A beilleszkedő

2011/07/18. - írta: Gudea enszi

- Ez az örökös marakodás nem vezet sehova, öregem. Itt vagyunk együtt, együtt kéne boldogulnunk - nem csak keresni, hogy miért eshetünk egymás torkának. Én útálom az ilyen embereket, akik a más szemében a szálkát is, érted. Amúgy meg nem lenne itt semmi gond, békében ellennénk, ha a politikusaink nem mérgeznék a kapcsolatokat. Elmagyarázzák nekünk, hogy haragudni kell a másikra, mi meg persze el is hisszük nekik. Áhh, ezek tehetnek az egészről!

- Hát Gabi bácsi, vannak ám itt kemény dolgok, szerintem nem ilyen egyszerű ez…

- Jaj Dávidka, ne legyél már ilyen te is! Csak jártatod a szádat, aztán meg pislogsz, ha téged is körülvesznek, és megagyalnak gumibottal. Itt a barakkokban nézd csak meg, hogy hányan beszélnek közülünk előítéletesen róluk! Nem szabad általánosítani! Tudod kispajtás, nekem a tábori őrszolgálat tagjai között is van barátom, nem is egy. Teljesen jól megvagyunk. Most csak azért utáljam, mert náci? Van fogalmad arról, mennyi autógyár létesült náluk az elmúlt 5 évben? A náci Németország gazdaságilag már régen lekőrözte a zsidókat. Mire ez a fene nagy zsidó öntudat? A régmúlt dicsőségéből nem lehet ám megélni!

- Hát azért annyira jó életünk szerintem nincs itt, folyton belénk rúgnak, és jönnek a napi apró megaláztatások. Azt csak észrevette, hogy mindig eltűnik valaki, egyre csak fogyunk! A legutóbbi sorakozó óta is tizedével kevesebben lettünk.

- Kisöreg, nekünk már a koncentrációs tábor az otthonunk, itt kell boldogulnunk, el kell fogadnunk, hogy ez az ő táboruk. Ha dolgozni kell, hát dolgozni kell. Mi is odafigyelhetünk, hogy ne sértsük meg a nácik érzékenységét. Én például nagyon drukkoltam a német sportolóknak a hazai rendezésű olimpiájukon. Amikor „Heil”-al köszöntötték az aranyérmeket, azt én is a magaménak éreztem. És az SS őreinek, orvosainak, sőt még a táborparancsnokoknak sincs semmi bajuk velünk. Itt béke van a kisemberek között, látod le is lőhetnének minket itt helyben, mégse teszik meg. A gazember politikusok szítják a feszültséget, de hát nekik ebből jön a haszon. Én azt mondom, a zsidó tanács ugyanúgy felelős ezért, mint a náci párt. Nem csak nekik van Adolf Hitlerük, hanem nekünk is Weissmann rabbink, egykutya ez mindkettő. Közben meg röhögnek a markukba, meg gazdagszanak. Nézd meg H-t, a nagy revizionista-nacionalista vezérünket! Csodálkozol, hogy mindenki fél és elhatárolódik még az emlékétől is? Csak az úgymond ősi területünkre pályázott, amelyik régen a miénk volt. Aztán meg nem értjük, hogy miért gyűlöl minket az összes szomszédunk. Meg is érdemeljük. Szégyellhetjük magunkat miatta, meg amit leművelt! Itt meg egyesek istenítik… Még azt se tartom túlzásnak, amit most kapunk. Köszönjük meg H-nek!

- Na de Gabi bácsi, ezek akkor is csak újonnan nyeregbe ült, frusztrált emberkék. Ezekkel nem lehet rendesen, csak az indulataik viszik őket.

- Fiam, neked se ezzel kéne foglalkoznod, inkább odaülhetnél a közelbe fülelni, amikor az őrök németül beszélgetnek. Megtanulnád a nyelvet, legalább boldogulnál, nem ragadnál le ilyen elmaradott nézeteknél. Az asszonnyal már a mi Sámuelünkhöz is csak németül szóltunk. Mondjuk amióta kiemelték kápóvá, nem beszél velünk, de öröm látni, hogy boldogult. Egyébként meg ez a titka az egésznek. Ismerni kell egymást, hogy alkalmazkodhassunk. A Mein Kampfban ugyanúgy van igazság, mint a Tórában. Az első lépés lenne a megbékéléshez, ha nem mindenki a saját elfogult nézeteit harsogná, hanem kiadnánk belőlük egy közös könyvet, amelyik a zsidók számára is higgadtan leírná, hogy miért nem kívánatos a létük errefelé.

- És az Anna Frank-ügy? Arról mit gondol Gabi bácsi?

- Himmler belügyminiszter is megmondta, hogy Anna Frankkal nem történt semmi, ahogy a Kristályéjszakán is a zsidó huligánok támadtak a gestapósokra, és erről videófelvételük is van. Hazudik a lány, saját magát hurcolta el, hogy befeketítse a nácikat, elhomályosítsa a gazdasági sikereiket, ilyen egyszerű. A vizsgálat is kimutatta, látod. Persze mi nem bírunk a seggünkön maradni, és a zsidó média felfújta az egészet. Megint beleavatkoztunk a nácik belügyeibe, sokadszor is. Ezzel is nekünk ártottak a legtöbbet, mi isszuk itt meg a levét. Különben is, Anna Franknak azóta már két gyereke van egy Wehrmacht-katonától, példát lehet venni róluk. Ez a szinbolikus kormányzás, és a merev elutasítás a zsidók részéről nem járható út, el kell indulnunk a megbékélés felé. A náciké egy fiatal mozgalom, keresi az identitását, persze, hogy néha vannak kilengéseik. De figyeld meg, hogy 20-30 évvel a kiirtásunk után azért megnyugszanak majd ők is, és akkor majd leülhetünk, és elkezdődhet a higgadt párbeszéd. Nekünk is vissza kell vennünk az arcunkból, magunkba nézni, és nem csak másban keresni a hibát. Nem azon kell rugóznunk, hogy miért lőnek tarkón minket, hanem igenis el kell ismernünk, hogy többszáz évig elnyomtuk őket. A judaizációra nincs mentség, bocsánatot kell kérnünk. Ez minden párbeszéd alapja, ha sokszor bocsánatot kérünk, akkor talán nem gázosítanak el mindenkit közülünk, és megelégednek a halálra dolgoztatásunkkal. Tennivaló az van itt épp elég. Nézd csak meg, tiszta sár a láger, alig lehet haladni, ezzel kéne foglalkozni a gazember politikusok hazugságai helyett! És ha egy kicsit alább adod azt a hatalmas büszkeségedet, gyakorlatiasan nézed a világot, és beilleszkedsz, annak meglesz a jutalma. Még zuhanyozni is elvisznek.

146 komment

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.18. 10:50:20

@Professor Pizka: dédszüleim illegális kommunisták is voltak egyben - kaptak horthycsendőr-kardlapot és rajtaütéseket a 30-as években, ez van. Szerintem ezzel nem nagyon büszkélkednék, úgyhogy igaz.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.18. 10:50:41

@Professor Pizka: Nagyon igaz, amit leírtál. Annyit azért hozzátennék, hogy a nagyszüleim, akik kivétel nélkül holokauszt-túlélők voltak (és akiknek a családja tele volt holokauszt-nemtúlélőkkel), soha, egyszer sem tették felelőssé a "magyarokat" en bloc azért, ami történt. A "németeket" mint náci katonákat igen, de a Bundesrepublik vagy a DDR háború után született polgárait már nem.

Az is érdekes volt, hogy a nagymamám "tábori" történeteiben nem a horror elemek voltak a leghangsúlyosabbak, hanem például, hogy hogyan próbáltak neki udvarolni a francia hadifoglyok. Mint mondtam, emberi természet - Hobó fogalmazta meg nagyon szépen a Hajtók Dalában: "élni kell és lehet", minden körülmények között.

Darvászó Koppány · http://prolikonyha.blog.hu/ 2011.07.18. 10:58:17

Síjj, Tíbáj, nagyszerű az írás, a kommentek meg még szórakoztatóbbak. Az a fasza, hogy a csicskavári bobik 90% még véletlenül sem érti miről szól az írás, így még viccesebb olvasni a kétoldali acsarkodást. Mondjuk lehet Gyulabá' - Isten nyugosztalja - se nagyon értené:)
Respect, tesaú!

PeZe 2011.07.18. 10:59:01

@altoid: mesélhetnél ezekről a tábori sztorikról... Már ha nem okoz gondot.

intruderjani 2011.07.18. 11:07:26

@Professor Pizka: Leírtál egy kisregényt, teljesen feleslegesen, ugyanis:

Állampolgárság szerint magyarok vertek magyarokat (mint azt már írtam). Ha tovább akarjuk szűkíteni az elkövetők és szenvedő alanyok körét, akkor pedig nyilasok vertek zsidókat (mint azt már szintén írtam).

Mi a búbánatos fasz nem érthető ezen?

Egy pár dolgot kommentelnék ( a teljesség igény nélkül, ofkorsz):

"...és ennek az átváltozásnak a természete az, ami miatt adott esetben mégis helytálló lehet a zsidót összeverő személyekre a "magyarok" elnevezés."

--- Csak és kizárólag az állampolgárságuk megjelölésére, semmi másra...

"...A kérdés az, hogy akkor ők most nyilasok, magyarok, vagy nyilas magyarok..."

--- Szövegkörnyezettől függ. "Nyilasok" ha zsidókat vernek, "magyarok" állampolgársákura nézve és "nyilas magyarok" a legpontosabb megnevezésük.

"...Ugyanilyen erővel definiálhatjuk őket rendes magyar emberként,..."

--- A TE demagógiád szerint igen, semmilyen más esetben NEM.

"...Mégis, én nem érzem magam sértve, magyar létemre azért, mert valaki azt mondja, hogy magyarok verték agyon a rokonát Zuglóban..."

--- TE nem. Sokunk viszont IGEN. Felejtsd el azt a fajta kollektív bűntudat gerjesztést, ami a németeknél mind a mai napig megy. Az én felmenőim akik bár magyarok voltak, de nyilasok NEM, soha nem bántottak zsidókat és JOGOSAN kérhetik ki maguknak, ha valaki azt állítja (hazudja), hogy a "magyarok" terrorizálták a zsidókat. Mert nem, azt (a magyar) nyilasok tették.

Itt kéne belátni, hogy bár a nyilasok magyarok voltak, tehát a nyilasok halmaza beletartozik a magyarokéba, a magyarok halmazának csak egy része volt nyilas (sőt a magyarok halmazába tartozott pl. egy csomó zsidóbujtató is) és ezért a magyarok halmazát a nyilas halmaz helyett használni FÉLREVEZETŐ ÉS NEM IGAZ.

Azt a fajta ál-rettegést, hogy itt bármikor kiújulhat a "nyilasság" meg hagyjuk, elhanyagolható a valószínűsége ill. semmi köze az eredeti témámhoz.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.07.18. 11:08:59

én értem a cikket, ahogy Gudea mester többi elkövetett cikkét is, de azért megjegyezném a @T-5: -féléknek, hogy ha a "magyarok zsidókat öltek Zuglóban" mondat nem tetszik neki, akkor a logika nem engedi, hogy az "oroszok magyar nőket erőszakoltak" mondatot a szájára vegye, pedig azt gondolom, megtenné.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.18. 11:09:20

@altoid: Én nem is mondtam olyat, hogy a magyarok vagy a németek en bloc felelősek lennének bármiért, csak azt, hogy azok az emberek, akik felelősek, ugyanolyan németek és magyarok voltak, mint a többi, nincsen náci- és nyilas gén.
Különben is, a németek vagy a magyarok kollektív hibáztatása után nem maradna érv a zsidó világösszeesküvés ellen, holott aki kicsit járatos a zsidó kultúrában és világlátásban, az tudja, hogy ha van is zsidó világösszeesküvés, akkor legalább három van belőle és szóba se állnak azokkal az azesz pónemekkel, akik a másik kettőben vannak :-)

@Nadiposzi: nekem az idevágó olvasmányélményem az egy csomó régi jogszabály, amelyeket egy évfolyamdolgozat miatt túrtam fel a XX. sz. első feléből. Akkoriban sokkal jobban tudtak jogszabályt írni, mint manapság, megvolt a folyamatosan létező kultúrája a szabatos fogalmazásnak a jogi koherenciának és más olyan dolgoknak, amelyeket ma sajnos nem alkalmaznak. Az akkor jogszabályok tehát érthetőbbek, világosabbak, használhatóbbak, mint a maiak.
Ugyanakkor az, hogy kivételes hatalomról, a zsidókról, a begyűjtésről író jogszabályok is ugyanilyenek...ijesztő felismerés. Magas szakmai színvonalon, szenvtelenül, szárazon, úgy vannak megírva, mintha mondjuk egy dicséretesen korszerű kereskedelmi tárgyú törvény lennének. Ahogy ezek a jogszabályok megérkeztek a csendőrségre végrehajtásra, nem volt bennük semmi különös, csak aznap nem elfogtak két tolvajt, hanem begyűjtötték a zsidókat, megverték a kommunistákat vagy szekérre rakatták a kényszer-beszolgáltatásra kijelölt terményt. Business as usual...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.18. 11:18:41

@Professor Pizka: Pontosan értem (intruderjanival ellentétben), hogy mit írtál, teljesen egyetértünk.

Amiről te beszélsz, az az "autoriter személyiség", és ugyanúgy megvan a nyilas keretlegényekben, mint a Gudea enszi-féle poszt hőseiben. Még csak nem is kizárólag kelet-európai tulajdonság, inkább általánosan emberi (modjuk az igaz, hogy mifelénk igen szerves része a szocializációnak).

Az a szomorú, hogy a mostani turbómagyarok nem ismerik fel, hogy PONTOSAN ugyanezt a hagyományt viszik tovább, ahogy a kommunista "kádári kisember" is ezt tette.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.07.18. 11:20:53

@altoid:

Egy szart. Egyre inkább felismerik, és rendkívül büszkék rá.

kleinmeister 2011.07.18. 11:27:40

Nem értem miért zsidóznak-németeznek itt ennyien. Ez nem erről szól, hanem a magyarokról és románokról, magyarokról és szerbekről, magyarokról és szlovákokról, Malina Hedvig ügyről stb. Ez a téma már volt is korábban, de így átzsidósítva-németesítve ennyire másfelé viszi ez olvasókat?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.07.18. 11:28:00

@intruderjani: figyu,
"TE nem. Sokunk viszont IGEN. Felejtsd el azt a fajta kollektív bűntudat gerjesztést,", mondod. Azért agyonvern valakit sokkal durvább, mint sértő állításokat megfogalmazni. Szóval illene ebből többet elviselni.
És ELŐSZÖR tiltakozni a kategória szerinti (pl. "pirézekre", "zsidókra" irányuló) agyonverések ellen, és csak UTÁNA felhozni a személyes sértődöttséget, mert így úgy tűnik, hogy neked a személyes sértődékenységed fontosabb, mint mások agyonverése, ami baj lenne.

SvenH. (törölt) 2011.07.18. 11:40:32

ez kivetelesen gusztustalanra sikeredett...

lehet cirkalni a biboldokat lasd: matula.hu/index.php?section=article&rel=47&id=569

amugy varom a Don-kanyar esemeny feldolgozasat viccelodve

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.18. 11:43:41

@El Topo (Sgt. Elias): Ha felismernék (mármint a totalitárius ideológiák pszichológiáját), nem komcsiznák le a velük egyet nem értőket (v.ö. bérrettegők).

intruderjani 2011.07.18. 11:43:52

@altoid: Miből gondolod, hogy nem értem, amit ír? Próbálja a nyilasok gaztetteit (ebben nincs vita, ez az ami) kollektív módon a "magyarság" nyakába varrni. Kíváncsi lennék, hogy a "zsidó-bújtató" családok akik mindenüket (beleértve az életüket is) kockáztatták anno a zsidókért, mit szólnának egy ILYEN kollektív megbélyegzésre, amibe ők is beletartoznak így összemosva az ő - igencsak pozitív - tettiket a nyilasok - igencsak negatív - tetteivel. Na akkor erre van fekete-fehér válaszod? Hallgatom...

@peetmaster: Ezt meg honnan a faszból veszed? Azért, mert kijavítom más pontatlanságát nekem miért kellene tiltakoznom bármi ellen is? És ha mégis tiltakoznom kellen valami ellene, akkor miért ne kezdhetném pl. a zsidóság (mint nép, ország) palesztínok (mint nép, ország) kárára folytatólagosan elkövetett háborús bűnei ellen? De ez vakvágány, semmi köze az eredeti felvetésemhez.

Konkrétan ott tartunk, hogy már minden idióta itt kommentel nekem faszságokat azért, mert kijavítottam egy demagóg barmot, hogy nem a magyarok (az összes magyar állampolgár) hanem nyilasok (a tényleges elkövetők, a magyarok egy kis része) terrorizálták a zsidókat zuglóban.

Erre még mindig nem kaptam cáfolatot, hogy ne így lett volna... (Persze a rizsa meg a személyeskedés jött/jön keményen, érdemi válasz helyett).

labdaseggű vörös démon 2011.07.18. 11:47:00

"ki kéne nyírni minden arrogáns, erőszakos embert, de előtte jól megkínozni őket.."

El Topo (Sgt. Elias) 2011.07.18. 11:49:58

@altoid: A komcsizás nem azt jelenti, hogy az illető, akire mondják a kommunizmus híve, hanem olyasmi, mint a kurvaanyád. Egyszerű szitokszó.
Az egyik kedvenc portálomon a fideszes golyhók éppen most próbálják erőnek erejével keblükre ölelni a Gyöngyöspatán választást nyerő jobbikos faszfejet.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.18. 11:55:31

@altoid:
Nagy öröm számomra, hogy a poszttal és annak jelentésével kapcsolatban említésre került a "totalitárius ideológia" kifejezés.

Most már lenne miről beszélgetni srácok, ha végre abbahagynátok az egyáltalán nem idevágó zsidótémát.

Zombika 2011.07.18. 11:55:44

Azt hiszem utoljára olvastam modorost.
Az embernek valami 2-3 éve elszakadt az agyában, azóta egyre kevésbé viccesek az írások, viszont egyre gyomorforgatóbban politizálók.
Komolyan viccesnek kellene találnom egy cikket, ahol a magyar-szlovák viszonyban mi vagyunk a zsidók, ők a nácik és aki azt mondja, hogy próbáljunk meg békében élni és nem gyűlölni egymást, az olyan, mint a saját kipusztítását követelő zsidó?
Nehéz eldönteni, hogy valaki annyira hülye, hogy nem veszi észre az ezer sebből vérző analógia nyilvánvaló csúsztatásait, vagy tudja ő alaposan, mennyire szar, csak reméli, hogy pár hülyét azért még ezzel is meg lehet téveszteni.
SZAR VAGY MODOROS! végeztem veled.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.18. 11:58:21

@Zombika: afrancba, pedig egész jó volt az eddigi két kommented.

Az a baj, hogy még így is sokan maradtunk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.07.18. 11:59:31

@El Topo (Sgt. Elias): Tudom, ezért mondom hogy nem ismerik fel, hogy más történelmi helyzetben ők éltetnék a leghangosabban Rákosi elvtársat.

2011.07.18. 12:05:41

Nem tudom, de nekem a Pogány Süttő fia jutott eszembe (Örkény 1 perces): Pedig már megyek széjjel fele.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.18. 12:08:39

@Modor Tibi: főleg te vagy sokan :-)

A magyarok és a szlovákok egyébként valóban ott basznak ki a legjobban magukkal hgoy utálják egymást.
Intruder János kedvéért leírom, hogy ez természetesen nem minden magyarra és szlovákra igaz, a magyarokat csak a magyarutáló szlovákok utálják, míg a szlovákok utálata kizárólag a szlovákutáló magyarokra jellemző.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.18. 12:25:24

@Zombika:
Igen szerintem is kicsit túlzás, a Harmadik Birodalomnak azért talán nem a zsidók kiirtása volt az első helyen, talán csak a 4-5. lehetett, Szlovákiának egészen biztosan az, hogy lehetőség szerint egyetlenegy magyar se maradjon a hát hogy is mondjuk finoman, megszerzett területén.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.18. 12:34:04

Ehh-ehh, most esett le. Megbántam, hogy elkezdtem kommentelni és hülyét csináltam magamból. Ami nem gond, mert elismerem, ha zokni vagyok, de ezt a mai posztot és a kommentekre való reakciót kissé álszentnek érzem. A tót téma nem érdekel, holnap nekifutok újra a modorosnak. Üdv!

Zombika 2011.07.18. 12:41:12

@Kurtz ezredes:
Értem én a poént csak nem szeretem :)

intruderjani 2011.07.18. 12:48:04

@Professor Pizka: No látom csak megértetted végre a mondandóm lényegét. Ma sem éltem hiába... :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.18. 12:49:29

@intruderjani: igazából hülyének nézlek, de ezt csak azért írom le, hogy elcsesszem a napod.

intruderjani 2011.07.18. 13:08:42

@Professor Pizka: Nem rontod el a napom. Próbáltad egy tágabb halmazra ráhúzni egy szűkebb részhalmazÁnak a bűneit, és belebuktál. Ettől én sem hülye, sem okos nem leszek.

blur7 2011.07.18. 13:14:04

@Nadiposzi: Kedvenc történelemkönyvem a Rozsdatemető.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.18. 13:23:56

@intruderjani: igazából ettől még egy hülye vagy, csak a büszke fajta.

blur7 2011.07.18. 13:29:29

@altoid: Továbbmegyek: feltételezhetően minden korban és társadalomban állandó az "autoriter személyiségűek" aránya. Viszont az már a társadalmi környezettől függ, hogy ez miképpen nyilvánul(hat) meg, egyáltalán hagyja-e a társadalom megnyilvánulni, vagy - saját védelme érdekében - kontrollálja, kirekeszti őket kezdettől. Sőt felismeri-e a jelenségben rejlő veszélyeket.

intruderjani 2011.07.18. 13:35:21

@Professor Pizka: Megnéztem a blogodat. Nem vagy te hülyegyerek, csak görcsösen ragaszkodsz a saját szarodhoz és ha minden kötél szakad: fikázod a másikat. Rossz magatartásforma: javaslatom, hogy szokj le erről.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.07.18. 13:49:11

@kleinmeister: Mát kezdtem azt hinni, én vagyok a vak, hogy ilyesmit látok benne.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.18. 13:51:19

@intruderjani: a blogom valóban kurva jó, én is nagyon szeretem. Van már fészbuk oldala is. lájkold bátran!
De attól még minden kocsi szembe jön ezen a kurva autópályán :-)

ratatüj - az édes vadállat 2011.07.18. 13:58:09

@Professor Pizka: Azt hittem, eggyel korábban ismered be, hogy tyúknak az ABC nem tananyag. :-)
Kérlek, helyezkedj el kényelmesen a díványon és mesélj arról, milyen érzés volt fáradt sóhaj kíséretében lemondóan legyinteni és a meg nem értettség poharának keserű tartalmát majdnem fenékig üríteni.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 13:58:30

@Professor Pizka: @intruderjani: Nyugi má'!

Posztrúl:
Valahol, valameddig azért ez természetes. Egy irracionlis világban is keresi az ember a racionalitást, a normális élet lehetőségét. Gondolom ez néha odáig fajul, hogy...

Ezt a Malina Hedviget meg kicsit megtudom érteni, ha ezek után se a szlovákokkal, se a magyarokkal nem nagyon érez rokonságot. (mármint nem úgy értem, hanem úgy)

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.18. 14:06:57

@Professor Pizka:
Pizka, te és intruderjani valóban ott basztok ki a legjobban magatokkal, hogy utáljátok egymást. ;)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.18. 14:09:00

@ratatüj - az édes vadállat: ahogy nagyanyám mondaná, kocsisnak suvickos padló, parasztnak csokoládé nem való. néha én még úgy gondolom, hogy de, aztán rájövök, hogy nagymutter nemcsak kiválóan tud pogácsát sütni, de lényeglátó filozófus is egyben :-)
@Gudea enszi: utálja a fene, én szeretem intruderjani testvérem és utat mutatok neki a basic comprehension 1.1 tantárgy rejtelmeiben :-)

2011.07.18. 14:22:53

@KürtiT (Tromb74): na majd ha a tóték kezébe kerül a gazdaságunk (ugyi a húsipar már félig ottan van), mi is elkezdhetjük keresni a racionalitást:)

Nadiposzi (törölt) 2011.07.18. 14:27:32

@blur7:
OFF.
Akkor olvasd el Akszjomov Moszkvai történetek-jét is, tetszeni fog. (Egy kis sztálinizmus alulnézetből) meg még nyilván van egy csomó.
ON
Úgy szeretnék néha egyszerűen, újra kétbites aggyal nézni a világra, mint egykor, amikor a Rock zászló vivőjeként csúfoltuk a New Kids-t, meg a diszkós libákat, hétfő este (vagy kedd?) pedig guggoltunk a Petőfi előtt, és vártuk a garázsmesteri JEEEEE-t.
A letisztult, egyszerű látásmód iránti vágyakozásom főleg a történelmi és politikai témák kapcsán ujjul ki időnként. A sport és könnyűzene témákban gondolati mankók nélkül is boldogulok.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.18. 14:32:30

@Professor Pizka:
Hát igen... a magyarok is éppen ezt teszik a szlovákokkal szemben. Egy ilyen fiatalka nemzet szintén a basic comprehension 1.1-nél jár még, ami egy 1100+ éves népről még akkor sem mondható el, ha netán szarul viszi a dolgait.
Egyébként néhai nagyapám meg olyasmit szokott mondani, hogy tótnak saját ország nem való. Úgy gondolta, hogy legalább annyira idegen számára, mint a parasztnak a csokoládé.

intruderjani 2011.07.18. 14:38:48

@Gudea enszi: Nem utálom, nincs okom rá. Csak egy okoskodó majom, akinél 2x2 néha három vagy éppenséggel öt, attól függően, hogy mi áll éppen érdekében.

@Professor Pizka: Nocsak, ha te tartod a bézik komprehenzsőn 1.1-et, akkor só mí dö véj. Itt tartottunk, mielőtt benémultál a tárgyat illetően:

"...Próbálja a nyilasok gaztetteit (ebben nincs vita, ez az ami) kollektív módon a "magyarság" nyakába varrni. Kíváncsi lennék, hogy a "zsidó-bújtató" családok akik mindenüket (beleértve az életüket is) kockáztatták anno a zsidókért, mit szólnának egy ILYEN kollektív megbélyegzésre, amibe ők is beletartoznak így összemosva az ő - igencsak pozitív - tettiket a nyilasok - igencsak negatív - tetteivel. Na akkor erre van fekete-fehér válaszod? Hallgatom..."

Még mindig hallgatlak...

Emide Buda 2011.07.18. 14:44:12

Tadeusz Borowski Kővilág (1971, Európa) (El)olvasni,
aztán (el)csendesedni.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.18. 14:48:06

@intruderjani: jaj, hátonúszó barátom unja már a közönség, ráadásul rajtad kívül mindenki érti, mire gondoltam. Pont az volt a lényege a mondandómnak, hogy a zsidókat magyarok bujtatták és magyarok irtották. Nem mondtam, hogy ugyanolyan magyarok.
Teljesen normál magyarok úgy reagáltak a zsidók irtására, hogy bujtatni kezdték őket és beintettek a rémuralomnak.
Teljesen normál magyarok pedig úgy reagáltak, hogy bevették a maszlagot és lelkesen hajtották fel a marhavagonokba a honfitársaikat.
Lehet azt mondani, hogy ezek a nyilasok voltak, és ez igaz is. Csak hiba lenne azt hinni, hogy ezek valami speciális csúnyabácsik voltak. nem azok voltak, hanem nagyrészt hétköznapi emberek. Hétköznapi magyar emberek.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 14:51:52

OFF:
@intruderjani: Nem nagyon szítanám tovább ezt a sehová nem vezető vitát, de mégis.
Gondolod, hogy mindent törő-zúzú söpredék dedikált nyilas volt? Nem lehet, hogy a politikai, társadalmi környezet egyszerűen a mindennapos bajkeverők érdeklődését a "foci huligánkodás" helyett a zsidó verés irányába terelgette? Kollektív magyar bűnről pedig nem nagyon beszélt Pizka, de más sem.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.07.18. 14:53:15

@intruderjani: Te magadtól vagy ilyen hülye vagy volt valami mestered?

Amikor azt mondod, hogy "Megittam a söröket", akkor ugye hozzáteszed, hogy nem az összeset a világon, hanem csak azt a hármat, ami a hűtőben volt?

Egy biztos, nem lennék a helyedben, amikor arra panaszkodsz, hogy csípnek a szúnyogok. (Nem is beszélve a hím szúnyogok jogos felháborodásáról, amiért kollektíve megbélyegezted egész fajukat, miközben ők vegánok.)

intruderjani 2011.07.18. 15:16:51

@Professor Pizka: Nem cseresznyéztünk egy tálból, úgy gondolom barátok azért nem vagyunk...

Nos odáig eljutottunk már, hogy igen nagy valószínűséggel nyilasok vertek halálra egy 4 éves gyermeket Zuglóban (állítólag). Az is megvan, hogy az átlag magyar (aki rohadtul nem nyilas) inkább bújtatta ezeket a szerencsétleneket. Akkor esetleg megvan, hogy miért nem értek egyet a kollégéval (a kolléga megfogalmazásával), aki szerint magyarok verték halálra azt a gyereket (állítólag)? Hogy miért írtam, hogy vagy magyarok vertek magyarokat VAGY nyilasok zsidókat? Komolyan nem érted? Már ugyanarról beszélsz, mint én, nem hinném hogy nem érted a problémám...

@KürtiT (Tromb74): Én beszéltem kollektív bűnösségről azzal, hogy a bűnös nyilasok és a NEM BŰNÖS magyarok között nem teszünk különbséget. Sőt azt állítjuk, hogy a(z egyébként nem bűnös) "magyarok" követtek el emberiség ellenes bűnöket, holott azt a nyilasok tették...

@Püspök utcai gombaszedő: Úgy látom fogalmad sincs, hogy miről megy itt a vita. Javaslom olvass vissza és/vagy szopd le magad...

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.07.18. 15:27:24

@intruderjani: Az az érzésem, hogy nagyon is van fogalmam róla. Neked büdös azt beismerni, hogy:

a. Teljesen lyukra futottál. Egy lényegtelen apróságba kötöttél bele, és bár most már látod, hogy baromság volt, már túl sokat beleinvesztáltál a vitába ahhoz, hogy feltedd a kezed és beismerd, hogy tévedtél.
b. Azok a csűnya nyilas bácsik, akiket olyan szépen sikerült ezzel a névvel leválasztani magunkról bizony ugyanolyan magyarok voltak, mint te meg én. Ugyanolyanok, de nem ugyanazok.
c. Híján vagy alapvető szemantikai ismereteknek. Az a szó, hogy "magyarok" nem csak gyűjtőfogalomként használható, és csak a legritkább esetben jelent minden egyes magyar személyt.

A la carte van, választhatsz a fentiek közül, hogy miért vagy hülye.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 15:30:00

@intruderjani: Akkor egyszerű a megoldás. Tégy kölönbséget a bűnös és nem bűnös magyarok között, ahogyan itt mindenki más tette.
Ott van a logikai bukfenc, hogy amennyiben egy, úgy bármelyik nép lehetne bűnös. Ugye ezt meg a magunkfajta libsi/komcsi/zsidó akármicsodák nem gondolhatják.

Amúgy igazad van. A 6:3 esetében sem a magyarok lőték a hatost, egyszerű focisták voltak azok.

intruderjani 2011.07.18. 15:46:47

@Püspök utcai gombaszedő:

Figyelj te faszfej!

a. Teljesen lyukra futottál. Egy lényegtelen apróságba kötöttél bele, és bár most már látod, hogy baromság volt, már túl sokat beleinvesztáltál a vitába ahhoz, hogy feltedd a kezed és beismerd, hogy tévedtél.

--- Kollektív bűnösség az, amikor a szomszédod (állampolgárságára nézve magyar, csak úgy mint te) agyonlövi azt az embert akit TE bújtatsz az otthonodban, majd téged is melléakasztanak a bitóra, mert TE is "magyar" vagy, ugyanúgy mint a gyilkos. Tényleg apróság, bár egy ilyen helyzetben gyanítom másképp látnád már te is...

b. Azok a csűnya nyilas bácsik, akiket olyan szépen sikerült ezzel a névvel leválasztani magunkról bizony ugyanolyan magyarok voltak, mint te meg én. Ugyanolyanok, de nem ugyanazok.

--- Lásd fenit példa. Egyébként meg nem mi választottuk le magunkról, hanem ők választották le saját magukat, nagy különbség.... Bár látom fogalmad sincs róluk, javaslok egy kis guglizást ebben a témakörben...

c. Híján vagy alapvető szemantikai ismereteknek. Az a szó, hogy "magyarok" nem csak gyűjtőfogalomként használható, és csak a legritkább esetben jelent minden egyes magyar személyt.

--- Látom jól megtanultad a nyelvtant, amíg más (vagy saját) faszát/faszodat nyelvezted. Habár van itt egy kis bökkenő - ti. nem nyelvtanról van szó. Hanem arról, hogy ha nyilasok vertek/öltek valakit, akkor nem "magyarok"-ként hivatkozunk rájuk (a nyilasokra, mint elkövetőkre), hanem "nyilasok"-ként. Mit nem értesz ezen faszfej?

A la carte van, választhatsz a fentiek közül, hogy miért vagy hülye.

--- Apád igazán húzhatott volna még anyádon kettőt, amikor téged készített. Akkor talán most értenéd a problémámat. Attól függetlenül, hogy tényleg hülye vagyok-e vagy sem.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.07.18. 15:57:41

@intruderjani: Alighanem jobban értem a problémádat mint te magad.

Nadiposzi (törölt) 2011.07.18. 15:58:08

@intruderjani:
Az, hogy hülye vagy, az a kisebbik baj. Az, hogy verbálisan agresszív hülye vagy, na, az már nagyobb gond. Bár ahogy látom megtanultál együtt élni a problémáddal, sőt fel se tűnik.
@Püspök utcai gombaszedő:
Kedves Mikológus Barátom!
Olyan hogy beinvesztál, olyan nincs. Bizonyára el tetszett gépelni, néha előfordul hogy nem találjuk meg elsőre a legoptimálisabb kifejezést:)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.07.18. 16:02:48

@intruderjani:
"...Próbálja a nyilasok gaztetteit (ebben nincs vita, ez az ami) kollektív módon a "magyarság" nyakába varrni."

Mindannyiunk közös félreértése az, hogy te meg EZT honnan a faszból veszed.

Én magyarként pl. kurvára nem gondolom, hogy a személyi igazolványomban szereplő "állampolgár" kitételen kívül bármi közöm lenne olyanokhoz, akik marhavagonba hajtanak embereket.

Ezért nem is sértődök meg ezen. Ha valaki azt mondja, hogy "a magyarok zsidókat irtottak", akkor azt úgy értem automatikusan, hogy a tőlem és velem egyetértőktől lényegesen különböző magyarok. Egyáltalán nem veszem magamra. A "magyarok" nem jelent "minden magyart",ahogy a "zsidók" sem "minden zsidót".

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.07.18. 16:03:01

tiborc gyermekei, nem árpádé.

intruderjani 2011.07.18. 16:05:54

@KürtiT (Tromb74): Ember! Pont ezt csinálom! Különbséget akarok TETETNI bűnös "nyilas" és ártatlan "magyar" között. Olvass már vissza bazdmeg...

(Nem beszélve arról, hogy amikor egy ország válogatott focistái egy világversenyen az adott országot képviselve fociznak AZ MÁS, mint amikor egy adott országban hatalomra kerülő nyilaskeresztes párt tagjai-szimpatizánsai az adott országon belül gaztetteket hajtanak végre. Vagy EZ csak nekem nyilvánvaló?)

@Nadiposzi: Anyád is pont ugyanígy "agresszív hülyézett", amikor csak simára fizettem be nála, de egyből a segglyukára mentem... (Egyébként meg valóban tisztában vagyok a korlátaimmal, csak azt nem értem, hogyha nincs mondanivalód a témámban akkor mi a fasznak járatod a pofád...?)

rdi 2011.07.18. 16:11:18

Tibi, még nincs itt az a pont, amikor beavatkozol?

Eddig ez a blog nem ilyen volt...

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 16:14:17

@intruderjani: Hát a nyilasok is Magyarországot képviselték. Azt nem lehet róluk mondani, hogy egy önjelölt, illegális akció csoportról volt szó.

Mamival mi a gond? Sokat emlegeted.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.07.18. 16:15:29

@Nadiposzi: Ezt a kommentet mindjárt ki is printelem. :)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.18. 16:41:17

Csak hogy próbáljam helyes iránya terelni az elszabaduló indulatokat, néhány gondolatot ajánlanék a szerzőtől
gyuloltellensegeink.blog.hu/2011/07/15/a_protestansok_2_resz#c14010351
A vége felé találjátok a nyilasok főnökét/puccsának motorját/hatalomba ültetőjét és a magyarországi holocaust elsőszámú felelősét. Mint látható, a demokrácia védőbástyája, és a világ igazságának valódi fáklyavivője szerint ez az egész gettósítás, deportálósdi, vagyonrablás, dunábalövés és kizsigerelés nem is volt olyan súlyos dolog. Ugyanezen alakok ötlötték ki egyébként a német nép kollektív bűnösségének elvét, amely az új időknek köszönhetően az elmúlt két évtizedben végre magyar kiadásként is megjelent.
Ott ki lehet élni minden indulatot a valóban visszataszító fekélyes férgek ellenében, itt viszont fejezzétek be ezzel a zsidótémát, mert a poszt kurvára nem a zsidókról szól.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 16:44:44

@intruderjani:
...lehúz, altat, befed (Bocs)

"(Nem beszélve arról, hogy amikor egy ország válogatott focistái egy világversenyen az adott országot képviselve fociznak AZ MÁS, mint amikor egy adott országban hatalomra kerülő nyilaskeresztes párt tagjai-szimpatizánsai az adott országon belül gaztetteket hajtanak végre. Vagy EZ csak nekem nyilvánvaló?")

Tehát a dolog ott dől el, hogy a meccset a Wembley Stadionban játszák, vagy a Puskás Öcsiről elnevezetben?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.18. 17:38:42

Jópofák a kommentek, még címlap nélkül is. >>Értjük mi, de inkább másról akarunk beszélni<<.

@Gudea enszi: A Vilajettel és Buda visszafoglalásával ironizálni pedig tényleg a legalja, kedves "Gudea enszi". Írhatnál igazán valami humorosat is végre!

Fent es nagyon lent (törölt) 2011.07.18. 17:49:42

Na helytartó jól beleszartál a ventillátorba mit ne mondjak.

intruderjani 2011.07.18. 17:57:26

@KürtiT (Tromb74):

"Hát a nyilasok is Magyarországot képviselték. Azt nem lehet róluk mondani, hogy egy önjelölt, illegális akció csoportról volt szó."

--- Neked valami nagyon komoly gond van a fejedben, ha ezt így gondolod...

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.18. 18:25:45

@Fent es nagyon lent:
De hátulról. :)

Nem helytartó, uralkodó. A helytartó az "en". De így is örömmel vegyes döbbenetet okoztál, hogy van ember, aki ezt kb. tudja.

theo 2011.07.18. 18:28:08

T. kommenttársak tényleg azon anyáznak, hogy minden nyilas magyar, de nem minden magyar nyilas?

Pestabácsi 2011.07.18. 18:33:13

Ki ez a vonagábor-novákelőd szellemi nászából született pihéstollú nácifióka, ez az intruderjani ?

lapi 2.1 2011.07.18. 18:36:10

grat a poszthoz, g. enszi! érdekes, mennyien benézték a subjectet. nekem kurt vonnegut egyik beszéde ugrott be. a fényvédőkrémes. idekopizom:

Hölgyeim és Uraim, idei végzősök!
Használjanak fényvédő krémet. Ha a jövőt illetően csupán egyetlen tanácsot adhatnék, az a fényvédő krém lenne. A fényvédő krém hosszú távú áldásait a tudósok igazolták, viszont a többi tanácsomnak nincs egyéb alapja, mint saját összekuszálódott tapasztalásaim. Ezeket most szétosztogatom.
Élvezzék ifjúságuk hatalmát és szépségét. Ó, ne is törődjenek vele, hogy ifjúságuk hatalmát és szépségét addig nem érthetik, míg el nem múlik. De higgyék el, húsz év múltán fényképeik láttán eszükbe jut majd, amit most még nem vehetnek észre, hogy mennyi lehetőség várt Önökre, és hogy milyen mesésen néztek ki. Nincsenek úgy elhízva, amennyire beképzelik.
Ne aggódjanak a jövő miatt. Vagy aggódjanak, de tudniuk kell, hogy az aggódás körülbelül annyit segít, mint szöveges példának a rágógumi. Az Önök életében az igazi bajok olyan dolgok lesznek, amelyek szorongó elméjükben még soha nem bukkantak a felszínre, de egyszer valamely álmos keddi délután, úgy négy óra felé majd elsötétítik a látásukat. Minden nap csináljanak valamit, amitől rettegnek. Énekeljenek. Törődjenek a más emberek érzéseivel. Ne tűrjék, ha más emberek nem törődnek az Önök érzéseivel.
Használjanak fogselymet. Ne pazarolják az idejüket féltékenykedésre. Egyszer elkésnek vele, másszor meg még korai. A verseny hosszú, és a végén kiderül, hogy magad voltál az ellenfél. Ne felejtsék el a dicséreteket. Felejtsék el a sértéseket. Ha ez sikerül, nekem is árulják el a receptet. Ne dobják ki régi szerelmes leveleiket. Dobják ki a folyószámla kivonataikat. Nyújtóztassák az izmaikat. Ne érezzenek bűntudatot, amiért nem tudják, hogy mit akarnak az élettől: érdekesebb ismerőseim közül huszonkét éves korában egy sem tudta, hogy mit akar kezdeni az életével. A legérdekesebb negyvenes ismerőseim még most sem tudják.
Egyenek kalciumot. Kíméljék a térdüket. Ha majd cserbenhagyja Önöket, hiányozni fog. Lehet, hogy megházasodnak, lehet, hogy nem. Lehet, hogy gyermekeik lesznek, lehet, hogy nem. Lehet, hogy negyvenéves korukban elválnak és lehet, hogy hetvenötödik házassági évfordulójukon elropják a csirketáncot. Akár így, akár úgy, ne nagyon ünnepeljék magukat, de ne is ítélkezzenek túl szigorúan. A választásuknak ötven százalék az esélye a sikerre. Mindenkinek ennyi az esélye. Élvezzék a testüket. Minden elképzelhető módon használják ki. Ne féljenek tőle és attól sem, hogy más emberek mit tartanak felőle. Ennél nagyszerűbb eszköz úgysem kerül a birtokukba. Táncoljanak, akkor is, ha csak a nagyszobában tehetik. Olvassák el a használati utasításokat, akkor is, ha nem tartják be őket. Ne olvassanak szépségápolási irodalmat. Attól csak csúfnak érzik magukat. Ismerjék meg a szüleiket. Nem tudhatják, hogy még meddig van erre módjuk.
Legyenek kedvesek a testvéreikhez. Ők kínálják a legjobb kapcsolatot a múltjukkal, és nagyon valószínű, hogy együtt kell maradni velük a jövőben is. Legyenek tudatában, hogy barátok jönnek, barátok mennek. De ahhoz a pár értékes barátjukhoz mindenképp ragaszkodjanak. Dolgozzanak keményen, hogy életmódbeli és földrajzi hiányaikat áthidalják. Minél öregebbek lesznek, annál inkább szükségük lesz azokra az emberekre, akik ismerték Önöket, amikor még fiatalok voltak. Átmenetileg költözzenek New York Citybe, de jöjjenek el onnan, mielőtt túlságosan is megkeményednének. Költözzenek Észak-Kaliforniába, de jöjjenek el onnan, mielőtt elpuhulnának. Utazzanak. Törődjenek bele, hogy léteznek alapszabályok. Az árak emelkednek. A politikusok lódítanak. És hogy Önök is megöregszenek. És amikor megöregedtek, azon morfondíroznak majd, hogy amikor fiatalok voltak, az árak nem emelkedtek, a politikusok tisztességesek voltak, és a gyermekek tisztelték az időseket.
Tiszteljék az időseket. Ne várják, hogy valaki majd gondoskodni fog Önökről. Lehet, hogy megbízható a jövedelmük. Vagy lesz egy gazdag hitvesük. De azt sohasem tudhatják, mikor apad el a pénzforrás. Ne sokat vesződjenek a hajukkal, különben negyvenéves korukra úgy néz majd ki, mint egy nyolcvanöt évesé. Legyenek óvatosak, hogy kinek a tanácsát fogadják meg, de legyenek türelmesek azokkal, akik a tanácsot adják. A tanács a nosztalgia megnyilvánulási formája. A tanácsadás pedig horgászás: a hulladékból kikotorjuk a múltat, letörölgetjük, a rút részeket átmázoljuk, és újra felhasználjuk, többért, mint amibe került.
És hallgassanak rám: használjanak fényvédõ krémet.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 18:37:11

@intruderjani: Azt gondolom, hogy előremutatóbb belátni, voltak/vannak köztünk szar alakok, mint egyszerűen az átejtett áldozat szerepét erőltetni.
Nyilván a poszt ennek a végletes verzióját mutatja be, amikor a szerencsétlen megérdemeltnek, arányosnak tartja saját maga és népe baszogatását.

Fent es nagyon lent (törölt) 2011.07.18. 18:39:53

@Gudea enszi: Egyezzünk ki döntetlenben. Egyébként is csak trónbitorló vagy, vagy maximum beházasodtál Urbaba családjába. Ünnepeld csak Elám felett aratott egyetlen győzelmedet patesi. Gondolom már bánod, hogy nem maradtál az adók beszedésénél és írásra adtad a fejedet.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 18:58:43

... Mondhatni, aki néhány esetből, néhány történelmi alak balfaszságából saját népét kiáltja ki bűnösnek, náciként gondolkodik. Megérdemli a rabságot. (mármint ő, nem a népe)

nyílméregbéka 2011.07.18. 19:24:23

"Nagyszerű faj ez a római! Nagyszerű faj!",
illetve: "Mit nem adnék érte, ha egyszer engem is jól pofánköpnének!" :-)

A Tyne folyó déli partja 2011.07.18. 19:40:30

@altoid: nálunk fordítva van. a kitelepített sváb őseim éppenhogy "a magyarok"-at teszik felelőssé az ő kitelepítésükért, és még évtizedekkel később is úgy beszéltek róla, mintha az összes magyar tehetne róla...merthogy őket is úgy kezelték, hogy "németek", és akkor ők biztos Hitlerhez húznak. pedig a "magyaroknak" pont annyi közük volt az ő kitelepítésükhöz, mint amennyire ők tehettek Hitler dolgairól.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.18. 23:20:58

@Blassius: Ugyan, dehogy. Az első kommentnél sikerült meghúzni a határokat, amit rögvest át is léptünk. Időnként, véletlenül a poszt témáját is érintettük, de csak felületesen.

Egyébként totális kudarc, hogy egy poszt, amiben egyszere szerepelnek a zsidó és náci kifejezések, alig generál száznál több kommentet.

lump 2011.07.18. 23:59:52

Szánalmas trollok!

Nácimagyarozás, nyilas-zsidózás megy ezerrel, de a "tót téma nem érdekel"????
Aztán meg entellektüelkedtek, meg prolizzátok a másikat, de ebben a témában gyíkok maradtok, büszkén!
Aztán a jó része meg innen-onnan böfög az kettős állampolgárságra!

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.19. 00:56:06

@Modor Tibi:
Régen jó volt a blogod, de ha ilyen szar már az elmúlt 3 évben, akkor inkább hagyd abba te értetlen segg náci magyar!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.07.19. 01:01:32

@Gudea enszi:
Te meg szándékosan ennek a nácinak a szándékos kokettálós felmentésére időzítetted ezt a stürmerbe illő mocskot mi?
Ez a blog képtelen még szembenézni az ősi, eredendő bűneivel.

intruderjani 2011.07.19. 08:55:23

@Pestabácsi: Én lennék náci? Pont én, aki elítéli a nyilasok cselekedeteit (olvass vissza a kurva anyádat!)? Értem én, hogy most nyári szünet van, de szeptembertől feküdj rá jobban az olvasásra/szövegértésre, ha megkéred a tanító néni biztos segít...

@KürtiT (Tromb74): Milyen átejtett áldozatról beszélsz te állat? Ha a nyilasok csináltak valamit, akkor el kell ítélni őket. De nem a "magyarokat" (kollektíven), hiába voltak a nyilasok is állampolgárságukat tekintve "magyarok". Az elkövetők egy igen jól behatárolható kör volt Mi a bugattyús faszt nem értesz ezen? Hányszor írjam még ugyanezt le?

Komolyan fel fogom adni már lassan. Olyan mintha a falnak beszélnék...

Pestabácsi 2011.07.19. 09:02:05

@intruderjani: A stílusodból következik.(Buffon: A stílus maga az ember.) Édesanyám egyébként nyugdíjas óvónő.

Fapuma (törölt) 2011.07.19. 13:21:58

Enszi Tibi meg boldogan hatradol es vakargatja a sorhasat azon gondolkodvan mi legyen a kovetkezo lepes/poszt. Csak mondom. hogy Modor Tibi masik regisztracioja enszi. Modoros=Uralkodo. En szoltam...

Ps. Enszi mar sumernak is naci volt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.19. 13:41:20

@Fapuma: enszivel megtisztelsz, de a sörhasat kikérem magamnak.

ratatüj - az édes vadállat 2011.07.19. 15:16:14

@Modor Tibi: Tudjuk, tudjuk, az a modorgép üzemanyagtartálya.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.07.19. 16:38:17

@intruderjani: a faszért kell azt gondolni, hogy a "magyarok" kollektíven az összes magyart jelenti?

intruderjani 2011.07.19. 21:54:45

@Pestabácsi: Leszarom, hogy anyád kicsoda-micsoda. Nem tartozik a tárgyhoz és nem is kérdezte senki. Kutya nem kért meg rá, hogy nácizz engem, főleg ha mi sem áll távolabb a valóságtól (azaz jó tudatlan fasz módjára még arra sem figyelsz, hogy kire mit okádsz be). Inkább kussolj (és szopd le magad), ha nincs érdmi mondanivalód...!

@peetmaster: A faszér' kell azt mondani, hogy a "magyarok" verték, amikor a nyilasok voltak?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.07.19. 22:04:21

@intruderjani:
Mert "zsidókat" vertek, akik, mint kirekeszettek szemszögéből akár magyarok is lehettek az elkövetők.
Azaz a zsidók ki lettek rekesztve a magyarságból faji alapon. Akkor se mondták, hogy az "uzsorások", a "bűnözők", a "csalók" vagy mittudomén, hanem a "zsidók".
Akkor egy zsidó mondhatja, hogy a "magyarok".
Részemről elég, hogyha azt mondom, én nem értek egyet a csoportos kirekesztéssel, különösen a megvalósult fajtájával nem. Ugye Magyarországon a magyarokat fogalmilag lehetetlen kirekeszteni, sőt, tulajdonképpen megsérteni is. Másokat lehet, elő is fordult.
Ezért másoknak több joguk van panaszkodni, általánosítani - itt. Szerbiában a magyaroknak vannak többletjogai.
Hogy befejezzem a mondatot, ha én kinyilvánítom a fentieket, akkor nem esek az általad vélelmezett "általánosító bűnbakképzés" hatálya alá. Szóval a magyarok és a nyilasok összemosása rám nem terjed ki.

KürtiT (Tromb74) 2011.07.19. 22:21:01

@intruderjani: Rendben van, nyilasok voltak. Állampolgárságuk, nemzetiségük másodlagos. Ezzel itt (feltételezem) mindenki egyet tud érteni.

Ezen kívül van még más, ami nyugtalanít?

lárvalányhaj 2011.07.19. 23:04:39

@intruderjani:

Neked nincs az az érzésed, hogy mindenki szembejön az autópályán? :P

Celtic 2011.07.20. 07:13:36

@Professor Pizka: Bocs, anelkul, hoyg ketsegbe vonnam az oregek szavait, Moldova jut eszembe. Valami ilyesmit irt:
"A 2. vilaghaboruban mindenki utasz volt, az AVO-nal pedig mindenki a legvedelmi osztalyon dolgozott"

Celtic 2011.07.20. 07:37:06

@Nadiposzi: +1. En is teljesen igy erzem, a post tokeletesen az erme masik fele. Dehat ez megiscsak a Modoros :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.20. 07:54:45

@Celtic: A nagyfaterról konkrétan fénykép van, amint valamelyik előléptetése alkalmából feszít utász egyenruhában :-)

Celtic 2011.07.20. 08:22:13

@intruderjani: Ez jobb, mint a post :) Hogy az "ilyenek" (termeszetesen az "ilyenek" nemcsak "ilyenek", hanam "olyanok" is, de en most tipikusan "ezekre" az "ilyenekre" gondoltam" honnan kerulnek elo mindig? )

Celtic 2011.07.20. 08:40:39

@Professor Pizka: Okeoke, mondom, hoyg nem akartam ketsegbevonni, csak a Moldovaknak (nem mindnek persze, csak azoknak a Moldovaknak, akik ilyet irtak, azok a Moldovak, akik nem irtak ilyet, nehogy magukra vegyek! Remelem, most a Janis is boldog) is van valami igazuk.

Amugy anyai nagyapam tuzer volt, szoval frontkatona. Meg is erdemelte: 1949-ben jott haza. Mondjuk, jol tette, ev vegen meg is szuletett anyam. Elmenyeirol sose beszelt, ha kerdeztem, csak elkomorult es hallgatott (en is igy vagyok az egy eves sorkatonasaggal, mar husz eve volt, de neha most is azt almodom, hoyg ujra bevonulok...Emlekezni se szeretek ra, nem hogy beszelni rola. Pedig valoszinuleg nagysagrendekkel kisebb trauma volt, mint nagyapamnak a sorkatonasag + haboru + orosz hadifogsag)

intruderjani 2011.07.20. 08:51:46

@KürtiT (Tromb74): Nincs. Az zavar, hogy a(z eltűnt) kommentelő a vétkes oldalon a magyarokra hivatkozik (tehát nemzetiségi/állampolgársági alapú gyűjtőfogalmat használ), míg az áldozati oldalon a zúglói zsidókra hivatkozik (tehát etnikai/vallási alapú gyűjtőfogalmat használ), akik BTW szintén magyarok (almát a körtével ugye...)

@lárvalányhaj: Ezért kár volt kommentelni te baromarcú. Ha elolvastad volna rendesen a kommentjeimet akkor értenéd a problémám. Vagy legalábbis akkor "el lenne olvasva általad", az "értésben" nem vagyok biztos... (Vonatkozik Celtic-re is)

@peetmaster:

"...Akkor se mondták, hogy az "uzsorások", a "bűnözők", a "csalók" vagy mittudomén, hanem a "zsidók"..."

--- De KI mondta ÍGY? A nyilasok vagy éppen a zsidó-bújtató/segítő magyarok? Mert ha az előbbiek, akkor célszerű rájuk, mint nyilasokra hivatkozni, megkülöböztetve őket a többi normális magyartól, aki NEM mond ilyet. Vagy te nem így gondolod?

"...Ugye Magyarországon a magyarokat fogalmilag lehetetlen kirekeszteni, sőt, tulajdonképpen megsérteni is..."

--- Ez pont sikerült a kommentelőnek. Ugyanis ő egy tágabb gyűjtőfogalmat használt, amibe pl. a zsidó-bújtató/segítő magyarok is beletartoznak. Kíváncsi lennék, hogy ők mit szólnának egy ilyen általánosításhoz...

"...Szóval a magyarok és a nyilasok összemosása rám nem terjed ki..."

--- Én meg kikérem magamnak... (Mert NEM, nem vagyok se nyilas se náci, akkor meg miért osztoznék bármelyik csoport bűneiben?)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.07.20. 08:55:36

@Celtic: de te olyan sorkatona voltál vagy ilyen sorkatona? :-)

Pestabácsi 2011.07.20. 08:59:00

@intruderjani:
Ne rám durcizzál, hogy megint lekésted a gyógyszerosztást! Shalom

Nadiposzi (törölt) 2011.07.20. 09:43:22

@intruderjani:
Ne hagyd magad Jani! Téged senki se ért meg. Igen, mindenki baromarcú faszfej seggállat, aki ide a netre írogat, de te senkinek se hagyod parlagon az anyukáját.
Hajrá Jani!
Csak keményen. (Válaszod előre is köszönve, tudom, anyukám után a húgom is megvolt, kitartást, ha érted hogy mondom.)

intruderjani 2011.07.20. 10:09:01

@Nadiposzi: Az van kedves faszszopó, hogy a kutya sem szólt hozzád. Te - valamilyen belső indíttatásból, tippre homoerotikus vágyak lehettek -nekiálltál engem fikázni, a témámhoz pedig nem szóltál érdemben.

Ilyen körülmények között pontosan milyen ellentételezést vársz?

Úgy gondoltam, hogyha leírom, hogy mennyire hasonlítotok édesanyáddal, az egyfajta büszkeségre adhat okot. Mert ő büszke arra, amit csinál (és a húgod is - kettőjük egyszerre egy órára volt kétszáz forint). Bár úgy látom, mintha te szégyellnéd, hogy a nőnemű rokonaid tulajdonképpen filléres kurvák... Ha ez így van, akkor inkább beszüntetem a róluk való témázást, isten ments, hogy megbántsalak valamivel...
süti beállítások módosítása