni...
@Stinkfist: kepöööööcccss:)))))

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 14:31:28

@Zzz_: nálunk a büdös gyereknél volt... lehet továbbgondolni

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.26. 14:35:49

@Koori: Olyan igazit biztos nem. De van egy bocimobil nevu turos-csokis suti, ami nagyon finom.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.26. 14:38:04

@Erzsebet: errol jut eszembe, en kiskoromban tubusbol nyomtam a suritett tejet a szamba. Az edes krem ize a tubus femizenek keveredesevel valami megismetelhetetlen volt :).

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 14:42:41

@afromagyar: én meg a kis zacskós tejport magába... bele az orcába.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.26. 14:43:59

@Krisztinca: azt is, meg 50 fillerert lehetett venni ostyat a gyogyszertarban, es azt ettuk magaban.

raoul_duke 2009.10.26. 14:47:28

@Krisztinca: zacskós tejporért átjártunk a szomszéd boltba, és úgy toltuk folyamatosan. Egész addig kurva jó volt, amíg az egy kávéhoz passzoló kis tasakos kiszerelést vásároltuk, de a vége az lett, hogy többünknél nagy zacskóval volt (plusz kiskanál, gumiszalag viszont nem) és azt küldtük. Aztán ugyanolyan hirtelen eltűnt, ahogy jött.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 14:51:55

@raoul_duke: igen, de a nagy zacskós nem volt olyan finom, mint a kicsi...!!!

raoul_duke 2009.10.26. 14:56:24

@Krisztinca: persze, szerintem azért is jöttünk le róla. A kis zacskós a fasza.

AgentO 2009.10.26. 15:04:31

oohohoh, tejpor evések! A kiszacskós kiszerelés cukrozott volt "gyárilag", abból boltban haverral 100 tasakkal vevés, parkban felevés, szájpadláson vastag réteg képződés, krva finomnak levés, zacskóból szájba öntés mesterének levés idővel, persze 10 zacskónként "kútra járás" vizet vedelés. Másik suli utáni "olcsókaja" a patikában por gyógyszerekhez kapható vékony ostyalapok levés, ezt 50 Fillérért vevés, nagyon sokat megevés.
Nagy zacskós "turista" tejpor cukrozatlan levés, azt előbb porcukorral elkeverni kellés. Egyébként gyerekkorban minden szart összeevés, eléggé meredek dolog volt pl. a különböző kristálycukorral összekevert pudingporokat kiskanállal lapátolni befelé.

Sok "Peta Zetas" robbanócukor is megkajálás, meg persze a golyórágó, abból volt, hogy egész "rudat" (asszem 10db) egyben betömés arcban, akkora galacsin keletkezés, hogy még kiköpni is nehéznek levés, nem kiférés. Alutasakos Sió ivólevek, pirospozsgás gyerekekkel alapnak levés, utána szívószállal felfújás, ráugrás, kurvanagyot durranás.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 15:06:56

@AgentO: hóbogyó-bokor kis fehér termésére ráugrálás megvolt?

AgentO 2009.10.26. 15:13:09

Meg hát, a mai napig is, "öreg fejjel" is télien hóbogyó bokor találás, kipukkantgatás. Persze gyerekkorban többször is megkóstolás, mert alapvetően hitetlenkedés, hogy ez nem finomnak levés, ugyanígy pitypang kutyatejet, szagos radírt, szagos tollat, minden szart megkóstolás:)

Ebédhez néha "kubai narancs" járás, akkoriban a testvéri ország megsegítésére tévés propaganda is menés rendesen, szlogen: "napi parancs, egy kubai narancs", nagyon szar narancsnak levésre emlékezés.

Már akkor is gáznak tartás, hogy margarint boldog boldogtalan vajnak nevezés, margarint utálást, vajat szeretés, összes vajra ráírva levés "hidegen is kitűnően kenhető", de ahogy már más is említés, lószart, max. kenyérre szeletelés. Csokis mesesajt, feltalálóját kényszer munkatáborba képzelés, még embert nem ismerés, aki azt szeretés. Tejporhoz visszakanyarva, volt aki meg a cukrozott sűrített tejet szivattyúzta a tubusból...

raoul_duke 2009.10.26. 15:17:05

@Krisztinca: rá sem kell ugrani, elég falhoz vágni.

@AgentO: a mindent megkóstolás szerintem teljesen normális. A büdösbe is mindenki beleszagol, ez a túléléshez kell :).
Cukrozott sűrített tejet ÉS csokis cukrozott sűrített tejet.

Zorita 2009.10.26. 15:21:29

viszonylag jó helyre jártam általánosba, nagyjából abban az évben, amelyikre a poszt utal, de nálunk nem volt iskolabüfé (a gyerek ne járjon pénzzel iskolába, csak ellopják, elherdálja, azé' van napi 4 étkezés stb... az a kis pénzünk meg, ami volt, tényleg gyógyszertári ostyára költöttük, később esetleg szezámmagos madáreledelre) viszont középiskolában már volt, és hát ott a büfésbá is egy merő modor volt, 14-15 éves lányoknak csókolommal köszönt a fésült bajsza alól, meg ijesmi, kerültem is bőszen.
meg még a tetvességről is beugrott most az a kép, hogy az a fejvizsgálat is milyen volt már, amikor jött a védőnő, hosszú tömött sorokban álltunk előtte, ő meg kurkászta a fejünket :D nem tom, most is így mehet-e ez?

Zorita 2009.10.26. 15:24:31

@AgentO: igen, a hóbogyót meg is kellett ugye kóstolni, amíg nem jöttek az okos nagyok, és mondták: hülyék vagytok, ne egyetek belőle! most robbant csernobil, az mérgező! aztán nagy parázás egy ideig

Motorpenis 2009.10.26. 15:58:00

A tejbegrízt mi az asztalnál úgy ettük, hogy a kakaót, ami kupacban volt rászórva, szétterítettük a felszínen, de nem kevertük össze.

Nálunk is szokás volt, ha valaki kövér gyerekhez nyúlt, akkor másba kellett törölnie a kezét, mert elkapja a zsírosságot. Így visszagondolva szemét húzás volt tőlünk, viszont nem volt olyan sok dagadt gyerek, mint most, hála az egészséges menzának!

Zorita 2009.10.26. 16:27:36

@Motorpenis: végül mindig jól körbeért a zsír és visszament a dagadt gyerekre

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.26. 16:28:26

Eszembe jutott meg a Mark es a Leo jegkrem. Nem volt meg Cornetto meg Magnum, a' biztos!
Tovabba en sokszor csinaltam nem fozos puncspudingot, amit direkt csomosra hagytam, ugy volt finom.
Kikevert tojasfeherje, tojassargaja cukorral???

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.10.26. 16:30:21

Meg hat alap, hogy tesom a porra zuzott Plusz pezsgotablettat az orran keresztul szivta fel... Mondjuk en akkor mar nagyobb voltam, jol le is pofoztam miatta.

Zorita 2009.10.26. 16:35:25

@afromagyar: jézusom, azóta a tarkóján tüsszent?

2009.10.26. 16:37:15

@afromagyar:
Tojássárgája cukorral alapvető. Meg meggydzsem (Nagymama Lekvárja) elkeverve kristálycukorral és kakaóporral.

scsaba1 2009.10.26. 16:38:01

@afromagyar:

Huh, az megvolt. Nagyanyám gyakran csinált. Tyúkjai -így tojása is - mindig voltak, úgyhogy ha valami édesség kellett, akkor alapból ezt kaptam.

Volt egy extrás változata is, kakaóporral. Tehát sárgája-cukor-kakaópor.

scsaba1 2009.10.26. 16:42:35

@AgentO:

Hú, a hájpra én is emlékszem. Muter vett is, de tényleg valami ótvarosan szar, vékonyhéjú és savanyú narancs volt. Kicsit savanyú, kicsit zöld, de kubai! :)

sorica123 (törölt) 2009.10.26. 16:55:00

@Krisztinca: én néha mostanában szoktam rákattanni a tejporra. Tojásom sosincs, de a cukorral elkevert sárgája is egy nagy találmány:)
A hóbogyót mi családban (infantilis bajszos bácsirokon:)) prahtikusan durranóbogyónak is hívtuk. De ha hó, hát legyen hó, jó pap is holtig tanul.
@raoul_duke: 'rá sem kell ugrani, elég falhoz vágni' - valahogy úgy sikerült belépnem, hogy az első mondat, amit megláttam, ez volt... törtem is a fejem, mi az isten haragjáról lehet vajon szó...:))
@Motorpenis: ők (a dagik) meg törölgethették volna a ványadtság-baktériumot... olyan gonoszak bírnak a kölkök lenni:/
@Zzz_: juj:))) tényleg, mi lesz, ha valaki a pezsgőtabletta-reszeléket felszívja az orrán...? Van itthon pezsgőtablettám, de nem próbálom ki...

sorica123 (törölt) 2009.10.26. 16:56:46

@scsaba1: nálunk Anyával a spanyol narancs lett közmondásos, egy olyan vadsavanyú eresztést sikerült kifognunk, hogy még az agyunk is összehuttyant tőle:) olyasmi lehetett ez a szolidaritásból evett kubai bogyó is...

raoul_duke 2009.10.26. 17:02:03

@sorica123: hehe :)

Pezsgőtabletta is jó, meg a citrompótló tabletta, vagy mi.

flymazs (törölt) 2009.10.26. 18:54:39

Ja, tejpor, fillérekért, meg a limó (italpor vagy mi a fene, persze, sosem csináltunk belőle üdítőt)

persicsbalint 2009.10.26. 18:56:29

@raoul_duke: Bizony. Szigorúan eltervezés, hogy elnyalogatás, mert úgy tovább tartás, de 1 perc után türelmetlenül benyomás a pofába az egész. Ezután újabbért könyörgés, ha anyu/apu nem látja, ellopás, tesóra ráfogás.

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2009.10.26. 19:39:41

@Pernilla:
Nekem ismerős, a koleszban adtak ilyet, és gyümölcstúrónak hívták. Ez egy körözöttszerű cucc volt, csak édes, mert túró + szerintem erdei gyümölcsös joghurt vagy erdei gyümölcsös valami volt összekeverve. A színe teljesen Barbie-lila volt, és elég bizarrul nézett ki a kenyéren pont emiatt, de különben finom volt::)

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.10.26. 21:40:38

@sorica123: hóbogyó - kertblogom van, vagy mi... fokozzam? Symphoricarpos albus :-)

Der Beste 2009.10.26. 22:04:40

A tejbegríz összekeverése kispolgári csökevény.

:)

S fahéjjal az igazi, nem kakaóval.

:)

sorica123 (törölt) 2009.10.26. 22:26:56

@Der Beste: Ja, hát ja. Nálunk mindkettő játszik, bár az utóbbi időben (már amikor Pesten vagyok) a fahéj a nyerő:)

laccc 2009.10.26. 22:55:52

TÖBB párbeszédet bázz! Azoktól jó a poszt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.10.26. 22:57:30

@laccc: lesznek párbeszédek, mondjuk ehhöz már nem, de ja :-))

2009.10.27. 07:21:03

@raoul_duke: de mennyire tévedsz: 3 gyerek és sosem tudtam megjegyezni, hogy kinek hogy.
mély tányér lapos tányér, griz+cukor+kakaó, vagy griz+kakaó cukor, de esetleg van akiknek cukor+fahéj, vagy csak cukor, vagy kirstály cukor, vagy porcukor, lehet hogy valamit kihagytam, de azt már nem tudom, hogy melyiknek hogy,mert ezek a k.va kölykök még egy nyavalyás tejbegrizt is meg tudják variálni, a jó édesanyjukat!

raoul_duke 2009.10.27. 09:54:17

@Frengi: na jó, de az alapkérdés az az, hogy összekeverik, vagy nem?

Koori 2009.10.27. 12:25:35

@sentinel49: @afromagyar: koszi koszi!! teszteljuk aztan majd meselek...;)

lr 2009.10.27. 12:50:20

Először is 2x két szó:
-körözöttes kenyér (a spenóthoz hasonlóan később-otthon-tudtam-meg-hogy-finom-is-lehet-kategória)
-dianás cukorka (büféből)

@: Kermit ezzel a vizestálcás dologgal régi sebeket téptél fel. A mesesajtra szerencsére csak foszlányokban emlékezem, de még így is: b-r-u-t-á-l-i-s.
@Agent0: siódobozdurrantás, valóban :)

A tejbegrízt pedig egyszer próbáltam nem összekeverni, mikoris rájöttem, h az 1 merő kakaópazarlás.

Lenry 2009.10.27. 13:31:03

@Krisztinca: nálunk volt egy ilyen kirekesztett csaj. ha hozzád ért/hozzáértél azonnal át kellett valakire kenni. senki nem szeretett mellé ülni, beszélgetni vele akármi... pechemre utánam volta a névsorban, így sokszor voltam hetes vele.

szerencsétlen csaj nem tudom hogy bírta ki, hogy 8 éven át mindenki utálta az osztályban.
lövésem nincs miért. más se tudta. csak úgy megszokásból

Lenry 2009.10.27. 13:35:14

@Der Beste: pedig az összekeverés után meg se mertem említeni, hogy a tejbegrízt azt fahéjjal kell enni

LEN 2009.10.27. 14:41:12

És a pacsni??? Istenem, a pacsni, az de jó volt!!!

LEN 2009.10.27. 14:58:41

Lapos, nagyon picit édes péksütemény volt, a teteje olyan színű mint a puffancsé. Azóta sem láttam sajna...

sorica123 (törölt) 2009.10.27. 15:02:04

@LEN: Az bizony. Én elsőben ettem sokat.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2009.10.27. 21:24:12

a halkrém nagyon nem ember-kompatibilis kaja...
a tepertőkrém nálunk a sóder névre hallgatott, de már hála az égnek nem adnak

sorica123 (törölt) 2009.10.27. 21:43:23

@nemdomi: hát nem tudom, te milyen halkrémet ettél. Ha utálod a halat, úgy értem... de nálunk ehető szokott lenni.

2009.10.28. 06:10:46

@raoul_duke: ki a faszt érdekelt ezek után, hogy összekeverik-e, gondolod, hogy miután kinőttek abból a korból, hogy nekem kell beéjük kanalazni a bébipapit, különösebb figyelmet fordítottam rá, én a tejbe grízre már nem tudom rá nézni sem, pedig amikor gyerek voltam, még szerettem is, de ilyen mennyiség után már nézni sem bírom.

2009.10.28. 06:15:51

Ellenben mind a 3 fiam kitűnően főzik a tejbegrízt. A koleszban egyszer a nagy fiam főzött ipari mennyiséget, amire tanult barátja azt az észrvételezést tette, hogy nem az igazi, mert amit az anyja főz, abban gombózok is vannak.
Amit ékes bizonyítéka annak hogy minden rosszat meg lehet szokni, sőt akár még meg is szeretni. (lásd: a fenti kommenteket)

raoul_duke 2009.10.28. 11:23:35

@Frengi: igazából az összekeverésből indult az egész szál, azért kérdeztem :).

lávmítendör 2009.10.28. 12:29:08

@LEN: pacsni még most is van, egy csomó helyen láttam, pékségben, kisebb boltokban

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.10.29. 12:11:31

tessék mindenkorra megjegyezni: az ipari méretben előállított teát _minden_esetben_ ecettel savanyították.

ami kábé hetedik osztálytól kezdte zavarni a nebulókat, mikor kémiából megtanultál, mi történik az ecet és az alumíniumedény kölcsönhatásakor.

Kyletroy 2010.08.04. 15:12:55

Komoly óvodai uzsonnacucc volt még: kockára vágott párizsi úszott valami hagymás lében.

2010.09.20. 16:19:40

na a mesesajt pont ugyanúgy megosztotta az embereket, mint a tejbegríz összekavarása.

de mégis felnőttünk.. ráadásul rólamkiderült hogy tejcukorérzékeny vagyok, így míg az osztálytársaim kavarták vagy épp nem kavarták a tejbegrízt, addig én állhattam a "befejeztem az ebédet" sorban..
aztán, mikor egy gimiben dolgozam, megtapasztalhattam a finomfőzelék mikéntjét is.. hát igazából nem találok szavakat..

KóserKároly 2010.11.22. 23:24:15

@kutasbandi: hülye vagy? összekeverni KÖTELEZŐ!
süti beállítások módosítása