Volt még réges-régen szó a modoros fiatal párokról - na most viszont inkább az egyre jobban összenövő, addigi környezetüket fokozatosan megtagadó, majd velük szembeforduló, egymásra utalt párokról szeretnék írni.

A romantikus filmek legtöbbször úgy végződnek, hogy a szerelmesek egymásra találnak vagy összeházasodnak, erről szerintem már többen hallottunk. Na de kérdezhetnők, mi történik ezután?

Aki egy irányításmániás partnert fog ki, de szeretne addigi kedvteléseinek továbbra is hódolni, a lehető legkevesebbről lemondani a béke kedvéért, ott folyamatos harc és szenvedés következik. Lehet az életfogytig tartó kompromisszumot (behódolást), vagy a könnyebb utat választani; külön utakon folytatni. De ma nem ez a téma.

Ám mi van akkor, ha példának okáért egy aranyos srác (lány is lehet persze!) nagyon boldog végre ebben a régóta várt, új állapotában, az erőszakos amazon pedig örömmel fogadja magáévá az alattvalót?

Nos, ilyenkor kezdődik a Ketten a világ ellen-folyamat.

Az aranyos srác barátai megdöbbenéssel tapasztalják, hogy az addig mellettük kitartó, megbízhatónak tűnő haver hirtelen nem lesz rájuk többet kíváncsi, vagy ha mégis elmegy velük bárhova, pár óra elteltével szalad haza, vagy esetleg magával hozza kedvesét is.

-Na mi van, Ferkó, hova sietsz? Éjfélig van még két óránk, az utolsó troli meg még hol van!

-Hát, mennem kell, fáradt vagyok. Holnap reggel meló, vágod.

-Ne kampáljál már apám, ez soha nem volt probléma régebben, tízre jársz úgyis. Fogadjunk, hogy becsicskultál a Trixikének, mi?

-Dehogyis, ő mondta, hogy jöhetek nyugodtan, maradjak, ameddig jólesik.

-Persze, képzelem, elengedett. Hát akkor meg?

-Hát, tudom, hogy azért ő is jobban örülne, ha időben hazaérnék.

Elkezdődik tehát a leválási folyamat az addig biztosnak hitt Társaságról.

A Társaság és minden más időtöltés csak addig volt fontos, amíg Ő nem volt. Rajta kívül minden más csak pótcselekvés volt - eszköz arra, hogy feledtesse az egyedüllétet és az állandó sóvárgást Valaki iránt.

Elsorvad az ÉN, és kialakul a MI. Egyedül már nem lehet csinálni, nem lehet szeretni semmit.

-A Beussal nem nagyon járunk el már sehova, nem szeretjük a füstös-zajos helyeket. Meg is beszéltük, hogy többet nem megyünk a Klószterbe, túl messze van nekünk, nem szeretünk sokat bumlizni. Meg elég lassú a Margitka néni.

Inkább veszünk itthonra egy üveg vörösbort, főzünk egy jó kis spagettit al dente, gyertyát gyújtunk, közben Enigmát, Deep Forestet, Enyát hallgatunk, jól megvagyunk.

Az addigi, egynemű társaságokat így eséllyel kezdik el kerülni, és vagy felváltják őket modoroskodó fiatal párokra és egymás családjára, vagy inkább a kettesben maradást választják.

Kezdetét veszik a közös bevásárlások, otthoni főzőcskézések, étterembe járások, lustálkodások, a másik rossz étkezési, nassolási szokásainak átvétele, és ezek  együttes folyományaként az együtthízás.

Bár sokáig annyira összehangolódik kettejük stílusa, hogy ezt kifelé egyre több módszerrel próbálják mutatni: medál a másik monogramjával, összeöltözés, extrém esetekben a két testre igazságosan kettéosztott szépségtetoválás -  de aztán ketten úgy összezárnak minden külső hatás elől - egymást védve - hogy az évek során egyre igénytelenebbé válnak a másik és maguk külsejével is szemben. Egyrészt úgy vannak vele, hogy "így is szereti őt a másik", másrészt pedig ezzel is elejét vehetik bármilyen szerelemféltésnek. A csúnya kedvest talán nem irigyli tőlünk senki.

Jöhet hát a házasság már hurkákkal, sörhassal, jöhetnek a gyerekek... és persze mondhatnánk, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak, de egy idő múlva  csak rájön valamelyikük, hogy "alig éltek".

Az pedig az álmoskönyvek szerint nem sok jót jelent.