Olvasói rovat - Az ezoterikus II.

2012/04/05. - írta: Modor Tibi

Kedves Tibi,

az alább taláható írashoz csak annyit fűznék hozzá: true story + poháremelős mém. /Az mi? Amúgy kurva jó poszt, köszönjük szépen. - MT/

 

ezabloghunickmarfoglalt


 

A modoros ezoterikus

A "new age"-irányzat minden változatát ismeri és szinteket is képes gyártani belőlük: meg van győződve róla, hogy az agykontrollos csak "Az Út" elején jár; aki már elvégezte a reiki I-es és II-es tanfolyamát, ezen felül elsajátította egy szabadon választott irányzat alapjait (prána nadi, gyógyitó hangtálak, angyaltanfolyam, stb.) - csak az kellőképpen megvilágosodott ahhoz, hogy azon kiválasztottak közé tartozhasson, akik túlélik majd a 2012-es világvégét.

(Természetesen 2013-ban azt hírdeti majd, hogy ő a maja jóslatot mindig is a "minőségi ugrás, a felgyorsult lelki fejlődés" metaforájának tekintette.)

Viszonylag gyakran okoz magának betegségeket pszichoszomatikus úton, esetleg hangosan krákog egy-egy vita/konfliktus után, mert úgy érzi, a ki nem mondott dolgok a torkán akadtak. Minden testi tünetet a lélek rendellenességeivel magyaráz, pl. egy nyaki gémberedést azzal, hogy "Mostanában nem vagyok elég rugalmas, meg kell tanulnom jobban alkalmazkodni!", reggeli szédülést azzal, hogy "Kicsit elvesztettem a yin-yang egyensúlyát az magánéletemben, de már dolgozom rajta!".

Rövidlátóknak, szemüvegeseknek segítő szándékkal egyszerűen csak a következő elgondolkodtató kérdéseket teszi fel: "Mi az, amit nem akarsz meglátni? Mi az, amivel nem tudsz, nem akarsz szembenézni?"

Általában munkájában nem sikeres, mert úgy véli, ha bizonyos feladatok elvégzésekor sok akadály merül fel, az egyszerűen az univerzum által nem támogatott program, amit felesleges erőltetni.

Szigorúan a feng shui szabályai szerint rendezi be a lakását, folyamatosan résen van, hogy az ezoterikus körökben járatlan vendégek lecsukják-e maguk után a WC tetejét, mert ennek elmulasztása kiváló alkalom a sá-nak, hogy a WC-lefolyóból feltörve árassza el a lakást a bomlás és a rothadás energiáival. Gyakori a mosdókagylóban található kavicsgyűjtemény ugyanezen okból kifolyólag, illetve hogy megakadályozza a chi-életenergia "elúszását".

Gyakran van médiumi képessége, érzi az emberek energiáit, ennek hangot adva szívesen jellemez újdonsült ismerősöket, akár egyszeri találkozás után is: "A te szívcsakrád nagyon nyitott, vigyázz, mert ezzel könnyen sérüléseket szerezhetsz magadnak."

Kívülről fújja az Energiavámpírok című könyvet. Ellenük úgy védekezik - amennyiben kikerülhetetlen a velük való kapcsolatteremtés -, hogy nem néz a jobb szemével az energiavámpír bal szemébe, mintegy lezárva a lecsapolandó energia útját.

Kötelezően asztrológiát tanul, általában heti rendszerességgel esti tanfolyamokon és minden élethelyzetet aszcendensekkel illetve asztrológiai kifejezésekkel magyaráz: "Azért nem jössz ki főnököddel, mert ő rák, földhöz ragadt, lassú észjárású, miközben te halak napjegyű vagy, aki könnyen ellavíroz a napi teendők között. Családi botrány volt nálatok? Mi a sógorod ascendense? Skorpió? Ja, akkor nincs több kérdésem."

Nem néz híradót, mert nem akarja, hogy negatív energiák befolyásoljak a gondolatait, egyébként nem tudna minden nappal, mindenhogyan, egyre jobban, jobban és jobban lenni. Szánakozva néz azon embertársaira, akiknek nem volt még előző életes tapasztalata, akik nem kerestették meg a pálmalevelüket, vagy "Urambocsá" nem kristályra csepegtetett tisztított vizet isznak.

269 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.04.05. 06:34:56

Fáj a hátad mert hartmann zónában fekszel, varázsvesszővel kimatom neked secpec, látod itt rezeg, egy feszültségzóna töréspontjá tetted az ágyad, gratulálok, pont a gerinced mellett húznak el a káros sugarak.

más...
Fejére tett kézzel áll nőrokonom. Kérdezem, hogy te meg mi a fenét csinálsz. Energiát adok magamnak, jött a válasz. Szépen vagyunk.

penelope garcia 2012.04.05. 07:41:42

Többnyire önjelölt művészek is. Mert ugyebár a csakrákat, aurákat meg is kell festeni. Gyógyító erejű képek lesznek ezek, szóval ne legyél olyan földhöz ragadt, hogy művészeti értéket keress bennük.

taecleau 2012.04.05. 07:43:37

Egy ideig én is hartmann zónában feküdtem, így hívták a szomszédunkat, ti. Falszomszédok voltunk, pont a szobám mellett volt az ő lakásuk, de másik lépcsőházban laktak. Ritkán láttam őket, de ha tudom, hogy ennyi gondot okoznak simán felrugom a gurulós szatyrával az öreget.

2012.04.05. 07:49:47

Nagyon szép, igazi ütnivaló, idegesítő idiótát mutat be a poszt. Talán csak annyival egészíteném ki, hogy a mai, modern ezoterikus - természetesen - patológiás facebook-posztolás kényszerben szenved, idézetek, értelmetlen ábrák és elgondolkodtató képek formájában.

2012.04.05. 07:52:03

@penelope garcia: Nem csak, hogy a képeik gyógyító erejűek, de ő maguk is. Egy ösmerősöm, aki ilyen betegségben szenved, egyszer ment, hogy meggyógyítson egy lovat.
Ellenvetésemet, hogy az talán nem olyan egyszerű, talán nem véletlenül tanulnják ezt hosszú évekig egyetemen, csupán szánakozó-mindentudó mosollyal fogadta.

la paloma de la rosa 2012.04.05. 08:02:38

A poháremelős true story mém pedig ez: knowyourmeme.com/memes/true-story

A poszthoz: a prána nadi-t háromszori nekifutás után is párna nándinak olvastam, ugyanis van egy ismerős, aki ilyen vonalon utazik, és a többiek mindig kérdezik tőle, hogy na, aztán párna nándi lettél-e már (vagy valami ilyesmi). Na, azóta képtelen vagyok másképp olvasni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 08:04:10

:0

egész jó poszt, a szerző otthon van a témában, vagy sok ilyen ismerőse volt ^^

am régen is voltak ilyen ezoterikusok, sokan pl. azt állították, hogy a föld gömb alakú, pedig nyilvánvaló, hogy akik alul laknak, akkor azok leesnének...

meg sok régi ezoterikus meg volt róla győződve, hogy az atom osztható, pedig még senki nem tudott félbe vágni egyet sem!

sőt!!! volt olyan, aki szerint a gyermekágyi lázat láthatatlan dolgok okozzák! szerencsére ezt be is záratták diliházba, korának szent, tudós emberei!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 08:09:56

azt meg már nem is mondom, hiszen minden értelmiségi/ateista/liberális index olvasó számára nyilvánvaló: hogy a gőzmozdony soha nem mehet 30 km/h-nál többel, mert az emberi test nem bírná ki!

csak a szánnivaló ezoterikusok hiszik el ennek ellenkezőjét

szabiaki (törölt) 2012.04.05. 08:19:45

Megjött a háborodott, wmiki!
Lehet copy-pastelni a mondatait az írásba.
Tipikus ezoterikus aki nem érti a tudományos javította, jobbította önmagát.

Bordapapa 2012.04.05. 08:26:00

Az eretneket máglyára kell vetni. Lehetőleg a családjával, kutyájával-macskájával-csincsillájával együtt, hogy a téboly ne terjedhessen tovább.
Néha-néha elkap a nosztalgia, ha visszaemlékszem a régi, jó kis könyvégetős bulikra... :3

2012.04.05. 08:29:14

Az nem is igazi ezoterikus aki a fizikai lét kereteiből még nem tudott kitörni, a profik tiszta energiaként vannak jelen.

TheKommentElek 2012.04.05. 08:30:28

Hmmm, hát igen, sajnos a legtöbb ezoterikus irányzat elvakult képviselőire igaz az írás. De, mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Általánosítani nem érdemes, sőt leginkább káros, mert téves következtetésekhez vezet.

wmiki jól mondja, bizonyos időkben bizonyos állítások abszurdnak, sőt kifejezetten vérlázítónak tűnhetnek, aztán idővel kiderülhet, hogy bizony igazak.

Az írás kissé cinikus, fellengzős és nagyképű. Illetve erőltetetten humoros akarna lenni. Tipikusan az a fajta ember írta, aki sok mindenről hallott, de szinte semmit sem tapasztalt. Úgy mond ítéletet valamiről, hogy fogalma sincs az adott dologról.

Az az ezoterikus sem különb, akiről a cikkben szó van és bármilyen módszert képviselve szólja le a többi, általa nem vagy kevésbé értett többi módszert. Ilyen pl. a cikkben szereplő "az agykontrollos csak "Az Út" elején jár".

Mivel mindenkinek saját élete van, saját úttal, ugyan ki dönthetné el bárki helyett is, hogy az épp az út elején, közepén vagy végén áll-e?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.05. 08:37:19

Igazzy trollbait ez a poszt... (és lám, ki kommentelt itt kettőt előttem? igazam volt)

Amúgy ezotéria témában javaslom mindenkinek a gyakorikérdések ezo rovatát. Agyzsibbasztó egy hely...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 08:37:59

tovább bővítve:

sok ezoterikus nem ad oltást a gyermekének, mert az mérgező
nemrég volt is egy vita egy blogon
ataszjelenti.blog.hu/2012/04/02/kell_e_kotelezo_vedooltas_es_fel_lehet_tenni_ezt_a_kerdest

ott az értelmiségi/ateista/liberális index olvasók, ész érvekkel, személyeskedés nélkül, mindenkit meggyőztek, arról hogy az oltások teljesen veszélytelenek, nincs semmilyen mellékhatásuk, ha nem lennének, ma már mindenki meghalt volna, és persze arról is, hogy a tudomány soha nem téved

nem csoda, ha ilyen racionális érvek mellett egyre csökken az ezoteriával foglalkozó eretnekek száma

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.04.05. 08:38:46

@la paloma de la rosa: Nagyon köszönöm, ünneplőbe is öltöztettem a poStot ennek örömére :)

Nagykevély 2012.04.05. 08:39:03

@TheKommentElek:
Az ezotériában való hit az ostobaság csalhatatlan jele, ezért olyan gyakori a nőknél.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.05. 08:40:40

Ha látom, hiszem.

Ha hiszem, látom.

Apró, de fontos különbség. Még ennyit akartam elmondani.

la paloma de la rosa 2012.04.05. 08:48:55

@Modor Tibi: Nagyon szívesen. Mém ügyben mindig számíthatsz rám. Lehet egyszer meg kéne írnom a modoros 9gag függőt.

TheKommentElek 2012.04.05. 08:50:18

@Nagykevély: jó poén :-), de...
szerintem ez attól függ, hogy mit értesz ezotéria alatt. Én inkább azt nevezném ostobaságnak, amikor valaki másokat megítél és beskatulyáz, anélkül, hogy önmagába nézne, hogy ő esetleg az élet más területén milyen hasonló "butaságokat" csinál.

Lehet ujjal mutogatni emberekre, de érdemes azt is észrevenni, ha épp Rád mutogatnak :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 08:51:07

@wmiki: Semmelweis Ignác kedvenc témád, az már látható, ugye. Ugyanazt a hibát követed el amúgy, mint az azeisták nagy része a római katolikusokkal szemben: az egyházat összemossák a papokkal mint emberekkel. Te pedig a természettudományos módszert mosod össze a tudósokkal. Ha nagyon egyszerűen akarom összefoglalni: a vegytiszta természettudományos módszer MINDIG kételkedik. Prófétája, a tudós ember viszont ember, tehát van hiúsága, szakmai ambíciója, stb., ebből kifolyólag gyarló és nem tartja magát a mindig kételkedés alapelvéhez, és ahogy egyre idősebb lesz és egyre nagyobb tekintély, jellemzően már nem előmozdítója a haladásnak, hanem gátja. Ahogyan a gyarló papok kétségtelen létezése nem jelenti önmagában isten létének (ateista szempontból: nem EZ jelenti a hiányát), úgy a gyarló tudósok kétségtelen létezése sem jelenti a természettudományos módszer és szemlélet létjogosultságának hiányát. A igazi tudomány nemhogy nem kételkedik magában, éppenhogy mást sem tesz, mint kételkedik. A világot modellezni akarja, és pontosan tudja, hogy a modell az nem a világ. És minden modell mindig hiányos és téves. Olykor próbára is teszik a modellt. Mindenki által ismert példa az einsteini fényelgörbülés (a Naphoz közel látszó csillagok fénye elhajlik a Nap gravitációs mezőjében). Ezt a dolgot előbb jósolta ő meg, mint tapasztalták volna. Bízott a modelljében, egyszerűen azért, mert az elmélet annyira koherens volt.

A modell mélységeit természetesen meghatározza a tapasztalás mélysége, amivel ellenőrizhetjük a modelleket. Amíg az ember az öt érzékszervére támaszkodva szerezhette tapasztalatait, a modellek ellenőrzésének lehetősége korlátozottabb volt. Másképpen fogalmazva: érkezhettek magyarázatok az öt érzékszerven túli területről, benyögték, hogy bioenergia, vagy szellem vagy manó. Ahogy egyre szűkült ez a tér (isten visszaszorult a sufniba), egyre nehezebben tarthatók az ilyen magyarázatok. Főleg akkor, ha vannak rá sokkal egyszerűbb és hétköznapibb magyarázatok is (ez persze önmagában nyilván nem jelenti, hogy igaz). Nagyjából olyan a helyzet, mint a szemtanúkkal, akiket meglátogattak mindenféle idegen lények: a 20-as években még a Holdról jöttek, aztán jellemzően a Marsról, a naprendszer bolygóiról, majd ahogy ezeket egyre jobban megismertük (eljutottunk oda, szondák tucatjaival vizsgáltuk), mind távolabbról jöttek, Zeta Reticuli, Androméda-köd, stb., ma már ott tartunk, hogy párhuzamos univerzumokból, alternatív valóságokból jönek a látogatók. 50-100 éve megmunkált aranylemezeket hagytak nálunk, idegen ábécével írva, idegen nyelven (amely persze aztán fura módon az angolra hasonlított nyelvtanában) ma meg "titokzatos gyógyító energiát sugárzó üveggyöngyöket" (egyre nehezebben ellenőrizhető dolgok, ugye). A tudományos szemléletet magukénak vallók legnagyobb e"bűne" épp az, hogy a tévedhetetlenség látszatát keltik, ami magának a módszernek tesz alá.

Pár hónapja ugye felröppent a hír, hogy ESETLEG mégiscsak mértek a fény sebességénél gyorsabban haladó részecskét (konkrétan neutrínókat). Tele volt vele a bulvársajtó, hogy mi van akkor most, megdőlt einstein elmélete, összeomlott a modern tudomány, egyik alapvető dogmáját cáfolták meg! Ugyan! Ha a mérés valósnak bizonyult volna is (nem bizonyult annak), akkor is annyi történt volna, hogy a modell korlátozott alkalmazhatóságát kellett volna megállapítani. Kb. ugyanúgy, ahogy a newtoni fizika (amely definitíve ugye téves) földi körülmények között, a hétköznapi életben szükséges pontossággal jól használható modell. Sőt, jobban mint az einsteini, amelynek matematikája bonyolultabb. Kb. ugyanúgy, mint amikor nagyjából téglalap alakúnak véve a kertet méteres pontossággal megbecsülöd a szélességet, hosszúságot, és kiszorzod, hány négyzetméter, hogy megtudd, mennyi fűmagot kell venned. Nyilván geometriai értelemben nem biztos, hogy tökéletes téglalap, és a méreteket is lehetne pontosabban, de a többlettmunka nem ad plusz információt a meghatározott cél eléréséhez.

Nadiposzi (törölt) 2012.04.05. 08:53:15

@Bordapapa:
El a kezekkel a csincsilláktól! A csincsilla kakival töltött un. babzsák felmelegítve jótékony hatásra van a férfiak csíjére, ha a csangjukra helyezik.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 08:57:09

@vészmadár (pica pica): :0

fura, hogy kételkedésről papolsz, miközben a szent tudomány hittételeit be kell magolni állami intézményekben

természetesen az értelmiségi/ateista/liberális index olvasót nem győzöd meg ilyen hazugságokkal, nyilvánvaló, hogy a tudomány soha nem téved, ezért is hisszük el gondolkodás nélkül minden szavát

mi lesz majd, legközelebb meg azzal jössz, hogy van olyan gyógyszer, ami valakit nem gyógyít meg, sőt káros???
itt nem holmi ezohívők irkálnak, hogy ezt bekajálják :x

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 08:58:29

@TheKommentElek:
"Hmmm, hát igen, sajnos a legtöbb ezoterikus irányzat elvakult képviselőire igaz az írás. De, mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Általánosítani nem érdemes, sőt leginkább káros, mert téves következtetésekhez vezet."

el kell, hogy keserítselek, az ezot erikák között nincs kivétel.

"wmiki jól mondja, bizonyos időkben bizonyos állítások abszurdnak, sőt kifejezetten vérlázítónak tűnhetnek, aztán idővel kiderülhet, hogy bizony igazak."

csak ez pont nem az ezoterika lesz...

"Az írás kissé cinikus, fellengzős és nagyképű."

tipikus modorosblog bejegyzés. ezért járunk ide.

Momina 2012.04.05. 09:00:32

Ez a tipus gyakran posztol Coelho idézeteket, PI-vízzel veszi be a homeopátiás bogyót és a gyermekét Waldorf-iskolába járatja... És mindez még hagyjám lenne, ha engem békén hagyna ezzel és nem akarná rám erőltetni a baromságait, hogy visítva menekülnöm kell...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:00:43

egyébként van még anyagom, sajnos elég sok ismerősöm ezo hívő, de engem itt az értelmiségi index olvasók már felvilágosítottak, a szent tudomány tévedhetetlenségéről

szóval:
sok ezoterikus nem eszik húst
két okból sem
1. szerintük a húsevés egészségtelen
természetesen mindenki tuggya, hogy ez hüjeség, aki sok húst eszik, az mind-mind sokkal egészségesebb, mint aki sok zöldséget
2. szerintük az állatoknak vannak érzéseik
ez is ostobaság.
akinek volt kutyája/macskája/malaca/más állata, az tudja, hogy ezek a lények semmit nem éreznek. csak arra várnak, hogy végre megdögöljenek, lenyúzzák a bőrüket, és kicsontozzák őket

hogyan is érezhetnének, amikor vegyi folyamatokból állnak, ahogy a szent evolúció elmélet hirdeti???? mi érezne? a kálium molekula???

Bordapapa 2012.04.05. 09:02:02

@wmiki:
Tavaris LyukaBogrács ezt már összefoglalta a cikk előző részénél született kommentjében.
modoros.blog.hu/2009/04/01/olvasoi_rovat_az_ezoterikus/fullcommentlist/1#c5417164

Csak azért, mert te már az általános iskolás tananyaggal sem tudtál megbirkózni, még nem biztos, hogy hülyeség a tudomány. De tudod mit? Tegyél egy jegesmedveszobrot a Kékes tévé tetejére, hátha az jótékonyan fogja áramoltatni a csít. ;)
Vagy javasolhatom még a téeszelnököt megállító Toldi Miklós szobrát is, nekem ragyog az aurám, mióta az van az éjjeliszekrényemen.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:02:51

@Momina: ráadásul sokan meg otthon szülnek, és nem adnak védőoltásukat, nem esznek döglött állatokat

micsoda ostobák, csak mi értelmiségiek tuggyuk, hogy a tudomány soha nem téved!!!!

TheKommentElek 2012.04.05. 09:03:26

@xaba99: igen, igen, közben elolvastam több írást is, és rájöttem, hogy itt ez a lényeg. Csak most, hogy az index főoldaláról idekerültem, azt hittem, hogy valaki el akarja játszani a nagyon okos pszichológus szerepét. :-) Mea culpa, vagy mit is szoktak ilyenkor írni.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:04:33

@wmiki:
"szerintük a húsevés egészségtelen"

akkor nácik. Hitler sem evett húst, ő is náci volt.

"nem esznek döglött állatokat"

élve eszik meg őket???

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:05:42

@Bordapapa: :((

pont ezt mondom, hogy a tudomány soha nem téved, az általános iskolában is olyan szent igazságokat tanítanak, amik mindig igazak!!

@xaba99: teljesen igazad van, aki sok húst eszik, az sokkal egészségesebb, mint aki sok zöldséget

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:10:46

@wmiki: ha megfigyelnéd az ember biológiai felépítését, és összehasonlítanád a többi emlősével, akkor rájönnél, hogy az ember nem növényevő életmódra van optimalizálva.
a hús nem fogyasztása szembemegy a természet erőivel.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:11:54

@xaba99: így van, ezért is hal meg mindenki aki nem eszik húst

csak az ostoba ezo hívők nem esznek a fentebb felsorolt okok miatt :((

Calibaan 2012.04.05. 09:13:05

Nálunk az egyik főnök Hartmann, de nincs valami nagy zónája, és csak a fejünk fáj tőle. De mindig viszünk magunkkal fekete kutya szőrét égetett borban megfőzve, átdobjuk a jobb kezünkkel a bal vállunk fölött miközben a jobb hónunk alatt átköpünk, így nem lehet baj, feltéve, hogy a szívcsakrakristályunk kordiálban van a Neptunusz-szal.

keptelen kepkeret 2012.04.05. 09:13:33

Tokjo poszt,nekem a legjobb baratom ilyen,a kulonbseg csak annyi,h a baratom sikeres es milliomos,de alapvetoen mas kulonbseg nincs.Akarhanyszor beteg voltam,felfazas,fejfajas,fogfajas,mindig visszavezette lelki okora,pl: fogfajas-sokat ragodsz a dolgokon,fejfajas-tul sokat toprengsz dolgokon,amik leszivjak az energiadat etc.Persze ennel szazzor durvabb dolgai is vannak,pl evente egyszer a Jositennek foz.Ez abban kulminal,hogy megfozi a kis vega kajajat,es egy plusz tanyerral kitesz az asztalra,kb.igy mint azok akik kecsket aldoznak,aztan felajanljak,szoval mindez kepletes leven,pontosan tudja,ha Joisten nem fog leulni es kessel villaval megvitatni a foldi let nehezsegeit.Ami a legjobb: hivom mobilon,felveszi"jaaaaj,ne haragudj,visszahivlak,most epp az AURA FOLTOZONAL vagyok".WTF??es tenyleg,letezik,ebbol emberek megelnek,aurakat fotoznak,es ha az auran lyuk van(gondolom en)akkor befoltozzak,muhahaha.Ez a tipus altalaban rendelkezik,egy darab un."guru" barattal.A guru szent es serthetetlen,lehetoleg Indiaban el,es boldogan elfogadja a MAC laptopot,sot,o kerte mintegy ajjandekkent.Tenyleg,megtortent,tanusithatom.Nyilvan bennem van a hiba,de a laptop materialis dolog,szoval nem ertem,h a guru miert ezt kerte,es miert nem gyogyito vizet vagy fuszalat,vagy valamit.Az ezoterikus tipusnak "szamai"vannak,jelentosegteljes szamok,mint pl a nyolcas.Lusta voltam vegighallgatni,h az most pontosan milyen felsobb lelekhez tartozik,de a lenyeg,h az ezoterikus mielott dontest hoz,eloveszi a szammisztikat.Pl: eskuvo,komoly targyalas,utazas,sorolhatnam.A napot,hnapot es az evaszamot osszeadja,ha nem spiritualis szamot hoz ki belole-akkor atteszi masnapra.
A skorpio utalat alap.Fogalmam sincs mi lehet a skorpiokkal,de ez minden spiri embernek a vesszoparipaja.Van aki nagyn szeretne babat,de ha a szuletes skorpio havara esik,akkor varnak amig atmegy a nyilasba.Az ezo emberek mindennek jelentoseget tulajdonitanak,ekes pelda: benne vannak egy szakitasban,eppen kimondjak h vege,es mondjuk a radioban hirtelen felcsendul "Elton John: Sacrifice"-a,akkor elmosolyodnak,hogy a jo dontest hozta,ez a zene nem veletlen,az Univerzum orul a dontesnek.Volt anno egy destruktiv nagy szerelmem,a baratom vegigasszisztalta mentalis vesszofutasomat,es persze megmagyarazta miert nem mukodik:"le vagy tiltva errol az emberrol,mert ez egy rossz tortenet","ez maya es kama",mikozben dolt a konnyem,h a waaaaa ebbe muszaj belehalni,es semmi masra nem vagytam mint egy sima vigasztalasra,megkaptam,hogy" ez egy energia vampir" es a "maya a vilagon a legnagyobb csapda".Oo koszi,maris jobban vagyok:-)Ha nincs munkam akkor "le vagyok tiltva az Univerzum altal,magammal kell torodnom"-legalabbis szerinte.Ha valami nem sikerul,akkor igy kellett lennie.Jaaaa meg a Feng Sui az alap,a kavics,csakra lofasz,illetve az aromaterapia es a talpmasszas az el-eng-edh-etetlen.Must have.Mindegy,o a legjob a baratom,csakra ide,maya oda,es rengeteg dolgot koszonhetek neki-de ezt muszaj volt kiirnom magambol a poszt kapcsan:-))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 09:13:33

@wmiki: nem tudom, milyen hittételeket magoltattak a te iskoláidban. Az általános műveltség részét képező természettudományos alapok olyan modellek, amelyek a mindennapi életben szükséges pontossággal jól alkalmazhatók a mindennapi problémákra. NEM azt állítom, hogy a gravitáció ezért vagy azért van. Lehetne itt összeszikráztatni a konfliktustöveket, és elmerengeni húrelméleten vagy gravitonokon. Ha nem csak előítéletes emlékekből táplálkozik a mondandód, hanem ténylegesen belenézel egy középiskolás fizikakönyvbe, nagyon-nagyon kevés olyan dologgal találkozol, ami azzal foglalkozik, hogy miért van ez vagy az. Olyan kérdésekkel ellenben elég sokat, hogy ha ez a gerenda ha ekkora súlyt helyezel rá ilyen és ilyen körülmények között, leszakad vagy sem (ez egy darab példa). Na most, a mai tudomány az ilyen kérdésekre NAGY BIZTONSÁGGAL tud jó válaszokat adni. Főként azért, mert a mechanika 3-4000 éves története alatt elég sok tapasztalatot gyűjtött ahhoz össze, hogy egész jól működő (pontosan jósoló) MODELL-t alkosson (ez a modell használ olyan fogalmakat, hogy erő, támadási pont, eredő erő, szilárdság, szívósság, stb.). A kulcsszavak tehát: modell, fogalmak, jóslás, teljesülés valószínűsége. Szó sincs tévedhetetlenségről, dogmáról, bizonyosságról.

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:17:27

érdekes írás, sűrűn bólogattam közben:-)

de ahogy a vulgárezoterikusok, ez a poszt is csak ítéletet mond mások fölött. akkor pedig mi a különbség? honnan a fölény?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.05. 09:18:19

Hihetetlen, hogy olyan rutinos kommentelők, mint pica pica, vagy xaba nekiállnak trollt etetni!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 09:19:28

@wmiki: a kálium nem molekula, hanem (példádban) egy ion. Bár ez nem lényegi része a hozzászólásodnak. Az evolúciós elmélet egyébként miért ne ismerné az érzés fogalmát? Ezt honnan vetted?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:19:49

@wmiki: vannak nem ostoba ezo hívők is???

@Mészáros Laci:
"de ahogy a vulgárezoterikusok, ez a poszt is csak ítéletet mond mások fölött."

ennek a blognak ez a célja.

"akkor pedig mi a különbség? honnan a fölény?"

nagyon egyszerű: mi nem vagyunk ezoterikusok.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:20:09

@xaba99: a gorilla, meg a többi emberszabású is sok húst eszik, attól olyan izmos

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:22:31

@vészmadár (pica pica):

...és emellett van néhány apró szegmense az egyébként nagyrabecsült természettudományoknak, ahol lényegében széttárják a kezüket.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:22:44

@vészmadár (pica pica): igazad van!

nincs is kálium molekula!!! akkor főleg hogy érezne?
egy vegyi folyamatokból álló kisállatnak, hogyan lennének érzése? hogyan érezhetne a kálium molekula, ha nem is létezik????

ezért is ostobák az ezohívők, amikor olyanokban hisznek, hogy szeretet, isten, érzések, meg eszkimók

amikor egyik sem létezik!!! hisz senki nem látta őket!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 09:23:50

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: trollt nem. De wmiki a provokációi mögött - láthatóan - egy értelmes ember, aki nagyon-nagyon jó kérdéseket tesz fel, és ráadásul a neki válaszadók nagy része pont olyan fafejű és átgondolatlan, mint amilyennek wmiki - görbe tükörként - az átlag ateistát mutatja.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:23:57

@wmiki: a gorillának nincs lelke, nem számít, hogy mit eszik. főleg, hogy egyes emberszabású majmok között még a kannibalizmus is előfordul.

Bordapapa 2012.04.05. 09:24:07

@wmiki:
Én már láttam eszkimót.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:24:51

@vészmadár (pica pica): :0

deha szó sincs tévedhetetlenségről, akkor miért kell bemagolni a tévedéseken alapuló hittételeket???

ezzel nem etetsz meg, mindenki tuggya az indexen, hogy a tudomány SOHA nem téved!!!!2

@Bordapapa: bizonyítsd ^^

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:25:32

@xaba99:

nem gondolom, hogy az alaptalan ítélkezés joga bárkit megillet.

Mateahos 2012.04.05. 09:25:44

Attól kapok agyfaszt, amikor meg akarnak téríteni és nem veszik észre, hogy rohadtul utálom mikor telefüstölőzik az irodámat.Most is mehetek ki cigizni.

Ernoke 2012.04.05. 09:25:55

@vészmadár (pica pica): wmiki szerintem kurvanagy, amit nem értek, az az, h ki az, aki ennyi energiát fektet egy alternatív személyiségbe (Sascha Baron Cohen-en kívül persze:D)? nem tudom, mihez kellhet neki ez a trolltevékenység, de 5 évig ilyen intenzíven csinálni azért durva...

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:26:26

@wmiki:
"egy vegyi folyamatokból álló kisállatnak, hogyan lennének érzése?"

egy vegyi folyamatokból álló ezoterikusnak hogyan lehetnének érzései? sőt, mitöbb értelmes gondolatai?

"amikor egyik sem létezik!!! hisz senki nem látta őket!"

én láttam már eszkimót. lehet, hogy ettem is.

Bordapapa 2012.04.05. 09:26:37

@wmiki:
Engedd, hogy kiáradjon belőled a kozmikus erő, összefonódjon az enyémmel, és egyszerűen higgy!

sTormy 2012.04.05. 09:26:41

@wmiki: Írod mindezeket egy olyan eszközzel, amit nyilván ezoterikusok terveztek és alkottak meg ezoterikus módszerekkel, mert a tudomány ugyebár semmi több, csak dogmák állandó szajkózása.
Bár te szerintem azt is képes lennél elhinni, hogy valaki lélekenergiával teremt szöveget az interneten, csak azért, mert ez ellentmondana a tudományos álláspontnak.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:27:58

@vészmadár (pica pica): **

na jól van ezért érdemben is válaszolok a kommentedre, meglágyítottad a vaj szívem

az evolúció elmélet azért zárja ki az érzések létezését, mert ott pusztán anyag (matéria) áll össze egy halomba

és ugye a leeső kőnek, folyó viznek nem tulajdonítunk érzéseket, hisz az pusztán fizikai/kémiai folyamat

ezen kívűl az teljesen cél nélküli

ezért is van, hogy a vallásos emberek boldogabbak, és tovább élnek, ahogy statisztikák is igazolják

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:28:05

@wmiki:

"deha szó sincs tévedhetetlenségről, akkor miért kell bemagolni a tévedéseken alapuló hittételeket???"

honnan tudod, hogy tévedésen alapulnak a tudomány hittételei?

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:30:13

@wmiki:

"az evolúció elmélet azért zárja ki az érzések létezését, mert ott pusztán anyag (matéria) áll össze egy halomba"

nem zárja ki az érzések létezését, sőt, az evolúció elmélet renkívül fontos részét képezik az érzések.

"a vallásos emberek boldogabbak, és tovább élnek, ahogy statisztikák is igazolják"

persze, van ilyen összefüggés, de a kapcsolat nem ennyire egyszerű. sőt, a világ általában sokkal összetettebb, mint szeretnénk.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:30:35

@sTormy: :0 arra célzol, hogy te hiszel egy intelligens tervezőben????

távozz tőlem sátán!!!!2

vagy tudod igazolni, minden kétséget kizáróan!! hogy az én gépemet tervezték, és nem véletlenül állt össze??? és ha tervezték, akkor a tervezőt ki tervezte???

@Mészáros Laci: nem alapulnak tévedésen, pont ezt mondom, hogy a tudomány sosem téved, mert mindent tud a világról
ezzel minden index olvasó tisztában van, mint azzal, hogy Dopeman a legjobb elnök

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:30:57

@wmiki:

ácsi, ácsi, ácsi. ha szerinted a kő vízbe csobbanása nem pusztán egy fizikai folyamat, akkor a kőnek vannak érzései? esetleg gondolatai?

statisztikát meg olyat csinálok, hogy az jön ki belőle, amit akarok.
mutass egy hiteles felmérést arról, hogy a vallásos emberek boldogabbak, mint az ateisták.

TH 2012.04.05. 09:31:41

@vészmadár (pica pica): jó komment, de kár az energiádat egy olyan trollra vesztegetned, aki nem ért meg 3 mondatnál többet, és csak magát tudja ismételni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:33:29

@Mészáros Laci: ezt azért jó lenne, ha kifejtenéd

pontosan mi érez?
a kálium molekula? ami nem is létezik!!!
vagy a bennem lévő szén atom? vagy a hidrogén?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:34:15

@wmiki:
"vagy tudod igazolni, minden kétséget kizáróan!! hogy az én gépemet tervezték, és nem véletlenül állt össze??? és ha tervezték, akkor a tervezőt ki tervezte???"

a te géped alapjait márpedig be tudom bizonyítani, hogy Neumann János fektette le.
mivel Neumann Jánost nem tudjuk ki tervezte, ezért merészelem feltételeni, hogy Neumann János maga a természett felett álló erő, a mindent elöntő pozitív karma.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 09:34:33

@Mészáros Laci: így van. Ezeknek egy része olyan probléma, aminek a megoldása energia/idő/tőke kérdése, és ezek képezik a tudományos kutatás fő irányvonalait. Egy másik részük meg olyasmi, amivel jellegéből adódóan nem lehet mit kezdeni. Tipikusan ilyen kérdés a "hiszek benne, nekem jó így, TEHÁT igaz". Na most, vannak, akiknek alapelemük, hogy rámutassanak (kétség kívül helyesen), hogy a fenti mondatban a TEHÁT nem helyénvaló, logikailag. Engem ez a része nem érdekel. A tudománnyal nem csak bulváros kapcsolatban lévők 90%-a pontosan tudja, hogy az ún. tudósok nagy része sosem foglalkozik "miért" típusú kérdésekkel. Semmi mást nem csinálnak, mint adatokat és tapasztalatokat gyűjtenek a világ egy általuk kiválasztott, nagyon-nagyon picike szeletéről. Olyasmiket képzelj el, mint hogy ugróvillások anatómiáját tárják fel, megvizsgálják, milyen összefüggésben van a tehénnek adott táplálék a kinyert szarból előállított biogáz összetételével, meg hogy ha több kálciumot tesznek a falfestékbe, jobban tapad-e zsíros falra. A legkisebb szelete a tudósoknak és a tudománynak az, akik magyarázatokat és átfogó elméleteket alkotnak, ők főként elméleti fizikusok. wmiki azt mondja, hittételeket tanítanak a tudomány nevében, pedig csak olyasmiket tanítanak, hogy "édes fiam, ha beleszagolsz az ammóniaoldatba, szarul fogod magad érezni" vagy hogy "ha eldobsz egy követ így meg így, várhatóan ide esik".

lárvalányhaj 2012.04.05. 09:35:36

én azt tapasztaltam, hogy az ezotériába beleboruló emberek nagy része totál elbaszott. jobb esetben "csak" a személyiségük éretlen (torz énkép, durva önbizalomhiány), rosszabb esetben az egész életük romokban hever (normális egzisztenciájuk sohasem volt, fix jövedelemforrás nincs, a gyerekeiket elképesztő körülmények között nevelik föl [nevelik? hagyják felnőni, miközben szarnak rá]).
a legdurvább élményem egy olyan figurával volt, aki már a bemutatkozáskor elkezdett célozgatni rá, hogy ő egy spirituális utazó, aki rendkívül magas szintre eljutott, és elkezdett arról értekezni, hogy neki különleges képességei vannak. a társaság persze egy idő után elkezdte finoman oltogatni, mire a magas spirituális szinten lévő öreglélek olyan hisztit vágott le, mint egy dackorszakban lévő hároméves. többek között az anyukám foglalkozása is szóba került.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:36:11

@wmiki: és mit éreznek ezek?

és mi dönti el, hogy mit érez a bennem lévő hidrogén? meg oxigén? mi az érzések tudományos mérőszáma? mi a mértékegységük?

@vészmadár (pica pica): tehát szerinted az nem hittétel, aminek az alapjaival sincsenek tisztában? amikor nem tudják megmondani, hogy mi a fény, mi az energia, gravitáció, de ezekre "modell"-eket építenek az nem hittétel?
vagyis a tudomány mindent tud a világról? és sosem téved??

Ernoke 2012.04.05. 09:38:01

a poszt amúgy jó (ökölbe is szorult a kezem kicsit:D), de vannak benne baromságok. pl. betegségek pszichoszomatikus úton - kb. semmit nem tudunk jelenleg a betegségek okairól, bizonyos rész-eredmények kivételével (pl. antibiotikum gyógyítja a bakteriális fertőzéseket, dohányzás okozza a copd-t stb.), de ez csak a felszín. fogalmunk sincs az emberi test valódi összefüggéseiről, folyamatairól, mint ahogy a betegségek valódi okairól sem. ezért dőreség úgy beállítani, mintha a pszichének nem lenne köze mindenhez, ami bennünk történik.
az energiavámpír fogalma pedig létezik, ezek azok az emberek, akik puszta jelenlétükkel lefárasztanak, mert rád másznak és valóban a te energiádból táplálkoznak. ebben semmi ezoterikus nincs, mindenkinek vannak másokon élősködő, mások segítségét, jóindulatát kihasználó ismerősei.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:38:34

@wmiki: az érzések nem mások, mint a testedet felépítő fehérjemolekulák közötti elektromos és kémiai reakciók.

TH 2012.04.05. 09:39:57

@xaba99: pont azt mondja, hogy az evolúció szerint az élőlények csak valamilyen anyagi dolgok halmaza, mint egy kő, tehát az evolúció szerint pont annyi érzelme van egy kőnek, mint egy embernek.
Az nem számít, hogy a kőnek nincs agya, míg az embernek van, és az bizony már kutatható, hogy az agyban milyen folyamatok milyen érzéseket jelenthetnek stb...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:40:22

@xaba99: és mi a mértékegységük? milyen tudományos műszerrel mérhetőek? és mi dönti el, hogy valaki mikor mit érez?

és... ha már tudomány... ugye tud jósolni is...
mit fogok érezni 5 perc múlva? és a testvérem? és a szomszédom 1 óra múlva?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 09:40:55

@wmiki: akkor érdemben végre. Az élő anyag is anyag, csak hát ugye sokkal bonyolultabban szerveződött egy sima sziklánál. Ennek a bonyolultságnak sok foka van, valahol az élő-élettelen határán (ami nem egy éles határ, megjegyzem) pont az olyanok jelentik a határvonalat, mint homeosztázis, aktív kapcsolat a környezettel, stb. Ennek része az érzés is, még ha bonyolult élőlényeknél bonyolult módon is.

A hívők boldogabb életében és a materialista szemlélet célnélküliségben egyetértünk, de mivel van logikád, be kell ismerned: ATTÓL hogy jó lenne, ha igaz lenne, nem feltétlenül igaz valami.

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:42:16

@wmiki:

"nem alapulnak tévedésen"

már megbocsi, de valamit nem értek.
1. kérdezted: miért kell bemagolni a tévedésen alapuló hittételeket?
2. visszakérdeztem: honnan tudod, hogy tévedésen alapulnak?
akkor most mi van? tévedésen alapulnak vagy sem?

"ezt azért jó lenne, ha kifejtenéd"

a világnak van egy csomó olyan izgalmas részlete, aminek a magyarázata nem fér el egy commentben.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.04.05. 09:42:17

@wmiki: így van, és szerencsére - természettudományos érdeklődésű olvasóink segítségével (van közöttük matematika-fizika szakos tanár is!!!) -összeállítottunk még régebben pár perdöntő érvet a szektások hagymázas bolondériái ellen.

modoros.blog.hu/2011/10/17/a_top_10_osszeeskuves_elmelet

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:42:55

@TH: :0

szerinted az agy nem vegyi folyamatokból áll? mint a kő, vagy egy tó? hát akkor miből?

@vészmadár (pica pica): de mi érez? a szénatom? vagy az oxigén? vagy hidrogén?
és mit érez? és mi dönti el, hogy azt? és miért pont azt?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:42:58

@Ernoke:
"kb. semmit nem tudunk jelenleg a betegségek okairól,"

az én, és az orvosok nevében ne beszélj. azért, mert nem figyeltél biológia órán, mások még tudhatják.

"fogalmunk sincs az emberi test valódi összefüggéseiről, folyamatairól,"

ez a "valódi" ez tetszik. tehát ami biológia, kémiai és fizikai összefüggéseket tapasztalunk a testünk működésével kapcsolatban, az csak egy álca, ami elleplezi a "valódi" dolgokat? akkor honnan tudjuk, hogy az a "valódi" és nem az, amit tapasztalunk?

"az energiavámpír fogalma pedig létezik"

most viszont helyesen fogalmaztál. a "fogalma" létezik. a valósgban nincs ilyen.
a "Wild Haggis" fogalma is létezik. meg a griffmadáré is. sőt, a jedi lovag is egy létező fogalom.

TH 2012.04.05. 09:45:00

@wmiki: na próbáljuk meg még egyszer:
"tehát szerinted az nem hittétel, aminek az alapjaival sincsenek tisztában? amikor nem tudják megmondani, hogy mi a fény, mi az energia, gravitáció, de ezekre "modell"-eket építenek az nem hittétel?
vagyis a tudomány mindent tud a világról? és sosem téved?? "
Ha valamit nem ismerünk pontosan, akkor modellt sem építhetünk, ami hasonlóan működik?
Nem kell mindennek a belső felépítését 100%-ig ismerni ahhoz, hogy a viselkedése utánozható legyen.
és az iskolában nem pont azt tanítják, hogy a fény milyen bonyolult téma, és pont hogy keveset tudunk még róla? (de nem annyira keveset, hogy ne tudnánk hasznosítani a sima lámpától kezdve a lézerig - pusztán pontatlan modellek alapján)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 09:45:21

@vészmadár (pica pica): de mi érez? a szénatom? vagy az oxigén? vagy hidrogén?
és mit érez? és mi dönti el, hogy azt? és miért pont azt?

@Mészáros Laci: nem, nem alapul tévedésen!!
én is ezt mondom, mint a többi értelmiségi index olvasó!
A tudomány nem téved, mert mindent tud a világról!
mint Dopeman, az elnökünk!

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:47:32

@wmiki: de ki meri állítani hogy érez? és miért? és miért pont ő?

"értelmiségi index olvasó"

ez meg egy natúr oximoron.

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:47:47

@wmiki:

"pontosan mi érez? a kálium molekula? ami nem is létezik!!! vagy a bennem lévő szén atom? vagy a hidrogén?"

megpróbállak egy analógiával rávezetni arra, hogy ezt a kérdést másként kellene feltenned.

ott ülsz egy számítógép előtt és válaszokat irsz nekem. miközben a lenyomott gomboknak megfelelő betűk megjelennek a képernyődön, majd a "Komment küldése" gomb lenyomása után pár tucat ember képernyőjén, számítógépek százai dolgoznak.

De pontosan mi is ez a blog? A szilíciumatom a számítógépben? Melyik szilíciumatom?

Mészáros Laci 2012.04.05. 09:51:03

@wmiki:

"A tudomány nem téved"

ez tévedés. a tudomány a maga módszereivel igyekszik megismerni a világot, és közben soxor téved. a tudományos módszer lényege, hogy odafigyel a tévedésekre.

A poharamban levő víz hőmérséklete 14 fok. A hőmérő műszer tévedése valószínűleg nem sokkal több, mint kettő fok -- a célnak (a víz iható) ezzel a tévedéssel megfelel.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 09:51:52

@wmiki: nem tud mindent és tévedhet is. Mitől lenne hittétel? A hittétel azt jelentené (a magyar beszédes nyelv), hogy tapasztalás vagy bizonyíték nélkül kiállok a hitem mellett. Ilyenre is van példa, de főleg a tudomány határmezsgyéjén, hol még kevés a tapasztalat és a lehetséges modellek versengenek egymással. Az általános iskolai és a középiskolai fizika-kémia-biológia ilyenekből nagyon keveset mond el, és azokat is csak erős kérdőjellel (szerencsére). És még egyszer, sokadszor: azt írod, nincsenek biztos alapok. Lehet, de a tudományos módszer nem is ez. Hasonlatodnál maradva: olyan, mint a régészet, találok egy romot, elkezdem feltárni, az első amit kiások, mondjuk egy fürdőszoba maradványa. Ebben egy csomó tárgyat látok, összevetve más feltárások eredményével azt találom, hogy a korabeli házak fürdőszobáiban úgy tűnik, gyakran volt külön pohár a férfi és a nő fogkeféjének. Ez egy darab tapasztalás. Bele is írhatom a történelemkönyvekbe mint adatot, és taníthatom a gyerekeknek, hogy a korabeli fürdőszobákban gyakran... stb. Erre te mondhatnád, hogy lehet ilyet leírni, hiszen a konyhát nem is tártuk fel, az alapokig le sem ástunk, stb. Ha a tudományt csak akkortól tanítanák, amikorra teljes lesz (és akkor ehhez még azt is fel kellene tételeznünk, hogy lehet teljes), akkor sosem jutnánk el oda... Még egyszerűbben: a tudományos szemlélet az egyetlen, amely megengedi a tévedés lehetőségét, ezért az egyetlen, amely előrevisz. Tegyük fel, hogy mindenben téved: e pillanatban akkor is üdvösebb, mert a tudomány hajlandó, sőt köteles folyamatosan felülvizsgálni önmagát, így lehetősége van (lehetőség, hangsúlyozom) eljutni akár a végső igazságig is (amely mint tudjuk 42).

S.O.A. 2012.04.05. 09:54:29

@wmiki: Szevasz Mikikém, Isten/Xenu/Chtulu hozott! Hogy vagy mostanság, rég láttalak!

Azt a viccet ismered, hogy a vega, az ezoterikus meg a homeopata kiszállnak a Holdkompból?

Ernoke 2012.04.05. 09:56:24

@xaba99: felsorolok néhány kérdést, amikre jelenleg nem ismert a válasz. miért lesz valaki rákos (nem a kockázati tényezőkre vagy a hpv-féle vírusokra gondolok). miért hal meg pl. egy egészséges életmódot élő 28 éves vastagbélrákban, míg egy naponta 1 doboz cigit szívó, felesező ember miért él 94 évig. miért vagyok én sovány folyamatos zabálással, míg mások disznóvá híznak feleennyitől. miért sorvad el valakinek a pajzsmirigye szülés után, másoké miért nem. miért elég valakinek napi 5 óra alvás, másnak miért kell 10. amíg ezekre a kérdésekre egzakt válasz nincs, addig nem ismerjük a valódi okokat, nem?
az energiavámpírról pedig pontosan leírtam, h milyen embertípus, neked szerencséd van, h nem ismersz élősködő, mások segítségét erőszakosan megszerző embereket, én többet is sajnos. a válaszaidból elég sok naivitás árad, azt kell hogy mondjam.:)

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 09:56:35

@Mészáros Laci: "De pontosan mi is ez a blog?"

lehet, hogy ez a blog a világot pusztító negatív karma, amit az energiavámpírok tartanak fent.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 09:57:30

@wmiki: nyilván szénatom nem érezhet, abban az értelemben, ahogy te vagy én, mondjuk haragot vagy csalódottságot. Hogy egy szénatom belső szerkezete reagál-e a külső hatásokra? igen. Hogy a szénatom összetevőinek harmóniájában egy külső erő okozhat-e zavart, amelynek helyreállítása energiát igényel? persze... Hogy a szénatom tudatosságában ezt felfogja-e? Nem hiszem, bár magam el tudok képzelni egy olyan valóságot, ahol MINDEN rendelkezik tudatossággal, még egy egyszerű szénatom is, nyilván a jóval egyszerűbb dolog jóval kisebb tudatossággal. Hogy aztán úgy van-e, hogy ez a sok-sok pici, majdnem nulla tudat egy testbe szerveződve nagy tudatossággá válik és Szabó Józsikaként definiálja önmagát, vagy csak a szerveződés legmagasabb szintjein jelenik ez a dolog meg, az érdekes és izgalmas kérdés, de sem én, sem más ma erre nem tud válaszolni...

royslade 2012.04.05. 10:01:13

@wmiki: jó helyen és jó témában szólsz hozzá, magad vagy az élő illusztráció a poszthoz.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:04:50

@Ernoke:
felsorolok néhány választ:

"miért lesz valaki rákos"
mutáció következik be a sejtjeinek az örökítőanyagában, majd ezek a degenrált sejtek elkezdenek iszonyatos mértékben szaporodni.

"miért hal meg pl. egy egészséges életmódot élő 28 éves vastagbélrákban, míg egy naponta 1 doboz cigit szívó, felesező ember miért él 94 évig."
azért, mert a 28 éves végbélrákot növesztett magának, a 94 éves meg nem.

"miért vagyok én sovány folyamatos zabálással, míg mások disznóvá híznak feleennyitől."
pajzsmirigy-túlműködésed van, vagy hosszútávfutó vagy.

"miért sorvad el valakinek a pajzsmirigye szülés után, másoké miért nem."
pontosan azért, amiért valaki állandóan büdöset izzad, mások meg nem. ez van belekódolva a DNSébe.

"miért elég valakinek napi 5 óra alvás, másnak miért kell 10."
5 óra alvás mindenkinek elég, kivéve, akinek betegség, testi vagy lelki túlterhelés miatt átmenetileg legyengült a szervezete. aki mást mond, az egy lusta disznó.

"az energiavámpírról pedig pontosan leírtam, h milyen embertípus,"
a vámpír nem ember. energiavámpír meg nincs.

"neked szerencséd van, h nem ismersz élősködő, mások segítségét erőszakosan megszerző embereket, én többet is sajnos."
én is imerek ilyenekt, de inkább a nyomulós, lehúzós köcsög kifejezést használom rájuk. nem szeretem túlcifrázni a dolgokat. minek mondjam rájuk, hogy gravitációzombik, amikor csak nyomulós, lehúzós köcsögök?

"a válaszaidból elég sok naivitás árad, azt kell hogy mondjam.:)"
mondja ezt egy tanulatlan főnaiv...

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:07:20

@vészmadár (pica pica):
"bár magam el tudok képzelni egy olyan valóságot, ahol MINDEN rendelkezik tudatossággal, még egy egyszerű szénatom is,"

Asimov írt is erről. ő "Gaia"-nak nevezte azt a bolygót, ahol ez van.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 10:07:37

@Mészáros Laci: :0

de ha téved, akkor miért magoltatnak tévedéseken alapuló hittételeket, szent igazságként állami intézményekben?

Mészáros Laci 2012.04.05. 10:07:56

ó, egy kapcsolódó poszt:

objektivszcn.blog.hu/2012/04/04/volt_vasarnap_penzgyujtes

(a dőlt betűkkel idézett összefoglaló lenyűgözően festi le a vulgárezotéria egy ágát)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 10:08:13

@xaba99: igen, és Bliss-szel magam is szívesen megismerkednék, a szó nemgaia-i értelmében:)

lárvalányhaj 2012.04.05. 10:09:32

auh, ma is remek a retardfelhozatal, látom...

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:09:34

@wmiki: hittétel meg szent igazság csak a vallásokban és az ezoterikában van. ilyeneket meg nem tanítanak állami intézményekben.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 10:09:47

@keptelen kepkeret:

hello, lelki tars! :) barmilyen zeneszamnak jelentoseget tulajdonitani ALAP, hozzateszem, meglepoen konnyu raszokni.
az hogy a baratod bosegben el ES ezotermikus, az a tapasztalatom szerint csak ugy lehetseges, hogy meggazdagosott mielott ezoterikus lett volna. szereny velemenyem szerint ez a masik iranyban nem mukodik, sot, hallottam mar olyanrol aki jo egzisztenciaval lett reikis, ahol a guruja meggyozte hogy inkabb adja fel a jol fizeto allasat es vegezzen (koztudottan remekul fizeto...) szocialis munkat.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.05. 10:10:38

@vészmadár (pica pica): de akkor mi érez, ha nem a szénatom?

minden testben van valami láthatatlan lény??? holmi lélektest??

@xaba99: @royslade: nagyon jól érveltek :(( hajrá Dopeman!

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:13:01

@vészmadár (pica pica): nekem nem szimpatikus, mert nem nagyon akar húst enni, védi azt az elkorcsosult Solariai lényt. ja és nem Golanért van oda, hanem a nyeszlett öreg tudósért.

jut eszembe, ez sokkal jobb sztori, mint a Xenu, alapítsunk rá vallást.

TH 2012.04.05. 10:13:12

@vészmadár (pica pica): na jó, értékelem az erőfeszítéseidet, de egy troll az csak egy troll, nem lehet vele mit kezdeni. Mindegy, hogy kedvesen, támadóan, segítően vagy ellenségesen viszonyulsz hozzá.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 10:13:41

@wmiki: "de ha téved, akkor miért magoltatnak tévedéseken alapuló hittételeket, szent igazságként állami intézményekben?"

Nem magoltatnak. Amíg ezen nem lépsz túl, nem tudunk továbblépni (olyan ez, mint egy beavatási rítus, tudod.)

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 10:14:42

@keptelen kepkeret:
hello, lelki tars :) zeneszamoknak nagy jelentoseget tulajdonitani ALAP, hozzateszem, meglepoen konnyu raszokni.
az hogy a baratod bosegben el, az csak egyfelekeppen lehetseges, ugy hogy ha mar gazdag volt mielott ezotermikussa valt volna. szvsz masik iranyba nem mukodik, sot, hallottam olyanrol hogy egy jo egzintenciaval rendelkezo no reikis lett, ahol a guruja meggyozte hogy adja fel a jol fizeto banki allasat es inkabb vegezzen (koztudottan kiemelt fizetessel jaro...) szocialis munkat.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:15:20

@wmiki: de miből gondolod, hogy érez a szerencsétlen szénatom?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 10:15:52

@xaba99: nekem szimpatikus, mert

1) nő
2) nagy mellei vannak
3) okos
4) sokra tartja az észt és a humorérzéket

Mészáros Laci 2012.04.05. 10:16:18

@wmiki:

"de ha téved, akkor miért magoltatnak tévedéseken alapuló hittételeket, szent igazságként állami intézményekben?"

a hőmérő, amely 2 fok tévedéssel megmondja, milyen meleg a víz a poharamban, ELÉG JÓ. ezért tanulunk a folyadékok hőtágulásáról.

bár a hőtágulásra vonatkozó képletekben van néhány százalék tévedés, aki megtanulja a leckét, a központi fűtést tervezésekor nem fog elfeledkezni a tágulási tartályról.

ha a gyerek nem magolja be a hőtágulásról szóló szent igazságot, akkor a központi fűtés csövei, radiátorai szétrepednek. ez igen költséges módja a tapasztalatszerzésnek -- sokkal okosabb, ha egyvalaki megszerzi ezt a tapasztalatot és a többieknek elmondja.

royslade 2012.04.05. 10:16:21

@wmiki: nem érveltem. Az egy másik szint.

Mészáros Laci 2012.04.05. 10:19:09

@wmiki:

"de akkor mi érez, ha nem a szénatom?"

mi végzi a műveleteket a számítógépedben, ha nem a szilíciumatom?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 10:22:01

@wmiki: amennyire én biokémiában otthon vagyok, nem az a kérdés, mi érez: az érzés (inger, amely a belső homeosztázisra hat) elég jól ismert folyamat, érdekesebb kérdés, mi tudatosítja...

2012.04.05. 10:24:41

Ott kéne kezdeni, hogy a fotonoknak miért van kettős természete, hány dimenzió van valójában? Amíg az alapokkal nem vagyunk tisztában más dolgokat hogy tudnánk megérteni?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:28:45

@Mészáros Laci: az hagyján, hogy szétrepednek a fűtéscsövek, de a fagyasztóban felejtett sör üvege is!

TH 2012.04.05. 10:28:57

@Hadrian77: hát ezzel a hozzáállással még a gőzgép feltalálása is korai lenne. "hú, nem tudom, hány dimenzió van 'valójában', addig nem akarom megérteni, hogy a gőz alkalmas lehet-e arra, hogy megforgasson egy kereket"

2012.04.05. 10:31:13

@TH: nem is voltak túl hatékonyak energiafelhasználás szempontjából.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 10:33:42

@xaba99: oké, maradjunk a vámpírnál.

A laikus valószínűleg valahogy úgy gondolja, hogy pistike mint átlagpolgár felteszi a kérdést a nagy tudománygépnek: Léteznek-e vámpírok, az meg kiköpi a választ, hogy nem. Vagy igen. Detto ugyanez a nagy katolikus dogmatikagéppel. Holott, ugye...

A különböző vallások SEM sima igen-nemmel válaszolnának, pedig ők eleve kételkedés nélkül késznek vesznek bizonyos alapokat, például a lélek meglétének kérdését, ahonnan már nem nehéz eljutni oda, hogy ha van lélek és bűnhődhet, akkor vissza is járhat meg itt rekedhet testbe zárva, és kínozhatja az örök szomjúság, et cetera. Még ők is azt mondanák, hogy pistikém, létezhetnek, persze, de esetedben valószínűbb, hogy egy pattanást vakartál el az éjjel a nyakadon.

Na most, a természettudomány meg maximum olyan választ adna, hogy: először is definiáljuk a vámpírt, milyen tulajdonságokat tulajdonítunk nekik. Oké, ha mondjuk ez megvan, akkor nagy valószínűséggel ki lehet mondani, hogy ezek így együtt nem túl valószínűen... Hogy ezek egy része ritkán előfordulhat, arra egyértelműen igen a válasz: létezik fényérzékenység, túlérzékenység az erős szagokra például fokhagymára, vashiányra visszavezethető vagy más okból adódó vérivási inger, stb. A porfíria nevű betegség (némi őrülettel kombinálva) ezek nagy részét tudja...

Mészáros Laci 2012.04.05. 10:38:01

@xaba99:

ne zavard meg wmikit :-) az nem hőtágulás.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:38:10

@vészmadár (pica pica):
"Na most, a természettudomány meg maximum olyan választ adna, hogy: először is definiáljuk a vámpírt, milyen tulajdonságokat tulajdonítunk nekik."

nem, nem, nem. a természettudomány úgy működik, hogy találnak egy lényt. elkezdik vizsgálni. embervért iszik, elég a napfényben, stb. jé, ilyet még nem találtunk! adjunk neki nevet! legyen mondjuk: vámpír.

@Hadrian77: mert elszívták az energiát a vámpírok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 10:41:17

@xaba99: oké, ebben igazad van, de én most abból indultam ki: egy gyerek megkérdezi, létezik-e vámpír? akkor az az első kérdésünk, mit is nevezel te vámpírnak és milyen tulajdonságai vannak szerinted?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:41:38

@Mészáros Laci:
de az is hőtágulás:

"Hőtágulásnak nevezzük azt a fizikai jelenséget, amikor valamely anyag a hőmérsékletének változásával megváltoztatja a méretét."

csak még azt nem tudom, hogy mit gondolhat vajon közben az üvegben megbújó SiO2 molekula.

Mészáros Laci 2012.04.05. 10:43:06

@vészmadár (pica pica):

Mérő László (matematikus :-) elég jó könyvben foglalta össze az ezzel kapcsolatos kutatásokat.

www.youtube.com/watch?v=VvEFPO44Lyk

Mészáros Laci 2012.04.05. 10:45:45

@xaba99:

na jó, kellően általános fogalmazással igen :-)
bár a mechanizmus tök más, mint a többi anyagnál.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 10:46:41

@xaba99:
energiavampirok vannak, a leendo anyosom tuti az, konkretan elfaradok ha sokaig kell vele beszelnem.

ha azt vesszuk hogy rengeteg halalos kimenetelu megbetegedesnek a stressz az egyik lehetseges kivalto oka, akkor tenyleg sok betegseg lelki alapu.

az 5 oras alvas dozis sajat tapasztalat, vagy valamilyen tudomanyos alapon nyugszik?

2012.04.05. 10:48:25

@xaba99: mint az köztudott a SiO2 molekula magában semmit, nekik raj intelligenciájuk van!

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:49:51

@ezabloghunickmarfoglalt: nincsenek energiavámpírok, a hidegfúzió-vérfarkasok már megették őket.

Ernoke 2012.04.05. 10:53:31

@xaba99: ok, tehát nem tudsz válaszolni egyik feltett kérdésemre sem, csak nyilvánvaló tényeket közölsz. ehelyett azt is írhattad volna összefoglalóan, h "mert csak.", kevesebbet kellett volna gépelned. (ja, egyébként nincs pajzsmirigy-túlműködésem, és keveset mozgok.:D)
azért annyit még remélem, megértesz (bár nem vagyok benne egészen biztos az eddigiek után), h teljesen mindegy, egy embertípust energiavámpírnak, élősködő köcsögnek, vagy xy-nak nevezünk, attól még létezik...? érvek híján szavakba kötsz bele, mert nem akarod elismerni, h ostobaságokat írsz, neten minek ennyire ego-izmozni, nem értem, inkább maradtál volna csöndben...

Mészáros Laci 2012.04.05. 10:54:35

@ezabloghunickmarfoglalt:

találkoztam ezzel is talán még ősszel, de nem izgat fel.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 10:58:32

@Ernoke: már ne haragudj, de egy nyilvánvaló tény nem lehet válasz???
válaszoltam az összes kérdésedre.

"érvek híján szavakba kötsz bele,"
azért, mert a tehenet te grubulinak hívod, attól még a grubuli nem lesz létező dolog, de a tehén igen.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 10:59:22

@Mészáros Laci:
es igy? :

"Sziasztok!

Szombaton voltam és felolvasták a pálmalevelem.
Számomra a legfontosabb az volt, hogy megmondták, hogy ebben az életben, miért nem haladok egy ügyben előre. Ilyenkor mondják az agykontrollosok, hogy mert nem voltam eléggé kitartó. Nem, egész másról van szó.
Megkaptam a lehetőséget, hogy tovább lépjek, a felolvasás után.
Számomra a legfantasztikusabb dolog az, hogy az enyémet megtalálták, igen nagy megtiszteltetésnek érzem. Örülök, hogy kértem róla képfelvételt is. Aki jelentkezett annak, kitartást kívánok. Az enyém 2010.03 indult keresésre és decemberben Karácsony után hívtak fel, hogy mehetek. Majdnem két év. Érdekes egyébként, mert papírokat rendezgettem és úgy került a kezembe a regisztrációs lap. És még át is futott az agyamon, hogy érdekel-e még engem ez egyáltalán. Akarom-e ezt. Még a felolvasás előtt egy héttel is bizonytalan voltam, hogy elmenjek-e. Aztán kaptam két akkora pofont, hogy mennem kell, hogy mentem. :D
Van karma, nincs karma? Azt mondta nekem az indiai guru magyarul: Nincsen semmi baj. Minden rendben van. - Nagyon édes volt.
Kívánok mindenkinek kellemes relaxálást. Van elég időnk. Ha nem most, hát a következő életünkben.
:kiss: :hug: :sun: "

en eleg tolerans vagyok, vagy mi, de aki ennyire buta, azt siman tarkonlonem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 10:59:51

@Ernoke: wmiki történetesen jól látta, hogy a vita a cél és értelem nélküliség körül pezseg. Az ember már csak olyan, hogy - legtöbben - előbbre tartják a boldogságot az igazságnál. Én és még néhányan nem, de ez a kisebbség. Na most, én a kisebbségen belül abba a kisebbségbe tartozom, aki nem feltétlenül kívánja minden lehető alkalommal mindenki orra alá dörgölni, hogy "te szerencsétlen, tudom ám én, hogy csak a céltalan és üres létezésednek szeretnél kétségbeesetten valami értelmet adni".

Azt hiszem, Sebeők mondta, hogy ha 4 fiatal meghal egy diszkóbalesetben, akkor muszáj értelmet találni a történések mögött és valami magasabbrendűt sejteni mögötte, hogy egyáltalán fel lehessen dolgozni, mert különben csak az maradna, hogy kimondjuk: az az idióta gyerek nem fogta fel, hogy részegen, bebogyózva nem autókázunk...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 11:02:16

@xaba99: ő meg azt mondta, és azt hiszem, emellett mész el felületesen, hogy az a dolog akkor is létezik és ugyanaz, ha gurublinak hívod, ha tehénnek. És a gurubli szó nemlétezése nemegyenlő a gurublinak nevezett dolog nemlétezésével, hehe

Konfidencia_Kapitany 2012.04.05. 11:08:40

@vészmadár (pica pica): Ez nagyon fontos, EZT kellenet tanítani az iskolában, hogy hogy működik igazából a tudomány!!
sajnos a sok felejtős mintafeladatot tolják, a lényeg meg nem jelenik meg. És ebbő van sok félreértés a tudományról, annak állításairól és következményeiről.
(Pl hogy a tudomány "bebizonyítana" bármi egyszerű dolgot, vagy pláne Isten létét vagy nemlétét)

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 11:10:23

@vészmadár (pica pica): ő meg amellett megy el, hogy mi a büdös fenének kell egy tehénre olyan kifejezéseket aggatni, hogy gurubli, amikor már van neki becsületes neve.

TH 2012.04.05. 11:13:08

@Hadrian77: ergo kár is volt feltalálni, igaz?

gaborf 2012.04.05. 11:14:27

Jó a poszt, és a témában kötelező trollkodás is kellő mértékben megjelenik. :)

Valamiért azt érzem, hogy míg az, hogy a Nemzeti Dalt Petőfi írta, az alapműveltség része (helyesen), addig a természettudományos ismereteket az emberek valahogy nem tekintik annak - látszik is, hogy ez mekkora baj.

Alapvető fogalmi zavarok vannak azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a tudomány, a tudományos módszer, hol tart ma az elméleti fizika (nyilván ez csak nagyon felületesen ismerhető számunkra, de legalább a jelenlegi fő kérdésekkel talán illene tisztában lenni), mi az evolúció, mik a mechanizmusai. Amíg ezek az alapok nem közösek, nem lehet normálisan vitázni, trollokat etetni meg nem érdemes.

Az ismert példa mentén ha én azt mondom, hogy márpedig a Nap és a Föld között egy láthatatlan teáskanna kering, és én ebben hiszek, azzal tudományosan nem lehet mit kezdeni, mivel ez az állítás nem falszifikálható, de ettől még elég nagy baromságnak hangzik - ez a helyzet a vallásokkal és az ezotériával is.

mrbateman 2012.04.05. 11:15:39

Aztakurva, mi ez itten?

Gyárekek a pina az pina, függetlenül attól, hogy amúgy önmagában ven-e értelme, avagy nincs, ne keressünk hát logikát benne, ugyanakkor dőreség lenne hovatovább a létezését is tagadni!

Mészáros Laci 2012.04.05. 11:15:57

@ezabloghunickmarfoglalt:

ígyebbül, ismerősöm járt náluk, fizetett is, stb.
színes a világ.

Sirak_kiraly 2012.04.05. 11:16:17

@vészmadár (pica pica):
". Az ember már csak olyan, hogy - legtöbben - előbbre tartják a boldogságot az igazságnál.
"
Az igazásg az (hoppá), hogy igazság nélkül nincs boldogság. A hazugság, legyen az bármilyen természetű (azaz messze nem csak az ezoteria, vagy "kamu" spiritualitásról van szó, hanem minden més énhazugság, önáltatás, élet-hazugságról is), csak rövidtávú pótlékot, látszólagos boldogságot ad. Akik például az ezoterikus "svédasztal" katyvaszából válogatnak maguknak önnyugató saját hitet, sosem lesznek igazán nyugodtak. Csak az Igazság tehet boldoggá. Érvem: mert igazából nem vagyunk hülyék, a szívünk mélyén mindig tudni fogjuk, hogy nem igazságban élünk, csak túl jók vagyunk magyarázkodásban, önbecsapásban, és ez félreviszi az életünket.

Vö: az igazság szép, a szép igaz.
Vö: Én vagyok az Út, az Igazság, az Élet

ja, és az igazság sokszor fáj, rövid távon nehéz szembe nézni vele, de az önbecsapásnak meg hosszú tévon lesznek következményei, súlyosak.

(Hülye példa1: aktuális botrány SP körül, rövid távon ami több évtized, sokat nyert, boldog volt a hazugsággal szerzett címével, de most nem mondhatnám hogy boldog öregkora lesz. Hülypélda2: Maradona a hazugságával ugyan vb címet nyert, de mostanra midnekninek csak az a dagadt drogos jut eszébe, aki még a gólt is kézzel ütötte, a válogatottját meg totál kudarcba vezette... ...nem ver bottal...)

TH 2012.04.05. 11:18:24

@Konfidencia_Kapitany: hát azért van, amit a tudomány be tud bizonyítani, nem?

2012.04.05. 11:19:36

@TH: feltalálta valaki?

TH 2012.04.05. 11:20:27

@TH: a gőzgépet? hmm, eddig azt gondoltam, hogy igen, az egy találmány volt. hogy érted a kérdést?

Mészáros Laci 2012.04.05. 11:20:35

@ezabloghunickmarfoglalt:

"en eleg tolerans vagyok, vagy mi, de aki ennyire buta, azt siman tarkonlonem. "

nagyon durva lenne, ha azt tanácsolnám, hogy -- jó orvosként -- a gyógymódot először magadon próbáld ki?

sok oka lehet annak, hogy valaki érzelmileg annyira kiszolgáltatottá válik, hogy tényként fogad el mindent, aminek a megfogalmazása, stílusa, tartalma számára megerősítő. ha ÉN átéltem volna ugyanazt, a száraz intelligenciám vajon meg tudna védeni attól, hogy hozzá hasonlóan az önbizalomhiány szakadékának szélén imbolyogva megkapaszkodjak BÁRMIBEN, ami azt üzeni, hogy fontos és kivételes vagyok?

TH 2012.04.05. 11:22:47

@Hadrian77: a fenti komment neked ment volna.

Mészáros Laci 2012.04.05. 11:24:23

@Hadrian77:

"a fotonoknak miért van kettős természete"

A fotonoknak teljesen normális természete van, nem kell misztifikálni. Felállítasz egy kísérleti elrendezést, megkeresed a Schrödinger-egyenletnek az adott elrendezésre vonatkozó partikuláris megoldását. A foton a megfigyelések szerint úgy viselkedik, ahogy az egyenlet megoldása szerint kell. Ha a partikuláris megoldást az egyréses kísérleti elrendezésben oldod meg, más eredményt kapsz, mintha a kétréses elrendezésben, de ez természetes, hiszen a két egyenlet különbözik.

2012.04.05. 11:24:26

@TH: valószínű Heronnak megtetszett, ahogy a gőz emelgeti a fazék tetejét, a többi le van írva:)
hu.wikipedia.org/wiki/G%C5%91zg%C3%A9p

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 11:27:52

@Mészáros Laci:

teljesen igazad van, at is irom gyorsan...

en eleg tolerans vagyok, vagy mi, de aki ennyire egoista, azt siman tarkonlonem

nyilvan nem ismerem az ismerosodet akit ezzel bepaliztak, de hacsak nem a skizofrenia haromfelkialtojeles valtozataban szenved, ilyen szintu szemfenyvesztesre nincsen mentseg.

Ernoke 2012.04.05. 11:32:21

@xaba99: én mindegyik kérdésnél kb. olyan választ láttam, h "genetikailag kódolt", ez egyenlő azzal, h "mert a jóisten így alkotta meg", de semmiféle különösebb oksági láncot, kölcsönhatásokat és azok eredményét nem tár fel. az a szó pedig, h "energiavámpír", egy létező magyar kifejezés létező jelenségre, ami alatt lehet a keresztvetős szemmelverős ezoterikus baromságot is érteni, de általában nem ezt jelenti. attól még, h neked nem szimpatikus a szó, maga a jelenség létezik.
amúgy semmi gond, én is szoktam szemantikai alapon vitázni, ez általában akkor van, ha provokálni akarok és kifogytam az érvekből.:)

@vészmadár (pica pica): ebben az a poén, h valójában azt sem tudhatod biztosan, h céltalan és üres-e a létezésed vagy sem. az igazság és az okok tartalma pedig folyamatosan módosul az évszázadok során. ki gondolta volna például régebben, hogy egy paraszt nem azért halt meg tüdővészben, mert nem járt templomba és ezért a fehérszakállú megbüntette, hanem mert az éhezéstől és munkától legyengült szervezetében kicsi, szabad szemmel nem látható valamik gyulladásba hozták a tüdejét...? én ezt próbáltam mondani, mikor az orvostudomány relatív "tudatlanságáról" beszéltem. folyamatosan fedeznek fel pl. olyan kölcsönhatásokat, h aki helicobacter fertőzött, kevésbé hajlamos az asztmára (nem biztos, h jól emlékszem erre, de példának megfelel), meg h a nátha bizonyos vírusai védettséget okoznak az influenzával szemben. a rák valódi természetéről és okairól pedig még mindig nem nagyon van fogalma senkinek. szóval azt kijelenteni, h a modern orvostudomány ismeri az emberi test minden összefüggését és kapcsolatrendszerét, kicsit merész...

2012.04.05. 11:36:39

@Mészáros Laci: próbáld megértetni egy átlagos emberrel Schrödinger gondolatait vagy a határozatlansági elvet. Ha valami normális és megmagyarázható attól még nem biztos, hogy az emberek meg is értik és nem kezdenek el helyette ködös elméleteket gyártani.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 11:40:20

bocs Tibi ez hosszu lesz, de jol erzekelteti a fatalis ezoerikust, @Mészáros Laci: vigyazat, ez tenyleg kiuti a biztostekot, ez mar nem a "szines a vilag" kategoria, nem onbizalmi kerdes, hanem egyszeruen irto butanak kell lenni ahhoz hogy idaig jusson

"Sziasztok!

Szeretném megosztani saját élményeimet a palmalevel vezetojenek egyik előadásával kapcsolatban. Mivel itt az oldalon már olvastam pro és kontra, mindenféle pontos magyarázkodás nélkül, ezért leírom az én saját történetem. A pálmalevelekről nem kívánok beszélni. Akit ez érdekel, az elolvashatja a palmalevelek.hu-n.
Tamás úgy fogalmazott, hogy aki érzi a hívószót, az úgy is jönni fog, aki nem, az nem. Nyilván aki lehúzásnak tartja az egészet, annak nem kell jönnie. Aki felesleges pénzkidobásnak tartja, annak nem kell jönni.

Az, ahogyan Én tudomást szereztem a pálmalevelekről, az egy tipikus történet, nem is számoltam hány darab véletlennek kellett így összejönnie, hogy egy újság egy bizonyos oldala a kezembe kerüljön. :D
Tegnap este volt a szegedi előadás. Előszöris az Univerzum valamiért azt akarta, hogy elég későn érkezzen, öt perccel kezdés előtt. Már maga az a tény, hogy az utóbbi időben klubba sem járok, mert annyi programom van. De ezen a napon, szószerint és képletesen mindenhol zöld lámpát kaptam, az meglepő volt. (Pl. lakhelyem közelében, ahol 15 éve járok most először amikor az előadásra mentem kaptam zöldet. 15 év alatt egyszer, úgy, hogy előtte nincs is lámpa, tehát nincs ami megfogjon, csak gyalogos a zebrán) Öt perccel hat előtt odaértem a helyre és annyi autó volt, hogy első gondolatom az volt, hogy hogy fogok itt leparkolni. Egymás hegyén-hátán álltak az autók. Gondoltam megfordulok és visszamegyek két utcát és ott leparkolok és idesétálok. És lőn! Ahogy megfordultam, ott volt egy hely és azt mondta: Ez a te helyed, itt parkolj le. Sokadjára a hideg kirázott aznap. Aztán bementem és kifizettem a nem kevés 1900 forintot a belépőért. Az, hogy nem ingyenes azért bántott csak, mert olyan szinten elmaradt a belépő tényének ismertetése, hogy szinte már-már azt gondolta volna a balga lélek, hogy ingyenes. Előre szólok, van elővételi lehetőség is, így aki legközelebb Szegeden el akar menni Tamás bármely előadására egy nappal korábban jegyet vehet 1500 forintért.

Lehet regisztrálni, mint az oldalon.
És lehet regisztrálni rögtön a keresésre.
Odaértem és érdeklődtem. 11 ezer forint a keresés elindítása. No, gondoltam, ennyit nem fizetek. Aztán csak álltam ott az asztal mellett és nem tudtam elmenni. Nem tudom hányótoknak volt már ilyen érzése, hogy Vilmos tiltakozik valami ellen, Vili pedig felülkerekedik és mást parancsol. Nem tudtam ellépni az asztaltól. Közben azt az információt kaptam, hogy ha sikertelen a keresés, akkor ezt a pénzt visszakapjuk. Ez kicsit furcsának tűnt, mert ha én igénybe veszek egy szolgáltatást és tudomásom van róla, hogy annak az eredménye lehet igen és nem is, akkor elutasító válasz esetén is igénybe vettem a szolgáltatást. (Lehetőség van részletfizetésre, érdeklődjetek!!!)
A regisztrációkor egy papírt töltenek ki, ami elég komolyan néz ki. Előre nyomtatott színes formula. Itt kapsz egy sorszámot és elkérik a személyes adataidat. Még mielőtt valaki hörögne ezzel kapcsolatban kérem olvassa végig amit írok. :-) Ez egy megbízás, átvételi elismervény és nyilatkozat egyben. Alulírott megbízom a szövetséget, hogy keressék ki a pálmalevelem, ha van. A megbízás rendes szöveg. Tájékoztatnak a díjakról, az időről, a lehetséges végeredményekről. Tájékoztatnak arról, ha megvan a pálmalevelem, akkor mi fog történni. Én elolvastam mielőtt aláírtam, a többség láttam, csak aláírta. Komolyan mondom egy korrekt leírás arról, amit a befizett összegért kapsz. Ezek után van egy adatvédelmi nyilatkozat, melyben kötelezettséget vállalnak arról, hogy személyes adataimat: név, cím, telefonszám, email cím, születési dátum a törvényben megfeleltnek kezelik. A végén három aláírás, kettő a szövetség részéről és az enyém. Semmi titok, semmi ködösítés. Mindenki felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mire költi a pénzét.

Nos a 11 ezerrel forinttal kapcsolatban. Az első lapon amin elvettek, én úgy emlékszem az áll, hogy ha a keresés eredménytelen, a 11 ezer forint visszajár. Az átvételi elismervényen is sok minden rajta van, de ez már így konkrétan nincs. De szóban is azt a felvilágosítást adták, hogy visszajár, de az előadáson a Tamás ezt nem mondta, de nem is kérdezte senki. Ehhez Én csak annyit tudok hozzá tenni megint csak, hogy igénybe vettem egy szolgáltatást. Vehetnék 11 ezer forintért sorsjegyeket vagy lottószelvényt is, és mondjuk nem nyerek. Mindenki felnőtt ember, maga dönti el mire költi a pénzét.
Nos, mint említettem későn érkeztem. Szerintem utolsóelőttiként regisztráltam a keresésre az előadás előtt. A Tamás többször elment mellettem, illetve egyszer láttam, hogy telefonál és Engem néz. Nagyon furi volt, most is csak mosolygok. Tamás egy karizmatikus egyéniség. Sok ilyen ismerősöm van, akivel ha egy szobában vagyok tobzódik az energia. Hát a Tamás is tele volt energiával. Ez azért érdekes, mert vannak magasan tisztelt személyek, akiknél egyáltalán nem érzem ezt az energiafelhőt. Számomra ez mindig elgondolkoztató. "

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 11:42:18

@Ernoke:
"én mindegyik kérdésnél kb. olyan választ láttam, h "genetikailag kódolt", ez egyenlő azzal, h "mert a jóisten így alkotta meg", de semmiféle különösebb oksági láncot, kölcsönhatásokat és azok eredményét nem tár fel."

jó, akkor tehát: genetikailag kódolt, ez ugyebár azt jelenti, hogy a DNS-ben található gének határozzák meg. vegyünk egy egészséges embert, az ő DNS-ében nincsenek meg azok a hibás gének, amik egy genetikailag kódolt betegséget meghatároznak. a pete- és hímivarsejtek gondolom tudod, hogy hogyan jönnek létre, ezt most nem részletezném. miközben a DNS láncok másolódnak, külső környezeti hatásra (pl. röntgensugárzás) előfordul, hogy nem pontosan másolódik le egy szekvencia, és hopp, az így létrejött DNS lánc máris tartalmaz egy olyan szakaszt, ami betegséget fog okozni. ilyen egyszerű.
oksági lánc, kölcsönhatás, eredmény, minden megvan.

"az a szó pedig, h "energiavámpír", egy létező magyar kifejezés létező jelenségre, ami alatt lehet a keresztvetős szemmelverős ezoterikus baromságot is érteni, de általában nem ezt jelenti."

tovvábra sem értem, hogy a rántott csirkemellet miért kell egy áltudományos, misztikus kifejezéssel "Orion-ködi gammasugárzásos lélekdiaszpórának" hívni. okosabbnak érzed magad, ha ilyen kifejezéseket használsz?

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 11:42:54

@ezabloghunickmarfoglalt:

MASODIK FELVONAS

Fél hétkor kezdődött az előadás, remélem nem miattam. Ha miattam, akkor köszönöm a megtiszteltetést.
Két órás volt az előadás. Nagyon sok mindenről szólt az előadás. Legtöbbet persze arról, hogy mik a pálmalevelek, hogyan zajlik a keresés és Tamás személyes élményei a saját kereséséről. Erről megint nem akarok írni. A www.palmalevelek.hu-n lehet olvasni, az előadáson meg lehet hallgatni.
Úgy döntöttem nem fogok jegyzetelni, minek, elengedem magam és élvezem az előadást. Aha, fél óra múlva elő kellett vennem a noteszem. Már megint ez a kell. :D Leírom ide azokat a gondolatokat, amiket leírtam. Ha egyik-másik nagyon agykontrollos lenne, az nyilván nem a véletlen műve.

Gondolatok az előadásról, kommentár nélkül:
Az emberi agy, amit nem tud megérteni, annak létezését kizárja.
Akasha-idő és tér szövete, amibe a szentemberek belelátnak
2010-11-12 legmeghatározóbb évek
1948 - elektromagnetikus szívdobogása a Földnek
9,4 K szívfrekvencia, állandó érték
1994 - Vége van a Kalijugának. Kezdődik az ARANYKOR.
1999 - 13,6 K
2010 - 20 K
A szellemi tudás mindig is Indiában volt. A szív, az átérzés az a szívcsakra: Dobogókő :kiss:
Büszke lenni a magyarságra, a származásunkra. A 20. század legnagyobb találmányai, mind magyarokhoz kötődnek. Ezért.

Felgyorsult az idő. Habár most is és 100 éve is 60 perc= 1 óra, de az állandó gyorsulás miatt úgy érezzük, ugyanarra a dologra sokkal kevesebb időnk van és azt, hogy rohanva telnek el a napok. Ez az idősűrítés.
Apokalipszis ideje van. Ebben a 3 évben kiderül túléljük-e. Nagyon rezeg a léc.
Erdőkivágás - romlik a légkör minősége
Húsevés
Ivóvízkészlet
Kezdjétek el keresni az információt.
A jövőnk a szokásainkon múlik. Az egyes ember szokásain.
A jövővel kapcsolatban Tamás nevetve ennyit mondott: Ő a nagyköveti megbízást 50 évre kapta. Vagy egyike a túlélőknek vagy mindenki túléli. Itt harsány nevetés volt a válasz.
Az embereknek divatosan fogalmazva szoftverfrissítésre van szüksége gondolkodásuk terén.
Természetgyógyászati tapasztalata: a magyar ember naponta 3 órát tölt önmarcangolással. Az elme mindig talál okot arra, hogy most miért rossz.
Ha valamit 1x megtettél, akkor meg fogod tenni az ellenkezőjét is, csak lehet egy másik életben.
Nem lehet tiszta vizet önteni a pohárba, amíg a koszos régit ki nem öntöttük.

Mészáros Laci 2012.04.05. 11:51:07

@Hadrian77:

az átlagos embert nem érdekli a foton kettős természete. működik a számítógép? működik. pont.

@ezabloghunickmarfoglalt:

"egyszeruen irto butanak kell lenni ahhoz hogy idaig jusson"

a tapasztalatom az, hogy nem. az idézett levelek fogalmazása átlagosnál kifejezetten magasabb IQ-ról tanúskodik.

ha az érzelmi sérülés magas intelligenciával jár együtt, hétköznapi helyzetekben a sérülést észre sem veszed, mert az ilyen ember elég jól palástolja (nem is tudatosan) a tanult viselkedéssel. ám ha rátalálunk a gyenge pontjára, ott rendkívül kiszolgáltatottá és sebezhetővé válik.

érthető, hogy a természettudományok piedesztáljáról jólesik észre sem venni másfajta tudományokat, de azért ezek is léteznek és virulnak.

Ernoke 2012.04.05. 11:53:20

@xaba99: a "fog okozni"-t kicserélném a "valamikor esetleg okozhat"-ra, és ugyanott vagyunk, de ennyit azért nem ér ez az egész.:)
lehet, hogy nem ismerted ezt a kifejezést, de az "energiavámpír"-nak külön tartalma van, ami nem írható le simán a "lehúzós köcsög" vagy a "parazita" kifejezéssel, azt pedig hosszú lenne leírni, hogy "olyan emberek, akik jelenlétükkel kifárasztanak és levertté tesznek más embereket, mert fizikai és pszichés erőforrásaikat szipolyozzák erőszakos módon".
na további jó unaloműzést mindenkinek.:)

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 11:57:45

@ezabloghunickmarfoglalt:

HARMADIK RESZ

Ha egy szituációról amit TE fontosnak tartasz nem szól a pálmalevél, akkor nincs dolgod vele. 
Pálmalevelek üzenete: 1. gyermekkori, szülői kapcsolatok vázolása, 2. jelenben kik a segítők, ellenségek és akikkel egyáltalán nem kell foglalkoznod 3. ami történni fog, ameddig láthatod !!! 

Az előadás végén lehetett kérdezni. A válaszokból néhányat ideírok:
16 éves kor alatt nem javasolják a kerestetést, mert nem ad olyan információt ami lényeges
Az arra érzékeny személyek ;) a felolvasás előtti 1-2 hónap vagy nap vagy órában érezhetik, hogy információkat kapnak, olyanokat, amelyek a pálmalevél felolvasás során elhangzanak.
Néhány érdekes információ Tamásról: 21 évesen már mindent elért anyagilag. Májrákot diagnosztizáltak nála. 6-8 hét alatt meggyógyult belőle.
Tamás többször is elmondta az előadás alatt: Ne higyj nekem! Amiről beszélek járj utána!
Akinek megtalálják a pálmalevelét, az kimehet egyénileg Indiába és ott felolvassák neki. És kimehet csoportosan is, mert csoportot is szerveznek. És a nagyobb városokban, mint pl. Szeged igénybe lehet venni ezt a kivetítős lehetőséget is.
Az asztrológia elmond dolgokat, karmákat, de nem mond neveket és helyeket. A pálmalevél többet mond, mint az asztrológia.

Ha az ember rátér az igazi útjára, még ha hibázik is, jön a segítség azonnal. 
Társadalmi hozzájárulás: Elvárás nélkül adj! Ne várj hálát! 
A pálmalevelek között rengeteg hasonló sorsú ember van és csak minimális az eltérés köztük. Csak az életben ezt nem vesszük észre. 
Pálmalevelek üzenete: gátol, blokkol, megbetegít, megöl - ezeket mondja el és azt, ahogy ezt feloldhatod. 

Szegeden is részt lehet venni a pálmalevél felolvasáson, belsőséges keretek között, életnagyságú kivetítővel. A felolvasásról felvétel készül, amit a tulajdonos (ÉN) megkap és javasolják, hogy többször is hallgasssa, nézze meg. (Aksi megjegyzése: lehúzásokról nem szokott kép, hangfelvétel készülni.) 
Miért magyar a Pálmalevelek nagykövete: Szívcsakra miatt :-)

És tudom, hogy úgy ahogy eddig az egész életemben, ha nekem ezt meg kell tennem, az Univerzum rákényszerít, hogy megtegyem és ha ez nekem ilyen sok pénzembe kerül, akkor ezt a pénzt nekem biztosítani fogja.
A fent leírtak személyes vélemények és benyomások. Az előadáson elhangzottak alapján az összegek hamarosan emelkedni fognak. Tamás egyre széleskörűbb tevékenysége miatt pedig a jelentkezők számának növekedésével egyre hosszabb lesz a várakozási idő.
Kellemes hétvégét!

Oberic 2012.04.05. 12:01:06

Nem szoktam itt kommentelni (máshol se), és most is csak azért írok, mert a cikken és a hozzászólásokon olyan jót lehetett derülni. :D

Ez a cikk a tipikus agymosott és populáris-ezotériában feloldott önállóságú embert mintázza, méghozzá nagyon jól. Mondom ezt úgy, hogy félvegás vagyok (hal, tojás, tejtermék... amúgy meg igen, növényeket legelek), mágikus a világképem, magánmitológiában élek magammal boldogan, van hitem a Jóistenben és a gondviselésben, de magasról szarok az összes vallásra, nem olvasok rózsaszín könyveket a szeretetenergiáról, nem járok meditálni a gyógyítóközpontba, nincs gurum se papom aki megmondja a frankót, sorolhatnám.

Minden amiben gondolkozom saját tapasztalatból van, és nem is adom ki senkinek, mert ez csak rám tartozik.

Nem kell ide semmilyen ezoterikus humbug, semmivel sem különbek egy-egy téves, akár elavult tudományos elméletnél. Annak amit tudunk a világról a 90%a szerzett és nem saját tapasztalat. Kell nekem a boldogsághoz mások okossága? Lófaszt, de a tradicionális és generációs tapasztalattal kipróbált dolgok azért nagyon hasznosak. Az érzéseknek nem kell magyarázat és nem kell igazolás ahhoz, hogy irányítsák az életünket.

Józan paraszti ész és egy boldog mosoly vazze egy jó pofa sörrel, az a meditáció, vagy amikor mosogatok és nem gondolok semmire csak a víz hangját hallom.

...

Az populáris-ezoterikus gondolkodás olyan mint amikor a kisgyerekek szuperhősnek képzelik magukat a játszótéren és eljátsszák egymás között hogy most ki fog villámot vetni és ki lesz a láthatatlan ember. Feedback az egész és gyermeki egoizmus.

Egy költő, aki zseniálisan fogalmaz és hatalmasakat érez, nagyobb mágus egyetlen szerelmes versel, mint az összes ezoterikus szerző irományai egyszerre. Bárcsak visszacserélnék az unatkozó háziasszonyok is a fengsuit meg a jungjangot a kötőtűre és a hímzésre...

Ennyi voltam. ;)

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 12:02:37

@Mészáros Laci:

az idezett levelek jegyzetek egy eloadasrol, nem hiszem hogy ebbol messzemeno kovetkeztetest lehetne levonni az illeto IQjarol. vagy ha igen; akkor en kb 60ra saccolnam, mert nem allt fel es vonult ki kb az akasha ter ido emlitesekor.

megegyszer hangulyozom, az erzelmi serules nem ok arrra hogy ne hasznalja az ember a jozan paraszti eszet

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 12:04:05

@Ernoke: "pszichés erőforrásaikat"
ezt definiáld már légy szíves.

- mi az a pszichés erőforrás?
- hogyan lehet mérni?
- mi a mértékegysége?
- hogyan/miből generálható?
- hogyan lehet elvonni másokból?

köszi

[c] 2012.04.05. 12:07:47

@wmiki: De fura, én még nem hallottam biológus, etológus etc. szájából, hogy az állatoknak nincsenek érzéseik.

lárvalányhaj 2012.04.05. 12:10:28

@xaba99:

olyasmire gondolj, h van egy ismerősöd, aki, valahányszor beszéltek, rád zúdítja az összes baját. annyira negatív és lehúzó minden megnyilatkozása, hogy az általa sugárzott elkeseredés és rosszkedv rád is pillanatok alatt átragad. hiába váltasz témát, három-négy kör múlva ismét a figura megoldhatatlan életproblémáinál vagytok. azt a kérdést, hogy _te_ hogy vagy, persze nem teszi föl, ha magadtól beszélnél róla, akkor érdektelen arccal bólogat, majd ismét elkezdi nyomni a _saját_ problémáját.

Mészáros Laci 2012.04.05. 12:45:07

@ezabloghunickmarfoglalt:

'az erzelmi serules nem ok arrra hogy ne hasznalja az ember a jozan paraszti eszet'

pedig te most épp ezt demonstrálod :-)

[c] 2012.04.05. 12:49:09

@wmiki: Szerinted miért nincs ma (a fejlett világban) tbc-járvány és egyéb hasonló finomságok?
És miért olyan alacsony a szülési halandóság?

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 12:50:09

@Mészáros Laci: latom kifogytal az ervekbol, sebaj, lacikam, maradjunk akkor ebben, oreg harcos!

[c] 2012.04.05. 12:52:41

@wmiki: Gyerekek speciel haltak már bele abba, hogy az elvakult szüleik nem adtak nekik húst.
A felnőttkori vegetariánusság más tészta.
Olyan egyébként nem mond a tudomány, hogy _sok_ húst enni az egészség csúcsa.

Sirak_kiraly 2012.04.05. 13:01:22

Szerintem:
az ezotéria reneszánsza reakció egy, a felvilágosodásban kezdődött folyamatra, ahol a természettudományok mérnöki tudományokra gyakorolt hatásán alapuló valós sikerén felbuzdulva a Ráció nevében nagyon visszaszorult a spiritualitás, a lelkiség megélése. A középkor mélyen és természetes módon istenhívő zseniális tudósai (Newton, Kepler, stb) talán nem is hitték volna, hogy egyszer a tudományra hivatkozva, és az ipari forradalom csillogó eredményeit "elvakításra" használva fordul el majd az Ember Istentől, a fennvalótól, a lelkiségtől és önmagától, sőt kifordul önmagából.
Az emberek egy idő után persze rájönnek, hogy a minden fiziaki munkától mentesítő találmányok, hogy a fejlődés aminek célja a még további fejlődés, az autó, a tv, az atomerőmű (és az atombomba) bizony önmagában, önamagáért nem lehet célja az életnek. Másképp nem azért születtünk, hogy GDP-t termeljünk, hogy még többet zablhassunk, ihassunk, ...., aludhassunk, és hagyjuk szórakoztatni magunkat. Az ember lélek, lelkünk van, és ezt érezzük. Innen jön az indíttatás és vonzódás minden spirituális vagy annak látszó dologhoz.

Paradox, de a természettudomány mindenekfelettiségében hívő (és azt, annak célját, tárgyát és módszerét így alapvetően félreértő) mai ember érzi, hogy nem csak anyag vagyunk, de nem mer vagy tud teljes fordulatot végrehajtani, és szembenézni önmagával. Igy fordul a lelki egészség ápolása helyett a homo gyógyászathoz, mert az még "olyan" mintha vegyszeres gyógyszer lenne, de már mégse teljsen az, s végül placebót fogyaszt utálva az "anyagi" gyógyszereket. Igy fordul ezotériűhoz, így tanul feng-suit ha már fizikát nem tanult, teológiát vagy hittant meg nincs kedve, mert messzebb vezet önmagunk megismerésében, minthogy hova rakjuk a tükröt.
Folyt Köv

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.05. 13:06:51

wmiki, bzmg egyszer kifejthetnéd, hogy te hogy látod a világot.

Az krvára megy, hogy hackeled az érdemben érvelők szövegét, miáltal újabb és újabb magyarázatokra kényszeríted őket, de egyszer te is érvelhetnél már valami mellett, nem csak valami ellen. Ki tudja, talán lenne kedvem szétcincálni, bár valószínűleg inkább csak egy "meh..." kíséretében legyintenék egyet.

Azoknak pedig, akik nem értik az energiavámpír mibenlétét, ajánlom tanulmányozásra wmiki blog.hu-s munkásságát.

jacks_colon (törölt) 2012.04.05. 13:08:27

@wmiki: @vészmadár (pica pica):
A tudomány megértésének és elfogadásának nem az a legjobb módja, hogy elővesszük a tudomány által igaznak tekintett végeredményeket, és ezeket az iskolákban megtanítjuk. Egy egyenlet, amit a tankönyvből megtanulunk pontosan ugyanolyan értékű hittétel, mint amiket a bibliában olvasunk.
Akinek szerencséje volt emelt szintű fizika könyből tanulni annak idején, az talán emlékszik, hogy az apró betűs bekeretezett részek érdekes betekintést nyújtottak a fizika kultúrtörténetbe, de pont ezek voltak azok a részletek, amiket nem volt kötelező tudni. Pedig talán pont ezeknek az ismerete lenne szükséges ahhoz, hogy a hétköznapi ésszel nehezen felfogható bonyolultságú egyenleteket megértse a tanuló. Ha valaki ismeri annak a történetét, hogy egy bizonyos összefüggésre valójában hogyan is jöttek rá, akkor érteni is könnyebben fogja.
Hiába ismeri mindenki, hogy E=mc2, attól ez még egy megfoghatatlan, érthetetlen hittétel marad, amit nem tudok otthon a konyhában sem megtapasztalni, sem bebizonyítani. Ha viszont valaki visszamerészkedik az alapokhoz, megérti miből indult ki Einstein amikor megalkotta a speciális relativitás elméletet, és megérti hogyan lett ebből általános relativitás elmélet, mik voltak azok az eredmények, gondolatok és egyéb motiváló tényezők amik miatt ez az elmélet továbbfejlődött, az meg fogja érteni azt is, hogy pontosan mit is jelent ez a képlet. Ha megérti azt is, hogy ennek az elméletnek az állításai hogyan bizonyíthatóak kísérlettel, és hogyan alkalmazhatóak a gyakorlatban, akkor már nem fog rá úgy tekinteni, mint egy misztikus valamire.

Persze felmerülhet az a kérdés is, hogy ha egy elméletet én magam nem tudok ellenőrizni kísérlettel mert az túlságosan bonyolult és nehézkes, akkor ki garantálja, hogy nem vagyok becsapva a tudósok által? Honnan tudom, hogy ez az egész relativitás, kvantumfizika és húrelmélet nem csak egy nagy humbug, amivel bizonyos érdekkörök az egyházak hatalmát próbálják kijátszani? Erre tényleg csak a józan paraszti ész adhatja meg a választ: ekkora méretű összeesküvést nem lehet végrehajtani úgy, hogy az ne derüljön ki előbb vagy utóbb. És aki esetleg kétségbevonja a tudósok kísérleteit és munkáit, az ezzel az erővel kétségbe vonhatja Tokió vagy New York létezését is - ő még nem látta, hát nem is létezik.

Ebből a szempontból tényleg igaza van wmikinek, hogy az ateisták által elfogadott világkép nagyon sok személy számára pontosan ugyanolyan hit, mint a vallásos hit. Őszintén kívánom neki hogy egyszer tényleg őszinte, előítéletek nélküli érdeklődéssel vegye kezébe például "A nagy terv" című könyvet, ugyanis az esze talán meglenne hozzá, hogy felfogja miről szól. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez nem fog megtörténni, hacsak nem azzal a motivációval, hogy "ismerjük meg az ellenséget és keressünk támadási felületet".

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 13:09:08

@Sirak_kiraly:
"Igy fordul a lelki egészség ápolása helyett a homo gyógyászathoz, "

az WTF? buzik gyógyítanak, vagy buzikkal gyógyítanak?

Hipok Rita 2012.04.05. 13:13:49

Na, most legalább megtudhattam, hogy léteznek gyógyító hangtálak. Már megérte.

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 13:22:14

@wmiki: Üdv Padre! Ha azt az egyetlen tényt elfogadnád, hogy a tudomány (így megszemélyesítve)nem csak hogy nem próbálja magát tévedhetetlennek beállítani, hanem pont a tévedés elismert lehetőségében rejlik nagyszerűsége,mindjárt a lét egy magasabb szintjén zsezsegne a lelked.
Alapvetően egy humoros, eszes fickó vagy, miért ez a nagy makacsság?

Ernoke 2012.04.05. 13:35:39

@xaba99: na jó, mostmár biztos, h csak szórakozol velem.:)
ha tényleg komolyan kérdezted (bár kétlem:)), kicsit gondolj bele, mi az, amitől vizsgán életed legjobbját nyújtod, mi az, amivel leküzdöd a fájdalmaidat és a fáradtságot, mi az, amitől annyira felpörögsz egy baráti találkozás után akkor is, ha előtte szomorú és fásult voltál, meg ilyenek. ha kell, adj meg rá valami szót, meg definiáld, szerintem mindenkinek egyértelmű, mire gondolok. az energiavámpír (rámászós köcsög?:D) meg ezt a belső energiádat veszi el azzal, h agresszívan belelép a személyes teredbe, és folyamatos figyelmet és alkalmazkodást igényel, de nem ad érte cserébe semmit.

@lárvalányhaj: nem csak panaszkodással lehet ezt elérni. az első főnököm pl. bipoláris depressziós volt, folyamatosan változó hangulatokkal és megnyilvánulásokkal, az egyetlen állandó az volt benne, h mindig rád mászott, és nem hagyott szinte lélegezni sem. akkor is hullafáradt lett mindenki az irodában, ha meg sem szólalt, csak ott volt. egy másik ismerősöm társaságától fél óra alatt szó szerint rosszul lesznek az emberek, belőle meg ömlik a szó, mint egy elzárhatatlan rádióból, és szintén közelről beszéli bele az arcodba a faszságokat.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 13:40:33

@Ernoke: ne terelj, válaszolj légy szíves kérdéseimre, márha tudsz...

amúgy meg:
"kicsit gondolj bele, mi az, amitől vizsgán életed legjobbját nyújtod,"
a sok tanulás

"mi az, amivel leküzdöd a fájdalmaidat"
algopyrin

"és a fáradtságot,"
5 óra alvás

"mi az, amitől annyira felpörögsz egy baráti találkozás után akkor is, ha előtte szomorú és fásult voltál"
egy levél koffeintabletta

tehát ezek lennének a pszichés erőforrásaim? ezeket veszi el az energiavámpír?

Sirak_kiraly 2012.04.05. 13:43:04

"Üdv Padre! Ha azt az egyetlen tényt elfogadnád, hogy a tudomány (így megszemélyesítve)nem csak hogy nem próbálja magát tévedhetetlennek beállítani, hanem pont a tévedés elismert lehetőségében rejlik nagyszerűsége,mindjárt a lét egy magasabb szintjén zsezsegne a lelked."

Nagyszerű megjegyzés, lájkolom.

Vannak igazságok amiket csak érezni lehet, de nem lehet bizonyítani.

Én már régóta érzem ezt, próbáltam bizonyítani is , de nem sikerült. :)

Sirak_kiraly 2012.04.05. 13:47:20

@xaba99: homeopátiára gondoltam :)))

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.04.05. 13:56:31

voooooolt... voooooooolt... vooooooooooolt...
ne állj ellent az energiának!...

wiccalandok.hu/archives/2011/01/15/Spenotbol/

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 13:57:00

@xaba99: A kibaszottul fárasztó ember címke jobban megfelelne?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.04.05. 14:04:39

túl sok itt az orgon engergia. biztos becsúszott egy címlap.

Mészáros Laci 2012.04.05. 14:52:27

@ezabloghunickmarfoglalt:

...pedig épp egy érvet írtam, csak ezek szerint nem értetted...

Mészáros Laci 2012.04.05. 14:57:20

@xaba99:

biztos, hogy a metrika ELŐZETES definiálása szükséges feltétele annak, hogy értelmesen (tarkónlövés, lealázás stb) nélkül tudkjunk beszélgetni...?

Nekem úgy tűnik (már a tudománytörténetet ezen belül is Simonyit párszor elolvasva), hogy komplex foalmak kapcsán hasznos metrikát mindig csak akkor sikerült definiálni, ha azt megelőzően elég sok kvalitatív vita lezajlott.

Elijah_Baley 2012.04.05. 15:00:39

a csecsemők korábbi inkarnációkban nem feldolgozott problémák miatt születnek betegnek, ez annyira nyilvánvaló, h külön bizonyítást sem igényel. a nők jellemzően fogékonyabbak a természetes-, kozmikus- és bioenergiaáramlásokra, emiatt is van köztük több ezotérikus tanító illetve, tovább élnek mint a materialista világszemlélet csapdájában megragadt, mondhatni földhözragadt férfiak...

keptelen kepkeret 2012.04.05. 15:01:13

@ezabloghunickmarfoglalt: A baratom eseteben az ezoteria es a jolet egyuttjar:-))Tudom,h a legtobb esetben a spiritualis emberek szorfdeszkat arulnak a bicsen,es miutan meghalnak egy szal fli flop-ot hagynak maguk utan,mondvan minek az anyagi javak,ugyis meghalunk,es utanunk semmi nem marad:-))Egyebkent a spiri hivokben az a baj,hogyha tul sokat beszelsz veluk,"radragad"rengeteg dolog.Ezt magamon tapasztaltam,en az eskuvomet anno total dilettanskent,Osho tanacsait kovetve ki-szammiztikaztam(szoval vedikus szamot valasztottam a nagy napra),a baratom is lecsekkolta,mondta,hogy ezt mar lehet is kuldeni az Univerzumba.Velhetoleg az Univerzumnak nem tetszett ezert par evvel kesobb valas lett,persze lehet,h csak en nem kalkulaltam jol a szamokkal,veszelyes konyv ez,na.A legrosszabb,h a 8 as mint jo szam berogzult az agyamba(hiaba,12 eves intenziv baratsag)es meg mindig nem ertem,mitol vedikus szam,de par eve rengeteg dolgot a 8 ashoz,ill a 11-eshez kotok.Nem koros,csak ertelmetlen megfelelo tudas hianyaban:-))Halalos,h a legkisebb szosszenetnek is ertelme,es jelentosege van,mint pl: ma a masik utvonalat valasztottam,amit meg soha,es milyen jol tettem,leven kesobb baleset tortent a sajat utamon.Nem arrol van szo,h nem ertem,vagy h nincs igazuk,en csak a folyamatos emlitesetol halok ki es meg:-)Jaaaaa meg a best one: anno sikeresen megtapasztaltam,h spiri irok olyan orgiakat rendeznek(de legalabbis 10 eve meg volt ilyen),hogy ihaaaj,orom volt nezni.Ebbe persze beletartoznak azok is,akik hazassagban elo ezoterikusok,es az egyik ilyen vegleny szulinapi ajandeka egy pasi volt,akit a ferje rendelt a buliba,es ezo nosteny publikusan,mindenki elott parzott a bikaval,es mindannyian neztunk,hogy ezt igy hogy(mondjuk 2 perc utan en mar menni akartam,de leragadtam:-))de a lenyeg az volt,h ok nyitott spiri kapcsolatban eltek,amiben a szexualis szabadossag ekvivalens volt a spiritualis nirvanaval.
Persze van olyan cuki,kozeleti ezoterikus hiper fevilagosodott is,aki olyan szinten penzcentrikus,h az dobbenet,mikozben olyanokat nyilatkozik,hogy "a penz nem szamit" muhahaha.Ilyenkor orulok h elhuztam M.orszagbol.Jaaaa meg a masik kedvenc szavuk,a "szinkronicitas".Ez a jaaa en is erre gondoltam emelkedett megfeleloje,spiri nyelven.Meghat a rossz energiak...bemennek egy etterembe,felterkepezik a terepet,kijonnek,mondvan rossz energiat ereztek,valami nem stimmel,menjunk mashova,ok ezt erzik.Ilyenkor hagyni kell oket,vitazni felesleges es tilos.Kedvenc helyeik a vega ettermek,illetve minden,ahol bealvo ezo zene szol.Nem esznek hust,es vaj helyett ghi-t hasznalnak,aminek semmi ize.En birom ezt a guru image-t,ezen elul azt,hogy az egyik nap ezoterikus emberunk arrol beszel tomegek elott,hogy lepjunk tul anyagi vagyainkon,es akkor masnap megjelenuk a Prada csukajaban:-))Szegeny ezoterikust nem ismerek,igy arrol nem tudok nyilatkozni.A guruk pedig jokat rohognek Indiaban,evi 5-szor kapnak ajandekot ezo emberunktol(valojaban nem csak tole,hanem az osszes vilagba szakadt jomodu hivotol),$5000 dollart,laptop,Iphone(ez is megtortent,a guru rendelte)es egyszeruen nem birom rohoges nelkul.
Evekel ezelott a spiri eloiteletembol kiolyolag elkovettem egy hibat,es el-ill megiteltem egy gurut anelkul h ismertem volna.Valojaban az bosszantott,hogy mindenki vitt neki valamit,es mar baromi oreg volt,de idopontot kellett kerni egy teara.Persze,nem erdekelt az egesz,nem akartam menni,mikozben masok a fel vilagukat adtak volna,h beszeljenek vele.En lazado tinikent morogtam,a baratom pedig puncsolt es lokte az ezo bibliat,en pedig unottan pofekeltem az erkelyen.Akkor a guru megkerdezte,hogy "Edesem,ugye erdekel teged a mi temank?"Kedvesen,oszinte mondtam h nem,es nem is szeretnem tovabb feltartani,leven mindenkinek jobb ha szublimalok.Kesobb,sokkal kesobb megertettem,h nem onjelolt guru volt-hanem telleg egy ertekes ember,beleoszulve ebbe a valasztott/rakenyszeritett guru szerepbe.Szoval evekkel kesobb felhivtam,szerencsere meg elt,bocsanatot kertem tole kolyokkori viselkedesemert,es volt egy remek beszelgetesunk.Ra egy honapra meghalt,pedig nem kuldtem semmilyen negativ energiat:-))

Ernoke 2012.04.05. 15:55:19

@xaba99: most esett le, h tényleg csak szórakozol, elnézést, én meg hülyén besétáltam a csapdába:D

@Mészáros Laci: szerintem ő ilyen faék-egyszerűségű, szélsőséges wmiki-ellenpólust akart megszemélyesíteni, jól csinálta, mert engem is lóvá tett vele.:)

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 16:02:18

@Ernoke: nem szórakozok, komolyan érdekel, hogy mi a fene az a "pszichés erőforrás".

de vagy nem tudsz vagy nem akarsz válaszolni...

Mészáros Laci 2012.04.05. 16:20:36

@xaba99:

van egy csomó dolog, ami ismert, sőt, alapvető dolog, de nincs objektív mértékegysége, nem nagyon mérhető, nem lehet elvonni.

nem különleges dolgokról beszélek. te is tudsz mondani jópárat :-)

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 16:25:45

@xaba99: A humán erőforrásnak mi a mértékegysége?
A nemzeti erőforrásnak?

Ugye csak vicc, hogy nem vicc?

Ernoke 2012.04.05. 16:41:43

@xaba99: nem volt még szükséged arra, hogy csak a motivációdra és optimizmusodra (="meg tudom és meg is fogom csinálni!") támaszkodva dolgozzál tovább végkimerülés határán vagy komoly fájdalmak között úgy, h vagy koncentrálsz és függetleníted magad a fájdalomtól, vagy üvöltve fetrengsz? nem volt még úgy, h átdolgozott éjszaka és nap után másnap este még elmentél barátokkal találkozni, és mindenféle szer nélkül kipihenve, felfrissülve érezted magad utána csak a társaságuk miatt? ok, biztos ez is fizikai energia, amit lehet mérni, de fogalmam sincs, hogyan, mindenesetre felnőtt ember nem létezik, h ne tapasztalta volna még a "fejben dől el" erejét...

Ernoke 2012.04.05. 16:48:41

@KürtiT (Tromb74): lassan én csinálok itt majmot magamból a magyarázkodásommal meg a tudálékoskodásommal:)

keptelen kepkeret 2012.04.05. 16:54:19

@KürtiT (Tromb74): Ooo hat koszonom az invitalast es tokjol esett-de telleg.
...randi tobb okbol nem lehetseges,az egyik az kb.3 het mulva ujra eskuvo(csak egy masikkal),a masik pedig ugye foldrajzi kerdes:-)En az a furcsasag vagyok,aki mindig megkoszoni,ha elhivjak randizni,meg akkor is ha mondjuk az illeto 18 eves(ezen legutobb besirtam,leven csak annyi tortent,h amikor boltba megyek,nem veszek fel magassarkut,es kvazi normalis utcai ruha szoba sem johet,leven kihasznalom azt a 15 percet,amikor a nyilt utcan vanszoroghatok a szokasos elegancia nelkul:-)Szoval DG csuka,terdig ero jog naci,es russel zipzaras melegitofelso,aviatorral(mar csak a deszka hianyzott a kezembol)es akkor egy tok aranyos,18 eves srac(megkerdeztem direkt,mert azt hittem 16)elhivott kavezni,es mondja:"cool a cipod".Mondom,"koszi a tied is "coool",de mondtam h ize,randi nem lehetseges.Kerdezi miert,kozben mutogat,gesztikulal,tiszta Jay Z filingem volt,azt hittem el rappeli a sikertelen randevu dalat,de nem,es miutan elmondtam neki oszinte tortenetemet,miszerint megint ferjhez megyek es egyebkent 30 eves vagyok,jott egy"Ne bassz,hulyitesz,e akarsz koptatni"(kb.ez volt szabadforditasban).Aztan felfogta,es adtunk egy 5-ost egymasnak,mondta,ha van kedvem valamikor akkor deszkazhatunk egyutt:-))Muhahaha.Tok aranyos volt.Szeretem az embereket:))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 17:02:46

@Ernoke: nagyjából amúgy egy malomban őröltök, csak ugye te a szív húrjairól értekezel metaforikusan, ő meg értetlenkedik, hogy tudtával abban billentyűk vannak.

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 17:10:10

@keptelen kepkeret: Igazából csak elképzeltem, hogy ülünk egy hangulatos kocsmában, előttem néhány üres, és egy teli korsó sör, miközben csak beszélsz, beszélsz, beszélsz... Te pedig el vagy egy pohárka száraz martini mellett, amiből csak éppen annyit kortyolgatsz, ami az ajkaid nedvesen tartásához elengedhetetlen.
Idilli képnek tűnt egy pillanatra.
Egyébként meg sok szerencsét, boldogságot a vadi új esküvőhöz!

Mészáros Laci 2012.04.05. 17:13:17

@KürtiT (Tromb74):

kapaszkodj meg.

egy csomó dologra, amire xaba99 rákérdezett, elég régóta igyekeznek méréseket összeállítani, és a dolog természetéből adódóan nagyok a szórások, de a sztochasztikus összefüggések kezelésére is vannak matematikai módszerek.

a modern számítástechnika annyira ki van hegyezve, hogy a laptopban is, a világhálón meg pláne egy csomó eszköz tervezésénél már kvantummechanikai és relativisztikus fizikai szinten kell számításokat végezni. de ennek ellenére, amikor szofferhibát keresek, lényegtelenek ezek a kvantumfizikai és relativisztikus számítások, mert a szoftver belső logikája már nem a szilíciumatomokban jelenik meg, hanem a rendszer komplexitásának egy magasabb szintjén.

az agyműködésnek egy csomó paramétere nem a kémia szintjén jelenik meg, sőt, a biokémia, a neurotranszmitterek szintjén sem tudjuk, mi miért történik, de a rendszer egészének vizsgálatával mostanra már elég jó képet kaphatunk a gondolkodásról, és nem is reménytelen mérőszámokat kapcsolni olyan dolgokhoz, mint pl kreativitás vagy empátia.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 17:16:03

@keptelen kepkeret: @keptelen kepkeret: Kerlek a 8-as szam a tokeletes szam, ugyanis az egbol szall a foldre es oda megy vissza, orokkon orokke. Ezert kerul tobbszorosebe a japanoknal a 8-al oszthato telefonszam / 8-ra vegzodo hazszam / 8. emeleti lakas stb, stb. A valasrol csak annyit, hogy neked ezt valamiert meg KELLETT elned;)

Az indiai gurukrol nekem csak sai-baba dereng, akit arannyal halmoztak el a hivei pedog videon tisztan lathato h buvesztrukkokkel amitotta a jonepet...

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 17:19:11

@Mészáros Laci: Alapvetően értem miről beszélsz, sőt unalmas óráimban olvasgattam is valamicskét erről.
Viszont a pina és a tudomány ilyen egymáshoz viszonyított aránya szerintem már súlyos következményeket vonhat maga után, az előbbi kárára.

Müszélia 2012.04.05. 17:19:59

@De gustibusaut bene, aut nihil: megmondanád, hogy egy feldolgozatlan problémán miért vagy hogyan segít egy jó kis betegség?
ha valami bajom van, hadd legyen már kettő.

Mészáros Laci 2012.04.05. 17:21:03

@KürtiT (Tromb74):

pedig a lányokat le kell nyűgözni, és úgy sokkal jobban esik, nekik is :-)

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 17:26:13

@KürtiT (Tromb74): humán erőforrás métrékegysége az FTE

a nemzeti erőforrás gyűjtőfogalom. lehet a mértékegysége km2, km3, GDB/capita, stb.

@Ernoke: tehát akkor a motiváció, optimizmus, baráti társaság, és ilyesmik a pszichés erőforrások?

Mészáros Laci 2012.04.05. 17:26:33

@Müszélia:

az inkarnációhoz nem értek, a reinkarnációhoz pedig még úgy se, tovább ne is fokozzuk.

annak sincs túl sok értelme, ha az állandósult munkahelyi stressz miatt állandóan megfeszült hátizmaim reggelente alig mozdulnak, és a görnyedt testtartás miatti porckorongsérv sem segít abban, hogy a főnökömmel szemben képviselni tudjam az érdekeimet. annó decibel biztosan volt evolúciós előnye pl. annak, hogy amikor valami megreccsent a sötétben, az izmok készenlétben várták a parancsot az ugrásra vagy a lándzsa hajítására.

***

vannak emberek, akik eszméletlenül nagyra vannak saját képességeikkel és lenézik azokat, akik náluk kevésbé okosak vagy kevésbé ügyesek. egy ilyen személyiség számára nagyon hasznos lehet, ha tanul egy kis alázatot.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 17:31:56

@ezabloghunickmarfoglalt: a 9-es a tökéletes szám, mert a magyarok DNS-e is 9-szer csavarodik meg, pont annyiszor, mint a fénysugár, amíg a Siriusról ideér.

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 17:35:57

@Mészáros Laci: Hát ebben lakozik igazság.

@xaba99: hát a km2 és km3 már foglaltak, na de mindegy is. Erről Szarka tanár úr tarthat előadást, ha van hozzá kedve.
aztat nem értem, miért akarsz a pszichés erőforráshoz mértékegységet kapcsolni?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 17:46:10

@KürtiT (Tromb74): olyan nincs, hogy "foglalt" egy mértékegység.
az 1/s is több mindennek a mértékegysége.

én nem feltétlenül akarok mértékegységet kapcsolni hozzá, csak Ernoke nem akarta elárulni, hogy mi a tökömet ért pszichés erőforrásokon, és emiatt a kelleténél több kérdést tettem fel, mint amire ezek szerint szükség lett volna.
mondjuk azt még mindig nem értem, hogy egy baráti társaság hoyg a fenébe jön az ezoterikához, de ez már legyen az én bajom.

lárvalányhaj 2012.04.05. 17:59:49

@xaba99:

úgy ránézésre te is a modoros-community Asperger-gyanús állományát erősíted :P

Müszélia 2012.04.05. 19:08:06

@xaba99: nem-nem. mindenkinek egyéni szerencseszáma van. össze kell adni a születésed évét, hónapját, napját, a kapott összeg számjegyeit, abból lesz 1-10, vagy más iskolák szerint 1-22, és akkor az. de összeadhatod a neved betűit is, csak itt az a gebasz van, hogy többféle rendszer szerint feleltetik meg egymásnap a számokat és a betűket.
mondjuk, egyszerű, megkérdezed a nagy gurut...

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 19:10:26

@lárvalányhaj: Most Szarkaváryra célozgatsz? :D :D

@xaba99: Gondolom, azt érti atta, amit mások is, akik emlegetik. Meg hát el is magyarázta. Inkább bökd ki, hogy randira hívnád. (ez a nap mottója)

A Tyne folyó déli partja 2012.04.05. 20:08:40

@xaba99: juj, erre muszáj reagálnom, ennyi hülyeséget egy rakáson régen láttam. daganatos sejtet növeszt, meg bélrákot, meg mittudomén, mit? na de MIÉRT? ezt kérdezte Ernoke. miért növeszt az egyik,és miért nem a másik? 5 óra alvás meg a francnak se elég, el vagy te tájolódva, de nagyon.

pincze 2012.04.05. 20:21:29

Szerintem az ezotérikus hókusz-pókuszok sok emberre nyugtatólag hatnak , a kikapcsolódás egy módjának is tekinthető . Addig nincs is gond amíg nem csap át térítésbe az egész .

A Tyne folyó déli partja 2012.04.05. 20:30:08

@vészmadár (pica pica): na és ha úgy hal meg, hogy nem volt részeg, se bedrogozva, mégis baleset lesz? esetleg nem ő volt a hibás? vagy egyáltalán, senki nem volt a hibás?@tea fan: súgok: wmiki is ironikusan értette.
másik: én kb. soha életemben nem ettem húst, mégis élek...(valamennyit igen, de nagyon keveset, és azt is csak azért, mert kényszerítették. azok a gyerekek nem abba haltak bele, hogy konkrétan húst nem kaptak, hanem, hogy rosszul táplálták őket.)@De gustibusaut bene, aut nihil: izé, nekem a legnagyobb ezoterikus barátom speciel pont férfi...

666E 2012.04.05. 20:32:14

wmiki:

a poszt természetesen egy elfajzott egyedről ír, aki már környezetére is rossz hatással van.
na most erre csak az rág be aki magára ismer. jellemző tünete, hogy saját elborultságát akaratlanul is kimutatja foka pedig abban tükröződik amennyire túlzó példát hoz fel ellenérvként.
pl. te már rögtön a mondod, hogy biztos akkor a tudomány tévedhetetlen, meg a húsevők a jobbak mi?
a poszt elsősorban a fanatizmus ellen van, csak másodlagosan az ezotéria ellen.
tipikus rossz érvelés amikor elővesszük a túloldal túlzásait és azokkal vádoljuk azt akik csupán csak a túlzások ellen vannak. ha tudnád, hogy ez a szokás mennyire gyakori, szinte mindenütt jelen van.
de akik tudják, hogy igazuk van, sose használják:)

[c] 2012.04.05. 20:37:30

@A Tyne folyó déli partja: Olyan értelemben ironikusan, hogy a wmiki egy felvett személyiség, kamutroll?
Mert másképp nem tudom értelmezni az irónia fogalmát az adott hozzászólással kapcsolatban.
Ezt írta: "akinek volt kutyája/macskája/malaca/más állata, az tudja, hogy ezek a lények semmit nem éreznek" - tehát, ezt a "tudományhívők" szájába adta.

Elijah_Baley 2012.04.05. 20:40:03

@Müszélia:ez úgy van, h a szervezeted egy csodás gépezet amit a földanya adott neked ajándékba, ha olyan problémával szembesül a tudatod, amit önmaga nem tud megoldani, a transzcendetális lélek segít megoldani. mivel a lélek önmagában hallhatatlan, ezért a múlékony földi, fizikai testre hárítja a probléma megoldásának feladatát (ugyanúgy, ahogy pl ha megkívánod a paradicsomfőzeléket, a test hozza ki a befőttesüveget a spejzból,mondhatni, ez a dolga, alsóbbrendű létforma, erre képes). A test,lévén a fizika lét csapdájában vergődik, csak úgy tudja megoldani hogy a problémát magába zárja, mintegy inkubája a problémát, ami idővel betegséggé materializálódik a testben, amivel a maga szintjén próbál magkűzdeni.
ez annyira nyilvánvaló, csak a bigott materialisták nem látják át, szerintettek mindent meg lehet oldani aszpirinnal meg dialízissel...

A Tyne folyó déli partja 2012.04.05. 20:58:22

@tea fan: olyan értelemben, hogy úgy kell érteni, hogy az ellenkezőjét kell érteni. hogy azt mondja, hogy persze, hogy vannak az állatoknak érzéseik.

[c] 2012.04.05. 21:25:46

@A Tyne folyó déli partja: Tudom; én azzal vitatkoztam, hogy az "állatok nem éreznek" a (szerinte) "tudományhívők" álláspontja volna.

fingógörcs 2012.04.05. 22:14:43

hőőőŐŐŐŐŐ!!!!!!!
FAAAAAAAAAASZKOOOOOOOOOOOOOORBÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁCS!!!!!!!

Sirak_kiraly 2012.04.05. 22:51:25

@666E: Hehe, tökéletes természetrajza a modoroson magukra ismerőknek. Pszichológus tetszik lenni? :))

Sirak_kiraly 2012.04.05. 22:54:56

Tetszik a dimenzió-analízis vita a pszihés erőforrás mértékegyséséről. Amőgy ez szerintem jó téma, és hasznos megközelítés.

Az megvan, hogy mi a szüzesség mértékegysége?
1 Volt

Sirak_kiraly 2012.04.05. 23:08:41

@De gustibusaut bene, aut nihil: megmondanád, hogy egy feldolgozatlan problémán miért vagy hogyan segít egy jó kis betegség?
ha valami bajom van, hadd legyen már kettő.

Ez érdkes, szerintem van hogy segít. Nekem amikor fájt a fogam, akkor arra gondoltam, hogy azok a "gondok", amiken napok óta görcsölök hogy eltörpülnek egy sima kis fizikai fájdalom mellett. Már elcseréltem volna azokat a gondokat a fogfájásért, de már késő volt :) amikor megcsináltattam a fogam, akkor már nem tüntek nagynak a hülyeségeim, elég volt arra gondolni, hogy fájhatna a fogam is, és már el is heseggetem őket, nem problélmáztam rajtuk, hidegebb fejjel, objektivebben kivülről tudtam őket nézni.

Lehet hogy hülye példa, de szerinte gyakran van olyan, hogy egy betegség "jelzés" valamilyen problméádra, és segít áttételesen. Ez nem ezotéria, hanem midnennapos tapasztalat. (Talán holisztikus szemléletnek mondanám)

Én azt érzem, hogy ezeket a dolgokat, amik kicsit régebben természetes emberi tudáshoz tartoztak (nevezzük kollektív spirituális tudásbázisnak, KST :) most újrafelfedezik, és hatalmas hype-ként tálalják. Meggyógyithat a hit, de ha nem hiszel magadban meg nehezebben gyógyulsz!! AZTAAA tényleg??
Ha szar kedved van és minden nyomaszt akkor belebetegedhetsz! AZTAA :) A hülyék elveszik az energiádat meg a kedvedet (energiavámiprok) VAUUU :)))

Ha mindenkit gyűlölsz, mindekit fúrsz akkor az indulatod miatt májproblémád lehet AZTA, a rosszmájúság, rosszmájúskodik kifejezés csak párszáz éve létezik. Oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló :))) a vicces az, amikor ilyen alap dolgokra egyesek tudományos katyvaszt, módszertanokat építenek, és valami mindentudóként hirdetik. Ja és szerintem attól létezhetnek dolgok, hogy nem tudjuk mérni, csak akkor ne akarjuk (ál)tudományos köntösbe tálalni. A szerelem szerintem létezik, de akarjuk kimérni. Kimérni a megismételhető, személytől független azaz tárgyias (magyarul obkjektiv) jelenségeket lehet. A szerelem, az Isten tapasztalása, és a világegyetem egyszeri lejátszódása annak minden rátapadt metafizikai jelentőségével együtt NEM megismételhető, reprodukálható, objektiven elvégezhető kísérlet. Pont. Szerintem sokminden nem az, amin hasonló viták folynak, az a meglepő ha mégis sikerül valamit kimérni, bár ebben a témakörben a nobeldíjközeli eredmények is sokszor bizonyulnak röhejesnek, lásd Brit tudósok bebizonyították kezdetű dolgokat...

Sirak_kiraly 2012.04.05. 23:43:17

A fentiek kicsit érhetőbben: a gondolatot Mérő Lászlótól palibázom :) a lényeg, hogy a tudományos elmélet ismérve, szükséges feltétele az emberi és esetleges isteni beavatkozás, jelenlét hiénya. A Newton törvény akkor is igaz kell legyen, ha valaki figyeli a bolygókat és akkor is ha senki nincs abban a Naprendszerben. Az alma 9.81 m/s2 gyorul akkor is ha szurkol neki Józsika, akkor is ha épp nincs ott senki. Mérő Laplace híres mondatát hozza például, amikor Napoleonnak az elméletéből Isten hiányoló kérdésére azt válaszolja "Felség, nem volt szükségem erre a hipotézisre.". Mérő szerint egy félreértés ezt Isten létezésének tagadásának tekinteni, hiszen ez a mondat a megalkotott elméletről szól. A természettudományos elméleteknek ez egy megfogalmazott, ha úgy tetszik konvencionálisan megállapított kritériuma, hogy Isten létezésének feltételezésére invariánsnak kell lennie. Mert nem arról szólnak, hogy Isten találta-e ki a rendszert amit megismerünk, vagy csak úgy létezik hanem hogy HOGYAN működik. Ez egy definició, egy igen hasznos definíció, ami a természettudományok felvirágzásához vezetett, hiszen sokkal könnyebb az igaz és hamis állítások között dönteni és haladást elérni, ha eleve csak tesztelhető, megismételhető kísérletekről szabad beszélni. Isten létezése nem tesztelhető, ezért a "hány angyal fér el egy tű hegyén" tipusú viták nem vezettek sehova.

Fontos tehát, hogy a természettudós nem ateista, nem is hívő (magánemberként bármelyik lehet, de téziseiben nem használhat efféle feltételezésket) elméleteiben semleges séget kell tanúsítania, amennyiben a tudományos elmélet (egyéb feltételek mellett, mint ellentmondás-menteség, falszifikálhatóság, egyszerűség/szépség, tesztelhető predikciók, amik nem árt ha bejönnek, stb) vagy azokkal összefüggésben invariánsnak kell lennie ISten létezésére. Nem állíthat fel Istenhívő egy elméletet, amit nem Istenhivő kollegája nem tud tesztelni, értelmezni, vagy egyenesen elvet, mivel nem ért egyet a hipotézissel, és fordítva. Éppen olyan elméletet kell felállítani, amiben nem szerepel Isten létezésének hipotézise.

Ehhez hasonló problémába botlunk, ha emberi dolgokat próbálunk tudománnyal vizsgálni. A természettudomány hőskorában alapvető volt (illetve ez volt az ismérve az új diszciplinának), hogy nem múlhat a kísérletező ember jó vagy rosszkedvén, hitén, babonáján a kísérlet eredménye. Nem mondhatjuk, hogy csak akkor fog mozogni a gőzgép ha a közönség erősen hisz, vagy nem megy fel a higanyszál 70 cm magasra, ha a fizikust valaki éppen szemmel veri.

Érdekes módon a tudomány fejlődésével ez a szép kritérium nem erősödött hanem legyengült, elkezdtünk olyan dolgokat science módszerekkel vizsgálni, hogy kinek milyen kedve van, miben hisz, stb. Persze sok pozitiv hozadéka van ennek, sok eredményt lehetett így is bebizonyítani, de pont a "ezoterikus" dolgok határmezsgyéjén szembesülünk legjobban azzal, hogy itt valami "zavar van az erőben", felbukkan az elfelejtett utasítés, ne használd a tudományt olyan dolgokra, amiben az ember maga benne van, akár létezésével, pláne kedvével, lelkével, hiedelmeivel, varázslatával.
És szerintem itt a kulcs: olyan dolgokat próbálunk mérni, mint az ebergiavámpír pszihoenergia fluxusa (azaz áramlássűrűsége), amit egyszerűen nem lehet (legalábbis valószínűleg nem lehet, vagy iszonyú nehéz). Ettől még a jelenség létezhet, de ha ráhúzni próbáljuk a természettudományos kényszerzubbonyt, akkor nem fog mennu, nehéz lesz. Amiből nem következik sem az hogy a tudós hülye, se hogy a jelenség nem létezik, csak a tudomány nem erre való.

pocaklakó minimanó 2012.04.06. 01:48:49

Nem tudom, hogy volt-e (nem bírtam a sok hülyeséget végigolvasni), de megkérdezném, hogy visszakérdeztetek-e már az ezoterikus guruknak, hogy vajon az ő szövegeik igazságtartalmát mi bizonyítja? Mert ugye, amíg lehet kérdőjelezni, hogy vajon a tudományos kinyilatkoztatások alapja mi, addig vajon meg lehet-e ugyanezt tenni az ezoterikus marhaságokkal is?

Szóval mi bizonyítja az energiavámpírokat, a csí áramlását, a pálmaleveleket, a fényevőket, és a többi blődlit?

Valami ütőset ide, lécci!

Köszcsi!

Most megyek és levonzom az univerzum energiáit az ágyikómba alvás céljából. :)

sdani 2012.04.06. 02:12:56

@Sirak_kiraly: "olyan dolgokat próbálunk mérni, mint az ebergiavámpír pszihoenergia fluxusa (azaz áramlássűrűsége), amit egyszerűen nem lehet (legalábbis valószínűleg nem lehet, vagy iszonyú nehéz). Ettől még a jelenség létezhet"
Én elfogadom, hogy vannak jelenségek, amiket nem lehet mérni valamilyen okból. De akkor honnan lehet tudni, hogy van olyan jelenség, hogy "pszihoenergia fluxus". Ha nem lehet mérni, az azt jelenti, hogy kimutatni sem lehet, nyilvánvalóan nem bárki számára érzékelhető dologról van szó, mint pl a szerelem, amit mindenki jól ismer és átél (és tulajdonképpen mérni is lehet bizonyos szinten), hanem jön egy csávó, hogy ő érzi a "pszihoenergia fluxust", és nálad ez nincsen rendben, emiatt meg fogsz betegedni. De, ha veszel tőle egy "pszihoenergia fluxus kondenzátort" tízezerért, akkor az helyre rakja... mi alapján döntse el a polgár, hogy vegyen vagy sem?

Az ezotéria erről a kérdésről szól számomra.

Müszélia 2012.04.06. 08:05:45

@De gustibusaut bene, aut nihil: kösz a választ.
a szervezetet (testet) nem a földanya adja ajándékba, jó lenne, akkor a nőknek nem kellene megszenvedni a terhességgel és a szüléssel. a fizikai (durva anyagi) test, szthúla saríra egy férfi és egy nő kooperációjának terméke. a tudatot (csit) és a lelket (átmá) nem lehet szembeállítani, a tudat a lélek tulajdona vagy tulajdonsága, nem léteznek egymástól függetlenül.
(a hinduizmus alapján. persze a buddhizmus másként fogalmaz.)
az tény, hogy a problémák megnyilvánulhatnak szomatikus szinten, mint betegségek. ami nekem nem világos, a megoldatlan élethelyzet átvitele a következő életre, betegség formájában. az egész reinkarnációs folyamat lényege, hogy minden, akár jó, akár rossz cselekedetnek van visszahatása, ami vagy azonnal, vagy később, következő születésekben nyilvánul meg. minden újabb születés egyfajta büntetés, mert továbbra is benn kell maradni a körforgásban (szamszára). épp elég büntetés ismét megszületni, a hátunkon egy csomó előző élet terhével (karma), te meg azt mondod, legyen már még egy betegség is. a hatás-visszahatás törvénye abszolút igazságos, senkit sem büntet (vagy jutalmaz, ahogy vesszük) kétszer ugyanazért a cselekedetért.
beteg vagy rokkant testet nem azért kapunk születéskor, mert egy problémát nem tudtunk megoldani, akkor mindenki betegen vagy fogyatékosként születne, hanem mert aktívan egy hasonló problémát okoztunk valaki másnak. ez elég világos abból, amit a fekete istennő, Káli papja az állat fülébe súg, amikor feláldozza: én most megöllek, de egyszer még neked is meglesz a jogod, hogy engem megölj.
azt hiszem, világos, hogy a megoldatlan probléma és az aktív ártás (himszá, nem feltétlenül gyilkosság) nem ugyanaz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 08:14:12

@sdani: teljesen jogos

ezzel szemben, ha veszel egy levél gyógyszert, akkor MINDEN esetben meggyógyulsz, és a kórházakban sem hal meg senki, mert azok a tévedhetetlen tudomány templomai

a kommentek a remek érvekkel erről mindenkit meggyőznek!

halleluja tévedhetetlen tudomány, hail Dopeman!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 08:16:58

@pocaklakó minimanó: :0

ha meg lehetne kérdőjelezni a tévedhetetlen tudomány szent tanait, akkor miért kell őket bemagolni állami intézményekben???

nem lehet megkérdőjelezni őket, mert ezek mindig biztos igazságok, ahogy már többen is kifejtették!!!!
aki megkérdőjelezi, azt máglyára kell vetni, mint geréb ágnest, aki boszorkány!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.06. 08:51:11

@wmiki: "ha meg lehetne kérdőjelezni a tévedhetetlen tudomány szent tanait, akkor miért kell őket bemagolni állami intézményekben???"

Bár sok hozadéka nem lesz, de ma is egyszer elmondom: nem tévedhetetlen, nem szent és nem kell bemagolni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 08:55:37

@vészmadár (pica pica): :0

ha nem kell bemagolni, akkor miért kérdezgetnek a tanokról, hogy jól emlékszel-e rájuk egészen biztosan??

és ha téved, akkor miért szajkózza annyi értelmiségi/ateista ezeket az igazságokat?

szerintem megint hazudozol, mint amikor azt állítottad, hogy a szénatomnak vannak érzései :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 09:02:14

@A Tyne folyó déli partja: :((

nincsenek érzéseik :x
minek is lennének?? a kálium molekulának??? ami nem is létezik??? vagy a szénatomnak? ahogy vészmadár hazudja???
és mit érez a szénatom? milyen paraméterek alapján? és mit fog érezni a jövő héten????

az állatoknak nincsenek érzéseik ezért sem baj, ha kínozzuk, és mészároljuk őket, és megesszük a sok húst, ami nagyon egészséges!

Elijah_Baley 2012.04.06. 09:22:22

@Müszélia: kettőnk közt az a különbség, hogy te készen kaptál egy teóriát és gondolkodás nélkül elfogadtad, én magam raktam össze a saját igazságomat, amiben integrás és egységes részt képez a földanya, az ujjászületés és a modern pszichológia kríziselmélete is.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.06. 10:00:37

@vészmadár (pica pica): Mondom, hogy troll!
@Müszélia: ezek szerint a "mindenkinek egyedi szerencseszám" annyiban egyedi, hogy minden azonos napon született embernek ugyanaz? És melyik időszámítás szerint kell amúgy számolni? Óra-perc-másodpercet nem kell hozzávenni? És miért pont 10-es, vagy 12-es számrendszerben?

Ernoke 2012.04.06. 10:06:21

@lárvalányhaj: pont valami ilyesmit akartam mondani én is:D

@sdani: az ezotéria legnagyobb "bűne" szerintem, hogy sokszor egyszerű, általánosan létező és nagyon fontos fogalmakra, jelenségekre aggat bizonyíthatatlan, homályos magyarázatokat, egyedül üdvözítőnek kikiáltott ökörségeket anyagi haszon reményében, és ettől az egész fogalom baromságnak tűnik, az emberek zsigerből elutasítják, pedig a hasznukra válna, ha tudatosulna. ha egy nine inch nails cd borítóján tilinger attila reklámozná vigyorogva a sajátját, nyilván azt hinném, h ez a majom van a tokban, és nem venném meg.

Benzoylmethylecgonine 2012.04.06. 10:22:41

Olvasni is borzasztó, pedig ez csak a modoros.

Van ilyen ismerősöm (régen barátok). Nem is egy. Iszonyat pénzeket dobnak ki jósnőkre, aurafotózásra, családelemzésre vagy mire, kineziológusra, boszorkányra, ráadásul párosul náluk a dolog a bioélettel és az összeesküvés-elméletekre való fogékonysággal (gyógyszermaffia vagy élelmiszeripar általi népirtás). Jáj.

Elijah_Baley 2012.04.06. 10:39:37

@1,3,7-trimethylxanthine: ezt a gyógyszermaffia és élelmiszeripari témát néha én is feldobom itt, de valamiért nem fogékonyak rá az emberek, pedig nagy kedvencem, órákig tudok írni róla...

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 10:40:43

@wmiki: de te bezzeg füstölőkkel meg mormolással kigyógyítod az embert az alzheimer kórból, mi?
na, ne röhögtess már...

Ernoke 2012.04.06. 10:42:34

@1,3,7-trimethylxanthine: az összeesküvéselméleteket imádom, egyrészt nem tudhatod, hogy nincs-e mégis valami igazságmag az egész mögött, másrészt nagyon kellemes és megnyugtató az a tudat, hogy a világból keveset ismerünk és fogunk fel, és minden tele van titkokkal.
www.youtube.com/watch?v=ayRfg-pHzk8
ez a legeslegjobb összeesküvéselmélet szerintem, egyenesen mesés.:) a film végére már sajnáltam, hogy nem hiszem el.:(

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 12:25:43

@xaba99: én nem, de van sok ezos ismerősöm :((

ezért írtam le, amit

természetesen, mi értelmiségi/ateista/liberális index olvasók mind tuggyuk, hogy betegségekből csak kórházakban lehet meggyógyulni, de azokban a szent épületekben mindenki meggyógyul!!!

hála az igazmondo tudománynak!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 12:31:18

@xaba99: amúgy te értelmiséginek tűnsz, mit szólsz ahhoz a marhasághoz, hogy az állatoknak (vészmadár szerint akár a szénatomoknak is) vannak érzéseik...? :x

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 12:45:44

@wmiki: jaj, ne játszd már a mártírt, úgyis tudod - remélem legalábbis - miről beszélek.
miért jobba füstölő, mint az antibiotikum?

az állatoknak meg igenis vannak érzéseik. érzik a fájdalmat, éhséget, szomjúságot, stb.
vagy te mit értesz "érzés" alatt?

Elijah_Baley 2012.04.06. 13:14:59

@wmiki: á, már a kórházakban sem mindenki gyógyul meg, mióta az ezós vonulat miatt sok ember elvesztette hitét a tudományban...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:17:37

@xaba99: @vészmadár (pica pica): :0

dehát mitől lennének érzéseik!
mondjátok már meg!!!
mi érez, ha nem a szénatom???
a kálium molekula?? olyan nem is létezik!!!

és ha vannak az állatoknak érzéseik, akkor miért kínozzák, és mészárolják őket egy szenvedély miatt?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:20:22

@De gustibusaut bene, aut nihil: ez nem igaz, kórházakban mindenki meggyógyul, mert az a tévedhetetlen tudományon alapszik

tudsz olyat, aki meghalt kórházban??? ugyehogy nem!
csak aki kuruzslóhoz fordul, az hal meg végül mindenki!!
a gyógyszerek mindenki életét megmentik!!!

hajrá Dopeman!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:25:29

hogyan érezhetne a kálium molekula, ha nincs is.... ilyen hülyeséget...

egy igazi értelmiségi/ateista/liberális index olvasó nem hisz az igazolatlan érzések létezésében
meg lehet mérni ezeket precíziós műszereinkkel??? mi a mértékegysége egy érzésnek? hol vannak a kettős vak kísérletek?

mi lesz legközelebb, azzal jöttök, hogy vannak láthatatlan lények is :(( aztán elkezdtek istenről papolni???

hova jut az értelmiségi liberális index :((

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 13:27:29

@wmiki: te vagy nagyon be vagy tépve, vagy psziciátriai eset vagy.

mindenesetre jelen állapotodban alkalmatlan vagy emberi szintű kommuniákcióra.
össze-vissza csapongva ajvékolsz különböző dolgokon, aztán néha kérdezel valamit, de a következő hosszászólásodból nem úgy tűnik, hogy elolvastad volna a választ. konkrét kérdésre sosem válaszolsz.

majd akkor gyere vissza, légy szíves, ha lehet veled értekezni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:31:55

@xaba99: :x

látom mocskolódni, meg feltételezésekkel jönni azt tudsz, de érdemben válaszolni nem :((

nos, pont ilyenek az ezohívő, tudománykáromlók... :x

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 13:44:04

@wmiki: ne haragudj már, de én válaszoltam normálisan az összes kérdésedre, te az enyémek közül egyre sem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:47:33

:((
még hazudsz is, ahogy az ezohívők szoktak :x

akkor válaszolj már, hogy mi érez, egy állatban?

A Tyne folyó déli partja 2012.04.06. 14:37:43

@xaba99: mutass már nekem egy példát, amikor egy alzheimer kórost meggyógyítottak... akár gyógyszerrel, akár másképp.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 14:50:15

@A Tyne folyó déli partja:
gyógyszerekkel jelenleg nem gyógyítható.
állítólag ezoterikával mindent meg lehet gyógyítani, de nincs tudomásom róla, hogy ez bárkinek is sikerült volna.
sőt, arról sem tudok, hogy ezoterikus módszerekkel igazolhatóan bármilyen betegséget valaha is meggyógyítottak volna.

Benzoylmethylecgonine 2012.04.06. 14:53:12

@A Tyne folyó déli partja: inkább szerintem arra gondolt, hogy ezósok/termgyógyászok/guruk pénzéhesebb fele szívesen épít krónikus vagy gyógyíthatatlan betegségekre...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 15:46:11

@xaba99: :x

tehát akkor is össze vissza hadováltál, ahelyett, hogy érdemben feleltél volna :x

Müszélia 2012.04.06. 15:57:15

@De gustibusaut bene, aut nihil: egészen pontosan ez úgy volt, hogy sokat gondolkoztam azon, mi van, hogy van, aztán a kezembe került a bhagavad-gítá, és rögtön felismertem: ez az. mindig ezt kerestem. egyébként indiában is folyton jön valaki a földanyával, amit viszont az én gyomrom nem vesz be. rossz tapasztalataim vannak a föld- és egyéb anyákkal.

Müszélia 2012.04.06. 16:03:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: én nem mondtam, hogy hiszek is benne, csak azt, hogy van egy ilyen számmisztika. ha tetszik, elfogadod, ha nem, nem.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 16:21:53

@wmiki: bocsánat, tényleg nem pszichiátriai eset vagy.
hanem funkcionális analfabéta.

Mateahos 2012.04.06. 16:25:24

Ejha!Mi van itt kérem?Hová tűnt a modorosblog?

sdani 2012.04.06. 17:28:58

@Ernoke: " ha egy nine inch nails cd borítóján tilinger attila reklámozná vigyorogva a sajátját, nyilván azt hinném, h ez a majom van a tokban, és nem venném meg."

Ki tudja, lehet, hogy az is jó zene, de sajnos amikor beteszed a CD lejátszóba nem hallasz semmit, nincs műszer, amivel ki lehetne mutatni, csak egy maroknyi ember állítja magáról, hogy képes hallani a zenét, és bizisten nagyon jó! Sőt, más "halló" emberek azt állítják, hogy a tillinger az nem is jó, hanem a bunyós pityu a tuti... Én valahogy így látom ezt az analógiát. :-D

Az sokat segítene az ezotériának, ha lenne bármiféle konszenzus a tanok között. De most nekem úgy tűnik, hogy ahány "látó" annyiféle látott dolog. Ha minden látó ugyanazt látná, koherensek lennének a levont következtetések, akkor el tudnám fogadni, hogy OK beletartozom az emberek azon 99%ába, akik nem látnak, és érdemes figyelni a maradék 1%-ra. De így nem vagyok meggyőzve róla, hogy bármelyik "látó" látna bármi olyat, ami a világ teljesebb megismeréséhez vinne közelebb. Ezt némileg alátámasztja az a kísérlet, amit a szkeptikusok csináltak az auralátóval. Az az ember tényleg hitt abban, amit csinált, és teljesen a jószándék vezérelte, de a találgatásnál nem ért el jobb eredményt, és rajta kívül nem volt több jelentkező, aki bizonyíthatta volna a jelenség létezését, és annak érzékelésének képességét. Ezek a dolgok elbizonytalanítják az érdeklődőket...

noirp 2012.04.06. 17:59:57

@Ernoke: a rák mibenlétéről talán azért sincs sok fogalmunk, mert marhára nincs olyan, hogy "a rák", hanem van kismillió féle daganat, kismillió féle sejttípuson.

"fejben dől el" --- a vakbélgyulladásod is, lelkem?

@Sirak_kiraly:
Azt az egyet nem tudom megérteni, hogy a nagymellényes ezoterikusok miért nem képesek kibékülni az anyaggal.
_Mulandó_? Egy fenét, egyidős az univerzummal.

@xaba99: Kigyógyít, de csak ha előtte leperkálod az egomi látképet.@De gustibusaut bene, aut nihil:

@wmiki: Hol szedtél te össze ennyi iskolai stresszt? :P

@Mateahos: szerintem most interferálunk az index Tudomány fórumával...
@ de gustibus: "ez annyira nyilvánvaló" Akkor nem is tudom, mi a lópikuláért küzdenek az újszülöttosztályon a kölykökért, ahelyett, hogy kikúrnák őket a folyópartra, lévén "világos", hogy szarul reinkarnálódtak. (előző életük bűnei miatt, ugye?). Ilyen embertelen hozzáállást nehezen tudok lenyelni.
Perszeperszeperszepersze, a nyomorékokra és a szegényekre a legkönnyebb azt rásütni, hogy rosszul születtek. Mi épkézlábak/gazdagok/bráhmanák meg örülünk magunknak, hogy nem; csak közben úgy teszünk, mintha rettentően együttéreznénk velük.
Ez a kövér kettős mérce az, ami miatt a hinduizmustól -- pláne a vulgarizált fajtától -- falnak megyek. Dehumanizáló, tunyaságra csábító.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 18:13:36

:((

látom az ezohívők mocskolódni azt tudnak, de érdemben alátámasztani a véleményüket azt már nem

de bezzeg a szénatom az érez... :x

az ilyeneket máglyára kéne vetni, mint geréb ágnest
az értelem nevében!!! éljen a tévedhetetlen tudomány!

Müszélia 2012.04.06. 18:46:45

@A Tyne folyó déli partja: szegényeknek nem volt rá elég idejük, mert mire elmondták volna az összes mantrát, a páciens meghalt.

Elijah_Baley 2012.04.06. 21:21:45

@noirp: mert a kórházakban tudományhívők dolgoznak, azért. csak mi, ezósok tudjuk a valódi okokat, a többiek a tüneteket kezelik.
Egyébként érdekes ez a kettősség felvetése, nekem alapvetően nem okozott gondot együttérezni a betegekkel és a szegényekkel, nekik ez a sorsuk, nekünk, egészséges és gazdag embereknek meg más, mi segítünk nekik alamizsnával meg ilyen segélykoncertekkel, ahogy szerény eszközeink megendegik. én amúgy bokonista vagyok, az én karaszomba tartozó emberek mind sikeresek és gazdagok, c'est la zhizny, ahogy a művelt orosz mondaná...

cozumel 2012.04.06. 21:22:42

megmondom mi van. ha eddig meg senki nem mondta volna meg.

a termeszettudomanyos ismeretek mara olyan elkepeszto mennyisegben allnak rendelkezesunkre, hogy meg a legnagyobb nevek is csak egy apro szeletet ismerik igazan jol a tortanak, a tobbi szelethez max a laikusnal valamivel tobbet konyitanak, de ennyi.
tehat mondjuk egy richard dawkins erosen torne a fejet, ha egy lawrence krauss felirna neki egy asztrofizikai egyenletet. pedig a maga teruleten r.d. ugye az egyik legnagyobb elo tudos.

na most akkor ehhez kepes gondoljuk bele atlag kornel es hetkoznapi kornelia helyzetebe, akik kb. a hatodik-hetedik alt. soran elvesztik a fonalat fizikabol, matematikabol, sejbiologiabol meg mar fel sem veszik.

a tradicionalis hitek, elsosorban magyarorszagon ugye a keresztenyseg, mar a ciki kategoriaba tartoznak, egyreszt ugye az egyhaz miatt, de meg amugy is, most riili, onesztli, komolyan gondolod, hogy a haromnapos hulla feltamadt, es meg miben hiszel, a tvajlajt zonban?

a legtobb ember szamara ebben hinni legalabb olyan ciki, mint az olympuson uldogelo zeuszban, szoval most az tortenik, hogy az emberek uj "vallasokat" talalnak ki magunkak. muszaj, mert kulonben el kene ismerni, hogy egy szaros eletem van, es halalom utan 50 evvel mar senki nem fog ram emlekezni, es kulonben is elkurtam a fiatalsagom, egy troger a ferjem, semmit nem ertem el a szakmamban es meg nyugdijam se lesz.

hat akkor mar legalabb lelekpillangok, meg csakra, meg csillagnemzetsegek es lelekcsaladok :)

Elijah_Baley 2012.04.06. 22:00:15

@Müszélia: mert rosszul kategorizálod őket. javaslom a következő, funkcionális szempontok alapján felépített mátrix használatát:
a, szülő
b, nevelő
c, anyós
d, MILF
:)

lárvalányhaj 2012.04.06. 23:12:23

@KürtiT (Tromb74):

mindkét nemből tudnék példákat hozni, ha érted, hogy mondom. :)

Ernoke 2012.04.10. 09:07:29

@noirp: tehát te úgy gondolod, hogy jelenleg a tudomány maradéktalanul ismeri az emberi test minden összefüggését és folyamatát, és több megismerni- illetve felfedeznivaló nincs...?:o (magyarán: amit nem látsz, az nincs...)

Ernoke 2012.04.10. 09:40:27

@sdani: inkább úgy mondanám, h pl. a nine inch nails az a tény, h a fájdalom csökkenthető vagy elmulasztható koncentrálással és/vagy a javulásba vetett hittel, a tilinger meg az, h a homeopátia/antik űrlények sugarai/Jézus ereje megszünteti a fájdalmat. egyébként a feltétel nélküli hit bármiben, amit nem tudhatunk biztosan, hülyeség, így az a hit is az, amely szerint nincsenek érzékszerveink által meg nem ismerhető jelenségek a világegyetemben (ez a materialisták vakhite).

noirp 2012.04.10. 10:43:13

@Ernoke: Ezt én egy szóval nem állítom. Nem is állítottam. Csakcsupán célozni óhajtottam rá, hogy miért nincs univerzális gyógyszer "a rákra" (ugyanazért, amiért "a bacilusokra" sincs), meg, hogy tán nem minden betegség dől el fejben.

Ernoke 2012.04.10. 11:04:20

@noirp: ok, de akkor nem értem, miért nekem válaszoltál, én semmmi ilyesmit nem írtam.

IndaMuncher 2012.04.20. 15:12:08

@la paloma de la rosa: Aki 9gag-et néz, humoros ember nem lehet. Vagy az értelmi szintje van egy 10 éves gyerek szintjén. A rage comicok meg egyértelműen az internet egyik rákfenéje.

lárvalányhaj 2012.04.20. 15:22:40

@F.house:

én is jobban szeretem a 4chant :)
süti beállítások módosítása