Ötéves a Modoros

2013/10/29. - írta: Modor Tibi

Ezt is megértük! Ha iskolaérettek lennénk, jövőre mehetnék isibe, mint Vackor az első bébe - mellesleg középső csoportosok vagyunk, és élünk-virulunk.

Történt 1-2 dolog, amióta Józsival elvégeztük egy 2008 őszi éjszakán a kezdőrúgást:

  • Józsi a Szlenggel megnyerte első Goldenblogját
  • Aztán a Modorossal a másodikat (bár lehet, hogy visszaküldjük a HVG-nek tiltakozásképpen, ahogy John Lennon tette az MBE-vel)
  • Bejártuk a törvényszerű termék-életgörbét: kultblogok lettünk, mainstreamek lettünk, gyűlöltek lettünk, unalmasak, laposak, aztán majdnem abbahagytuk - de rájöttem, hogy minek. Ha kéthetente-havonta van mondanivalóm, azt minek tartsam magamban, amíg van 5200 szerencsétlen, aki erre még kíváncsi is. Meg hát őszintén szólva nem nagyon látom azt a sok tehetséges fiatalt a neten, akik jobban nyomnák (kivéve Antimetál, Napi vagányság - de utóbbiak már ismert arcok). Úgyhogy már csak felelősségérzetből is muszáj folytatni. Kommentekkel, olvasói posztokkal vannak további terveink, de ez időfüggő - időnk pedig elég kevés van mostanság. (Hogy miért kapcsoltuk ki a hozzászólási lehetőséget? Rossz irányba mozdult a zaj/jel-arány.)

Szóval öt év után már a régi vállalatoknál törzsgárda-taggá vált az egyszeri dolgozó - ajánlom a Postások fórumát:

A hét elején megkaptam a 20 éves törzsgárda elismeréseként 70.000ft-os jutalmat bruttóban.Nettóban kb 35.000 forint került a borítékba. Egyszerűen hozzácsapták a havi béremhez és adóztam akkorát, hogy ezek után simán teljesítjük az EU által meghatározott konvergenciós elvárásokat.Az átkos rendszerben megadták a módját az ilyen elismerések átadásának, kisebb ünnepség keretében. Sajnálom, hogy a szép hagyományokat nem mentjük át a XXI. századba.

 

Az összeggel nem is lenne kifogásom,..sőt,csak az bosszant, hogy mint kiderült (mai adat) 1.000.000-an vannak minimálbérre bejelentve,s adóznak ennyi jövedelem után. Mi postások azon kevesek egyike vagyunk akik becsületes adófizetőként járulunk az ország felemelkedéséhez. Arra gondoltam , milyen jó lenne, ha a törzsgárda jutalom egy erre elkülönített már a cég által adózott összegből lenne kifizetve,igy nem maradna rossz szájíz a levonások után. Tisztelettel: Don Quijote

 

Tisztelt Gyné!

Egy év eltelt az ön nyugdíjazása óta, csodálkozom, hogy most jut eszébe, feltenni ezt a kérdést.
Egyéni ügyekben akkor tudunk segíteni, amennyiben személyesen keresnek meg bennünket.
Üdvözlettel: Ádám István

És hogy örökké részeseivé váltunk a Magyar Internetnek, pár bizonyíték:

modoros.blog = EPIC kurva szar. (Uj Péter)

Ez a blog szar, ezt mindenki tuggya (Bede Márton)

comingout: modorosblogot en nem vagyok hajlando megnyitni egy ideje, a vilag legszarabb blogja szerintem, minden egyes alkalommal felbaszom magam a benazasain, mert a tema altalaban tok jo lenne, es nagyon faszan meg islehetne irni, de csak eltotymogik ilyen nagyon feluletes klisek menten. konkretan az egesz egy be nem valtott igeret, es ertetlenul allok az index-cimlapos palyafutasa elott. koszonom, hogy elmondhattam, ha valaki innen irja, akkor elnezest ha a lelkebe gazoltam. (Szász Péter)

Azt hiszem, ennyire még sosem ment mellé a modoros (Tallián Miklós)

Mikor nem ment mellé? (Nem az a baj, hogy hova megy, hanem hogy szar.) (Uj Péter)

Mellé is megy meg szar is, de most különösen. (Tallián Miklós)

modorossal az index egy szörnyet nevelt fel a címlapon (ismeretlen)

- A szlengblogot ismerem, a modorosblogról nem hallottam. (Parti-Nagy Lajos) - de most már igen, bazmeg! (Tibi)

 

Egyszóval, puszi mindenkinek, akinek tetszik, olvashat - akinek nem, az is, úgyis csak egyre többen lesztek, még ha nem is mind értitek.

A Modoros szülihét keretében pedig egy kis bónusz Nektek: egy időre felfedjük a kommenteket, hogy újra lehessen olvasgatni.

További összeállításokkal, válogatásokal hétközben jelentkezünk!

42 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

persicsbalint 2013.10.29. 10:58:19

Boldog szülcsinapcsit!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.10.29. 10:58:25

Szar a blog, tedd ki a zseniális posztjaimat, mert azok viszont nem szarok.

Mitya Ivanov 2013.10.29. 11:20:20

A születésnaphoz gratulálok, bár ez csak magának az ötös számnak szól, mivel semmi egyébbel nem vívtátok ki az elismerésemet.
A problémám a következő. A kommenteZés letiltásával tönkrevágtatok egy szépen formálódó internetes közösséget, ahol mindenki jól érezte magát, százszor leköphette a monitorját kávéval, vitáztunk, de alapvetően szórakoztunk, eljátszódtunk virtuálisan. Persze értem én, hogy a blog.hu ról arra a rohadt fácséra át kellett csábítani a népeket, mert abban van a della, nem ebben. Talán már ti is beláttátok (legalábbis erre utal a múltkori psozt). Ha igen, akkor őszinte a gratulációm, ha nem, akkor nem az.

Donjon 2013.10.29. 11:24:50

Boldogot! (:válogatott szmájlik)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.10.29. 11:26:29

@Mitya Ivanov:
Mikor érti már meg végre, hogy ő van értünk, kommentelőkért, és nem fordítva. Most végre kicsit nekünk is jó, hogy visszakapcsolta a kommentelést, és lehet beszélgetni.

Riley? 2013.10.29. 11:26:54

@Kurtz ezredes: De ha nem teszed ki, küldd vissza őket légy oly szíves.

KürtiT (Tromb74) 2013.10.29. 11:41:11

@Kurtz ezredes: Még jó. Modor Tibi egy szolgáltatás, akinek annyi a dolga, hogy posztoljon valami kis bugyutaságot, ami kiválló minőségű, rendkívül szórakoztató kommenteket generál. :D :D :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.10.29. 11:52:35

@persicsbalint: @Donjon: @KürtiT (Tromb74): Dánkeschőn! :-))

@Mitya Ivanov: hát sajnos sok volt az off személyeskedés, ami már több bosszúságot okozott, mint örömöt.

A dellás feltételezés viszont tévedés: többletbevétel igazából az itteni kommentekkel lehetne (oldalletöltés). A facebookon nem tudom, hogy lehetne bevételt generálni, de utánanézek.

@Kurtz ezredes: @Riley?: Ma ünnep van, kár lenne pörlekedni-áskálódni.

Archenemy 2013.10.29. 12:04:46

Majd akkor legyetek büszkék magatokra, ha valami olyasmit csináltok, ami érték! A kor az egy állapot, nem érdem!

manfred.blog 2013.10.29. 12:12:41

@Archenemy: milyen igaz... elgondolkozhatnának ezen sokan EBBEN AZ ORSZÁGBAN!!!

Mitya Ivanov 2013.10.29. 13:20:44

@Modor Tibi: hát nem tudom, nekem az a kommentozás szinte csak örömöt okozott. Most, hogy ez nincs (a fácsén nem merem vállalni névvel, höhö...) nyomorult életemet mással kell értelmessé tennem.

KürtiT (Tromb74) 2013.10.29. 13:33:08

@Modor Tibi: Példát kellene venned Oravecz Nóráról.
Hímzett párnák a legjobb posztokból vett idézetekkel, piros traktorral dekorált bögrék. Ja, meg persze könyvkiadás. Na az nagyon trendi lenne, mer' ugye az online kontenteket tök jó papíron olvasgatni.
Meg hát lassan gondolkodnod kéne a celeb karrieren is. Akkor leszel valaki, ha majd a Hajdú Péter meghív a műsorába. Ha érted, hogy mondom.

2013.10.29. 14:00:21

Csatlakozom az előttem szólókhoz! A fácse az proli, itt egy igazi szellemi elit gyűlt össze, ráadásul névtelen sokkal kellemesebb volt fölényeskedni a Modorost félreértő, címlapos hülyékkel.

KürtiT (Tromb74) 2013.10.29. 14:11:14

@Brother Love: Szerintem azért ennél sokkal nagyobb magaslatokban szárnyaltak a kommentek, némelyik egyenesen irodalmi színvonalat képviselt. :D :D :D

Valami előszűrővel kéne megoldani a kommentelést. Pályáztatás, tendereztetés, CV küldés, alkalmassági vizsga.

Amúgy se a beeső kommentelők szivatása volt a legszórakoztatóbb a modoroson, hanem a törzsgárda brillírozása.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.10.29. 14:12:30

@Mitya Ivanov: de MOST van! :)

@KürtiT (Tromb74): mindenképpen, kicsit irigylem is a lányt. Végre valaki, aki bebizonyította, hogy a prekoncepcióval ellentétben nők is igenis tudnak jókat és vicceseket írni!

@Brother Love: a múltkor ránéztem 1-2 privát írásodra pl. a sárgabuszosat. Kedvem támadt átemelni. És nagyon cíp vagy ;-))

modor gyuri 2013.10.29. 15:07:31

gecimód felbasz, de tényleg.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.10.29. 15:47:44

@modor gyuri: mélyenszántó, mint a velvet vagy a dívány.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2013.10.29. 16:08:10

Számomra sajnos pont a kommentelés letiltásával jelentéktelenedett el a modoros, tök jó lenne, ha újra lehetne írni, sok volt a hozzáadott érték szerintem.

omgwok 2013.10.29. 16:10:30

Boldog születésnapot kedves Modoros!

Juhhuuhhhúúú, ez az első kommentem itt! :-) (Meglehet az utolsó is egyben!) De akkor is, csak a legjobbakat kívánom!

persicsbalint 2013.10.29. 16:31:21

@manfred.blog: Hát, a magyar rögvalóság bizony már csak ilyen.

blur7 2013.10.29. 16:32:03

@Szigi.: Szerintem is így van.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.10.29. 16:40:57

@Szigi.: @blur7:
Félkarú óriás lett ez a blog, amióta ti nem írhattok a posztok alá. Könyörögjünk, rimánkodjunk ennek a bűzhödt despotának, hogy megint lehessen...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.10.29. 18:11:36

@Kurtz ezredes: Ne bántsd már őket. Most inkább örüljünk, ünnepeljünk közösen, összefogást!

Trónkövetelő 2013.10.29. 19:24:34

Tisztelt Modor Tibor Úr!
Örömmel tölt el, hogy az Ön kulturális missziója immár fennállásának ötödik évébe lépett. Vigyázzon, kedves Tibor (azt hiszem szólíthatom Önt így az idősebb jogán), kritikus pillanat ez. Pártunk, mozgalmunk - melynek ön is közismerten lelkes híve - fennállásának ötödik évében szenvedte el történetének egyik legsúlyosabb krízisét, amikor is belső pártütés ütötte fel a fejét. Manapság ilyesmi - az Ön fáradhatatlan munkásságának is köszönhetően - természetesen elképzelhetetlen. Azt hiszem az egész Nemzet nevében szólok (amit egyébként nem szoktam), hogy az Ön munkássága nélkül a Nemzet egysége, a keresztény erkölcsök védelme, a rezsicsökkentés és egyéb közös sikereink kevéssé lennének teljesek. Egy-egy jó modoros poszt után bizony a bányászok is újult erővel ragadják meg a csákányt, a földmívesek a kapát, sőt még kormányülésen is ünnepélyes pillanat, amikor Navracsics miniszter úr hosszasan idéz az Ön legújabb posztjából. Legutóbb Deutsch képviselő úr örvendeztetett meg minket azzal, hogy gyermekei betanulták az Ön egyik posztját, kommentekkel együtt, és azt a meghatott szülőknek előadták. Bizony, kedves Tibor, úgy megindított mindannyiunkat, hogy ott helyben rázendítettünk a Himnuszra. Sajnálattal, egyben megértéssel vettük, hogy a fáradozási jutalmaként kapott nemzeti dohányboltjának üzemeltetése sok idejét felemészti, ezért a drágakő finomságúra kidolgozott posztok kissé megritkultak az utóbbi időben. Természetesen valamennyien tisztában vagyunk vele, hogy ennek az az oka, hogy Ön igen munkaszerető ember, a kapott jutalmat újabb kihívásnak vette, és egy ilyen felelősségteljes munka, mint a trafikosság, a helytállás a keresztény értékek egyik őrhelyén, teljes embert kíván, és Ön köztudottan nem hátrál meg a kihívások elől, sőt inkább keresi őket. Remélhetőleg a 2014-es Kossuth-díj átadásakor személyesen is kezet foghatok Önnel, a nemzeti egység elérése érdekében tett fáradozásait elismerendő! A blog működéséhez további sok sikert kívánva
Őszinte híve:
Dr. Orbán Viktor miniszterelnök
/megjelenik a Magyar Nemzet holnapi számában/

ui. tedd lehetővé a kommentelést továbbra is, vagy szólok a Lázárnak, és úgy elveszem a trafikodat, mint a huzat, azt mehetsz paprikát meg ébresztőórát árulni az Őrsre bazmeg! :)

LaFire · https://lafire.blog.hu 2013.10.29. 20:15:38

hahh, én eddig is láttam a kommenteket :)

LaFire · https://lafire.blog.hu 2013.10.29. 20:19:18

És egyébként boldog szülinapot :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.10.29. 20:31:29

@omgwok: @Trixion: köszönöm, Drágáim! (csak nem indexes vagy, esetleg rájöttél, hogy kell RSS-ben elolvasni őket?)

@Trónkövetelő:

Köszönöm, Drága Jó Miniszterelnök Úr!

Soha jobb ellenzéket Önnek és Nekünk, a Nemzetnek ;-)).

Önnek és kedves Családjának jó egészséget, tartalmas, sikeres és hosszú kormányzást kívánva:

idősb Mag. Modor Tibor.

Zorita 2013.10.29. 21:06:48

hepi börzdéj miszter prezident!

Cave Nick 2013.10.29. 21:38:28

MUNKÁT, KENYERET, KOMMENTET

persicsbalint 2013.10.29. 22:10:26

A modoros amúgy tényleg azóta szar, amióta nem lehet kommentelni.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.10.29. 22:44:11

@persicsbalint:
Azóta igen, meg az azt megelőző négy évben is az volt azért.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.10.29. 22:46:43

Janka néni is feljön ma pénzért? Meg azért a kis borunkért, ami nehogy megpimpósodjon? Holnap is panaszkodjatok, lécci!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2013.10.29. 22:49:33

@Kurtz ezredes: @persicsbalint: jaj, ne már, gyerekek. Ma ÜNNEP van, nem kell a feszültség.

Tessék szépeket, jókat, értékeseket kommentelni, amíg lehet. Aztán úgyis lezárom a picsába.

sdani 2013.10.29. 22:56:44

@Kurtz ezredes: Ja, gyenge kezdés után erős visszaesés. :-D

Különben örökre benne van a blog az RSS olvasómban (mondjuk a dezsőmail is :D), A lényeg, hogy ezzel a dallal méltóképpen köszöntsem a blogot születésének napján: www.youtube.com/watch?v=Eg27RyD4U3Y (korban passzol...)

Celtic 2013.10.30. 07:28:35

@Mitya Ivanov: +1. Mast nem tudok hozzatenni.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.10.30. 11:05:46

A kommentelés köszöni szépen nagyon jól van és már csak egy kávét kér. Báj dö véj. Boldog szülcsinapcsit Tibcsi. Cső.

Noked-Lee 2013.10.30. 19:59:13

persze, ünnepeljétek csak magatokat, miközben a NÉP ÉHEZIK!
(Boldog szülinapot!)

Az apparátus 2013.10.30. 20:32:43

Tíz tény, ami eszembe jut, ha meghallom azt, hogy modoros blog:

1. A Modoros blog régen sokkal jobb volt.
2. A Modoros blog egy antidemokrata fidesz bérenc propaganda gépezet.
3. A Modoros blog belvárosi libsi irodista hülyegyerekek által működtetett,demagóg, állértelmiségi szellemi műhely.
4. A Modoros blog már régen nem is modoros.
5. A Modoros blog nem is vicces. ( Vagy igen? Ezt most komolyan írtátok? )
6. A Modoros blog egy X@&*#Ł , és mindig is az volt. ijen fost mar regen olvastam.
7. Régen az emberek még összejártak beszélgetni a fórumra, és igen, lehet, hogy sokszor nem értették, miről van szó, sőt azt se tudták, hogy hol vannak, de legalább együtt voltak. Most meg ezt is elvettétek tőlük, gratulálok...
8. A modoros blog olyan lapos, mint kismocsok melle bármelyik random valósághowban, köztudott, hogy 2010-nen indult a züllés, amikor beálltak a kormány szekér tolóinak a táborába.
9. Talán nem biztos, hogy a Modoros blognak a magyar kisembereken kellene gúnyolódniuk.. Majd egyszer ha a céges cafeteriából óljúkenmúvval, nektek sem futja a kondibérletre, megtudjátok milyen nélkülözés. és én mondom szar. aztán lehet itt humorkodni, de állambácsi tudjátok mit tesz? hát elmondom én... <részlet>
10. A Modoros blog? KÖSZÖNJÜK AZ 5 ÉVET DE ENNYI ÉPP ELÉG VOLT BELŐLETEK HAZAÁRULÓ PATKÁNYOK!

Boldog születésnapot,ne hagyjátok abba! (http/youtube/almaegyüttues#pompom)

Trónkövetelő 2013.10.30. 23:25:27

Sisteregve, lángcsóvát húzva becsapódó ZS-betűket akarok látni!! :-)

2013.10.31. 08:09:36

@Modor Tibi: Kutakodol, bazzeg? Tudtam én, hogy erre megy ki a játék, a fészbukkon kiszaglászod, ki-kicsoda, utána meg - régi reflexeidnek engedve - jelentéseket körmölsz, esetleg szembe húzott kalapban, felhajtott gallérral a fal mellet osonva figyeled az állampolgárokat.

Ne hidd, hogy a fenti bűneidet jóváteheted hízelgő jellegű, bár kétségkívül reális megjegyzéseddel!

A buszos szerintem is fasza volt.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.12. 10:34:43

Tibi, 3 modoros divatviseletet "szúrtam ki":
-svájci címeres táska
-lóvaglócsizmát formázó női gumicsizma
-gömbölyűtalpú cipősök (ez különben valami inváziós hadsereg része, mert nagyon sokan vannak)
süti beállítások módosítása