Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Pellengér - A modoros makktárs II. 18+

2011/03/22. - írta: Modor Tibi

 

Szia Tibi!

Alant egy idézet, a közeg nyilván összerakható. Használd bátran!

De valójában bármelyik hasonló leírás mehetne, kiemelések tetszés szerint. Csak azt sajnálom, hogy a makktárs kifejezés nem szerepel, de amúgy hozza a szintet.

 

 

Attila

 


"A hétvégi látogatása után végre eljutottam odáig, hogy megosszam az élményeimet ezzel az escort tündérrel kapcsolatban. Telefonban semmi extra kedvességet nem tapasztaltam, de korrekt tájékoztatást kaptam mindenről, úgyhogy elhívtam szerény otthonomba. Nagyon pontosan érkezett, csinosan, szexin, és olyan illatáradattal, hogy ezredes pajtás rögtön ficánkolni kezdett a nadrágba!

Először azt hittem, hogy majd egy jó beképzelt liba lesz, de szerencsére nem. Intelligens, a helyzethez képest nagyon barátságos, lehet vele beszélgetni. A szőke nős vicceket nála el lehet felejteni, nem igazak rá! Megint átbeszéltük az elképzeléseimet ami nf, kf és dugás volt, majd mivel már nem nagyon bírtam magammal szájon csókoltam. Nem ellenkezett, így folytattam. Nagyon finoman csókol, közben a kezem már a fenekén, a derekánál a bőre ahogy hozzáértem szinte forró volt.(méghogy a szőkék hideg típusok). Itallal kínáltam majd közös zuhany következett ami remekül sikerült, egészen összemelegedtünk. Aztán folyt. köv. már az ágyon és elmondhatom, hogy igen élvezetesre sikerült minden. A teste igazi ínyencség, bőre selymes, mindenhol forró, a feneke feszes, cicijei nagyon izgatóak, puncija finom illatú, jó sokáig nyaltam miközben édes sóhajokat hallottam, majd mikor a csúcs felé közeledett, tövig nyomtam fel neki a nyelvem. A kontrára se kellet sokat várnom, rám mászott, végigpuszilta a testem és izgató cumika következett, megfelelő mennyiségű nyállal közben ügyelve a szemkontaktra, bár többször én csuktam be a szemem, mert ügyes kis szája van és elég forró is. Nem akartam még elmenni, így magamra fordítottam és 69 következett, finoman markolva remekbe szabott fenekét, szopogatva a csiklóját. Majd zubbonyrántás és bebocsátást nyertem kellően nedves meglehetősen szűk puncijába.

Tökéletes feeling volt ez így ügyes csípőmozgása közben fogni mesébe illő fenekét, szopni teljesen beizgult mellbimbóit. Szinte egyszerre mentünk el, ami nagyon tetszett, semmi megjátszás szaga nem volt, bár inkább hangosan sóhajtozik, mint halkan sikongat, de ez valahogy illik is hozzá. Barátnősen bújt oda, és nem kellet sok idő, hogy csukját rántva most hátulról vegyem be a várat. Ismét hatalmasat élveztem(és szerintem Ő is) majd kis pihi után sajnos elindult, de szerencsére kaptam egy igazi barátnős búcsúcsókot. Simán el tudnám viselni, ha velem lakna. :)"

http://budapesterotika.hu/szexpartner/budapesti-lanyok/ESCORT-VIVI/2818/

145 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Styxx 2011.03.22. 11:45:47

Itt senki se ovasott ilyen honalpokat? (vagy csak mindenki úgy tesz?) mert egy ilyen poszt után az alap komment:

Manager szagot érzek!

Tegnap Pizka coming outolt, ma én, bevallom cca 8-10 éve rendszeresen olvastam az ilyen bAszámolókat (kurvázni viszont nem jártam, hiszitek, vagy nem)

Akkor még szórakoztató blogok nem nagyon voltak, és remekül el lehetett rötyögni ezen a szubkultúrán.

Emlékszem volt valami Carella nevű honalap, ahol egy időben kiosztották a kezdő oldalon Verebest meg Fábryt, hogy ne nyúlják le idézés nélkül a poénjaikat.

Ezeknek a bAszámolóknak is voltak sztárjai, mint manapság a szórakoztató sztárbloggerek, mint mondjuk qptie, (szinte téma), tiboru, vagy mint a mi Tibink.

A baszámoló, mint műfaj szinte annyira kötött, mint a szonettkoszorú.

"Logisztikával" kezdődik. A környéken ingyenes, avagy fizetős-e a parkolás, a "bérnő" megfelelően megoldotta-e az anonimitás biztosítását ,gyakori frázis, hogy: "senki se szeretné ,ha a küszöbön a főnöke kitaposott mokaszinját lássa, vagy fordítva" azután jött a bojler, FÉG (de jól beállított), majhd a tusfürdők száma, és a törölközők nedvszívó képessége.
Olyan is volt, aki ezt frappánsan kifigurázta:
leírta tömören a kufircot, majd a végén: "hülyéknek, a törölköző nedvszívó-képességét nem figyeltem"

A műfaj két nagy sztárja Dredd bíró (análrajongó) és XIV. Napóleon (királyi többes számban írt és árakról sose) néven posztolt. Az embernek az volt az érzése, jópáran közülük csak azért járnak kurvázni, hogy aztán megírhassák.

És az egész szótára, egy csomó a posztban is szerepel, de még pár, pl: pinairigy (ha valaki nem akar megírni egy jó "szolgáltatót" hogy ne lepjék el a "makktársak" "kétlövetű makktársak" "büdösbogár póz", "baszoda", "maszoda" és "maszni" "jól megmaszott" és még sorolhatnám.

Na, most lehet, hogy én vagyok (voltam?) a primitív, szexista bunkó, de engem a maga módján szórakoztatott.

2011.03.22. 11:50:48

@Nadiposzi: úgy hallottam ez már ki van találva.

@Professor Pizka:meg tudom érteni. Más szakmákban (szociális szféra) adnak erre rekreációs szabadságot, már mint a kiégésre. De ez minden szakmában így van, nem lehet mindig lelkesedni.

Táncosnő barátnénk is férjhez ment azóta, talált magának egy kő gazdag alkolholistát, szült neki egy gyereket, most éli vidám özvegységét.

Kolléganő meg otthagyta a biztos megélhetési forrását (ami nem is volt olyan biztos, mert a pasi cége azóta haldoklik, már amúgy sem tudná megfizetni) és ápolja itt a gazdag öreg mamákat.

Minden szakmára igaz: egy idő után lépni kell tovább.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.03.22. 11:51:51

@Styxx:
Ó Dehogy. Sőt! Nekem is kedvencem a masszázsblog, főleg az elcseszett esetek, ahol a lány szarszagú volt, vagy éppen pacalt főzött a konyhában, vagy olyan részeg volt, hogy lehányta a kuncsaftot, akinek persze egyből "lekókadt a ficere". Gondolkodtam, hogy milyen jó kis darabot lehetne írni ezekből a sztorikból, olyan igazi "magyarosan örömtelen elbaszott pajzánságok" ezek,

IndaMuncher 2011.03.22. 11:53:43

@Styxx: Egy szó kimaradt: "baszoba" a hely ahol a "csoda" történik.

2011.03.22. 12:03:01

@Styxx: A baszámolók egy részének valóban a stílusa maga az, ami szórakoztató.
A kurvázáshoz, nekem különösebb bajom nincs vele, ismertem valakit, akivel állítólag fiatal korában megesett 2-3-szor, hogy egy-egy buli után-közben, félrészegen leszopatott egy kurvát. Az illető úgy emlékszik, hogy valójában azt a pár ezer forintot sem érte meg, jobb lett volna kiverni és inkább tovább inni...
Úgy vélem, felnőtt emberek eldönthetik, hogy hogyan, miként jutnak szexhez, ha otthon nem kivitelezhető a pl. egy hajtépős, fejnyomkodós, köpködős szopatás, hát fizessen érte a boldogtalan. De a fizetős szexről szóló romantikus-modoros beszámolók tényleg okádék. Azt meg végképp soha nem értettem, minek kinyalni egy ribancot? (Biztos vagyok benne, hogy ezek a lakáson fogadó kurvák tsizták, ápoltak, nem ez a gond.) De ha már fizetnék érte, engem az érdekelne, hogy nekem jó legyen és kész, biztos nem igényelném, hogy átlátszó módon orgazmust játsszon meg egy kurva. Kevés szánalmasabb van, mint amikor a modoros makktárs arról győzködi a spanokat, hogy mekkorát élvezett vele a kurva (még meg is súgta, hogy élete egyik legnagyobb élvezése volt). Hát persze.

moesko 2011.03.22. 12:08:49

megemlíteném még a beszámolók végén rendszerint felbukkanó kedvenc kifejezésemet, a free feelinget, amely akkor is szánalmassá teszi a leírást, ha addig elhitted, hogy a kedves szerző csak egy felhevült vadkan, ki nem többre, mint némi aljas testiségre vágyott.

mondjuk tekintve, hogy még most sem csúsztatás tinilánynak titulálnom magam, elképzelni sem tudom, hogyan hozott össze a balsors BDMTfórumokkal hosszú évekkel ezelőtt. és úgy egyáltalán, miért tudok én ehhez hozzászólni?-.-

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 12:11:03

@Nadiposzi: A vdászkürtölés jó dolog. Ezen a videón az igazi Prof. Pizka meg is magyarázza:

www.youtube.com/watch?v=iArAhOIzIRM

@Styxx: mit comingoutoltam én? Az a Szarkaláb tanárúr volt. Ofkorsz én is olvastam egy csomó ilyet. Szórakoztató. Főleg az általad is leírt cikornyás modorosságokkal. Élénken emlékszem a beszámolókból a Lónyay utcai papnőre akit egyszer mindenkinek ki kell próbálni.
Nameg a parázs vita, hogy a XX. ker. panelban "rendelő" Orsi nevű, akkor most az valójában az a Mariann, aki korábban a XIV. ker. panelban rendelt, csak elköltözött de most újra rendel.
Namost Orsi-Mariannál egyesek szerint TP (Time pressure, siess már te bágyadt faszhuszár), mások szerint meg tisztára GF (Girlfriend feeling). El bírom képzleni a Girlfriend feelinget a 7 em. 45. ajt. szám alatt félórában, mert egy egészre nincs pénze.

Spiritmonger 2011.03.22. 12:16:59

@Frengi: csak nem a Mercike nagyságos asszonnyal történt az ügy? ismered?

szleng.blog.hu/2010/02/19/a_sikonya_martonka_faterja

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 12:22:55

Így nézett ki a szitu a másik oldalról:

A múlthéten felhívott egy pöcs, aki még hétvégére is képtelen ingyen csajt szerezni magának. A telefonban bunkó volt, köszönés nélkül mindjárt az árakról érdeklődött. Persze alkudozni próbált, olyan balfasz módon, ahogy az igazi lúzerek szoktak:
- Mennyit engecc a felébül?
- Diák kedvezmény van? stb.

Először vissza akartam utasítani, nem volt kedvem egy ilyen tahóhoz, de hát a 15k azért nyomos érv a “randi” mellett.

Amikor odaértem, szembesültem a sivár valósággal. Egy harmincas, kopaszodó, kissé túlsúlyos forma fogadott. A papírzsepiket ügyesen eltakarította, de azért érződött a kéglin, hogy pina legfeljebb .jpg kiterjesztésben vendégeskedett ott. Próbálkozott a szokásos “szőkenős” viccekkel megtörni a jeget (baszottul eredeti). Finoman jeleztem, hogy látványosan vonzódni fogok hozzá, amint kifizeti a 15 rongyot. Mással viszont ne próbálkozzon, mert minden egyes újabb bók egy rugóval emeli a tarifát.

Jó rég láthatott puncit a lárva, mert már a látványomtól felállt neki. Amikor
ügyetlenül tapizni kezdett, bele is élvezett a gatyájába a szerencsétlen. Az első gondolatom az volt: basszátok meg, ilyen könnyen még nem kerestem 15 lepedőt!

A tag elősször elvörösödött, majd szabadkozni kezdett, végül dühöngött.
Azt mondta, hívja a fogyasztóvédelmet, ír a Homárra meg diszlájkol a Fészbúkon.
Oké, mondtam. Mielőtt találkoztunk volna, még soha nem láttam mikropéniszt, kapsz tehát még egy esélyt!

Berángattam a zuhany alá (Azt mondják a hidegvíz segít a korai magömlésen). Hát a mikropéniszből nano lett, de legalább nem élvezett el azonnal a pasi.

Az ágyban előbb orálisan próbált kedveskedni, de miután ma ő volt az ötödik, ez még akkor se hozta volna a papírformát, ha egyébként nem lett volna idegesítően béna. Mikor megunta a franciát, beügyetlenkedte “öcsikét” a helyére, amiből én nagyjából semmit sem éreztem, de azért megpróbáltam kéjesen sóhajtozni (A sóhajtozás hasznos, mert leplezi az önkéntelenül is feltörő kuncogást). 5-7 perc minősíthetetlen bénázás után röfögve ejakulált (komolyan, mint egy mangalica), én pedig sóhajtottam egy mélyet (elélvezőset), ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon. Naná, hogy beszopta a trükköt, “ezek” mindig beszopják.
“Egyszerre élveztünk el” - ha érted hogy mondom, muhaha

Extraként barátnősen hozzábújtam. Mondanom sem kell, újra elélvezett. Hurrá, megvolt a három menet, a fickó egy csődör, büszkén elmondhatja magáról :)
Még kapott egy puszit a homlokára (most sem változott királyfivá), hogy igazi férfinak érezhesse magát, aztán angolosan távoztam.

Kicsit furdalt is a lelkiismeret, hogy ezért pénzt kértem tőle, de nem akartam azzal tovább rombolni az egóját, hogy vissza adom a suskát.

Styxx 2011.03.22. 12:25:23

@F.house:
ja, az is magas modorfaktorú frázis
@Brother Love: igen, volt pár szórakoztató "fasztollú"

@Professor Pizka: Mea maxima culpa professzorom, valóban Picánk volt a tegnapi (nem olvasok, csak kommentelek) coming out hős, de az "Orsi a húszkerből az a "korábban Mariann a Blaháról" típusú kurvapecér-scherlockozások tényleg a makktársi társadalom egyik legnagyobb dilemmái voltak. Az élet eme nagy kérdéseihez képest Japán újjáépítése és a Kadhafi-utáni Líbia sokadrendű, bé topic. Látom, te is rajta voltál a cuiccon:-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 12:32:16

@Styxx: neviccelj a törzsasztal mellett a másik értékelhető netes közösség volt :-)
Meg volt ilyen etikett, hogy hogy kell a kurvánál viselkedni, meg becézgetni őket, hogy remélem nem ég ki meg ezek, tényleg vidám társaság volt, Bár gondolom ma is megvannak.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.22. 12:36:12

@Frengi:
Már kitalálták?
Akkor nem is érdemes meggazdagodni.

Styxx 2011.03.22. 12:36:20

@Tromb74:
:-)))))))))))))
"érződött a kéglin, hogy pina legfeljebb .jpg kiterjesztésben vendégeskedett ott."
ezért jár egy plusz sor frissen horgolt szmájli:
:-))))))))))))))

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 12:40:23

@Styxx: Ááá, ez alap oltás trollok esetén, illetve azon különös egyedeknél, akik a velveten szokták kommentelni az alulöltözött hölgyek fotóit (lóg a melle, narancs a bőre, nemis igazi szőke stb.)

Spiritmonger 2011.03.22. 12:40:48

@Frengi: hidd el, gumi nélkül épeszű ember semmilyen nőt nem kap el először, még az édes kis 16 éves szűzlányt sem, akit az emos tinidiszkóban felszedett
biztonság mindenek előtt!

a pénz tényleg 15ezer, 30k forintért csak a nagyon elvetemültek járnak, oda már kenény, undorító dolgok tartoznak, vagy a nagyon hülyék, akik másfélszer/kétszer annyit fizetnek

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ez az a hobbi, ami nem kötelező. ebben az árkategóriában(15-20 ezer/alkalom) a lányok már önként vállalt életformaként vannak, nagyon tudják, miért hajtanak. meglepően normális nők is vannak közöttük, még a beszélgetés és az értelem nélküli extra is benne van az alapárban

@Professor Pizka: szolgáltatója válogatja, milyen lesz belőle. a jobbak tudnak függetleníteni, nem égnek ki, és elég pénzt tudnak fiatalon összeszedni ahhoz, hogy az életük hátralévő részét anyagi biztonságban töltsék, az értelmesebbje még tanul is mellette, és mire 40 évesen már családos nőként a szomszédod lesz, nem mondod meg, hogy mivel kezdte a karrierjét

vadászni alapvetően biztos jó, de a vadász cimbik elmondása szerint ha 10 vadászatból 3 sikeres a csapatban összesen, akkor az jó időszak
szépek a szavak, de a vadászat eredeti célja a zsákmány volt. már korai társadalmi szinten rájöttek az emberek, hogy a vadászó-gyűjtögető életmód helyett a földművelő-állattenyésztő sokkal jobb. ugye azt nem gondolod komolyan, hogy amikor nőt akarsz felszedni, akkor élmény az, hogy hú, de jót beszélgettél vele dugás helyett!
a vadászatra vissza, legtöbb esetben nem más, mint sárban-hóban caplatás egy dög nehéz fegyverrel a hátadon, amivel nem is lősz...

@Nadiposzi: az ötlet jó, de miért kell a susnyásban bántani meg kergetni szegény lányokat?

@Styxx: akinek a kurvázás a hobbija, annak a korrekt bezsámolók nagyon sokat segítenek, akárcsak a jó szolgáltatóknak. Dredd bíró pedig tényleg állati, a beszámolói nagyon sütöttek, volt, hogy én is az alapján választottam

@Brother Love: hidd el, van annak valami komoly csapatépítő ereje, amikor a kollégákkal, sporttársakkal egy komolyabb buli után egy kupoldában köt ki az ember megkoronázva a napot...másnap délben pedig, még mindig félrészegen konzultálni a haverokkal, kinek milyen volt

Nadiposzi (törölt) 2011.03.22. 12:57:26

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
Jó oda járni, bár kommentként beírni nekik, hogy pénzért pöcsöt veretni lúzerség, na az legalább pont olyan, mint a comment.com-ra beírni azt, hogy nincs tévém.
A múltkor a nasty fiú egyik posztján röhögő görcsöt kaptam, különösen Várkonyi Andi pata masszásos mini-posztján.
Na:
masszazs.blog.hu/2011/02/09/teliver_de_nem_csatalo
Óriási.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 13:01:47

@Spiritmonger: van olyan vadász ismerős (rokon lélek) aki bevallotta, hogy a madarak miatt jár ki az erődbe, sok éve nem is lőtt már, csak lőtéren.
A vadászathoz az is hozzátartozik, hogy időnként elhibázza az ember. Ahol nincs hibázás, az nem a vadászat, hanem a húsbolt. Ami szintén jó és hasznos intézménye modern társadalmunknak.

xboxer 2011.03.22. 13:10:49

@Spiritmonger: Na úgy látom TE vagy itt egyedül a magamfajta...messziről megismerem a magamfélét:-)
1. Kedves HÖLGYEIM! Van egy rosszhírem számotokra. A barátaitok/férjeitek/apáitok nagyrésze jár kurvázni vagy volt már kurvánál.
Mit gondoltok kikből él több mint 20 ezer hazai "szexmunkás"?? Csak az egyedülálló pasikból meg a turistákból? Hát nem.
2. Az a férfi aki nem volt ilyen lányoknál az: gyáva, csóró, tapasztalatlan,kisfaszú/gyorsan elmegy vagy más okból szemérmes és persze elsősorban unalmas és töketlen. Persze a tv vagy a net előtt naponta kiverik, de "nem fizetnek a szexért mert az olyan lealacsonyító".
3. A szóban forgó hivatás a legősibb mesterség, mert van rá igény. Ezt fejlettebb társadalmak már több ezer éve felismerték, míg a "2011-es év keresztény Magyarországán" ez egy szőnyeg alá söpört kellemetlen téma. Olyan mint az alkoholizmus, a füvezés, a családon belüli erőszak, a romahelyzet és még sorolhatnám. Az álszentkedés nem megoldás. Inkább gondolkodjunk el a társadalmi problémákon: miért kényszerül ilyen helyzetbe több tízezer magyar lány, nő és anya? Elárulom: a megélhetés miatt. A többségük sokáig dolgozott fodrászként, bolti eladóként, tanárként, titkárnőként csak egy nap rájöttek, hogy havi 100 ezer forintból nem lehet megélni...

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 13:17:06

@Spiritmonger: Azért csajozni nem olyan bonyolult, hogy kurvázással kéne a "találati arányt" javítani.

Egyszerűen más műfaj a csajozás, más a kurvázás.
Aki megelégszik az érzelem és vonzalom nélküli ürítéssel, lelke rajta.
...de ilyen baromságokat, hogy barátnős feeling, meg megteremti az illuziót... (hahaha)

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 13:28:25

@xboxer: Ez most komment vagy a következő poszt?

Nem erkölcsi oldalról van kifigurázva a tematika, ha érted hogy mondom. Nagyjából mindenki leszarja, hogy ki jár kurvázni, meg miért.

Ez itten a modoros, ahol éppen azon mulatunk hogy...
Valaki megcápázza, dípelteti a Szabinát anyagi ellenszolgáltatás fejében, aztán meg úgy kommunikálja a dolgot mintha baszott nagy romantika meg lávsztori történt volna.

Más:
Ha a kurvenyálkodás a legősibb mesterség, akkor a kuncsaftok milyen módon termelték meg azokat a javakat, amivel megvásárolták az említett szolgáltatást?

xboxer 2011.03.22. 13:32:42

@Tromb74:
1. oké értem.
2. nem is posztra reagáltam (mea maxima culpa) hanem az álszent hozzászólásokra
3. nem az én szerzeményem a "legősibb mesterség", hanem a köznyelvben mondjuk ezt modorosan :-)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.03.22. 13:42:13

@xboxer:

A legősibb mesterség a barlangrajzolóé, jegyezd meg!
Másrészt ami ősi, az jó? Fejbebasznak egy kőbaltával az jó?
Harmadrészt miért olyan nagyszerű tabudöntögető, őszinte és tökös telefröcskölni testnedveidről szóló sztorikkal a történetet? Hjjjaaa, hogy ma már az intimitás=álszentség?!

-er- 2011.03.22. 13:42:35

@Szocio Pata (kikvogymukblog): tessék:

1.

Egy erdélyi csajjal megismerkedtem egy táborban. Két évig emaileztünk és kölcsönös„email” szimpátia (ugye ismerős…) alakult ki köztünk. Amikor élőben találkoztunk (Kálvintér metró aluljáró…), meglepődtem mint állat: a csaj kivirágzott, azaz rá se ismertem úgy megszépült. Mocorgott is a nadrágom azonnal… Elvittem egy lepukkant borozóba (régitörzshely..). Jó, annyira nem volt lepukkanva, meg a bor baromi jó volt. 9- kor zárt a hely és átmentünk máshová inni. Éjfél és két óra között szikrázott minden, a csaj láthatólag rám volt izgulva. Én pedig VÁRTAM A MEGFELELő PERCET. Közben persze hagytam, hogy egy félrészeg vasutas (egyébként jó fej volt) két óra hosszáig politikával fárasszon minket (a csaj is szeretett politizálni). Lényeg, hogy az a két óra megtette a hatását. Nem én hanem az ocsmány politizálás volt középpontban és a pia is kezdett elszállni. ÉN MÉG MINDIGVÁRTAM A MEGFELELő PERCET.
3 körül elmentük – sétálni a Margit-szigetre. NAMAJD ITT! Amikor kettesbe kerültünk, a balfaszság (elnézést, de a kifejezés ideillő , nem szépítek a dolgokon…) mintapéldánya voltam. Össze-vissza beszéltem és hülyét csináltam magamból. Már indultunk hazafelé, mikor nagy nehezen összeszedtem a bátorságom és egy bizonytalan mozdulattal megpróbáltam megcsókolni. Elhúzta a fejét. Innentől, csend és hullaszag. Szólni nem tudtam. Mérges és csalódott voltam. Reggel, amikor hazaértem, azért a biztonság kedvéért kivertem. Arghhhhhhhhhhhhhhhhh…
Azóta egyszer találkoztam vele. Volt egy ocsmány barátnője (nagyon ronda), aki rámkattant. Mivel berúgtunk, úgy alakult hogy megdughattam (szinte letámadott – nem kellett sokattennem érte). Vagyis ő dugott meg engem??? Lényeg az, hogy már nagyon hiányom volt (2évsok idő nő nélkül…) és persze hogy nem ellenkeztem. Viszont egy perc alatt elmentem ( Casanova titkok ( link)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.03.22. 13:56:32

Helyesen: "....testnedveidről szóló sztorikkal a netet"

2011.03.22. 14:21:44

@Spiritmonger: Hát ezeket dolgokat alapvetően másképp látjuk, ennyi.
Számomra már egy csapatépítő tréning is egy kellemetlen, felesleges, ostoba időpocsékolás, a szexuális kalandokkal, eredményekkel, különlegeséggel történő kérkedést, kibeszélést nagyjából 18. évem körül elhagytam.
Őszintén megmondom, elképzelni sem tudom, milyen ereje lehet annak, hogy megbeszélem (félrészegen) valakivel, hogy az én kurvám jól mélytorkozott, míg a tiéd viszon nagyon jó volt análban. Micsoda teljesítmény!
De semmi gondom azzal, hogy te ezt választod, ezt élvezed.
A gond csak, amikor xboxer-éhez hasonló véleményeket hallok, amely szerint aki nem kurvázik, az gyakorlatilag egy szánalmas lúzer. Ismerjül ezt. MIndenki kurvázik, mindenki néz pornót, mindenki lop, stb. - elég sekélyes önigazolás.

Azt pedig fenntartom, egy profi szolgáltató hivatalból járó "kedvességét", "meghittségét", mint valami valós dolgot elfogadni - hát az rettentően nagy érzelmi szegénységre, mondhatni analfabetizmusra utal.
Elfogadom, ha valaki kurvánál keresi a gyors kielégülést, mert épp nincs kedve udvarolni, vagy sunyi geci és amit otthon nem kap meg (mert kérni sem meri), azt a kurvánál keresi - de aki azt hiszi, hogy a kurva kedvessége egy külön az ő személyének szóló, egyedi, szimpátián alapuló dolog, az egy idióta. (Nagy valószínűséggel ugyanaz a kurva - ha ez az igény - megalázza, leköpi a kedves klienst...)
A kurva kétszer élvez: amikor fizetnek neki, meg amikor lemásznak róla.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.22. 14:39:50

@xboxer: a legősibb mesterség a barlangrajz-készítő.

amúgy kevered a szezont a faszommal (ezt kurvizálni kérem, hehe), nem erkölcsi emelkedettségünkben nem kurvázunk, hanem mert olcsóbban is tudunk csajozni.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.22. 14:50:01

@Spiritmonger:
...másnap délben pedig, még mindig félrészegen konzultálni a haverokkal, kinek milyen volt ...

...Aztán bemenni az ülésterembe, elcsípvén a napirend előttiek végét, hogy a szavazásokra újra teljes legyen a frakció.

lárvalányhaj 2011.03.22. 14:54:13

@Spiritmonger:

A korábbi netes megnyilvánulásaidból az jött le, hogy te meggyőződéses jobbos vagy. A keresztény-nemzeti erkölcsiségnek ezek szerint a kurvázás is része volna?

Kurt S. Earp 2011.03.22. 15:09:57

@xboxer: ". Az a férfi aki nem volt ilyen lányoknál az: gyáva, csóró, tapasztalatlan,kisfaszú/gyorsan elmegy vagy más okból szemérmes és persze elsősorban unalmas és töketlen. Persze a tv vagy a net előtt naponta kiverik, de "nem fizetnek a szexért mert az olyan lealacsonyító". "

És hogy halad a kisebbrendűségi komplexusának kezelésével? Látom a kivetítés már megy. :-))
Semmi bajom azokkal akik kurváznak.
27 éve élek együtt a feleségemmel (ezt a szót de utálom), soha nem jutott eszembe, hogy megcsaljam és nagyon szoktam röhögni a "röptében a legyet is falu bikáin", gyakran előadom magam ebben az önirónikus szerepben, amelynek a "rendes férfi kurvázik" kasztjában a legsivárabb érzelmi roncsok gyűlnek össze. Ismertem ilyen figurát, nem egyet.
Ha a Balaton felé menet, Budakeszi után meglátom az út szélén álló kurvákat, mindig ugyanaz jut az eszembe: a volt szomszédom.
Az illető tövig nyomta a mutatóujját az orrába és a kibányászott kincset lassú szájmozgással elfogyasztotta, miközben üveges szemmel ült a sámlin, a hátsó udvarban, a "kertjében" felhalmozott, összeguberált szeméttelep közepén. Arra gondolok, hogy kuncsaftként talán éppen utána következnék a hölgynél. Ilyenkor hányinger fog el és őszinte csodálattal adózom a női nemnek azon tagjai előtt akik képesek ezt a förtelmes foglalkozást űzni.
Mert ehhez elsősorban gyomor kell.
A férfi részéről is.
Nekem nem menne.
Vesztes vagyok.

2011.03.22. 15:11:29

@lárvalányhaj: xboxer meg fideszgyűlölő, de a kurvázásban egymásra találhatnak, így szép a világ!
xboxer mentségére szolgáljon, hogy Motörhead rajongó.:)

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 15:23:42

@Kurt S. Earp: A nő részéről gyomor kell hozzá, ez nem is kérdés.

A férfi részéről pedig ígénytelenség, vagy valamiféle "romantikus" szűrő, ami megakadályozza, hogy ne az előtte bukakelő kamionsofőr képe villanjon be, miközben extraként csókot rendel felárért.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.22. 15:33:52

@Tromb74: a bukkake az, amikor 10+ (akár száz) férfi rádélvez, azt egy kamionsofőr nem tudja kivitelezni:)

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 15:40:50

@vészmadár (pica pica): 10 alatt említésre sem méltó az akció?

tkf 2011.03.22. 16:09:27

Hát...
Izlések és pofonok...
Az a nagy büdös helyzet,hogy ennyi pénzt jobban is el lehet költeni,ha az ember zsiványkodni akar.Ha egy szórakozóhelyen ugyanezt az összeget rákölti valaki egy átlag nőre ugyanaz a végeredmény:)))
És nincs ilyen 30 perc időkorlát,vagy mi...
Én megőrűlnék,ha stopperrel a kezemben kéne szexelnem.
Arról nem is beszélve,hogy ínséges időkben ex-csajokat is fel lehet hívni.
Ha éppen szinglik,nem sokat szaroznak.
Ha nem szinglik,akkor se nagyon:)
That's life!

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2011.03.22. 16:27:58

Ez a fenti kb. olyan mint a mellesleg.hu-n az alábbi történet.

www.tortenet.hu/print.php?act=print&tid=11348

Valódi társadalmi korrajz, minden szava arany, ahogy a fickó arra fantáziál, hogy három vadidegen kezelgeti a feleségét.

Spiritmonger 2011.03.22. 16:31:16

@lárvalányhaj: alapvetően meggyőződéses jobboldali-nemzeti liberális vagyok, enyhe anarchista beütéssel.
a keresztény erkölccsel nem mindig értek egyet. szerintem a kurvázás simán belefér az erkölcsös lét kereteibe, ha az ember egyedülálló, de azt is el tudom fogadni, hogy azért, mert épp valaki csalja a feleségét, attól még lehet jó apa, férj, munkatárs, munkaerő, vezető, barát
az ő dolga, és ha ezt tudja kezelni, akkor függetlenül attól, hogy van, amivel nem értek egyet, simán el tudom fogadni

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 16:40:58

@Tromb74: Régi igazság, hogy aki korán kel, bukkakel.
@vészmadár (pica pica): azért a nagy Peter North ezt lehet másképp gondolja :-)

bagolybagoly 2011.03.22. 16:43:21

@xboxer:
"2. Az a férfi aki nem volt ilyen lányoknál az: gyáva, csóró, tapasztalatlan,kisfaszú/gyorsan elmegy vagy más okból szemérmes és persze elsősorban unalmas és töketlen."

A közhiedelem az, hogy épp ezek járnak szolgáltatóhoz.
Jól megveszik a "barátnő feelinget". (Ez kimaradt a posztból, pedig ezt külön skálán értékelik)
Hát, remélem egyszer lehet majd szakmai elismerés feelinget is vásárolni. Simán megírnám én is utána, hogy milyen őszinte csodálattal veregették a vállamat a hatalmas szaktekintélyek.

Spiritmonger 2011.03.22. 16:43:38

@Kurt S. Earp: szerintem örülj annak, hogy olyan feleséged van, hogy nem kellett mellete más
hidd el, a kurvázás olyan hobbi, ami nem kötelező, de bármikor elkezdhető, és bár alapvetően igen jó, nem pótol egy jól működő stabil párkapcsolatot, de nagyságrendekkel jobb, mint csak otthon recskázni. ráadásul utána új erőre ka az ember fia, és a hódítás is könnyebb lesz a kielégültség tudatában

@Tromb74: ajaj, nagy baj van a fejekben
függetleníteni tudni kell minden esetben, mindig, mindenhol. nem szabad keverni a szezont a fazonnal
tudni kell a célra figyelni, nem a körülményekre. másfelől utcáról kurvázni tényleg beteg, az nem jó
ám elmenni egy kupoldába, különösen olyanba, amit egy cimbora ajánlott, miért kellene, hogy rossz érzéssel töltsön el?
az ideggyengeség szerintem nem menő, ha a feladat adott, akkor a minél hatékonyabb megoldás a cél a normákis embereknél, nem a fanyalhás, meg a dolgok keverése
amikor pl borjúsültet csinálok, ott se érdekel kurvára egy percig sem, hogy milyen módon halálozott el a boci, csak az érdekel, hogy friss, jó minőségű legyen az áru, és jól készítsem el.
de nem esek depresszióba akkor sem, ha megtudom, hogy éppen Bambi leszármazottja úgy kerül a bográcsomba, hogy levadászták nem eu-konform módon

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 16:47:48

@Spiritmonger: Abban, hogy aki kurvázik az lehet jó férj, érzek némi ellenmondást.

Világnézetedről pedig a következő sorok jutnak eszembe:
"Anarchoszindikalista közösség vagyunk, ahol hetenként felváltva más gyakorolja a hatalmat. De csak azoknak a döntései jogerősek, amit a 2 hetente összeülő tanács elfogad…"

Sand Lover 2011.03.22. 16:54:47

@Spiritmonger: „ott se érdekel kurvára egy percig sem, hogy milyen módon halálozott el a boci”
Javaslom, hogy falatozz a faluszéli dögkútból, garantáltan nem fogod megtudni, hogy került oda a tetem és tök olcsó is.
Én inkább a hentesnél veszek húst, azt legalább látta állatorvos.

“ám elmenni egy kupoldába, különösen olyanba, amit egy cimbora ajánlott, miért kellene, hogy rossz érzéssel töltsön el?”
Hidd el, senki sem sajnálja tőled az élményt, járj csak nyugodtan.
Csak mondjuk vannak nők, akiknek a szemében ez eléggé kiábrándító. És ne hidd, hogy nem derül ki.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 17:01:41

@Spiritmonger: A szexet keverni a romantikával szerinted zavaros dolog?
- Nem mondta senki, hogy érezd szarul magad, mert kurvázol.
- Viszont erkölcsi igazolást keresni totál felesleges erre a hobbira. Amíg egyedül élsz, nincs barátnöd v. feleséged addig ez a saját döntésed, rád tartozik. Miután megházasodtál feltehetőleg nehéz lesz egyszerre jó férjnek is lenni, meg kurvázni is. A feleségek többségénél ez a két dolog nem passzol össze.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 17:12:13

@Tromb74: nekem azzal sincs bajom, ha a nős férfi kurvázik. Én ilyet nem hiszem hogy tennék, de nem írok kategorikus dolgokat, mert nem vagyok nős férfi, igaz, jellemzően évekig voltam együtt eddig minden nőmmel. Lehet hogy tíz év után elcsábulnék, a fene tudja. Bár úgy gondolom, hogy nem.
De ha adott esetben a férfi van olyan fifikás, hogy eltitkolja, vagy a nagyságos asszony valamilyen oknál fogva elviseli, ki vagyok én hogy kritizáljam.
Engem (mint itt többeket) az zavar, amikor erre az egészre erkölcsi magaslatként kell tekinteni. Valahol az "iszik, sokat iszik, de milyen jó szakember már" közhely rokona ez.
Amúgy azt vettem észre, hogy az ilyen tizenéve ugyanazon nő mellett élők jellemzően a mikrokörnyezetükben szoktak félrekúrogatni, nem annyira a kurvázás megy.

Alcanis Ivennil 2011.03.22. 17:15:44

Szóval a férfiak is írnak fanfictiont. (Mert én ezt nem hiszem el.)

Köszöntem, maradok a nők által írtaknál, de csak ha nincs bennük saját karakter (=Mary Sue).

KürtiT (Tromb74) 2011.03.22. 17:23:42

@Professor Pizka: Hát tíz éve én se vagyok házas, de nem is ez a lényeg. A kurvázás/megcsalás mindig a "másik" megoldás. Eljuthat idáig egy házasság (többnyire el is szokott sajnos), de ettől ez még se erkölcsösebb nem lesz, se pedig trendibb.
Egyébként meg úgytűnik mindketten ugyanarról az oldalról látjuk a dolgot, szóval nem tépném a számat, érted hogy mondom.

Styxx 2011.03.22. 17:31:29

@Spiritmonger: @Tromb74: @Brother Love:
Szerintem, mivel ez alapvetően nem erkölcsi alapon állást foglaló blog, hanem a formalitások Moulin Rouget űberelő luxuskupoldája (such ö képzavar, még dolgozni kellett volna rajta) nincs azzal gond, hogy egy Spiritmonger-típusú gyakorló kurvapecér felvállalta, ő bizony hódol eme hobbynak és előadta az érveit úri passziója mellett, amit terkölcsileg vagy elfogad a többi olvtárs, vagy nem. Brother kolléga érveit alapvetően elfogadom, azzal, hogy egy minőségi hivatásos szolgáltató, hasonlóan, mint egy friss szerető, egy valamit tud nyújtani, amit egy minden téren No 1, hosszú évek óta hűséges társ nem, az újdonság varázsát.
Erre valakinek vagy van igénye, vagy nincs. Ha van, akkor meg vagy bavállalja, avagy erkölcsi megfontolásból felülemelkedik a kisértésen, vagy nem.
És most érek el mondandóm lényegéhez: Egy másik blogon valamelyik celebcsaj nyilvános fogfehérítéséről ment a vita, ott tudtam meg a kommentekből, hogy létezik "anal blanching" is.
Ami egy olyan szépészeti beavatkozás, amikor a végbél környéki bőrfelület kerül kifehérítése. Ez a trend a felnőttfilmekből szivárog át (egyelőre inkább az USA) hétköznapi embereinek életébe. És most jön a poén (jutalmul mindhárom olvasónak, aki idáig kitartott:-)) a Youtube-on egy (USA) stand up comedys poénja erről: Miért hasznos az anal blanching?
Mert másodszor nem kapsz lehetőséget arra, hogy kedvező első benyomást kelts!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 17:39:23

@Styxx: bleaching, nem? Azon gondolkodom, mióta olvastam, hogy milyen pofát vágnak, amikor egy néger nő rendel ilyet. Abból lehetne egy olyan MP jelenet, mint a féllábú Tarzanból.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.22. 17:42:16

@Styxx: "Mert másodszor nem kapsz lehetőséget arra, hogy kedvező első benyomást kelts!" - na ezen hangosan felnyeritettem :))

Bar a nap kommentje Tromb74-tol az "Így nézett ki a szitu a másik oldalról" kezdetu!

Styxx 2011.03.22. 17:51:44

@Professor Pizka:
Biztos, se angolból, se végbélrózsa-fehérítésből (egyébként ez a szabatos magyr terminus technikus, és kötőjellel írandó? (nyolc szótag, úgyhogy elvileg igen) análkirály-nyelvtannácik, merre vagytok?

Igen, egy dokumentumfilmet Venus és Serena anal bleachingjáról magam is megnéznék:-)

@altoid:
Ja, ez tényleg brutál poén volt (mondjuk Pierre Woodman gondolom csodálkozna, hogy mi ezen a daily routine-on olyan vicces)de Tromb74 "másik oldala" ma tényleg mindent visz. Tényleg ez a másik szempontból megírás kommentben, ez egy időben nagyon ment. érdemes lenne csokorba szedni a nem tól idős netes divatirányzatokat, mi meddig volt trendi, mikor vált cikivé. Pl sünözés, sunázás, fospumpa, csirkepálesz (na jó, ezt csak az idősebbek értik:-)). Komoly poszt lenne, de nem kis meló. Nosferatoi feladat.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.22. 17:54:32

@Styxx: Csirkébol én csak 72-ot ismerek...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 17:59:54

@Styxx: a lapp(topp) egyetemista meg a csirkepálinka korcsolyázó kutya verzióját megírni? és jó lett :-)

pizka@regen-sajat-topikja-is-volt.hu

Styxx 2011.03.22. 18:18:50

@Professor Pizka:
na, akkor te vagy a mi emberünk.
@altoid:
Csirkepálinka dióhéjban:
Régesrég, a kilencvenes évek közepén volt egy HIX (Hollósi Information Exchange) nevű netes felület. Egy Hollósi József nevű pasas az USA-ban tanult/tanított/kutatott/dolgozott, nem tudom mit csinált és az akkor gyermekcipőben járó (modoros, jessz) magyar netes társadalmat önszorgalomból megajándékozta ezzel a fórum felülettel. A legpörgősebb a hix- moka (Móka) vicc fórum volt.
Az alapvicc:
Egyetemista hazalátogat, és az anyja kérdésére, hogy a levágott csirkéből mit főzzön, a válasz:
- Pálinkát.

Na, ez a vicc ment át hosszú éveken (nem túlzok!) ha nem fél évtizeden keresztül mindenféle metamorfózisaon. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy a csirkepálesz az összes magyar internetes mém ősanyja. Szalacsi, Polgár Jenő, Nefürgyéle és Gerappa a csirkepáleszhoz viszonyítva friss-ropogós újszövetségi példabeszéd, míg a Csirkepálinka maga a genezis az ószövetségi tórából.

2011.03.22. 18:25:10

Érdekes olvasgatni a kommenteket, így innen a másik oldalról...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 18:27:44

@Frengi: azt hiszem ezt hívják minimum kétértelmű kommentnek :-)
@Styxx: utána átszivárgott a törzsasztal elvont viccekbe. A korcsolyázó kutyás képsorozat szerintem kultúrtörténeti mérföldkő volt ott.

Styxx 2011.03.22. 18:38:13

@Professor Pizka:
Na, ez meg nekem maradt ki (mármint a korcsolyázós kutyás képsorozat). Ammeg mi?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 18:42:41

éppen próbáltam előkeresni de nem találom. Egy kép, amin egy rajzolt kutya áll az ajtó előtt. Lábán korcsolya, kezében fagylalt. Az ajtó mellett három piktogram: egy kutya, egy fagylalt és egy korcsolya áthúzva. A kutya felett szóbubrorék: "baze" innen indult...

2011.03.22. 18:52:56

@Professor Pizka: ezt ismerem, asszem a funpicen láttam utoljára, de át kéne tűrni hozzá az egészet.

lárvalányhaj 2011.03.22. 19:08:44

@bagolybagoly:

Lehet, hogy első körben a fizetős barátokat kellene feltalálni, akiktől a "jófejarc-feelinget" és az "azért nevetek a poénjaidon, mert vicces vagy, és nem azért, mert fizettél érte egy csomó pénzt"-feelinget lehetne megvásárolni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.22. 19:50:42

@lárvalányhaj: Ó, ezt a japánok réges-rég feltalálták, úgy hívják gésa.

Amúgy az igazi barátnő-fíling az lenne, ha a szexipari szakmunkás néha véletlenszerűen közölné a klienssel (persze miután bevasalta a pénzt), hogy "bocs drágám, de ma nincs hozzá kedvem"

2011.03.22. 20:00:06

@altoid: tisztára mint a hetérák és kurtizánok:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.22. 20:04:59

@Hadrian77: Hát ja, azzal a különbséggel, hogy a gésa (a közhiedelemmel ellentétben) általában nem kefél.

2011.03.22. 20:18:32

@altoid: annak ellenére nem volt egy álom a betanulásuk...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 20:18:32

@altoid: random utazási célok, hobbik, ruhatrendek :-)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.22. 20:31:28

@Hadrian77: ha a "gésa emlékiratai"-ra gondolsz, az egyrészt a huszas évekről szól, másrészt fikció. Japánban van rendes kurva is, de azt nem gésának hívják.

2011.03.22. 20:39:24

@altoid: Egy üzletember Japánba utazik, hogy új üzleteket találjon. Este, mivel unatkozik egyedül a hotelban, hív egy call-girl-t. A hölgy hamarosan megérkezik a szobájába, és rövidesen kellemes elfoglaltságba kezdenek. Kisvártatva rátérnek a komolyabb teendőkre is.
Amint nekiáll az üzletember, a japán hölgy elkezd hangosan kiabálni: "machigau ana, machigau ana". A fickó nem tud japánul és nincs kedve elővenni a szótárt sem, így nem tudja mit kiabál a japán hölgy. Mivel a hölgy már igen erősen kiabál, végül is megérti, hogy az elragadtatását akarja kifejezni ilyen módon. Hazatérése után nem sokkal fogadja japán kollégáját, hogy aláírják a szerződést. Pihenésképpen elviszi golfozni egy előkelő golf klubba. A játék során a japánnak sikerül első ütésre beletalálni a több, mint száz méterre levő lyukba. A fickó erre megpróbálja megcsillogtatni frissen tanult nyelvtudását: "machigau ana".
Erre megfordul a japán:
- Hogy érti, hogy rossz lyukba ment?

bagolybagoly 2011.03.22. 20:48:21

@lárvalányhaj: Nem rossz. Nem rossz. Vannak még kiaknázatlan lehetőségek.
A másik kedvencem, amikor nagy hanggal bizonygatják, hogy de bizony mindenki kurvázik! vajon a könyvtárbajárók is meg vannak győződve róla, hogy mindenki könyvtárba jár?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.22. 21:00:00

@Hadrian77: Nem rossz sztori, kicsit olyan Lost in Translation-os :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 21:00:26

@bagolybagoly: ha tudnád, milyen embereket lehet szpottolni a könyvtárban...normális embernek mutatják magukat, meg hogy izé, én olvasni se tudok, oszt' a gyerekmet Kovács Dundika Alekosznak hívják, meg ilyenek, oszt' közben meg ott hesszel minden nap a könyvtárban és bekötött Galaktika meg Metagalaktika évfolyamokat olvasgat. Ismerem ezt a képmutató fajtát.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.22. 21:22:04

@Professor Pizka: Ja meg vannak azok a lúzerek, akik otthon titokban a netről töltögetnek le Zola-t meg Beckett-et.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.22. 21:26:02

@altoid: titkos forrásból tudom, hogy ezt a fajtát az asszony gyógyegérnek nevezi, mikor rajtakapja, hogy suttyomban Franciaország tengeren túli területeiről, vagy Grönland történetéről olvasgat a wikipédián.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.22. 21:34:25

Fasza kis poszt. A végére még befért volna a szintén alap "A többi használó is vigyázzon erre a kincsre" búcsúformula is.
Amúgy hidd el Tibi, hogy kurvázni gecijó dolog ám. A kurvák messze a legelviselhetőbb nők, és a nagy részük még a baszáson sem nagyon szokott görcsölni. Persze csak mesélték, nem tudom igazából, hogy milyenek.

A Tyne folyó déli partja 2011.03.22. 22:07:52

@Spiritmonger: "szerintem örülj annak, hogy olyan feleséged van, hogy nem kellett mellete más"

ha más kell mellé, akkor mi a tökömnek veszi el feleségül?

A Tyne folyó déli partja 2011.03.22. 22:21:16

@lárvalányhaj: nem fizetősek, de vannak ilyen emberek...illetve, inkább fordítva (lásd exem). ugyan haragszom a haveromra, mert nem tartotta be, amit ígért, viszont kell a segítsége, ezért, mikor találkozunk, nyalok neki, nevetek a viccein, stb. stb. mert szükségem van rá. a háta mögött meg lesajnálom..

Spiritmonger 2011.03.22. 22:34:36

@Tromb74: valamit nem értesz
kurvához az ember nem romantikázni megy, hanem azért, hogy jól érezze magát. hogy ezért fizetni kell, hát, ez van. romantikázni otthon a kedvessel, ha van, ha nincs, akkor marad az romantikus érzelem nélküli szex, kurvával, baráti alapon, az exxel, stb

@Morgan LeFay: nem olvastad végig, amit írtam. nem a dögkútról hozom a húst, lényeg, hogy friss legyen és JÓ minőségű. az már nem érdekel, hogy melyik vágóhídon vágták, mi volt a rendszáma a teherautónak, ami a henteshez vitte, és az sem izgat, hogy egykor érző lény volt, csak az számít, hogy amikor a henteshez megyek, akkor ott meg tudjam venni azt, amit akarok, abban a minőségben, ahogy akarom

@Kurtz ezredes: nagyon igaz...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.23. 07:43:23

@Styxx: nem azért kell kötőjellel írni, mert nyolc szótag, hanem mert háromnál többtagú összetétel ÉS hat szótagnál hosszabb:)

két példa:

A zöldborsó-krémleves 6 szótag, mégis kötőjeles (mert két darab kétszeresen összetettből áll)
A karosszérialakatos nyolc szótag, mégis egy szó (mert két, nem összetett szóból jött létre, a kéttagú összetétel pedig mindig egy szó. És mielőtt valaki megjegyzi: nem, a karosszéria nemegyenlő karos + széria)

höhö

televanabatyum 2011.03.23. 14:07:32

Sziasztok,
kb. egy fél éve olvasgatok itt, de ez a poszt és a hozzászólások - hogy is mondjam illedelmesen - a budapesti utak tankcsapdáinak mélységét súrolják. Biztos valami időjárás változás van, vagy netán a csillagok állása játszott közbe? Humornak és iróniának nem sok nyomát találtam, ehelyett moralizálásba és nyúlós okoskodásba kezdtetek. Szerintem. üdv: batyu,a túrósrudi

Zorita 2011.03.23. 14:44:28

@televanabatyum: szerintem a poszt maga egy nagyszerű modorforrást vesz górcső alá, más kérdés, hogy néha valóban nem tudunk élni a lehetőséggel :)

muci 2011.03.23. 14:55:23

@Spiritmonger: azt mondod "az ideggyengeség szerintem nem menő". Van rágyógymód! Bätista úr könyve szerint langyos vízzel kéne mosni a nemi szervet, vagy jó levegôn tartózkodni.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.03.23. 15:39:03

@Spiritmonger:

"nem olvastad végig, amit írtam. nem a dögkútról hozom a húst, lényeg, hogy friss legyen és JÓ minőségű. az már nem érdekel, hogy melyik vágóhídon vágták, mi volt a rendszáma a teherautónak, ami a henteshez vitte, és az sem izgat, hogy egykor érző lény volt, csak az számít, hogy amikor a henteshez megyek, akkor ott meg tudjam venni azt, amit akarok, abban a minőségben, ahogy akarom"

csak épp itt nem egy bociról beszélsz, hanem egy nagyon is élő, érző emberi lényről (bár a boci is élő, érző lény), akinek történetesen veled ellentétben, pinája van. és lehet, hogy 14 évesen kezdte a "szakmát", egyáltalán nem a saját jó érdekében, hanem eladták, vagy megerőszakolták. tudod, EMBER, olyan, mint te, elvileg ugyanolyan jogokkal, amiket az alapvető emberi jogok nyilatkozata, meg az alkotmány biztosít. de tudod mit? cseréljünk! fizetek neked 30 ezret, ha hagyod, hogy seggbe dugjalak egy 30 centis műfasszal. egy ezres egy centiért. deal?

fura, hogy itt mindenki arra van rákattanva, hogy egyedülálló férfinek oké, de nősnek-barátnősnek nem. nem ott a probléma, hogy ezek a férfiak megcsalnak egy "rendes" nőt, hanem ott, hogy már bukik is a napjainkban legismételtebb antifeminista kijelentés - hogy egyenjogúság van.

nincs egyenjogúság, mert ha egyenjogúság lenne férfi és nő között, akkor a férfi nem vehetné meg a nő testét szexuális célra. ez a szokás a rabszolgatartással egyenlő, de míg bőrszín szerint már nem pc diszkriminálni, a nők a mai napig diszkriminálva vannak, mert áruként, termékként, szolgáltatásként vannak aposztrofálva egy pénzért elkövetett nemi erőszak során. merthogy itt szó sem lehet szabad döntésről, vagy beleegyezésről. és a köztudottan lábon kihordott agyhalál szintjén lebegő nők lapján kívül nem nagyon lehet látni olyan cikkeket, hogy a nők férfiakat vennnének szexuális kielégülésre. itt nem szexről van szó, hanem egy másik ember megvételéről leuralásra, hatalomdemonstrálásra. és a munkahelyi csapatépítő tréning fedőnév alatt folytatott kurvázás a férfiak egymás közötti szolidaritását erősíti a nők kárára és hátrányára, mivel a kurvák használva lesznek, a női munkavállalók pedig nyilvánvalóan kimaradnak a csapatszellemből, és sérül a lehetőségük az előrejutásra, mivel nem ők kapják meg a jobb pozíciót és a nagyobb fizetésemelést, hanem az a férfikolléga, aki legnagyobb pofával meséli a kurvázásait.

rengeteg férfi prosti van, természetesen, de őket férfiak veszik meg kilóra, ugyanúgy, ahogy a nőket.

és mivel tudja a kedves makktárs bizonyítani, hogy a megkúrt kurva 18 fölött van, nincs a szomszédban egy strici, vagy hogy nem adták el 14 évesen a szülei vagy emberkereskedők kurvának? hogy nem egy gyiviből jött, ahol a kapu előtt várják a lányokat, és ott helyben "beütik" (megerőszakolják, megverik, éheztetik, elrabolják, fogságban tartják) őket? hogy a kurva saját szabad akaratából csinálja azt, amire egy "rendes" nő sosem fanyalodna, vagy inkább kinyírná magát?

egyszer megírom majd a modoros kurvát is, van hozzá anyag bőven...

ez egy "önkéntes" kurva blogja, akivel régebben elég sokat vitáztam, ma már nem teszem:
letmelookaround.b13.hu/

a furcsa csak, hogy a saját blogbejegyzései szerint is azért kezdett el kurválkodni, mert anyagilag rá volt szorulva (az anyagi kényszer ugyanolyan kényszer, mintha a fejedhez tartanák a pisztoly, hogy szopj, vagy lelőlek), a saját bevallása szerint is ritkán élvez el, még a saját pasijával is, és nem én állítom, hanem ő, hogy nem ritkán úgy érzi, mintha a kliens megerőszakolná.

ez pedig egy interjú egy apával, aki eladta a lányait kurvának. egy öngyilkos lett, mert nem bírta a szenvedést, a másik kettő még életben van, ki akarnak szállni, de ahhoz apucinak meg kéne fizetni az árukat. mint annak idején, a rabszolgaságban:
mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/eladta-a-lanyait-prostitualtnak-interju-/2011-01-13/1112

azon kívül vitába szállnék azzal, hogy a kurvák higiénikusak. mi a pöcsöm higiénikus van egy natúr franciában, végig? vagy abban, hogy kinyalja a faszi a kurvát? vagy egyáltalán - a gumi ellenére a szőr és a bőrfelületek összeérnek kúrás közben, ebben mi a higiénikus? és nem a kurváról beszélek, mint higiénés kockázati tényezőről, hanem a kliensről, aki előtte lehet, hogy egy kamionos kurva szájában járt gumi nélkül.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2011.03.23. 16:00:10

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

van olyan kurva, aki szereti amit csinál, mert hamar megszedi magát, és közben jól is érzi magát. nyilván, ez már inkább eszkort.

ha szabályozva lenne az "ipar", akkor meg lehetne oldani, hogy stricik ne legyenek a balhéban, meg kapjanak orvosi ellátást azok a nők, akik ezt az utat választják. ha valamilyen szinte szabályozva lenne ez a dolog, akkor nem lennének olyan problémák, mint jelenleg.

férfi kurvákat (mi a nevük, hímringyó?) nők is igénybe szoktak venni, nem csak férfiak.

aki kurvának áll, ne csodálkozzon, hogy megb*sszák. ez üzlet, és ha a nő önként(!) döntött úgy, hogy eladja a testét, akkor nincsen miről beszélni.
persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy csak az csinálja, aki önként választotta. itt nem a kényszerhelyzetbe került nőkről beszélek.
az is igaz, hogy az ilyen állapottól fényévekre vagyunk.

Ernoke 2011.03.23. 16:36:05

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: filozófiai jellegű gondolataim támadtak a hozzászólásod kapcsán. ha egy kicsit eltekintünk a külső kényszertől (ami borzasztó probléma, persze), eljutunk egy lényeges betegséghez: a saját test tárgyiasításához. ez nem csak a kurvákhoz kapcsolható, hanem pl. az evészavarokhoz, drogproblémákhoz is, civilizációs alapbetegségnek tekinthető szerintem.

egyrészt, a jelen kultúrában a test milyenségének túlzott előtérbe helyezése folyik, és ezáltal rangsor keletkezik az emberek között (leegyszerűsítve aki nem szép, nem érvényesül szellemi síkon sem, nem lehet boldog), már gyerekkorban is brutális megtorlásnak vannak kitéve a fizikailag nem ideális paraméterekkel rendelkezők. másrészt, a testünk háttérbe szorítására kényszerítenek minket szintén korai gyerekkortól kezdve, a szexuális prüdéria és a fegyelemkényszer által. a gyermekkori szexuális molesztálás (ami meglepően gyakori dolog!) a hab a tortán.

ezek a tényezők azt eredményezhetik bizonyos embereknél, h mivel a testük csak "gondok" forrása (csúnya, szégyellnivaló, szexuálisan molesztáltaknál pedig kínok forrása) leválasztják magukról, a testem többé nem azonos "velem", a "lelkemmel, szellememmel". innentől simán kezelhető eszközként, tőle elválasztható célok elérése érdekében. lehet ez szexuális úton megszerezhető anyagi előny (lásd egy régebbi topikban a mindennőkurva-hozzászólásomat, ahol azt is írtam, mennyire könnyű ilyen előnyökhöz hozzájutni), társadalmi presztízs (sanyargatom magam, h szép vékony legyek) vagy megfelelő lelkiállapot ill. érdekes szellemi élmények megszerzése (drogok - mondjuk ezekről nem feltétlenül vagyok negatív véleménnyel).

mivel ez ennyire gyakori jelenség, felvetődik az a kérdés, h kora gyerekkortól kezdve tenni kellene ellene, tudatosan tanítani a gyerekeket a testük és a lelkük egységben kezelésére. és ennek már semmi köze a női alárendeltséghez. ezt csak azért írtam le amúgy, hogy megvilágítsak egy másik szempontot is, mindenféle cél vagy megoldási javaslat nélkül.:)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.23. 16:48:12

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Tényleg nincs egyenjogúság.
Képzelem mekkora palávert csaptál volna, ha Spiritmonger beírja, hogy megbaszna harminc rúgóért.
A kurvahigéniához annyit tudnék hozzátenni, hogy eddig csak lakásos kurvákat használtam, de azoknál többet még a macskák sem tisztálkodnak, úgyhogy nem tom szegények mit csináljanak még a tisztaság érdekében. Persze azért sejtem, hogy szerinted mi teszi őket mocskossá.

A Tyne folyó déli partja 2011.03.23. 18:45:59

@bagolybagoly: ez a mindenki magából indul ki tipikus esete, nem?

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2011.03.24. 09:28:30

őt is az egyetem kényszeríti kurválkodásra? :
lurva.blog.hu/

aribeth 2011.03.24. 10:30:47

:
Ez nagy valószínűséggel kamu. :)
re-lurva.blog.hu/

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2011.03.24. 12:27:54

@aribeth:
ennek örülök! :)

én nem vettem a fáradságot, hogy komolyan beleolvassak. miből derült ki, hogy kamu?

kispista 2011.03.28. 17:22:40

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

"(az anyagi kényszer ugyanolyan kényszer, mintha a fejedhez tartanák a pisztoly, hogy szopj, vagy lelőlek)"

Az kukásokat, csatornatisztítókat is ennyire sajnálod, mint a kurvákat?
Azzal hogy szarsz, vagy kidobsz valamit a kukába, ezeknek az embereknek a testét használod ki!

Az emberek túlnyomó része gazdasági kényszerből dolgozik.

A Tyne folyó déli partja 2011.03.28. 19:31:07

@kispista: nekem az jutott eszembe, hogy azt hiszem, én most anyagi kényszerből megyek bankot rabolni...

[c] 2011.03.29. 23:07:26

@Spiritmonger: A kurvázóknál elég gyakori ez a kettéválasztás, tudniillik hogy van a "barátnőtípusú/feleségtípusú nő", akivel romantikázni kell, meg van a prosti, akivel lehet baszni.
Nem tudom, milyen arányban találkoztok valóban "barátnőtípusú" nőkkel, de az a gyanúm, ez a kategorizálás egy idő után öngerjesztővé válik, azaz, egyre kényelmesebb azt gondolni, hogy ez egyszerűen így van, s nem elemezni az okokat és az egyéb lehetőségeket.
Merthogy a valóság az, hogy bár valóban vannak ún. "barátnőtípusú" nők, akikkel csak romantikázni lehet, mert igazából nem szeretik a szexet, csak teherbeesésig hajlandóak rá, utána pedig lenőtt hajú bálnák lesznek estébé, de vannak olyan nők is, akik szintén szeretnek baszni. (Már elnézést a vulgáris megfogalmazásért, az érthetőség oltárán áldozom fel a választékosságot :))
Persze utóbbiaknak is vannak rosszabb napjaik, elvégre nem gépek. Ahogy a férfiak sem.

[c] 2011.03.29. 23:17:43

@kispista: Pedig egyszerű érezni a különbséget. Képzel el valamit, amitől undorodsz. Képzeld el, ahogy hozzádér. Aztán képzeld el, ahogy belédfurakszik (valamely inputodon, mindegy, melyiken).

lárvalányhaj 2011.03.30. 07:59:28

@antiszociális exlúzer:

Hát én úgy tapasztaltam, hogy a fenti férfitípust igazából inkább taszítják a baszni szerető nők, mert nem képesek kezelni azt a helyzetet, ha egy nő az átlagos döglött galambnál nagyobb önállóságot mutat, mert ez elbizonytalanítja őket. Inkább kiválasztanak egy passzív, ámde dögunalmas kiscsajt, mert őket könnyű kezelni. Persze egy idő után őket is elkezdi zavarni, hogy a nővel nem lehet beszélgetni, és az ágyban is szar, de sebaj, kurvázni mindig el lehet járni.

[c] 2011.03.30. 19:35:54

@lárvalányhaj: Na ja, a jó nővel az a probléma, hogy neki is vannak igényei.
Mennyivel jobb lenne, ha volna rajta néhány vezérlőgomb, hogy Főz, Szop meg Kussol.
(Van egy ilyen brittudósos elméletem, hogy az, aki utálja a macskákat, utálja a "baszni szerető" nőket is, illetve nem utálja, hanem elbizonytalanodik tőle. A macskában és fenti típusú nőben ugyanis az a közös, hogy van saját akarata.)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.03.30. 20:23:04

@antiszociális exlúzer:
Ez a macskás dolog tényleg teljesen áll. Nem értem azokat a férfiakat, akik utálják a macskákat. A macskáknak komoly egyéniségük és önbecsülésük van, imádják magukat és partnerként lehet őket kezelni. Ők a férfiak egyetlen szövetségesei ezen a bolygón.

Ernoke 2011.03.31. 09:31:55

@Kurtz ezredes: a macskák intelligensek, kommunikatívak és nagyon emberi a személyiségük. lehet pont ez a kifogás ellenük.:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.31. 11:54:13

@Ernoke: nem, hanem hogy ha megpróbálnád szopatni, belekarmolna a seggedbe:)

Ernoke 2011.03.31. 12:02:15

@vészmadár (pica pica): dehát ez ugyanaz.:) meg ha szopatom, akkor védekezzen is, ne legyen már egy macska birka.:D
(amúgy megfigyeléseim szerint átverősen sem nagyon lehet szopatni, mert rájön...)

Estudante 2014.02.23. 09:22:28

@vészmadár (pica pica): vegre vki, aki ismer ilyen szabalyokat es hajlando nèmi figyelmet forditani. ott a pont!
süti beállítások módosítása