Mármint nem úgy értem, hogy a telefonom is nálam volt, hanem amikor konkrétan megkívántam, és Telefonkám segítségével szexuális élvezetet, mi több: orgazmust éltem át.

Elnézést, hogy előre lelőttem a hatalmas csattanót (!), de ideje szembenéznünk az úgynevezett mechanofíliával, ami egyre jobban körülvesz bennünket, de még nem mertük teljesen bevallani magunknak.

Mert miről van szó? Tárgyfüggőségről, tárgyszerelemről (Computerliebe). Új jelenség volna ez? Korántsem. Egyidős az emberiséggel, de az állatvilágban is megfigyelhető. Alig pár évtizede még csak egyedül a tárgyak, tárgyaink jelenthették minden vagyonunkat - a dematerializált ember torz képe ismeretlen volt. Nem véletlen, hogy számtalan, nálunk boldogabb kultúrában a mai napig is az asszony hordja magán a család minden vagyonát - leginkább ékszer formájában.

A háborúk, harcok, drámák, árulások, szerelmek - vajon mi körül szövődtek? Hát természetes, hogy az erőforrások, a tárgyak körül. Mert a tárgy = vagyon. Vagyon = boldogság, hatalom.

Nem csoda hát, ha közvetett módon - ahogy a pénznél is - már nem csak a megszerezhető boldogságot, az eszközt láttuk bele a tárgyakba, hanem magát a tárgyiasult örömöt.

Manapság erre pedig bizony mindannyian szépen még rátromfolunk: mink, de a gyártók, értékesítők is.

Szexi - ugye ismerős szöveg? Csak egyfajta szleng lenne ez is? Kétlem...

Mert kívánatosak, szépek - és igen: szeretetreméltóak. Simogatásra, babusgatásra, dédelgetésre hívogatnak, felizgatnak. És feltétel nélkül, bármikor szeretni fognak, hálásak lesznek. Azt akarják, hogy birtokba vedd őket.

Minden rejtett porcikájukat.

Megjött az új telefonom. Végre. Unboxing! Azaz kicsomagolós videó - milliónyi ilyet találsz a YouTube-on. Megszerzed, megjön, megkapod, késlelteted az élvezetet. Simogatod, bontogatod, vetkőzteted, hántod le a rétegeket, mint a hagymáról szoktad - ahogy egyre szebben buggyannak ki belőle az intimebbnél intimebb részek... mielőtt véglegesen birtokba vennéd a maga meztelen valójában. Fényképezgeted, kamerázgatod minden szögből. A papírkákat, felhasználói utasításokat lazán kibaszod - úgyis funkcionális analfabéta vagy, mint Magyarországon mindenki (külföldön ellenben nem).

Fennakadt szemekkel szívod befelé a friss, még gyári műanyagillatot, pukkasztgatod ki a légbuborékokat, élvezettel lubickolsz a hungarocell vidám, ütemes sikongatásában. Összepattintod, bepattintod, még egy kis dzsúzt (újabb véletlen?) is töltöttek az akkujára Neked. Belogolsz, gmail.com, wifi-kód, testreszabás. Ismerkedések, kezdeti, óvatos tapogatózások. És először csak nézegeted rajta a kellemes kis pornót, ahogy mindenki más teszi. De aztán egyre inkább felismered, hogy itt nem is a tartalom, hanem maga a közvetítő a lényeg. 

És akkor a jelenet közepén nem bírod tovább: megadó sóhajtás közben elkezdesz vele romantikusan ringani, táncolni, keringőzni, ágyékoddal dörzsölni a csodálatos készüléket - egészen addig, amíg valahonnan nagyon mélyről hosszú évek-évtizedek elfojtott, bugyborékoló élvezete szakad ki, és hatalmas üvöltéssel, vonyítással, szűköléssel, meg-megfeszülve, rángva üríted sűrű élvnedveidet a hálásan csillogó kis gorilla glassra.

Kissé megszégyenülten pihegsz a földön, mint az első melegséges élményed után - de érzed, hogy valami végérvényesen megváltozott.

Végre ténylegesen vízálló! ; - )