Jakováli Hasszán rejtélyes személyazonosságú partnerünk emlékezik meg egyik keleti szomszédunkról ezen a mai, kellemetlen évfordulón. Kicsit még csúszik a Gyulafehérvári Nyilatkozatban ígért jogok érvényesítése, de hamarosan most már tényleg 100%, hogy biztosítják őket.

Merszi (nem franciául).

Románuljunk!

"Bevallom magának, hogy irigylem szomszédaink megátalkodottságát, sőt nyelvét is, ezt a zord hangzású nyelvet, melynek szépségében nincs semmi emberi, melynek hangzása egy másik világegyetemből származik, ezt az erőteljes és megsemmisítő nyelvet, mely a poklokból kel, hogy megörökítse hangsúlyait és kitöréseit. Bár magyarul csak káromkodásokat ismerek, e nyelv szerfölött tetszik nekem, amelyet vég nélkül hallgathatok, mely megbűvöl és sóbálvánnyá dermeszt - mely igézetének és szörnyűségének nem tudok ellenállni, melynek nektáros és ciános szavait mintha csak agóniához teremtették volna. Az ember vagy magyarul lehelje ki lelkét, vagy meg se haljon!"

 

(Emil Cioran, filozófus)  

 

Hallod, nagyon gáz, be kéne végre fejezni ezt a „Mindent vissza!” nagymagyarkodást, úgyis ezért rühell minket minden szomszédunk, mint a szart. Legalább egy-kettővel próbálnánk meg tűrhető kapcsolatot kialakítani. Ez nem megalázkodás, igenis bocsánatot kell kérni, mert az elcsatolt területek a minimum, amivel ezeknek az általunk barbár módon elnyomott és kiszipolyozott népeknek tartoztunk. Na, nézzük csak: az osztrákok meg a szlovénok tiszta tragikomédia, az ukránok nem emberek, a szerbeket inkább hagyjuk, a horvátok dettó, csak unalmasabbak, de van tengerpartjuk, a szlovákok reménytelenek, azokkal még az úriember csehek sem tudtak mit kezdeni, de itt vannak a románok.

Ne fintorogjál, komolyan mondom! Az utóbbi időben egész korrektek velünk, és ne hidd, hogy csak Schengen miatt. Különben is, újabban miniszterelnökünknek az egyik legnagyobb puszipajtása, sőt tanítója Basescu elnök lett, Traian királyfi meg OV-s közös fotóval kampányolt Székelyföldön, hogy visszatért a hadak útjáról. Gondolj csak a hamburgeradóra, az állampolgársági törvényre meg az elnöki rendszerre, ugye hogy mégis keletről jön a fény? Nemsokára jönnek a cigisdobozok is a sokkoló fotókkal, meg hát Románia sem Román Köztársaság ugye. Be kell látnunk, hogy szégyenszemre már a lengyelek is cikinek tartanak minket Európában, úgyhogy vennünk kell egy mély levegőt és Bukarest felé nyitni. Nekik is van ám történelmük, igaz olyan amilyen, de speciel mi magyarok sokat tanulhatnánk belőle.

Például megkönnyebbülve vennénk tudomásul, hogy van még egy nálunk is frusztráltabb, pesszimistább nép errefelé, akik Nagy-Románia létrejöttének sem tudtak igazán örülni, és a Vasgárdista tömegek lázadásába menekültek előle. Na jó, a decebalos meséjüket én sem vettem be, de hol van az a mi turáni-sumer-szíriuszi identitászavarainktól? Hidd el, hogy hiába nyomatjuk a nagyvilágnak ezt az „átgázolt rajtunk minden pogány meg hódító hatalom, és mi mégis fennmaradtunk” - önigazolást, a románok is ugyanezt teszik, csak sikeresebben. Apropó, egyébként ők is vitézül harcoltak a török ellen, gondolj csak Sztefán csel Máréra, Moldva Szent Istvánjára, de úgyse tudsz, mert a román történelem neked csak Drakulából meg Csauseszkuból áll, oszt jónapot. Ja és Csau akármekkora zsarnok volt, nem vett föl nyakra-főre hiteleket, mint Kádár és a kisebbségi kérdés egy részét is megoldotta az NSZK-val és Izraellel kötött adásvételi szerződésekkel. Igaz, hogy kicsit átrendezte Bukarestet, jól lerombolta a Vacarestit, így viszont a román főváros megúszhatja a nagy romkocsma-divat átterjedését. A cujkával nem is borzolom az idegeidet, de azt tudtad, hogy a románoknak is van egy világhírű édes bora, a Cotnari, és Mihai Viteazul havaselvi vajda a székelyek támogatásával győzte le Báthory András fejedelmet, majd lett Erdély ura is többek között?

Eminescu népe nem félnomádoknak való sztyeppéken, hanem miorotikus térben él, álmodozik, világraszóló költészetet és filozófiát szül a nihilből. A közhiedelemmel ellentétben a román egy vendégszerető, békés nép, egyedül csak mi meg az oroszok tudtuk kihozni őket a nagy béketűrésükből. A románok ugyanis inkább felcuccoltak a hegyeik közé a hódítók elől vagy különbékét kötöttek, de nem hősködtek, nem hagyták megtizedelni magukat! Ez nem sunyiság vagy köpönyegforgatás, hanem előrelátás, pragmatikus gondolkodás, rugalmas, bizánci hagyományokra visszatekintő diplomáciai érzék! Mi még azt a túlvariált kiugrási kísérletünket is elcsesztük, de persze fújunk a románokra meg gúnyoljuk őket, hogy az ő átállásuk sikerült és elismerték. Itt az ideje bevallani magunknak, hogy miközben a magyar történelem zuhanórepülést vett, a románok hozzánk képest sikertörténetet írtak a huszadik században. Ezért is utáljuk őket, főleg Trianon miatt, de képzeld el kiskomám, hogy Erdélyben már 1848-ban is 60%-os román többség volt!

Folytatom ám: Hunyadiak, József Attila, Marosán György, Diótörő Irina, Azotei, Virgil Magureanu (Asztalos Imre), Gyula-Románváros, Árgyelán-Kalányos, Szamosújvár-Gherla-Armeniopolis, Elvira Spiridon bársonyos feneke, Gozsdu udvar, Irimiás, Ianceau, Nagyprodán, Mundrugiu… Hallottál már Mircseá Eliádról meg Emil Csoránról? Kártáreszkut és Joneszkót már meg se merem kérdezni, pedig a művelt nyugaton ők mind elismert művészek, gondolkodók, te meg azt hiszed, hogy a Steaua Bukarest kezdőcsapatát sorolom. Egyszer olvastam egy Csorán-interjúban, hogy kisgyerekként milyen páni félelmei voltak Szebenben, mikor meglátott egy kakastollas magyar csendőrt, na hát akkor szégyelltem hogy magyar vagyok, aztán még csodálkozunk hogy visszanyalt a fagyi?

Ha már Nagyszebennél, bocsánat Sibiunál tarunk (akkor maradjunk inkább Hermannstadtnál a píszí jegyében), most nézd meg mi lett ebből a nagy pécsi EKF-pályázatból? Bezzeg a kozmopolita „szász” Szeben megmutatta a nagyvilágnak, hogy mire képes a román! Amúgy meg igazán nem törik bele a nyelved, ha a Wass Albert nosztalgiatúrádon Erdély helyett azt mondod, hogy Transsylvania (azért mégse Ardeal), Nagyvárad helyett meg Orádéá, és ha angolul szólsz odaát, nem magyarkodsz mindig, akkor meglepően barátságos fogadtatásban is lehet részed. Ja és legalább olyan szép nőket (Nicoleta Luciu) fogsz látni, mint itthon, csak a román doamnák nincsenek annyira elszállva maguktól. Én meg is fogadtam, hogy nem megyek többet Szfüntu Gyorgyéba vagy Mierkuréá Csukba, mint a többi mélymagyar, hanem csak és kizárólag a Regátba: megnézem a festett monostorokat, aztán fölszedek egy legendásan szép, kiéhezett moldvai nőt, és vele együtt átruccanok a Duna-deltához, majd Mámájába, az oláh Miamiba, úgyis van ott nyaralója Jolticáéknak. 

"Európa és az összes kontinensek mit akarnak, hogy mi legyél, hogy érdemes mán égetni magadat, meg strapálni a lelkedet, hogy megmaradjon a nyelved és az emberi emlékezeted, vagy hipp-hopp legyél egy új ember, amilyen még sose vót! Mert itt románt akarnak belőled csinálni, még ha szentül megesküsznek rá, hogy eszük ágában sincs. Akkor is akármilyen új főnök jön, vagy rezsim, le akarják majd nyelni titokban vagy nyíltan ezt a több mint két milliót itt Erdélybe, még ha olyan gombóc, amibe bele is lehet fulladni."

 

(Páskándi Géza: A sírrablók, 1989.)