Olvasói rovat - Gyümölcsös sörök

2012/02/26. - írta: Modor Tibi

Írta: emil.


Tiszteletem, csókolom a kis kezét, jó napokat kívánok! Molnár Mihály vagyok , ő pedig itt szintén Molnár Mihály, méghozzá az ifjabbik. Mint ahogyan arra bizonyára tetszik emlékezni, nem első alkalommal járok itt… Most azért tértem be ide a becses fiatalemberrel az oldalamon, mert mint ahogy erre biztos szintén tetszik még emlékezni, legutóbb vásároltam Önöknél több más termékkel egyetemben egy gyümölcsös sörkülönlegességet. Hanem volna nekem egy kis problémám ezzel a termékkel. Szó sincs arról, hogy a minőségét kifogásolnám, ó, dehogy tennék ilyet. Már csak azért sem, mert a termék jelen pillanatban is bontatlanul áll. Egészen biztos vagyok benne, hogy a matéria, amit a tetszetős formájú üveg rejt, kellemes ízű és frissítő hatású, épp ahogyan a televíziós reklám állítja; ezzel szemben a legapróbb kétely sem merült fel bennem.

Hanem amikor itt jártam, és ahogy már említettem, több más termékkel együtt eme különleges nedűt is kosaramba helyeztem, egy kisebbfajta tévedés történt. Szó sincs itt kérem szépen komoly dologról, de hát tetszik tudni, hogy van ez… Néha a legapróbb apróságok tudják az embert a legjobban bosszantani. Tehát, hogy egészen rövidre zárjam mondandómat, hiszen egyáltalán nem áll szándékomban feltartani s drága idejét rabolni… összefoglalnám néhány mondatban, hogy mi történt és, hogy mi a számomra elfogadható megoldás erre az apró, és kétségtelenül az én hibámból megszületett problémára. Nos, a lényeg a következő: szinte kellemetlen bevallanom, de elkövettem azt a hibát, hogy, bár végső döntésemet viszonylagosan hosszas tanakodás előzte meg, mégis rossz döntést hoztam meg, és nem a számomra leginkább megfelelő ízesítésű nedűt emeltem le a polcról. Jogosan merülhet fel Önben a kérdés, kedves asszonyom, hogy mi alapján feltételezem én ezt, hiszen éppen az imént tettem rá utalást, hogy a terméket még nem állt módomban elfogyasztani, hiszen jelenleg is bontatlanul áll. Persze, most gondolhatja azt, hogy ezt az ízesítést, nevezetesen a narancsosat, már kóstoltam korábban, és innen erednek a számomra kellemetlen tapasztalatok. Ugyanakkor szeretném a messzemenőkig eloszlatni ezt az elképzelést Önben. Valóban roppant messze állok attól, hogy szigorú jelzőkkel minősítsem eme terméket, ettől teljes mértékben megpróbálok elhatárolódni. Ugyanakkor a személyes ízlésemnek sem tudok megálljt parancsolni. Én magam szeretem a citromot is és a narancsot is…

Épp ez, a citrusféleségekkel szemben tanúsított messzemenőkig őszinte rajongásom okozta azt a néhány perces – a külső szemlélő számára talán komikusnak tetsző jelenetet, melyben eltöprengve álltam az Önök üzletének polca előtt, és hol nyugtalanul, hol az eldöntendő kérdés egyszerűségén mulatva, egy gyöngéd mosolyt eleresztve tanakodtam a végső döntésemen. Kétféle íz közül állt módomban választani, és ez akármilyen furcsán is hangzik, ez egyszerűen nehezemre esett. Biztos azt tetszik gondolni, hogy ha ez ilyen komoly fejtörést okozott, akkor miért nem könnyítettem meg a magam dolgát azzal, hogy mind a két finomságra lecsapok; így nem csak időt takaríthattam volna meg magamnak, de még a későbbiekben egy kiforrottabb álláspontot is megalkothattam volna. Hiszen honnan is tudhatnám, hogy a citromos, vagy a narancsos sör kellemetesebb-e, ha csak az egyiket áll módomban kipróbálni? Ó, asszonyom, biztos vagyok benne, hogy Ön is erre gondolt, és valóban csak azt tudom mondani, hogy eme gondolat több, mint jogos. Ám, és ezt akármennyire is kényelmetlen bevallanom Ön előtt, mégis el kell, hogy mondjam… Akkor és ott, kabátom zsebeiben éppen annyi pénz volt, amennyire ehhez a kis vásárláshoz szükségem volt. Drága feleségem, ennek a jóképű fiatalembernek csodás édesanyja megkért, hogy vásároljak otthonra tejet, kenyeret, egy Nőklapját és egy csemegeuborkát. Éppen elegendő pénzt vittem magammal ahhoz, hogy a felsorolt tételeket meg tudjam vásárolni, és derűsen konstatáltam, hogy még egy sörre is maradt nálam pénz. Nem mintha túl gyakran fogyasztanék alkoholt, de ahogy ilyen kellemesen meleg lett odakint, egészen megkívántam a jéghideg narancsos nedűt… Vagy a citromosat… Innentől azt hiszem nincs is mit magyarázni az ügyön. Csak az egyik megvásárlására volt lehetőségem. Persze lemondhattam volna a csemegeuborkáról, azt a csínt elkövetve, hogy feleségemnek azt mondom, nem volt kapható az Önök üzletében. Persze Ön is sejtheti, hogy ilyet az Önök üzletéről még feltételezni is kár volna. Hogy Önöknél ne lehessen csemegeuborkát kapni? Kegyes, ám átlátszó hazugság lett volna. Természetesen kimehettem volna az üzletből, hogy az autóm kesztyűtartójában lévő pénztárcámból újabb forintokat vegyek ki, így megtámogatva azt az elképzelést, hogy mind a két ízesítést kipróbálom. Autóm azonban ettől az épülettől messze volt; gyalog indultam el ide, hiszen az időjárás módfelett kellemesnek bizonyult, a parkolóhely megtalálása viszont mindig bosszantó feladat számomra, ezért úgy döntöttem, hogy inkább élvezem a kellemes júniusi meleget.

A nem éppen megfelelő összeggel a zsebemben álltam és tanakodtam hát, majd meghoztam egy nem szerencsés döntést. A narancsos nedűt választottam. Otthon szerettem volna elfogyasztani, de rögtön elöntött a vágy, hogy savanykás citrom ízt érezzek. A narancs édes íze többé már teljesen érdektelen volt számomra. Siettem vissza, ahogy tudtam. Láthatja: a termék bontatlan. Címkéje a legkevésbé sem sérült meg. Karc nem csúfítja. Így aztán az Önök üzletének vezetősége, az Ön főnökei biztos örömmel látják viszont a polcon ezt a darabot, és egy ilyen rendhagyó csere keretein belül bizonyosan szintén örömmel vállnak megy egy citromos ízűtől.

Nem kérek Öntől egyebet, csak helyezze vissza ezt a terméket a polcra, és vegyen le nekem egy citromosat. Hálám örökké üldözni fogja Önt…

28 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ocel0t 2012.02.26. 15:32:47

Nem tudtam végigolvasni....

LionOfZion 2012.02.26. 15:38:07

Ez a főnököm... a sört helyettesítsük be bármi mással, kész csoda h eddig kibírtam hogy ne üssem meg

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.02.26. 15:40:02

nem, nem jók Örkény egypercesei. nem, nem, nem. Ráadásul ez még töményebb, brr, nem.

2012.02.26. 15:46:11

erősen hiánypótló

Pan Tau 2012.02.26. 16:10:38

Erre a nő elővette anagy kézi táskáját és egyrántással szétrántotta táskáján a cipzárját, belenyúlt a táskájába a kis erszényt kivette, a táskán a cipzárat összehúzta és letette. Azután a kiserszényen húzta szét a cipzárat, kivette a pénzt azután behúzta a cipzárat. Újra a kezébevette anagy kézi táskáját és egyrántással széthúzta a táskáján a cipzárját, beletette a kiserszéányt a cipzárat behúzta.....

kibebaszott jó a poszt, esetemben nagyon betalált, mivel hajlamos vagyok magam is részletesen kifejteni irreleváns dolgokat, hogy a másik jobban megérthesse a hátteret...figyelmen kívül hagyva azt a körülményt, h. vagy nem érdekli, vagy úgysem képes felfogni.

Komlói Análkirály 2012.02.26. 17:16:33

Ez jobban fájt, mint a száraz anál.

2012.02.26. 18:32:28

Félrevezető a cím.

2012.02.26. 18:49:18

A Radler minek számit? Modoros vagyok-e ha azt szeretem?

pocaklakó minimanó 2012.02.26. 20:33:45

Sörre bor: mindenkor. Borra sör: meggyötör.

Én kérek elnézést!

2012.02.26. 20:49:25

A posztról egyik kollégám lánya jut eszembe, aki egyszer azt mondta:
- Szerintem menjünk lifttel! Vagy nem?

2012.02.26. 20:58:36

@Frengi:

Nőként szerintem nem ciki, ha erre célzol a kérdéseddel.

pocaklakó minimanó 2012.02.26. 21:03:32

Egy nap 24 óra, egy ládában 24 sör... EZ NEM LEHET VÉLETLEN!

Pan Tau 2012.02.26. 21:05:57

@Frengi: Örülj, h. nőnek születtél! Sokszor én is meginnék egy radlert, de nem tehetem, elvégre nem vagyok én manöken!

Könnyű nektek nőknek, nektek mindent szabad! Pedig sokszor nekünk is jól esne egy kis kényeztetés...most nem kell nagy dolgokra gondolni...egy-két csinos ruha, nem azok a tavalyi rongyok!

Természetesen vicceltem, igazából nem szeretem a radlert, felpuffaszt, mint azok a büdös sörök általában...én maradok az éva vermutnál!

Pan Tau 2012.02.26. 21:08:16

@pocaklakó minimanó: 20 üveg...valamikor aludni is kell!
Amiről te beszélsz az a tálca (nem láda) dobozos sör!

Istenem, de nagy türelem is kell a műveletlen emberekhez!

i_d 2012.02.26. 22:27:30

ez nagyon kotu poszt

pocaklakó minimanó 2012.02.26. 22:42:04

@Pan Tau:

Lebuktam, hogy nem sörzök sosedenem. :)

A fenébe! :)

eulimen_ 2012.02.26. 22:56:44

"Tisztelt Molnár Mihály Úr! A Vásárlók könyvébe tett írásbeli panaszára az alábbiakat válaszoljuk:
Legnagyobb sajnálatunkra nem tudtuk az ön által egyébként kifogástalan állapotban visszahozott, 1 db üvegpalack csomagolású narancs ízesítésű sört az ön által választott citromos sörtermékre kicserélni, egyrészt mivel a tegnapi nap folyamán akciónk keretében kiárusított, az Ön által preferált citromos ízesítésű sör üzletünkből elfogyott (és nagykereskedelmi raktárunkban sincs már készleten ebből a termékből) másrészt pedig három kollégám felszólítására sem tudta bemutatni a narancsos sör vásárlását igazoló nyugtát. Így a minősíthetetlen hangnemben az üzletvezető előtt tett "akkor azonnal adják vissza ennek a kib...tt sörnek hazudott lóhúgynak az árát!" felszólításának sem állt módunkban eleget tenni. Sajnos nincs már lehetőségünk az Ön által üzletünkben vásárolt narancs ízesítésű sör elfogyasztásához jó egészséget kívánni, miután a bontatlan palack sört az üzletünk előtti járdaszakaszon rövid tanakodás után sajnálatos módon a földhöz vágta.
Kérjük fentiek szíves tudomásulvételét, s őszintén reméljük, hogy a történt kellemetlenségek ellenére hamarosan ismét visszatérő vásárlónkként üdvözölhetjük Önt.
Üdvözlettel:
Kovács Jánosné, üv. helyettes [olvashatatlan aláírás, alatta bélyegzőlenyomat:"Ti-Mi Áfész 5321. sz. kiskereskedelmi egysége"/a többi elmosódott/]"

2012.02.26. 23:34:19

A Kauflandban nagy betűkkel van kint a tábla, hogy csinálj bulit nyudogtan, a felesleget, ha az üveg nincs kinyitva vissza veszik, de ez a legtöbb boltban így van (szerintem senki nem cipeli vissza, mert elfogy az valamikor, de azért megnyugtatja magát az ember, hogy nem baj, tegyünk be még 2 üveggel, visszahozzuk, ha nem fogy el, és olyan jól hangzik, hogy még külön fel is hívják rá a figyelmet). Így számomra ez a monológ teljesen értelmét vesztette.

@Pan Tau: Aachenben spritot öntögettek a sörbe, itt meg a buza sört cocacolaval isszak, én már semmin nem lepődök meg, egyébként a radlert férfiak is isszák.

Amin kicsit elméláztam, az az volt, hogy egy vasárnap délelőtti beszélgetős tévé műsorban a résztvevők sört iszogattak ott a kamerák előtt. Elképzeltem ugyan ezt nálunk, hogy háborogna az összes népnemzetikonzervatívjobbosbalosliberális, hogy alkolholizmusra buzdítják a népeket.

(A dohányzás az persze tilos itt is, egyedül Helmut Schmidt dohányozhat a kamerák előtt, pedig ő még elrettentő példának is rossz, mert elmúlt 90, de gondolom erre hoztak valami törvényt.)

mojoking77 2012.02.27. 00:31:46

@Szandeeekahh: De, de ,de.. Nagyon jok, csak fel kell rajuk keszulni.
@pocaklakó minimanó: Borra sor: MEG EGY KOR... (Amator)
@Frengi: Nem vagy modoros. De nem is finom.. (Szerintem)
Vannak amugy tenyleg finom gyumolcs sorok is Felesegem legalabb is angy rajongoja a Floris Garden Passion Fruit "sornek", es egy csomo, tipikus hulye kis sznob picsa baratnojet sikerult mar megfertoznie vele. Biztos ismeritek a tipust:
-Fuj, hogy en sort? Normalis vagy? Azt a keseru szart, ami raadasul meg ugy fel is fuj? Meg a pasimnak sem engedem, vagy akkor addig nincs szex, mig erzem rajta a sorszagot...

mojoking77 2012.02.27. 00:35:39

@Frengi: Na jo, egy olyan orszagrol beszelsz, melynek az ertelmesebb feleben nincs jovedeki ado a helyi sorokon, 4 vagy 5 kulonbozo szo van a sorre, es a legtobb cegnel a penteki reggeli kereteben ingyen kapnak egy uveggel a dolgozok. Ha mindemellett nem lennenek szuklatokoru barmok velunk szemben, es nem tartananak alapbol a torkokokkel egy szinten minket, egy idealis hely lenne szamunkra..

Nadiposzi (törölt) 2012.02.27. 09:16:21

Nagyon szép poszt volt, egy kedves barátom jutott róla az eszembe, akivel sajnos mostanában már csak úgy kutyafuttában volna módom találkozni, de ez lehetetlen, mert ő "a reggel nehezen indult a kocsim a hidegben" lényegű általános társalgás indító tényközlést a fenti poszt háromszoros terjedelmében képes előadni. Hosszabb távon, ha pár hetet összezárva töltesz vele, akkor igencsak tartalmas és érdekes - bár kissé egyoldalú - dialógust lehet vele folytatni, de az a baj, hogy kábé annyira lényegre törő és pörgős a kommunikációja, mint egy entnek.

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.02.27. 16:34:23

@Komlói Análkirály: Próbáld úgy, hogy a fasznak azon a végén veszel részt benne, amelyik hozzád van nőve! Hidd el, úgy nem fáj.

Ernoke 2012.02.27. 17:26:00

@mojoking77: nincs ízlésük, szerintem a sörszag tök férfias:)

amúgy a gyümölcsös söröket nem értem, olyanok, mint a szénsavas bor, tehát mindkét termékből a rosszat tartalmazzák, a sörből a szénsavat, a borból meg a bort:D

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.02.27. 18:18:16

ezek a pancsolt szarok a kocsmai facsarttal egyenértékűek. és eladják sörnek és alkoholnak, borsos áron.
süti beállítások módosítása