Olvasói rovat - A közszolga

2011/08/17. - írta: Modor Tibi

Kedves Tibor!

Régóta olvaslak benneteket (micsoda újdonság, mi? ), és úgy döntötem: bátor leszek, és írok. (hurrá...)

Két év közszféra, és néhány szarabbnál szarabb ügyintézéssel telt nap után a közszféra miliőjéről küldök neked egy szösszenetet.

Böngészve az oldalt, a téma még nem igazán volt boncolgatva. Ha igen, akkor bocs :) Ha meg nem, és tetszik, és még ki is posztolod, akkor köszönöm.

Olvassátok úgy, mint egy "állatkerti útmutatót" :D

Pingvin (az írás alá, légyszi majd ezt a neved tedd ki. Köszi.)

 


  

A Közszolga

Általában magukra használják ezt a velejéig modoros fordulatot. Igen, ők mártírok. Egyiptom piramisépítői, az Egyesült Államok négerei nem szenvedtek annyit, mint ők a köz javáért.

Szerintem a rendszerváltás előtt még tisztelték is őket, mostanra azonban annyi mutációja alakult ki a fajnak, hogy tényleg csak utálni tudod. Jó - tisztelet a kivételnek, de az meg erősíti a szabályt.

Ezen mutációk a következők lehetnek:

 

Az őskövület

Negyven éve ezt csinálja. Tényleg. Ha nem a közigben, akkor állami vállalatnál nyomta. Persze csak irodán. Főleg nőneműek. Amellett, hogy rendszeresen sztorizik, hozzá még panaszkodik is. Mert már nem becsülik a közért dolgozókat. És a fizetés! Jobb nem is beszélni róla! De ő kitart, akár a sírig.

-Persze nem tudjátok, milyen nehéz így, 65 évesen! Alig látok, fáj a szemem a monitortól! Modjuk azér' kicsit könnyebb ezen a modern billentyűn megírni a jegyzőkönyvet, mint harminc-negyven éve. Ugye, Icukám? Emlékszel te is? Akkor még ezeken a csattogós írógépeken írtuk, indigóval. Akkorákat kellett rácsapni, ínhüvelygyulladást is kaptam az első munkahelyemen egy hónap múlva!

-Hát ma már minden másabb. A fiatalok nem akarnak sokat dolgozni, mindent megkönnyítenek! A múltkor is a kis iktatós kislyány, a Veruska! Hát azt hittem, pofonvágom! Felhozza nekem az ügyfél levelét, IKTATÁS NÉLKÜL, hogy én mondjam meg, melyik aktába iktassa. Hát minek van az ott? Nem ez a dolga, hogy KINYOMOZZA?? Ha ezt én meg mertem volna csinálni ilyen koromban! Keményen dolgoztam. Meg is mondta 83-ba' az osztályvezető Virág elvtárs: Maga nélkülözhetetlen, Icuka! Csak ne aggódjon, biztos helye van nálunk!

-De Ica néni, nem azt mesélte múltkor hogy ezt a Virágot kapta rajta a tanácselnök nejével '81-ben?...

 

Főleg önkorminál dolgozókra jellemző, hogy a városka ügyeit kívülről fújja harminc évre visszamenőleg. És mindig összehasonlít. Lehet, hogy totál más volt a szitu, ő azért nosztalgiázik.  Néhányuk nyugdíj mellett is ottragad. Ugye állandóan panaszkodik, de megenné a fene, ha két napig nem dolgozna.

-Hát szörnyű volt, Jolikám! Leestem a lépcsőn, combnyaktörés. Az orvos azt mondta, hat hét minimum, fekvés, pihenés. De hát ki bírja ezt? Felrakták a gipszet, be is mentem négy nap után a lányokhoz. El is voltak maradva a határozatokkal! Kicsit besegítettem, de a polgi rámüzent, menjek haza, majd valami prémiumfélében megegyezünk.

Persze nem is árt a pluszpénz. Nagyon nagy kitolás, hogy csak a nyugdíjam egy részét kapom meg így, hogy teljes állásban ittmaradtam. Hát azért ennyi év után járna az a 100.000 Ft nyugdíj, nem?

 

Ha mégis sikerül meggyőzni együttesen a közvetlen főnökének, a férjének, a gyerekeinek, az unokáinak, kolléganőknek arról, hogy neki mostmár JÁR a pihenés, akkor nagy sopánkodások és aggodalmaskodásokkal karöltött anyáskodások közepette — az utód végett — búcsút vesz a kollektívától. Búcsúbuli, ajándékok (Tiffany-lámpa összedobott pénzből, csokor virág, nívósabb bonbon, mert azért megérdemli). Körbecsókolni az összes szervezeti egységet, még a gondnokot is, ez még tart két napig. Távozás után három nappal visszajön. "Úgy hiányoztatok, gyerekek!" felkiátással. Halála napján fekete zászló a hivatal bejáratánál.

 

A családanya

Háromévente elmegy gyesre. Gyerekfotók, rajzok az asztalán, falán, polcán, táskájában, telefonján, kulcstartóján, a monitor háttérképeként. A fejében. Ebédszünetben hazarohan, hogy megfőzze a töltöttkáposztát, mire a gyerekek, meg a férje hazamennek, legyen kaja otthon. Délután a telefonja félóránként csörög, valamelyik gyerek vagy a férj az.

Általában titkárnő, vagy ahhoz hasonló, nem éppen kreatívitást igénylő pozíciót tölt be. Ő mindenkinek alárendelt állapotban van, és nem zavarja. A főnöke átgázolhat rajta. Ahhoz nem elég okos, hogy kiálljon magáért, viszont cserébe minden szart megcsinál. Az iktatáson keresztül a házban való ide-oda rohangáláson keresztül (v.ö.: Duracellnyuszi-effektus) a főnöke ebédjének a megmelegítéséig mindent. Kezdeményezőkészsége a nulla felé konvergál, a munkahelyén inkább amolyan kedves kutyus szerepét tölti be. Hozd ide, vidd oda, keresd meg. Mást nem tud. Egyébként aranyos, bár aki kicsit magasabb szinten van, annak bosszantó is lehet.

 

Az ügyfélszolgálatis

Utálja a munkáját, mint a szart. Lekezelő az ügyfelekkel, lekezelő a munkatársaival. A főnökével talán nem, mert ahhoz már nem eléggé májer. Fensőbbségtudata a Himaláját karcolgatja. Ügyfélként tuti megaláz. Ha nem a viselkedésével, akkor azzal, hogy kioktat a fél órája életbe lépett rendelet 3. § (2) b.) pontjának részletes, kimerítő és laikus számára semmiképpen sem megérthető nyelvezeten előadott mivoltáról.

Okmányiroda a legismertebb, de ne feledkezzünk meg a többi osztályról, irodáról sem. Határidő csak elviekben létezik. Ha panaszt emelsz, legfeljebb ejnye-bejnyét kap, mert a főnöke sem különb nála. Megérne egy hosszabb kifejtést, de napestig regélhetnék. Nem éri meg...

 

A frissdiplomás

Két alfaja van: a küldetéstudatos és a balfék.

A küldetéstudatos általában öt évig kurva lelkes. Tényleg. Az ügyfelekkel kedves, mosolyog, meghallgatja a bánatukat, az orvosi panaszaikat, teával, csokival kínálja őket. Mint egy hivatali álcába burkolt pszichológus. Általában a kollégái is szeretik, mert odafigyel a munkájára, nem akar hibázni.

Ha okosan csinálja, pár év után otthagyja a picsába az egész közszférát, és kimegy külföldre, vagy legalábbis itthon egy multihoz. A lelkesebbike megmarad aktakukacnak, és vagy fasz ügyfélszolgálatis lesz belőle, vagy legalábbis őskövület.

 

A balfék mindig az, aki lehet, h. A BME-n vagy az ELTE-n végzett, de annyira nem jól, hogy jobb állást keressen, pláne meg is kapja azt. Így jobb híján jelentkezik valami közhivatal városüzemeltetési irodájába vagy a közjólétre, és egy diplomás akta- és papírgyártó négermunkást csinál saját magából. A suliban tanultakat soha nem fogja használni.

Már a megjelenése sem valami bizalomgerjesztő. Ránézel, és csak egy balfaszt látsz magad előtt, nyakig felhúzott zokniban, közepesen elegáns olcsócipőben, betűrt ingben, zsírosodó hajjal, aktatáskával. Szar érzés. Nem akarsz vele dolgozni, mert érzed: nem értenéd. És viszont.

 

A kvázi-menedzser típus

Leginkább a "felsőbb körökben" látni. Kabinetiroda, sajtórészleg, sötöbö. Mindig ápolt, csinos, divatos. Ő az, aki a a külvilág felé a hivatal modern arcát közvetíti (amúgy nem modern ott semmi...). Igazából nem tudod, pontosan mit csinál a smúzoláson kívül. Főleg hogy a munkaidő 70%-át a kijelölt dohányzóhelyen tölti, hasonszőrű alakokkal körülvéve.

Ők egy külön kaszt, együtt nagyon lassan leballagnak cigizni-kávézni, majd félóra trécsi-kávé-cigi után feletempóban visszamásznak az irodába. Néha látod őket a gép előtt ülni, de akkor meg facebook/iwiw/gmail megy. Egyedül a sajtós esete a kirívó: őt legalább néha látod újságokat böngészni, merthogy munkaköri kötelessége. A folyosón sose köszön vissza, ne is reménykedj.

 

A felsoroltak korántsem a teljes választék, sőt...!

A mutánsok közös vonásai közé tartozik még a folyamatos sápítozás a túlórák, a ki nem vett szabik, a hosszított munkahét miatt. A rendes nyári/téli leállás (két hét, bazdmeg!) alap, ahogy a köztisztviselői nap munka nélküli, óriási, közpénzből finanszírozott aznapi kaja-pia-buli kombós megtartása is JÁR. Merthát az ünnepnap, nem? (Már akinek...) Ebédidőben ne is álmodozz arról, hogy felveszi a telefont. Déltől fél egyig. Az az ő ideje.

Persze az olyan szavakat, hogy innováció, önállóság, kreativitás csak a TV-ből ismeri, önmagán nem tudja alkalmazni.

Na, de a sorsunk a kezünkben van, úgyhogy jegyezd meg: nem ő van teérted, hanem te létezel és élsz őérette. Ámen. 

73 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kockás Zebra 2011.08.17. 21:39:38

Az a szomorú, hogy igaz.
Pár napja az okmányirodában az ügyintéző nekem panaszolta, hogy nehéz ám elviselni azt a napi 40-60 hülye ügyfelet. Bizonyára nem vette észre, hogy én is az vagyok. Ajánlottam neki, hogy hallgasson reagge-t, de azt mondta, nem szabad.

mrbateman 2011.08.17. 22:03:38

Kibaszott jó lett a poszt és én úgy érzem, h. nagyon kellett, mert ez a helyes/eredeti irányvonal, nem a devizahiteltelen, meg kisphaszom!

A többit majd holnap reggel munkaidőben, mivel magam is érintett, ...csak nem fogom a vállalkozásom elől elvenni a drága időt!:-)

A kedvencem - ami azt gondolom majdnem mindent elmond a KÖZSZFÉRÁRÓL - az "ÜGYFÉLMENTES NAP" elnevezés (konkrétan ez van kint a táblán, nem az, h. ma nincs ügyfélfogadás, stb). "Egész jó hely lenne ez Klárikám, csak ez a sok hülye ügyfél ne lenne!"

El Topo (Sgt. Elias) 2011.08.17. 22:04:53

Édes istenem, közalkalmazottak. El nem tudom mondani, mennyire örülök, hogy aránylag ritkán kerülök kapcsolatba velük.
Rövid ideig tartottam szemmel az egyik minisztérium kihelyezett tagozatának életét, de nekem bőven elég volt.
Állandóan rinyáztak, hogy kevés a pénz, ami nettóban igaz is volt, de dupla annyi természetbeni juttatást kaptak hozzá. Ruhapénz, kajajegy, a szemüveget is fizették, ha valaki iskolába akart menni, azt is fizették, a benzint az iskolába, meg vissza, mindent!
Negyedévente mindenki kitüntetett mindenkit. Titkárnők kaptak "A honvédelemért" érdemérmet, szép kis borítékokkal, szimpla ügyintéző kislányok "A Haza Szolgálatáért" érdemrendet, még vastagabb borítékkal. Konkrétan dolgozni senki nem látott senkit, de a folyosóra betolt raklapnyi színes jetnyomtatót annyi idő alatt hordták szét, hogy az osztályvezetőnek már nem is jutott. A kiváló közszolgáknak, hogy ne unatkozzanak, konditerem, csocsó, billiárd állt a rendelkezésükre, természetesen munkaidőben is. Ezzel együtt puszta unalomból mindenki kúrt mindenkivel, természetesen a jól berendezett irodákban.

migueldiez 2011.08.17. 22:08:01

Még nem olvastam végig, de a "nívósabb bonbon" kifejezés már különdíjat érdemel. :)

2011.08.17. 22:08:20

Az ex-szel történt: nagyközség jegyzőjeként - még az első napon - azt vette észre, hogy 12 pity pitykor egy lélek a hivatalban senki csak ő. Ebéd idő ugye. Ő meg ott szerencsétlenkedett még 12:01-kor is, így aztán nem tudott elmenni, mert nem volt kire hagyni a bótot.

ugyanitt fordult elő, hogy jegyző úr, kivennék egy félnap szabadáságot (baing).

Az hogy kimennek ebédidőben, ügyintéznek, bevásárolnak, fodrász ilyesmit, aztán a kiskonyhában immáron munkaidőben kis láboskában melegítik a hazait, a folyosón tömény kelkáposzta-paprikáskrumli-fasírt szag, az csak természtes.

Tanácsicápák.

Nincs ehhez mit hozzátenni.

csodalámpa 2011.08.17. 22:09:13

Hát...másfél évig nem volt se személyim, se lakcímkártyám - elvesztettem - de kb. ennyi ideig készültem rá lelkileg, hogy elmenjek az okmányirodába :) akkor is csak kényszerből, mert kellett a személyi, külföldre akartam utazni, anélkül nem engedtek volna át a határon. Ügyfélkaput is intéztem, ha már ott voltam, és mindkettő középkorú női ügyintéző teljesen normális és értelmes volt, sőt az egyik - miután megkérdezte tőlem, hogy felveheti-e a telefont - egy telefonon érdeklődő, a beszélgetésből leszűrve eléggé retardált ügyfelet is lerendezett kulturált módon. De tény, hogy a poszt erős valóságlábakon nyugszik. Keresztanyám egyébként a NYUFIG-nál dolgozik, elég durva sztorikat mesél a nyugdíj mellett dolgozó őskövület kolléganőiről. Állítólag még mindig van olyan nyanya, aki erika írógépen pötyögi a leveleket....Jah, és személyes ügyfélszolgálatosnak lenni meg mindig szopás, ezt személyes tapasztalattal is alá tudom támasztani :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.17. 22:12:01

@mrbateman: (a helyes/eredeti irányvonal az volt mindig is, amit a szerzőtársaim és én éppen jónak tartunk. Hogy mások is örüljenek, természetesen lesznek továbbra is olvasói posztok.)

Ez meg bámulatosan jól sikerült, különösen a szívbemarkolóan aljas fekete zászlóval :D

migueldiez 2011.08.17. 22:23:46

Na, ez, azt hiszem, fölkerül a Modoros Parnasszoszára, igazi klasszikus lesz.
(Ha nem berzenkednének annyian a napi politikától - hozzáteszem, érthető módon - talán még megérne egy nyúlfarknyi bekezdést a kormányváltások környékén bekövetkező kötelező _kádercsere_, amikor is a jövő sleppje váltja a kikopott régieket.)

csodalámpa 2011.08.17. 22:30:06

@El Topo (Sgt. Elias): a közalkalmazott az nem annyira fasza (mert pl. az én anyám is az áltisó gazdasági adminisztrátoraként az nettó 92 E fizuval 0 Ft cafeteriával), de a köztisztviselő, na ő az, akire gondolsz (keresztanyám köztisztviselő, 30 éves jubileumi 1 M Ft jutalommal).

El Topo (Sgt. Elias) 2011.08.17. 22:38:24

@csodalámpa: Nem-nem, tudom mi a különbség. A... hogy is mondjam... informátorom is közalkalmazott volt, nem köztisztviselő.

escargot 2011.08.17. 23:54:59

Köztisztviselőknél szépek még az obligát születés- és névnapozások, amikor két pohár olcsóbb vörösbortól a többség megvidámodik, és az öblösek az unalomig ismert sztorikkal szórakoztatják a főosztályt, esetleg szingaléz szobalányokról álmodoznak fennhangon.
Klasszikus még a helyettes államtitkár kérdése: Te, a Lapítóné voltaképpen mit csinál az osztályon?
Egyébként egy húsz fős kollektívából mintegy négyen rendesen dolgoznak, ebből kettő még angolul is beszél olyan szinten, hogy kiküldetésre mehet. Ilyennek jó lenni, amíg meg nem unod, és el nem húzol a multivilágba.
Külön gyönyör még a semmihez sem értő, munkatapasztalattal nem rendelkező, de már a középiskolát is Cambridge-ben végző csodagyerek, aki államtitkári kinevezését követően odahozza a haverjait is, akik egy főosztályvezetőből, négy osztályvezetőből és egy titkárnőből álló szervezeti egységet gründolnak.

yenoee 2011.08.18. 00:16:20

A minap az okmányirodában csütörtökön nem volt ügyfélfogadás, és ezt az ajtajára írták ki, vagyis ott értesültem róla, és nem a neten, ahonnan a félfogadási időt kilestem.
Node vajon miért is történt ez?
Hát azért, mert itt pénteken nincs ügyfélfogadás. Sose. Viszont ama bizonyos héten péntekre esett a közalkalmazottak napja. Ezért aztán, erejüket feszítve csütörtökön levakarózták a pénteket, én meg mehettem következő héten újra. Kis lépés az emberiségnek, 70 km-es kanyar nekem.

Fearzone 2011.08.18. 07:37:10

OFF
meg lehet nézni valahol a cenzúrázandó szavakat? 15x fogalmaztam át a hozzászólásom és nem engedi. Pedig már olyan virágnyelven írtam meg az egészet, mintha egy 5 évessel beszélgetnék.
ON

vitaygeorgina 2011.08.18. 07:42:49

Nagyon jó poszt! Ha nem lett volna benne az "önkormi", akkor azt mondanám, hogy 100%, de a 99,5% is szép teljesítmény.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.18. 07:59:40

@escargot: kötelező szakmai gyakorlatom (van ilyen...) a közigazgatásban töltöttem. A Hivatalban (nem ez nem az a Hivatal, amelyet nyugdíjasai bepárásodott szemmel csak Hivatalnak hívnak és a Falk Miksa utcában van) szóval a Hivatalban az egy hetes feszültség volt, hogy a népek írtak egy felterjesztést az Államtitkárnak de az Igazgató és az Illetékes Főosztályvezető szabin volt és a másik Főosztályvezető nem volt kompetens a felterjesztés aláírására. Fel kellett volna hívni az Államtitkár titkárságát és szólni nekik, hogy kicsit késik a felterjesztés. De nem merték közvetlenül felhívni az Államtitkár titkárságát. Végül a két emelettel odébb üzemelő (tkp. ugyanazt csináló) másik Hivatal vezetőjét kérték meg, hogy hívja fel az Államtitkárt, aki meg is beszélte a titkárnővel, hogy telefonálni fog egy Főosztályvezető a másik Hivatalból. Sajnos ez a hathetes gyakorlatom utolsó hete volt, így nem tudom végül fel lett-e terjesztve a felterjesztés, vagy az időközben előkerülő Igazgató rövidre zárta az ügyet.

Winston Smith 2011.08.18. 09:57:45

Nekem a kedvencem az örök túlélő középvezető volt (egy állami cégnél).

Kínosan ügyelt rá, hogy ő semmi olyan kérdésben ne döntsön, ami akár szakmailag, akár politikailag kicsit is kockázatosnak tűnt. Mindenről testületi döntést kért, közben odasúgva a jegyzőkönyvvezetőnek, hogy akkor az "emlékeztetőbe mindenképpen írjuk bele, hogy a projekt értekezlet döntése szerint...".

Bármi vezetőváltás vagy szakmai elbaszás esetén elő tudta rántani a megfelelő emlékeztetőt, hogy "erről közösen döntöttünk" vagy "erről az előző igazgató döntött", így ő soha nem volt felelősségre vonható.

Számos kormányváltást és vezetőváltást túlélt így.

Winston Smith 2011.08.18. 10:15:59

Ja, és még egy tipikus dolog: mindenki panaszkodik, hogy őrült sok a munka, ezt így nem lehet bírni, de sajnos létszámstop van, pedig legalább x új ember kellene az osztályra, ez őrület.

Ehhez képest 16:01-kor már senki nincs az irodában, a reggeli és ebéd utáni fél órás kávézás alap (vezetőknek + min. fél óra újságolvasás), ha a másik osztályról átjön Gizike, akkor a fél órás trécselés alap, ha bármilyen privát ügyéntéznivalója van valakinek (használtautó-vásárlástól az esküvőszervezésen át a házfelújításig), akkor alap hogy azt az irodából, munkaidőben intézi. Kivéve ha valamit nem lehet az irodából intézni, akkor ebédidőben intézi el, majd munkaidőben szépen, komótosan megebédel.

Mitya Ivanov 2011.08.18. 10:17:06

ez az a téma, ami nagyon érzékenyen érint.
Nagyon sok közalkalmazott és közszolga ismerősöm van, szüleim is köztisztik voltak, én nem vagyok az, de majdnem mégis az vagyok.
valahol van igazság a posztban, de a irodák mélyén azért néha történnek érdemi dolgok és ügyintézések is.
A posztban a fekete zászlós, nívós bonbon telitalálat, meg a nyugdíj után visszajáró lelkek is.
Az ügyfélszolgálatos viszont szerintem teljes tévedés, nekem még közintézmény ügyfélszolgálatán nem volt rossz tapaszatalatom. Az meg egy másik kérdés, hogy közintézményben nincs állandó ügyfélszolgálatos, hanem vetésforgóban vannak, pl az Okmányirodákban, vagy az APEHnál, mai nevén NAV-ban

Fearzone 2011.08.18. 10:19:21

@Winston Smith: Meg a max érettségivel 40 éve ott ülő totál sötét főosztályvezetők, akik megkérdezik a beosztottat, hogy "Te Marikám ezt hogy is kell csinálni?" Majd miután Marika elmondta kiállnak az osztály elé (persze Marikát épp átzavarták a másik osztályra valamiért) és előadják mint saját termék...majd a végén hozzáteszik "Hiába noh az évek meg a rutin"

Nadiposzi (törölt) 2011.08.18. 10:20:45

Én be kell valljam, született közalkalmazott vagyok. Imádom bármilyen ürüggyel elhagyni a melóhelyem, róni a várost, betérni kedves kis kocsmáimba, aj régi szép idők. Azért meg kell jegyeznem, a nagy Öregektől még volna mit tanulnom.

escargot 2011.08.18. 10:49:04

@Professor Pizka: Tipikus. A sunnyogás meg a tettetett tekintélytisztelet. Érdekes, én ezek hiányában is elég jól boldogultam. Lehet, hogy a kollégák egy (jó) része nem szeretett különösebben, de legalább eredményes voltam. (Így belegondolva fura, hogy a benyalás hiánya inkább a multivilágban vált hátrányomra.)

Fearzone 2011.08.18. 11:14:19

@escargot: Valóban mennyivel is jobb a multi, minden legyen megcsinálva, túlórát nem fizetnek, céges telefont kapsz csak azért, hogy akár este 10-kor is tudjanak baszogatni,céges laptoppal ingyen dolgozhatsz munkaidőn kívül (és ez elvárás), 8 helyett 8 és 1/2 órás munkaidőben, senkit nem érdekel hogy nem mész ki kajálni, ha már itt tartunk nem hagyhatod el az épületet ebédidőben (nem is lenne hova, mert multi nem nagyon van belvárosban, csak kint a préri közepén)...mindkét résznek megvan a maga rosz oldala.
Hja és multihoz 40 felett elég nehéz bekerülni, főként hogy minimum társalgási szinten elvárják az angol nyelvet olyan munkakörökben is ahol a nyelvtudásából egy büdös szót nem használ az ember.

escargot 2011.08.18. 11:26:35

@Fearzone: Ez a része is igaz. (Mondjuk én köztisztviselőként is dolgoztam olykor éjjel meg hétvégén.) Cserébe aránylag jól fizetnek, egészen normális a munkaszervezés, és hasonszőrű, lelkes alakok vesznek körbe, akikkel együtt húzhatjátok a hajót. Régebben még a képzéseket és az előmenetelt is a felsorolásba vettem volna, de ezek kiveszőben vannak. Szerintem érdemes mindkettőt megnézni, kipróbálni, és utána dönteni. (Nálam a mérleg nyelve egyre inkább a "csinálj valami sajátot" felé billen.)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.18. 12:12:14

@Fearzone: én mennék bármikor a közszférába, de hol fizetnek annyit, hogy megérje? Ahhoz már nagyon pártközelinek kell lenni, nem? (fogalmam sincs amúgy)

escargot 2011.08.18. 12:27:01

@Modor Tibi: Ez nagyon modoros, de ha jó szakember vagy, és a jó területen lelkesen dolgozol, akkor lehet ott is sokat keresni - legálisan.

Manír Feri 2011.08.18. 12:27:11

@Modor Tibi: Sokszor párttagnak is, Tibikém. De ne búsulj, négyévente ott is van átigazolási szezon… :D

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.08.18. 12:28:49

mocskos csinovnyikok. máglyahalálba vagy gályarabnak küldeném mindegyik rögeszmés-kényszerest. fujj.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.08.18. 12:38:05

Amikor legutóbb útlevél-személyi kombót csináltattam, nagyon kellemesen csalódtam. Az ügyintéző hölgy leginkább az első kategóriába tartozhatott, és bár jól letolt (de kedvesen), mindent sikerült elintézni fél óra alatt.

escargot 2011.08.18. 12:57:09

@Bachterman: A monomániás külön téma, de hálás. Jobb esetben csak a mókusfing-erőművek prófétája, és ez az életedre nincs nagy kihatással, rosszabb esetben exponáltabb pozícióba kerül, és szívsz.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.18. 13:09:25

@Manír Feri: ó, az király. Bármelyik párt jó, ugye?

mrbateman 2011.08.18. 13:32:12

@escargot:
Nekem sajnos más tapasztalatom van (lehet, h. csak szimplán nem volt szerencsém, de szerintem inkább rendszerszintű a hiba és nem egyedi)
Én köztisztviselőként dolgozom, bár semmi olyan ügyköröm nincs, ami indokolná ezt a speciális státuszt,...ugyanakkor a munkám jellege, mennyisége, tempoója teljesen a piaci szféra elemeit viseli, a bérezést mégis a Ktv. alapján számolják, mert különben: BÉRFESZÜLTSÉG lenne, mert nehogymár 5-en jobban keressünk, mint a többi kb 110 ember.
Ez a rendzser arra jó, h. tökéletesen kiölje a motivációt azokból akikben esetleg volt valaha.

Kritikát mindig is megfogalmaztam, ha szakmailag indokoltnak láttam, mert úgy tartom etikusnak, hogy ha a tudásomat eladom, akkor a vevőnek köteles vagyok minden információt a rendelkezésére bocsátani, h. dönteni tudjon, hozzáteszem ezt soha nem bántó, hiú stílusban tettem, de soha nem tetszett (érdekes, h. ugyanezen területen végzett vállalkozói tevékenységem során, amikor az ügyfél tudja, h. a zsebére megy a dolog, mindig kurva hálásak a kritikai meglátásaimért),..ennek is köszönhető, h. előrelépési lehetőség nincs, mert a simulékony, kontraszelektált balfaszokból lesznek vezetők.

Ja ez nem önsajnálat még mielőtt félreértenétek (nem mondom, h. nem volt olyan szakasz a kilátástalanság miatt ne lettem volna sértődött és dühös, de ezen hamar túltettem magam), mert igazából mára már leszarom és építem a saját cégemet, csak állampolgári szempontól felbasz az erőforrások ostoba felhasználása (bármilyen fenkölten hangzik is, így van)

Ja céges bulikon kizárólag osztályok szerinti ülésrend, sutyorgás és diszkrét mutogatás más osztályok felé, hogy: "Az ki? Láttátok már, már megint felvettek valakit a pénzügyre, tőlünk meg elvonták a STÁTUSZT? Persze mit csodálokozol, náluk a Bicsinszky az OV, az elintézi nem úgy mint nálunk az a töketlen Szabó Karcsi!"

Winston Smith 2011.08.18. 13:41:19

@Püspök utcai gombaszedő: Jaja, az okmányirodák mostanában egész emberbarát módon működnek. Mondhatni hatékonyan. Ami azért elég meglepő.

Fearzone 2011.08.18. 13:44:53

@Modor Tibi: A pártközeliség csak önkormányzati szférában menő. Azok nagy része meg valóban fingreszelő meló. Nyomi bölcsészként (társadalomtudomány szakirány) én is mehetnék oda, de ott ugye bértábla van, és fiatal vagyok még a jó pénzhez. Egyébként meg lehet tekinteni itt:
www.kozszolga.hu/illetmenyalap
Ha már álmodzunk én egy kis irodában szeretnék dolgozni 2-3 emberrel a jelenlegi 50 fős hodály irodával szemben.(külön iroda csak topmanagereknek van)

Veronka 2011.08.18. 13:46:01

@mrbateman: Nálunk fordítva, 100% állami tulajdon, még WC-re is csak 5 aláírású iktatott papírral mehetszm a minisztérium pecsétje kell mindenre, mindenki azt hiszi rólunk, hogy közszolgák vagyunk, mégis a munka törvénykönyve alá tartozunk. Ki érti ezt?

brutuska 2011.08.18. 13:50:58

Hja, a regi szep idok, amikor a B ÁH- ban a kozepiskolat vegzett ( hat ev alatt) lepukkant lancdohanyos Gizike vegre ereztethette egy mocskos kulfoldivel, hogy nala a Hatalom! Bonuszkent kejelgett, ha meglatta dr.-t a delikvens neve elott. Frusztracio kielesere nyilvan ez volt a tokeletes hely. Jot rohogtem, mikor kiderult az egyik munkatarsrol, aki magasabb poziban volt, hogy ugy vette a hamis MBE diplomajat. Es ezek dontenek emberi sorsokrol.

mrbateman 2011.08.18. 14:12:43

@Veronka:
Nálunk a söfőr is köztisztviselő!:-)

Ez egyfajta jutalom, mert régebben még volt lényegi eltérés a bérben a Ktv javára, mára ez már nincs meg, de a reflexek nem olyan gyorsak, h. 8 éves sztorit le tudjanak követni.

Nézetk is amikor nem akartam elfogadni a VÉGLEGES KÖZTISZTVISELŐI STÁTUSZT annak idején, mert én már akkor tisztán láttam, h. ez azzal fog járni, h. a bérem nem tud elszakadni az átlagtól.
Egyébként a másik szánalmas és gyomorforgató dolog (most, h. bejöttek a közcélú, közhasznú irodai munkások), amikor ezek az életképtelen niemandok előadják az übermensch-t, mert ők már elérték pályájuk csúcsát a VÉGLEGES KÖZTISZTVISELŐI STÁTUSZT, meg egyébként is ő kibaszottul okos, mert 10 éve csinál egy apró, speciális részterületet és abban PROFI és mindenki más tök hülye mert azok nem értenek az ő fontos feladatához (egyébként ezek a feladatok általában súrulják annak a határát, amire azt mondanánk, h. egy jól betanított kitűnő idegrendszerű németjuhász is el tudná látni)

Ami nagyon megy cigizni, kávézni, kúrni keresztbe-kasul és siránkozni, aggodalmaskodni (ebben persze teljesen passzív, megoldásokat még véletlenül sem keres, csak definiálja a vélt, v. valós veszélyt és hergeli magát, h. most mi lesz) minden szarért!

Mondjuk van egy két olyan jellemzően idősebb férfi szaktárs, akivel bármit meg lehet beszélni, biztos lehetsz benne, h. nem fog fúrni a hátad mögött, nem tesz alád, sőt ki fog segíteni ha úgy alakul, ezek az 50 és a nyugdíj közti alkoholisták, akik beleszarnak mindenbe, már nem terhelik őket, mert úgyis felesleges, viszont általában ritka jó arcok!

Na léptem!

Ha bármi olyan van telefonon elértek, ha bárki keres HELYSZÍNRE MENTEM!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.18. 14:23:08

A hivatalban üldögélő nénik kezelése külön tudomány, és szerénytelenül állítom, hogy jó vagyok benne. De már teljesen junkie lettem, nincs is sikerélményem, ha nem hangzik el az ügyintézés végén egy "Viszontlátásra fiatalember" Sokszor magamtól undorodom, milyen jól csinálom :-D

mrbateman 2011.08.18. 14:37:01

@Professor Pizka:
Na ja fiatal, dr jur. XY, ráadásul szépen beszél, szépen öltözködik, ápolt megjelenésű, ügyesen variálja azt a 15 terminus technicust, amit Gizike is ismer (értsd: nem hozza zavarba idegen kifejezésekkel) ettől egyfajta belsőséges, már-már elitista szakmai közeg alakul ki, ahol élmény Gizikének a kommunikáció.

Ha képvisel valakit, akkor a saját ügyfelét is távolságtartással kezeli és azt sugallja Gizikének, h. na mi tanult emberek oldjuk meg ennek az ostoba civilnek az ügyét, és zárjuk le végre mindkét félnek megfelelően az aktát, mert az ügyfél még képes folyamatosan beadványokat gyártani.

Én anno, amikor még olyan helyen voltam ezt tapsaztaltam.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.18. 14:41:22

belsőséges? Pacalt nem viszek, és a tüdőszínű ing is otthon marad :-)

kihagytad a világnézet kitapasztalása után a rendszer közös szidását is, a "hát igen, ilyen körülmények között maguk kellenek hozzá, hogy egyáltalán műkdödjön ez a hóbelevanc" típusú fordulatokkal :-)

2011.08.18. 14:57:52

Azért itt ’németbe’ sem az eszükről híresek a köztiszik.
Külföldiek hivatalába hívattak kedvesen, viszek minden papírt, szerződést, Passfotót (hogy azt minek?, hát csak). Felveszi az adatokat, lefénymásol mindent, igazolványt, útlevelet. Tanulmányozza a papírokat.
-Itt az áll, hogy 56€-ot keres. Ebből akar itt megélni?
- Asszonyom, ott az áll, hogy naponta keresek 56€, nem sok, ugyan de megélek belőle.
Itt az van, hogy van, ahol kell fizetni a lakcímbejelentésért, van ahol nem, nos, eddig Hamburg vezet 6€, utána Paderborn, Kassel 2€, a többi helyen ingyenes, de van ahol még ajándékot is adnak, térképet, belépőjegyet – Münchenben ingyenes és semmit nem adnak, viszont 2 órát kell sorban állni.
Névváltoztatásom miatt egyszer berendeltek Paderbonban, hogy fordíttassam le az okmányokat. Én nagyon szegény vagyok – mondom, nekem ez nagyon sok pénz, de EU ország vagyunk, a magyar az az egész EU-ban hivatalos, itt egy másolat, ha le szeretné fordítani. Nos, azóta nem zaklatnak. (Érvényes igazolvány - útlevelem van, nem mindegy egy ügyintézőnek hogy hogy hívnak, azt is csak onan tudta, hogy változás van, mert mondtam neki, mert laktam már Paderben, a többi adat stimmelt, csak a név nem.)
Amikor először jelentkeztem be, megkérdezték, hogy mikor váltam el. – Nem tudom. – Nem tudja? – Nem, rossz emlék, igyekszem elfelejteni. – Hát valamit azért mégis, ide íri kell valamit.
Most már tudom – mert otthon kikerestem- mikor és hol kötöttem házasságot (van ahol azt is kérdezik), mikor és hol váltam el.
( A röhely az, hogy még házas voltam akkor sem bírtam megjegyezni, mikor az ex egyszer egy csokor virággal állított haza, megkérdeztem, hogy kinek van a születésnapja, hát kínos volt.)

mrbateman 2011.08.18. 15:38:39

@Professor Pizka:
Hoppá bocsánat csúnya hiba.

Hú meg kell gyulladni!... itt nincs légkondi, hogy bírják, nem igaz, h. ezen is spórolni kell?
Így kell dolgozni? pedig itt fontos iratokat rendezgetnek, nem szabad hibázni!, etc.

Még egyszer hatósági emberként (akkor jött be a Ket. amikor kezdtem, biztos ezért komolyan gondoltam a szolgáltató jelleget) elbasztam valamit (nem komoly, csak késedelmet szenvedett az ügy,...határozattal javítani korábbi határozatot, v. vami hasonló) és töredelmesen bevallottam, h. itt és itt ez bizony én voltam, kedves uram elnézését kérem, köszönöm hogy szólt természetesen azonnal javítom, talán addig szíveskedjék kint leülni negyed óra és készen vagyok.
Emlékszem a faszi csak ült a széken üveges tekintettel lefagyva,...egyszerűen váratlanul érte, h. a Hivatal elismer bármit is, sőt korrigálja a saját hibáját mindenféle kérelem, asztalcsapkodás, fellebbezés, ismeretségizzítás nélkül.

Na azóta le is szoktam róla "Tanulja meg a sok buzi, h. a Hivatalnak mindig igaza van!":-)))

escargot 2011.08.18. 16:09:37

@mrbateman: Akkor valószínűleg én voltam a hiba a mátrixban. Megbecsültek, 24 évesen majdnem előléptettek, bejártam a fél világot, és amikor áttértem a magánszférába egy kezdő diplomás multi állásba, a nettóm közel 60%-áról mondtam le, amit utána vagy fél évtized alatt értem utol. (Igaz, köztisztviselőként a fizetésem kétszerese még bejött fb-tagságokból, de ezzel messze nem álltam egyedül, és nem is a legjobban.)

de murányi 2011.08.18. 17:55:40

Állítólag van olyan minisztérium, ahol a gyakornok mutatta meg az osztályvezetőnek a Ctrl C - Ctrl V-t. De szerintem ez csak aljas híresztelés.

Winston Smith 2011.08.18. 18:47:58

Újra átolvasva a kommenteket még másik tipikus közhivatali dolog jutott eszembe: a klimaxos picsák veszekedései és intrikái.

Ugye sok hivatal úgy néz ki, hogy 80 % nő és annak is a fele 50 és a nyugdíj között van. Namármost amit ezek a nők egymással össze tudnak intrikálni, az teljesen elképesztő, ehhez képest a megboldogult Magdi anyus gyenge kezdő volt.

Pl. komoly, éveken átívelő feszültségforrás volt az x és az y osztály között, hogy az x osztály titkárnője reggel mindenkinek visz fel Metro újságot az osztályon, és emiatt nem jut másoknak. És ezt nyilván szánt szándékkal csinálja.

Ááááhhhh.....

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.18. 18:50:34

@Winston Smith: ki kell hogy ábrándítsalak, ez a fogamzóképes korú közalkalmazott hölgyeknél ugyanígy megy. Általában ahol egynél több nő van ugyanígy megy. Jó kakasként ezt a szemétdomb tetejéről kell szemlélni.

Idézném egyik ismerősöm:

"kolleganőt csak szopatunk mert azzal nem dicsekszik el"

A Tyne folyó déli partja 2011.08.18. 20:15:50

én meg csak bámulok, mert én voltam köztisztviselő, és az életben nem mentünk a városba mászkálni. ebédidő meg nem is volt, ha kajálni akartál, azt konkrétan meg kellett beszélni a kollégával, mert nem lehetett üresen hagyni az irodát, hátha valaki telefonál. az ebéd meg konkrétan azt jelentette, hogy elsétáltál a húsz méterrel arrébb lévő konyháig,és bekaptad az ebédet, aztán visszaültél a számítógéphez.
munka változóan volt, hol sok, hol kevés, ügyfél meg egy sem, nem olyan hely volt.
viszont meg tudom érteni a fent panaszkodó ügyintézőt, gondolom, nem az ügyféllel, mint olyannal volt problémája, hanem a hülye ügyféllel, aki az istennek se akarta megérteni a dolgokat.

2011.08.18. 20:29:45

Én már sokféle ügyet intéztem köztisztviselőkkel, mindig mosolyogtam és türelmes voltam velük, mint anya a hülye fiával, általában flottul mentek a dolgok. Vagy lehet, hogy ez lakhelytől függ?

Fearzone 2011.08.19. 07:13:38

Anyám is közszolga, de szerencsére csak néha ügyfelezik. Bemegy a paraszt (egy napot nem dolgozott az életben) hogy mi az hogy ő nem kap nyugdíjat/árvaellátást stb. ha most azonnal nem adnak neki pénzt otthagyja a gyereket/megöli magát/anyámat/az egész családom kombinálva asztalcsapkodással/mutogatással/imitált pofonokkal/(szabadon választható káromkodásokkal)..miután beesik hozzád 3-4 ilyen egy nap baromira nehéz mosolyogva és kedvesen fogadni a következő embert

Winston Smith 2011.08.19. 07:31:40

@Fearzone: Ismerősöm anyjánál (polg. hivatalban ügyintéző x faluban) már hagytak úgy 1 éves üvöltő gyereket, hogy tartsátok el ti ha nem adtok segélyt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.19. 08:13:20

@Hadrian77: Ha nem a viccelődős részét vesszük a dolognak a helyzet tapasztalatom szerint nagyjából ez:

Mint annyi más dologban, a hivatalokban is elmúlt a kommunizmusnak az a része, hogy a hivatalban lesunyt fejjel, fület-farkat behúzva járkálunk, mert benne van a személyinkben, hogy helyettes művezetők vagyunk a Csapágyzsírozó Vállalatnál, az iskolában a naplóban ott van a gyerek neve mellett, hogy apuka fizikai harcos, anyuka szellemi harcos stb. Nem félünk a hivataltól.
A félelem helyét nem vette át a legtöbb helyen az a normális tisztelet, ami nem a táblának járna az ajtón, hanem az asztal mögött ülő embernek, akit azért tisztelünk, mert ő az aki segít nekünk abban, hogy ebtartási engedélyünk legyen. Alakul az lassan de nagyon lassan.
Terjed a funkcionális analfabetizmus, meglepően magas társadalmi pozícióban levő emberek egyszerűen nem tudják értelmezni a bikfanyelvet.
Innen következik az, hogy a legtöbb ember olyankor megy ügyintézni, amikor már rég túl van a határidőn, félreértette az iratot amit kapott stb.
Szerintem azzal is gond van, hogy egyszerűen az iskolában nem tanulják meg az emberek, hogy mit kell a hivatalban csinálni. Volt olyan ügyfelem már, akitől kaptam azért pénzt, mert elmentünk a postára egy reklamációs ügyben. Kitöltöttünk egy űrlapot, erre kinyomtattak egy másikat, aláírtuk, kinyomtatták a harmadikat, az volt a mi példányunk és elhoztuk.
A hivatal falai egyébként is árasztanak magukból némi sötét Erőt, amire az átlagember, akárcsak a kutya, mikor fél, ugatással és harapással reagál. Vannak hivatalok, ahol a sötét Erő már úgy jön a falból, hogy agyon is nyomja a tapasztalatlan delikvenst, ilyen pl. a Gyorskocsi utcai törvénykaszárnya.
Az átlag hivatalban ezért a legtöbb hivatalnok feszült és ezért agresszív emberekkel találkozik, akik ráadásul le is nézik, mielőtt beléptek volna az ajtón és félnek tőle miután beléptek. Ezen segít a gyerekszoba intézménye, a felvett normál viselkedésminta, amely átsegít a bizonytalanságon, és abba a komfortos helyzetbe hozza az ügyintézőt, hogy nem egy agresszív idegronccsal beszél.Két emberi szóért és egy mosolyért pedig aztán tényleg sarkantyút ad a hivatal lovának és csak úgy nyargal az ügyintézés.
Ha ráadásul olyan ember jön aki gyakran jár hivatalba és még játszik is ezeken a hangszereken...

mrbateman 2011.08.19. 08:37:45

@escargot:
Neeeeeeem szó sincs róla, h. te egyedi eset lettél volna.

Az a jó a közigazgatásban, h. megvannak a jogi garanciák arra, h. a patkolókovács fia se élvezhessen előnyöket a szülők éredmeire tekintettel, így az ember még akkor is egyenlő esélyekkel indulhat ha édesanyját történetesen csak egy mezei Lendvai Ildikó/Selmeczi Gabriella, vagy édesapja csak egy egyszerű Matolcsy György/Szanyi Tibor. Ők is megkapják ugyanazt az esélyt mint bárki más, aztán majd a képességek, motiváltság, szakmai ismeretek alapján eljuthatnak oda, ahova objektív teljesítményük alapján el kell jutniuk.

"Igaz, köztisztviselőként a fizetésem kétszerese még bejött fb-tagságokból"

Fb tagságokat kivétel nélkül szakmailag kiemelkedő, egyetemi tanulmányait legalább féléve befejező (legalább az abszolutórium legyen meg) felkészült szakemberek szokták megkapni, akik képesek átlátni a társaság működését és megfelelően képviselni a tulajdnonosi érdekeket. Ezeket a képességeket az ember 25 éves kora körül megszerzi, elvégre nem hiába végezte el a filozófia-esztétika szakot 7 év alatt. Viszont ismerősökre, illetve bólogatójánosokra és/vagy ezek Ptk. szerinti közeli hozzátartozóira semmi szükség.

Más

Egy haverom öszöndíjas volt kint Stockholmban, egy Erasmus-Abend-en összeszedett valami egyszerű, szolid helyi érdekű kiscsajt. Összemelegedtek az egy év alatt és közben kiderült, h. több különböző cégen keresztül (jellemzően Ciprusi és Kajmán szigeteki zászlók alatt)egész számban kifejezhető százaléka van a Volvoban, illetve két német tartományi méretű bankban.
Namost a srác történetesen éppen (micsoda véletlenek vannak nem igaz?) a Volvonál helyezkedett el és azt hiszem egész jó helye van, valahol ott a legfelső, vagy az alatti emeleten egy titkár és két titkárnőből álló adminisztrációval. Utoljára két éve találkoztam vele, azt mondta úgy érzi megbecsülik!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.19. 08:48:59

@mrbateman: hiába no, a magyar fasznak nincsen párja

Brushy 2011.08.19. 09:00:47

Én a multis HR-eseket is ebbe a kategóriába sorolom, mert bár nem a közért vannak, de hihetetlen hasonlóságokat mutatnak a "közös" alanyokkal. Emlékeztek az Asterix 12 próbája mesefilmre? Az őrültek háza próbára? Az is hivatal volt... Vajon miért? És nem hittem volna, de én is megjártam így. Hogyaszongya vegyem fel a munkásjáratra a bérletet. Mivel egy külsős cég szerződtetett a Céghez, gondoltam elmegyek a HR-re. ott azt mondják nem az ő dolguk, menjek el az ügyintéző csajokhoz. Ezek a csajok nem hr, nem is ügyintézők, így vannak és beszélgetnek, ott állsz előttük, le se szarnak, beszélgetnek. Megszólalsz és elmondod mit szeretnél, ránéznek az emberre és még a kurvaanyámat is. Mondom bérlet, hr-ről küldtek. Azt itt nem, menjek át a céges hr-re. Ott hasonló szitu, bár a monitorok 50%-án láttam csak facebookot, a többin valami random excell, word, openoffice, tálcán villogó msn ablak fogadott. Szóval ők így ezt nem tudják, menjek át a külsős cég háerére. Ekkor már kezdtem egy pöttyet ideges lenni. Mondtam nekik, hogy ők küldtek az "ügyintéző csajokhoz", ők meg ide. Szépen és kultúráltan elmondtam mit szeretnék és biztos, ami biztos burkoltan elküldtem a kurva anyjukba őket és kilátásba helyeztem egy asztalborogatást. Elküldtek vissza az origóra. Ott felhívták az ügyintézőket, majd a céges hr-t és kiderült, hogy tényleg ők tudnak adni bérletet. Visszamentem, adtak.

Lehet valamit én csináltam rosszul. Főiskolán ez volt dettó. Most az önkormányzatnál viszont nagyon kedves vagyok, jó fej, meg elbűvölően tudok udvarolni, vicceskedni. Valamit, valamiért. De legalább ott nem néznek egy rakás két lábon járó szardarabnak. A nővérjem is Hr-es lett, mesélte is, hogy nem kicsit kibeszélték a háta mögött a kolléganői, de ő mindig kedves és aranyos volt. Mondjuk még mindig csodálom, hogy nem gyógyszer vagy nikotin függő ennyi rosszindulatú picsa mellett.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.19. 09:01:34

@mrbateman: Erre ugyanazt tudom mondani, mint amikor steak-et rendelek: "Well done, Sir!"

blur7 2011.08.19. 09:17:48

@Professor Pizka:
A funkcionális analfabetizmus mellett még ott van a hagyományos is. Egyszer az adóhivatalban jött oda hozzám egy másik ügyfél (30-as) segítséget kérni, írjak neki kérvényt. Ott, azonnal. Segítettem neki szívesen, de teljesen megdöbbentett, hogy nem tud írni.

2011.08.19. 09:26:33

@Professor Pizka: múltkor volt egy műsor a rádióban Észak-Erdély visszacsatolásáról. Azt mesélték, hogy a székelyek 20 év alatt megszokták, hogy ha bemennek a hivatalba a románokhoz, akkor megszólítják úr-nak elmondják a bajukat és elindul a hivatali ügyintézés.
A visszacsatolás után az odatelepített magyar hivatalnokok kidobták a véreiket mondván nekik nagyságos, méltóságos, stb. megszólítás jár.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.19. 10:13:27

Aki kellemetlenül érzi magát esetleg, annak megnyugtatásként mondom, hogy angol nyelvterületen a civil servant, németen pedig a beamte szintén szitokszó-közeli - a Beamtékről külön viccgyűjtemények találhatóak :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.19. 10:15:41

@Modor Tibi: Hogy a francia fonctionnaire-ről ne is beszéljünk...

Fearzone 2011.08.19. 10:37:07

Az ügyintézésről (mert a szolgáltatók sem jobbak) nekem mindig 2 film jut eszembe: Összeomlás, Az utolsó belövés :)

noirp 2011.08.19. 11:18:05

@altoid:_cadre_. tudtommal az se szép szó. a tanárom azt mondta: szótár szerint "kistisztviselő", de olyasmi is, mint nálunk a csinovnyik.
@Professor Pizka: Ez jó menet volt. Minden jogászban ott a pszichológus.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.19. 11:45:17

@noirp: A tanárod rosszul tudja. A cadre jelenleg a magas szintű alkalmazottak megnevezése (magáncégeknél is). Az is lehet hogy régi volt az a szótár.

noirp 2011.08.19. 12:32:33

@altoid: Az Eckhardt volt. Az tényleg nagyon-nagyon régi. Mindenesetre köszönöm szépen! Komolyan.

escargot 2011.08.19. 14:31:37

@mrbateman: Általában adom, amit írsz. A konkrét esetre csak egy gyakran lezajlott, és tartalmában is igaz beszélgetést idéznék: "Az apád a miniszter? - Nem, az apám a portás."
Fontos emberek gyermekei pályakezdő főosztályvezetőként indítottak akkoriban...

A Tyne folyó déli partja 2011.08.19. 21:27:16

@Modor Tibi: tudtommal a civil servant itt nem egészen azt jelenti, amit otthon, ha szó szerint fordítod. értsd, én, aki a helyi önkormányzatnál vagyok, közszolga lennék otthon, (azt hiszem, legalábbis), de itt nem vagyok civil servant. hanem public sector employee.

@Fearzone: igen, erre akartam én is kilyukadni. nálunk ma volt fizetésnap, ezért ma sok volt az ügyfél (általában telefonon.) egy nő felhívott, hogy nem kapott fizetést, miért nem. nézek a rendszert, pénz utalva. kérdezem tőle, mi a bankszámlaszáma. mondja, mondja, kiderül, hogy az utolsó számjegy hibás. megnézem a levelet, ahol ő megküldte nekünk az adatokat, ott se az szerepel, amit ő mondott, hanem, amit a rendszerünk tárolt. erre felháborodik, hogy de ez a mi hibánk (mert nekünk gondolatolvasással ki kell találnunk,hogy ő rossz számlaszámot adott meg.)
ugyanez a túlórapapírokkal, le nem adja (vagy a menedzsere), de rajtuk kéri számon, hogy miért nem fizettük ki azt, amiről nem tudunk.

Bandibacsi34 2011.08.20. 20:54:45

Egy tanarom mondta, hogy probalnanak Olaszorszagban ugyet intezni!!!! Aldanak a magyar burokratakat!!
Amugy meselte, hogy egyedul a vatikani hivatalok pontosak, de ott pontosan 12 kor bezarnak mindent.

naavii 2011.08.21. 23:27:53

Ha őskövület és nőnemű, akkor az tuti egy öblös Zsuzsa vagy Ica, esetleg Jutka. A dohányzás alap, gyufa nincs nála, az elsőt gyújtja meg otthon és utána mindig a csikkről a következőt. A folyadékot kávé formájában veszi magához. Nagyhangú, a papundekli falak miatt három irodán át hallatszik, mikor a fenébe küld valakit (főnökkel bezárólag): "Haggyatok má az iktatni valóval, látjátok, mi ez a kib...ott kupac?! A tegnapi, de még ezzel se végeztem, na!" Viszont tény, hogy a munkabírása hatalmas, szó szerint a hátán viszi el a hivatalt. Fogcsikorgatva megtanult számítógépen dolgozni (ne felejtsük el, mikor a szakmát kezdte, még villanyírógép volt, meg stencilgép), géppel iktatni, e-mailt küldeni, de vannak nehezen feldolgozható berögződései (például az ősöreg papírszalagos SHARP számológépéhez ragaszkodik, direkt az Ő kedvéért rendel a cég évente 2 db papírtekercset). Háttal, bekötött szemmel megmondja, hová lettek letárolva a 20 évvel ezelőtti jegyzőkönyvek, személyi anyagok, stb. Fejből vágja, ki mikor jött, meddig dolgozott, kész főnyeremény a szolgálati idő megállapításához. Szóval minden karcossága ellenére is maximális tiszteletem az övé, nélküle a hivatal még nagyobb kupleráj lenne és még annyira se működne, amennyire.
A másik kedvenc hivatali karakterem a logisztikai zseni.
Na persze nem a munkája a logisztika, hanem a hivatása, művészete, éltető eleme. Ő az, aki mindent tud szerezni, mindent el tud intézni és mindenkit bárkivel össze tud hozni. (Na persze ebben a napi munkája jelentősen akadályozza.) Az ő típusa volt az, aki a mobiltelefon előtti boldog időkben mindig "kinézett valahová". "Főnök, lenézek a városba kicsit." Innentől neki nem tartózkodási helye volt, hanem gyakorisági állapotfüggvénye. Ő intéz mindenkinek mindent, a főnökkel bezárólag. Többek között ezért is tűrik meg még mindig a hivatalban.

Ernoke 2011.08.22. 09:45:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): még az első munkahelyemen (mikrovállalkozás) ügyfélszolgálatoztam pár hónapig, ott kb. naponta jöttek olyan hívások, h elvágják a torkomat meg felgyújtanak élve (szó szerint), mert megkérdeztem az ügyfél nevét, h kérése szerint törölhessem a nyilvántartásunkból, amit ugye nem tudok megtenni, ha nem tudom, hogy hívják. mindenkit beutalnék ilyen munkára egy időre, így lehet megismerni az emberek valódi természetét. hátránya az egy idő után az emberben kialakuló vállvonogatós cinizmus.

apropó elmebetegség, hiányolom ezt a kategóriát a felsorolásból. a közszférában tenyésznek és szaporodnak a bolondok.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.25. 07:41:40

@naavii: mostanában nagyon sok régi bútordarabot kirúgtak, dehát ők tudják, más hivatalok (ahol nem lett valami fogalmatlan kretén a főnök) tárt karokkal várták őket. Természetesen mindez Bergengóciában történt, az ottani Zabhegyező Párt kormányzása idején, mert én nem aktuálpolitizálok.

Az elintézős: naná, él mint hal a vízben.

@KuKori: lenyelte a kis ribé, remélem!

"úrilány nem köpköd"

A Tyne folyó déli partja 2011.08.25. 20:00:35

@Ernoke: nem iroda, de az elmebetegről eszembe jut egy "ügyfél". a tesóm anno újságot hordott ki hajnalonta, és volt egy lakótelepi ház, ahova egyetlen darab járt. egyszer lecserélték a zárat. ahhoz, hogy a tesóm be tudja dobni a postaládába az újságot, ugye, be kellett volna menni. kérték a nőt, akinek járt az újság, hogy akkor kéne egy kulcs, mert különben nem lesz újság, nem tud áttörni a tesóm az ajtón, erre közölte, hogy arra ő nem hajlandó. mondták neki, hogy ok, akkor fel lesz csengetve hajnali négykor, mert másképp nem tudja a tesóm eljuttatni az ő postaládájába az újságot. erre felháborodott, hogy mit képzelnek. kulcsot nem ad, ne csöngessék fel reggel, de az újság legyen ott a postaládájában. mégis, hogy?

2011.08.26. 20:59:17

@Professor Pizka:
"kolleganőt csak szopatunk mert azzal nem dicsekszik el"

Ez már Clintonnak sem jött be. :)

snoopy0525 2012.10.29. 19:39:22

Sziasztok!
Nagyon tetszik a blog, szétröhögöm magam rajta, pedig nő vagyok és sajnos közszolga. Két diplomával szar pénzért melózom, de tuti, hogy amint lesz lehetőségem lelépek. Igen lehet külföldre!
süti beállítások módosítása