Olvasói rovat - Az irányításmániás

2009/09/06. - írta: Modor Tibi

Ezúttal Buffout örvendeztetett meg minket egy igazán nagy lélegzetvételű poszttal, amit azonnal végig kellett olvasnom. Árad belőle a zseniális elkeseredettség, ez nem a képzelet szüleménye.

 

Az irányításmániás
--Control Freak--

Az olyan mondások, mint „nézd meg az anyját, vedd el a lányát” nem csak azért ócskák, mert közhelyesek, hanem mert a friss illatos helyett mindjárt valami szárazabb, szikesebb felé tereli a figyelmet. Előtte ezért. Utána meg azért, mert tényeket csak a bambák tálalnak fel az élet nagy bölcsességeként. A rendmániás nő felismerhető lenne eme kocsmaszlogen mentén, de legtöbbször a szerelmes szem csak a rendet látja, még nem ismeri az árat. Hiányzik a hiányzó érzék, hogy különbséget tegyen harmónia és keretre feszített gumiszalagok között. Évek telhetnek el türelemben a békés egymás mellett élés illúzióját keltve. Aztán történik valami és a szörny megérkezik.

Két fő típusa létezik, nemtől jórészt független szerep. A pragmatikus a jobbik eset. Ő képes megőrizni a nyugalmát még egy mosogatógép megrakásakor is. Valőszínűleg tanítás, tanulás útján sajátította el a kontroll tudományát. Tudja, hogy ez jó, teszi a dolgát.

A neurotikus a rosszabbik. A legtöbb esetben nővér szerepben élt a családjában. Volt tündibündi kishuga, faszagyerek kisöccse, egyik szülő munkanélküli lehetett. Ha sár került az előszobába, az ügyeletes munkanélküli ezt észrevette, elbődült, felelőst keresett. A családban mindenki másnak abba kellett hagyni bármit is csinált. Kivonulni a tetthelyhez, beazonosítani az elkövetőt, lebaszni, majd feltakaríttatni a vele. Egy „Azért ilyenekre te is odafigyelhetnél kislányom!” neki mindenképp kijárt. Egy otthonában vércseként lecsapó munkanélküli mellett egy össze nem taposott PET palack, kiürült tejesdoboz a hűtőben, ki nem nyitott, be nem csukott ablak, le nem engedett vagy fel nem húzott redőnnyel mind-mind taposóakna, hogy le lehessen baszni valakit. Igen, ebből a közegből menekül ő, csakhát már lelkében hordozza a szörnyet, az ismétlőt, a jobb ötlet híjján majd úgy csinálom, mint anyámék árnyékát. Tojások ezek, és alig várják, hogy kikeljenek. 

Akinek született már gyereke, talán megélte azt a fajta bizonytalanságot, amit az erről való tudásunk teljes hiánya jelent. Ráadásul le is vagyunk robbanva kicsit, gyengék vagyunk. Ha nincs, aki ilyenkor betoppanjon, és eleget belepofázva életünkbe visszaerősítsen minket, aktivizálódhat a Control Freak. Ilyenkor még kicsi, inkább védekező. Eszköztárat épít ki, összevásárol minden szart. Vesz például a hathónapos gyereknek olyan kullancsriasztót, ami fél évig jó, és három éves kor alatt nem alkalmazható. Nem hülye azért, nem alkalmazza, bontatlanul lesz kidobva jövő tavasszal. A babára minden veszélyes, soha nem lehet eléggé felkészülni - például egy ablakon berepülő, a pici torkába alászálló és ott fészket építő darázs ellen. Ha a családban volt olyan, hogy kábeltévé, Spektrum, akkor feltehetően levendulával védekezünk a skorpiók ellen, kalciummal az esetlegesen jelentkező levendulaallergia hatásait enyhítjük és félünk a galamboktól. Rendszeresen is, megelőző jelleggel. Teákat gyűjt be hasmenés, székrekedés, stressz és fáradékonyság ellen, majd jövő tavasszal bontatlanul kidobja. Az ajtóra második zár, lánc is kerül, majd miután apósunk, anyósunk meglátogatott, plusz egy retesz. Lakattal. Így már biztonságban lesz a kicsi a szomáliai szervkereskedőktől. Észrevesszük legkisebb ellenségeinket is, fegyverkezünk, atkaporszívó és levegőcirkuláltató kerül a háztartásba. Kár, hogy a szőnyegektől megszabadultunk már korábban, így csak a kocsit atkátlanítjuk vele. A középhangosan zúgó légforgató viszont igazi főnyeremény. Ha zúg, tud aludni a baba, ha nem, ordít. Ami kisebb, mint a gyerek feje azt lenyelheti, ami nagyobb, az ráeshet, amire felmegy, arról leeshet, aminek alábújik, oda beszorul. A CF nem csak fél, ezt egész nap hangoztatja is. Másról nemigen jut ideje társalogni. A gyerek első szava ezért aztán vagy a sztreptokokusz vagy a dezinfekcionáló lesz. Steril gézlapokkal játszik és kórházszagút kakil. 

Ahogy a gyerekek növekszenek, a kezdeti aggodalom, enyhe szorongások apró rovarok, mégapróbb baktériumok, kifogyó margarin és zajos felső szomszéd miatt összeolvadnak és megteremtenek egy nyersebb, lüktetőbb idegtengert, ahol a szárazföldet csak az jelent, ha a CF alszik. Ha ébred, már nyugtalan, merthogy a család többi tagja hétköznap még alszik, hétvégén már nem alszik. Ha belép egy helységbe, azonnal meg tud állapítani két három dolgot, amit a bent tartózkodók figyelmét elkerülte. „Hogy áll az a függöny? Mindenki belát!” „Ha kávét főzöl, előtte öblítsd legalább ki a kiöntőt!’, „Mi ez a szag? Neked nem jut eszedbe néha kiszellőztetni?”, „Már százszor megmondtam, hogy nincs evés a nagyszobában, olyan nehéz ezt megérteni?”. Főleg felszólító módban beszél, esetleg felkiáltó, ha súlyosabb kihágást talál. Kérdez is, de azt főleg a költői értelemben. „Ki volt az, aki képes volt egy karika felvágottal visszatenni a dobozt? Megeszi ezt még valaki szerintetek?

Képes a lakás méretétől függetlenül egész nap takarítani, majd attól fáradtnak lenni. A hazatérő család ilyenkor még a poratkánál is veszélyesebb, mert a háromnegyed ötre időzített felmosást az iskolából, munkából ötkör hazatérők eccerűen nem értékelik. Nem figyelnek oda a másik munkájára. És különben is, első dolog amikor hazajövünk valami piszkos helyről, az a kézmosás. Vedd le! Ne tedd oda! Ne hagyd ott!

Természetes számára, hogy amit tesz, az ott épp akkor mindenki számára a legfontosabb. Esély sincs például elolvasni egy cikket, ha ő a körömvágó ollót keresi. Hiábavaló a hivatkozás arra, hogy te csiptetőt használsz, nem tudod hol van, legalább kilencszer meg fogja kérdezni, addig, míg fel nem kelsz, és keresni nem kezded te is. Nem képes lazítani. A nyugalom csak elvonná a figyelmét, elaltatná éberségét, pedig hopp, most is, viszi a huzat a függönyt. Család összeránt, függöny ára közöl, és: „Nem fogunk minden hónapban újat venni, úgyhogy vigyázzunk rá! Ilyenekre te is odafigyelhetnél!"

Nem eszik strandbüféből, másfél liter palackos víz nélkül nem hagyja el a házat. Pollen, UVB adatok fejben, méhcsípés roham elleni injekció bekészítve. Az ideális hőméséklet 23,5 fok. Ettől fél fokkal melegebb a kánikula, fél fokkal hidegebb már jégverem. 

Gyerek kezéből csiga, bogár, botocska kiver, csuklónragadás, majd elvonszolás a legközelebbi helyig ahol szappanos kézmosásra van lehetőség. Mocsok, piszok, kutya lehugyozta fonémák ismételgetése. 

Társa megtanulja, milyen is felelős embernek lenni. Ha nem áll jól egy nadrág, az azért van, mert miatta nem jut el egy boltba, hogy valami normálisabb cuccot vegyen magának. Miatta van kajaszag a konyhában, mert nemet mondott a hetvenezres páraelszívóra, ami "most milyen jó lenne!” 

 

Ha vendég érkezik: „Jaj, ne haragudjatok a rendetlenség miatt! Pedig egész nap meg nem állok, de ahogy az egyik szobával végzek kezdhetem újra, ha a gyerekek itthon vannak...” ha a vendég szintén CF megegyeznek, így megy ez, a gyerekek még párjuknál is kevésbé képesek odafigyelni. Ezután megtekintik a helyet, ahol a fal össze lett firkálva, és nem viszi a radír. Lehet újrafesteni. 

Ha vendégségbe megy: ”De szép rend van itt nálatok! Látjátok, ha ti is tudnátok vigyázni, nekünk is lehetne ilyen szép a lakás! És ezek a virágok...” Nála azért nincsenek növények, mert egyszer apró mozgó valamiket vett észre a kókuszpálma tövében. Ha a lakás szebb is, a beltérben tárolt föld miatt elégtételt érez. Két CF hamar megtalálja a közös hangot egy harmadik személy lerendetlenezésében. Hangos, mégis suttogónak tűnő hangon megbeszélik, hogy „X Y –t megeszi a kosz, halomban áll a mosatlan edény” és fogalmuk sincs hogy lehet úgy élni. Persze, hogy nincs, meg sem próbálta soha másképp. 

A munkanélküli szülő sajnos sokszor nem csupán éberségévél mutat példát és tesz neurotikussá gyerekeket, átadja kifogási és tehetetlenségi tárházát is. A CF nehezen talál munkát, mert nincs az a hely, ahol fél tíztől negyed egyig dolgoztatnák, és ha beteg a gyerek, azonnal mehet köhögéscsillapítóért a munkaidő helyett. Munkakeresése leginkább a csali nélküli horgászathoz hasonlítható egy körülményesen kiválasztott alkalmatlan helyen. Az emigyen levadászott sikertelenségekből várat épít, üzemanyagként elégeti egy egy felelőskeresés, kihágásfelderítés alkalmával. 

Nem vicces egyáltalán. A nevetés olyan tudatálapotot idéz elő, amiben az ember könnyen elsiklik a villák helyére rakott kanalak esete felett, úgy meg előbb utóbb megeszi a lakást a retek. 

Amit a másik csinál, az szórakozás, amennyiben nem ő szólított fel a cselekvésre. „Neked is pont most jut eszedbe nekiállni főzőcskézni, amikor épp most tettem rendbe a konyhát.” Ha ő főz, az viszont a család számára létfontosságú élelmezési aktus, mindenki legyen hálás ezért. "Sőt, igazán segíthetnétek összepakolni, nem csak felállni, aztán otthagyni mindent, mint kutya a szarát!". Vagy mint egy harmadik, őt megértő, ideális személynek mondaná: „Nézd meg, feláll, és mint aki jól végezte dolgát leül a gép elé. Arra nem képes, hogy az edény kivigye maga után.” Ez megtörténhet annak ellenére is, hogy még fel sem keltél, vagy épp viszed az edényt. 

Tisztában van vele, hogy társa már alig várja, hogy végre lefeküdjön aludni. Ez gyanakvással tölti el, kicsit féltékeny, hogy a másik gondolatai talán máson fognak járni, mint azon, hogy holnap mit kellene venni az ikeában. Mert arról beszélgetne, nem is rossz hangnemben, csakhát addigra a társ már fejhallgatóval nyomatékosítja, hogy itt van az idő nem rá figyelni. Tart még egy utolsó ellenőrző kört, hogy nehogy valami felgyulladjon, túlcsorduljon, becsapódjon vagy kinyíljon, feltesz néhány kérdést a telefon feltöltöttségéről, holnapi elintézendők bekészítettségéről. Kicsit nyugtalanul, hátha öngyulladással belobban egy teamécses, aludni tér. Majd visszajön és felszólítja, hogy a majonézt majd tegye be a hűtőbe. Megjegyzi, nem érti, miként képes valaki egy hülye játékkal ennyit játszani és... végre tényleg csend.

A világnak létezik két fele, az egyik tiszta, rendes, oda van figyelve a dolgokra, a bejárati ajtótól a felé eső rész plusz Svájc talán, de oda nem megy. A másik fele piszkos, veszélyes, züllesztő, alattomos, bozonytalan és tele van hülye emberekkel. 

A mai világban mindenre nagyon oda kell figyelni. 

A Modoros tényfeltáró munkái közül eddig a legjobbak egyike szerintem, bár itt kétségtelenül nem a nevettető szórakoztatásról van szó.

Köszönjük szépen, és jó szerencsét.

Címkék: nők olvasói
163 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

majkifiam 2009.09.06. 18:00:30

ó igen, nagybátyám felesége maga a megtestesült CONTROL FREAK!!!! (szegény gyerekek jó nagy balf*szok is lettek az anyjuknak köszönhetően)

aklubisz 2009.09.06. 18:29:17

aztabetyármindenségit, ej be szép munka ez.


(a te érdekedben remélem helyrejönnek a dolgok nálad, a mi érdekünkben pedig azt hogy más tipusú emberekkel is komoly bajod akad a közeljövőben)

SanGiovese 2009.09.06. 18:42:40

ez de kemény! teljesen összeállt a kép

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.09.06. 19:03:06

Hmm. Válás a gecibe?

Amúgy ezek mind nők, az én terepmunkáim alapján. :)

coucou 2009.09.06. 19:04:17

Gyönyörű és szomorú.

De szerintem még neked is jót tett, hogy kiírtad ezeket magadból...

sorica123 (törölt) 2009.09.06. 19:06:22

Hm. Az benne volt, hogy mottója: 'Nem megmondtam???'?
És igen, ez a típus általában nőnemű, háztartási közlekedési rendőr jellegű pattogó személy szokott lenni.

warrenbarton 2009.09.06. 19:10:26

Hát az az a tipikus "nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek" kategória.
Szerintem ez a Modoros eddigi legjobb munkája, kiváló jellemrajz egy magát tökéletesnek mutató, belül azonban teljesen üres személyiségtípusról.
Grat, és jöhet ilyen bármikor a tipizálások mellé :)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.06. 19:25:32

A családomban elég szép számmal fordulnak elő kontrolfríkek.
Hímnemű kontrolfríkek is léteznek egyébként. Szegény megboldogult nagyapám minden nap jelentős időt töltött azzal, hogy leült egy kisszékkel a konyha közepére, és megpróbálta fölszedni az általa kosznak vélt izékat a padlóról -- ami valójában nem is kosz volt, csak mintás volt a kő. :D

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.06. 19:39:36

"Képes a lakás méretétől függetlenül egész nap takarítani, majd attól fáradtnak lenni."
Igen, ez (is) létező dolog:
Nőnemű rokon a napi átólcettig takarításhoz vett egy magas szárú, fehér edzőcipőt, ami tartja a lábát. Ez fontos, mert NAGYON fárasztó minden nap papucsban takarítani. Porszívózás előtt felveszi, végigmegy minden zugon, majd leveszi, és elrakja, de előtte még lemossa a talpát.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.09.06. 19:51:52

Akúrvaistenit, ez a posztoló nagyon-nagyon közelről ismeri az én feleségemet, aki péntektől már nem lesz a feleségem. Meséljek-e róla?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.06. 19:52:12

@warrenbarton:

Egyrészt tökéletesnek mutatja magát, másrészt mivel nincs élete, az állandó rendmániálkodással akar fontosnak, nélkülözhetetlennek látszani.

Fokitsa 2009.09.06. 19:58:44

Júúhhuhúúj, de nagyon rossz lehet...
Kimaradt az a rész, hogy lecseszik a férjet, amiért egy szőrszálat hagy maga után a fürdőkádban.
Na és a cipődráma: mindig minden belépőnek le kell venni a cipőt, akkor is, ha nincs egy darab szőnyeg sem a lakásban, gyűlölöm.

sorica123 (törölt) 2009.09.06. 19:58:54

'Ami kisebb, mint a gyerek feje azt lenyelheti, ami nagyobb, az ráeshet, amire felmegy, arról leeshet, aminek alábújik, oda beszorul.' - :-DDDD ezt csak most vettem észre. 'Pistikémdrága ne szaladgálj, mert elesel' és tsai.
Más: akit én ismerek ilyet, az tényleg úgy lett ilyen, hogy eredetileg munkamániás volt (olyan helyen, ahol szükség volt rá), csak kiderült nála egy rakat betegség, amitől bajosan tud dolgozni - mire kényszeres háztartásmániás lett. Minél nagyobb balhé van a lelkében, annál mániásabban takarít, szabályérvényesít, dörög. Ez neki a drogja.

MakoG 2009.09.06. 20:24:56

Elejétől végig felolvastam a feleségemnek, aki a következőt reagálta: "Ezt biztos olyasmi gyerek írta, mint te. Ha te írnál ilyet rólam, úgy seggbe rúgnálak!" De szerintem jót tett neki.

sorica123 (törölt) 2009.09.06. 20:36:07

Höhöhö. Akinek nem inge... egy kicsit mindenkiben benne van ez a kutyavér, akinek háztartása van, és nem akar belőle frankón disznóólat - de csak a posztban szereplő töménységben adagolt hisztériával és rendmániával _felvértezve_ igazi Control Freak az ember. Bizonyos vonásaira még az én anyukámban is ráismertem, de ő sem igazi. Szerencsére...

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.09.06. 20:36:54

Ez pont anyámról szól, csak ő egy generációval régebbi kiadás.

Klárensz 2009.09.06. 20:39:11

Csak abból lesz CF aki nem csinál semmi értelmeset, viszont van egy csomó fölös energiája, emellett még frusztrált is, mert nem csinál semmi értelmeset.

Ha a CF-nek van gyereke, akkor nem engedi a homokozóba játszani, mert tiszta homok lesz, és a saját játékaihoz sem nyúlhat, mert még tönkreteszi.

lr 2009.09.06. 20:43:42

warrenbarton: ez biz'a +1

flymazs (törölt) 2009.09.06. 20:46:08

@warrenbarton: nem gondolnám, hogy ezek az emberek üresek.

Amúgy tényleg jó poszt.

Klárensz 2009.09.06. 20:55:18

@flymazs: Nem üres emberek, hanem csak pocsékba ment a maximalizmusuk.

SzocsO 2009.09.06. 21:05:45

Ritka talán, de van ilyen is:
ne pisálj állva, mert melléfröcsköl

El Topo (Sgt. Elias) 2009.09.06. 21:10:44

Na csak egy rövid példa:
Minden héten, ha elhozom a gyerekeket, a feleségem annyi gyógyszert ad velük, hogy a csomagtartó felében csak az van. Ad hozzá négy gépelt oldalnyi használati utasítást is, hogy mit, mikor toljak a srácokba. Ha betartanám, egész hétvégén csak gyógyszerelnénk.
Mielőtt még kérdezné valaki, a srácok makkegészségesek. Se egy köhintés, se semmi.

scsaba1 2009.09.06. 21:15:19

Én találkoztam már hímneművel is. Egy volt osztálytárs férje. A csaj otthon van 3 gyerekkel, állandóan sír, hogy milyen nehezen jönnek egy fizetésből, de komolyan megsértődik, amikor megkérdezem, hogy "te dolgozni, esetleg?"

A fickó megcsinálta azt, hogy amikor hazajött a munkából, nekiugrott és újra kiporszívózta a lakást, pedig a csaj kb. 2 órával az előtt porszívózta ki.

Zoknik gömbölyítve, elvágólag, alsógatyák élére vasalva, meg ilyenek...

2009.09.06. 21:17:47

Az itt vázolt tünetek nekem egy sima OCD-nek tűnnek, esetleg kényszeres/kevert személyiségzavarnak. Az ilyen embereknél tényleg nem szabad hagyni, hogy bárkire is ráerőltessék a hülyeségeiket, mert abból semmi jó nem fog kisülni. :(

mándy 2009.09.06. 21:25:53

@SzocsO:
ne ülj le, mert összegyűrödik az inged
nem mehetsz el focizni, mert megizzadsz
stb...

dzsíni 2009.09.06. 21:28:53

Anyám is CF volt és folyton azt hangoztatta, hogy mi őt házicselédnek illetve rabszolgának tartjuk csak, aztán megtalálta a tökéletes partnert egy hímCF személyében és azóta egymás munkáját roppantmód megbecsülve szerelik fel a szekrényajtókra a zajtalan becsukást eredményező kis pamacsokat meg értelmetlen légtisztító-párátlanító berendezéseket, hogy a gyűrődésmentes ágyneműben nyugodtan hajtassák álomra a fejüket..

LyukasBogrács 2009.09.06. 22:05:05

Nekem anyám kivasalta a pólóimat. Ha nem a stóc tetején lévőt vettem fel, mert teszem azt, az épp nem illett az utcára, akkor meg volt sértődve, hogy feltúrtam az olyan szépen kivasalt és összehajtott ruháimat. "Megmondtam: ez a mások munkájának a semmibevétele!" A sarkon befordulva levettem a vasalt pólómat, kicsit összegyűrtem, visszavettem és mentem tovább.

anaveroni 2009.09.06. 22:16:37

Nekem öregapám ilyen. Mióta leszerelt a seregből, kb 30 éve, azóta terrorizálja a családot, csak neki öblös, katonatisztes hangja van. Szerencsém az, hogy nem érti a számítógípet. De próbál ellenőrizni azért. Meredten nézi a képernyőt aztán megkérdi:
-Micsinálsz? Munka ez, vagy szórakozás?

Asidotus 2009.09.06. 22:36:33

@anaveroni:
"Mióta leszerelt a seregből"
Ez mennyire tipikus!!!

sorica123 (törölt) 2009.09.06. 22:45:41

anaveroni: uhh. Én ezt eddig csak nő, hölgy, illetve mámikiadásban tapasztaltam, de a katonatempóhoz szokott tata se lehet semmi...
Más: El Topo emlegetett gyógyszerkényszerben szenvedő asszonyt: nos, nekem egyik óvodáskori barátnőm anyukája volt ilyen, egyszer valami max 37 fokos hőemelkedéssel hazavonszolta a lányt, merthogy lázas ez a gyermek... nagyon megmaradt, mert nálunk meg nem volt ez ennyire módi.

LyukasBogrács 2009.09.06. 22:53:39

@Nűnű:
Na hallod... Mások a sorkatonai szolgálat után leszerelve szimplán úgymaradnak.
Engem is fenyegettek, hogy "Majd ott embert faragnak belőled!" reakció: "Hát, elnézve téged, az eszedet, a stílusodat, szerintem neked sem sokat használt, a többit meg csak bemesélték neked, vagy te magadnak."

anaveroni 2009.09.06. 23:46:01

Nünü:
Márminthogy a papa tiszt volt kb. 10 évig. Magától lépett ki merthogy: - A tisztességes országokban ,a katonaságnál REND van.
Ezzel azt akarja mondani, hogy a Vörös hadseregben nem volt elég nagy a fegyelem, az ő értékrendje szerint.
Amúgy durván tolta az öreg, vegetáriánus lett elsőként szerintem az országban. Igyekszik mindent maga termelni, amit megeszik. Millió fekvőtámasz, bringa télennyáron alap. Lekvárfőzéskor olyan a fegyelem mint a hadgyakorlaton.
Mondtam neki, hogy ő afféle patriárka itt. Rámszolt, hogy: Jó, hogy!

Fuse 2009.09.07. 00:04:00

Nekem apám ilyen. Róla egy külön posztot tervezek, mert ő modoros-veterán motoros is egyszemélyben.
Nos ha bárhova megy kocsival, el kell készíteni a check-listet (csekklista). Ezen szerepel rágicsa, kisszék, golyóstoll, és kismillió lo*asz, amit egy vállrándítással lerendez az ember, ha éppen otthonhagy. Másik hobbija hogy felelősöket nevez ki a család tagjaiból. Ha otthonhagyha a személyijét egy külföldi túra előtt, akkor egy "igazolvány felelőst" nevez ki ,aki legközelebb majd emlékezteti hogy ne legyen ilyen balhere. Természetesen van kamera felelős, kaja felelős és egyebek. Az úton a kinevezett navigátor ölében térkép,ami persze nem lenne vicces akkor, ha nem lenne egy gps a szépvédőn, egy pedig a rádióba integrálva, persze mindegyik működik és egyszerre pofázik max hangerővel. De akárhogy navigálsz neki, egy kanyart mindenképp benéz, és ekkor kijelenti hogy" ilyenkor, ha ilyen helyen vagyunk mindenkinek figyelnie kellene, nem pedig bambulni, meg zenét hallgatni, nem vagyunk mi vadidegenek"

virágelvtárs 2009.09.07. 03:19:38

"MINDEN TELE VAN BACILUSOKKAL!"

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2009.09.07. 07:33:20

Anyámban megvolt az igény erre, babakoromban minden este fertőtlenítette a játékaim (ami bírta, azt kifőzte), úgy fogyott a hipermangán és a klór, mint a sebészeten.
Szerencsére sikerült kicsit megnevelni, de például fára mászni nem tanultam meg.
Apámnak is van erre hajlama, de ő nem tisztaságmániás, csak állandóan rádfigyel, hogy "segítsen".

Ez van, ha egyke vagy, és szüleid harmincas éveik közepén jártak születésed idején.

GAbica 2009.09.07. 07:53:18

@Kicsi.Sati: nem ezen múlik.

Amúgy nekem nagynéném volt erősen CF, csak ő észhez tért. Nem volt egy könnyű menet addig vele az élet. Meg jó anyám is mutatja a jeleit, de nem ennyire.

scsaba1 2009.09.07. 07:56:23

Áááá... a felelősök... Már ettől a szótól is összerándul a gyomrom.

'80-as évek, általános iskola. Minden szarnak volt felelőse. Volt ellenörző felelős, köpeny felelős, lecke felelős minden tárgyból, virág felelős stb. A felelősök szépen leellenőrizték, hogy van-e rajtam köpeny és viselem-e, itt van-e az ellenörzőm, kész van-e a leckém illetve itt van-e az életben nem használt munkafüzet, majd az óra elején felálltak, és jelentették a tanárnak. A köpeny vagy az ellenörző hiányát pedig az osztályfőnöknek. Volt egy kis füzetjük is, amibe mindíg bevéstek egy fekete pontot. Öt fekete pont ért egy egyest. Így nevelődik a spicli, Így visszagondolva hihetetlen, hogy fél évig én is voltam irodalom felelős.

Terápiás céllal nevezett ki az osztályfőnök, aki egyben a nyelvtant és az irodalmat is tanította, mert elég szétszórt gyerek voltam, hogy majd így rendet tanulok.

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2009.09.07. 08:34:35

A "bak" jegyű nő tökéletes leírását olvashattuk :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.09.07. 09:06:46

Súlytólég ez az írás. Teljesen ledermedtem, ahogy felidézödtek bennem a különbözö élethelyzetek.
Iskolai felelöösök? Pffff, hol vannak a piruláim?

Ab ovo Taigetosz 2009.09.07. 09:16:33

Annyira jó, hogy ezt leírtátok. Kezdtem észrevenni magamon a jeleket... de időben megmentettetek. Elmondanám, hogy nálam a szomszédasszony indította el a lavinát, aki itthon volt a gyerekkel két évet, és láttam mindennap pakolni, nagytakarítani, ágyneműt szellőztetni mindennap (!!!!), mindent kivasalni, hétvégén 26 adagot mosni stb stb. Azt hittem, ez a normális, és ha nem ezt teszem, akkor én vagyok az a véglény, amit ezek a fajták egymás közt csak 'lusta asszony'-ként aposztrofálnak, totálisan leírva az illetőt. És persze ha lemásolod, és magad is csinálod, kimerülsz, mint a kutya, és nyilván üvöltesz, ha végigmásznak a frissen felmosott nappalin, pláne ott AHOL ODA SÜT A NAP, és totál látszik. (!!!) Ezt megspékeled azzal, hogy megpróbálod megnevelni a párod, hogy szennyes a szennyestartóba, néha ő is elmosogathatna, kiporszívózhatna... Mea culpa, befejeztem.

Ernoke 2009.09.07. 09:18:49

vannak olyan CF-ek, akik gyakran kimozdulnak otthonról, de csak akkor, ha az út minden részletét pontosan meg lehet tervezni. 3 héttel előtte tudni kell, h pontosan mikor indulnak, meddig lesznek ott, _milyen emberek lesznek még ott_, milyen lesz a szállás, étkezési lehetőség. természetesen egy 2napos hétvégi kirándulásról van szó.

indulás előtti este a CF elkészít minimum 10 szendvicset, kávét termoszban, ásványvizet, gyógyszereket, bekészít egy ruhagarnitúrát 35 fokra és egyet 15-re. persze ebből kb. semmire nem lesz szüksége.

ha bármi nem úgy alakul, ahogy a CF tervezi (pl. lerobban a kocsi indulás előtt, ezért neadjisten vonattal kell megtenni az iszonyú utat pl. Gárdonyig), üvöltözni kezd és toporzékolni. aztán inkább el se indul.

Ernoke 2009.09.07. 09:33:27

a CF jellemzője még, h rengeteget foglalkozik másokkal. kedves érdeklődésnek, törődésnek szánja, de 2 perc alatt mindenkinek idegeire megy.

"hol voltál tegnap este?" - "koncerten." - "pontosan min?" - "nem érdekes a név, úgyse hallottad még soha, nem ismered." -> sértődés

"figyelj, milyen pólót vettél a pulcsi alá, még soha nem láttam" (odakap, felhúzza, ideges leszel) - "nem érdekes az egész, hagyjál már!" -> sértődés

az ilyenek után megállapítja, h ő senkinek nem fontos, senki le se szarja, és az emberek nem értékelik a törődést.

Ab ovo Taigetosz 2009.09.07. 09:34:07

@Ernoke: minimum 10 szendvicset? Hát az nagyon minimum. 20-tól indul... 10 az csak a pasié :-)))

Szehit 2009.09.07. 09:34:40

Tiszta anyosom, amikor eloszor voltam naluk, es parom "belokott" az ajton, akkor megdobbenve alltam a nappali kozepen, olyan elere rakott volt minden, kolonial butorokkal meg herendi szarokkal.Ha Unnepelunk valamit, akkor csakis herendibol lehet enni, pedig ronda giccses vackok.Kikapunk ha hajszalat hagyunk a furdoben, ha egy morzsat is talal valahol, fogkefevel mossa a fugat, es minden furdes utan ki kell takaritani a zuhanykabint...ha egy kis foltot talal a konyhaban az egesz konyhat felmossa.A Sogornom detto ilyen meg a sogorom, es ok a minta nekunk.En persze lusta, dolgozni utalom ember vagyok.Meg jo hogy aposom azt mondta tegnap hal istennek te nem vagy olyan mint a felesegem.....

noirp 2009.09.07. 09:37:39

Medve anyám. Tiszta realitás.
Az ilyennek a gyereke fog elhúzni az ország túlfelébe egyetemre, figyeljük meg. A koliban végre lazíthat :))

noirp 2009.09.07. 09:42:50

@Nűnű: Nyugdíjas művezető, termelésirányító, meós (oppardon, quality menáger ) is elérheti az obsitos _kotona_színvonalát.

GAbica 2009.09.07. 10:00:48

Volt egy exem. Az anyja az igazi CF volt. Első találkozás, bemutatkozás, közölte, hogy a WCbe tampont nem dobhatok és itt náluk az a rend, hogy otthoni ruhába és papucsba kell átöltözni. Ez volt a bemutatkozó szövege. A többit meg már hagyjuk, úgyis leírtátok...

greggrant 2009.09.07. 10:07:54

rendes kispolgári családokban lennie "kell" egy CF-nek, különben nem rendes kispolgári a család. Gyéká: nem elég sznob.
Amúgy gratula, nagyon jó írás, ebből pszichológiai-szociológiai tanulmányt lehetne rittyenteni könnyedén ;)

IndaMuncher 2009.09.07. 10:27:34

Az én csajom arra allergiás, ha a hűtő 15 másodpercnél tovább nyitva van. Nem tudom miért, szerintem edzeni kéne naponta +1 másodperccel és hozzászokna. :) De érdekes, hogy nála a takarítás pl. jó ideglevezető, de szerencsére ő távol áll a harcore CF-től.

cd-r 2009.09.07. 10:39:37

látom magamelőtt, ahogy a bordósvörösre festett hajú Marika reggel 6:45kor szokásához híven portalanítja a herendi nippeket a fehér, arany színű berakásokkal díszített ebédlőgarnitúra polcain.
amúgy szerintem a control freak semmiképp nem összetévesztendő a jó háziasszonnyal, mert tuti, hogy pl főzni utál, vagy nem tud.
a környezetemben élő háziasszonyok vagy takarítani szeretnek, vagy főzni. a kettő vmiért kizárja egymást náluk.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.09.07. 10:44:05

Az egész világ piszkos kivéve a szent lakást. Piszkos a rét, az erdö, a mezö az utca, a folyó, a tó, a hegyek és a völgyek. Minden. Ezért a lakásba belépéskor a legideálisabb az volna ha egy fertötlenítö zsiliprendszeren keresztül lehetne csak bejutni, hogy a piszok kinn maradjon a piszkos utcán. Egy osztálytársam anyja odáig ment hogy a cipöket már a lépcsöházban levetette, ott kellett hagyni mert piszkosak koszosak.
Az én csajom is mutatott hasonló szimptómákat, de kitartó neveléssel sikerült kiharcolnom a kuplerájhoz való jogomat. Amikor takarított lementem a kocsmába.
Azt mondtam neki hogy annyira stresszel a takarítás meg a rendrakás látványa hogy muszáj innom.

nagyaron86 2009.09.07. 11:20:10

fhhuhhú! rég olvastam ennyire megrázó posztot.
és ha nem vagy elég gyors, és a huzat bevágja az ajtót mikor hazajössz (szellőztetés, ugye), akkor te vagy a barom, hogy miért nem figyelsz. állandóan résen kell lenni. Török Sándor Valaki kopog regényében van egy fejezet (8.szoba), ami egy ilyen családról szól. Ha most nálam lenne idézhetnék is belőle, csak nem találom, mert mindig mindent elberhelnek. leveszik a könyvet a polcról, aztán nem oda rakják vissza, ahol volt. ha egyáltalán visszarakják a polcra. az eszem megáll, tegnap raktam rendbe az egészet. lehet, hogy ez már inkább a rendszerezési mánia. tudja a fene. jártam valamikor egy felvételi előkészítóre (rajz) és ott is mindennek volt felelőse. a foglalkozás végén pedig pontozni kellett az aznapi teljesítményünket, indoklással persze, aztán az előkészítő vezetője jóváhagyta, vagy nem. már akkor görcsölt a gyomrom, ha elindultam a foglalkozásra. volt ennek az intézménynek a keretein belül nyári tábor is. délutáni csendespihenővel. pisszenni se lehetett. én már csak tudom, én voltam a szobafőnök (annyira hülye azért nem voltam, hogy elvállaljam a tábori napló kezelését, amibe minden nap végén le kellett írni az aznap történteket, aztán felolvasni). természetesen minden reggel és este ellenőrzés, hogy rend van-e. azóta elkanászodtam és egy szemétdombon élek. végre.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2009.09.07. 11:30:16

@cd-r: hehe, hiszen a főzés kupival jár, nem lehet azt csak úgy.
Ha főz, akkor viszont őrjítően kapkod a konyhában, ezzel persze nem halad gyorsabban, csak fokozza a káoszt.
Az ilyennek ugyanis lételeme az állandó pörgés, kell az adrenalin, na.

Mondjuk én is hülye vagyok, hiszen ameddig az étel fő, addig elmosom az előkészítés során összemocskolt edényeket.

Lygia 2009.09.07. 11:30:20

Igen, ez az anyósom. Az utcai cipő tiltott, a papucs az esetleges küszöbre lépés esetén gondosan lemosandó, mert az utcára kutyák szarnak. Ha félévente egyszer ottalszunk, a hosszú hajam teljesen eldugítja a lefolyót. Ha ül velem szemben, beszélgetés közben szedegeti a rólam folyamatosan bosszantóan hulló pihéket, hajszálakat, ezt-azt. Havonta nagytakarítás, végkimerülés. (Neki mindent egyedül kell..) Súlyos.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.07. 11:38:55

Minél kevesebb a szex, annál több a takarítás.

Szerintem itt lehet az _eb elhantolva_.

Ráadásul minél több a takarítás, annál szebb a lakás, de annál rondább a nő, _ergo_ annál kevesebb a szex, ergő annál több a takarítás...

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.07. 11:41:56

Ez olyan, mintha a hölgy egész hónapban szenvedne a PMS tüneteitől... :-)
Első anyósomra emlékeztet...

Az ilyet simán ki lehet nyírni azzal, ha leejtesz egy tojást, vagy eldugsz a fürdőszobába egy pókot. :-)

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.07. 11:44:58

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Ugyan, szex? Az gyűrött ágyneművel jár, ami esetleg még foltos is lesz, szerintem eleve kizárt dolog nála!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.07. 11:48:56

@Ormótlan: Hát itt a titok! Nem szabad hagyni elkezdődni a folyamatot!

Ha meg már késő, szerintem előre egyeztetettt időpontban (szombaton, fürdés után, ágyneműváltás előtti utolsó este), sötétben, missziós pózban, de "Neked kell meghoznod a kedvem..." alapon vissza lehet fordítani a folyamatot.

noirp 2009.09.07. 12:36:58

@Blassius: Nna, aki a retkes csukát kirakja a lépcsőházba, azt vágnám én szájon. Szembeszomszéd asszonyom ilyen. Bent rend, az ajtó előtt meg ott áll a {@&#!! szemete, meg a cipői.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.07. 12:42:47

@cd-r: kikerem magamnak, en mindkettot szeretem (bar en nem elek a kornyezetedben)! :)
Emberem azonban meg talan nalam is alaposabb takaritas teren: porszivozas elott KOTELEZO felseperni!
Naluk gyerekkoraban minden szombaton az volt a rendszer, hogy ki kellett a butorokat pakolni a hazbol es felseperni gyonyoruen. Aztan vissza a butorokat (de sosem ugyanugy, mert a valtozatossag gyonyorkodtet).
Meg jo, hogy most a harmadikon lakunk, egyebkent lehet ki-be cuccolni...

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.07. 12:44:28

@Blassius: En hallottam olyan _holgyemenyrol_, aki vasarlasbol hazaterve MINDENT lemosott (mar ami moshato volt), csakis igy kerulhettek a dolgok a helyukre. Ezen kivul, ha vendegek jottek, a cipo talpat kotelezo volt lemosni.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.07. 12:48:30

Ja, meg volt egy ismeros neni, aki allandoan dobozolt. Vagyis csak akart. Mindig elment az Ikeaba es dobozokat vasarolt, lakasukban fellelheto volt az osszs tipus, szin es meret. Aztan hetvegen elhatarozta, hogy namostaztan mindent rendszerez. Ez annyibol allt, hogy a ruhasszekrenybol kipakolta az osszes ruhat a szoba kozepere es szepen lassan pakolni kezdett. Tenyleg lassan, mert egy het mulva meg mindig minden ugyanugy volt. Csak a dobozok szama novekedett naprol-napra.
Lehet, hogy idokozben mar a csalad is kiszorult a lakasbol, helyukre bekoltoztek a DOBOZOK.

scsaba1 2009.09.07. 13:19:08

Tényleg, ha már dobozolás, akkor Örkény őrnagya megvan mindenkinek, ugye?

Totális CF...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 13:51:39

@Lygia:

Ja, a hosszúhajpara megvan. Valahányszor hazalátogatok, mindig muszáj összefognom a hosszú hajam, mert "szanaszét hullik a lakásban". Amikor még a szüleimmel laktam, a közös takarítás egyik fénypontja volt az esetlegesen összesöpört hosszú hajszálaim fölötti undorkodás, szigorúan lelkiismeretfurdalás-keltési célzattal.

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.09.07. 14:00:52

Ehemm, nekem hosszú a hajam, hullik is rendesen, és nem is szeretem mindenhol viszontlátni... emiatt két-három naponta porszívózok... megszállott-e vagyok?? (Köszönöm, nem kell válaszolni :-D )

Egyébként ejnye, Tibcsikém, egy ilyen _laufot_ kihagyni??
http://de.wiktionary.org/wiki/Hausmütterchen

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 14:19:54

BTW a control freakségnek szerintem nem a tisztaságmánia és a betegségektől való félés a fő jellemzője, hanem az, hogy a kedves családtag az aktuális mániáját jogalapnak tartja arra, hogy a család többi tagját folyamatosan ugráltassa, feladatokkal lássa el, és szükség esetén lebassza.
Nekem a tisztaságmániásoknál mindig az az érzésem, hogy nem is a lakás tisztasága a cél, hanem csak az a célja, hogy egy támadhatatlan ürügyet találjon a környezetében élő emberek fölötti uralkodásra. Az, hogy tiszta a lakás, tulajdonképpen kívánatos és jó dolog, így tkp. senki sem szólhat semmit (gondolják ők).

Mondjuk az is igaz, hogy nehéz megtalálni az optimális megoldást. A férjemmel mindketten kurva rendetlenek vagyunk, és egyformán utálunk takarítani, ezért az összeköltözés után kellett gyakorolni egy ideig, amíg megtaláltuk az arany középutat az "állandó takarítás" és a "szalad a lakás, megesz a kosz" állapot között.

Brummm 2009.09.07. 14:34:39

Ez egy nagyon szomorú poszt. Azért remélem h legközelebb lehet majd röhögni rajta / magunkon úgy, mint eddig.

Dijie 2009.09.07. 14:46:01

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi):

:))))...meg a Vízöntő-ét...meg a Kos-ét...stb.

"ne csinálj rántottát, most takarítottam meg a tűzhelyet!"
" ne menj ki a konyhába.. még vizes a padló, most mostam fel harmadszor UTÁNAD...foltos lesz.."

Ernoke 2009.09.07. 14:51:32

@Ön: ennek tényleg nem a rendhez van a legtöbb köze, hanem a mások élete felett gyakorolt folyamatos ellenőrzési kényszerről.

"láttam, h jött az a hivatalos levél, elintézted már?" - "még nem, majd sort kerítek rá." - "mikor?" - "nem tudom, majd." - "menjél el holnap" - "holnap nem érek rá, jövő héten elmegyek" - "NEM IGAZ, HOGY MINDIG MINDENT NEKEM KELL ELINTÉZNEM HELYETTED!" (telefont ragad -> fontosnak érzi magát)

"miért nem eszel karfiolt?" - "eszem, itt van" - "az nagyon kevés! úgy tudtam, szereted." - "szeretem, de most nincs hozzá kedvem." - "egyél karfiolt!" (belepakol egy csomót a tányérba -> fontosnak érzi magát, őrködik szerettei egészsége felett)

agresszív, erőszakos emberfajta, aki mindezt műkedvességgel palástolja, és a végén neked lesz lelkiismeretfurdalásod, amiért nem értékeled azt a sok jót, amivel elhalmoz. ugyanakkor sajnálatraméltó is, mert mindez hatalmas belső szorongást és bizonytalanságot takar.

ez tényleg szomorú poszt...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 14:59:24

@Ernoke:

Van az a könyv, hogy "Hogyan legyünk Jiddise Máme", abban lehet ilyeneket olvasni :D

sorica123 (törölt) 2009.09.07. 15:00:28

Hoppp, nem a jiddise mámés a tanulmány, bár az is az, de én a 'szomorú poszt'ra hivatkozva írtam eztetet.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 15:15:24

@Ernoke:

Én azt nem értem, hogy hogy tud ez ilyen szinten elhatalmasodni embereknél. Anyukámnak is van rá hajlama, ld. a hajhullós példát, de sose tudna ilyen méreteket ölteni a dolog, mert ha úgy érezzük, hogy túlzásba viszi, akkor viccesen szólunk neki, hogy most már egy kicsit sok lesz. Nem értem, hogy mások miért tűrik el az ilyesmit...

LyukasBogrács 2009.09.07. 15:19:59

En ismertem egy olyan not, aki megkergult, ha a hasznalt ruhat radobtam a fregolira, amin a tiszta, szaraz ruhak vartak a vasalora. Ilyenkor nem volt rest ujra kimosni a beszennyezodott (!) holmikat.
A labamat nem tehettem fel a parnara, merthogy arra o a fejet hajtja. Es meg kismillio rigolya.

Labjegyzet: kepes volt 2 havonta agynemut mosni, amikor mar szurkesbarna volt a lepedo. En vettem hypot, hogy kifeheritsem a barnas furdoszobaszonyeget, visszahozva eredeti szinere. Evente egyszer voltak lemosva az ablakok. Altalam.

Szoval nem banom en, ha valaki takaros, csak legyen mogotte jozan esz is. Meg egy kis kovetkezetesseg.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.07. 15:21:42

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - amit lehet takarítani!

szabiaki (törölt) 2009.09.07. 15:24:18

Aki képes körömcsipeszt használni az mindenre képes.
Aki képes vonaton azzal lövöldözni a körmét az már a minden. Nem mintha az ollóval mozgólépcsőn körmöt vágó jobb lenne.

LyukasBogrács 2009.09.07. 15:30:54

@Ön:
Igazad van. Kerjunk posztot modoros gyereknevelesbol is!

Engem mindig elgondolkoztat az a kontraszt, amit a rajtam es a szobamon szamonkert rend, es a sufniban / garazsban / pinceben evtizedek ota fellelheto rumli kozott ordit.

LyukasBogrács 2009.09.07. 15:40:42

@szabiaki:
A volt fonokom nem volt rest: munkaidoben a papirkosara fole hajolva manikurozte magat, persze koromcsipesszel. (amerikai)
A kovetkezo volt fonokom meg az asztalanal dezodorozta be magat (marmint az inget) minden nap 12 ora korul. (holland)
Raadasul a legolcsobb Nivea for men flakont hasznalta. Onnan lehetett tudni, hogy milyen sebesseggel terjedt, hogy akihez odaert a felho, az elkialtotta magat, hogy "Itt van!"

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.09.07. 15:43:37

tibi!!!!!

már megint a nők!!!!! vááááááááááááá!!!!

én rengeteg control freaket ismertem, nagy részük férfi volt. bár aláírom, hogy volt egy-két nő is köztük, de azok azért voltak control freakek, mert a maximalista férjük mást sem látott bennük, mint a házi rabszolgát, akit lehetett minden szarért basztatni, és szerencsétlenek annyira ki voltak készülve már a folyamatos basztatástól, hogy inkább az egész életüket azzal töltötték, hogy kitalálják a férjük gondolatait, mibe fog legközelebb belekötni. hála istennek ezek a szokások szerencsésen elmúltak a válás után 5 évvel. azóta mindegyik relatív normális életet él.

viszont a control freak férjek továbbra is házi rabszolgásítják és control freakké teszik a hozzájuk csapódó nőket. szóval a zokni és gatya élére vasalása nem éppen control freak nő jellegzetesség, hanem az élére vasalt gatya és zoknit megkövetelő férjé.

(és nevető harmadik meg azóta kibaszta az életéből a vasalót és a vasalódeszkát is, és 10 éve nagy ívben leszarja még a vasalás gondolatát is. hehe...)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 15:46:51

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

mi történik akkor, ha az asszony azt mondja a férjének, hogy "tudod mit, vasald ki TE a nadrágodat, és akkor majd pont olyan lesz, amilyet szeretnél! na?!"
ha nekem a férjem ilyet mondana, először is kiröhögném, aztán megkérdezném, hogy jól értettem-e, azután meg elzavarnám a fukarba, hogy vegyen vasalót is, meg deszkát is, mert egyik sincs itthon.

Erzsebet 2009.09.07. 15:47:31

Az idősebb nőkorosztály nagyrésze ilyen. 72 éves nagynéném vezet. Ő takarító mániás. Lakása egy kis múzeum. Ők szeretik a nippeket, porcelánokat. Az édesanyámét nekem kell letakarítanom, ilyenkor csúnyán káromkodom. Nálunk is probléma a hulló, haj, most egy rövidebb fazonra vágattam. Az exanyósomék is ilyenek voltak. Egy nagy palota ház mellett, egy kis szuterénban nyomorogtak. Mi az exférjemmel lepusztult albérletekben laktunk, itt nagyon nehéz volt rendet tartani. Én természetesen szeretem a rendet, de sokkal lazább vagyok. Külön fejezetet érdemel fiam barátjának 57 éves anyja, aki az egészségügyben dolgozott. Környezete steril, minden le van fertőtlenítve.. Jelenleg 21 éves fiát a széltől is óvja. Esőben nem engedi el kirándulni. Teljesen felháborító, hogy egyik baráti családnál macska van.. Ezenkívül fia barátainak szüleit telefonon keresztül lekáderezi.

IndaMuncher 2009.09.07. 15:48:52

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: A vasalás amúgy megint egy nagyon felesleges dolog. PL én ki tudom úgy teregetni a lenből készült ingemet is úgy, hogy egy darab gyűrődés ne legyen rajta. Na? Na?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.09.07. 15:58:23

ezzel a poszttal kapcsolatban érdemes elolvasni a mérgező szülők (susan forward) idevonatkozó passzusait.

a bántalmazó szülő különféle hit és eszmerendszerekkel magyarázza teljesíthetetlen kívánságait, mindenkinek az ő igényeinek, parancsainak, elvárásainak kell megfelelni, és ha nem tartják be az elvárásokat, vagy nem tudják kitalálni az agresszor gondolatait, hogy megóvják magukat az agressziótól, akkor jön a büntetés. márpedig gondolatot olvasni senki nem tud, és a kiszolgáltatott fél még inkább kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hiszen nem tudott megfelelni az agresszor elvárásainak, ezért megérdemli a büntetést, és "rossz".

kedves posztíró,

úgy látom, problémáid vannak, szerintem nem ártana egy pszichológust felkeresned. de remélem, már az sokat segített, hogy mindezt kiírtad magadból.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.09.07. 16:04:32

@Ön:

az történik, hogy az agresszor büntet. a fizikális agresszor ütéssel, veréssel, a verbális vagy lelki agresszor szeretetmegvonással, egynapos hallgatással, stb-vel. ne akard megtudni, mert nem kellemes élmény. főleg, amikor az agresszor azt az érzést kelti benned, hogy egy haszontalan, semmire való, értéktelen hulladék vagy.

@F.house:

egyetértek. vasalás pfoájj. én olyan profin teregetek, hogy még élére is tudom teregetni a nadrágjaimat. na? naaa???? :D:D

LyukasBogrács 2009.09.07. 16:23:00

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Nalunk meg szogletes a mosogep forgodobja: onnan osszehajtogatva, ranc nelkul veszem ki az ingemet, es egybol be a szekrenybe. na?

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.09.07. 16:28:09

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: tapasztalatbol mondom, nem mindig a pasi teszi ilyenne a not. Sok no a controk freak-segbe menekul egy nem kielegito kapcsolatbol, mert a takaritasnak _van latszatja_... Tenyleg szomoru post ez, basszameg!

sorica123 (törölt) 2009.09.07. 17:02:56

CF sok mindentől lehet valaki. Például egy elszaródott kapcsolattól is - ami szükségeszerűen elszaródhat attól is, hogy a hímnemű fél házirabszinak nézi az asszonyt, vagy szimplán csak attól, hogy előáll a 'ja, ez nem nő... ez a feleségem...'-állapot. Meg van az a tökmás folyamat, amikor kicsúszik a jól megszokott munka, katonaság, akármi az egyszeri CF-jelölt lába alól. Na és akkor száll el a vonalasság mögül a józan ész:-/
Anyukámra akkor szokott nagyon rájönni ez a találd-ki-a-gondolataimat-dili, pakolás, ajtócsapkodás, ha úgy érzi, hogy összecsapott a feje fölött a trutyi: hülye a kolléganője, otthon cseszem a rezet (na ettől szabadult meg most:-)), és így tovább.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 17:10:21

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

szerintem az embernek szembe kell szállnia az agresszorral, vagy el kell menekülnie. én a magam részéről mindig elmenekültem az olyan helyzetekből, amik nem tetszettek, és eszem ágában se lett volna zokszó nélkül tűrni. mégis sokan teszik ezt, pedig én gyakran úgy látom, hogy lenne menekülési útvonal.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 17:11:43

@Ön:

(távol álljon tőlem, hogy az áldozatokat tegyem felelőssé, nekem is ökölbe szorul a kezem az ilyen mocskoktól, de ha nem szállunk szembe velük, egy életen át rabszolgák leszünk :S )

sorica123 (törölt) 2009.09.07. 17:43:28

Na igen. Viszont a viktimológia nevű okosság pont nem az áldozatok felelőssé tételére irányul, de kiszűri azokat a magatartásokat, amik egy potenciális áldozatra jellemzőek (prahtikusan ilyen például az olyan nő, aki mindig ugyanabba a férfitípusba szalad bele, vagy az, aki benneragad egy szar kapcsolatban és hárít, hárít míg bele nem dödölik). És hajjjj de modoros tudományos voltam:-)))

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 17:45:21

@sorica123:

Eleve az a gond, hogy a nők nem elhanyagolható része képtelen megvalósítani magát az élet más területein, és ezért ilyen pótcselekvésekben próbálja kiélni magát. (A férfiak meg inkább isznak, LOL.)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 17:46:49

@sorica123:

Szerintem ugyanilyen viktimológiai eset az ún. "rosszfiúkra bukó nő" is, amely típust alaposan kivesézték a többiek az aranyos srácról szóló bejegyzésben is.

scsaba1 2009.09.07. 17:51:02

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Kivéve, ha a nő "önként és dalova" veszi fel a szopómaszkot, mert el nem tudja képzelni az életét egy dommal keresztezett CF nélkül. Ahogy vannak született papucs férfiak, úgy vannak született papucs nők is. (És nem, nem csak azért ilyenek, mert gyermekkorukban az apjuk a kutyaólban altatta és szexrabszolgának használta őket ). Tudod: zsák meg a foltja...

Kis történet: egy exem (kb. 2-3 hete jártunk) el akart menni a barátnőivel meg velem valahova szórakozni, meg hogy megismerjem az ő barátait. Nekem nem volt túl nagy kedvem ahhoz, hogy körbehordozzanak, mint egy véres kardot, illetve hétvégés is voltam azon a héten. Így azt mondtam, hogy nekem kedvem sincs menni, meg hétvégés is vagyok, így menjen a barátnőivel, csináljanak "csajos" estét, meg ilyenek, mert felőlem aztán mindenki oda megy ahova akar, én nem rabszolgatartó vagyok.

3 hónap múlva szakítottunk, és a szakítás során a fejemhez vágta, hogy neki az mennyire rosszul esett, hogy elengedtem diszkóba, valószínűleg nem is szeretem, bezzeg a barátnőjének a barátja kerek perec megtiltotta a csajnak a diszkózást nélküle - ebből is látszik, hogy szereti. (Ez hülye, gondoltam magamban, de akkor már mindegy volt, meg egyébként is.)

A csajnak egyébként vendéglátós főiskolai végzettsége volt, meg felső fokú angolja, meg ilyenek... Tehát nem egy hamupipőke...

sorica123 (törölt) 2009.09.07. 17:55:57

Ez egy tipikus helyzet, amiben férfiak, nők egy-egy szerepelvárásba csúsznak bele. Az is, hogy a nőből elsősorbananya, CF, pengebiznyicvumen vagy elesett örök-bridzsizsonszi lesz, az is, hogy a férfi alkoholista, munkamániás, netpornófüggő lesz, vagy, mint fentebb írták ő is lehet még CF.
A rosszfiúkra bukó nő is hasonló problematika - miért akar, akar-e egyáltalán valaki egy életre oldalkocsi lenni? Vagy csak rákattant, beleragadt, beállt egy nyomvonalra?
Ahogy beáll a nyomvonalra a rosszfiú és az aranyos srác is stb... valaki fogja be a számat, mert rajtam van a diaréééé

sorica123 (törölt) 2009.09.07. 18:02:14

scsaba: azért ez, _lássuk be_ ritka eset. Sőt, aki látszólag beletalál a szerepkörbe, az is gyakran kikívánkozik belőle. De igen, van ilyen, igaz, azon ritka egyedek egyike, aki számomra kábé olyan, mintha egy idegen bolygóról jött volna. Anno (tizenéves koromban) én is voltam nagyképű, leoltogatós, fejre könyöklős sráccal - de szarul éreztem magam a szerepben. Így aztán rejtély, milyen az olyan ember feje belülről, aki kéri a korbácsot. És igen, ez nem diploma meg volapük kérdése, ahogy a brutális, úthenger jellem sem. Részben habitus, részben _szocializáció_ (van erre valami más szó? Ez a könyökömön nő ki!)

LyukasBogrács 2009.09.07. 18:11:57

@Ön:
Bolcs vagy. Tetszik, amit irsz. Van bolgod? Ha nincs, indits el egyet.
Engem (akaratlanul) kiutaltak, kiszekaltak a CF-ek az otthonombol. Nem is neveznem otthonomnak, talan szulohaznak. Annyi elonye volt, hogy megtanultam megbecsulni azt, amibol a legkevesebb jutott: a nyugalmat es a torodest.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 19:07:04

@sorica123:

Most már, hogy úgymond felnőttem, egyre inkább azt veszem észre, hogy az emberek iszonyatos energiát fecsérelnek arra, hogy megfeleljenek bizonyos szerepeknek, és eközben tönkremegy az életük. Például beleszakadnak abba, hogy csillogjon-villogjon a lakás, és saját maguknak is bemesélik, hogy ezt tulajdonképpen a szeretteikért teszik. Pedig valószínű, hogy a gyerekeiknek többet jelentene, ha anyu jókedvű lenne, és adna nekik puszit, a férjnek meg az, hogyha takarítás helyett inkább nagyokat kefélnének az asszonykával az ágyban. Ehelyett anyunak fontosabb, hogy megfeleljen a "jó háziasszony" diktálta szerepnek, hogy elfogadja a saját anyja meg az anyósa, hogy ne szólják meg a szomszédok, vagy mittudomén.

Olyan rövid az élet... inkább jókat kéne enni, nagyokat kefélni változatos pózokban, Esterházyt olvasni a kandalló előtt, vagy fene tudja. Ehelyett az emberek nem elhanyagolható hányada ilyen dolgokon görcsöl, hogy vajon elég tiszta-e a parketta, vagy hogy hány hajszál hullott le a fürdőszobaszőnyegre. Komolyanmár.

deltafly · https://edzoruha.com 2009.09.07. 20:14:41

@Ön: Pfúúú! Szívemből szóltál!

Marko56 2009.09.07. 20:19:53

EZ A BEJEGYZÉS AZ ANYÁM.

ot002 2009.09.07. 20:34:48

@Ön:
"Esterházyt olvasni a kandalló előtt,"

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 20:35:43

@ot002:

nem bánom, lehet Krasznahorkai László, Ivo Andrić vagy A. C. Doyle is. Esetleg Lovecraft.

ot002 2009.09.07. 20:35:47

Ez kemény modortámadás volt ám !

Boz Cordolla 2009.09.07. 20:37:18

Szeretném a legmélyebb együttérzésemről biztosítani a szerzőt.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.07. 22:12:05

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Írod: "az történik, hogy az agresszor büntet. a fizikális agresszor ütéssel, veréssel, a verbális vagy lelki agresszor szeretetmegvonással"

Ezt már más is megfogalmazta, kicsit költőibben:
"De mind megöljük kedvesünk,
Bárhogy csűrd és csavard,
Egyik villámló szemmel öl,
Más lágyan nyújtva kart,
A gyáva fegyvere a csók,
A bátoré a kard!"

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.07. 22:22:40

@Ön:
Ez tök jó és mennyire igaz! Ezt csak az nem érti meg, aki még nem vesztett el senkit és semmit a rigolyái miatt. Ha egyszer rájöhetne, hogy porszívózni nem hétfőn, csütörtökön és vasárnap kell, hanem akkor, ha kosz van, boldogabb volna, ahogy Te is írod.
Haj marad a kádban? Kiszedem, és kész. Miért jó ebből ügyet csinálni? A cipőmet csak akkor veszem le rögtön az ajtóban, ha kirándulni voltam és hat kiló sár van rajta.
Elvégre nem az ember van a lakásért, hanem a lakás miértünk...
Ha este nincs kedvem mosogatni (általában nincs), akkor reggel teszem meg. Addig is ázik, könnyebb lemosni. :-) Elszaladni biztos nem fog előlem...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.07. 22:46:21

@Ormótlan:

Az a baj, hogy sokszor az emberek nem mondják meg a másiknak, hogy mi a problémájuk vele, nem ülnek le megbeszélni az ilyen eseteket. Még párkapcsolaton, házasságon belül sem. De miért nem?

greggrant 2009.09.07. 23:36:22

@Ön: Ez egy nagyon jó kérdés; azt hiszem, itt a megoldás valahol megintcsak abban gyökeredzik, hogy a párkapcsolat egyik vagy mindkét tagja beleáll egy nyomvonalba, ami kényelmes, ki van taposva (szerepminta a környezetben) - és nem látja a változtatás szükségességét, illetve nem akar energiát fecsérelni a változtatásra. A felépített kis világ ugyanis ebben az esetben megremegne, azt pedig lássuk be, hogy senki sem szereti, én sem. Más kérdés, hogy nem csak a "szeretem-dolgokkal" kell foglalkozni.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.08. 07:23:57

@Ön, @greggrant: Hát nem tudom, nekem csak egyetlen életem van, s eszemben sincs elcseszni azért, mert mások azt várják el tőlem. Lehet, hogy ehhez kellően makacsnak és önfejűnek is kell lenni, amit ugye a környezet nem szokott túl nagyra értékelni, de engem ez nem érdekel. :-)
A férjem is elég makacs fajta, de ennek ellenére sosem sikerült vele veszekednem 12 éve alatt, ehhez egyszerűen annyi kell, hogy tiszteljük egymás egyéniségét és hóbortjait annyira, hogy emiatt ne akarjunk a másiknak fölébe kerekedni. Hol én fogadom el az ő aktuálisan kényelmetlen viselkedését, hol ő az enyémet, még csak kompromisszumnak sem nevezném, mivel olyan egyszerűen természetes dolog, hogy nem kerül erőfeszítésbe alkalmazkodni. Aki nem ilyen kapcsolatban él, az elintézi azzal, hogy szerencsém van vele, de szerintem csak egy kis tudatos odafigyelés is elég, hogy jó irányba menjen a kapcsolat, ha valóban ismerjük önmagunkat és a másikat is.
Ha valaki arra sem veszi a fáradságot, hogy tudatosan megismerje a társát, az szerintem szorgalmas mozdulatokkal ássa éppen a kapcsolat sírját. Egy felnőtt embernek fel kell tudnia mérni, hogy ő maga mire képes, illetve mit vár el attól az embertől, akivel összeköti a sorsát. A helytelen elvárások és önismereti problémák vezetnek elsősorban a megromló kapcsolatokhoz. A saját, fel nem ismert gyengeségeinket, hibáinkat óriási tévedés a másikra kivetíteni, az ő nyakába varrni!
Nem csupán kellően magas hormonszint mellett kell elfogadni a másik hülyeségeit, hanem akkor is, ha már nem lángol a szerelem. Lehet, hogy én vagyok idióta, de szerintem sokkal könnyebb jól csinálni s elfogadni a társunk egyéniségét, mint veszekedni és nyűgnek tekinteni a másikat pusztán azért, mert mondjuk fáradt és a szoba közepén esik le róla a zokni...
Nem tudom, ez mennyire múlik az ember egyéniségén, jellemén, de úgy gondolom, hogy az alkalmazkodás és a tisztelet pusztán a tapasztalatok alapján is egy könnyen tanulható folyamat, amihez a felnőttkorba érve mindenkinek illene eljutnia. Szintén tanulható a probléma felismerése, s ha ez együtt jár azzal, hogy tisztelem és ismerem a másik embert (és magamat), akkor a megoldás is megvan, csak meg kell ragadni.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.09.08. 07:45:52

@afromagyar:
nem, tényleg nem. néha a környezet szekálja kontrolfríkké. mondjuk anyós-após, mert az ő kicsi gyerekük jobbat érdemelt volna, etc, blablabla... és tényleg van olyan, hogy ebbe menekül az elromlott és nem kielégítő kapcsolatából.

@LyukasBogrács:
hát ezt már nem tudom überelni, te nyertél:D nyereményed egy szögletes forgódobos hajdú minimat mosógép.

@Ön:
igen, egy egészséges pszichéjű ember menekül az ilyen szitukból. de mi van azzal, aki már gyerekkorában is csak ezeket a szenvedést hozó mintákat látta, és az van beleégve az agyába, hogy ezek a "normális" kapcsolatok? gondolj platón barlangelméletére. hogy magyarázod meg egy örök sötétségben levő embernek, aki még sosem látta a fényt, hogy mi az a fény? egyébként szerintem is menekülni kell, csak ez nem mindig lehetséges, és a meneküléssel járó áldozatokat nem mindenki tudja bevállalni. mert bizony a menekülés mindig áldozatokkal jár. fel kell adni baráti kapcsolatokat, anyagi biztonságot, munkahelyet, stb... aki még nem csinált végig egy menekülést, nem tudja, milyen iszonyú nehéz.

@scsaba1:
érdekes lehetett az exed. de azért az is gyakori, hogy a nő annyira megszokja a korábbi kapcsolatban a féltékenységi jeleneteket, meg az állandó ellenőrzést, hogy nem is tudja mire vélni, hogy a következő párkapcsolatban szabadságot kap. ez az, amikor a bántalmazást és az agressziót a "szerelemmel" meg a "szeretettel" kapcsolják össze. pl. azért húzza a kisfiú a kislány haját szünetben, mert "szerelmes", vagy hogy nem vehet fel a felnőtt nő kivágott ruhát, mert akkor más férfiak megnézik, és azért nem engedi, mert "szereti". stb.

na mindegy, megint széttrollkodom tibor blogját. alapvetően arra akartam a változatosság kedvéért rávilágítani, hogy ezek a posztban jellemzett tulajdonságok nem csak nőkre jellemzőek, hanem bőven sajnos a férfiakra is.

Ernoke 2009.09.08. 09:25:02

@Ön: egy 60 éves embert szembesíteni a személyiségi problémáival nagyon nagy feladat, én nem tudom ezt felvállalni. hát ezért.

@Ormótlan: az emberek nagy része sajnos nem felnőtt, hanem 60 évesen is marad kiskamaszlelkű.

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: tudatosan lehet magadat fejleszteni akkor is, ha barlangból jössz. ez nem kifogás.

IndaMuncher 2009.09.08. 11:19:10

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
"nem vehet fel a felnőtt nő kivágott ruhát, mert akkor más férfiak megnézik, és azért nem engedi, mert "szereti". stb. "

Na egy ilyen pasinak lehet csak mocskosul alacsony önértékelése. Pedig én se vagyok az az önbizalomhuszár, de az én csajomat igen is nézzék meg.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.08. 12:32:01

@Ernoke:

Igen, de felmerül a kérdés, h ezeket az arcokat 60 évig miért nem szembesítette ezzel...? Nyilván nem a gyerek feladata, hanem férjé, barátoké stb.

Ernoke 2009.09.08. 12:49:59

@Ön: mert nincs valós emberi kapcsolatuk senkivel, azért. nem is tudják elképzelni, hogy milyen az, ha valaki megosztja mással a gondolatait, életét stb.
na, ezt befejeztem, mert tényleg elszomorít.:)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.08. 13:05:54

@LyukasBogrács:

Minden kínosan rendben tartott lakásnak van egy meglepően mocskos sarka.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.08. 13:34:00

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Igen, de másrészt mitől várják a feministák (várjuk) akkor a helyzet megváltozását?
A feminista érvelést pont azok a férfiak utasítják el a leghevesebben, akiket meg kellene győznünk, valószínűleg nem kis részben azért, mert nem megfelelően kommunikáljuk azt.
Másrészt meg a feminista aktivisták mintha nem dolgoznának eléggé azon, hogy azokhoz is eljusson a meszidzs, ahol a legsúlyosabb a probléma (vagyis a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb rétegekhez). Az úgy baromi kevés, hogy cikkeket írunk a Magyar Narancsba, mert nem a MaNcs olvasótáborát kell alapvetően meggyőznünk.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.08. 13:43:09

Szerintem inkább arra kellene nevelni az embereket, már úgy általánosságban, hogy ne kövessék görcsösen azt a mintát, amiben felnőttek, akármekkora faszság is legyen az. Az én családomban is van elég romboló minta, de én felismertem ezeket magamban, és legyőztem őket. Szerintem ezt mások is ugyanúgy meg tudnák tenni, csak egyszerűen lusták ehhez. Inkább hoznak olyan döntéseket, amik rövid távon kényelmesek, hogy aztán a hátralévő életük merő szívás legyen.

Maestro 2009.09.08. 15:12:46

anyám-apámban is benne lakozik ez, áthidaló megoldásként aludni járok haza így béke van.

és tüntetőleg (valamint mert nincs rá időm) penetráns kupi van a szobában, így azt is elhárítom hogy bejöjjenek sipákolni hogy mi ez a kupi ugyanis nem igazán bírják:D

nekem egyetlen mottóm van, ami bár közhelyes de a maga módján működik: leszarom, továbblépek.

az egészen apró faszságoktól kezdve addig, hogy tényleg beüt a krach, nagyon hatásos tud lenni, sajnos az élet megtanított rá.

a poszt pedig telitalálat.

váj mí 2009.09.08. 15:29:53

@scsaba1:
Jaaajjjjj! Minden reggel az iskola előtt ott álltak a "felelősök" karszalag, egyenruha, hajpánt. Az osztályokban padsoronkénti csoportfelelősök minden szarra. Wooooááááá!!!!!!
Szerencsére sem anyám, sem apám nem mutatta otthon az ilyen jellegű kontroll jelét és igényét. A lakás lakni volt, nem múzeumnak. Pedig anyám pedagógus. Vagy éppen azért ;)

váj mí 2009.09.08. 15:36:36

@Gabica [a legboldogabb]:
Mondjuk, tényleg ne dobj tampont a WC csészébe, mert kurvára eldugíthatja, a csőgörény meg nem egy leányálom. Akkor sem, ha te laksz a legfelső szinten. Én most per pill a földszinten lakom, pár hete volt egy dugulás, ne tudd meg, miket szedtek ki a jómunkásemberek az én szintemen meg a pinceszinten. A bűzről már nem is beszélve ;)

nyílméregbéka 2009.09.08. 16:43:42

Nekem az anyám ilyen! A neurotikus alfaj. Igen, nővér volt, igen, baszogatták gyerekkorában, és most kiéli magából a sok elfojtást. Otthon molyol, állandóan "dolgozik" (mit??), ásványvíz, 3 napi hideg élelem nélkül nem indul el sehová, egy cikket elolvasni, filmet csöndben végignézni a jelenlétében lehetetlen. Kommunikációja többnyire a sértődés és a kötekedés speciális keveréke: megsértődik, mert "nem köszöntél" (= nagyothall és épp nem figyelt oda), nem meséltél el neki valamit (=tudtad, hogy úgyis csak baszogatni fog miatta). Kötekszik: ha szidsz valakit, "összeférhetetlen vagy, lám, még a Pistával is összevesztél!", ha dicsérsz valakit: "a Pista haveroddal is csak egymást hülyítitek, tőle tanulod a sok hülyeséget"! Folyománya: semmit nem mond neki a család, melynek folyománya: megsértődik.
Spektrum tévén nevelődik, onnan szopja az okosságait, például kutyát még csak képen látott, de "a Spektrumon mondták, hogy kell nevelni a kutyát", így ő ad tanácsot (= utasítást) az egy éve kutyával rendelkező családtagoknak, hogy hogyan kellene ezt csinálniuk.

Mint Maestro, aludni járok haza, így csak leszarom.
De a poszt jó, már azt hittem, nincs több ilyen a földön.

drani 2009.09.08. 22:15:44

Kár, hogy csak néhány emberhez jut el ez a post (de főleg a kommentek), pedig felér egy 6 hónapos pszichológiai kezeléssel

Balance Of Power 2009.09.09. 11:05:18

@nyílméregbéka: "nem meséltél el neki valamit (=tudtad, hogy úgyis csak baszogatni fog miatta)."

De megis ha meselsz, 2 mondat utan nem figyel mar oda, nem igaz? :))

aribeth 2009.09.09. 13:19:39

@váj mí:
Jólnevelt ember nem dob tampont/betétet/újságot/fél csirkét a klotyóba, és nem örül, ha az anyós kinézi belőle, hogy megtenné. :-)

A poszt nagyszerű, tényleg az egyik legtalálóbb az eddigi _termésből_. Én is szívesen olvasnám a második felvonást, amikor a kisded már kamaszodik, és CF ráeszmél, hogy nem csak az ukrán szervkereskedőktől kell megvédenie szeme fényét, hanem
- a nem megfelelő barátoktól,
- a rossz (= ötös alánál gyengébb, azaz utcaseprő akarsz lenni?!) jegyektől,
- a helytelen pályaválasztási döntésektől (a francokat mész az XY karra, állatorvos/jogász/autószerelő/stb leszel, édes fiam, mert valakinek tovább kell vinnie a családi bizniszt),
- önmaga gyengeségeitől (elkísérlek az egyetemi/tanfolyami beiratkozásra/az önkormányzat ügyfélszolgálatára/MÁV pénztárba, együtt választjuk ki a ruháid, saját lakásod bútorait, mert egyedül úgyse tudnád elintézni)
- végül a rutinos versenyzők kontrollálhatják családtagjaik párválasztását és gyereknevelési módszereit (utóbbi esetben átmenet alakul ki a modoros szuperanya és a CF kategóriák között).
És így tovább.

sorica123 (törölt) 2009.09.09. 14:00:06

@Balance Of Power: jaja. 'Velem őszinte lehetsz', aztán ha az vagy, akkor riadozás, borzadozás, félreértés... vagy éppen le se szarás, mert éppen össze kell írni a bevásárlólistát, bejött az öcsi retkes bakancsban itd

Ernoke 2009.09.09. 15:20:37

@aribeth: van egy olyan érzésem, hogy neked is személyes tapasztalatokból táplálkozik ez... hogy én mennyit szoptam miatta.:S

aribeth 2009.09.09. 16:43:10

@Ernoke:
Részben. :-) Én az ötödik pontból (mindenhová kísérünk, fogjuk a kezed, nehogymámegveddaztarondapólót) kaptam sokat, életképtelen is voltam 21-22 éves koromig. Egyébként nagyon jól jártam a szüleimmel.
A többit ismerős családoknál láttam. Volt osztálytársam, akit a pedagógus szülei szekáltak, ha nem volt kitűnő, és egyetemi évfolyamtársaim, akiknek baromira nem volt kedve átvenni az Ikszipszilon és Társa Ügyvédi Irodát (alapítva: 1927), de nem volt apelláta.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.09. 21:11:36

@aribeth:

"akiknek baromira nem volt kedve átvenni az Ikszipszilon és Társa Ügyvédi Irodát (alapítva: 1927), de nem volt apelláta."

Hadd gratuláljak annak az állítólagos felnőtt embernek, akit kézivezérléssel manipulálhatnak a szülei.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.09. 21:22:17

Egyébként elég szomorú, hogy sok ember annyira "őszinte" kapcsolatban van barátaival és családtagjaival, hogy utóbbiak nem merik megmondani neki, hogy "figyelj, ez kurva gáz, ahogyan te viselkedsz, meg kommunikálsz... valahogy másképp kellene csinálni, nem?", hanem inkább igyekeznek elkerülni a társaságát. Baromi szomorú. Remélem, hogy én mindig olyan emberekkel leszek körülvéve, akik megmondják, ha valami bajuk van.

sorica123 (törölt) 2009.09.09. 21:46:29

Szomorú hát. Mindkét oldalról... mennyi ilyet láttam én az utóbbi időben:/ egyszerűen _elbeszélnek egymás mellett_, ami lehet, hogy közhely, de igaz. Belemennek a játszmákba ahelyett, hogy megpróbálnák megtörni a sormintát és meglepő mód ember módjára reagálni, nem a szerepüket hozni feszt.

aribeth 2009.09.09. 21:50:44

@Ön:
"utóbbiak nem merik megmondani neki"
Talán már húszezerszer próbálták a tudomására hozni, hogy valami nem stimmel, de nem értett a szóból, ellenben ha erősködtek, jól megsértődött. Esetleg elnézést kért, majd pár nappal később ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, ugyanis a rossz szokások mélyen belevésődtek.

aribeth 2009.09.09. 22:09:57

@Ön:
Jog szerint felnőttek, valójában egy csapat tizennyolc éves kölyök, akiknek fogalmuk sincs, hogy kell küzdeni (itt jön a "nagyon kitolódott a felnőtté válás időpontja"). Az ilyenekre akkor húzom rá a szánalmas jelzőt, ha még öt-nyolc évnyi élettapasztalat után is apu-anyu mondja meg, hogy mit csináljanak.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.09. 22:53:20

@aribeth:

Az ügyvédi irodát átvevő csaj már tökre nem 18 éves volt, nem?

BTW én olyat is láttam, h az anyuka nem parancsolgat effektíve, hanem érzelmizsarol, így a fiúgyerek részben kvázi a saját akaratából marad anyu szoknyája mellett. Illetvehát, szar ám az, ha a pasid az illető. :P

Ernoke 2009.09.10. 09:12:17

@sorica123: @Ön: egy CF-nek nem lehet megmondani, h mi a baj vele. azonnal kőkeményen hisztizni kezd (sírás, ordítás, "engem mindenki csak bánt", ahogy azt kell), és ez egy idő után ronggyá tépi az ember idegeit. a békesség kedvéért jobb rájuk hagyni mindent, az életedből meg semennyit nem osztani meg velük. esetleg ha rákérdez olyasmire, amiből tudod, h erőszakoskodás lesz ("elintézted már az eztmegazt?"), azt kell mondani, h "persze", és akkor békénhagy.

sorica123 (törölt) 2009.09.10. 09:28:12

Mondjuk igaz, igazi CF-el nem is laktam még együtt. Én csak Anyukám velem kölcsönösen kialakított rossz beidegződéseit vettem alapul.

Balance Of Power 2009.09.10. 11:20:29

@aribeth: Nem akarok vedeni egy CF-et sem, de ki a fasz vegye akkor at az irodat? Nem voltam ilyen helyzetben sose, de nem igazan tudom elkepzelni, mi a jo megoldas ilyen helyzetben, mert eroltetni nyilvan nem jo, de akkor mit lehet tenni?
Kicsit emlekeztet a helyzet arra, amikor a gyerekek kurvara nem akarnak a haromszintes, haromgeneracios csaladi hazban lakni...

Ernoke 2009.09.10. 12:05:26

@Balance Of Power: hát igen, a másik oldala a dolognak, h a gyerekek sokszor nem érzik át a szülőkkel szemben fennálló felelősségüket és kötelezettségeiket.

LyukasBogrács 2009.09.10. 14:21:17

@Ernoke:
Ismeros ez is.
"Miert nem mondasz el soha semmit?"
"Az biztos, hogy en tudok ujat mondani, csak ti nem tudtok ujat reagalni."
vagy
"Mi mindig elmondtuk a velemenyunket, soha nem rejtettunk veka ala semmit."
v: "Pedig milyen jo lett volna, ha neha csendben maradtok."

2009.09.10. 19:37:16

Akit érdekel a téma bővebben: Polcz Alein írt ebben a témában egy kitűnő munkát, mert nem úgy van az hogy az ember csak úgy születik rendesnek, vagy rendetlennek.

Balance Of Power 2009.09.11. 08:24:01

@Ernoke: Nem tudom, milyen kompromisszumokat lehet ilyen esetekben kotni, de az is biztos, hogy baromira nem tudom sajnalni azokat a szuloket, akik felhuzzak a kacsalabon forgot, hogy "majd a gyerekek is itt laknak velunk csaladostul", amikor ezen gyerekek kb. 2 evesek es kurvara nincs beleszolasuk a dologba. A 99,9% pedig huz el a faszba, amint teheti, de ha o maga maradna is, a parja biztos nem akar az anyosekkal lakni, akarmennyire joban is vannak. Persze nem lenne gond ezzel, ha erteken el lehetne adni az ilyen hazakat, de altalaban nem lehet.

A csaladi biznisz meg a dinasztiak mar neccesebb dolgok, de ha tenyleg semmi erzeke a gyereknek a joghoz/orvostudomanyhoz, nem tudom, erdemes-e eroltetni. Persze, sokfele tevekenyseggel be lehet segiteni.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.11. 12:35:02

@Balance Of Power:

Szerintem az a vej/meny, aki beköltözik az anyósékhoz, az a saját sírját ássa meg.

Ami meg a családi bizniszt illeti, az az ironikus, hogy sokan meg a fél karukat adnák azért, hogy egy jogi dinasztiába szülessenek, és bérelt helyük legyen egy jó zsíros ügyvédi irodában.

Balance Of Power 2009.09.11. 16:22:16

@Ön: Ha van tobb testver, akkor azert nem annyira gaz, valaki csak megorokli a jogasz-orvos-stb. geneket.
De ha mondjuk egy gyerek van es baszottul nem erdekli a tema, de tehetseges masban, akkor azert nem szerencses, ha a szulo csak a dinasztia miatt erolteti a dolgot. Persze eleve ha ilyen csaladban no fel, sok esetben siman kialakul valamifele erdeklodes.

belekotyogok 2009.09.12. 00:00:12

Sajnos a posztból kimaradt a mosómasa-fajzat, aki minden nap kimossa és sterilizálja a törölközőket, a legalacsonyabb mosási hőfok a 90, aki az egyszer felvett farmernadrágot hogy-hordhatsz-ilyen-koszos-holmit-édes-fiam/lányom felkiáltással helyez gondosan a mosógépbe, aki hetente kimossa a télikabátot, hogy a fehérneműk csíramentesítésének problematikájáról ne is beszéljünk...Ja, természetesen a mosószer és a folttisztító mellé titokban mindig löttyint egy kis hypót, csak a biztonság meg az igazán makacs foltok kedvéért...

hatja 2009.09.12. 01:01:13

szerintem is lényegesen több egyébként a férfi CF, csak ők persze nem a takarításban élik ki magukat. inkább:
- IT: makulátlan és érinthetetlen pc, írott cd-k nyomtatott tokban és abc sorrendben, jellemzően elavult technikából próbál naprakész tudást kihozni (5 éves symbianos nokia, "áron alul" vett p4-es gép), mások előtt próbál villámgyorsan gépelni és kattintgatni (persze rengetegszer félre).
- kutya: percre pontos séták, folyamatos katonai szigor, utasítások.
- hobbi: pl rituálészerű horgászat, kerékpártúra kismillió apró szabállyal, rutinnal.
- családi nyaralások: horror
- bevásárlás: pontosan kiszámolja, menetrend szerint melyik buszon lesznek a legkevesebben, melyik napszakban lesz a legkisebb sor, stb... ha miattad csak a negyed órával későbbi buszt éritek el, "látod mennyien vannak". kőbe vésett bevásárló lista, szigorúan optimalizált útvonal.

és ez csak néhány apróság, olyan obligát dolgokat mellőznék mint a munka vagy a gyereknevelés.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.12. 08:49:37

@hatja:

szerintem nem baj, ha valakinek van pár rutinja és rituáléja, csak akkor ne próbálja másokra is rákényszeríteni őket. nálam is előfordul egy-két (?) ilyesmi, de arra ügyelek, hogy ne erőltessem rá őket másokra is.

kvicsku 2009.09.12. 18:57:58

óriási köszönet ezért a történelmi postért!
most már tudom értékelni a körülményeket, amik közt felnőttem. anyám sokdiplomás munkamániásként várta, hogy végre vége legyen a gyesnek. utána saját vállalkozás, napi 16 óra meló, a 3 gyerek meg otthon nevelte egymást + egy nagyi a szomszédban. mindig utált takarítani, nem kötötte le a kreativitását, ezért ilyeneket talált ki: fogott egy vastag ecsetet, sötétkék festék, klotyó fölé szép nagy betűkkel: CÉLOZZ PONTOSAN !!!
mindig nagy sikere volt a születésnapi 'zsúrokon'.
természetesen nagyon retlenek lettünk mi is, kivéve a hugom: valami titkos genetikai kód őt CF-é varázsolta...

az emberem ovis gyermekének az anyja ilyen egyébként, vasalja a gyerek polóit, gatyáit.. mikor megkérdeztem, mégis miért, pár másodperc zavart habogás után közölte:
'egy élmény mosni és vasalni ezeket a kis ruhákat!'

kvicsku 2009.09.12. 18:59:39

* természetesen nagyon rendetlenek lettünk mi is

Kökényszemű Katica 2009.11.01. 23:21:29

Nekem meg volt munkatársnőm, aki reggel zuhanyozott, este zuhanyozott, és mikor hazaért a munkából akkor is "dobott (ezt most dőlt betűvel szeretném, de nem tudom hogy kell) egy tusit", hogy "leöblítse magát" (szintén dőlt betű)...

Szerinted volt olyan bárki aki szexelt vele élete kb 50 éve alatt? szerinted?

Szegény.

RoFä 2009.11.11. 08:02:17

Zseniális, és én nevettem is azért, bár többszörösen érintett vagyok családilag.

SLacc 2009.11.13. 20:33:31

Bazz! Végig sem olvastam, a neurotikus egy az egyben a (lassan volt) nejem! Szörnyülködés, hülye anyós, minden!

Dom Cobb 2009.12.01. 23:16:37

Rendkívül frappáns, találó írás! Pár dolog kiköpött én, pár másik totál Anyukám. Könnyes szemmel, visítva olvastam végig. Nem irigylem azt, akinek színtiszta ilyen a társa, viszont köszönöm, hogy leírta.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.11. 18:43:51

öröm, mert anyámra és magamra ismertem. hiába, erős nevelés, kisfiam.
van egy kiváló kis vers is phil larkintól, "idekopipasztázom":
This Be The Verse

They fuck you up, your mum and dad.
They may not mean to, but they do.
They fill you with the faults they had
And add some extra, just for you.

But they were fucked up in their turn
By fools in old-style hats and coats,
Who half the time were soppy-stern
And half at one another's throats.

Man hands on misery to man.
It deepens like a coastal shelf.
Get out as early as you can,
And don't have any kids yourself.

hegyilany 2010.03.02. 13:22:35

@cd-r: Ó, jessz. Így igaz. Utálok takarítani (a koszt is utálom amúgy...), főzni viszont nagyon szeretek. Így a CF-ségem csak a konyhára terjed ki... :)

A Tyne folyó déli partja 2010.03.02. 20:11:11

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: egyetértek, én is inkáb bkiteregetek úgy, hogy ne kelljen vasalni...azzal ugyanis csak több ráncot sikerül rávarázsolnom. viszon, volt, h. megjártam, a mosógéphez van szárítógép is. és valami iszonyatosan összegyűri a ruhát, nem tudtam,és megszárítottam őket benne. ki is kellett dobni néhányat, mert vasalhataltan anyagból voltak...azóta inkább teregetek.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.02. 20:15:43

@scsaba1: na, én akkor sértődtem volna meg, ha nem enged el...de úgy látszik, nálam meg frodítva van, én mindig olyan fiúkkal jövök össze, akik egymagukban nem képesek létezni, és megsértődnek, ha én valamit nélkülük csinálok. vagy annyira hozzá vannak szokva a fenti típusú lányhoz, h. az lesz, ami egy exemmel volt. elmentünk szórakozni hármasban, legjobb barátjával. én nem akartam, és morogtam, h. minek vagyok én itt, én unatkozom, otthon jobban feltalálnám magam. mire megsértődött, h. neki joga van szórakozni. azt már nem volt képes megérteni, h. nekem nem azzal volt a bajom, h. ő elment szórakozni, hanem hogy nekem mi a tökömnek kell ott lennem? azt hitte az a bajom, h. nem kizárólag velem foglalkozik. pedig a fenét.

A Tyne folyó déli partja 2010.03.02. 20:34:04

@kvicsku: az egyik szomszédunk anno a törülközőket is vasalta. minek? jut eszembe, keresztanyám is a zoknikat. aztán mostanra (63 évesen...) eljutott odáig, h. minek is...viszont rendmánia megvan.

de eszembe jutott egy másik, vicces eset. tesóm barátnője állítólag tisztaságmániás. (együtt lakunk). nos, ez abban nyilvánul meg, h. nem ül a vécére itthon, hátha elkap valami fertőzést (hárman vagyunk rá, két nő meg egy darab férfi), meg külön papucs van a nappalihoz, meg a hálószobához. viszont a mosogatóban simán el lehet napokig az edény, akkor nem fél a fertőzéstől, valamint a nappaliban, és az általuk használt területek úgy néznek ki, mint egy bolhapiac. levetett zokni a kanapén, koszos tányér a földön, érdekes módon ott nem fél a fertőzésektől...akkor hogy is van ez?

A Tyne folyó déli partja 2010.03.02. 20:35:44

@hegyilany: én egyikért se rajongok, de ha muszáj, inkább takarítok. annak van látszatja. a kaja meg, amit órákig főztem, elfogy 5 perc alatt.

Petyat 2010.09.15. 17:37:26

ANYÁM pontosan ilyen idegesítő, csak a poszt elejével
nem értek egyet. Ő egyke volt és mindent megkapott,
nem tudom hogy lett belőle az a borzadály, ami ma.

Stiel 2010.09.15. 21:18:12

@Bachterman:

The Offspring - Way Down The Line

Nothing changes 'cause it's all the same
The world you get's the one you give away
It all just happens again
Way down the line

There is a chain that's never broken
You know the story it's sad but true
An angry man gets drunk and beats his kid
Same old way his drunken father did
What comes around well it goes around

17, Shannon is pregnant
Young as her mom when she had her
Her kid is never gonna have a dad
Same old way that Shannon never had
What comes around well it goes around

And all the things you learn when you're a kid
You'll fuck up just like your parents did
It all just happens again
Way down the line

And welfare moms have kids on welfare
And fat parents they have fat kids too
You know it's never gonna end
Same old cycle's gonna start again
What comes around well it goes around
süti beállítások módosítása