Felesleges udvariaskodás

2009/03/02. - írta: Modor Tibi

-Jolikám, ne hülyéskedjetek már, ezt a drága étkészletet... vagy rátok szakadt az OTP? ;-)

Írtuk az utóbbi vendégséges posztokban nagyrabecsült szándor tanult kolegámmal.

Hosszú-hosszú ideje zavarnak olyan bevett, udvariaskodó szokások, amelyeket még ha tényleg illik is követni, egyik félnek sem szereznek feltétlenül megnyugvást és örömöt. Tibor pironkodva bár, de beismeri, hogy néha ő is beáll a sorba: összeszorított fogakkal, saját magát lélekben ostorozva, modorosan udvariaskodik egy jót.

Jó étvágyat!

  • Jó étvágyat kívánni evés előtt szerintem egy nagyon kedves és érthető rituálé. Ám amikor az étkező társaságnak/egyénnek az arra elhaladók folyton jó étvágyat kívánnak, annál rosszabbat nehezen tudok elképzelni. Tibor ezért is menekült el végül munkahelye amúgy nagyon takaros kis konyhájából mindenféle külsős kantinokba, mert ott legalább nem zaklatják percenként a modoros munkatársak. Miért nem hagynak enni nyugodtan? Inkább csak köszönjenek oda. Ennél már csak az zavaróbb, amikor egy asztalnál ülve egymás otthonról hozott ételeit elemezgetik ki, tele szájjal beszélve, vagy csupán a kaja gondolatától is csámcsogva:

-Mit eszel? Jajj, de guszta, mi ez? Székelykáposzta? Mi mindig megbolondítjuk egy kis rizzsel, az pompásan felszívja a levét...

Egészségedre!

  •  Itt most a tüsszögésre gondolok. Nem elég, hogy a velem szemben ülő állat rámküldi az összes vírust, még kívánjak neki egészségedrét is? Ötször egymás után prüszköl, és akkor minden egyes alkalom után meg köszönje is meg? Hát inkább ne, neki is jobb így. 

 

Ajtónál előreengedés:

  •  Kolegínáknál még egyszerű a képlet: előremennek maguktól. Férfitársainknál viszont már kellemetlenebb helyzetek születhetnek:

-Parancsolj!

-Ne, menj csak!

-Nönö, te mész!

  • Tibor próbálja persze kerülni a hasonló lépcsőházakat/szűk ajtókat bármilyen társasággal, de néha muszáj ezt is végigcsinálni. A hochmodoros németeknél ilyenkor még egy vicces szólással is megspékelik a szitut: -Alter vor Schönheit! - vagyis kb. -Öregség (kor) a szépség előtt! 

 

Hellyel kínálás:

-Alex, foglalj helyet bátran!

-Á kösz, ülök egész nap!

 

Bemutatkozás, kézfogás, pusziszkodás:

  • Szörnyű, egy újabb ok amellett, hogy ne járjunk társaságba. Megérkezünk, már ott ül számtalan modoros fiatal pár. Ilyenkor nem elég, hogy valaki hangosan bemutat téged és kedves párodat, még egyenként mindenkivel parolázni kell, neveket elhadarni és arra sohasem emlékezni, emellett a lányoknak puszit is adni - iszonyat.

 

A leírtakból az jöhet le elsőre mindenkinek, hogy Tibor egy antiszociális, mindenfélefóbiás niemandhäuser (senkiházi). Nos, ez valószínűleg így is van. A fenti dolgok leírása közben is már szinte fizikai tüneteket produkáltam - a hétvégi modoros összejövetelek emléke még talán túl eleven :-)

Másodszorra meg azt kell látnom, hogy az angolszász kulturákban bevett normák szerint pl. a jó étvágyat meg az egészségedre nem is léteznek - talán ebben az egy esetben teljes szívemből megértem őket.

Bízva abban, hogy lesz még folytatás ezen a téren is, várom a hozzáadott értéket részetekről! Most nem kifejezetten a zoknit a nyakkendő színével harmonizáljuk-dolgokra gondoltam, de persze nem zárkózom el semmi földi jótól! ;-)

-Hú, már fél 12? Rituval lassan indulnunk kéne, hánykor áll meg itt az éjszakai?

-Elvileg minden óra 10-kor, de figyelj, eldoblak benneteket kocsival, úgy csak 20 perc, minek fagyoskodjatok?

-Ne, dehogyis, ne szórakozzál, hazatalálunk mi busszal Mátyásföldre, ne félts. Meg hát a benzin is...

-Na, befejezni, öltözzetek, és indulunk!

-Köszi, de legközelebb jövök egy jófajta sörrel!

121 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2009.03.02. 12:03:23

szerintem jelentős hozzáadott értéket képvisel a _kínálás_.

- kérsz egy kis házivajas habcsókot?
- köszönöm, most nem.
- ugyanmár, csak egy falatot! mi van, fogyózol? (sovány embernek egy ilyen poént elsütni nagyon menő mindenhol:S)
- nem, csak most nem kérek.
- jaj már, ne kéresd magad, ártani ez még nem ártott senkinek!
- de ha mondom, hogy nem kérek!
- jól van, jól van, csak azt akartam, hogy kóstold meg ezt a finomságot! nézzenek oda... (-> te leszel a hülye seggfej, amiért megemeled a hangodat a végére)

ajándékozásnál pedig a _jaj, nem kellett volna_, de ezt te is írtad.

huhujje 2009.03.02. 12:21:09

-Gyere, igyál ebből a jófajta borból, apámféle jó kis somlai.
-Köszönöm szépen, de nem kérek.
-Ne hülyéskedj, meg akarod sérteni a családomat? :-) Na gyere, igyál egy pohárral, meglátod milyen ütős bora van az öregnek.
-Nem, tényleg kösz, de nem.
-Ne kéresd már magad, tudom hogy szereted a bort!
-(A bort igen, csak ezt a szart nem.) Na jól van, töltsél nekem is, de csak keveset, ha kérhetem. Hmmm, tényleg jó, örülök, hogy hagytam magam rábeszélni.

Sakic19 · http://sakic19.blog.hu 2009.03.02. 13:18:29

Mifelénk az angolok néha mondják, hogy "Egészségedre" ("Bless you" amiből a "blesu" hallható fonetikusan), de a franciák általában úgy csinálnak, mintha semmi sem történt volna (kifejezés létezik, szó szerinti fordításban "Kívánságaidra"), nekem is ez a kedvenc magatartásom ez ügyben. A jó étvágyat kívánás meg szerintem akkor okés, ha max 5-en vagyunk, és egyszerre kezdünk enni, akkor mindenki egyben lerendezi a mondatot, aztán lehet nyugodtan enni. De az 5mp-enkénti "Jó étvágyat!" - "Kösz" párbeszéd tényleg cseszett idegesítő tud lenni.

Sakic19 · http://sakic19.blog.hu 2009.03.02. 13:20:53

Még megjegyzés: a "Kérsz egy sört?" kérdésre a létező leggyíkabb válasz a "Nem, nem vagyok szomjas" :) Mintha egy sör megivása szomj kérdés lenne - kb mint anno az egyik arcot meg akartuk tanítani, hogyan kell szotyizni (itt most a napraforgómagról van szó), ő meg azt válaszolta "Kérsz szotyit?" kérdésre, hogy "Nem, kösz, nem vagyok éhes".

Balance Of Power 2009.03.02. 13:44:35

@Ernoke:
Na igen. Nekem ezek szoszerint megtortennek rendszeresen rokonlatogatoban:
- Kersz ...-t?
- Koszonom, nem.
- DE FINOM!

- Kersz kocsonyat?
- Nem, koszonom, nem szeretem.
- Az ENYEMET szeretni fogod!
- AKKOR SEM KELL BAZMEG (ezt persze mar sajnos csak gondolja az ember...)

Ernoke 2009.03.02. 14:04:23

@Balance Of Power: minősített eset az édesség és az alkohol. ha nem vagy édesszájú, és/vagy nem iszol, az főbenjáró bűn! biztos valami szektás az ilyen, vagy olyan _máskéntgondolkodó_, tudod, hogy van ez.

Nadsat (törölt) 2009.03.02. 14:18:39

Az ajtónál előreengedés témájához: a "kolleginák előremennek" baromira nincs így, a nők jelentős hányada sértésnek veszi, ha előreengeded az ajtóban (hímsovinizmus, "gyengevédtelennő" ugye). Csak mondom, nehogy kellemetlenség érje a drága kollegákat.

jakab 2009.03.02. 14:18:49

Pesten egyre kevésbé szokás nagy társaságban mindenkivel lejattolni. Pusziszkodni meg úgy tűnik, elég egyszer: érkezéskor vagy induláskor.
Vigyékieknél még mindkettő obligát, úh jó figyelni erre, mert besértődnek...

Liberté__73 2009.03.02. 14:21:03

-Iszunk egy sört?
-Nem kösz, nem agyok szomjas.
-Te akkor iszol, amikor szomjas vagy? Fúj! Mint az állatok!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.03.02. 14:26:20

@Balance Of Power: nálam ez így zajlik le karácsony táján:

- Kérsz kocsonyát?
- Nem, köszönöm, nem szeretem.
- Az ENYÉMET szeretni fogod!
- Lehet, hogy finom, csak az a baj, hogy a múltkor mikor ettem egy falat kocsonyát, sugárba hánytam vissza az aznapi cuccot.

modoros vagyok? :)

Ernoke 2009.03.02. 14:27:37

@Nadsat: ezt jobb úgy fogalmazni, h nem igényeljük, h előreengedjetek. én úgy szoktam ezt megoldani, h akkor megyek előre, ha természetesen így jön ki. de azt nagyon utálom, amikor furakodni és tekeregni kell, mert a pasi addig áll az ajtóban, amíg be nem tudsz menni előtte.:D

ezsolt 2009.03.02. 14:28:57

ja vigyékieknél nagyon köll ám figyuszolni, mer' azt felveszem a gumicsizmát e oszt künn lelyáccuk az meccset rögvest a tehéntrágyahalom mellett vazze!

Dr. Cica75 2009.03.02. 14:34:37

Szerintem a legmodorosabb dolog: ez a blog.

ezsolt 2009.03.02. 14:35:02

@Ernoke:

Válaszolhatok a kommentedre?

Nadsat (törölt) 2009.03.02. 14:35:18

@Ernoke: Lehet ám, hogy a többségnél így van, saját tapasztalat a következő: nem kellett furakodni, egyszerre értünk az ajtóhoz, a művelt kolleganő (Műegyetem egyébként a helyszín, itt meg a "kollegázás" orrba-szájba) lesajnáló pillantással, és elnyújtott "mennyééél mááár beee teee!" karakterfolyammal értékelte udvariasságomat. Ismerősömnek meg konkrétan kiselőadást tartott egy hasonló nő az egyenlőségről meg jogokról meg fallocentrikus elnyomásról - na jó, lehet, hogy az utóbbiról nem -, úgyhogy azóta nemtől függetlenül mindenkinek a veséjébe könyökölök az ajtóban.

Balance Of Power 2009.03.02. 14:40:32

Valljuk be: azert engedjuk elore oket, hogy megnezzuk a segguket. Gyalogos fiatal csaj a zebran, ha kocsiban ulok, detto.

Dr. Cica75 2009.03.02. 14:42:14

En direkt nem nezem meg a segget az eloreengedett noknek, mert tudom, hogy parasztsag (meg modoros is :P)

Ernoke 2009.03.02. 14:42:27

@Nadsat: ez tényleg faszság, igazad van. de a másik fele, amikor bkv-n az előtted álló faszi egyszerűen nem száll le, amíg le nem szállsz előtte, és tornamutatványokat kell végezned miatta.

Laetus 2009.03.02. 14:57:39


Ajtónál, előreengedésnél az "Alter von Schönheit" megfelelője:

"Tessék, tessék, csak elhalálozási sorrendben ..." Áááá...

Egyébként tényleg modoros ez a blog ...

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.03.02. 15:07:33

@Cica75: @Laetus: Igen, ez a blog nagyon modoros. Szerintem egyáltalán, blogot írni modoros dolog! Erről mikor lesz poszt?:-)

lárvalányhaj 2009.03.02. 15:13:23

hú, én puszilkodni mennyire utálok...! pláne, hogyha ismeretlen emberekkel kell, vagy olyanokkal, akiket amúgy nem igazán bírok.

snuffi · http://mentolosmacska.sfblogs.net 2009.03.02. 15:19:33

Hm, érdekeseket írtok, mert bár valóban sok olyan lányt láttam, aki nem vette jó néven, ha előreengedték, de én szeretem és meg is köszönöm (mint kiderült, lány vagyok).
Puszizkodni nem valami jó szokás, meg is lepődnek, amikor kezet nyújtok, de szörnyen udvariatlan dolognak tartom, ha csak beleejtik a kezüket a kezembe, akár férfiak, akár nők. Rossz megérinteni az ilyen fonnyadt erejű kezeket.

noirp 2009.03.02. 15:20:31

(a kantinos részhez egy kérdés) meg tudja nekem vki mondani, mi a répának kell "felszívatni" a székelykáposzta levét????

lárvalányhaj 2009.03.02. 15:20:57

eleve szélsőségesen modoros hozzáadottérték, hogyha olyan dolgot kínálgatunk / ajánlunk fel a másiknak, amit nem is gondolunk komolyan.

íme egy különösen irritáló példa az exemék háztartásából:

első alkalommal járt az _expasim_ családjánál az én családom, az öcsém meg akkor még pici volt, kb. 5 éves, és erővel föl akart menni az _exem_ szobájában. anyukám persze nem engedte, de az exanyós nagyvonalúan intett, hogy persze, menjen csak, gyerek még, és a gyerekek kíváncsiak. öcsém fölment, mindenki örült.

másnap meg hallom ám vissza a _volt kedvesemtől_, hogy az exanyós megjegyezte, hogy micsoda neveletlen gyerek az öcsém, hogy trappolt föl az emeletre, fuj, undorító.

milena 2009.03.02. 15:22:24

Hogy mennyire nagyon a szívemből szóltatok...

Utálom, ha azt mondják, hogy jó étvágyat. Nekem senki ne kommentálja az étkezésemet. Azért eszem, mert van étvágyam. Illetve volt, amíg nem ugattak bele. És amikor az ember nem tudja nyugodtan megenni az ebédjét, mert percenként kell azt mondani, hogy "köszönöm", és ahányszor kimegyek a konyhába, azt mondani, hogy "jó étvágyat", mert különben bunkónak leszek tartva...

Még az jó, mikor az étkezés végén azt mondja valamely kolléga, hogy "egészségünkre". Jujj.

lárvalányhaj 2009.03.02. 15:23:02

@nyiflet:

én meg direkt feminista vagyok, de szeretem az ilyen lovagias gesztusokat.

darkmirjam 2009.03.02. 15:25:38

Különösen rettegek olyan vendégségtől ahol a vendéglátók nemrég nyaralni voltak, esetleg lakodalomban. Ilyenkom mindíg ott lebeg annak a veszélye, hogy a megrekedt társalgást előmozdítandó, vagy előre kitervelten előkerül a nyaralásról készül fotósorozat, rosszabb esetben videó. Az emberi gonoszság végtelen.
Ilyenkor minden esetben meg kell dícsérni a házigazda intelligenciáját, hogy bizony milyen jól tette, hogy a drága szar olasz tengerpart helyett a török riviérát választotta ami sokkal olcsóbb volt és ki se kellett menni a szállodából, mert volt medence is. Meg egész nap ingyen ehettek bármit. El kell mosolyodni valami tréfás pózon, és "naaa, mutasd már" kell unszolgatni a feleséget, aki kiválogatja a pakliból a fürdőruhás képeit. A napszemüvegben, enyhén leégve meredek a teraszról a tenger felé kép maradhat. Különösen szadista párok hosszan el is magyarázzák, melyik képen látható az étkezde, melyiken a vizicsúzda és a medence. Fontos, hogy csúszda is ingyen volt.

A lakodalmas videó levetítőit pedig börtönnel kéne büntetni. Kötelező megdícsérni a , menyasszony sütijelmezét, értékelni a kapatos násznagy frappáns borzalmait és hosszú órákig hallgatni amint egy borzalmas zenész, borzalmas hangszeren játszva borzasztó nótákat énekel borzasztóan. Ha ott voltunk azért kötelező megnézni, ha nem akkor meg ezért.
És ha vége jön a kegyelemdöfés, a az esküvői fotósorozat. Kötelező kellék az elhomályosított képszél (mintha csak egy rossz emlék lenne) és a pikáns kép, amint a sütijelmezes combharisnyáját igazgatja. És...és...néha bizony még naptár is van, amit ha nincs szerencsénk, elég nagy példányszámban rendeltek meg. Ha nem lennének "profi" esküvői fotósok ötven százalékkal csökkenne a világ modorossága.

milena 2009.03.02. 15:25:42

Ja, meg amikor felköszöntjük egymást születésnap/névnap alkalmából. Mindenki elmondja, hogy "boldog születésnapot", és mindenki puszit ad a szerencsétlen ünnepeltnek, aki a háta közepére kívánja az egészet, mert menne vissza dolgozni. Mint ahogy a többiek is, de a puszikör után illik még pár percet maradni egy kis udvariaskodásra.

Balance Of Power 2009.03.02. 15:26:09

A puszizasnal csak a ritualis 3 puszi a modorosabb. Foleg szkanderkezfogassal ferfiak kozott ;)))
Egyebkent a nokkel kezet fogni meglatasom szerint az utobbi evekben jott divatba - amikor eloszor nyujtotta egy csaj a kezet, en is eleg balfasz modon fogtam meg, nem tudtam, mit hogyan kell. Azota mar megvan a rutin persze.
Az angolszasz tipusu "hug" is baromira furcsa volt eloszor, nekunk az olel(get)es sokkal intimebb dolog.

Dee_ 2009.03.02. 15:28:06

A nőket nem mindig illik előre engedni, úgy tudom, ha belépünk valahova, akkor a férfi megy előre, ha kilépünk, akkor a nő.

windermere · http://hitvedelem.blog.hu/ 2009.03.02. 15:28:10

@ nadsat
"úgyhogy azóta nemtől függetlenül mindenkinek a veséjébe könyökölök az ajtóban."

Ezzel csak az a baj, hogy egy normális nőt viszont meghökkentsz vele (aki természetesen nem szól semmit).
Nem is tudtam egyébként, hogy már nálunk is kifejlődtek ezek az egyenlőségpárti "kolleginák" - elég riasztó lehet.

milena 2009.03.02. 15:29:04

@Balance Of Power: Hát én sokkal szívesebben ölelgetek meg egy jóismerőst, mint hogy puszit kelljen adni neki... Nem jó ismerősöknek meg legszívesebben nem adnék semmit, vagy legfeljebb a kezemet, de egy nőnek sajnos mindenki puszit akar adni. Fujj.

Balance Of Power 2009.03.02. 15:33:24

@nyiflet: Jaaaj, a doglott hal-tipusu kez, boaaaa. Foleg, ha ferfiake...

Archenemy 2009.03.02. 15:59:20

Ezen a blogon ugyan kevésbé látszik, hogy csak vicc, mint pl. a rajottem.blog.hu -n, de azért reménykedem :p

ratman_ (törölt) 2009.03.02. 16:16:10

@jakab: ne használd a be- igekötőt minden más igekötő helyett. Vagy legalább ezen a blogon ne. Ez a proli szleng jellegzetessége és modoros.

standup 2009.03.02. 16:20:05

Étel- és ital tukmálásától én is falnak megyek. Főleg, hogy én például érzékeny vagyok a zsíros ételekre, nem veszi jó néven az emésztésem. Csak ezt nem lehet vendégségben mondani, mert nekik az a természetes, nem veszik észre, hogy tocsog a zsírtól, emésztési folyamataimat meg mégsem akarom kiteregetni...
Ételre legegyszerűbb: "allergiás vagyok a ...-ra" vagy "lisztérzékeny vagyok" - ha van benne liszt is
Italt pedig egyszerűen meg lehet oldani, ha olyan helyre megyek, ahol tukmálják, eleve kocsival kell menni. Szó nélkül meglobogtatom a slusszkulcsot és nem kínálgatnak többet :)

Ernoke 2009.03.02. 16:26:29

nekem pont az érintésekkel nincs semmi bajom, sőt, hiányzik, ha valaki nem csinálja. ha jó ismerőssel találkozom, nekem valahogy természetes, hogy megölelgetem, megérintem a hátát, karját, pusziszkodunk, stb. nem jó ismerőssel azért ennyire nem vagyok közvetlen, de a fizikai kontaktus ott se zavar, kivéve, ha valami taszító tulajdonsága van az illetőnek, akkor viszont nagyon. remélem, h mást se zavar az én tapizásom.:D

Bérgyilkos Bohóc 2009.03.02. 16:27:22

Marhaság ez "Jó étvágyat!" ellenesség. Ha soha senki nem mondaná (otthon sem, a családban), akkor meg nyílván zokon esne. Na, most ebből kiindulva, mi az az egészséges egyensúly amikor még nem zavaró, és mi az amikor már igen. Mi frászt csináljon a kedves kolléga, amikor belép a konyhába, és éppen zabálsz? Tán kérdezze meg, hogy kívántak-e már jó étvágyat, és zavarna-e ha ő is kívánna?

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.02. 16:32:01

a pusziszkodásnál csak a levegőbe cuppantást utálom a legjobban.

Szerencsere a németeknél ez nincs, van viszont kézfogás, nőknek is, egymásközött is, de ha jeles alkalom van - nagy búcsúzkodás, vagy ilyesmi akkor ölelés is van.

Gyakran otthon is nyújtogatom a kezem, ha nem figyelek, szerencsére általában én vagyon az idősebb.

Én a Guten Apetitet mondom, de nagyjából a Mahlzeitról is van fogalmam, bár nem áll rá az agyam, igazából nem is tudom mindig, hogy mikor Mahlzeit mikor Appetit.

nyílméregbéka 2009.03.02. 16:33:59

Én sem szeretem, mikor tizenötödször kell félretolnom a nyelvemmel a kaját, hogy "Kösz"-t mondjak a folyamatos jóétvágyatkívánásra.
Egyáltalán, baromira utálom, mikor evés közben zaklatnak. Lehetőleg félrevonulva eszem melóhelyen; arra a 10 percre békén lehet hagyni :-)

De van ám olyan kolléga is, aki nemhogy jóétvágyat kíván (OK: udvarias), hanem megáll a pofámmal szemben és nekifog kíváncsiskodni:
Hát te mi jót eszel? (EZ a halálom!!)
Mért így? Szereted? Direkt eszed kenyér nélkül? Nem szoktál hozzá Piros Aranyat is enni? Mi ezt otthon úgy szoktuk, hogy ... Csak így magában eszed a disznósajtot? Jé, te tucc olvasni is evés közben?

... Én meg teli pofával nyámmogok ("mmmhmm...."), és csak egy gondolatom van, de az nem a kajával kapcsolatos és nem is udvarias ;-D

Balance Of Power 2009.03.02. 16:49:14

@Ernoke: Ha eloreengedlek es jo segged van, akkor tapizhatsz :D

Balance Of Power 2009.03.02. 16:51:40

@nyílméregbéka: Hehh, en mindig azt szoktam mondani, hogy "tenyleg, ...(kaja neve, amit a kollega eszik)..., de regen ettem mar - itt az ideje, hogy csinaljunk mi is" ;))))

kisebbik rokk 2009.03.02. 16:53:08

És arról mi a véleményetek, amikor egy férfi - nagy macsó - kijelenti, hogy ő nem fog kezet nőkkel, ő csak puszival köszön? (Nem vallási okokból.) Az én technikám is általában az, hogy kezet nyújtok, vagy kedvesen biccentek, de egy ilyen elutasítás után teljesen elmegy az életkedvem.

Nálunk egyetemi büfében is veszélyes egyedül leülni étkezni. Többször megtörtént már, hogy leült hozzám egy barátságos évfolyamtárs - persze nem fogyaszt semmit, csak úgy benézett, vadászott az ismerősökre. De nem eldöntendő, hanem kifejtendő kérdésekkel bombázott. Pont akkor, ott igényelte, hogy meséljek az életemről és a szakmai terveimről, mikor tele van a szám gordon blúval és görög salival.

janomano 2009.03.02. 17:58:55

@Ernoke: Jó csajokat én is szeretek ölelgetni, csak az a baj, hogy fordítva általában nem működik a dolog... :-)))

janomano 2009.03.02. 18:03:28

@Ernoke: Hogy meg is magyarázzam: mostanában szokás értelmiségi körökben ölelkezni (általában lányok részéről) boldognak-boldogtalannal. Én is voltam már ilyesminek szenvelgő alanya. :-)
Annak tudatos (?) figyelmen kívül hagyásával, hogy egy nő és egy férfi ölelésének mindig is van és lesz nagyon komoly erotikus töltete.

béka, hajó 2009.03.02. 19:38:55

Nem olvastam végig a kommenteket, úgyhogy lehet, már "adresszálták", amikről írok: angolban van egészségedre és használatos is (Bess you!).

Jó étvágyat valóban nincs, amerikaiak használják egyébként a "Dig in!" kifejezést, amely nem olyan tapló, ahogy tükörfordításban tűnik, azt jelenti: "Láss hozzá!"

Puszi: a három puszi megvan?

béka, hajó 2009.03.02. 19:53:14

@Prinzessin Erbsen: Mahlzeit! inkább osztrákéknál használatos

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.03.02. 20:29:57

@béka, hajó: ja, van a "bless you", de ehelyett a tüsszögő szokott elnézést kérni "excuse me". Nem erőltetik a témát.

Ugyanígy nem erőltetik az "enjoy your meal"-t sem.

@Prinzessin Erbsen: a Mahlzeit majdnem ugyanaz, mint a "guten Appetit", de azzal a többletjelentéssel bír, hogy ebédidőben köszönésképpen is használják, akár a folyosón vagy az udvaron is, kajától jó távol.
A németes modoros posztból nem maradhat majd ki :-)

salted 2009.03.02. 20:33:31

na ez a "mindenkivel pusziszkodni kell a lányoldalon, akinek bemutatnak", ez rendesen felbassza az agyam nekem is. mégis, mi a fasz közöm van nekem egy idegen punátához, akit most látok először életemben? bocs, de nálam a puszi az már egy bensőségesebb viszonyt fejez ki, családtagnál alap (meg persze barátnőnél az advancedebb verzió), de itt vége is.

öröm látni, amikor társaságban már hajolna a muff felém, de megtörik az íve, mert én állok, mint lófasz a hidegvízben és csak kézfogás, bemutatkozás, továbblépés. a csaj meg pislog bután félig előredőlve az összeomlás határán, hogy ez most mi volt.

lárvalányhaj 2009.03.02. 20:57:36

@standup:

számomra a kajálás mindig problémás vendégségben. egyrészt azért, mert roppant finnyás vagyok, és a magyaros ételek többségét nem igazán szeretem (elsősorban azért, mert túl sok zsiradékkal csinálják), másrészt mert nem szeretek társaságban enni.

de nemisazbazmeg, hanemhogy a vendéglátók többsége presztízskérdést csinál abból, hogy mit eszem és mennyit, meg azt, hogy nem eszem a kajájából, személyes sértésnek veszi. szóval valamiért mindig kínos feszengés lesz az ilyesmiből.

lárvalányhaj 2009.03.02. 21:01:23

@salted:

ja, erről van szó, a puszilkodáshoz nekem is kell egy intimebb viszony, hogy természetes legyen. de én meg egy csomószor hiába nyújtom a kezem, mert a delikvens jól megrázza, aztán ugyanúgy lenyomja a cuppanósokat....wáááá

salted 2009.03.02. 21:50:58

najóvan, nekem úgy látszik, innen kéne barátokat gyűjtenem

jogász zsolti 2009.03.02. 21:59:31

Szerintem a "Jó étvágyat!" használata eleve értelmetlen, sőt idegesítő. Miért kell bármilyen vezényszó, ráadásul mindig ugyanaz - kivéve a még kínosabb variációk ESETÉNEK FENNFORGÁSÁT: "Jó étvágyakat kívánok!", sőt AD ABSURDUM: "Fogyasszanak!" - ahhoz, hogy az ember elkezdhesse TÖMNI A FEJÉT? Az "Egészségedre!" DETTÓ. JÓMAGAM NEM REJTEM VÉKA ALÁ EBBÉLI MEGGYŐZŐDÉSEMET. HÁNYATOTT SORSÚ unokatestvéreimnek gyerekkorukban minden étkezés után a következő szöveget kellett FENNHANGON elmondaniuk: "Köszönöm szépen a finom reggelit/ebédet/vacsorát!" - akármilyen ocsmány volt az étel. A gyerekről jut eszembe: szerintem a "GYERMEK" kifejezés is sok.

Klárensz 2009.03.02. 22:11:08

Ez a poszt a szívemből szólt.

Irány a vájú fiatalok!

lárvalányhaj 2009.03.02. 22:25:35

@Szerencsétlen Hülye:

"Köszönöm szépen a finom reggelit/ebédet/vacsorát!" ... pfff, jó nagy droidok lehetnek az ő szüleik is.

utálatom tárgyát képezik még azok az emberek is, akik akkor is rám erőltetik a kaját, hogyha én azt nem szeretem / nem akarom megenni. többnyire azzal a szöveggel, hogy "szegény édesanyám mennyit dolgozott vele".

Cloverleaf 2009.03.03. 08:10:25

@Balance Of Power: Valogatos gyerek voltam, ossze se tudnam szamolni, hanyszor zajlott le ez a valtozat:

- Kersz palacsintat?
- Nem, koszonom, nem szeretem. (Gondoltam, ennyit egy agysejttel is fel lehet fogni.)
- Hogy lehet nem szeretni a palacsintat?
- ... (Igy bazmeg.)
- Na egyel egyet!
- De tenyleg nem szeretem.
- Olyan nincs!
- ... (De van, a kurva anyadat.)

Iszony.

hatja 2009.03.03. 08:52:40

ehh, van egy kolléganőm akinek annyi idős fia van mint én,és akárhányszor kér tőlünk valamit, nem mulasztja el hogy belemásszon az intim szférádba... átkarol, vagy a válladra teszi az állát és úgy nézi, hogy mit csinálsz... WTF?

lárvalányhaj 2009.03.03. 09:08:37

eszembe jutott még egy fontos konfliktusforrás, a Vegetáriánus Fiatal és a Főétkezéseket Csak Zsíros Hús És Krumpipüré (sic) Konfigurációban Elképzelni Tudó Vidéki Rokon összecsapása.

-- te vegetáriánus vagy?!
-- aha.
-- akkor te nem is eszel húst?
-- nem. (nembazmeg, nem.)
-- de hát akkor mit esztek?!
-- sok finom étel van, amihez nem kell hús.
-- de hát az nem is igazi étel!
-- .... (ó, he!)

most kezdjem el neki magyarázni, hogy nem csak a rántotthús meg pörkűtt meg a lófasszal töltött fasírozott van ám a világon?

a másik változat elkezdi bizonygatni, hogy brit tudósok bebizonyították, hogy a húsmentes táplálkozás nem egészséges, és az embernek hiánybetegségei léphetnek föl. meg nem fejlődik rendesen a gyerek. az volt a legjobb, amikor ezt egy olyan anyuka kezdte fejtegetni, akinek 2 db csontsovány, csenevész gyereke volt.

egyébként én nem vagyok szigorú vega, csak az urammal nem szoktunk húst enni (ill. ritkán), mert egyikünk sincs érte oda annyira, szóval adott esetben megesszük a húst is, nem szoktunk faksznizni ezen. meg a bolygót se akarjuk megmenteni, és az édes kis szőrös állatokat se szoktuk sajnálni. viszont amikor vendégségben előkerül ez a téma, hogy mi nem eszünk húst, gyakorta csak néznek ránk, mint valami nulladik típusú találkozásban.

Infomaker 2009.03.03. 09:18:46

Ó pedig egy jó "szték" igazán "fenséges eledel" :-D

Ernoke 2009.03.03. 09:43:17

@janomano: férfiaknál lehet, hogy van erotikus töltet, nőknél viszont egyáltalán nincsen (legalábbis nálam nem, az érintés és a fizikai vonzalom két teljesen különböző dolog). egyébként nyilván személyreszabottan közeledik az ember másokhoz, tehát ha valakinek nagy a személyes tere, vagy látom, hogy nem vevő erre, azt nem érintem meg.

hoel 2009.03.03. 10:24:43

Kritika következik Modor Tibi számára. Vicces a blog, szeretem is, viszont összekeveredik benne a valódi modorosság a pusztán idegesitő szokásokkal. Pl. a jóétvágyatkivánás simán hülye szokás. Viszont a " gyermek " kifejezés valóban modoros.

kiskezitcsókolom 2009.03.03. 10:43:23

Annál idegesítőbb nincs, amikor az ember kimegy a munkahelyén a konyhába ebédelni és onnantól kezdve képtelen a nyugodt evésre, mert pillanatonként kell kimondania, köszönöm...Jó étvágyat? Köszönöm. Egészségedre! Köszönöm!
Mit ettél? Szójavirslit? Te nem eszel húst?
Elég idegesítő kb hetente háromszor, négyszer megküzdeni a kollégák idióta kérédseivel, miért is nem eszem húst! Miért nem lehet efölött napirendre térni? És miért kell kínálgatni kajával, amiben csak "kevéske husi" van??
A másik tényleg a tüsszentés. Valaki az iroda 30 méterre lévő sarkában eltüsszenti magát és kórusban ordítják neki jó páran: Egészségedre!

kiskezitcsókolom 2009.03.03. 10:51:21

A lányoknak meg kötelező megbeszélni, ki hogyan készíti a pörköltet, szaftosan, vagy kevesebb szafttal, mennyi füszer kell a görög muszakába, aztán utána garantáltan előjönnek a sztorik a barátokról, párjuk hova vitte el őket vacsorázni, mivel lepték meg őket Valentin napra.
Lehet, hogy tényleg én vagyok antiszociális?..

Balance Of Power 2009.03.03. 10:54:09

@janomano: Ugy erted, bebaszva vagy siman? Es valoban, mi ferfiak szeretunk tobbet belegondolni, mert folyton "azon" jar az eszunk.

lárvalányhaj 2009.03.03. 10:55:46

@Balance Of Power:

nekem is folyton azon jár az eszem :P

Balance Of Power 2009.03.03. 10:56:58

Mondjuk a hust nem evoket (nevezzuk veganak vagy barminek) en sem ertem, mert a jo husetel fantasztikus elmeny, eleg csak egy nyari grillezesre gondolni. Jo, padlizsant is lehet grillezni a racson, az igaz...

Aki meg a "szegeny allatok" szoveggel jon, az viszont nem szazas. De a kedvencem az, aki eszik ugyan hust, de "oziket", "nyuszit" stb. nem.

lárvalányhaj 2009.03.03. 10:57:38

@Ernoke:

ez nálam is így van, igaz, velem az a helyzet, hogy akihez nem vonzódom valamilyen szinten (nem szexuális értelemben, hanem a kapcsolat mélységére gondolok), azt nem szívesen érintem meg, és annak se örülök, ha ő így tesz. a kézfogás az más, az olyan jó üzleties.

kiskezitcsókolom 2009.03.03. 11:02:40

@Balance of power:
Simán felzabálják a csirkét, meg a marhát, de az őzikét nem eszik meg, mert az olyan aranyos! Akkor vagy egye meg azt is, vagy semmit!
Amúgy meg, ha én nem szólok bele az étkezésébe, akkor ő miért szól bele az enyémbe?
Én sosem kampányolok a nem húsevés mellett. Ha megkérdezik az okát, elmondom, de ennyi. A húsevő kollégáim viszont a húsevés mellett kampányolnak folyamatosan és megjegyzéseket tesznek a kajáimra.

Balance Of Power 2009.03.03. 11:13:58

@kiskezitcsókolom: Mondjuk en is fel-felteszek neha naiv kerdeseket, ha vegaval talalkozom, mert azert erdekelnek az erveik, de basztatni valakit emiatt modoros... illetve modortalansag.

kiskezitcsókolom 2009.03.03. 11:18:51

@Balance Of Power: Az nem gáz, ha kérdeznek, szívesen válaszolok.
Az a gáz, amikor megkínálnak, "csak kevés husi van benne úgyis", meg mikor mindennap ez a téma és fújognak, mikor meglátják mit eszem. Érted, nekem a marhatokánytól fordul fel a gyomrom, de nem teszek megjegyzést.

lárvalányhaj 2009.03.03. 11:20:06

@kiskezitcsókolom:

ja, ez így van, feszt basztatják az embert ezzel. :S

bár nem csak a vegaság kapcsán van ez így, hanem mindenkit, akinek van valamilyen átlagtól eltérő szokása, azt betalálják az ilyen szerencsétlenek, akik elkezdik piszkálni.

Balance Of Power 2009.03.03. 11:25:47

@kiskezitcsókolom: Fujjognak?! Krumplis teszta, kaposztasteszta, spenot tukortojassal, zoldseges lasagne, gombaporkolt, rantott sajt stb. - ezekben sincsen hus, megis nyilvan eszik a kollegaid. Akkor nem fujjognak? De hulyek az emberek, istenem...

De mondjuk azt en sem ertem, miert jo a rendes fasirt helyett a szojafasirta, a virsli helyett a szojavirsli stb. Egyszer tevedesbol szojabrassoit vettem a menzan, nem volt rossz, de vegig ereztem, hogy valami nem stimmel... ;)))

kiskezitcsókolom 2009.03.03. 12:07:36

Balance of power: Én imádom a szójavirslit! :)
Amúgy persze, hogy megeszik mondjuk a rántott sajtot.
Szerintem ez amúgy valamiféle intelligencia kérdése is, ki hogy áll ehhez a témához. Mármint, hogy fújogok, meg baszogatok, vagy csöndben maradok.

La Tangolita 2009.03.03. 13:20:05

Szerintem a fent emlitett vegetarianus-zaklatas meg "egyel, akkor is, ha nem akarsz"-nyustoles nem mas, mint eroszakoskodas.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.03. 17:23:27

@béka, hajó: Mahlzeitot mindenhol modják, ebédidőben és asztalnél is, a Guten Apetit meg csak ott ahol nem imadkoznak ebed előtt.

Én azt sem tudom megkülönböztetni, hogy ha már megetted akkor köstlich, vagy lecher.
Egyszer rámszóltak (egy arisztokrata családnál), hogy a lechert mi nem modjuk, csak köstlich, az is időbe telt amig rá jöttem, hogy a schmecht az ige és nem melléknév.
@Modor Tibi:
a német modorosságokat csak azert szeretem, mert 1. örülök hogy megértem, 2, ha én is mondom, nem kell más kifejezésken gonodlkodnom: ott van a panel, lehet benyomni bár hová

butatót 2009.03.03. 17:42:09

"Balance Of Power 2009.03.03. 11:13:58
@kiskezitcsókolom: Mondjuk en is fel-felteszek neha naiv kerdeseket, ha vegaval talalkozom, mert azert erdekelnek az erveik, de basztatni valakit emiatt modoros... illetve modortalansag."

A kiváncsiság nagy úr.Van egy kollégám, aki soha nem mulasztaná el, hogy megkérdezze a szigorú vega lányoktól (ha jól tudom, ők semmi állati eredetűt nem esznek, tehát tejet vagy tojást sem), hogy vajon "azt" le szokták-e nyelni, illetve a választól függően (már persze ha a válasz nem tasli vagy tökönrúgás formájában érkezik), hogy miért igen vagy nem.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.03.03. 19:17:38

Sziasztok, szeretnék posztot látni a társasutazásról, ahol a buszban rögtön indulás után kinyílnak a hütötáskák, az alufóliába csomagolt hajnal négykor lesütött szuper-rántotthúsok, az elöl ülö vörsfejü, mosolygós Tibi vagy Feri hátraüvölt a Gyulának, hogy "EZT NÈZD MEG FASZIKÀM" és egy 2 méter hosszú szárazkolbásszal hadonászik, amit a többi utas rezignáltan néz. Persze mindig van ilyenkor egy öblös hangú harmadik, aki szintén elövesz valami atomfüstölt, fokhagymás disznóságot, mindent lecsöpögtetve, aztán ezek az egész út alatt csereberélnek és a kisbicskájukat törölgetik.
És kurvasok sört megisznak persze attól meg folyton huggyozniuk kell. A kajás táskákat az asszonyok felügyelik, folyton ki-be csukogatják, rakosgatják, szalvétákat, konyharuhákat, evöeszközöket varázsolva elö a leglehetetlenebb helyekröl. A legdagadtabbak ki se szállnak a nevezetességeknél. A faszik cigizni esetleg, olyankor a busz böfögöös, járó motorja mellett a zajban egymást túlüvöltve beszélik ki a nööket vagy valakit akit közösen utálnak, pl az idegenvezetööt. Ha az egy jó csaj történetesen akkor mindegyik megdugná. Na erröl szeretnék egy bövebbe cikket olvasni.

lárvalányhaj 2009.03.03. 20:44:13

@Blassius:

vonatút dettó. kurvaélethogymuszáj valami büdös, olajban sült kaját előcsomagolni.

autóbuszút: a pálinkakínálás kötelező elem. egyáltalán, piákat hátraadogatni, amíg mindenki jól be nem kúr.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.03. 23:58:29

fokhagyma rulezzz...
és ezt komolyan gondoltam...
abált szalonna..., flekken..., tzatciki... mmm...
a sört, páleszt ráküldeni s böfögni..., bocsika, büfögni...
éljen a fokkkkhagyma...
kit érdekel a mellettem ülő színesképes magazint olvasó...?
:-----))

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.03.04. 06:31:51

A pálinkakínálás nagy mutatvány :) Lol Vazz :,) :DDDDD

-Te, figyelj má' hogyhishínak téged? Kinekafia vagy?
A Nagy Zolinak a fia vagy?!?
-Nem, hát mi az úgy van hogy a Nagy Zoli bácsi szomszédjában lakik..
-TUDOM ! A Kis Karcsiék, a hogyishíják, a szódás ember! PERSZE, hogy Ismerem! Annak a fia vagy?
(asszony közbeszól)
-Jani, hát haggyad már végigmondani, Páströl jöttek mert a Kis Karcsi sógorának volt az egyetemen a tanulótársa vagymittudomisén.
-Figyejjé', nem az számít, de Pálinkát megiszod?
-Hat öö...
-Ne hülyéskedj már! Hát ezt megihatod! Tudod milyen finom ez? Tudod milyen finom ez?
Tudod ki föözte ezt?! Az a nagydarab ember ott a malac mellett..

seldjerei 2009.03.04. 07:54:23

A Guten Appetit -et csak akkor mondják, ahol már asztalnál ülnek (ha mondják egyátalán), a Mahlzeit-et kb 11.30-tól 13 óráig mondják köszönésképpen úton-útfélen.

A 'köstlich' és a 'lecKer' közti különbség kb annyi, mint mifelénk a "fenséges' és a 'fincsi' közt.
És táplálkozás közben is lehet mondani, ha lenyelted a falatod, szalvétával leitattad a nemlétező szószmaradékot a szádról és leöblítetted a torkod egy korty itallal.

Balance Of Power 2009.03.04. 08:36:29

@Yamamoto Isoroku: Ez engem is foglalkoztat, de a kerdes persze csak akkor merul fel, ha egyaltalan osszejonnek husevovel. Az erintettek, ha ugy erzik, kifejthetik ;))

Ernoke 2009.03.04. 09:53:02

@lárvalányhaj: vonaton dobozos sör műanyag pohárba kiöntve!

amúgy pedig tényleg nagyon nehéz lehet kibírni 3 órát zabálás nélkül, no. még a végén veszítenének pár dekát a 120 kilójukból szegények...:(

lárvalányhaj 2009.03.04. 11:08:19

@ufó - a táncparkett angyala:

egy régi pasimmal csaknem szakításhoz vezetett az az incidens, amikor egy apró, háromszemélyes fülkében elindultunk egy 12 órás vonatútra, és az út elején elővett egy csomag kibaszottul büdös fokhagymás-paprikás szalámit. én megkértem, hogy rakja el, ő ezen besértődött, és olyan veszekedés lett a dologból, hogy órákig nem is szóltunk egymáshoz.

@Ernoke:

a legjobbak a kupék, hosszabb vonatútnál, amikor öt-hat órára bekerülsz egy zárkába valamilyen részeg / büdös / zenéthangosanhallgató humanoiddal. vagy valami nyuggerrel, aki úgy érzi, hogy el kell mesélnie neked az életét.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.04. 14:30:02

@lárvalányhaj: béjbi,

a fokhagyma nem büdös, hanem illata van... ;---))

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.04. 14:55:55

@lárvalányhaj:

ha a gilroy-i fesztiválra hívnak bulizni, akkor sikoltozva fussál, amilyen messze csak bírsz, te vámpír... :))

www.youtube.com/watch?v=vXKbcipJaVM

feltételes reflex 2009.03.04. 18:24:24

@Ernoke:
"- ugyanmár, csak egy falatot! mi van, fogyózol? (sovány embernek egy ilyen poént elsütni nagyon menő mindenhol:S)"

igen, velem is többször előfordult már, hogy legszívesebben rá(juk)borítottam volna az asztalt, főleg, amikor látszott rajtuk, hogy _tényleg_ azt hiszik, fogyózom. (a legszebb a "Most már többet nem kéne fogyózni" duma volt.)

feltételes reflex 2009.03.04. 18:25:39

@Blassius:

uhhh, ezt nem akarod te megírni? :)

feltételes reflex 2009.03.04. 18:29:32

@Nadsat:

hát ezt nem tudom, nem értem, miért venné a nők jó része sértésnek az ajtóban előreengedést.

én max. azt veszem sértésnek (vagy inkább egyszerűen csak lesuttyózom magamban az illetőt), ha egy étterembe vagy szórakozóhelyre lépéskor engednek előre.

feltételes reflex 2009.03.04. 19:53:23

Bemutatkozás, kézfogás, pusziszkodás:

Az egyik rémálmom a puszizkodás. Saját barátaimmal is csak nagyritkán puszizkodom, puszizkodunk (rendszerint _nyomós okunk van rá_, ha mégis előfordul;-)).

Idegen társaságban rendszerint megpróbálom elejét venni a dolognak egy kéznyújtással, de így sem mindig sikerül megúszni. Van, hogy a csajok furcsállják, ha nem adok puszit (beletelik egy időbe mire rájönnek, hogy nem barátságtalan akartam lenni), de a legkellemetlenebb, amikor a kinyújtott kezedet egyes fickók elkapják, és úgy vonnak magukhoz egy kis puszizkodásra.

A másik: Van egy olyan puszizkodós embertípus, aki általában 45+ és még agglegény (mondhatom, okkal), a sírba kerget mindenkit a poénjaival, szívesen játssza "a társaság közepének" szerepét, és ha meglát egy ismerős nőneműt, már messziről integet és kiabál, majd látványosan átcsörtet a tömegen, hogy jó cuppanós puszival üdvözölje. (mindegy, hogy az illető nővel az ismeretségük kb. abban áll, hogy egyszer összefutottak valami Szigeten verbuválódott buliban, ahol közös ismerőseik száma 1 volt.)

ááááááááá

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.04. 21:27:31

@feltételes reflex: "én max. azt veszem sértésnek (vagy inkább egyszerűen csak lesuttyózom magamban az illetőt), ha egy étterembe vagy szórakozóhelyre lépéskor engednek előre. "

ha nagyon hideg van odakünn, akkor is...?
:))

arongeri 2009.03.05. 13:23:29

Nem tudom, volt-e, nem olvastam végig a kommentet, de ajtónál előreengedés:

- Csak elhalálozási sorrendben!

Amúgy az "Á, ülök egész nap" lehet, hogy modoros meg közhely, de én tényleg van, hogy ezt érzem. Modoros vagyok-e?

Balance Of Power 2009.03.05. 13:44:05

@feltételes reflex: Az is jo, amikor az arcara mutogat, hogy akkor oda lehet adni.

protkózúzó 2009.03.06. 20:41:50

puszit gyűlölök adni....általában amikor nagy nehezen rászánom magam, mindig akkor történik amikor rohadtul nem illene (ismeretlen paranoiás keserű öregnéni)

nemtom ki az az elvakult feminista aki megsértődik, ha előre engedik....

vannak bizonyos nőegyedek, akik úgy kívánják megszerettetni magukat (szigorúan taktikai okokból) más hasonszőrű nőlényekkel, hogy ölelgetik meg puszilgatják egymás. ha ilyenkor az ember meg elkezd hangosan lamentálni a női hazugságokról, akkor bunkó..
persze ekkora hazugság legalább amikor hímegyedek úgymond barátságból megölelnek egy lányt....legalábbis ha barátságnak tekintjük az alkalmi szexuális vonzalmat

feltételes reflex 2009.03.07. 05:05:50

@Balance Of Power:

ajjvé, córesz! ;-D

de mondhatnám úgy is, hogy húúúhhh, bazz+, betalált.

feltételes reflex 2009.03.07. 05:17:36

@protkózúzó:

furcsa érzetek, főleg keserű öregnénikkel, de te tudod, űhhhhh.

feministából kétfélét ismerek, az egyik férjhez megy, meg gyereket csinál -na asszem, ez nem szokott problémázni az előreengedésen...pont amíg kell;))))))

szvsz. nem kell hangosan lamentálni, mert az nem bunkó, csak unalmas, vagy szimplán zavaró, de feltétlenül fölösleges.

ugyan, ugyan. egy bizonyos kor után mindenki felelős a magáravett dolgokért (magáravett ölelésekért is, ugye, nyenye) szóval nem kell fölöslegesen érzékenykedni se egyik, se másik oldalról, mert mindenki azt kapja, amit magának összeszedett:))))

feltételes reflex 2009.03.07. 05:24:25

@arongeri:

nem.

esetleg néha megtoldhatod valami naturalisztikusabb magyarázattal, pl.: "Áhh,oly jó vagy; ma már pont harmadszorra zsibbadna szét a seggem", vagy valami ilyesmi. Én mondjuk az aranyér kockázatáról szoktam érdeklődni ilyen esetekben, éa mindig meglepődnek, és annyira komolyan veszik, hogy mire megint megkérdeznék, hogy mikor ülök le, addigra pont én is megunom végre az álldogállást.
Cselek...

Balance Of Power 2009.03.09. 10:21:17

@protkózúzó: Igy van, magam is csak azokat a lanyokat olelgetem baratsagbol, akiket maskepp is megolelgetnek, ha ugy hozna az elet. Akkor is, ha tenyleg baratok vagyunk.

Gecik a ferfiak, ez van.

lárvalányhaj 2009.03.09. 11:25:17

@Balance Of Power:

én is így vagyok, csak a faszikkal.

Balance Of Power 2009.03.09. 13:38:25

@lárvalányhaj: Ezt jo tudni. Valszeg altalanossagban is igaz.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.03.09. 18:43:48

őőő... nem schmecht és lecher, hanem schmeckt és lecker.

feminista vagyok, én akkor szoktam felkapni a vizet az előreengedési rituálén, amikor nyilvánvalóan ott állok a liftajtóban, férfi előrelendül, már majdnem bennvan a liftben, aztán mintha észrevenne, jééé, konstatálná, hogy nőből vagyok, nagy lendülettel, bokacsattogtatással előreenged, és mielőtt belépnék, puff, bezáródik a liftajtó, és elindul üresen a lift felfelé. na ilyenkor rühellem az udvariaskodást. húzzál befele, és nyomd az ajtónyitvatartó gombot.

társaságban kötelező pusziszkodás, miután egyértelműen a kezemet nyújtom (bár ez is undorító tud lenni, ha a másiknak szanaszét van izzadva a tenyere, és feltehetőleg előtte békávézott, és azóta nem mosott kezet), főleg szanaszét izzadt arccal, nehogy véletlenül az embernek ne kelljen utána pofát mosnia a fürdőszobában, vagy törölköznie.

továbbá munkahelyi ebédek alkalmával súlyomra és kajaszokásaimra való enyhe célozgatás, és fogyókúrás módszerek okítása (nem csak a vegákat és a soványakat baszkurálják), míg el nem küldöm őket a retkes halálba.

ratman_ (törölt) 2009.03.10. 20:25:54

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: a "nőből vagyok" kifejezés az egyik legordasabb modorosság, ami ki tud jönni egy nőből. Amikor ezt élőben meghallom, az többnyire a társalgás végét jelenti.
Egyébként a nicked is elgondolkodtató.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.03.12. 14:48:34

@ratman_:

én kérek elnézést. többet nem használom. és mi a legordasabb, ami egy férfiből kijön?

mi az elgondolkodtató a nickemen? és a tiéden?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.03.12. 14:50:20

@ratman_:

vagy csak az szúrja a szemedet, hogy feministának vallom magam?

Acid Amadeus 2009.05.05. 00:25:34

@windermere:
ijesztő, ezek szerint akkor már nálunk is jelen van. Egyébként van már erre precedens is, azt hiszem valamelyik angolszász országban( valahogy az USA-ra tippelek...) egy nő fel is jelentett egy faszit azért, mert előre engedte, és hogy ez milyen szélsőségesenkirekesztőfasisztoidhímsoviniszta megmozdulás volt már.Bizony!
Csak nem bírunk magunkkal.Tényleg, feminizmusról nem lesz valami anyag? Ez az egész neofeminista-mozgalom annyira adja magát.

IndaMuncher 2009.06.02. 13:30:49

@Bérgyilkos Bohóc: Olyan nincs, hogy egészséges egyensúly, mi családon belül sem jóétvágyazunk hál'Istennek.

lr 2009.06.02. 23:09:46

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Én személyszerint a BKV-paránál húztam fel a szemöldököm.

lr 2009.06.02. 23:10:31

@lr: a személ yszerint nyilván dőltbetűs,csak azt nemtom,hogyan kell

Intizar 2009.12.09. 18:47:51

Szerintem aki az "ülök egész nap"-ot modorosságnak tekinti, az vagy nagyon fiatal, vagy nem ülőfoglalkozású. Más esetben ez maga a tiszta, szépítetlen igazság. Napi nyolc-tíz óra ülés után VALÓBAN éppen csak ülni nem kíván az ember. Ha ezt modorosságnak nevezzük, akkor enni-inni-kakálni is modorosság. Tényleg, egyikben sincs semmi eredeti.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.25. 17:27:56

így karácsony környékén kaptam ezekből az udvariaskodásokból bőven. modoros fasz az egész rokonságom. argh!

gabcigirl 2010.03.29. 16:49:36

És akkor ne felejtsük el a kövér nőből kitartó diétával átlagos testalkatúvá válás feletti hisztis megdöbbenést sem.

Tehát míg Malackaként az ilyen illető állandó megvetés tárgya volt, most már a tisztelt rokonok a" túl sovány ember sem szép" és "mit képzelsz, nem így szoktunk meg" felkiáltásokra ragadtatják magukat. És nem fér bele a világképükbe hogy mi történt:)))

che-mese 2010.05.20. 15:00:00

az én személyes kedvencem a következő:
- foglalj helyet!
- nem, köszönöm! ülhetek még eleget, ha minden kiderül! :)

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.07.20. 16:24:37

Gyűlölöm a puszilkodást, főleg vadidegen pasiktől (de távoli rokonoktól is).

És hogy SENKI nem tud egy fiatal nőt megszólítani. A hölgyemért pofon bírnék vágni embereket, főleg, ha középkorú, undok ribancok hívnak így (bürokraták és bármiféle ügyintéző). Ha letegez valaki, aki nem az én korosztályom, akkor is visszategezem, ha ötvenéves, dögöljön meg.

imiren 2010.12.03. 16:30:57

Felesleges kifejezések, de a magyar nyelv részei. Nem ma keletkeztek, régóta használatban vannak. De Tibi és Józsi a nyelvész, erről ők beszéljenek. Ettől függetlenül tényéleg gáz ezerszer mondani / hallani őket.

(off, de mekkora poszt lenne a nyelvújítókról írni egyet!)
süti beállítások módosítása