Úgy van, fekete pólós előemberek üvölthetnek megint naphosszat: kétszer tizenegy hülye kergetett egy labdát, amely végén állítólag a "mieink" rúgták be a másik kapujába azt.

Természetesen hirtelen ezzel akkor minden megvan oldva: nincs infláció, a demokrácia luxusa soha senkit úgyse érdekelt Kádár és a krumplileves országában, a lényeg, hogy hú, most legyőztük az ősellenség szerbeket!

És én, mint normális - nem melldöngető, álkeresztény - magyar csak pislogok, hogy hova kerültem. Valóban ez lenne a legfontosabb? Persze nincs új a nap alatt, add meg a plebsznek a cirkuszt, emeld a tétet azzal, hogy folyton küzdeni kell valakik ellen meg háború van, aztán még meg is köszöni, hogy semmibe van nézve, meg van védve. Pofám leszakad, hogy eddig normálisnak hitt emberek képesek ennek örülni, ehhez a nevüket-arcukat adni, és nem látnak át azon a kurva nagy narancsködön, amit az Orbán odafingott nekik az én adómból, az én pénzemből.

Az egésznek olyan szimbolikája van, hogy belesajgok. A Rákosi által erőltetett menetben is örökké csak félkész torzóként ott hivalkodó Népstadiont (persze szebb volt, mint a mostani, és nem volt kövér ember se meg műszempilla) Orbán lebontja, és még nagyobbat, egészebbet emel a helyébe, hogy ott ünnepeltesse magát híveivel, egy - mondjuk ki - félkatonai, fekete pólós, rossz emlékeket ébresztő, vérprofin szervezett milícia támogatásával.

És komolyan, ennek tapsolnak még azok is, akik normális ellenzékiek lennének. Tiltakozó sehol, és szép csöndben asszisztálunk ehhöz. Pofám leszakad.

Hogy 2:1-re győz"tünk" volna? Not in my name!

Hatalmas tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy jottányit vagy szemernyit jobb lett ettől a magyar labdarúgás. Ezek a szerbek egy végletekig megalázott, kis hős nép gyermekei, akik mára már utolsó mentsvárukat, a sportot is elveszítették - jórészt mi voltunk hullarablóik, már nem először a történelem során, ugye. Gondoljunk csak Telekire, Janics Natasára vagy Monica Selesre, Rapport Ricsire és persze a fél magyar válogatottra, akiket ők neveltek ki nekünk, most meg a sajátunkként mutogatjuk Őket.

Andy Vajda összecsalt pár Oszkárt, most kizsaroltunk a svédekből pár Nobelt, és most ez. Gondolom, Vucsics is megértette, hogy mi kell ahhoz, hogy ne vétózzuk meg őket. Egy pont összvissz, talán sok is volt.

A Nemzetek Ligája eleve senkit nem érdekelt, tét nélküli sörmeccsek a végletekig agyonhajszolt, kizsigerelt élcsapatok ellen, ahol a magunkfajta kis falusi senkik hősködni próbálnak - üres lelátók előtt. Pörgessük szépen csak vissza az idő vasfogát 1997 októberének végére, és amit ott látsz (magyar-jugó 1:7), bizony az a nagymagyar rögvalóság. Magyar seggbe jugó lófasz, ugye. Ott a helyünk.

Kalmár pedig egy szégyen.

Provokálja, provokálja ezt a jámbor szerb mackót, rángatja a bajuszát, aztán az első mozdulatra bátor nyúlként eliszkol. Most komolyan, így kell példát mutatni annak a sok szegény agymosott gyereknek?

Martin Ádám alattomosan megtapossa az ellenfelét, a magyar B-közép környezetkímélő repoharakkal dobálódzik és egy köztörvényes bűnözőt emel piedesztálra, Szoboszlai két egyeneset nem rúgott a labdába, de affektálni meg milliárdos karórákat mutogatni azt bezzeg tud, a mérkőzés második félidejét, mint az olasz primadonnák (akik amúgy a kedvenc csapatom, ők tudnak színvonalat focit is játszani), végigfetrengik, a szerbektől két szabályos gólt vetetünk el les címén (ki fizette ezt is??!!), és végignézzük, ahogy összebénáznak két kapufát még hozzá. Szánalom, tényleg.

Országimázs Központ, 2023.

Persze tudjuk, hatalmas segítség ez most a magyar családoknak, az oktatás meg az egészségügy helyzete is egy csapásra megoldódott, nincs itt semmi látnivaló, az egymillió magyar Nyugat-Európában pedig pusztán kalandvágyból él ott (és boldog).

2023

Magyarország

Szent Puskás Stadion.

Ezek vagyunk mi. Ez a mi országunk. Ez a mi új katedrálisunk, ahol Orbán az új felkent főpápa.

A nép meg jövőre majd megint megválassza, és zabálja kilóra az akumlátorgyárakat.

Csak aztán nemlesz már senki, aki dolgozna nekik, mert akinek volt esze, az már rég elhúzott innen.