Fitneszünnep a sportcsarnokban

2011/12/14. - írta: Gudea enszi

A por is elhussant az unalmas kisváros felszínéről, amikor Norbi és Réka kivette a lábát a német rendszámú BMW-ből, és letette a talajra. Ők most nem is érdemelnek több szót, hiszen sok pénzt keresni a legtöbb ember szerint nem modoros. A csarnok szellősen, az előtér már tömve a fogyni és egészségesedni vágyó, nagyjából egy korosztályú, ám súlycsoportjukat tekintve a feszes vékonytól a kínai súlyemelőnőig minden fajtát lefedő hölgyekkel. Áhítattal nézik a híres Norbit, és csillogó szemekkel az okos tekintetű üzletasszonyt, Rékát. „Vékony, feszes a teste, és kockás a hasa. Talán nekem is ilyen lesz egyszer, ha még sokszor veszek belépőt. Persze nem, de azért mégis.”

Óriási a hangulat, játszanak a fények, villog a lézer, Norbi rikoltozik, a fehérnép pedig mozog. A hierarchia legalább olyan kötött, mint az MSZP-s csúszópénzrendszerben. Középen, a színpaddal szemben jó testű lányok – az ápdét Szekeres Imréi – ügyesen, modernül ropják. Őket mindenki irigyli egy kicsit, aki tőlük kijjebb helyezkedik. Ahogy kifelé haladunk az origóból, egyre nagyobbak a fenekek, egyre vastagabbak a combok, és az arcokon is több gond figyelhető meg. A peremen próbálkoznak azok, akiknek a mozgással és a mozgatnivalóval is nehézségeik vannak. A többi nő nem is nagyon látja őket, nem foglalkozik velük, akárcsak a felsővezetés Zuschlag Janival, viszont a fitneszuniverzumon kívülről figyelők számára ők a legfeltűnőbbek, akárcsak Zuschlag Jani. Gonoszul még meg is mosolyogják őket. Mint Zuschlag Janit.

Mindez azonban mellékes, hiszen örömtől sugárzó női arcokkal találkozunk mindenfelé. Elégedettebbek, boldogabbak lettek, legközelebb is eljönnek. Megtették a maguk részéről, amit megkövetelt a korszellem és az ernyedő test, felvették az ádáz harcot a narancsbőrbe csomagolt zsírral. Innentől nem rajtuk múlik. Az ápdét torna utáni zumbára már megritkul a benti tömeg, pihegni is kell valamikor.

Ráadásul a külső teremben kihagyhatatlan a kirakodóvásár. Könyvek, prospektusok, temérdek okosság a művész úr értő tollából. És persze élelmiszer, hiszen tudjuk: a fogyás kulcsa a helyes táplálkozás. Itt pedig nagyon értenek ehhez, nem szabad hát elszalasztani az alkalmat. Az ápdét majonézes saláta felfújt kiflivel közismerten zsírégető hatású, ha drágábban mérik a megszokott árnál. A helyben sütött ápdét palacsinta ugyancsak nem kegyelmez a kilóknak, és mire a házaspár levonul a színpadról, már a fánk is elfogyott. Diétás volt, jót tett.

57 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.14. 12:41:22

Mi ez a szar már megint?
Miért kell ebben is politizálni?
Hol vannak a régi jó modorosposztok, amikben sosem volt politika, de mi kigúnyolhattuk alatta a nekünk ellenszenves politikai erőket...

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.12.14. 12:58:08

@Kurtz ezredes:
Valamint hová lett Király Tivadar, aki naggyá tette az Atalantát?

A poszt jó, tanulságos és tartalmas időtöltést kínál a kikapcsolódni vágyó kommentelőknek. Hiszen a színvonalas szórakozás kulcsa a modoros!

Mitya Ivanov 2011.12.14. 13:12:54

@Kurtz ezredes:
továbbá:
már megint egy nőgyűlölő poszt, ez a Gudea enszi biztos egy fideszes férfi. Bár a narancsbőr miatt elbizonytalanodtam

mrbateman 2011.12.14. 13:33:26

"A hierarchia legalább olyan kötött, mint az MSZP-s csúszópénzrendszerben. Középen, a színpaddal szemben jó testű lányok – az ápdét Szekeres Imréi – ügyesen, modernül ropják."

Ájjáj de szép ez! Nem tudja valaki a Rózsika mail címét, tüstént be kellene emelni az alaptentervbe.

Elképzeltem Imrénket aerobic-anzugban, ahogy H. Gyula nemzetközi instruktor mozgását utánozza!:-)

2011.12.14. 13:37:21

No, csak vigyázzunk! Volt már rá példa, hogy Norbi a Velveten vitába szállt kommentelőkkel, a végén még itt is megjelenik az elhízott fitneszguru.

Ottó Pál 2011.12.14. 14:10:42

Nagyon gyenge bejegyzés ami ismét a gyűlöletre épít! Tipikus magyar tulajdonság egyébként......

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.14. 14:12:04

@Blassius: @Brother Love: részemről csak annyit tudok hozzátenni, amit 3 éve is - az az össznépi fanyalgás és fikázás, amit Norbertóék kapnak már egy jó ideje, az csak szimpatikussá teszi őket a szememben. Más nem is teheti, hiszen NINCS TÉVÉM és büszke rá.

A Sziget lehúzása részükről egy őszinte rácsodálkozás (meg)érthető eredménye. Olyan ujjal tényleg ne ujjazzon senki senkit.

A kaja-mozgás fontosságát meg ha valaki így fogja csak fel, akkor miért is ne.

Borzasztó sok dagadt ember van, nyáron a strandon megijedtem.

Pusztába kiáltott Emil 2011.12.14. 14:22:30

Ezt a postot egy kiváló tea elfogyasztása közben olvastam amely így még teljesebbé tette az élményt, köszönöm és jó teázást nektek is!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.14. 14:23:53

@Ottó Pál:
Ó szia, megértjük, hogy ez nehéz időszak neked. Ilyenkor kezd el fél 11-kor pirkadni nálatok?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.14. 14:37:25

@Kurtz ezredes: Látom újfent mesterien alázod a hülyezsidólibsi törzskommentelőket. Viszont most mintha kiéreznék belőle egy kis sértődöttséget is... Na mondd, ki bántott már megint?

Ottó Pál 2011.12.14. 14:42:05

@Kurtz ezredes: Nagyon kemény beszólás de talán előbb nézz magadba kisfiam.

/tmp 2011.12.14. 14:42:08

@Kurtz ezredes: Ja, most hogy mondod, tényleg kurva szar lett, főleg így az állasinterjús után, meg lehet 2011-ben a cuslágozás azért már kicsit modoros, bár talán nem annyira mint mondjuk egy kis lézerjani lett volna.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.14. 14:51:22

@Ottó Pál:
Nekem kurvára gyanús, hogy te igazából Modor Tibi vagy
@altoid:
Őszintén szeretlek én titeket, hidd el! Lassan a posztok legalább fele nektek szól.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.14. 14:51:44

hö, enszi és az ápdét rúd.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.12.14. 14:55:25

@Kurtz ezredes: Lieutenant, az ellenséges össztűz ne kedvetlenítsen el! Légy erős és eltökélt, akárcsak Miniszterelnök Úr. Ő is tudja, hogy a csendes többség Mellette áll ilyen viharos időszakokban is.

2011.12.14. 14:58:49

@Modor Tibi: Hát nekem nem szimpatikusak, több okból. Ezzel együtt soha nem mulasztom el, hogy elmondjam: Rubint Réka - erről személyesen meggyőződtem - kőkeményen, intenzíven csinálja a súlyzós edzéseit, az nem kamu.
Ha semmi mást nem, ezt becsülöm benne. Norbi meg hatékonyan csinál pénzt, más kérdés, hogy mind a módszere, mind az üzletpolitikája ellenszenves.

2011.12.14. 15:02:40

@Brother Love: jól pofán is csapták a múltkor.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.14. 15:02:54

@Modor Tibi:
Én vagyok a te kis gazdasági minisztered, valld be nyugodtan okoséknak is!

Ottó Pál 2011.12.14. 15:07:37

@Kurtz ezredes: Nem tudom ki ez a Modor Tibor néven kommentelő személy aki veletek együtt a gyűlöletre építi fel a blogját (blogjait) de kis netes kutakodás után rájöttem, hogy ez valószínüleg nem a valódi neve hanem egyfajta álnév. Gyanús az egész társaságotok.

2011.12.14. 15:07:47

@Hadrian77: Egy csicskalángost kapott, ennyi volt az egész. Épp az az ellenszenves benne, ahogyan pl. ezek után is nyakmerevítőben fotóztatta magát a baéesetin, majd panaszkodik a nyilvánosságra (amitől a családját meg szeretné védeni).
Az egyik legszánalmasabb ripacs, akit valaha a Föld hordott a hátán.

2011.12.14. 15:09:10

@Brother Love: kell az a külső merevítés ha a belső tartás hiányzik...

2011.12.14. 15:12:55

Amúgy megfigyeltem, hogy talán Norbinak van a legelkötelezettebb netes rajongótábora, akik bármilyen Norbit ekéző írás láttán rögvest írják: "Irigyek vagytok a sikereire, stb."

mrbateman 2011.12.14. 15:32:20

@Brother Love: Norbinnyó a nép gyermeke, a legkisebb fiú.
Pécs, Lvov-Kertváros (panelrengeteg 70ezer lakossal) panelproli szülők egyszerű gyermeke, ő volt a pufi, akit mindig beállítottak a kapuba, életreszóló leleki defektek, természees, h. innen rendőrnek állt kevés pénzért.
majd igazi self-made man-ként megalkotta a nagy bizniszt a nulláról, lépésről-lépésre és a napokban elárasztotta bölcs tanácsokkal a nagyérdeműt a szegény polgártársaim poszt kommentjeinek formájában.

Szóval ha szegény vagy, nincs X5-öd,kövér vagy, pattanásos, a szeméremcsontodat olyan vastag zsírpárna lepi, h. a kukid úgy néz ki mint egy csecsemőé...nos akkor azt csak magadnak köszönheted, mert nézzétek meg Norbit és az ő szentendrei házát+Rékuci...úgyhogy gyerünk-gyerünk égjen a zsír!

Édy, aki Endre 2011.12.14. 15:32:34

Nekem akkor is Béres Alexandra marad a szívem csücske. :)

2011.12.14. 15:32:36

@Blassius: lófogak, tehéntőgyek, birkaszemek, lúdtalp, tyúkész, Farmville:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.14. 15:37:12

@Hadrian77: Ebből az Update Norbi témából jó Szausz Park epizódot lehetne csinálni.

Édy, aki Endre 2011.12.14. 15:41:14

@Hadrian77:

Az állatos verzióhoz hasonló szokott lenni az örökifjú metálos fitneszverzió is:

EZÜSThaj, ÓLOMlábak, ARANYér, de VASakarat. :)

2011.12.14. 15:46:19

@Édy, aki Endre: baszodalássan, eccer el kellett menni a családdal élményfürdőbe, ott délután mellénk telepedett két família és arról beszéltek a nők, hogy a Réka kisfija milyen aranyos meg okos bezzeg az Alexandráé nem és a Story magazinban ez milyen jól meg volt írva, meg különben is a zertéelen is látta.

2011.12.14. 15:53:32

@Hadrian77: Ezt most találtad ki. Ilyen azért télleg nincs. Nem akarom, hogy legyen.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.14. 15:53:40

@Hadrian77: Na most ezért én meg leszek baszva, de az a helyzet, hogy én nagyon régen még jártam Rékához aerobic-ra (akkoriban _nagyon_ komolyan vettem a táncot). Ez még jóval Norbi és a celebség előtt volt, úgyhogy nekem kifejezetten pozitív benyomásaim voltak róla. Nem volt egy kifejezett észlény, de kedves volt, jól tanított és igen jó dög volt. Aztán már csak néha magazinokban láttam a képét, tény hogy sikeresen átváltozott Fitness-Godzillává. De volt idő, amikor rendesen csorgott a nyálam utána.

2011.12.14. 15:57:26

@Brother Love: de, egyszer tényleg voltam élményfürdőben...

Édy, aki Endre 2011.12.14. 16:05:15

@Hadrian77:

A tudomány és kultúra (vagy élet; Nauka i Zsizny) területén nem vagyok ennyire járatos. Nekem ezek a gyermeknevelési tanulmányok kínaiak. ;)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.14. 17:45:19

ügyesen, modernül r(L?)opják. Gratulálok szép belső kis poén, tényleg. A sakkfeladványban az ilyenek mellett van felkiáltójel.

Jogos a maszopos hasonlat, mert a haveri céges technikára, amit a másik oldal csinál, hirtelen még nekem se jut eszembe aerobik-hasonlat.

@Modor Tibi: csendes???

Rich.mond 2011.12.14. 18:02:24

@Ottó Pál: Felesleges ezzel a kompániával foglalkozni. Inkább arra kéne figyelnünk, kik állnak mögöttük. Kiknek lehet érdekükben elszabadítani ezeket az ordas eszméket? Kik lehetnek olyan elvetemültek, hogy édesanyákat, feleségeket, lányokat gúnyoljanak ki, akik éreztek amgukban annyi erőt, hogy hódoljanaka mozgás örömének? Nincs az ilyeneknek anyjuk, nagyanyjuk? Vajon róluk is ilyen undorító, soviniszta módon beszélnek? Meddig tűri még a kormány ezt a virtuális ámokfutást? Vajon miért nem tesznek semmit ellene? Na ugye...

2011.12.14. 18:46:26

@Blassius: milyet szeretnél? ahol kurvák is lennének vagy snejdig másszőz fiúk mogyoróznának a kamillás gőzben?:)

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2011.12.14. 19:15:11

Szánalmas milyen irigyek vagytok Norbi sikereire, szégyellhetitek magatokat, hogy csak ennyire futja, ez még csak nem is volt vicces. Inkább azon gondolkozzatok el, hogy ti mi jót tettetek az emberekkel? Mert Norbi és Réka nagyon sok ember életén segítettek már az Update programmal, és fognak is. Hála Istennek, nem törődnek a hozzátok hasonló fikázókkal, hanem csak szépen csendben DOL-GOZ-NAK!

Styxx 2011.12.14. 19:18:10

"az okos tekintetű üzletasszonyt, Rékát." De szép eposzi jelző, és milyen igaz.
@altoid: Vadász , te szopni jársz ide. Nem elég, hogy J-vagy, erre kiderül, hogy a Rékához jártál aerobicra. Imádlak!

2011.12.14. 19:33:48

@Édy, aki Endre: ugyan, ezt egy törzstag írta álnéven:) Túl szabályos:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.14. 19:43:23

@Styxx: Ahogy vészmadár is olyan szépen megfogalmazta, én olyan biztos vagyok a férfiasságomban, hogy akár húsz nő között is vidáman elaerobicozgatok, ha olyanom van! :) Amúgy meg hidd el, egyáltalán nem volt kellemetlen élmény a húszéves Rékuci seggét bámulni heti két órán keresztül.

Édy, aki Endre 2011.12.14. 19:44:57

@Hadrian77:

Azért mondom. Sok ilyet. Szandeekásan: iet. ;)

Styxx 2011.12.14. 20:35:19

@Szandeeekahh:
Ez nagy komment! Gr.@altoid: Ja, azt még most is, csak a fejét ne.

2011.12.14. 20:46:19

@altoid: én azt hittem olyankor szemben állnak az emberrel.

yenoee 2011.12.14. 21:05:14

@Hadrian77: és háttal egy tükörnek pl.

csi szi 2011.12.15. 13:23:37

@mrbateman: Így van, a nép egyik másik, szintén nem égimeszelő legkisebb fia pedig a faluszéli házsorról indult, szintén focizott, aztán felkerült a pesti egyetemre, ahol mindig kisebbrendűségi élménye volt a gyakran nála tehetségtelenebb, de ún. "jó" családba születettekkel szemben, életreszóló lelki defekteket és törlesztési vágyat szerezve, hehe.
Ja meg volt egy nyurga szemüveges, túlmozgásos, csóró vidéki fiú is, akit alkoholista apja "reakciós" nézetei ellen lázadás is sodort aztán egy másik politikai táborba stb.
Gazdag, jóba született emberekből viszont ritkán lesz ilyen típusú "sikerember", bár pl. Bill Gates szülei speciel nem voltak szegények...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.12.15. 15:59:11

@csi szi:
az mennyire freudi elolvasás, hogy kisebbrendűségi helyett kisebbrendőrségit olvastam?

Disznó Úr 2011.12.15. 17:51:14

A húhaanyátokat, Norbi segített lefogyni, már csak 130 vagyok. Szeretem őtet és a feleségét is, akinek a nézésétől (mármint ahogyan ő néz engem) ugyan kiráz a hideg.

A fitness godzilla jó poén volt, pedig altoid testvér írta, de ami igaz az igaz.

a_fater 2011.12.17. 14:05:13

Gratula, ez jó lett!

Nem tudom ez dicséret-e vagy nem, de erre még egy 'szeriőz'lap szerkesztője is azt mondaná, hogy bekerülhetne a 'glossza' rovatba. Tán a tartalom miatt a 'polgári napilap' örvendene neki a legjobban.
süti beállítások módosítása