Minden nő kurva

2011/02/04. - írta: Kurtz ezredes

- Odassál, Jancsi bácsi!

- Ne örüljél ezen Zolikám, inkább elég szomorú. Ha Klári néni így lett volna régen, akkor az olyan tisztességes ember, mint én, feléje se néz. Az a baj, hogy ti már ezt láttátok fiatalon mindenütt. Ránk szakadt ez a fene nagy szabadság, azt mire mentünk vele? Nem tudtunk kezdeni vele semmit, én azt mondom. Te is már ebbe’ nőttél fel. Tutti Frutti Party meg ÖKM. Amikor még ipari tanuló voltam, tánciskolában meg kultúrban ismerkedtek a fiatalok. Akkor még volt udvarlás, nem puff bele a közepibe. Fabulon meg Füles, az volt a finom erotika. Ma meg akárhova nézel csak zúdul rád a pornó. Meg is látszik ám a magyar lányokon.

- Ne is mondd, Jancsi bácsi. Emlékszel még a Szabinára? Aki alsóban előttem ült. Mesélték most osztálytalálkozón, hogy felnőttfilmezett, azért nem jött el. Rákerestem baszd meg és tényleg. Pierre Woodman Casting, Rocco meg Anabolic Gangbang. Nagyon durva volt.

- Ja ez a Vúdman gyerek nagy franc. Valami rendőr volt a csigazabálóknál, azt egyszercsak elkezdett ilyeneket fotózni. Szerintem amúgy tutira buzi az ipse. Nézzél csak rá, de ezeknél a franciáknál nagy divat. Tudod, ez ide járt állandóan. Ezeknek ez a paradicsom. A magyar lány szép, buta, és a külföldinek azonnal szétteszi mindenét. Itt tartunk…

- Ja, hát most hogy mondod. Én is néztem ilyen izéken. Eurobabeindex meg freeone. Annyi magyar csaj van, hogy nem hinnéd. Volt má ilyen, hogy egyszercsak megszólal a csaj magyarul. Tényleg durva.

- És ne tudd meg, miket nem vállalnak ám be. Áll előtted a közértben, aztán látod másnap, hogy lenyeli valami olasznak a pisáját is. Kis szende aranyos átlagos magyar lányok. Megáll az ész. Tudod nem szeretem a Viktort, de igazuk van, hogy ide rend kell a médiákba. Mit látnak a fiatalok? Ezt a Valló Világot is be kellene tiltani úgy ahogy van. Mennyi kurva volt ebben? (méltóságteljes lassúsággal számol az ujjain) Ági, Anikó, Sziszi, Kismocsok, Pandorra, Szilvi, Ágica, Marcsi, Anett, Szandika, Gigi, Zsuzsi. Hát ezeket már direkt így válogatják. Meg az az Évi, aki először dugott élőben a tévébe, tudod, aki megbolondult.

- Az a Big Brother volt, Jancsi bácsi.

- Bánom is én. Hát ezekbe már a műsorvezetők is mind voltak a playboyba. Hát milyen világot élünk? Hol volt ilyen régen, hogy a Tamási Eszter meg a Takács Marika a picsáját mutogassa?

- Mesélte a Krisztián is, hogy a Blahán leállította egy csapat seggrészeg angol, hogy tud-e eszkortot. Meg, hogy nagyon tetszik nekik Budapest. A lányok szépek, kedvesek, olcsók és készségesek.

- Hát most mondd meg. Ezek a szemetek ide járnak legénybúcsúra. Ezért kellett nekünk ez az unijó? Idejönnek, leszállnak a gépről, bebasznak, összehányják a fél várost, majd elmennek kurvázni. Az eszem megáll. Hát régen te, próbáltál volna meg ilyesmit itt. A szovjet kiskatonák olyan illedelmessek voltak nagyanyáddal, hogy az csuda. Feltették a biciglijét a teherautóra és hazahozták kézcsókkal a végén. Ezek a szemét angolok meg…

- Ja hát ez meg, Jancsibácsi. Meg mondták, hogy sok lány meg ki Dubaiba is. Meg olaszba. Aranyásásnak hívják. Volt az a Brigitta Bulgari. Az is ment a sittre, meg a Keletthy lánya is. Kurvákat közvetített.

- Pedig az egy rendes manus. A szociknál volt hommvédelmis még 94-ben. Sajnálom szegényt, hogy ilyen kurva lánya lett.

- Hát tényleg durva, de a magyar lányok már csak ilyenek. Belengetik nekik, hogy pénz meg kocsi meg ilyenek és már borulnak is a gazdag faszra. Mesélte egy haverom is, hogy ezeken a helyeken a magyar a kurvát jelenti gyakorlatilag. Az ilyen olaszok meg dubaiok között. Bezzeg azoknál még van értéke a nőnek. A sajátjaikat megbecsülik. Ott még nincs össze-vissza kefélgetés. Itt meg ha bármi komolyan akarsz egy csajtól, abból nem lesz semmi. Anyagias, beképzelt buta libák a magyar nők, hiába szépek. Kocsi, ékszerek, telefon, vagy mi van mostanában... Samsung Galaxy Tab, kimondani se tudom, ilyenek. Megveszed a legújabbat, fél év múlva jön egy még hiperszuperebb.  Ez az igazság.

- Nem akarnak már anyák lenni a magyar lányok, ez a baj. Pedig micsoda kincs is az. Nem tudják értékelni milyen szép, amikor nevelgeted a gyereked. Elvette az eszüket ez a nagy amerikanizálódás.

- Kérsz még egy fröccsöt, Jancsi bácsi?

- Persze hozzál, de azért ne felejtsd ám el, hogy minden nő kurva!

253 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.04. 22:08:31

Eszrevettetek, hogy az index-cimlapon nemileg finomitottak a poszt cimen? Szerintetek ez mar az uj mediatorveny hatasa? :P

vincere 2011.02.04. 22:17:37

@altoid: ezt jöttem én is lecsekkolni, h. Tibi változtatta-e meg a poszt címét, vagy...
hát én még ilyet nem láttam

A válasz írója 11%-ban hasznos válaszokat ad. 2011.02.04. 22:17:39

Pedig tényleg kurva a nők többsége.

Amíg hazaadod a teljes lóvét és ő dönti el, hogy mire "költjük", addig nagy a szerelem, ha egy kicsit az ember magára költene, már egyből üvöltöznek, hogy miért nem rá költöttem.

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy minimálbérrel bíró ismerőseim alig bírnak egy nőt is felszedni, bezzeg, ha valaki villant mondjuk egy nagyságrenddel nagyobb fizetést, kisvárosunkban azt kap meg, akit csak akar.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.04. 22:28:00

@A válasz írója 11%-ban hasznos válaszokat ad.: Hat valami alapjan csak donteniuk kell, nem? Nem kerhetnek meg a csajok minden udvarlot elso alkalommal, hogy toljak le a gatyajukat, csakhogy megnezhessek a felszereltseget... Nekunk ferfiaknak konnyebb, mi rogton fel tudjuk merni a terepet a dekoltazs alapjan!

Elstron 2011.02.04. 22:30:07

Mint minden modorosságnak, ennek is van 10%-nyi valóságtartalma, de nem sokkal több... :)

Nem is a kurvaság lenne itt a gond, inkább az irreális igények, amiket sok nő/férfi támaszt egymással szemben - legalábbis ezt látom a korosztályomban (húszon túli, diplomás), de nem jajongok, mert még a végén én is modorossá válok. :)

isssti 2011.02.04. 22:37:07

Végre egy kis igényes szépirodalom!

vénkujon 2011.02.04. 22:38:34

az én csajom egy kurva. bármit megtesz nekem...a világ minden kincsével felér.

kerdezoe 2011.02.04. 23:01:46

ez a poszt csak és kizárólag azért készült, hogy ez a mondat le tudja írni a tisztelt szerző: "Tudod nem szeretem a Viktort".

medvedr 2011.02.04. 23:25:45

@Professor Pizka: Erről a legszebb történeteket az átkos katonai diplomáciai szolgálatában megőszültek, (értsd akik fegyvereket vettek/állítottak rendszerbe )tudják. A mai időkig könnyes szemmel emlegetik a druzsbát.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.02.04. 23:34:54

@kerdezoe:
Hihetetlen hogy van aki ennyire élesen lát.
B+ most hogy mondod tényleg

bonanzaboy 2011.02.04. 23:44:49

Minden nő szakmával születik... :D

polcz 2011.02.04. 23:54:28

Három kurva volt az életemben. Ebből kettőt én választottam :(

vangogh? 2011.02.05. 00:09:40

"A szovjet kiskatonák olyan illedelmessek voltak nagyanyáddal, hogy az csuda. Feltették a biciglijét a teherautóra és hazahozták kézcsókkal a végén"

Lol...persze, volt ott anabolic gangbang, csak akkor még nem így hívták :)

proton1701 2011.02.05. 00:17:38

Az írás címe felháborító pedig nem vagyok csaj...Looser vagy apám ez a pálya

whiterose 2011.02.05. 07:21:23

Gecinek minden nő kurva. Ennyi.

puszták éhes vándora 2011.02.05. 07:22:49

@Tromb74: A bulvárlapok ezzel vannak tele, "társkeresés" címszó alatt.

Mr. Waszabi 2011.02.05. 08:07:01

@KFV: akinek 35 évesen születik meg az első gyereke, vén fasz/pina lesz, mire az kamasz lesz. Ő fogja a szemedbe mondani és fájni fog. Kurvára nem tudod majd tartani a lépést vele, mert öreg és rugalmatlan leszel már.
Nem értem ezt a parát, hogy sok a baj a gyerekkel. Szeret téged, felnéz rád, szüksége van rád. De önálló személyiség, nem a te tulajdonod, nem így kéne rá gondolni. Talán természetesebbnek kéne lenni, hm?

CsJP 2011.02.05. 08:08:35

HA mar azon aggodunk, hogy a gyerekeinknek milyen lesz az erkolcse, nem lehetne esetleg a blogot es a hozzaszolasokat olyan szavak nelkul, mint pl. ku**a, beba**ott, stb. leirni? Csak egy otlet es en kerek elnezest.

2011.02.05. 08:14:09

Most pedig kéretik megírni a MIDEN FÉRFI DISZNÓ című posztot!

nem nemsiker_s 2011.02.05. 08:40:42

@Morgan LeFay:
"De mindez nem baj, csináljunk száz gyereket, ezeret…aztán majdcsak lesz valami.
Hát ez nem így működik."

Hát a középkorban, vagy az ókorban, amikor sokkal szarabbak voltak a feltételek és mégis vállaltak gyereket az emberek ?
A gyerek egy öröm forrás, régen úgy mondták hogy isten áldása.
Komolyan mondom, a gyerekvállalás tényleg egy áldás, aki kipróbálta, az tudja miről beszélek, aki még nem próbálta ki, az csak tépi a száját, hogy hát az nem olyan egyszerű, meg problémás meg minden.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.05. 08:55:51

@Elstron: Amikor annyit keresel, hogy a feleséged+anyós+após keresete haladja meg csak. (Ha csak kettőt veszünk ebből a körből már kevesebb.) Fizetsz, hogy ott lakj, mert segíteni akarsz. Ezenkívül a ház körül is segítesz. De mindezek ellenére elvárják, hogy 100%-ban a rendelkezésükre állj, házimunka, ház körüli munka, gyereknevelés.
Amikor direkt azért vállalsz különmunkát, hogy ne csesztessenek már a házimunkával, de kiderül, hogy az ő rendszerükben úgy képzelték el, hogy ennek ellenére az ő rendelkezésükre állj továbbra is 100%-ban. Úgy, hogy 24 órás munkarendben dolgozol és másnap neked frissnek, fittnek és munkaképesnek kell lenned. Úgy, hogy 120 km-ről jársz be. A gyerekhez akkor is kelj fel éjszaka, ha reggel 5-kor csörög a vekker. Meg akkor is ha 36 órája nem aludtál 2 óránál többet, azt is 2*1 felosztásban munkahelyi matracon.
Nincsenek nagy elvárások, csak amikor kimerülten üvöltözöl, hogy vegyék már észre, hogy nem ugráltathatnak úgy, ahogy ők szeretnék akkor megy a sértődés.
Segítek én, ha megkérnek, de ne a konyhából tegyenek megjegyzéseket félhangosan, hogy én is jó halljam. Jöjjenek oda és kérjenek meg szépen.

Otthoni krumplipucoláshoz nem veszek fel tangát! 2011.02.05. 08:58:43

@nemsiker_s:

Először fogadd örökbe az összes árvát és hajláktalant, utána beszélhetünk esetleg az igaz szeretetről.

portugéza 2011.02.05. 09:42:42

@Judea: hát igen, a többgenerációs együttélés egy külön műfaj, abszolút együtt érzek veled, de hidd el, sajnos van negatív példa is a családi házba "benősülők" között. Pláne, ha az illető panelban szocializálódott, megszokta, hogy magára csukja az ajtót, oszt a ház körüli teendők a közterület-fenntartókra tartoznak.

Adottnak, magától értetődőnek veszi, hogy ingyen kapott egy fél kertes házat, nem kell se törlesztőt se albérletet fizetnie, a ház körüli teendőkről folyton alkudozik, szerinte nem 1/2-ed jut rá (két család lakik itt), hanem csak 1/3-ad (3 férfi lakik itt), nem baj, de legalább ennyit csinálna. Van, hogy egyórai fűnyírásból 60 percig dumálja ki magát. Az irodában 8-16 óra között nyilván halálra dolgoztatják szegényt.

Miután beköltözött, nem igazán keperkedik, hogy a közös rezsibe beszálljanak, évek telnek el így, hogy ingyen laknak, de ez így van rendjén, a teremtés koronájaként nagy kegyet gyakorolt, hogy éppen a kedves mama és Józsi bácsi lányát választotta.

Sajnos ilyen is van.

ballikos 2011.02.05. 10:07:19

hát énszerintem ez egy durva általánosítás. mármint hogy minden nő kurva. mer van azok közt is rendes ember. én ismerek kettőt is. vannak a barátaim között. és egyiknek se mondtam még, hogy az ilyet mind ki kéne irtani. de azért tetszik, mert van benne igazság. csak tudni kell különválasztani. mert nem minden fekete-fehér. énszerintem. de olvasva a kommenteket, hát ez bazmeg ez olyan szinten durva. anyának lenni nem kötelesség, hanem méltóság. és igenis meg kell becsülni azokat, akik a mai világba gyereket szülnek. most mondjam azt, hogy a férfiak meg mind önzők? na, emberkék, én szóltam. uff. :)

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2011.02.05. 10:20:51

@ballikos: "benne igazság. csak tudni kell különválasztani. mert nem minden fekete-fehér. énszerintem. de olvasva a kommenteket, hát ez bazmeg ez"

Nakkéremszépen! Arról van itt nagyba szó, hogy a mai fiatalok túlnyomó többsége már azon a posztkommunista szociotraumák által determinált kommunikciós térben szocializálódott, amelyik nem érzékel semmit a nagy világértelmező elbeszélések érvényvesztésének relevanciájából. Ennélfogva ab ovo evidenciaként appercipiálja saját társadalmi beágyazottságának (vagy mondjuk inkább beágyazatlanságának) tragikumát. Ezért hívnám fel jelen blog (egybként rendkívüli módon éleslátó, és annak eredményét szórakoztatóan előadni tudó, pimaszul jótollú) szerzőinek figyelmét, hogy óvatosabban kellene bánni azokkal a szolid oldalvágásokkal, amelyek a kevésbé cizelláltan gondolkodó olvasók számára meglehetős félreértések táptalajául szolgálhatnak.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.05. 10:39:55

@portugéza: Nem laktam ingyen, kivettem a részem a házimunkából.
A probléma ott volt, hogy 100%-ban rendelkezni akartak az időmmel. Olynok miatt is ekéztek, ha valaki megkért menjek el segíteni neki. (Számitógép miegyéb.) Amikor nem laktunk ott, azért panaszkodtak, hogy nagy nekik a 100nm+kert. Most is fizetek nekik sajnos. (A gyerek miatt, ugyanis az ott maradt az asszonnyal.)
Én is falun nőttem fel, tudom milyen egész nap kapálni meg gazolni, de én nem szeretném ezt csinálni egész életemben. Ezért próbáltam más munkát bevállalni a főállásom mellett.
Ha meg segítettem, mindjárt jött a kritika, nem jól nyírom a füvet, nem jól fűtök, nem jól porszívózok, stb.
Mindig az volt a lózung, hogy nagy a ház, nyugodtan megtalálhatom magamnak a feladatot. de nem nyúlhattam semmihez, mert nem tetszett nekik. A feleségem állandóan ötletekkel bombázta őket (meg engem), hogy hogyan kellene átalakítani a kertet, meg a házat szerinte. Csak hümmögtek és szép lassan megvétóztak mindent. Az más kérdés, hogy engem is az őrületbe kergetett az ötleteivel. Teljesen rendben van a ház, de örök elégedetlen az asszony, semmi sem jó neki.
Az a legnagyobb bizonyíték ellenük, hogy sógoromék, 6 hónapot sem bírtak ott, mentek a másik szülőkhöz. Nekünk elmondták, hogy ott is van probléma, de kb. 8 éve élnek ott. Igaz vettek házat, de olyan rossz állapotban van, hogy lassan megy a felújítás.
Szerintem az anyósok rosszabbak mint a feleségek. Nekik nem kell megfelelniük neked, nem kell, hogy jó fényben tűnjön fel előtted.

ballikos 2011.02.05. 10:40:13

@pistibacsi: már bocs, de ez például mitől motorosblog? engem az tévesztett meg, és közbe meg egész másról van benne szó. de amúgy ez is érdekel ez a téma, tehát nem értem, miért kell rögtön fröcsögni. ez is egy olyan jó magyar szokás. de mindegy. én mindenesetre a magam részéről a vitát lezártnak tekintem... csővári

sprenczl 2011.02.05. 10:54:37

És tényleg. Mi vagyunk az EU-ban Thaiföld....

Ecsedy Áron 2011.02.05. 11:15:52

Aki esetleg látta anno: az Ally McBeal c. sorozat első szezonjának első felében van egy rész, amikor egy escortot védenek. A fickó tök jól felvezeti, hogy _tényleg_ minden nő párhuzamba teszi a szexualitását valamilyen materiális ellentételezéssel (de ha nem munkával - pl. polc...). Ergo, már csak az árról vitatkozunk...

A magyar lányok laza erkölcseit pedig rosszul közelítitek meg: mindössze crowdsourceolják azt a lóvét, amiért tradicionálisan egy pasit hajtottak szét eddig. Ez lényegesen csökkenti a pasik terhelését, kielégíti a változatosság iránti igényüket (hiszen nem kell egy csaj mellett annyi időt tölteni) és közben még eséllyel növeli is az egy főre eső 'törődést', ergo a lányok is jobban élnek.

Ennek tetejében külföldi tőkét vonnak be egy ennyire mindennapi szolgáltatásért cserébe, ami miatt esélyes, hogy a nemzetgazdaság bevételének komoly százalékokban kifejezhető részét őt keresik meg. Gyanítom, hogy a saria jog és szokások bevezetése csak ennek a bevételi forrásnak a kiesése miatt úgy járnánk mint Argentína... :D

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.02.05. 11:33:32

Csak a konklúziót hiányolom.Addig értem,hogy kigúnyolod az erkölcsös,korrekt és tiédtől eltérő értékrendű embereket.Miként én is köpök a buzi-,zsidó- és cigányseggnyaló liberálisokra.De mi a tanulság?

svájcinéger 2011.02.05. 11:39:31

Hát igen, nemcsak a nők kurvák, mindannyian azok vagyunk, de a magyar csajok akkor is nagyon szépek.Én mindennap megmentek legalább egyet a nemi erőszaktól....Uralkodok magamon.

svájcinéger 2011.02.05. 11:41:58

@sprenczl: azért nem éppen, itt kurva hideg van.És a Luppa szigeten kívűl nem nagyon van más szigetünk.
De jó a hasonlat.Sajnos

svájcinéger 2011.02.05. 11:46:50

@pistibacsi: "appercipiálja"-ez tetszik. Appercipiáltam és tetszik :))
Na de cirkumveneálni ki tud?

kela-bá 2011.02.05. 12:01:21

HÉ MINDENKI ! GYÖNYÖRÜEN SÜT A NAP ! "KURVA JÓ" IDŐ VAN, IRÁNY A JÓ LEVEGŐRE ... TOVÁBBI SZÉP NAPOT!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.02.05. 12:10:05

Nekem Nagymamam nem ezt meselte az orosz katonakrol:( Sot ott nem fizettek, elvettek amit akartak es urulni lehetett, hogy nem lottek le utana...
Es nem minden no kurva,mint ahogyan, nem minden angol reszeges
hulyeseg az egesz poszt
@kela-bá: 3 napja 50km/h szel fuj es csapkodja az esot:(

2011.02.05. 12:20:22

@Lewyke: nem tudom te hol vagy, de már nekem is tele van balett cipőm a széllel, meg az esővel, még engem is majdnem felkapott, pedig nem vagyok habkönnyű.

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2011.02.05. 12:27:06

A minden nő kurva felütéssel kezdők elég komoly frusztrációkkal bírnak saját nemi identitásuk irányába...

Molinaseca 2011.02.05. 12:27:22

Én úgy látom, hogy nem csak a magyar, hanem az egész keleti blokk lányai olcsók, illetve tartják a nyugatról érkező túristák olcsónak. Oroszokat, szlovákokat,románokat, ukránokat és szerbeket, horvátokat is. Kicsit szégyelltem magam olykor, amikor utazásaim során a nemzetiségem szóba került, és azonnal a jó csajok ugrottak be a férfiaknak. Mindemellett, életemben először nekem is nem magyar párom van, de nem kurvázni jött ide, hanem egy harmadik országban találkoztunk :D
Nagyon tetszik benne, hogy az egyenrangúság (nem egyenjogúság!!!!) kérdésében kicsit előbb jár, mint azok a srácok, akiket itthon korábban ismertem. Elég sokat utazom, és ezt általánosan tapasztalom, nyugati országoknál, de nem szeretnék megsérteni egy magyar férfit sem ezzel.
Peace :)

2011.02.05. 12:31:18

@Judea: ne edd magad rajta, nem jössz be nekik.

Ha szeretnének, akkor akár mit csinálhatsz, langyos diós palacsintával törölgetnék a seggedet.

Így meg csak basztatnak állandóan.

Lelépni, de mihamarabb!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.05. 13:12:38

@kela-bá: ezt ezeknek mondhatod, benn buddognak görbeháttal a büdösben és csodálkoznak, hogy folyton göthösek és buhognak

ibafaipap 2011.02.05. 13:32:10

A legnagyobb úr a szükség, az erkölcs és minden más csak ezután jön. Ha Svédországban lenne ekkora nyomor és kilátástalanság, akkor Stockholm lenne Európa pornó és kurvázó fővárosa.

punciuspilatus 2011.02.05. 13:39:44

"A szovjet kiskatonák olyan illedelmessek voltak nagyanyáddal, hogy az csuda. Feltették a biciglijét a teherautóra és hazahozták kézcsókkal a végén."

aaaaaaaaaaaa, ez mennyire durva!!!

Molinaseca 2011.02.05. 13:49:24

Mellesleg a nagymamám, aki tanyasi parasztasszonyként élte le az életét, beszámolt orosz katonák által falhoz csapott csecsemőről, néhány teherbe ejtett és magára hagyott falusi leánykáról, és nem feltétlen megkérdezett szexuális partnerről is az orosz katonák kapcsán..

És aztán, jönnek ide cégek által is szép számmal külföldiek, multik és minden egyéb cégforma vezetői, oktatói, nem csak legénybúcsúztató olasz és angol, takonypócként viselkedő májergyerekek..Vagy azok jöhetnek? Azokkal szabad szóba állni:D ?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.05. 13:53:41

@Judea: Erre mondták a régiek, hogy nézd meg az anyját, vedd el a lányát.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.05. 13:56:54

@Blassius: ilyenek ezek a blogoló zsidógyanús egyének :-D (altoiiiiiiiiiiiiid!)

maim 2011.02.05. 14:01:19

Meg lehet kérdezni pl. az olaszokat,hogy miről híres
Magyarország.Hát a lányokról.Nem a jó erkölcsű lányokról.
Kanadából idejött egy ismerős fiatalember valamelyik
nyáron.Végigsétált a belvárosban és megkérdezte,hogy itt minden nő kurva?Csak ahogy a lányok fel vannak öltözve,az alapján ítélt.
Szerintem az önbecsüléssel van probléma.Az a lány,aki szinte kötelességének érzi,hogy szexuálisan
kiszolgáljon egy olyan férfit,aki nem a férje,az
nem ismeri a saját értékeit.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.05. 14:03:17

Hát nem tudom milyenek a nők odahaza, de éhséget azt látok a szemükben. Az egész világ nem elég, kicsit olyanok mint a szomszédban az észtek.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.05. 14:03:33

@Molinaseca: Megalakul majd a Magyar Idegenfasz Minősítő Hivatal (MIMIH) ennek az lesz majd a punciója, hogy az ott dolgozó puncionáriusok bevizsgálják a hazánkba látogató küffődi férfiek életkörülményeit és faszát, hogy Magyar Pinába ne lehessen akármilyen alkalmi, kókadt külföldi pöcsöket lógatni. Alapvető, hogy 16-os garamond betűkkel elférjen a bevizsgált faszon a "Magyar Idegenfasz Minősítő Hivatal Által Szexuális Kapcsolatra Magyar Államopolgár Női Partnerrel Engedélyezett" felirat.

vénkujon 2011.02.05. 14:07:23

@maim: az a mi kurvanagy szerencsénk, hogy a ribancok kiteszik amit ki kell. az az ostoba kanadai hülyegyerek meg örülhet, hogy látott egyszer ilyet is ebben a rohadt életben.:)

Molinaseca 2011.02.05. 14:15:12

@Professor Pizka: Ha felkérnek, feltétlen vállald el a tekintélyes műintézmény vezetését, kivéve ha idegenkedsz az idegen férfiak idegen farkától :D
Nők lehetnek ott dolgozók? Mer' akkor baj van. Már a minősítés előtt találkoznak a "lehet hogy nem is megfelelő" (LHNIM) farkakkal.
Férfiakat a MIMIH-be!

Kytia 2011.02.05. 14:16:06

Hehheeeee!:DDDDD
Ez jó poszt

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: Az a tanulság, hogy a magadfajta ostoba kretének még olvasni sem tudnak.:DDD

Molinaseca 2011.02.05. 14:16:35

Csak és kizárólag a hazai, nemzeti erkölcsű leányok biztonságának alapvető érdekében.

2011.02.05. 14:17:40

@maim: Ezt már másoktól is hallottam, akkor tehát nem a kurva sok, hanem az ízlés kevés.

És fordítva is igaz.

Azt tapasztalalom, hogy itt a nőknek 2 féle tuhatáruk van, és az aruházakban is jól el különül ez a kettő. 1. a napi viselet (itt találkoztam azzal a fogalommal, hogy Tageswäsche, olyan fehérnemű amit naponta hord az ember, és van ugye a Dessue,amit hát bevetésre) a 2. az alkalmi, amit buliba, vagy alkalomra vesznek fel.

Délelőtt 10-kor csak a kurvák tipegnek magassarkúban, a normális nők ezt meghagyják más alkalmakra.

Nálunk fordítva van: még munkahelyre is be lehet menni köldököt sem takaró shirtben, van mini szoknyában, hogy aztán egyes intézmények kétségbeesetten dresscodot legyenek kénytelenek bevezetni. (Vonatkozik ez persze a férfi menagerek rövidujjú ingére is)

Ezért aztán ha valaki kurvának öltözik, ne csodálkozzon, hogy kurvának nézik.

Kytia 2011.02.05. 14:19:42

@Professor Pizka: :DDD Szalai Annamáriát az élére mindenképpen. Nála jobban úgyse tudja senki, hogy mitől döglik...:D

Molinaseca 2011.02.05. 14:20:59

@Frengi: Kedvencem, a köldökpiercinget villogtató, beles pincérlány, a magát első osztályúként aposztrofáló étteremben.

Kytia 2011.02.05. 14:22:06

@maim: De most akkor aki úgy öltözik, az szexuálisan ki is szolgálta már az őt megnéző férfit? Te, nem kéne ezektől pénzt kérni ezért??:)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.02.05. 15:10:14

@Frengi: :)
Az esovel semmi bajom, en szeretem:) De ez az allando szellokeses, mindenfgelol jovo szel...:( Es menni kellene vasarolni:(
D-Ny:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 15:25:07

Sikeredett poszt ismét.

Hú, egyszer bepróbálkozott egy ír manus. Élmény volt pofára ejteni. Bár nem is volt nehéz. Olyan olcsón próbált kamuzni: óvodában jobb szövegeket hallottam.

belagezabela 2011.02.05. 15:34:08

mert a 80-as években, nem a dígók és magyar kurvákról szólt a bűnügyi sajtó? ja hogy azok 25-40 es csajok voltak, ma meg már 14-30 közöttiek. Fejlődik a világ, ennyi.

ergerberger 2011.02.05. 16:05:20

Nemcsak hogy minden nő kurva, de még némelyik férfi is!

kellemesest.hu/szexpartner/LOLLY/+36-30-436-9883/4329

Sadist 2011.02.05. 16:19:03

Lehet a poszttal ellenkezni vagy egyetérteni, de az tény marad, hogy az Eurobabeindexen a legtöbb pornós bizony magyar. Az egyes országok lakosságára nézve is toronymagasan vezet kis hazánk.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.05. 16:21:24

@Professor Pizka: Megnéztem, nem volt vele baj, amíg be nem kerültem a családba.
Még azt is szokták mondani, hogy amilyet szakítasz olyat szagolsz. Ez baromira idegesít mindig.

2011.02.05. 16:38:06

@Lewyke: Én már tul vagyok rajta, de ez a vízszintesen fújó szél és eső 3 napja egy kicsit sok.
Most mégis azt hiszem ki megyek a kikötöbe, mert már kezd szoba szinem lenni.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.05. 16:43:43

@neccharisnyás útonálló: Kifejtenéd a szaftos részleteket? Hátha tanulunk belőle. :)

ibafaipap 2011.02.05. 16:47:44

@Motorpenis: Ja a szétcsapott angolok, németek biztos tudnak udvarolni...

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.05. 16:48:14

@Frengi: Ahogy fentebb is írták itthon magyarhonban sütött a nap egész nap. Kint vágtuk a fát egész délután. Mindenki kirándult, a szomszéd néni metszette a fákat. Még motorost is láttam.
Lesz ennek még böjtje, lehet, hogy az a szél épp ide tart.

combo 2011.02.05. 16:48:35

@G_P: Ott a pont. ;-)

A poszt jó, én is nagyokat röhögtem rajta.

Kevésbé szórakoztatóan elmondom, hogy én hogy látom. Először is, nem szeretem az általánosításokat, ahogy a "kurva", úgy a "lúzer kocka" általánosítás is bosszant. Pláne az, hogy anonim nickeknek ez okoz örömet(?), hogy ilyeneket vágnak egymás fejéhez.

Nos, én ismerek "kurvákat", és "lúzer kockákat" is. Ha kicsit alaposabban megismerjük egymást, mindjárt árnyalódik a kép.

Kiderülhet, hogy a "kurva" baromira nem elégedett magával a külsején kívül (esetleg depressziós is), és lehet vele beszélgetni "nemkurvás" dolgokról is, úgy, hogy még érdekel is, amit mond.

A "lúzer kocka" (fizikus/matematikus stb.) meg nemhogy leszólja a nőket, hanem kiderülhet, hogy a maga antiszoc módján jobban megbecsüli a nőket és inkább romantikus filmekbe illő módon ábrándozik, mint a "nemkockák". Csak hát nem az a "csajozógép", és a nők unalmas antiszoc kockának tartják...

honeycutt (törölt) 2011.02.05. 16:53:30

@Motorpenis: szóval aki kicsit is jól néz ki az már ordas kurva, aki meg nem viselkedik 20 filléres ribancként, az csak ronda lehet? congratulation.

"A magyar lány szép, buta, és a külföldinek azonnal szétteszi mindenét. Itt tartunk…"
hááát ebben van igazság, csak a magyar lányok nem szépek.

savanyú a szőlő 2011.02.05. 17:11:54

Mi a baj a recskázással?

Helytelen és értelmetlen a recskázók diszkriminálása.

Brit tudósok rámutattak a recskázás kedvező hatásaira: ifjúkorban segíti az ejakuláció késleltetésének elsajátítását, valamint a naponta többször recskázók között szignifikánsan alacsonyabb az időskori prosztata betegségek előfordulása.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 17:15:23

@Judea:
Szaftos részletek?
Rockkocsma, törzshely. Szt. Patrick nap volt, csesszék meg, és ez csak odaérkezéskor derült ki. Mindegy. Ismerőssel mentem, dumálni, abban ugyan nem akadályoz meg pár barna sört vedelő zöld ruhás kretén.
2 srác került valahonnan. Leültek beszélgetni... á, szubkultúrában hozzászoktam, hogy népekkel csak úgy dumálgatunk erről-arról pia mellett.
Egyik magyar volt, másik meg az állítólagos ír féltestvére.
Azzal kezdődött, ír gyerek elültette maga mellől ismerősömet, hogy ő neki nem tetszik, velem akar dumálni. Fura volt, de mindegy.
Na AAZTÁN elkezdte ontani a kamuhegyet magából (persze angolul) Jött azzal, hogy ő külföldi (ki a f****t érdekel, most őszintén) próbálkozott a "jaj, szomorú, mert van ám neki barátnője, de nem engedte ki a gonosz külügy a zusába hozzá" (reakció lásd fentebb)
Ott vetkőztem le magamról a jómodort -amit tartani kellett, mert másik srác, ismerős 10 centire voltak- mikor a világjárását bizonygatva elkezdte ócsárolni a svájciakat. De ez a "nem tudnak angolul-mindez 1 írtől felsőbbrendűen-, ott mindenki bankár, a bankárok meg mint köztudomású, bunkók"
Érzékenyen érintett a téma, mert pont pár hónappal előtte ismerkedtem meg néhány svájci illetőt, és pont az utolsó dolog, amit mondani lehetett volna róluk az, hogy bunkók. Éppen hogy ámultam, milyen szinten beléjük kondícionálták az alapvető illemet. No, vissza a főszálhoz. Szal svájci témánál elkezdtem izomból visszaszólogatni, mert szépen lassan sikeresen felhergelt Őbunkósága. Erre váltott, elkezdett szapulni, elhordott mindennek, amit én széles vigyorral nyugtáztam, néha bólogattam is, hogy "persze, persze". PSZICHOLÓGIAI HADVISELÉS 2. PONT: HA NEM TUDOD MAGAD BEHÍZELEGNI (1. PONT) OLTSD A VÉRBE, ÚGY TÖRD MEG Ciki, hogy hapsikánknak kevés jutott akaraterőből, kitartásból, mert a végén már üvöltött, míg én vigyorogtam. Igaz, piszkosul mérges voltam én is, mert kb. az este további részében hozzám se lehetett szólni, illetve mikor hapsikám újra előkerült, megkért, hogy ne nézzek rá ÚGY, mert fosik, mint a szarógalamb.

Node, ez a hosszadalmas verzió. Van egy gyorsabb is. Korom nem igazán látszik rajtam (előny-hátrány, mindenki döntsön ízlése szerint) így sokszor megtalált már néhány középkorú, tinikre szakosodott "úriember". Ekkor egy komoly, szigorú fejjel, jelentőségteljesen előadott "ha csitrit akarsz fektetni, keress mást" mondat sokat segít, hogy ne legyen oda az estém.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 17:18:58

@neccharisnyás útonálló: Ja, és ír sztori vége: ismerős később összejött a magyar sráccal, aki később bevallotta, hogy nőt mentek keresni a haverjának aznap este. Ír pasast az este óta nem láttam.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.05. 17:25:17

@neccharisnyás útonálló: Nem lehet egyszerű nőnek lenni egy full részeg kocsmában. :)
Korom rajtam se látszik 30 vagyok, de 40-nek látszom. Lehet, hogy én voltam aki leszólított egy kocsmában épp tinikre vadászva.
Persze nem valószínű, mert az utóbbi 7 évben nem jártam kocsmázni, hacsaknem alvajárva.

2011.02.05. 17:26:03

@Judea: Kiementem, azt hittem, csak én vagyok az a bolond aki ilyen időben kimegy a mólóra, de ezek szerint nem ismerem még eléggé a németeket: 2 kutyás, 1 gyerekes, 1 fotós, 2 lakóautós.
Az eső vízsitesen esik, és mint az üvegszilánk csapódik az arcba.
Most éppen dagály volt, és ezek nem is nagy hullámok itt, mert ez még csak az Elbe, Cuxhaven ide még egy százas a vizen.
A cuccaimat már haza küldtem, az irha kabátom szarrá ázott, mondanom sem kell, hogy csak én járok itt bundában 0° körnéykén.
Ez a szél nem szokott érinteni bennünket, csak az az idő megy oda, ami Hessenbe, meg Bajorba van. Ha otthon ilyen idő lenne csak egy fél napig akkor már elrendelnék a narancssárga riasztást, de itt ez senkit nem zavar napokon keresztül - észak-németek, jobb ha nem is mondok semmit (nagyon egy búval baszott társaság), de megyek vissza Münchenbe, addig valahogy kibírom.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 17:35:51

@Judea: Neem szokott annyira sűrű lenni. Tán látszik rajtam. Vagy mittomén.
Inkább a magyar srácok néznek külföldinek a nagyobb bulikon.
Meg tudod az Élet belémokított jóadag fekete humort, cinizmust, hogy el tudjam viselni, nomeg bölcsességet, hogy annak lássam az embereket, akik, ne valami "dízni" hercegeket. Volt, hogy valakivel pont azon röhögtünk, mennyire nem reagálok ezekre az arcoskodó szövegekre.

Stronci 2011.02.05. 18:02:58

@Frengi: én most december végén voltam először Frankfurtban. Indulás Bécsből reggel repülővel, odaértünk 8-kor és totál éjszaka volt még... na ez borzasztó lehet. Haverom egyetemen tanult Brémában, ő is eléggé depisen jött haza. Én múlt 7en Balatonföldváron voltam a kikötőben, kibírt a jég pedig 70-75 kg vagyok. Igaz a nyílt víz nem volt befagyva. ave

Janossz 2011.02.05. 18:50:44

IGEN!

Nézelődtetek már társkereső-helyeken? Persze.
Amikor tucatjával bukkannak fel a kapcsolatban élő, házas, "más"?, házas, meg ilyen macák, mire gondolhat az ember fia???

Szomszéd mondja (merthogy ő ilyen ismerkedési estekre jár), egy tánc alkalmával az első kérdés: Mivel jöttél?, a második : Hol laksz?

Nem kell nagy fantázia hozzá, mik a helyes/helytelen válaszok.....

Egyszer volt szerencsém a helyen megfordulni, a Thyssen egy helyi igazgatójával, pusztán sörözési célzattal, azt a pillázást, pár németül elmondott mondatért, ilyen sikert életemben nem arattam, pláne semmiért.

A legnagyobb kurválkodás meg bizony a középosztály jólszituált, lefüggönyzött világágában dúl. Csak ott házasság a neve.

2011.02.05. 19:34:19

@Stronci: Frankfurt egy civilizált hely, a klima is teljesen OK, onnan pikk-pakk haza lehet ugrani cigiért bármikor, de ez itt a világ vége.

Egyszer karácsonykor kellett volna mennem egy szigetre Borchem vagy valami ilyesmi, Emdentől még 2 óra hajóval, hát megy a f.om, nem vállaltam.

Hamburgban nyáron voltam, az jó volt, hogy még este 11-kor is világos volt.Télen meg hát az ellentetje.

Brémán meg az eszem áll meg: szép város, de az hogy a városnak szinte a jelképe a brémai muzsikusok, akik a mese szerint nem is jutottak el oda soha, csak akartak oda menni, mint a 3 nővér Moskvába, de erről aztán 7 bőrt lenyúznak. Na ezt kellene valahogy eltanulni tőlük, hogy hogy lehet eladni a semmit, jó pénzen.

(A Csehek meg a jicsini erdőt mutogatják, hogy ott élt a Rumcájsz, és mennek a túristák és nézik a semmit, és fizetnek érte.)

(Mi miért nem tudjuk mutogatni a túristáknak a Pál utcát, egy grund nem kerülne semmibe? :))

Motorpenis 2011.02.05. 19:59:01

@honeycutt: "szóval aki kicsit is jól néz ki az már ordas kurva, aki meg nem viselkedik 20 filléres ribancként, az csak ronda lehet? congratulation."

Magadnak gratuláltál? Gratulálj is, mert nem akármilyen összefüggést hoztál össze az általam leírtból.

Motorpenis 2011.02.05. 20:02:12

@ibafaipap:
Az NLCafé fóruma biza tele van külföldipasis sztorikkal. Annyira szánalmasak...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 20:59:48

@Motorpenis: Az ottaniak nem gyűrűzöttek, éppen otthon, gyesen a gyerekkel? Azt hittem...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.02.05. 23:12:17

a modoros hímsoviniszta!!!! háháhá! KÖSZÖNÖM!!!!

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.05. 23:29:15

@Frengi: Nekünk csak a Terror Háza maradt, de az véres valóság.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2011.02.06. 11:06:33

@Ernoke: Az kb. 3 cm, nem lesz nagy meló vele :-)

Balance Of Power 2011.02.07. 11:01:22

@Judea: En azt nem ertem, hogy ha a sajat szuloktol valo elkoltozesnek az igenye a vilag legtermeszetesebb dolgai koze tartozik, akkor miert koltozik barki a maseihoz.

No offense, de az en anyosom bar csodalatos asszony, nyaralni sem mennek vele, nemhogy osszebutorozni. Sajat szuleim detto.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.07. 11:35:14

@Balance Of Power: már bocs, de ebben a közösségben én vagyok a mindenszar filozófiájának birtokosa:)

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.07. 13:01:34

@Balance Of Power: Nem ilyen egyszerű. Egy időben külön éltünk, de jött a gyerek és az asszony mindenképpen haza akart költözni a nagyvárosból. Tudom ultragáz, de az ember megtesz dolgokat a feleségéért, még ha az nem is értékeli.

Balance Of Power 2011.02.07. 14:47:39

@Judea: Nem gaz ez, az ember csinalja mert csak. De az furcsa, hogy korabban nem derult ki, hogy ilyenek. Mert ehhez nem kell egyuttelni, vannak into jelek, vannak tortenetek a multbol stb. Nem nagyon tudom elkepzelni, hogy egy korabban csupa bubaj anyosbol es jofej aposbol az odakoltozes napjan osszeferhetetlen despota valik.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.02.07. 15:00:04

@Balance Of Power: Senki nem állította, hogy beköltözéskor lettek ilyenek. Ismertem őket valamelyest, különösebb meglepetést nem okoztak.
Azt hitték, hogy majd mindenbe befognak (Részben engedtem és segítettem is, de nem olyan mértékben ahogy ők elképzelték.) és meghatározzák a napirendem, mivel csalódtak ezért egyre ellenségesebbek lettek.

Fapuma (törölt) 2011.02.07. 18:54:02

Addig jutottam, b+, hogy moTorosblog... Hogy en eddig hol voltam? Edes Istenem, en meg azt hittem moDoros es ertem a dorgest, erre egy vilag omlott ossze bennem. Elo az ETZ-vel, Jawaval es a Pannoniaval, Tibikem kalandra fel, varnak az uj kihivasok, ne tespedj tovabb!

#szájbergyerek# 2011.02.28. 13:35:26

Nem igaz, hogy mind k...a de sok köztük az anyagias.
süti beállítások módosítása