Ezért tartom erkölcstelennek a kormány MELLETT tüntetni

2018/03/15. - írta: Modor Tibi

 

  • Mert ez a cinizmus netovábbja, szinte csimborasszója
  • Mert évek óta sanyargatnak minket, és most van pofájuk még a szemünkbe röhögni, és kiállni emellett a kormány mellett

  • Mert tüntetni a mindenkori kormány ELLEN szabad csak
  • Mert a humor és az újságírás eredendően ellenzéki műfaj
  • Mert a kormány MELLETT legfeljebb Észak-Kóreában szoktak felvonulni, élőképeket gyártani
  • Mert az ellenzéknek igenis joga van balhézni, polgári engedetlenségre felhívni, provokálni a békés többséget, a kormánypártiak pedig csak szégyelljék magukat és kussoljanak, tűrjék a megaláztatásokat, ha már ide vezették az országot
  • Mert a kormány gazdaságilag, emberileg és morálisan is a szakadékba lökte az országot
  • Mert utoljára ilyen 1957. május 1-jén volt
  • Mert emlékezzetek, mi történt, amikor a Csaucseszku akart maga MELLETT tüntetést szervezni - aztán látjátok, mi lett a vége
  • Mert én is a jelenlegi kormányra szavaztam négy éve, de azóta már megbántam
  • Mert NEM ERRŐL VOLT SZÓ!
  • Mert normális demokráciában elképzelhetetlen volna ez, leginkább be kellene tiltani őket
  • Mert jó, az előző kormány is lopott, de ezekhez képest bolti tolvajok voltak - tehát logikusan következik ebből, hogy szavazzunk a pancser bolti tolvajokra (a profi gengszterek helyett)
  • Mert az előző kormány is béna volt, és őket is gyűlölöm, de ők legalább jót akartak, csak rosszul, tehát jobb lenne, ha újra ők vezetnék az országot
  • Mert legutóbb életemben először erre a kormányra szavaztam, tehát én az ő szavazójuk vagyok, tehát ők nekem tartoznak elszámolással, nem a híveknek
  • Mert ez a kormány szimplán hazaáruló, hetykén hátat fordított
  • Mert ez a kormány szimplán oroszbarát, gyarmatot csinál belőlünk (bár a Moszkva tér nekem mindig Moszkva tér marad)
  • Mert ez a kormány szimplán kommunista, bolsevik, kádárista (ami amúgy jó volt, mert létbiztonság volt, és a krémes is egy harminc volt a Jégbüfébe)
  • Mert újra az ötvenes éveket éljük, ugyanúgy bánnak el az ellenfeleikkel, mint szellemi elődeik
  • Mert a kormánypártiak buták, primitívek, tanulatlanok, vidékiek és külföldiek - nem itt élnek, nem itt adóznak, ne pofázzanak bele
  • Mert több szolidaritást kell mutatnunk az alacsony képzettségűek és a Vidék, és a határon túliak iránt is, és elképesztő a xenofóbia már, amivel hergelni lehet ez a primitív nemzetet (akiért emociálisan, félve aggódom, és én okosabb vagyok, mint a többi)
  • Mert amíg ez a kormány van, addig én nem adózom és nem szülök
  • Mert amíg lengyel buszokat veszünk, addig nem veszek bérletet se
  • Mert világbajnok Európában a magyar adóék
  • Mert annyira jó Nyugaton az egészségügy, hogy magyar orvosokat kénytelenek importálni
  • Mert bukni fognak, illetve már megbuktak, kérdés csak, hogy mikor
  • Mert ezek fizetett tüntetők, seggnyalók (ami amúgy tök jó, de nem most)
  • Mert nem lehet közlekedni tőlük a városban a dízelmotoros autómmal, korlátoznak a jogomban
  • Mert  az oktatást is tönkrevágták, utánam már minden évfolyam idióta, kivéve a finnészteket
  • Mert a hívek öregek, ami önmagában bűn, ha nem az én pártomra szavaznak
  • Mert én igazi keresztyény hívő vagyok, de ki a papokkal az iskolából meg a politikával a templomokból
  • Mert már Szlovákia is lekőrözött minket (főleg a sajtószabadság terén).

 

Üdv,

id. Modor Tibor

Budapest, 2006. április 1.

71 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

id. Modor Tibor 2018.03.15. 13:49:28

Tibikém, nem megtiltottam kb. 35 évvel ezelőtt, hogy az íróasztalom fiókjában kutass, büdös kölök?!

torró 2018.03.16. 13:03:25

Ahogy a dátum is mutatja, április elseje, Ami itt le van írva , max annak megy el. Csak pár apróság! Észak Koreában, nem a kormány a lényeg, hanem a fővezér! És melyik kormány lökte szakadékba az országot? Gyurcsány saját maga elmondta, hogy pár órára voltunk a teljes ország csődtől! És még van egy rakás hülyeség. Részemről ennyi a megjegyzés.

midnightcoder2 2018.03.16. 13:11:08

"Mert jó, az előző kormány is lopott, de ezekhez képest bolti tolvajok voltak - tehát logikusan következik ebből, hogy szavazzunk a pancser bolti tolvajokra (a profi gengszterek helyett)"

Nem az a profi tolvaj, aki nyíltan lop, hanem az aki fű alatt teszi, elkerülve a nyilvánosságot, jó alaposan levajazva mindent. Igaz, ez picit többe kerül, de hát többet kell lopni és kész. Orbánék még lopni sem tudnak rendesen.

hidroponi 2018.03.16. 13:13:32

@midnightcoder2: "Orbánék még lopni sem tudnak rendesen."

csak ehhez ertenek, meg a gyuloletkelteshez.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.16. 13:17:12

" Mert ez a kormány szimplán oroszbarát, gyarmatot csinál belőlünk (bár a Moszkva tér nekem mindig Moszkva tér marad)"

Na ez a mondat illusztrája legtömörebben ezt a bandát..:)))

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.16. 13:21:37

"Mert a hívek öregek, ami önmagában bűn, ha nem az én pártomra szavaznak"

Ez csak Gyurcsány hívei esetén nem hátrány..Sőt a fanatikus DK-s nyuggerhordák az ország bölcsességforrásai..:))

Sir Galahad 2018.03.16. 13:58:52

Látom, senkibe sem szorult egy gramm humorérzék (irónia, netán önirónia). Szerintem a szerző görbe tükre kiváló, én nagyon jól szórakoztam a felsorolásán, bár hiányoltam a birkamenet kifejezést.

kvadrillio 2018.03.16. 14:13:22

VONA BESZÉDE A LEGJOBB !!!!!!! :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

ÉJJJJJJJJJENNNNNNNN A JOBBIK !!!!!!!!! ?:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

nemecsekerno_007 2018.03.16. 14:13:49

"Mert világbajnok Európában a magyar adóék"

Ja igen, de ezt előbb a választóknak kéne megtárgyalni...

1. Akinek külföldön dolgozik a gyereke az itthon nem fizet járulékot, ezért az itthon maradt nagyinak az itt dolgozók egy része fizeti a nyugdíját.
2. Aki 7700 Ft TB-t fizet havonta az is következmények nélkül él, mert ugyanolyan ellátásra jogosult mint aki 100 ezret fizet.

De nem sorolom tovább. Elég álszent a politikusokat ekézni, amikor a magyar mentalitás olyan, hogy amit lehet kivesz a közösből csak minél kevesebbet kelljen oda befizetni.

Nézzétek már meg, hogy Szlovákiában v. Lengyelországban mennyit költenek nyugdíjra? A lengyelek kb. annyit mint mi, csak ők 3x annyian vannak. Le lehet osztani.

Az a gond, hogy a magyar társadalmat az államtól való függésre szocializálták, így elég nehéz lesz itt valódi jóléti kapitalizmust kiépíteni.

A mostani kormány egyébként elment addig az adó- és járulék csökkentésben ameddig anélkül lehetett, hogy komolyabban hozzányúltak volna a nagy elosztórendszerekhez. A kérdés az, hogy meg merik-e ők lépni a komolyabb reformokat?

A manyup-ot ne is említsétek, mert az nem szüntette meg a felosztó-kiróvó rendszert így kódolva volt benne a hiány újratermelődése.
Lehet, hogy 30-40 év múlva már nem lett volna gond, de addig is kéne valamiből élni.

"Mert a kormánypártiak buták, primitívek, tanulatlanok, vidékiek és külföldiek - nem itt élnek, nem itt adóznak, ne pofázzanak bele..."

1. A vidékiek is adóznak és többet is adóznának ha nem lenne ilyen torz az ország gazdasági szerkezete és nem minden a fővárosban meg a nyugati országrészben öszpontosulna.
2. Buták, primitívek: ja biztos, így akarsz összefogást?
3. Az adózás azért árnyaltabb dolog: aki a közszférában dolgozik az csak visszaadja azt adó formájában, attól nem lesz több. Szóval kicsit más mint mondjuk egy vállalkozó adója.

ember100 2018.03.16. 14:17:02

@torró:
Helló !

Azért a Nagy Vezetőnk nélkül sem sok döntést hoznak :) És ő is csak kinyilatkoztat
Gyurcsány idején persze nem is volt világválság és igazából au (atomic unit). ra voltunk a teljes összeomlástól .
És persze Líbiában is tüntettek a kormány mellett ...
És igaz ez a rendszer már ugyan olyan mit a Rákosi Elvtárs Pajtásé volt.
Ott sem az életed hanem az egzisztenciád támadták be.

Bolshevik 2018.03.16. 14:18:03

@nemecsekerno_007: ne vedd komolyan, vicc blog, csak felsorolja az összes ellenzéki modorosságot.

"Mert normális demokráciában elképzelhetetlen volna ez, leginkább be kellene tiltani őket" :DD

Bolshevik 2018.03.16. 14:21:13

@nemecsekerno_007: + az ilyen finomságok, mint Kórea meg lekőrözött :D Meg a "rohadt oroszbarát a kormány, de közben hogy merte átnevezni a Msozkva teret!"

nemecsekerno_007 2018.03.16. 14:21:16

@Bolshevik: Jaja, most már rájöttem :)

De elsőre símán azt hittem, hogy a szokásos, annyira jól felismerhető :)

ben2 2018.03.16. 14:22:57

Adalék:

Mert az állampolgárok kétharmada nem a kormányra szavazott, hanem ellene. (Ugyan ránk 80% nem szavazott, de semmiképpen sem ellenünk.)

Mert aki a kormányra szavaz, az csak agymosott zombi lehet, annak meg nem jár szavazójog. A kormány tehát illegitim, mert csak olyanok szavaztak rá, akiknek nem is szabadna szavazniuk.

kvadrillio 2018.03.16. 14:25:54

MIÉRT KELL EGY ILYEN ÉRTELMES BESZÉDET Z Á R T K Ö R B E N TARTANI ???

2018. 03. 11. Vona Gábor zárt körben elmondott beszéde - YouTube

ben2 2018.03.16. 14:38:35

@kvadrillio:

Szerintem ne egy viccblogban kampányoljál Vonának, mert így olyan, mintha poénból linkelnéd. :)

Hozzászólok 2018.03.16. 14:49:36

Mert egyetlenegy ellenzéki párt nem szíveskedett a migráció kérdésére érdemi, elfogadható és hihető választ kidolgozni.
Mert cenzúra működik, pl. törlik a nem migránspárti videómegosztásokat a facebookról.
Mert ez a tüntetés nemcsak a kormánypárt mellett van, hanem a magyarság mellett.
Nehéz ezt felfogni azoknak a gyermetg lelkeknek, akik a politika és a köztájékoztatás eszközeit dacos poénkodásra tudják és akarják csak használni.

Gleccsertetű 2018.03.16. 14:54:38

@ember100: jaja, az államcsőd és a válság között 2 év volt. persze tudom, téged a tények nem zavarnak

ember100 2018.03.16. 15:03:17

@Gleccsertetű:
Helló !

Mert ugye a világválság minden előzmény nélkül ütött .
És a fityesz sem ott tett keresztbe az országnak ahol tudott.

ostvan1 2018.03.16. 15:13:35

Máskor, ha a kormány és az állampolgárok viszonyáról akarsz írni, akkor előbb beszélj többféle emberrel (ne csak magadból indulj ki). Szóval van egy réteg, aki KÖVETELI, hogy neki megmondják, hogy éljen, kit szeressen-utáljon, és ha ezt megkapja, akkor kimegy a vezér mellett tüntetni. Mert ő úgy érzi jól magát. És fel van háborodva, hogy mások miért támadják a KORMÁNYT, a MINISZTERELNÖKÖT. Amikor az úgy jó, ahogy van. Mindegy, hogy ki a miniszterelnök, de az úgy jó, tehát nem kell támadni.
Biztos vannak még másfajta gondolkodású emberek (én is), de a fent leírt állatfajta biztosan megy a békemenetre. Lelki szükséglete, hogy védje az aktuális gazdát.
Valószínűleg az életkor előrehaladtával ezek aránya emelkedik (a fiatal lázadók is áttérnek, mire megöregszenek), ezért fontos minden kormánypártnak a nyugdíjasok tömege.

Pepibubó 2018.03.16. 15:14:16

Adalék az erkölcstelen játszmákhoz: miközben Indexék eljátsszák az ellenzékiséget, fél napja a címlap fő helyén teljesítik az orbáni maffia napi parancsát: Gonosz "csalás áldozataként" állítják be a lopott eurómilliárdokkal lebukott Kósát.
Annyiban persze áldozat, az orbáni maffia vezetése őt használta a paksi orosz kenőpénz, a Questor-mutyi és a legjelentősebb egyéb maffiabevételek eltüntetésére.
Három, de legalább kettő darab, teljes 4-es metróvonal árának "megfelelő kezelésére".

frikazojd · http://kocs.ma 2018.03.16. 15:15:08

hát ez jó meg AMÚGY egyet is értenék, de EMÍGY nem. Ezek inkább mindenki ellen vonultak, és csak olyan értelemben a kormány mellett, hogy az is mindneki ellen van.

lobaszopiatej 2018.03.16. 15:22:02

@hidroponi: "@midnightcoder2: "Orbánék még lopni sem tudnak rendesen."

csak ehhez ertenek, meg a gyuloletkelteshez. "

Néha pont elég az alacsony IQ, keverve a vak haveri bizalommal (lásd Kósa ügy), a kínos beismerés helyett.

Egy időben én is naponta pucoltam a nigériai örökös leveleket, de ezt így bekapni csak Zsideszes tud.

2018.03.16. 15:27:01

@nemecsekerno_007: a lengyelek háromszor annyian fizetnek nyugdíjjárulékot. De nyugdíjasból ugyanannyi van?

Gleccsertetű 2018.03.16. 15:31:43

@ember100: tudtam, h ovi lesz a hibás :))))

2018.03.16. 15:36:58

@Gleccsertetű: milyen államcsőd?
Ami nem volt, vagy a Kósa féle?
Mert Gyurcsány 2008 novemberében mondta, hogy elkerültük. A válság meg ugye akkor volt. Tehát csak Kósára gondolhattál. Akkor viszont még a válság környékére se kerültünk.

zaturek 2018.03.16. 16:01:47

Évek óta nem jártam itt a Modoroson, de egy valami nem változott: a kommentelők többségének még mindig fogalma sincs, miféle blog ez. :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.16. 16:17:47

@Pepibubó:

Téged Orbán pénzel. Közismert, hogy neki 1300 milliárd eurós számlája van Svájcban. A Kósa ügy erről igyekszik elterelni a kormányváltó hangulatú nép figyelmét.

ember100 2018.03.16. 16:43:09

@Gleccsertetű:
Helló !

Mert ugye ezek még fingani sem tudnak a Nagy Vezetőnk jóváhagyása nélkül.
IGEN sajnos ez van .

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.16. 16:44:53

@zaturek:

Már rádöbbent Simicska is, így le is vette a címlapról.

Kánikula 2018.03.16. 16:58:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem:
Ismert sémával verhették át Kósa Lajosékat továbbra is címlapon.

Jakab.gipsz 2018.03.16. 17:06:21

@id. Modor Tibor:

Ha pedig szimpátia tüntetés helyett, szülni akarsz, fordulj, bizalommal a a gender diktátorhoz, irány a CEU,

ételizésítő 2018.03.16. 17:35:58

"Mert már Szlovákia is lekőrözött minket (főleg a sajtószabadság terén)"

Helyesírásban több körrel is, ahogy látom.

Danubius 2018.03.16. 17:56:44

@torró: azért azt ne felejtsük hogy a Viktorék 3000 milliárd nyugdíjpénzt államosítottak. Így Gyúrcsányék is csodára lettek volna képesek. Viktoréknak még tudunk tippet adni: akinek két fülbevalója van az egyiket államosítjuk, minden második gyűrűt stb. így még jobban szerepelhetne Kormányunk az adóddág elleni kűzdelemben. A rendszer azért satbil anyagilag mert nem látja el azokat a feladatokat amiket kötelessége lenne (normáli egészségügy most, nem fél év múlva), és azért stabil társadalmilag mert a kormánypárt rabul ejtette a közmédiát ( a közmédia is a miénk akárcsak a Manyup volt).

ételizésítő 2018.03.16. 18:15:38

@Danubius:
Ne írj ilyeneket, mert még olvassák és megteszik.

A bejegyzésben az a szörnyű, hogy bár a szerző viccnek szánta, de a pontok többsége sajnos kurvára nem az.

midnightcoder2 2018.03.16. 18:46:52

@hidroponi: "csak ehhez ertenek, meg a gyuloletkelteshez"

Pár ezer milliárdot ellopni bármilyen hülye tud, még Orbánék is. A nagy művészet az, hogy a saját táborral elhitessék, hogy ők nem loptak, de azt is csak keveset.

Gyűlöletkeltés ? Nyilván a 23 millió románra gondolsz.

midnightcoder2 2018.03.16. 18:56:21

@Danubius: "azért azt ne felejtsük hogy a Viktorék 3000 milliárd nyugdíjpénzt államosítottak"
Azért azt se felejtsük, hogy Megyóék 55% alatti GDP arányos államadóssággal vették át az országot és 80% fölött adták át. Egy alacsonyabb államadósságot azért jóval könnyebb menedzselni.

"A rendszer azért satbil anyagilag mert nem látja el azokat a feladatokat amiket kötelessége lenne (normáli egészségügy most, nem fél év múlva)"
Ez centire ugyanígy igaz az előző kormányokra is. Az egészségügy pont olyan szar mint a szocik alatt volt, vagy az azt megelőző FIDESZ kormány alatt volt, vagy a Horn kormány alatt volt, vagy épp az MDF kormány alatt. Ja nem, a Bokros csomag idején, illetve a legutóbbi szoci kormánynál jó néhány kórházat bezártak...

Ami miatt most szarban van az egészségügy, az az EU-ba belépésünk volt. Tudod: munkaerő szabad áramlása. Ez igaz az orvosokra, és az ápolókra is. De ez nem jelenti azt, hogy Fletóék idején annyival jobb volt a fizu vagy a többi körülmény.

"és azért stabil társadalmilag mert a kormánypárt rabul ejtette a közmédiát "
2002 előtt pedig a baloldal ejtette foglyul a közmédiát, és minden más médiát is. Két alig olvasott újság jelentette akkor az ellenzéki véleményt. És az átlagpolgárnál nem volt internet - az internettó nem igazán volt olyan befolyásoló tényező mint ma az index. Ehhez képest ma óriási a sajtószabadság.

ételizésítő 2018.03.16. 19:52:02

@midnightcoder2:
De azt se felejtsük el, hogy volt közben egy gazdasági világválság.

Meg azt se, hogy 8 év alatt az államadósság semmit sem csökkent, pedig jó pár ezermilliárd Ft-ot belénk pumpált az EU, csak azokat egyből át is csatornázták az Orbán Viktor Maffiaművek zsebébe.

Valamint azt se, hogy a MNB devizatartalékának meg aranytartalékának kb. felét a kuszaszemű idióta közben eltékozolta. És ezekkel együtt sem csökkent az államadósság GDP-arányosan, nominálértékben meg elég jelentősen nőtt.

torró 2018.03.16. 19:59:23

@Danubius:
Kis kiigazítás kell a MNYUP--z Orbánék Gyurcsány után jöttek és nem előtte! Ezt a nyugdíj pénzt már sokszor lezongoráztuk, de úgy látom még mindig sokan nem értik. Akkor megpróbálom egyszerűen elmagyarázni. Van a nyugdíj alap. Ebből kivettek 8 %-t egy másik elképzelés megoldásához. Amit jelzek, hogy már a Bajnai csomagban cél volt ennek a megszüntetése. Mert azt a 8%-t hitelből kellett pótolni, mert különben nem tudták volna a nyugdíjasokat fizetni. Eddig érted? Szóval ha hiteleket veszünk fel azt az egész országnak kell visszafizetni, vagyis növeljük az állam adósságot. Vagyis ha neked van 100 forintod amivel valamit fizetni kell, és kiveszel belőle a gyereknek 8 forintot zsebpénznek, azt valahonnan pótolni kell, mondjuk a szomszédtól, azt bizony vissza kell fizetned, de, ő csak jó kamatra ad neked. Tehát kivettél 8 forintot és csak 10 forinttal tudod pótolni. Megéri? Remélem megértetted, hogy mi volt a probléma a magán kasszával. Amúgy ezt az egész egészség ügyet és nyugdíj ügyet Antal idejében szúrták el, mert akkor nyugat felajánlotta a Marshall csomagot amiből ezt meg lehetett volna Német mintára csinálni. Most abba ne menjünk bele, bár egyszerű.

Gleccsertetű 2018.03.16. 21:04:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: hát ez egy szánalmasan próbálkozás volt anyadmajma, nem kicsit, nagyon

@ember100: te érted magad?

rostás 2018.03.16. 21:24:38

Írnék valami szellemeset, de olyan ciki, hisztis, irigy ez a poszt, hogy nem érdemes még ki sem gúnyolni. Fáj neki, hogy más vélemények is vannak. A blogoló, ha tehetné betiltaná a békemenetet. Ha tehetné, meg is ütné a résztvevőket. Lehet, ha tehetné, rájuk küldené a lovasrendőröket mint feri. Meg is ölnéd őket, te szegény seggfej?

ételizésítő 2018.03.16. 22:05:53

@torró:
És hol is van most az a 3000 milliárd?
Ja, hogy elkártyázta a gazdád?

Mellesleg a törvény szerint MAGÁNTULAJDON volt. Már ha ti ott a fideszes tolvajbandában ismeritek ezt a szót (illetve bármelyiket az előző mondatban).

balázs73 2018.03.16. 22:23:08

Számomra hihetetlen és kiábrándító, hogy ötven hozzászóló közül két-három főnek esett le, hogy a blog iróniából épül. Magát sem veszi komolyan, de az olvasók már acsarkodnak, és egymás torkának esnek verbálisan. A humorérzékért nem sokan álltak sorba. Nem tűnt fel, hogy a mai ellenzék érveit, és állandóan ismételt paneljeit szándékosan kikarikírozva sorolja? A blog alján az írás időpontja sem keltett gyanút?

ember100 2018.03.16. 23:30:35

@Gleccsertetű:
Helló !

Persze :) Attól hogy te nem akarsz megérteni tényeket , dolgokat IGEN tudom mit írok :).

Joaquin 2018.03.17. 04:18:11

Van 1-2 jo de eleg sok baromsag.

"Mert legutóbb életemben először erre a kormányra szavaztam, tehát én az ő szavazójuk vagyok, tehát ők nekem tartoznak elszámolással, nem a híveknek"
Vilagosits fel, a kormany csak a hiveinek tartozik elszamolassal?

"Mert amíg lengyel buszokat veszünk, addig nem veszek bérletet se"
Naponta 15x hallok ilyet...

Csak kiragadott peldak, tobbseg gyenge de vannak tenyleg jok is:

"Mert ez a kormány szimplán kommunista, bolsevik, kádárista (ami amúgy jó volt, mert létbiztonság volt, és a krémes is egy harminc volt a Jégbüfébe)"
"Mert amíg ez a kormány van, addig én nem adózom és nem szülök"

Zsenialisak :D

2018.03.17. 11:15:17

@Gleccsertetű: Gipszjakab. Leírom neked lassan, mert különben nem fogod fel.
Volt egy nyilatkozata Gyurcsánynak, 2008-ban. Ez egybeesett a válság évével, tehát nem két év volt a különbség.
Ergo nem erre gondoltál.
A következő nyilatkozat a Kósa-Szijjártó féle volt, valóban két évvel később, minek hatására a forint bebukott.

Tehát te erre gondolhattál.
Az elsőt az imf hitellel elkerültük,
a másodikat a svájci frank hitelek elszállásával megéreztük.

Köszönjük, Kósa!

2018.03.17. 11:19:21

@Gleccsertetű: Ja, és anyádmajma nem én vagyok. Veled ellentétben nincs több nickem. Tudom, így tòbbet kapsz a hozzászólásaid után.
Miért nem csinálsz egy fideszes és egy ellenzéki nicket is magadnak?
Egész nap elvitatkozhatnátok, degeszre keresnéd magad.

2018.03.17. 11:35:19

@midnightcoder2:nos az adósság folyamatosan nő, kb ugyanolyan dinamikával. A gdp arányos adósság csökken. De mihez képest? A válság utáni évekhez képest. Most konjunktura van. Nem nagy kunszt.
2006-ban, Gyurcsánytakarodj. 65%
2009-ben 77,8%
2016-ban 74%

Tehát elmondhatjuk, hogy kilábalva a válságból, a gdp 3-4%-os növekedése mellett sikerült 65%-ról 74%-ra leszorítani az adósságot.
Miközben 62 milliárd euróról
83,6 milkiárdra nőtt!!!
Ez biza csaknem 20%-os növekedés!

2018.03.17. 11:38:23

@ételizésítő: a dolgok dialektikája elkerülte figyelmedet.
A magánvagyon elvesztette magánvagyon jellegét, hogy közpénz legyen, ami így elveszítheti közpénz jellegét.

Gyikarc 2018.03.17. 17:29:27

Nem tudom eldönteni, hogy a cikk komoly vagy ironizál.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.17. 18:58:18

Orsós: az antirasszizmus jegyében..:)

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.17. 19:01:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: Már a válság előtt is kurva magas volt a GDP arányos államadósság. A szocik 8 éve alatt 30 százalékponttal nőtt. Ebből két év esett a válságra.
Ma az állampapírok kamat a is kisebb, vagyis jóval olcsóbban finanszírozható a hiány

ételizésítő 2018.03.17. 19:50:33

@a nemzet fogatlan provokátora:
Most viszont pörög a világgazdaság, a Fidesz ellopott-elrabolt 8 év alatt kb. 1 éves teljes magyar GDP-nyi pénzt, és az államadósság mégsem csökkent semmit GDP-arányosan, nominálértékben meg nőtt is vagy 20%-nyit.

Szóval csak egy kérdésem lenne, mint Szabó Lukácsnak volt a MIÉP-ben Csurkához:
Hol van a pénz?

ételizésítő 2018.03.17. 19:56:21

@Gyikarc:
Sajnos, ő úgy gondolja, ironizál.

2018.03.17. 23:38:46

@a nemzet fogatlan provokátora: mondom: 64%-volt 2006-ban. Most 73%.
A kamat azért alacsony, mert az amerikaiak és az EU is alacsony kamatokkal kezelte a válságot.
Erre nem lehet büszke a kormány, semmi közük hozzá.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2018.03.18. 09:45:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: úgyhogy igen, lássuk be, hogy az MSZP-SZDSZ sokkal jobban végezte a munkáját, legfeljebb a Fidesz tett mindig keresztbe ellenzékből (kivéve a 100 napos programnál, mert azt megszavazták, és ahogy a CHF-hiteleknél, valójában ők döntötték csődbe az országot).

Nem volt Feri se tökéletes, de legalább jót akart. Sajnos naiv volt, és nem volt arra felkészülve, hogy a Fidesz egy valódi bűnszövetkezet, ez az igazság.

Én bízom abban, hogy az MSZP-DK-LMP-Jobbik-PM-Momentum-összefogás végre a legkisebb közös többszöröse lesz a nemzetnek, és végre gatyába rázzák az országot, mint a 2000-es években.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.18. 10:47:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ne azzal gyere, hogy mennyi volt 2006-ban, hanem hogy mennyi volt 2008-ban hisz a válság kezdete ehhez az évhez kötődik.
Az állampapír kamatok pedig az ország gazdasági, államháztartási helyzetétől is függenek, nem csak külső körülményektől.
Orbánék alatt egyébként jelentősen nőtt a hazai állampapírtulajdonosok aránya, am szintén előnyös..

2018.03.18. 11:19:37

@a nemzet fogatlan provokátora: Hülyeséget beszélsz. 2006-ban küldtük el gyurcsit, nem?
Ha az amerikaiak meg az európai közös bank nem viszi le a kamatot, a miénk sem ennyi.
Ha a FED megemeli 3%-ra, a miénk 4, 4.5 % lesz.
Volt ám 2011-ben olyan, hogy nem jegyezték le az államkötvényünket. Volt 9%-on kibocsájtás rendszeresen. Volt egyszer 11%-on is, az már a ki nem gazdálhodható kategória.
A belső eladósodottság a kormányt dícséri. Okosan csinálták.
Tudod-e, miért jó?

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.18. 12:59:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: Én beszélek hülyeségeket?? 2006-ban Gyurcsány megnyerte a választást. Évekkel később küldték el, többek között azért mert katasztrofális helyzetbe manőverezte az országot, de utána is szoci-szadesz kormányzás maradt.
Az állampapírok kamataiba vastagon belejátszik az is, hogy mennyire kockázatos befektetni az adott országban, nem lehet csak külső körülményekre fogni a mostani alacsony kamatot.
Valamint azt se felejtsd el, hogy a szocik úgy növelték az államadósságot, hogy közben komoly privatizációs bevételeik voltak, míg a Fidesz kormány úgy, hogy közben növelte az állami vagyont..

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.18. 13:02:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: 2010-ben? Mert ugye a Fidesz kormány csak az év közepén alakult meg..

2018.03.18. 13:07:19

@a nemzet fogatlan provokátora: 2006 ősze. Szemkilövés. Már nem emlékszel?

ételizésítő 2018.03.18. 17:10:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:
De utána Ferencünk még 2,5 évig maradt a posztján.
Ha akkor lemond, most sokkal hitelesebb ellenzéki induló lenne. Szóval ő valójában egy igen komoly akadály a Fidesz leváltásának útjában, mert sokakat az tart vissza az ellenzékre szavazástól, hogy Ferencünket nem akarják vezető poszton látni. Én sem (és nem a lövetés miatt, mert ha én vagyok akkor a miniszterelnök, én élessel lövetek erre a csürhére, géppisztollyal, aki ugyanis gyújtogat Budapesten és veszélyezteti más emberek életét és nehezen megkeresett vagyonát, az nem érdemel mást).

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.19. 12:55:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: Utána még évekig miniszterelnökként ő irányította Magyarországot. Már nem emlékszel..? :)

2018.03.19. 16:30:54

@a nemzet fogatlan provokátora: de, emlékszem. Arra is, hogy már 2006-ban sem voltunk megelégedve vele. A válságot meg vegyük ki, abból senki se jött ki jól, még Oroszország se.

saláta boglárka (törölt) 2018.03.20. 09:18:45

a poszt legalább annyira jó mint a kommentek egy része. a helyesírás plusz pont, meg főleg a javítások :)) Kóreát mindig így látom leírva. Azt valahova még bele kéne írni, h Legyen Egy szép napod

a nemzet fogatlan provokátora 2018.03.21. 09:27:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: A válság kezdetéig hat éven át kormányoztak a szocik. Az első négy után jegyezte meg csótány zárt körben, hogy "elkúrtuk", meg hogy "trükkök százai", meg hogy "hazudtunk reggel, éjjel meg este"..
süti beállítások módosítása