Jancsi bácsiék végre beszerezték a gyeplevegőztetőt meg a kerti zuhanyt, erre Kurtz ezredes barátunkon keresztül olyan anyagot kaptunk, amin azonnal besírtunk.

Korábban ÁSÉS-éknál volt még két csodálatosan részletes komment AgentOtól (ez és ez) a témában, úgyhogy bízom a folytatásban. Telek a legjobb.

A mostani poszt szerzője nilshorgerson, innen is sok-sok köszönet neki.

nilsholgerson - A telkesek

Itt az idő, hogy górcső alá vegyünk egy igazi parazita német, a husserli fenomenológia rákfenéjét, a telkest. Amennyiben a telkes fogalmából indulunk ki, szinte a bőrünkön érezzük a szocializmus negédes dögszagát, az egyenlőségtétel végletekig fokozott kényszeredettségét.

Telkes mindenki lehet anyagi helyzetétől független, akár bauhausra hajazó szocreál bungalow-t gründolt ingatlanjára, akár svédhatású faházat, elvégre mindegy is. Adott a telek, ahol az ember kipihenheti városi létének minden fáradtságát- legalábbis az első egy évben. Lassan, szinte észrevétlenül, de kíméletlenül bekövetkezik azonban az az episztemológiai törés, ami a nyaralásra tervezett ingatlant és telket a hosszú hétköznapok robotjainak netovábbjává emelik. Mert ugye olyan jó lenne egy kis saját paradicsom, egy kis otthoni paprika... Az első időszak robotját szentesíti az ismerősök elégedett kurjongatása, amikor a petyhüdt, rohadó házit kóstolgatják, elvégre az még ugye bio. Később ezt nem lehet eljátszani, a baráti sörözéseket, meghitt grillpartikat felváltják az OBI katalógusainak böngészése, mert ugye milyen jó egy hosszabb locsolócső, egy kis gyep a gyerekeknek, és elvégre is ennyi robot után a paradicsom se tűnjön rohadtnak...

És itt elérkeztünk az egyik legcsodásabb önámításhoz, amit a telkes gyakran idézget. Ő a gyerekekért teszi, milyen jó is, ha van hol önfeledten játszani, majd pár hónap múlva, milyen jó is az, ha a gyerek az életnek tanul, megtanul megdolgozni azért, amit kap. Az ilyen magasztos célok természetesen elveszik a telkes gyermekeinek kezdeti örömét és -lássuk be - szép lassan az asszonynak is inkább csak nyűg az egész. Talán magának sem vallja be, de az állandó harc, és az évenkénti nagyszüret még a dédpapa által ültetett agresszív savanyú cserjékkel, amit úgysem eszik a család (ribizli, egres), már őt is elgondolkoztatja a telekes lét hiábavalóságáról - természetesen becsületből azért szüretel és darál. A telkes magára marad maszkulinalizálódó robotjával, egyetlen öröme, amikor fűnyírás közben át-át pillant a kerítésen és látja, hogy a szomszéd lánya a barátnőjével meztelenül napozva vihog. Ilyenkor a telkes lekapja a pólóját, elsimítja mellszőrzetét, elhomorítja rákvörösre sült pocakját és bizony nagy szerencse kell hozzá, hogy ne vigyen át valami hazait a szomszédba. De ne csússzunk meg a durva általánosítások ingoványos talaján!

Ha nem is igaz az, hogy ahány telkes, annyiféle, a hagyományos mellett meg kell különböztetnünk két alapvető típust. Az egyik a vízparti telkes, a másik pedig a város vonzáskörzetében tevékenykedő erdei. Noha mindkettő kurvára büszke felépítményére, egész életére és létvilágára, más-más totemisztikus tárgyakat vall sajátjának. A vízparti telkes felépítményének előterében halászrelikviaként szák, vagy háló, gondosan sorba rakott pecabot, DDR- és baseball-sapka gyűjtemény. A szobába belépve, a junoszty tévé kedves szomszédságában népművészeti tárgyak, Miska kancsó, virágos tányérok (Héviz 1952), vagy éppen az imádott vízpartot fehér alapon kékkel ábrázolt kriglik (Gárdony, Baltonlelle.) Az igazi telkes ezekben nem igen mélyed el, a kulcsot hanyagul odavágja a „legjobb apu” táblával ellátott szögre (rendszerint ez valami obszcén, horgászos, vagy feleség és anyósgyűlölő tábla mellett található.)

Erdei rokona ennél kifinomultabb, de ő már a bejárati ajtónál leszögezi, nem viccel. A számos agancs, csontfaragvány, a díszként fellógatott légpuska biztosan fér meg az esőzésre tartogatott gumicsizmák és nájlondzsekik világában. A szobába belépve az ember ugyanazt érzi, mint vízparti rokonánál, noha az ágyat körbeölelő díszszőttes a maga vörös és fekete őzeivel mint ha jobban, ízlésesebben reflektálna a környezetre, mint vízparti kollegája esetében. A disznóság azonban itt sem marad rejtve, a hűtőre felragasztott, nagymellű C.C. Catch posztere, vagy a borotválatlan hónaljú 85', 87'-es Coca Cola Girl naptárak bőven kárpótolják a spermaszagra gerjedő látogatókat.

 

Egy kis táblázat segítségül, hogy felismerjük a telkest:

Életkor : 40-60
Nem: Férfi
Kedvenc ital: fröccs („Úgy kitikkadtam itt a málnázásban”)
Hobbi: Telek
Hazudott hobbi: borászat
Feleség: Rövid, dauerolt haj, karika fülbevaló, 70-120 kilogramm, már nem szereti annyira a telket, legfeljebb a kempingágyon olvassa a Story magazint.
Vágyálom: hosszúhajú, szőke, fiatal és túrja a földet.
Gyermekek: 2-4. Ember nem látja őket 14 éves koruktól, kivéve, ha a haverokkal jönnek le, a szülők nélkül, de mivel ciki a telek, ezért csak a lúzerebbek csinálnak itt bulit.
Lelőhely: Szombat hajnalban és vasárnap este a bekötőutak, barkácshipermarketek, gazdaboltok, bányatavak.

 

Leggyakrabban ismételt mondatok:

”Látjátok azt a téglarakást? Na, jövőre oda épül a fürdőszoba”
„Horvátország? Most minek? Ott a telek, azért dolgoztunk, hogy legyen hol pihenni.”
„Én magam termeltem, a feleségem meg volt drága és befőzte. Ez biobarack!”

---

 

Mestermunka, tökéletes társadalomtudományi elemzés.

Az egreses-ribizlis vonalhoz csak annyit kérdeznék: ki kapott már ajándékba patiszont és padlizsánt?

-Anyu, hagyd már, nem eszik a gyerekek sem, hogy cűgöljük haza a buszon, így is két óra, mire bebumlizunk a városba.

-Kingusom, magam termesztettem, ez tényleg bio, jó lesz az nektek, majd kirántod nekik! Beraktam pár kilót a szatyorba.