B. B. nevű kedves olvasónktól (ha mehet teljes névvel, jelezd). Hozzátenném, hogy a tanulmányok-szakdolgozatok "mindenhez forrást"-tünete mindenhol ugyanaz. Hogy aztán a forrás mennyire hiteles, kevésbé fontos.

Jobb híján csak listába szedem az ötleteimet, amelyek így szakdolgozatom írása közben, ötödéves pszichológia szakos hallgatóként most eszembe jutnak.

A "kognitív" szó gyakori használata, és általában latinból eredő vagy nagyon jól hangzó angol-amerikai szavak használata tömegével, indokolatlanul: pl. vörksop, kócsing (coaching), motivációs, affektív, emocionális, bréjnsztorming, koherencia, konzisztens, reputáció, modifikációs, variancia, preferencia, szeparációs, klaszter, szelf (az "én" helyett), faktor, szocioökonómiai státusz, maladaptív, longitudinális, inkonzisztens, innát, intrinzik és extrinzik... de különösen a "pozitív érzelmi állapot" a túl snassz "jó", és a "negatív visszacsatolás" a nagyon snassz "rossz" helyett. Így gyakran hallom, diák-diák beszélgetésben is (ohh: interakcióban!), hogy "igen, és ez nagyon pozitív volt számomra, mert valahogy közelebb kerültem önmagamhoz". Majdnem azt mondta, hogy "a szelfemhez", de mégsem.

...És az ezekből képzett ormótlanságok: szelf-modifikációs elmélet, Block-féle ego-kontroll-dimenziók... lájf-menedzsment tréning, amely már összehajlik a legkritikátlanabbul átvett és istenített amerikanizmusokkal, többek között a feltűnően egyszerű,szlogenszerű fogalmakra építő különféle módszerek neveivel, amelyeket mind nagy kezdőbetűkkel írnak, pl. a Szociális Kogníció Metareprezentációs Boldogság és Szelfmenedzsment Elmélete, így, tulajdonnévként, ami előtt le lehet borulni.

Ezek az elméletek kivétel nélkül tartalmatlan, naiv elméletek, amelyeket érthetetlen nyelven fogalmaznak meg, és lehetőleg valahogy rövidítenek. Ezeket a rövidítéseket aztán a bennfentes tanárok és diákok előszeretettel emlegetik, úgy, hogy én már csak elvből is csak kapkodom a fejem. A rövidítések persze titkosírásként sem nagyon fedhetik el tartalmatlanságukat. Akárhogy is, négy évig mindennaposan szembesülnöm kellett ilyen helyzetekkel: olvasom, hogy a CNS AR-jében konstitutív szerepet játszó inkrementális faktorokat (KSZJIF) legalábbis nem lehet egyértelműen elkülöníteni, mint ahogy azt a WSL is kimondja... (kiderül, hogy az AR "audiovizuális reguláció", a WSL pedig nemes egyszerűséggel és szemöldök-összevonó komoly tudományossággal a Weinberger-féle Szociális Tanulás Elmélet. És itt még nincs vége: ez utóbbi kimondja, hogy, teszem azt, "az emberekben fokozott hajlandóság látszik mutatkozni arra nézve, hogy azokat a faktorokat kontrollálják, amelyekkel szociális tanulást képesek aktiválni kognitív, motivációs és viselkedéses szinten").

És ennek a leborulásnak kiváló példája a publikációk teletömése hivatkozásokkal, Silbersteinre, Grunbaumra, Wernerre, Werberre, Stirnerre, Wilberre, Wildnerre, Kreislerre, Schneiderre, stb., kivétel nélkül és presztízsveszteség terhe mellett amerikai szerzőkre, és lehetőleg minden mondat után négyet-ötöt, hogy világos legyen: önálló gondolatod nincs, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a pszichológia egzakt tudomány, és nincs helye a filozofikus spekulációknak. Ugye. Látok olyan mondatokat imígyen "alátámasztani", mint "Az emberek inkább válnak el attól, akit nem szeretnek, mint akit szeretnek", vagy, ami még hátborzongatóbb, pl. a tanulmány kezdetén leszögezik, hogy "Komplex világban élünk", és mögötte hivatkozásul ott egy hivatkozás, pl. Stiegler, 1998. Mer' ő kimutatta eztet.

/Ha már publikációk, akkor érdemes megemlíteni az "absztrakt" kifejezést, ami kivonatot, összefoglalást jelent, de valahogy mindenki lusta angolból lefordítani./

Előszeretettel használják töltelékjelzőként és határozóként a pszichológia ágaira való utalásokat: "szociálpszichológiailag ez azonban már problematikusabb tesztelhetőséget tesz lehetővé", stb.

Az akadémiai pszichológia mániákus támaszkodása a statisztikára: lépten-nyomon "szignifikáns korrelációkat", a tudomány általános fejletlensége miatt "mechanizmusokat" emlegetnek, többszörös, értelmetlen beágyazásokban, mint pl.: "azok a kognitív-viselkedéses folyamatokat megalapozó adaptív mechanizmusok károsodnak, amelyeknek alapvető szerepe lenne az emocionális kontrollfunkciók feedback-generált leszabályozásában".

Különösen utálom a hallgatók körében az első év alatt szinte tövig elterjedő kifejezést (amelynek első felbukkanását olyan szívesen kinyomoznám. Ki ejtette ki a száján ezt a szót először?!), hogy "bejósol". Mármint hová be, ugye, kérdem én...

Pl. "Stein és Huberwink 2003 kimutatta, hogy a kondicionált cukorkakövetési nézéspreferencia feltételben (de nem a túldeterminált karikatapintásos feltételben) elért pontszám szignifikánsan és konzisztensen bejósolja az életben elért sikerességet, a boldogságot, a fizetés mértékét, a szerelemben elért sikert, a pszichoszociális jóllétet, és, ellentétben Grosstein 2001 eredményeivel, a postán való sorbanállás során mérhető vérnyomás logaritmusát, valamint a paplan hosszpreferenciáját, de csak ha az összes egyéb kognitív, érzelmi és viselkedéses faktort szigorúan kontrolláljuk (Stone és Wermbaum 2002)."

Lehet, hogy folyt. köv, de addig is nyugodtan szóljon, írjon hozzá bárki, aki... khm... kompetens. Vagy csak akar.