Nyihau!

oldalazó gnóm a bitumenről Kínában rontja a levegőt éppen, úgyhogy tudja, miről beszél.

Már korábban is megmondtam, hogy a nyelvek nagyon fontosak. Főleg az angol meg az orosz. Ja, meg persze a kínai is. Az általam istenként tisztelt Lomb Kató is nagy tudora volt, de róla egy másik alkalommal emlékszünk meg.

Manapság már a kínai nyelv tanulása magában is eléggé modorosnak számít, és ezt a tényt csak némiképp enyhíti, hogy újabban racionális okokkal is magyarázható az ezirányba történt elferdülésünk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a fent említett okokból kifolyólag újabban a nyitottabb, kalandvágyóbb, komplexusokkal nem küszködő emberek választják ezt a gyönyörű, és a hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem nehéz nyelvet. Ettől függetlenül, a manír panírja minket is bevont, és mindennapjainkat a kisebb-nagyobb modorosságok árnyékában kell töltsük. Még mielőtt valakit nem sértenék meg, az alábbiak közül többet magamról mintáztam. Csapjunk hát a lovak közé! A modorosság minősített esetét követi el kínaitanulás közben az, aki:

- Az iwiw/facebook adatlapján a magamról rubrikába (szélsőséges esetben az üzenőfalra) beírja azt a két mondatot (miután külön megkérdezte a tanárától, hogy hogyan is írják karakterekkel, valamint hogy a karaktereket hogy kell bepötyögni), amit sikerült az alatt a két hét alatt elsajátítania, amióta tanul. A sikeres bevitel fölötti örömében általában elfelejti leellenőrizni, hogy vajon tényleg a kívánt karakter került-e leírásra. Kirívóan modoros, ha valaki a kínaira fordított nevét írja be a becenév rovatba, ezzel is demonstrálva a felsőbbrendűségét. Előre megfontolt, aljas indokból elkövetett modorosság továbbá az esetleges kínai egyetemen ösztöndíjjal eltöltött idő után/közben beírni az iskolák közé karakterekkel az egyetem nevét. Különösen vicces ez annak a fényében, hogy manapság aki kínait tanul és 50 fölött van az IQ-ja, az nagy valószínűséggel előbb-utóbb kap egy ösztöndíjat Kínába. A fentiek abban az esetben nem érvényesek, ha joggal feltételezhetjük, hogy az adatlapot látó emberek többsége el tudja olvasni, ami oda van írva.

- A tanulás okát abban jelöli meg, hogy szereti a kihívásokat. Akkor inkább tanuljon thaiul, az tényleg nehéz.

- Kínaiul köszön, majd átvált magyarra/angolra, amikor beszélgetésre kerül sor.

- Bár szerintem hasznos, de kétségkívül manírozott szokás szerint az angol társalgás során kínai szavakat kever a mondataiba (különösen jellemző az angolul kevésbé tudó külföldi diákokra).

- Többet tanul az egy év kínai tartózkodása alatt angolul, mint kínaiul. Ennek legtöbbször az az oka, hogy nem mer beszélgetni/nem talál közös témát a kínaiakkal, és inkább a fehérek között fecséreli a drága idejét. Az ilyen inkább húzzon haza. A bizonyos ló túloldalán találhatóak azok, akik csak a kínaiakkal állnak szóba, mondván, hogy nyelvet tanulni jöttek, és nem bulizni.

- Mindenhez kínaiul próbál beszélni, ami mozog.

- Kritizálja a helybélieket, hogy mennyire nem tudnak szabványos mandarinul beszélni (ennek ellenére én jobban megértem a kunmingi dialektust, mint az illető förtelmes német akcentusát). A másik véglet jellemzően az üzleti célból, nulla tudással érkezett expat-ekre jellemző, akik arra verik a vernivalót, hogy ők jobban beszélik a helyi nyelvjárást, mint a szabványosat.

- Amikor megtudja, hogy kínaiul tanulsz, széles műveltségét fitogtatandó rákérdez, hogy mandarinul, vagy kantoniul...

- Meglát egy kínai feliratot, teszem azt, egy urológiai klinikának a reklámját, és magában (de azért úgy, hogy mindenki hallja) elkezdi olvasni, hogy a nagyvilág is ráébredjen az illető írásjegy-ismeretének kiemelkedő szintjére. Ide tartozik az is, aki az egyetemi kávézóban látványosan el van merülve a kínai nyelvű újságjában, miközben mindenki tudja, hogy max. a képeket értheti.

- Azért nem eszik az otthoni kínai éttermekben, mert ott nem autentikus az étel. Ezek azok, akik életükben egyszer jártak Kínában (turistacsoporttal), és minden étkezéskor forgatható üveglapos étterembe mentek, szóval igaziból fingjuk nincs arról, hogy az átlagos kínai mit eszik (ami valóban nem az, amit otthon a gyorséttermekben adnak, de ez más kérdés). Természetesen azt se tudják, hogy otthon hol találhatnak viszonylag igazi kínai éttermet.

Egyelőre ennyit, aztán mivel ez csak a jéghegy csúcsa, lehet, hogy jelentkezek. Utólag végigolvasva a fent leírtak jó része akármelyik nyelv tanulására alkalmazható némi mód(or)osítással.

Ó, Madonna.

Vajon a posztíró környezetében sok multikulti-egyén taláható? Vagy Kína mint agresszor már nem jöhet szóba egy ilyetén beállítottságú emberke esetében?