Kurva vicces vagy, Tibike, tényleg. Főleg az utóbbi időben, kb. mint az elbaszott kétharmadfarkú kutyáék, azok is azt hiszik, a kívülállónak szánt heherészésükkel de nagyon felette állnak az egésznek, miközben csak fenntartják.
Mellesleg tényleg utálom, ha óbégató minkvagyunkajobbak tahókkal van tele a város. Igen, ha meccsre jársz óbégatni, valószínűleg tahó vagy, fájdalom.
@Balogh Zsolt: Paródia ez, keményen. A csattanóját meg nem kellett annak leírni, aki élte ezeket az évtizideket vagy egyet-kettőt belőle.
Mert ez egy-egy modoros ember 1-1 évtizedből vett monológja, aki piszkosul nem a szenvedője volt egyik évtizednek sem, hanem az abban az adott érában a rendszer élvezője. Olyan ember, akit nem hogy súlytott volna az adott kor, de kifejezetten jól élt és nem értette, hogy a környezete miért panaszkodik amikor neki mindene is megvan. Az a fajta aki jó helyre született vagy éppen érzéstelenül kiszolgálta a rendszert vagy éppen gátlástalanul kihasználta.
Ezt tényleg az érti , aki élt benne és már csak röhögni tud azon, ami anno nagyon is húsba vágott, fájt.
Most persze már kiesett a pikszisből, "nem ő a jani", tengeti a nyögdíjas éveit vagy még éppen csak annak szurkol, hogy ne 102 év legyen a korhatár, de az aktuál rendszer már lesz.rja, sem élősködni sem kihasználni nem tudja, így visszasírja azt az időt, amikor kolbászból volt a kerítés és a kiscsajok visongva dobták le neki a bugyit.
Ránott sajt tartár mártással és zöldborsós rizzsel, szalámis szendvics reszelt trappistával, csemegeuborkával és egy pötty pirosarannyal ami mindíg az orrom és a szám közé ragadt. Apám erőlteti, hogy igyak még még vagy kettő-négy kólát, amíg ő marad még kicsit, kábé két és éfl órát egy rekesz sör meg hat cimbora mellett. Rá voltam bízva. Ő ivott én fel voltam fújódva, és aggódtam, anyám ideges lesz. Az lett. Buszos szakszervezetis kirándulás Zsóriba.
Minden jobb volt. Minden kocsmában volt fagyi, minden ábécében kávédaráló, nagyapám műhelyében meg egy hét alatt egy vagyonnyi üres sörösüveg gyűlt össze. Így válhattam már fiatalon rágó, zacskós teljpor és üdítőpor millimossá.
Minden jobb volt, főleg mert negyven évvel fiatalabb voltam, mindenki élt még akit szerettem és azok a betegségek, amikbe bele fogok halni még nem voltak meg, vagy nem fájtak ennyire.
Nagyapám, meg apám talán tudta, hogy milyen rendszert írtunk, én akkor nem foglalkoztam vele, azóta meg megint nem.
Mindkét szülőm egyszerű munkásember volt (most nyugdíjasok), és nem, nem hogy minden hétvégén, de havonta se jutottunk el étterembe, talán évente egyszer.
A szegénység még 60-as évek végén, 70-es évek elején is nagy volt, az csak a nyolcvanas években, a GMK-k megjelenésével csökkent (ami tulajdonképpen a vállalatok legalizált meglopása volt: a vállalat eszközeivel a rendes munkát külön pénzért végezték el). Áruhiány? Emlékszem a nyolcvanas évek elején pénteken anyámmal órákat álltunk sorban a hentesnél...
1979-ben egy panellakás esetén mai áron számítva 600 000 - 700 000 Ft volt a négyzetméterenkénti ár...
Kiszámíthatóság? Igen, kiszámíthatóan szegény maradhattál.
@Balogh Zsolt: nyilván ma nem keres senki havi 10 millát, miközben 500 eFt-ot ad a bejárónőnek egy hónapra. Én meg még ennyit sem kapok nettóban 30 év után állami alkalmazottként. A képviselők havi költségtérítése nagyobb, mint az egész éves fizetésem.
A demagóg modorosságot félretéve talán a kiszámíthatóság volt a legpozitívabb akkoriban a "kisember" számára. Na ez most nincs egyáltalán.
Végigolvasva a posztot, örülök, hogy nem akkor éltem. Sugárzik belőle az, hogy ha valaki jó helyen volt, mindent megoldott "okosban". Ez nem általános jólét volt, hanem egy szűk réteg nyerészkedése a többi kárára.
Senkinek nem szúrt akkor szemet, hogy a havi 400 pengő keresetből lehetett cselédett tartani havi 20 pengőért? :O Ez húszszoros bérkülönbség!
Akkumulátorgyár, önvezető autóknak tesztpálya, nemzetközi repülőtér, teherpályaudvar, migránstábor, Pride, hatsávos kerékpárút, ingyenkoncert 300000 embernek - én mindet támogatom, feltéve ha legalább két megyével arrébb van.
IdomitottFoka 2023.12.05. 17:15:21
Bejegyzés: LOVASI VAGY ÁKOS? Mi most pontot teszünk a már 50 éve zajló vita végére.
Szekrényszagú néni 2023.11.30. 07:02:46
Mellesleg tényleg utálom, ha óbégató minkvagyunkajobbak tahókkal van tele a város. Igen, ha meccsre jársz óbégatni, valószínűleg tahó vagy, fájdalom.
Bejegyzés: A Szerb-Magyar meccs után mégjobban szégyenlem, hogy Magyar vagyok!
É2I 2023.11.18. 13:29:41
Mert ez egy-egy modoros ember 1-1 évtizedből vett monológja, aki piszkosul nem a szenvedője volt egyik évtizednek sem, hanem az abban az adott érában a rendszer élvezője. Olyan ember, akit nem hogy súlytott volna az adott kor, de kifejezetten jól élt és nem értette, hogy a környezete miért panaszkodik amikor neki mindene is megvan. Az a fajta aki jó helyre született vagy éppen érzéstelenül kiszolgálta a rendszert vagy éppen gátlástalanul kihasználta.
Ezt tényleg az érti , aki élt benne és már csak röhögni tud azon, ami anno nagyon is húsba vágott, fájt.
Most persze már kiesett a pikszisből, "nem ő a jani", tengeti a nyögdíjas éveit vagy még éppen csak annak szurkol, hogy ne 102 év legyen a korhatár, de az aktuál rendszer már lesz.rja, sem élősködni sem kihasználni nem tudja, így visszasírja azt az időt, amikor kolbászból volt a kerítés és a kiscsajok visongva dobták le neki a bugyit.
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2023.11.16. 15:14:32
Minden jobb volt. Minden kocsmában volt fagyi, minden ábécében kávédaráló, nagyapám műhelyében meg egy hét alatt egy vagyonnyi üres sörösüveg gyűlt össze. Így válhattam már fiatalon rágó, zacskós teljpor és üdítőpor millimossá.
Minden jobb volt, főleg mert negyven évvel fiatalabb voltam, mindenki élt még akit szerettem és azok a betegségek, amikbe bele fogok halni még nem voltak meg, vagy nem fájtak ennyire.
Nagyapám, meg apám talán tudta, hogy milyen rendszert írtunk, én akkor nem foglalkoztam vele, azóta meg megint nem.
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
2023 2023.11.15. 19:42:26
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2023.11.15. 16:41:36
Ez most hasonló, mint az az anekdota, amikor az emberek panaszkodnak, hogy nincs kenyér. Miért nem esznek akkor kalácsot?
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
DFK 2023.11.15. 16:14:56
A szegénység még 60-as évek végén, 70-es évek elején is nagy volt, az csak a nyolcvanas években, a GMK-k megjelenésével csökkent (ami tulajdonképpen a vállalatok legalizált meglopása volt: a vállalat eszközeivel a rendes munkát külön pénzért végezték el). Áruhiány? Emlékszem a nyolcvanas évek elején pénteken anyámmal órákat álltunk sorban a hentesnél...
1979-ben egy panellakás esetén mai áron számítva 600 000 - 700 000 Ft volt a négyzetméterenkénti ár...
Kiszámíthatóság? Igen, kiszámíthatóan szegény maradhattál.
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
DFK 2023.11.15. 15:50:06
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2023.11.15. 14:23:00
Csak nekem ne kelljen!
Bejegyzés: NOT IN MY BACKYARD, azaz Nemes dolgok, amiket légyszi mindenki (ne) csináljon, csak nekem ne kelljen
Cpt. Flint 2023.11.15. 12:59:48
A demagóg modorosságot félretéve talán a kiszámíthatóság volt a legpozitívabb akkoriban a "kisember" számára. Na ez most nincs egyáltalán.
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2023.11.15. 10:50:31
Senkinek nem szúrt akkor szemet, hogy a havi 400 pengő keresetből lehetett cselédett tartani havi 20 pengőért? :O Ez húszszoros bérkülönbség!
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
nemecsekerno_007 2023.11.15. 08:28:18
,,A szocializmusban nem maga a szocializmus rossz, hanem ami utána jön,,
Amikor kifogyunk mások pénzéből.
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2023.11.15. 05:41:05
Bejegyzés: Az egyszeri melós is megengedhette magának, hogy minden hétvégén elvitte a családot étterembe
Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2023.11.13. 10:52:33
Bejegyzés: NOT IN MY BACKYARD, azaz Nemes dolgok, amiket légyszi mindenki (ne) csináljon, csak nekem ne kelljen
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.11.13. 08:51:43
Bejegyzés: NOT IN MY BACKYARD, azaz Nemes dolgok, amiket légyszi mindenki (ne) csináljon, csak nekem ne kelljen
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2023.11.12. 17:30:58
Bejegyzés: NOT IN MY BACKYARD, azaz Nemes dolgok, amiket légyszi mindenki (ne) csináljon, csak nekem ne kelljen
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2023.11.12. 17:21:42
Bejegyzés: NOT IN MY BACKYARD, azaz Nemes dolgok, amiket légyszi mindenki (ne) csináljon, csak nekem ne kelljen
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2023.11.11. 23:12:16
Bejegyzés: NOT IN MY BACKYARD, azaz Nemes dolgok, amiket légyszi mindenki (ne) csináljon, csak nekem ne kelljen
Almandin 2023.11.11. 13:41:02
Bejegyzés: Ezeket a tárgyakat viszem magammal, ha elmegyek itthonról
kukasmacska 2023.11.11. 11:14:30