Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szőrös vagy csupasz? (18+)

2012/01/24. - írta: Modor Tibi

-Nem, nem nem hiszem el, ez a féreg Totya is miket küldözget itt nekem. "Lányok, újra a bundás a divat!", sájj, ezt nézd meg, az ánuszát, a combját is teljesen benőtte az esőerdő. A hátáig felburjánzik. Undorító, hallod, izzó piszkavassal se nyúlnék az ilyenhez. Hairydivas, pont, kom. Pföj, ezt nézd meg. Jájj, meg ezt. Kész. Ezt figyeld!

Még olyan 98 környékén jártam így, hallod. Összeszedtem a Süsiben egy elég helyes arcú, kis pázmányos csajt ilyen kis guszta, kemény csöcsökkel. Haza is sikerült vinni, kezdünk témázgatni, hallod, ilyen bokor - hosszú, ilyen drótos, girbegurba szőrszálakkal, legalább 4-5 centis volt a prém. Gusztustalan volt, a rosszullét kerülgetett. Fújatás után emlékeztettem, hogy már járnak a metrók, aztán kapott egy BKV-jegyet, nem vagyok azért annyira paraszt. Nem - sajnálom, de ez a halálom. A múltkor is itt volt a Robi a nőjével, hallod, bement a csaj hugyozni, és ilyen, de ilyen fekete szőrszálat találtam utána a deszkán. A lábát pedig csak a térde alatt borotválja, a karján is ilyen gusztustalan bekecs volt, blöeee... ez a Robi gyerek az igazi pondró, el se merem képzelni, ezek mit csinálhatnak...

Nem, legyen szép, ízlésesen, gusztusosan sííímára borotvált vagy gyantázott - legfeljebb egy kis leszállópályát vagy pamacsot, ilyen kis hitlerbajuszt vagyok hajlandó elviselni, de inkább azt se. Ez kész atavizmus.

Azért most már 2012-t írunk, ideje lenne mindenkinek szépen átállni valamilyen számára kényelmes szőrtelenítési eljárásra. Legyen az borotva, krém vagy gyanta, nekem mindegy. Oldja meg, de ne legyen igénytelen. És igen, nem követelek meg tőle semmi olyat, amit magamtól nem várok el. Most nem csak egyszerűen a kinézet miatt, de ahogy az arcunkat is borotváljuk, ugyanúgy kell a többit is. Próbáltál már szőrös lábbal biciklizni? Tudod, milyen az, amikor a lábszőrödet összegyűri a zokni, a nagylábujjadon pedig begyulladnak szőrtüszőid? Akadt már bele az óraszíjadba a karszőröd? Na. Orrszőr, fülszőr! Bizony, én az Ezredes környékét is szorgosan epilálom, általában sima borotvával. Ezerszer higiénikusabb és kényelmesebb, ráadásul nagyobbnak is látszik, höhhö. Sokkalta dekoratívabb, ráadásul nyersz vele pár értékes centimétert mindenesetre. A Rebeka is nagyon hálásan kezelgeti a tükörsima zacsit. A hónaljborotválás meg az alapok alapja.

-Édesapám, te egy ilyen kis buzi lehetsz.

Higiénia? Ne viccelj, naponta fürdeni kell, de a pöcsödet akár napközben is megmoshatod a mosdó fölött, ha feléred. Meg most úgy akarsz nyalni egész életedben, hogy hintőport meg szappant viszel magaddal a biztonság kedvéért? Folpackot is vigyél! Nem vagy te normális. Az azért olyan, hogy igenis legyen egy kis szaga. Nem olyan nagyon, de milyen lenne a nő, ha nem lenne szaga? Hülye.

A szőrfóbiád meg nevetséges. Egyrészt a csupaszpunci-vágyódás az egyértelműen pedofil hajlamot jelez, másrészt kopaszon egyszerűen nem természetes egy bizonyos kor fölött. Az a természetes, hogy az bizony bundás lesz egy idő után. A Nő az szőrös - ha tetszik, ha nem. És a nő úgy szép, ahogy a Jóisten megteremtette. És bizony lehet azt gyantáztatni, borotválni, epilálni - de a nő attól még ott alul-belül szőrös marad. Hiába is rejtegeti meg tépkedi, ott van az. Csak éppen nincs pont szem előtt. 

Én bizony meg is mondtam az Asszonynak, hogy a borotva csakis az én arcomat érheti, ő hagyja csak úgy, nehogy leborotváljon bármit is! Apának is játszania kell valamivel, hát én szeretem jó csimbókosra szopkodni a Kinga muffját, ő se bánja meg. Olyat meg rémálmaimban se akarok látni, hogy nekem bármimet a nyakamtól lefele epilálnom kelljen, az a vég lenne. Ha ilyet bárki csak említés szintjén hozna fel, helyben szájonvágnám.

Láttál már borostás pinát, kisapám? Úgy szúr az, mint a veszedelem, így ki van pörsenve, minden baja van, viszket meg sebes lesz. Francnak se hiányzik ez, a bőrgyógyászat tele van ezekkel, kipattogzik, futószemölcsös lesz meg mit tudom én. Nem vagytok ti normálisak, kínozzátok magatokat feleslegesen, komolyan mondom.

Idefigyelj: ha ezer, tízezer éve teljesen jó volt mindenkinek természetesen, akkor most miért lett hirtelen tíz-húsz éve undorító a szőr?

Olyan ez, mint a fradistaság: múló divat. Válasszatok új hobbit!

103 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.24. 07:09:14

habár magam az ebihal-profilt preferálom mindkét úgy a saját, mint a szexuális partnerem vonatkozásában, meg kell jegyeznem, hogy a férfiak arcszőrzetének napi eltávolítási kötelezettségét köztudomásúlag az első világégés csatái idején rendszeresített gázálarc pontos illeszkedésének biztosítása kényszerítette ki.

Mala Suerte 2012.01.24. 08:20:00

"te egy ilyen kis buzi lehetsz" - ha ez utalás, akkor óriási. az írás meg egyébként is az, bár valóban, talán nem a reggeli kávé mellé ajánlanám. :D

2012.01.24. 08:21:10

Ha jól tudom most a borostás suna a divat:)

egyiptomi ugróegér 2012.01.24. 08:23:19

Be kell valljam, amikor elolvastam címet, azonnal belém hasított az elviselhetetlen fájdalom, mert azt feltételeztem, hogy ezt a bejegyzést is az idióta Kurtz írta. Tévedtem. Jó cikk. Alapjában véve nem is olyan rossz ez a blog, csak Kurztikát kellene kiebrudalni, illetve megfosztani a szerkesztői jogaitól. Ugyanez érvényes a Gyűlölt Ellenségeinkre is.

Kurtz mentes blog.hu-t!

Lesz még Magyar Köztársaság!

Orbán, takarodj!

mrbateman 2012.01.24. 08:23:24

A férfi az szőrös, a nő meg bereválja magát, a faszom se akar göndör, fogba akadt szőrszálakat vadászni! az olyan illúzióromboló, oda az egésznek a varázsa

Cukik lehettek, ahogy az Ezredes környékét borotválod...hm kis huncutok!:-)

Mitya Ivanov 2012.01.24. 08:43:10

inkább természetesség párti vagyok, bár szőrös pinát azért nem nyalnék, a pinabajuszt sem tolerálom, főleg a felső ajkakon nem.
A full borotvált muffra nagyapám azt mondta, hogy "édes fiam, az olyan mint a kágyilló." És tényleg olyan

2012.01.24. 08:45:00

@Mitya Ivanov: nagyapád ilyen világlátott ember volt, vagy csak kislányokat rontott meg?:)

Mitya Ivanov 2012.01.24. 09:05:15

@Hadrian77: mivel a kijelentésnek negatív a kicsengése, ezért nem tartom valószínűnek. Kágyillót (aka meztelencsiga) viszont sokszor fogott a kezébe.

2012.01.24. 09:06:15

Örök vita téma. Már a rómaiak is...
A mohamedánoknál meg kötelező.

Egy bizonyos életkor után az ember a teljes szőrtelenítésbe menekül az ősz szálak elől,még szerencse, hogy a szempillákat, szemöldököt viszonylag könnyű festeni.

Wilika · http://wilika.hu 2012.01.24. 09:12:18

Régen ahogy 4 haverral erről beszélgettünk egy szép tavaszi délutánon, írtunk is egy dalt róla, hogy ugyan mi baj van a szőrös sunával. Ha egyszer megtanulok gitározni, és magam köré gyűjtök pár tizenéves punkgyereket, hogy fiatalabbnak érezzem magam és bandánk legyen, majd meghallhatják a tömegek is. Addig csak az én fejemben morajlik.

Amúgy még én sem tudom hogy a jobb. Látványra mindenképp költői a kis fekete háromszög, kezelésnél viszont csakugyan praktikus, ha teljesen csupasz, ám a szőr sem rontja az élvezeti faktort.

évuska 2012.01.24. 09:22:16

Ez valóban egy embertípus, aki púderezett mellbimbók fotóin, magazinokat lapozgatva nőtt fel, és mindent, ami valós, gusztustalannak tart. Frusztráljuk csak tovább a nőket, aztán meg háborogjunk, hogy nem akarják, nem élvezik!

2012.01.24. 09:23:47

@Frengi: a sivatagban a sok kosz és por könnyeben megül a szőrös részekben, ezért előírás a napi tisztálkodás is. De ugye a hideg Európában a szőrös jobban tartotta a meleget.
Mindazon által ha ráfolyik a matéria, azt is macerásabb letisztogatni, ha a szőrös.

Dzsoni Kráncs 2012.01.24. 09:33:31

Nemi érésem hajnalán a pina még egyértelműen szőrös volt,még az is izgatott minket ha valamelyik osztálytársnőnk már szőrösödő hónalját megláttuk,ebből gondoltuk,hogy már biztos a pinája is az,tehát már nem kislány.'89-ben az első magyar kiadású pléjboj is szőrös muffokat mutogatott,máig megtartottam őket kordokumentumnak.
Az első csajomnál,emlékszem,még nem is volt téma ez a kérdés,aztán fősulin egyszer összejöttem egy igényesnek gondolt lánnyal,és szinte csalódottságot éreztem,amikor a kicsomagolt muff bizony bozontos volt.Ez a lány többszöri kérés ellenére se volt hajlandó gondozni a cserjést,úgyhogy együttléteink megritkultak,majd teljesen elváltak útjaink.
Mostanában megint az ápolt,de szőrös tetszik.
Ja,eszembe jut még egy sztori:amikor először voltam lánnyal,aki persze a kor divatjának megfelelően szőrös volt,az aktus után egy szőrszálat találtam metszőfogaim közt,mivel igen büszke voltam magamra trófeaként eltettem,és a tolltartómban hordtam,mígnem a padtársam radírt keresve benyúlt oda és "ez meg mi?nem mostál kezet faszverés után?" felütés után messzire pöckölte.

2012.01.24. 09:38:40

@Dzsoni Kráncs: volt valahol egy képgyűjtemény a Playboy hónap lánya sorozatról a kezdetektől napjainkig. Szépen nyomon követhető benne a dzsungeltől a csupaszig divat változása évekre lebontva:)

Styxx 2012.01.24. 09:56:23

@egyiptomi ugróegér:
Haha, most már szinte biztos vagyok benne, hogy Kurtz renickje vagy. Mi ez a nagy renick-reneszánsz? Bed Jakab, te is? de az a szlovák zászló feldugáson még most is röhögök.
@Szandeeekahh:
Valamiről lemaradtam, hogy jön ide az izlandi himnusz?
A poszt fasza, szőrszálhasogatásnak helye nincs!

Wilika · http://wilika.hu 2012.01.24. 10:34:40

@Dzsoni Kráncs:
Tolltartóba? :D Hogyhogy nem veszett benne el?
Egyik haverom az első magömlését tette el egy töltőceruza-hegy tokba. Nem találja.

Ernoke 2012.01.24. 10:39:23

@Dzsoni Kráncs: A divatról annyit, h sokáig azt hittem, hogy az én vehemens borotváltférfi-ellenességem annak köszönhető, hogy ugye a kilencvenes évek első felében az innen-onnan összeszedett képeinken még szőrös volt minden pasi, és ez maradt meg bennem. Ehhez képest minden szintén 30-on túli barátnőm borotváltság-párti. Úgyhogy emögött más okokat kell keresni, azt hiszem.:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.24. 10:39:24

@Wilika: @Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: na elmentek a picsába :D (egy bozontosba)

Bámulatosan tudom változtatni az alakomat. Ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs. Vagy paróka. Vagy egyujjas kifordított bundakesztyű. Vagy szobafestő pemzli. Vagy papucs orrán pamutbojt.

Megy, megy, megy az apró, megy a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó.

mrbateman 2012.01.24. 10:39:44

@Wilika: Na ja akkor még nem bűntették a tiltott őssejtkísérleteket!

2012.01.24. 10:40:50

@Modor Tibi: Flikk-flakk avagy a női talajtorna rejtelmei.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.24. 10:46:54

@évuska: drágaság, meddig olvastad el a posztot? MEr' az "ez az az embertípus" jó szöveg, csak mind a kettőre nem lehet igaz, ugye...

Riley 2012.01.24. 10:57:50

ők is megmondták, hogy a sűrű fű közt kell keresni :)
www.youtube.com/watch?v=vdY1G7kKmk8

2012.01.24. 11:38:31

Van ez a kiváló oldal sok-sok képpel, lehet szemezgetni:
olderoticart.tumblr.com/

Ez egy jópofa sorozat belőle, sajnos nem egy blokkban közlik:
s3.amazonaws.com/data.tumblr.com/tumblr_lyahwogDjC1qfbon7o1_1280.jpg?AWSAccessKeyId=AKIAJ6IHWSU3BX3X7X3Q&Expires=1327487819&Signature=7BXc4HvxVf2QS0XLiwWjNWzyIIY%3D

Figyeljük meg, hogy a pán lába és feje milyen szép szőrös, a pöcsén meg egy szőrszál sincs!

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.01.24. 11:39:03

@Modor Tibi:
oszt aszt tuttad-e, hogy vannak ojan hejek, ahol a picsa nem pinát lyelent, hanem segget? :)

ne keverjük a szezont a faszommal, mert pinába szívesen megyek, de seggbe nincs túl nagy kedvem :)

2012.01.24. 11:43:56

Régen csak nálunk - középeurópai béketábor - nem volt divat a szőrtelenítés, a becsempészett Qelle katalógusok már akkor is tele voltak női borotvákkal.

Istenem, még emlékszem az első Lady Remmingtonomra, sajnos csak 3 db cserélhető betétje volt, és itthon nem lehetett hozzá kapni. szerencsére krémet azt lehetett, bár olyan ocsmány szennyvízcsatorna szaga volt, hogy az már szinte hányinger.

Egyszer probálkoztam gyantával, túl melegre sikeredett, hetekig fekete harisnyába jártam, mert a lábamról lejött a bőr is.

Most meg? A női borotvámat használja a fiam is, mert hogy az jobb - szerinte. Szerintem meg csak ingyen van, mert ilyen árban már a férfiborotvák is jók.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.01.24. 11:48:57

Én mindig is úgy voltam vele, hogy mindegy, csak pina legyen:)
Amúgy meg +1 a borotváltnak.

mrbateman 2012.01.24. 11:55:58

@Frengi: Na jó, hát a felvilágosult nyogaton még állítólag vibrátor is volt a Quelle katalógusban masszázsrúd néven.
Mondjuk a gynútlan user vidám pillanatokat szerezhetne reggel a villamoson, amikor megmasszírozza az eszközzel az éjjel félrealudt nyakát.

Egyébként lehet, h. én vagyok igénytelen, de nekem anno megfelelt bármilyen csak legyen. Magunk közt vagyunk bevallhatom nekem a körülötte tökéletesen borotvált (maga a pina egyébként nem szőrös ám) ugyanakkor elöl fazonigazított, trimmelt, bozontra hagyott, mintára vágott a kedvencem. Egyszer volt szerencsém egy BMW-propeller installációhoz, a szorgalom és az alaposság mindég lenyűgöz.

2012.01.24. 11:59:47

@Hadrian77: hát persze hogy nincs, mert ha a rajzoló a szőrt is oda festi, nem látszana a lényeg.

csi szi 2012.01.24. 12:23:34

@vészmadár (pica pica): A hitlerbajusz tényleg az I.vh-ban terjedt el a gázálarc miatt, gondolom dolfi is ezért vágta rövidre, eredetileg ilyet hordott: www.firstworldwar.com/bio/graphics/hitler_corporal.jpg

De már az ókorban is divat volt a borotválkozás a civilizált népeknél, sőt az amerikai indián férfiak sem natúr babaarcúak a tévhittel ellentétben. Gyengébb az arcszőrzetük, mint az európaiaké általában (bár akad fehér ember is, aki nem tudna egy rendes szakállat ereszteni, pl. én sem), ahogy a mongolid népeké rendszerint, de gondosan szőrtelenítették az arcukat (meg asszem mást is), azért terjedt el ez róluk.

A témáról pedig egy réges rég látott graffitivel értek egyet: "a p*na csodálatos dolog ha tiszta". Persze ha nagyon erős, akkor jobb, ha legalább fazonra van nyírva rendesen :)

2012.01.24. 12:33:56

@mrbateman: Természtesen egy Beate uhse katalógusban nem lep meg semmi, de egy Moderne Hausfrau cimen megjelenő katalógusban is massierstab-ként lehet rendelni, szerintem egy eléggé fantáziátlan változatot. Ebben a katalógusban egyébként mindent meg lehet találni, természtesen jó drágán, ami egy háztartásban teljesen felesleges, a tévéshopok teljes választékát.
Én megvallom egy fütyszóra visszafütyülő kulcstartóval kacékodtam, de aztán rájöttem olcsóbb, ha a kulcsom egy madzagra kötözve lóg a nadrágom zsebében.
Talán mert nem vagyok eléggé modern.

Köldökszösz (csodalampa) 2012.01.24. 12:36:22

A punit 30 felett azért szőrtelenítik, hogy az őszülő szőrszálak ne vegyék el a nagynehezen becserkészett faszikám nyalási kedvét. Előtte meg mert trendi.

A kukkert pedig azért, mert ettől optikailag nagyobbnak hat.

Köldökszösz (csodalampa) 2012.01.24. 12:39:29

Ja,
"Dzsungelharc, dzsungelharc,
száz veszély.
Körútlakó Máriák,
Járdaszéli Tímeák,
Buszra váró Júliák."

2012.01.24. 12:52:32

F**t kell ezen ennyit pörögni, nem az az érdekes, hogy természetes-e vagy sem, stb., hanem a tény: az érzékeny bőrfelületek simogatása, nyalása, stb. élvezetesebb (mind az aktív, mind a passzív résztvevőnek) ha a szőrzet nem takar.
Úgyhogy le a szőrrel!
Amúgy ez a faszborotválás néha furcsa megoldásokhoz vezet: a minap a zuhanyzóban láttam egy csávót, a yeti megirigyelte volna a testszőrzetét, de a Főnök és közvetlen környéke símára volt beretválva, no, ez elég hülyén nézett ki.

Wilika · http://wilika.hu 2012.01.24. 12:54:25

@Brother Love: A zuhanyzóban látott esetet úgy hívják: "Kiemelés"
Mint a neonsárga, laposfejű filccel...

mrbateman 2012.01.24. 12:58:34

Érdekes eddig még nem jött fel az az érv, h. "egyszerűbb tisztántartani!"

Az érzékeny gyomrúakat felzaklathatja a tegnapi húslevesből hátramaradt cérnametélt látványa!:-)

Ernoke 2012.01.24. 13:07:54

a női borotválkozás melletti praktikus ok még, hogy elég rossz, mikor az embert a saját szőre vagdossa szanaszét szex közben.:D férfiaknál viszont nekem a szőr izgalmi tényező, a látványa és az érintése is, mindegy, h milyen színű és mennyi, csak legyen. szerintem a szaguk is jobb tőle.:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.24. 13:24:32

@Ernoke: rájöttem, hogy te alapvetően Jézusba vagy belezúgva:)

2012.01.24. 13:29:11

@vészmadár (pica pica): vagy csak simán pézsma rajongó:)

Dzsoni Kráncs 2012.01.24. 13:30:20

Pár éve,még tanár koromban kaptam el két ötödikes fiú párbeszédét.
-Te leborotválod a faszod?
-Nem,csak a szőrt róla!

Mondjuk ők voltak azok is,akik egy kevésbé népszerű srácot azzal basztattak,hogy olyan hülye,hogy ki se veri ha feláll neki.

Ernoke 2012.01.24. 13:36:20

@vészmadár (pica pica): valóban, ha jézus rövid szőke hajú, impulzív és uralkodó személyiségű férfi volt:D

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.01.24. 14:45:45

@Modor Tibi:
nagyon konkrétan lezbikus, meleg, biszexuális és transznemű vagyok.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.24. 15:02:20

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: juhú, akkor te benne vagy a LDGBFHTIEWHGTBNSD közösségben? :-)

Azért lenyűgöző olvasni ezt a sok lényegi, gyakorlatias okfejtést.

Főtruista 2012.01.24. 15:17:16

Hát, szerintem legyen _ápolt_.

Ami nem jelent kopaszt, de azt sem, h kilóg a bikiniből/besodorja az akció.
Ja és nem árt, ha nem feszélyezi a saját gazdáját.

Magunk között vagyunk, valóban. :D

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.24. 16:20:47

@Ernoke: Hát nem teljesen kizárt az sem, de sokkal valószínűbb, hogy hosszú barna hajú, szakállas, nagyorrú, enyhén neurotikus természetű volt, akinek a ruháit még 30 éves korában is Szűz Mária mosta...

Ernoke 2012.01.24. 16:23:53

@altoid: akkor semmi köze a pasimhoz, tehát nem lehetek belezúgva:)

váj mí 2012.01.24. 17:06:36

@Ernoke: Amire, elég kevés az esély, tekintve sok mindent :D

Nekem a meghatározó élmény zsenge kamaszkoromban, bevallom, a kultikus Szomsza volt. Amikor egy fejezetben szemrevételezhettem Ábel Anita ázott hónaljpuliját ... hát azóta tartom gusztustalannak a szőrt. Mindkét nemen.

váj mí 2012.01.24. 17:08:47

@Blassius: Nem olvasol te túl sok karajt? :P

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.24. 17:12:15

@altoid: te azzal gyanúsítod a Szűzanyát, hogy egy jiddise máme volt? :-D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.24. 17:45:43

@Blassius: nem is beszélve oly kardinális kérdésekről, mint a bimbóudvar színe és mérete...

váj mí 2012.01.24. 18:00:03

@Frengi:
Húúúúú, a krémek nekem egyáltalán nem wilkommen. Nagyon fehér és nagyon érzékeny a bőröm. Mellesleg, baszott büdösek, most is. Az agyonillatosítottak is. A borotvát sok év alatt megszokta a bőröm, de nincs az a krém, ami ne okozna kiütést. Nem, a tripla-sensitive, ultra aloes is ... minden. Marad a borotva, meg a hetenkénti test-le ...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.24. 18:17:50

Egy a lényeg: férfiember szőrrel az igazi. A magam dolgát meg majd megoldom én.

2012.01.24. 18:41:39

Ált isk nyolcadikban volt egy orvosi vizsgálat, ahol a szőrügyi helyzetet is felmérték, volt egy srác akinek valami miatt még akkor is csupasz volt. Akkor mindenki sajnálta, most lehet sokan irigylik inkább:)

@neccharisnyás útonálló: hát ha más nem, az ember magára aggat pár lószőr partvisfejet)

2012.01.24. 19:04:55

A fan szőrzetnek élettani szerepe nincsen, az ősidőkben az volt a szerepük, hogy tájékoztassanak az ivarérettségről, különösen a hónaljban, mivel az nem volt fedett.
Az őszhajnak is hasonló szerepe volt ellenkező előjellel.
Tehát a csupasz női testért való rajongás: látens pedofilia.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.24. 19:24:42

@altoid: hát, ha nem nősült meg, márpedig, állítólag nem, akkor tuti. nem igazán volt divat anno az önellátó férfiember.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.01.24. 19:35:04

a baszás mindenki magánügye. milyen szép is volt, míg nem azt olvashattam a neten, hogy ki kinek szopja csimbókosra a pináját.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.24. 20:05:24

@Frengi: namost abban adjál már tanácsot hogy vegyek-e akváriumot?

mrbateman 2012.01.24. 20:49:13

@Professor Pizka: csak ha nagyon biztos vagy magadban!:-) (vagy ha nyitott vagy az újra!...cuki az avatarod!)

2012.01.24. 20:52:18

@Professor Pizka: attól függ, hogy tapipadot használsz vagy pöcökegeret laptopon?

2012.01.24. 21:08:07

@Professor Pizka: férfiember jól tudja finomítani a technikáját vele:)

évuska 2012.01.24. 21:11:44

@vészmadár (pica pica): cukifalat, én mindent mindig végig és aztán kívülről felmondom, beleértve a sorvégeket is, ez a szakmám. Gondoltam, az "ez egy embertípus, aki..." mondatból kiderül, kire gondolok. A másik nem típus szerintem, annak fontosabb a nő maga, mint a szőrtelen felület, erre utal purga is.

mrbateman 2012.01.24. 22:04:21

Még egyszer meg kell beszélnünk:
A gumiban (hhöhöhöh zokniban fürödni na persze), vagy nélküle?
Lenyeli, nem nyeli? (mint ahogy azt tanult kollegám megjegyezte volt)
Szopatni igen, de nyalni nem?
Popsiba mehet-e? ATM?...húúú b+ pénzt is kell levennem, a gyereknek nincs befizetve a menza!

Oszt lassan be is lehet zárni a bótot , me má mindent megbeszéltünk ami csak létezik...vagy létezni fog!

mrs.starkey 2012.01.24. 22:17:49

engem ez a poszt nem győzött meg, maradok az eddigi stílusomnál. :)

2012.01.24. 22:54:15

@Professor Pizka: Akváriumot? Jó nagyot, de vizet ne tegyél bele, de halat se.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.24. 23:16:39

Na ne már! Direktbe puncis poszt? Most akkor hogyan lehet erre offolni?

2012.01.24. 23:21:42

Az ilyen megosztó témákról lehetne egy szavazó alkalmazás a poszt alatt.

Aki a szőrösre bukik, az látens homoszexuális. A fanszőrzetet meg különben is jó áron el lehet adni Eric Cartmannek.

mojoking77 2012.01.25. 04:30:55

@Frengi: "Tehát a csupasz női testért való rajongás: látens pedofilia."
Szerintem meg nem.
Nagyjabol ugyanannyi ertelme volt mind a kettonk magyarazatanak, gondolom.. :)

Édy, aki Endre 2012.01.25. 08:48:34

Csodálkozom, hogy nem volt még itt a híres "Nefürgyéle" megemlítve... :)

www.youtube.com/watch?v=W62OX6K-pV0&feature=related

Nefürgyéle, te kis Váccpáör! :)

a_fater 2012.01.25. 09:15:39

Pedig szőrös lábbal jobb biciklizni, mert a turbulencia növelésével késlelteti a határréteg-leválást, így összességében kisebb nettó légellenállást teremtve.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.25. 12:53:32

@évuska: testvérhúgom a szennylében, vagymi, innen a mélyintelligenciából nézve ettől függetlenül ez jön ki, hogyaszongya:

1. A poszt leír KÉT db., tökéletesen ellentétes véleményt (például: a fagyi jó versus a faygi szar)

2. KÉT különböző, nyilván csak imagináriusan létező, de jól elkülöníthető személy szájába adja az egyes véleményeket

3. kommentelő közli: EZ egy olyan embertípus, aki...

Tudom, az én jó náncsi nénikémet...

évuska 2012.01.25. 13:09:13

Nem, nem, tisztellek, becsüllek, csak nem olvastál figyelmesen, vagy a félműveltek nyelvi formállogikájával kötözködsz (tudod, aki elmondja, hogy a bacon az szalonna, minek kétszer mondani), de én olvastalak sokszor, és ez nem vall rád, ezért nem is bánt. Én azt írtam: EZ VALÓBAN EGY EMBERTÍPUS, AKI... és folytatódik, onnan kiderül, mire gondolok. EZ: előreutal a kötőszó a második tagmondatra.

Én is mélyintelligencia amúgy, korrektor vagyok, ez, azt hiszem, a szellemi munka legalja.

évuska 2012.01.25. 18:30:43

@KürtiT (Tromb74): fideszről, harcsahorgászatról, karamellizáló pisztolyról valami?

[c] 2012.01.25. 20:15:25

@mrbateman: Szopás közben legalább akkora esélye van a szőrszálaknak a fogak közé szorulni. Sőőőt. :)

KürtiT (Tromb74) 2012.01.25. 23:25:56

@évuska: A karamellizáló pisztolyon elgondolkodtam egy pillanatra. Jó témának tűnik.

évuska 2012.01.26. 09:37:51

Tényleg nem olyan "az istenek eledele", a créme brulée nélküle. Én utálom a fölösleges kütyüket, se mikrónk, se botmixerem, semmi. Vájling, szivacs, hűtő, billegő gáztűzhely, de egy karamellizáló pisztoly, az kéne. Többfunkciós. Pimasz a gyerek? Konyhában a kutya? Gyászhírt hozott a postás?

évuska 2012.01.26. 09:53:05

Sőt: fanszőrzet a tejberizsben?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.01.26. 11:17:17

Nem tudom kitől olvastam és hol, azt sem hogy mikor, de valamelyelyik írónk számolt be első élményéről, amit a kor szellemének megfelelően a "lányoknál" - igen, azoknál a lányoknál - szerzett.

A multimédia akkori vívmányai (bár helyesebb inkább csak médiának hívni a ki tudja hogyan terjedő fekete-fehér, szépia-fehér fotókat, valamit szöveges leírásokat) alapján benne is élénken élt a kép a szőrös, sőt bozontos célterületről. Mi több, vágyának tárgya maga a bozont volt.

Ehhez képest a lány először elküldte őt a hipermangános lavórhoz fertőtleníteni az eszközt, majd szabaddá téve saját kvalitásait hirtelen halált okozott az előbb említett szerszámon.

A már a kommentekben is említett higiénés megfontolásokból ugyanis a lyányok csupaszon tartották legfőbb bevételi forrásukat - ami viszont annyira ellentétben állt tárgybani írónk felajzott képzeletével, hogy ezt a diszkrepanciát nem is tudta lereagálni, csak évtizedek múlva kiírta magából.

Tehát eredetileg a kurvák borotválták. Bár az interneten fellelhető cicusok nagy száma alapján, hozzátéve a fenti eszmefuttatást valóban közel is jutunk a "minden nő kurva" megállapításig.

Amúgy ha már magunk közt vagyunk, akkor a faszomigazított pamacsos-leszállópályás megoldás híve vagyok, a férfi pedig szőrős, mert a nővel ellentétben lemászott, nem pedig lecsúszott a fáról.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2012.01.26. 13:44:20

de nagyon ráértek itt vitatkozni a pináról...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.01.26. 13:47:12

Csupaszon.
Mert úgy szép és úgy finom...

évuska 2012.01.26. 19:06:04

Még az is eszembe jutott, hogy nincs is szebb, mint egy leborotvált császárheg. Nem könnyű nőnek lenni, na.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.01.26. 19:24:18

@évuska: kit érdekel a császárheg?(Nem mintha nem látszana szőrösen is...)

A Tyne folyó déli partja 2012.01.26. 20:50:56

@évuska: a mikró miért felesleges? és a vájdlingban mosogatsz? és neted minek van? elvégre, az is felesleges...

évuska 2012.01.26. 21:09:47

@A Tyne folyó déli partja: Nem szeretem a gépeket, karikíroztam kicsit. Nekem felesleges a mikró. A net nem. Neked mid van?

Intizar 2012.01.26. 21:24:40

@Ernoke: Jócskán túl vagyok a harmincon, na de borotvált férfi? Ha csak a képére gondoltál, még elképzelhető, ha muszáj. De bárhol másutt: abszurdum.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.26. 22:20:48

@évuska: mikróm..van egy darálóm is, otthonról hoztam, mert itt nem lehet pl. mákot darálva kapni.
aztán hűtő, mosógép, meg asszem egy turmix. kotyogó (azt is otthonról hoztam, itt kávét főzni se szokás, a hangsúly a főzésen van).

A Tyne folyó déli partja 2012.01.26. 22:23:55

@A Tyne folyó déli partja: ja, és persze laptop, meg porszívó is:) meg tűzhely. telefon is van, egy basic. viszont nincs tévém (tudom, modoros, de akkor sincs, minek? neten megvan, ami érdekel), most már rádióm se (a zene is a laptopról megy), meg nincs hajszárítóm se:)

és ha már szőrtémánál tartunk, vagy egy epilátorom is:)

2012.01.27. 00:10:33

@A Tyne folyó déli partja:

Akkor már csak a címben feltett kérdésre válaszolj... :)

A Tyne folyó déli partja 2012.01.27. 20:23:32

@tff: gondoltam, hogy lesz egy ilyen kérdés. de az titok:)

Daenerys 2012.01.29. 20:32:56

Nő vagyok és nyaktól lefelé mindent szőrtelenítek. Kb. egy évig volt érdekes, mikor kinőtt, hogy hú, nézzétek bazmeg, én már nő vagyok, de aztán csak zavart.

Férfinál csak a hátszőr zavar. Fúj.
süti beállítások módosítása