Olvasói rovat - Az akadémiai pszichológia zsargonjáról

2011/01/05. - írta: Modor Tibi

 

B. B. nevű kedves olvasónktól (ha mehet teljes névvel, jelezd). Hozzátenném, hogy a tanulmányok-szakdolgozatok "mindenhez forrást"-tünete mindenhol ugyanaz. Hogy aztán a forrás mennyire hiteles, kevésbé fontos.


Jobb híján csak listába szedem az ötleteimet, amelyek így szakdolgozatom írása közben, ötödéves pszichológia szakos hallgatóként most eszembe jutnak.

A "kognitív" szó gyakori használata, és általában latinból eredő vagy nagyon jól hangzó angol-amerikai szavak használata tömegével, indokolatlanul: pl. vörksop, kócsing (coaching), motivációs, affektív, emocionális, bréjnsztorming, koherencia, konzisztens, reputáció, modifikációs, variancia, preferencia, szeparációs, klaszter, szelf (az "én" helyett), faktor, szocioökonómiai státusz, maladaptív, longitudinális, inkonzisztens, innát, intrinzik és extrinzik... de különösen a "pozitív érzelmi állapot" a túl snassz "jó", és a "negatív visszacsatolás" a nagyon snassz "rossz" helyett. Így gyakran hallom, diák-diák beszélgetésben is (ohh: interakcióban!), hogy "igen, és ez nagyon pozitív volt számomra, mert valahogy közelebb kerültem önmagamhoz". Majdnem azt mondta, hogy "a szelfemhez", de mégsem.

...És az ezekből képzett ormótlanságok: szelf-modifikációs elmélet, Block-féle ego-kontroll-dimenziók... lájf-menedzsment tréning, amely már összehajlik a legkritikátlanabbul átvett és istenített amerikanizmusokkal, többek között a feltűnően egyszerű,szlogenszerű fogalmakra építő különféle módszerek neveivel, amelyeket mind nagy kezdőbetűkkel írnak, pl. a Szociális Kogníció Metareprezentációs Boldogság és Szelfmenedzsment Elmélete, így, tulajdonnévként, ami előtt le lehet borulni.

Ezek az elméletek kivétel nélkül tartalmatlan, naiv elméletek, amelyeket érthetetlen nyelven fogalmaznak meg, és lehetőleg valahogy rövidítenek. Ezeket a rövidítéseket aztán a bennfentes tanárok és diákok előszeretettel emlegetik, úgy, hogy én már csak elvből is csak kapkodom a fejem. A rövidítések persze titkosírásként sem nagyon fedhetik el tartalmatlanságukat. Akárhogy is, négy évig mindennaposan szembesülnöm kellett ilyen helyzetekkel: olvasom, hogy a CNS AR-jében konstitutív szerepet játszó inkrementális faktorokat (KSZJIF) legalábbis nem lehet egyértelműen elkülöníteni, mint ahogy azt a WSL is kimondja... (kiderül, hogy az AR "audiovizuális reguláció", a WSL pedig nemes egyszerűséggel és szemöldök-összevonó komoly tudományossággal a Weinberger-féle Szociális Tanulás Elmélet. És itt még nincs vége: ez utóbbi kimondja, hogy, teszem azt, "az emberekben fokozott hajlandóság látszik mutatkozni arra nézve, hogy azokat a faktorokat kontrollálják, amelyekkel szociális tanulást képesek aktiválni kognitív, motivációs és viselkedéses szinten").

És ennek a leborulásnak kiváló példája a publikációk teletömése hivatkozásokkal, Silbersteinre, Grunbaumra, Wernerre, Werberre, Stirnerre, Wilberre, Wildnerre, Kreislerre, Schneiderre, stb., kivétel nélkül és presztízsveszteség terhe mellett amerikai szerzőkre, és lehetőleg minden mondat után négyet-ötöt, hogy világos legyen: önálló gondolatod nincs, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a pszichológia egzakt tudomány, és nincs helye a filozofikus spekulációknak. Ugye. Látok olyan mondatokat imígyen "alátámasztani", mint "Az emberek inkább válnak el attól, akit nem szeretnek, mint akit szeretnek", vagy, ami még hátborzongatóbb, pl. a tanulmány kezdetén leszögezik, hogy "Komplex világban élünk", és mögötte hivatkozásul ott egy hivatkozás, pl. Stiegler, 1998. Mer' ő kimutatta eztet.

/Ha már publikációk, akkor érdemes megemlíteni az "absztrakt" kifejezést, ami kivonatot, összefoglalást jelent, de valahogy mindenki lusta angolból lefordítani./

Előszeretettel használják töltelékjelzőként és határozóként a pszichológia ágaira való utalásokat: "szociálpszichológiailag ez azonban már problematikusabb tesztelhetőséget tesz lehetővé", stb.

Az akadémiai pszichológia mániákus támaszkodása a statisztikára: lépten-nyomon "szignifikáns korrelációkat", a tudomány általános fejletlensége miatt "mechanizmusokat" emlegetnek, többszörös, értelmetlen beágyazásokban, mint pl.: "azok a kognitív-viselkedéses folyamatokat megalapozó adaptív mechanizmusok károsodnak, amelyeknek alapvető szerepe lenne az emocionális kontrollfunkciók feedback-generált leszabályozásában".

Különösen utálom a hallgatók körében az első év alatt szinte tövig elterjedő kifejezést (amelynek első felbukkanását olyan szívesen kinyomoznám. Ki ejtette ki a száján ezt a szót először?!), hogy "bejósol". Mármint hová be, ugye, kérdem én...

Pl. "Stein és Huberwink 2003 kimutatta, hogy a kondicionált cukorkakövetési nézéspreferencia feltételben (de nem a túldeterminált karikatapintásos feltételben) elért pontszám szignifikánsan és konzisztensen bejósolja az életben elért sikerességet, a boldogságot, a fizetés mértékét, a szerelemben elért sikert, a pszichoszociális jóllétet, és, ellentétben Grosstein 2001 eredményeivel, a postán való sorbanállás során mérhető vérnyomás logaritmusát, valamint a paplan hosszpreferenciáját, de csak ha az összes egyéb kognitív, érzelmi és viselkedéses faktort szigorúan kontrolláljuk (Stone és Wermbaum 2002)."

 

Lehet, hogy folyt. köv, de addig is nyugodtan szóljon, írjon hozzá bárki, aki... khm... kompetens. Vagy csak akar.

223 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 06:57:57

Így jártunk. Az egyesült államok gazdasági és szellemi hegemóniája az élet minden területén érződik.
Szerencsére nem gyakran beszélek orvosokkal elmélyülten, de amikor ezt legutóbb tettem, még a latin volt a tolvajnyelvük. Nemrégen viszont egy jónevű belgyógyásszal voltam kénytelen dumálni apám panaszairól, és a pali a különböző referenciaértékeknél kizárólag amerikai társaságok ajánlásaira hivatkozott, és rengeteg három betűs rövidítést használt, angol fonetikával. Végén már örültem, hogy olyanokat nem mondott, hogy Bravo-Charley-Oscar.

2011.01.05. 07:16:57

Gyönyörű, ha az utólsó bekezdésben írtakat magam is meg nem csináltam volna a gyerekeimmel, akkor aligha jöttem volna rá, hogy miről szól a történet, megjegyzem az élet nem igazolta a kísérletet)

Én levélként végeztem, és az pszichológiához (a jozhoz, és devizatechnikához stb ) első félévben csináltam egy szótárt az ilyen kifejezésekből, ezt bevágtam, és mehetetem vizsgára.

(a kötelező irodalmat nem kellett tanulnom, mert ami kötelező és ajánlot volt, azokat többnyire már fősikola előtt olvastam, hisz érdekelt, ezért mentem oda)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.01.05. 08:13:04

ez most nekem nagyon, de nagyon unalmas volt...
nem lájkolom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 08:14:24

megjegyzem, a pszichológia érdekes izé abból a szempontból, hogy van egy elég kőkeményen természettudományos része (ami elsősorban neurobiológia), meg van a sarlatánság fogalmát kimerítő szelete is, mint például a pszichoanalízis.

viszont egyik legkedvesebb tanárom épp egy pszichológus volt, a Soproni Egyetemen, Molnár József, tartsa meg a Buddha a pinabubus attitűdjét, eszemaszemit:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 08:16:22

@purga: ez a tudat alatti folyamat szintjén - mint azt a VKSDKPE, azaz a vészmadár-féle kognitív self-destruktík kompenzációs peremelmélet is alátámasztja - azt jelenti, hogy valójában a bengáli tigrisek halálát kívánod. Kivétel nélkül mindegyikét.

Remélem, most jobb...

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 08:18:21

@vészmadár (pica pica):

Mondjuk a neurobio az inkább a pszichiáterre tartozik...

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 08:22:26

@vészmadár (pica pica):
Viszont a pszichológusok ívben szarnak reá.:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 08:23:52

@El Topo (Sgt. Elias): jójó, de ha kell egy kis válium, kivel íratja fel a pszichológus?:) a pszichiáterrel, nem?:)

Travis Paymon · http://szervezdmeg.eu 2011.01.05. 08:23:58

Amikor írtam a szakdolgozatomat, az első változatban be kell vallanom hanyagoltam a már-már modorosan sok latin, angol és mindenféle idegen szavakat. Akkor közölték velem, hogy nem vagyok eléggé tudományos. Módosítottam a dolgokat, utána meg azon nyavalyogtak, hogy túl sok az idegen szó, a munka túl száraz és túl tudományos. Oh, mondom...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 08:26:03

ad 1. Professor Pizkának az jut eszébe (mint mindenről) hogy ilyet már ő is írt a ráérünkön, csak jogi változatban. A kollegák az anamnézist itten vehetik fel, majd felállíthatják maguknak (vagy partnerüknek) a diagnózist:

raerunk.blog.hu/2010/08/18/univerzalis_jogi_mu

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 08:27:58

@Travis Paymon: én szarból írtam az első szakdolimat, mondhatni, a téma maga is szar volt:) mégis, a leggyakoribb bírálat az volt hogy "rendkívül olvasmányos"

hehe

Travis Paymon · http://szervezdmeg.eu 2011.01.05. 08:38:13

@vészmadár (pica pica): ezt én nem mondhatom el, de jó értelemben. Az opponensemmel még akkoriban egy hétfői napon összefutva váltottam pár szót, hogy hol tart az ellenőrzés, mégis mire számíthatok. Ijedt tekintettel nézett rám, miért kellene olvasnia, mi is a határidő? Öhm, holnap után, uram. Oh, értem. Végül el sem olvasta, adott rá egy-két hibapontot, hogy azért mégis, meg a látszat meglegyen és ennyi. Államvizsgán kérdezett egy annyira általánosat, ami felért egy kínosnak ígérkező párbeszéd első mondatával, ami az időjárásra vonatkozik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 08:38:22

a latinkodás amúgy általános.

a kedvenc mondatom (élőszóban hangzott el!, 20 évesek között): "A pylus magyarica egy diszjunkt lokalizálható endemikus posztglaciális reliktum-species."

Ami egyébként csak annyi, hogy a magyar vadkörte egy szétszórtan megtalálható (azaz: nem állományalkotó), bennszülött jégkorszaki maradványfaj.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 08:46:41

az amerikaiaknak a Chicago meg a Harvard style referencingen kívül sokkal idegesítőbb tulajdonsága az eufemizáló gügyögés, ami nem annyira a pszichológia, hanem a marketing sajátja. Az italt nem issza az ember, hanem élvezi. A használt autó az nem "used" vagy "second hand" hanem természetesen "pre-owned". Egy rendes marketinges egy zaporozsecből is homoerotikus történetet ír.

Mitya Ivanov 2011.01.05. 08:47:54

Az írás szerintem rokonítható a modoros társadalomtudóssal, aki kb így ír:

A kulturálisan deprivált rétegek gyakorisága a rendszerváltás óta emelkedő gyakoriságot mutat. A gyakoriság-sűrűség a kisebb települések felé dilatál, míg az iskolázottak körében szignifikánsan ritkább a jelenség előfordulása.

Mitya Ivanov 2011.01.05. 08:49:19

@vészmadár (pica pica): tovább egyenlő: van pár vadkörtefa, ami túlélte a felmelegedést, és most sunnyogva megbújik a többi fa között.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 08:54:18

@Mitya Ivanov: igen, azzal kiegésztve (ld. bennszülött), hogy közben viszont mindenhol máshol kihalt.

hehe

Hurri Kán 2011.01.05. 09:04:13

Ezek nagyon fontos információk amiket az ilyen pszhihomókusi tanulményokból meg lehet tudni. A fele se tréfa.
De azt mondja már meg nekem valaki hogy otthon miért döglenek a nyulak?

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 09:12:57

@gyvy: Bármelyik pszichológushoz fordulsz, lesz rá nagyon hihető elmélete, hogy miért döglenek a nyulaid. Meg fogják ígérni neked, hogy ha szépen, rendszeresen eljársz az üléseikre, akkor meg fog szűnni a problémád. Elkezdesz járni, a harmadik üléstől kezdve a nyulak fokozott tempóban fognak dögleni, de a jó doki megnyugtat, hogy ez természetes, mert a dolgok rosszabbodnak, mielőtt jobbra fordulnának. És persze előírja, hogy látogasd ezentúl a hétvégi foglalkozásait is. 24-36 hónap elteltével az utolsó nyulad is beadja a kulcsot, de ezen nem fogod izgatni magad, mert már nem is lenne hol tartanod őket, mivel eladtad a lakásodat, a kertedet és minden mást is. A doki viszont vet a feleségének egy új BMV X-ast, fullextrával.

blur7 2011.01.05. 09:14:42

@Professor Pizka:
A rádióban képesek végigmondani a sporthíreket a gól kifejezés elhangzása nélkül. A sportoló "eredményes" volt, esetleg a "hálóba talált". De hogy esett-e gól, az titok marad.
A "second hand" helyett még jöhetne a "vintage" (a ruháknál már így csinálják).

Hurri Kán 2011.01.05. 09:18:22

@El Topo (Sgt. Elias):
Annyi időm nekem nincsen. Most kell megoldás.

Egyébként pszihomókusokat egy módon lehet rendkívül hamar sarokba szorítani, ha elkezdesz permanensen hülyeségeket visszakérdezni.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 09:24:34

@gyvy:

Ja, hát az instant megoldás, az a kötél, kampó kissámli aranyháromszögben rejtőzik.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 09:29:29

@gyvy: inkább vágd el a torkukat és csináld meg paprikásan őket

Hurri Kán 2011.01.05. 09:30:42

@Professor Pizka:
Ezt még egyetlen pszihomókus se mondta :DDD

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 09:35:51

@gyvy:

Pedig ez legalább egy használható tanács.

Hurri Kán 2011.01.05. 09:37:06

@El Topo (Sgt. Elias):
Odáig magam is eljutok pszihomókus nélkül is.

Arra lennék kíváncsi hogy brit tudósok mit javasolnának.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 09:47:22

@gyvy:
Azok semmit. Német, amerikai és osztrák tudósok javasolnak Hellinger féle családfelállítást, Aqua relase szeánszokat, illetve előző-élet regressziót hipnózisban, Szeitz Kriszta gitárzenéjével, ami önmagában is nagyon durva.

noirp 2011.01.05. 10:36:09

Most mit mondjak, a nyelvezet alapján az volt az érzésem, hogy az akadémián nemsoká _fúzionál_ a pszichológiai és a (ha van ilyen) vezetés-szervezéstudományi osztály...annyira hasonlóak.

Nem tudtam, sírjak-e vagy röhögjek.

@El Topo (Sgt. Elias): felkészül a konyhakés és az altató

@vészmadár (pica pica): a picológusok egy része (érzésem szerint) olyan messze van a terészettudományos alapoktól(neurobiológiától, neurokémiától, gyógyszertantól), mint Makó Fokvárostól. Szép az, hogy ezt meg is tudják ideologizálni. Inkább a mandalaterápia felé orientálódnak.
A páciens egy mandala közepén állva fogja felkötni magát.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 10:44:24

@noirp:

A konyhakéssel sok kosz van, az altató meg kurva macerás, és megvan rá az esély, hogy ha a delikvens elbassza a lépést, akkor nem halott lesz, hanem csak félnótás.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 10:47:01

@noirp:

Egyébként az a helyzet, hogy neurobiológiával gyorsan, sokat keresni nagyon nehéz.
Viszont manadalaterápiával olyat lehet szakítani, hogy nem is hinnéd!
Részletezzem?

Hurri Kán 2011.01.05. 10:49:41

@El Topo (Sgt. Elias):
Sokan már most is félnótások, tehát ez a dolog mit sem változna.

medvedr 2011.01.05. 10:54:36

A hivatkozások szerintem minden tudományos cikkben/dolgozatban a kelesztés egy módszere. Az örök klasszikus ebben Dr. Ezésez Géza karrierje. Hörcsög mellékvesekérgében A vegyületből B vegyület keletkezik. (Hörcsög- Brehm állatok világa II kötet, mellékvese Prof. Fehér Háziállatok anatómiája, Kéreg Földtani jegyzet, Akadémiai kiadó 1989). Ez még csak a cím. És így tovább.
Nagy lehetőség még a kulcsszavak megadása és a 4 oldalas irodalom jegyzék. Az anyag és módszer leírásában kitérni a molaritásra, eredményeknél a statisztikai programok változatainak áttekintése stb. Azzal szoktam szívatni az áltudományos elméket hogy mindig megkérem a rövidítések megmagyarázására. 3. után láthatóan ideges lesz.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.01.05. 10:54:51

Bevallom, volt úgy, hogy ajánlották, hogy menjek pszi használó szakemberhez, hogy tisztába legyek magammal és a házasságommal. De nem szívesen fizetnék olyanért amitől valószínűleg nem kapnék semmit.

noirp 2011.01.05. 11:21:29

@medvedr: :DD
Ezésez Géza a Zisten!

Rövidítések: ezt így kell csinálni :)

Ernoke 2011.01.05. 11:22:51

@Judea: pedig egy jó pszichológus (hangsúlyos a _jó_) komoly segítséget nyújthat kb. bárkinek. csak sokan gyávák meglépni ezt (én is sajnos), mert olyan lerakódott trágyával szembesülhet az ember sajátmagában egy 8-10 alkalmas kezelés során, amiket legszívesebben eltemetne jó mélyre örökre, hogy ne kelljen szembenéznie a saját fogyatékaival.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 11:24:18

Ilyen még az igazságügyi orvosszakértői vélemény amely a Randomizer Corporation speciális termékével készül. Ebbe a következő paraméterek vannak táplálva:

1. az orvos jól csinálta. A láncfűrész alkalmazása érzéstelenítés nélkül, hallócsont vizsgálatra, fél liter Matróz szeszesital elfogyasztása után, a másik kézzel péniszt lóbálva, az elfogadott orvosi protokoll része.
2. Tetszőleges 100 darabos mintát véve, 98% százalék fölötti valószínűséggel legalább 70 latin szót alkalmazni kell. A rendelő ajtajában megbotló asszisztens officino-portalis collapsust szenved el, amelyet risus (röhögés) kísér. Mint symptoma.
3. A rendőr keze/gumibotja lágyzselatin alapanyagú, fracturat okozni nem képes.
4. Ha a rendőrök fogják meg, akkor az ismerősének lekevert pofon az alkalmas lehetett volna súlyosabb sérülés okozására. Ha az ismerős jelenti fel, akkor jelentéktelen felületi zúzódások, laesio-k tapasztalhatók.
5.60.000.- Ft. alatt budipapírt vesz az állam, nem szakvéleményt.
6. a szakértő autójában (opel astra) egy Pielstick mintájú óceánjáró-motor van, legalábbis fogyasztása alapján
7. a szakértő órabérben internetezik

noirp 2011.01.05. 11:24:58

@medvedr: :DD
Ezésez Géza a Zisten!

Rövidítések: ezt így kell csinálni :)

noirp 2011.01.05. 11:25:34

a szervernek furulyát a hátába!

noirp 2011.01.05. 11:28:13

@Ernoke: kérdés, kinek mi a jó?
ismerek egy pszichológóst, akinek csak a másoddiplomája az-eredetileg mérnök. na, vele megértettem magam. de mi a garancia rá, hogy minden páciense hozzám hasonló, he?

Ernoke 2011.01.05. 11:30:38

@noirp: nincs rá garancia, ezért szokták normális helyeken az első ülést ingyen vállalni, h kiderüljön, mennyire tud együttműködni a két ember.

ibafaipap 2011.01.05. 11:31:58

@Travis Paymon: Nincs benne önálló gondolat-kevés a hivatkozás. Ja, ismerős.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 11:39:23

@noirp:

Naszóval az úgy megy, hogy van egy ismerősöm, aki már majdnem pszichiáter. Valami egy vizsgája hiányzik, nem tudom, lehet hogy már az is megvan, minden esetre orvos.
És hát ilyen kézen közön át eljutnak hozzá a tyúkok, akiknek persze van valami lelki nyavalyájuk, vagy nincs, de ez részletkérdés.
Általában álomfejtéssel kezdenek, meg előző-élet regresszióval, óránként 7500-ért. Ez megy minden hétköznap. A kasza hét végén suhint igazán nagyot, amikor a jó doktor Hellinger féle családfelállítást tart. Erre elmennek mondjuk húszan, fejenként egy húszasért. Ebből lejön a rezsi, mert mondjuk termet kell bérelni, meg sok papírzsepi a Metro áruházból.
Aztán hétfő délutánonként a doki beül a gyógyvízbe a Dagályon, és Aqua Relase foglalkozást tart a punettiknek, mert a meleg vízben lehet igazán jól feloldani a magzati korban szerzett sérüléseket.

Danis 2011.01.05. 11:49:31

@B.B. Hát apám, ha te a negatív visszacsatolást rossz visszacsatolásnak fordítanág, akkor nem kéne ötödévesnek lenned. Amúgy ez nem csak a pszichóban van így, hanem minden más tudományos cikknél... (Egy ötödéves)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 11:51:09

@Ernoke: basszameg, olyan mér nincs akkor, hogy első órán felmérjük, együtt tudok-e dolgozni a gyerekkel, akivel nem, azt nem tanítom? hát mi a faszra kapja a diplomáját, ha csak annak tud segíteni, akivel egy hullámhosszon van? Mintha a kurva csak a neki szimpatikus és jóképű kuncsaftot szopná le... nevetséges.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 11:52:59

@Danis: arról nem is beszélve, hogy nem nevezzük visszacsatolásnak, ha feedbacknek is lehet:)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 11:53:43

@Professor Pizka:

Azt még nem hallottam, de az tény, hogy öt évvel ezelőtt, mikor elkezdte, a cipője mellett járt, olyan sóher volt.
Most meg kint lakik Nagykovácsiban, eltart három gyereket, meg egy asszonyt, mégpedig jó kedvvel, bőséggel. Inkluzive két batár.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 11:55:37

@Danis: dőljön hátra, lazuljon el és próbálja felidézni a cikk appercepciója során experimentált emóciókat :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 11:56:15

@vészmadár (pica pica): nem, az egy másik sarlatánság. A pi-víz, az nem holmi oxigénmolekulákkal operál, hanem pi-részecskékkel ill. energiával.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 11:59:51

@vészmadár (pica pica):

Látom olvastad tegnap a médialord tündöklését.:D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 11:59:51

@Professor Pizka: ANTSZ-es haver vizsgálata alapján a pi-részecske megdöbbentően hasonlít a zöldalgára és az escherichia coli-ra.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 12:00:54

@El Topo (Sgt. Elias): médialord? nem olvastam semmi ilyesmit, de épp tegnap nyomtak a kezembe az utcán ilyen szórólapot.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 12:02:28

Viszont most, hogy mondjátok a vizet, eszembe jutott, hogy az ex-feleségem minden héten felautózik a Pilisbe valami forráshoz, vízért. Ezt issza, meg talán abban is fürdik. Mondjuk legalább ingyen van, ha a benzint nem számítjuk.

Avarga 2011.01.05. 12:04:26

Pedig még vannak bőven ilyen kifejezések, én másodévre járok
specifitás
validitás
operacionalizálás (ezt az egyik csoporttársam fél órás kiselőadás közben legalább 30-35ször használta, idáig számoltuk)
heritablitás
vizuális, auditív, taktilis ingerek
aztán ott az új ága a dolog, az evolúciós pszichológia, az egész tárháza az ilyen szép angol szavaknak
imprinting
reciprocitás
altruista
rengeteg féle szelekció (szexuális, inter és intra szexuális, cosportszelekció, stb)
adaptáció

Alapvetően rengeteg igazság van a pszichológiában, de aztán van benne néhány hihetetlenül nagy baromság is előfordul benne... de a szép, hogy gyakorlatilag semmit nem lehet ellenőrizni, csak nagyon sok meló árán (mondjuk kitalálok itt egy kísérletet az asztalnál, le is játszom a fejemben, aztán leírom kb 120 oldalban, aztán ha valaki nem tudja reprodukálni (!), akkor ráfogom a körülményekre)

noirp 2011.01.05. 12:13:16

@vészmadár (pica pica): Milyen fura véletlenek vannak :D

noirp 2011.01.05. 12:15:46

@El Topo (Sgt. Elias): azt a kuu...Miből maradtam ki?!
Az előző-élet regressziónak milyen a korrelációs együtthatója, tessen mondani?

nagy biznic :I

noirp 2011.01.05. 12:16:53

@El Topo (Sgt. Elias): A legközelebbi Jarre-koncertet is ő szervezi? :D

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.01.05. 12:20:36

+a pszichológia populistább vulgárirányzata, ld Müller Kedvencem Péter, sűrű idézetek Aronson Társas lény-éből és Bruno Bettelheim segítségével megfejtett mesék, pld, hogy Csipkerózsika valójában menstruált és Pirosát a farkas abbúzálta.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 12:22:15

@noirp: van valami kihívóan természettudományos beállítódásra utaló kifejezés az arcomban sztem, ami miatt minden mágnesesvércukorszintcsökkentő-karkötős sámánageci meg akar téríteni:)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.01.05. 12:22:25

@Mitya Ivanov:
"A kulturálisan deprivált rétegek gyakorisága a rendszerváltás óta emelkedő gyakoriságot mutat. A gyakoriság-sűrűség a kisebb települések felé dilatál, míg az iskolázottak körében szignifikánsan ritkább a jelenség előfordulása. "
Baszki, ez volt a legjobb! Most is röhögök.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 12:23:40

@Szocio Pata (kikvogymukblog): sokaszor idézem, tudom, unalmas, de már megint Umberto Eco és a Faucault-inga: "A pénisz pedig egy fallikus szimbólum!"

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 12:24:26

@noirp:

Mondom, hogy nagy biznic.
Egyébként ilyen családállítási témán voltam én is, kíváncsiságból.:)
Hát az valami frenetikus!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 12:30:35

@vészmadár (pica pica):

Ojjé, múltkor üldögéltem a Szecskában, és egy nni elkezte mesélni, milyen áldásos hatásai vannak a tiszta gyapjú ágyneműnek, valami mágneses biszbasszal kombinálva. És ő már be is vásárolt az egész család részére ezekből, szolid két és fél millió forintért. Aztán valahogy szóba jött, hogy azért egyedül jár a fürdőbe, mert mindenki más olyan beteg, hogy nem bír eljönni otthonról.
Szóval jó befektetés.

Zorita 2011.01.05. 12:50:56

@Szocio Pata (kikvogymukblog): "Csipkerózsika valójában menstruált és Pirosát a farkas abbúzálta"
micsoda frajdi elszólás :)))

2011.01.05. 12:51:16

@Professor Pizka: az orvosi szakvéleményen csak a jogászok tudnak röhögni, gondolom az orvosok ezzel fordítva vannak.

Nekem első hallgásra gondolkoznom kellett, hogy mit jelent az űrgödös árnyékszék - pedig az magyarul van.

noirp 2011.01.05. 12:52:17

@El Topo (Sgt. Elias): mesélsz? Ki állított föl mit és kinek?

noirp 2011.01.05. 12:53:00

@Frengi: űrgödrös: gondolom féregjáratba torkollik, dolgod végeztével hipertérugrás következik :)

Zorita 2011.01.05. 12:55:18

pedig olyan jó kis tudomány lehetett volna ez a pszichológia, és ez is hogy elkorcsosult. régen jobb volt :)

Ernoke 2011.01.05. 12:55:40

@vészmadár (pica pica): mert ha a kuncsaft nem akar segíteni magán, a pszichológus sem tud. nem lehet olyan embert szembesíteni a saját elfojtott gyermeteg sérelmeivel, önáltatásával, ocsmány gyűlölködésével, aki ebben nem partner. (direkt olyan dolgokat mondtam, amik mindenkiben megvannak.)

@El Topo (Sgt. Elias): jól csinálja a csávó, gazdag picsák hülyeségéből élni nekem kifejezetten szimpatikus. csak azt sajnálom, h a normális pszichológiát is lehúzzák az ilyenek, aztán mindenki azt hiszi, h a pszichológus kézzel karmát fejt és előző életekben vájkál.

noirp 2011.01.05. 12:56:05

@vészmadár (pica pica): Nincs itt hullámhosszválogatás. A páciens bejött? fizet? no akkor nincs próbaülés. Eszi, nem eszi, nem kap mást (vagy mehet az ideggondozóba is).
[tisztelet a kivételnek]

noirp 2011.01.05. 12:57:54

@Ernoke: igen, ezt hívják úgy, hogy sarlatánság. Ha a józanabb pszichológusok nem fognak össze és nem lökik ki a kézi karmahorgoló kartársakat maguk közül, akkor lelkük rajta.

2011.01.05. 13:02:09

@Szocio Pata (kikvogymukblog): A társas lény alapmű, még gimibe jártam amikor olvastam (én azt is levélként végeztem, nem voltam egy ifjú zseni).

Egyébbként a nagyok tudnak írni, és az első kiadásokat még jól is fordították.

Mivel a legtöbb humán szakon kötelező pszichológia van, így mindenki használja az szakkifejezéseket, ma már mindenki játszmázik, és aki mondja azt sem tudja ki az az Erick Berne.

Az ovodai jellemzsében is minimum ott a motiváció, a kognitiv, meg a pszichomotoros mit tudom én mi kifejezések.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 13:02:30

@Ernoke:
Azért ezek nem mind gazdag picsák ám. Nagyon komoly arcok is vannak a paciensei közt, akiknek ez az utolsó szalmaszál. Ne legyél felszínes, Ernőke, mert tudod, hogy azt nem szeretem!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 13:05:53

@noirp:

Hát ez a családállítás úgy van, hogy feltételeznek valami morfogenetikus mezőt, ami azt csinálja, hogy akit kinevezel a csoportból apádnak, anyádnak, testvérednek, valami, akkor az úgy is fog viselkedni, mint akit megszemélyesít.
É akkor lehet oldani-kötni a konfliktusokat, és ha megkéred a halott nagymamádat megszemélyesítő játékost, hogy bocsásson meg, akkor a halott nagymamád is megbocsát.
Hát így.
Patakokban folyik a könny, taknyuk nyáluk egybefolyik. Komolyan.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 13:15:40

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ráadásul logikailag teljesen kifordított a mondat:"...míg az iskolázottak körében szignifikánsan ritkább a jelenség előfordulása."

valójában minden épeszű ember tudja, hogy nem az iskolázottak között kevesebb a szegény, hanem fordítva, a szegényebbek között több az iskolázatlan.

noirp 2011.01.05. 13:24:52

még most ez jutott eszembe a sületlen tudományos(?) rizsáról, ni:
www.kfki.hu/chemonet/hun/teazo/sokal/panop.html

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 13:28:12

@Ernoke: de ez akkor sem kifogás. Én nem mondhatom, hogy "De hát nem tanulhatom meg a gyerek helyett, ha ő ebben nem partner, akkor lehetetlen bármire megtanítani.". Pedig ez is kurvára igaz. Erre az a (nagyjából jogos) válasz, hogy partnerré kell tenni.

Pszichoék meg feltehetik a kezüket, hogy "Bocs, nem partner!"

Ernoke 2011.01.05. 14:00:49

@vészmadár (pica pica): csakhogy más, ha mondjuk a földkéreg szerkezetét akarod megismertetni a gyerekkel, és más, ha azt akarod, h valaki rájöjjön, h egy lusta, hárító, érzelmileg éretlen kis gyökér...

@El Topo (Sgt. Elias): akkor pontosítok: a gazdag picsák megérdemlik, a többi nem. így jó?:)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 14:02:37

@Ernoke: Hát nem egészen. A sarlatánság mindig elítélendő.

Ernoke 2011.01.05. 14:19:58

@El Topo (Sgt. Elias): a sarlatánság elítélendő, de másképp kezelem azt, akinek lenne/lett volna lehetősége megfelelő információ beszerzésére arról, mi a hülyeség és mi nem, mint akinek nincs.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 14:30:51

@Ernoke:

Ide vigyázz, nyuszika! Olyan csajok járnak hozzá, hogy elrémülnél. Egyszer találkoztam egy lánnyal, aki 20 éves volt, de körülbelül 10-nek tűnt. Úgy kezdődött az élete, hogy az anyja megszülte a madridi repülőtér vécéjében és otthagyta. Faszom tudja, hogy került szegény haza a nagymamájához, aki viszont hamarosan meghalt, és így tovább, és így tovább...
Mikor megismertem a nőcit, éppen túl volt a harmadik öngyilkossági kísérleten, és ha megvolt negyven kiló, hát sokat mondok. Napi 24 órából húszat sírással töltött.
Summa summarum: aki ilyen állapotban van, azt bármibe bele lehet ugratni.

Ernoke 2011.01.05. 14:44:41

@El Topo (Sgt. Elias): ejjmár, pontosan tudod, hogyan gondoltam, amit írtam, csak kötözködsz.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 15:22:55

@El Topo (Sgt. Elias): Mindig elítélendő, de valahogy van különbség a demencia felé süllyedő nénikből rossz minőségű gyapjútakarókkal, busztúrákon, falanszter-módszereket alkalmazva kihúzó senkiháziak, meg a hollywoodi (vagy magukat annak képzelő) nőknek, saját húgyukat áruló bohó életművészek között. Az előbbiről jóérzésű ember a balta után nyúl, a másikat meg mosolyogva olvassa, mint pl azt, hogy Tuskó Hopkins hogyan lopott tankot, vagy Piszkos Fred cirkálót.

noirp 2011.01.05. 15:36:17

@Professor Pizka: hát fene tudja, hülyeséggel kufárkodni sztem nem comme il faut. Akár "szegény kisnyugdíjas" (ehehe!) akár szőke újgazdagné az alany.
Lehet h rossz beidegződés, de én mindkét esetnél a balta felé tájékozódom...

noirp 2011.01.05. 15:38:11

@El Topo (Sgt. Elias): cszmeg...egy tisztességes orvos (orvost mondtam) nem került a közelébe húsz év alatt? Az a kiscsaj beteg, nagyon. (Nem leszólásképpen mondom, hanem a szó eredeti értelmében)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 15:47:55

@noirp:
Hát ennyire nem smerem, hogy mi volt a húsz év alatt. Amit tudtam, kábé leírtam.

noirp 2011.01.05. 15:53:00

@El Topo (Sgt. Elias): nem is azért írtam, h szemedre lobbantsam, miért nem _te_ cipelted orvoshoz.
A döbbenet szólt belőlem.

medvedr 2011.01.05. 15:55:16

@Avarga: A körülményekre fogni primitív dolog. A megismétlővel közösen pályáztok további vizsgálatokért, a TUDOMÁNY érdekében. (Látszik, hogy még csak másodéves vagy.) Ha a megismétlő, mondjuk a Sri Lanka gyógyszerellenőrző hatósága, az még jobb mert ez esetben ENSZ pályázat, illetve EMEA is játszik.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.05. 15:59:53

@noirp:
Amikor találkoztam vele, én sem voltam éppen a legjobb passzban, szegénynek még pont én hiányoztam.:D

medvedr 2011.01.05. 16:03:22

@noirp: Ugye? Ami a legcsodálatosabb, hogy teljesen rendszerfüggetlen, pedig első olvasásakor (egyetemista kormoban), még azt hittem, hogy a létező szocializmus tudományos életét karikírozza. Ma már tudom, hogy nem paródia. Ez egy biblikus önsegítő kézikönyv minden időkre, enciklopedia nostra ha mondom.:)

noirp 2011.01.05. 16:13:48

@medvedr: Nekem a témaválasztás-fejezet a kedvencem (talán mert velem is egy az egyben megtörtént :D). Akárhányszor olvasom újra, sírva röhögök rajta. Sikerült egyszer a buszon is beégetnem magam vele. :):)
Irodalmazás terén talán van változás: már nem cetlik torlódnak a fiókban, hanem "majd elolvasom" felkiáltással mentett pdf-ek a gépen szanaszét (pont akkor találtad, mikor egész mást kerestél)
Amúgy nem sok minden változott...Géza örök!

2011.01.05. 16:21:04

@Professor Pizka: Ezek a buszos túrák itt is mennek, pedig állandó műsorszám a tévében az elrettentő példák bemutatása.

Kaffefarht a neve, buszra ületetnek egy csomó nyugdíjast, elmennek velük Cseh-be, ott kapnak egy panierteschintzelt, meg kávét és rájuk sózzák ugyan azt a gyapju takarót, vagy bár mit, amit otthon is szoktak, és fizeti a kis 800€-os nyugdíjából részletre a 2000€-os masszírzó gépet.

Tehát a német nyudíjasnak sincs több esze, mint a magyarnak.

lárvalányhaj 2011.01.05. 16:24:10

@vészmadár (pica pica): @Ernoke:

Sok problémát meg lehetne úgy oldani, hogyha az emberek őszintén szembenéznének a problémáikkal, de ennek a mai világ nem igazán kedvez. A legtöbb embernek egyszerűen nincs őszinte kapcsolata a többi emberrel, ezért ha valamit elbasz, azt senki sem fogja neki megmondani, hanem csak "Pistike, neked nincs is kockafejed"-típusú hazugságokkal traktálják majd. Azért, mert az igazságot megmondani konfrontálódással jár, azt meg senki sem akar.
Egyébként az igazsággal való szembesítés sem segít sokszor, pont azért, mert az emberek nincsenek hozzászokva az őszinteséghez, az érdemi visszajelzésekhez és kritikához. Az illető elkezdi hevesen tagadni magát a problémát is, levezetve, hogy ő bizony egyáltalán nem felelős a kialakult helyzetért, mindenki más viszont igen. Mégis mit lehet mondani egy olyan 40 éves embernek, akinek szent meggyőződése, hogy minden problémájáért a szülei felelősek, akik nem szerették eléggé? A rosszabb eset az, ha az illető elkezd ordítani veled, hozzád vág 1-2 tárgyat, és soha többé nem áll veled szóba.
Sajnos az ismerőseim között is nem egy ilyen ember van, és rossz látni, ahogyan egyre nagyobbakat hazudnak önmaguknak, egyre durvább dolgokba sodorják bele magukat, és nem tudnak belőle kiszállni. Nem tudom, hogy mi vethet véget egy ilyen ámokfutásnak, talán csak egy súlyos betegség, vagy a halál.
Ekkora léthazugságok legombolyításához a pszichológus/-áter önmagában kevés.

Ott van például a pécsi egyetemi ámokfutó esete. Hogy lehet az, hogy ez az ember korábban semmilyen szűrőn nem akadt fönn, csak akkor, amikor az agybaja miatt meghalt pár ember? Nyilván nála is az volt, hogy már eleve volt valami kattanása, és a fent leírt módon ő is belegabalyodott a saját léthazugságaiba, egyre nagyobb baromságokat csinált, aztán a lavina addig nőtt, amíg maga alá temetett rajta kívül még néhány másik embert is.
Olvastam valahol az indexen, hogy a lövöldöző már korábban érezte, h eléggé utálja őt a többi ember, és az egyik barátja azt nyilatkozta, hogy ő megpróbálta megmagyarázni a srácnak, hogy rosszul látja a helyzetet. Igen, jól látjátok, nem azt mondta neki, hogy "Nos, igen, tényleg utálnak, de ezen biztosan lehet változtatni, nézzük meg, hogy mit tehetnél ez ellen", hanem kiszúrta a szemét egy kegyes hazugsággal.

2011.01.05. 16:36:02

@lárvalányhaj: az embernek el kell tudni fogadni hogy sokan utálják, nem kell arra törrekedni, hogy mindenki szeresse, még arra sem, hogy sokan.

De kell hogy legyen egy referencia csoport, e nélkül nem megy.

medvedr 2011.01.05. 16:44:08

@noirp: Igaz! A külső kutatási munka terminus technikus sem él már , de a tudományos fokozattal való összefüggése örökérvényű. Tudom mert én megyek a Művek oldaláról játszani a kis aranyhörcsögökkel

lárvalányhaj 2011.01.05. 16:44:28

És hogy legyen egy ontopik megjegyzésem is:

Minél több az idegen szó, minél kevesebben értik a szövegedet, annál tudományosabbnak tűnik a cikked, és annál inkább az lesz a reputációd, hogy igazi cutting edge arc vagy.
Sokszor van egy belső elvárás is, hogy márpedig le kell hivatkozni a mértékadó szerzőket is (vagy amit Magyarországon annak tartanak -- nem feltétlenül ugyanaz!), azért, hogy a cikk az adott szekértábor folyóiratában megjelenhessen.

Irodalomtörténészeknél van egy másik véglet (bár az inkább régebbi, 20-30 évvel ezelőtti cikkeknél jellemző), amikor egy költőről vagy íróról írott tanulmány ürügyén a tanulmány szerzője produkál egy dagályos ömlengést, mindenféle költőinek szánt fordulatokkal felturbózva, amiben kb. a szerző munkásságával kapcsolatos érzéseit és gondolatait foglalja össze. Konkrétum nulla, érdemi információ nulla, plusz az ötvenoldalas tanulmány tartalma összefoglalható 10 sorban. Ha csak 1-2 ilyen csúszna be, azt megérteném, de már láttam olyan tanulmánykötetet, ami kizárólag ilyen cikkekből állt. Érthetetlen, hogy építhetett valaki egy egész karriert az ilyesmire...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 16:49:59

@lárvalányhaj:
A problémáknak van egy csoportja amire a társadalom válasza: vegyél valamit. Ősi ösztönt használ ki, régen szentek ereklyéit árulták most egyéb sarlatánságokat.
A többi meg: ultramodoros dolog felborult értékrendezni meg felgyorsult világozni, de attól még a jelenség létezik. Egyszerű kérdésekre nincsenek válaszok. Egy példa:
1. Helyes-e hogy 27 évesen az anyám tart el:
-Helyes, mert olyan tudást építesz be a fejedbe az egyetemen, hogy...
2. Helyes-e, hogy 27 évesen anyám tart el?
-Helytelen, mert ennyi idősen már...

Mászkál az utcán millió és egy ember, akinek fogalma sincs arról, hogy hol kellene tartania, mit kellene csinálnia éppen, hogy jól érezze magát.

lárvalányhaj 2011.01.05. 17:00:27

@Professor Pizka:

"Mászkál az utcán millió és egy ember, akinek fogalma sincs arról, hogy hol kellene tartania, mit kellene csinálnia éppen, hogy jól érezze magát."

Az a vicc, hogy az általános és a középiskola az arra való kondicionálás jegyében telik el, hogy feltétel nélkül engedelmeskedj annak a tekintélynek, akit föléd helyeztek, és eszedbe se jusson megkérdőjelezni, amit mond. Aztán kikerülsz a _nagybetűs Életbe_, és hoppá, sehol egy tekintély, aki megmondaná, hogy mihez kezdj önmagaddal.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 17:02:31

@lárvalányhaj: nekem a kedvencem egy személyesen átélt szituáció. Ismerős természettudós tdk-zik, és elhív hogy ugyan hallgassam már meg az előadását. Elmegyek. Az első sorban pöffeszkedik a téma doyen-je, egy matuzsálemi korú, rosszarcú pasas, aki negyven éve a mértékadó könyvet írta. A tdk dolgozat témája az, hogy azonos területen gyűjtött mintákat a mai eszközökkel megvizsgálva a doyen elmélete korrekcióra szorul, mert a minták X százalékában (negyedóra duma a mintavétel körülményeiről) kimuatták az XY anyagot, amelyről közismert, hogy csak Z módon kerülhetett oda. A Z módon odakerülés persze átírja a prof elméletét. Gyökerestül, ha ez jogszabály lenne, azt mondanám: hatályon kívül helyezi. Idéznek három külföldi kutatást, hogy hasonló körülmények között külföldön is előfordult, hogy az újabb módszerek kimutatták az XY anyagot, így a nemzetközi tudományos közvélemény immár tíz éve nem zárja ki a Z jelenség előfordulását, sőt több megerősített példa van rá.
Opponensi vélemény: hogy ugye a külföldi minták kora, keletkezése, kinyerési körülményei stimmelnek?
Versenyző: stimmelnek (és hosszan kémiai és fizikai paramétereket sorol)

Kérdések

A nagy öreg felszólal. Ez hülyeség, az XY anyag nincs ott.
A versenyző elmondja hogyan ellenőrizték, leveleztek a külföldi kutatóval, kalibráltatták saját költségükön újra a műszert stb. de ott van az XY anyag, nem lehet véletlen.

A prof újfent kijelenti, hogy nincs ott. Vita lezárva.
Azért nem írtam le konkrétabban, mert ha jól tudom (egy-két éve még ez volt a helyzet) az ország iskolái még mindig a régi elméletet oktatják, az ifjú TDK-s pedig már angolul publikálta az eredményeit, amelyekre nagyon pozitív választ és komoly hivatkozásokat kapott...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.05. 17:03:45

@lárvalányhaj: A tekintély a legjobb módszer arra, hogy ne kelljen a kérdésekre válaszolnod. A jó tanár válaszol. A nem jó meg nem. A többi részletkérdés.

lárvalányhaj 2011.01.05. 17:10:14

@Professor Pizka:

Csodálom az _ifjú versenyző_ bátorságát, azért, hogy egyáltalán be merte mutatni az eredményeit egy magyarországi konferencián.
A term.tud. azért jó, mert legalább kísérletileg alá lehet támasztani a cuccokat, és azt nem nagyon lehet vitatni, de tartok tőle, hogy a kísérletileg kevésbé igazolható humán diszciplínákban eléggé elásná magát az, aki szembemegy az uralkodó eszmei áramlatokkal.

Emerenz 2011.01.05. 17:11:00

Csak annyit szeretnék feltétlenül hozzátenni az elmondottakhoz, hogy a koherens előrelépés érdekében a minőségre törekvésnek garantálnia kell a fenntarthatóság eléréséhez szükséges eszközök meghatározásának módozatait, tekintettel a tervezett utak bejárásának feltérképezésére, illetve a figyelemfelkeltés proaktív megközelítéssel való tudatosításának elősegítésére.

Zorita 2011.01.05. 17:59:55

@Emerenz: ezt az explicit véleményt már csak a szubszidiaritás fontosságának jegyében is méltányolandónak tartom

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2011.01.05. 18:27:40

Váhh, ehhez volt szerencsém. Ezért nem olvastam el a szakkönyíveket, mert szótár kellett volna minden mondathoz. Megtanultam Freudot, mert azt még felfogtam, nyelvészetből Jakobsont és Szoszürrt (nem tudom, hogy kell helyesen leírni, én mindig fonetikusan írtam jegyzetben), aztán ezzel ellébecoltam. Tanulni csak az irodalmat tanultam, bár ott is van ilyen parasztvakítós tárgy, a modern/posztmodern irodalomelmélet. Pont olyan vonzó, amilyennek hangzik. A könyvben nagyjából a névelők és a kötőszók voltak magyarul.
Filozófia/hermeneutika se jobb. Heideggert, Barthes-t, Derridát ütném. Egy filozófus van, akit bírok, Epikurosz.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2011.01.05. 18:32:15

Bár volt egy remek profom (szegény már nem él), aki a 19. századi filozófiai irányzatokat magyarul, teljesen érthetően elmondta, és azt is, hogyan hatott az egész a szecesszió irodalmára. Aztán az iskolás referálások helyett jó kis vitatkozós szemináriumokat tartott. Ilyen tanárból kéne több.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.01.05. 18:38:47

@Donna Anna: volt egy matektanár a főoskolán aki körúti bugripulóverben tolta (you know, black and hooopie green) és elmesélte hogy ő annyira szeret deriválni, hogy a nejével vacsora után közösen deriválgatnak, mert az annyira szép. Ezek után abbahagytam a tanulmányokat.

peti papagáj 2011.01.05. 18:48:20

geomókus, szociomókus, neuromókus, addiktomókus, szexomókus, epimókus

Emerenz 2011.01.05. 19:56:09

@Zorita: igaz, a szubszidiaritás az integrált megközelítés szerves részét kell, hogy képezze!

tong_po 2011.01.05. 21:05:51

Gyerekek, a pszichológia az nem egy dolog, hanem kettő (attól függetlenül, hogy erősen keverednek):

Az egyik a kontinentális verzió, Freuddal és Junggal az élen, amik tulajdonképpen filzófiai irányzatok a farvizükön kialakult terápiás módszerekkel kiegészítve. Ezek alapfelismerése, hogy akinek van kihez beszélni, az kevésbé depressziós, mint akinek nincs. Metodológiájuk pedig, hogy egy szakállas fazonnak adsz egy halom dohányt, hogy ne menjen ki a szobából, amikor a szánalmas életeddel traktálod, ahogy mindenki más tenné.

A másik az angolszász variáns, ahol a tanszékeken rájöttek, hogy a pályázati kiírásokban az elnyerhető összeg erősen korrelál a "science" szó használatának relatív frekvenciájával, így aztán a matematika évezredek alatt felépített eszköztárából elsajátították az átlag és korreláció számításának tudományát (mint az említtetett), és olyan ordenáré faszságokkal kergetik az őrületbe az idegtudósokat, mint hogy megtaláltuk a spenótkedvelés agykérgi mechanizmusait.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.05. 22:29:12

A poszt két különböző dolgot parodizál: az egyik a pszichológia, a másik az akadémiai újbeszél. Ami a nagy büdös semmit angol és latin zsargonban feltálaló professzorokat illeti, ütném valamennyit, különösen a társadalomtudományokban: ha valamit nem lehet közérthetően elmagyarázni, akkor valószínűleg nem is érdemes. Példa: anno egy doktorandusz tansegg félórában összefoglalta többszáz oldalas, statisztikákkal és idézethegyekkel tarkított tanulmányát, aminek zseniális végkövetkeztetése:

A papi hivatás társadalmi presztizse felértékelődött a rendszerváltás után. (taps)

A másik a pszichológia. Na azt szerintem lehet jól is csinálni. Nekem annó kamaszkoromban, amikor lelkileg teljesen kicsináltak a suliban, tényleg sokat segített, és még élveztem is a beszélgetéseket.

csi szi 2011.01.05. 23:39:01

@Ernoke: Vannak dolgok, amik jobb helyen vannak eltemetve, mint ha kiássák őket. :)

csi szi 2011.01.05. 23:43:41

@altoid: Hát ha tényleg nincs kivel beszélgetni, akkor jó a pszichológus, de megértő beszélgetőpartnerséghez nem kell diploma. :)

lárvalányhaj 2011.01.05. 23:55:03

@altoid:

Szerintem azon is múlik, hogy mennyire vagytok kompatibilisak. Nekem volt már olyan is, akivel tök jól együtt tudtunk dolgozni, meg olyan is, aki pocsék volt, legalábbis én úgy éreztem, hogy kidobott pénz az egész.
Az egyik például folyamatosan tekergette a lábfejét, mialatt beszéltem hozzá, ami akkor nekem nagyon rosszul esett.

Presszós Laci 2011.01.06. 01:37:57

Engem egy pszichomókus rostált ki az Idegenlégióból, miután felkoncoltam egy bedrogozott gyerekkatonát.

Aki elhitte, jöhet a csoportterápiámra minden hétköznap 16-19 óráig, alkalmanként tizenötezer pénzért. Számlát nem tudok adni...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 07:23:34

@csi szi: Ha ez ilyen egyszerű lenne, nekem sem lett volna rá szükségem. A szüleim pl. nagyon jó fejek voltak mindig is, tudtam is velük beszélgetni, mégsem tudak segíteni akkoriban. Ők cipeltek el végül a pszichomókushoz, és igazuk volt.

@lárvalányhaj: neked viszont igazad van. Az illető pszichológussal nagyon jól kijöttünk, később is találkozgattunk barátilag.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.06. 08:28:54

@Professor Pizka: ennyi. És még annyit tennék hozzá: a magam tanári szemlélete szerint egyáltalán nem baj, ha ki tudod mondani azt: ezt nem tudom.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 08:29:30

@csi szi: igen, ez így van, bár azért a "megértő beszélgetőparnterek" tudnak ám veszélyesek lenni. Fiúkra az a veszély leselkedik, hogy valami szkinhed/cicanadrág-rocker/szelídbolond populációba viszik őket. A lányok meg... akinek volt már olyan csaja akinek volt legbelsőbb bizalmas barinője (öt egyszerre) az tudja mire gondolok...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 09:15:00

@Professor Pizka: Ja, meg vannak a szektak, szcientologusok, stb. akik szinten labilis lelkiallapotu fiatalokra szoktak utazni. Pont ezert jo egy pszichologus: szakember, aki meghallgatja a lelki nyavajaidat, tanacsokat ad, es ennyi. Nincsenek hatso szandekai, valoszinuleg nem fog kihasznalni, es megtartja a titkaidat. Regen talan a pap volt ilyen, de az manapsag sokaknak nem jon be.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 09:17:27

@altoid: Az pedig, hogy fizetni kell erte, bizonyos szempontbol meg jo is: igy legalabb a paciens erzi, hogy a dolog oerte van, az tortenik amit o akar es nem kell lekotelezve ereznie magat.

lárvalányhaj 2011.01.06. 11:29:00

@altoid:

Szerintem akinek szüksége lenne pszichológusra, annak azért van rá szüksége, mert az emberi kapcsolatai nem (sem) működnek úgy, mint ahogy kellene. Épp ezért a "fordulj megértő barátaidhoz" kezdetű jó tanáccsal a kedves recipiens leginkább kitörölheti a seggét.
Ha mégis akadnak ilyen barátok, akkor az, ha a problémákkal küszködő fél folyamatosan rájuk zúdítja az aktuális nyűgét, elég hamar alá fogja ásni a barátságot.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 11:39:39

@lárvalányhaj: Igy igaz, azzal a kiegeszitessel, hogy bizonyos lelki problemakkal (szorongasos neurozis, depresszio, stb.) a baratok/csalad nem igazan tudnak mit kezdeni, meg a legjobb indulattal sem. Ehhez kell a szakember, aki tudja mik ezek, es hogy mit lehet tenni ellene.

noirp 2011.01.06. 13:01:45

@altoid: Már ha a "recipiens" eljut a szakemberhez.
1) Magamaga is nehezen fogadja el, hogy beteg. Nagyon nehezen. "eh, hagyjatok má', majd ha vége lesz a vizsgaidőszaknak, nem leszek magam alatt"
2) Derüljön csak ki, h pszichológushoz jár, a környezete 2/3-a borzalommal fog rátekinteni (merthogy BOLOND). Lehet, hogy csak depressziós, de úgy fognak rá nézni sokan, mint potenciális dühöngő őrültre. Mert pszichológushoz, pláne -iáterhez jár.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 13:44:23

@noirp: 1) sajnos ez nagyon igaz. Anno en is csak szuloi noszogatasra voltam hajlando elmenni. Viszont, ha valaki mar eljut odaig, hogy "jo, ugy tunik ezt a problemat nem tudom egyedul megoldani, kerek nemi segitseget hozza" - az mar egy nagy lepest tett a gyogyulas fele.

2) Na ez pedig a harmincas evekben megragadt, gumicsizmas kozgondolkodas. Kb annyira ertelmes, mint hogy "ugyan mar minek mennel orvoshoz azzal a tudogyulladassal? A Pista ba' hazi keritesszaggatoja seperc alatt rendbehoz!"

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 14:18:07

@altoid: úri betegség, lusta betegség, jódógába nekibúsult, régen ez nem volt. Mint az köztudott...

lárvalányhaj 2011.01.06. 14:31:06

@Professor Pizka:

Nők esetében még a "mert nem baszták meg rendesen" szintagma is elhangozhat.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 14:34:08

@lárvalányhaj: van maszkulin párja is. "Jönne már valami belevaló kislány csavarna kettőt neki a bráneren, nem lenne olyan savanyú alak a Géza"

Sand Lover 2011.01.06. 14:41:59

@lárvalányhaj: “Nők esetében még a "mert nem baszták meg rendesen" szintagma is elhangozhat.”

Nekem erről mindig az jut eszembe, hogy az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég -
vagyis, az beszél baszásról aki nem is tud rendesen, vagy éppenséggel ő maga szenved ettől (ti. a megbaszatlanság problémájától.)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 14:44:56

@Professor Pizka: Aztan ha a Geza egy szep napon felkoti magat, vagy kisbaltaval felesel vissza az anyjanak, akkor igy jart.

Egyebkent a szelsojobberek egyik kedvenc toposza, hogy minden zsido idegbeteg az evezredes beltenyeszet miatt. (Na ebben mondjuk nem biztos, hogy nincs némi igazuk...) :P

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 14:50:52

@altoid: hát... amelyik hisztis, az überhisztis ez tény. Kicsit hisztis zsidót nem ismerek, csak nyugodtat, meg idegbeteget. De lehet csak nem ismerek eleget. Bár... nekem olyan ööö orrom van a zsidósághoz, hogy csak na. Egyszer a Belső-Mongol sztyeppén, egy kínaiaknak szervezett szafarin vettem részt. Az ebédlőbe megérkezvén, a sok kínai meg mongol között feltűnt két fehér ember. Természetesen magyarok, rövid időn belül a hétker származásra is fény derült. Hát így :-)

noirp 2011.01.06. 14:52:20

@Professor Pizka: igen, igen. Ahogy mondod. Nem tuggyák má ezek a nadrágosok, micsinyájjanak nagyfene jómódjukban!
@altoid: "Na ez pedig a harmincas evekben megragadt, gumicsizmas kozgondolkodas."

ez biz' az. Nagy élmény találkozhatni vele. Mégcsak nem is gumicsizsma. Bilgeri az.

noirp 2011.01.06. 14:59:59

@noirp: @altoid: ja, azt meg ki is felejtettem, micsoda "síjj, csajok!...hallottátok?"-ozás törhet ki, mikor kiderül, h a recipiens még gyógyszert is szed. Ha 0,25 mg Frontin naponta, akkor is. Mer' dilibogyó.

3 eset lehetséges.

1)Tudomásul veszik, sőt segítenek a hülyébbje előtt falazni [a recipiensnek ekkor kurvanagy szerencséje van :)))]
2)Méginkább dühöngő őrültnek tekintik. "Már gyógyszert szed, hát mi lesz itt lááá-nyok!" "Basszátokmeg férfi létére depressziós! Hát ez buzi!!"
3)Komplett farmakomaffia-esettanulmányokat és istentelen mennyiségű indiai macskapöcsköröm-kivonat-prospektust kunkorítanak a nyakába. Ne a szintetikus cuccokat egye, hanem Maca Vibét, orbáncfüvet és kódistetűt. És járjon Csernushoz, olvasson Szendi Gábort

noirp 2011.01.06. 15:05:54

@Professor Pizka: őstörténeti tanulmányokat nyomtak ? :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 15:07:10

@noirp: nem, Japánban tanultak űrrakéta-atomtudós szakon és ők is szafariztak

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 15:14:02

@Professor Pizka: En csak neurotikus zsidot ismerek. Woody Allen sem ugyanazert nepszeru, mint amiert a Dalai Lama, ugyebar... Viszont ennek az az elonye, hogy zsido korokben egyaltalan nem neznek hulyenek, ha pszichologushoz jarsz. :)

lárvalányhaj 2011.01.06. 15:14:18

@altoid:

Azon szoktam sokat mosolyogni, hogy mennyire inkonzisztens az antiszemiták érvelése.
Az érvrendszer egyik fele a zsidókat igazi szupermeneknek állítják be, akik fél kézzel kontrollálják a médiát, a másik kezükkel meg a bankrendszert, meg akiktől félni kell, mert szupererejükkel és hatalmas agyukkal leigázzák a világot. A többi érv meg zsidók vélt Taigetosz-pozitívságát igyekszik bizonygatni. WTF?!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 15:16:47

@altoid: én sokáig azt hittem, hogy a bármicvó az, amikor a zsidó gyereket először viszik terápiára :-P

noirp 2011.01.06. 15:18:56

@lárvalányhaj: Inkonzisztens, neked :))
Ha borzolni kell a kedélyeket (vö.: a legidősebb testvér kísértettekkel ijesztgeti a sötét szobában az apraját) akkor elő lehet szedni a zsidót, akinek a fél kezében a média, fél kezében a bankrendszer, és a zsebében a Nobel-díj bizottsága (ti. az az ő nemzeti ünnepük). Rettegjetek kéjesen, de közben lessetek ki az ujjaitok közül.
Ha meg kompenzálni kell, h se eszed, se pénzed, se p*csöd, jöhet a másik oldal.
Eccerű ez. :))

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 15:19:23

@lárvalányhaj: Azt hiszem, te hivatkoztal a multkor a Megaagy cimu filmre. Na ot kell behelyettesiteni a zsidokkal. Vagy Darth Vadert, aki ugye szinten nem az "ep testben ep lelek" filozofia kovetoje.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 15:19:23

@lárvalányhaj: és pszichológus haggada utolsó mondata: "ezt el ne mondd apádnak"

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 15:21:18

@Professor Pizka: Es Siegmund Freud hires csodarabbi volt!

Sand Lover 2011.01.06. 15:22:31

@altoid: „zsido korokben egyaltalan nem neznek hulyenek, ha pszichologushoz jarsz. :)”
Innen már csak egy ugrás az, hogy a pszichoanalízis (sőt úgy en bloc az egész pszichológia, -átria) zsidó tudomány.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 15:24:28

@altoid: ő volt a 4th Roshebb of Rada, tudom én :-)

noirp 2011.01.06. 15:27:14

@Morgan LeFay: az is, de meg impirilista áltudomány is még! Na.

lárvalányhaj 2011.01.06. 15:30:52

@altoid:

"Vagy Darth Vadert, aki ugye szinten nem az "ep testben ep lelek" filozofia kovetoje."

LOL

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.06. 15:37:45

hadd kérdezzem meg a hozzáértőket: tehát ha idegbeteg vagyok, könnyebb elhinni, hogy zsidó is?

kazárosodási folyamatom szempontjából fontos lenne tudnom:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 15:52:12

@vészmadár (pica pica): Szerintem valtoztasd meg a neved mondjuk Pechvogel-re!

GERI87 2011.01.06. 15:59:40

@lárvalányhaj:

Nincs ebben semmi vatafak...

A patkányt is egyszerre utálják, lenézik és emellett tartanak, félnek is tőle....mert betegséget terjeszt, mindenhol megél + ronda, koszos, undorító közegben él stb...

Amúgy azért az beteg meg már uncsi és idegesítő hogy minden témánál előtudjátok hozni a zsidókat meg a szélsőjobbosokat:)

Vagy nagyon frusztráltak vagytok vagy én nemtom...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 16:12:21

@GERI87: Khm... Hat igen, eleg frusztraltak vagyunk, kulonosen, ha lepten-nyomon patkanyokhoz hasonlitanak minket.

janomano 2011.01.06. 16:27:06

@Professor Pizka: Az az igazi kunszt: mongolok közt kiszúrni a zsidót. :-DDD

GERI87 2011.01.06. 16:28:00

@altoid:

Látod erről beszélek!
Mindenbe a támadást és az antiszemitizmust látjátok ha valaki a szájára veszi hogy zsidó....

különben is: a gyülölet blogon is megírták hogy az örmények rosszabbak:)

Amúgy nem patkányoztam le senkit.
Csak példa volt, mert erre emlékeztem egy filmből de helyettesíts be mást, most nekem ez jutott eszembe...

janomano 2011.01.06. 16:29:04

@GERI87: Erre mondják, hogy ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna...

GERI87 2011.01.06. 16:32:08

@altoid:

Látod erről beszélek!
Mindenbe a támadást és az antiszemitizmust látjátok ha valaki a szájára veszi hogy zsidó....

különben is: a gyülölet blogon is megírták hogy az örmények rosszabbak:)

Amúgy nem patkányoztam le senkit.
Csak példa volt, mert erre emlékeztem egy filmből de helyettesíts be mást, most nekem ez jutott eszembe...

GERI87 2011.01.06. 16:36:20

@janomano:

Szerintem akkor se:)
Attólmég hogy most neked ez nagyon nem tetszik mert szembesítettelek azzal hogy van akinek feltűnnek dolgok...attol még én ezt látom és kész.

Nem kell merre szívni.
Fasza ez a blog csak van ami kiütközött:D

(most akkor kössetek bele ebbe is hogy mi ütközött ki)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 16:37:37

@GERI87: Nem te vagy az elso, meg nem is a tizedik, aki a zsidokrol "veletlenul" pont a patkanyokra, fergekre, stb. asszocial. Jo, elhiszem neked, hogy nem vagy antiszemita, de akkor miert zavar, hogy a zsidokkal viccelodunk?! Mert en eddig nem sok cionista propagandat lattam ezen a blogon...

blur7 2011.01.06. 16:46:44

@altoid: @lárvalányhaj: @noirp: @Professor Pizka: Felvilágosultak vagytok, de egyelőre sajnos még kisebbségben.
Amúgy a helyes irányba induláshoz is kell alapismeret. Ismerek olyat, aki nagyon frusztrált VISZONYLAG alacsony társadalmi és anyagi státusza miatt. Erre a gyerekét járatta pszichológushoz, akinek semmi problémája nem volt (csak a szülőé, ami rá is hatott persze). A gyerek felnőtt, elit értelmiségi lett. A szülő ugyanott tart, ahol évtizedekkel ezelőtt. De nem jutna eszébe pszichológushoz menni, hanem panaszkodik és rágalmaz.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 16:49:54

@blur7: Mindenesetre a gyerek legalabb jol jart :)

blur7 2011.01.06. 16:50:24

@altoid: Ismerek olyat, aki egy neki nem tetsző műsor miatt kidobta a tévéjét. El tudom képzelni, hogy fizikailag is megtette. A telefonján sem csak képletesen ugrált. :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 16:52:18

@blur7: O, a targyakon elkovetett eroszak remek terapias modszer!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 16:54:08

@blur7: A regi romaiak viszont akar a rabszolgaikon is levezethettek a frusztracioikat. Nem is kellet nekik pszichologus!

blur7 2011.01.06. 16:55:59

@vészmadár (pica pica): Azért csak dolgozz azon a szakállon is szorgalmasan!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 16:56:45

@altoid: ezért nem veszek húszezer forintnál drágább mobiltelefont...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 17:00:34

@GERI87: az a helyzet, hogy én itt ülök a kommentfolyam közepén a kifogástalan református magyar pedigrémmel, oszt amerre nézek, mindenfele szárazlábúak, Vörös-tengeri gyalogosok, Nílus-parti székelyek, kilincsorrúak... ilyen környezetben túlreagálják az ilyesmit, lásd még amit a szemita hisztisségről írtam. :-) Az antiszemitizmust csak egy oldószer mossa le mostmár rólad. A biboldószer :-)

GERI87 2011.01.06. 17:08:50

@altoid:

Mindegy hagyjuk mert látom félreérted ezt a patkányos dolgot...mondhattam volna mondjuk a nőket vagy a férfiakat is példának..("minden férfi szemét" vs "eljön a szőke hercegem..", "minden nő kurva" vs "vár rám az igazi")
Vagy mittomén...

"de akkor miert zavar, hogy a zsidokkal viccelodunk?!"

Csak feltűnt hogy mindíg minden témába előjön:D
De többé nem teszem szóvá.
Én is tudom hogy pl olaszokkal viccelődni kevésbé lehetne mert kb nulla köze van a magyar kúltúrához..

@Professor Pizka:
Fenébe:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 17:11:00

@noirp: A depressziós férfi buzi, hát hogyne. Egyszerűen lelassul minden, felfoghatatlanul más sebességgel történik a világban minden. A végén komplett napok maradnak ki. Most eszembe jutott. Nem jó érzés.

blur7 2011.01.06. 17:11:38

@Professor Pizka: Neki is a legolcsóbb volt, pedig két egyetemen is tanított. Utána vett egy ugyanolyat.

GERI87 2011.01.06. 17:12:04

@Professor Pizka:

Nekem is van ilyen hisztim:
A vidékizés:D

De nem látom bele mindenbe.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 17:16:46

@GERI87: Ok, nincs harag. De azt hiszem te is belathatod, hogy a mai magyar kozbeszedben a "zsido" es a "patkany" szo legtobbszor nem veletlenul kerul egy mondatba. Egyebkent volt itt mar digos poszt is, ha jol emlekszem.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 17:21:07

@Professor Pizka: "A végén komplett napok maradnak ki. Most eszembe jutott. Nem jó érzés." - foleg akkor nem, ha az istennek sem tudod felidezni, hogy hol ismerted meg azt az affektalos fiatalembert, aki mar napok ota hivogat... :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.06. 17:25:38

@Professor Pizka: Marmint, hogy a depresszios ferfiak buzik...

medvedr 2011.01.06. 17:26:36

@GERI87: Hisztizel? Vidéki zsidó-e vagy?

GERI87 2011.01.06. 17:27:03

@altoid:

Pont azért amiért leírtam.
Az emberek a patkányt találták szinonímának mert a patkánytól is egyszerre tartanak, ugyanakkor felruházzák hatalommal..

Volt erről egy film is.
Ezért ugrott be nekem is ez a példa.
Ebből a szempontból lényegtelen hogy van e alapja vagy nincs...mert az emberi fantázia végtelen.

Ja volt digós.
De hát az "olasz" a magyar társadalomban mégsem olyan mint a "zsidó"...

Meg volt vidékis is:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.06. 17:27:10

@altoid: közben leesett. Amúgy inkább azt nem tudod, hogy mit is csináltál az utóbbi két-három hónapban, félévben. Eltelt. De nem tudod hol voltál, kivel beszéltél, ha mégis, az melyik héten volt...

GERI87 2011.01.06. 17:29:58

@medvedr:

Érthetetlen és bemagyarázott indokkal városi rangra emelt falu végén lakó beköltözött "gyüttment" szlovák vagyok akit a helyi tősgyökeres svábok soha nem fogadnak el teljesen ezért frusztrált vagyok a pesti biboldókra:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.06. 17:43:58

Hű, erről eszembe jutott: szigorlaton én is roppant választékosan, roppant magyartalanul, ugyanakkor roppant hivatalos és szófosó módon tudtam nyilatkozni arról, miként is ábrázolták az ókori Közel-kelet művészei a férfiasságot a vázákon.

medvedr 2011.01.06. 18:18:51

@GERI87::DD. Akkor szombat késő délután (aka naplemente után) igyunk meg egy kis pálinkát. Az oldja az én hisztimet.

medvedr 2011.01.06. 18:21:00

@neccharisnyás útonálló: Hányszor tudod egy levegővel kimondani hogy circumcisio?

2011.01.07. 16:31:18

@altoid: Ha emlékszel az Csak egy kis pánik. c. filmre. ott javasolja a pszichológus DeNironak hogy a feszültségét vezesse le egy kispárnán.

2011.01.07. 16:35:29

@Professor Pizka: már minden hol leírtam a Mikszáthi idézetet: antiszemita az, a kelleténél jobban utálja a zsidókat.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.07. 17:05:56

@Frengi: Mire De Niro hangtompitos pisztollyal kivegzi a szerencsetlen kisparnat... :))

A Mikszathi idezettel kapcsolatban viszont mindig is baszta a csoromet: mi az, hogy "a kelletenel jobban"? Lekopni meg lehet, de felpofozni mar nem? Csak hogy tudjam, hogy a jovoben mihez tartsam magam... :/

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.01.07. 17:59:30

@altoid: Rágjam ki azt a sértődős kis zsidó zúzádat, ahogy nagymamám fogalmazna :-)
Nem találom az így írtok ti-ből azt a paródiát, ahol Sammy Goldstone, a zsidó klubtag megsértődik a kormányzóra. Pedig... :-)

2011.01.07. 18:13:22

@altoid: szerintem Mikszáthnak ez a véleménye kitűnik az életműből: ha a zsidó a hitelezőnk, akkor utáljuk, a szegény özvegy boltosné, akkor szeretjük - így megy ez manapság is.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.07. 18:28:23

@Professor Pizka: @Frengi: Jol van, latom mar kezdek unalmassa valni, le is szallok hamarosan a temarol. ;)

Egyebkent nem sertodtem meg (GERI87 hozzaszolasan sem igazan), csak szerettem volna ravilagitani arra, hogy ma Magyarorszagon kicsit elszaladt a lo a joneppel zsidozasilag.

Mert az amit Mikszath irt, az tenyleg jobbara artalmatlan, es Frengi ezt erti is, de pl. a Mandineren nics olyan tema, ami a harmadik kommenttol ne fordulna vergozos antiszemitizmusba.

Regen amugy nem voltam ennyire erzekeny erre, csak egy ideje mar kezd tulcsordulni a bili. De megigerem, hogy nem fogok a Modorosbol Judapestet csinalni!

2011.01.07. 19:59:44

@altoid: Én ezt a zsidókról jót vagy semmit attitüdöt is utálom, szidhatod a japánt, a franciát a pirézeket, de ha azt mondod, hogy nem kedveled a zsidókat, akkor azonnal antiszemita vagy. Hagy én döntsem már el, hogy kit szeretek, és kivel barátkozok, és ne kelljen már valakit muszáj kedvelnem, azért mert cigány vagy zsidó.

Mikszáth idejében még helyén kezelték a dolgokat: nem szerették a zsidót, ha ki voltak szolgáltatva nekik, de gond nélkül elvettek zsidó lányt, ha megfelelő hozománnyal rendelkezett, és ebből nem csináltak faji kérdédést.

Persze ez csak egy vélemény, és lehet hogy tévedek.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.07. 22:17:06

@Frengi: Tenyleg nem akarok ebbe mar tulzottan belemenni, de szerintem eddig is bebizonyitottam, hogy nem vagyok ellene sem a csipkelodesnek, sem a jozan kritikanak.

Csak vannak hatarok, amiket a japanokkal, franciakkal, stb. nem szoktak atlepni az emberek, a zsidokkal szemben meg igen. Nekem a nagyszuleim pl. meselgettek arrol, mik tortentek veluk 1944-ben. Na ilyen Mikszath idejeben meg nem volt, ugyhogy nyilvan konnyebben lehetett venni az ilyesmit.

GERI87 2011.01.07. 22:26:00

@altoid:

"ma Magyarorszagon kicsit elszaladt a lo a joneppel zsidozasilag. "

Csodálod?
Főleg mostanában...mert válság van.

Így szokott lenni. Ez a történelmi tapasztalat is amúgy..

Meg ilyenkor járnak egyre többen gyümigépezni, meg kártyázni meg jósoltatni...meg szélsőséges pártokra szavazgatni.

GERI87 2011.01.07. 22:40:51

@GERI87:

Szóval a lényeg hogy legyen kit okolni a bajokért illetve várni valamitől/valakitől a csodát....szóval a nagy semmit.

De tenni, dolgozni, vállalkozni, gondolkozni azt nem akar a kurva magyarja:)

Mindíg csak ez a: "más volt..én NEM..ledolgoztam..felépítettem...nekem ez jár...tőke..bolsik"

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.08. 10:05:16

@GERI87: Nem, nem csodalom. Csak mig gyerekkoromban ugy nottem fel, hogy eszembe sem jutott, hogy barmiben kulonboznek mas magyaroktol, egy ido ota mar lepten-nyomon azt hallom es olvasom, hogy egy utolso szemet hazaarulo vagyok, akibol szappant kene fozni (ezt igy egyszer konkretan is a fejemhez vagtak).

Tobbszor elofordult, hogy szamomra szipmatikus emberek olyan gyomorforgato antiszemita szovegeket adtak elo (mert pl. nem tudtak, hogy erintve vagyok), hogy onnantol kezdve keptelen voltam egy levegot szivni veluk. Ja, ketszer meg is tamadtak emiatt, fizikailag. (szerencsere a "hashiru no wa hazukashii demo benri" nevu japan harcmuveszeti technikanak hala megusztam, hogy ujsaghir legyen belolem :))

Na szoval akarmennyire is igyekszik az ember ezt helyen kezelni, egy ido utan besokallsz.

2011.01.08. 11:31:58

@altoid:

Ezt a szociálpszichológusok biztosan jobban meg tudnák magyarázni miért, és ha igen, miért nem?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.08. 11:39:47

@Frengi: A temaban mar tengernyi tanulmany szuletett. Csak pont azok nem olvassak oket, akiknek kene.

GERI87 2011.01.08. 15:46:34

@altoid:

Szerencsére nagyon kevesen gondolják komolyan a dolgot...
A többség csak ugat de nem harap.
De az is kellemetlen nyílván.

Mondjuk az hogy nálad tettlegesség is volt, az most meglepett azért a sok szájhősből kiindulva...

"by the way, jo az avatarod!"

Bizony:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.01.08. 17:57:26

@GERI87: "Mondjuk az hogy nálad tettlegesség is volt, az most meglepett azért a sok szájhősből kiindulva" - Ugyan már, igazi szittya vitézek járnak közöttünk!

Az egyik alkalommal egy szilaj harcos (láthatóan férfias mennyiségű pályinka benyakalása után) "rohadt zsidók meghaltok!" felkiáltással kést rántott rám meg egy nyugdíjas nénire a Dohány utcai trolimegállóban. Jó, mondjuk ezt kiprovokáltuk, hogy merészeltünk a zsinagóga előtt ácsorogva beszélgetni?!

A másik eset a 2-es villamoson történt: felszállt három skinhead, rámnéztek, majd "zsidó, verjük meg!" köszöntéssel felém indultak. Mondjuk azt máig sem egészen értem, hogy szúrtak ki, se kipát se pajeszt nem hordok, talán a római metszésű arcélem árult el. Bár az is lehet, hogy mivel éppen be volt gipszelve a kezem, úgy gondolták méltó ellenfél leszek hármuknak.

janomano 2011.01.08. 18:57:42

@GERI87: Még a végén jól jössz ki a patkányozásból, geci,
hehehe. :-)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.01.09. 14:20:03

@Donna Anna:

"Váhh, ehhez volt szerencsém. Ezért nem olvastam el a szakkönyíveket, mert szótár kellett volna minden mondathoz. Megtanultam Freudot, mert azt még felfogtam, nyelvészetből Jakobsont és Szoszürrt (nem tudom, hogy kell helyesen leírni, én mindig fonetikusan írtam jegyzetben), aztán ezzel ellébecoltam. Tanulni csak az irodalmat tanultam, bár ott is van ilyen parasztvakítós tárgy, a modern/posztmodern irodalomelmélet. Pont olyan vonzó, amilyennek hangzik. A könyvben nagyjából a névelők és a kötőszók voltak magyarul.
Filozófia/hermeneutika se jobb. Heideggert, Barthes-t, Derridát ütném."

IGEN.

ez egy általánosabb jelenség, ami a társadalom &/v bölcsészettudományokra jellemző.
természetesen ide helyezném el a cikkben szereplő
roppant tudományossá tevő blablákat.

Van egy alapmű a témakörben, amit mindenkinek ajánlok, akit ez a téma érdekel.
Alan Sokal...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.01.09. 14:24:53

Alan Sokal írt egy kamuművet
eredeti címe a hipertudományosan hangzó:
"Transgressing the Boundaries: Towards a Transformative Hermeneutics of Quantum Gravity"
éééééés
a művelt hipertárstudósok és hiperbölcsészek bekajálták ... megették, szőröstül bőröstül

"1996 nyarán Alan Sokal New York-i fizikus megjelentetett egy cikket a Social Text címû, színvonalasnak számító társadalomtudományi
folyóiratban. A folyóirat "multi-kulturális kérdésekkel" foglalkozik, ezen belül többek között a tudomány és más világnézetek ütköztetésével, a tudomány és a technológia elemzésével és bírálatával.

A cikk posztmodern szlengben íródott szándékos zagyvaság, sikeres beugratás. Célja az volt (mint Sokal a tréfát leleplezõ írásban elmondja) , hogy a posztmodernizmusról, a francia "posztstrukturalizmusról", a tudományfilozófia anti-realista felfogásáról, a tudászszociológia "erõs programjáról" és még sok minden egyébrõl megmutassa, hogy azok ugyanilyen zagyvaságok - e nézetek követõi ugyanis Sokal szerint "maguk sem tudják, mit beszélnek", ha ezt az írást elfogadták tudománynak."

Mitya Ivanov 2011.01.09. 16:24:02

a vitapartner megsemmisítése modoros matematikai-statisztikai módszerekkel:

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=106240388&t=9206565

A lényeg itt van

"De nézzük még meg egy kicsit statisztikai szemmel eddigi index fórum működésedet. Írtál valamivel több, mint 1500 hozzászólást, a topikjaidra összesen valamivel több, mint 6300 hsz érkezett. 2011 januárjáig nyitott 52 topik napi átlagra vetítve 0,80 topikot jelent, vagyis csaknem naponta egyet. Egy topikra átlag 121 hsz jut, de nagyok a szélsőértékek. A range 1171, mivel a minimum 0, a maximum meg pontosan az előbb említett gyakoriság. A topikjaid hozzászólásainak gyakoriság eloszlása balra ferde, jobbra elnyúló, csúcsos szerkezetű, ami most azt jelenti, hogy a kisebb hozzászólásszámok felé dilatált.

Az eloszlásszerkezet egymintás Kolmogorov-Smirnov próbája szignifikáns, ami pedig azt jelenti, hogy a megfigyelt gyakoriságszerkezet eloszlása nem véletlen módon eltér a várható standard normál eloszlástól, vagyis a topikjaid iránti érdeklődés átlagban mérsékelt, de van néhány kiugróan magas"

noirp 2011.01.10. 08:21:50

@szorokin: Sokal nagy jót tett, mikor lerántotta a leplet a hiperbölcsészekről és vizes lepedőt kavarintott a helyére. :D Legnagyobb élvezetem az érintettek reakcióinak olvasgatása volt :D

noirp 2011.01.10. 08:36:06

Lassan összekotrom az anyagot a másik végletről, a nőlapi és a hr-cihologizálásról (a nőlapi változatnak már saját magazinja is van, kész szociotrip). Lassan.

Nőlapi szinten mindenki hepi, mert rátalált a dr. Lengeffy-féle agyvitaminra és az ájultvédás káposztaszörpre, ami egyszerűen _kiseperte_a stresszt az életéből. Olyan, hogy betegség, nincs. Az itt már taglalt depi nem betegség, pláne nem nép~, hanem:
egzisztenciális krízis (Waldemár Andreas)
evolunciós zsákutca (Szerény Gábriel)
az angyalok jelenlétének hiánya (Populár Péter)
"a materiális káosz lenyomata, HÁT NEM ÉRTED, bohóc?!--üvöltötte a Mester"(Művelt Péter)
csecsemőkori sérelmek egyértelmű lenyomata (Ansbúg Enő)
satöbbi. Azért vegyél még két csomag agyvitamint, meg életkristályt, ami a pozitív energiát _bevonzza_ hozzád. Mert marhára nem mindegy, h az energia pozi-vagy negatív-e.
Munkahelyi lélektani gondjainkat is az itt közölt kétoldalas (mínusz fél oldal reklám) útmutató alapján kell megoldani. Mely útmutatót a--mondjuk-- melltartónkban kotorászó főnökökről már megírta a Reader's Digest 1993 novemberi száma és már akkor is használhatatlan közhelyhalmaz volt. Az íróasztalunkra azért feltétlen tegyünk életkristályt. (A kollégák egycsapásra vidámabbak lesznek tőle)
Végül pedig korábban már beharangozott cikkünk olvasható arról, miről ismerjük föl, ha aranyos tündérbogárkánk egy elkényeztetett, bicskanyitogató viselkedésű takonypóccá változott.
Az ez esetben teendő teendő majd a következő számban jön, mert kell a hely az acetilkolinészteráz kapszula ....ööööö bocs a Q10 koenzim kapszula ismeretterjesztő anyagának.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.10. 11:40:21

@noirp: megjegyzem, az acetilkolinészteráz legalább olyan jól hangzik, mint a Q10.

Az a véleményem egyébként, benned is túl erős a materializmus kóros lenyomata:)

noirp 2011.01.10. 12:39:50

@vészmadár (pica pica): Még túl is teng. Nem kicsit :)
süti beállítások módosítása