Olvasói rovat - A telkes

2009/08/25. - írta: Modor Tibi

Jancsi bácsiék végre beszerezték a gyeplevegőztetőt meg a kerti zuhanyt, erre Kurtz ezredes barátunkon keresztül olyan anyagot kaptunk, amin azonnal besírtunk.

Korábban ÁSÉS-éknál volt még két csodálatosan részletes komment AgentOtól (ez és ez) a témában, úgyhogy bízom a folytatásban. Telek a legjobb.

A mostani poszt szerzője nilshorgerson, innen is sok-sok köszönet neki.

 

nilsholgerson - A telkesek


Itt az idő, hogy górcső alá vegyünk egy igazi parazita német, a husserli fenomenológia rákfenéjét, a telkest. Amennyiben a telkes fogalmából indulunk ki, szinte a bőrünkön érezzük a szocializmus negédes dögszagát, az egyenlőségtétel végletekig fokozott kényszeredettségét.

Telkes mindenki lehet anyagi helyzetétől független, akár bauhausra hajazó szocreál bungalow-t gründolt ingatlanjára, akár svédhatású faházat, elvégre mindegy is. Adott a telek, ahol az ember kipihenheti városi létének minden fáradtságát- legalábbis az első egy évben. Lassan, szinte észrevétlenül, de kíméletlenül bekövetkezik azonban az az episztemológiai törés, ami a nyaralásra tervezett ingatlant és telket a hosszú hétköznapok robotjainak netovábbjává emelik. Mert ugye olyan jó lenne egy kis saját paradicsom, egy kis otthoni paprika... Az első időszak robotját szentesíti az ismerősök elégedett kurjongatása, amikor a petyhüdt, rohadó házit kóstolgatják, elvégre az még ugye bio. Később ezt nem lehet eljátszani, a baráti sörözéseket, meghitt grillpartikat felváltják az OBI katalógusainak böngészése, mert ugye milyen jó egy hosszabb locsolócső, egy kis gyep a gyerekeknek, és elvégre is ennyi robot után a paradicsom se tűnjön rohadtnak...

És itt elérkeztünk az egyik legcsodásabb önámításhoz, amit a telkes gyakran idézget. Ő a gyerekekért teszi, milyen jó is, ha van hol önfeledten játszani, majd pár hónap múlva, milyen jó is az, ha a gyerek az életnek tanul, megtanul megdolgozni azért, amit kap. Az ilyen magasztos célok természetesen elveszik a telkes gyermekeinek kezdeti örömét és -lássuk be - szép lassan az asszonynak is inkább csak nyűg az egész. Talán magának sem vallja be, de az állandó harc, és az évenkénti nagyszüret még a dédpapa által ültetett agresszív savanyú cserjékkel, amit úgysem eszik a család (ribizli, egres), már őt is elgondolkoztatja a telekes lét hiábavalóságáról - természetesen becsületből azért szüretel és darál. A telkes magára marad maszkulinalizálódó robotjával, egyetlen öröme, amikor fűnyírás közben át-át pillant a kerítésen és látja, hogy a szomszéd lánya a barátnőjével meztelenül napozva vihog. Ilyenkor a telkes lekapja a pólóját, elsimítja mellszőrzetét, elhomorítja rákvörösre sült pocakját és bizony nagy szerencse kell hozzá, hogy ne vigyen át valami hazait a szomszédba. De ne csússzunk meg a durva általánosítások ingoványos talaján!

Ha nem is igaz az, hogy ahány telkes, annyiféle, a hagyományos mellett meg kell különböztetnünk két alapvető típust. Az egyik a vízparti telkes, a másik pedig a város vonzáskörzetében tevékenykedő erdei. Noha mindkettő kurvára büszke felépítményére, egész életére és létvilágára, más-más totemisztikus tárgyakat vall sajátjának. A vízparti telkes felépítményének előterében halászrelikviaként szák, vagy háló, gondosan sorba rakott pecabot, DDR- és baseball-sapka gyűjtemény. A szobába belépve, a junoszty tévé kedves szomszédságában népművészeti tárgyak, Miska kancsó, virágos tányérok (Héviz 1952), vagy éppen az imádott vízpartot fehér alapon kékkel ábrázolt kriglik (Gárdony, Baltonlelle.) Az igazi telkes ezekben nem igen mélyed el, a kulcsot hanyagul odavágja a „legjobb apu” táblával ellátott szögre (rendszerint ez valami obszcén, horgászos, vagy feleség és anyósgyűlölő tábla mellett található.)

Erdei rokona ennél kifinomultabb, de ő már a bejárati ajtónál leszögezi, nem viccel. A számos agancs, csontfaragvány, a díszként fellógatott légpuska biztosan fér meg az esőzésre tartogatott gumicsizmák és nájlondzsekik világában. A szobába belépve az ember ugyanazt érzi, mint vízparti rokonánál, noha az ágyat körbeölelő díszszőttes a maga vörös és fekete őzeivel mint ha jobban, ízlésesebben reflektálna a környezetre, mint vízparti kollegája esetében. A disznóság azonban itt sem marad rejtve, a hűtőre felragasztott, nagymellű C.C. Catch posztere, vagy a borotválatlan hónaljú 85', 87'-es Coca Cola Girl naptárak bőven kárpótolják a spermaszagra gerjedő látogatókat.

 

Egy kis táblázat segítségül, hogy felismerjük a telkest:

Életkor : 40-60
Nem: Férfi
Kedvenc ital: fröccs („Úgy kitikkadtam itt a málnázásban”)
Hobbi: Telek
Hazudott hobbi: borászat
Feleség: Rövid, dauerolt haj, karika fülbevaló, 70-120 kilogramm, már nem szereti annyira a telket, legfeljebb a kempingágyon olvassa a Story magazint.
Vágyálom: hosszúhajú, szőke, fiatal és túrja a földet.
Gyermekek: 2-4. Ember nem látja őket 14 éves koruktól, kivéve, ha a haverokkal jönnek le, a szülők nélkül, de mivel ciki a telek, ezért csak a lúzerebbek csinálnak itt bulit.
Lelőhely: Szombat hajnalban és vasárnap este a bekötőutak, barkácshipermarketek, gazdaboltok, bányatavak.

 

Leggyakrabban ismételt mondatok:

”Látjátok azt a téglarakást? Na, jövőre oda épül a fürdőszoba”
„Horvátország? Most minek? Ott a telek, azért dolgoztunk, hogy legyen hol pihenni.”
„Én magam termeltem, a feleségem meg volt drága és befőzte. Ez biobarack!”

 

Mestermunka, tökéletes társadalomtudományi elemzés.

Az egreses-ribizlis vonalhoz csak annyit kérdeznék: ki kapott már ajándékba patiszont és padlizsánt?

-Anyu, hagyd már, nem eszik a gyerekek sem, hogy cűgöljük haza a buszon, így is két óra, mire bebumlizunk a városba.

-Kingusom, magam termesztettem, ez tényleg bio, jó lesz az nektek, majd kirántod nekik! Beraktam pár kilót a szatyorba.

247 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alapvető élelmiszer 2009.08.25. 12:58:35

Ááááá, mint notórius zöldséges-gyűlölő, mindennek alfája-omegája a telki zöldség-gyümölcs:
"Tessék, Terikém, hoztam nektek a telekről magam termelte bio*-alma, körte, kis sárgarépa, ez meg itt karfiol és egy kis padlizsán"
"Oh, igazán nem kellett volna. Ha jöttök, csinálok belőle kompótot, kirántom a karfiolt"

*bio, ami annyit jelent, hogy basztak rá a telken, se műtrágya, se permetezés, túlélte, ami túlélte azt az 5-6 hónapot

kitiara 2009.08.25. 13:04:03

És a harmadik fajta, szerintem a legdurvább: a hegyi-telkes. A maga termelte rettenetes bor, amit dícsérni illik, de közben csavarodik a fejed, annyira savanyú. Ha nincs szerencséd, akkor még egy 2 literes Trombi-Dombis üveggel hozzád is vág.

Balance Of Power 2009.08.25. 13:13:34

@kitiara: A borok altalaban tenyleg rettenetesek, de a paleszek azert utosek (szo szerint).

Anyamek is elkezdtek anno a kerteszkedest, aztan rajottek, hogy se idejuk, se energiajuk, raadasul a fold is szar, ugyhogy maradt a fu. Elmatatnak hetvegenkent a haz korul vagy epp csak ucsorognek egy uveg borral kinn - en magam is ezt szeretnem majd tenni. Minden modorossagaval egyutt dolog ez a telek. Peldaul arra is, hogy az ember sose vagyjon zoldovezetbe lakni, hiszen oda barmikor lemehet.
Ezzel viszont: "a haverokkal jönnek le, a szülők nélkül, de mivel ciki a telek, ezért csak a lúzerebbek csinálnak itt bulit." nem ertek egyet, miert lenne ciki? Szallas ingyen van, lehet bogracsozni, pialni, uvolteni. Nalunk is szoktak lenni bulik es vendegkent is szivesen jarok masok telkere. Olcso is a buli, jo a levego is es ki is mozdulsz.

kitiara 2009.08.25. 13:24:32

@Balance Of Power: Egyetértek, kertiparti kurvajó. Mifelénk népszerű a "mulatozás efféle formája".

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.25. 13:37:16

Istenem, ez az apamrol szol! Raadasul neki mindketto megvan, viz melleti es erdei is. Egyedul a pucernos plakatok hianyoznak, helyette van zsibavasarban kaphato erdei kep aranyozott kerettel.

Egy nagyon fontos momentumot viszont hianyolok a leirasbol: mindket esetben jellemzo a legyszartol pottyozott emlek- es disztargyak sora a '80-as evek beli Reka szekrenysor megmentett darabjain.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.25. 13:47:32

(Hianyzik a leirasbol tovabba a konyhaszekrenyben fellelheto, meg 1988-ban vasarolt Bedeco kakao, illetve egyeb lejart szavatossagu fuszerek, elelmiszerek. Vizparti haznal elengedhtetlen a kukoricakonzerv.)

IAMX · http://ampelmannchen.tumblr.com 2009.08.25. 14:03:11

egyrészt megjegyezném, hogy van Bp-hez közeli ÉS vízparti kombó is, név szerint Szentendrei-sziget.

Ami kimaradt a jellemzésből, hogy a telken levő ház berendezései közül _semmi_ sem lehet új; újat csak otthonra szabad venni és a régit meg levinni. Emiatt a telek mindig az "otthoni lakás 8 évvel ezelőtt" életérzést hozza. (nota bene: a telekre szükségszerűen csak LEmenni meg LEvinni lehet dolgokat)

Balance Of Power 2009.08.25. 14:10:54

@IAMX: Jaja, regi konyhaszekreny, huto, mosogep, tv, hifi, minden szar rogton megy oda. Lakasfelujitas utan a faanyag, majd jo lesz valamire. Bar pont nemreg vettek anyamek egy uj hutot - a telekre. Igaz, kicsit, mert oda eleg az is. De ez mind-mind jogos - elvegre nem ott lakik az ember...

váj mí 2009.08.25. 14:29:59

Azt írta már valaki, hogy ha van szőlőskert a telkes településének közelében, akkor feltétlenül vesz ott egy házat. Még ha az csak egy présház is, majd anyagi lehetőségeitől függően vagy maga tákol hozzá különböző szobákat és egyebeket, vagy lebontatja, és újat építtet. Kivéve a pince:
-"Tudod Bécikém, egy romhalmaz volt, amikor megvettem. (Zárójelben jegyzem meg, alkalmi vétel volt), de lassan-lassan kipofoztam, az eredeti házból csak a pince maradt. De ahhoz nem nyúlok, 300 éves a pince, akkor még tudtak építeni, nem sajnálták az anyagot. Még a bor íze is más benne. Na gyere, kóstolj meg pár pohárkával".
A bor íze pedig tényleg más. Általában nagyon nem hasonlít borhoz ;)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.08.25. 14:43:45

Én főként azért utálom ezeket a bio-izéket, mert kiskoromtól fogva imádom a permetezést. Az egy szertartás, és mifelénk a családban kizárólag szakemberek végzik. Svejcisapkától a permetkavaró-kanálig minden kellék 1980 előtt kellett hogy készüljön, úgy az igazán modoros.

arongeri 2009.08.25. 15:03:33

Bio-izékhez csak annyit, hogy feleségem rendszeresen kap rokontól saját termesztésű patiszont-cukkinit-tököt-egyebet, és ha nem, hát KÖVETELI! Engem már a nevüktől kiráz a hideg :)

arongeri 2009.08.25. 15:08:40

Ja, és nagyon szeretnék már egy PALIK posztot!!!

2009.08.25. 15:13:57

A vízparti telkes jellemzésénél kimaradt a kerítés mellett ismeretlen rendeltetéssel rohadó, kiszuperált, szekrényes GAZ-terepjáró kasztni, meg a télen-nyáron negyvencentis láncon rángatózó, kis testű, folyton ugató szerencsétlen szerelemkutya is.Pedig _jobb helyeken_ mindkettő alap.

Bioizé... A leszüretelt alma kb. egy nagyobbacska dióval vetekszik, és olyan férges, hogy arrébb mászik, ha érte nyúlsz. Ráadásul olyan bitang savanyú, hogy kifele jövet is összehúzza a nyílást.

Házipálinka: szüleim anno az ajándékba kapott 4 liter "ütős kis fináncnemlátta gyümölcságyas, ilyet aztán nem kapsz a boltban" páleszt éveken át háztartási hígítónak használták, mert még a szagától is rosszul volt az ember, ha letekerte a kupakot. :(

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.08.25. 15:53:59

Anyámék ... termelik tonnájával a barackot, szilvát, szőlőt, cseresznyét, almát.

Aztán minden héten hoznak, 20 kilót, ami jól megrohad, mert annyir nem birunk megenni feldolgozni.

Termelésenek még jellemzője a szezon: almaszezon, cseresznyeszezon, szilvaszezon, így 1-1 hónapig az adott termésből készül minden, reggeli üdítő, lekvár, befőtt, pálinka, pite és lepény. (Szómi szó: tegnap isteni szilvás-mákos lepoényt kaptunk anyáméktól)

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.08.25. 15:55:39

Amúgy ez a blog olykor szöveges napirajz pótléknak is beillik.

LyukasBogrács 2009.08.25. 16:05:41

Na, ezt mintha a faterrol irtak volna.
Es igen, az ocsem tenyleg lement bulizni a barataival... bocsanat, az osztalytarsaival, ki is tiltottak oket azutan a falubol, mert ugy benyomtak / beszivtak / bebelyegeztek, hogy oromukben feldultak, szetrugdostak, osszehugyoztak, osszehanytak az egesz szomszedsagot.

Kimaradt a grillezes (talan mar volt kulon posztban): IFA fekdobban lobog a tuz, felette boronatarcsan eg az olajban az elotte napokig fuszerkoktelban aztatott tarja szelet / kicsontozott csirkecsomb / afrikai harcsa.

Mivel a telekre csak nagyritkan jar barki is, ezert a padlason, eresz alatt vigan feszkelnek a darazsak, akik aztan nem tudnak (nem is akarnak) ellenallni a dobozos sornek es dinnyeszeletnek.

A ruhasszekrenyben sorakoznak a kiszolgalt, varosban mar vallalhatatlan ruhadarabok. Este mindenki dohos szagu agynemure hajtja a fejet.

A telek vegeben megmaradt a kerti vece, hogy a mindeki emlekezzen a csatornazas elotti idokre.

Cicufer akartam lenni de már foglalt volt 2009.08.25. 16:07:52

@IAMX:
egyébként nálunk a teleknek "hegy" a neve, és mi nem lemegyünk a telekre, hanem fölmegyünk a hegyre

Billy_Bright 2009.08.25. 16:14:29

A youtube-on olvastam egy finnyáskodó-modoros kommentet, szerintem ide vág

"this is so ghetto"

Billy_Bright 2009.08.25. 16:15:44

Amúgy a poszt maga nagyon lecsó!

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.25. 16:29:24

Az én anyámnak vizparti volt egy darabig. Az a rengeteg ponty amit meg kellett enni, vittem belőle fűnek fának,

aztán miniatűr víkendház a gyógyfüdő mellett, mintha hobitok földjére tévedt volna az ember, sok pici telek, pici ház - mert úgy is egésznap a strandon vagyunk - nem vagyunk.

Végül az Alföldi tanya, ezrer különféle számomra teljesen ismeretlen bódéval, szinnel, ólla, kamrával, istálóval, gémes kúttal, évente lecserélt háziállat sereglettel, japán és gyöngytyúkok, egyszer egy kecske is volt, számtalan macska . és töméntelen egér.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.08.25. 16:37:19

"Vágyálom: hosszúhajú, szőke, fiatal és _túrja_a_földet_"

Itt visítottam :D

scavengario 2009.08.25. 16:47:32

nagyon jó a poszt, de a telekre kijárás haverokkal nem ciki. mi is megyünk rendszeresen szalonnát sütni, grillezni, bográcsozni. Zöld a fű, nyugágy, sok pia, friss levegő, tűz. Ez nem szégyellni való dolog...

atomrebel 2009.08.25. 16:57:17

zörgős becsukódós kempingágy?
az ujjak és a fanszőrzet legnagyobb pusztítója

Hemploid 2009.08.25. 17:09:22

kimaradt meg a haverokkal kegyetlen bebaszas... nagyszulok ruhaiba beoltozes :D vegeredmeny: www.youtube.com/watch?v=HN9Pm8WTLBo

LyukasBogrács 2009.08.25. 17:13:51

A hintaagy volt mar?

"A" tipus: vascsobol hazilag hegesztve, lancon himbalodzo.

"B" tipus, a barkacsbolti: szarnyascsavarral osszeszerelt konnyufem, a legkisebb mozdulatra is hangosan nyikorogo. Percek alatt fakulo napernyo es szivacsmorzsaval tomott matrac.

hg002 2009.08.25. 17:15:36

naggyon klasszikus történet! telek, répa-egyelés, ásózás, locsolás, fabudi, derékig érő gaz, stb.

terran 2009.08.25. 17:17:07

@atomrebel:
jáj ez fájós emlékeket ébresztett..

scsaba1 2009.08.25. 17:17:42

Ez nagyon jó.... Én rengeteg ilyennel találkozom, mert kertészetem van "civilben", és tavasszal, amikor megjönnek az első melegebb napok, hozzám is csapatosan járnak vásárolni a "telkesek".

Dióhéjban: 90 % -uk nem ért hozzá, antikváriumban-könyvesboltban szakkönyvet nem vesz, szaktanácsot nem fogadja meg, műtrágyát-növényvédőszert drágálja, meg különben is "bio" meg "vegyszermentesen műveli a kertjét", -így természetesen nem nagyon sikerül semmi, ami véletlenül mégis igen, azt ellopják. Utánna köpködi a faiskolát, a teszkósmagot, az igazán súlyos, klinikai esetek még Csernobilt is idekeverik, meg a szerb háborút, ahol atommal lőttek. (Mondjuk szegényített uránmagvas tölténnyel, de ilyen apró tévedések nem hatják meg)

4-5 év alatt megunja, utánna füvesít és/vagy nyakig ér a gaz a kertjében, amiért az önkormányzat megbünteti. Ekkor bőszen zsidózik-cigányozik meg bezzegezik...

Folyt. köv., de most mennem kell.

pakesz (törölt) 2009.08.25. 17:19:50

@Balance Of Power: egyetretek, zoldovezetet a hetvegen 1-2 alkalommal vagyik az ember, mig meloba/iskolaba meg 5 napot jar hetente

pakesz (törölt) 2009.08.25. 17:21:55

na jo meg egy sztori rokontol:

majd ultetunk krumplit meg mindent, de bio legyen am!!! az lesz am a legjobb, kovetkezo evben meg legyomirtozta a fu mellett :))

scsaba1 2009.08.25. 17:22:01

@scavengario:

Ez nem... De a hulladékokból, maradék építőanyagokból összetákolt késő-prolieklektika stílusjegyeit magánhordozó épület az ciki. Meg a "jó lesz ez még a telekre" felkiáltással félrerakot/elkunyerált - egyébként bőven kukaérett - bútorok/használati tárgyak is azok.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.25. 17:30:07

"Vágyálom: hosszúhajú, szőke, fiatal és túrja a földet."

:-))))))))))))

Moszkvicssluszkulcs 2009.08.25. 18:02:26

Kurva jó!
Saját magamat látom benne, úgy húsz éve mondván kinőttük a lakást(jött a harmadik gyerek) született pestiként, falura költöztünk. Első években veteményes meg állat tenyésztés (kurva sok meló, hozzáértés nélkül, az eredmény e szerint). Hétvégenként jöttek a haverok (és családjuk) hozzánk a jó levegőre. Igaz hoztak egy-két üveg bor+valami nasit és jól ott voltak egész hétvégén. Persze ilyenkor jól kitettünk magunkért, kaja pia, dőzs. Aztán szépen lassan eluntuk, se vendég ágy, se egyebek. Ma már csak évente egy-két alkalommal van buli. és a füvet is utálom nyírni, igaz a szomszéd is nyolcvan éves és unokája sem napozik meztelenül.

This_is_Sparta (törölt) 2009.08.25. 18:13:50

Még hogy bio...! A mai savasesős, légszennyezett, globálisfelmelegedett, galvániszapos, illegálishulladéklerakós, vegyilegszúnyogírtott, benzingőzős, stb. világban?! Ne nehogy má'!

This_is_Sparta (törölt) 2009.08.25. 18:20:25

@scsaba1: Volt kollégám mesélte, hogy értelmiségi ismerőse telket vett és kertészkedésre adta a fejét. Szerszámot is vett, csak azt nem értette, hogy a boltan a kapa nyele miért nincs "lelakkozva", pedig ő látta a faluban, hogy a Józsi bácsinak (aki földművelésből él) olyan van.
Ezek után a boltban inkább lelakkozták neki másnapra, mint hogy elmagyarázzák, hogy a Józsi bácsi kapájának a nyele, a sok-sok éves használattól csiszolódott fényesre, nem pedig a lakkozástól.

cd-r 2009.08.25. 18:28:10

az ultimate telki szerszám kimaradt: az 55 köbcentis benzinmotoros, pirosra festett rotációs kapa ! a menőbbeknek utánfutó is van hozzá, meg kerekek, amikből percek alatt olyan kistraktor rittyenthető, hogy a szomszéd erzsi magához nyúl, mikor bepöffented. nagyon praktikus szerkezet, percek alatt be lehet vele villantani a közeli faluba virágföldért is.

magyar-magyar szótár 2009.08.25. 18:37:11

Pedig a 60-és a halál közötti telkesek az igaziak. Mesterházy Lajosnak van egy frenetikus [elbeszélés?]e, amiben az ideföl geniálisan ábrázolt telkes otatija arra kényszeríti a családot, hogy biodinamikus módon egy-egy szőlőtőke alá kakáljon, turbózva a termést. Tévéjáték is készült belőle, nem hinném, hogy a Filmmúzeum kihagyta volna, a szereposztásra nem emlékszem.

Élményem ezügyben: Rákospalota határától Göd-Alsóig kunkorogtunk egy ilyen homokos telekre (dudva, faház) ezer-s ezer telek.. az volt az érzésem, Dunakeszitől Fótig egy telekdzsumbuj az egész tájcikkely. A vendéglátó néni a nadrágszíjtelkeken a negyedik ötödik szomszéddal is kényelmesen cseverészett, szinte egybe ért a könyökünk a kertfarossal, ha hátul a ribizlibokrok mögé guggoltunk...

Aztán az érdi telkesek, akikből egyszercsak háztulajdonos lett... Azok a limlomokból csigabigálódott "házak" (A mag egy sufni, azt körberakták szecessziós kovácsoltvas liftaknarácsokkal, azokhoz üvegházi ablakokat támasztottak, majd lelambériázták és így több kis szoba létesült, majd hozzápasszintottal egy Nysa buszocskát s az lett a kisonyha és így és tovább! Azok a kúszótetők!

zsanka · http://csombor.blog.hu 2009.08.25. 18:42:53

@IAMX: telek mindig az "otthoni lakás 8 évvel ezelőtt" életérzést hozza - milyen tökéletes meglátás! :)))))))))))

A vízparti telkes szerintem a legdurvább, ő egyben a legjobb horgász is, és sokszor ő maga az Öblös....

Amúgy a Telkesről szól a Magány az erdőszélén c. nagyon jó csehszlovák film is. (Menzel-Sverák) Plusz a Hóvirágünnepben is feltűnnek a kerttulajdonosok. Zseniális mind a kettő.

ui. a zöldség- és biofóbok meg lassan ugyanolyan posztba kívánkozóan modorosak, mint a keményvonalas vegák és ezobioökó-mániások.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.25. 18:46:41

@IAMX: Alap. Gömbölyű, ciklámen aluminium szódásszifon, harmincéves lemezjátszó beépített kazettadeckkel és rádióval, Junoszty-tévé.

Kertben dróttal faágra lógatott rádió Kossuth-szignállal, hajóvonták találkozásával.

Világbajnok, veszek is egy telket.

Borcsika 2009.08.25. 18:49:36

Anyósomék a tanyások. Ők nem közel a városhoz, hanem Pesttől 140 km-re vettek kecót, 3 éve állandóan fetenek, mázolnak, és nyavalyognak, hogy mennyi a tennivaló. Mindez spártai körülményekközött, és évente 2 tengerparti nyaralás árát költik az állandó glancolásra.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.25. 18:50:33

@magyar-magyar szótár: pontosan, Nyugat-Európában ez a találékonyság halt ki már mindenkiből, már saját házat építtetni is cinkes.

Itthon pedig kaláka, szerzett építőanyag, félbevágott volánbusz mint ház, újrahasznosítás.

szeme közé, laposan! 2009.08.25. 19:04:37

Geci, de gyűlöltem, nekünk is volt... fater odavolt érte (az ő anyukájáé volt a telek), mindig ültetett, épített, gondozott mindent. Mindig kellett menni krumplit szedni, kukoricát szedni, borsót szedni, paradicsomot szedni, paprikát szedni, uborkát szedni, meggyet (nem, nem cseresznyét, kibaszott meggyet) szedni, barackot szedni, almát szedni, szilvát szedni, és ha éppen nem ezeket szedni, akkor ezeket ültetni, öntözni, és ha végképp nem volt semmi, akkor gazolni... mindezt azért, hogy a nagyi mindet eladhassa a piacon és ezért mi egy kibaszott fillért se kapjunk. Pedig mennyivel jobban élveztem (volna), ha a szomszéd haverral az ő apjának a kocsiját szereljük. Nem véletlenül lettem mérnök, nem is értették, hogy örültem, amikor az otthoni kiskert is megszűnt létezni.:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.25. 19:08:35

@szeme közé, laposan!: hát apám, az se jobb, ha a tiétek a termény, akkor lehet kukoricát hantolni, gyümölcsöt levelezni-magozni, mosni, vágni, zacskózni, lefagyasztani, na hol?

Hát persze, hogy a 80 ezer literes HŰTŐLÁDÁBAN! Jó az télire, jól esik a finom gyümölcsleves meg a lekvár decemberben :))

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.25. 19:12:42

olvashatatlanul kicsi ez a betűtípus

parrre 2009.08.25. 19:23:38

Nyehhe!

Haverom (30-as)... Vizparti telek, de dunai. Fürdeni nem lehet, de szúnyog az kib@.sok. Faház, benne piros műanyag konyhaszekrény, piros műanyag lámpa, piros-fehér ülőgarnitúra, kerti műanyag asztalon Dreher mintás műanyag terítő, horgolt függöny, szines gyöngyökből készített függöny az ajtó elé. Junoszty, Szokol alap. Hordóból barkácsolt kerti zuhany ( feketére festve sec-perc fölmelegszik ..) Fünyírót, szivattyút, csónakot már vagy 4-5 szériát elloptak. Buli előtt 3 nap intenzív fűnyírás, bozótirtás, söprés, takarítás, kirámolás, hűtő(hüttő)takarítás súrolás, anyázás "kihagytabenneapörköltetnejlonzacskóba??"
Buli évente max. 1-2 alkalommal a fentiek miatt.
"El kéne adni, de faternak sokat jelent... csak ő már nem nagyon tudja csinálni aztán így rám maradt.." :)

El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.25. 19:36:12

Annak idején nagyapám (egyébként született urbánus, cipészmester) vett egy telket diósdon, az antennák tövében, ha ez mond nektek valamit. Évekig ne is láttuk a birtokot. Aztán szegény öreg meghalt. Na utána olyan ámokfutás következett, amilyet még nem látott ez a betyár világ!!!
Apám valamiféle kegyeleti érzéstő hajtva nekilátott művelni a szőlőt, gyermekei, főleg az én hatásos közreműködésemmel. Valamennyien hetediziglen városi emberek voltunk, szőlőt addig csak piacon láttunk. Ennek ellenére az első szezonban készült nem kevesebb mint 400 liter minősíthetetlen, savanyú, iszonytató lőre. Apám egész nyáron, a fájós térdeivel négykézláb szedte a gazt, én meg a faszom tudja, mit, de folyton talicskáztam. Vagy öt évig csináltuk, de amikor végre eladta azt a rohadt telket, még egy évig nem beszéltünk egymással. Kicsit cvíder voltam kamaszkorom parasztosítása miatt.

Orsi_229 2009.08.25. 19:45:44

@Krisztinca: és sokan (legtöbben) ugye a hegyBE mennek, nem a hegyre itt Zalában.

huh ebbe bele lehetett volna venni a "hegyibulikat" is:)

respecta /01 2009.08.25. 19:59:10

"Horvátország? Most minek? Ott a telek, azért dolgoztunk, hogy legyen hol pihenni.”
"...jó lesz az nektek, majd kirántod nekik! Beraktam pár kilót a szatyorba."
- jó éééég!! Szó szerint!
@atomrebel: zörgős/becsukódós-nyikorgós...és óriási emlék ( még jó, hogy nemnekemfájós)

scsaba1 2009.08.25. 20:05:09

Naszóval:

A maradék 10% az a hardcore telkes. Ennek a 10 %-nak tekintélyes része "füves" (Az a szép ződ gyep)

Tulajdonképpen pont ezek a füvesek a legelvetemültebbek. Először csak egy ki darabot akar befüvezni-betujázni ( a magyar kertkultúra egyébként is képtelen kitörni a tuja-fű-sziklakert, de mindehol hármasából) Természetesen nem készíti elő, teszkós füvet, teszkóstuját vesz, aminek a fele kidöglik.A gyep meg lenginkább ilyen félsivatagi gyomtársulásra hasonlít. De ekkor vérszemet kap. Keményen rákap a "cuccra", pedig csak egy kis darabka fűvel kezdődött. Nehogy már neki ne sikerüljön. Szakkönyveket vásáról, indexfórumozik, angol szakfórumokra is beregisztrál.
Fűmagot hozat Angliából, lánctalpas rigolekét bérel a helyi erdészettől, raklapnyi műtrágyát kiszór, öntözőrendszert telepít és ezért idén nem mennek "horvátba".

Így már sikerül. De jönnek a gyomok. Gyomirtót vesz, ami nem igazán hat. Hasonszőrű haverjai kiokosítják: ide ütős szerek kellenek. Feketén szántóföldi gyomirtókat vásárol, amiből 1 liter kell egy egész hektárra, viszont 5 literes ballon a legkisebb kiszerelés, de az a szép ződ gyep, csak az a lényeg. Ezzel sikeresen kicsapja a szomszéd szőlőlugasát is. A rovarokat a lótetűtől a katicáig idegmérgekkel irtja, két kalapos gomba miatt szétszór fél kiló gombaölőt is. Egy négyzetméterre. A kutyája elpusztul májrákban, de őt ez sem érdekli. Lehúzós helyeken méregdrága gyomirtós-mohairtós-inteligens gyepműtrágyát vásárol, gyepszellőztetős is alap + fűnyíró traktor egy tíz éves használt autó áráért, de öt év részletre.

Tulajdonképpen semmi más nem érdekli már csak a fű. A fű körül forog minden. Egy kibaszott foltos levéllel rohan a gazdaboltba, hogy mi az. Ahol nem tudják, de nem adja föl, elviszi a megyei növényvédelmi állomásra is. Ott még kiis röhögik, és szintén nem tudják.

Kicsivel később egy januári hétvégén északról sarkvidéki eredetű légtömegek árasztják el a Kárpát-medencét. Hótlan éjszakákon a hőmérséklet lesüllyed -20 oC alá, ahol az angol importfű "nemes egyszerűséggel" de ezt csak tavasszal tudja meg, majd öngyilkosságot követ a maradék gyomirtóból és az idegméregből kevert koktéllal...

rbsat1 2009.08.25. 20:08:52

Jó történet, én is szerepelek benne. Igaz, hogy nincs borom, igaz, hogy a jó levegőn végzett munka élvezet a hétközi városi mókuskerék után, igaz, hogy madárcsicsergésre ébredek és láthatom a napfelkeltét, napnyugtát, igaz, hogy éjjel nem a szórakozó helyekről kitántorgók artikulátlan állati üvöltésére ébredek, igaz, hogy a telkem közelében csak azok a földek gondozottak, ahol telkes a tulajdonos, mert a helyi paraszt leszarja a földet, fát, igaz, hogy lehet iszogatni és barátkozni, de ahogy a rettegést kiolvasom a kommentekből ez tényleg marha szar dolog lehet. Megyek is a lengyel piacra egy kis földről árult szalonnáért és kinyitom az ablakot, épp most jön egy kukás, pont a második emeletre fújja a gázolaj füstöt.

scsaba1 2009.08.25. 20:12:06

@scsaba1:
Helyesen:

Kicsivel később egy januári hétvégén északról sarkvidéki eredetű légtömegek árasztják el a Kárpát-medencét. Hótlan éjszakákon a hőmérséklet lesüllyed -20 oC alá, ahol az angol importfű "nemes egyszerűséggel" kifagy, de ezt csak tavasszal tudja meg, majd öngyilkosságot követ a maradék gyomirtóból és az idegméregből kevert koktéllal...

'csába

tiara · http://szomszedaim.blog.hu 2009.08.25. 20:19:01

hehe ez jó.
íme az enyéim: szomszedaim.blog.hu
:)

scsaba1 2009.08.25. 20:19:59

@rbsat1:

Nem kell megsértődni. Nem mindenkinek ez az álma, ennyi az egész, mégis sokan belevágnak valami hamis romantikától/kegyelettől vezérelve vagy csak gyerekként egyszerűen szülői utasításra. Nem az állatkertbe mentek, nem Balatonra, nem is a helyi strandra, hanem csak a telek meg a telek meg a telek, ahol víz sincs, viszont van pottyantós vécé és általában kurva meleg.

AgentO 2009.08.25. 20:21:36

Óje, köszönés-köszönés ásés komment belinkelés.
Ez a téma kifogyhatatlan. Kiskert témában a németek döbbentettek meg, város mellett embermagas deszkapalánkkal elkerített "kiskertváros", benne szintén embermagas deszkapalánkkal elválasztott 40nm-es egyentelkek, fűvel, fával, grillel és persze németekkel, kicsit falanszter jellegű és minden város mellett van, néha több is. Viszont a fű szigorúan 3 +/- 1cm, a 90°-os sarkokat pedig lézerrel mérhették ki, szóval dájcse prezcizitét az van.

Leijon 2009.08.25. 20:25:56

Istenem ez annyira jó...főleg ez igaz, már nem egy telkestől hallottam: "látjátok azt a téglarakást? Az lesz majd az xy szoba"....de még mennyiszer hallottam...

Aketo 2009.08.25. 20:26:29

Ez a poszt nagyon jó
Mondjuk én falusi vagyok alapból, de MENNYIRE ÖRÜLÖK, hogy felkerültem Pestre...
Persze nem akarom fikázni azokat, akik szeretnek falun élni
Telkünk sose volt (szerencsére), de minden ismerősöm, ahol a szülőknek van ilyen alkalmatossága, folyamatosan szidta/szidja a rohadt telket
Ja, de, nagyanyáméknak volt, fúúúúúúú, de utáltam nyáron odamenni... Mindig be akartak fogni dolgozni, de én egész nyáron dolgoztam otthon, csak ők azt hitték, hogy ez mekkora esemény...
Na mindegy, én egy telek árából inkább elmegyek 10-20-szor más-más helyre nyaralni, szerintem az sokkal jobb

váj mí 2009.08.25. 20:28:47

@rbsat1:
Akkor mosolyogj rajta :).
Anno, apám akart venni egy szőlőt, de még idejében lebeszéltük: "Hülye vagy te? Ki a franc fogja azt kapálni, kötözni meg a fasztuggya mit kell még vele csinálni?" Pedig azóta talán aranyérmes boraink is lehetnének. (Bár ezt nagyon erősen kétlem :) ).

respecta /01 2009.08.25. 20:32:11

@scsaba1: Az a szép ződ gyep, az még Rajz Jani bácsi kedvét is felderítette volna...kösz' érte!

AgentO 2009.08.25. 20:34:36

Kulipintyóban persze a könyvespolc is alap, kincses kalendárium, vízparton horgász évkönyv, régi hahoták, fülesek, illetve egészen érdekes művek, mint pl. Marx: Tőke, Nehézgépek enciklopédiája, magnósok évkönyve.....persze az összesben benne még az originál vállalati könyvtári betétlap - megmentés az utókor számára, gyári könyvtár és egyáltalán a gyár helyén ma már pláza van. Falon régi díszoklevél: "Brigádok tűzoltó versenye II helyezés", "Futómű tekebajnokság I helyezés", ágy mellé pár ős szexlap begyúrve "németből" - pl. Neue Revue...

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.25. 20:34:41

- piros linoleum boritas a szobakban, rajta egymas hegyen-hatan mindefele szonyeg a komfort miatt, ugye
- szines muanyag szalagbol allo"legybenemengedo" fuggony az ajton
- munkahelyrol leselejtezett irattarto szekreny, mint gardrob
- pottyantos budiban tobb eves Story- es egyeb magazinok (meg pokok)
- stegre kib.ott haccaz eves fotel
- pinceben befottesuvegekben meghatarozhatatlan szinu es allagu anyagokkal
- muanyag lamberia, mint dizajnelem

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.08.25. 20:39:42

@scsaba1: hej, ez kibaszott jó komment volt!!! :DDDD

AgentO 2009.08.25. 20:40:05

jaja, légybenemengedő függöny - műanyag lambéria - valamint az ablak általában vastagon légyszarosnak levés!

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.25. 20:43:29

@scsaba1: ez mekkora... csak nem te is olvasod a zindex "fűápolás" topikját? :-)))

AgentO 2009.08.25. 20:46:17

Kettes villanyrezsó, kotyogós kávéfőző, régi üvegpoharak, "Balaton", "Lillafüred" ésatöbbi felirattal és képpel- bár ez volt a posztban:)

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2009.08.25. 20:46:31

41 vagyok.
Az egész k*rva gyermekkoromat azon a tetű telken töltöttem. Két év alatt csákányoltam ki a ciszterna helyét a sziklában.
Pár éve megörököltem.
Minden hétvégén egy napot ott töltök, és remekül elvagyok, persze néha úgy átkozom magam, mint a záporeső, szerencsére a tesóm néha besegít. .
De.
Egy kicsi mindenféle mindig van. Egész nyáron nincs gond a zöldségfélére, gyümölcsre. Igaz néha dömpingszerűen jön, de megoldható az is. A tesó három kamasz kölke biztos felvevőpiac a termés számára.
Néha rendezünk egy szolid partit, bográccsal, tárcsával.
Permetezés évente 2-3 alkalommal, szükség szerint.
Mindent összevetve, magam részéről elégedett vagyok.

A leírás mindazonáltal kísértetiesen ráillik néhány szomszédra, főleg a nyugdíjas fajtából. Van olyan is, aki már februárban megtartotta az első kerti partit, pedig olyan ká hideg volt, hogy csak néha szaladt ki a fűtött házból megkeverni a pörköltet. De, mint mondta - annak párja nincs, amit szabad tűzön főznek - aztán lefagyasztotta az egészet, mondván, elhordja majd melóba, mikor portáskodik.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.08.25. 20:48:41

Gyerekkoromban a nagyinál nyaraltam rengeteget. Volt pottyantós WC (GYŰLÖLTEM a pókok miatt, de a NaGeo-n nem látok olyan felvételeket, mint amikor a szarszagra gyűlő legyeket leoltották és becsavartáka pókok), és rengeteget kellett melóznom a szőlőben. Ráadásul ott nem volt víz, és állandóan kurva szomjas voltam. Délig dolgoztunk kora reggeltől, utáltam, hogy nem a haverokkal mehetek a Balcsira.

Aztán kb. 5 éve vettem magamnak egy szőlőt. Faszom se érti.

SzocsO 2009.08.25. 20:51:35

minden fasza, tök jó, de személy szerint az egrest meg kell védenem: az abból készített szörp komolyan elgondokoztatja az embert, hogy mi is volt az értelme ennek az egész univerzumnak, kifejlődésének úgy, ahogy van - mindenkinek javaslom, min. egyszeri kipróbálásra, a mosogatógép után ez a civilizáció legnagyobb vívmánya.
nyáron, hideg SZÓDÁVAL és jégkockával az igazi - éppen csak megízesíteni a vizet, hogy ne legyen túl édes. Másnaposság ellen a legfantasztikusabb orvosság. Szomjoltásban verhetetlen.
Jézusom, modoros egres-rajongó leszek : )

LyukasBogrács 2009.08.25. 21:10:48

Cserépkályha, bontott cserépből (juszt se stimmel se a minta, se az illesztés).

Begyújtás: Azt már tapasztalatból tudja a fater (másokat előszeretettel oktat), hogy a kályhának be kell melegednie, mielőtt beindul benne a levegő áramlás. Erre azután, és csakis azután jött rá, hogy az egész házat és benne mindent újra kellett takarítani / mosni / festeni / meszelni, amikor a kályhaajtón jött ki a füst és a korom be a lakásba és onnan minden helységbe.

Ma rutinosan a kályha elé parancsol valakit, aki a levegőztetőrostélyon keresztül egy csőnek kivágott félliteres borosodis dobozon át hajszárítóval bootolja a gyújtóst.

Egy óra elteltével már langyos a kályha.

Estére már forró.

De mivel a ház nem volt fűtve egész télen át, mindenhol ugyanolyan hideg van még akkor is, amikor már mindenki megy haza vasárnap este...

nov2016 2009.08.25. 21:14:48

@El Topo (Sgt. Elias):
"Apám egész nyáron, a fájós térdeivel négykézláb szedte a gazt, én meg a faszom tudja, mit, de folyton talicskáztam."

LOL!!! :))))

ZON 2009.08.25. 21:16:10

@magyar-magyar szótár: A Zebegényiek.(Márkus,Páger,Kozák)
Nekem a Káma szivattyú vonyító hangja jut eszembe a TELEKRŐL , Meg nyáron azok a mocsok, agresszív darazsak.Na, vett anyám a KGST piacon olyan török rovarirtó sprét, hogy a szovjetek nem merték volna bevetni Afganisztánban... A cimkéje látványától hulltak a mocskok....

Az igazi Trebics 2009.08.25. 21:21:50

Az igazi telkes szombat este 22 óra 00 perckor összeveszik az összes szomszéddal, mondván csend legyen, ő pihenni jött.

Aztán vasárnap reggel hétkor indítja a benzinmotoros fűnyírót...

LyukasBogrács 2009.08.25. 21:50:24

@El Topo (Sgt. Elias):
Sose bánkódj, nekem kőműves / kubikos gyerekkorom volt.
Szégyellem is nem kicsit.

2009.08.25. 21:58:31

@cd-r:
"az ultimate telki szerszám kimaradt: az 55 köbcentis benzinmotoros, pirosra festett rotációs kapa ! "

És igen, és igen, és igen! Aka. rotakapa, és amikor utánfutós verzióján, enyhe chopper-feelinggel nyugdíjas, sörhasú lovasa végigizzít harminccal a falun, olyan hangja van, mint egy Mi-24-es helikopternek. Éppen ezért közlekedési eszköznek szigorúan csak hajnali 5 és fél 6 között, illetve este 9 után használja.

colizoli 2009.08.25. 22:02:16

Naon jo, igaz magat a blogot nem olvastam el, de a kommentek azok ott vannak.Fekszem a röhögestöl, es rajövök hogy nem csak en utaltam azt a k.baszott k.rva telket.. Amugy a kerti bulit nagyon jok szoktak lenni az igazi ihb bulik (iszok-hanyok-belefekszem) meg 30 fölötti s:-))

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.08.25. 22:07:36

@tff: plusz anyu, aki élősúlyban 130 kg, ott ül az utánfutóján, egy keresztbe fektetett deszkán.

colizoli 2009.08.25. 22:13:36

@RAMBO: az mar vagosuly, most mar el kenne dönteni, hogy levagjuk vagy leadjuk;-))

El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.25. 22:17:17

@nov2016:

Most már én is csk röhögök, huszonvalahány év távlatából, de ez akkor kurvára nem volt vicces.
Olyan szőlőt babusgattunk egész kibaszott nyáron át, amit megenni egyáltalán nem lehetett, és lett belőle négy hektó ihatatlan, savanyú bor. Az regem becsületből, vagy mittudomén mért tulajdonképen nagy részét megitta fröccsnek. Nem tudom, hogy bírta. A többit meg valahogy elosztogatta a szomszédok között, akiknek még rosszabb boruk volt, mert ők nem csak mustból csinálták, hanem jó sok vizet, kristálycukrot, és hogy az egész meg ne rohadjon, ipari mennyiségű ként tettek a sajátjukba. Na azok aztán patkányirtónak sem voltak jók.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.25. 22:18:51

Majd lehet hogy egyszer azt is elmesélem, amikor apám a telken jó alaposan megöntözte az elektromos hosszabbítót.

El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.25. 22:25:26

@colizoli:

Áh, kihúzott a fater egy hosszabbítót a háztól a szőlőlugasig, mert a kossuth rádiónak szólni kellett a VEF rádión. De olyan hosszabbítót képzelj el, amin a szigetelés már jól szét volt repedezve. Majd ezek után egy gumislaggal jó alaposan megöntözte az egész cuccot. Nemsokára arra kolbászolt a kutya. És jól megrázta az áram. Erre az öreg (féltve a kutyát) két kézzel, jó nagy terpeszfogással megemelte az egész vezetéket. De már lerakni nem tudta.
Mázlija volt, mert a konnektor mellett álltam éppen.

szalkasgerenda 2009.08.25. 22:47:52

Nagyszerű. :))
+ van vezetékes víz mégis lavorban mosogatás
+ kerti csap mellett ultrás tégely
+ mindig útban lévő sárleszedő vas
+ egyik metszőolló sem tökéletes

fantomka 2009.08.25. 22:49:40

Kis adalék: bio az, amit éjjel permetezel.

a nagy levin 2009.08.25. 23:05:50

elengedhetetlen kellék még
- régi klumpa + gumicsizma
- mindenféle műanyag kannák
- régi újságok (főleg megyei hírlap, nemtom miért), keresztrejtvény, Nők Lapja, ezeket fel kell stócolni, aztán jó lesz krumplit hámozni bele
- régi szappanok ,lavór

és van olyan vidék, ahol "szöllő" néven fut a telek, noha szőlő nem is feltétlenül van, vagy kevés...

Orsi_229 2009.08.25. 23:12:34

@a nagy levin: szöllőből gondolom, hogy Ny-Dunántúlon lehet valahol. pontosan merre?

(egyébként ezt itt így kell mondani, rövid ö és két l
meg a hüttő-füttő berendezés:D)

Laeviathan 2009.08.25. 23:12:52

Istenem, ez apám, nem él már szegény. Mindig jártunk ki a nyomorult telekre, ahol anyámmal valami baromi elszánással túrták a szar agyagos földet a paradicsom meg krumpli a ződbab meg a mittoménmi alatt. Hányszor veszekedtem szegény öreggel ordítva, mert hogy én szarok a kertre (farmra) Mivel amúgy dolgoztak, és csak hétvégén értek rá, meleg nyarakon szépen tönkrement minden, így hát folyton az időjárást figyelték " a telken vajon esik-e?" Volt borzalmas bor is, vagy hatféle szőlőfajtából mixelve, meg még valami: a ház előtt irdatlan szemét hegy, apám ott gyűjtött össze mindent ami "nem kér enni" terméskőtől kezdve a három köbméteres acéltartályon át egy haszontalan kertibudi üres bódéjáig.

Kicsijoe 2009.08.25. 23:15:16

@SzocsO: Modoros-egres rajongó!!!Ha itt lenne Baszod Béla díj,jelölném ezt a kifejezést.Postot róla!!!! :D

2009.08.25. 23:26:50

@Modor Tibi:

Ha rádió, akkor csakis Sokol, és tudományosan megoldva az áramellátást: 2 darab lapos elem párhuzamosan kapcsolva, összeszigszalagozva, majd az egész konstrukció további szigszalaggal a rádió hátuljára rögzítve.

jozicsenko 2009.08.25. 23:29:58

jhajjj, de ismerős

1. "ismerős" dolgozott vegyigyárban, csináltak valami x permetszert, piszkálták, hogy hozzon mááááá ki, neki az ingyen van, ne legyen már ilyen: hozott kb 2 dl iszonyat koncentrátumot (kisbefőttesüvegben), amiből kb fél gyűszűnyi kellett volna a hátimálhába, a megajándékozott jó magyar módjára megrántotta a vállát, fél kupica miaz? bele mindet - ott többet nem nőtt semmi, abban az évben minden leégett, ami megszagolta a permetet
2. amikor a gyereknek ki KELLL mennie, mert jó az: lófaszt: életemben annyit nem olvastam könyvet: se a bokor, se a fa nem kötött le (nőm meg nem volt), uuuuuuuuuutáltam, mint a védőoltást...

h4z4rd 2009.08.25. 23:45:58

Nna, én meg pár éve, egy hirtelen ötlettől vezérelve egy ilyen környékre költöztem. Mondjuk nem bántam meg, de lakóként az élet egy ilyen telkes övezetben néha furcsa. Mint egy -ilyen szempontból- átlagos ember, hét közben dolgozom és hétvégén szeretek kicsit továb aludni, de az efféle vágyaim a kerti szezon beköszöntével rend szerint meghiusulnak. Általában alsó szomszédom, a Fű-Náci röffenti be már hajnaltájt a Robi50-et és/vagy láncfűrészt-rossebet, de történt már olyan is, hogy pár telekel arrébb valaki vasárnap, olyan fél hét körül Jimmyvel kívánt jó reggelt a hegyoldalnak. Természetesen az autórádióból, full hangerőn. Ezt mondjuk a teraszomra vicsorogva kicűgölt koncerládákból leadott komplett Nirvana albummal meg is toroltam...

A Fű-Náci egész pontos leírása valahol feljebb megtalálható, mindössze annyival egészíteném ki, hogy ez a típus a génjeiben hordozza a feljelentgetési hajlamot, amelyet rend szerint parlagfű-veszélyre hivatkozva az összes telekszomszédján rendre ki is él, de nem riad vissza a birtokháborítástól sem: évente legalább kétszer a kerítés túloldalán is feltétlenül muszáj tologatnia a kibaszott fűnyíróját, legalább egy nyomnyi szélességben. Nos, vele valamilyen rejtélyes okból megszakadt a diplomáciai kapcsolat...

Én magam nem termesztek semmit, beérem évenként két-három kampányjellegű bozótharccal, cserébe néhanap kedvtelve ücsörgök a diófáim egyike alatt, vagy lesem a madarakat, ahogy fosztogatják a cseresznyét. Persze az ideköltözés és az első szezon után azért gondosan kipusztítottam a fentebb szintén többször emlegetett cefet-szőlőt. Ami maradt, az is a madaraké.

MarcinoGoldschild 2009.08.25. 23:52:05

Vízparti, elsősorban balatoni telekhez még:
- kirakott mozaik a házfalon, ami KIZÁRÓLAG vitorlást ábrázolhat
-Odabenn pilleszék és kagylófotel, (sosem fog kipusztulni)
-Falon frédibénis virágtartó

zati 2009.08.26. 00:00:47

Gyerekek!

Sírok a röhögéstől!

Kicsit go trabi, go!-s feelingem van :)

Igen, a Sokol a sorba kötött laposelemekkel és a Kossuthtal...

Nekünk nem volt, de nagynéniknek-nagybácsiknak igen.
Amikor gyerekkoromban valaki kibökte, hogy megyünk a telekre, sikítófrász jött rám.
Pottyantós, nincs ez, nincs az... Van gaz, meleg, darázs, csalán... SZOT üdülős evőeszközök, szakszervezetis nőnapi kávéskészlet, műbőr fotel (piros), Junoszty...

SzocsO 2009.08.26. 00:03:15

@tff: mit szigszalag, postásgumi

@szalkasgerenda: na ezek azok, amiket hiányoltam még a postból : )

h4z4rd 2009.08.26. 00:11:00

Ja, és persze mesélhetnék még a környékbeliekről...
Farkasember, aki amúgy jó arc, és üveghangon fütyülő tömegpusztító kutyákat tart égigérő kerítése mögött, az Önkényes Rendőr, aki az önerőből kétévente lemurvázott útba keresztben árkokat ás és azokba -fekvőrendőr gyanánt- beton szőlőkarókat fektet és "lassan hajcs"-feliratú táblákat helyez ki (míg a szembe szomszédja szintén valamilyen megfejthetetlen késnyszertől vezérelve a kátyúkba deportálja az összes kerti hulladékát), a Fururista Építész, aki meg konkrétan nÁjlonnal(!) tekerte körbe a teraszát, hogy az út porától óvja.
Meg ugye van az Agronómus Óverdóz, aki a párszáz négyszögölnyi gyepen felül, az út kínos keskenysége ellenére a portája elé is buja dzsungelt telepít, amit fehérre meszelt sziklákkal és hasonlóképp kicsinosított viseltes autógumikkal igyekszik megóvni a barbár elhaladóktól. Ő nyilván a Fű-Náci rokona.
És persze ne feledkezzünk meg a jó öreg Panel Proliról sem, aki vasárnap hazafelé menet, a civilizáció felé vezető út melletti nádasba rejti a szemetét. A telkétől kb 500 méterre és zavarbaejtő rendszerességgel.

h4z4rd 2009.08.26. 00:12:54

@MarcinoGoldschild: A frédibénis virágtartó persze 'tizes' betonvasból hajtogatva -virtuózan.

h4z4rd 2009.08.26. 00:15:27

@h4z4rd: izé, természetesen Futurista Építész és kényszer...

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.08.26. 00:45:39

Különösen azokat nem értem, akik alkalmanként 2-300 km-t bírnak utazni azért, hogy lemenjenek a telekre. Péntek délután indulnak (csúcsforgalomban), szombaton gazolnak, csinálnak ezt-azt a kerten vagy a házon/bódén, aztán vasárnap este (a csúcsforgalomban) vissza. Szabadidejük nincs, nyaralni nem mennek, mert ott a telek (meg pénz sem marad rá).

ElCapitan 2009.08.26. 01:33:04

@Bukowszky: én régóta úgy kibicelek itt, hogy a böngit 150% zoomra nyomom

dzsíni 2009.08.26. 02:45:13

hüttő
füttés
hegybe kell menni
vásárni
mákos mácsik
tejes kukorica
pósta

gyerekkoromban 2 hét zala után már masszívan hoztam a t és e hangokat is, de kurva jó volt..

bigthereal 2009.08.26. 04:04:44

ez a "gazolnak" szó magyar?

nálunk dudváznak...

bigthereal 2009.08.26. 04:07:22

ez a "gazolnak" szó magyar?

nálunk dudváznak...

bigthereal 2009.08.26. 04:13:24

ez a "gazolás" magyar szó?

nálunk dudváznak...

bigthereal 2009.08.26. 04:17:21

ez a "gazolás" magyar szó?

nálunk dudváznak...

Bettie Page · http://90es.blog.hu 2009.08.26. 07:05:15

@Hemploid: jézusom, mi most jöttünk fel abarátnőimmel a "telekről" balatonról, ahol részegen mi is felvettük a nagyszülők ruháit... most annyira égő vagyok...

AgentO 2009.08.26. 07:38:53

Baffőzelék, ja a nagymellű a falon nem a sziszikeccs, hanem a szamantafoksz, vagy a szabrina.
Szokolon még kult volt a szabadeurópa hallgatás, ilyenkor fater bevonult egy sarokba aztán a füléhez szorítva hallgatta a rádiót, nehogy a szomszéd meghallja - felnyomás veszélyes tevékenység, még máig is hallom a szignálokat, meg az összevissza zavart fütyülő-sípoló adást.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.26. 07:50:29

Mi most is telkesek vagyunk, eleinte 2.lakásnak indult, de a kutyámat nem tűrték a rákoshegyi szomszédok, meg a férjem is munkanélkül volt, hát kiköltöztünk.

A férjem "műveli a kertet" amiben 2 év alatt 3 szál zeller és 2 kapor termett ((azt is én ültettem) ő azért nemtudta rendesen felszántatni, mert tele ültette bogyós gyümölccsel, amiből persze egyedül a szomszéd málnája ehető. Kaszál, kapál, törzsvásárló a faiskolában, időnként küld e-mailben egy egy képet, hogy ez nőtt ki, kivágjam vagy valami kultúr növény.

A szomszédok időnként megajándékozzák valami salátaval patiszonnal, amiról fogalma sincs hogy micsoda.

A féltve locsolgatott rózsatöveit (amihez a kútból húzza a vizet, mert a vezetékes drága) a kutyám azonnal kitapossa.

Nekem gyakorlatilag mindegy, de rákoshegynek annyi elénye azért megvolt, hogy valamivel közelebb volt a reptérhez.

vivax 2009.08.26. 08:20:55

precíz, zsír post, én is telkes gyerek voltam - gondolom a szerző is;)

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.26. 08:22:20

Gyermekkori emlékek... Nekünk a Keleti-főcsatorna partján volt a telek, de hála Istennek, normális téglaházzal, füves udvarral. Az jó volt, ment egész nap a vízben örjöngés, ami élénk emlékként megmaradt: eltűntek a kulturális különbségek (akkor még osztálykülönbségek nem voltak:))) és péntek délutántól vasárnap estig mindenki félrészegen pecázott-bográcsozott (szerencsére az én szüleim nem), majd vasárnap este Debrecen felé vette az irányt. Szigorúan "anyu" vezetett, mellette leégett-gutaütött fejjel szuszogott apu, a hétvégén elfogyasztott 2 láda sörnek köszönhetően...
Emlékszem, sokaknak volt "igazi" kertje Debrecen mellett, minden gyerek gyűlölte, nem lehetett semmit csinálni, legfeljebb segíteni a földtúrásban...
Manapság apósomnak van "szőlője", időt-pénzt nem kímélve állít elő évente kb. 200 liter folyadékot, amit még legkeményebb ifjonti éveim alatt sem lettem volna képes elfogyasztani.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2009.08.26. 08:28:22

Megdöbbenve tapasztalom, hogy senki sem említi a hétvégi reggel 6-os flekszelést és az állandó tüzelést. Tavasszal tüzelnek, mert a téli megmaradt-előkerült kerti hulladékot valahogy el kell tüntetni, ősszel dettó. Nyáron csak este - amikor szellőztetés céljából a napi 40 fokos hűség miatt végre ki tudnád nyitni az ablakokat - lehet tüzelni. Szomszédaim mindent eltüzelnek pedig a településen van rendszeres (heti egyszeri) és van szelektív hulladékszállítás valamint tavasszal és ősszel rendkívüli kialmozós és ingyenes lomtalanítás is. Mindent elvisznek amit kiteszel, még az atomhulladékot is. De akkor miért égeti a műanyagot a szomszéd?

vivax 2009.08.26. 08:31:50

ja és a reggel fél hétkor, hajóskapitány sapkában, a szomszéd felé imbolygó, tálcán teletöltött konyakos stampedliket egyensúlyozgató, atombarna ötvenes bonvivánutánzat? Jenő bácsi, megy a parancsnoki hídra? Baszki de közel ide az óceán. mint valami kornyadt floridai yachttulaj elmosódott karikatúrája, beszarás - de jókat lehetett ott röhögni, édes istenem...

Pajtás 2009.08.26. 08:35:08

én nem rég lettem telkes, 34 évesen:D de BMX-en, Vespan és medencén kivül mással még nem igazán foglalkoztam. Illetve vmit ültettem, de rá 3 héttel véletlen a haver véletlen lekaszálta.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.26. 08:37:25

@The Green Manalishi: azonnal fedd fel kileted! En is Keletis vagyok! :)

Boka1 2009.08.26. 08:44:07

Az AVAR ÉGETÉS szinte vallásos kivitelezése kimaradt !!!

Kikezek,mikezek ?????

A lelkemélyén telkes igazi avarégető bárhol Budapesten ! Nicht compost !!! Nicht reszájkling !

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.26. 08:45:15

Még néhány emléktöredék:

- "pohárkészlet" (üzemi étkezdéből szerzett, "szgyelano v szszsszr" feliratú poharak, kiürült Nutellás tégelyek, MALÉV-es műanyag csészék, s ami a csúcs volt: sörösdobozból kreált ivóalkalmatosság)
- Pannónia blokkból alkotott kistraktor/fűnyíró

Nem említettétek eddig a betonozási mániát. Mindent betonoztak: járdát, kocsibeállót, teraszt, stb. Készült még öntött beton kerti járólap, kreatív módon, fakeret és négy sörösüveg segítségével. Hasonló volt a hegesztési mánia, szigorúan ház gyártmányú trafóval, ócska rozsdás szögvas felhasználásával, sok minden készült így: terasz fölé tető, hintaágy (600 kg), utánfutó, stb.

gazdasági épületek, úgymint szerszámoskamra, "műhely" (gyárból hozott szerszámokkal, illetve házi készítésű csavarhúzókkal, hidegvágókkal, stb. felszerelve), sufni, kissufni, nyárikonyha, tyúkól (sose volt benne tyúk), néha egészen megdöbbentő külsejű, meghatározhatatlan célt szolgáló műtárgyak is, stb.

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.26. 08:45:51

@afromagyar: Szerinetm a "Keleti" istenkirályság volt!

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.08.26. 08:52:22

@The Green Manalishi: szerintem is az volt egy ideig, amig voltak velem egykoruak, akik ki is jartak. Volt egy rozsdas, felforditott kad, mindig azon ultunk, persze a nadrag a seggunkon tiszta rozsda lett, de oda se neki. Micsoda partikat csaptunk az emeleten/tetoterben, mig a szulok bogracsozasra hivatkoza total lereszegedtek!

demagóg 2009.08.26. 08:53:22

Eddig születésemtől kezdve minden nyaramat a Balatonnál töltöttem az Apám által épített faházban, 18 éves koromig az egész nyarat júni 15-től aug. 31-ig, meg a hétvégeket is általában. Számomra a világ közepe lett a telkünk, ott szerettem legjobban lenni. Néhány éve vettem én is egy telket közel a vízhez néhány utcával odébb, építettem rá egy rönkházat, ami idén nyáron lett készen, egész nyáron dolgoztam rajta, ástam a csatornát, betemettem a csatornát, ástam egy másik árkot a konyhai lefolyónak, azt is betemettem, csiszoltam a hajópadlót, lefestettem 3-szor, beállítottam az ajtókat, zárat szereltem lambériáztam, és nem tudtunk elmenni külföldre (nem maradt pénz), de kurva jó volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom... :-) Nekem a hely továbbra is a világ közepe maradt (bár a csendről annyit, hogy a szomszédom a MÁV, utána meg a 7-es út...)
A 17 éves lányom persze utál ott lenni... :-) Szerinte nincs ott semmi, és bulizni sem lehet...

demagóg 2009.08.26. 09:01:22

Gyerekkoromban minden ősszel avart égettünk apámmal a ház előtt, amelyikben laktunk, október végi, novemberi estéken... máig érzem az égő avar füstjének a szagát... Ez az egyik kedvenc szagom ősszel...

Grigorij 2009.08.26. 09:05:14

Tehát alpári szerzőkém, aki 40-50 éves az már alapjaiban bunkó, ostoba és életidegen?
Fel sem merül 1 bites agyadban, hogy nem csak a zselés narkós technós trendobrókerek és szőkeszinglik alkotják társadalmunkat?
Hogy az aktuális életkor csak egy pillanat?
Náci módon ítélni meg másokat, mert amit ők képviselnek, az számodra nem lényeges?

Apádat, nagyapádat, idősebb rokonaidat kiirtottad már?

É2I 2009.08.26. 09:06:15

@Prinzessin Erbsen:
"egy képet, hogy ez nőtt ki, kivágjam vagy valami kultúr növény"

ROTFL!!!! Most törölgethetem a képernyőt :)))))))

sanyix 2009.08.26. 09:10:58

én is telkes vagyok, de nincs veteményes, csak pár virág, junoszty tv sincsen, de van modernebb, meg számítógép is van, meg net is van, meg téglaház, fürdőszoba, és ott lakom :)
Mondjuk nem is vidéken van csak budapesten egy domboldalban, ami 20 éve még város szélét jelentette de lassan már belvárossá válik a kva édes anyját... pedig nem a telek mozog :D Bár egy jó dolog van benne, ha épülnek ott körben a lakóparkok nagyobb esély van hogy kihúzzák oda is az optikát "mucsára" mer a kábelnet meg a dsl nem elég gyors XD

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2009.08.26. 09:14:45

Csillagos ötös a poszt! :D
Hadd tegyek említést gyorsan egy a wannabe-telkesről: Bp-n lakunk, 4 emeletes régi építésű társasházban, a ház aljában külső bejáratú süllyesztett garázsok.
Van egy idősebb fickó, neki a garázs és az előtte lévő kis lejtős, fűcsomós-betonos placc A TELEK! A garázsban körben dexion salgó polc tele mindennel, és hétvégén hajnaltól estig a nyitott garázsában babrál, kocsit mos, heggeszt, barkácsol, fűcsomót nyír, muskátlit ültet stb. és minden arra járóra szúrós tekintettel néz.

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 09:19:08

...-ki ne dobjatok semmit, jó lesz az még a birtokon!

Tightend 2009.08.26. 09:19:11

Nagyfaterék csináltak két telekből veteményest meg gyümölcsöst. Igazából alig győzik a melót, de mivel nyugdíjasok van rá idejük, de így is nonstop melóznak vele. Cserébe aminek éppen szezonja van abból mindig annyi van, hogy kb. a 70% megy a szemétbe mert megrohad, a többinek meg a felét családon kívülre kell elajándékozni hogy legalább ne kelljen kidobni. Költeni is kell rá persze, de nem merik bevallani hogy mennyire felesleges ez a kibszott sok gyümölcsfa meg bokor, stb.

Már kezdik feladni a reményt, hogy bármelyik unoka ott aktívan fog segédkezni, de nem adják fel és csak ültetnek-ültetnek-ültetnek.....

GAbica 2009.08.26. 09:20:26

@misbelief: nálunk is 4 emeletes régi építésű társasház van. és ott is van egy bácsika, akihez nem tudok elég korán felkelni, ő már ott van a ház előtt és babrálja a növényzetet. és késő estig azzal játszik.

de ez a garázs-telek ez ismerős egy korábbi albérletemből, ott különálló garázsok voltak a ház közelében és teljes garázs-telkes kolónia volt, akik kb hetente még bográcsoltak is. a betonon!

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.26. 09:21:46

@Grigorij: azt vegyük már észre, hogy ez a modoros.blog.hu nem pedig a tisztagááázégőciki.blog.hu, tehát nem feltétlenül fikázás a poszt, hanem egy életérzés kissé cinikus megfestése, nevetve ezzel magunkon is.

nagysuhi 2009.08.26. 09:22:56

Nekünk is volt fél hold hobbikert, kemény fekete földdel. Elültettünk egy zsák krumplit és lett belőle fél zsák. Vertünk rá kutat, kézzel húztuk és vödörrel öntöztük a palántákat, aztán a termést az éhes orosz kiskatonák még zölden felzabálták, de nem tudtunk haragudni rájuk érte, még egy sörrel is megdobtuk őket és ezért segítettek öntözni. Lett rá faház is, gyárból kimentett deszkából. Gyári leselejtezett bútorok. Villany nem volt, még a betont is kézzel kevertük. Minden évben más vetettünk, de semmiből nem láttunk sok pénzt. Volt mák, fokhagyma. Meg lett 200 tőke szőlő a seregélyeknek. Ami megmaradt abból a fater csinált jó savanyú guggolós bort. Kapálógép pannónia és verhovina motorral, de sose ment fél óránál többet. A végén szereztünk 50 kocsi trágyát és teleraktuk biogilisztával. Mivel mi kezdtük el a környéken a tenyésztést, összejött belőle egy új Dacia ára. Aztán kb 15 éve nem használtuk a telket, idén megvette egy lótenyésztő legelőnek.

É2I 2009.08.26. 09:26:14

@Krisztinca:
Jaja! Én is magamon már csak röhögni tudok :D
Bár néha az idegösszeomlás határán :D

112233445566778899 (törölt) 2009.08.26. 09:28:56

Vidéki vagyok, 18 évig vártam, hogy végre ne legyek az. A zalai kisvárosban is kellett mindenkinek a telek, csak ott hegynek hívták és még prosztóbban kellett kinéznie, mint a balatonmáriai (a zalaiak odáig szoktak eljutni) nyaralónak. Hullámpala kötelező elem. Bor is. (a hegyen termeeeetük, igyá még egy kicsit, Lacikám, ne sércsé má meg)
"kimegyünk a hegyre permetőni"
"eeee-vótunk a hegyen"
A hegyi ház kicsi volt és büdös. A helyüket átvették az osztrák (lakossági) befektetők és zalai követőik műtavak mellé épült egyenvirágos házai. De az már nem telek, és ahogy Bödőcs Tibi mondaná:
"aaaakkkkora házat odaépütek, neeeem tuggyák kifüttteni"

Rocky 2009.08.26. 09:29:25

Sosem értettem a hétvégi parasztokat...

Pedig közelről végignézhettem a nagykovácsi hétvégi telkünkön a szomszéd minden okosságát...

Végignyomta az ipart a gyárban egész héten, de még jól esett neki szombaton a rotival (rotációs kapa) végignyomni a fél telket, reggel 7-től 10-ig.
Aztán ping-pong-oztak a saját készítésű !!!beton!!! asztalon, majd honvédelmi gyakorlat keretében előkerült a légpuska...

A vasárnap általában tüzeléssel telt, majd jöhetett a bográcsozás, hússütés. Mondjuk ennek legalább finom illata volt.
A férfiak a tűző napon fecskében, a nők a két négyzetméteres nyárikonyhában izzadták végig az ételkészítés három-négy óráját.
Ha meg volt a táp, azzal 10 perc alatt végeztek, a viaszosvászon terítőről, persze mindenki kanállal...

A délutánt végigsörözték, majd 6 körül beültek az aktuális Skoda típusú géperejűbe, és hazáig gurultak a Rózsadombi kiutalt lakásukba.

Valami munkásőrfélék lehettek, mint arra felé az egész telkes rész...

112233445566778899 (törölt) 2009.08.26. 09:31:23

@Rocky: Jaj istenem, ezeket én ismerem. Személyesen, úgy értem.

GAbica 2009.08.26. 09:33:36

A nagyapámnak volt telke, de ő vidékről jött fel, tudott is mit kezdeni vele. Viszont én voltam az egyedüli a családból, aki imádott kijárni. Még nagyanyám is életem folyamán talán kétszer volt kint, pedig a papa kora tavasztól késő őszig ott töltötte minden napját. Reggel kiment a távolsági busz/Skoda100 kombóval, este pedig hazament. Nála még ház sem volt, csak sufni, meg disznóól, meg tyúlól, meg nyúlól, meg persze pottyantós WC. Plusz kb 5-6 teherautónyi egyszer még jó lehet valamire cucc. (hátha valaki akar oda építkezni). Meg a betonból saját kezüleg épített kacsaúsztató, amit gyerekként mi használtunk fürdésre, a szarvasbogarakkal együtt.
Viszont a poszt az nagyon király :)
Amit hiányolok:
-a saját, ihatatlan bor termelése, amit utána a nem túl jó ismerősöknek ajándékoz szét az ember, mert még ő sem bírja meginni, és akit szeret, azt sem itatja ilyen szutyokkal.
-a folyamatos égetés és locsolás problémaköre, amiről külön posztot lehetne írni
-az állattartó telkes, aki hatszor annyit költ az állatok nevelésére, mint amennyiből megvehetné őket. de azért a hazai íznek nincs párja, és ezt legalább tudjuk, honnan származik...

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 09:34:17

@Grigorij: Nem kell ennyire letüdőzni...
próbálj lazítani, és olvasd el a hozzászólásokat is...
én egy bántó bejegyzést sem olvastam, derűset annál többet

Balance Of Power 2009.08.26. 09:35:26

@LyukasBogrács: Nalunk is lett horribilis osszegert cserepkalyha, viszont sose vagyunk lenn telen. Vagy csak nagyon ritkan - viszont ha megis es befutjuk a cserepkalyhat, egy szal boxerban lehet maszkalni a hazban, olyan meleg van. Zsenialis! Csak mindig kell ra rakni.

@demagóg: Persze hogy utalja, de hogy szereti majd, ha elkezdenek tarsasaggal lejarni par ev mulva.

GAbica 2009.08.26. 09:40:11

@Gabica [a legboldogabb]: és persze ott voltak a jó kis szomszédok. az is külön posztot érne :D
a mindent-jobban-tudok-és-én-csak-segíteni-akarok-öregasszony. a csak-beugrottam-egy-percre-de-valamiért-itt-ragadok-estig-nagybajszú-borvirágos-orrú-vagyonból-kiívó-szomszéd, a flexelő-fűnyíró-rotációs-kapáló-mindig-valami-kurva-hangos-gépet-üzemelő-szalmakalapos-szomszéd, a csak-egy-lábast/cukrot/kapát/kenyeret/stb-adj-kölcsön-amit-sose-látsz-viszont-szomszéd és még sorolhatnám :)))

Rocky 2009.08.26. 09:42:43

@112233445566778899:

kicsi a világ :)))

jaj eszembe jutott még egy sztori:

A VAKOND GOLF

Na két ilyen szomszéd hétvégi paraszt, mindenféle praktikákat kitalált a földalatti terroristák ellen!
Volt ott mindenféle:
-fél napig a slagot a lyukba dugta, ment az orosz búvárszivattyú, kiszáradt a hétvégén az Ördög-árok
-sörösüveg félig beásva, ti. a szél úgy fütyül velük, hogy az a vakondokot elriasztja
-föld alatti import iráni vegyibomba robbantás (az áldozatok száma ismeretlen)
-volt sima vödrös öntés, lapáttal várással

Na ha nagy nehezen "rajta ütöttek" szegény párán, nemes egyszerűséggel átbaszták a szomszédba :)))

Ez tudat alatt valami mutassuk meg ki az igazi vadász a környéken, másrészt tudja mán, hogy ki az úr a környéken...
Na volt, hogy egy tetem 4-5 repülés után nyerte el végső nyughelyét, sűrű anyázás és ordibálás után!

De ha sikert újat ütni, kezdték elölről az átdobálást....

Jó játék...

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.08.26. 09:56:06

Hát nem is tudom, nekem olyan negatív az egész írás. Gyerekként mindig volt telkünk, szöllő, gyümölcsfák, zöldséges kert stb. szép évek voltak. Megtanultunk egy csomó mindent, elsősorban azt, hogy mindenért meg kell dolgozni, na persze igaz, nem is egy ügyeskedő lettem, pedig az most segítene ebben a mocskos mai világban. Nagyiméknak is volt hétvégi telkük, sokat jártunk ki pl. egrest, ribizlit szedni kapálni, stb. azt se bánom szép nyarak voltak. A legfontosabb azért kimaradt, ha nem is minden bio, de legalább lehet tudni mit eszik az ember, mert azt ne felejtsétek el, hogy az a sok méreg mely az ÉLELMISZERIPARI KÉSZÍTMÉNY-ekben van, lassan ürül a szervezetből (egy része soha), így ne csodálkozzunk azon, hogy egyre több az alárgiás, aszmás, aki a városból ki se mozdul, csak ül a gép előtt és eszi a chipsnek nevezett v.mit és issza az aszpartmános colát.

Sákif za morro? 2009.08.26. 10:06:40

Tudja a fasz... Én szeretek vidéken élni. Kuss van, jó levegő van, nyugi van. Szerencsére a szomszédok is ódzkodnak az állattartástól, így nem kell szagolni a disznószar szagot, valamint nem jönnek a legyek. A kert be van füvesítve, hatalmas játszótér a gyerekeknek. Ha kevés lenne, akkor ott az erdő a kert mögött. A ház rendben van, hatalmas. Az önkorival meg kellett küzdeni, hogy letelepíthessük a ház elé a gáztartályt. Esténként tücskök húzzák, békák brekegnek, baglyok huhognak. Imádjuk. Fűnyírással nem töltök időt, arra ott van a "mindenes", aki elvégzi a ház körüli tennivalókat. (mindenki jól jár így. Nekem nem kell dolgoznom vele, ő meg fix pénzt kap érte). Költözne a faszom vissza a retkes városba. :-)

Fedup Sári 2009.08.26. 10:06:59

@tff: Azt a két laposellemet a szokolhoz nem párhuzamosan, hanem sorosan kell kapcsolni, apám.

cont@ct 2009.08.26. 10:07:22

Emberek!

Egy szociodiplomamunka benne van a blogban,
DE...
a horvátországi nyaralásokról/nyaralókról is lehetne
mit írni...
Valami műsorban láttam a "nyaralót"...
Homokos altalaj, fák 2 m2-entént egy sima törzsű,
10m magasan kezdődő lombozat, magyarok a
lakókókocsik előtt... pihennek...

Rocky 2009.08.26. 10:07:53

@soulclipse:

aszpartam...
De a gerincsérv sem jobb, meg a bőrrák...


Van egy haverom, a faterje katonatiszt volt...
Hétvégi ház, szőlő, ecet ízű házibor, bió...

Na a faterja kitalálta, hogy építsenek szőlőlugast, hogy a kockalada ne érezze magát garázs nélkülinek a hétvégén sem.
Dolgoztak egész nap, persze tervezés nélkül, a fater okos méricskélésének köszönhetően, a költséghatékonyság jegyében spóroltak vagy fél méter rozsdás zártszelvényt.
Így elég szűkös lett a beálló!

PRÓBA!
-Na fiam itt kulcs, ájjá be, mert már kiürült a demizson!
-Jól van fater!
-De tolatva gyere!
-Jól van!
Fater hátulról irányít, benéz, kinéz:
-Gyere-gyere!
-Jól van!
-Gyere még, szedd alá!
-Oké!
-Szedd alá, szedd alá!
-Szedem de ennél jobban nem kéne!
-SZEDD ALÁ, A KURVA ISTENIT!
Erre alászedte és padlóval betolatott :DDD
Faterra rádőlt a lugas és csak ordított:
-MONDTAM HOGY SZEDD ALÁ A KURVA IST.....

orv 2009.08.26. 10:10:23

Muhahaha -hát ez telitalálat!
És a hozzászólások!? Hihetetlen ,hogy ennyire egyenkultúrális ez az egész! Szinte mindenki,aki eloszenvedője-részese-szemlélője volt ilyesminek ,milyen esszenciális módon szól hozzá!
Könyvet a Témának-kultúrantropológusokat a horgászsorra!
/ én is hozzáteszek némi jellemzőséget: a telek az újrafelhasznosítás gondolatának bölcsője ,hisz itt jelenik meg az összes levetett bútor,levetett ruha,műszaki cikk ,az öreg rádió mellé jól odafér egy huszonhárom éves kétkazettás magnó,ami már újkorában is csak itt,keleten számított magnónak,a Junosztyi antennája az a hosszú villás drót,amivel sétálgatni lehet a szobában,ez egyébként az ősrégi hűtőre van téve,egyezményesen,ami persze,egy sose használt,és talán ezért 35 éves terítővel van letakarva.
A kertben még mindíg a legkényelmesebb ülőalkalmatosság a hajlított vasvázon műanyagfonatos szék és az NDK-s nyugágy.
Az orosz búvárszivattyú,kimustrált hűtőgépmotorból fűrészgép és egyéb,halálos veszedelmek,ja,beszáradt festékek,lejárt permetek stb. a hangulatos kiegészítő szerepét töltik be.
Ezek később a dunában kötnek ki ,a MAJD ELVISZI A JÉG,UGYIS jelszó kiséretében./

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 10:17:44

@Rocky: Én két éven át bevetettem minden eszközt a vakond ellen, talán kivéve a neutron fegyvert. Mindig kiröhögött. Viszont amikor végre sikerült elkapnom, nem volt szívem bántani. Elengedtem.
Peace!

Más:
A mindenhez értő, mindent tudó helybéli, lehet szomszéd is, aki megbőrözi a csapot, megbuherálja a villanyórát, téliesíti a házat, tuti tippje van mindenre. Mindenki ismeri, mindenkit ismer a tanácsnál, kisboltban, elektromosoknál, szippantósoknál. Barna kopottas disznóbőr táskája vállpántos szíjjal mindig nyakában lóg. A táska tömítőkócot, gumicső darabot, porcelán olvadóbiztosítékot rézdróttal megfejelve, kenőzsírt mindig tartalmaz. Berva, Simson mopeddal, esetenként Toldi kerékpárral jár. A fakó kék munkásköpeny, alatta rövid, bő klottgatya, valamint a svájci sapka, esetleg régi szalmakalap, melynek karimája levágva, csak egy kis rész meghagyva siltként, mindig az öltözet elengedhetetlen része.
Ő Józsi bácsi, aki mindent megold.
A kiskertek elmaradhatatlan tartozéka Ő.

Sákif za morro? 2009.08.26. 10:22:01

@cont@ct: Azért, mert ott volt hely. A ház bentebb van mint az út. Előtte bokros terület, a kerítés is a ház vonalában húzódik. Az utca és a kapu nem igazán alkalmas arra, hogy a tartálykocsi forgolódjon. Így gondoltam a bokros részen jól ellesz a giga-palack. Igaz hogy magánterület, de előtte nincs kerítés. Abba kötöttek bele, hogy mivel nincs kerítés, ezért csúfítja a környezetet. Vagy kerítek, vagy nincs tartály. Végül ügyvéd levelezte velük le (3 hónap) hogy maradhat. Rohadt aktakukacok. :-S

Sákif za morro? 2009.08.26. 10:23:51

@soulclipse: Kérlek... ;-)

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 10:24:17

@Fedup Sári: még jó, mert csak úgy lesz a 2 x 4,5 voltból 9. Merthogy a Sokolba a 9 voltos kis elem passzolt.

Sákif za morro? 2009.08.26. 10:25:14

@zauberpferde: Vakond ellen a legjobb megoldás az, ha egy kétütemű motort odaállítasz a lyuk mellé, a kipufogót meg egy csövön keresztül bevezeted a járatba. Naponta 2*10 perc járatással elérheted hogy rövid időn belül odébb álljon. :-)

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 10:28:58

@Ben Zinkoot: Köszi! Már békét kötöttünk.:)

Sündorottya 2009.08.26. 10:34:39

Jézusom a trágya! Az apám (71 éves és 35 éve telkes) még a mai napig is képes kézzel bekubikulni azt a rohadék gombatrágyát. Undorító büdös, minden évben orbáncos a lába tőle, mert a trágyahordás után már másnap mezitláb gyalogol végig a "birtokon". Mindent termeszt. Gyümölcsöt , babot, borsót, tököt sokat, nagyon sokat, mindenből nagyon sokat. Szezonban mérgezést kapunk, hányunk, fosunk a rengeteg borsóleves-borsófőzelék-rizibizi-zöldbableves-főzelék-sorolhatnám még mitől. De "enni kell fiam, ami van adja a főd!!!" Adja a frászt, halálra gályázza magát, olyan fáradt, hogy nem tud aludni, hatalmas vízerek duzzadnak, sajognak a lábán. Nem hiszi el, hogy a teszkóban 20 forint kilaja annak a rohadék sárgarépának és azt legalább meglehet pucolni, mert ami a telken terem az olyan mint a cérnaszál és KUKACOS!!!!

Na nem akarok hálátlan lenni, valóban jó, hogy mindig van valami primőr. De könyörgöm, ötször annyiba kerül az a nyomorult barack, a trágya, a permet, a vegyszerek, gyomirtók, az a rengeteg munka. Ebbe fognak öreg szüléim belehalni, mert nem ülnek le egy percre sem, de szó szerint. Egész életükben nem voltak sehol, talán a Balatonnál 2-3 alkalommal (SZOT üdülő). Az egész gyerekkorom ezzel telt, gazolni kellett meg örökké szedni valami földönkúszó utálatos növényt.
Aztán eszembe jutott, ha abbahagynák talán abba halnának bele. Most barack szezon van, behordom az ovodába (ládával) ott sok a gyerek, megesznek mindent.

cont@ct 2009.08.26. 10:41:52

@Ben Zinkoot:
Ezt azért is jó, mert a CO2-t visszavezeted
a föld alá. Oda ahonnan eredetileg is való.
Kérdés?
A vakond(ok) csak a kézipoggyásával megy
vagy visza a járatait is?...

GAbica 2009.08.26. 10:45:33

@Varnaik: ebben igazad van, ha abbahagynák, nem maradna sok idejük. és ez tapasztalat.
úgyhogy együk lelkesen a kukacos, rohadt, fonnyadt főd-ajándékot, amíg tudjuk velük együtt :)

hegyilany 2009.08.26. 10:59:04

Kimaradtak a keszlet felsorolasabol a MAV utasellatobol összelopkodott poharak es tanyerok...

En boldogan, falun nöttem fel, nem is tudtam, mifan terem a "telkes". Most aposomekon megfigyelhetem mind a fent leirtakat az otvaros kacatok gyujtesetöl kezdve a haszontalan zöldsegkapirgalason es a sohaelnemkeszulö letesitmenyeken keresztul a szomszedirto tuzelesig es a parlagfuves feljelentgetesig. Evek ota terrorizaltak, hogy mikor megyek mar megnezni A TELKET. Hat megneztem. Kösz, soha többet! Inkabb megyek haza anyukamekhoz falura igazi kertet latni... :)

hegyilany 2009.08.26. 11:03:41

Kimaradtak a keszletböl a MAV utasellatobol összelopkodott poharak es tanyerok...

En boldogan, falun nöttem fel, nem is tudtam, mifan terem a "telkes". Most aposomekon megfigyelhetem mind a fent leirtakat az otvaros kacatok gyujtesetöl kezdve a haszontalan zöldsegkapirgalason es a sohaelnemkeszulö letesitmenyeken keresztul a szomszedirto tuzelesig es a parlagfuves feljelentgetesig. Evek ota terrorizaltak, hogy mikor megyek mar megnezni A TELKET. Hat megneztem. Kösz, soha többet! Inkabb megyek haza anyukamekhoz falura igazi kertet latni... :)

hegyilany 2009.08.26. 11:16:06

Az egesz telkesdiben az meg a szep, hogy ez egy össz-kaeuropai elmeny. Ugyanezek a telkek/nepek/szokasok/cuccok viragzanak minden volt szoci orszagban Vilniustol Pragan keresztul Drezdaig vagy Belgradig...

ügyfélszolgálatos 2009.08.26. 11:17:25

@tmarkee: Idén barátoméknál nyomtuk Balatonon a 8 hónapos kisfiammal és a csajommal, persze a barom szembe szomszéd reggel 7-től felxelt. Barátom fel sem szokott kellni 2 előtt.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.26. 11:29:31

Ritkán írok véleményt egy poszthoz, de ehhez muszáj! :-)
Jó pár évvel ezelőtt volt apámnak egy kis szőllője. Hétvégi családi program volt oda kijárni, és kapálni. Persze mindenki utálta.
Szerencsére bort nem készített belőle, csak leadta a lisztharmat ette termést. Az ezzel realizált nyereséget pedig a szüret utáni parit (6-8fő) el is vitte... :-))
Szép idők voltak.

napalm 2009.08.26. 11:31:06

ezen a bio dolgon nagyon tudok derülni.
falun lakom, sok pestinek van itt a hegy alatt hétvégi telke, háza.
és hát ugye a trendi gyümölcsfák, szőlő.
permetezni? áááá, nem szabad, vegyszer, meghát az unokák........nem adok én mérget nekik.
aztán amikor kimegy a meggyfa, sárgabarackfa (mert elviszi a monília), behal az őszibarack (mert a tafrina annyira legyengíti) akkor aztán megy a sírás-rívás.

malackarosszarc 2009.08.26. 11:42:37

úgy hat éves lehettem, amikor apámnak feltűnt, hogy hétvégén üres a ház, mert a panelból mindenki a Hobbira ment (nem hazudok, abban a házban így hívták a telkezést: Kimegyünk a Hobbira)
mondta nekünk is kéne, anyám meg mondta, hogy részben ott a családi balatoni izé meg amúgy meg minek, de fater aki a divatot megelőzve már 1980-ban is szénanáthás volt februártól novemberig nem tágított :neki telek kell meg hobbi. Hát lett Zsámbékon, 70 négyzetméteren térdig érő gaz. No az első hétvégén ez március közepén lehetett apám olyan allergiás rohamot kapott, hogy az ügyeleten kötött ki, anyám meg idegességében felgyújtotta a vagont (mert nem ház volt a telken, hanem egy kiszuperált vasúti kocsi), este pedig 10 kullancsot szedett ki belőlem, mert a testvéremmel valami bunkerost játszottunk, a bratyó nyert a kullancs vadászatban benne 13 volt. Két hónap múlva el is adtuk a francba az egészet, de anyám szerintem még most ezres tikkelésbe kezd ha valaki Zsámbékot emleget.

Dijie 2009.08.26. 11:45:00

@Ben Zinkoot: Így van...a vidéki ház persze nem azonos a TELEK-kel. Én így érzem ki a posztból, a TELEK egy viselkedésforma. Szóba került Érd, hát röhejes, egyazon utcán belül meg lehet találni a vidéki házat és a TELKET is.

Balance Of Power 2009.08.26. 11:48:10

@Varnaik: Na igen, ez furcsa kettosseg. A parom nagyszulei "eredeti" telkesek, tehat lakhelyukon (Bp. periferia) csinaltak ugyanezt. Soha egy percig nem elveztek az eletet, nem mentek sehova, csak a kert, a kert, a kert. Az utodok persze alapvetoen utaljak az egeszet/mindig is utaltak, tul varosiak ehhez, de az is biztos, hogy az oregeket ez eltette (sajnos a papa nemreg elhunyt)-elteti. Igazabol reg nem volt mar jo a hazassaguk, telen mindig martak egymast (illetve az oregasszony szegeny oreget), de tavasztol oszig legalabb ott volt a kert, hihetetlen energiaval dolgoztak kinn es beke is volt. Es meg kell mondjam, hogy uberelhetetlen a paradicsomuk ize - bio vagy nem bio...

Sákif za morro? 2009.08.26. 11:53:10

@cont@ct: Nálam maradtak a járatok, a kupacokat meg kézi előtolással tüntettem el. A vakond csak képeslapot szokott küldeni. :-)

Balance Of Power 2009.08.26. 11:55:12

Szomszedokrol: nalunk helyiek a szomszedok es igen erdekes, ellentmondasos viszonyuk van a szuleimmel. Legutobb pl. azon balheztak ossze, hogy a szomszed levagott valamennyit faterom utcai sovenyebol, mert a fia allitolag nem latott ki tole, amikor kiallt a kocsival (fout mellett vagyunk). Na, akkor apam beragott, hogy o eladja a hazat stb. Persze nem tette - de azota is rohogok ezen az oriasi konfliktuson. Es persze a bekules is megvolt.
A srac amugy kb. sehova nem jar az autoval, viszont minden hetvegen ki-be all vele es lemossa. Lassan el fog kopni. Rendes emberek amugy, nem adnank oket oda semmilyen pesti illetosegu telektulajdonos szomszedert.

Sákif za morro? 2009.08.26. 11:55:14

@Sz.Lacc: Apádnak szőLLője volt, mi? Helyesírási kalauza az nem. :-S

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.26. 12:02:37

@Ben Zinkoot: az én nagyfateromnak szölleje volt, és permetölni járt folyton.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.08.26. 12:02:41

@Ben Zinkoot: meglepődnél, de a dunántúli nyelvjárásban még az üllés sem ritka.:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.08.26. 12:03:39

és ehelyütt kérem ki magamnak a köszméte nevében, hogy egres legyen belőle:)

Sákif za morro? 2009.08.26. 12:06:21

@Dijie: Én nagyon jól tudom, de a kommentelők jelentős részének el van mosódva ez a határvonal. Megjegyzem, véleményem szerint nem kell lenézni ezért az "öregéket". Nekik ez jelenti a kikapcsolódást, kiszakadást a mindennapok szarjából. A konfliktus onnan ered, hogy mások az értékrendek. Az itt kommentelők jelentős része szerint számítógéppel lövöldözni, csajokat kúrni, kocsmába járni, makramézni jobb elfoglaltság mint szőlőt termelni. A szülők meg nyilván kertben baszkurálni szeretnek jobban. Ez kérem szépen generációs ellentét. :-)

Sákif za morro? 2009.08.26. 12:09:01

@Modor Tibi, Pica pica: Ebben az esetben "szölleje", mert idézted. Az MTA ajánlása szerint azonban szőlője. ;-) És nekem a jó kurva anyámat. :-D

Sákif za morro? 2009.08.26. 12:09:59

@Pica pica: No-no! Hátrébb az agarakkal! A piszkét nem egresezni, hé! ;-)

Balance Of Power 2009.08.26. 12:19:32

@Ben Zinkoot: Ja, csak az nem koser, ha egymasra eroltetjuk. Az en szuleimnel ilyen nem volt, mert eleg hamar abbahagytak a foldturast es maradt a pihenes; de a mar emlitett nagyszuloknel tenyleg soha semmi mas tema nem volt/nincs, mint a kert. Egy baratjuk nem volt soha, a rokonokat nem latogattak (azoktol persze elvartak, hogy jojjenek hazhoz), te meg menjel minden vasarnap csodalni a kertet. Az, hogy neked mas/jobb dolgod is akadhat, kb. fel se fogtak; megkerdeztek, mi ujsag veled, ket mondatig figyeltek, aztan elkezdtek a kertrol beszelni. Aztan csodalkoztak, hogy nem ertenek szot a gyerekekkel meg hogy nem ertik a vilagot se.

LyukasBogrács 2009.08.26. 12:20:00

@Balance Of Power:
Anyameknak szep kertjuk volt. Meg elnek, csak a kert lett ronda. A gyumolcs-, diszfak sorra doltek ki mindenfele nyavalya miatt: vagy maguktol, vagy a szelvihar segitett nekik.
A legnagyobb terulet egy komplett focipalya (igy is hivjuk), ahol az utobbi 25 evben egyszer focizott a barati tarsasag. Viszont hetente kell fuvet nyirni. Egyszer volt mutragyazva, amikor fater szo szerint elszorta marekkal a vegyszert szarazon. Be lehettet loni, hogy honnan es milyen ivben dobta, mert ott felhold alakban kipusztult a fu.
Az almafarol zolden lepotyognak az almak, a kortefarol szinte csak kukacosan, kutyaszarba barmikor lephet az ovatlan latogato. Viszont a paradicsom a tiz negyzetmeter folia alatt tenyleg finom.

dezso__ 2009.08.26. 12:30:55

Van még a hegyoldali telkes. Pár csenevész gyümölcsfa, kókadozó zöldségfélék a szélen (középen kell a hely a nagyratörő terveknek, legyen az bármi).
Kevés a víz, vezetékes nincs is a környéken, mindenki fúrt kutakkal oldja meg. Kevesek fúrnak le az ivóvízig (drága lenne), locsolásra jó az első/második vízadó réteg.
"Inni akarsz életem? Megyek hozok az utcai kútról" (4 km-re van) .

A gyümölcsfákon összesen megterem kb. 60 kiló gyümölcs, persze a kukacos/idő előtt lehullós fajtából. "Nem baj, ami lehullik abból lesz jófajta pálinka".
Ami fennmarad, azt meg nehéz hazacipelni, kocsi nincs, a buszmegálló 30 percre van.
"Vigye a fene, akasztok a szomszédnak belőle a kerítésre egy zacskó ringlót, úgyis aszonta, hogy kijön. "
Egy hét múlva (szerencsés esetben) eltűnt a zacskó, de helyette ott fityeg 15 kiló sárgabarack (kukacos), mert ugye a szívességet viszonozni kell.

Két hétre rá: "Jöjjön szomszéd, kóstolja meg a ribizliboromat. Ilyet még nem ivott" "Holnap is kinn lesz? Jöjjön már át legyen szíves, ásnánk az emésztőt, és jól jönne a segítség. Nekem sajnos kijött az isiászom, de azért majd megteszem amit tudok." "Átjön? Nagyon köszönöm. Asszony hogy van? Vágok süteményt vigyen belőle, egy pillanat. Dinnyét is vágok, sok ez kettőnknek."

Bármikor: " Jó azért ez a telek, megterem minden. Sokkal olcsóbban jövünk ki mintha a boltban vennénk meg a dolgokat. Ráadásul ez friss is, nincs is permetezve. Tudjuk mit rakunk a szánkba, na" "Igen életem, igazad van, milyen jó, hogy a múltkor befőztük azt a 30 kiló barackot, egész télire van friss befőtt. Az mégiscsak fontos"

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.26. 12:44:42

@Ben Zinkoot: Óóóóó, te Modorosblog-ba ojtott Grétsy László, Te!!!
:-)
Amúgy igazad van, de legalább a muszáj-t nem b**tam el (muszály)!!! :-)

Sákif za morro? 2009.08.26. 12:55:45

@Balance Of Power: Értelek én ezzel a ráerőltetéssel. Én meggyet nem eszek azóta. :-)

Sákif za morro? 2009.08.26. 12:57:48

@Sz.Lacc: Tiszteljük meg egymást a helyesírással. ;-) EGYébként az élet más területein is jól tud jönni, ha az embert nem nézik tahónak mert nem tud helyesen írni.

Sákif za morro? 2009.08.26. 13:00:02

@Modor Tibi: Értelek én, de azért vannak fokozatok.
-direkt írja rosszul (asszem)
-elgépeli (angol tudoroknak: typo)
-nem tudja (szőllő)

Az első kettő megbocsájtható, a harmadik ciki. De kezdünk elkanyarodni a témától!

Rocky 2009.08.26. 13:15:06

Aztán ott vannak a tűzesetek!

Apám egy derült nyárelőn azt gondolta 79-ben, hogy nem fogja lekaszálni a 300 nöl-t, ezért "irányított égetéssel" próbálta az agresszív, méteres gazt jobb belátásra bírni...

Na ebből az lett, hogy jött egy lágy termik, szépen elterítette a tüzet kb. 20 méteres fronton!
Először jött a lapátos csapkodás, aztán a vödrös locsolgatás, aztán jöttek a szomszédok is kapával, kaszával... az egész meg égett mint a zsír!
Az egy éves húgom fent aludt az utcán a warbiban, anyám őt menekítette, a szomszéd asszony megy anyámat átkozta, hogy mindjárt leég a házuk, ő meg a kocsit félti...

Na aztán jött még egy széllökés és valami csoda folytán eloltotta a tüzet.

Fater azóta is lelkesen tüzel, úgy tűnik tudatában van, hogy az égiek vele vannak...
(pedig nem tűzoltó, nem is tűzrendész)(alá egészséges erotika)

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.26. 13:16:24

@Ben Zinkoot: Nem hiszem, hogy tiszteletlenség lenne mással szemben, ha az ember hibázik. (főként, ha azt elismeri) Ráadásul "ekkorát".
Mindemellett a tahóság fokmérője sem a helyesírás, vagy egy blogbejegyzés hibájából levont konklúzió.
De ha mégis, akkor elsősorban M. Tibort szeretném megkövetni, mint blogtulajt. Mea culpa!
:-)
(és most igen-igen izgulok, hogy ebben a pár sorban ne legyen hiba...)
:-)
Szép napot!

Sákif za morro? 2009.08.26. 13:23:50

@Sz.Lacc: Félreértesz brada! Általánosságban mondtam, gondoltam, írtam, nem személyeskedni akartam. Célpontom az a gárda, akik szándékosan írnak trógerül. Egy hiba nem hiba, tartja a mondás. Mindenki szokott tévedni. Esetedben arra hívtam fel a figyelmet, hogy te is szőLLőnek írtad. Szóval PEACE! ;-)

Izgulni inkább nekem van okom, hiszen attól cikibb nincs, hogy ely ilyen edukáció után szarul leírok valamit. :-DDDD

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.26. 13:27:27

Nem tudom, mit cikizitek a biot. 200 forintért vettem 2 tő paradicsomot a teraszra, lett belőle 3 kiló, de még terem. De olllllyan zamata van.... a városi barátném kérdezte, miért ilyen fura ez a 'pari' - Mondom neki: - Apró. - Neeem, úgy értem az íze... Mondom: - Jaaa, az a fura, hogy van íze! Merthogy saját, és nem felfújt génkezelt fóliás... - Jaaa, azért volt furcsa! :-)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.26. 13:30:53

@Fedup Sári: amikor mostanában cihelem magammal a laptomomat, hogy tudjam hallagtni a Kossuth rádiót, eszembe jut a kis sokol a két zsebteleppel, mindig az ablakpárkányon - elnyűhetetlen volt.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.26. 13:33:31

@Rocky: nálunk a faluban csak szerdán és pénteken lehet égetni - mi már készen kaptuk a rencert, mi lehetett az előtt, ha ezt sikerült keresztül verni.

scsaba1 2009.08.26. 13:38:11

Ó, b+.... Nem tök mindegy, hogy szölleje vagy szőlője? Furik vagy talicska?

Ez is megérne egy postot, a Grétsy Lászlóval keresztezett Joseph Goebbels.

Sákif za morro? 2009.08.26. 13:46:48

@Prinzessin Erbsen: Nekem van erre rendszeresített rádióm. :-D

Balance Of Power 2009.08.26. 13:51:08

@Rocky: Ez zsenialis ;))))) Nem valami szurrealis cseh vigjatekbol van ez a jelenet?

pakesz (törölt) 2009.08.26. 14:09:24

@Ben Zinkoot: "-nem tudja (szőllő)"
ez szerintem a zalai tajszolasra vonatkozott, azert irtak ugy ahogyan kiejtettek

Sákif za morro? 2009.08.26. 14:10:37

@scsaba1: Az általad felsoroltak nem helyesírási hibák.

Sákif za morro? 2009.08.26. 14:12:19

@pakesz: Lehet akár hallás utáni is. Mint a "mingyárt". Való igaz, nem túl éles a határvonal.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.26. 14:24:31

Hát nem hittem volna, hogy ilyen "mély nyomot" hagyok a blogon ezzel az egy szóval (szőlő vs. szőllő)..
:-)
Mindemellett kérem nilshorgerson-t, hogy írjon még postot, mert JÓ! :-)

Sákif za morro? 2009.08.26. 14:28:35

@Sz.Lacc: Nem-nem, te kb. a harmadik voltál. :-D

IndaMuncher 2009.08.26. 14:48:30

@Prinzessin Erbsen: Ténlyeg, a BŐRTOKOS sokol megvolt? Az volt még menő...

The Green Manalishi (törölt) 2009.08.26. 15:02:42

@F.house: Ja, a bőrtok... Egyébként mi volt az oka a sorba kötött, 2 db "Perion lapos zsebtelep" alkalmazásának? Olcsóbb volt, mint egy db 9 v-os, vagy tartósabb???

Más. Honnan eredt/ered az embereknek ez a dühödt földművelési/kendácsolási hajlama? Valami paraszt ősök génjei, vagy mi lehetett az ok? Vagy talán a szocializmus korlátozott tulajdoni viszonyai között ez adott valami plusz tulajdonosi öntudatot? Mi az ok a mai napig?

Pár éve kellett kilátogatnom egy ismerős telkére. Hatvan mellett, a nagy büdös semmiben "kopasz mint a bika valaga, nem terem rajta lófasz sem". Ami igazán megdöbbentő volt: látványosan unatkozó-szenvedő gyermekei jelenlétében hosszasan fejtegette: "mennyire szeretünk ide kijárni".

Apósoméknál az iszonyú szőlő mellett van még vetemény is, szerencsére visszafogott mennyiségben. Ha nem rohad el, rágja le a csiga, lótetű, szárad ki ("drága ám a víz, nem tudunk locsolni!"), akkor végülis még ehető is.

Egyébként régen szórakoztam ilyen jól blogbejegyzésen.

cd-r 2009.08.26. 15:11:47

na jóvan basszátok meg, kimék a hegybe tőtteni kicsit, meg kipirgáni a borsót !
de előbb dobok a tikok elejbe, aztán majd jól az orra alá kenem a tikszart minden finnyásorrú puhafaszú városinak !

Sákif za morro? 2009.08.26. 15:14:18

@The Green Manalishi: A két sorba kötött elem lényege egyrészt a nagyobb kapacitás volt, másrészt a 9V-os elem nem mindig volt beszerezhető és drágább is volt. Emlékszem, a nagyszüleim VEF rádiója 6db góliát elemmel 1.5-2 évig üzemeltek napi használat mellett. Most a faszom venne bele 6 góliát elemet. :-D

Ez a barkácsolás szerintem az alkotás öröme. Kinek így, kinek úgy sikerül. A foggal-körömmel saját bio szart termelni dolgot én szem értem.... :-S

Ez a Hatvan melletti hely nem a Kopasz hegy (vagy valami hasonló) névre keresztelt geográfiai jelenség? Szerintem tudom miről van szó. Ott még víz sincs. Úgy hordják fel kannában.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2009.08.26. 15:29:18

@The Green Manalishi: basszki, pont nekem is ezen járt az agyam.
Eszembe nem jutna egy kopár, szikes földdarabot vásárolni, aztán szakértelem nélkül elkezdeni "főldet művelni".
Mekkora nagy önámítás, hogy akkor az olcsóbb, meg hogy legalább tudod, mit eszel.
Tény, hogy a háztáji zöldség, gyümi jobb, ízletesebb, de létezik piac, ahol kedves öreg néniktől, és bácsiktól meg tudja venni az ember mindezt.

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 15:44:47

@Ben Zinkoot: Meg a Sokol erre alkalmas méretű is volt. Egy kicsi japán zsebrádiót nehezen lehetett volna odagumizni két lapos elemhez. A 4,4V-os sokkal tovább bírta a strapát.
Az elem állapotának ellenőrzési módszere a következő módon történt. Kinyújtott nyelvvel, egyszerre kellett megnyalni a telep két pólusát. Ha jól megb@szta az ember nyelvét, akkor oké volt. Ha csak halványan bizsergette, akkor hamarosan lehetett kidobni a kukába.:)

scsaba1 2009.08.26. 15:44:47

@Sz.Lacc:

Olcsóbbnak nem olcsóbb, de az valóban igaz, hogy legalább tudod mit eszel. Mondjuk ez akkor bukik, ha éppen elnézed egy helyiértékkel a rovarölő hígítását, és 10 ml 100 ml-t teszel a kannába... :)

Sákif za morro? 2009.08.26. 15:47:13

@Sz.Lacc: Mondjuk ez a piacos dolog is megérne egy posztot a piacon fellelhető antropológiai jelenségekről, öltözködési szokásokról, gasztronómiai kalandozásokról, átbaszásokról. Volt zöldséges ismerősöm mesélt dolgokat. A friss lédús paprika általában a vizes hordóban töltött éjszaka után olyan lédús, meg a túl szép krumplit tartalmazó zsák közepén jó eséllyel bújik meg ócska minőség. Ez utóbbit úgy csinálják, hogy egy nagy csövet tesznek a zsákba. Kívül feltöltik szép krumplival, a belsejét meg a szarral. Senki nem fogja visszavinni, azt hiszik otthon rohadt meg. Az otthoni igaz hogy csoffadt, kukacos, de legalább tudod hogy mi a pálya. A kukac tulajdonképpen jó jel. A teszkós zöldségben nem biztos hogy meg tudnának élni. :-D

Sákif za morro? 2009.08.26. 15:48:36

@zauberpferde: Szórakoztató elektronika olcsón. Hasonló mókás népi játék még a rágjunk alufóliát amalgám töméssel. :-D

scsaba1 2009.08.26. 15:51:48

@Ben Zinkoot:
"Ez a barkácsolás szerintem az alkotás öröme. Kinek így, kinek úgy sikerül. A foggal-körömmel saját bio szart termelni dolgot én szem értem.... :-S"

Pedig teljesen ugyanaz a kettő. Van, akit a saját kezűleg barkácsolt virágtartó dob fel (szigorúan maradék betonvasból kendácsolva és feketére festve), van, akit a negyed kilós, fán beérett, puha és leveses őszibarack.. (Mondjuk ez minimális hozzáértés nélkül nemigen szokot sikerülni.)

scsaba1 2009.08.26. 15:54:14

@Ben Zinkoot:

Kis magyar össznépi lehúzósdi, átbaszósdi. Ez nem csak a piacon fordul elő, hanem mindenhol, az autószerelőtől kezdve kifőzdéig mindenhol.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.08.26. 15:56:51

Szerintem se csak negatívum lehet a telkesség.
72-ben örökölt nagyapám, abból vett telket Balaton-felvidéken. Eleinte egy szerszámos kamra volt a "ház" rajta, de elég nagy volt az ottalváshoz vaságyon, szalmazsákon, éjjel mászkáltak az egerek élveztem hallgatni a cincogást, mocorgást. Nyárra leköltöztünk, a mama hozta a pár szem tyúkocskáját, a kertben MINDEN megnőtt, persze kellett dolgozni vele, de szerintem kitűnő dolog megtermelni, amit eszik az ember. Lett hamar kút is, ami egyúttal hűtőszekrényként is megállta a helyét (dinnye be a vödörbe, úgy belógatva, pont jóra hűlt), míg be nem vezettették az áramot és került egy igazi is. Volt egy kis fóliasátor is, így nőttek a saját primőrjeink (akkoriban még nem volt februárban marokkói paprika a boltban...) Aztán elkezdhették a házépítést, közben nőtt a szőlő, már termést hoztak a gyülölcsfák is. Nekem is volt saját kertrészem, ahol csak magam dolgoztam, mindenféle zöldségem megnőtt benne. Iszonyúan élveztem! Soha annyit nem bogarásztam, mint akkor, s soha annyit nem tanultam a természet működéséről, mint ott.
A mai napig lemegyünk néha, bár a szüleim kevesebb esélyt adnak, mint a nagyszülők régen. Csodálatos a táj, a kilátás, éjjel ragyog a Tejút az égen, teli van minden madárral, bogarakkal, egyszóval: él. Egy városi patkánynak mindenképp a Paradicsom egy ilyen zug. Sajnálom azokat, akiknek nem ilyen telkes lét adatott.

zauberpferde (törölt) 2009.08.26. 15:59:04

@Ben Zinkoot: Bizony ezek mentek az "úttörőben", a "kis elektronikus" szakkörben, meg az Öveges prof. bácsi.

Sákif za morro? 2009.08.26. 16:12:00

@zauberpferde: Méret... Mi másra találták volna ki az un. "tejgumit"? :-)

Sákif za morro? 2009.08.26. 16:13:02

@scsaba1: Igen, bizonyos szempontból ugyan az a kettő. Én mégsem álltam még neki soha zöldséget termeszteni. A földben legyen giliszta, vakond, stb. Nálam a fákon kívül max. gyep.

Sákif za morro? 2009.08.26. 16:14:18

@scsaba1: Lehúzósdi. Csak amíg az autószerelőnél tulajdonképpen default ez van, addig egy jámbor, mosolygó, fejkendős nénikétől nem ezt várnád. Ajánlom elolvasásra Péter Annának a Malackarajon írt cikkét a házi tojásról.

scsaba1 2009.08.26. 17:12:34

@Ben Zinkoot:

Nem olvasom a malackarjat, mert szerintem súlyosan modoros és sznob.

Miért várnék mást? Az önkormányzatnál sem várnám azt, hogy utalgatnak némi kenőpénzre, különben évekig húzódik az építési engedély, "oszt" mégis...

A jóságosan mosolygó helyi kisboltostól sem várnám, hogy egy-két tétellel jóformán napi szinten át akar baszni.

Szóval érted: közmorál. (Huh, lehet, hogy ez a szó is modorosnak számít? :) )

Alapvető élelmiszer 2009.08.26. 20:45:57

@Grigorij: Kissé túlliheged a dolgot. Én pl. igenis, kiröhögöm az ilyen embereket. Nem tiszteletlenségből, hanem egyszerűen nem tudom megérteni őket. Amikor a hétfő reggeli kávé mellett elmondom, hogy én ezzel és ezzel és ezzel töltöttem az időmet, míg ő elpanaszolja, hogy milyen hullafáradt, mert a hétvégén gazolni kellett a telek veteményesét, és látom a szemén azt az epekedést, hogy ő is inkább menne pl. Esztergomba kirándulni, mint én, de birka módjára péntek délután újra a telekre indul.

2009.08.26. 20:51:27

@zauberpferde:

A tetten ért vakondot (egy modoros nyelvész itt már fölényes mosollyal szólna közbe, hogy _vakondokot_) nem is szabad bántani. Hajnalban lesben kell állni, megvárni, amíg mozog a túrás, aztán lapáttal finoman kiemeled, és szép ívben átbaszod az Öblös telekszomszéd veteményesébe.

A "mindenhez értő, mindent tudó helybéli" megvan, ő az, akinek a fusizós okossága miatt beég a falban a vezeték, az egész falu áram nélkül marad 2 napra, elárasztja a korom a lakást, árvíz lesz az utcában stb.
Ja, és reggel hétkor már pityókásan érkezik javítani. Ez nála alap. :(

Orsi_229 2009.08.26. 23:54:26

OFF @tff: az a nyelvművelő, és nem a nyelvész, oké?

EsGyé 2009.08.27. 00:18:47

Vakond temahoz csak a nagymamam receptjet tudom ajanlani. Turas x kukorica "csuta" + gazolaj amit felsziv. A fenti kepletet a lyukakba gyomoszolve, kb. egy napot ott tartva elkoltoznek a kis rohadekok. Nem eskuszom a hatasra, bar neki nagyonis bejott. A viragoskertje anno vakondmentes volt. Enjoy! :)

Nullszög 2009.08.27. 01:32:13

Megjött a kedvem a telekvásárláshoz...

Sákif za morro? 2009.08.27. 08:27:32

@scsaba1: Modoros és sznob, de nem ez a lényeg. Ki kell szűrni a lényeget a sorok közül. Rengeteg érdekes és hasznos ötletet lehet ott találni. Én kedvelem.

A közmorál nem modoros. :-D

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.27. 09:18:40

Bp-en éltem, munkába menet elautóztam mindig egy kis tóparti nyaralóövezet mellett. Másfél szobás lakásban éltünk, bennünk is megfogalmazódott, hogy kéééne egy telek. Kert, zöld, jó levegő. De belegondoltam, hogy oké, lemegyünk, ha akarunk, de oda muszájból is kell menni... Nem lehet kutyánk, kiszárad a fű, egy kerti parti előkészítése 3 nap (gazolás, fűnyírás, takarítás, bevásárlás, stb) Hagytuk a fenébe, vettünk kertes házat. Lett kutya (2), lett kert, fű, fa, virág, a gyommentesítés megoldva (mulcs, kavics illetve jól megalapozott sűrű fű, ami 'kinyomja' a gazt magából), és ha van is muszáj-munka (2 év után minimális), be lehet osztani. De újra nem kezdeném 10 évig. Két nyarat végiggürcöltünk (értsd: márciustól fagyokig), igaz, a második szezon már nem volt durva, még nyaralni is eljutottunk.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.27. 12:23:49

Ugy látom a telek mindenkiben érzelmeket pendített meg.

Mindenkinek van valami pozitiv, vagy negativ élménye a telekről.

A telkesekkel nekem csak egyetlen problámám van, ha panaszkodnak.
Pedig a telek csupán a szociális foglalkoztatót pótolja, az embernek szüksége van, hogy valamit csináljon a kezével, Eifeltornyot gyufa szálból, katonaság alatt cérna grafikát, és ha éppen a telek akkor sufnit, úritököt, kacsaúsztatót, mindegy csak ő csinálja. Persze ez fárasztó sport, de mozgás, jó levegő, aztán még az az érzése is meg van, hogy most jól kifogott az üzleti világon, maga termeli meg magának, nem a gonosz kereskekedőknek van kiszolgáltatvan, ezen nem csak permet nincs, de ÁFA sem, szóval valamit még hozzátett, a gyalázatosan kevéske munkabéréhez. Aztán meg hátha marad valami utána az unokáknak, amiről majd jószívvel emlegetik.

Tulajdonképpen boldogok a telken, de boldognak lenni nem divat, ezért inkább panaszkodnak.

Én egy hosszú túra után allig birtam hétfőn felmenni a lépcsőn, de nem mertem panaszkodni, mert ettől csak hülyének néztek, de tulajdonképpen büszke voltam magamra, és a fáradság az is az élmény része, a telkesek is pontosan így vannak ezzel, mert az a fáradság nem ugyan az, amit a melóhelyen húzol le . (Sajnos kevés embernek öröm a munkája, ezt a telekkel lehet kompenzálni.)

És a ha jól meggondoljuk: az ember természetes közege mégsem a panel lakás a 9.emeleten. Egy kis körül kerített földdarab a világból azért az mégis csak emberközelibb, bár hol is legyen az, a balatonon, vagy a Csermőkén, ez már csak pénz kérdése, de a lényeg ugyan az.

strohmann 2009.08.27. 21:09:51

@malackarosszarc:

"nem hazudok, abban a házban így hívták a telkezést: Kimegyünk a Hobbira"

Én kecskeméti (idősebb) rokonoktól hallottam hobbinak nevezni a hétvégi telket, szőlőt, gyümölcsöst. (hobbikertből). Aztán a hobbi szó szélesebb értelmével kevei a víkendet. "Víkendből csinálod?" De ez egyedi tévesztés lehet, a hobbi(kert) és a víkendház összemosodhatott nála.

cd-r 2009.08.27. 23:47:46

@Prinzessin Erbsen: mondjuk pl rejszolni jobb, mint ásni, ettől függetlenül biztosan van akinek az utóbbi is örömet okoz. :D

2009.08.27. 23:52:08

@Herr Strohmann:

Heves/Jászság vonalon az én időmben a "hobbi" kifejezés a telekre az alap volt.

Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.28. 18:49:32

Ha már a Heves/Jászság vonalról van szó, arrafelé volt egy kiparcellázott rész, tanárok kapták, hogy nyáron is legyen miből kereset, sokan oda jártak veteményezni, gyümölcsfáik voltak, stb. Egy-egy szezonban csoportosan mentek ki a zsebkendőnyi telkekre, oda-oda kiabáltak egymáshoz, vagy épp kalákában sorra végigkapálták egymás földjét. A katedrán szoknyában, blúzban, pasiknak ingben nyakkendőben tanító emberek itt fülig koszosan, trikóban, sortban melóztak. Akkoriban ment az Isaura, el is nevezték "Ibituba-birtoknak" a helyet, volt aktuális Leonszió, Zsanuária, Alvaro, Miguel úr... :-))))))))))))

decebál 2009.08.29. 12:36:31

kora tavaszi nagytakarítás (mackóban, erre a célra örökrekihelyezve a helyszínre), konyhának nevezett: összes smirgli tapintású műanyagcucc, vegyes csorbabögrék, alueszköz, tavalynyári mocskostepsi újramosása 30lnyi langyosvízzel, melegedőszünetben találtam rá a konyhaszekrénysírban: Rákszirom konzervdobozban, gyártó hely: Saigon 972ben, igazi uniqum ezért még tartogatjuk. hálónak nevezett: összes büdös ágynemű szellőzik a napon, pár órát, majd vissza az ágyneműtartóba, legalább 4 hónapra, mire újra jövünk hálózsákkal. a telket több család használja, a mi régi ágynemühuzatunkon az ő ágyneműhuzatuk, amire rákerül még egy-két garnitúra, mosógép humánerőforrás (minek is), mosónak nevezett: gyerekmediben vízcsere előtt lehet nagyotmosni, néha buli után edényt is. fűnek nevezett: medi aljat lyukasztó irtóerős, háncsnak való gaz, fűnyíró beletörik, talán a mosószerektől erősödött így meg, vagy az öblítőhiánytól. faháznak nevezett szigetelőanyag: használtbarnanájlonharisnya, angolvécének nevezett: mellette vödörvízzel, pókhálóswcpapírral, ablakberagadva (vagy 4 éve) kocsibeállónak nevezett: sokadszor javított agyontört beton, akadozva nyíló kertkapuval és tovább és tovább... és még idillinappalinak nevezett: fabulonnaptej a tvn, alatta nemtudomminekgyűjtött újságpapír, meghatározhatatlan kiindulási és végpontú nagyonhasznos vezetékek fejmagasságban, vaslábú pirosműbőr garnitúra (gyantázószettnek nagymelegben kiváló) felette makraméújságtartó, fésűtartóbőrkép kistükörrel, és mégis, legszebb nyaraink színhelye...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.06. 18:24:11

A telken bármi is van, ahhoz hozzá lehet építeni. Soha nem egyszerre, egyből befejezve, hanem évente. Mindig egy kicsit más színű anyagokból, hogy azért látszódjon: ez telek. Az egymáshoz hozzábaszott és minőségileg a fürdőszobában mélypontot vevő dolgok Mekkája.

Aki ettől érzi magát férfinak, kedvére barkácsolhat, és ez nem magyar jelenség. A kalapálás, csavarozás ugyanúgy pótolja/kiegészíti a férfiasságot, mint a nagy autó. Íme az eredmény, nagyon kemény sufni-tuning oldal:
thereifixedit.com/

moli 2009.09.23. 14:50:50

@LyukasBogrács: """Kimaradt a grillezes (talan mar volt kulon posztban): IFA fekdobban lobog a tuz"""

mi wartburg felnit hasznaltunk

moli 2009.09.23. 15:09:26

@szalkasgerenda: """+ kerti csap mellett ultrás tégely"""

:DDDDDDDD

:DD

2009.09.23. 15:14:13

@nosferato:
"Íme az eredmény, nagyon kemény sufni-tuning oldal:
thereifixedit.com/"

Ezeken besírtam. :DD

moli 2009.09.23. 15:24:09

@The Green Manalishi: """sokaknak volt "igazi" kertje Debrecen mellett, minden gyerek gyűlölte, nem lehetett semmit csinálni, legfeljebb segíteni a földtúrásban..."""

jelen. Debrecen-Pac. fold nem volt, csak homok. szedtuk a léalmát. meg szilvat a foldrol muanyag hordoba, hadd erjedjen.

miutan nagyapam eladta a telket, meg evekig jartunk szedd-magad...

halistennek volt vizes is Tiszalokon, az boven ellensulyozta. 8m-es ladik, kesobb kajak is.

pakesz (törölt) 2010.01.27. 15:10:11

@El Topo (Sgt. Elias): "Apám egész nyáron, a fájós térdeivel négykézláb szedte a gazt, én meg a faszom tudja, mit, de folyton talicskáztam."

tenyleg ez egy nagyon LOL

Rothstein 2010.04.20. 03:34:42

Vizes telek, Holt-Koros part, csodalatos elmenyek. Legjobb bulik ott voltak minden evben es ha volt vele munka, hat abban max kellemesen elfaradtunk a jo levegon.
Jelentem vik(k)endhaz, -telek valamint a hobbi itt is el(t). :)

C4rt3r 2010.09.20. 13:18:57

@vészmadár (pica pica): Amit ugye magyarul piszkének hívunk :D

hátsó szándék 2013.11.16. 10:00:25

Mire jo egy telek:

1. Ki lehet oda baszni minden felesleges lomot a varosi lakasbol, melynek kovetkezteben regi lepukkant szarjaid egesz eletedben kiserteni fognak, sosem szabadulsz meg toluk igazan.
2. Ha egesz heten gurizel a melohelyen, gurizhetsz meg hetvegen is.
3. Ha esetleg nem gurizel hetvegen is, meg lehet az a kellemes erzesed, hogy most eppen gurizned kene, tehat a folyamatos enyhe, lappango buntudat garantalt.
4. Telen felfagy, nyaron leeg, egyebkent meg egesz evben felveri a gaz+parlagfu, illetve feltorik, ellopjak, megrongaljak, stb.
5. Ha feldobod a bakeszt, vitatkozhatnak rajta az orokoseid, argumentumkent felhozva az "en jarok oda tobbszor, en koltottem ra/dolgoztam rajta tobbet",stb.

A hulyenek is megeri.
süti beállítások módosítása