Arany Farmermellény 2008: 2. Lakat T. Károly

2009/03/12. - írta: nathanp

Modor Tibi breaking news: a kommentekre személyesen Lakat T. Károly, az Ezüstmellény nyertese válaszol(t) igazi sportemberhez illően! Ő megértette, hogy miről szól a Modorosblog.

Na, kérem szépen tisztelettel, javítsatok ki ha tévedek, de szent meggyőződésem, hogy nyilvánvalóan nem érdemtelenül végzett előkelő helyen Lakat T. Károly a szakma és a közönség körében egyaránt zajosan népszerű Arany Farmermellény szavazáson.

A műértő televíziónézők tíz-egynéhány éve kísérhetik kitüntetett figyelemmel játékát "A Riporter" szerepében. Az a típus, akinek a felesége vágja a haját a konyhában, vagy ugyanaz a kismamacipős asszony a 32. számú fodrász szövetkezetben. Persze a festés kizárva, hiszen hogyan is lehetne egy letűnt kor kenetteljességét hűen idézni, mint méltósággal vállalva az idő haladtával előtűnő tisztes korosodás bölcsességet sugalló jegyeit?

Kedvenc sportriporterünknek tán még megadatott Mészöly Kálmán ifjonti ravasz játékának élő körkapcsolásos közvetítése a Fáy utcai Vasas-pálya fűtetlen, bádogtetős közvetítő-állásából, ám a Népsport munkatársaként a honi labdarúgás korábban fénylő csillagának lassú hanyatlását követhette végig az irapuatói sokk-ként aposztrofált - akkor mélypontnak tűnő, utóbb már az ottani eredménytől függetlenül ködbe veszően távoli álomnak látszó - utolsó világversenyünkön elszenvedett történelmi hat-nullás vereségen túl is.

A fradi ifi korábbi gólkirálya, a Népsport addigra fogalommá vált publicistája a kilencvenes években fordult el a játéktól, melyet itthon labdarúgásnak hívnak, hogy aztán a hétköznapok keményvonalas Nap-keltéjének bulldog-imidzsét ellensúlyozandó, a békés vasárnapok tévés családtagjaként immár tíz éve köszöntsön bennünket és Kedves Vendégeit határtalan alázattal, és túlcsorduló szeretettel.

Pályájának tán kevéssé ismert állomása, de így magunk között, kedves olvasóim, tán megoszthatom Veletek, abban bízva, hogy jómaga nem veszi zokon, a 2002 novemberében elnyert Nagy Testvér-díj, melyet egy hattagú, közéleti személyiségekből álló zsűri osztott ki, a Technika az Emberért Alapítvány megbízásából azok számára, akik a legtöbbet tettek az elektronikus magánszféra megsértéséért.
A magánszemély kategóriában győztes riporter-óriást két ügyben is elismerésre méltónak találták: egyrészt a közszolgálati televízió munkatársaként a Való Világ házban tett látogatásáért, másrészt mert interjút készített egy gyilkossággal gyanúsított kiskorúval.

Számos emlékezetes alakítását hely hiányában nem tudjuk feleleveníteni, ám nyájas olvasóink bizonyára megosztanak velünk néhány negédes kérdés-, és dícséretcsokrot számtalan nagyformátumú interjúalanyával folytatott, barátian kötetlen beszélgetéséből.

A vezetéknévben hosszú vagy rövid u-ként ejtett magánhangzó körüli, tudálékossággal fűtött (ti. vajh' Rúzsa Magdi, akiről a beszélgetés előtt négyezerötszáz cikket elolvasott, szűkebb pátriájában hogyan ejtik azt az ú-t) másfél perces érdeklődése sokak számára - és természetesen Kedves Olvasóinkat is ide értjük - méltán bizonyítja, hogy versenyünkben elért kimagasló eredménye nem a véletlen műve.



Akit nem győzött meg a videó, itt megtekintheti, hogyan bánik hasonló professzionalitással egyszerre kilenc (!) művész-vendégével, vagy amennyiben a műsorvezető e korai órában is számot tarthat megtisztelő érdeklődésére, élőben kaphat ízelítőt vasárnap 5:50-től az m1-en.

 Munkájához erőt, kitartást, és tőle megszokott elkötezettséget kívánunk, hiszen tudjuk, milyen csodálatos eredményekre képes az ember, ha érzi a közönség bizalmát és szeretetét!

137 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tutó 2009.03.12. 15:48:13

@Kilgore Trout:

Tisztelt Kilgore Trout!

Látom nagyon otthon van a futballban, ami igazán nincs ellenemre...
A Nyilasi szindrómát remekül látja, éppen mostanában írtam meg egy cikkben, hogy nagyon remélem csak azért, mert Nyilasinak hívják nem kell elmennie a Fradiból mondjuk a Keltexbe...(Ha van még ilyen...).
Tartok tőle, hogy igen...

tucher 2009.03.12. 15:50:52

@Tutó:
Rendben, köszönöm!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 15:51:46

@Tutó: T. Tutó úr!
"De ha mond neveket..."

a Zidei filmszemlén volt két film: Pater Sparrow 1 és Vranik Roland Adás c. filmjei...
közös e két filmben az, hogy kicsit sci-fi-sek ill. kicsit utópisztikusak, de nem elborult művészfilmek, teljesen fogyaszthatóak...
a két rendezővel szívesen megnéznék egy beszélgetést...

Tutó 2009.03.12. 15:52:17

@tucher:

Tisztelt tucher!

OK.
Várom.

Tutó 2009.03.12. 15:55:06

@ufó - Pubiföld legpubibb pubija:

Tisztelt ufó - Pubiföld legpubibb pubija!

A Filmszemle zárása utáni vasárnap Pater Sparrow és további négy fiatal díjazott azonnal a vendégem volt.
Vranik valamiért nem ért rá, de jó ötlet a kettőjük "összeültetése".
Köszönöm.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.12. 15:56:14

"2002 novemberében elnyert Nagy Testvér-díj, melyet egy hattagú, közéleti személyiségekből álló zsűri osztott ki, a Technika az Emberért Alapítvány megbízásából azok számára, akik a legtöbbet tettek az elektronikus magánszféra megsértéséért."

Én erre nem is emlékszem, fölhomályosítana valaki?

Nem tudom. Modorosnak nagyon modoros, de a vasárnapi adásból árad valami kedélyesség...

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.03.12. 15:57:07

Ha bűntudatom van miközben a poszton röhögök, akkor vajon modoros-e vagyok?

Az állandó, túlcsorduló kedvesség valóban idegőrlő (egyúttal hamisnak hat), de a masszív tárgyi tudás és tájékozottság - valamint annak kötelező tisztelete - is ott lapul a serpenyőben.

Csak tudnám, miért kell hetente megírni, hogy 128 évvel ezelőtt bezzeg lemostuk volna a portugálokat.

Kilgore Trout 2009.03.12. 15:57:29

@Tutó: Tisztelt Tutó!
Bár jólesik ezt hallani, de ahhoz, hogy az ember ismerje az Albert a Nyilasi és a Bozsik nevet, meg tudja azt, hogy mindannyiuk gyermeke labdarúgásra adta a fejét (ide sorolható még a Mészöly név is), azért az nem feltétlenül azt jelenti, hogy nagyon otthon lennék a labdarúgásban. Bár szeretem, és valaha elég sokat jártam mérkőzésekre, de ma már inkább (sajnos)Barcelona mint Fradi drukkernek tekintem magam (na jó ez csak vicc, de majdnem).

Tutó 2009.03.12. 16:01:27

@Kilgore Trout:

Tisztelt Kilgore Trout!

Sose szégyellje...
Ma már én is a Manchester Unitednek drukkolok...

Kilgore Trout 2009.03.12. 16:02:47

@Tutó:
Tisztelt Tutó!
Na azt viszont szégyellném!:)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 16:03:02

@Tutó: Tisztelt Tutó úr!
"A Filmszemle zárása utáni vasárnap Pater Sparrow és további négy fiatal díjazott azonnal a vendégem volt."

akkor arról sajnos lemaradtam... :((

más...
mit ajánl?
megfogadjam ma a CSZKA moszkva győzelmét a Sahtar Donyeck ellenében...?
vagy inkább a Marseille győzelmét az Ajax ellenében...?

Tutó 2009.03.12. 16:05:43

@ufó - Pubiföld legpubibb pubija:

Tisztelt ufó - Pubiföld legpubibb pubija!

Isten ments, hogy "tutit" mondjak, aki futballban előre "tutit" mond, az biztos, hogy nem ért hozzá...
A Sahtar nagyon jó, mindenre képes(...)
Az Ajaxot nem érzem (...).

Tutó 2009.03.12. 16:07:14

@Kilgore Trout:

Tisztelt Kilgore Trout!

Látta hogy vertük agyon az Intert???

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 16:09:40

@Tutó: T. Tutó úr!

azé' köszi..., én is tartok a Zukrán portugáloktól... :))

Tomit8 2009.03.12. 16:10:35

Szerintem ez a cikk nagyon nagy oltás Lakat T. Károlynak.. Pont úgy is abban a formában modoros, kedélyes, és gyakran irritáló, mint a cikk.. Egy az egyben ugyanaz.. Én kiskoromban nagyon szerettem, szinte a napkeltére nőtem fel, de már egyre kevésbé bírom.. Mindig ugyanaz az irritáóan kedélyes modor, ami nagyon megjátszottnak tűnik....

Kilgore Trout 2009.03.12. 16:12:10

@Tutó:
Tisztelt Tutó!
Nem, mert a Barcát néztem, hogyan alázta meg a Lyont.
Amúgy Premier Ligue: Liverpool (ugye nem kell mondanom, hogy miért)
LaLiga: Barcelona, SerieA: Milan, Juve.

Tutó 2009.03.12. 16:13:34

@ufó - Pubiföld legpubibb pubija:

Tisztelt ufó - Pubiföld pubija!

Tudja mit?
Játsszuk meg közösen a Sahtyor győzelmét.
Ha veszítünk én fizetek...

__ 2009.03.12. 16:15:30

A 2009-es díjra nevezném Kilgore Trout-ot.

Kilgore Trout 2009.03.12. 16:17:27

@__: Hát igen, jól elmodoroskodtam itt, de azt hiszem, még kispályás vagyok, és sokat kéne Tutó Úrral közösen blogolnom, hogy esélyem is legyen megnyerni.

Tomit8 2009.03.12. 16:20:56

sok dologban egyetértek Kilgore Trout-tal...

Tutó 2009.03.12. 16:21:35

@Kilgore Trout:

Tisztelt Kilgore Trout!

Elnézést, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni!
Írjon valami jó nagy mocskolódást rólam és azonnal visszaszerzi a kolléga szimpátiáját...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 16:22:39

@Tutó: T. Tutó úr!

"Ha veszítünk én fizetek... "

ne modoroskodjék itt... :))

@__: de dúúúrva nick-ed van...

Tutó 2009.03.12. 16:24:16

@ufó - Pubiföld legpubibb pubija:

ufó - Pubiföld legpubibb pubija!

Tisztelettel, megértettem!

napola- (törölt) 2009.03.12. 16:24:37

Lakat T. vasárnapi műsora legtöbbször maga a dögunalom, megjelenésében, vendégei tekintetében egyaránt.

1. Az ízléstelen díszlet vizuális környezetszennyezés, s ezt az alacsony színvonalat érdekes módon minden újabb stílusmódosítással még lejjebb tudják vinni. Erre mondom: ügyes!!!! :D

Ld. a karácsonyi dizájn: szürke padló, azon egymástól két méterre egy zöld és egy fehér!!! műfenyő, eldobálva néhány becsomagolt üres doboz, 1000 m-re a kompozíciótól néhány szék, amin ücsörögnek az aktuális vendégek. Nekem ez volt a csúcs.
Kedvencem az alapdizájnból a Frédi-Béni dohányzóasztal, két bútorlap között csavart vaskos lábacskákkal, brrrrrrrr.

2. Vendégek: hetente cseréli egymást ugyanaz a 20 ember, átlagéletkor kb. 70 év. Sas Józsi, Koós, Aradszky, Czeizel, és még 1-2 1000x visszatérő vendég. Téma szinte mindig a '60-as évek, millió éves sztorik, nosztalgiázás olyan helyekről és eseményekről olyan emberekkel, akikről az 45 év alatti korosztály már alig tud valamit, és ha tud is, minden vasárnap kizárt dolog, hogy érdekli. A fiatalabb évjáratot a Cotton Clubosok képviselik.

3. A műsorvezető megjelenése: lenőtt, főtt krumplihéj színű hajtincsek, unalmas öltönyök csak fokozzák a dohszagot. Hozzá még a kilométer hosszú kérdések, amiknek a felénél rendre elfogy a levegő és akkor kapkod utána. Nem kínos?

Hogy akkor miért nézem? Tévében sosem, ennél értékesebb számomra a vasárnap reggel, aludni és családdal lenni, de a neten követem az engem érdeklő beszélgetéseket, igyekezve semlegesíteni magamban Lakat T. vagy a szörcsögő Verebes okozta hatásokat.

Kilgore Trout 2009.03.12. 16:25:12

@Tutó:
Tisztelt Tutó Úr!

Pont leszarom a kollega szimpátiáját amúgy.:)
Mindenkinek további jó modoroskodást.
A "szép napot" elég modoros elköszönés?

Tomit8 2009.03.12. 16:35:08

Tény, hogy az amit képvisel Lakat T hihehetetlen érték, és ebben a világban ebből már nagyon kevés van.. Ezen kívül viszont az is tény, hogy sokunk számára ez műmázas tetszelgés sok.. Lakat T. értéket képvisel, tudása hatalmas, de ahogy mindezt láttatja az sok...

A díszlet tényleg ocsmány, egy borzadalom. Nem tudom ki ügyel rá, de rég ki kellett volna már rúgni... 2009-ben vagyunk, nem 1987-ben... Gyárfást sem értem, miért ez az igénytelenség.. Erre sajnos nincs más szó..

A riporterek kinézete dettó... Nem értem miért nem tudnak olyan ruhaszponzorokat találni ,akik ráncba szedik a riportereket, kinézetüket. A hajápolás ugyancsak hagy némi kívánnivalót...

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.12. 16:51:04

Ez a pali borzalom,de az egész régi napkelte műsorvezetői csapat.
- Lakat: nyálas ,negédes, csöpögő, hosszúnyelvű ,borzalom. Szánalmas!

Verebes: röfögő, böfögő, okostojás, a körmondatait maga sem érti. Szánalmas nézni mikor a kérdezett várja a kérdés végét és miről is van szó?

Gyárfás "főnök" végtelen antipatikus, gőgös, szerénynek látszani akaró, de nagyképű, gonosz, pofátlan alak!

A csajok elmennek, a Jani jó de az ő mondataihoz is néha nyugágy kell.

A desing is borzalmas! Most ennyi!

www.szem.tv · http://csikosgabor.blogspot.com/ 2009.03.12. 16:56:33

El sem jutnánk a ruha és a haj kérdésig, ha normális csatornán lenne. Nem képernyőképes és elsősorban nem a megjelenése miatt, beszéd, szirup, nyál, mindez aránytalan mennyiségben.
Legyen szerkesztő a ténybeli tudása és annak tudása, hogy erre hol lehet szert tenni okán. Akkor nem kapcsolnék el a csatornáról.

Tutó 2009.03.12. 17:00:35

@Tomit8:

Tisztelt Tomit8!

Higyje el, a hajápolás bőven meg van...
Csak sajnos a haj hiányzik!
Hogy a fene egye meg...

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.12. 17:01:23

Tisztelt Tutó Úr!

Őszinte és mély elismeréssel adózom első sorban blikkfangos és igen finom humorra valló nickneve előtt, de nem különben azért, mert mer kiállni a névtelenség üvegfala mögül Önt már-már a becsületsértésig kritizáló fiatalok elé, vállalva, hogy szereplése okán esetleg elhamarkodottan bántó kritikával illetik, hovatovább játszi könnyedséggel a maga oldalára állítja a labdarúgás, sőt tovább megyek, a kultúra szerelmeseit.

Érintettsége okán tudnia kell, hogy az Arany Farmermellény szavazás felhívási szakasza manírozott közéleti személyiségek jelölését tette lehetővé a blog olvasóinak, mely jelölést szavazás követett, így Ön az eredmények fényében lett, hadd ne mondjam, pellengérre állítva.

Meg kell jegyezzem, hogy munkássága a pusztán és kizárólag internetes búvárkodáshoz szokott kritikusnak nehezen kutatható, így egyfajta kollektív emlékezetként sokunk által csak hangulatában felidézhető érzetekre és benyomásokra támaszkodhatunk a terjedelem és az azzal arányosan fenntartható érdeklődés korlátossága miatt szükségképpen felületes jellemzésünkben.

A kommentekben tapasztalható visszafogottsága egy, az internethez igazodó, modern felfogású, lényegretörő Tutó Úr képét rajzolja ki, mely szöges ellentétben áll a képernyőn megismert túlcsorduló műsorvezetővel.

Itteni prezentációjával kapcsolatban minden elismerésem az Öné.

jakab 2009.03.12. 17:09:15

Érdekes ez a blog, bár az utóbbi időben a modorosságok helyett egyre több a kollokáció, mint pl. ennél a posztnál. Az itt modorosnak feltüntetett kifejezések egy jelentős része teljesen vállalható szóösszetétel, és is gyakran élek velük.
Túlzott használatuk nyilván idegesítő, mégis egyértelmű, hogy egy nyelv sem képzelhető el nélkülük. Sőt, megkockáztatom, ezek teszik széppé, "képiessé".
Olvass bele mondjuk egy mértékadó német vagy angol lapba (vagy kérj meg rá valakit), és huzogasd ki azokat a kifejezéseket, amiket itt modorosság címen pellengérre állítasz. Egy sokkal szárazabb és nehezebben emészthető szöveget fogsz kapni. Ez lenne a cél?

Tutó 2009.03.12. 17:16:49

Tisztelt nathanp!

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem esnek jól a sorai, de ugyan, miért is bujdostam volna el,holott tényleg választhattam volna azt a gőgös tempót, hogy "leszarom".
Ez nem lenne igaz, ez nem én lennék.
A tisztességes hangú,segiteni akaró, európai kulturáltságról árulkodó kritikákat mindíg is szívesen vettem,m több, rengeteget segítettek az eddigi munkámban. De tovább megyek:engem még annak az 59 szavazónak a véleménye is érdekel,akik modorosnak szavaztak,bár ha meggondolom, hogy mindenidők legmodorosabb színészének Básti Lajost és Darvas Ivánt tartották, akkor ez nem is egy olyan rossz eredmény.
Ön keményen megkritizált engem,de ezt írástudó ember módjára tette.
Maradok továbbra is a Tardai történetek mindennapos, lelkes olvasója.
Tisztelettel:
Lakat T. Károly

Orestes 2009.03.12. 17:30:39

@nathanp: nagyon korrekt, amit írsz, és szinte szokatlan, hogy a "célpont" valódi megnyilvánulásai alapján tudod árnyalni a véleményemet. kicsit visszaadtad a hitem ebben a blogosdiban.

egyszer láttam egy kimutatást, hogy kik szerepeltek a napkeltében kulturális tematikában, és valóban ott van sas, aradszky, meg czeizel, de valamiért az emberek őket veszik észre. pedig ezen a listán kortárs zenészektől, alternatív művészektől a populáris-operettes plasztikdanászokig MINDENKI ott volt. majd megkeresem.

amúgy jakabnak igaza van, érdemes elgondolkodni az írásán.

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2009.03.12. 17:36:43

@jakab: attól és akkor lesz modoros, amikor panellé válik. nem azért használod, mert ott a helye, hanem mert megszoktad. szerintem. de nem az enyém a blog, csak vendégeskedem, majd Tibi elgondolkodik rajta :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.12. 18:24:45

@Tutó: engedtessék meg szerénységemnek mint társ-bloggazdának, hogy a legőszintébb tisztelettel köszöntsem Önt oldalunkon.

Bár nem is számítottunk arra, hogy akármelyik ismert személyiség érdemben reagál bármelyik bejegyzésünkre, Ön kilépve az eddig tárgyalt versenyzők szerepéből igazi sportemberként tette a cikket sokdimenzióssá.

A 90-es évek magyar focijának hű rajongójaként és a Sport plusz hajdani törzsolvasójaként kívánok további sikeres műsorokat, természetesen a megszokott stílusban!

(A kis Nyilasi pedig a III. Kerület NB III-as felnőttcsapatában játszik)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.12. 18:32:14

@jakab: egyetértek, a nyitóposzt durva nyelvezetén is finomítottam már, itt inkább esetenként megmosolyogtató szófordulatokról, megnyilvánulásokról van szó.

Különben miről írhatnánk? Újabb szakítósblogot kéne indítanunk vagy ilyesmi... :-)

@nathanp: és hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy a blog hasábjain is kifejezzem köszönetemet a nem mindennapi posztért!

Tutó 2009.03.12. 18:39:45

Tisztelt Modor Tibi!

Tiszteletben nálam sincs hiány,de (látja, milyen is az élet...) engem ezért általában gyalázni szoktak...
De komolyra fordítva a szót: jöttem, mert az elbujkálást,az alibi játékot játékos koromban is mindennél jobban utáltam!
És egyáltalán nem volt haszontalan,sőt!
Információja a kis Nyilról megdöbbent.
De leginkább az, hogy az apja egy szóval sem mondtam...

retroflexus 2009.03.12. 18:43:43

Nálam Lakat T. Károly a fő modoros, nem is értem miért nem az első helyet szerezte meg (miért nem a dobogó legfelső fokán áll...) A napkeltés stílusát nem kedvelve el kell ismernem, hogy remek cikkeket írt a NépSportban. Az Apám könyve pedig szerintem a sportkönyvek között az egyik csúcs, amihez őszintén gratulálok!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.03.12. 19:06:17

Halihó sziasztok!
Hadd pikírtkedjek egy kicsit. A negédes azt jelenti hogy büszke, de basszatok rá nyugodtan mert már mindenki rosszul használja és amúgy is hülyén hangzik.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.03.12. 19:08:33

21 másodpercig bírtam nézni ezt a takonyarcú papagájürülékrakást. Ennek az aranymellény nem is méltó díj, ide valami komolyabb flitteres téma kell strasszokkal, aranyrojtokkal, admirális vállpántokkal.

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.03.12. 20:42:12

@Tutó: Tutó urat a hozzáállása az egyetlen szimpatikus Arany Farmermellény helyezetté avatja.

Modor Tibi, Nathanp és a magam nevében is modoroskodásban bővelkedő, további sikeres munkát kívánok!

johnny drama 2009.03.12. 20:43:07

@Modor Tibi:
ifj. Nyilasi Tibor játszik a kerületben, Nyilasi Bálint a Fradiban, eddig csak a Ligakupában lépett pályára.
Hamár ebbe az irányba mentünk el :)

Tutó 2009.03.12. 20:57:02

@Nyelvész Józsi:

Tisztelt Nyelvész Józsi!

Köszönöm,ha így érzi.
Modor Tibi - Nathanp - Nyelvész Józsi...
Ez már olyan, mint egy belsőhármas!..

béka, hajó 2009.03.12. 22:19:23

Az ilyen műsorokba nem meghívják a vendégeket, hanem azok befizetnek, ha egy álinterjún keresztül reklámozni akarják a portékáikat.

Ezért láthatók rekurrens arcok. + a haverok

Jaguar 2009.03.12. 22:29:52

Tisztelt Tutó!

... Hát ettől kész vagyok!

Csatlakozom Nathanp, Modor Tibi és Nyelvész Józsi kommentjéhez.

Itteni megjelenése nem csak bátor és meglepő lépés volt, de pedagógiailag is igen hasznos, mert ráébresztett - szerintem többünket, de engem biztosan - hogy nem szabad elsőre és felületesen ítélni.

(Az, hogy a Tardai Történetek olvasója még mindig hihetetlen számomra.)

Tutó 2009.03.12. 22:37:10

Tisztelt Jaguar!

Nincsenek illúzióim, hogy mindenki így fogja ezt fel, mint Ön,de ha csak néhányan igen, akkor már nem volt hiába.
Nemcsak olvasom a Tardai Történeteket,de egy erősen körvonalazódó ötletem is van velük kapcsolatban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 22:50:37

@Tutó: T. Tutó úr!

1. ha válaszol, amint eddig is, már akartam volna szólni, de mindegy, ne írja ki a teljes nick-emet, mert azt úgyis csereberélem, szólítson bátran ufónak v. a Zufónak,,,
2. Marseille-nek, Ajaxnak és Önnek is köszönöm a ma esti 2 sört... :)))
3. csak nem az az ötlete támadt, hogy nathamp-ot, Modor Tibi-t, Nyelvész Józsi-t, és Izom Tibor-t beinvitálja a stúdijóba...?
4. egy ötlet: mi lenne, ha minden héten 1-1 hajléktalan ember is megszólalhatna..., természetesen nem a Hajdú Péter féle 'show'-kereteken belül, hanem a maguk valóságában mondanák, mondhatnák el életük történetét..., szerintem ez igazi közszolgálatiság lenne...

üdv: ufó

Tutó 2009.03.12. 22:55:59

Tisztelt ufó!

Nem is tudom az eredményeket...Mi volt?
Ez sem elképzelhetetlen,de valahogy úgy érzem, hogy ők nem hajszolják azt a fajta "népszerűséget", amit egy televíziós beszélgetés adhat.(De lehet, hogy tévedek.)
Ezt már többször meg akartuk csinálni, de a végén soha sem volt vállalkozó...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 23:01:17

@nathanp: @Modor Tibi: @Nyelvész Józsi: és @Jaguar:

köszönet a posztért, tényleg üdítő az érintettel is találkozni, ugyanakkor nem hagyhatom szó nélkül Babarczy Eszter megjelenését a Reakció (polgári underground) blogon, amikor az érintettsége okán (hozzá) szólt...
és még annyi, hogy a hölgy nem rejtőzött "...blikkfangos és igen finom humorra valló nickneve..." mögé...
(babarczyeszter volt a nick-je :))

reméljük, hogy követendő lesz a példa... :))

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 23:03:53

@Tutó: cszka-sahtar 1:0
marseille-ajax 2:1

vékony, vékony, de mindegy...
a visszavágón majd a másikra kell tenni,,, :))

a hajléktalan interjúra nem volt vállalkozó...?

Tutó 2009.03.12. 23:07:22

@ufó - Pubiföld legpubibb pubija:

Tisztelt ufó!
Ugye, ezzel nem arra céloz, hogy nem hiszi el a Tutó "valódiságát"?
Ha a legcsekélyebb kételye van, holnap reggel hívja fel a Napkeltét és mondja, hogy "Ufó keresi Lakat T. Károlyt".

Tutó 2009.03.12. 23:08:58

@ufó - Pubiföld legpubibb pubija:

Tisztelt, ufó!

Ez nálam a Sahtar és a Marseille továbbjutását ígéri...
Arra bizony!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 23:21:56

@Tutó: öööö...

bocsájson meg, T. Tutó!

nem 'arra' céloztam...
egyébként babarczyeszter is ugyanígy rákérdezett... a valódiságfirtatásra... :))

hajléktalnok lesznek-e az Ön műsorában...?

Tutó 2009.03.12. 23:29:51

Tisztelt,ufó!

Semmi baj,sőt,ha meg Eszter is ugyenezt kérdezte,akkor az még inkább engem igazol!

Nem hiszem, hogy ennek a témának a Napkelte lenne az igazi terepe.
Nagyon nem szívesen ültetnék ott egy embert,aki abszolu nincs otthon egy televíziós környezetben és csak megalázottnak érezné magát.
De lehet, hogy tévedek...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.12. 23:49:34

T. Tutó!

természetesen nem a vasárnapi napkeltében kellene a hajléktalan kérdés (vagy akár az éhező gyermekek kérdését) megvitatni, de talán hatással lehetne Ön is a hétköznapi műsortervezetre..., mégpedig oly' módon, hogy nem bedobják a kérdést, hanem szisztematikusan rajta marad a témán a szerkesztőség..., mindennap darálják..., ma eddig jutottunk a kérdésben, holnap ezt és ezt fogjuk megszólaltani, addig nem nyugszunk amíg nem jártunk az 'ügy' végére...

---------------------------------
más...
kedvencek temetője...

www.youtube.com/watch?v=1l8F00KWiFk

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.03.13. 00:15:50

@Tutó: Kedves Tutó úr, erre reagálva:

"Ha a legcsekélyebb kételye van, holnap reggel hívja fel a Napkeltét és mondja, hogy "Ufó keresi Lakat T. Károlyt". "

szerintem egyszerűbb lenne, ha megemlítené a Modorosblogot (a Tardát is lehet) műsorában. Ezzel mindenféle kételyt eloszlatna a személyazonosságát illetően.

A közönség előtt vállalható, hogy blogjaink olvasója?

raja ram 2009.03.13. 00:55:34

1964-ben egy hónapig voltunk együtt csereüdülésen, 30-an, az NDK-ban. Én akkor 13 voltam, Karcsi 14. Reggeltől estig fociztunk, vérre ment, Karcsi jobb volt nálam. A focin kívül - csajoztunk.

Miss Marple 2009.03.13. 07:53:49

Hopp-hopp, ez igaz lehet? Nathanp valódi személyes megjelenést provokált? Mi lesz itt, ha megelevenednek Tarda lakói?!

(Legyetek szívesek tájékoztatni a Napkeltét nem néző blogolvasókat, hogy vajon tényleg megemlítették-e a blogok valamelyikét!)

Wagner Úr 2009.03.13. 11:02:08

kurva jó volt nathanp

feltételes reflex 2009.03.13. 12:20:22

hát ez kész:))))

Lakat T. meg nyert nálam jópár piros pontot. Először is az itteni megjelenése miatt, másodszor a nickje miatt :)

janomano 2009.03.13. 19:56:43

@feltételes reflex: Gondolom ez volt a cél.
Valszeg fake a dolog, de ha nem, akkor is különösen szívszaggató jelenet volt korábban, ahogy rajongóival nyilvánosan "egymásnak estek"/pacsiztak. Cseppet sem voltak gyomorforgatóak a hízelgések és a kenetteljes válaszok.
Mintha egy érseket láttam volna áldásosztás közepette.

Ja, és nem vagyok fidós. :-)

Tutó 2009.03.13. 20:31:35

@Nyelvész Józsi:

Tisztelt Nyelvész Józsi!

Vettem a "rendelést"...
Miért ne lenne vállalható?
Nagyonis (...).

Tutó 2009.03.13. 20:39:54

@raja ram:

Tisztelt Raja ram!

Hogyan tudnám Veled felvenni a kapcsolatot?

feltételes reflex 2009.03.13. 21:33:05

@janomano:

hát nem tom... lehet, hogy én vagyok végtelenül naiv (ebbe most azért belegondoltam, de kiugrott tőle a macska az ölemből:))), de nekem nem tűnik fake-nek.

janomano 2009.03.13. 21:56:06

@feltételes reflex: Élek-halok a naív lányokért! :-)
Tutó pedig modoroskodjon tovább.

Miért van az, hogy Miksztáhon könnyezve röhögtem,
ezeken meg bosszankodom?

feltételes reflex 2009.03.13. 22:25:48

@janomano:

Én egyáltalán nem tartom bosszantónak az itt zajló _purpárlét_;) Inkább úgy veszem, hogy ma is tanultam valamit.

(csak azt nem tudom eldönteni, hogy emiatt most akkor beleesek-e abba a körbe, amiért élsz-halsz, vagy nem?? :)))))))

feltételes reflex 2009.03.13. 22:26:49

@janomano:

Különben ilyen ez a szelaví: Én ma meg Krúdyn 'derültem":)

janomano 2009.03.13. 23:25:29

@feltételes reflex: Olyan, mint ha ismernénk
egymást, pedig nem is, hehe :-)

feltételes reflex 2009.03.13. 23:44:30

@janomano: Most eltűnődtem, hogy mit is mondjak erre, elvégre már csak kicsi kell ahhoz, hogy elnyerjük a modoros enyelgés címet :-)

raja ram 2009.03.14. 06:26:31

@Tutó: Tisztelt Raja ram!

Hogyan tudnám Veled felvenni a kapcsolatot?

kashmir@freemail.hu

janomano 2009.03.14. 22:59:25

@feltételes reflex: Ha gondolod, cserélhetnénk eszmét magánba' is. :-) janomano@index.hu

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.03.15. 08:06:38

javaslom arany farmermellényre a kedvenc tűz és munkavédelmi szakértőmet. már kb. huszadjára hallgattam végig a tűz és munkavédelmi előadását, melyet minden egyes alkalommal ugyanazokkal a humorizálásokkal, ugyanazoknál a részeknél fűszerez.

már sikítófrászt tudnék tőle kapni, ha nem éppen nekem kellene rákényszerítenem (tudom, munkahelyi terror) szerencsétlen dolgozókat arra, hogy ezt az egész fost évente egyszer végighallgassák. úgyhogy legalább nekem jó pofát kell hozzá vágnom.

egközelebb diktafonnal felveszem, átírom, és elküldöm. aztán majd eldöntitek, hogy arany farmermellényre érdemes-e.

Orestes 2009.03.15. 08:43:52

@Miss Marple:
bemondta. épp most.

Celtic 2009.03.15. 11:59:24

Nem kerult be a commentem?

Celtic 2009.03.15. 12:01:26

Szoval itt:
video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0832.wmv
4 percnel Tarda-t emliti. A tobbi videot nem neztem vegig, de akinek van kedve lementheti:

Szameg, nem rakja be :(

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.15. 13:19:17

@Celtic: hű, tudnál idézni, hogy milyen kontextusban teszi mindezt? Sajnos nem tudom letölteni valamiért...

Tutó úrnak meg még maximálisabb tiszteletünk :-)

Celtic 2009.03.15. 13:52:39

Ize, hadd ne idezzek :) Megcsinalom oket aviba es feltoltom valahova, oke?

coucou 2009.03.15. 14:27:46

@Modor Tibi:

Tibi, lásd kivel van dolgod, itt az átirat (szöveghű, vagy mi) :

"Ha én azt az esetet, amelyet majd most megbeszélünk Polyák Lillával és Homonnay Zsolttal, akiket ide várok egyébként nagy szeretettel, szóval, hogy ha én azt az esetet a Tardai történetek című, a neten napi rendszerességgel futó fantasztikusan érdekes regénysorozatban olvasom, akkor a szemem nem rebben, mert a tardai emberekkel, mint ez a regényfolyamból kiderül, minden és mindennek az ellenkezője megtörténhet, kiváltképp főhősével, Berda Mikivel, de szerintem még ez a Berda Miki sem lenne arra képes, hogy 9 év után elvegye feleségül a saját feleségét. Na most, Homonnay Zsoltnak sikerült ezt a világrekordot felállítania, hogy 9 év után oltár elé vezette amúgy feleségét, Polyák Lillát, gratulálok, igazán frankó, szóval ez… ez egy történet."

Berda Miki valszeg sok mindenre képes, de majd ezt nathanp jól megaszongya remélhetőleg. A tardablogot mindenesetre beleszőtte Tuto úr, erről kár lenne vitát nyitni. (vö.: tegnap Virág elvtárs a Tanúban: "Hát ez porig égett, erről kár lenne vitát nyitni.")

Celtic 2009.03.15. 14:46:41

@coucou: "Milyen lelemenyes a mi nepunk!"-errol jutott eszembe, mert eppen hejaban sult krumplit ettem :)

Celtic 2009.03.15. 14:48:15

Akkor inkabb Lila Liba...(Elnezest a harom pontert, neha en is ilyen tulkulturalt vagyok, baszod :)

celtic.aion.hu/Napkelte_2009_0315/
Egy feloran belul fent van mind a hat resz, aki akarja, nezze vegig, hatha meg talalhato benne utalas :)

Tutó 2009.03.15. 14:53:08

@Celtic:

Tisztelt Celtic!

Ne bajlódjon a többi résszel,Isten ments ezzel elrontani az emberek békés ünnepét, a Tardai történetek csak a már itt szó szerint beidézett részben szerepelt.
Ma.

Tutó 2009.03.15. 14:56:59

@Modor Tibi:

Tisztelt Modor Tibi!

Szívesen tettem,mert őszintén hiszek a T.T. távlati karrierjében.
Dramaturgiailag nem volt könnyű elhelyezni,ez a beszélgetés mutatkozott ma az egyetlen lehetőségnek,ahol stilisztikailag "megélt".

Celtic 2009.03.15. 15:02:15

@Tutó: Kosz, nem bajlodok, csinalja a gep helyettem :) A bajlodas az lenne, ha vegig kellene neznem, hatha valahol meg felbukkan, szoval koszi az infot.

Tutó 2009.03.15. 15:06:36

@Celtic:

Tisztelt Celtic!

Há én már csak tudom, hogy NEM bukkan fel...

Tutó 2009.03.15. 15:06:53

@Celtic:

Tisztelt Celtic!

Há én már csak tudom, hogy NEM bukkan fel...

Celtic 2009.03.15. 15:14:47

@Tutó: Elhiszem en, elhiszem :) De feltoltest a gepem csinalta, szoval az nem volt faradtsag es ha valakit erdekel a teljes musor, ott megtalalja.

Tutó 2009.03.15. 15:18:25

@Celtic:

Akkor,rendben!
És, köszönöm.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.15. 22:45:37

@coucou: ó, leköteleztél, örök hálánkat fogadd.

@Tutó: nem semmi. Eddig nem is tudtam "megtévésített" blogokról, talán Tutó úr történelmi tettet hajtott végre ma :-)

Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.03.15. 23:38:20

@coucou: Kösz!

@Tutó: Ha így folytatja tovább, Tutó úr, az olvasók pajzsra emelik. :) Ön az Arany Mellényt érdemli, nem az ezüstöt.

tucher 2009.03.16. 10:24:37

@Tutó:
Tisztelt Tutó!
Ha a nap-kelte kukac naptv pont hu email címre írok Önnek címezve, azt megkapja?

dobzse.laci 2009.05.21. 14:34:04

@Tutó: azé' olvasgassunk vissza erre a bakk gyerekre (ukcve 2-300 év)

Celtic 2013.11.08. 14:45:39

Szoval itt:
video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0832.wmv
4 percnel Tarda-t emliti. A tobbi videot nem neztem vegig, de akinek van kedve lementheti:
mplayer video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0608.wmv -dumpstream -dumpfile 0608.wmv
mplayer video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0630.wmv -dumpstream -dumpfile 0630.wmv
mplayer video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0718.wmv -dumpstream -dumpfile 0718.wmv
mplayer video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0734.wmv -dumpstream -dumpfile 0734.wmv
mplayer video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0810.wmv -dumpstream -dumpfile 0810.wmv
mplayer video.wildom.hu/naptv_upload/visszanezo/200903/20090315-0832.wmv -dumpstream -dumpfile 0832.wmv
süti beállítások módosítása