A párhuzamos társadalom

2012/12/04. - írta: Modor Tibi

Bejegyzés alcíme...

Itt élnek közöttünk, szinte észrevétlenül. Annyira megszoktuk őket, hogy fel se tűnnek, bele se gondolunk létezésükbe. Pedig ahogy élt itt egy kis generáció, úgy élnek velünk együtt, de inkább mellettünk a párhuzamos társadalmak a saját szokásjogaik, saját törvényeik, életritmusuk szerint. Mondjuk nem is nagyon látjuk őket, hogy is láthatnánk? Hiszen dolgozunk, hétköznap, reggeltől késő délutánig-estig.

Mérgelődtél már 1-1 hétköznapra időzített szabadságon, amikor reggel 9 körül bejelentkezés nélkül csöngetett valami gázóra-leolvasó, szerelő, bárki? Elgondolkodtál valaha, hogy ki a faszom az, akit ilyen időben eséllyel találhatnak otthon - fogadásra képes állapotban - az éves óraleolvasásra, ajánlott küldemény kézbesítésére, akármire? Józan ésszel belegondolva nagyobb esélyt látok annak a sikerére, hogy tetszőleges munkatársnőimet spontán, meghitt légyottra csábítsam el, mint hogy én bármelyik munkanap délelőttjén PONT otthon tartózkodjak, és még ajtót is nyissak bárkinek, aki becsönget.

Aki a koránkelők feudális, beteges rétegét; és az őket kiszolgáló, előrehozott komplett rendszert nem érti - az ezt a párhuzamos társadalmat talán még kevésbé fogja megérteni (átérezni). Jójó, sokan kényszerből kelnek ötkor, járnak hatra-hétre dolgozni. Nem mintha a gránitba vésett három műszakváltást (reggel 6, délután 2, este 10) nem lehetne talán variálni, de mindegy. Tegyük fel, hogy ez így jó - mások megszokták, a testük erre állt be.

Na de itt vannak ők. Inaktívak; nyugdíjasok, munkakeresők, munkanélküliek, munkakerülők, iskolakerülők, kitartottak, háztartásbeliek, kismamák, betegek, szellemi szabadfoglalkozásúak, művészek, maszekok, alkalmi munkából élők, reménykedők. Talán éjszakások, 24 órákat zsinórban dolgozók.

Egy hatalmas réteg. Már-már a többség? Eléldegélnek mellettünk a saját kis ökoszisztémájukban, a saját infrastruktúrájukba ágyazva, a saját kiszolgálórendszerükkel - teljes, rájuk épült iparágakkal.

Nyitva tartás: 10-18, még durvább: 16-ig.

Ki az az állat, aki ebbe a boltba le tud menni? Hát Ők. Pénzmosodának, abszolút feleslegesnek, korszerűtlennek, versenyképtelennek tűnő üzletek, szolgáltatások, és valahogy - talán csak megszokásból, de - működnek. Szemfelszedés, esernyős, cipzárjavítás, bőrdíszműves, fémnyomó, cipész, szűcs, órás, kalapos, író-és számológépszerviz (!), ajándékbolt, trafik, kilósruha, kínai üzlet, hajnali kocsmák.

Meg persze a jó öreg (állami) szolgáltatások: posta, hivatal, önkormányzat, okmányiroda - a piaci verseny ellenére még mindig csak max. 6-ig nyitva tartó bankok, takarékok, energiaszolgáltatók személyes ügyfélszolgálatai. Ha belegondolok, amit lehet, már online vagy munkaidőn kívül telefonon el tudok intézni - nagyon ritka, hogy még mindig személyesen kelljen bárhova bemennem. Borítékom nincs, a postán azt se tudom, hogy bélyeget hogy kérjek, stb.

Mert nincs is rá nagyon szükség. Kivéve persze ennek a párhuzamos társadalomnak. Nekik tartjuk fent, nekik fizetjük ezeket a méregdrága szolgáltatásokat. Azoknak, akik RÁÉRNEK és inkább elmennek, odautaznak, odamennek, személyesen megbeszélik, a telefonszámlát minden hónapban lealkudják, mert kurva sok idejük van. A digitális világban nem bíznak, még a pénzt sem az automatából veszik fel (ha egyáltalán van honnan felvenni), eleve csak készpénzben hajlandóak gondolkodni.

Persze valamit tenniük kell, mert unatkoznak. Vásárolgatás, tömegközlekedés, utazgatás, orvoslátogatgatás - nagyrészt passzióból. Az unalom, az ingerszegénység, a tétlenség butít, leépít és megöl. Előtte évekig szorgalmasan munkába járó és dolgozó kismamák agya borul el, és nyomják tele idiótaságaikkal a közösségi hírfolyamokat: receptek, babaszépségverseny, játékok (ChefVille, a kurva anyját neki!), babuka és én, aztán már csak babuka és az izgalmas kalandok (a busz most ment el az orrunk előtt, várnunk kellett három percet). Újabb terhesség, aztán újabb, a munkába állás dátuma pedig egyre inkább kitolódik - illetve leginkább úgy halványodik, ahogy a McFly-szülők a családi fényképen. Délelőtti műsorok, talkshow-k, reklámok, sorozatok... még van állítólag tévéadás, több csatorna is. Egész korosztályok tökéletesen megvannak az internet és a mobiltelefon előtti világukban - arra a kis időre meg már minek. A gyerekek talán vesznek neki telefont (megkapják a "kinőttet"), de nem nagyon tudják használni. Elvesztik, elbarmolják, felvenni se tudják, hívást kezdeményezni vagy üzenetet írni annyira sem. Nem kell az.

Ma dolgozol?

Húszas-harmincas egészséges, tanult-képzett fiatalok tengenek-lengenek. Még talán van valahol függőben valami felsőoktatási intézménynél tanulói jogviszonyuk (állami képzés!), de leszarják. Vagy talán még a koleszban laknak, örök diákként. Dolgozni minek? Muteréknál elférnek, azok meg úgyis unatkoznának, elvannak. Pénzt is kapnak, a gyerek elvan a kocsmában meg az internettel. Ő már tudja kezelni azt is. Nincs munka. De ha van, akkor nem fizetnek eleget, azért nem éri meg felkelni meg bejárni. Gecik ezek a multik. Inkább valami saját bizniszen kéne dolgozni. Vagy legyen valami könyv, lemez vagy ilyesmi. Én már nem akarok többet reggelente felkelni, bejárni és hallgatni egy nálam sokkal nagyobb gyökér basztatását. Figyelj, dolgozol ma?

És mindig ez a kérdés. Általában kedden, szerdán meg minden munkanapon. Persze, hogy dolgozom, munkanap van, délután egy óra. Ja jó, csak a múltkor pont nem dolgoztál. Tényleg, ilyen is van néha. Ma este sör? Á, sajnos reggel dolgozom. Ekkora csicska nem lehetsz! Te mindig dolgozol, baszod. Ja, ez nálam ez ilyen furcsa hobbi. Egy sör csak belefér! És ha elmész, akkor egy soha nem elég, de kettő meg három meg négy után is csicska vagy, ha hazamész.

Na meg a bolt úgyis négykor zár, és fel kell adnom a csekket is.

Te meg nem érted. Ha szerencséd van, talán a hivatalos időben, hatkor tudsz lépni legkorábban. Esetleg havonta kétszer ötkor is. De akkor már kínoz a lelkiismeret-furdalás és a bukott határidők, a másnap reggel rád váró húsz üzenet és harminc mail. Ezek meg délelőtt 11-kor meg délután 2-3 körül korzóznak, újságot vesznek (egyáltalán: újságot olvasnak!), böngészik-méregetik a kofák portékáit, osztják az észt, beszélgetnek.

Nem értik, hogy mindenki csak rohan. Nem bíznak egymásban az emberek, ott van a fülükben az a hülye izé, meg azt a szart nyomkodják folyton - még megállni se hajlandóak, ha kérdezni akarunk bármit...

86 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rothstein 2012.12.04. 15:10:50

"Ezek meg délelőtt 11-kor meg délután 2-3 körül korzóznak, újságot vesznek (egyáltalán: újságot olvasnak!), böngészik-méregetik a kofák portékáit, osztják az észt, beszélgetnek."

Ez rám nagyon illik!
Délnél előbb képtelen vagyok felkelni. Ehhez vagyok szokva. Még mielőtt betámadnának, nem, nem vagyok dögevő! :)
Csupán teljesen más beosztás szerint dolgozom, teljesen esetleges műszakokban.
Óriási poszt lett! 1000 köszönet érte (azért még mindig utállak egy kicsit te Tibi).
Engem meg pont azzal szekálnak halálra, hogy minden hétvégén hívnak valahová, majd bociszemeket meresztve néznek hogy na neeee, te dolgozol hétvégén???
Nem mintha az elmúlt 6-7 évben nem így lett volna. :D

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2012.12.04. 15:12:15

Én pont ebbe a rétegbe tartozom. 24-ben dolgoztam, de kirúgtak pár hete, azóta állást keresek.
Ha sikerül vége lesz a jóvilágnak. Az biztos, hogy nem lesz könnyű visszaszokni a normál munkarendbe.

Brushy 2012.12.04. 15:15:36

Én amilyen elbaszott műszakban és beosztásban dolgozok a felületes szemlélőnek sokszor az esik le, amikor mondjuk egy hétig nem kell mennem dolgozni, hogy én csak verem otthon a brét és nem csinálok semmit. Ja, de előtte három hétig erőltetett análban kapom az aldást, reggel négykor kelés, vagy hétvégi 12 órás műszakok, 6 naponta egy nap kamupihenő. Szóval az éremnek mindig két oldala van.:)

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2012.12.04. 15:29:02

ez a megállni se hajlandóak ha kérdezünk bármit ez >maxigáz<

mesz86 2012.12.04. 15:33:54

"Vásárolgatás, tömegközlekedés, utazgatás, orvoslátogatgatás - nagyrészt passzióból" ...de azért lehetőleg olyankor, amikor a dolgozók tömege is menne.

Rothstein 2012.12.04. 15:45:32

@Theodoro, aki most már Joker:

Jaja, főleg a punetták tudnak meglepődni. :D
AZ egyik már vagy fél éve ezt csinálja, menetrendszerűen rám ír péntek körül, hogy mit csinálok?
Eleve azzal kezdi, hogy tudja hogy dolgozom hétvégén, de most hátha nem. :D
Mindig kiábrándítom, hét közben meg ő nem ér rá az Istenért se.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.12.04. 15:53:51

szar lehet biorobotként élni. azért dolgozni, hogy legyen miből rekreálódni a munka fáradalmaiból. high life, mi?

Jokerpofa 2012.12.04. 15:59:46

@Rothstein: nálam azért van kivétel, szombat esténként el tudok menni csajt vadászni, max másnap sír délelőtt, hogy le kell ülnöm a gép elé.
ha legközelebb ráérsz hétfőn mehetünk csajozni :P

Mitya Ivanov 2012.12.04. 16:03:07

érdekes írás.

Középiskolában volt egy olyan időszak, amikor hajnali ötkor kellett kelni, hogy elérjem a 6os buszt. Akkor meglepődtem, hogy hajnalban milyen sokan vannak az utcán, ez 1991ben volt. Sokan mentek a gyárakba műszakba dolgozni. MA már ez nincs. Változott a világ. Érdekes volt akkor is, amikor full részegen egy előző nap kora délutánjától tartó piálás után reggel 7kor kimentem a kocsmából. Akkor már túl voltam pár józanodás-megint lerészegedés meneten, és kimenve az utcára, csak álltam ott a munkába siető emberek között és határozottan emlékszem, hogy bőrömön éreztem a párhuzamos világok súrlódását. Csak akkor én voltam az egyedüli párhuzamos világ, ami mellett rohant el a másik paralell.

(zárójelben megjegyezném, hogy az okmányirodai ügyintézés, meg még sok más hasonló ügy is elintézhető az este 8-ig nyitva tartó kormányablakban. KB ez a Fidesz kormány legértelmesebb intézkedése, de 2014-ben nem ez fog számítani, hanem az hogy itt most diktatúra van és Izrael jó. Na mindegy, most nem ez a téma.)

Rothstein 2012.12.04. 16:08:26

@Theodoro, aki most már Joker:

Hétfőn mindig szabad vagyok! :D
Az az én szombaton, amikor mindenki telepicsogja a facsét hogy mennyire utál dolgozni menni. Én meg csak röhögök.

Izé, ha Máltán vagy összefuthatunk bármikor. ;)

2012.12.04. 16:32:45

Ezt Molnár Ferenc már megírta: mennyi adós!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.04. 16:41:34

tényleg durva, de tényleg mindennapos.

Orbángárda (törölt) 2012.12.04. 16:53:53

Igen, ez van, a tököm ki van vele. HERMES bolt, 10-17 között nyitva H-P. De ha 16.40kor érkezel, lélekszakadva, akkor már kinéznek a boltból, mert már kasszának, már felmosta a padlót, most tényleg be akarok én taposni? Ja, szombaton zárva.

Közben meg ott anyázzák, hogy kevés a bevétel, mert a multi. Lófaszt, a multiba hétköznap 7-20 között mehetek, szombaton is, de még vasárnap is este 6-ig. Nem sírni kell, hanem nyitva tartani!

SPYD3RM4N 2012.12.04. 16:57:25

"a piaci verseny ellenére még mindig csak max. 6-ig nyitva tartó bankok"

Ez nem a tőzsdés nyitvatartás miatt alakul így? Lehet, hogy hülyeség, de amikor mondták nekem, hogy a magyar tőzsde asszem reggel 9 és d.u. fél 5 között van nyitva, akkor én a bankok - általam szintén soha nem értett - szűk nyitvatartási idejét ehhez kötöttem, ezzel magyaráztam meg magamnak, hogy biztos ehhez van köze. Persze jó nagy baromság, hiszen a bankok tevékenységének jó része nem kötődik a részvényárfolyamokhoz, illetve ami meg mégis, azt meg dinamikusan áptudét tudják kezelni. Tudjátok mit, akkor is elküldöm ezt a kommentet.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.04. 17:01:39

@Frengi:

Kösz, amíg görgettem lefelé, azon gondolkodtam, hogy melyik mondta. :D

SPYD3RM4N 2012.12.04. 17:14:09

"Húszas-harmincas egészséges, tanult-képzett fiatalok (...) Gecik ezek a multik. Inkább valami saját bizniszen kéne dolgozni. Vagy legyen valami könyv, lemez vagy ilyesmi. Én már nem akarok többet reggelente felkelni, bejárni és hallgatni egy nálam sokkal nagyobb gyökér basztatását."

A felmérések és statisztikák szerint Magyarországon sajnos (!!) borzalmasan alacsony a fiatalok között a saját vállalkozásban gondolkodók aránya a "geci multinál" elhelyezkedni vágyókhoz képest. Persze tudom, hogy a poszt inkább a "majd lesz valahogy" típusról ír, de pl. az említett "faszom kel korán" vagy az "engem ne csicskáztasson egy főnök" típusú mentalitás azért hajtóereje lehet annak, ha mégis saját vállalkozást indít valaki. Sőt, nagy arányban szerintem TÉNYLEGESEN ezek vagy ilyesmik a belső hajtóerők egy vállalkozás beindításánál. (Mint ahogy lehet röhögni azon is, hogy a lapostévé meg a nyaralás a hajtóerő a pénzszerzésnél - na de hát persze hogy az. Ezek nélkül a típusú hajtóerők nélkül kb. nem lenne gazdaság.)

Bartush 2012.12.04. 17:15:17

Gyed-en vagyok, nem megyek oda személyesen, telefonon vagy neten próbálok mindent elintézni. Az időbeosztás meg tényleg rossz, egyetértek.

Jokerpofa 2012.12.04. 17:23:34

@Rothstein: hááát, akkor majd tavasszal, akkor lesz ott dolgom :)

Zabaalint (törölt) 2012.12.04. 17:24:59

Jó írás. Amíg nappalis egyetemista voltam, én is ehhez a párhuzamos társadalomhoz tartoztam, mert ugyan többnyire bejártam órákra, de csúsztam is, úgy kevesebb lett belőle, meg reggel 8 és este 8 között random szóródtak, így gyakran jártam ide-oda munkaidő közben, és abból a szemszögből tényleg nem akadtam ki a bankok nyitva tartásán, mint most.

Diamond Dave 2012.12.04. 17:41:57

Én a klasszikus hivatali figura vagyok. Hétfőtől csütörtökig 8-4, aztán rövid péntek délig vagy egyig.

Mondjuk tényleg gáz, hogy csomó mindent nem lehet normális időben elintézni, de ez még hagyján! Ha épp szabadságon vagyok, és felülök egy villamosra vagy buszra, b*szod, hétfő délelőtt 10-kor tele van!!! :D Hát ki dolgozik itt, könyörgöm?! A hárommillió nyugdíjas és hárommillió munkanélküli országa, na meg legyen mondjuk hárommmillió egyetemista is. :))

de murányi 2012.12.04. 17:46:32

és az ember, aki bemegy a kelenföldi állomásra, hogy megkérdezze a 2013. június 17-én Zürichbe induló vonatok menetrendjét? Az mit érdemel? Hogy gondolja?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.04. 18:02:07

Mi a szellemi szabados vállalkozók körét "erősitjük". Egyrészről mióta asszony is itthon dolgozik, mocsok nehéz felkelni 8 előtt, pláne hogy mindketten inkább este/éjjel szeretünk dolgozni.
A délelőtt tényleg elmegy ténfergéssel, meg ügyintézésekkel, ebéd (menza) után érdemi munka, koraeste szieszta, 7-8 után meg éjfélig, kettőig munka.

A nyugdijas szomszédok ebből annyit látnak, hogy a redőny 8 után húzódik fel, délelőtt leveleket söprünk, füvet nyirunk, kocsival mászkálunk.

Normálisnak mondható mederbe szerintem majd a gyerek fog terelni minket, ha óvis/iskoláskorú lesz. Addig maradunk a párhuzamos világban :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.04. 18:04:30

Én minden nap 14-23 között dolgozom. A szomszédok unatkozó milliomosnak gondolnak, hiszen nem kelek korán, a kutyával sétálgatok reggel és délben, s éjfélre érek haza: nyilván szórakozni voltam egy bárban vagy kaszinóban.

2012.12.04. 18:34:16

Nekem azon áll meg az eszem néha, amikor a magyarok átírják a naptárt így ünnepek táján, hogy azon kevesek miatt, akik hátfőtől péntekig 8-16ig dolgoznak és a 30 nap szabadságjuk már kimerült összetudják vonni a csütörtököt a vasárnappal.

Pedig szerintem az ilyen Modor félék vannak kevesebben, mert ugyen nyugger és gyerek kiesik, dolgozik kb 3 milli, és ebből szerintem a fele sem "normális" munkarendben.

Amikor megtudtam hogy ez a naptár átírogatást kományszintem rendelettel szabályozzák, hát dobtam egy hátast. Mindezt egy olyan országban, ahol a nagyobb boltok vasárnap délután is nyitva vannak, tehát nincs jelentősége hogy hétvége, vagy hétköznap. A hivatalban meg hétköznap sem tudsz semmit elintézni, ugyhogy olyan mindegy.

Taxomükke (UK) 2012.12.04. 19:12:39

@Frengi: A plusz vicc az, hogy az ilyen "négynapos ünnepek" előtt vagy első napján megrohanják az üzleteket, vásárolnak, mintha az éhenhalástól félnének, holott általában max. egy nap van (karácsonykor kettő), amikor tényleg zárva vannak a boltok.
Annakidején apósomék sem akarták elhinni, hogy pénteken is fél hatig-hatig dolgoztam, hiszen ők a sóhivatalból elszabadulva általában már délben a madaras teszkóban tolták a bevásárlókocsit... :)

DeMarco 2012.12.04. 19:35:13

Hülyeség ez a poszt. Van átjárás a párhuzamos világok között...

Egyszer itt, egyszer ott...

Látszólag rám tökéletesen igazak a fent leírtak. Amikor mások kezdik a hétfőt morcosan, akkor én sokszor boldogan fordulok a másik oldalamra és alszom tovább. Igaz, h előtte a teljes hétvégén dolgoztam, amikor meg ők pihentek otthon. Összességében ugyanannyit dolgozom, mint bárki más, legalábbis a ledolgozott órákat számolva. Csak éppen a beosztások miatt úgy tűnik, mintha mindig itthon lennék.
Azt bezzeg senki nem érti, valószínűleg a poszt írója sem, h ez adott esetben mivel jár. Vannak cégek, akik sosem állnak meg, sosem hagyják abba a munkát, sosincs leállás. Különben nem lenne áram, nem lenne víz, nem lenne gáz, nem lenne benzin, nem lenne kaja a boltokban.

Valójában bár léteznek a fent említett kategóriák is, de a párhuzamos társadalom egy jó része bizony aktív dolgozó, csak szimplán más a munkarendje.
A legtöbb cégnél 3 műszakozás van. Azaz a cég dolgozóinak egyharmada dolgozik délelőtt. A többi otthon van és ráér a dolgait intézni. Ahol 12-24 órás a munkarend, ott ez még jobban jelentkezik, hiszen több a pihenőnap.
De vajon ki veszi figyelembe, hogy amikor a poszt írója pihen, otthon van, délután, este, hétvégén, akkor ezek az emberek bizony aktívan dolgoznak.

Arról már nem is beszélve, hogy zömüknek nincsenek ám ünnepek, nincsenek négy napos hosszú hétvégék, nincsenek wellnes nyaralások. Mert ők akkor is dolgoznak, bent vannak és teszik a dolgukat.

Erre a tömegre és a fent említett csoportokra érdemes építeni szolgáltatásokat.

Mivel zömében én is itthon tartózkodom napközben, ezért én is délelőtt nyugodtan intézem a dolgaimat, sőt kifejezetten keresem a hétfő délelőttöket, főleg ünnepek után. Ki az a hülye, aki megvárja, h hazaérjenek a napközben dolgozó emberek és ellepjék az üzleteket, hivatalokat? Ki szeret sorban állni? Ki az az elmeroggyant aki gyereknapon akarja a gyereket állatkertbe vinni?? Ki akar reggel 7-kor belemenni a pesti közlekedési káoszba?

Rengeteg előnye van annak, ha vki napközben ráér a dolgai után menni.

Lenne egy ötösöm, h sokkal többet keresek a "párhuzamos világban" a poszt írójánál és sokkal nyugodtabban, ráérősebben intézek el bármit...

lutria 2012.12.04. 19:43:37

Azért meg kellene nézni miért ilyenek a nyitvatartási idők,ha már szóba került a posta-én dolgoztam ott,reggel 7-19h-ig csomagkézbesítőként(én is csak akkor tudtam volna bármilyen ügyet intézni ha szabadságot veszek ki vagy ellógok oda ha útba esett)persze az ügyfeleket mindez nem érdekli,csak az hogy pl.miért délben vagy olyankor ér oda hozzá a csomag amikor ő dolgozik/vásárol(és ezért neki kell elmennie érte a postára átvenni)stb.miért nem este 5-6kor amikor ő már hazaért melóból-de persze este nyolckor már ne zavarják amikor meg már vízszintesben van...Például azért mert a napi 80-100 csomagot nem lehet 2 óra kiszállítani,az ilyen munkabeosztásúaknak meg az lenne a jó ha csak 8 órát kellene dolgozni-de ahoz meg fel kellene venni még egy műszaknyi embert...
Gondolom a bankok és más cégek is azért zárnak be "korai"időben .

dr. félázsiai bóvli 2012.12.04. 19:55:38

A névtelen bloggerek hada, romkocsmák árnyékában persze ráér napközben társadalmat kutatni mi? Ahelyett, hogy közmunkában kubikolna...

A Tyne folyó déli partja 2012.12.04. 20:30:31

@Orbángárda: itt is az a divat, hogy a legtöbb hely 9-17, esetleg 8.30-17.30 közt van nyitva. a legtöbb munkahely munkaideje szintén ez...
magyarul, még ha ott dolgozol mellette, is csak épphogy be tudsz esni munka előtt/után, aztán bezár. hétköznap kb. semmit nem lehet elintézni, mert mire kijön az ember a munkahelyről, már csak a Tescóféle boltok vannak nyitva.

NickJ 2012.12.04. 20:37:54

Tibike, sok párhuzamos világ létezik, ne gondold már, hogy a tiéd az egyetlen üdvözítő, a többi meg kizárólag a szánalmas inaktívak, nyuggerek világa.

A boltokat illetően meg az a lényeg, hogy oda vidd a pénzed, ahol a megfelelő szolgáltatást kapod, akkor, amikor neked jó. Én például múlt héten szombat este elzötyögtem az IKEA-ba, vettem egy asztalt. Másnap, vasárnap délben már ki is szállították, teljesen természetes módon. Az okos kereskedők alkalmazkodnak, a többiekre nincs szükség.

Ha valaki még fiatal, és képtelen egy csekket az interneten kifizetni, vagy átutalni x forintot egy számláról a másikra, az magára vessen.

Elijah_Baley 2012.12.04. 20:40:49

dógozzanak a szegények, csak nekik nincs vásárlóerejük, ezér is vannak nyitva munkaidőben a bótok.
eccerű ez.

vitaygeorgina 2012.12.04. 20:50:08

Egyetemista koromban sokszor volt, hogy délelőtt 10-11 körül a villamosmegállóban azon tűnődtem, hogy ez a sok ember miért nem a munkahelyén van? Nem öregek voltak, hanem dolgozó korban lévők, vagy fiatalok, akiket látva meg azt kérdeztem, miért nincsenek suliban?
Bármilyen online vásárlástól sokáig visszatartott az, hogy a kézbesítő a csomagot 10-18 között szállította volna, a futár hasonló módon, kapcsolatot felvenni velük nem lehetett, és nem tudtam, mi történik a cuccommal, ha a futár nem talál otthon. Hány napig fog hozzám feleslegesen kijárkálni?

A Tyne folyó déli partja 2012.12.04. 20:52:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: erről eszembe jut egy régen olvasott cikk, ahol a csaj beírt az újságnak, hogy az új szomszédja biztos prosti, mert nem kel fel korán reggel, és sokan járnak hozzá...@NickJ: nem mindent lehet neten elintézni. én a múlt héten itthon dekkoltam kedden, mert szereltettem fel vízórát, és azt jöttek felmérni, hogy majd hova rakják. csakis a felmérés miatt (ami dél és délután négy között valamikorra esett) otthon kellett maradnom, és várni őket. megjött az ember, öt egész percig itt volt, és közölte, hogy majd jön ma felszerelni, valamikor reggel nyolc és délután egy közt. addig meg várjak, vegyek ki szabadságot, mert ők is kizárólag akkor dolgoznak, amikor nekem is munkaidő van. végül is, iderendeltem a tesómat, aki mindig éjszakás, de ha nem lett volna, akkor cseszhetem, vehetek ki két nap szabadság pár percért, hogy itt szobrozzak.

Celtic 2012.12.04. 22:08:25

@vitaygeorgina: En idonkent jarok ugyfelekhez. Kocsim nincs, hat BKV-val. Volt, hogy egy nap ossz 3 orat a BKV-n toltottem, a tobbi ment erdemi munkaval...De szerencsere ritka az ilyen.

Online vasarlas: MINDIG a melohely cimere kerem. Oda is hozzak. (Bar olyan gyakran nem kerek kiszallitast, inkabb elmegyek erte a boltba, semmi kedvem otszaz forintos cuccra ezerotot fizetni szallitas cimen)

P.T 2012.12.04. 22:35:57

Van aki megoldja hogy ne kelljen 3 műszakban dolgozni mert megtehetik:
megelhetesiszules.blogspot.hu/

Lajosforras 2012.12.04. 22:36:29

mindenkinek van munkaideje. a szakinak is, a feleségének is. a banki alkalmazottnak, a családjának. igen, a vízóra cseréje 5 perc és sajnos otthon kell lenni. hogy csak 4-ig dolgozik? ja. megteheti. ahogy a posztoló is 9-től 5-ig ül az irodában és 16.58-kor már szarik elküldeni egy emailt-majd holnap. a szaki legyen délutános, kezdjen 5-kor és este 8-ig fejezze be a munkáit,mert akkor már nem illik zörögni egy társasházban. ésszerű. tessék felküzdeni magát a versenyszférában odáig,hogy gazdálkodhasson az idejével,nem lesz ilyen problémája. nem a nyuggerek meg a többi ráérő miatt van így kitalálva a rendszer, az abban dolgozók is erősen érintettek. be kellene látni.

galicius 2012.12.04. 22:48:00

A kéményseprő is 8 és 16 között jön(ne). Nem is értem.Ha ő dolgozik,miért gondolják,hogy más nem.Ráadásul munkaidőben.Érti ezt valaki?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.04. 22:48:07

@Celtic:

"Online vasarlas: MINDIG a melohely cimere kerem."

Anno a Siemens PSE-nél dolgoztam: egyetlen egyszer történt meg hogy a munkahelyi címemet adtam meg a lányomnak aki az Amazontól küldetett nekem egy könyvet. Persze hogy elkezdte verni a nyálát a huszonhetedik senki aki fogadta a küldeményeket a cégnél hogy hát "ne küldessem a céghez a magánküldeményeimet mert azért lehet hogy fizetnie kell a cégnek". Mondom jól van, ez esetben nem kellett. "De akkor se küldessem a céghez a magánküldeményemet."

A magyar "versenyszféra" sem teljesen mentes a portásfasizmustól.

maim 2012.12.04. 22:56:43

Kedves posztoló,itt az ideje valami szabadabbra váltani.Súlyos kétoldali irigysége van mindenkire,aki napközben az utcán jár.Még az utolsó ingatlanügynökre is,aki egy lakást sem adott el a hónapban.Ki kell szabadulni a 8-16h-ig való rabszolgaságból Esetleg alapítson pártot vagy egyházat,vagy költözzön vidékre és tenyésszen kecskét.Vagy legyen tv-jós,vagy celeb.Vagy áruljon tacot,mint a telenovellákban,amiről lemarad délelőtt.

pocaklakó minimanó 2012.12.04. 23:31:03

Ugyanezen a nyitvatartási mizérián csodálkoztam Glasgowban. Ráadásul ott még korábban is zárnak a boltok az itthoni sarki mocskosoknál.

spacecadet 2012.12.04. 23:58:12

Tibi is ráér posztolgatni munkaidőben :)

mrZ (törölt) 2012.12.05. 00:37:34

@pocaklakó minimanó:
>>Glasgowban
Bármikor leléphetsz dolgaidat intézni.
Live and let to live.

zsurzsenka 2012.12.05. 00:51:32

Én meg itten nagyon Nyugaton fel voltam háborodva, hogy a vasárnapi, jól megérdemelt ebéd utáni szunyókámból ébresztett fel a mobilcég diszpécsere, hogy az előző heti on-line javítás óta minden rendben van-e a készülékemmel, előfizetésemmel. He?
Vagy a biztosítótól szombat este f6kor hívtak fel emlékeztetőül.
Szóval van több mátrix is, csak akkor meg lepődök meg nagyon, az otthoni körülményekhez szokott életvitelemmel.
Beh, a sz.r sem elég büdös má énnékem.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.12.05. 02:28:05

Milyen párhuzamos világ? Innen a bangkok-i szállodából nem is léteznek.

666E 2012.12.05. 03:20:36

Amikor éjszakások voltunk, és pont ugyanaz a társulat volt benn, olykor simán elmentünk utána sörözni reggel 7-8kor. Kiültünk a teraszra ahonnan jól ráláttunk az egész térre és onnan szürcsölgetve gyönyörködtünk a munkába menőkön, buszmegállókban egyre csak gyűlő emberek itt, zebrán átkelő munkahadtest ott... Kaptunk néha ilyen-olyan pillantást de végül is ezért jöttünk. Persze senki se tudta, hogy mi is dolgoztunk, ráadásul éjszaka (ami ugye jobban megterheli a szervezetet), de ez nem zavart bennünket, épp ellenkezőleg, ha mindenki tudta volna nem lenne az igazi.
Egy vendég sem volt a helyen rajtunk kívül.

Johnny Web 2012.12.05. 03:25:14

Én is ebben a párhuzamos világban élek.
Itthon dolgozom, saját vállalkozásban, kötetlen munkaidőben. 11-körül indul nálam a nap, 3-ig elintézek mindent. Délután 4-5 óra után már nem megyek vásárolni, hiszen dugig vannak a boltok + a forgalom is horror. Ilyenkor kezdek dolgozni, ami késő estig tart.

A szomszédok rólam is biztos extrém dolgokat gondolnak és elképzelni sem tudják, hogy mivel foglalkozom. :) Az ismerőseim leginkább csak röhögnek ezen az életritmuson, de persze azért irigylik. Én szimplán csak leszarom a "normális" 8-tól 4-ig vagy 9-től 5-ig tartó gürizést. Azt már akkor is utáltam, amikor iskolába jártam. Hiszen nem valami büntetőtáborban élek, hogy hajnali 6-7-kor kelljen felkelni...

Tibinek is javaslom a váltást, hiszen láthatóan neki is elege van mindebből. :)

dobcucc22 2012.12.05. 06:15:07

itt a tavolkelet a nyitvatartas keso estig az altalanos. a legtobb supermarket 24 oras nyitvatartassal megy, minden nap. illetve mindig van "kisbolt" avagy konbini, ami szinten ugyanigy. Ruhaboltok, uzletek este 8-9ig, fodrasz 10ig. Mondjuk nem sok minden nyit ki reggel 10 elott. A munka is altalaban 9-10 kor kezdodik, mondjuk este 10 ig tart. Ami viszont erthetetlen, hogy az ATMeket meg sok helyen bezarjak 4-5kor. Illetve Uujev, egy ket nemzeti unnepen nehez mukodod ATMet talalni, elore kell tervezni a penzfelvetelt, mar csak azert is, mert kartayaval fizetni kb sehol sem lehet... A kajas helyek egy jo resze meg sziesztat tart, es bezar kb3tol 6ig. Ossze vissza van minden, de keso delutan illetve esete azert kb minent el lehet intezni, amit meg nem azt regegl a munka elott.
Nekem is szabad munkabeosztasom van, ugyhogy szoktam nakozben maszkalni, de itt erezhetoen estefele no meg a tomeg. De akkor viszont nagyon

tede 2012.12.05. 07:09:03

Azt nem tudom, hogy mostanság hogyan van, de amikor voltam kint Bécsben, Münchenben tanfolyam miatt cirka 12-13 éve, akkor az volt a furcsa, hogy nekünk délelőtt volt szabadidő kiadva és a városokat járva ott nem volt az a nagy nyüzsgés, ha az estével hasonlítom össze. Nem nehéz kitalálni, hogy az emberek a munkahelyükön voltak és dolgoztak.

Nálunk mi van délelőtt, munkaidőben? Akkora nyüzsgés, hogy nem igaz. Ha néha szabadságon vagyok és mennem kell valamilyen ügyet intézni, akkor mindig eszembe jut ez, ahogy a posztolónak is, hogy nem igaz amennyi ember itt nyüzsög délelőtt, munkaidőben. Mi a fenét csinálnak ennyien, hogy az utcán tudnak mászkálni munkaidőben? Most nem kellenek egyedi esetek, itt a tömegről van szó, amelyik munkaidőben ott nyüzsög az utcákon a magyar településeken. Érdekes a kontraszt mindenesetre, érdemes Béccset vagy München-t megnézni munkaidőben, nincs az a nyüzsgés az utcákon, mint nálunk.

De ha tovább megyünk, több ismerősöm az aglomerációban lakik és panaszkodnak, hogy a faluban a posta szépen bezár 4-kor. Ha ajánlott küldeményük jön, akkor szinte teljesen esélytelen átvenni, csak ha valamelyikük csúsztat vagy korábban elkéretőzik. De a korábban itt nagyon durva, 2-3 órával hamarabb el kell jönnie, amit nem tolerál egy munkahely sem.

Csore60 2012.12.05. 07:10:40

30 éve dühöngök ezeken az idiótaságokon... Igaz, egyre kevésbé, mert az ember megszokja. A legviccesebb az évenként menetrendszerű sarcolásra érkező kéményseprő. Mert azt nem lehet csekken-neten intézni, ugyanis rögtön kiderülne, hogy bele se szagol a kéményekbe, csak begyűjti a lóvét. :)

Tíz kicsi indián 2012.12.05. 07:29:38

@tede: De ismerős. Posta, Halásztelek, Budapesttől 10 km-re és 10 évre. Posta évekig, sőőőőt, évtizedekig, 8-16. Majd egy váratlan ötlettől megváltoztatták hétfőn 8-17. Persze még ilyenkor is nagyon csücskös volt kiérni, nem is voltak sokan, szépen visszavették 8-16.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2012.12.05. 08:04:27

Jo kis cikk. Ismeros problema. Ugyan otthon voltam, de utaltam ha delelott csongettek. Mibol gondoltak, hogy...
22 eve nem kelek fel delnel korabban, alt. 1-2kor
22 eve nincs munkahelyem
22 eve nem fizetek adot
22 eve nem szavazok (eloszor es utoljara 1990)
Nem mentem katonanak 1 evre, de nem hamis orvosi papirral mint a tobbi rozsadombi haverom, hanem csak nem nyitottam ajtot nekik. Ebbe beleesett leolvasok, postasok, birsagok, rendorseg, birosag stb. Magyarorszagon ha nem nyitsz ajtot majdnem minden problema elevul-elmulik magatol.

Postara mar akkor sem jartam amikor meg kellett, nem fizettem be a csekket, nem alltam sorba, amikor jottek lekapcsolni, keszpenzben egyben kifizettem nekik 2-3 havonta. Ha egy adott (postban emlitett) boltba korabban a delutani csucsforgalom idejen kellett autoznom (az ejjeli laza szaguldozas helyett) mar hetekkel elotte rakeszuletem es altalaban napokat kestem mire oda jutottam...

A "karacsonykor minden zarva van" szolason mindig jot derultem, mert a benzinkutaknal mindent megkaptam ami a tuleleshez kellett. Az ejjel-nappali boltok es ettermek nelkul NEHEZEBB lett volna az Élet...

Zabaalint (törölt) 2012.12.05. 08:21:29

@Frengi:
Én levelezőn tanulok is, ami 7 db. péntek-szombatot jelent a szorgalmi időszakban. Hát persze, hogy ebből 3 ilyen szombati munkanapos hétvégére került, hogy nehogy elég legyen 7 szabadság, 10 kelljen, nyilván megoldottam, hogy nem mentem be mindig, na de akkor is...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2012.12.05. 08:31:55

@tede: ezen en mar 20-25 eve is gondolkoztam... latvan, hogy egesz nap nagy a forgalom es joves menes, nincs szignifikans kulonbseg. Metron is ezt lattam gyerekkent. Nyilvan Becsben kevesebb a maszkalo nyugdijjasok es ugyeskedok, szabaduszok, munkaidoben mast csinalok aranya. Szerintem a legnagyobb kulonbseg a MUNKAIDOBEN MAS HELYEN TARTOZKODOK szama, megszokas a szocializmusbol, amikor is a tobblet foglalkoztatottsag szulte ezt a fajta engedekenyseget, ami szokassa valt. Lelepnek a munkahelyrol intezni a postat pl, ami azert zar korabban, mert az emberek kepesek voltak elerni, leven elmehettek a munkahelyukrol, nem voltak potolhatatlanok, munkakotelesek voltak, fizetes meg jart. Igy alakukult. Meg 22 ev sem volt eleg, hogy alapjaiban valtozzon a hozzaallas. A donteshozok altalaban oreg csokak, hozzak a rutint.

Andie 2012.12.05. 08:41:36

Gyerekek, ez hatalmas lett most (is) :))
Nagyon tetszett, itt röhögök minden bekezdésen.

Egy kis apró kiigazítás - tőlem, mint fanatikus BTTF rajongótól, ha hiszitek, ha nem, most is olyan póló van rajtam - a fénykép, amiről elkezdtek eltűnni az alakok nem Marty McFly szüleit, hanem testvéreit (ill őt magát) ábrázolta.

Zabaalint (törölt) 2012.12.05. 08:50:58

@DeMarco:
Egyébként nem is írta a posztoló, hogy mind láblógató, aki ráér napközben. Szerintem a lényeg, hogy oké, hogy tényleg van igény 8 és 17 között a szolgáltatásokra, a gond viszont az, hogy 7-8 meg 17 és 20 között is lenne, de ez az igény mégsincs megfelelően kiszolgálva.

Amúgy van olyan ismerősöm, aki 3 folymatos műszakban dolgozik, és a munkatársaival cserélgetnek, így van hogy el tudnak menni egy hétre szabadságra úgy, hogy igazából nem szabadságot vettek ki, csak a szünnapjaikat tolták egy blokkba.

@lutria:
A postával van a legkisebb gebasz, mert a csomagért el is lehet menni. De pl. bankoknál simán lehetne 2 műszakos nyitvatartás. Vagy egy csomó webshopnál nem lehet pickpack pontra rendelni, csak házhoz szállíttatni futárral, ott is gebasz van.

@Lajosforras:
Van olyan munka, ahol indokolt a délutános vagy éjszakai munkarend is, van ahol nem. Ha csak másnap válaszol az irodai dolgozó az e-mailre, az még mindig kisebb gebasz, mint ha minden szaki minden 5 perces munkája miatt ki kell venni 1-1 szabadnapot. A bankokról nem is beszélve, bár remélem 1 évtizeden belül az a probléma megoldódik digitális aláírással, és a fiókokat meg már csak nyugdíjasoknak tartják fenn.

Paleee 2012.12.05. 08:58:01

Szívemből szólt a poszt! Vidékről járok fel, kelés fél 6-kor, munkába érkezés fél 8-kor, jó esetben délután 4-kor szabadulok, LEGHAMARABB 17:30-kor keresgélem a házam előtt a kapukulcsot. Posta persze meddig van nyitva? Délután 4-ig. Bedobják az ajánlott levél értesítőt, hogy a f***ba menjek érte? Vagyis mikor? Vegyek ki egy nap szabid a levelem miatt?

Egyszer előfordult, jó anyámat küldtem, hogy váltsa már ki az ajánlott levelemet, kis falu vagyunk, mindenki ismer mindenkit, a postáskisasszony a rokonunk - szerintetek kiadták? A nagy lófaszt! Azóta van állandó megbízásom anyámnak és nagyanyámnak, hogy ha jön valamim, átvehessék. Röhejes az egész!

A buszos nyuggerekről és a "babukás" öreglányokról meg ne ejtsünk szót, mert a vérnyomásom így is 200. Jah igen, a háziorvos is csak 4-ig van nyitva :D

Sequoyah 2012.12.05. 09:24:42

Amíg nem néztem meg melyik blogot olvasom, azt hittem teljesen komoly a cikk...
Más szóval ez egyáltalán nem modoros sarkítás, ez maga a valóság:)

Void Bunkoid 2012.12.05. 09:30:31

@DeMarco: a gond az egésszel mindössze az, hogy a párhuzamos világosdi igen, szükséges, meg megvalósítható, meg megy is, ám alapvetően az ember egy olyan állat, ami nappal aktív, éccaka meg alszik.

Lehet fordítva is csinálni, csak nem valami egészséges dolog a tönkreb*szott bioritmus, ha annyira mindig is párhuzamos világban szeretnél élni, akkor fogyassz mint az állat, és ne tégy félre nyugdíjra, mert úgysem fogod megérni.

Amúgy is szerintem a rengeteg "biznisz kontinuiti plen"-ekkel megáldott szolgáltatás nagy része hót felesleges, mesterségesen kreált kohlolt igényeket egészít ki, legjellemzőbb példája a regionális, de 0-24 ügyfélszolgálatok.

Ki a kutyaúristen akar vasárnap este kilenckor, de még hétfő éjjel egykor is mobilnetcsomagot rendelni, vagy bejelenteni a diginél/upcnél hogy jaj, elment a tévéadás? Én, ha este kilenckor elmegy az adás, lefekszem aludni, aztán ESETLEG ha másnap délután melóból hazaérve sem jó, na majd akkor telefonálok.

Huszonöt évvel ezelőtt az embereket iszonyúan nem zavarta az sem, hogy nemhogy ügyfélszolgálati élő hívás, de még ADÁS sincs hétfőn a tévében. Akkor most mi van? :)

A legfontosabb dolgok, azaz energiaszolgáltatás, rendfenntartás-mentés-tűzoltás, közlekedés az igen, kellenek állandóra, a többi hót felesleges. Este mindenki menjen aludni.

Ha nem is olyan régen, amikor még nem volt nyitva minden vasárnap is este nyolcig, mindenki tudott annyira előre gondolkodni, hogy tudja, hogy mit akar főzni a hétvégén, vagy hogy a leszakadt gombját vissza kell varrnia a kabátjára, és ezért el kell menni a bótba cérnáért még péntek délután, akkor szerintem most is tudnának. Csak mindenki el van kényelmesedve, és minden sz*rt akar azonnal most, hétvégén éjszaka/karácsonyeste is - miközben meg, mint ez a poszt is, kinézi azokat, akik által lehetővé válik, hogy ő vasárnap este nyolckor is vehessen friss teszkós fánkot...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.05. 09:45:10

@Chaoyang: jah, hát aki elég jómódú, hogy 3 havonta büntetőkamattal fizessen be számlákat, az nyilván megteheti ezt. Meg hogy benzinkúton vegye 3-szoros áron a nem is tudom, mit... Energiaital vacsorára? Sajtos chips? tudja faszom...

Zabaalint (törölt) 2012.12.05. 09:48:30

@Void Bunkoid:
"A legfontosabb dolgok, azaz energiaszolgáltatás, rendfenntartás-mentés-tűzoltás, közlekedés az igen, kellenek állandóra, a többi hót felesleges. Este mindenki menjen aludni."

Ezen kívül rengeteg igény van, ami miatt éjszakai műszak szükséges. (A délutánit meg pont itt kitárgyaltuk, hiszen a szolgáltatásokra délután is van (lenne) igény)) Pl.:

1. Olyan üzemek, amelyeknek a beindítása, leállása nagyon sok idő, energia és munka, és emellett rongálja a gépeket. Nem csak az erőművek ilyenek, hanem pl. rengeteg vegyipari üzem.

2. Olyan üzemek, ahol a gyártósori gépek olyan drágák, hogy nagyon sok évnyi munkabért tesznek ki, így rendkívül gazdaságtalan lenne éjszaka nem kihasználni őket. 1-essel elég nagy ennek a metszete, de azokon kívül is van elég sok ilyen.

3. A 0-24 ügyfélszolgálatok egy részére is szükség van, egyik eset, amikor a világ másik feléről is ide központosították, mivel a magyar bérek még műszakpótlékkal együtt is jóval alacsonyabbak az USA béreknél, a másik pedig hogy tényleg vannak olyan területek, ahol szükséges a nonstop ügyfélszolgálat.

4. Nem csak klasszikus ügyfélszolgálat, hanem például IT support vagy üzemeltetésnél is szükséges lehet nonstop, gondolom este 11-kor sem szereted ha leáll az Index, és nem állítják vissza másnap reggel 8-ig, de ennél komolyabb területeken is fontos lehet, gondolj pl. a pénztárgépek szerverhez kötésére, ha azzal gond lesz, mit csinálnak addig a nonstop boltokban? Vagy az 1-3 pontban említett munkahelyeken? Vagy a tűzoltóságon, kórházban?

Még sorolhatnám, rengeteg helyen szükséges ez. Mellesleg a szocializmusban még többen dolgoztak 3 műszakban, mert az ipar olyan volt.

Nagypapám megélte a 80-at, pedig 3 műszakban dolgozott, méghozzá olyan munkakörnyezetben, amely tönkretette a tüdejét, nyugdíjba vonulásakor pár évet jósoltak neki. Ilyen is van.

Void Bunkoid 2012.12.05. 09:59:48

@Zabaalint: ez bizony így van, nagyapádnak ki is jár a tisztelet, de ő igen kivételes ember lehetett amúgy - bár én is olyan lennék.

A legtöbb dolog amúgy sajnos csak gazdaságosság/profit szempontjából "értékes", amiben az egyetlen dolog, amit nem értek, hogy mindent központosítunk, meg gazdaságosítunk, hogy minél több-jobb-szebb legyen, valahogy mégis úgy tűnik, hogy ez a fene nagy növekedés a világ csak igen kicsi szegmensére korlátozódik, a világ lakosságának a zöme még mindig éhezik-fázik-nélkülözik - akkor mirefel ez a fene nagy világjobbítás?

Alapvetően a technológiák optimalizálásával-gazdaságosításával már így is a világ kissé túllőtt a célon - gyakorlatilag a gazdasági válságokat pont ez idézi elő, azzal, hogy iszonyat gazdaságosan, maximális profittal, de minimalizált munkaerő alkalmazásával végeznek mindent. Gyakorlatilag sokkal több munkaképes korú ember él a Földön, mint ahágy munkahelyre szükség van. A munkából profitálók persze nem engednek az extraprofitjukból ("dehogy fizetek én 80%-os SZJA-t azért, hogy a semmirekellőket tartsam el"), a "semmirekellők" meg - gyakorlatilag a munkahelyek fizikai hiánya miatt egyre lejjebb csúsznak.

No de majd el lesz intézve ez a túlnépesedős-elosztós probléma is, van még elég nukleáris robbanófej raktáron, már csak megfelelő ürügyet kell találni egy kiadós népességcsökkentésre. Utána majd helyreáll minden :P

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.12.05. 10:06:30

@Chaoyang: elmondásod alapján drogdíler lehetsz vagy szoftverfejlesztő. Vagy mindkettő.

Peetee 2012.12.05. 10:07:25

Látom én is ezt a réteget; és most nem arra gondolok, aki éjszakásba megy, vagy 24/48órázik; tehát részt vesz a munka világában.

Én a jó oldalát nézem:

Mire én végzek melóban és megyek vásárolni, ezek a ráérős naplopók már otthon seggelnek a tévé előtt.
Egy ideig jó volt, mert nem voltak sokan, 5perc alatt bevárásoltam 2-3napra. Sajnos ma már a szupermarketek is reagáltak erre, és 17óra után 1 pénztáros van, de az egyben pék és hentesáru eladó is. 4perc alatt összeszeded a portékát, aztán még 15perces sorban állsz egy olyan üzletben ,ahol 15en vagytok a teljes személyzettel együtt...

Ellenben amikor szabin vagyok, tudatosan nem megyek 10-15ó között vásárolni, mert tele vannak a boltok a sok bámészkodó-érdeklődő-ráérős tutyimutyi szarházival. Akik nem vesznek semmit, de 14et kérdeznek, abból 4kérdést 3x tesz fel.
Kasszánál annyi idő alatt fizet, amíg én végigmegyek reggelente az egész M0-áson...és utána még megkérdezi, hogy a szőke hajú Marika hol van, és nem tudja-e Jolika, hogy hogy vannak a Maika gyerekeinek a kutyája meg a tengerimalaca...kész.

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2012.12.05. 10:29:11

Tibi! Ez az írás mérföldkő.
Ezt kinyomtatom és osztogatom majd az SZTKban ha beteg leszek.

vitamax 2012.12.05. 10:56:35

Parhuzamos vilag? Hat errol egy vicc jut eszembe, ami nem is vicc. Papa megy a trabantal, es lampanal megall mellette egy fiatal csaj egy uj Bmw-vel. Papa nezi es atszol a csajnak: Mondja kisasszony maga mit dolgozik? mert en egesz eletemben csepelen dolgoztam ejjel nappal, de csak egy trabantra futotta. Oralsex mondja a lany. Az a szopas kerdezi a papa, nem a szopas az az mikor az ember egesz eleben ejjel nappal dolgozik, es semmire nem viszi. Ki meri mondani hogy nem igaz?

VT Man 2012.12.05. 11:01:13

@SPYD3RM4N:
"A felmérések és statisztikák szerint Magyarországon sajnos (!!) borzalmasan alacsony a fiatalok között a saját vállalkozásban gondolkodók aránya'

Talán nem véletlenül.

Persze, kezdj csak vállalkozásba, de már az első hónaptól csengetned kell a havi 50-60 ezer adót, akkor is, ha egy fillér bevétel sincs!
És mellette még könyvelő, cégmódosítás, papírok, ügyvéd, ellenőrzések, stb.

Meg lehet csinálni, de a jelenlegi rendszer nem igazán vállalkozásbarát, pláne nem kisvállalkozás.

pizsama 2012.12.05. 11:22:26

@SPYD3RM4N:

Mert olyan nagyon vállalkozásbarát a magyar gazdaság, támogatják az induló kis cégeket meg a fiatalokat, és egy jó ötlettel, kemény munkával és kitartással lehet érvényesülni.....hát egy nagy lópikulát!

Simán bele lehet bukni bármilyen vállalkozásba, mert annyira kiszámíthatatlan a magyar gazdaságpolitika, hogy ha kitalálsz valamit januárban, akkor akár a legpesszimistább számolásodat is fenekestül felforgatja majd a kormány által másfélhavonta újragondolt rendszer, és július közepén a fejedet vakarod, hogy mégis mit számoltál el?!

Van egy szemellenzős vállalkozó haverom, aki szerint nincs semmi gond itthon, minden jól megy. Nem akarok neki én rosszat, de valamiért mégis várom, hogy mikor ír már ki az ő üzletágára is egy különadót a kormány, hogy végre ő is anyázhasson, és észrevegye, hogy csak akkor mennek kurva jól itthon a dolgok, ha éppen nem téged baszogat és sarcol meg az állam!

PerlaNera 2012.12.05. 12:43:31

Hm...A dolgot meg lehetne vizsgálni például azok szemszögéből is, akik azokat "szolgálják ki" akik az "általános" munkarend után elmennek és különböző szolgáltatásokat vesznek igénybe, pl. barok, romkocsmák, pizzafutárok, éttermek és mozik dolgozói. Mert ugye a magát normálisnak tituláló dolgozó valamit csak csinál, miután letette aznap a lantot, igaz?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.05. 14:19:00

@agyameldobom42: a helyesírási szabályzat jelenleg (84 óta változatlan) kiadása értelmében nem. Bár szívem szerint én is egybeírnám.

KürtiT (Tromb74) 2012.12.05. 15:37:29

Arra lennék kíváncsi, hogy ha ezek a naplopók dolgoznának, vajon a munkahelyükön szarnának-e.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.12.05. 15:58:05

@KürtiT (Tromb74): Hohó! Ott bizony.

Ezek a notórius, nyilvános helyen "vécére" (=szarni) járók. Különleges érzékük fejlődött ki a legotthonosabb mellékhelyiségek felderítésére: a McDonald's-okban, plázákban, éttermekben, kávézókban már tuti mind voltak és odatolták a kupacot.

Ők hagynak csíkokat maguk után, esetleg lopnak is a papírból haza.

clfo 2012.12.05. 17:36:21

@Zabaalint: A 2-es pont kivételével mindegyikkel egyetértek.

//off

Az a szociban ment és a klasszikus tömegtermelésre jellemző, hogy egy gyártósort folyamatosan működtetni kell.
Hosszabb távon, ha nem csak és kizárólag megrendelésre gyárt vki, a felhalmozódott készletet nehéz értékesíteni, áll benne a pénz vagy csak szimplán rájuk rohad (pl. szavidő élelmiszernél).
Ehhez még hozzácsapod az energia költséget a folyamatos működtetés miatt és mindjárt nem éri meg 0-24-ben működtetni valamit csak azért, mert drága volt a sor, ezért "mennie kell".

Nyilván extrém esetek vannak, de az nem annyira gyakori mint embernél az, h éjszakai műszakban dolgozik :>

//off

666E 2012.12.05. 18:02:24

a TV adások még nem vették a lapot, mert reggel mikor hazaér az éjszakás és kajálna (csak ilyenkor nézek tévét) 30 catornából 12-őn TELESHOP megy. 7-en brazil sorozat és azok ismétlései, Mokka, EzoTV, többin meg az ilyen Nyelvőrző, határon túli híradó, meg ilyenek.
Ez az ami bosszant, sose nézek tévét mert akkor már inkább mást csinálok, de reggel kaja közbe igen. És nem megy semmi értelmes.

A Tyne folyó déli partja 2012.12.05. 20:19:28

@Celtic: na, nekem hoztak a munkahely recepciójára cuccot. le is csesztek, hogy oda nem szabad hozatni. amúgy, egy háromemeletes épületben dolgozom, emeletenként pár száz ember, nem csoda, ha nem örültek neki.@Lajosforras: nem "csak négyig dolgozik", te csökkent értelmű, hanem majd VALAMIKOR beesik, te meg ülj otthon, és várj. @galicius: a fölötted lévő állítólag tudja. dolgozz a versenyszférában, akkor jöhet a kéményseprő 8-16 közt. nem tudtad, hogy ott mindenki úgy osztja be az idejét, ahogy akarja?:)@pocaklakó minimanó: igen, itt is ez van. munkaidő ötig, bolt ötig, max. fél hatig. kösz.@mrZ: ezt neked ki mondta? nyilván biztos akkor itt is, szólj már a főnökeimnek, mert ők nem tudnak róla.@zsurzsenka: miért, ha mondjuk 9 és 17 közt dolgozol, és felhív otthon, akkor mégis, mire megy vele? @Paleee: a postáról jut eszembe. itt a csomagátvételes posta nyitvatartása: 7-12 közt. kb. egy éve bevezették, hogy szerdán később is nyitva van, de ha mondjuk pont szerdán jön csomag, akkor várhatja az ember a következő szerdát.@Void Bunkoid: te se érted a lényeget. nem az a baj, hogy rögtön akar mindenki mindent. hanem, hogy egy vagon dolgot nem tudsz elintézni (lásd posta, pl.), mert kizárólag akkor tudnád elintézni, amikor neked munkaidőd van. most minden ügyintézés miatt ki kéne vennie az embernek egy-egy szabadnapot? hogy mondjuk felvegye a levelét? elég abszurd.@PerlaNera: én pl. hazajövök, és netezek, olvasok, fejtek..ok, eljárok edzésre, igen, az edzők meg a recepciósok is dolgoznak. műszakban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.06. 08:15:06

@A Tyne folyó déli partja: neke.m a p.ostásunk az.t is a mun.kahelyemre hoz.za ki, ami.t a rende.s cím.emre külde.nek. főle.g hogy a hár.ommal eze.lőtti albér.letem a hiva.talosan ismer.t. Eszte.r pos.táját is id.e hozz.a, nek.em. N.éha elő.ny, ha eg.y al.ig harmin.cezres váro.sban lak.sz.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.12.06. 09:13:32

oké, akkor most tessék nyilatkozni, az E.szter név miért van tiltólistán?:)

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2012.12.06. 10:48:17

Hát minden egyszerűbb lenne egy trópusi szigeten ahol te lennél a diktátor:

grungi.blog.hu/2012/12/06/tropico4

Orszag 2012.12.06. 12:01:33

@Void Bunkoid: Lehet, hogy 30 éve nem zavart senkit a hétfői adásszünet. Lehet, hogy téged ma sem zavar, ha elszáll az internet. De! Ha már egy szájbatekert fogyasztói társadalomban élünk és minden kurva sokba kerül, akkor legyenek szívesek a szolgáltatók szolgáltatni. Mivel rengeteg embernek más a munkarendje, mint a "régi szép időkben" (vsz. valószínűleg akkor se volt jó mindenkinek, de azóta rohanósabb is lett a társadalom), így elvárható volna, hogy alkalmazkodjanak a szolgáltatások is. De ehelyett maradtunk a 19. századi munkarendnél a 21. században.

A Tyne folyó déli partja 2012.12.06. 19:24:26

@vészmadár (pica pica): hát ez itt nem működik, sajnos.

az E. név biztos azért van tiltólistán, mert van ugye az E, könyve,és ő zs, volt. (hogy felvett név, mit számít:)

v2peti 2012.12.14. 11:02:14

@Paleee: Ne is mondd! Én is téptem már a hajamat az idióta rendszerük miatt! Könnyebb egy katonai objektumba bejutni, mint egy hivatalos iratot átvenni a postától.

v2peti 2012.12.14. 11:38:52

Amúgy már gyerekkoromban belegondoltam ebbe a párhuzamos társadalom dologba.
1. nyugdíjasok
2. kismamák
3. egyetemisták
4. 3 műszakosok
5. csúsztatott műszakosok
6. osztott műszakosok
7. 4-6 órát dolgozók
8. orvoshoz menők
9. hivatali kiküldetésben lévők
10. munkaidőben is utazók (pl. szociális munkás, köjál ellenőr, anyagbeszerző)
11. 12/24-es túrban dolgozók
12. eleve az utcán dolgozók (pl. parkőr)
13. éppen ebédszünetben lévő irodai dolgozó
14. ügyintéző irodai dolgozó (céges befizetést intéz az OTP-ben)
15. szellemi szabadfoglalkozású (pl. festőművész)
16. tanulmányi szabadságon lévő
17. rendes szabadságon lévők
18. idénymunkás
19. órarend szerint dolgozó (pl. pedagógus, egyetemi oktató)
20. kmk-sok, lógósok
21. korengedményes nyugdíjasok
22. külföldi túristák

Most szándékosan csak azokat a variánsokat soroltam fel, amelyek a szocializmusban is léteztek.
süti beállítások módosítása