Na helló, szia, szevasz, van nálatok terasz? Csángó brékesek, szevasztok! Otthon szülő anyukák, szevasztok! Józsi korábban kellően kivesézte a családcentrikus nők témakörét, akiket úgy említ a szakirodalom gyakran, hogy szivolák. Ők azért hagyják a klasszikus női szerepet önnönmagukon manifesztálódni, hogy ezzel erősítsék férjük-urukkal való összetartozásukat, nehogy elmarja mellőlük valami vérmes kis picsa. Hiszen a mai világban nehéz már olyan gavallért találni, aki még tud udvarolni.
Definíció
Önképzés és mások oktatása
A születendő csöppség részére azonnal nevek után kutat. Ha a természetbe vonulás előtt legalább felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezett, akkor Excelben szűri le előbb a kereszténység előtt is létező magyar neveket, hiszen magyarok vagyunk, vagy nem? Esetleg melléjük veszi a Conan a barbár bármelyik epizódjában felbukkanó női szereplők neveit, majd ezeket az utolsó 5 év névadási adatai alapján növekvő sorrendbe rendezi. A legritkábbat, ami leginkább egy indonéz sziget vagy egy gyógyszer (jó esetben kúp) nevéhez hasonlít, kiválasztja, a listán szereplő következő három nevet pedig megjegyzi, hogy majd más anyukáknak ajánlhassa.
Ajánlja. Te sem akarhatod, hogy összetévesszék a gyereket kezdetű érvelését önmagával kicsit vitatkozva azzal zárja, hogy ilyen különleges névvel viszont fontos az első benyomás. Amelyet természetesen a megfelelő nevelés garantál, ehhez terhességének ötödik hetére beszerez a világon minden tudást, és a fennmaradó 35 hetet ennek továbbadásával tölti. Megtudhatod tőle, hogy a második trimeszterben csak piros ételeket szabad enni, a talpad idegvégződésein át minden fontos szerved elérhető, de ő mondjuk a fülcimpádon keresztül is tudja, ha akarod, megmutatja. (Nem akarod. Megmutatja.) Közben folytatja, nem jó, ha csuklasz, minden csuklásnál lecsöppen egy vér a szívedről, rá a gyerekre, vagy mittudomén hová. Alul már nem esik ki, azt biztos. Nem kedvelik a biológiai megközelítést, magát a „terhes” szót sem, hiszen a gyermek nem teher, hanem Isten ajándéka. Az állatorvosi megközelítést sem kedvelik, azaz a vemhesség, ellés és tőgy kifejezéseket ne használjátok a közelükben, illetlenség.
Szóhasználat és kényes témák
Habár egy részüktől korábban maximum azt tudtad meg, hogy ők ugyan nem szopnak*, mert az közönséges és megalázó, ahogy gömbölyödnek, egyre többet hallod, hogy mennyire jó Vincével, most kipróbálták hason is, csak előtte díszpárnákból ki kellett zsaluzni egy inverz terhes nő alakú öntőformát. Sokkal nagyobbakat élvez, és kipróbálták a popószexet is, hátha így rugalmasabb lesz az altája, és ezzel elkerülik a gátszakadást. (Nem kerülik el.)
Legitimációt érez arra, hogy a korábban szűk barátnői társaságban kitárgyalt témákat akár szülei, nagyszülei, és főleg vadidegen, életük hátralévő részében eredetileg még néhány alkalommal kúrni tervező férfiak társaságában hüvelyi higiéniáról, irrigációról, placentáról, nyákdugóról beszéljen, esetleg mutatja is, hogy mindezek nagyjából hol találhatók – amit elnézek, férfitársaim évszázados nyilvános faszigazgatásainak büntetését a kollektivitás szellemében vállalom.
(*: faszt)
Szülés és vonzatai
Na érjünk el oda, hogy megellik. Eljő az evangélium ideje, kijön a kis Sándor (végül ezt választotta, mert női névben különleges). Hónapokig tartó vívódás ér ezzel a végéhez, melyben először az otthon szülés, aztán a fürdőkádba szülés, majd az otthoni fürdőkádba szülés merült fel lehetőségként. A védőnő kiguglizása után kiderült, hogy vannak bábák is, majd dúlák következtek, végül 1-2 katmandui sámán. A megfelelő weboldalak magyarra fordíttatása után felmerült a vízbe szülés mellett a szentelt vízbe, vagy egyenesen Isten ölébe szülés, vagy egyből diplomaátvevő talárba, igazgatói karosszékbe beleszülés, az jó ómen.
Az ősanyák nem tudják előre, de én igen, hogy végül mégis csak a kórházi szülés mellett maradnak, hiszen ez TB-re ingyen jár, nem azért fizetek ennyi adót, hogy másra költsék (közös teherviselés és közjószág teljes meg nem értése). Természetesen itt két beikszelhető extra marad, az egyik az apás szülés (amit ő papás szülésnek hív), a másik a videokamerázás. Ezt beikszeli. Sándor születése után a gerlepár egymást már csak anyának és apának hívja, amelyre való rászokás egy esetleges (és szomorú) gyerMekhalál esetén nem fogja megkönnyíteni együtt maradásukat.
Innentől kezdve a piros ételt kell enni jellegű tézisek új sora jön, de immáron a gyermekre vonatkoztatva. A társaságban eddig kellemetlenül forgatott szex témát (hiszen többé jóformán nem szexel) felváltja a szoptatás. Nagyon bedagadtak a bimbóim, az egyik kicsit ki is sebesedett (WTF!). Ide tartozna az is, hogy nehezen jön a tejem, valamint az ehhez kapcsolódó üvegfúvási műremekek bemutatása, DE ez nem kerül szóba, hiszen az ősanyának mindig van teje. Természetesen jut apának és anyának is belőle. Sándor hagy. Isszák, mert ez természetes, nem találnak ebben semmi kivetnivalót. Egy mondat közepén előkapja az egyik mellét, amelyen a diszkréció jegyében falatnyi kis mellbimbóját figyelmességből 14 centi átmérőjű zalahús vagy parizer takarja. Nem csoda, hogy a gyerek mellészopik. Mindezt a korábban említett félidegen férfiak és nagyszülők társaságában.
Szembesíti az elbotlott anyákat
A vendéganyukák, akik egyenként és együtt is több gyereket neveltek fel és járattak egyetemre, itt megtudhatják, hogy mindent az elejétől fogva teljesen rosszul csináltak. És minden rendben a gyerekkel? – kérdezi, mert az ő tudása és jósnője számításai szerint már életben sem kéne lennie annak, aki előbb tudott beszélni, mint úszni, első három évében nem vitték fel 6000 méterre és nem lakott legalább egy hetet egy kőszáli sas fészkében. A rossz anyukák nem jól reszelték/darálták le a zöldséget, és eleve nem jó zöldséget, így nem indul meg a fogzás, az ínyzés, és egyéb, korábban felelőtlenül gusztusosnak vélt testrészek fejlődése. A gyermeknek értelemszerűen fogacskája, hajacskája van, meg kakikája, pisikéje. A bébikre ez nem vonatkozik, a gyerekek szara a bilikorszak alatt a legbüdösebb, ezt és kizárólag ezt nevezi a magyar nyelv „kakának”, á-val a végén. Pólyások és kamaszok csak simán szarnak.
Az ősanyának ez ügyben „csupán” a pelenkákkal szemben van averziója. No nincs szó ápolatlanságról, a társadalmi együttélés szabályait betartja, csak ő a szükséglet-kommunikáció híve: ő ugyan nem pelenkázza. Majd látja a gyereken, ha kell neki. Olyankor felkapja, és kiviszi a teraszra és eltartja messzire. Egy erről szóló dokumentumfilm néhány jelenete alatt 3x szart a parkettára ugyanaz a gyerek, tehát még kicsit under construction ez az évezredes módszer. De majd elkészül! A demokrácia sem tökéletes, csak annál jobbat még nem találtak ki. Ugyanezek az anyukák legalább 3, de – a józanész határain belül – maximum 27 éves korukig szoptatják mindhárom gyereküket.
Viselkedése falkában
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.03. 12:59:56
Köszönjük szépen :-)
kücsük 2009.06.03. 13:10:26
A férjeik jó esetben ősapák :) bringával járnak kardigánban, a gyereket a bicikli hátulján csomagként hordozzák. Egész délután játszótereznek és osztják az észt a rossz anyáknak.
Szevasz. Én is rossz vagyok :)
Nadsat (törölt) 2009.06.03. 13:23:35
RobDN 2009.06.03. 13:25:09
karom 2009.06.03. 13:28:18
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.03. 13:38:57
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.06.03. 13:53:10
Jaj, ez sajnos nagyon pontos diagnózis. A teljesen pontos kórismézéshez még az is hozzátartozik, hogy noha a kórelőzmények általában tipikusak (az ilyen már tizenhat évesen is képes a tv shopból rendelni, holott az csak 12 év alatt és 76 felett normális) sajnos ez mindenkit utolérhet. Bár a legtöbb nő azért szerencsére hamar helyrejön ebből és például felneveli a gyereket.
Marcellus_Magnus 2009.06.03. 13:54:31
Külön örülök, hogy megint előjött a téma, ugyanis így belinkelhetem ezt:
www.youtube.com/watch?v=tJRzBpFjJS8
mama ottmarad 2009.06.03. 14:19:03
Viszont mindhárom féléből vannak egycsillagos, kétcsillagos és hármcsillagos fokozatok, vérmesség/veszélyesség, felelőtlenség/felelősség, aggódás/lazaság tekintetében. Külön kategóriába tartoznak az egygyerMekes, a kettő és a sokgyerMekes szülők, megérne egy hasonlóan "szakértő" posztot.
Ez talált, süllyedt :)
kicsibuta 2009.06.03. 14:24:31
silayn 2009.06.03. 14:36:21
de a sándor szar, legyen inkább Zádor, Benkő, Csobán, Tardos vagy Mikán! innen loptam: sokgyerek.blogspot.com/
malackarosszarc 2009.06.03. 14:38:37
raoul_duke 2009.06.03. 14:46:21
IndaMuncher 2009.06.03. 15:02:55
"Kész eleget hallottam" érzésem lett tőle. Gratulálok!
scarlet ruby blue 2009.06.03. 15:19:51
Krunpli · http://www.mobilize.hu 2009.06.03. 15:49:02
Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.06.03. 15:50:02
Balance Of Power 2009.06.03. 16:08:19
Naumov 2009.06.03. 16:29:01
Ritkán szoktam bármilyen blog olvasása közben hangosan felröhögni, de most majdnem megtörtént (az otthoni fürdőkádba szülésnél)
archieanderson 2009.06.03. 16:52:46
www.youtube.com/watch?v=tJRzBpFjJS8
Amúgy terhesség kapcsán azok se rosszak, akik körülrajongják a leendő Ősanyát, és "kis trónörökösnek" hívják a születendő gyerMeket :P
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.03. 17:15:26
Aztán csodálkoznak, ha felnő és ilyen blogokat ír :-)
afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2009.06.03. 17:22:01
Tapasztalatom szerint a hulyeseg (itt az osanyasag erossege) annal inkabb no, minel tobb ideig tartozkodik otthon az anyuka a kisdeddel.
En szerencsere hamar visszamentem dolgozni, igy a babanetrol is hamar "lejottem", valamint kivivtam osanya-tarsaim utalatat.
En lettem a "rosszanya", aki eloterbe helyezi az anyagi javakat a gyermek szellemi, erzelmi es termeszetesen fizikai jolletevel szemben.
De nekem ne mondjatok, hogy kis idore a terhes no, bocs, allapotos, aldott allapotban levo kismama nem lesz mind ilyen idiota. En pl kepes voltam harom koteg, ezer eves Kismama magazint megvenni a helyi konyvtarban terhessegem, bocs, aldott allapotom kiderulesenek elso napjan. Onnantol pedig nem volt megallas...
TH 2009.06.03. 18:28:40
TH 2009.06.03. 18:30:16
anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.03. 18:31:29
silayn 2009.06.03. 14:36:21
Szerintem elég görény dolog másnak a blogját idecitálni ilyen módon. Olyan emberét akit nem ismersz...
Tolerancia is van a világon, fogadd el, hogy van aki máshogy él mint te és ne "gúnyold" a háta mögött.
anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.03. 18:40:00
Ez persze nem vonatkozik a fenti posztra ami nem személyeket hanem egy jelenséget kritizál igen szórakoztató módon. :)))
_Budabitch_ (törölt) 2009.06.03. 18:49:54
Azt a gátját 9 hónapon át vajákos banya kenőcsében poshasztó ősanyját neki, azt.
greggrant 2009.06.03. 18:50:22
Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2009.06.03. 18:55:27
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.06.03. 18:59:30
magyarul nem értő barátom riadtan összerezzent, majd sürgősen kivonult a konyhába, miközben én röhögőgörcstől fuldokolva lecsúsztam a fotelből a padlóra :D
igen a poronty anyukák külön postot érdemelnek, mellyel régóta adós vagyok, kollégám már megírta az ő verzióját
hazasember.blog.hu/
Teasing Angel 2009.06.03. 19:00:35
amúgy nem vagyok egy kárörvendő tipus, de találkoztam olyan ősanyával, aki a terhesség alatt mindent végigcsinált (beszélgetés a magzattal, szülési terv - nem vicc, VAN ILYEN, stb stb), aztán lett belőle jó kis császáros szülés, pedig ugye még meg is beszélte a gyerekkel hogy hanyadikán és hogy szülessen meg (ez sem vicc). nesze neked ősanya..... vízbenszülés, bába (bocs, dúla!), gátvédelem, homeopátiás szülés, zenekiséret, stb
Démétér 2009.06.03. 19:00:39
suo tempore 2009.06.03. 19:00:54
valamiért vonzódnak az ikeához, az lehet a kaptár, természetesen hordozókendőben cipelik a legkisebbet, a következő már a pocakban, a középső babakocsiban, a legnagyobbat meg apuci cipeli
kötelező tartozékuk a kendő, buggyosgatya, tarisznya
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.03. 19:05:13
suo tempore 2009.06.03. 19:06:23
marcivagyok 2009.06.03. 19:15:14
Tibort mára kivesézted:D jöjjön a modorosság :D
marcivagyok 2009.06.03. 19:18:22
jaj, nem tudtam ilyen oldalakról, de húúúúúúh, nagyon nagyon ott van.
"Gyerekek" nem tudom melyikőtök írta, de már egy ideje nem volt ENNYIRE eltalált posztotok.
hamarosan minden "hülye ismerősömnek" elküldöm!
Köszönöm
Pelydzs 2009.06.03. 19:25:19
Maxi respect!
A zalahús nekem is odab*ott!
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.03. 19:27:47
További jellemzők: csakis szoptatja a gyereket, mert neki annyi teje van!, még jut a szomszédnak is, sőt, az a legjobb, ha 3 éves korig szopik a gyerek. Legjobban azt szeretné persze, ha már serkenne a bajsza a lurkónak, de az már hálstennek ütközik a gyermek természet(ellen)es fejlődésével.
Télen is mezítláb jár a Scholl/Birkenstock szandáljában, lábkörmei ápoltak, ellenben a sarka szanaszét van repedve. Eleve jellemzi valami slamposság, nem ápolatlan, de érzik rajta, hogy csak hideg vízben mosdik a hajnali nap fényénél birkazsírból erjesztett bioszappannal.
Otthon éjjel-nappal szól Sebestyén Márta-Kaláka-Ghymes-Berecz András univerzumból valami CD, tévé ELEVE száműzve a lakásból, vagy kölcsönadva a szülőknek, súlyosabb esetben el van jótékonykodva.
Az ősanyát gyerek nélkül is felismerni, mert úgy sugárzik, mint Észak-Korea, jelenleg, (ha sikerül elkapni a ritka pillanatot, akkor talán épp apuci mutatja neki a cserregő nádiposzáta élőhelyét).
Grgabácsi 2009.06.03. 19:30:59
A díszpárnából kizsaluzott terhes nőt formázó inverz öntőformán dobtam le az ékszíjat, onnantól már mindegy volt :)
Nge Swazili Mbeko 2009.06.03. 19:34:51
Tib 2009.06.03. 19:35:52
Mekkora post! :-))))))))
Remélem egyszer lesz egy kicsit későbbi fázis is az anyák szereptévesztései vs. kamasz gyerek témában is! ("Hát ez a hála???", stb. :-)))
Tib 2009.06.03. 19:37:50
kalandfereg 2009.06.03. 19:41:10
Raadasul mindezt ugy, hogy tobb ponton is azonossagot velek felfedezni az itt taglalt tipus es sajat magam kozt...
2009.06.03. 19:45:58
'Anya most kitörli a popsimat'
suo tempore 2009.06.03. 19:50:18
mentem okádni
cseho · http://autizmus.blog.hu 2009.06.03. 20:08:06
egyébként meg nagyon jó írás, gratulálok!
Tengertánc (törölt) 2009.06.03. 20:08:32
I'll be Beck! 2009.06.03. 20:13:35
Annyi még igaz, hogy az ember - még, ha nincs is kimondott kedve egy bűzös (mondjuk a modor meg a moderálás kedvéért) nunihoz - azért valahol kihívásnak érzi, hogy megmártsa a dákóját valamiben, amiből egy (tegyük fel) négy és fél kilós cucc kijött ÉS állítólag "feszes". Tudjátok mekkora feje van egy ilyen kölöknek? Hát nézzetek utána. Erre van statisztika.
mobo 2009.06.03. 20:14:08
a babahordozás tök jó és praktikus, és megkímél egy hatvanezres babakocsitól/húszezres kengurutól, mert egy magad csinálta anyagcsík is jó hozzá: nem csoda, ha a babaipar nem népszerűsíti, így az ezt tanító nők hasznos munkát végeznek.
Szülési terv: szintén jó, megijed tőle a doki, és esetleg odabüfög valamit, mielőtt (egyéb esetben kérdés nélkül tenné) burkot fakaszt vagy gátat metsz vagy valami, amire esetleg semmi szükséged nem lenne, csak mindjárt lejár a műszakja.
Transylvanianmixedgrill 2009.06.03. 20:26:21
Kicsit azonban hiányolatam a Bahiás és Manu Artos batikolt öltözékek említését, biciklizés közben a háton, hason kendőben a testre erősített csecsemőt, a bozontos hajú, szakállas, lennon szemüveges, fehér parasztingben és fekete kalapban vigyorgó, félművelt, Márait és Wass Albertet olvasó bölcsész férjet, akivel együtt járnak templomba idillt és vallásost játszani, otthon viszont gyakran elcsattan azért egy két "atyai" pofon az asszonnynak, ha nincs vacsorára leves...
Sakál lamtitkár 2009.06.03. 20:30:13
fantörpikus(!)
gratula
biboreso 2009.06.03. 20:34:10
tekintve, h nemrégiben sikerült harmadik gyerMekemnek életet adnom, kettő kamaszjellegű mellé, és az elején még némi hasonlatosságot is véltem felfedezni a fenotípus és tenmagam közt...de azért hamar rájöttem, h neeem...
az élményért mindenképpen örökhála, szénné röhögtem magam...hát thx, mindenképpen...;o)
2009.06.03. 20:36:37
ajánlom figyelmetekbe a születéshete című rendezvényt, amit vetekszik a porontyos bloggal...
az otthonszülős brancs egyébként már-már vallásos magasságokba emelik a szülést, mint hatalmas élményt... :)))
ne feledjük az erdélyi túrákat, amit kopott kombival, otthonról hozott parizeres szendviccsel és a poronttyal együtt tesznek meg...
sys 2009.06.03. 20:37:41
Kökényszemű Katica 2009.06.03. 20:41:10
egyébként tökély! :)
Kökényszemű Katica 2009.06.03. 20:43:25
csúcsírás, nekem is nagy témám mióta gyerekeim vannak.
egyet kifeledtél: az apát - legyen az bármilyen státuszú is - mindig PÁROMNAK hívja!
egyébként tökély :)
Kökényszemű Katica 2009.06.03. 20:44:24
Kökényszemű Katica 2009.06.03. 20:47:42
velvet.hu/poronty/2007/01/11/jatszoterek_nepe/
Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.06.03. 21:01:28
@floyd.vi:
na, eddig bírtam a széken.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.03. 21:12:47
scsaba1 2009.06.03. 21:30:10
Én bioanyának hívom őket.
Nagy százalékban a bölcsészpicsák válnak ősanyává/bioanyává. Többségük vega és mivel ész nélkül csinálják, így alultáplált. A "mesterséges" vitaminokat élből elutasítja ("mi is megszülettünk nélküle." - ja b+, régen diftéria ellen sem volt oltás)
A szülésnél ragaszkodnak a természetes módszerhez (mert a gyermeknek is meg kell szenvedni), akkor is, ha a "gyermek" ebbe majdnem belehal, és egy nyolc fős orvoscsapat próbálja meg újraéleszteni.
A kötelező oltásokat következetessen kihagyja, az "gyermek"orvos/védőnő szavát mindíg enyhe kétkedéssel fogadja ("a neten azt olvastam, hogy...." , emiatt persze hamar "népszerű" lesz.)
-----
Ötletelés szintjén valami ilyesmi lett volna, de így már nem dolgozom ki...
Anyatünde 2009.06.03. 21:33:03
Amúgy a posztban leírt anyukákkal NEM elsősorban a Porontyon lehet találkozni URL, hanem mondjuk a mamami.hu-n. ;)
Görbe tükör és viccesen túlzott az írás, ez világos.
Na még talán folytatom.
Addig azonban megkérdezném Anyamadártól, hogy szerinte ősanya vagyok vagy nem :))
Gilderoy 2009.06.03. 21:41:35
scsaba1 2009.06.03. 21:42:35
Ilyen nickel? Simán...
anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.03. 21:43:12
(a kendő szerintem is jó :))
Tib 2009.06.03. 21:49:12
Na a gyerek sem hülye, még ha beszélni nem is tud.
És az anyák hordják a metrón, buszon, stb. Ezek brutál stresszforrások, kezdve a zajjal meg a gyorsulással.
Na mindegy.
szubjektiv 2009.06.03. 21:53:48
Mi a bánat az a szülési terv?:)
@Humbino: "az otthonszülős brancs egyébként már-már vallásos magasságokba emelik a szülést, mint hatalmas élményt... :)))"
nem kéne mindent összemosni, egy jó otthonszülés lehet bizony hatalmas élmény, de még egy kórházi is.
Én örülök, hogy nyomokban sem hasonlítottam soha a posztban megénekelt nőtípushoz:)
biboreso 2009.06.03. 22:01:58
(sztem meg nem...szal ne paráztasd már a jónépet, mert az egyik legstabilabb hordozóeszköz...minen tréfát félretéve most, de télleg...)
suo tempore 2009.06.03. 22:02:39
eloszto · http://eloszto.hu 2009.06.03. 22:04:02
eloszto · http://eloszto.hu 2009.06.03. 22:04:45
sickofitall 2009.06.03. 22:10:41
biboreso 2009.06.03. 22:11:13
de a hordozókendő messze nem arról szól, h lifeg a gyerek a nagysemmi fölött, szétparva a kicsi lelkivilágát, bioanyus és kendője mián...
afrikai nők hordják mai napig hátukra kötözve babáikat...(jó, aztán kiírtják egymást, ha már felnőttek lesznek - de nem hiszem, h a kettő igen összefüggene...:oP)
biboreso 2009.06.03. 22:14:19
sosem csíptem ezt a verzát, egyébként...(sztem eztán sem fogom, ha homokozóskorúvá válunk, sem...:o))
bobotov 2009.06.03. 22:14:45
agresszív harcimalac 2009.06.03. 22:20:12
szixous 2009.06.03. 22:27:11
Ez nagyon nagy :)
bobotov 2009.06.03. 22:32:11
biboreso 2009.06.03. 22:35:52
mama ottmarad 2009.06.03. 22:45:35
Persze, hogy indulatokat vált ki a hülyeség :)
Cinkapanka 2009.06.03. 22:47:57
Az egyik ismerősöm anyukája tartozik bele ebbe a kategóriába.
A lánya neve pedig: Gyöngyvér Alma ( és a vezetékneve is egy virág :S )
zsoci 2009.06.03. 22:50:01
bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.06.03. 22:53:52
1rem1 · http://1rem1.com 2009.06.03. 22:59:52
Márványba vele!!!!
fashionista · http://ourfashion.blog.hu 2009.06.03. 23:02:04
DE - kimaradtak a buszon/témobilügyfélszolgálaton/margitszigeten szoptatásos mozzanatok (te vagy prűd, ha zavarba jössz, hiszen ez a világ legtermészetesebb dolga, isten ajándéka) meg a 'már az egyhónapos gyermek is valóságos zseni, csodásat kakál, lenyűgözően kommunikál, olyan dolgokat csinál, amit mások 6 hónaposan, montessuori oviba fog járni, már most két nyelven beszélük hozzá, hogy jól fejlődjenek a hangképző szervei, stb....
forumuser 2009.06.03. 23:11:43
A popószexszel szerintem mellélőtt a posztíró, de egyébként állat :)
Ja: nem tudom, az ősanya altípusa-e, vagy külön kategória a gyermekét az új spiritualitás/világrend/akármi megteremtőjének tartó "felvilágosult szellem" anyuka.
Nem is tudom, hogyan kezdődött… Talán a horoszkóppal? Vagy a feng shui-val? Mindenesetre aljasul bekúszott az otthonokba, a mindennapi életbe az ezotéria. Na és persze a köré épített marketing. A paletta színes, a Reiki és az auranézés már smafu, a hülye is ért hozzá. Nekem kábé az indigógyerekeknél telt be a pohár.
Anyukák győzködik egymást a picsafórumokon, hogy az ő gyerekük indigó, aztán miután már a szomszéd gyerekről is kiderült, hogy indigó (fene a pofáját), gyorsan ki kellett találni valami újat, amitől különlegesnek érezhetik a különben tökátlagos kölküket; így lettek a kristálygyerekek.
Aztán itt van most ez az otthonszülés. Mert a szülésélmény, az fontos. Ehhez természetesen füstölő kell, ráolvasás meg bába, virágterápia, anyámkínnya. Közben a tökéletesanyukaképző-portálokon arról osztják az eszet, hogy a "mai" nők elkorcsosultak, mert már nem képesek a szántófőd közepén, két kapavágás között kipottyantani a gyereket, hanem kórház kell, gátmetszés kell, császár kell (mer' má' jódógukba' asse tudják, micsinájjanak). Nem is szólva arról, hogy még szoptatni se tudnak a korcsfajzatok, de ez csak azért van, mert nem akarják eléggé; a szoptatni nem tudó nő, akit nem lehet elégszer lenézni és lesajnálni, hogy "jaaa, te nem szoptaaaatsz? Akkor hogyan lesz belőled igazi anyaaaa?", meg is kapják az arcukba szerencsétlenek elégszer, mindenbe belepofázó nagynénik és Tökéletes Magyar Anyák részéről. Csak azt felejtik el, hogy a marhanagy természetességben sok gyerek és anya halt bele a szülésbe vagy lett nyomorék meg debil (Tompika rulz). Persze ha baj van, rögtön ugorjon a doktorbácsi életet menteni, akinek azelőtt két perccel emlegették a felmenőit, ugye.
Miss Marple 2009.06.03. 23:15:10
Különben meg nem csinálhatná mindenki azt, amit akar?... De tényleg.
piroseperke 2009.06.03. 23:16:10
(p.s: a gyermek természetesen legalábbis Waldorf játszótérre, oviba, suliba jár)
hüjegyerek 2009.06.03. 23:16:44
a kedves posztíró Poronty-olvasó-e?? alapos munka ez kérem szépen :))
2009.06.03. 23:20:04
egyébként a kedvenc mondatom: végül a sándort választotta, mert női névben ez különleges :)))
El Topo (Sgt. Elias) 2009.06.03. 23:21:05
Jaj, nagyon ismerem ám ezeket!
Annak idején, hogy-hogy nem, eljutottam egy ilyen szülés előtti felkészitő oktatásra, ahol egy fiatal doki megpróbálta elmagyarázni vagy harminc tyúknak, hogy merre van észak. Na úgy kioktatták a rettentően hozzáértő csajok az ORVOST, hogy szegény a végén menekülőre fogta.
El Topo (Sgt. Elias) 2009.06.03. 23:24:48
lampard69 2009.06.03. 23:24:53
A best of szoptatas az az volt mikor egy tomott etteremben gondolt egyet az anyuka es elokapta a butykost az amugy tok csendes gyereknek. Mentsegere szoljon a dekorativabb fajta volt, ugyhogy jobban esett nekem is a kaja:DD
hüjegyerek 2009.06.03. 23:26:24
hüjegyerek 2009.06.03. 23:27:33
gillian 2009.06.03. 23:38:09
gratulálok, telitalálat :)
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.03. 23:46:49
@El Topo (Sgt. Elias): az egymás gyerekének megszoptatása tulajdonképpen az "átszoptatás" szóval illethető. Annyira szép. "Szólj rá Ricsárdkára, hogy ne szopjon át! Kösz!"
Egy csomó dolog egyébként tök rendben van, meg éntőlem akár az egész gyereket megehetik, csak a "mindenki azt csinál amit akar"-ban ha benne van az, hogy mások arcába tolják ezt az életmódot, akkor benne van az is, hogy viccet csinálunk belőle. És nincs is nehéz dolga az embernek.
Indigó, meg kristály baszod. Úúúgy ám. Nekem plazmagyerekem lesz, ha addig el nem süti valaki ezt a szót. Ha elsüti, akkor LCD gyerek. Ha azt is, akkor kvarc, sav, vagy simán ősgyerek. + kurva nagy TÜV meg ISO9001felirat rajta.
pdjames 2009.06.03. 23:47:06
És a Poronty blogon (tisztelet a kivételnek) tényleg elég sok korlátolt, túlérzékeny és agresszív earth mother jelenik meg, nagyon nem bírják a kritikát, viszont csípnek és szúrnak. Még egyszer, tisztelet a kivételnek.
M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.06.03. 23:48:38
lesőrigó 2009.06.03. 23:56:51
Magenta (törölt) 2009.06.03. 23:58:36
Circus 2009.06.04. 00:02:32
pLacenta, de ezt csak azér, hogy kötekedjek, meg hogy valamiért a röhögést végre abbahagyjam. Vazze, aludni indultam! :)
Amúgy a 'terhes' kifejezéstől a falra mászok, akkor én ősapa leszek? :)
lesőrigó 2009.06.04. 00:02:38
Anyatünde 2009.06.04. 00:12:29
Nick alapján levonni bármilyen következtetést meglehetősen lúzer dolog sztem.
Amúgy nem véletlenül Anyamadárt kérdeztem, és nem téged.
A sajátom a tolkien.hu-s korszakomból származik, és abban a társaságban abszolút jellegzetes és informatív volt, tekintve, hogy rajtam kívül csk kb. 2 másik fórumozónak volt gyereke.
A bölcsészp*csa nálam melléfogás, fehérjetudomány -fehérje-szerkezetvizsgálat témából PhD-ztem, a doktorit már gyerek mellett, a másodikkal terhesen írtam és védtem meg.
coucou 2009.06.04. 00:17:57
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2009.06.04. 00:18:52
Hányni tudnék tőle.
Pocaklakó Pocaklakó Pocaklakó Pocaklakó Pocaklakó
öngeci
Pocaklakó Pocaklakó Pocaklakó Pocaklakó
Ez a leggusztustalanabb gügyögő kurvaanyja,
Pocaklakó
Anyatünde 2009.06.04. 00:35:33
Sarut nem hordok - nem ősanya
Rieker szandált igen - majdnem ősanya
Eltettem a két kisebb köldökcsatját- ősanya
a legkisebbét végül a kórházban felejtettem - nem ősanya
terhesnek éreztem magam terhesen, főleg a két kisebbel a végefelé - nem ősanya
hordozókendőben cígölöm a legkisebbet - ősanya
bevásárolni testvérbabakocsival járunk - nem ősanya
A placenta látványától csaknem rókáztam - nem ősanya
Megszoptatom az aktuális legkisebbet házon kívül is - ősanya
A férjemet időnként páromnak emlegetem - ősanya
Nem lel ki a hideg a pocaklakó szótól - ősanya
kéretlenül nem osztom az észt baba/gyerek témában (sem) - nem ősanya
az első és a harmadik terhességemet végigdolgoztam - nem ősanya
gyakran sütök otthon kenyeret, kalácsot - ősanya
ha van otthon, rakok a kenyérbe teljeskiőrlésű búza-, sőőőőt rozslisztet is (valamelyiket) - ősanya
az imént zacskós fokhagymalevest kanalaztam - nem ősanya
Tovább is van, csak már unom írni.
Anyatünde 2009.06.04. 00:36:26
Ez meg egy nagyon gusztustalan hozzészólás volt. Egészségedre. :-P
Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2009.06.04. 00:41:22
Ezen borultam! :D
LyukasBogrács 2009.06.04. 01:07:49
A férj, a nagyobb gyerekek, a rokonok életének pokollá tétele?
A mindenkitől automatikusan elvárt első szóra ugrándozás?
Csak eszembe jutott, amikor a tél kellős közepén a város utolsó telerakott patikájába kellett mennem fagyoskodva anyatej-serkentő teáért (két szatyorral). Utána otthon hónapokig annak a teának az undorító szagát kellett elviselni, mert abban úszott az egész ház. Télen meg hova nyitogassam az ablakot?
Na, ott ment el a kedvem az élettől...
gyz 2009.06.04. 01:18:39
annyit hozzátennék (3 gyerekes apaként), hogy ugyan egy tipikus ősanyánál szörnyűbb jelenség kevés van, az a nő azonban, aki nem produkál legalább egyet-kettőt kismamaként/kezdő anyukaként a fenti dolgokból, annak nem lennék a gyereke.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.06.04. 06:44:56
sprenczl 2009.06.04. 06:53:34
scsaba1 2009.06.04. 07:24:43
Komolyan venni egy ugratást és sértődötten rámozdulni meglehetősen lúzer dolog. Nem tettem szmájlit, mert nem gondoltam, hogy kell (mert annyira egyértelmű, hogy poén), de már belátom hiba volt.
Másrészt a kutya sem kérdezte, hogy miből PhD-ztél...
Ez ilyen homloktetoválás akart lenni, hogy: nézzétek csak, én doktor vagyok?
Anyatünde 2009.06.04. 07:45:06
Nem homloktetoválás, hanem reakció a bölcsészp*csára.
Meg arra, hogy a posztban említett típus bizonyos kommentelők szerint kábé befejezi a "magasabb" intellektuális tevékenységet az első gyerek megszületéskor.
A nick-kel kapcsolatban: nekem szóltak már be és vontak le messzemenő következtetéseket csak nick alapján, vsz. ezért nem fogtam, hogy most poén. Megváltoztatni nincs kedvem.
Jobban átgondolva nem elsősorban a poszton toltam föl magam, (másodszor olvasva már tényleg jókat röhögtem) hanem a kommentek egy részén.
A "kutya se kérdezte" mondatra: a kommentek jelentős részében lehet találni olyat, amit a kutya se kérdezett.
Anyatünde 2009.06.04. 08:03:09
Talán csak jelezni szerettem volna, hogy a természettudományos végzettség, a gyerekek melletti továbbtanulás(akármilyen tudományos területen), netán fokozatszerzés és az "ősanyaság" bizonyos elemei - a kommentek egy részében megfogalmazott feltételezésekkel ellentétben - nem zárják ki egymást.
The Green Manalishi (törölt) 2009.06.04. 08:04:45
Várom a szerzőtől a lenőtt-festett hajú, kihízott picsájú suhogósban a játszótéren cigarettázó-rikácsoló, illetve a terepjárós, műkörmös-szolis, csak-egyet-szülök-mert annak-tudunk-mindent-megadni típusokat bemutató posztot is...:-)
cd-r 2009.06.04. 08:13:32
a kifigurázott embertípusok rendre megjelennek és rosszabb esetben megsértődnek a leírtakon, jobb esetben szintén megsértődnek, viszont jófejséget színlelve szmájlikat lőnek ill. vicceskedve védik a fajtájukat, de a legjobb mikor hosszú bekezdéseken keresztül taglalják, hogy ők miért NEM tartoznak a tárgyalt típusba hahahaha na azokon szoktam eldőlni a röhögéstől.
Kísérletinyúl 2009.06.04. 08:43:02
olvastam a családcentrikust is,várom a folytatást
mostmár igazán kíváncsi vagyok,mi is vagyok én :::)))
Anyatünde 2009.06.04. 08:46:52
Én meg a "jajjszegénygyerek lóg a hordozókendőben" kommenteken dőltem a röhögéstől.
Meg azokon, ahol a kommentelőnek láthatóan gőze sincs arról, mit jelent a kisbabás/kisgyerekes lét, de arca és megfellebezhetetlen véleménye az van.
Urbán Gorilla (törölt) 2009.06.04. 09:06:01
Ez a fajta felsőbbrendű kismama kizárólag olyanokra hallgat, akik hasonló cipőben járnak. Akiknek esetleg nagyobb gyerekei vannak, azokat fel is nevelte, az már visszadegradálódott. Csak a kismama (vagy a néha felbukkano kispapa) az alkalmas és méltó beszélgetőpartner. Ez nem ősanyaság, mert vissza fognak térni a normális kerékvégésba, hanem egyszerően egy megmagyarázhatatan felsőbbrendű gőg, amiben magát mindenki más fölé helyezi, a terhességgel kapcsolatban egyetemes igazságokat nyilatkoztat ki egy hetes tapasztalatán alapulva
Urbán Gorilla (törölt) 2009.06.04. 09:11:41
"Meg azokon, ahol a kommentelőnek láthatóan gőze sincs arról, mit jelent a kisbabás/kisgyerekes lét, de arca és megfellebezhetetlen véleménye az van."
Nem kell ahhoz feltélenül pincérnek lenni, hogy egyes éttermek kiszolgálási színvonaláról véleményed legyen (megalapozott).
Egyébként ez is a korábban említett felsőbbrendűséget mutatja, mármint az, hogy "kisbabás/kisgyerekes lét". Mintha ez valami társadlom feletti állapot, az élet teremtéséből eddig részüket ki nem vevők felett aratott erkölcsi győzelem és magasabbrendű kategória lenne, ami alkalmas arra, hogy egy erkölcsi magaslatról, mint szellemi gólyalábakról figyeljék azon egyszerű, méltatlan csírákat, akiknek még nincs gyereke.
Nekem is van, kettő is. Jó nagyok már. De a 90-es évek közepén még nem volt annyira divat ez a felsőbbrendűség. Akkor egy kismamam tette a dolgát, és nem csinált magának belőle glóriát.
Anyatünde 2009.06.04. 09:18:53
figyelj, a porontynak, babanetnek és hasonlóknak van egyfajta "önsegélyező egylet" jellege.sokszor tényleg nagyon hasznos ötleteket lehet kapni kapni. első babásoknak különösen nagy segítség lehet, ha nincs kisbabás-kisgyerekes rokon/barátnő kéznél.
és ebből következően tényleg időnként/gyakran sok a nyígás.
én a babanetet már nem olvasom (idő-faktor...), porontyot is ritkán, inkább, ha célzottan keresek valamit valamelyik régebbi posztban.
többek között az elszaporodó "miért nyígtok ennyit?" és minek az ilyeneknek gyerek egyáltalán?" (már ti. a nyígóknak) beszólások miatt koptam ki onnan.
Urbán Gorilla (törölt) 2009.06.04. 09:22:48
Az a baj, hogy az ilyen fórumok meg internetes lehetőségek szülik a kérdéseket és generálnak problémákat. Az én gyerekeim születésekor még nem is volt szinte internet. Főleg nem akkor, mikor én születtem.
Anyatünde 2009.06.04. 09:31:47
a példának hozott a "jajjszegénygyerek lóg a hordozókendőben" vélemény minden, csak nem megalapozott. ha megnézel egy hordozókendős oldalt (függetlenül attól, hogy van-e gyereked vagy nincs) az elsők egyike, amit leírnak, hogy szorosan kell belekötni a gyereket, mert csak úgy kényelmes és biztonságos.
egyébként szerinted az első gyerek születése nem jelent nagyon lényeges változást egy fiatal pár és azon belül valamivel nagyobb mértékben az édesanya életében? szerintem igen. nem hiszem, hogy gőg és glóriagyártás lenne ezt kimondani.
már sok anyukatárstól hallottam, hogy ennek kapcsán korábbi nagyon határozott, sarkos véleménye finomodott/gyökeresen megváltozott. pl. hisztiző gyerekek témában. és jóval kisebb lett az arca is.
néhány kommentből úgy gondoltam, hogy az írója még előtte van ennek a folyamatnak. ;)
Anyatünde 2009.06.04. 09:33:39
mekkorák a gyerekeid ? (ha nem titok)
nyílméregbéka 2009.06.04. 09:51:51
Ordítva röhögök magamban; különösen, hogy a 4 gyerMekes nagy magyar ősanya kolléganő tőlem 5 méterre ül, ősmagyar nevű gyerMekei fotói közepette.
Még! Mééég!!!
Miss Marple 2009.06.04. 09:56:39
@nosferato: Na jó, abban tényleg igazad van, hogy az ősanyasággal való provokatív hivalkodás tényleg idegesítő. És bizony az is úgy van, hogy aki tőlük különbözően gondolkodik, az nem másként, hanem rosszul tudja - szerintük.
Ja, és ha a lepényevés kötelező lesz, keresek magamnak egy helyes leszbikus csajt az utcában.
Még egy elméleti kérdés: aki nem tartozik egy anya/apa kategóriába sem, hanem mondjuk normális, akkor az unalmas kispolgár, igaz-e?!
Urbán Gorilla (törölt) 2009.06.04. 09:57:53
"egyébként szerinted az első gyerek születése nem jelent nagyon lényeges változást egy fiatal pár és azon belül valamivel nagyobb mértékben az édesanya életében? "
De igen, ez változást jelent, de semmiképpen nem lehet belőle felsőbbrendűségi érzés. A baj nem azzal van, hogy valaki boldog és átszellemült tekintettel egy virágoskertben érzi magát a terhesség során, mert ez természetes. A baj akkor van, mikor ez átcsap kiválasztottság tudatba, felsőbbrendűségbe, okoskodásba, és világ közepe életérzésbe. Ez nem mindenkire jellemző persze, de létezik ez a kategória. Aztán van az a kategória, aki egyszerűen semmi másról nem tud beszélni, de a szülés után sem. A feleségemnek volt olyan ismerőse a szülés után, akivel kb egyszerre szültek, és a nő a 4 órás vendégség alatt másrol sem beszélt, mint a joghurtevés kalandjairól, meg a banán, meg tea meg egyebek, órákon keresztül: "Képzeld, hogy vettem neki gyümölcs joghurtot. Adogadtam neki, elöször kis kanállal, és nem akarta enni. Utána később megint adtam neki, akkor már jobban ette, de inni is akart közben. De végül megette az egészet". Ilyen sztorik órákon keresztül. Na most kérdem én, hogy ez kit érdekel? Én elhiszem, hogy vannak ilyen dolgok, de nem tudom felfogni, hogy valaki évekig csak és kizárólag erről és semmi másról nem tud beszélni.
Van egy 12 éves lányom, és egy mindjárt 14 éves fiam.
scsaba1 2009.06.04. 09:59:45
Akkor menj ki az ajtón, és nézd meg, hogy mi van rá kiírva! Az, hogy "Modorosblog". A blog jellegéből adódóan itt fricskázó-csipkelődő írások jelennek meg, illetve a kommenteket sem kell túlreagálni. Arra ott a poronty.... Broaf... Persze ide is beszabadul egy-egy türhő, mint pl. Zsömike.
Hogy a "kisgyermekes lét" - felvetésedre is válaszoljak (ez aszóösszetétel is súrolja a modorosság határát), én pl. tudom, hogy mit jelent. Az esti kommentet is úgy írtam, hogy a fiam éppen a fejemen ugrált.
Én is járok a gyerekkel tanácsadásra, játszótérre stb. Mit gondolsz, honnan származnak a tapasztalataim az ős/bioanyákról?
Miss Marple 2009.06.04. 10:00:39
Szerintem a legszebb a szír apukától arab vezetéknévvel és ősanyától kapott tipikus ősmagyar keresztnévvel bíró kisfiú.
Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.06.04. 10:01:35
nyílméregbéka 2009.06.04. 10:04:30
"Tegnap megszülettem, anya és én jól vagyunk." "Ma lettem 9 hónapos, már jön a fogam." "2 éves és 5 hónapos vagyok, és tegnap megszületett öcsikém, Zsombor."
Bár lenne még több komment. Ha 500 lesz, kinyomtatom, fénymásolom és osztogatom _humorérzékkel rendelkező_ ismerőseim között :-D
nyílméregbéka 2009.06.04. 10:07:12
Szóval ő egy érdekes jelenség, mind az ősanya-, mind a karrierista típus tanulmányozására rendkívül alkalmas. Azért én inkább az előbbibe sorolnám, mivel a 15 év feletti egyének (akár nő, akár férfi) tekintetében az első kérdése: "Van gyereke?"
:-D
Miss Marple 2009.06.04. 10:09:03
fishermansfriend 2009.06.04. 10:13:16
Aki nem bírja a vért, meg nézni ahogy órákon keresztül iszonyat fájdalmai vannak Anyának, meg ilyesmi, az tán jobb is, ha nincs ott asszonyt támogatni, mikor épphogy saját magát is kéne. Nekünk az volt, jó volt, de nem hírdetem, hogy ez a tuti.
Poronty,
Nem vagyok kategorikus tagadó. Néha van egy-két írás, amit érdemes elolvasni.
Például, hogy mit, miért ne csinálj:
velvet.hu/poronty/2008/03/27/apa_neked_is_ket_hered_van_mint_a_pacinak/
velvet.hu/poronty/2007/10/24/amikor_a_gyerek_eget/
Innen engedjétek meg idézni egyet:
"Metró, reggel, ezer ember. Apuka ezredszer szól a 3 év körüli fiára, hogy hányszor mondjam még, hogy ezt ne csináld! Mire a gyerek: Mér' neked is hányszor mondta az anyu, hogy ne pisilj a csapba...."
Ennyi, nem több.
Urbán Gorilla (törölt) 2009.06.04. 10:14:03
scsaba1 2009.06.04. 10:14:37
Illetve kellene egy post a modoros nem-anyákról is, akik nem akarnak gyereket, mert nem szeretnék feladni az eddigi kényelmes életüket és/vagy karrierjüket. Ez idáig rendben is van, nem kell mindenikinek gyerek, de emellett nekiállnak idióta ideológiát is gyártani hozzá,
"hogy erre a világra nem..." (Itt arra céloz, hogy erre a gonosz világra nem. Tehát 2009, EU- és NATO tag Magyarország, nyugati vivilizáció stb. Basszus, akkor mit szóljon az, aki egy afrikai fejlődő országban él?)
"nem vagyunk rá még érettek" (Ha 30 -35 évesen nem, akkor mikor igen?),
"nincs még olyan fázisban a kapcsolatunk, hogy elbirjon egy babát" (De már 8 éve együtt járnak, ebből 7 évet együtt is éltek már, ha ennyi idő nem volt elég kiismerni a "párját", akkor mennyi kell még?
scsaba1 2009.06.04. 10:19:43
Hö-hö... :)
A kedvencem a "este bekakiltunk". Ha csipkelődős kedvemben vagyok, akkor visszakérdezek, hogy:
Úristen, mind a ketten? Mert a gyereknél még rendben is van, de ha neked 25-30 évesen széklettartási problémáid vannak, akkor menj el orvoshoz, ez nem normális dolog....
scsaba1 2009.06.04. 10:23:16
Mennyit nőttek ezek a gyerekek... Különösen a fejük... :D
scsaba1 2009.06.04. 10:33:23
Amikor a nejem szült, mindenki megkérdezte, hogy: "és papás szülés lesz?"
Mondom: Nem. Nem mert nem bírom a vért, és az egyéb testnedvek egy részét, illetve nem szeretném ilyen kiszolgáltatott és önmagából kifordult helyzetben látni a feleségem. Ott lesz mellette az ikertestvére, ill. a szülésznő is. (akivel szintén baráti volt a viszony, tehát nem a szülésnél találkozott vele először a nejem)
Voltam minden, csak faszagyerek nem...
A sors iróniája: unokatestvérem, aki a leghangosabban érvelt a papás szülés mellett (pl. hogy nem is szeretem igazán a nejemet, ha ezt nem teszem meg neki), sokkot kapott, mire meglett a baba, úgy kellett összekanalazni a végén, majd fogadkozott, hogy soha többet, soha többet, mert ez szörnyű élmény volt...
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.04. 10:53:30
A legrosszabbak a blogírók, pfuájj, azok meg azt hiszik, hogy csak mert sokan olvassák, egyből igazuk van, és ami nem tetszik nekik, azt kimoderálják. Kiskirálynak képzelik magukat posványos alantas világukban, és egy normális könyvet nem olvastak életükben, aztán a'sszik tudnak írni. EGY hülye buzi az összes (egy!:))).
@scsaba1: "hogy erre a világra nem..." - fúúúú, ezek mit érdemelnének. De ez nem igazán anyaság, inkább a mindenen kesergő negatív faszkalapok és az általuk kreaált "miért nem érzem jól magam" okok témája.
@Pete Gorilla: "hogy lehet valaki úgy védőnő, hogy nincs gyereke?" - aki ezt mondja, azt esetleg érdemes szembesíteni azzal, hogy védőnő leghamarabb 18-22 éves kora közt eü főiskolát végző nőből - vagy férfiból (VÉDŐFÉRFI) - lesz, ami közben esetleg még nem ért rá elleni, mert 30 forint ösztöndíjból él, és egyelőre egy nős férfi kúrogatja két házzal odébbról. Vagy a koleszban van valakije egy emelettel feljebbről. Az a baj, hogy erre a válasz: én 20 éves koromra már RÉG szültem, és jön a karrierista nő duma, hogy az milyen hülye. Egy órával később ugyanez az ember panaszkodik, hogy miért olyan kevés a női cégvezető.
BigTwix 2009.06.04. 10:56:46
Hááááááát!
Ez nagyon ott van...
köszönjük
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.04. 10:57:20
Miss Marple 2009.06.04. 11:02:15
szotyirapénzt 2009.06.04. 11:09:26
Meg persze sok hozzászóló kb. ugyanannyira kategórikus, mint a cikk témáját adó típus, csak másként. Szerintem.
@nosferato:
"A lényeg, hogy senki ne ússza meg a modoros kifigurázást. "
Ezek szerint folytatás? Hajrá!
(Bár a szolárium/műkörmös tramplik, vagy az irodistaicák túl könnyű préda lenne.)
ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.06.04. 11:13:07
Az elmúlt évek egyik legfontosabb blogposztja ez. Köszönjük.
The Green Manalishi (törölt) 2009.06.04. 11:26:57
A feleségem azt mondta, jó, hogy én is ott voltam, nem csak a szülésznő, 4-5 holtsápadt orvostanhallgató, meg a legvégén az orvos is...
Természetesen ez is ízlés dolga, ha valaki parázós, ne menjen, én sem agitáltam senki erre.
Na mindegy, én szívesen olvasnám a szolis-szőke vállalkozó asszony anyatípust is, abban is van ám tartalék bőven.
Azután ott van a feltörekvő (jellemzően elsőgenerációs diplomás) sutyesz család, aki a másfél éves gyereknek már kinézte a megfelelő (elit) középiskolát, (már az egyetem is sejthető - Milán már most is minden plüssmacijját meggyógyítja- orvos lesz az ebadta!) az oviban már van angol-német, (anyanyelvű ovónéni!) úszás, lovaglás, tenisz, sakk, zongora, hegedű, számítástechnika (nem vicc!), stb. - persze játék, ének, szaladgálás a legkevesebb - (hiszen az élet nem ez utóbbiakról szól!).
lesőrigó 2009.06.04. 12:20:44
lesőrigó 2009.06.04. 12:42:10
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.04. 12:44:45
Így az első menstruációt megünneplő, a „szüzesség odaajándékozásának lelki előkészítését”, valamint szüléskor a méhlepényt és az anyatejet is megáldó közösség az egy főre jutó felajánlások listáján csak a 104. helyen végzett. Bár a pénzből bizonyára így is jut majd a terveikben szereplő születésligetre, és feltehetően arra is, hogy a holdnővérek és a holdfivérek – a spirituális segítők – az eddiginél is hatékonyabban készítsék fel a nőket az anyává válásra.
Ránk is gondoltak ma egy kis hírmorzsával :-D
Miss Marple 2009.06.04. 12:58:04
klingon 2009.06.04. 13:11:14
es hogy, nyersen? vagy jol atsutve tejszines-fokhagymas martassal?
szotyirapénzt 2009.06.04. 13:24:22
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.04. 13:44:26
Balance Of Power 2009.06.04. 13:54:38
e_e 2009.06.04. 13:57:23
en a porontyon rengeteget tanultam, peldaul azt, h akit en mar reg a fenti csoportba sorolok, az ugyanugy kikeri maganak ezt, mint ahogy mondjuk en kikernem.
szoval egy hordozokendo meg messze nem jelenti azt, h videon mutogatja, amint sandor elhagyja a vaginat!:-))))))))))
ja, es en is tok szivesen hordozokendoznek, ha kepes lennek megtanulni, hogy az istenbe kell folkotni.
na kisztihand es persze az elmaradhatatlan puXAAAA
e_e 2009.06.04. 13:58:07
belefer, marmint GONDOLNI mindenkeppen
Balance Of Power 2009.06.04. 14:09:24
Bejon a kismama az irodaba, huszan korbealljak es csodaljak - nem mondom, 5 percig es 1-2 sztori erejeig erdekes, de fel oraig...?
kicsibuta 2009.06.04. 14:10:00
e_e 2009.06.04. 14:13:20
nem kell rosszul erezni magadat emiatt sem.
sot, elarulok egymuhelytitkot: a gyerekeseket sem feltetlenul erdekli mas gyereke, megfigyeleseim szerint inkabb affele(!) tukornek hasznaljak sajat gyerMekukhoz. aki ugye szebb es okosabb, sot mindig a legszebb es a legokosabb.
Urbán Gorilla (törölt) 2009.06.04. 15:13:51
Mikor az én első gyerekem született, egy TV show stábjában dolgoztam, és mutogattam körbe a kórházban készült képeket. És akkor az öreg, nagytudású hangmérnök félrehívott, és azt mondta "Ne feledd, az embert a saját gyerekén kívűl, senki másnak a gyereke nem érdekli". na akkor megtanultam a leckét. Milyen igaza volt.
kolinda83 2009.06.04. 16:45:19
Ősanya dal: Palya Bea szülésdal
szióka 2009.06.04. 16:46:11
es hogy, nyersen? vagy jol atsutve tejszines-fokhagymas martassal?
Válasz erre
utána desszertnek rá-rántotta
sys 2009.06.04. 17:57:03
ja, persze, a barbár viking harcos, aki rendszeresen földarabolja meg kibelezi az szomszéd falu harcosait, tuti el fog ájulni egy szüléstől.
onnan, hogy nem megyek be a szülésre mer nem bírom a vért, már csak egy lépés, hogy nem pelenkázom át a kölyöt, mer nem bírom a szarszagot, meg nem látom el, ha beteg, mer nem bírom a taknyot, stb.
és még mielőtt vki leősanyázna, engem személy szerint eléggé idegesítenek a gyerekek és nem is akarok sajátot. de pl. a kutyaszart is kifejezetten rühellem, mégis fölszedem naponta háromszor, mer mikor eldöntöttem, hogy lesz kutyám, akkor bevállaltam, hogy ez ezzel jár.
persze hogyha igazából csak a nő akar gyereket, a pasi meg csak úgy hagyja magát rábeszélni (ahogy az általában lenni szokott), akkor eleve el van baszva a dolog.
scsaba1 2009.06.04. 18:12:43
Persze ez rendben is van, mert van aki bírja és bemegy, és van aki nem. De ne legyenek már másodrendű apák és férjek azok, akik kihagyják az egyébként nagyon "trendi" papás szülést.
Unokatestvérem például keményen rákészült, még videókamerát is vett a szülés előtt - hitelre. (Valóban, erre van leginkább szüksége a gyereknek). Nem kormolok, tényleg megtörtént. Engem hívott telefonos segítségnek, mert a Metroban elfogyott az "ákciós" Pana, és hogy a helyette ajánlott JVC van-e olyan jó.
Persze oltottam is közben, hogy: Úristen, most akkor minden születésnapon ez lesz a program? Hogy megnézzük a szülést?
Tehát ő végigoperatőrködte az egészet, nem csak a fejnél ült, diszkréten. Svenkelt, zoomolt stb, többek közt azt is, amikor egy 2 méteres, egyébként díjbirkózó kinézetű orvos valamilyen rafkós könyökszorítással préselte ki a gyereket, mert végletekig a "természetes szülés hívei" voltak mindketten a nejével.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.04. 18:19:44
- éééés forog! ACTION!
- Több átélést!
- Fények le!
- Jöhetnek az őzek!
- 1, 2, 3... autó, 4, 5... egy kutya felugat, 7, 8
- Barmok, barmok! Barmokkal vagyok körülvéééve!
- CUT!
- Megvettük!
Esetleg "nyugi drágám, ezt senki nem fogja látni, utána letÜRÜljük", de Párizsban (Tarvisioban / Bogláron / Pestszentlőrincen) elvesztés kamerával együtt.
scsaba1 2009.06.04. 18:26:01
A viking harcos nem lesz rosszul, hanem amikor látja, hogy mit művel Örzsével a falu vajákosasszonya és a vén sámánja, simán előveszi az összecsukható, kétélű zsebcsatabárdot, és feldarabolja az asszisztenciát...
Sújtson megvetésed, de a szaros dolgokat sem bírom, ha lehet akkor másra bízom. Ellenben felkelek a gyerekhez éjszaka, ha sír, etetem, fürdetem, mérem a lázát stb... Szar apa-e vagyok? (Mondjuk teszek rá, hogy ki mit gondol)
Off: Hehe, kezdünk átmenni porontyba....
scsaba1 2009.06.04. 18:33:40
Úgy, hogy a kazetta végére már némi homepornó fel van véve a szülés után hat héttel - leginkább orális elemekkel. Youtubera/Goldengatera fel, utánna a kollégák erre verik otthon (mert persze valaki megtalálja és utánna körlevélben terjed a link), a gecibbje gratulálni is odamegy a filmes karrier kezdetéhez...
gyz 2009.06.04. 18:58:39
gyz 2009.06.04. 19:09:33
Az meg szerintem elég röhejes, hogy "jaj, nem bírom a vért", ugyanis
1. nem kell nézned
2. kicsit feminin duma. Remélem, nem kiáltasz repülősóért, ha elvágod a kezed.
riata 2009.06.04. 19:16:18
Az ismerőseim között is vannak, akik hasonló okok miatt nem nagyon élnek szexuális életet a gyerek születése óta (vagy legalábbis nem egymással).
Szóval én kihagynám az apás szülést.
sys 2009.06.04. 20:18:08
képzeld, az én ismerőseim között meg olyanok is vannak, akik apátlan szülés után nem szexelnek. sztem hagyjuk is ezt a szülés dolgot, mer rosszat tesz a házaséletnek.
sys 2009.06.04. 20:18:43
képzeld, az én ismerőseim között meg olyanok is vannak, akik apátlan szülés után nem szexelnek. sztem hagyjuk is ezt a szülés dolgot, mer rosszat tesz a házaséletnek.
sys 2009.06.04. 20:24:50
az ősanyák persze ez alól kivételek, ők csak így élveznek el.
e_e 2009.06.04. 21:49:29
ugyan, hagyd el, sys, a tinedzseres kepzetek az arcba maszo, veres vaginarol ugy tunik, megingathatatlanok. nem is hiszik el, hogy fejnel kell maradni, nem NUNINAL (! figyelem: ezt a szot a nogyogyaszom volt szives/kedves/kepes hasznalni!).
ha jol emlekszem, maga modor tibor is retteg.
sajnos, _sracok_, kapaszkodjatokmeg, de az a helyzet, h az apas szules mar reg nem csak egy osanyaval valo parkapcsolatban fenyeget. ugy vettem eszre, kimondottan ritka az apatlan:-)
(es nem, nyilvanvaloan nem normalis, aki csaladi/barati osszejoveteleken szulesvideot vetit le -sztem az sem, aki videozza az esemenyt-, de hat nem is erre gondol az ember LANYA, amikor apas szulesrol beszel.)
scsaba1 2009.06.04. 21:58:57
Hogy buzi-e vagyok? Nem tudom... Pedig egy Bosch flexem is van, és vasárnap délelőtt mindíg flexelek is egy kicsit...
Volt olyan ismerősöm, aki harmincx évesen, két gyerek után váltott a fiúkra, bár ő meglehetősen maszkulin jelenség volt.
scsaba1 2009.06.04. 22:10:57
Pont ezt tapasztaltam irl is: 10 emberből 7-8 cöccög meg kioktat, hogy _szerinte_ miért kellene bent lennem. Ebből 4 még innen a gyerekvállaláson... (lol)
Nekem semmi problémám nincs azzal, aki bemegy, de én sem várom el a nejemtől, hogy bent legyen akkor, amikor az aranyeremet műtik jól-rosszul sikerült helyi érzéstelenítésben, vagy a detoxikálóban a gyomromat mossák ki egy túl jól sikerült pince-hétvége után.
e_e 2009.06.04. 22:32:57
akar hiszed, akar nem, ugyanazt mondjuk:
"Egyébként leszakadhatnánk már az apás szülésről"
-hihetetlen, hanyadszor merul mar fol ez a tema a MODOROSblogon. erdekes, hogy miert kerul mindig szoba, vagyis ki hozza mindig szoba?
temaba vag: a comedy centralon epp a family guy megy, ahol peter SZOPTAT!:-)))))))))))))))))
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.04. 22:46:10
Tulajdonképpen én hoztam szóba az apás szülést, és lassan kezdem bánni :) Talán a klasszikus "a nők szülnek - a férfiaknak meg katonának kell lennie" kicsit félrebillent témát, illetve a "nem tudod, mi a fájdalom, amíg nem rúgtak tökön" bizonyíthatatlan hitelű állítás érdemel még figyelmet. Esetleg ha óvatosan átevickélnénk a díszpárnákból kizsaluzott kúrásokra, az gyógyírt hozna a megrekedt párbeszéd kínjára.
Áldassék a gyermek.
e_e 2009.06.04. 23:16:56
akkor legyen az, hogyha megreked a beszelgetes itt, a modoroson, majd mindig szoba hozom a family guy elozo esti reszet.
"hallodhulye, az mekkora volt, geci, mikor a lois ilyet szol a peternek, hogy..." (family guy zsennnnnnnnnnnnnnnialis, eszetlen)
mennem kell, hiv a szopi, a tronorokos, meg a hercegno.
nem, nem vitazom itt veletek, nehogy elapadjon a tejem!
csok_a_csalad (a legdurvabb...)
gyz 2009.06.04. 23:57:47
egyébként meg egyszerűen szarok voltak az érveid, ezt próbáltam érzékeltetni.
Hogy ki akar ott lenni apaként, és ki nem, az valójában baromira nem érdekel, ki hogy érzi.
hülyeséget felhozni érvként pro vagy kontra viszont felesleges.
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.05. 00:00:27
In eternum.
scsaba1 2009.06.05. 00:36:55
Nem sértődtem, csak "visszaironizáltam", igaz én sem tettem ki 12 szmájlit.
Miért, én hoztam fel érveket? Nem is voltak érveim, tehát ha érveim sem voltak, akkor szarok sem lehettek. Elmondtam az _én_ személyes_averzióimat, de nem kezdtem el "téríteni", nem mondtam ki nagy alapigazságokat...
LyukasBogrács 2009.06.05. 00:46:15
Na végre! BMW, Suzuki, illatosító, spinneres felni, hi-fi, GPS, ki ne maradjanak!
Ha a modoros motorost kifelejtitek, akkor kommentben fogom pótolni!
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.05. 00:56:26
Ha hosszabb, akkor jöhet mailben is!
Asszem 2009.06.05. 07:14:06
Sokan sérelmezik az ősanyák 'felsőbbrendűségét', miközben hozzászólásukból legalább akkora, ha nem nagyobb egó és gúny sugárzik.
Kb. annyira vicces ez a poszt számomra, mintha egy bunkó paraszt kiröhögne egy down-kóros gyereket.
Balance Of Power 2009.06.05. 09:40:05
@riata: Ez izles kerdese. Menzesz kozben is lehet dugni, leglabbis a vegefele mindenkepp. Egyebkent meg, melyik rosszabb, ha felelevenedik benne az apas szules vagy ha a szomszedasszonyra gondol kozben?
@e_e: Hat nemtom, sztem mar az eskuvoi video visszanezese is perverzio tarsasagban. Ha ott voltunk, ha nem.
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.05. 11:40:38
mi lesz a következő poszt lényege? elemezzük, hogy milyen modorosak a megerőszakolt nők, amikor nyavalyognak az őket ért traumákért, és milyen faszák azok a férfiak, akik bántalmazzák a nőket, megerőszakolják, vagy elisszák/elkurvázzák a család pénzét, aztán még jól el is verik a gyereket, stb, mert ez a természet rendje?
egyre durvább lesz a neten tapasztalható hímsovinizmus, és egyre gyökerebb posztok lesznek kitéve.
bazmeg.
vasszűz 2009.06.05. 12:04:57
Tudod, ez úgy van, hogy az ősanya az, aki nem a mindenttudó férfiaknak, a társadalomnak akarnak megfelelni, hanem a gyereküknek és maguknak.
Azt meg egy nő ne akarjon. Mármint önállóan gondolkozni.
A poszt meg teljes mellélövés, posztiíró, látszik, fingod nincs, milyen az ősanya, mi lett volna, ha tényleg ismersz ilyen embereket, és nem leírod szóról szóra, amit a Viasaton vetített "Éjjel-nappal szülők" c. filmben látsz. Elég durván mellélőttél, pedig már kezdtem örülni, hogy végre egy fricska rólunk, ősanyákról.
Egy helyen viszont hangosan nevettem: hogy a kórházban szülés ingyen van. Végülis csak min. 100e-t szurkolsz le az orvosnak, de nem, te olyan okos vagy, és úgy tudsz mindent, természetesen ingyen van.
vasszűz 2009.06.05. 12:07:51
cd-r 2009.06.05. 12:26:00
ez egyre jobb
toljátok még, jó móka lesz !
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.05. 12:26:47
Ernoke 2009.06.05. 13:09:05
noirp 2009.06.05. 13:09:10
Balance Of Power 2009.06.05. 13:09:29
Lazitsatok mar...
Ernoke 2009.06.05. 13:11:42
noirp 2009.06.05. 13:11:44
Ernoke 2009.06.05. 13:14:13
noirp 2009.06.05. 13:26:07
De ükeink nyilván el tudták látni pl. az oxigénhiányos gyereket is úgy, hogy ne legyen baja. Csak mi elkorcsosodtunk bitangul.
Figyeld meg, majd ki fognak ásni vmi avar-várból egy rovásírásos arany-inkubátort. Griff lesz minden oldalán. Minden ősanya-fórum tele lesz a hírrel.
Természet Anya geci húzásaihoz adalék: a kuráré és a sztrichnin is természetes anyag, mégse tesszük az anyatejkakaócskába reggel...
noirp 2009.06.05. 13:37:17
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.05. 13:38:42
váó, 20 nőfikázó poszt után lesz egy autósfikázó poszt, amiben tutifrankó meg lesz említve a szőkenő, aki persze meghúzza a pasijának az audi tt-jét, mert a sminkjével foglalkozik a visszapillantótükörben, ahelyett, hogy a parkolásra koncentrálna. nagy haladás.
bocs, de ezért most hadd ne legyek hálás.
mikor lesz olyan poszt, ahol a kurvázós férfiak modoros mentegetős szövegei lesznek kipécézve?
"jobb lesz tőle a párkapcsolat" "néha kell a változatosság" "a prostik szeretik csinálni" "azzal a szájjal szopjon le, amivel reggel a gyerekeket megcsókolja?" "dehát csak ritkán csinálom" "de igényes, tiszta kurvához mentem" "dehát megengedhetem magamnak a szórakozást néha" "a nő hibája, ha a férfi nem elégedett a szexuális életükkel"
vagy nőverős férfiak modorosságai:
"kihúzta a gyufát" "családi csetepaté" "eljárt a keze" "ellátta a baját" "ittas állapotban kezet emelt élettársára"
vagy nemi erőszak elkövető fikázás:
"ha harisnyát látok, elhagy a józan eszem" "legalább jól meg lett dugva, más úgyse dugná meg" "úgysem volt szűz" "minek túlmisztifikálni" "megérdemelte, úgyis egy büdös kurva volt" "minek vett fel szoknyát" "tudhatná, hogy nem szabad éjszaka egyedül mászkálni" "minek kezdett ki vele" "miért nem védekezett" "úgyis részeg volt" "egy kurvát nem lehet megerőszakolni, biztos megegyezési gondjai támadtak"
@Ernoke:
minden tiszteletem mellett: te mi a faszról beszélsz? mert én elég nyilvánvalóan leírtam.
ismételten csak annyit tudok mondani, hogy bazmeg.
noirp 2009.06.05. 13:42:01
"Elegem volt, a mobiltelefont áruló férfiakból, a szerelvényboltban eladó férfiakból, a banki alkalmazott férfiakból, a biztonsági őr férfiakból, a számítógép szerelő férfiakból, a mosógépszerelő férfiakból, a háztartási kisgépszerelő férfiakból, a növénygenetika tanáromból és az összes olyan férfiból, aki valami olyat tud, amit én nem és nehezemre is esik elsajátítani. Azért megyek hozzájuk, hogy segítsenek, nem azért hogy kioktassanak.
Bárcsak férfi lehetnék a mostani női agyammal!"
1) nem is lehet igazi ősanya, aki tanul, pláne olyat, hogy növénygenetika
2) azért egy ilyen rezzentést kirakni a netre, és nem félni, hogy kiröhögik...ehhez adottság köll
noirp 2009.06.05. 13:43:53
mivan??? elgurult???
Ernoke 2009.06.05. 13:45:56
a posztban emlegetett gusztustalan némbereket is ezért utálom. ők a tipikus nőket alacsonyabb sorba taszító nők. hihetetlen lenézéssel bírnak viselkedni mindenki iránt pl., akinek iksz évesen nincs gyereke. plusz, ha kinyitod a szemedet, akkor láthatod, hogy a feminizmus legnagyobb ellenségei pont az ezen a blogon kifigurázott nőtípusok, akik a sárba döngölnek minden nőneműt, aki nem követi az általuk kötelezőnek ítélt sablonos fasz viselkedésformákat. ha nem viselkedsz úgy, ahogy ők: nem vagy nő. szinte fasiszták.
nem véletlen, hogy a férfiak társaságát világéletemben jobban szerettem, mint a nőkét. tőlük nagyságrendekkel kevesebb lenézést kaptam, amiért nem vagyok Nőies Nő (bármit is jelentsen ez).
túlreagálom én is ezt az egészet, de sajnos picsaallergiám van.:D
Balance Of Power 2009.06.05. 13:51:01
Balance Of Power 2009.06.05. 13:51:33
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.06.05. 13:55:35
De azért számolj utána te is, lehet, hogy kihagytam valamit.
Az ötletek jók, ha megírod egy posztban és elküldöd mailben, szívesen lehozzuk, ahogy az eddigiekkel is tettük.
vasszűz 2009.06.05. 14:05:20
Kövesd csak nyugodtan a sablonos fasz viselkedésformákat, legyél úgy boldog!
Ugye se vérnyúlnak, se nekem nem kell követni. Remélem, szabad. Vagy nem?
Ernoke 2009.06.05. 14:09:50
na mindegy, hagyjuk.:D
Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.06.05. 14:10:15
Balance Of Power 2009.06.05. 14:29:25
hatja 2009.06.05. 14:44:52
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.05. 15:25:05
nyugi, olyan nőtípussal én is találkoztam már, aki fel volt háborodva, hogy nem bólogatok szorgosan az általa elképzelt nőtípus megtestesítésére, és ezért bosszúból tönkre akarta tenni az életem. ez számomra sem újdonság.
de ettől függetlenül, igen, elgurul a gyógyszer, amikor napi szinten azt látom, hogy nem szól semmi másról a beszélgetés, és nincs jobb fikázódási téma, minthogy hogyan szidjuk a picsa nőket. és kivétel nélkül mindet. és teljesen mindegy, mit csinálsz, ha ősanya vagy, akkor az gusztustalan, pfoájj, szexuálisan aberrált lesz a gyerek, ha meglát egy szoptató nőt, az is fika, de ha nem vagy ősanya, és nem szoptatsz, akkor meg biztos önzőpicsa vagy, aki félti a mellét, és inkább tönkreteszed a gyerek pszichéjét hogy nem szoptatod. és ezeket a sztereotípiákat vascsővel verik bele az emberek tudatába mindenhol, és nekem ebből rohadtul elegem van, ahogy abból is, hogy közben a férfiakat ilyen kettősmércével nem mérik, és nem baszogatják agyon, és nem kell ilyen kifacsarodott társadalmi elvárásoknak megfelelniük.
és annak semmi köze nincs a fentemlített nőtípusokhoz, hogy melyik milyen szinten fikázza a többi nőt.
na ennyi.
nem, az én másodnickem selkt-sa. de jó barátságban vagyunk vasszűzzel. :)
@Modor Tibi:
köszönöm a lehetőséget. sajnos nem tudnék belőle olyan posztot írni, amit szórakoztatónak találna a blogod közönsége, úgyhogy azt hiszem, majd a vérnyúlon csinálom meg, mert én inkább sírni tudnék az ilyenektől. és abba gondolj bele, hogy amiket feljebb leírtam, azokat az elkövetők mind HALÁLOSAN KOMOLYAN GONDOLJÁK. a társadalom szintúgy. és ez kurvára borzasztó. és nem modorblog téma.
na, nem rontom tovább a jókedvet.
silayn 2009.06.05. 15:41:22
baszki sírok :)
lárvalányhaj 2009.06.05. 15:44:00
Nem értem, hogy mi a bajod. Ez a poszt nem a nőket általában fikázta, meg nem is volt nőgyűlölő, hanem egy bizonyos _emberi_ magatartásformát karikírozott ki, elsősorban eme embertípus vicces túlkapásaiból - vagy még inkább az emögött meghúzódó túlméretezett egóból és fontosságtudatból - kiindulva.
Nézz meg más posztokat is, azok is mind-mind erre épülnek. Az, hogy te ebbe is az (egyébként ténylegesen létező és ténylegesen mindenütt jelenlévő, és ténylegesen elég káros) patriarchális elnyomást látod bele, az egyes-egyedül a te paranoiádnak köszönhető. Pont olyan vagy, mint az a karakter, akit Woody Allen játszik az Annie Hallban -- tudod, aki minden egyes emberi megnyilvánulásba antiszemitizmust lát bele.
Kevesebb paranoiát, több humorérzéket!
archieanderson 2009.06.05. 16:20:21
Te asszem félreértetted a blog lényegét. Pont arról szól az egész, hogy TÖKMINDEGY, mit csinálsz és hogyan viselkedsz, az másoknak akkor sem lesz elég "jó". Ami neked természetes, az másoknak modoros, de ugyanez igaz fordítva is. Láttad az Avenue Q-t? Abban van erről egy kis dal:
"Nincs célpont nélkül vidámság,
Szóljon hát a tanulság:
Bár a másság téged irritál,
Másnak éppen te vagy, aki más"
Szóval igen, aki elhivatott anya, az modoros Ősanya, aki meg céltudatos, az modoros Karrierista. Hasonlóképp, az a férfi aki régivágású, "igazi férfi", az Öblös, aki meg halad a korral, az Metroszex / Látens Buzi. Pont azért van itt minden ennyire sarkítva, hogy észrevehessük az abszurditást a saját viselkedésünkben és egy kicsit derüljün magunkon, és persze másokon :)
lárvalányhaj 2009.06.05. 17:07:14
"és teljesen mindegy, mit csinálsz, ha ősanya vagy, akkor az gusztustalan, pfoájj, szexuálisan aberrált lesz a gyerek, ha meglát egy szoptató nőt, az is fika, de ha nem vagy ősanya, és nem szoptatsz, akkor meg biztos önzőpicsa vagy, aki félti a mellét, és inkább tönkreteszed a gyerek pszichéjét hogy nem szoptatod"
Ez a probléma meg nem nőspecifikus, hanem igazából mindennel és mindenkivel így van. Bármilyen is vagy, bárhogyan is viselkedsz, bármilyen eszméket is képviselj, mindig lesz valaki, aki lefikáz, és azt mondja, hogy szarul csinálod.
vasszűz 2009.06.05. 17:20:53
Nem, nem jól látod. Van az ősanya, meg a modoros ősanya.
A nem modoros tojik rá, hogy hogyan kritizálják, teszi, ahogy a gyerekének és neki a legjobb, mert ez szívből jön.
A modoros mindezt elméleti alapon teszi.
Tudom, mondom, én is ilyen vagyok;)
vasszűz 2009.06.05. 17:22:50
Itt viszont durva alázások vannak, az Öblösnél pl. fontos az, hogy szopik-e faszt?
vasszűz 2009.06.05. 17:25:09
kicsibuta 2009.06.05. 17:53:09
Alumíniumfoszfát... :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
noirp 2009.06.05. 21:01:06
Az alamónium fém-jegyű, de tűz-jegyű is, mert aztat úgy olvasszák, de meg föld-jegyű is, mer'előtte kiássák. A kohó kéményére meg fengsui kristályt akasztanak.
A foszfát, az föld-jegyű, ha trágyától származik; víz-jegyű, ha a Balatonból;
ha pedig műből van, akkor nem tudom, valószínűszínűsíthetően Géza-a-raktáros-jegyű.
Écsük? :))))))
anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.05. 21:04:06
Kedves Noirp ahogy silayn-nak is megírtam (2009.06.03. 14:36:21) szerintem bunkó dolog másnak a blogját idecitálni, csak mert ti okos fejjel azt hiszitek a szerző egy kifigurázandó "ősanya".
Azt meg kifejezetten sunyi dolognak tartom, hogy nem ott adod elő a kritikádat hanem itt, a háta mögött...
noirp 2009.06.05. 21:05:47
Ámbár! Olvastam, hogy Kínában a parasztgyereket, míg nem volt szobatiszta, olyan nadrágba öltöztették, amin hátul volt egy nyílás. Esetleg bevezethetjük, a biokertben tibláboló csimoták örömére (meg a biokert hasznára, hihi)
anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.05. 21:07:49
Legalábbis internetes kismamafórumok alapján ez a tapasztalatom.
noirp 2009.06.05. 21:08:59
anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.05. 21:09:54
noirp 2009.06.05. 21:10:29
Egy mondat hadd: a fiú Rikárdó is lehet.
noirp 2009.06.05. 21:12:10
anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.05. 21:16:48
noirp 2009.06.05. 21:26:13
Máshol is idézgetik egymást körösztülkasul.
Te olvastad? Bunkó vagyok, de sztem akkor is hátborzongató.
Az igazi persze az lenne, ha a sokgyerekblog_ide_trackbackelne.
archieanderson 2009.06.05. 22:53:53
Kalória 2009.06.05. 23:03:03
gyz 2009.06.05. 23:34:04
a karikatúra az egy olyan dolog, hogy a karakterisztikus - jellemzően rossz - tulajdonságokat, jellemvonásokat kiemeli, tekintve, hogy azon lehet nevetni.
Ha valaki itt félreértett velemit, az te vagy, nem tudom, ennek valami családi rossz emlék, feminista hevület vagy egyszerűen csak az értelmezve olvasás képességének teljes hiánya az oka.
lárvalányhaj 2009.06.06. 00:41:31
Vérnyúlnak az a legnagyobb baja, hogy semmi, de semmi humorérzéke nincs. Ezt már korábbi modorosbéli szerepléseivel is bebizonyította egyszer-kétszer.
silayn 2009.06.06. 06:52:30
Ha úgy idézem a neveket amik eszembe jutottak, hogy nem jelölöm meg a forrást ahonnan, akkor nem vagyok-e bunkó?
Amúgy ,meg felőlem mindenki arról ír, amiről akar, de ha nem akarja, hogy idézzék, szóljon ő, vagy ne írjon publikus blogot.
noirp 2009.06.06. 11:14:29
vasszűz 2009.06.06. 13:55:55
szerinted Magyarországon pelenkáztak?
És tényleg suttyó dolog volt Orsi blogját beidézni.
semota · http://livewithit.blog.hu 2009.06.06. 15:33:43
Ha forrás nélkül idézed, kb. 3 másodperc megtudni azt, hogy honnét volt.
@vasszűz:
Sajnos Orsi blogja elég jól hozza a leírt személyiségjegyeket, úgyhogy ezvan.
Az én véleményem egyébként az, hogy bár minden anyuka ilyen céltudatosan állna a gyerekneveléshez. Inkább lihegjék túl egy kicsit, minthogy teljesen leszarják, hogy mi van a gyerekekkel, akik aztán állami gondozásban, fiatalkorúak börtönében stb. nőnek föl.
rita a felcser 2009.06.07. 11:18:53
Kiegeszitenem a kovetkezokkel.
1.Az osanya hazaban minden egyes targy es elelmiszer termeszetes alapanyagokbol keszul.
2.Be nem venne egy gyogyszert,legfeljebb gyogynovenytea jon szamitasba.
3.Az anya,a no,nem azert szul,mert amikor elmegy a magzatviz nincs visszaut,nem mondhatja,hogy" ja,meggondoltma magam'',hanem azert szul,mert megszallja es atjarja egy ősi,parancsolo asszonyi erő.
4.A babucit kizarolag a sajat agyaban altatja,hogy az kedvere ciczizhessen,amit igeny szerinti szoptatasnak hiv.
5.Nem kinalja soha vizzel a negyven fokos melegben vorosen ordito kicsiket,mert a WHO es LA Leche Liga (ez a szervezet,az LLL ,vezerli az anyat az elso ket evben) azt mondja,hogy az anyatejci mellett nem szukseges a viz.,es ezt kifejti minden aggodo hozzatartozonak.
6.A Kismama fosujsag marhasagan felbuzdulva ,orrcseppnek a picikenek nem valami vegyi merget hasznal,hanem lefejt anyatejet.
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.08. 12:51:52
akárhogy is nézem, a nem szerinti fikázódás nálad csak a nőkre korlátozódik. van modoros nőtípusok, de nincs modoros férfitípusok. a címkék között van olyan, hogy nők, de nincs olyan, hogy férfiak.
úgyhogy sajnálom, de én azzal, hogy az elmúlt 30 posztban nem volt nőfikázás, nem vagyok kielégítve. tőlem fikázd a nőket, de akkor legyen férfifikázás is. és nem, nem vagyok hajlandó férfifikázó posztot írni. még viccből sem. amiket feljebb leírtam, azok kurvára VÉRkomoly mentegetőzések, és kifordulna a belem, ha ebből az igen súlyos problémából éppen én írnék egy bulvárstílusú, humoros, összekacsintós szösszenetet. ahhoz túl sok életet láttam már tönkremenni.
lárvalányhaj, gyz,
mindenki azt gondol rólam, amit akar. nekem meg hadd legyen meg a szabadságom begurulni olyan dolgokon, amik nem tetszenek. feminista hevülettől, humorérzék meglététől, családi történetektől függetlenül.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.06.08. 18:09:30
"akárhogy is nézem, a nem szerinti fikázódás nálad csak a nőkre korlátozódik" - IGEN, mert Tibor férfi. A férfifikázás a nők dolga és a buziké. Tehát a tiéd. Nyámnyogás helyett megírhatnád. Poént mondjuk nem tudom, hol szereznél hozzá, de tényfeltáró még lehetne... vagy most mi van, védjünk meg? Most én írjam meg, hogy de utálom, amikor nem hajtják le a deszkát?
"sajnálom, de én azzal, hogy az elmúlt 30 posztban nem volt nőfikázás, nem vagyok kielégítve"
Te egyébként SEM vagy kielégítve. Mi ez, kívánságműsor? Könyörgöm, tök igazad van, fikázzák már le akit le kell, de fikázza le az, aki erre érzékeny és minden részletét meg tudja fogni, azaz: például TE. Nehogymár Tibi arról írogasson, amit te nyögsz be. Írd meg baszki, sokkal több szenvedély van benned ahhoz, hogy kivesézd a témát, mintha nyögvenyelősen egy férfi minden igyekezetével hozzányúlna a témához.
Ez nem a közszolgálati tévé, hogy ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit. Itt annak van igaza, aki vicces, és aki meglátja magában is a faszfejet. Majd aztán jönnek az epilepsziások, hogy zavarja őket a fehér háttér, a kosárlabdázók meg a "cicus kedvelők", hogy miért focis vagy éppen kutyás kép van a fejlécben, meg a külföldiek, hogy miért nincs angol fordítása a blognak, miféle oldal ez. Egyúttal szólni kéne az ORTT-nek, hogy a Modoros részrehajró, és elmulasztott beszámolni a Debreceni Virágfesztiválról is.
Ernoke 2009.06.09. 08:52:03
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.09. 13:33:38
váó. ezt megkaptam. és még haragudni se tudok érte. riszpekt.
Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.06.09. 16:05:15
egyébként, bocsánat, de én basztattalak téged a szexuális életeddel? na ugye. akkor léccives, te se basztass az enyémmel. képzeld, attól, hogy valaki feminista, még lehet rendszeresen orgazmusa.
meronem 2009.06.09. 16:34:16
Khm, míg más emberek megvalósítják életük álmát, stb, ők virtuális csoportokba szerveződve terjesztik az ősigazságot, például képzelet modorosságokról tanítanak hónapokig, évekig. Végül már ???? Közben kis foglalkozások keretében az emlékbe eltett fájlokból, kurzívan szedett hétköznapi szavakból készíthető postok alkotását és azokon való céltalan élcelődést sajátítják el.
Az ősanyaságot talán egy hormonális állapot indukálja. Az ezen vagy a többi semmitmondó kifejezéseken való vihorászáshoz és pörgéshez milyen kórélettani vagy ideggyógyászati elváltozás szükséges? :)
Ja, modoros: tarda.blog.hu
Ernoke 2009.06.10. 12:57:31
plusz: itt senki nem tanít semmit és senkit. napi üres perceinkben, munkahelyi üresjáratokban járunk fel röhögni. kicsit más, mint az ősanyák napi 24 órában művelt elviselhetetlen debilitása és arroganciája.:D
Lorenzaccio 2009.06.17. 01:04:56
kIára 2009.06.17. 16:15:42
- Sütjük...
- De maga egyedül van! És nem is süti!
- A tele lévő faszom és én szerintem maga is egyedül van... NINCS PUNCIFÁNK!
Ha valaki nem ismerné:
napirajz.hu/archives/2005/08/05/fank/
2009.06.17. 22:42:02
hatja 2009.06.19. 11:56:42
homar.blog.hu/2009/06/19/elportasodnak_az_ikea_dolgozoi
g_ferminadaza 2009.07.14. 13:20:34
Napokig könnyesre röhögtünk magunkat rajta a kolleganőmmel, aztán felolvastam anyukámnak is - aki kimondottan aggódós anyatípus, 63 éves (!) - és ő is majdnem sírt a nevetéstől.
Riszpekt a szerzőnek.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.14. 15:32:27
indapasssucks 2009.07.15. 13:50:07
apajelölt · http://apaleszek.blog.hu/ 2009.07.21. 12:27:56
Minden idők legjobbja!
Köszönöm, Józsi.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.07.25. 21:54:15
gabcigirl 2009.08.31. 23:07:31
Ez az írás tipikusan azokat a nőket parodizálja, akinek a szemében főbűn, ha valakinek közel a 30-hoz nincs minima nyóc kölke és képes azért kárrierista szingli némbernek tartani a még nem "szülteket", mert van valamilyen diplomája meg nyelvvizsgája:)))))
flymazs (törölt) 2009.09.01. 21:20:40
Glg 2009.09.16. 17:02:54
cd-r 2009.09.30. 12:52:14
www.csoppespotty.hu/index.php
eddig nem találkoztam ilyen témájú oldallal, de nyakam rá, hogy ez mindent überel.
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.09.30. 15:24:17
www.csoppespotty.hu/bilitrening_tippek.php
Továbbá a figurák is megtekinthetők itt:
www.csoppespotty.hu/csopp_es_potty.php
cd-r 2009.09.30. 15:28:38
ez most most komoly? remélem nem haragszol, de humorforrásként linkeltem az oldalt, ettől függetlenül bizonyára igen hasznosak a tippek ; )
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.30. 15:28:52
És azt is jól látom, hogy ezek plüssbábuként ("picik kezébe simuló, dédelgetnivaló játékok") is _egzisztálnak_?
Milyen úton jutottál el erre az oldalra? NAGYON érdekelne.
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.09.30. 15:37:45
@HRita: valóban, jól látod.:)) És akár hiszed, akár nem, a potty training iparág nem is kicsi. Ha sikerül, szépen lassan végigvonulnak majd Csöpp és Potty blogján.:))
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.09.30. 15:40:04
www.csoppespotty.hu/vidam_bilizes.php
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.30. 15:54:59
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.09.30. 16:09:34
Ha a szülő úgy gondolja, hogy ezzel az eszközzel fogja tudni oldani a gyerekben a feszültséget, ám legyen. És akkor majd ő lesz az, aki MEGMONDJA a gyereknek, hogy mi ez a sárga meg ez a barna. Persze klinikai teszteket nem végeztettünk, hogy mennyire hatékony a módszer.:)))
Nyilvánvaló, hogy egy olyan relatíve prűd társadalomban, mint a miénk, többen fognak megrökönyödni, mint mondjuk a svédeknél - erre számítunk is. Nem kis fejtörést okozott a magyar név megtalálása éppen ezért. (Én speciel az Aranka és Barnabáson röhögtem magam könnyesre, de aztán mégis Csöpp és Pottynál maradtunk.) És ha másra nem jó a dolog, mint hogy akár ennek a blognak az olvasói kuncogtak egy jót a kis sárgán meg a barna haverján, már nem volt hiábavaló a napunk!:)))
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.30. 16:17:05
Szimpatikus :)
Aranka és Barnabás meg tényleg jó, csak nekem az Arankáról már mindig az aranyzuhany ( szleng.blog.hu/2009/08/03/aranyzuhany ) ugrik be, az meg nem annyira jó, pláne gyerekkel súlyosbítva.
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.09.30. 16:47:02
Nekünk van Aranka ismerősünk... Gáz lett volna, ha meglátja az oldalt...
semota · http://livewithit.blog.hu 2009.09.30. 17:32:29
szerintem tök jó, amit csináltok, mert ezeknél a pici gyerekeknél baromi sokat számít, hogy ne érje őket trauma, még ilyen, látszólag jelentéktelen dolgokban sem. az egyik rokon gyereket például baromi nehezen lehet megtanítani erre, mert mindig visszatartotta, és csak nagy nehézségek árán sikerült rávenni, h időben menjen el, és ez nagyon sok sírást okozott... (Freud elmélete viszont nála nem jött be, mert olyan szétszórt lett, mint mások kevesen.)
cd-r 2009.09.30. 17:50:40
hogy eloszlassan a kételyeidet, egy zenei fórum humor rovatába linkelte be valaki, tehát NEM a kaki és pisi kulcsszavakra kerestem direkt módon :DD
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.30. 18:08:38
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.09.30. 18:17:36
@cd-r: annyira jó lett volna azt írni, hogy "cöcöcö", de hát a webstatisztika egyértelműen mutatja, hogy nem kerestél rá a kérdéses kifejezésekre.:)))
Mostmár csak azt lenne jó tudni, hogy a zenei oldalra ki tette fel. Mert azt tudom, hogy én hol dobtam bele a követ a vécéhumor állóvizébe...
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.30. 21:14:21
Kicsit talán a kapcsolat menüpontban erős, ahogy Pötty és Csöpp emberi neveket öltenek, de baszki, sose nőjünk fel, legalább nem karót nyelt védőnős duma, meg ősanyáskodás, meg babahordozás, gügyögés, mint a legtöbb bárgyú fasznál, aki ugyanúgy segíteni akar, csak nem arra született, hogy 3 embernél többnek kommunikáljon.
Egyébként nem vagyok meglepődve, h a kis szarosok félnek a kakkanattól a biliben. A napokban talán vmi Mr. Bean epizódban láttam, hogy bili volt az ágya alatt, én is halálra rémültem attól, hogy úgy kéne szarjak, ráadásul éjjel, hogy szinte fel se kelek, bár a diszkrét oxigénsátor, amit az ágy köré von, segítene visszaaludni.
Ui: plüss ebolára is vevő volnék:
www.giantmicrobes.com/us/products/ebola.html
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.09.30. 21:35:06
Kiskoromban úgy terveztem, hogy 20 évesen szülök gyereket. 18 évesen úgy, hogy majd 25 évesen. A mai napig (24 évesen) úgy álltam hozzá, hogy majd 30 évesen. Viszont a kommented után rájöttem, hogy bőven elég nekem 35 éves koromban is. Te jó ég, én nem vagyok alkalmas kaki-nézegetésre!
Viszont ha lesz gyerekem, egész biztos meg fogom neki venni a két babát. Két szülinap le lesz tudva legalább. És ha minden jól megy, addigra talán kiegészül a banda Hányival is, na azt majd karácsonyra újítom be a kölöknek :)
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.10.01. 08:29:15
@HRita: Hányi nagyon jó ötlet, feldobjuk a svéd tervezőnőnek, hogy termékvonal bővítésként vegye fel. Jogdíjat hova utaljuk?
Azért nem annyira borzasztó a kakinézegetés, hamar megszokod!:)) És ha a terhesség alatt nem szörfölsz a neten, akkor ősanyaság nélkül tök jól lehet abszolválni!:)))
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.10.01. 10:12:06
csoppespotty.blog.hu/2009/10/01/elmo_es_a_bilizos_blues
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.10.03. 07:04:26
Én Potty-ra azt hittem, hogy Pötty, most esett le, hogy nem.
Arra emlékszik még vaaki, hogy a doodle.com-on, ahol most egy tök jó kínai gyártmányú online időpontegyeztető van, 10 évvel ezelőtt még egy önmagát kiszaró pálcikaember "kalandjai" voltak láthatók?
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.10.03. 08:38:21
Egyébként tegnap köszöntöttem fel egy barátomat a szülinapján (3 gyerekes apuka), és mondta, hogy hempergett a röhögéstől, amikor sikerült beazonosítania, hogy a gyerekei melyik bilizős személyiségtípusba tartoznak. Egy fél órával később meg egy fórumon (ahová felkerült a honlap linkje teljesen a közreműködésünk nélkül) valaki azt írta, hogy Jézusom, ez mekkora hülyeség meg tudományoskodás.:)))) Hát ez a különbség.
Többet is tudnék még írni, de a kisded megkaparintott egy pelenkát (tisztát!) és miszlikbe tépi, ha nem avatkozok közbe...
Celtic 2009.10.04. 11:24:16
csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.10.04. 20:02:04
Meg a következetes tegeződés. Azok a nők, akiket amúgy meg sem ismerne az utcán, rögtön tegeződős barátnőkké válnak a nőgyógyász várójában, vagy az NST-re várakozva. Mert persze minden rövidítést elsajátít a terhesség első harmadában, és lehetőség szerint 3 szoptatós könyvet is beszerez.
fruschka · http://kaleid.blog.hu/ 2009.11.04. 23:59:05
/értsd az én egyetlen csecsemőm, encsembencsem...)
ez csak nekem új, vagy már ti is hallottátok :)?
AZATYAURISTEN 2010.02.16. 20:44:07
Ige, jol olvastad, unalmamban, PEDIG 2 kisgyerek anyja vagyok es kepzeld, meg szoptattam is, es...es...es...hogy ne ismetelgessem a joggal kifikazott közhelyeket!
Vedd mar eszre magad! Haaaa??? Te itt miröl beszelsz?? Szuper poszt, teljesen igazat kell hogy adjak minden egyes betünek, zsenialis!!! Kiegeszitenem meg par ponttal, hogy jobban tudjal aludni:
a gyerMek hordozo eszközökkel!!! hahaha Azok a baszott kendök, amiben a gyerMek születesetöl 1 eves koraig feszül embrio pozban, csak mert az ösanya azt olvasta, tanulta (nem latta), hogy igy a gyerMek közelebb kerül mentalisan is anyjahoz...közben szetcseszi gerincet es a sajat hatat...meg a szoptatas evekig kategoria, alapban...megall a gyerek anyuci mellett tarsasagban az asztal mellet es a polo ala bujik...jo etvagyat! Igen, en is szoptattam, de normalisan, 6 honapig, ahogy az javaslott...es az anyatej a kaveban dologtol meg mindig kavarog a gyomrom, erröl az az ALI G resz jut eszembe, ahol megkinal sajttal egy riportalanyt, majd miutan az beleharap megjegyzi, hogy felesege tejeböl keszült...
Igen, kikapjak mellüket mindenhol, büszken mutatva, igen, ök tudnak szoptatni! (Egyebkent kb. 80 %-a az anyukaknak nem tud, tudom korhazi es baratnöi tapasztalatbol, ez persze nincs sehol hirdetve, mert nem passzol az ösanya szerephez).
Aki meg azt irta, hogy nem ingyenes a korhazi szüles: mifele 100e kerül a doki asztalara? Ausztriaban semennyi, pedig en kertem a csaszart mindket gyerköcnel, mert minek tagittassam ki keszakarva a p...mat, azt mondd meg??? Hogy egy kibaszott ösanya legyek??? Bazzzmeg!!!
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.16. 20:57:40
AZATYAURISTEN 2010.02.16. 21:13:30
AZATYAURISTEN 2010.02.16. 21:55:19
AZATYAURISTEN 2010.02.16. 22:06:22
vincere 2010.02.16. 22:29:40
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 22:59:21
Nyúl, szerintem hagyd el a netet!:)
AZATYAURISTEN 2010.02.16. 23:13:00
El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.16. 23:16:48
Kurvára egyre gondoltunk, hej!:D
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.17. 07:21:39
@AZATYAURISTEN: "egyetlen ferfi csoportosulas sincs" - szerintem a focimeccsek azok azok. Meg a legénybúcsú, bár színvonalban jönnek fel a lánybúcsúk, azért nem véletlenül nem arról csináltak mozifilmet tavaly... Meg az erotika kiállítások, ahol mások feje fölött átnyúlva próbálnak úriemberek pinát fényképezni. Illetve a ciprusi és albán stricik, akik a 300 amszterdami kirakatot "menedzselik", vannak vagy 200-an. Ők a "férfi felsőbbrendűségért küzdő társadalmi szervezetek" :)
Nekem tetszik ez a Vérnyúl amúgy, tetszik, hogy állandóan van benne indulat. Nem mondom, hogy örülnék, ha ő lenne a padtársam, de mondjuk kétnapos osztálykircsin ülNÁK mellé, hogy mégis mi lesz.
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 08:42:31
"de mondjuk kétnapos osztálykircsin ülNÁK mellé, hogy mégis mi lesz." kiokitana az egeszseges taplalkozasrol es titokban felzabalna a szalamis zsiroskenyered 2 perc alatt. letagadna. :)
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 09:15:08
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 09:37:04
Hallottatok mar a "mehlepeny farol"? Külfüldi, publikalt ösanya ritualis: szüles utan a mehlepenyt elassak a kertbe es egy kis aranyos facskat ültetnek ra...igen, igen!
Meg vannak az abortalt embriokbol kivont anyagokbol keszitett kozmetikumok...meg egyik kedvenc filmem, a Fightclub, amiben Tyler a nöi seggekröl leszivott zsirbol szappant gyart es eladja ugyanazoknak...nagyon allat!
Celtic 2010.02.17. 11:21:38
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 12:09:06
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.17. 13:26:52
Szegény gyereket pedig teljes gyerekkorábn agyba-főbe szívatják a hülye neve miatt...
Jó lett! :D
Celtic 2010.02.17. 13:35:46
De teny, hogy meghokkento volt elkepzelni.
AZATYAURISTEN 2010.02.17. 14:12:58
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.04.10. 12:02:11
Celtic 2010.05.05. 07:25:53
velvet.hu/blogok/gumicukor/2010/05/04/megszuletett_akos_negyedik_lanya_aki_bela/
mijuu 2010.06.02. 23:30:53
Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.07.20. 18:53:31
volatil 2010.10.08. 21:41:47
csoppespotty 2010.11.11. 11:39:27
És ti vagytok a legjófejebb blogos brigád!:))
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.11.11. 11:57:47
etuska · http://napietus.blog.hu/ 2011.01.03. 21:31:27
a meghatározás egyébként nagyon jó, jobb nem is lehetne. én csak most találtam meg, sajnos, miután már leírtam a blogomon, miket fogadok meg tervezett utódom kihordásával és nevelésével kapcsolatban...kiegészítem: fogadom, hogy mindenben az ellenkezőjét fogom tenni, mint az itt meghatározott ősanyák!
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2011.02.25. 20:15:35
indavideo.hu/video/Orgazmikus_szules
Kiemelnék 1-2 nagyon szimpatikus motívumot, melyeket őszintén megkönnyeztem:
- szülés közben smárolás
- szülésorgazmus imitálás (többit is)
- farzseb nélküli farmert hordó úr, illetve maga a farzseb nélküli farmer intézménye
- nagyon sok ember körülállás, 1-to-many orgia, birthbang tulajdonképpen
- érdeklődnék, hogy ezt milyen gyakran lehet
- happy birthday éneklés (én azt karácsonykor szoktam)
"Orgasmic birth - it will change the way you think about childbirth - and yourself - for ever." - na az már biztos. Nem tudom, lehet még ennél cifrábbat?
Illetve amíg még a gyerek elég kicsi, mondjuk 3-5 hónapos koráig, addig vissza-vissza lehet tuszkolni 1-1 menetre? Jobb-e az orgazmus, ha a gyerek közben sír? Elemet hol kell benne cserélni? Ha a gyerek 10 éves korában értesülök erről, lehet-e utólag valami update csomagot választani a sima szülésre, ami pótolja a kimaradt élményt? A görögök biztosan tudnának erre valamit! Vagy a japánok! Bennük bízom már csak... ha tudtok róla, hogy lehetne menni simogatónak ilyesmire, szóljatok, ketten szeretnénk jönni.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2011.02.25. 20:33:54
fúbazmeg nekem ez eddig a 10 legmeredekebb dolgok egyike, amit láttam, de persze nem vagyok elég nyitott, és nincs elég indiánpokrócom otthon, hogy ezt valaha megértsem. fenomenális.
Zorita 2011.02.26. 12:19:11
a farzseb nélküli úr valóban büntet :D
sorica123 (törölt) 2011.02.27. 16:04:18
Az van, hogy nem egy darab megoldás van. Nyilván aki első gyerekes, tart tőle, olyan testalkatú, sok koraszülött volt a családban, az jobban fog vigyázni: fater kint marad, ilyen gyógyszer, olyan orvosi felügyelet, minden lesz, mert nehogy valami baj legyen. Még jó, hiszen nem csak egy emberéletről van szó, az anyára van bízva a gyerek élete is. Van, aki meg fel tud ülni, állni, bírja, hát akkor csinálja úgy.
Ezek az orgasztikus akármik meg már eléggé paródiába hajlanak. Bőven nagyszerű már az is, hogyha a nő ott tud lenni a helyzetben, tudja, hogy most ő miért tud/nem tud valamit csinálni, normális-e ami épp történik stb. Azt, hogy egyáltalán nem fáj, azt nem tudom elképzelni, maximum, hogy jó szögben ül/áll/fekszik a nő és nem csak arra tud koncentrálni.
Na mindegy. _Nagy az Isten állatkertje_
évuska 2011.05.03. 00:19:27
Nos, én ősanya vagyok, három is van, meg hordozókendő, meg éppen itthoni fürdőkádba is szültem a kicsit, és nem is mennék szülni máshová többet, meg szoptatok is úton-útfélen, és meg is változtam, és szar a nemalvás meg 7-től a lefektetési tömegjelenet, és tévénk sincs. Viszont nem birkaként választottunk (már 2001-ben is kendő), nem vagyok frusztrált, és eléggé van élet meg öröm az anyaságon kívül is, sőt, soha közéletben, saját testemben, emberemben, könyvekben, zenében, engem érdeklő mindenfélében ennyire otthon nem voltam.
Igen, nagyon megváltozik az ember az anyaságtól. Hormonok, teljesen más életforma, soha többet egy öntudatlan perc, és igen: tapasztalat önmagadról, a tűrőképességedről. Viccesebb is meg egyértelműbb is lettem, amióta itt vannak, sok mindent leszarok, de például jobban idegesít, ha ordítanak a buszon (ma majdnem megütöttem azt a kamaszt, aki a buszon bottal hadonászott pár centire a gyerekem fejétől).
De szerintem egy tapasztaltabb szülő sokkal viccesebbet írhatott volna, csak azért írjátok ezt, hogy a gyerektéma túllihegése gáz, mert még előtte vagytok, és nagyon távol. Kínos lesz majd némelyik szétfikázott jellegzetességben haloványan magatokra vagy asszonyra ismerni. Mert Öblös nem leszel, meg lakógyűlési idióta meg középkorú Jutka sem, de szülő azért valószínűleg igen, és neked is voltak szüleid, és fogsz te még (Bus István!) őssejtlevevő szettel idegesen várakozni a Telki folyosóján.
Tehát ősanya volnék végül is, de amúgy eléggé ugrok a stílusbeli jellegzetességekre (picur, gyerkő, a kis keze/feje), kedves anyafórumomat olvasva is gyakran sóhajtok.
Mikánék csupaszív anyját ismerem és szeretem, hát, nem semmi, amit csinálnak, és nem esett jól ezt olvasnom, de nem ezért érzem felemásnak és néhol ügyetlennek ezt a posztot.
Túl sok, túl éles, és nem találó, teljes félreértés néhol.
Például sokan minden divatos alternatív szirszarba belevágnak, ahogy írja is, de közben épp a szintén piszkált otthonszülők sokkal természetesebben, kevésbé parázósan élik meg a gyerekvárást.
Most akkor oktatok, mert hát ősanya volnék: anyáinkra igenis valami nagyon merev és káros, az ember mint faj sajátosságait figyelembe kevésbé vevő gyereknevelési rendszert erőltettek: ha 25-30+ vagytok, de később is, titeket is hagytak sírni, ti is üvöltöttetek teraszra rakva lila kézzel novemberben a kötelező egyórás levegőzésen a járókában, ittátok az Orizát, és tényleg sokkal lazábbak és élhetőbbek a mai elvek, és tényleg egyszerűbb szívből, nem görcsölve, nem a sok műanyaggal és vívmánnyal élni, nevelni és nem brendonban meg nőgyógyász új autójára szórni a pénzt.
Hiányolom viszont a mosható pelenkát is, ha már jellegzetességeket gyűjtötök, sokkal hálásabb cikiznivaló, mint a hordozás. Ecet, vödör, laminált poliuretán, gyapjúkülső, ez az életünk, lehet mulatni (én meg azon, aki pempörszt szagol).
A kommentelők között egyébként van egy-két megrázóan tudatlan kulturális vak, köztük anyák, itt a szoptatásra, kisgyerek otthon fejlődni hagyására, hordozókendőre, hüvelyemkinetáguljonra gondolok. Mégis, mit vár szerintetek egy újszülött idegrendszere, agya, teste? Rácsos ágyat? Miért szeret annyira ölben lenni? Miért nem híznak rendesen a meg nem érintett babák, miért halnak meg a drótanyás rhesuskölykök? Nem bonyolult.
Még a hordozásról (mert ezt tanítom is, haha): tényleg azt hiszitek, hogy azért hordoz valaki, hogy még alterabb legyen, bár szenved a gyerek, kényelmetlen, szar az egész? Ezt azért kérdezem, mert aki kendőt használ, az bizonyosan babakocsizott is, mert azt szokás, de fordítva nem igaz. Sokan megválnak örökre a babakocsitól, ha igazán megtanultak kötni, és ez nem véletlen. Én egyébként kínosabbnak érzem a morzsás-fakuló huzatú batárt előregörnyedve tolni bálnaként óránként 1,5-tel haladva, benne túlöltöztetett gyerek, cumi láncon, műanyag rágóka, csőrös pohár, plüssállat, esővédő nejlon, takaró, karfa, kiflicsücsök, bundabélésen nyálas pép, és ezek nélkül nekem semmi se hiányzik, viszont húsz kilóval és fél köbméterrel kevesebb az élet. Elég finnyás vagyok, szép a kendőm, szép az összes gyerekem, a baba mindenkire vigyorog, menő vagyok és szabad, és a gyerek se bőg, napszemüvegemet irigylik a tévébemondók és hajgumim is illik hozzá, és jól vagyok.
De persze nem vagyunk egyformák.
www.nol.hu/velemeny/20091222-gyermek_erkezesere_keszulve
Ezt mindenkinek, mert parázni az anyagiakon meg a sok biszbaszon nemcsak vicces és blogbaillő, hanem fárasztó és fölösleges is.
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.03. 07:49:22
Mitya Ivanov 2011.05.03. 10:11:05
az van, hogy, igazad van, bár a kendőt sosem választanám, meg a feleségemnek sem ajánlanám, mert nem bírom nézni, ahogy a gyerek feje lóg alvás közben. Maradok a bálna babakocsinál, 3in1, all in one, teleszkópos, bőrt kivéve fullextra.
évuska 2011.05.03. 11:45:59
Béna kötözéskor van fejlógás. Enyémnek nem lóg, viszont bármit el tudok intézni, nem sír, nem kell lavírozni, buszon kínlódni, bevigyem-kint hagyjam, babakocsit csomagtartóba szuszakolni, ajtót fogni, ha be akarok menni valahová, lépcsőn cipelni, tárolni.
Ja és kornyadnak ám az óvodásfejek a sportkocsiban is, meg aztán ők, főleg ha autóval viszik őket mindenhová, járni sem tanulnak meg valahogy rendesen.
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.05.03. 11:50:46
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2011.05.03. 15:49:25
Amúgy igaza van Évuskának, béna kötésnél béna a hordozó is, ettől még nem lesz rosszabb. A babakocsi is béna, ha bénán teszed bele a gyereket, például hason, vagy alá, vagy csak a tetejére odaTÉPezés. Vagy ha elfelejted beletenni. Vagy például ikreket vársz, és mégse úgy lesz, és az ikerbabakocsiban egy gyerek nagyon LÖTYÖG. Ilyen kockázatoknak vannak kitéve a nemhordozó anyák.
Engem anyukám egy ilyen őssejttel teli aranyjakuzziba szült bele, miközben orgazmusa volt (apukámnak, ezt nem tudom pontosan, nem mertem megkérdezni), ezért 17 még nem dokumentált csomót tudok kötni hordozókendőre, de nem árulom el. Ez tesz indigóvá. A fénymásolók elterjedéséig fájdalmas és szar gyerekkorom volt.
évuska 2011.05.03. 16:00:26
jár2. képes és hajlandó tizenöt méternél tovább sikítozás, földrefekvés, felkéredzkezés nélkül célirányosan haladni. Erdei sétán, ilyesmin azért nem kellemetlen ez.
Tényleg nagy különbség van a hordozottak-majd-járáshoz-szokottak és babakocsiban rekedtek között.
Nosferato, vicces, csak azért erőltetett, nagyon szeretnél blogkirály lenni, arra megy ki az egész, hogy mindenképpen szétfikázzuk az ősanyát, bármit is mond.
Gyereket babakocsiba helyezni biztonságos, előkészületet nem igénylő tevékenység. Gyereket hátrakötni... próbáld ki, megtudod. Valójában nem bonyolultabb az agynak és a kéznek, mint mondjuk a fogmosás, csak az első húsz alkalom nehéz.
etuska · http://napietus.blog.hu/ 2011.05.04. 08:43:39
Plumper_ 2011.05.26. 10:01:41
akkorát tágul, hogy beleélvez, vagy mi?
ennél már csak az lehet viccesebb, ha szülés közben is szexelnek. Apuka rögtön utána kábé harangozik.:-D
Nadiposzi (törölt) 2011.05.26. 11:11:19
Gyökér.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2011.06.28. 17:04:07
altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.06.28. 17:28:18
Alf (törölt) 2012.04.18. 00:27:21
seahawks 2013.11.05. 09:37:52
seahawks 2013.11.05. 09:44:25
borzAlom 2013.12.08. 21:56:19
Sírva, helyenként vonyítva kacagtam végig az írást!
Pazar és gratula!
Egy egygyerMekes anyuka, aki szintén kapott az Ősanyáktól hideget-meleget...
UI: Azért a hordozás tényleg praktikus, aki nem hiszi, járjon utána.:)
Viveca Summers · http://golyahozza.blogspot.hu 2013.12.31. 11:21:30
Igen, én mindig felvettem, de emiatt senki nem hallotta még sírni, bárkinek odaadhatom, sosem félt senkitől, hallomásból sem ismeri a szeparációs szorongást. Nekem ez volt a fontos, hogy bárhová kimozdulhassak, s ne legyek a 4 fal közé zárva.
Mozgássérültként hordozom, mert úgy könnyebb a közlekedés vele.
Pelust nem mosok, az ugyebár macera ;)
pankaniko 2014.01.02. 20:02:52
Jude 2020.01.03. 19:57:35
Jude 2020.01.03. 20:00:42
Biztos azért, mert nem vagyok ősanya.
Viszonyíthatod magad hozzám, és örülhetsz. Sikeres vagy.
Jude 2020.01.03. 20:02:41
nekem gerincbetegként nem igazán volt szimpatikus a hordozás, most pedig már nem kezdem el a hat és tizenegy éves gyerekeimmel. :-)
Jude 2020.01.03. 20:06:13
Celtic 2023.10.02. 14:07:24