Tinder: a kutyás, követelőző, bukott nők homokozója

2020/05/30. - írta: Modor Tibi

Mindenkinek eljön az életében a pont, amikor regel a Tinderre: hiszen ha munkát, húzódzkodórudat, sört, kávét, barátokat már évek-évtizedek óta az internetről szerzünk, akkor miért ne pont a szerelemmel tennénk így? Hát nem? Nincsenek felesleges körök, eltékozolt órák és randik - mindent előre letisztáztok kölcsönös szimpátia esetén, és már meg is kezdődhet valami csodálatosan új, izgalmas, szerelmes, forró dolog. Tök jó lesz, próbáld ki! Én már két éve tinderezek, és legalább 8 komoly kapcsolatot hoztam össze rajta.

screenshot_2020-05-30_at_17_01_17.png

10 másodperc vagy kevesebb alatt döntesz egy (két) élet és egy sors felől: azonnali ítélettel küldöd a végleges szemétdombra, vagy állsz be a hódolók átláthatatlan táborába - reménykedve a viszonzott vonzalomban. Óbazmeg, ez véletlenül szuperlájk lett, hogy csinálom vissza?

A vonzalom képlete általában olyasmi, hogy tinderes ideálom = az abszolút minimum, amiből nem engedünk karakán módon = (saját reális kategóriám és súlycsoportom) + legalább 2 szintnyi minőségbeli különbség. Továbbá ahol a nők életkora = n, ott a tinderes életkor = n-10. Nem véletlen, hogy a jobbra húzások metszete általában aggasztóan alacsony a teljes unióhoz képest, nem beszélve a nemek közötti legendásan torz arányokról, de hát minek harcoljunk a biológia kőbe vésett, vélt igazságtalanságai ellen? Kivéve persze a fizetésbeli egyenlőtlenségeknél, de erről később.

Na nézzük inkább példákon keresztül (te kinyilatkoztatsz / én kommentálok-formátumban), mert ahogy a mai rothanó világban az embernek nincs ideje randizgatni és élőben ismerkedni, úgy írni-olvasni sincs már kedve.

A profilok alapján néhány jellemző gondolat:

(Megj.: ez bemutatkozások alapján összerakott esszencia. Hogy mitől nyitnak sokan a bevezetőben már kb. azzal, hogy mindenkinek a kurva anyját, jó kérdés. Talán valóban tapasztalatból beszélnek, de ahhoz - tudtommal - már az kellett, hogy mindketten kölcsönös szimpátiát mutassanak egymás iránt (tehát jobbra húztak), és ezek után írogatják utólag a listáikat, hogy milyen NE legyél. Nem látták előre, hm?)

  • EQ+IQ, ne legyél gyökér! Okés. Teljesen jogos elvárás. Én mondjuk pont gyökér vagyok, és húzogatom a nőket jobbra-balra, egyszer csak megakad a szemem rajtad. Nagyon tetszel, kicsit szerelmes is leszek, érzem is a pezsgést, de amikor eljutok oda az elvárásaid között, hogy ne legyek gyökér, akkor elszomorodom. Mert rádöbbenek, hogy sajnos én gyökér vagyok. Lágy, beletörődő sóhajjal húzom el balra azt, aki amúgy életem szerelme lehetett volna. De te nem tudod, miről maradtál le!
  • No ONS, nem azért vagyok itt, hogy szexpartnert keressek, szóval húzz balra! Mondjuk már a feltételezés is sértő: hiszen ki a fasz vetemedne arra, hogy a TINDEREN szexpartnert keressen? Röhej. Ahogy a LinkedInen is gecire fölháborító, hogy az ember networkingölne tök gyanútlanul, erre állást kínálnak neki. Nem azért járok a LinkedInre, hogy állást keressek, jó? (Bár elnézve ezt az öreg olajoshordót, el se merem képzelni, hogy ezt bárki meg akarná dugni - szóval simán lehet, hogy csak kamuból ír ilyeneket, mintha már unná az érte sorban álló kanos férfiakat)
  • Kutya, állatok: nincs nő kutya nélkül. Egy kutya nem kutya, de emellé más állatok is járnak - nincs már kutyás vagy macskás: lehetőleg legyen mindenből egy kevés. Nagyon fontos, hogy legalább egy képen csókolgassunk valami szőrös állatot (de halat is láttam többnél, pl. delfint). Teljesen normális dolog, egyidős az emberiséggel - gondoljatok csak a szfinxre, a kentaurra - ezek mind-mind az ember és az állatok szerelméből eredeztethető lények. Általában oda is szokták írni, hogy ha nem szereted az állatokat/kutyákat/kutyaszőrt, akkor húzz balra! Hogy minden magányos, bukott nő kutyás lenne? Dehogyis, csak ő már választott is. Játszhat ez bármi szerepet abban, hogy nem talált társat (a nő)? Korántsem. Csak sajnos még mindig sok közöttünk a zoofilfób. Holott minden átlagos és normális (nemgyökér) férfiról ismert, hogy a nőknél már csak két dolgot szeret jobban: a kutyákat és a cicákat. Meg persze a szőrüket.
  • Fideszesek, diploma nélküliek, elváltak, gyerekesek, balra! (Brigitta, 39) Mondtam már, hogy harcolok mindenféle előítélet és kirekesztés ellen? Úgyhogy aki fideszes, az húzzon balra. De tényleg. Miért nem lehet mindenki csak sima, nagybetűs ENBER? Szóval Drágám, te 39 évesen gyerektelen, nőtlen, talán korban is hozzád illő párt keresel, akihez talán még vonzódsz is. Tuti menni fog! Mesélnél a track recordodról (sorry, no Hungarian equivalent) esetleg, hogy jutottál eddig?
  • Sportok, tánc, JÓGA: JÓGA, JÓGA, JÓGA! És még röhögtök Németh Sándor Atyán, hogy ez a sátán műve? Elnézlek titeket, szerencsétlenek, ahogy ott tekeregtek, mint valami áspis-hüllő, saját magatokat, az Individuumot dicsőítve, magamutogatva és önimádva - és vajon ez nem maga a megtestesült Gonosz? Csodálatos kis sportos országban élünk, mert tényleg látszik, hogy minden egyedülálló páratlan kishölgy a világ legsportosabb és izgalmasabb kishölgye: falat/hegyet mászik, túrázik és túrázik (muszáj a profi felszerelés, anélkül nem működik a láb), fut, maratonozik, táncol, vitorlázik, extrémsportol... szóval iszonyatosan jó és izgalmas az élete (rengeteget nevet is), na ehhez nőj fel, kishaver! Létezik még olyasmi kishazánkban, aki fogja a tupperváréban felmelegített spagettit, ölébe veszi a leopárdmintás pokróccal együtt, majd chromecastozás közben belapátolja a kanapén? Kizárt. És szégyen is lenne, minden YouTube-on eltöltött perc alatt szégyenérzetem van, hogy nem falat másztam izgalmas emberekkel :(( De hát ilyen csodálatos, sportos testekkel és hobbykkal hogy lehet még akárki is szingli (és hogy lehet ilyen aktív életmóddal még mindig dagadt)? Nincs ott normális, igazi FÉRFI? Nem értem.
  • Testmagasság: az csak egy szám, ahogy az életkor is. Rendkívül fontos számomra az elfogadás, a tolerancia, a belső értékek hangsúlyossága, nem érdekelnek az autóid, a bankszámlád, a haskockáid és semmilyen méreted, engem maga az ENBER érdekel, de én 160 centis vagyok, és te legyél minimum (!) 185+, mert szeretek magassarkúban tipegni, és minden értelemben felnézni A FÉRFIRA. Ez alatt kérlek, húzz balra! No offense!
  • Férfiság, férfinak levés: nos, légy FÉRFI. Csak léteznek még FÉRFIAK manapság? És nagyon okos nő vagyok, ha ez zavar, akkor húzz balra! Nagyon fontos, hogy tudj és szeress bütykölni, szerelni dolgokat, becsavarni egy villanykörtét, stb. Azért is, mert ilyen egy igazi FÉRFI, na meg azért is, mert túl drága mindig szerelőt hívni, és folyton átbasznak. Szóval jó lenne, ha lenne valaki, aki ezt ingyen megcsinálná nekem, csak meg ne dugjon mellé, mert az borzasztó volna (Most akkor megsértődnél, ha odaírnám, hogy légy NŐ, és tudj rendesen takarítani meg főzni?).
  • A rövid hajú nő: meglepően sok van (persze kutyás mind), és ha nem pont leszbikus, akkor ők is FÉRFIT keresnek. Azért micsoda perverz állat lehet az, aki maga is úgy néz ki, mint egy FÉRFI, de közben még nagyobb FÉRFIT keres? Na mindegy, biztos ez is menni fog. A FÉRFIak a kutya, cica, kutyaszőr után már tényleg csak egy dolgot imádnak jobban: a rövid hajú NŐket.
  • Aszexuális kapcsolatot keresek: az milyen? Mondjuk ahogy nézem, végülis mindegyik ilyet keres, csak te legalább bevallod. Viel Spaß!
  • "Libsi", zöld- migráns- és hajléktalansimogató, O1G (ez maga a bemutatkozás): értem már! Kurva szar lehet, hogy nem tudtok tüntetni, és most marad az online tér. Szűrőnek mindenesetre kiváló, és legalább lesz miről beszélgetnetek.
  • Életképtelenek, és lelki sérültek ne írjanak. Ha még nem léptél túl az exeden, ne jelölj! Ú, okés. Ez kicsit olyan, mint a gyökér. Minden tök rendben lenne, nagyon szimpatikus vagy, de sajnos én életképtelen vagyok, és persze lelkisérült is. Így megint szomorúan húzlak balra, pedig tök jó nő lennél! Mondjuk kész mázli, hogy a Tinderen 36 évesen jó eséllyel találsz olyat, aki hozza az elvárásaidat, garantálom. Hogy a Tinderen olyan járna, aki még nem lépett túl az exén? Kizártnak tartom.
  • 165 magas, 58 kg, azért, mert nem egy zsíros malacot látsz a képeken, még nem kell rögtön KÚRVÁzni! Nincs gyerekem, és nem is szeretnék. Férjet se keresek, köszönöm. Eltartani se kell, bármily meglepő. Gyengébbek kedvéért leírom, hogy ha nem vagy 180, akkor bocs, de nem téged kereslek,,, A macis, aputest alkat se jön be (Bella, 42 - félig kijavítottam a helyesírási, ékezet- és központozási hibákat, de kár lett volna mindet, annyira eredeti): hát Anyukám, hirtelen össze vagyok zavarodva, hogy akkor te mit és kit is keresel itt. De elég ígéretes bemutatkozás, szerintem küzdeni fognak Érted a FÉRFIEK! Már ha még megengeded, hogy tegezzelek középkorúan is ;))
  • No nazis, no fidesz-voters, no fuckboys, no gamers, no gym fanatics: hú, hát itt asszem, a szerkesztőséggel elég szar esélyekkel indulunk... :DDDD kész szerencse, hogy angolul írsz, mert ez többszörös szűrő: mutatja, hogy okos vagy, nem vagy gyökér, világlátott vagy, és persze hogy új kaput is nyitsz a világ felé! Én magyar vagyok, de beszélgethetünk angolul esetleg?
  • Vallásosak, narancsködösek, rasszisták kíméljenek. A lökött különcöket kedvelem: oké. Ez mind ÉS, vagy VAGY-kapcsolat? A Hétesen pl. tuti találsz még neked valót, ha elfogadsz egy tippet. Imádkozni fogok Érted.
  • Légy férfi! Kezdeményezzen a FÉRFI! Írj te először! Okés. Micsoda tapasztalatok. Lehet, hogy csak tévedésből likéztelek, te hülye picsa? Amúgy borzasztó, hogy a nők mennyivel kevesebbet keresnek, ugye? Azt se tudom, ki vagy (te se rólam), de már követelőzöl meg szabályokat próbálsz támasztani.
  • Ne kérdezd, hogy egy ilyen helyes lány mit csinál a Tinderen! Feltételezem, hogy ezt RENGETEGEN kérdezték. Tegyük fel, hogy tényleg helyes lány vagy. Mi a faszt csinálsz itt, most komolyan? Ha ilyeneket találtál, akkor meg biztos ez lesz a jó hely? Légy eredeti, okos, legyen jó a helyesírásod, ne legyél sablonos, nevettess meg, szórakoztass, szereld meg a mikrómat, táncolj és túrázz velem, és nem érdekel a kocsid, de legyen!
  • Ha írsz, akkor egy helómizu nem elég! Sapioszexuális vagyok, és a helyesírás szexi! Tök jó, hogy előre megmondod. Küzdeni fogok, hogy valahogy eljussak a szívedig, Aranyom. Egy főnyeremény lehetsz. Arra nem gondoltál ennyi negatív tapasztalattal, hogy esetleg elhúzz innen a kurva anyádba, és a való világban horgássz pasikát magadnak? :)

 

Mindez alapján elmondhatjuk, hogy aki izgalmas, sikeres, magas és okos NŐT akar, az tényleg járjon a Tinderre ismerkedni, sokat. Ahol az országban annyi szürke, unalmas és önbizalomhiányos egyen-ember van, ott egy idilli kis oázis ez. Senki se átlagos vagy lusta, nem a reggeli kávé+prát a nap fénypontja, mindenki elfogadó és a belső értékekre megy (kivéve persze Fidesz), ott azért nem lehet olyan nagy gond!

És a szegény kanos, keresztyén szellemiségű, táncolni nem szerető, 175 centis fidesznáci, aranyos srácokkal ki törődik, hm? Sose kellett ennyire egy nácitinder :(((

Én mindenesetre bejelölöm Lászlót (38), aki bevallottan nő, és kurva szép, izmos teste van. És esetleg nem lesz olyan finnyás, mint ti ;)))

171 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hutp 2020.05.31. 21:29:22

Azért van itt még egy-két kategória, amit fel lehetne sorolni...

Van ugye a Magas Nő. Ő tényleg nem hiúságból írja ki, hogy 178 centi fölöttit keres, mert ő maga 176, és nem akar magánál kisebbel járni. Ebből elég sok van.

Van a lovas. Csodálom, hogy nem sorolta fel az író a kutyásmacskás mellett. A Tinderen hihetetlenül felülprezentált a lovaglós nők halmaza. Ez nem értem, miért van így, de külföldön is ezt tapasztaltam.

Van aztán a külföldi, aki kb. a hazai tinderező nőknek a harmadát simán kiteszi szerintem. Na jó, negyedét. De az biztos, hogy rohadt sokan vannak. A legtöbben csak egy helyi idegenvezetőt keresnek maguk mellé, és még ki is írják. Let's go have a drink together. I'm looking for someone to show me around. Aha... és ez NEKEM, helyinek, aki kapcsolatot/kalandot keres, miért is éri meg? Idejön valaki három napra Bécs és Prága között (rendesen ezt dátumokkal is ki szokták írni, hogy tudd a menetrendjüket: in Vienna 05/19-21, Bp. 05/21-24, Prague 05/25-28. stb). Ezeket tényleg soha nem értettem. Mi a jó nekem abban, hogy megismerek valakit, akivel nem lesz semmi három nap alatt, de legalább örökre el is tűnik utána lehetőleg egy másik kontinensre?

Van aztán az a külföldi, aki bevallottan nem akar semmit. Ezek általában ázsiai lányok. Ezek már annyira urbánus, annyira virtuális, annyira steril világokban élnek, hogy az ilyesmi, hogy testi kontaktus a másik nemmel, aki minden bizonnyal szőrös, büdös és olyan hangokat ad ki, mint egy állat, brr... gondolom, majd Tokióban várja valami virtuális szamurájtamagocsi szerető, aki egy alkalmazás ugyan, de minden figyelmet megad, amire neki, az éteri szépségnek szüksége van. A testiség meg hát, az olyan múlt évezredbeli dolog. Japánban az már nem divat.

De van az a belföldi is, aki nem akar semmit. Ez a "csak unatkozom itt/nem tudom, miért jöttem fel/törölni fogom az alkalmazást" - típusú kora huszonéves csaj. Minél fiatalabb, annál lehetetlenebb vele a valóságban is találkozni, vagy akár egy egyenes választ kihúzni belőle.

Aztán van a troll, aki hülye képeket tesz fel mémekről, és kiírja, hogy 420, magyarán dílert keres.

Az is megérne egy posztot, hogy mi van matchelés után. Mert a legritkább az, hogy akivel összekerültök, azzal sikerül egy normális beszélgetést lefolytatni, mi több, találkozni. A csajok többsége, tapasztalatom szerint, elvárja, hogy egyoldalúan szórakoztasd, legyél egyszerre FÉRFI, tehát minden ház körüli tennivalóban járatos, minden önvédelmi fogás ismerője, legyen térkép a fejedben minden helységről, ahova elvetődhettek együtt, szükség esetén tudj háztartási hulladékból mamut elejtésére alkalmas eszközt gyártani, ugyanakkor legyél stand-upos, aki már az ELSŐ üzenettel valami hallatlanul eredeti és brilliáns dolgot közöl, aminek okán méltónak találtatik a kisasszony figyelmére. Bántóan sok az olyan lány, aki nem érdeklődik, nem kérdez semmit, alig ír vissza, de elvárja, hogy te szórakoztasd. Hát, az úgy nehéz, ha csak az egyik fél akarja fenntartani a beszélgetést...

Paranoid Android2 2020.05.31. 21:39:09

@nincs1agy: A lib "nők" után ez egy érthető következmény.:)))

IndaMuncher 2020.05.31. 21:51:34

@hutp: A lovasok általában problémás csajok, akiknek mondjuk valami szülő meghalt. Szerintem nekik ez pótszer. Hasonlóan problémás meg az előadóművész: énekes színész vagy bárki aki sok ember előtt beszél/fellép. Ezek a legnagyobb egoisták.

Ha nem ír vissza a nő az többnyire a te hibád vagy csak a körülmények miatt van. Akadt egy jobb aki jobban néz ki, sokadik match vagy. Annyira nem jössz neki be. De ezeket könnyű kiszűrni. Nem kell rugózni rajta. Nekem volt akit konkrétan elutasítottam mert mondtam, hogy már randiztam valakivel de amikor nem jött össze újra írtam neki, hogy van-e még kedve találkozni, és volt. Szóval van mikor az őszinteség is működik.
Szerintem nem kell ezeken feszengeni, ez az egész egy marha jó szórakozás volt nekem amig aktivabban toltam.

Lorrh 2020.05.31. 22:11:47

@Anikó Hajdú: modoros posztra reagálni... ááááá
Te sem érted a világ működését, de legalább megsértődni jól tudsz.

mig 2020.05.31. 22:23:25

Hát nem tudom, az a nő, akinek nem esik le 22-23 éves koráig, hogy csak a szexet keressük, minden mennyiségben, az tényleg egy álomvilágban él. Csak ezután jön a többi. Ha azok is klappolnak, akkor tartós kapcsolat. Persze igen, nekünk is kell tenni, nagyon is sokat, de nem nagy kunszt még nekem átlagjóskának sem.

Dread Naughty 2020.05.31. 22:30:06

@Almandin: lol!
Na persze.
Igazán normálisnak tűnik az az ember, aki Mészáros és Tibrocz ügyködése miatt elutasít ismerkedésileg egy embert, aki a fieszre szavazott.
Kb. ugyanaz, mintha nem adnám oda olyan szomszédnak a lakásom kulcsát, aki szereti a Fast and Furious 6-ot, mert az abban szereplők olyan felelőtlen emberek...
Beszarok tőletek :)

Burgermeister 2020.05.31. 22:32:51

NO ONS: tudnek meselni a no ons nokrol....elegge sok huzogatta a bret es szopott az elso randin.

Kutya: Volt mostanaban egy bimbozo match, aztan kuldozgetetett messengeren kutyas kepeket, aztan csak a kutya tema ment, kiderut h harommal el egyutt...es neha egyutt alszanak. Kosz nem. (40 folott illik hogy a telkoban legyen 3-4 noi telkoszam h ha mar nem birod a faszverest akkor tudod hova kell menni uriteni.)

Bella 42 :megvolt, tulzott elvarasok, amit nyujt az nullaakobon. Keruljetek, fenn van tobb tarskerin.

Sapioszexualis: lofaszt, eloadja magat, elso randin mar faszt rancigal

Gyerekesek: 1. Keruni kell oket, serultek, nem allnak rendelkezesre amikor spontan helyzet lenne. Kiveve ha tobb vasat tartasz a tuzbe, akkor jo a gyerekes de akkor hazudd be hogy neked is van. Igy mindig van kifogas, alibi.

CoDWaW31 2020.05.31. 22:45:37

@hutp: Igen. A klasszikus "mindent elvár, semmit sem nyújt" esete, az ilyenek azt hiszik hogy amiért nőneműnek születtek, alanyi jogon jár nekik a 0-24-es mesemondó.(közben szigorúan hirdetve a nemi egyenlőséget!)

Az olyanok várják el hogy egyoldalúan szórakoztasd őket, stand-uposokat megszégyenítő teljesítménnyel, akik alapvető kérdéseket sem képesek feltenni, külön téma feldobásáról nem is beszélve.
Az ilyeneknek egész éjjel mesélhetsz, cserébe az "aha," ok", "dejó" kategóriás reakciókért, és ha továbbra is fent sikerül tartani az érdeklődést akkor a nyereményed hogy találkozhatsz a "hatalmas és elragadó személyiségű" hölggyel.
Csak kalandra jó ez a kategória, milyen kapcsolat is lenne az amibe ennyi kreativitást, energiát ölsz, és cserébe a másik annyit adott hogy vissza méltatott írni? :D
Elmész dolgozni, utána bevásárolni, utána haza mész, kitakarítasz, felújítasz 2 szobát, közben a hölgyemény is tiszteletreméltó módon kiveszi a részét a feladataiból, például felkel az ágyból hogy bekapcsolja a TV-t.Az egyensúly:)

Kedvencem amikor elvárják hogy valami hihetetlenül egyedi és különleges szöveggel nyiss egy IDEGENNEK, különben már nem vagy ember, vissza sem írnak, mintha valami elit társkeresőn éreznék magukat, ahová regisztrálni csak szigórú elbírálás alapján(vagyon, külső, státusz) lehetséges.

A legdurvább változás akkor is az hogy régen a legfullosabb nők privilégiuma volt ez a fajta viselkedés, manapság már az átlagos, átlag alattiak is így viselkednek.
Olyan ez mint a lottó, kidobja nekik a 10/10-es gazdag álomhercegeket, és onnantól elhiszik hogy az a szint számukra, mert NEKIK JÁR, és az alá nem adják, és nem veszik észre magukat ha fél éven belül egyikkel sem matcheltek.

CoDWaW31 2020.05.31. 22:58:32

@mig: Tudod mi a különbség?

Hány olyan nőt látni, aki abban a tévhitben él hogy az igazi Adonisból, akiért rajonganak a nők, ő majd szépen gondos családapát és hűséges férjet csinál, avagy "megszelídíti" és más nőre rá sem néz?:D
Elég sokat, többnyire nem jön be.

Ezzel szemben nem nagyon hallottam olyan férfiról aki a vidék legjobb(és leglazább erkölcsű-hogy finoman fogalmazzak) nőjéből, aki köztudottan falja a pasikat, egy jó kaland helyett hűséges háziasszonyt akarna faragni belőle.

nincs1agy 2020.05.31. 23:09:04

@IndaMuncher: Egész addig vicces, amíg nincs egy ilyen főnököd..

Gyurbán Vikrenc 2020.05.31. 23:37:19

@Anikó Hajdú: áhhh ezek a rohadt nőgyülölő emberevő incelek :DDD
Te sem szoktál szarkasztalaszizni az iróniai csapatban :)

rkb9y5 2020.05.31. 23:44:41

@hutp: "Bántóan sok az olyan lány, aki nem érdeklődik, nem kérdez semmit, alig ír vissza, de elvárja, hogy te szórakoztasd. " - ez az egy mondat tökéletesen összefoglalja, amit tapasztaltam.

IndaMuncher 2020.05.31. 23:45:10

@Burgermeister: igen általában az emberek azt hangoztatják mindig amitől tartanak. A no ons azt jelenti, hogy nagyon is kapható rá, csak már nem szeretne. Mert hát csakiskomolyatakarmostmártényleg.

Gyurbán Vikrenc 2020.06.01. 00:22:08

@rkb9y5: nem csak te. Mind tapasztaljuk, az "aha" "igen" "nem" "dejó", "és te?" beszélgetéseket.

IndaMuncher 2020.06.01. 00:37:38

@Gyurbán Vikrenc: ez egyszerűen azért van mert sokadik vagy a sorban, ha párhuzamosan rád írna egy csomó nő lehet te se csinálnád másképp. Szerencsétlenek gondolom nem akarnak bunkók lenni és pont emiatt tűnnek annak.
Mondjuk sokszor egy unmatch - et őszintébbnek értékelek mint az egyszavas válaszokat.

Blindmouse 2020.06.01. 02:02:30

Annyira szépen összefoglaltatok mindent előttem ami tinderen van hogy semmit nem tudok már hozzáfűzni .

Hónapokkal ezelőtt meguntam már, és kitettem egy olyan szöveget amire garantáltan nem lesz az a nő aki jobbra fog húzni, már csak röhögni járok fel kb ezeken a fent felsorolt tipusokon.

Dan da Man 2020.06.01. 02:04:45

Sajnálom, de nekem nem tetszett a poszt. Nem a tartalma miatt, ahhoz nem tudok hozzászólni. De magában a műfajban (típus-enumeráció) volt erőtlen, inkoherens, és az egymás után következő mondatok kapcsolódásai össze-vissza rángatták az agyamat. Tudom, hogy én vagyok hülye meg öreg, de régen ezt jobban csinálták - gyanítom azért, mert több időt fordítottak rá. Ez egy ilyen "a mai is megvolt"-szint. Márpedig, aki szatírát, vagy társadalomkritikát akar megfogalmazni, annak nagyon ott kell lennie, hogy felülről nézhesse a világot - különben csak lentről, a mocsokból morog a többi trágyatúróra...
A jó humorhoz sok munka kell.

De hát nem én vagyok a törzs-, sem a célközönség...

DR. Smit Pal 2020.06.01. 02:08:36

"Úgyhogy aki fideszes, az húzzon balra. "

Azert figyelmenkivul hagyni valakit, mert fideszes az tenyleg fura, mert ott dontoen azert normalis emberek vannak..
De minden cinizmus nelkul, egy DK-s eseten ez tenyleg kizaro ok. Mert a DK-asok tenyleg szellemifogyatekosok, maskep nem lehet valaki szekta hivo.
Szoval nem az a baj, hogy DK-s, az legfeljebb ciki, ego, hanem hogy biztos hogy SULYOS pszihiatriai problemai vannak.
A fideszes kizarasa csak akkor oke, ha ezt egy DK-s irja, mert hat az tenyleg nem johet ossze.(ha csak nem egy retardalt fideszessel, mert azert ott is elofordul ilyen)

Jadeite 2020.06.01. 03:19:30

@Dread Naughty: a fideszesek mindig leszopják egymást úgyis

Jadeite 2020.06.01. 03:22:35

@DR. Smit Pal: "ha csak nem egy retardalt fideszessel, mert azert ott is elofordul ilyen" - én még nem retardált fityóst nem láttam. Legendák szólnak olyan fideszesekről, akiknek a szülei nem voltak minimum testvérek, de a kutatók nem találták még meg a nyomaikat. Mondjuk egy tolvaj cigó segglyukából kibújt szekta tagjaitól mit is várna az ember.

Szornyeteglajos 2020.06.01. 07:18:01

A face valahol behazudja, hogy a rút kiskacsa meséje igaz. Hogy a Pretty Woman az valósággá válhat, és ha egy prostival megtörténhet, akkor velem, aki nem vagyok prosti, még inkább. Kialakul egy hatalmas csoport, akik körbelájkolják egymást, majd ezt áthelyezik a valós térbe, és így hoznak értékítéleteket.
A Tinder ezt maxolta ki. Ezért az ott létrejött kapcsolatok nagyja is annyira értékes, mint maga a rendszer. Így kerülnek ezek a karakterek a Tinder rendszerébe.

Nem szeretem ezt a 10/10, meg5/5 skálázást, de azért van benne valami, amit a 30 fölötti gyerektelen párkeresőző nők nem fognak fel. Az élet produkál érdekes dolgokat, de azért azt mutatja, hogy a 10/10-es párok megtalálják egymást 30 év alatt is így, vagy úgy. Egy átlagos külsejű nőnek fölösleges várni a 10-es pasira, hiába viselkedik 10-es nőként. Az átlagjózsik is csak áltatják magukat, hogy ha van elég korpa, jár nekik a 10-es nő. Lehet, hogy 10-20 évig találnak alkalmi muffokat, de 40 fölött ezekért egyre nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, ahogy közeledik az 5. x. Konkrét példa : Az utcánkban vett házat egy pár évekkel ezelőtt. Akkor 20-as veik végén jártak, 10-es csaj, 5-6-os a srác, ki volt tömve dellával, felújították a pecót, jött két gyerek. Tavaly beütött a córesz, a gyerek legatyásodott, az anyuka elvált, elköltözött a csemetékkel, pecót eladták.
Megvette egy 10/10-es pár, -nem kis pénzért-szerintem nincsenek épp hogy 30, de két gyerek után anyu seggén a bolhát el lehet nyomni, apu szolidan kipattintva. Nagy összegem van rá, hogy nem a Tinderen jöttek össze. Normálisan viselkednek, nincs drága autó, az udvart rendbe rakták, ami az előző családnak 7 év alatt nem sikerült. Ha ezek szétmennek, az nem a peres különbség miatt lesz, de szerintem az ilyen párok a legritkább esetben váltanak, mert nincs megerőszakolva a biológia, mint a 10/akárhánynál.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2020.06.01. 07:24:08

@shakespeare: farkas timiről van szó? ő már akkor tudta, hogy a siker múlandó.

Burgermeister 2020.06.01. 07:34:35

@shakespeare: Annyira sokan vannak punci, kapcsolat nelkul, hogy egy atlagnal fenyeveknel rosszabbra (kover, igenytelen atlagalattiJuliska) is lajkolnak szivecskeznek csak azert h puncihoz jussanak. Persze Juliskanak is a felso 10% kellene, de nem kapja meg ezért néha átlagJoska beakaszthat neki amikor mar nem eleg a tarcsazas es a falat kaparja.

ewfuns 2020.06.01. 07:48:03

@Jadeite: szólott a DK-s! :) extra mázli, hogy az ellenzéki oldalon olyan szuper intelligens emberek vannak, mint pl te is. :)

Mez1414 2020.06.01. 08:15:46

Csak olyan nővel volt anno egyéjszakásom Tinderről, akinek ki volt írva az ONS... ennyit erről.

Egyébként két olyan házaspárt is ismerek, akik Tinderen ismerték meg egymást, megfelelő csillagegyüttállás esetén ott is lehet szerencsés valaki, de szerintem semmivel sem jobb az esély, mintha élőben ismerkedsz, hiába akarják úgy beállítani a Tindert, hogy előszűr...

A páromat a vonaton szólítottam meg. Jelenleg az esküvőnket tervezzük. Nyilván nagy lutri ez is, de az megdöbbentő, hogy szinte minden társaságban előjött, mekkora király vagyok, hogy meg mertem szólítani egy nőt ismeretlenül. Egy NŐT! Nem volt rajta sem horogkeresztes karszalag, kés sem lógott az oldalán, kis szarvacskái sincsenek, szóval ja, meg mertem szólítani. És ebben semmi királyság nincs. Mivel jobb Tinderen kapni egy kosarat, mint élőben? Mit veszíthetsz vele, amit a Tinderen nem lehet?

Szóval én bátorítok minden férfit arra, az egyedülálló barátaimat is, hogy ismerkedjen élőben (is), pláne olyan helyen, ami közel áll az érdeklődéséhez (könyvesbolt, nyelvtanfolyam, sportpálya).

Örömhernyó 2020.06.01. 08:21:35

A legtöbb nőnek ez a tinderezés csak időtöltés, amivel az üres óráikat elütik és az egöjukat fényezik.
Itt Ázsiában rengetegen randiznak ilyen appokkal és senki se dug a végén. Elmennek randira, megesznek egy elegáns étteremben egy valamit, csinálnak róla száz fotót és tolják fel az instagramjukra, aztán mindenki megy haza egyedül. Ez a "date". Van egy 38 éves helyi ismerősöm, elég helyes nő, nagy csöcsökkel, ami itt ritka, mellette vékony is, arca mondjuk közepes. Irodai munkában unatkozik egész nap, aztán elmegy vacsorazni interneten megismert srácokkal, akik fizetik a számlát. Tehát hetente kéz estét biztosan eltölt így, jó helyekre viszik, dr dugás sosincs belőle. Mert az durva, az illetlen, ő meg mély, lelki kapcsolatot keres. Csak hát ő se egy túl színes egyéniség, mint a legtöbb ázsiai ember, neki is egyetem után lezarult a maganélete, irodai munka, ugyanazokkal az arcokkal körülvéve. Gyereke már tuti nem lesz, de még 10 évig elrandizgat aszexuális pasikkal.

Én eleve szexpartnerkeresőn ismerkedtem régen. Férjes asszonyokhoz hazibarátnak beálltam. A férj mindig tudott róla, sőt, ő szorgalmazta. És esküszöm normálisabb, két lábbal a földön álló, reális önértékelésű, idegen testektől nem undorodó embereket ismertem meg goldengate-en, mint tinderhez, badoo-hoz hasonló appokkal. Eleve szexpartnerkeresőn kevés a faszundoros nő. Aki ott van, annál nincs találgatás, hogy most mit akar és lesz-e ebből kefélés. És nem befékezett, nem elszállt hercegnők többnyire. Tudom, hogy furcsa egyeseknek, de kevesebb az alakoskodás egy nyílt szexpartnerkeresőn.

Én minden párkapcsolatomat úgy kezdtem, hogy minimum első találkozáskor volt hosszú smárolás, esetleg csöcsfogás. Azt látom magam körül, hogy akik hosszan randizgatnak fizikai baszás és testnedvcsere nélkül, azok meg akarják magukat győzni, hogy nekik kell egy pár és a másik ember, aki már hatodik randin kevergeti a kávét velük szemben, az ha nem is felel meg nekik, de ha már belefeccöltek hat hetet a randizásba, akkor már csak nem dobják ki.

Én 30 másodperc alatt el tudom dönteni valakiről, hogy akarok-e vele dugni. És ha már dugunk, akkor abból lehet valami tartós is, ha jól viselkedik.

mig 2020.06.01. 08:21:46

@CoDWaW31: igen, egyetértek. Lehet, olyan, hogy más nőre rá se nézek, volt is ilyen, most is így van. De ahhoz nagyon jónak kell lennie ám a partnernek :)

Örömhernyó 2020.06.01. 08:29:10

@Anikó Hajdú: Cica, ez modorosblog. Ha az irónia és humor neked ismeretlen, akkor menthetetlen vagy.

csorsza 2020.06.01. 10:01:27

@hutp: Lovardában a lovasok 95%-a nő. Mi is járunk családilag, van paci, és tényleg csak a kiscsajok maradnak meg a pályán tartósan. Én is elkezdtem, a lányom kedvéért, de én sem ragadtam bele. Valószínűleg túl monoton és egyhangú elfoglaltság valójában, amit a lányok sokkal jobban bírnak. Rohadt sokat kell a négyszögben körbe-körbe menni, h tényleg jól csináld. Csak látszólag könnyű lovagolni. Ja, és szétveri a golyóimat :)
Mondjuk, nekem már van enélkül is 18 másik hobbim, én tényleg csak a gyerek miatt vágtam bele...De talán egy férfi lovas van az egész lovardában. Fura..

Örömhernyó 2020.06.01. 10:18:59

@csorsza: A lótartás drága mulatság, aki nőként ezzel villant közösségi médiában, az azt akarja jelezni, hogy megteheti, mert apuci állja a költségeit. Úgyhogy a kapcsolatot keresők közül azok a befutók, akik át tudják venni ennek a drága hercegnőnek a finanszírozását a szüleitől.
Ja és a ló ápolása időt is igényel, ezért általában az ilyen pinavirágok nem dolgoznak, hanem a hobbijuknak élnek. Úgyhogy a pasiiii eltartja vagy nincs esélye nála.
Egy lovas csajhoz képest a kutyás, macskás nő egy egyszerű esete. Pótlék ez mind.
Egy macskás csajom volt, akinek az előző faszija vette a macskát, amikor más széthullóban volt a kapcsolatuk, nyilván hogy legyen majd valami pótléka a csajnak, ha ő (a pasi) már egy fiatalabb hölgyet kúrogat máshol.

hopp11 2020.06.01. 10:29:03

Érdekes beleolvasni, mi megy manapság a társkeresőkön. Én kb 10 éve csináltam ezt. Akkoriban még pont nem volt tinder, vagy már épp volt, nem tudom, de én nem azon voltam, hanem más netes társkeresőkön. De pont így zajlott, ahogy az olvasottak szerint most is, a nők szövegei meg típusai is pont ugyanezek voltak.
Arra emlékszem, hogy ha nagy ritkán találkoztam valakivel, abból legtöbbször már az első alkalommal szex lett. Vagy lehetett volna, ha akartam volna.
A belvárosban sétálunk - 15 perce találkoztunk először -, megcsókolom, közben átölelem a derakát, fenekét, mire megkérdezi, hogy mikor szeretném "lefektetni őt". Később, hogy "van-e nálam gumi". Aztán a kocsiban ott a parkolóban felajánlja, hogy leszopna. Ez a nő amúgy eredetileg nem is akart semmit, mert hogy neki elege van a sok izéből, nincsenek is normális férfiak, és még netes beszélgetest sem akar. Mondtam neki, hogy itt van a társkeresòn, én csak azért szólítottam meg, meg honnan tudja, hogy nem vagyok normális, ha szóba sem áll velem. Szóval így kezdődött, köverkező este meg a leírt módon folytatódott.
Másik esetben egy olyan nővel randiztam ( tanárnő), aki előre kikötötte, hogy szexròl szó sem lehet, ahhoz neki már komoly kapcsolat kell. Ehhez képest az első randin olyanokat mondott, hogy ha már "így felhúztam", akkor be kell fejeznem. Szóval, szex nélkül már nem hagyhatom. Emlékszem, még meg is kérdeztem tòle, hogy előzetesen is, meg a randi elején is kategorikusan közölte, hogy csak ismerkedésròl, beszélgetésről lehet szó. Akkor most ez hogy van?
Erre azt mondja, hogy ha valaki ilyen rámenős, akkor az màs. A rámenősségròl annyit, hogy leültem mellé, nem húzódott el. Erre átkaroltam. Hátulról beleszagoltam a nyakába, majd ha már ott voltam, bele is csókoltam a nyakába. Nem tiltakozott. Ezek után két oldalról a két mellét fogtam meg.

Ami még nekem nagyon fura volt, hogy elvált nòk, akik a gyerekükkel éltek együtt, miután felvittek engem az első randin a lakásukra, úgy akartak szexelni, hogy a szabaajtó legyen nyitva. Miközben a folyosón a következő szobában a gyerekük volt. Az egyiknek a 13-14 éves lányával még együtt ettünk valamit a konyhában előtte. Aztán 20 perc múlva szexeljek az anyukával a hálószobában, míg a nyitott ajtótól 2 méterre a lány szobája volt, szintén nyitott ajtóval...
Ez csak nekem fura? Mert a nőknek ez volt a természetes, én voltam mindig, aki bezárta kilincsre az ajtót.

Ezek amúgy sima társkereső oldalak voltak, nem szextárskeresők. Mégis úgy éreztem, alapvetően a szex a fontos. Ha olyan pasival találkoznak, aki bejön, akkor lehetòleg azonnal legyen szex. Amúgy meg a regisztrációs oldalon az ellenkezòjét kell hirdetni.

#szájbergyerek# 2020.06.01. 11:01:21

Most nőgyűlölő leszek: Az még semmi, hogy kutya, macska, ló de egyre rondább, dagatabb és bunkóbb "nők" vannak.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2020.06.01. 11:12:55

@#szájbergyerek#: majd a Szent Piac és a Láthatatlan Kéz úgyis dönt.

Dr.Démonmac1 2020.06.01. 11:19:42

Aki fideszes az általában agyhalott, érthető, hogy az emberek viszolyognak tőlük.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2020.06.01. 11:22:49

@Dr.Démonmac1:

Szia!

Én Mi Hazánk-os és ex-jobbikos vagyok, de nagy tisztelője vagyok Győrkös úrnak is. Megnyugodtam, hogy én már okés lehetek <3

#szájbergyerek# 2020.06.01. 11:29:06

@Modor Tibi:
A piac már rég beárazta őket, csak ezt még nem fogják fel. Különben 30+osan gyereket nevelne és nem kutyát, macskát, lovat tutjgatna. Ez az "egy patront megér" kategória.

IndaMuncher 2020.06.01. 12:01:36

@hopp11: minden nőnek meg van a típusa akivel belemegy egyéjszakásba, plusz gondolom neked megvolt a kisugárzásod és a sármod is. Ha egy átlagjóskával találkoznak ott nem lesz szex. Van a 444 nek egy tinderes videója ahol egy húsos szőke cica randizik pár sráccal és rejtett kamerával veszik. Hát ott olyan béna szövegek mennek, hogy még én is jobban csajozok pedig én aztán egy szorongásos informatikus vagyok. Meg is van, ez az :youtu.be/KrOMUa_fUwM

Örömhernyó 2020.06.01. 12:27:54

@Modor Tibi: A piac viszonyai nem szabadak Magyarországon se, mivel kis piac, nyelvi korlátok vannak, meg a magyar férfi anyagilag és lakóhelyét tekintve se annyira vonzó mondjuk egy harmadik világbeli lány számára, ezért a magyar nők szabják a pina árát. Egyébként mindenhol így van, de egy zárt, elszigetelt társadalomban még inkább.
Magyarországon volt egy időszak, amikor az erdélyi, kárpátaljai lányok örömmel mentek hozzá olyan magyar férfiakhoz, akik esetleg rosszabb eséllyel indultak volna magyarországi nőknél. Aztán ez a forrás elapadt. És ennek az az eredménye, hogy a magyar nők azt hiszik, hogy hercegnők. És ha a piacon ők diktálnak, akkor elkezdik őket úgy is kezelni. Mert náluk van az összes pina.
Ami segítene, az az, hogyha a magyar fasz kelendőbb lenne nemzetközileg.

#szájbergyerek# 2020.06.01. 12:32:43

@Dr.Démonmac1:
Hát igen. Kellenek ilyen szellemi magasságok amik így kezdődnek:
Nekem diplomám van...
Beosztottjaim vannak...
Karriert építettem...
Vállalkozó vagyok...
stb., és végül
Nem vagyok fideszes...

A mondat befejező része pedig:
... tehát különb vagyok bárkinél.

Amúgy ha ennyi nemfideszes van, akkor hogya3,14csába lehet az, hogy a szellemi piedesztál csúcsán állók már 3x kaptak méretes zakót az utóbbi 10+ évben? Fel sem merül ezeknek a nagyon intelligensekneknek, hogy esetleg talán valamit mégis rosszul csinálnak. Persze még mindig mindenki más az idióta rajtatok kívül.

Örömhernyó 2020.06.01. 12:39:05

@Burgermeister: Gondolom arra kapom a plusz, hogy szexpartnerkeresőn simán belefut a férfi normálisabb nőkbe, párokba, mint társkeresőn.
Nekem lettek rendes barátaim is szexpartnerkeresőről, egy pár, akihez dugni jártam, nálam idősebbek voltak, a nő teljesen normális, nem elszállt, dolgozó, gyereket nevelő hölgy volt, a férfi szerette a cuckold témát és jól fotózott, aktokat csinált az asszonykáról, volt közös téma, velük simán el tudtam tölteni egy napot beszélgetve.
Meg voltak mások is.
Nekem minden komoly kapcsolatom dugással, munkahelyi smárolással, csöcsfogással, buliban összegabalyodással indult. Akik évekig aszalódnak egymás mellett egy munkahelyen, majd valaki összehozza őket, azoknál én nem látom azt a nagy szenvedélyt, szerelmet. Nekem kell a kezdeti szexuális élmény, de nálam ez elég sokszor komoly kapcsolatba torkollt.

#szájbergyerek# 2020.06.01. 13:29:52

@Örömhernyó:
Ők diktálnak és vajon jó az nekik?
Mert nagy részük külföldi f@sznak is csak egy patronos. Hazainak meg nem kell olyan, akibe már belemártogatta a fél világ. Ennyit tudnak felmutatni, meg a kumudiplomájukat.

Almandin 2020.06.01. 14:05:46

@hopp11: Egy 13-14 éves lány esetén miért kellene nyitott ajtót hagyni? Nem kisgyerek már. Én nem értem az ilyeneket. Nekem ilyen helyzetben a szex idejére nem lenne elég a kilincsre csukott ajtó sem, csak a kulcsra zárt.
Más: olyan emberek, akik nem akarnak elsőre szexelni, de mégis belemennek, gyenge önfegyelemmel rendelkeznek. Nagy tévedés az, hogy ha a nő nem akar az első randi után (vagy egy-két héten belül ) szexelni, az biztos frigid, prűd, vagy az adott férfit nem kívánja. Lehet, hogy simán csak előrelátó, aki nem akar pofára esni, pláne nem sorozatban. Hiszen, ha egy társkereső nő egy éven belül hat-nyolc ilyen férfival randizik, minddel rövid idő után, az első megkívánásra lefekszik, akkor annak teszi ki magát, hogy ezek a pasik az első szex után dobják, arra való hivatkozással, hogy nem volt elég jó az ágyban. Ezzel csak azt éri el, hogy pár év alatt átmegy rajta egy pár focicsapatnyi férfi, akik közül nagy eséllyel senki nem marad meg hosszabb időre (a többség már az első aktus után dobja), az önértékelése is romokban fog heverni, sőt, lehet, hogy férfigyűlölővé válik. Ráadásul én a mai magyar pasik többségénél egy fura kettősséget látok: egyrészt lusták udvarolni, ezért elvárnák, hogy már az első, de legkésőbb a harmadik randin bezuhanjon az ágyukba nő, de közben komoly kapcsolatra olyat szeretnének, akin még nem ment át egy fél városnyi férfi. Ez nem kicsit fura hozzáállás, tipikus fából vaskarika ("ne feküdjön le fűvel-fával, de velem rögtön").

Almandin 2020.06.01. 14:15:01

@#szájbergyerek#: Valójában ezek a nők nem veszik észre, hogy saját magukat értékelik le, mert túl rövid idő alatt szétrakják a lábukat félidegen férfiaknak. Ezzel nem fel,-hanem leértékelték a női nemi szerv árát az egész társadalomban.
Két véglet felé sodródik emiatt a társadalom: a nagy része a minél gyorsabb ágybabújást (és a minél gyorsabb szakítást) preferálja, a szűk kisebbség pedig az esküvőig tartogatja magát. Még ma is létezik különösen bigott vallásosoknál a szüzességkultusz. Szektásoknál és bigott katolikusoknál ma se ritka, hogy csak az esküvő után fekszik le a pár először, akár sok évvel a megismerkedés előtt. Én egyik végletet se tartom jónak. elhamarkodni se jó a dolgokat, de a vágyak elfojtása és az évekig várakozás se egészséges.

Almandin 2020.06.01. 14:18:53

@Almandin: Javítás: sok évvel a megismerkedés után.

#szájbergyerek# 2020.06.01. 14:31:05

@Almandin:
Azért a 20 év fölötti lányok már nem szendeszűzek, hogy udavaroljanak nekik hetekig, hónapokig.
A tapasztalat azt mutatja, 3 randi után ki kell derülni, hogy lehet szex vagy csak kávét fogunk szürcsölni.
Persze el kéne dönteni, hogy van-e igény udvarlásra. Mert az mégsem megy, hogy egyiknek azonnal f@szra pattan, a másik meg udvaroljon. Bár manapság nőtől ilyet elvárni, hogy következetesség meg korrektség már nem is szabad pedig szép erények ezek. Meg kellene próbálni.

Advanced Flight 2020.06.01. 15:04:03

@zuulululu: akkor miért a sok sírás az elnyomott férfiakról? ja, a logika sosem volt az erősségetek :-)

Advanced Flight 2020.06.01. 15:08:23

@Szafari: így-így. Tinderezni béna. Sok ismerősöm próbálkozott, nulla eredménnyel.

virgo 2020.06.01. 15:12:20

@Gyurbán Vikrenc: hagyd már ezt a hülyeséget, mintha a bolhacirkusztól függene bármi is. Persze függ tőle.... ha elhiszed.

CoDWaW31 2020.06.01. 15:29:58

@Mez1414: Mesélhetnél hogy hogyan szólítottad meg:D

Igen, manapság már mindenki a telefonját nyomkodja, ezért az hogy élőben valakit leszólítanak kezd kihalni.Ami jó hír a bátraknak :D

@#szájbergyerek#: Szerintem az hogy gyereket nevel vagy sem, nem jelent semmit.
Sőt, hány olyan van aki az ügyeletes hülyegyerekkel, akiről süt hogy buta mint a tök felcsináltatta magát véletlen, aztán jött a gyerek és elhitte hogy abból örök szerelem lesz.
Érdemes pár mostani 20-onéves szingli anyukát megnézni, hogy ki a gyereke apja, legtöbb esetben süt róla hogy valami 2 bites ösztönlény akinek a homlokára van írva, nem is értem a csajokat miért ilyen naívak, mi sem várjuk a falu ribancától hogy világraszóló anya váljon belőlük akik gyereket nevelnek, nem a körmükkel vannak elfoglalva.

Mennek is a közösségi médiában a fellázadós posztok hogy"jaj ezek a szemét apukák félrek*rnak mocskos férfiak", hölgyeim tetszettek volna nem valami jött-menttel felcsináltatni magukat és nem lenne probléma:))

hopp11 2020.06.01. 15:35:03

@IndaMuncher:
Megnéztem a videót. Ez a csaj pont jó példa a társkeresőzésre. Legyünk őszinték, legjobb indulattal is egy átlag, de az alakot is figyelembe véve inkább átlag alatti. Villamoson, könyvtárban, boltban egy csávó se próbálna szemezni vele, kb észre se vennék. Egy egyetemi, munkahelyi bulin se vele akarnak majd táncolni a palik. De egy ilyen társkeresőn napi 8-10 pasival is tudna randizni, van annyi érdeklődő. És próbálnak nála bevágódni, mert szexet akarnak. Ő meg boldog ettòl, kapósnak, jó nőnek érzi magát végre valahára. Lubickol a szituációban, és persze a próbálkozó palikon csak nevet. Pedig a való életben ezek az ő szintje, ha nem magasabb szint, mint ő. A villamoson ezek a srácok se vennék észre, mert òk is a szép lányokat néznék lopva. A csajnak nagy önbizalom-tuning ez, a pasiknak meg ellenkezőleg. Valószínűleg mindegyik próbálkozó pasit dobná, csak annak volna esélye, aki úgy viselkedik vele, ahogyan a való életben is dukál. Tehát átlag, átlag alatti csaj, dumáljunk vele, de azért különösebben nem érdekel, max egy szexre jó lesz, de inkább arra se. Amelyik pasi így viselkedik vele, az tudja érdekelni, hisz tudat alatt pontosan tisztában van vele, hogy ez a realitás. Aki meg fut utána, az nagyon szar pasi lehet. De ezt el is mondja, hogy az érdekelte, aki nem akart nála bevágódni.
Ha valakivel mégis összejön, az vagy egy olyan lesz, akit különösebben nem érdekel (mint itt is), vagy egy magasabb kategóriájú pasi, aki a való életben rá se nézne. Mindegyiknek az eredménye kb 1 db szex lesz. Utána meg elmondja majd a pasikat mindenféle rohadéknak.

dekás dezső 2020.06.01. 15:48:42

Jehehhe Vanesszának csakis a nagybetűs férfi, erre mondom itt vagyok. 18 éve hajtok egy láncfűrészből átépített kistraktort és nem lakkozom a lábkörmöm, köszönni is szoktam 171 centi vagyok, szóval már majdnem magas is, jó van egy kis pocak meg néhány rossz fog, dehát nahát. Nem sörözök abszolút, saját borom van, a kistraktorral szoktam lemenni érte a pincébe Ha ez nem vall nagybetűs férfire akkor semmi, mégis elhajtott a balra, meg a többiek is. Ki érti ezt?

tomfree 2020.06.01. 15:54:30

Egyszer összeszedtem egy szőke harmincas anyukát erről a tinderről, az első randin rám néz és kijelenti, hogy tökre örül, hogy megvan még minden fogam, mert az eddigi próbálkozok többsége fogatlan vagy igénytelen volt. Csak lestem, azt hittem viccel. A kávé után eldobtam kocsival haza, menet közben feldobta, hogy mi lenne, ha lefordulnánk egy elhagyatott erdősávba és rám ugrana. LOL. Nem sokkal később felmentem hozzá egy következő körben, elkezdtünk matekozni és erre odajön a 13 éves 10 kg-os macska és leül az ágy mellé és bámul. Mondom haló csinálj ezzel valamit mert frusztrál. De cirmike olyan szelíd. Mondom szarok rá, zárd ki az erkélyre. Jó, de ha megszökik te keresed meg. Én szöktem meg reggel (cirmikét visszaengedte este és a dög átmászott rajtam az éjjel miközben aludtam).

hopp11 2020.06.01. 16:12:12

@Almandin:
Igen, még mindig várom a megfejtéseket, hogy akkor miért akartak ezek az anyukák nyitott ajtónál szexelni. Mert nem egy volt ilyen.
Az, hogy a pasik azt várják el, hogy velük azonnal szexeljenek a nòk, mással meg kb soha, az nem csak a mai magyar palikra igaz, hanem minden kor minden férfijára. A magam részéròl azt mondom, hogy ilyen társkeresőn, tinderen, stb. egyszerűen ez a normális állapot, hogy az embereket nem vesszük komolyan. Én egy a való életben megismert nőt, lányt sokkal komolyabban veszek. Ott nincs a nyakukban tábla, hogy "párt keresek", ennek megfelelően nekem se kell azzal kezdenem, hogy miért én lennék a jó vétel számukra. Nem kell eladnom magam, nem kell nyomulnom, neki se persze, így apránként tud menni az ismerkedés. Félig-meddig tudat alatt, fel se fogjuk, hogy ismerkedünk, pedig mégis. Ez az az időszak, amikor azt se tudom, akar-e a másik ismerkedni. Megismerhetjük egymást a maga valójában, anélkül, hogy a legjobbunkat próbálnánk mutatni. Tehát valós képet kapunk.
És mivel ez huzamosabb ideig tart - elvégre hivatalosan nem is akarunk ismerkedni -, így elkerüljük a gyors szexet. Mire kiderül, hogy szimpatikussá váltunk egymás számára, tetszünk egymásnak, addigra akár hónapok teltek el.

Almandin 2020.06.01. 16:36:15

@hopp11: Talán azért akarták, hogy nyitva legyen az ajtó, mert sok mai anya nem képes felmérni a gyereke valós életkorát. Ha kamaszodik, továbbra is kisgyerekként kezelik, nem fogják fel, hogy 13-14 évesen jó esetben egy egész napra otthon lehet hagyni egyedül, meg az iskolába is eltalál kíséret nélkül. Vagy a másik tippem, hogy sok a perverz, aki direkt megkukkoltatja magát a gyerekével, hiszen egy kamasz amúgy is hajlamos lehet leskelődni, pont olyan korban van, amikor kezdi érdekelni a szex. Elég beteg.
Amit a pasik elvárásairól gondolsz, az nem úgy van. Helyenként és koronként ez nagyon eltérő. A 100 évvel ezelőtti Európában pl. egy férfi azt várta el, hogy a nő csak a nászéjszakán szexeljen vele először, ha rögtön szexelni hajlandó nőt akart, akkor fizetett és a bordély felé vette az irányt. De még 20-30 éve se volt általános elvárás egy ismerkedésnél, hogy azonnal vágja magát hanyatt a nő. A férfiak is könnyűvérűnek tartották azt, aki az első randik valamelyikén már szexelt. Igaz, az esküvőig való várás se volt már elterjedt, de nem is volt akkora sietség, mint ma.

Almandin 2020.06.01. 16:42:48

@tomfree: Jópofa tapasztalat lehetett. Én szeretem a macskákat, de a cicakukkolás valószínűleg engem is zavarta.
Amúgy ismerek egy Cirmikéhez hasonló, kövér, cirmos cicát, őt képzeletem magam elé, miközben olvastam.

Burgermeister 2020.06.01. 17:53:25

A cirmike sztori bodrival volt nalam. Nem zavart, rendesen megpakoltam a csajt, talalkoztunk a tinderrol, ilyen egypatronos sztorinal indult de kifaroltam, ereztem h tobbet akar en meg nem akartam geci lenni. Aztan elmondtam, atgondolta es akkor legyen szex. Oke, lett.

A masik, hogy a csajoknal most az a felallas, hogy egy randi, pofavizit, ha megvan a kemia akkor a masodikon mar szex h kideruljon az agyban is van passzolas. Ezt a csajok mondjak, minek huzni az idot? Deruljon ki hogy gecijoeaszex. Ez van.

hopp11 2020.06.01. 17:55:02

@Almandin:
Az említett esetben adott volt a kb 14 éves lány, aki emlékszem, egyértelműen pasiként tekintett rám, nem egy bácsiként. Én fiatalabb voltam, mint az anyja, pedig ő is csak 30-as volt. Tehát kb lehetetlen volt őt kisgyerekként kezelni. Ezért is volt fura számomra a nyitott ajtó, miközben a lány szobájának ajtaja is nyitva volt. Miközben nyilvánvalóan nem aludt, hisz 15-20 perccel korábban még a konyhában beszélgettünk. Az anya teljesen normális volt, kicsit sem tűnt perverznek. Na, mindegy.
A férfiakat illetően nem látok változást, most is olyanok, mint mindig is voltak. Ha az első 1-2 randin megkapják a nőt, könnyűvérűnek tartják. De ettòl még meg akarják kapni.

Gazz 2020.06.01. 18:42:01

Nem jössz be a nőknek. Ennyi. Egy mondatba belefért a poszt summázata.

Greccsi Zsot 2020.06.01. 19:17:32

Az a baj, hogy manapsag a ferfiak, hogy nem tudjak, hogy mi kell a noknek, hogy hogyan kell kozeliteni hozzajuk.
Megfeleloen elkeszitett kepekkel minden nonel belehet vagodni.
Mutathatok parat :
kepkezelo.com/images/q04dt6o4szykrc1jl6dp.jpg

csorsza 2020.06.01. 21:23:27

@Örömhernyó: Hát, a lótartásról kurvára nincs fogalmad, hülyeségeket irkálsz. Ha a csajozásról is ennyi tapasztalatod van, akkor jobb lenne, ha nem osztanád itt az okosságaidat.

IndaMuncher 2020.06.01. 23:03:05

@csorsza: Annyit írt a csávó, hogy drága. Nem állított többet.

Örömhernyó 2020.06.02. 06:21:25

@Almandin: Minden férfi így gondolkodik. Amelyik nő mindenkivel lefekszik az kurva, aki velem nem fekszik le, az frigid kurva. Senki se szereti a visszautasítást.
A nőknél is működik hasonló kettős mérce. Olyan férfi kell nekik, akire minden nő vágyik. Magasy jóképű, jó anyagiakkal rendelkező. De ha ez az álomférfi esetleg felismeri, hogy ő akárhány nőt megkaphat, akkor rögtön minden férfi szemét disznó az adott nő szemében.
A szex árát a nők szabják. De a nők 80%-a a férfiak 5%-ára izgul. A férfiak maradék 95%-a labdába se rúg nemhogy több nőnél, de egy nőnél se. Tehát a férfiak 20%-a térdig gázolhat a pinákban. De tőlük a nők elvárnák, hogy mellettük megmaradjanak. Így lesz sok magányos férfi, akik egy nőt se kaphatnak meg, a másik oldalon sok nő, akik kaphatnának férfit, de nekik csak a top 5%-ba tartozó férfiak felelnének meg. Őket a top 5% megkúrja, majd ott is hagyja. Mindez a női hipergámia miatt alakult így.
Egy barátom úgy fogalmazta ezt meg, hogy a nők olyanok, mint a gyerekek. Az kell nekik, ami a másiknak is kell, amit másoknál látnak, ami cool, menő. Ha egy nőnek van egy jóképű férje, akkor a többi nő egyből arra vágyik. Nem csak hasonlóra, hanem konkrétan arra a férfira mert aki egy nőnek már kellett, az másoknak is kell, mert az már nem lehet annyira rossz. Ezért a legkönnyebb úgy csajozni, hogy az embernek épp van nője. A nők ugyanis megérzik, hogy ez a faszi dug valakit, rajta vannak a feromonok, magabiztos.

Örömhernyó 2020.06.02. 06:24:44

@csorsza: A lótartás nem olcsó és elég időigényes hobbi. Lehet fizeti egy lovászt, aki tartja a lovadat, meg gondozza, akkor viszont nem olcsó. Vagy magad tartod, eteted, akkor sem olcsó, idő és helyigényes.
Vagy bérelsz lovat alkalmanként és úgy sem olcsó. Aki ezzel villog közösségi médiában, az eltartót keres.

Örömhernyó 2020.06.02. 06:36:29

@IndaMuncher: Drága és/vagy időigényes.
Ha saját lovad van és magad tartod, akkor kell istálló, takarmány, tehát nem olcsó, de helyigényes, tehát nem panelban laksz.
Ha bértartásban csinálod, akkor kerül annyiba, mintha keményen dohányoznál, amit én a mai cigaretta árak mellett nem tartok olcsónak.
Aztán van az a verzió, hogy más lováért alkalmanként fizetsz.
Nyilván nem olyan drága ez, mintha régi autókat gyűjtenél (bár egy retró autó esetleg befektetés is lehet), de kívülállók felé riasztó lehet, hogy ez valakinek a hobbija és ezt kell majd finanszírozni, erre kell majd időt áldozni, mert a kis hercegnő ezt szereti.
Számomra legalább annyira taszító a lovaglás hobbiként listázása egy társkeresőn, mint a láncdohányzás, alkoholizmus.

IndaMuncher 2020.06.02. 10:31:24

@hopp11: lehet te modelleket kúrtál de szerintem a videóban szereplő csaj simán megnézhető szemezős kategória.
Mondjuk van beszélőkéje, ettől sok állítólag hiper maszkulin férfi fosik valamiért.

Lorrh 2020.06.02. 11:04:13

@IndaMuncher: nem értek egyet, a videoban szereplő csaj nem szép, semmi kedvesség nem jön át, inkább arrogáns, követelődző, hideg típus.

shakespeare 2020.06.02. 11:05:52

@manson karcsi: tévedtem az évekkel, 97 ben voltunk munkatársak,
a dátum :
1992 Heves Eger Dóra Patkó

mindegy is, döbbenetes a különbség viselkedésben
teljes, totális szétesés van ami a férfi-nő kapcsolatokat illeti a facebook és társai miatt
a kicsit sikeresebb férfiak is egoista kis faszok lettek, de a nőknél a teljesen átlagos Marik vagy messze átlagon alattiak is nagyobb elvárásokkal vannak és lekezelőbben viselkednek mint 20 évvel ezelőtt a legszebb legügyesebb nők is

Almandin 2020.06.02. 13:31:19

@Örömhernyó: Az ilyen általánosításoktól megyek a falnak. A "minden férfi" és "minden nő" így meg úgy gondolkodik leegyszerűsítésektől. Nyilván annyi valóságmagva van annak, amit írsz, hogy sokan tényleg ilyenek. De nem mindenki.
Férfiak esetében nem arról beszéltem, hogy a nő nem fekszik le vele, hanem hogy azonnal, az első randin vagy néhány nap ismeretség után nem. Természetes, hogy a visszautasítás nem esik jól senkinek, de aki úgy gondolkodik a nőkről, hogy elítéli, ha mással rögtön ágyba bújik, de ha ő randizik, elvárja, hogy vele kivételt tegyenek, az egy logikátlanul és primitíven gondolkodó ember.
Mellesleg te is ökörséget írsz. Ha a férfiak 95 %-ának egy nő se jutna, akkor nem élne a felnőtt lakosság nagy része házasságban, már kihalt volna az emberiség. Nemcsak alfák és incelek léteznek.
Az se igaz, hogy a nőknek csak a másé kell. Illetve ez egy nagyon durva leegyszerűsítés. Nyilván a vonzóbb férfiakhoz több nő vonzódik, de ez természetes. De ez egyáltalán nem 5%. Nem jön ki a matek, én nemcsak háremet tartó alfákat, elhagyott nőket és a férfitársadalom 95%-át kitevő szűzférfi-tömeget látok.

Almandin 2020.06.02. 13:36:07

@shakespeare: Abban igazad van, hogy a Facebook erre is rosszul hatott. A másik ludas ebben a fogyasztói társadalom.
Egyes pszichológusok szerint a rövid kapcsolatoké a jövő. Ez szerintem azért probléma, mert az emberek nagy részének szüksége volna olyan kapcsolatra, ami stabilitást, hátteret ad. Másrészt jó dologhoz idő kell. Ha már az ismerkedés elején ágyba ugranak, azt gyakorlatilag egy idegennel teszik, csak utána ismerik meg egymást, emiatt hatványozott az esély a szakításra, mert nagy az esély, hogy nem illenek össze.

Almandin 2020.06.02. 13:46:49

@Örömhernyó: Mi van akkor, ha a nő a saját pénzéből finanszírozza a hobbiját?
Te nem tudsz attól a sztereotípiától elszakadni, hogy a nők eltartót keresnek. El se tudsz képzelni egy gazdag nőt, pedig az is létezik. Olyan, akinek saját vagyona van.

IndaMuncher 2020.06.02. 14:22:51

@Almandin: "emiatt hatványozott az esély a szakításra, mert nagy az esély, hogy nem illenek össze."

És az miért baj? Legalább kiderül még időben.

Almandin 2020.06.02. 14:55:26

@IndaMuncher: A nemi érintkezés sokaknál-főleg a nőknél-érzelmi kötődést indít el. Emiatt nem jó azonnal beleugrani. Kivéve, ha mindkét fél csak szexkalandot akar, folytatás nélkül. De a komoly kapcsolatoknál nem jó ezzel indítani.

CaptainG 2020.06.02. 16:33:36

@Yaesu: " hol és mikor szaródott el a világ"
1920-ban amikor Woodrow Wilson USA elnok jogot adott a noknek.
Minden tokeletesen matematikailag le van vezetve ezen a video chanel-en:
www.bitchute.com/channel/SdA7JwX9dfhl/
Mondanam hogy nezd meg as osszes videot, de annyi idod ugy sem lesz.

Almandin 2020.06.02. 17:25:20

@CaptainG: Gondolom, neked az tetszene, ha a nőknek ma is kuss lenne, cselédek lennének és erőszakkal házasítanák ki őket a szüleik.

IndaMuncher 2020.06.02. 19:15:00

@CaptainG: látom egy redpill király is kikötött itt.

CaptainG 2020.06.02. 21:31:53

@Almandin: Az hogy nekem tetszene vagy sem, irrelevans. A realitast, a termeszet torvenyeit nem lehet felulirni meg idealiszikus elvekkel sem. Az egyenloseg sosem letezett, sosem mukododtt (ugy ahogy a kommunizmus sem), es halalra van itelve minden problakozas a bevezetesere , (lasd termekenysegi szam boven 2.1 alatt mindenhol ahol az van). Az egyetlen zaloga a szaporulat reprodukcios szint feletti tartasanak ha elveszik a nok jogait. Neked kulonosen ajanlom ezt a videot:
www.bitchute.com/video/lmdIaDV9Vms/
ahol parhuzamba vonjak az amerikai es izraeli nepesseg szaporulatat. Amerikaban az amishok, izraleben az ortodox zsi**k 7 feletti szaporulattal rendelkeznek, a tradicionalis vallasosak 2.2, a tobbiek boven 2 alatt. Amishoknal es ortodox zsi**knal termeszetesen nincs a noknek jogaik. Itt fontos megemliteni hogy nem arrol van szo, hogy a ferfiak szabadon tulajdonoljak a noket mint rabszolgakat, sok jog illeti a noket, de szavazati, tanulashoz es munkahoz valo joguk nincsen. A ferfi vallal felelosseget ertuk, de hatalma is van felettuk. Ezzel visszaallitanank az a termeszetes dinamikat, (a masculin-feminin dinamikat), ahol a ferfi a provider and protector, a no pedig a recipient. Jelenleg a jolleti allam a provider and protector de a jolleti intezkedesek gazdasagilag fenttarthatatlanok csokkeno nepessegnel. Es a jolleti intezkedesek (nalunk a CSOK) sem fogjak megoldani ezt, mas orszagogban mar probaltak. Ezenkivul van meg nagyon sok bizonyitek, tenyleg erdemes vegignezni a channel videoit.

#szájbergyerek# 2020.06.02. 22:28:29

@Almandin:
Nem látom, hogy megváltották volna a világot a tehetségükkel, szorgalmukkal, viszont az aranyásás és a rib@nckodás rendesen ki lett maxolva. Nyilván ezt kellene ünnepelnünk.

Almandin 2020.06.02. 22:31:49

@CaptainG: Az amishoknál és az ortodox zs.dóknál nem azért van sok gyerek, mert a nők jogfosztottak, hanem azért, mert a férfiak is szigorúan betartják a vallási parancsokat. Ami úgy szól: "Szaporodjatok és sokasodjatok!". Ha belegondolunk, a férfinak se fáklyásmenet sok gyereket eltartani, különösen, hogy az asszony nem kereső. A modern gondolkodású férfiak se akarnak már sok gyereket, tehát nemcsak a modern nők "felelősek" az alacsony szaporulatért.

Almandin 2020.06.02. 22:37:50

@#szájbergyerek#: Én is nő vagyok, a nememre elég sértő ez.
Az is megdöbbentő, hogy akármilyen téma kerül fel a netre a férfi-nő kapcsolatról, az antifeminista, férfisoviniszta szélsőségesek rögtön itt teremnek és a keresztes lovagok vehemenciájával küzdenek az ásatag nézeteik mellett, némi nőgyűlölettel tarkítva. Mintha a férfiak mind önzetlen, erkölcsös lények lennének.

Dread Naughty 2020.06.03. 00:07:53

@Jadeite: Hű, ez mire válasz? vagy mire kérdés?

CaptainG 2020.06.03. 10:07:30

@Almandin: Nem jogfosztottak, csak nem emancipaltak. Es de, emiatt van magas szaporulat, arra vezetheto vissza minden mas kevesbe vallasos patriarchalis rendszerben is.

" A modern gondolkodású férfiak se akarnak már sok gyereket, tehát nemcsak a modern nők "felelősek" az alacsony szaporulatért."

Nem a nok a felelosek a kialakult helyzet miatt, hanem a nok emancipaltsaga, empowermentje. Ok csak kovetik a biologiai mukodesuket. Nem utaljuk ezert noket, sot, imadjuk, szeretjuk oket, szeretnenk gondoskogni roluk, de a jelenlegi helyzetben egy ferfnal pont az a felelossegteljes dontes, hogy nem alapit csaladot, nem hazasodik, mert nem egy masik ferfit szeretnenk magunk melle. Es a nok tultolt allami vedelme miatt sem. Nem erdemes felelosseget vallani azert ,ami felett nincs authority, hatalom.

Almandin 2020.06.03. 13:44:18

@CaptainG: Nem hiszem, hogy egy mai európai átlagférfi egy-két gyereknél többet szeretne, még akkor se vágyna ennyire, ha nem lennének emancipáltak a nők. Ez a civilizáltsági szinttől függ. Japánban pl. kisebb a nemi emancipáltság szintje, mégis fogy ott is a lakosság, nincs nagy gyerekvállalási kedv. Egy középosztálybeli ember egyszerűen felméri, hogy a sok gyerek szegénységbe taszítja a családot és kevesebb gyerek mellett dönt, vagy nem vállal gyereket. Nem kell mindent a nemi egyenjogúság számlájára írni.
A nem emancipáltság pedig igenis jogfosztás. Az emancipáció azt jelenti ugyanis, hogy a törvény előtt, valamint a társadalomban azonos jogokkal rendelkezik a két nem. Ez nem egyformaságot jelent, hanem egyenjogúságot.

CaptainG 2020.06.03. 14:46:15

@Almandin:
"Japánban pl. kisebb a nemi emancipáltság szintje"
Ez nem igaz. Peldaul japanban a feleseg dont a ferj bevetelerol. Sokkal komolyabb ott az emancipacio, es ezert nagyon alacsony a szaporulat.

"sok gyerek szegénységbe taszítja a családot"
Emancipacio => dupla munkaero es fele munkaber. Nagytokesek jol atvertek a tarsadalom mindket felet. (Most hogy oregedik a tarsadalom, uj modszert talaltak, potoljuk kulso munkaerovel, csak ezt mar egyes tarsadalmak nehezen nyelik le)

"Nem kell mindent a nemi egyenjogúság számlájára írni."
Nem is irok.

"A nem emancipáltság pedig igenis jogfosztás."
Nem, csak ha feltetelezed az idealis vilagodban hogy mindenki egyenjogu. De a realis vilag nem ilyen. Persze az ember megprobalhatja a vilagot idealissa formalni, de akkor az emberek viselkedesmintait is kompatibilissa kene vele tenni. Mivel ez nem tortent meg, letrejohetnek ilyen vicces posztok a tinderrol is mint ez.

Az egalitarianizmus azaz a jogi egyenloseg nem mukodik. (Fontos megjegyezni hogy ennek ellentettje nem az hogy senkinek semmilyen joga sincsen.) A kommunizmus azaz a gazdasagi egyenloseg sem. MIndket esetben nem volt atgondolva az emberek motivacioja az adott korulmenyek kozott, es az abbol kovetkezo viselkedesmintak kovetkezmenye.

A kulonbseg az, hogy a kommunizmusba milliok haltak bele, az egalitarianizmusba milliok meg nem szuletnek meg. A kommunizmusban is azt hittek az emberek hogy milyen jo a rendszer (amig ossze nem omlott), teljes szivukbol oszinten ugy gondoltak hogy mukodni fog. Mai napig neha ugy gondoljak, lasd Venezuela aktualisan.

A tarsadalomnak szenvednie kell hogy eszrevegye, valami nem stimmel rendszerrel. Az egalitarianizmus okozta szenvedes hoszabb es elhuzodo lesz, mert amig a kommunizbusban hamar bekovetkezik az elelmiszerhiany es a hperinflacio, addig itt a tarsadalom eloregedese es annak kovetkezmenyei egy hoszabb folyamat.

En meg vagyok gyozodve arrol, hogy ezt a folyamatot az emancipacio inditotta el 1920-ban. Nyilvan nem tisztem errol masokat meggyozni, csak leirom az altalam ismert informaciokat, aztan majd mindenki levonja a sajat kovetkezteteseit, esetleg rakeres kulcsszavakra a neten angolul ha erdekli a tema.

jebem.vam.mater 2020.06.11. 13:28:00

Jó kis írás, szinte minden felfedeztem már ilyen-olyan gyakorisággal.

chiedis 2020.06.11. 16:10:04

@CaptainG: ferfikent szeretnek elnezest kerni ennek a fogalmatlan ostobanak a neveben is. Lepj le az Internetrol, nyiss egy word dokumentumot es oda vesd le a gondolataidat.

Mez1414 2020.06.12. 14:44:14

@CoDWaW31: Nem kell semmi extrára gondolni. Láttam már többször, aztán amikor előttem szállt le, utána mentem, megszólítottam, bemutatkoztam, elmondtam, hogy nem akarom megijeszteni, egyszerűen csak annyira tetszik, szeretném megismerni, és hogy idegenként nem kérem el a telefonszámát, de ha megad valamilyen más elérhetőséget, szeretnék találkozni vele. A többi azóta történelem :) Nyilván lutri ez is, de semmivel se nagyobb, mint a netes társkeresők, de legalább látott élőben, el tudja dönteni, meg szeretne-e ismerni, vagy sem.

Sadist 2020.06.12. 18:17:44

Pont a napokban néztem egy videót, amiben megkérnek egy 18 éves lányt, hogy regisztráljon férfiként a Tinderre és próbáljon minél több randit leszervezni. Naiv kis csitri azt gondolta, hogy gyerekjáték lesz, elvégre a srác, akinek a képeivel regisztrálnia kell aránylag jóvágású, nőként tudja, hogy a nők mire vágynak (:D:D:D:D:D:D:D:D:D), mivel lehet felkelteni az érdeklődésüket, a vége pedig természetesen az lett, hogy nekifutásból nagyon rútul pofára esett.
www.youtube.com/watch?v=DZTIbHIsIYw
Érettségi feladatként ezt minden lánnyal végig kellene csináltatni.

Noname Watanabe 2020.06.16. 13:59:28

@Yaesu: Próbáld ki, hogy egy randi végén te mondod a csajnak, hogy "sajnálom, de nincs meg közöttünk az a bizonyos szikra". Általában nem tudják, hogy reagáljanak a szerepek megváltozására.

Noname Watanabe 2020.06.16. 14:04:25

@hutp: "Azért van itt még egy-két kategória, amit fel lehetne sorolni..."

Ott van az Amélie. Mert a csaj úgy gondolja, hogy ő pont olyan, mint Amélie Poulain a híres Jeunet-filmből. Ebből általában annyi igaz, hogy a csaj éppúgy képtelen normális kommunikációra, mint az Audrey Tautou alakította karakter, csak a tindermaca esetében ezt az érzelmi analfabetizmust nem kompenzálja semmilyen báj vagy egyedi életszemlélet. Maximum némi modoros Párizs-imádat és egy lehetetlen színű zokni vagy sál, mint a "bohém" életvitel bizonyítéka. Az ilyen csajok általában a különböző bölcsészettudományi karok környékén vagy romkocsmákban fordulnak elő.