Az aranyos srác

2009/08/31. - írta: Modor Tibi

Nice guys finish last, azaz az aranyos srácok mindig utolsóként érnek célba - hallhattuk A maszk c. óriási, immáron tizenöt éves vígjátékban, nos, ebben biztos van valami.

Az Aranyos Srácnak (már megint) több alfaját különböztethetjük meg, de egyvalamiben megegyeznek: a lányok imádják őket - barátként.

A Balekkal és az Ingyenélővel ellentétben itt azért már rendszerint találhatunk valamilyen testi jellemzőt is a kedves srácoknál: vagy túl alacsonyak, túl gyengék, vastag lencséjű szemüveget viselnek, pattanásosak, ujjnyi pénisszel rendelkeznek, esetleg a testtömeg-indexük magasabb az átlagosnál. Bármi ezek közül ill. ezek tetszőleges kombinációja előfordulhat náluk. De a lelkük szép, legalábbis ezt próbálják mutatni.

Mivel a magukhoz való eszük azért megvan, tudatos stratégiát dolgoznak ki a kiszemelt nők meghódítása érdekében: barátok lesznek, a romantikus, érző énjüket fogják előttük csillogtatni, és aztán hátha idővel, a lassú víz partot mos-módszerrel létre is jöhet az egybekelés.

 

A művészféle:

Az aranyos srácok rendszerint művészlelkek. Jól játszanak valamilyen hangszeren, esetleg festegetnek, verseket, prózát írnak. A lényeg, hogy a kiválasztott kishölgy méltó partnere lehessen egy esetleges "szakmai" jellegű beszélgetésben, vitában - vagy értsen valamihez, amit a lány újdonságként csodál.

Ha lelkizésre kerül sor, az aranyos srác örök fájdalmához nyúl vissza: volt szerelméhez, aki feltehetőleg eddig az egyetlen is volt, és őt szerinte megalázó módon dobta el magától. A lelkitárs-lány könnyes szemekkel hallgatja végig a történetet sokadszorra, és vigasztalja, látja el a srácot jótanácsokkal.

Az aranyos srác ilyenkor megpróbál valamilyen alattomos húzással ölelést vagy kézfogást, érintést kicsikarni a lánytól, de az csak rövid időre sikerül neki.

 

A nethuszár:

Mivel az aranyos srác alapvetően gyáva, megragad minden alkalmat arra, hogy a lány és közötte rendszeres írott kommunikáció alakuljon ki: születés- és névnapokon azonnal, ravasz kérdésekkel válaszra kényszerítve köszönti fel, bulikra folyton cipeli magával fényképezőgépét, hogy aztán hétfőn reggel át is küldje neki a képeket, találó megjegyzésekkel. Leginkább akkor érzi magát nyeregben, ha rendszeres csetelésre is rá tudja venni a kislányt: ilyenkor hosszú, őszinte párbeszédek alakulnak ki könnyes vallomásokkal, visszaemlékezésekkel.

Az emotikonokat kirívó mennyiségben használja, lehetőség szerint minden mondat végét hangulatjellel zárja.

billkaulitz_17: na, kicsim kiderult h mentek a Baltsira? 8)))))

misundaSTOOD^bunny: aha megyunk 4 napra a Barbyekkal, a szulei nyaralojaban leszunk addig :o)) partyhegyek, smirnoff-eis, bacardi breeser, iesmi :o)) /me happy

billkaulitz_17: ooooo, barcsak ott lehetnek Veled, vigyel Magaddal! 8)))) *desire*

misundaSTOOD^bunny: a, ez tsayosh bulaj lesz, nem lehet, majd legkozelebb, sry

billkaulitz_17: *crying* naon fox hianyozni, azt tod... 8''((((

 

A bátorságszérum:

További rossz jellemzője az alkoholfogyasztásnak köszönhetően hirtelen megjött bátorság és őszinteség. A kormánykerék után a mobiltelefon a legveszélyesebb eszköz a részeg ember kezében: SMS-eket kezd el küldözgetni az éjszaka közepén nevetséges szerelmi vallomásokkal, szexuális ajánlattételekkel.

Cya kicim,csak Rad gondolok,itt ulok a tobbiekkel,de mennyivel jobb lenne veled kettesben.Nem tudlak kiverni a fejembol.

 

Hello Marticica!Nagyon vagyom a kis testedre,alig birok Magammal.Bocs,de ezt muszaly volt mar megirnom Neked,ures az agyam Nelkuled!***ahova csak akarod;))

 

Természetesen nem kell a telefon se mindig: szemtől szemben is felbátorodik a megemelkedett tesztoszteronszintű fiatalember. A remélt siker természetesen elmarad, az érzések viszonzatlanok maradnak, legfeljebb szánalommal egészülnek ki.

A kijózanodott aranyos srác másnap természetesen bocsánatot kér, és kezdődik minden elölről, ki kell érdemelnie újra a bizalmat. A lány pedig - mivel alapvetően jólesik neki az állandó körülrajongás - hagyja magát kiengesztelni. De aztán megint hétvége, megint ivás lesz...

Egy szó, mint száz: óvakodjunk a modoroskodásra hajlamos, lányokkal szívesen barátkozó srácoktól, náluk valami nincs rendjén. Töltsön el minket azonnal gyanakvással, ha a környezetünkben egy aranyos srác a Reiki-módszert, esetleg masszőrtudományát próbálja a lányokon bemutatni.

Ilyenkor érdemes közvetetten önmérsékletre inteni, kérdezzük ki például sportmúltjáról, kedvenc perverzióiról, de annyira sose szégyenítsük meg, hogy a jelenlévőkben esetleg szimpátia ébredjen iránta.

Vagy egyszerűen jegyzeteljünk szorgosan, és írjuk meg ;-))

Címkék: férfiak nők
337 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalep 2009.08.31. 12:46:59

az aranyos srácok legfőbb jellemzője, hogy mindenki azt hiszi rájuk, hogy melegek. te is, simán ez jött le. ami persze nem baj.

a_fater 2009.08.31. 12:57:27

Örülök, hogy nem lettem ilyen, de apróságokban magamra ismertem volna, ha nem irtottam ki volna módszeresen magamból ezeket a szokásokat :) Szerencsére azért a "bátorságszérum" rész nem vonatkozik rám.

Találó poszt, az tuti!

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.31. 13:10:10

@appeltaart: Hó, melegek? Nekem rohadtul nem ez jött le.

További intő jel, ha az aranyos srác ért az asztrológiához sőt még érdekli is. Ha kideríti a lányról, hogy a bak jegyében született, a srác egyből rávágja, hogy ő meg bika, tehát mindketten konzervatívak és családközpontúak; az esküvői harangok meg már konganak is. Ha a srác mégse bika, addig kukáz össze valamit a _születési képletében_ (aszcendens, Hold-jegy, jegye a Merkúrban stb.), míg nem talál valami csajhoz passzoló zodiákust. A lényeg az, hogy mindenképpen összeillenek.

raoul_duke 2009.08.31. 13:12:15

_Emesenen_ a :) jelek mellett ...-tal zárja a mondatait: "ha esetleg moziba mennénk este... meg lehetne beszélni ezt-azt... ;o)))"

Haverjainak (ha nincs ott A Lány) a "legyünk barátok" helyett "addig basznám, amíg mozog" szófordulattal írja le az alakuló ("nem, még nem volt meg" jellegű) kapcsolatát.

IndaMuncher 2009.08.31. 13:14:54

Tibor, a "muszály" -ért nagy taps, anélkül hiányos lett volna szinte a poszt. :)

égafater 2009.08.31. 13:15:32

nagyon jó, nagyon jó!!!!

GAbica 2009.08.31. 13:45:22

hát ez szuper! nethuszár-aranyos fiú az én életemben is akadt...
és milyen találó poszt! gratula

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.08.31. 14:04:19

@F.house: Egyetértek, bár nekem a 'tsayosh' b.ott oda keményen.:-)))

Maestro 2009.08.31. 14:19:21

az aranyos srácon alapvetően van egy kevés kisfiús sárm, és stílusát tekintve igyekszik úgy viselkedni, mint egy nála 10 évvel idősebb, jellemzően közepesen drága, elegáns cuccokat hord, nem ritkán sznob is, és a fiúkkal úgy udvarias, hogy igyekszik baromi kedves lenni, de érezteti hogy ez alapvetően a protokollból fakad.

jókat szoktam röhögni az ilyen pojácákon (is).

rocaszujo 2009.08.31. 14:33:06

Kurva életbe Én totál ilyen vagyok :( Mi a teendő. Írjam fel magamról ha balfasz vagyok. Így sincs önbizalmam. Vagy forduljak sarkon és hagyjam ott magamat?? :) Ja és persze még szerintem én mint aranyos srác észrevettem magamon, hogy a kínos szituációkat nem megoldom, hanem elterelem a figelmet (szar) poénokkal. Ha meg valaki megmondja h ez szar vicc volt akkor visszavágok, h "jaaaaj mert te aztán..."

kellemese 2009.08.31. 14:36:42

hiányolom az "aranyos lányok" azaz a "rút kiskacsák" párját ennek.
amúgy az zavar, hogy olyan mintha egy "kór-ról" beszélne
nem értem miért kéne távol maradni tőlük. az egy dolog, hogy sokminden igaz volt és igen tessék beléjük szeretni!

lárvalányhaj 2009.08.31. 14:44:23

A Balekhoz hasonlóan az Aranyos Srác is ott kúrja el, hogy azt hiszi, hogy előbb "meg kell vesztegetni" a csajt, hogy a csaj szóba álljon vele.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.08.31. 14:50:43

@raoul_duke: Na ez az, amitől betojtam :D

Nemcsak gagyin kinéző fickók tartoznak ebbe a kategóriába. Vannak anyuka által igen elcseszett jóképű példányok is.

lárvalányhaj 2009.08.31. 14:55:22

@Gabica [a legboldogabb]:

Erről aztán a csajok levágják, hogy a srácnak a béka segge alatt van az önértékelése, és MENEKÜLNEK.

A listához még hozzáadnám az alábbi itemet is:

unciklopedia.org/wiki/Egyetemista-hat%C3%A1roz%C3%B3#A_szoci.C3.A1bilis_kocka_hallgat.C3.B3

Balance Of Power 2009.08.31. 15:20:08

@raoul_duke: De a haverok nem folyton azzal basztatjak mindkettojuket, hogy "nektek ossze kell jonni - ha nem is most, 10 ev mulva..." ? Vagy "dugjatok mar egyet bazze, ugyis mindketten szinglik vagytok!"

@rocaszujo: Egy kis faszkalapsagot muszaj felszedni - megiscsak_ferfi_kell a csajoknak.

IndaMuncher 2009.08.31. 15:22:30

@rocaszujo: Először is örülj neki, hogy magadra ismertél, ez a legjobb módja, hogy elkezdj megváltozni.

Majd kezdj ez szembenézni a félelmeiddel, szólíts le jó csajokat, és ne akarj mindenáron járni valakivel, csak ismerkedj és érezd jól magad :)

Szerintem ez a jófiúk baja, hogy rögtön hosszútávra terveznek.

IndaMuncher 2009.08.31. 15:30:11

@kellemese: A rút kiskacsák ilyen weboldalakat gyártanak rosszabb esetekben:
worldofnairi.atw.hu/
trinity.try.hu/

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2009.08.31. 15:34:38

@F.house: jájj, ezek nagyon ütnek, "ha érted, hogy mondom", főleg az idézet a Helyszínelőkből.

zebraman 2009.08.31. 15:54:07

@F.house: A jófiúk legnagyobb baja ez:
"Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak.
Á, dehogy változnak. Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk.
A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással.
Esküszöm, nem értem magunkat.
Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez."

Tudom, tapasztaltam.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.31. 15:57:41

@raoul_duke: ááá, én durvábbat tudok!

Oldalakat képes írni egy sima "nőtéren mi a helyzet?" kérdésre, ilyen szövegekkel, hogy "most három nőprojekt van alakulóban", és persze egyikkel lesz semmi a szokásos becsicskulásokon kívül.

De persze "egyszerre több vasat kell a tűzbe tartani".

A kiszemelt nők általában pont "rosszban" meg "fasírtban" vannak a csávóikkal, és valami nyomorultat keresnek támasznak, hogy aztán visszakönyörögjék magukat a szemétládához.

lárvalányhaj 2009.08.31. 16:04:12

@zebraman:

atyaisten, ekkora egy modorbányát, mint ez az idézet... ráadásul a tartalma is faszság.

IndaMuncher 2009.08.31. 16:09:57

@zebraman: Az ilyen modoros öntudatos női írásoktól a falnak megyek. Bár ha ezt a mondatot elnézem: "Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk."
Ez szintén az alacsony önbecsülésű nő aki hagyja magát.

lárvalányhaj 2009.08.31. 16:09:58

Egyébként az Aranyos Srácnak két alfaja van:

1) A kedves, nem feltétlenül csúnya, de a nőkkel bánni nem tudó srác. A jellemző csajozási stratégiája az, hogy úgy viselkedik, mintha csak barátkozni akarna, és csak nagy sokára derül ki, hogy tkp. teljesen mást akar (ha kiderül egyáltalán).
Feléjük általában nyitott szoktam lenni, mert sokszor csak a csajozás terén bénák, más területeken viszont sikeresek. A hátrányuk az, hogy sokszor hiába nyitott rájuk _az ember lánya_, elbalfaszkodják a dolgot.

2) A kiéhezett, nyálcsorgatós srác. Ő az, aki a wiwen "de megdugnálak"-tartalmú, nyáltól csöpögő kommenteket ír a képeid alá -- te meg közben tudod, hogy a valóságban meg se merne szólítani, mert ahhoz is gyáva. Tőlük menekülni kell...

cd-r 2009.08.31. 16:10:52

@Modor Tibi: ezt most így a netrandihuszár haveromról írtad szóról szóra. kb 2 éve folyamatosan randizgat mindenféle csajokkal, szinte nulla eredménnyel. max a legalja akar vele szóbaállni (40+, nagyon kövér, stikkes, kaszinófüggő, stb) de a srác nyomatja rendületlenül a kismilliomodik pofáraesés ellenére is.

cd-r 2009.08.31. 16:13:39

@zebraman: ez honnan? nők lapja 1989 április?

Zerstörer 2009.08.31. 16:35:56

Aranyos srácokból lesznek a pótapukák, mikor a csajok magukra maradnak a jópasi kölykeivel a nyakukon.
Vagy járhatnak végül a zsírdisznó donnatonnákkal.
Általában "ezek mennek meg a bárányfelhők."

Balance Of Power 2009.08.31. 16:57:58

@zebraman: Ez valoban igy van. Ugyanakkor Maccsal kapcsolatban is elokerult ugyanez: a "rendes" lanyok sem kellenek a sracoknak. Persze az mas, mert megiscsak elvarhato valamifele iranyito szerep egy fickotol. Ezt a legkemenyebb managerpicsa is elvarja.

cd-r 2009.08.31. 17:12:17

de könyörgöm kik a rosszfiúk? ez ugyanolyan női hülyeség, mint a romantika. csak regényekben létezik.
akkor ezek szerint minden nő kigyúrt audis hulkokról álmodozik a leányszoba magányában? vagy fröccsszagú focihuligánokról? vagy adócsaló vegyesbolt tulajdonosokról? vagy akkor mégis kik azok a rosszfiúk, ha nem ők?

Ernoke 2009.08.31. 17:12:17

én nem szoktam az ilyen fiúkkal barátkozni sem. rémesek.

Ernoke 2009.08.31. 17:14:38

@cd-r: muha, ja.:D
Rosszfiú: az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy aki néha bunkó, néha seggfej, néha meg önző, az egyből Kurvarosszember is. pedig dehogy, ezek mindenkiben megvannak, csak az aranyossrácok nem vállalják fel. aztán ebből lesz az, hogy részegen pszichopata állatokká válnak.

oldalazó gnóm 2009.08.31. 17:37:40

Ez mekkora bazzz :D _Jobb helyeken_ ezeket kezelésbe veszi az iskolai lacrosse/amerikai foci csapat :D

2009.08.31. 17:40:30

Az aranyos srác rögtön blicckríg üzemmódba kapcsol, amikor megtudja, hogy a _Kedves_ szakított a barátjával. A lány a közeledését azzal hárítja el, hogy "Ne haragudj, de még nem dolgoztam fel ezt a kapcsolatot magamban, időre van szükségem." A srác ezt hallva rögtön megértő, és mellette áll _lelki támaszként_. Aztán két nap múlva a hölgy - a szakítást feldolgozandó - csajos bulin felszed egy vadidegen pasit, akinek rögtön betérdel az első kapualjban. A pasi "Majd hívlak, ha lesz időm"-mel búcsúzik a gyöngynyaklánc után, a lány persze reménytelenül beleszeret.
...Aztán az aranyos srác vállán zokogja ki magát, hogy milyen rohadékok a férfiak, mert nem hívta őt, viszont látta új szerelmét két kisgyerekkel és egy gyönyörű nővel sétálni. A srác legszívesebben beletérdelne szíve hölgyének az arcába, és lekrajcároskurvázná őt, de ehelyett mély lélegzetet vesz, és továbbra is lelki szemetesláda marad. Reménykedik, hogy egyszer talán ő is sorra kerül.

hétszűnyű kapanyányi monyók 2009.08.31. 18:07:29

a művészféle nagyon nem egy halmaz az aranyos fiúkáékkal...
van köztük hisztis-zilált önimádó, szigorú-világmegváltó önimádó, habókos überlaza önimádó, ultrasznob frusztrált önimádó és pár egész jó arc, akiknek még humorérzéke is van.....de egyik sem az az aranyos-rendes fiú

zebraman 2009.08.31. 18:17:46

@cd-r: A megbízhatatlanok; azok, akik megtehetik, hogy azt a nőt kúrják meg, akit szeretnének, úgy hogy közben kapcsolatuk van. Például ezek a rosszfiúk. De ne engem kérdezz, mert én jófiú vagyok.

zebraman 2009.08.31. 18:18:17

@Balance Of Power: Nekem eddig csak rendes lányok kellettek, kár, hogy nekik viszont a rosszfiúk.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.31. 18:18:50

@Modor Tibi: "A kiszemelt nők általában pont "rosszban" meg "fasírtban" vannak a csávóikkal, és valami nyomorultat keresnek támasznak, hogy aztán visszakönyörögjék magukat a szemétládához."

Nem azért, de ez most akkor a muksót minősíti, vagy a kiszemelt nőt?

Ez a bejegyzés viszont ütött, mert vannak benne olyan dolgok, amik illenek rám. Viszont azt a részét nem értem a dolognak, hogy miért deklarálod a felsorolt embertípusokat egyértelműen rossznak, akiket a "normális" emberek kerüljenek el? Persze, nyilván vannak valóban rossz embertípusok is (pl. a ribancok), de az "aranyos srác" esetében nem látom be, hogy miért egyértelműen rossz ember.

Pl.: "Ilyenkor érdemes közvetetten önmérsékletre inteni, kérdezzük ki például sportmúltjáról, kedvenc perverzióiról..."

Nem tudom, hogy miért baj az, ha vkinek nincs sportmúltja, lehet, hogy az illető értelmesebb dolgokkal foglalkozik a sportolás helyett. :p Perverziói meg igazából mindenkinek vannak, eleve így vagyunk kódolva, mi emberek. Az a modoroskodó, aki ezt nem ismeri el - habár nyilván ez ettől még nem társasági téma - épp ezért bunkóság a srácot nyilvánosan megkérdezni. Én inkább azokról a menőcsávókról írnék posztot, akik pl. ilyen kérdést benyögnek a srácnak.

Minden esetre néhány bejegyzésről az jön le, hogy vannak a normális emberek, meg vannak azok, akik nem olyanok. Akik nem normálisak, azok biztos modoroskodnak, mert ha nem modoroskodnának, akkor normálisak lennének ők is. De a lényeg, hogy csakis a normális a jó, a normálisat meg ha valaki akarja, kirakhatja a bejegyzésekben felsorolt tulajdonságok inverzeiből.

(Amúgy ebben a cikkben sok olyan dolog van, amelyek valóban gázosak, pl. a túlzott emoticon használatot én sem kedvelem, és nem is űzöm.)

zebraman 2009.08.31. 18:19:35

@lárvalányhaj: Ezt most nyáron szereztem egy blogról, már nem tudom, honnan. Megkérdeztem a nő ismerőseimet, és igazat adtak, vagy legalábbis nem cáfoltak, csak tereltek maximum. Meg hát tapasztalat.

Cook kapitány 2009.08.31. 18:20:49

@tff: ez jobb volt, mint a poszt. :-)))

Delinquent 2009.08.31. 18:25:07

Volt olyan kozepiskolas osztalytarsam aki 4.-ben elsos lanyokkal kezdett el lelki kapcsolatot apolni (a sajat korosztalybeli lanyokkal nem volt szerencseje) abban bizva hogy ha majd felnonek majd jol kurogatni fogja oket es...lass csodat bejott neki, azota is egyutt van az egyikkel. Mondjuk sosem ertettuk a birkaturelmet.Akkor o most aranyos srac vagy egy alattomos, szamito, onmegtartoztato pedo?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.31. 18:25:38

@MegaBrutal: nem azzal van a baj, hogy nincs sportmúltja, hanem azzal, hogy betanult, olcsó trükkökkel próbálja összeszedni a nőket, vagy legalábbis közel kerülni hozzájuk.

Három akkord ismerése a gitáron, kézrátételes gyógyítás.

Aki megjátssza magát, hogy ő figyelmes, érző lény, otthon pedig az "ass wide open vol. 3"-ra csattint.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.31. 18:25:40

@tff: Ez durva. :S Sajnos velem is történt már hasonló. :D A muksó ugyan balfasz (pl. igen is le kéne kurváznia a csajt), de szerintem ez is inkább a csajt minősíti le. Amúgy az nagyon lejön az egészből, hogy bizony a ribancokkal nem érdemes kezdeni - aki mégis kezd velük, az balfasz. Na mármost balfasznak lenni meg nem jó. :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.31. 18:26:49

@Delinquent: egy alattomos, szamito, onmegtartoztato pedo.

:)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.31. 18:31:48

Anak idején, mikor még Bem apó volt a labdarúgószövetség elnöke, én is voltam aranyos srác. Volt olyan szilveszteri házibuli, ahol tiszta víz lett a pulóverem eleje, mert az összes liba az én mellyemen sírta ki magát. Azt hiszem, azon a bulin csak én nem kuffantottam.
Aztán elgondolkoztam egy cseppet.

Delinquent 2009.08.31. 18:31:50

@MegaBrutal: A nem-balfaszsag alapfeltetele az ilyenek kerulese, vagy inkabb legyel te az aki megkinalja a gyongynyaklanccal :)

polak 2009.08.31. 18:31:53

a poszt találó. a nők valóban csak a nagyfaszú bunkókra buknak.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.08.31. 18:34:26

@MegaBrutal: nem a sportmúlt meg ilyeneken múlik - a poszt címe lehetett volna a Balfasz 2.0. Az ilyen továbbá még kesereg este a párnájának, neadjisten a blogjának, hogy neki voltaképp milyen szar, nem veszi észre senki, szenved mint egy kutya, aztán mégis újra és újra belemászik ugyanebbe a szarba, noha már az ixedik nő hajtja el a picsába.

Csak tudom, én is ilyen voltam. Azonnal változtatni.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.31. 18:38:37

@Modor Tibi: Így már értem. :) Az olcsó trükkös dolog tényleg gáz. Egyetértünk, hogy ez modoroskodás, és így már más megvilágításban szerepel a történet.

Az érző lénnyel kapcsolatban meg az a vicces, hogy kb. az ASPD-sek kivételével minden ember érző lény, habár van, aki sokkal/kevésbé érzékenyebb. Így valóban modoroskodás kijelenteni, hogy pl. "én érző lény vagyok". Az, ha pl. azt mondom, hogy "érzékeny vagyok", már más abból a szempontból, hogy igazat mondok, mert basszus, engem sokkal könnyebb megbántani, mint egy átlagembert. Az igazat mondás meg hadd ne legyen modorosság. ;)

A pornó nézés meg nem tudom hogy zárja ki az érzékenységet, szerintem a kettőnek semmi köze egymáshoz. :p

második sor 4 2009.08.31. 18:38:51

Én elég jól magamra ismertem...még jó hogy a csajom rendbe szedett azóta :D

Peter Faith · http://peterfaith.blog.hu 2009.08.31. 18:39:18

@Modor Tibi: Nagyon találó poszt, ezt így összeszedve még nem gondoltam át:)

2009.08.31. 18:40:36

@Modor Tibi:
"kézrátételes gyógyítás"
Jaja, legalább ennek örve alatt jól megcsöcsörészheti reménytelen szerelmét... :D

Kenneth 2009.08.31. 18:45:40

nemtom, nekem inkább az tűnt fel, ha van csajom akkor a többi némber is rámmászna, ha nincs csajom akkor meg biztos aranyos fiú vagyok, valahogy kiszagolják, muhaha.

agent_x 2009.08.31. 18:47:59

Tudom, ez nem a szakítósblog meg hasonlók, de az ilyen tanácsoktól ("azonnal változtatni") a falhoz mennék.

Mégis mit változtasson?
Legyen bunkó?
Legyen Más? (az most úgyis 'trendi')
Változzon hirtelen izmos macsóvá?

gébence · http://soraim.blog.hu 2009.08.31. 18:48:33

Azta, egy jópár pontja igaz rám. Ha nem lenne nőm, még lehet, hogy tőlem is menekülni kéne. : D Nem kéne elsajátítanom az összes bekezdést. : /

Kenneth 2009.08.31. 18:49:42

mellesleg azt is megfigyeltem, hogy amely nőt lekezel az ember annak valahogy felkeltem az érdeklődését, mintha valami megoldandó feladat, vagy rejtvény lennék, mer nehogy má pont ő ne, hisz ki vagyok én?

flymazs (törölt) 2009.08.31. 18:51:41

@Kenneth: az ilyen nőtől - akinek ez kelti fel az érdeklődést - menekülni kell. Az érdeklődése sosem lesz valódi.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.31. 18:51:45

@Delinquent: "A nem-balfaszsag alapfeltetele az ilyenek kerulese, vagy inkabb legyel te az aki megkinalja a gyongynyaklanccal :)"

Az első felével egyetértek, de az, hogy én legyek az, aki megkínálja, azzal nem. Azért, mert azzal csatlakoznék a taplócsávók táborába. Így, mivel én azok közé tartoznék, akik kihasználják az ilyen csajokat, hozzájárulnék ahhoz, hogy továbbra is termelődjenek ilyenek szép számmal. Ezt meg gyakorlatilag az egész társadalom megszívja.

Inkább kollektíven el kéne utasítani az ilyen lányokat, még csak kúrásra se használni őket, és akkor talán több lenne az értelmes csaj. ;)

Kenneth 2009.08.31. 18:53:58

@flymazs:
na ja, de mi van ha tényleg hidegen hagy, és oly hűvös vagyok vele mint egy jégkocka. Nemtom, azt hiszi majd ő felolvaszt, majd ő megmutatja ,vagy mi?

Der Beste 2009.08.31. 18:55:24

Sokáig én is ilyen "aranyos srác" voltam. Rengeteg csajhaverom volt, de meztelen nőt csak a Sat 1 Iskoláslány riportjaiban láttam.
Aztán mégis lett nőm, aki mellett továbbra is aranyos srác voltam. 3 év után ki lettem rúgva. Akkor aztán "bevadultam". S láss csodát: jöttek sorba a nők.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 18:56:17

@Kenneth: legtöbbször észrevenni azért, ha a másik nem érdeklődik. Lehet úgy titokzatosnak mutatkozni, hogy egy-egy félmosollyal elárulsz valódi érdeklődést és lehet teljesen szenvtelenül, rideg udvariassággal viselkedni.

Utóbbiból érteni fog (legalábbis szerintem a legtöbben értenek).

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.31. 18:57:05

@El Topo (Sgt. Elias): Nem, nem ismerjük egymást. Miért? :D Emlékeztetlek valakire?

Én amúgy mindenhol ezzel a nickkel vagyok. Na jó, azért van ahol nem, de minden esetre sehol sem vagyok MP.

SLacc 2009.08.31. 18:58:22

Asztaasztaaszta! Hihi! Meg hasonlók!

Kenneth 2009.08.31. 18:59:11

@flymazs:
persze, ez igaz amit leírtál, de a jelenség szerintem mégiscsak létezik. De már kezdek nagyon off lenni. Csajok? Van kedvetek "priviben" "dumcsizni"?
Ehhehehe.

SLacc 2009.08.31. 19:00:30

Azért valljuk be, néha bejön aranyos srácnak lenni. Olyankor egészen elképesztő párosok alakulnak. Hogy is mondják azt szépen, hogy a fiú a 10-es skálán legalább 11 ponttal kevesebbet kapna a lánynál?

Kenneth 2009.08.31. 19:00:47

plusz hörgés és nyál fröcsögés:)

flymazs (törölt) 2009.08.31. 19:02:45

@SLacc: én mindig gyűlöltem ezt a pontozást. Még poénból is szar.

Joaquin 2009.08.31. 19:03:22

Az aranyos srácot minden csaj pont a barátnőjével akarja összehozni

Mc_Fly 2009.08.31. 19:06:06

"A nők kamázzák a határozott fellépést, na meg vascső, della, brutalitás, gigantikus bré, mi kell még, öcsém... "

én is aranyos srác voltam, aztán egyszer csak elszakadt valami bennem... (modoros hárompont) azóta jól mennek a dolgok nő téren, bár van egy érzésem, hogy az igazán nagy ribancoknak még így is kevés lennék, de most már ez sokkal kevésbé zavar, mint tizenévesen.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.31. 19:10:30

@MegaBrutal:

Csak vicceltem, tudom, hogy nem MP vagy, csak neki vannak kisértetiesen hasonló mondatai.

Kenneth 2009.08.31. 19:11:10

@Mc_Fly:
van egy haverom, mindig csodáltam, hogy simán képes az egyik barátnőjét reggel meghúzni a lakásán, és még időben kitenni, hogy ne találkozzon a másik barátnőjével akit délután fog meghúzni a lakásán. És mindezt mindennemű lelkiismeret furdalás nélkül:)

lampard69 2009.08.31. 19:12:19

Hat nemtom, csajozas teren siman lehet tolni ezt a modoros aranyos fiu temat is, vmi mindig leesik, es elobb utobb ugyis bejon egy komolyabb is. Volt egy eleg hosszu szingli idoszakom (bar ugy is mondhatnam, most van vegre egy komoly:D) a nethuszar kivetelevel beleillettem ezekbe a kategoriakba. Aztan megtanultam figyelni a noi dolgokra hogy elkeruljem a nyilvanvalo zsakutcakat es csak ott probalkoztam ahol jo esellyel kizartam a pasipotlek/lelki szemetes/stb. szerepeket.

Szoval a lenyeg sztem, hogy aki nem azon meri az onbecsuleset, hogy hany szazalekos a dugasaranya per beprobalt no az sztem nem is marcangolja magat, hogy jaj miert nem vagyok alfahim. Engem sokkal jobban bantott, hogy igaz barataim basztattak a "legyel tokosebb" dumaval, es nem fogtak fel hogy en ilyen vagyok, jol erzem igy magam, es nem tudok holnaptol casanova-ba atmenni.

Kendaq Pendragon 2009.08.31. 19:22:43

Hát, kicsit magamra ismertem (nethuszár-művészlélek).
Viszont igyekszem önkritikát gyakorolni, ha nem tetszem, az nem jogosítja fel a nőszemélyt, hogy velem élje le életét. :)
Viszont pici szimpátiát kérek többi hasonszőrű társam nevében.
Nem könnyű az élet nő nélkül, és ez meggondolatlan faszságokra indíthat minket.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.08.31. 19:24:23

@lampard69: "Engem sokkal jobban bantott, hogy igaz barataim basztattak a "legyel tokosebb" dumaval, es nem fogtak fel hogy en ilyen vagyok, jol erzem igy magam, es nem tudok holnaptol casanova-ba atmenni."

Szerintem itt a pont. A ribiket meg amúgy se kell támogatni. Szerintem nem lesz attól több valaki, hogy egymás után dugja a különböző nőket. Sőt, nekem eléggé visszataszító ez a mentalitás.

Mc_Fly 2009.08.31. 19:28:14

@Kenneth: nemtom ez hogy jutott eszedbe a kommentemről, de tény, hogy vannak ilyen emberek, magam is ismerek egyet, kb. olyan hatásfokkal küldi, mint Joey Tribbiani és Byron Long együttvéve:D
és ez valahogy ösztönösen jön belőle, sztem nem is nagyon lehet megtanulni ezt egy ilyen pöcsmagnak, mint én, max. irtózatos energia- és dellabefektetéssel. annyit meg nem ér az egész szerintem.

gregorio 2009.08.31. 19:29:19

régóta olvasom a modoros blogot, és majdnem mindig úgy érzem, hogy nagyon eltaláltok valamit. tulajdonképpen most is, de most először ismertem igazán magamra, a kommentek egy részében is, és ez tényleg nem a legjobb érzés, és nagy tisztelet Lakat T. Károlynak ennek kapcsán. :)

gregorio 2009.08.31. 19:31:20

@Kendaq Pendragon: így van, több tiszteletet kérünk! tényleg nem direkt csináljuk, én legalábbis biztos nem. sajnos ez jön. :)

cd-r 2009.08.31. 19:34:25

"Hat nemtom, csajozas teren siman lehet tolni ezt a modoros aranyos fiu temat is"

így van ! ha ez jön be a libának és ez kell ahhoz, hogy a szájába spriccelhessek hajnalban, akkor miért ne?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 19:36:31

@MegaBrutal:

Az MP az MajomPásztor, és a Szakítóson szokta tolni. (Legalábbis ott tolta jó ideig.)

dex.ion 2009.08.31. 19:48:29

milyen érdekes, h itt mindenki csak "volt" aranyos srác, de már senki sem az:D:D

én bevállalom, h igen, én aranyos srác vagyok, és sosem kuffantok:D igen, jelenleg:)

bár a leírás nem nagyon passzol rám...

Der Beste 2009.08.31. 19:48:51

@Kenneth:
Nem tudok konkrét módszert.
Néha mondj nemet, néha emeld fel a hangod, néha tedd féltékennyé, ne vigyél mindig virágot, menj el inni a haverokkal, s ilyenek.

S a legfontosabb: tanulj meg szerelem nélkül szexuális kapcsolatot létesíteni.

dex.ion 2009.08.31. 19:49:03

és mp meg nagy arc.

Kenneth 2009.08.31. 19:51:14

@Mc_Fly:
a "valami elszakadt bennem" / kontra lelkiismeret teljes hiánya síkon jutott eszembe amit írtam.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 19:51:38

@Der Beste: a haverokkal inni menni vadulás? Azta...nálunk teljesen természetes, hogy elmegy inni a haverokkal.

dex.ion 2009.08.31. 19:53:16

@flymazs: jajjj mazs hát nem érted h őrülten féltékennyé akar tenni vele?:D

Kenneth 2009.08.31. 19:55:34

@Der Beste:
Hát, akkor ezek szerint nem vagyok aranyos srác, hurrá:) Simán mondok nemet vagy emelek hangot ha kell. A féltékenység meg amúgy is jön, ha az ember még oda is piszkál egy kicsit akkor pláne. A sört nem szeretem.

A szerelem nélküli szex viszont elég furcsa dolog, nálam egyébként is minden fordítva megy. Úgy értem előbb meg kell ismernem kicsit, és csak utána kezd el vonzani. Nemtom miért van ez.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 19:56:28

@zebraman:

Akkor nem megfelelő lányoknál próbálkoztál, azabaj.

Szerintem is baromság ez a rosszfiú-elmélet. Én pl. mindig is messze elkerültem az olyan pasikat, akikre azt szokás mondani, hogy rosszfiú. Például akik a barátnőjük mellett is mindenkit megdugnak, aki csak az útjukba kerül. Nekem egész életemben egyetlen egy dolog számított, hogy a pasival jól megértsük egymást, intellektuálisan egy hullámhosszon legyünk, és persze ő is legalább annyira szeressen engem, mint én őt.
Az más kérdés, hogy én nem kellettem a pasiknak, mert Furcsa Lány* voltam, és az ún. rendespasik is inkább a picsoid lányismerőseim után futottak.

Volt olyan barátnőm is, aki a rosszfiúkra bukott, például egy olyan (szintén _művészember_ ) faszival járt, aki párhuzamosan futtatta őt 4 másik csajjal. Ő (mármint a csaj) persze olyan szövegekkel próbálta igazolni a saját balfaszságát, hogy "képtelen vagyok elszakadni tőle, mert karmikus kapcsolat van köztünk". Muhaha. Sose irigyeltem, inkább szántam.

*Nem összekeverendő a Rút Kiskacsával. Elég messze vagyok a rúttól, viszont túl nonkonformista vagyok ahhoz, hogy eljátsszam a Jónőt a Menőpasik oldalán. Furcsa Lány például Phoebe a Jó barátokból. Meg én, LOL.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 19:56:58

@dex.ion: ahh..csak színleli az árányosfijút :D

dex.ion 2009.08.31. 19:58:25

@Kenneth: "Úgy értem előbb meg kell ismernem kicsit, és csak utána kezd el vonzani."

azért van mert különben minden ember vonzana, aki szembe jön az utcán bazze:D

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 19:58:28

@Kenneth:

Biztos azért, mert te a lányok belsejére buksz, és nem a külsejére.

Kenneth 2009.08.31. 19:58:52

@Ön:
köszönjük ezt az őszinte kitárulkozást, látszott, hogy valóban belülről jön :)

raoul_duke 2009.08.31. 20:01:14

@Balance Of Power: na az is szép lehet, ahogy próbálják összehozni a Társaságon belüli emberkéket. Szerencsére ilyet még nem láttam élőben.

@Modor Tibi: folyamatban lévő nőprojektek, épp most fasírtban az exével, jajjjjj! Á!

Kenneth 2009.08.31. 20:01:39

@Ön:
hmm, nem mondanám, hogy csak a belső számítana, nem, nem hiszem, hogy ez lenne az ok.

@dex.ion:
Ez marhaság, úgy értettem amit mondtam, hogy kb majdnem hidegenhagy egy idegen nő. Egyszerűen nem érdekel, ki ő, vagy mit akar.Nehéz ezt megfogalmazni.mindegy

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 20:05:17

@Kenneth:

Nem is azt mondtam, hogy _csak_ a belső érdekel, de hogy az a döntő.
Például a férjem is ilyen, ő is azt mondja, hogy egy idegen nő képe nem mond neki semmit, és általában csak annak alapján tudja eldönteni, h milyen a csaj, hogyha személyesen megismeri, és kiderül, h jó arc-e.

Delinquent 2009.08.31. 20:07:15

@MegaBrutal: Az ilyen lanyokat en sem becsulom sokra, de ha erre van szuksege akkor miert pont en legyek a szuk keresztmetszet? :)
Amugy meg a taplocsavokat pont az ilyenek teszik taplova.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 20:07:58

@Ön: Jaj, igen, a Furcsa Lány. Eleinte megszólítanak, mert felfigyelnek rád, teljesen átlagos módon, esetleg elhívnak egy randira, de a randinak legkésőbb a felénél azon kapjátok magatokat, hogy a Bajnokok Ligájáról, a Forma 1-ről beszélgettek/vitatkoztok és már észrevétlenül átalakult haveri beszélgetéssé az egész, csak mert nem affektálsz, nemcsak a műkörmössel történt legújabb érdekfeszítő kalandodat tudod elmesélni, esetleg kiderül, hogy egészen fiús hobbid van.

Az esetek 99%-ában lőttek a randinak, de lehet, hogy haverok lesztek.

Kenneth 2009.08.31. 20:08:00

@Ön:
na ebben már van valami.
Pl. van ez a Csajok és Pasik alkalmazás, vagy más társkereső jellegű. Én marhára úgy érzem, mintha valami katalógust lapozgatnék, hogy milyen irodaszéket vegyek. Tiszta gáz.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.31. 20:13:07

Hát ezek a chat-idézetek nagyon ütöttek...

Egyszer 20 éves koromban én is voltam aranyos srác, a vállamon sírta ki magát egy lány, aki aztán rá következő héten összejött a sítáborban azzal a skaccal, aki a férje lett. Én meg három hónap múlva a feleségemmel...

Egyébként ez a bunkó srácokra bukásban van valami. Nagyobbik lányom a múltkoriban este jóéjtpuszinál súgta a fülembe, hogy a legjobb barátnője szájoncsókolta N.N.-et. Most N.N.-ről azt kell tudni, hogy egy kissé elhízott, és egyáltalán nem szép fiú (hétévesen hogy lehet egy kövér fiú szép...), viszont magántanulóvá kellett átmennie, mert magatartászavarok miatt kitették az iskolából (hozzávágott egy széket egy másik lányhoz, többször veszekedett, stb.)

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.31. 20:17:24

@Ön: És melyik része lol? Vagy mindegyik bekezdéssel külün meg tudtalak örvendeztetni?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 20:23:02

@flymazs:

Nálam nem is annyira a fiús hobbik játszanak, inkább csak eléggé más dolgok érdekelnek, mint a legtöbb embert. Gimnazista koromban például a matematikai logika érdekelt, általában ezzel kapcsolatos könyveket olvasgattam. Az időmet se a havercsajok között töltöttem koktélos bulikra járva, hanem azokkal a dolgokkal foglalkoztam, amik érdekeltek, és leszartam, hogy ezt a kortársaim mennyire tartják menőnek. Ezért nem tanultam meg "csajosan" viselkedni. A pasik többsége meg pont ezt a "csajos" viselkedést várná el.

scsaba1 2009.08.31. 20:26:21

@Modor Tibi:

Áááá, megelőztél... napközben ránéztem a blogra, -amikor még nem volt címlapon - csak írni nem volt időm...

Igen, igen... az aranyos fiúk sötét oldala.

Mert az ugye gyakorlatilag lehetetlen, hogy ennyi megaláztatást és pofáraesést brutál torzulások nélkül elviseljen az emberi lélek.

Ahogy egy kommentbe is írták: az aranyos srác sokszor alacsony/vékony/szemüveges vagy egyéb állandó vagy múlandó testi hibával rendelkezik. Ezért természetesen az általános/közép iskolát is végigszívja, ő az akit mindíg megvernek és jóformán halálra cikeznek és/vagy szadiznak az osztálytársak, ő az utolsó a tornasorban, őt lökik be alsónadrágban vagy éppen alsónadrág nélkül a lányöltözőbe, amiért persze ő kap igazgatói intőt. Az uzsonnáját elveszik, mobilját ellopják, az új kabátját kiröhögik, péntek délután a szekrénybe is bezárják. Az osztálykiránduláson senki nem akar melléülni a buszon , csak valami hasonszőrű "cimbora".

A másik oldalon pedig felgyújtott macskák, üvegcseréppel etett kutyák és egyéb megkínzott kisállatok kisérik végig a gyermek- és kamaszkorát, illetve egy félig leégett fenyőerdő is a rovására írható.

Csajozásban úgyszintén esélytelen, de a hormonok benne is ugyanúgy tombolnak, így fekveszi a "igaz és megértő barát" szerepét, hátha így végre répázhat már. Persze ennek csak ezreléknyi esélye van, mert a lányok nem úgy tekintenek rá mint potenciális kanra, hanem igaz és jó barátra, akinek elmondhatják, hogy: "hiába mélytorkoztam le a Márkot szombaton, hétfön már meg sem ismert". Ő már a gondolattól is beizgul, ezért este egyre vadabb és durvább pornókat tölt le a netről, mert egy sima "Anal Intruder 3"-tól már merevedése sincs, ellenben az ilyen brutal-anaimal-rape-garento-német szadokakapornóból van lent neki vagy 1 terrabyte, mert már csak erre megy a recsi.

Közben a lányt Coleho és/vagy Konfuciusz idézetekkel vígasztalja, a butábbaknál azzal is bepróbálkozik, hogy ezeket ő találta ki. Egy "gyenge" pillanatába azt is bevallja, hogy verseket, novellákat is szokott írni, amiből "hosszas unszolásra" megmutat néhányat a "kiszemelt" lánynak. A versek persze rém egyszerűek (aabb ccdd rímképlet volt/hold vár/már csillag/csillog szív/hív, Kozsó sírva fakadna a gyönyörűségtől), de az is szokott működni, hogy net segítségével még ismeretlen kortárs költők - egyébként jó - verseit adja el sajátjaként...

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.31. 20:26:49

Nesze, idejövök, és megöltem...

Vagy csak elkezdődött az esti brazil szappanopera?

Dell78 2009.08.31. 20:29:07

A posztíró aranyos srác-ismertető jegyei egy kissé hiányosak, vagy csak részben fedik a valóságot, szerintem.
A saját példámból indultam ki, ugyanis rám egyik jelző sem illik, mégis be tudom magam sorolni ebbe a kategóriába. Akkor most mi van? Szóval...van az úgy, hogy valaki kedves a lányokkal és nem akarja mindenáron megdönteni őket. Talán neveltetés kérdése is...Beszélgetek velük, hogy megismerhessem őket, aztán majd meglátjuk... Tudom, hogy ez ma már kuriózum és ezáltal könnyen kivívható a "hülye" jelző.
Ilyen szempontból engem tökéletesen hidegen hagy mások véleménye, olyan vagyok amilyen. Nem teszek különösebb erőfeszítéseket azért, hogy megkedveljenek, nem szoktam senki kedvéért szerepeket játszani. Vagy jó vagyok így, vagy nem. Nem nyomulok, illemtudó vagyok és értek a szóból. És soha nem alázkodom meg!
Szerintem a legalapvetőbb dolog, hogy a két fél egyenrangú félként kezelje egymást. Ha ez valamiért nincs meg, akkor hagyni kell a dolgot a fenébe. Az "aranyos srácok" alapvető hibája, hogy átesnek a ló túlsó oldalára, mivel a túlzott együttérzés és a mindenárom való alkalmazkodás szánalmat ébreszt.

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 20:29:27

@István a.k.a. István:

A másodikon, a hétéves rosszfiúról szóló beszámolón röhögtem :D

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 20:31:20

@Dell78:

"Az "aranyos srácok" alapvető hibája, hogy átesnek a ló túlsó oldalára, mivel a túlzott együttérzés és a mindenárom való alkalmazkodás szánalmat ébreszt."

+1

Kenneth 2009.08.31. 20:32:12

@István a.k.a. István:
az aranyos srácok elmentek aludni, ehh

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.31. 20:33:28

@Ön: Ja, az egészen durva. Több szülői értekezlet volt az elmúlt évben az iskolában, ami csak erről a skaccról szólt, hogy akkor most mi is legyen vele. Erre a fél leánybagázs belé szerelmes. A lányom meg az óvodáskori rosszfiúba, aki folyamatosan rendetlenkedett ebéd közben, és megverte a fél óvodát. Mondjuk ő legalább szép fiú volt, kedves mosollyal és csillogó szemekkel (hiába, a lányomnak van ízlése :P )

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.31. 20:35:03

@István a.k.a. István: Ovis koromban az egyik ilyen zsivány kölyök óvodástársamnak, a Misinek nagyrabecsülésem és szerelmem jeléül megmutattam a Barbie-m cicijét. Ő megnézte, és jelentőségteljesen hallgatott. Ez egyfajta mélyről jövő összetartozást eredményezett kettőnk között: segített megkeresni a Barbie útközben elveszett fülbevalóját. Nem találtuk meg.

zZz 2009.08.31. 20:37:33

@MegaBrutal: ó bazz, ASPD = attack speed-et olvastam. Hiába, mmorpg-s múlt még kísért.

Lővenbrau 2009.08.31. 20:39:27

@Kenneth:
Roppant egyszerű . Az a helyzer, hogy a csajszi ugyanúgy vágyik a kapcsolatra, mint Te. Csak mi férfiak képzeljük azt, hogy a nekünk tetsző hölgyemény egy kincs, egy elérhetetlen álom. A lópikulát. Ha összekattannak a tekintetek, egy másodperc alatt döntenek a gének. Bejön a csávó/Nő vagy sem. Add saját magad aztán annyi. Gondolok ezelatt arra is, ha szétdurran a farkad, akkor ise nyald a talpát, mert ugyanannyit ér ebben a világban mint Te. Ő is jobban viseli a normális, apró figyelmességekkel teli dumcsit, mint a hős szöveget, vagy a seggedet is kinyalom dumát. Ja, akik erre buknak, meg is érdemlik az egy meghúzást, Te se várj többet tőlük. Erről szólt. Ők is csak annyit akartak.

Aztán meg a tököm tuggya hogy van ez:-)))

Kenneth 2009.08.31. 20:40:27

@HRita:
én meg megfogtam az edina micsodáját amikor napozott, de asszem már előtte is belém volt szerelmesedve:)

flymazs (törölt) 2009.08.31. 20:40:30

@msys: kábé így, ahogy leírtad :D

Kenneth 2009.08.31. 20:41:39

@msys:
hű, ezt most mire is írtad?

zebraman 2009.08.31. 20:44:47

@Kenneth: Bizony-bizony, el kell feledni, hogy a nők egyenrangúak, az tuti bukás. Le kell nézni őket a gyakorlatban és lám, siker!

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.31. 20:45:40

@Kenneth: Mi tettlegességig nem fajultunk, csak leképeztük a vágyainkat a babán keresztül és mintegy projektáltuk azt :D

Aztán lett egy Ken barbim, ő már külsőre se volt az aranyos srác. Jóképű volt, western-csizma volt rajta, türkizkék izompóló, baloldalra fésült, hullámos, barna haj és ezüst színű öv. Meg karimás kalap. Minden aranyos srác példát vehetne róla.

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2009.08.31. 20:46:52

Egyszer megkérdeztem egy lány ismerősömet, hogy mi a különbség az aranyos és a jófej pasi között (rám rengetegen mondták, hogy aranyos vagyok így érdekelt ).
A válasz az volt, hogy az aranyostól nem akarnak semmit......

zebraman 2009.08.31. 20:48:27

@dex.ion: De, én aranyos srác vagyok, bár az én kategóriám nem lett megemlítve a fenti ismertetőben.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.31. 20:48:55

Azért most sokan magukra ismertek. Többek közt én is, bár szerencsére "kinőttem" belőle. Huhhh... :-)
Valaki itt említette, hogy a nők csak akkor jönnek, amikor foglalt az ember, de ha egyedülálló, akkor istennek sem. Osztom a kommentelő nézetét! :-)

Kenneth 2009.08.31. 20:50:20

@HRita:
Hát, az edina még ebédre is meghívatott az anyukájával, de annyira nem tetszett, mert túrta az orrát.

volt egy másik lány is, az meg tudott verni pár fiút is, mert kétszer akkora volt, ő őrködött mindig a bokornál amíg a fiúk-lányok puszizkodtak, nehogy az óvónéni oda toppanjon:)

Kenneth 2009.08.31. 20:51:39

@flymazs:
semmi vicces nincs benne, inkább igazság tartalma van:)

urbanlegend 2009.08.31. 20:51:43

Azért azt tegyük hozzá, hogy az "aranyos srác" nem véletlenül választja ki szíve hölgyét, tökéletes szimbiózisban élnek így együtt, mindkettőnek szüksége van a másikra: az aranyos srác, főleg a művészlélek alfajból az a szenvedős típus, akit a viszonzatlan szerelem inspirál újabb versek/ (szigorúan lant, esetleg gitár előadású) dalok megírására.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.31. 20:51:47

@the-real-tika: mindig is utáltam, ha "learanyosoztak". Akkor inkább bunkó, paraszt faszi legyek! Azzal is többet értem, mint a kedvessel. Az szánalmas...
:-)

flymazs (törölt) 2009.08.31. 20:54:10

@Kenneth: hát, ha valaki ebben hisz...de normális nőre ne számítsatok ilyen hozzáállással :D

Kenneth 2009.08.31. 20:55:17

@flymazs:
van egy hírem: a normális nők kihaltak:)

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2009.08.31. 20:56:43

Engem is zavart , de mára már kinőttem és nem foglalkozok vele... Meg nem is tartottam magam aranyosnak.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.31. 20:58:16

@Kenneth: Belém is szerelmes volt egy srác az oviban, csakhogy ő nyáladzott... Én meg nem. Nem illettünk össze.

zZz 2009.08.31. 20:58:30

@István a.k.a. István: szerintem ez egyfajta behódolás lehet inkább, mint szerelem. Aki végigver mindenkit a környéken és így kvázi megszerzi a hatalmat, annak inkább jobb behódolni, mint szembemenni vele. Megjegyzem, ez az igazán gyáva viselkedés.

dzsenerésön 2009.08.31. 20:59:37

Szia Tibi,

ez a Modoros strandoló posztban említett " Laci" poszt, vagy az más lesz?

zZz 2009.08.31. 21:00:25

@HRita: Gondolom te is úgy nézel ki, mint egy Barbie.

zZz 2009.08.31. 21:03:02

@flymazs: bár ott volt Kenneth hozzászólásában a smiley, ez sajnos nem vicc. Jó, hogy 20ból 1lány normális. Jelenleg egyetlen lányismerősömre mondanám azt, hogy normális, mindenki másnak van valamilyen súlyos defektje.

Kenneth 2009.08.31. 21:03:22

@zZz:
Rita jól néz ki, nézd meg a fotóját:)

flymazs (törölt) 2009.08.31. 21:04:01

@zZz: mindenhol akad defektes, ez van.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.31. 21:06:21

@zZz: Igen, én is kiköpött Barbie vagyok, de eléggé szégyellem. Mostanában már inkább lennék Én kicsi pónim vagy Monchichi.

betaberta 2009.08.31. 21:06:54

@scsaba1:

nah hát itt találtunk is egy díszpéldányt a fenti cikkből...aki ilyen részletességgel leírja a jelenséget, az 99%, hogy át is élte...bízzunk benne, hogy megtalálod az igazit minél hamarabb
:)

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2009.08.31. 21:07:06

@zZz: A legszebb az, hogy ami az elején teszik bennük, később azt utáljuk meg a legjobban.

dzsenerésön 2009.08.31. 21:07:06

@HRita: szerintem inkább nő vagy (ez direkte' modoros volt)

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.31. 21:12:41

@dzsenerésön: Ez bennem is felmerült mint lehetőség :)

dzsenerésön 2009.08.31. 21:19:48

ennek örülök! Akkor a felvilágosítástól most eltekintek, pedig készültem.

Kenneth 2009.08.31. 21:21:55

én meg "lépek" valamint "ajánlom magamat" :)
Holnap vár a meló
További kellemes érdekfeszítést.

zZz 2009.08.31. 21:22:24

@Kenneth: ízlések és pofonok, de nem szőke a haja, tehát nem Barbie.

zZz 2009.08.31. 21:23:40

@flymazs: az arányokat nézve elvileg az az 1 normális a defektes...

cd-r 2009.08.31. 21:25:18

@Sz.Lacc: "Valaki itt említette, hogy a nők csak akkor jönnek, amikor foglalt az ember, de ha egyedülálló, akkor istennek sem. Osztom a kommentelő nézetét! :-)"

feleségemet megkérdeztem, hogy szerinte ez miért van és azt mondta, hogy szerinte ez szimpla nők közötti vetélkedés, legtöbbször nem is igazán a férfi érdekli őket, hanem az, hogy képesek lennének-e lecsapni a másik nő kezéről a fickót, azaz, hogy kiderüljön melyikük vonzóbb. szerintem lehet benne valami.

Lővenbrau 2009.08.31. 21:25:55

@betaberta:
Szerintem ezt a korszakot minden faszi átéli... Kérdés, hogy kinövi-e vagy sem. A többség igen. Én 41 éves mókus vagyok, egy éve nősültem . Volt időm ezt is,(előbbb), azt is (utóbb) átélni nagy számú nőkkel....
Most várjuk a babát, aztán se féltékenység, se balhé, csak jól elvagyunk:-)))

flymazs (törölt) 2009.08.31. 21:26:03

@zZz: igen, nézőpont kérdése. Amúgy a lányok ugyanezt mondanák a srácokról.

zZz 2009.08.31. 21:28:56

@flymazs: és én egyet is értenék velük ;)

flymazs (törölt) 2009.08.31. 21:29:59

@cd-r: nekem ilyen magyarázat eszembe sem jutna. Elég egyszerű, aki így próbál "önigazolni".

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.31. 21:29:59

@cd-r: Igaza lehet. Kiegészíteném, hogy a kiegyensúlyozottságot látják, és az vonzza őket. Vagy még inkább: foggalmam sincs...
:-)

flymazs (törölt) 2009.08.31. 21:31:34

@zZz: és tényleg :D

@Sz.Lacc: ha valami, inkább ez. Mondjuk, embere válogatja, nekem a másé mindig tabu volt.

scsaba1 2009.08.31. 21:33:03

@betaberta:

Basszus, lebuktam... Lebuktam, hogy terápiás céllal, kommentnek álcázva írtam ki magamból a fájdalmat... :D

Hát igen, ahogy Coelho is mondja: "A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.". Meg ide illik ez is: "Ha meg akarom találni az igaz szerelmet, először is magamat kell megtalálnom."

Egyébként meg: Modoros divatsvábnak kell lennem, hogy írni tudjak róluk? Vagy éppen modoros strandolónak? Ugye nem?

Zerstörer 2009.08.31. 21:37:03

Sztem azért ismernek itt sokan magukra, mert kb. egy-két generáció óta teljesen nők nevelik a fiúkat is. Anyuka-óvónéni-tanítónéni-tanárnéni stb.
Apa vagy rég lelépett a balfenéken vagy totálisan ellene nevelik a gyereket, esetleg simán tojik a kölykére.
Túlságosan sok az érzékenykedő, hisztériás , feminin férfi, akik talán még azt is elhiszik, hogy a "nő-férfi kapcsolatnak két egyenrangú fél kölcsönös megbecsülésén kell alapulni" Miközben lófaszt. Az egészséges nők, ahogy a gyerekek meg a kutyák, általában a parancsnokot keresik. Aztán megpróbálják átvenni a hatalmat. Csak addig vagy sikeres, amíg ez nem sikerül a nőnek.
Más kérdés, ha a korosodó nő éppen kétségbeesetten férjre vadászik, és rávarrja magát az első balfaszra. Ilyen is van. Csak egyre ritkább...

cd-r 2009.08.31. 21:37:28

@flymazs: "Elég egyszerű, aki így próbál "önigazolni". "

miért? a legtöbb nő amúgy is külső alapján hierarchizálja a többi nőt. ez remekül megfigyelhető az utcán pl.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 21:39:04

@cd-r: nekem ez sosem volt szempont.

cd-r 2009.08.31. 21:41:02

@flymazs: biztos azért mert csúnya vagy.

(nyugi viccelek, nehogy megsértődj) :)

LyukasBogrács 2009.08.31. 21:41:14

@MegaBrutal:
"Modor Tibi: "A kiszemelt nők általában pont "rosszban" meg "fasírtban" vannak a csávóikkal, és valami nyomorultat keresnek támasznak, hogy aztán visszakönyörögjék magukat a szemétládához."

Nem azért, de ez most akkor a muksót minősíti, vagy a kiszemelt nőt?"

Mindhármukat

dzsenerésön 2009.08.31. 21:41:37

@Zerstörer:
"Sztem azért ismernek itt sokan magukra, mert kb. egy-két generáció óta teljesen nők nevelik a fiúkat is. Anyuka-óvónéni-tanítónéni-tanárnéni stb.
Apa vagy rég lelépett a balfenéken vagy totálisan ellene nevelik a gyereket, esetleg simán tojik a kölykére.
Túlságosan sok az érzékenykedő, hisztériás , feminin férfi."

igaz

cd-r 2009.08.31. 21:43:04

egyébként akkor az miért van akkor, hogy ha megy 3 csaj, akkor tuti, hogy a legszebb megy középen? 10ből 7 esetben ez bejön, figyeljétek meg.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.31. 21:45:01

@flymazs: Nem arról van szó, hogy akkor megcsalom az aktuálist, sőt! Csak amikor van kedvesem, akkor valahogy mindig lenne rá lehetőség...
the-real-tika: igen, olyasmi. Annál picit talán több...

Leijon 2009.08.31. 21:45:21

Én most nagyon béna vagyok ha nem tudom hogy ez a szó mit jelent?: "tsayosh". Az valami anime vagy mi?XD

flymazs (törölt) 2009.08.31. 21:48:50

@Sz.Lacc: értettem :) Egyetértettem veled abban, hogy a kisugárzás tesz esetleg vonzóbbá ilyenkor.

albert1 2009.08.31. 21:50:58

@Dell78: ez így pont helyes jellemzése egy alfajnak, amire a posztbeli tulajdonságok nem illenek, de a végeredmény igaz. Beszélek a csajjal normálisan, ha akar. Nem beszélek, ha nem akar. Fenntartom a véleményem, ha ütközik is. Vicc van, ha kell. Hülye viselkedés nincs. Ha nem megy, nem erőltetem, hagyom az egészet. Az egyenlőtlen hozzállást úgyis megérzem. Szánalmassá nem válok soha, semmi áron. Hamar felismerem és elfogadom ha nem felelek meg. Alig van elvárásom. De nem változom meg, ha nem szeretenek olyannak, amilyen vagyok, akkor nem érdekel.

A srác, aki nem beszék a lányok nyelvén:
A ragyája rég elmúlt, de megszokta, hogy nem puszilkodik. Minden paramétere okés papíron. Csete nincs. Inrtuder filmje nincs. Semmije sincs.

Környezetében lévő nők többségével nem ért szót már ügyintézés és duma szinten sem:
- szól: nem értik, rossz a logikája
- tudálékosság nélkül röviden helyesbít, tét nélkül tájékozottabbnak bizonyul: bunkó.
- könyedebb kiszólás, lecsapott poénlabda: furcsa, nem bunkó de érthetetlen
- bunkó akar lenni: alig megy, de olyan bunkó, rossz értelemben
- figyelmes: tud lenni, de ezt veszélyesnek gondolja
- akar valamit: nem, azt nem akar, majd látod te ha tényleg meggondolta
- látszólagosan laza: túl felületes és elvész a mondandója
- társalgás: figyelem ellenére széteső, hárommondatos egymásmelletti elbeszélés
- válaszol korrektül röviden, natgeo szinten bármire: full érdektelen, megakadunk
- nem baj, fenti bajokat felfogja, semleges szintre visszahozza: végül mintha nem is beszéltünk volna

Eredmények:
Leszarja az egészet, lesz ahogy lesz. Elolvassa a bloghut.

Lővenbrau 2009.08.31. 21:53:54

@cd-r:
A lányok egészen kiskoruktól kezdve klánokat építenek. Nagyon megható ha a lányod egy csúnya osztálytársával lóg, pedig csak az van, hogy olyan áldozatot keresett, aki csodálja, mert ő olyan szép..

2009.08.31. 21:56:30

@flymazs: faszság, pont fordítva: a szép/markáns szimetrikus (= „vonzó”) arcú nőknek/férfiaknak van kisugárzásuk...

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 21:58:29

@Zerstörer:

Azért van különbség aközött, hogy erőt és határozottságot mutatsz, és aközött, hogy semmibe veszed a nőket, nem?

flymazs (törölt) 2009.08.31. 21:59:56

@Bölcs Ész: ebben ne legyél olyan biztos :D Szerinted a kisugárzás csak a szép arcon múlik? :D

Amúgy meg elolvastad egyáltalán, mire válaszoltam? Nem úgy tűnik...szóba nem került a külső abban a társalgásban ott.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.31. 22:00:31

@zZz: Hétévesen nem kombinálnak még a csajok ennyire, hallod-e. Ezek vér szerelmesek, látnád őket, amikor epekedve bámulják szívük választottját (Édesek ám nagyon :) )

I-brahi 2009.08.31. 22:02:29

Hát nem tudom, én ebben az "aranyos srác" témában eléggé magamra ismertem. Aztán mégis túl vagyok egy pár kapcsolaton (komolyakon is). Pedig a "testi fogyatékosság" is áll a magam 163 centiméterével. Az alkategóriák közül pedig a "művészlélek"-be tartozom (bár néha nethuszárkodom is), és szívesen barátkozom lányokkal. Szóval működhet is akár a dolog.

Kiegészítés: Nem szoktam azokkal a csajokkal "lelkizni" akik érdekelnek, elég sportos vagyok, "bátorságszérumot" ilyen célokra nem használok. Nem járok bulikba, csak abba a néhányba, ahova a közeli barátok/haverok hívnak. A reikihez nem értek, a masszőrtudományomat nem szoktam villogtatni, perverzióim nincsenek.

Lehet, hogy kombóban hatékonyan működik a dolog?

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 22:03:33

@Bölcs Ész:

annak van "kisugárzása", akinek van önbizalma. a szép, szimmetrikus arc fokozza az önbizalmat, mert már pöttöm kora óta pozitív visszajelzéseket kap a srác/lány. ha valaki kamaszkorában rút kiskacsa volt, később hiába lesz belőle gyönyörű hattyú, mert a legmeghatározóbb korban semmibe vette a pírgrúp, és ez rögződött be.
(na jó, nem, később is lehet változtatni az énképen, csak már sokkal nehezebb.)

ebenbry (törölt) 2009.08.31. 22:04:49

Aranyos srác kategóriában mostanában egyre több meleg fiú nyomul. Velük azért is szeretnek barátkozni a kiscsajok, mert trendi , hogy van egy buzi barátjuk, mutatja, hogy a kiscsaj milyen elfogadó.

Másik jófej-aranyos srác típus tiniknél az emo-s kiscsávó, akivel msn-en nagyon el lehet beszélgetni a semmiről egész éjszaka. Az emo-s csaj nem tudja, hogy az emo-s srác is férfi (lesz majd egyszer) és közben a csajra gondolva maszturbál. De nagyon érzékeny a lelke, meg jól hozza a stílusjegyeket is, ez a fontos.

Én megértem a jófej, aranyos szerepet játszó srácokat, mert ha képtelenek csak simán szélsőségek nélkül közeledni egy nőhöz (mű-macsó, vagy nyálas-jófejsrác), akkor ez az egyetlen esélyük, hogy punci közelébe kerüljenek.
Miután megkapják a muffot, már senkit nem érdekel, milyen szöveggel sikerült becserkészni.
Szóval ez is egy stratégia.

Amelyik nőnek ezekre a jófej-aszexuális srácokra van igénye az nálam nem nyerő. Ezek a csajok szeretik, ha körülrajongja őket valaki, de szex az ne legyen, mert az összezavarná a barátságot. Sose fogom megérteni ez miért jó a két félnek.

Ja, és a legnagyobb gáz: az a srác, aki kiírja iwiw profiljára, hogy egyedülálló, de kiváló "lelki szemetes" a lány barátainak. Ez a kategória csúcsa. Impotens, modoros, magányos fiú.

zZz 2009.08.31. 22:05:30

@István a.k.a. István: szó sincs itt kombinálásról. Ez egyszerűen ösztönös viselkedés. A gond az, hogy ezt zömmel nem növik ki, pedig az ember attól ember a leginkább, hogy felfogja ösztönös viselkedését és azt befolyásolni tudja vagy egyenesen változtatni tud rajta.

Zerstörer 2009.08.31. 22:08:06

@Ön:
Kicsit ez is úgy működik mint a bank, ahol hogy adjanak hitelt előbb bizonyítanod kell, hogy igazából nem is szorulsz rá.

Moe Szyslak 2009.08.31. 22:08:54

Átfutottam ezt, meg néhány régebbi írást, ezek alapján a Modorosblognál gyengébb, rosszabb, izzadtságszagúbb és úgy általában bénább blog nem hiszem, hogy létezik.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.31. 22:11:25

@I-brahi: sokan vannak ezzel így. (mármint a magára ismerés) :-)
Talán a legfontosabb, hogy a delikvens kimutatja-e már a legelején, mi is a szándéka. Nyilván, hogy egy gátlásos, zavarodott srác ezt nem teszi, és onnantól kezdve elég halott a dolog. Jön a "legyünk barik", a többit meg leírta Tibi.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.31. 22:13:24

@zZz: Ha ösztönös, akkor meg nem tudatos. Ami nem tudatos, az hogy lehet gyáva? Gyávaságnak neveznéd-e azt a reflexet, amely segítségével becsukod a szemedet ha feléd repül egy tárgy?

Persze, hogy az alfahímet kell levadászni, persze, hogy ösztönös. És meglepő, hogy ezt a magatartásmintát már 2-3 éves gyerekekben lehet látni. Fantasztikus. De nem hinném, hogy ez arról szólna, hogy "inkább jobb behódolni, mint szembemenni vele." Óvodás lányok nem mennek óvodás fiúkkal szembe. Az egyik az autóval játszik, a másik a babákkal. Nincsenek érdekellentétek. Azt meg kifejezetten élvezik a lányok, ha megverik a fiúk őket, hiszen akkor központban vannak (Persze addig, amíg ez a verekedés csak egy jelképes hajhúzás, de általában erről van szó)

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.31. 22:16:16

@zZz: Lenyelte a kommentemet a blogmotor... :(

Sz'al te írtad azt, hogy "inkább jobb behódolni, mint szembemenni vele." Ez így eléggé tudatos döntésnek tűnik, nem ösztönösnek. Az ösztönös dolgokat meg nem hívnám gyávaságnak sem, úgyszintén te használtad ezt a jelzőt két kommenttel ezelőtt.

2009.08.31. 22:17:34

@Ön: de hogy vki „vonzó”, az nem belülről fakad, meg lelki dolog... meg béna elcsépelt magazinfilozófia... hanem genetika, rajtad kívül áll, hogy milyen arcot kapsz a szüleidtől... a „kisugárzás”, az csak egy béna műszó egy olyan dologra, ami látható és mérhető.

másrészt a „kisugárzás” az egy önámítás, mert az ember szereti elhinni, hogy a „lelki dolgai”, „lelki harmóniája”, „belső értékei” miatt tudott egy ellenkező neművel „összejönni”. pedig nem. : ) mert a belsődön sokkal könnyebb változtatni, mint egy szabálytalan, aránytalan arcon...

„szép, szimmetrikus arc fokozza az önbizalmat, mert már pöttöm kora óta pozitív visszajelzéseket kap a srác/lány. ”

de érdekes... a „visszajelzés” azt jelenti, hogy több ember tart párkapcsolatra (+baszásra) alkalmasnak mint gondolnád, mert szép vagy (= „vonzó”)... akit meg nem tartanak arra alkalmasnak azt úgy hívják, hogy ronda... és pont ezeknek az embereknek nincs „kisugárzásuk”... gondolkozz már el azon amit mondtál...

„a valaki kamaszkorában rút kiskacsa volt, később hiába lesz belőle gyönyörű hattyú, ”

ilyen nincs, esetleg több smink, vagy dúsabb haj, vagy fogyott – de ez már megtévesztés, csókolom!

„mert a legmeghatározóbb korban semmibe vette a pírgrúp, és ez rögződött be.”

a faszt, egy gyönyörű (arcú), de vmi miatt frusztrált nőt is ugyanúgy meg akar baszni férfiak garmadája...

na melyik nő mondja azt, hogy egy élő kvázimódónak van kisugárzása? vagy pl. a jáksónak van kisugárzása? (kérdezd meg a nőket a környezetedben...)

további viták elbutult hülyéknek inkább itt a „kisugárzásról”:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9063241

flymazs (törölt) 2009.08.31. 22:20:59

@Bölcs Ész: szerinted csak a szép embereknek lesz párjuk?

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.31. 22:21:10

@Bölcs Ész: nem igazán értek veled egyet, de most inkább elmegyek lefeküdni.
Jó éjszakát mindenkinek!

I-brahi 2009.08.31. 22:21:12

@Sz.Lacc: Aham. Már csak egy dologgal egészíteném ki a dolgot. Mégpedig azzal, hogy a csajok előbb-utóbb (persze inkább utóbb) az aranyos srác típushoz kezdenek el húzni, mert a "rosszfiú" nem túlzottan alkalmas családapának és férjnek. Persze a "rosszfiú" is kinőheti magát. És persze létezhetnek megfelelő kombinációk.

2009.08.31. 22:21:36

láttam én már gátlásos, frusztrált halk fickót jó arcberendezéssel, még szűzen. ismerkedési helyeken bújtak oda hozzá a nők, ő meg szinte megrémült, mert nem tudta mit kell csinálni velük. : )

azt láttam ronda fickókat is ennél 10x nagyobb önbizalommal, le se szarták őket a nők (mindenfajta környezetben). : )

szóval ennyit a kisugárzásról. : )

smartdrive 2009.08.31. 22:22:14

...és vannak az aranyos lányok is, a leírás kb. ugyanez...

dzsenerésön 2009.08.31. 22:24:51

@smartdrive: multikulti posztban valaki írt már erről

regetti 2009.08.31. 22:25:17

zsiradék lett a cikk ;-)

I-brahi 2009.08.31. 22:28:54

@Bölcs Ész: Hadd ellenkezzek. Én tipikusan az az ember vagyok, akit kamaszként a csajok nem nagyon vettek észre. Gyerekesen viselkedtem, kicsi voltam, ragyás és persze mindenáron bizonyítani akartam. Aztán ez megváltozott, és tudom, hogy baromi sokat számított az, hogy megjött az önbizalmam, mert onnantól fogva ugyanarra az emberre (aki én volnék) a csajok elkezdtek máshogy nézni, miközben külsőre olyan sokat azért nem változtam, bár egyértelműen az is számít, hogy egy csomó tekintetben a saját kinézetemre is elkezdtem jobban odafigyelni.

2009.08.31. 22:31:10

@flymazs: nagyobb, többszörös az esélyük... a rondább embereknek ritkábban/vagy később/vagy soha nem lesz párkapcsolatuk, míg egy igazán jóképű fickó faszát 10 nő szopja sűrűbben, a több 9 fickó meg lógatja az orrát.... : )

2009.08.31. 22:31:58

@Sz.Lacc: na ez volt aztán a cáfolat... : PPP

zZz 2009.08.31. 22:32:47

@István a.k.a. István: pedig éppen hogy ösztönös. Tulajdonképpen az életben maradási ösztön része, mert nem hiányzik senkinek, hogy egy "alfa hím" laposra verje és ezzel együtt megalázkodjon, ne adj isten kiessen a közösségből. Ha kiesik a közösségből, neki vége.
Az e fajta behódolás meg gyávaság, akkor is, ha ösztönösen megy. Persze 7 éves korban ez még oké, ezért mondtam, hogy ennek a viselkedésnek a megmaradása a baj.

2009.08.31. 22:34:09

@I-brahi: ... azt összeszedtél egy nálad is rondább nőt... : ) és pár hétig/hónapig még szépnek is láttad, mert nem szoktál hozzá a puncihoz, bármi is a körítés. egyébként az előbb említettem az önámítást. : )

vitta meg továbbra is itt, csak olvasni is kellene?

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9063241

2009.08.31. 22:35:18

@zZz: csomó nő agyonvereti magát az alfahím szerelmével és így visszamennek hozzájuk a kisugárzásukra hivatkozva, csókolom. : )

flymazs (törölt) 2009.08.31. 22:36:06

@Sz.Lacc: neked is!

@Bölcs Ész: rengeteg példát tudok az ismerősi körömből ennek cáfolatára. Szerintem a külső legfeljebb az első pillanatokban fontos. Vagy szívesebben lennél egy gyönyörű, de ostoba, agyatlan nővel?

2009.08.31. 22:37:52

@I-brahi: és amúgy lett nőd, vagy csak ez egy elmélet? : DDD

betaberta 2009.08.31. 22:37:52

@scsaba1:

nem, dehogy...nem kell, hogy az legyél...csak sugárzott az írásodból, hogy te az vagy, akit felül leírtak....ezzel nincs semmi probléma....

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 22:38:20

@Bölcs Ész:

Ellenérvként csak annyit, hogy a képen látható bácsi (150 cm magas, ragyás, kancsal, sokdioptriás szemüveget visel) sokkal több nőt dugott meg, mint amennyit a blogra kommentelők összesen valaha is fognak.

atheisme.free.fr/Biographies/Photos/Sartre.jpg

Tessék utána nézni a bácsi életrajzának, ha esetleg kételkednétek, tudok adni irodalomjegyzéket...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.08.31. 22:38:59

én olyan aranyos srác vagyok, aki azt játsza, hogy bunkó. Vagy fordítva, de a lényeg, hogy működik:)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.08.31. 22:40:05

@Ön: Furcsa lány pl. Phoebe a jóbarátokból.

Ja, csak neki legalább hosszúak a lábai. :)

2009.08.31. 22:41:40

@flymazs:
„rengeteg példát tudok az ismerősi körömből ennek cáfolatára.”
jaj, hát manapság minden zsíros-ráncos-buta szardarabra rámondják, hogy egy csodálatos gyönyörű nő egy állítólagos ronda fickó oldalán... 20 éve ez nem így volt...

„Szerintem a külső legfeljebb az első pillanatokban fontos”
és ha már az első pillanatban nem egy át a szűrőn? akkor nincs semmi... tehát le lesz szarva, hogy ronda külső miatt mi van mögötte. magyarul a külső számít csak. gondolkozz egy picit, ébresztő...

„Vagy szívesebben lennél egy gyönyörű, de ostoba, agyatlan nővel? ”
nem, én egy értelmes és gyönyörű nővel lennék. : PPP

I-brahi 2009.08.31. 22:42:54

Jaj, ne linkelgess már fórumot, ahhoz nincs türelmem.

Amúgy kösz a bizalmat :) Nem mondtam, hogy ronda vagyok, csak azt, hogy voltak olyan tényezők az életemben - mint például az, hogy tényleg borzasztóan gyerekes voltam, nagyon ragyásodtam kamaszkorban, vagy az, hogy nem vagyok egy kiugróan magas termet (ez utóbbi nem is múlt el) - amik miatt esélyem nem volt gimi alatt komolyan csajozni. Aztán ezek egy részét kinőttem, másokon tudatosan változtattam, és megváltozott a csajok hozzám való viszonyulása. Pl. a pár évvel ezelőtti osztálytalálkozónkon a csajok három srácra mondták egyértelműen, hogy milyen jó pasi lett, és én köztük voltam, miközben a másik két srácért már a suliban is odavoltak a csajok.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 22:43:15

@Bölcs Ész: ja, a "megszólalásig szép" esetét ismered, ugye? :D

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.08.31. 22:45:08

@flymazs:

Szerintem Bölcs Ész megközelítőleg tizenöt éves lehet.

I-brahi 2009.08.31. 22:45:38

@Bölcs Ész: Ha minden kommentet elolvasol, láttad volna, hogy fentebb megírtam, hogy volt egy pár (nem nagyon sok, de azért kétjegyű) csaj az életemben, köztük komoly kapcsolatok is. De nem is tudom, mi a fenének magyarázkodok itt :DDD

flymazs (törölt) 2009.08.31. 22:46:27

@Ön: szerintem meg provokál :D

Mindegy, szórakoztató :)

I-brahi 2009.08.31. 22:49:54

@Ön: Igen, és Poppert (mármint a mienket, nem Karlt) szintén be lehetne linkelni ugyanilyen szöveggel.

cd-r 2009.08.31. 23:01:13

@Bölcs Ész: "nem, én egy értelmes és gyönyörű nővel lennék. : PPP "

álmok, álmok.
ezek szerint megteszi a modoros blogra kommentelés is jobb híján ;)

2009.08.31. 23:06:54

@flymazs: az béna elcsépelt szöveg. de mondok hasonlót, csak jobbat:

szerinted mit jelent az „első pillanatban szerelmes lettem belé”?

mit látott a másodperc töredékrésze (= „pillanat”) alatt? a belső értékeit, amik „kisugároztak”? ; )

gondolkozz....

2009.08.31. 23:08:30

@the-real-tika: Ron Jeremynek az állandóan álló nagy faszáért fizetnek... : ) ő nyilatkozta, hogy azért népszerű, mert nem hétköznapi dolog, hogy egy ronda fickó megbasz 10.000 nőt, csókolom...

2009.08.31. 23:09:20

@I-brahi: nagyszerű, de lett nőd? ; ) tudod csak szavak...

2009.08.31. 23:09:57

@Ön: te aztán jól érvelsz. : )

2009.08.31. 23:10:40

@flymazs: cáfolj...@cd-r: ja, magyarország fehér holló az értelmes és szép nő... : )

2009.08.31. 23:11:46

@I-brahi: ez aztán nagy bizonyíték. én meg megkúrtam az összes playmate-t nem? azért kiváncsi vagyok, milyen nőkkel is voltál? : )

flymazs (törölt) 2009.08.31. 23:12:22

@Bölcs Ész: én ebben nem hiszek. Lehet, hogy van ilyen, de ritka. A szerelem nem az, hogy "de megdugnám".

A "szerelem első látásra" még elcsépeltebb, élemedett korú dauerolt nénik sóhajtozva olvassák a Romana-t a telken, miközben sörtől pókhasú szőrös férjük sört nyakalva ordít át a szomszédnak, hogy este bográcsozás lesz, jöjjenek át egy marhapörköltre és egy pofa sörre :)

Valahogy ez jut róla eszembe

2009.08.31. 23:13:41

@Ön: sartre: ja drogos elbutult koszos hippiket kúrt meg.

tessék, 2 link, tudományos, szó sincs benne kisugárzásról:

en.wikipedia.org/wiki/Averageness
www.uni-regensburg.de/Fakultaeten/phil_Fak_II/Psychologie/Psy_II/beautycheck/english/index.htm

2009.08.31. 23:16:09

@flymazs: „szerelem első látásra” mondák ezt 20-as, 30-asok is, de nem válaszoltál a kérdésre. : )

„A szerelem nem az, hogy "de megdugnám"”

a szerelmes nő pedig állandóan dugni akar...

figyelj, a hüvelyfalnedvesedés meg nem lelki-érzelmi dolog, bármit is mond a nőimagazin. : )

flymazs (törölt) 2009.08.31. 23:19:46

@Bölcs Ész: te a külsőre gondolsz, ami elsőre megfog. Én azt mondtam, hogy az az esetek túlnyomó részében az még nem szerelem (sőt szerintem sosem, de ez már az én véleményem).

"figyelj, a hüvelyfalnedvesedés meg nem lelki-érzelmi dolog, bármit is mond a nőimagazin. : )"

Ugyanezt mondtam én is, olvass már :D

Fat Jew Biatch 2009.08.31. 23:21:12

Az a jó bennem, hogy bűntelen, szenvedélytelen, és fájdalmatlan vagyok.
Különösen ha használunk némi lubrikánst. Különben a partner panaszkodni szok, hogy NAGY A FASZ. Ez is hasonló eset. Már tisztesség ne essék.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 23:21:29

@Bölcs Ész:

nem olvasok női magazint amúgy :D Nincs rá igényem, nem trendi, tudom, de mit csináljak, ha engem nem érdekelnek? :)

2009.08.31. 23:22:10

@flymazs: „te a külsőre gondolsz, ami elsőre megfog.”
igen, az fog meg elsőre... de ha nem fog meg, akkor a belső már lényegtelen, nincs összejövetel... ezt másodjára írom... na akkor mi számít?!??!! : )

„Ugyanezt mondtam én is, olvass már :D ”

ne nekem mond, a picsák szokták összekeverni. : PPP

I-brahi 2009.08.31. 23:22:38

@Bölcs Ész: Én is kíváncsi volnék azért, hogy te milyen nőkkel voltál, mert nagyon úgy tűnik, hogy csak a szád nagy.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.08.31. 23:23:09

@Sz.Lacc: Én is mindig inkább a tróger-paraszt stílus felé hajlottam. Érdekes módon nem jött be, csak a későbbi éveimben, amikor kigyúrtság, erőszakosság, egy kevés della egészítette ki a képletet. :)

A Gyulabá szerint a vascső még sokat dob egy aranyos srácon. Tarkóra irányozva.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.08.31. 23:24:10

Ez egyébként zseniális poszt, Tibiekém, ismét. =)

2009.08.31. 23:24:11

@flymazs: „nem olvasok női magazint amúgy :D ”

szokásos sablonszöveg. itt mo-n egy nő se olvass, azt mégis fogy a kioszkokból évtízedek óta.

hülyepicsa kávéházi barátnők szövege is a női magazinból van, vagy tv-magazinműsorból. ; )

flymazs (törölt) 2009.08.31. 23:24:18

@Bölcs Ész: aki összekeveri, az elég szánalmas :D vagy csak még igen fiatal.

2009.08.31. 23:24:41

@I-brahi: kérdésre kérdéssel válaszolni... bunkó! : )

I-brahi 2009.08.31. 23:25:15

@flymazs: Én még kiegészíteném a Romana-s történetet azzal, hogy a férj állandóan a sövényt igazgatja azért, hogy a szomszéd lányát stírölhesse, aki bi-/monokiniben (vagy anélkül) napozik a kertben.

flymazs (törölt) 2009.08.31. 23:25:53

@Bölcs Ész: és miért vagy benne biztos, hogy én valójában olvasok? :D Mást olvasok, egészen mást :)

"hülyepicsa kávéházi barátnők szövege is a női magazinból van, vagy tv-magazinműsorból."
kik a hülyepicsa kávéházi barátnők? Ez valami sorozat? :D

2009.08.31. 23:26:07

@flymazs: no ezt akkor mond a barátnőidnek, meg 40/50+ nőknek is...

subba.blog.hu/2009/08/24/iwiw_extra_a_holgyek_orome

flymazs (törölt) 2009.08.31. 23:27:15

@I-brahi: jaja :D a strandra is azért jár ki, most már nem kizárólag az NDK-ból érkezett 70 éves nénik mellét lehet bámulni a Balcsi partján :D

flymazs (törölt) 2009.08.31. 23:29:27

@Bölcs Ész: még nem az a korosztályom :D a barátnőimmel nem csorgatjuk nyálasképű takonypócokra a nyálunk (amúgy a linket körbeküldtem haveroknak a napokban, hadd röhögjenek ők is :D)

Szerintem az a pasi kifejezetten visszataszító amúgy.

I-brahi 2009.08.31. 23:30:30

@Bölcs Ész: Oké: jó csajok voltak kivétel nélkül, és a legtöbbje értelmes is volt. (Tisztelet(?) az egy darab kivételnek.) És utólag is ezt gondolom mindegyikről.

Ernoke 2009.09.01. 00:40:54

istenem, már megint ez a "mit kell tennem ahhoz, hogy legyen jó nőm"-téma...

bizonyos kinézet alatt soha nem lesz sajnos jó nőd. egy gyengeközepes nőnek viszont lehet cefetül jó pasija, mert a pasikat nem ez érdekli. vigasztalást nem tudok mondani.

trükközni, mesterséges viselkedésformákat felvenni a Szent Ügy érdekében meg faszság.

oldalazó gnóm 2009.09.01. 00:54:52

@Ernoke: sztem pont fordítva van, legalábbis sztem a nők kevésbé nézik a kinézetet. Nálam szóba se jöhetne csúnya lány (pedig én is ronda vagyok és be vagyok pörögve, _hogy egy klasszikust idézzek_), azt meg rendszeresen látni, hogy "te bazmeg annak a nyomoréknak milyen nője van már", aztán kiderül, hogy a csávónál jól áll a dellaméter, vagy csak 30 centis fasza van, ami nekem soha nem lesz (csak ha félbehajtom, ehe-ehe-ehe...) :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.09.01. 00:56:12

@Nyelvész Józsi: kösz, Öreg Harcos! Könnyen ment, hisz' rólad mintáztam 8-))

@Moe Szyslak: nem semmi, biztos jókat olvastál 8-))

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.09.01. 01:10:23

@zZz: "Ez egyszerűen ösztönös viselkedés. A gond az, hogy ezt zömmel nem növik ki, pedig az ember attól ember a leginkább, hogy felfogja ösztönös viselkedését és azt befolyásolni tudja vagy egyenesen változtatni tud rajta."

Ezzel tökre egyetértek. Az énblogomon írtam is egy posztot az "ösztönök intellektuális felülvezérléséről". :)

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.09.01. 01:26:08

@Ön: Szerintem meg egyszerűen csak hülye. Kortól függetlenül. ;) Én amúgy sem vagyok híve a korokkal való dobálózásnak egy netes vitában. :p

zebraman 2009.09.01. 06:14:13

@flymazs: Hehehe, előkerült, amire már vártam! Tudod, mi az? A szokásos női érvelés, ami kb így szól-> "lehet, hogy manapság a nők ilyenek, de én és a barátnőim nem így gondolkodunk"

Az, hogy Sartre-ot kivételként hozod ("lám, szar külsejű pasik is dugnak") pont azt erősíti meg, hogy a szar külsejűek/aranyosfiúk esélye kevés, hisz kivételként hozol valakit.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.09.01. 08:20:58

@Nyelvész Józsi: ahogy egy "ősi, magyar " mondás tartja, a nőket a belső fogja meg: fehér bőr ülés, digit klíma, navi... :-)
(kicsit elcsépelt poén, de hát ez jött így reggel)

Amúgy nem kell "rossz fiúnak" lenni, elég csak nyilt, egyenesnek (gerincesnek) lenni. Szánalom egy olyan férfi, aki egy nő előtt (is) meghunyászkodó, bezzeg haveri körben ő a legnagyobb Donhuán. Na, azoknak járna a vascső!!

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.09.01. 09:29:02

@Modor Tibi: "Könnyen ment, hisz' rólad mintáztam 8-))"

(alpári, tokodi hőbörgős hang) Ná menj á pécsáába! Kábd be a phászom! :DDD

Balance Of Power 2009.09.01. 09:33:31

@Ön: De azert nyugtass meg, hogy noies voltal es vagy. Ugy ertem, ruhaban is. Mert ebben az esetben egy "furcsa lany" sokkal vonzobb mint egy atlag picsa. Legfeljebb nem valljak be maguknak sem a faszik.

@cd-r: De ha nem is ismeri a masik csaj a feleseget...? Akkor honnan tudja, milyen kaliberrel "vetekszik"? Vagy ez nem szamit?

@Sz.Lacc: Ha akar csak minimalisan is belelatnak a faszi eletebe, kapcsolataba es valamilyen szinten be is jon nekik a ficko, akkor tuti benne van az, hogy kb. ilyesmi eletet szeretnenek ok is egy ilyesmi pasival.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.01. 09:39:05

Nő a férfit a rangja alapján választja ki. Ez mindig egy adott csoporton belüli rangot jelent, a csoportot viszont a nő érdeklődési köre határozza meg. Végtelenül leegyszerűsítve a dolgot ez a következőképpen néz ki: A lényeg, hogy a kiválasztott pasi valamiben jobb, több legyen az _elérhető_ többi pasinál, hogy sikeres legyen. Tök mindegy, hogy milyen területen, de a lényeg a siker. Az aranyos fiúk sosem lesznek autóversenyzők, politikusok, sztárzenészek, tehát nem sikeres férfiak.
Normális esetben ha egy adott csoporton belüli párválasztást figyelünk, akkor általában a similis simili gaudet elve érvényesül, vagyis a csoport női és férfi részein belüli rangsor szerint megfelelő partnert választanak. Ezért van, hogy a legszebb nők a leggazdagabb, leghíresebb, stb. tehát legsikeresebb pasik mellett láthatóak. A sikert az adott csoport értékrendjén belül kell értelmezni.
Annak ellenére, hogy a párválasztás már egy ideje nem a szaporodásról szól, a vezérlő elvek túl régiek ahhoz, hogy csak úgy átlépjük őket. A pasik a számukra elérhető legszebb nőt fogják választani, mivel ugye szaporodási szempontból jól beégetett dolog, hogy a szép nő az, aki egészséges, fiatal, termékeny - ennek a külső jele az, amit szépnek hívunk - és egyes korokban ez egész más volt, mint manapság. Az egészséget a rossz táplálkozási lehetőségek idején a kövérség jelentette. Ma inkább a soványság jelenti. Azonban BMI-től függetlenül előnyt élveznek azok az nők, akiknek a derék-csípő arányuk azt jelzi, hogy már ivarérettek, de nem terhesek. Ez a klasszikus "homokóra" forma, amit nagyjából minden divatirányzatban viszont lehetett látni, fűzővel, abroncsos szoknyával vagy egyszerűen csak megfelelő szabással erősítve az arányokat akár az ideálison is túlra. Ennek is megvan persze a férfi párja a külsőségekben, ilyen az erős arccsontozat, erős vállak, erős testszőrzet, stb.. Aki nem rendelkezik a megfelelő külsőségekkel, az egyéb adottságokkal igyekszik előnyösebbé válni. Ilyen lehet az, ha valaki okos, ha gazdag, ha jó szerető, ha kedves, stb. És itt jönnek be az aranyos fiúk, akik vagy nem rendelkeznek a megfelelő adottságokkal, vagy nincs elég önbizalmuk azok viseléséhez. (Az aranyos lányok is ilyenek, csak egy nőnek jól állhat, hogy "aranyos", egy fiúnak már kevésbé. Az aranyos lányt rendesen felöltöztetve, normális frizurával ellátva általában egy közepesen szép lány lesz a végeredmény.)
Az aranyos fiú valahol balek is, hisz az aranyosság látszatához kell, hogy elég önfeláldozó legyen a kívánt női társaság megtartása érdekében és ezért ő maga tudja a legjobban, hogy semmi olyat nem kap vissza, ami miatt az egészet csinálja. Az aranyosság ugyanúgy válhat életformává, mint a balekség. Az aranyos fiúk kifigyelik, hogy mire vágynak a nők, és igyekeznek olyasmiket adni, ettől valójában barát helyett barátnővé lesznek. Ebbe belefér a meleg fiúk barátságának keresése is egyes hölgyemények részéről, amint azt valaki előttem már helyesen leírta. A meleg fiú barátsága teljesen olyan, mintha barátnő lenne, mindenféle szexuális viszony esélye nélkül (és tényleg, mintha egyre inkább divattá lenne meleg baráttal dicsekedni... ), mégis sokkal inkább kölcsönös egy ilyen barátság, mint az aranyos fiúval folytatott, hisz itt a meleg fiú is megkapja az általa vágyott odafigyelést, elfogadást és megértést a lánytól.
Pedig az aranyos fiúk valószínűleg nem rosszabbak másoknál, egyszerűen csak nem a megfelelő rangú nőre vágynak, ez pedig elsősorban önismereti kérdés. Ha tisztában vagyok a képességeimmel és a korlátaimmal, ha megfelelő az önbizalmam, akkor ennek megfelelő szintre teszem a mércét, se túl alacsonyra, se túl magasra.

Egyébként nagyon dög viselkedés, ha egy nő egy nagy-nehezen megszerzett macsót akar aranyossá változtatni, vagy arra panaszkodik, hogy a macsója nem elég aranyos...

G_P 2009.09.01. 10:36:58

ÉS ha vannak csaj haverjaim (is), sőt, néha inkább az ő kezdeményezésükre lefekszünk, akkor én már aranyos srác vagyok?

Egyébként nem értek egyet azzal, hogy a nők nevelik a férfiakat az elmúlt 2 generációban, mert ez megint nem más, mint egy összekacsintós "A FÉRFIAK SOHA NEM NŐNEK FEL" c. közhely.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.09.01. 10:43:31

@Ormótlan: "A lényeg, hogy a kiválasztott pasi valamiben jobb, több legyen az _elérhető_ többi pasinál, hogy sikeres legyen. Tök mindegy, hogy milyen területen, de a lényeg a siker. Az aranyos fiúk sosem lesznek autóversenyzők, politikusok, sztárzenészek, tehát nem sikeres férfiak."

Hehe, itt persze képbe jön a nők által diszpreferált területek sikertelensége is. Hiába vagyok én kurvára sikeres informatikából, ugyanúgy leszarnak a csajok, mintha nem értenék egyáltalán semmihez. Olyan, mintha semmiben nem lennék sikeres, mint az aranyos srác.

Erre szoktam idézni ezt a sort: "Van olyan ember, aki számkivetett, mióta megszületett, mert rossz lóra tett." - Na ez kurvára illik rám.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.09.01. 11:13:19

@MegaBrutal:
Ha tudod magadról, hogy profi vagy mondjuk informatikából, előbb-utóbb a lábad előtt fog heverni egy informatikai érdeklődésű lány. :-) Persze, ha nem tudod eladni a sikeredet, az olyan, mintha nem lennél sikeres.

oldalazó gnóm 2009.09.01. 11:15:40

@MegaBrutal: hát nemtom, az infósokkal valószínűleg inkább a kinézettel van probléma, mert (tisztelet a kivételnek) a többségük az "ilyet eszek sör mellé" kategóriába tartozik. Gondolom azért pár nagyguriga vagyonnal ezt is lehet ellensúlyozni, szóval a pénzben mért siker az működik, a vélt siker ("én találtam ki a Napstert de lenyúlták" :D) nem nagyon.

Balance Of Power 2009.09.01. 11:27:27

@MegaBrutal: Ha sikeres vagy informatikaban, akkor ott a biztos egzisztencia is. Tehat akkor mar "csak" a fellepeseddel, a dumaddal kell lehengerelni oket. Persze, az esetek nagyreszeben ez a ketto (IT-jofejseg) elegge uti egymast ;))

@Grace Park: Akkor semmikeppen sem vagy "aranyos", irigylesre melto annal inkabb. Hosszu kapcsolat persze egyik ilyen haversagbol sem lesz, de nem is akarjatok, azt viszont sikerrel felismerte mind2 fel, hogy legalabb nem lesztek kielegitetlenek.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.09.01. 11:32:37

@Balance Of Power: Hát ja. Amúgy velem az a baj, hogy rohadtul jófej akarok lenni, csak valahogy mindig úgy jön ki, hogy faszfej leszek. Valahogy van egy kurvanagy kommunikációs szakadék köztem és a világ között, folyton félreértjük egymást. :(

Hát igaz, túlzottan szép sem vagyok. Én inkább a cingár kategóriába tartozom. De ugyanakkor meg nem hinném, hogy elviselhetetlenül ronda lennék. Sokkal csúnyább muksókkal is láttam már egyébként jó nőket.

IndaMuncher 2009.09.01. 11:36:33

@Balance Of Power: "Ha sikeres vagy informatikaban, akkor ott a biztos egzisztencia is. "

Ha sikerült egzisztenciát kialakítani, és eladni magát a munkában akkor az már plusz önbizalmat ad, ha ehhez még jön egy okés külső, meg valami nem IT-s hobbi, már jó úton halad valaki. :)

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.09.01. 11:37:43

@MegaBrutal: Nagyon egyszerű. A munka a munkahelyre való, nem az életbe. Hidd el, rengeteg olyan szakma van, ami "nem vonzó". Mivel jellemeznéd magad? Informatikus vagyok, vagy egy jó fej, vicces srác vagyok? Ha az előbbivel, akkor az már rég rossz...

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem a szakmád jellemezze a személyiségedet!

@oldalazó gnóm: sajnos ez egy elég erős sztereotípia, aminek lehet van alapja, de azért alapvetően faszság. Ahogy az összes vasutas sem hülye, és az összes rendőr sem pöcs.
(jahh, én is infós vagyok, és még véletlenül sem jut eszembe egy laptopot megnézni, kipróbálni, átprogramozni..., ha elém kerül. Gondolom egy autószerelő sem szedi mindjárt szét a kissé zörgő taxit, ha beleül. Vagy??)
:-)

scsaba1 2009.09.01. 11:40:30

@MegaBrutal:
"Erre szoktam idézni ezt a sort: "Van olyan ember, aki számkivetett, mióta megszületett, mert rossz lóra tett." - Na ez kurvára illik rám."

Byroni szplin. Erre max. a goth csajok a vevők.

IndaMuncher 2009.09.01. 16:22:45

@Sz.Lacc: "Mivel jellemeznéd magad? Informatikus vagyok, vagy egy jó fej, vicces srác vagyok? "

Választani kell? Hát én inkább az elsővel, mert a másik sablonosan, rendkívül erőltetetten, és hülyén hangzik.

Ernoke 2009.09.01. 18:20:24

@oldalazó gnóm: én a jóképű pasikat szeretem, és én se vagyok az a matyóhímzés... lehet, h szerencsések vagyunk vagy mi.:D

Ernoke 2009.09.01. 18:21:53

@Sz.Lacc: "Amúgy nem kell "rossz fiúnak" lenni, elég csak nyilt, egyenesnek (gerincesnek) lenni. Szánalom egy olyan férfi, aki egy nő előtt (is) meghunyászkodó"
pontosan erről van szó.

deltafly · https://edzoruha.com 2009.09.01. 19:51:11

Ennyi bődületes baromságot rég nem olvastam :)

flymazs (törölt) 2009.09.01. 20:47:49

@zebraman: ismersz személyesen? Nem hinném. Akkor meg ne mondj ilyet.

flymazs (törölt) 2009.09.01. 20:49:43

@zebraman: nem én hoztam a példát amúgy, hanem Ön, ha jól emlékszem.

Tromb 2009.09.02. 11:05:17

Találó poszt, ez a sok kommentből is látszik.

Azért a „zsák a foltját” (be)szólás ide is stimmel.

Az aranyos srácokat, azért csak lelki párjaik fogadják kegyükbe.

Azok a hölgyek, akik…

Képtelenek az aktuális (sok esetben bármely elképzelhető) kapcsolatukban jól érezni magukat, mert konkrét, kőbe vésett elképzeléseik vannak az ideális pasiról és az ideális kapcsolatról. Ezek az elképzelések általában leányregényeken és hollywoodi romantikus filmeken alapulnak, sem a valósággal, sem pedig a csaj valódi vágyaival nincsenek összhangban. Általában megértő, érzelmes, figyelmes lovagról rizsáznak, miközben akkor érzik jól magukat, ha egy macsó jól megdöngeti, megalázza és otthagyja/átbassza őket. Valójában az ebből fakadó érzés és a nyavajgás lehetősége élteti őket.

Összes barátnőjüket elüldözték maguk mellől, mert az ilyen mértékű rinyálást csak olyan valaki képes elviselni, aki cserébe remél valamit (Lásd aranyos srác).

Ha mégis marad barátnő, akkor az csúnyább, párkapcsolatok terén pedig még nála is sikertelenebb. Amennyiben az utóbbiban javulás történik, azonnal összeveszik vele.

Nem nagyon tűrik az ellentmondást, nem véleményre vágynak, hanem arra, hogy valaki megerősítse őket saját hülyeségükben. Az aranyos srác ezt művészi tökélyre fejlesztette. Objektivitást színlelve előbb kicsit védi azt a „szemétládát”, de csak azért, hogy több órányi szájtépés után végül teljesen egyetértsen a szerencsétlenül járt lánnyal.

Nem azért nem fekszik le az aranyos sráccal, mert érdektelen számára, hiszen fűvel, fával lefekszik.
Az igazi indok, hogy elveszítené a legjobb barátnőjét és egyben rabszolgáját, de ekkora ballépést SOHA nem követne el.

G_P 2009.09.02. 12:47:43

@Tromb: GOLDEN MODOROS vagy nem tudom milyen díjat adnék neked, mert mindem betűddel egyetértek, és ugye egyesek részéről jöhetne a válasz, hogy 'hímsoviniszta' a hozzászólásod, pedig csupán az igazat írtad le, ha van is, akinek ez fájna.

Annyit fűznék még hozzá a konkrét, kőbe vésett elképzelésekhez az ideális pasiról, hogy ha zenész vagy színész, az még jobb. De az is elég, ha egy csimpánz nyakába gitárt akasztasz és félévente fellépnek egy terézvárosi, 2 négyzetméteres klubban. :)

flymazs (törölt) 2009.09.02. 17:21:03

@Tromb: frusztrált lehetsz kissé :D

Ernoke 2009.09.02. 18:11:49

@flymazs: tökéletesen igaza van pedig. nagyon sok ilyen nő van.

lr 2009.09.02. 19:49:27

Na végre! Azt hittem, már sosem jön k a posztom.

Tromb 2009.09.03. 08:42:34

@flymazs:
Hát volt hasonló élményem, de szerencsére nem az utóbbi tíz évben.

"I ain't no nice guy after all"

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.09.03. 12:34:09

@flymazs: "Jaj, igen, a Furcsa Lány. Eleinte megszólítanak, mert felfigyelnek rád, teljesen átlagos módon, esetleg elhívnak egy randira, de a randinak legkésőbb a felénél azon kapjátok magatokat, hogy a Bajnokok Ligájáról, a Forma 1-ről beszélgettek/vitatkoztok és már észrevétlenül átalakult haveri beszélgetéssé az egész, csak mert nem affektálsz, nemcsak a műkörmössel történt legújabb érdekfeszítő kalandodat tudod elmesélni, esetleg kiderül, hogy egészen fiús hobbid van.

Az esetek 99%-ában lőttek a randinak, de lehet, hogy haverok lesztek. "

Én ezt nagyon nem értem. Miért baj az, hogy ezekről a témákról beszéltetek? Egyébként miről kellett volna beszélgetnetek? Nem az a lényeg, hogy jól érezzétek magatokat együtt? Márpedig egy ilyen beszélgetés valószínűleg jól esett mindkettőtöknek.

Néha úgy tűnik, mintha szükségtelen szabályokat írnátok elő a párkapcsolatok működésére, kialakítására. Nem értem, miért szükséges ez a szabály, hogy pl. nem beszélgethetsz a Forma 1-ről az első randin. Miért kell ezt korlátozni?

Én megmondom őszintén, hogy kibaszottul örülnék egy olyan csajnak, akivel olyan dolgokról tudnék beszélgetni, ami engem is érdekel.

A másik. Ki lett hangsúlyozva, hogy kerülni kell a "lelki szemetes" szerepét. Rendben, a "lelki szemetes" pejoratív, de ugyanakkor én azt látom, mintha lennének emberek, akikkel a nők megosztják a problémáikat, és az aktuális pasijukkal meg a faszomtudja mit csinálnak a kúráson kívül.

Én valahogy egész máshogy képzelek el egy párkapcsolatot. Én úgy képzelem el, hogy van egy párom, akit nem csak kúrok, hanem egyben a legjobb barátom is - tehát akivel megoszthatok mindent, és a mindenben a problémák is benne vannak. Amikor én vagyok letörve, akkor elmondhatom a bánatomat, tehát akkor ő a "lelki szemetes" (de itt inkább pozitív értelemben), ha meg ő szomorkodik, akkor meg én hallgatom meg őt, és látom el tanácsokkal.

Na most ezzel szemben, mintha az átlagemberek (köztük néhány, aki itt a kommentekben megszólalt) számára ez a kettő két külön dolog lenne. Van, akit az ember kúrogat, és vannak az embernek a barátai. Így kb. fingom sincs mit csinál egy pár kúrogatáson kívül, ha egyszer
1. nem beszélhetnek se női, se férfi témákról, mert egyiküket sem érdekli a másik - így ki lesz húzva pl. az informatika is (amúgy meg nem tudom, hogy azt miért muszáj kizárólag férfi-téma ként deklarálni);
2. nem oszthatják meg egymással a problémáikat, ebből következően nem kérhetnek egymástól tanácsot, mert hisz arra ott vannak az ember barátai;
3. mindent összegezve a nő NEM BARÁT.

Lehet, hogy kurvára el vagyok tájolva, mert én azt hittem a párkapcsolat a kölcsönös egymásra figyelésről, "vigyázásról" szól, és hát nyilván ott van a kúrás is mindezek mellett. De nem értem én ezt. Ezt a gondolkodásmódot mintha lenéznék manapság, és a párkapcsolat csak kúrásról szólna, nem arról, hogy van egy társad, akivel mindent megoszthatsz, tehát egyben barátod is.

És még egyszer: egy pár miről szokott beszélgetni?

Tromb 2009.09.03. 15:51:21

@MegaBrutal:

Hát erről:

leány:
Bocsi a késésért, de elhúzódott az F-1, félóráig csak az a baszom széftikár körözött, de azé’ zsír volt, a Button nyerte a futamot.

Fiú:
Semmi gond, addig is elrendezgettem az illatos radír gyűjteményemet.
Szóval rajongasz a Forma-1-ért, izgis is az a sok színes, száguldó autó, nekem a piros csapat a kedvencem.

leány:
Na gurítsunk le valamit! Sör pálya-e?

Fiú:
Én inkább egy bacardi breezert kérnék, a sör nekem túl keserű.

Leány:
Amúgy mivel foglalkozol?

Fiú:
Az IKEÁ-ban vagyok pénztáros, de mellette színművészetet tanulok, várom, hogy felfedezzenek.

Leány:
Öhö.
Én autószerelő vagyok, verdákat tuningolok. Szerénység nélkül állíthatom: mestere vagyok a szakmámnak, és a della is dől kellő mértékben. Múltkor egy Aston Martint bütyköltem, apám az aztán verda, mentem is vele egy kört, ott csapattam a Kossuth utcán.

Fiú:
A színészkedésben azt szeretem, hogy valaki másnak a bőrébe….

Leány:
A Lamborghini is faszájos vas, abba mondjuk még nem ültem, de kitaposnám a belét az tuti.

Fiú:
…Amikor fellibben a függöny, telis tele a nézőtér, a fények….

Leány:
Az Illus (haverom) múltkor be is ficcent az árokba egy Zé hármassal úgy szedték ki konzervnyitóval a verdából. A csaj nem egy nagy driver, csak a full gáz, full fék szisztémát ismeri…

Fiú:
… Az a sok virág az öltözőben, a rajongói levelek…

Leány:
Na ja, az szép lehet.
Későre jár, nem ugrasz fel hozzám, megmutatnám az új mélynyomót, holnap fogom beszerelni a Golfba!

Fiú:
Háát, nem is tudom, alig ismerjük egymást.
Leány:
Nyugi, vettem óvszert!

Fiú:
Tulajdonképpen ráérek egy órácskára.

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.03. 17:04:35

@Tromb: Nem fordultam le a székről és nem potyognak a könnyeim nevettemben, de attól még nem kicsit tetszett.
"Fellibben a függöny..." Plusz ez a lágy hangszimbolika meg az alliterációk is :) Ez már _döfi_.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.09.03. 17:11:32

@Tromb: Most ezzel valószínűleg arra akarsz célozni, hogy a fiúknak meg kell tartaniuk a macsó szerepet, a lányoknak meg a hülye picsa szerepet. Minek?

Btw, a párbeszéded LOL, a nemek teljes felcserélődése már tényleg gáz. Ráadásul jól el is beszélnek egymás mellett... De most nem erről van szó. Minden esetre sokkal, de sokkal lazábbra lehetne venni a lányos és fiús dolgok határát. Miért baj az, ha egy lány szereti az F-1-et, mondjuk érdekli a matematika, az informatika, szeret sörözni és káromkodni? Miért baj az, ha egy fiút érdekel a színművészet, vagy az irodalom? (Btw, mivel kurvasok hímnemű színész van, nem hiszem, hogy ez ne lenne társadalmilag elfogadott.) Na, az illatos radírgumiknál viszont már meghúznám a határt! :D Az egy kicsit durva még nekem is.

Nemrég beszéltem olyan csajokkal, akik pl. az informatikus pályát választották, és azzal kellett szembenézniük, hogy a környezetük (pl. a szüleik) helytelenítették a döntésüket olyan oknál fogva, hogy ez a szakma nem való lányoknak. Na mér' nem?

Nyilván TÉNYLEG vannak nemekhez rendelt foglalkozások, de én úgy látom, hogy a besorolás túl szigorú, és olyan foglalkozásokat is nemhez kötünk, amelyeket nem kéne. Nekem ebből az az elavult, konzervatív szemlélet jön le, hogy a férfiak foglalkozzanak a lényeges dolgokkal, ők irányítsanak; a nők meg maradjanak kussban, és válasszanak valami totál értelmetlen foglalkozást, és a szépségápoláson kívül csak kevés más dolog érdekelje őket. Vagy esetleg maradjanak csak otthon és végezzenek házimunkát.

Hahó! Ez a 21. század, megvolt az emancipáció - csak a nők úgy látszik nem élnek vele. Vagy nem is hagyjuk nekik? A női agy képes ugyanolyan szintű szellemi munka ellátására, mint a férfi agy. Nem vagyunk már csimpánzok - miért is viselkedünk mégis úgy?

SLacc 2009.09.03. 17:33:40

@MegaBrutal: Néha úgy érzem, az emancipáció szelektív a nőknél. Ahogy nekik kényelmesebb, azt kombinálják össze. Ez a munkahelyemen nem gond, szavazhatnak fontos kérdésekben, aztán először távozhatnak a teremből. :-)))

Tromb 2009.09.03. 17:51:05

@MegaBrutal:

Igazad van, főleg elméleti szinten.

Én is jobban bírom a „szokványostól” kissé eltérő lányokat, a feleségem is ilyen. Lehet vele kenuzni, sziklát mászni, nyakig sárban hajkurászni a vadakat egy fényképezőgéppel, sörözni és más hasonlók.

Ettől még nőies, és jó csaj is.

Azért óriási csodák nincsenek, nő és férfi két külön teremtmény.

Természetesen jó, ha végre olyan szakmákat is választanak, amit amúgy férfiasnak tart a közvélemény, de annak is igaza van, aki azt mondja, nem lesz könnyű dolguk. Az informatika jó példa erre, ilyen területen egy nőnek keményen meg kell dolgoznia az elismerésért, és ez nekünk férfiaknak köszönhető (a küzdelem, nem az elismerés).

Amúgy randi esetén persze hogy az a jó ha lazán áll mind két fél hozzá, de eléggé ritka hogy pont a Forma-1 (Ami számomra is bűn unalmas), vagy az informatika lesz a közös téma.
Emberi gyarlóság okán egy kicsit mindenki megpróbál magáról jobb, vagy jobbnak vélt képet festeni.
Persze ha jól sikerül a randi, akkor kb. 20 perc elteltével kiesnek a szerepből, ekkor van esély egymás megismerésére.

Ilyenkor érdemes odafigyelni.

Amúgy kedves az a naivitás, ahogy a párkapcsolatokhoz viszonyulsz, érdemes annyit megőrizni belőle, amennyit csak tudsz. Feltehetőleg rendes fickó vagy, de vigyázz nehogy aranyos srác szerepbe pozícionáld magad!

Tromb 2009.09.03. 17:53:03

Hát ez jó modorosra sikerült, jöhet az arany farmermellény.

Tromb 2009.09.03. 18:09:09

@HRita:

Klasz a blogod, pont az előbb olvastam bele.
Nem akarok segnyalónak (antimacsónak, ha érted mire gondolok MegaBrutal) tűnni, de nagyon tetszik ez csaj szemszögből csajokról megközelítés.

Férfi oldalról is jó lenne hasonló, én aszem gyáva lennék beválalni.

Gratulálok, és várom a következő posztot!

HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.03. 19:44:36

@Tromb: Köszönöm, még alakulóban van, de igyekszem:) A fő lökést a Modorosblog (és a kommentelők) adták a hülye _hímsoviniszta_ szövegeikkel :) Gondoltam, visszavágok, csak néha nem lehet, mert a nők tényleg nagyon hülyén tudnak viselkedni. Ilyenkor nincs más megoldás, mint nevetni magunkon. Ez van. :)

flymazs (törölt) 2009.09.04. 00:53:48

@MegaBrutal: hogy miről szokott egy pár beszélgetni? Hát, bármiről, optimális esetben úgy működik, ahogy felvázoltad. Hogy pozitív értelemben nyilván egymás "lelki szemetesládái" is vagyunk, ez szerintem is hozzátartozik.

Az nem baj, ha egy srác nem annyira találja vonzónak a fiúsabb érdeklődésű lányokat. Valóban lehet belőle egy jó beszélgetés, ezzel nincs baj.

A férfi-női témákra felosztásban ma már tényleg elég nehéz néha meghúzni a választóvonalat, de azért pl. nemrég még sokkal furább volt - legalábbis sok férfi számára - egy fociszerető lány, vagy olyan, aki érdeklődik a műszaki témák iránt.

@Tromb:

"Én is jobban bírom a „szokványostól” kissé eltérő lányokat, a feleségem is ilyen. Lehet vele kenuzni, sziklát mászni, nyakig sárban hajkurászni a vadakat egy fényképezőgéppel, sörözni és más hasonlók.

Ettől még nőies, és jó csaj is."

Így, ennyi :)

rooklin 2009.09.04. 02:46:29

@MegaBrutal: Mivel kizárt dolognak tartom, hogy ezt te komolyan toljad itt, de a felismeréshez legalább negyed óra kellett, én személy szerint megszavazlak az év trolljának.

Ne, ne feszítsd túl a húrt, ne kérdezz vissza hülyén, tényleg isten voltál! Így még ember nem gyalázott meg modoros-posztot.

Balance Of Power 2009.09.04. 10:29:24

@MegaBrutal: Kicsit tul komolyan veszed a dolgot. De amugy igazad van. Ugyanis a "kuras" szazalekosan eleg kis resze a kozos eletnek a 24/7-bol, akkor is, ha naponta 3x kurunk.

A kozos erdeklodes szerintem alapvetoen fontos. Hosszu tavon meg plane. Egyreszt fantasztikus erzes (modorosan szolva priceless), ha megoszthatod a paroddal a vonatkozo elmenyeidet, masreszt meg nincs annal rosszabb, ha fel kell adnod onmagad. Mi pl. zenemaniakusok vagyunk nehany cimboraval es lattam mar olyat, hogy valaki kikopott a korforgasbol, mert az asszony utalta az egeszet. Az a legrosszabb, amikor latni is, hogy a srac szenved emiatt.

sorica123 (törölt) 2009.09.04. 11:32:31

MegaBrutal: nemek felcserélődése...? Azt meg hogy? Erre anno óviban volt egy opció: felveszem a nadrágomat, kihisztizem, hogy levágja a fodrász néni a tündibündi copfjaimat, s kész a kisfiú:-)) de ez már rég volt. És különben is tökmásról van itt szó. Illetve dehogyis, amióta belibbentél, rólad van szó, hogy milyen csudaokosat írtál, de úgy értem, eredetileg:-)
Balance Of Power: na ez az, hogy emberekről van szó csomó paraméterrel. Az, hogy az ágyban jó valakivel, az egy dolog - együtt élni még nem fogunk tudni tőle, sőt, kész pofáraesés lehet, mikor rájövünk, hogy basszus, szex-témán kívül nem találjuk vele a hangot. És egyenesen szörnyű, ha ennek ellenére belemegyünk a kapcsba, hátha mégse olyan borzasztó úgy.
Csak sikerült bennemaradni a túl-komolyan-vevős hangulatban:-/

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.09.04. 14:32:10

@SLacc: Muhaha, ez így van. :D

@Tromb: "Igazad van, főleg elméleti szinten."
Én úgy vettem ki, hogy sok mindenben egyetértünk, de mégsem értünk egyet egészen. De most akkor miben is nem értünk egyet? :S

"Én is jobban bírom a „szokványostól” kissé eltérő lányokat, a feleségem is ilyen. Lehet vele kenuzni, sziklát mászni, nyakig sárban hajkurászni a vadakat egy fényképezőgéppel, sörözni és más hasonlók."
Nekem úgy tűnik, hogy megfogtad a dolgot gyakorlatban is. Ebből azt szűrtem le, hogy végül is jól érzitek magatokat egymással, és feltételezhetően mély a kapcsolatotok. Szerintem ez a helyes mentalitás.

"Ettől még nőies, és jó csaj is."
Ez rendben, viszont én úgy látom, hogy túlságosan is szigorú (és nagyrészt felesleges) szabályok vonatkoznak a nőiességre és a férfiasságra, és a férfi és nő közötti interakció mikéntjeire. Természetesen ettől még kell, hogy egy nő nőies legyen, és egy férfi férfias, csak a kismillió kritériumnak a tizede is elég lenne.

"Azért óriási csodák nincsenek, nő és férfi két külön teremtmény. "
Igen - de megint: túl szigorúak a szabályok arra vonatkozóan, hogy pl. milyennek kell lennie egy nőnek. Pl. sok férfi tulajdonképpen elvárja a nőtől, hogy az hülye legyen, legyen a kedvenc színe a rózsaszín, szeressen shoppingolni meg legyen szolgálatkész. (És még rohadt sok tulajdonságot felsorolhatnék.) Na most szerintem ez helytelen. Szerintem a nő is legyen intelligens, kreatív, és igen is gondolkozzon (logikusan). Amúgy meg nem konkrétan szakmákról van itt szó, hanem eleve érdeklődési körökről.

"Természetesen jó, ha végre olyan szakmákat is választanak, amit amúgy férfiasnak tart a közvélemény, de annak is igaza van, aki azt mondja, nem lesz könnyű dolguk. Az informatika jó példa erre, ilyen területen egy nőnek keményen meg kell dolgoznia az elismerésért, és ez nekünk férfiaknak köszönhető (a küzdelem, nem az elismerés)."
Tökre igazad van. Viszont itt meg a férfiaknak kéne engedniük. Itt van az, amikor a férfiak vehetnék lazábbra a figurát. (Pl. minek versenyezni, és állandóan hierarchikusan gondolkozni?)

"Amúgy kedves az a naivitás, ahogy a párkapcsolatokhoz viszonyulsz, érdemes annyit megőrizni belőle, amennyit csak tudsz. Feltehetőleg rendes fickó vagy, de vigyázz nehogy aranyos srác szerepbe pozícionáld magad!"
Köszi. Sajnos voltam már aranyos srác, és a jövőben el szeretném kerülni ezt a szerepet - mert aranyos srácnak lenni szívás. (Úgy, ahogy baleknak is.) Azt viszont megkérdezem, hogy konkrétan hol a naivitás az én szemléletemben?

@flymazs: "A férfi-női témákra felosztásban ma már tényleg elég nehéz néha meghúzni a választóvonalat, de azért pl. nemrég még sokkal furább volt - legalábbis sok férfi számára - egy fociszerető lány, vagy olyan, aki érdeklődik a műszaki témák iránt."
Hányingerkeltő ez a konzervatív szemlélet... Viszont úgy tűnik, mi egyetértünk. Meg alapból te írtál arról a randiról a Forma-1-el, tehát úgy tűnik, hogy te Furcsa Lány vagy - feltételezem, hogy így átérzed a helyzetet.

@rooklin: Gratulálok. Ilyen kommenthez azért nem kicsit kell bunkónak lenni...

@Balance Of Power: Egyetértünk. Habár a téma sajnos komoly. :D

@sorica123: "És különben is tökmásról van itt szó."
Akkor miről van szó? Érdekes, hogy ezt senki sem fogalmazta meg. A kommentjeimet illettétek már "naiv", "csudaokos", meg hasonló jelzőkkel, de azt végül is nem tudtam meg, hogy miért. Miért?

Tromb 2009.09.04. 15:02:10

@MegaBrutal:

Naivitás:

Bár a szokványostól eltérő bármely megoldás lehet sikeres, eredményes, mégis többnyire a papírforma jön be.

Szar dolog, de így van.

A férfiak lehetnének talpig úriemberek, lovagok, többségükben mégis hímsoviniszta, egoista parasztok, néhány kivétellel.

Ez is szar dolog, de számolni kell vele

A nőket most nem kritizálnám, ezt megteszi az előbb említett csoport.

Amúgy tényleg nem kell ilyen komolyan venni a témát.
Szerintem igenis csimpánzok vagyunk kisebb nagyobb korrekciókkal.

Ernoke 2009.09.04. 16:59:31

@Tromb: ez egyáltalán nem így van. (mármint hogy a férfiak hímsoviniszta, egoista parasztok.)
amúgy pedig egy normális párkapcsolatnak a közös érdeklődés, beszélgetés, "egymás legjobb barátainak levés" az alapja. a környezetemben csak ilyen kapcsolatokat/házasságokat látok. hogy a primitív droidoknál hogy megy, azt nem tudom, de nem is érdekel.
@MegaBrutal:
semmi naivitás nincs benne, ez a normális. emberszámba is vehető nőt nem érdekelnek a műkörmök vagy a rózsaszín biszbaszok, van hobbija, agya, tévésorozatokon túlmutató érdeklődése. a többi nem nő, hanem szemét, ennyi.

Tromb 2009.09.04. 18:58:03

@Ernoke:
A házasságok többsége nem műkodik, ez a párkapcsolatokra is igaz (házasságok esetén 60% feletti a vállások aránya). Amiről te beszélsz az inkább a kisebbség. Az én környezetemben is látok jó házasságokat, párkapcsolatokat, de azért nem gondolom, hogy ez lenne a többség.

Az igazi nőt és férfit meg kell becsülni, mert sajnos kisebbségben vannak.

A tévésorozatokon túlmutató érdeklődés, amit említettél pedig így néz ki szezon idején:

"...Abban azonban minden korosztály egyetért, hogy a Barátok köztet márpedig nézni kell. Ezt a nézettségi listák is alátámasztják, nevezetesen mind a teljes lakosság, mind a fiatalok körében az első hét helyből ötöt foglal el a Barátok közt öt epizódja, és a maradék kettőt pedig a szappanopera adásainak szünetében sugárzott RTL-Hírek. A közönségarány is igen magas, a teljes lakosság körében a legnézettebb, szerdai epizód 40,1 százalékot ért el, míg a fiataloknál a keddi rész ért el 40,8 százalékot."
forrás: est.hu

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.04. 20:25:09

@Ernoke: @Tromb:

Gyanítom, hogy azért szarok a házasságok és a hosszabb kapcsolatok, mert az emberek pont azok alapján a felületes paraméterek alapján választják ki egymást, amiket föntebb elég részletesen leírtak már mások. Aztán egy idő után kiderül, hogy a csillogó külsőségek mögött egy üres, buta ember búvik meg, aki sokszor nem csak sötét, mint az éjszaka, de rosszindulatú és elviselhetetlen is.

sorica123 (törölt) 2009.09.05. 15:48:47

MegaBrutal hszére kicsit visszatérek, mert feltette azt a kérdést, amit nekem is munkámba került megválaszolni (nem csak itt): hogy t.i. miről is van szó. Lehet, hogy még én is csak ugatom a blog lényegét, de azt hiszem, azokról a csirízesen tipikus szerepekről van szó, amikbe mindenki belecsúszik vaegy kis időre, de van, aki beléjük is gyógyul úgy, hogy alig lehet a szerep, a slágerrádiós dumák meg a germanizmusok mögött észrevenni az embert. Nagyjából ezt vettem észre - a dolog akkor válik viccessé, amikor a való életben is kezdi az ember megfigyelni ezeket a jelenségeket.

sorica123 (törölt) 2009.09.05. 15:54:42

'emberszámba is vehető nőt nem érdekelnek a műkörmök vagy a rózsaszín biszbaszok' - hopsz, most veszem észre... ez így azért egy olyan jó felületesen óvodás kitétel. 'Igazi nőt' (tehát olyat, aki nemcsak nő, csaj, valamint liba a nap 24 órájában, hanem ember is közben) mindenféle érdekel, van saját világa, élete - és mindeközben akár műkörmöt vagy bármi egyéb ilyet is viselhet, de nem ez az elsődleges szempont nála.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.06. 18:07:13

"Hello Marticica!Nagyon vagyom a kis testedre,alig birok Magammal.Bocs,de ezt muszaly volt mar megirnom Neked,ures az agyam Nelkuled!***ahova csak akarod;))" - ezen sírok. _M_agammal nagy M, és minden más, és az ahová csak akarod... fasz se kérte, ajánlgasd. Nagyon jó :D

@Ormótlan: "ettől valójában barát helyett barátnővé lesznek." - óriási!

@Tromb: "Az igazi indok, hogy elveszítené a legjobb barátnőjét és egyben rabszolgáját, de ekkora ballépést SOHA nem követne el. " - és ez is :)

Ide fejlődhet a minőségi kommentelés, fasza.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.09.06. 21:04:27

@nosferato: Kurva jók a kommentek, az biztos is. :-)

Ernoke 2009.09.07. 10:07:14

@sorica123: az egyk legjobb barátnőm rózsaszínben jár, szolizik, műkörme van. de nem beszél ezekről a baromságokról, mert alapvetően nem érdeklik az ilyesmik. így már érthetőbb?

sorica123 (törölt) 2009.09.07. 14:57:05

Persze, hogy érthető, de ez így az első kommentedből nem nagyon jött le. Csak ilyeneket írtál, hogy nem hord műkörmöt... pedig dehogynem hord(hat), csak épp nem ez az egyetlen létező beszédtémája és érdeklődési köre. Azaaazzz nem liba az illető. És ilyenformán egyet is értek.

Ernoke 2009.09.08. 09:16:18

@sorica123: előfordul, h hülyén fogalmazok:)

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2010.02.12. 08:44:00

Oh istenem. Úgy a régi 17-18 éves énemre ismertem, de szerencsére felnőttem.

Szerintem az első illik rám a müvészlélek, régen egy lány miatt kezdtem el írni.

De maradt a sok lové és a hírnév igérete:)

Felnőttem...

soldat 2010.03.25. 15:10:54

Nem kérdés: ez a legjobb blog a magyar neten!
Index headline-ba!

Just_blogging 2010.04.28. 09:14:39

Rendben, hogy a modoros blog is görbe tükör... de... Szóval olvasva elgurultak a gyógyszereim. Le lehet húzni az "aranyos srácokat", csak ezzel az a bajom, hogy életemben többedik embernek (nőnek) segíthettem abban, hogy kiheverje a "nem aranyos" hanem "macsó", "jó fej" (aztán ide meg illesszen mindenki olyan jelzőt, amilyet akar) kedvesét/férjét.

Voltak ezek között, akinek hét számjegyű összeget sikerült "buknia" a kapcsolatban, voltak olyanok, akiknek szolid két évbe került míg kiheverte az exférjét, és olyan is volt, hogy egy ugyanazon ürgétől 3-4 kapcsolatot láttam, ahol mindegyik párját simán kihasználta és eldobta. És érdekes, valahogy sosem "aranyos srácnál" látok ilyen élethelyzeteket. Vajon miért?

Nem szem elől tévesztve, hogy elsősorban humoros szórakoztatást szolgál a blog, azért óvatos lennék az ilyen posztokkal. Nem véletlenek a magyar válási és születési statisztikák. Nem véletlenek a társkeresőkre beregisztrált százezrek. Én lassan beöltöm a 30-at és kezdem látni a sikeretelen házasságokat, és azokat az "évfolyamtársaimat" akik nem tudtak családot alapítani.

Tessék végre gondolkozni! Nem ösztönlények vagyunk.

Just_blogging 2010.04.28. 09:32:27

Bár nem akarom túlreagálni a dolgokat az előző hozzászólásomhoz még egy gondolat. Azok közé tartozom, akinek nem mindig volt harmónikus a társkapcsolatuk. És amikor segítséget kértem a FÉRFI társaimtól, akkor több helyről kb. ugyanazt a választ kaptam:
-Ha van egy kis eszem/szerencsém, akkor nem magyar nővel kezdek.
-Ha egy kicsit kevesebb eszem/szerencsém van, akkor olyan határon túli magyar nőnél próbálkozok, aki olyan 14-16 éves korában vagy azt követően települt át.
-Magyarországi születésű magyar nővel csak akkor ha minden kötél szakad.

És nem akarok senkit elkedvenítleníteni, de a legsikeresebb házasságokra valahogy igaznak látom a fenti tételt. Mondom, senkit nem akarok megbántani. Tovább is van, mondjam még?

GAbica 2010.04.28. 09:54:43

@Just_blogging: Kicsit el vagy keseredve, úgy látom. Meg attól, hogy valaki magyar születésű magyar nő, képzeld, ott is találsz bőven normális nőt. Vagy szerinted aki nem itt született, az normálisabb? Mert?

Tényleg, Tibi, megírhatnád a posztot a férfiakról, akik szerint csak a külföldi nő az igazi :)

Just_blogging 2010.04.28. 10:11:31

@GAbica: Szia! Mégegyszer megismétlem: 1. Az a vélemény amit írtam, több egymásról tökéletesen független ember véleménye volt. Sajnos idő hiányában nem tudom belinkelni azokat a fórumokat, ahol szintén ehhez hasonló konkluzióra jutott a posztíró és/vagy a hozzaszólók sokasága. 2. Kevés kívételtől elteninktve a korosztályom (akiket én személyesen ismerek) azt kell mondjam hogy a gyakorlati élet igazolni látszik ezt a véleményt. Igen, ez egy nem reprezentatív minta.

El vagyok keseredve de ezt most hagyjuk. Azért írtam ezt a hozzászólást, mert úgy érzem, hogy észlelem magam körül ennek a hozzáállásnak a következményeit. És azt mondom (most megismétlem), hogy állj és ne tovább! Ezzel a gondolkodás-móddal gyakorlatilag preferált helyzetbe kerül egy csoport (most egyszerűsítsük le: azok akik "nem aranyosak"), és azzal hogy - némi sarkítással - nekik mindent szabad, láttam, észleltem, hogy micsoda romokat hagynak maguk után. Nem akartam, hogy bárki magára ismerjen, ezért fogalmaztam ennyire általánosan.

Egyszerűen azt látom, hogy emberi teljesítmény és az "eredmény" a mai magyar társdalomban olyan szinten kettévált, hogy gyakorlatilag - megint némi sarkítással - vannak a mindent nyerő nyertesek és a szinte mindent vesztő vesztesek. És nagyon marginális a középút. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet.

lárvalányhaj 2010.04.28. 10:25:07

@Just_blogging:

Abban igazad van, hogy a világ sok tekintetben el van cseszve. A pasiktól azt várják, hogy macsók legyenek, a nőktől meg, hogy tökéletes testű, ugyanakkor affektálós, szerepjátszós cicababák. Egyszóval olyan szerepek eljátszását várják a másiktól, amik csak a párválasztásnál izgalmasak, a párkapcsolaton belül viszont egy idő után veszélyeztetik a megfelelő együttműködést. (Miről beszélget a macsó és a cicababa?)

Viszont. Az a baj a magyarázatoddal, hogy túlzottan leveszi a felelősség terhét az egyén válláról. Miért választott a csaj "macsó" partnert? Miért maradt meg mellette éveken át, tűrve a kihasználást, az agressziót? Talán aláírt valami szerződést, ami erre kötelezi?
(Hasonlóképpen, azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy az aranyos srácok vajon miért a cicababákra nyomulnak? Miért nem a szürke, szemüveges évfolyamtársnőjükre, aki mindennél jobban vágyik egy tartós kapcsolatra, viszont az aranyos srác észre se veszi?)

GAbica 2010.04.28. 10:32:08

@Just_blogging: Eszerint nagyon más körökben mozgunk, és valóban nem reprezentatív a mintád. Ismerek mindenféle korosztályból jól működő, harmonikus kapcsolatokat, és van, ahol különböző országból származnak, de a legtöbb nem, és mégis működik.
A blog típusokat mutat be, ajánlom, hogy olvasd el a fenti sarokban található linket, ahol korrektül le van írva, hogy hol is jársz.
Aranyos srácnál is van ilyen élethelyzet, van másmilyen is. Az aranyos sráccal az az egyik legnagyobb baj, hogy a legtöbbnek olyan durva önértékelési zavara van, ami a legoptimistább hozzáállású nőt is sikítva kergeti el igen rövid idő után.
Egyébként ez az egyszerűsített, aki nem aranyos, annak minden összejön, aki az, annak semmi, eléggé sarkított. Az emberek sokfélék, sokuknak sikerül ez, sokuknak az, csak van, aki nem tudja már értékelni azt, ami van neki, mert az az egy bizonyos cél nem jön össze. Érted, hogy értem. A "nem aranyos emberek"nek sem jön össze minden, ebben biztos lehetsz. Csak jól adják el magukat, illetve máshogy állnak az élethez.

Just_blogging 2010.04.28. 10:34:39

@lárvalányhaj: Sokszor beszélgetek fórumokon, elmúlt 10 év egyik legkonstuktívabb válaszát kaptam. Köszönöm.

Két gondolat: "Miért nem a szürke, szemüveges évfolyamtársnőjükre" - mert nevetni fogsz, sok esetben ők is csak azokat a férfiakat akarják elfogadni, akikre a "menő" csajok buknak. Sok esetben. Itt már azért vannak szép számmal kivételek.

Első bekezdés: itt még a nem is a szereppel van gondom. Hanem, hogy az nem artikulálódik, hogy sok esetben egy férfi/nő azért tudja eljátszani azt a bizonyos szerepet, mert jó helyre született. (Mindkét nem esetére értem.) Mert mondjuk valaki alá tettek a szülei kocsit, lakást, esetleg nyaralót, és sokan vannak, akik ezzel nem tudnak versenyezni. Erre írtam, hogy sok esetben az "eredmény" alapján kerül sor az értékelésre, nem a teljesítmény alapján.

Just_blogging 2010.04.28. 10:36:46

@lárvalányhaj: És engedj meg még egy gondolatot: a "világ" első sorban nem azért van elszúrva, mert egy gonosz diktátro így akarta. Hanem mert a Mi döntéseink alapján így alakul.

lárvalányhaj 2010.04.28. 10:41:26

@GAbica:

"A "nem aranyos emberek"nek sem jön össze minden, ebben biztos lehetsz. Csak jól adják el magukat, illetve máshogy állnak az élethez."

Persze. Pl. nekem egyáltalán nem jönnek be a macsók, eszembe se jutna összeállni egy ilyen formával.

Van olyan ismerősöm is, akire a fenti leírás pontról pontra illik, és mégis dugott már ő is életében, sőt, most tartós kapcsolatban él, és gyerekei is vannak.

Just_blogging 2010.04.28. 10:43:33

@GAbica: Szia! Az első hozzászólásban is írtam, hogy tudom, hogy hol járok. Ami miatt eljutottam addig a pontra, hogy hozzászólók pontosan az volt, hogy sajnos ezt sok esetben élőben látom ÉS sajnos sok esetben azt látom, hogy ez alapján a zsinórmérték alapján olyan emberk jutnak "lehetőséghez", akik érdemtelenek rá. Amikor egy vizsgaidőszakban a lányban kellett a lelket tartni, mert a kedvese kiborította. És sok-sok olyan élethelyzetet láttam illetve vettem részt benne, amikor egy-egy (vagy sok-sok ;-) ) ilyen "kedves srác" segített eltakarítani azt a bizonyos szemetet (vagy romot), amit más hagyott maga után. És azt látom, hogy az ilyennek sok esetben nincs következménye. (Nem büntetőjogi, hanem erkölcsi-morláis. Hogy mondjuk a következő áldozat-jelölt azt mondja, hogy azért nem járok Veled, mert láttam, hogy mit tettél az elődőmmel.)

GAbica 2010.04.28. 10:45:27

@lárvalányhaj: Mindenkiben benne van a lehetőség, hogy bármit kezdjen magával, csak amíg álomvilágban él, esélye nem lesz változtatni. Ha megteszi, akkor lehet jó és harmonikus kapcsolata is, például.
A macsókkal meg az a helyzet, hogy ahogy mondani szokták, zsák a foltját... Akinek macsó kell, az keressen azt, akinek normális férfi, az meg olyat. :)

GAbica 2010.04.28. 10:54:01

@Just_blogging: Csak miért van olyan érzésem, hogy azt a bizonyos romot cicababáknál takarította az aranyos srác? Egyébként mondok egy példát, hátha úgy átjön, hogy mi a baj.
-Aranyos srác vagyok, segítek az Icának, mert az Ica az amúgy egy annyira gyönyörű meg szép nő. És szegénynek megint egy szemét pasija van. Nem baj, majd én itt leszek mellette és megvigasztalom. És vigasztalom, és vigasztalom, és meghallgatom az új pasijáról szóló történetet is, meg azután is megvigasztalom. De előbb-utóbb Ica észreveszi, hogy neki csak én kellek, mert hiszen én mindig itt álltam mellette.
Ica eközben: Francba, megint nincs autóm, elvitte a Karcsi magával, mi legyen? Ja, tudom már, hát ott van az aranyos srác, majd ő segít. Jaj, Katikám, hova gondolsz? Az aranyos srác csak a barátom, ha akart volna valamit, már rég lépett volna. De jó is így, legalább van egy pasi, aki férfiszemmel megvilágítja hogy a Karcsi miért ilyen.

Az aranyos sráccal is az van, hogy álomvilágban él, és beképzel dolgokat, és vár.
És most azt ne hidd, hogy elméleti a fejtegetésem, voltam én is aranyos lány, csak aztán felébredtem. És fura módon, lett is olyan életem, sőt, még sokkal jobb is, mint amiről akkoriban ábrándoztam csak maximum.

lárvalányhaj 2010.04.28. 11:00:37

@Just_blogging:

"sok esetben ők is csak azokat a férfiakat akarják elfogadni, akikre a "menő" csajok buknak. Sok esetben. Itt már azért vannak szép számmal kivételek."

És ez vice versa is így van, én is tudnék számos ilyen példát hozni.

" sok esetben egy férfi/nő azért tudja eljátszani azt a bizonyos szerepet, mert jó helyre született."

Szerintem kicsit sarkítasz. Ez erősen közegfüggő. Abban a közegben, ahol én mozogtam, sohase volt különösebben szempont az anyagi helyzet. Ez egyszerűen nem volt érdekes.
De még ha a pénz vonzza is a csajokat, nem vagyok benne biztos, hogy segíti a mindkét fél számára kielégítő tartós kapcsolat kialakítását. Tartok tőle, hogy a sok pénz, a kabrió stb. inkább az aranyásó-típusú csajokat vonzza, ők meg valószínűleg nem alkalmasak normális kapcsolatra.

Számomra az a fő probléma, hogy az emberek többé nem akarják _megismerni_ egymást. Az első néhány benyomás alapján alkotnak egy felületes képet, és ennél nem hajlandók mélyebbre ásni.
Ha valaki nem tudja elsőre hozni az alfahím paramétereit, az megy a levesbe, függetlenül bármiféle belső értéktől. Ha viszont igen, akkor hagyják, hogy bármit megtegyen velük.
Ezért nem tudom sajnálni azokat a csajokat, akik bedőlnek egy kihasználós macsónak, mert ők is megragadtak egy felszínes képnél, rávetítették erre a saját ábrándjaikat, és onnantól fogva kiszolgáltatják magukat.

lárvalányhaj 2010.04.28. 11:01:58

@GAbica:

Mitől lesz egy lány aranyos lány? Kíváncsi vagyok a te perspektívádra is.

Just_blogging 2010.04.28. 11:04:07

@GAbica: Szia! Remélem fogok ilyennel is találkozni. Valahogy a "nem járunk de barátok legyünk" gyakoribbnak tűnt...

GAbica 2010.04.28. 11:04:36

@lárvalányhaj: Ugyanaz, mint az aranyos srác, csak nőben. :)

GAbica 2010.04.28. 11:05:25

@Just_blogging: Ez a nem járunk, de barátok legyünk a legősibb lekoptató/szakítós szövegek egyike :)

lárvalányhaj 2010.04.28. 11:07:19

@Just_blogging:

Vlszg. nem a megfelelő közegben vagy, és nem a megfelelő emberekkel ismerkedsz.

Meg szerintem ez a romeltakarítás-dolog eleve nem pálya. Ezeknek a csajoknak eleve van egy elbaszott férfiideáljuk, és maguktól úgyse fognak változtatni. Csak felhasználnak arra, hogy ellásd azokat a lelki igényeiket, amiket a Rosszfiú nem tud ellátni.

Just_blogging 2010.04.28. 11:08:21

@lárvalányhaj: "Szerintem kicsit sarkítasz. Ez erősen közegfüggő." - Sajnos nem. Egyérszt engem is pipáltak már így le, másrészt hallotam már 24-26 lányoktól "kritériumokat". Persze általánosítani nem lehet ez alapján, DE nem egyedi eset.

"Számomra az a fő probléma, hogy az emberek többé nem akarják _megismerni_ egymást. Az első néhány benyomás alapján alkotnak egy felületes képet, és ennél nem hajlandók mélyebbre ásni." - ezért írtam az első hozzászólásomat.

"Ha valaki nem tudja elsőre hozni az alfahím paramétereit, az megy a levesbe, függetlenül bármiféle belső értéktől. Ha viszont igen, akkor hagyják, hogy bármit megtegyen velük.
Ezért nem tudom sajnálni azokat a csajokat, akik bedőlnek egy kihasználós macsónak, " - ebben első körben igazad is van. Érem másik oldala: aki ezt nem tudja hozni, simán belekerül egy negatív spirálba, amelybe hosszú évekre benn ragad, ha egyáltalán ki tud törni.

lárvalányhaj 2010.04.28. 11:10:04

@GAbica:

Ezt értem, de neked min kellett változtatni, h kigyere ebből a skatulyából?

Just_blogging 2010.04.28. 11:10:09

@GAbica: "Ez a nem járunk, de barátok legyünk a legősibb lekoptató/szakítós szövegek egyike :)" - persze, tudom.

GAbica 2010.04.28. 11:17:01

@lárvalányhaj: Vigaszfarok, magyarul. De ez még rosszabb, mert szex sincs.

GAbica 2010.04.28. 11:17:57

@lárvalányhaj: Megváltozni. :) Jó, tudom, nem erre gondoltál.
Amúgy amit írtam: felébredni és élni végre, nem pedig álmodozni. Hanem tenni is a dolgokért, és reálisan nézni az értékeim meg a dolgaim.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.28. 11:19:56

Szerintem menjünk át a szex szerelem gyengédség blogba!:D

lárvalányhaj 2010.04.28. 11:21:35

@Just_blogging:

"Egyérszt engem is pipáltak már így le, másrészt hallotam már 24-26 lányoktól "kritériumokat"."

Mondom, nem jó közegben mozogsz. Amikor megismertem a férjemet, már elmúlt 30, de sem saját lakása, sem kocsija nem volt. Mégis igen hamar hozzámentem. A baráti körömből is több hasonló példát tudnék mondani.
Vagy tudok példát mondani a fordítottjára is: ismerek kb. félmilliós fizetésű pasast is, aki tipikus aranyos srác, és 90%-ban aranyásókkal találkozik össze.

Szerintem az anyagiakhoz kötni a csajozási sikereket teljes zsákutca. Ezzel csak saját magadnak állítasz tök fölösleges akadályokat. Arra mindenképpen alkalmas a dolog, hogy tovább rontsa az önértékelésedet.

"Érem másik oldala: aki ezt nem tudja hozni, simán belekerül egy negatív spirálba, amelybe hosszú évekre benn ragad, ha egyáltalán ki tud törni."

lárvalányhaj 2010.04.28. 11:24:10

@Just_blogging:

"Érem másik oldala: aki ezt nem tudja hozni, simán belekerül egy negatív spirálba, amelybe hosszú évekre benn ragad, ha egyáltalán ki tud törni."

Két közgazdász álldogál a Porsche-szalon előtt. Az egyik felsóhajt:
- De szeretnék egy Porschét!
Mire a másik:
- Ugyan már, mindketten tudjuk, hogy nem szeretnél!

Just_blogging 2010.04.28. 11:24:16

@lárvalányhaj: Őszintén, tiszta szívből tisztellek. Jó tudni, hogy vannak ilyenek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.28. 11:28:13

Drága anyám!
Kurvára nem attól lesz valaki menőcsávó/aranyossrác, hogy mekkora slusszkulccsal jár. Nagyon szélsőséges példákat tudnék erre mondani, de csak a legszélsőségesebbet mondom.
Ismertem egy faszit, akinek eleve az volt a beceneve, hogy Lököttye. Soha életében nem volt állása, többnyire ebből-abból élt. Nagyjából annyi ruhája volt, amennyit pillanatnyilag viselt. Ebből nagyjából tudható, hogy autója talán még álmában sem volt.
Ehhez képest az általam ismert legjobb nőket dugta, de nemcsak dugta őket, hanem verte is, azok meg elég szépen pénzelték.:)
A világ néha fura.:D

GAbica 2010.04.28. 11:32:31

@El Topo (Sgt. Elias): :D :D :D
Oké, úgyis feladom már a "térítést".

lárvalányhaj 2010.04.28. 11:39:10

@GAbica:

Mondjuk ja. Nekem is hasonlóak a tapasztalataim. Sokáig eléggé álomvilágban éltem a pasikat illetően.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.28. 11:43:42

@lárvalányhaj: Azért az ritkaság, hogy valaki úgy szülessen, hogy mindennel kapcsolatban rögtön két lábbal álljon a földön.
süti beállítások módosítása