Nagyapám, a büszke parasztember

2010/04/13. - írta: Modor Tibi

-Nagyfaterom borzasztóan kemény ember volt. Igazi szikár, szíjas, büszke parasztembert képzelj el. Ott a vasárnapi ebéd alatt egy pisszenés nem sok, annyit sem lehetett hallani. Úgy lapátoltak anyámék, mint a kisangyalok - meg se mertek nyikkanni. Szegény nagyanyám... ha nem volt elég forró vagy elég sós a leves, akkor a főztje már repült is tányérostul ki az ablakon... Ilyenkor csak csendben, a fejét lehajtva pityergett, miközben leguggolva próbálta összesöpörni a szilánkokat. Havonta többször járt hozzájuk az üveges, tartottak az öregtől rendesen a faluban. Gyorsan eljárt a keze, meg a bicskát is ügyesen forgatta, azt beszélik.

Nehéz férfiember volt nagyon - de egy miatt becsülték: nem ment rá a lányaira, pedig az arrafelé bizony bevett szokás volt még a harmincas-negyvenes években is - úgy hírlik. Mezitlábas cigit szívott tízéves korától, de kilencvenöt évig élt.  Ne tudd meg, kilencvenéves korában inkább elment gyalog Tápiószecsőről Nagykátára, merthogy már  kissé nehezen szállt fel a vonatra - de neki ne segítsen senki, mint holmi trottyos vénembernek!

-Volt tartása az Öregnek, nem semmi. Az enyém, az apai meg egy mokány kiskun volt, de azt a büszkeséget belé is belenevelték böcsülettel. Ő volt a kovács a faluban - én még emlékszem rá, ahogy marokra fogta a még szinte izzó vasat, meg ahogy a százas szöget hüvelykujjal is benyomta a bükkfába. Ilyen nyaka volt, te! Őelőtte soha nem volt szabad megkezdeni az ebédet: gyors ima, és ő, ahogy volt, a lobogó levest elkezdte mohón kanalazni, csak néztük. És akkor láthattunk csak hozzá az ebédhez mi is - a fejtartásunkra is vigyáznunk kellett, mert "csak a barmok hajolnak a vályú fölibe".

Rettegtek tőle apámék rendesen. Nagybátyám úgy tizenegynehány-éves forma lehetett, nagy, lakli kamasz - hát nagyanyám főzött apáméknak ekkora nagy vájling grízestésztát. Éheztek; egy pár cipőjük volt, felváltva jártak iskolába ugyanabban a lyukas cipőben - ez egy ünnepnap volt. Hát a Pici bácsi beleköpött a grízestésztába, hogy az az övé lesz. Tényleg az övé lett, de a Pici bácsinak csontja törött, úgy megruházta utánna az Öreg.

Megedzette az Öreget az élet: megjárta az olasz meg az orosz frontot is, a századból ketten értek haza öt év után. Kapott ő a Horthy-csendőröktől a kardlappal, ült ő a Rákosi börtönében is feketevágásért.  Nem hódolt be senkinek. '45 után azt mondta, ő addig nem vesz magának több karórát, amíg itt vannak a ruszkik! Nem is vett szegény soha.

Soha nem mosott fogat: reggelente csakis pálinkával öblögetett, de még hetvenéves korában is megvolt három híján az összes foga - a fülét pedig haláláig bicskával tisztogatta.  Gyémántkemény volt a kisöreg. Bicskával!

Emlékszem, két ujjal törte a diót, a sörösüveget meg haláláig csak a fogával nyitotta ki.

-Régi korok letűnt hősei... hol vannak ma ilyenek... tartás, büszkeség, elvek, hit. Tisztelet.

407 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.04.13. 07:12:03

Levesdobálós apai nagyapával én is "büszkélkedhetek". Az egész család utálta...

Ez az írás olyan, mint két ovis vitája, hogy kinek az apukája erősebb, csak jelen esetben nagyobb szókincs áll rendelkezésre. :-)

Lúdtalp 2010.04.13. 07:33:08

"marokra fogta a még szinte izzó vasat" :)))) Ez király

CernaGeza 2010.04.13. 07:49:33

- Lehetne még írni hogy "Vásár napján bal kézzel kitette a szekeret lovastul' a kocsiútra"
vagy "egyszer a komondort megdobta a kútgyűrüvel, azóta ott van a kút!"
esetleg " egy alkalommal kettétörte a konyhaasztalt mérgében. Ránézéssel. "

Chuck Norris volt ez én mondom

Mitya Ivanov 2010.04.13. 08:42:02

szerencsére az ilyen idegbeteg barmok már kihaltak, ha éltek egyáltalán. Már csak azokat kéne bezárni egy animal-homopornó forgatásra, akik ilyeneket mesélnek.

Amúgy tényleg óvódás színvonalú párbeszéd, a poszt király.

farkasokkal tancolo 2010.04.13. 08:50:27

Na az én apai nagyapám volt ilyen , remélem azóta is forog a sírjában.
Apám meg állandóan őt akarta utánozni, és megkeserítette a gyerekkorunkat.

Az ilyen "büszke parasztember" féléket kalasnyikovval szaporítanám.

Kassian 2010.04.13. 09:00:25

Az kimaradt az anekdotából, hogy ezek a "büszke parasztemberek" sem írni, sem olvasni nem tudtak.:)
Szerencsére sem anyai, sem apai ágon nem ilyenek voltak a nagyszüleim.

Kassian 2010.04.13. 09:01:41

@CernaGeza: Azé' Chuck az más tészta!

Hal Stanton 2010.04.13. 09:13:06

A fülét haláláig bicskával tisztogatta. Ezen jót röhögtem.

Lenry 2010.04.13. 09:18:42

@Mitya Ivanov: jó, akkor nem csak az én gondolataim voltak ezek.
és sokan milyen büszkék erre...

nekem szerencsére ez a rész kimaradt a családból (vagy csak nem mesélik)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.04.13. 09:33:33

mennyi vitézletes toldi miklós.
van jelenkorban is hasonló, feketelacinak hívják, csak ő jámbor, mint egy birka. meg kb annyi esze is van.

ez a forró leves hülyeség anyóséknál is befigyelt.

IndaMuncher 2010.04.13. 09:33:58

Jaja egyetértek a kommentekkel, aztán az egész család hordozhatta tovább egy generáció frusztrációját. Yeah!

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 09:37:42

Az ilyen belevaló tanyasi parasztgyerekek általában el is nyűttek három-négy asszonyt életük során

bekbórd! 2010.04.13. 09:39:49

-Jönnek itt a szójával, mindenféle biokajával, csupa műcuccokkal. Hah, neézd meg a nagyapámat. 94 évesen halt meg, de egész életében szalonnát evet, vizet_meg_csak _mosakodásra, érted. Reggel deci pálinka saját főzésből, napközben bor -szintén saját. Részeg sosem volt, ledolgozta!

Falusi_metálos 2010.04.13. 09:43:05

"egy miatt becsülték: nem ment rá a lányaira"

:))

noirp 2010.04.13. 09:44:57

Hát nem tudom.
Parasztember ételt nem dob ki. Ha a kenyér leesik a földre, megcsókolja, miközben fölveszi.
Aki "tányérostul vágja ki az ablakon" a levest, az nem a paraszt, hanem a bugris. Mint Márainál: "apám a dán vajat lehúzta a klozeton".

@Kassian: de a gyereket se engedték tanulni. "Ne légy küöbbb apádnál". Pünkösti Á.-nál (Kiválasztottak), Moldova jobb írásaiban (A szent tehén) akárhányszor ezt böki ki a kérdezett. Derék.

oldalazó gnóm 2010.04.13. 09:52:55

Ilyen nem csak itthon van, ismerek egy francia csajt, akinek a nagyfaterja 2. vh-s veterán, az öreg egyszer megvágta a lány apjának (aki már bőven nagykorú volt) a könyökét késsel, mert már másodszor kellett rászólnia, hogy ne könyököljön az asztalra ebéd közben. Ha minden igaz, ezután költöztek el Ausztráliába.

cd-r 2010.04.13. 10:07:50

@Mitya Ivanov: "szerencsére az ilyen idegbeteg barmok már kihaltak" te csak azt hiszed. nem haltak ki csak finomodtak egy nagyon keveset. gondolom nem sok melós családapát ismersz.

scsaba1 2010.04.13. 10:11:38

" Kapott ő a Horthy-csendőröktől a kardlappal, ült ő a Rákosi börtönében is feketevágásért. Nem hódolt be senkinek. '45 után azt mondta, ő addig nem vesz magának több karórát, amíg itt vannak a ruszkik! Nem is vett szegény soha."

Mondjuk ezért az egy momentumért lehet tisztelni az öreget. Én mindig rüheltem az elvtelen seggnyalókat.

scsaba1 2010.04.13. 10:15:30

@noirp:

Ahhoz képest rengeteg parasztgyerekből lett tanító, pap vagy jogász. (Mondjuk a lehetőségekhez képest)

F79 2010.04.13. 10:15:32

uugh az én apai nagyapám is ez a forróleveses állat. de ő nyalt a komcsiknak is, téesz elnök, stb volt. az apám egy hatalommániás hülyeként viszonyul a gyerekeihez ( csak hozzánk), az én egyetlen szerencsém hogy nem vele nevelkedtem ( a két tesómat tönkretette).

Zorita 2010.04.13. 10:21:32

"Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára a sárkány belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez is kiugrik, belevágja a sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, belevágja Fehérlófiát hónaljig; már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, s belevágta a sárkányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a tizenkét fejét."

ligeri 2010.04.13. 10:27:56

Apai nagyapámnak is az volt a nagy sztorija, hogy gyalog jöttek haza Linzből, meg a szalonna-pálinka reggel-víz csak mosdásra háromság is stimmel, meg a keménység meg a többi, de ő tök jó fej, jópofa öreg vagány volt. Az összes unokatesómmal együtt imádtuk hallagtni, ahogy mesél, mint mindenki.

égafater 2010.04.13. 10:37:11

mondjuk az biztos, hogy nem volt candida, meg antioxidáns szint-mérés, meg lenkey vitamin komplex akkoriban. nem meresztették a picsájukat egész nap a gép előtt, úgy lehetett szalonnát kolbásszal tolni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.13. 10:44:08

Ilyen történeteket szoktam néha hallani. Ilyenkor csendben örvendek, hogy erősen urbánus környezetben nevelkedtem.
Ez a fajta nekem olyan idegen, mintha másik bolygóról érkezett volna.

shibaura 2010.04.13. 10:44:17

Az is hiányzik, hogy
"Csak veréssel tudták elvenni a földjét a kommunisták, de néhány év múlva már térden állva könyörgött neki a TSz elnök, hogy vállalja el a tehenészet vezetését, mert senki más nem értett olyan jól az állatokhoz, mint ő."

Telitalálat a poszt. A téma egyébéként egy szocio-pszicho phd tanulmányt is megérne.

kisebbik rokk 2010.04.13. 10:48:57

Az, hogy voltak (vannak?) ilyen emberek, hát, szomorú történelmi-társadalmi valóság. De hogy vannak (és lesznek mindig is) olyan emberek, akik büszkeséggel, és vágyakozó-elismerő nosztalgiával gondolnak az ilyen ősökre, az már kifejezetten elkeserítő.

Styxx 2010.04.13. 10:50:10

@Falusi_metálos:
Igen, az nálam is nagyot ütött.

Jó volt ez a Toldi Miklós vs Kinizsi Pál és persze voltak/vannak (hál' istennek egyre kevesebben) élethalál ura, testi-lelki terrort alkalmazó zsarnokok, de az én apai nagyapám tényleg egy tanyasi legenda volt. Ohne seggnyalás, nyomorgott is egy életen át. Faluhatáron átívelő, népies premontiphitonos humorérzék és velszületett intelligencia. Négy elemivel hosszú, tétlen téli estéken azon agyalt, hogyan lehetne a kör területét kiszámolni. 3,14-t mondanom se kell, hogy nem ismerte. Az anyait sajnos nem ismertem, missing in action.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.04.13. 10:50:48

Matula bácsi ugrott be a Tüskevárból. :)

Mitya Ivanov 2010.04.13. 10:54:39

eszembe jutott anyai nagyapám sztorija, aki nem volt parasztember, hanem városi munkás.
Valami olyasmit mondott mindig, hogy hadiüzemben dolgozott, és 44-ben a németek ezt a hadiüzemet felpakolták tehervagonokra és át akarták szállítani Németországba. Persze a munkásoknak azt mondták, hogy Sopronban megállnak és ott lesz a gyár.
de amikor átmentek Ausztriába, akkor az első megállás alkalmával leszállt, szemébe mondta a német katonának, hogy ő akkor hazamegy, nem hajlandó a náci Németországnak dolgozni, viszontlátásra és gyalog hazajött.
Kisgyerekkoromban elhittem, hogy egy gyári munkás bármit a szemében mondhat egy német katonának, anélkül hogy bármilyen súlyos következménye lett volna:) Bár a gyalogos hazajövetel (kb 300 km) nagyanyám szerint tényleg megtörtént.

sorica123 (törölt) 2010.04.13. 10:54:59

@noirp: ja. Meg én a barmos beszólásnál lestem egyet. Sehol nem divat evés közben másfele nézni, felemelni a fejet, forgolódni. Vidéken semelyik népnél. Az, hogy nekem volt olyan kolléganőm, aki effektíve forgott kaja közben le-föl, egy dolog, de ha már valaki elvi kérdést csinál ebből, sose azt teszi szóvá, hogy valaki lehajtja a fejét kaja közben, hanem ha nem figyel az ételre.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 10:59:21

Az ilyen szemét emberekre szokott aztán a tökösebb család testületileg rámenni és felakasztani az istállóban.
Vagy egyszerűen belevágni a kaszát.

medvedr 2010.04.13. 10:59:34

Hát a legtöbb ilyen kemény parasztember tényleg pszichopata állat lehetett. A tényleg kemény embereket azonban tényleg nyomorékra verték sajnos, Akár a csendőrök, akár az ávósok

Falusi_metálos 2010.04.13. 11:00:53

Még egy lépés, aztán az archaikus népi hitvilág emberfeletti erejű táltosánál kötünk ki....

:)

alumi 2010.04.13. 11:01:06

Kemény ember, idegbeteg család.

alumi 2010.04.13. 11:01:38

...és aztán ezeket emlegetik fel, sírják vissza. Groteszk.

BrunszvikTeréz 2010.04.13. 11:03:55

Móricz erre csak annyit mondana: Én megmondtam!

noirp 2010.04.13. 11:04:47

@scsaba1: Mintha nem tudnád, hogy nem általános, amit írtam; hanem arra céloztam, hogy ennek a "keményembör" típusnak a gyerekei mit kell, hogy elviseljenek szüleik baromságából.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.13. 11:08:20

Én nem szoktam levest enni, de ha ez az ára, hogy öregkoromra nagyember legyek, akkor rá fogok szokni, aztán kivágom az ablakon tányérostul. Unokák okulására.

honeva 2010.04.13. 11:09:51

Erősen hiánylom a vasárnapi misére vonulásra és a téli esték bibliaolvasására vonatkozó könnyes leíró részeket.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.13. 11:10:36

@gonosztojás: Én ismerek ilyen családot (messziről), ahol a gyerekek nyomorékra verték az apjukat, amikorra elég nagyok lettek. Addig ment a terror, aztán megfordultak az erőviszonyok. Van még ilyen nagyapa/apa bőven, nem haltak ki.

zsebatya 2010.04.13. 11:11:02

Az én anyai nagyapám vasúti főtisztviselő volt Horthyék alatt. Akkor az ilyesmihez kardos egyenruha is járt, amiből a szerszámot Rákosiékra és Kádárékra is átmentette, attól férfi a férfi, még ha dugdosni kell is a fészerben. Így hát ha a nagyanyám valami elrontott és az öreg kellően be is volt tintázva, akkor hegyibe neki a lapjával, hogy fájjon az napokig. Ezért járt volna igazából kárpótlás a maminak, nem hat hold vitézi föld után. De erre persze nem gondolt a jogalkotó. A kardot, meg a háború alatt valahogy szerzett Wermacht-szuronyt mindenesetre megmentettem, ma is megvan. És ha az asszony netán nem úgy szól, vagy baj lesz a levessel...

Gournoddam 2010.04.13. 11:13:17

Aztán este, amikor hazamentem (egy tóban laktunk), ettem egy kis hideg sódert, majd apám minden este ledarált a darálóban, és táncolt a síromon.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.04.13. 11:14:41

@sorica123: az azért tud kellemetlen lenni, amikor az ember úgy nő fel, hogy megeszi az ételt, mindet, nem hagy ott semmit és közben nem szól egy sem. Ez eddig nem kellemetlen, a kellemetlenség ott kezdődik, amikor Amerikában az embert először munkaebédre hívják... meg az állófogadások. meg a take away food... ideadják, megeszem, beszélgetünk. Ebben a sorrendben. Azt hiszem, afféle ázsiai parasztnak tartottak, pedig nem hiszem hogy az öt-hat generációval korábbi német elődeik másképp éltek volna.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.13. 11:18:25

Hát ez szuper volt! Már a címén is röhögtem. A leírások... Móricz Zsiga se írhatta volna jobban. Már csak az hiányzott, hogy "Kaszálás és házasélet előtt belepökött a tenyerébe, de amolyan jó, emböröset, aztán...adjneki!"

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.13. 11:20:28

@misbelief: Hát azért megnéztem volna, hogy a Matula bácsi "rámegy" a tutajosra ott a nádasban!

zsebatya 2010.04.13. 11:29:46

@Szocio Pata (kikvogymukblog): "A sok gyermek miatt a gyakorlati házasélet szűk intervellumokra korlátozódott, amelyek általában nélkülöztek mindenféle intim bájt. CS. K.-né (Pusztaszabolcs) így beszélt erről: <Ha a gyerekek kimentek a kaszálóra behozni a szénát, akkor az uram csak úgy mögémkerült, lédöntött az ágyra, főhajtóta a fogós szoknyát és mán gyaktunk is.>" (Kalicza-Veres: Falusi hétköznapok a két világháború között, Szociológiai tanulmányok sorozat, ELTE 1991.)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.13. 11:35:41

@zsebatya: Kösz az infókat. :) Azt azért magamtól is sejtettem, hogy nem Lux Elvira párterápiájától gerjedtek egymásra.

Zorita 2010.04.13. 11:36:07

@zsebatya: muhaha

na, én nem írom le a 478. hadifoglyos sztorit, inkább a dédapámról valót: állítólag egysző nagyon fájt a foga; éppen kaszálni voltak, fogta a kaszát, kikanyarintotta a hegyivel a rossz fogat. nem sokra rá meg is halt, mert elvitte a tetanusz. hát, azért ezt a sztorit igyekszünk a helyén kezelni. így családilag.

dr kíváncsivagyok 2010.04.13. 11:39:11

@Falusi_metálos: A posztíró szavaiból némi irigységet érzek ki. :)

robinzone 2010.04.13. 11:45:43

jááájjj, de sok itt a belvárosi "értelmiségi"! nyilván sokan visszaéltek otthoni hatalmukkal, de ez nem parasztember specifikus, és mai napig lehet rá példát találni, akár városi környezetben is. A leírás a kemény, nyakas parasztról szól, akinek tekintélye van otthon, ahol rendet is tart. A tekintélyét azonban kenyérkereső mivolta adja neki elsősorban, nem a tányérdobálás. Az csak afféle allűr.:)
Látszik a kommentekből, hogy sokan életükben nem beszéltek parasztemberrel két mondatot sem. Marad nekik a takonyrágás.
Egyébként pedig "magyar ember evés közben nem beszél!" :)

cd-r 2010.04.13. 11:45:49

@Zzz_Zorita: nálunk is volt hasonló sztori. a gyerekek tejfogát állítólag úgy húzták ki házilag, hogy rákötöttek erős horgászzsinórt a fogra, másik végét a kilincsre, aztán bevágták az ajtót :D tényleg, a csecsemőket tényleg mákteával itatták, hogy nyugodtan legyenek, vagy ez kamu?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 11:46:44

Moslék egy világ lehetett az, ahol bevett szokásként rájártak a parasztok a saját lányaikra.
Pedofil állatok voltak akkoriban a vidéki férfiak, persze ma is hallunk egyes vidéki településekről ilyen eseteket, ilyet csak állat képes tenni a saját gyermekével.

A nagyanyód helyében a levest azonmód sósan és forrón jól a nyakába borítottam volna a "becsületes" öregednek.....

Rókakígyó 2010.04.13. 11:47:01

ez kemény. Modoros rulez.

Zorita 2010.04.13. 11:47:33

@cd-r: ja, meg pálinkába áztatott kenyérrel kínálták a kismanócskát :D

Rókakígyó 2010.04.13. 11:49:43

@Gournoddam: apám hidegvérrel lemészárolt. Maradjunk pontosak.

zsebatya 2010.04.13. 11:50:22

@Zzz_Zorita: Az én nagynéném férjének meg a bóti foga nem stimmelt, elvett hát a családi kasszát kezelő Terus nénitől kétezer forintot (a hetvenes évek elején járunk!), de nem ám a fogtechnikushoz ment vele, hanem a krimóba. Ott aztán két hét alatt leöntötte a gambáján az egészet, a fogát mag maga igazította helyre a patalehúzó ráspollyal ez a keménylegény Pali bácsi. Minderre úgy derült fény, hogy a persze hogy beütő fertőzéssel kapott egy nyolc napos szájzárat is, oszt a doki előtt csak kivallotta. Nyolcéves gyerekként láttam, hogy iszik valaki szilvapálinkát szívószállal!

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.04.13. 11:53:43

Nekem a nagyanyám volt kemény parasztasszony. Három férjet temetett el. Abból kettőt élve.

noirp 2010.04.13. 11:55:11

@PeterBlau: Tiszazugi-e volt a kedves mama? :)

[c] 2010.04.13. 11:55:54

@robinzone: "A leírás a kemény, nyakas parasztról szól, akinek tekintélye van otthon, ahol rendet is tart."

Inkább a hatalmaskodó seggfejekről.
Megjegyzem, nagyapám hasonló környezetből jött, ő maga mégsem folytatta a "hagyományt". Kemény, nem megalkuvó ember volt, de a nőkkel gyengéd és udvarias.
Magyarán, a kettő (keménység és zsarnokoskodás) nem ugyanaz és nem járnak kéz-a-kézben.

noirp 2010.04.13. 11:56:49

@cd-r: A máktea (sajnos) igaz.

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 11:57:52

Vajon az öreg a kisborjukat megrépázta?
Már a lányai helyett...
Csak úgy feszültség leveztésnek....

Archenemy 2010.04.13. 11:57:53

@pcr: igen, igazad van, a legjobban a modorosblog egyik posztja idézi fel a századfordulói életszemléletet, tehát jogosan ítéled meg az akkori embereket ez alapján!

[c] 2010.04.13. 11:57:53

@pcr: Valójában nem borítottad volna, mert arra neveltek volna, hogy hallhass a neved.
Az ember sok meglepő, sőt felhábordító dolgot elfogad, ha beleszületik.

Styxx 2010.04.13. 11:59:19

@Zzz_Zorita:
:-)))) így a Kismanósckával együtt tiéd a modoros anakromizmus különdíj:-)
@cd-r:
volt máktea
apámat tanyáról úgy vitték gyalog pár hónapos korában, amikor mindkét szülőnek valamiért be kellett menni. Ő fél éves korára full lejött az ópiátokról. Most múlt 77 és azóta tiszta:-)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.04.13. 12:02:13

@robinzone:
Szerencsére azonban mindig akad egy megmondó ember, aki lebuktatja a magamféle "pesti értelmiségit". Hát igen, bebuktam, barátom: sunnyogó, ironizáló, ön és életidegen városi vagyok. Bár annyiban módosítanám, hogy igenis láttam parasztembert, tudod, volt az a traktoros felvonulás, a Rákóczin robogtak végig, az egyikkel még a tekintetem is találkozott, de aztán megalázkodva a földre néztem, nem bírtam állni a böcsületes, jámbor tekintetét. A második a Veress Pálné utcai Grinzingiben (grinyó) volt, de az egy durvább történet.

Styxx 2010.04.13. 12:02:50

Nyilván at életminőség azóta sokat javult, de seggfejség akkor is volt, meg ma is van, legfeljebb másmilyen. Akkor meg nem volt egész nap Tv/Nintendo/Net előtt legelő gyerek/felnőtt.
1.0-ás /verz offline megcsinálta a kecskét, 4.0-ás meg letölti:-)

Zorita 2010.04.13. 12:04:13

@cd-r: ez az ajtóbecsapós fogkihúzás dolog is igaz, azt nagyanyám még velem is el akarta játszani, csak aztán nem volt szíve elég erősen becsűrni az ajtót. bezzeg, ha valami nyakas parasztember áll elém, lehet, az állkapcsom is repül.

katus60 2010.04.13. 12:05:57

Sziasztok!
Én a saját nagyapámmal szeretnék ehhez a cikkhez hozzászólni. 104 éves volt amikor meghalt, rendkivüli öregember volt. Kőkemény alföldi parasztember, aki szintén csak mosakodásra használta a vizet és a napot pálinkával és nohaborral kezdte. 17 gyereke volt, sokat temetett közülök el idő előtt az édesapámat is. 104 évesen tiszta elmével és gondolkodással elvitatkozott az agrármérnök unokájával a paraszti munkáról. Én büszke vagyok rá és nincs ebben semmi rendkivüli, csak az hogy mi városi emberek ezt már nem fogjuk megérni ezt a kor. Az egész falu tisztelte és azt szerette, ha minden unokája, ükunokája, körülötte van, voltunk vagy ötvenen. Nyugodjék békében.

zsebatya 2010.04.13. 12:06:58

@noirp: Bizony, olyannyira, hogy Bethlen 1921-ben, majdnem tíz éves működésének egyik első rendeletében szigorú büntetések terhe mellett be is tiltotta. Fő hivatkozások az akkor már bizonyított káros hatások és az amiatt bekövetkező káros demográfiai következmények voltak. Már pedig a magyar ember darabja nagy kincs volt akkor, közvetlenül Trianon után. De én még a feleségem szabolcsi felmenőitől is konkrét példaként hallottam emlegetni, hogy X., vagy Y. azért gyagya, mert annak idején pálinkás kenyérrel nyugtatták a drága szülei.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.04.13. 12:10:16

egy ismerősöm a 70-es években egy vidéki kórházban dolgozott, rengeteg abortuszt végzett olyan lányokon, akiket a saját kedves édesapjuk kúrt fel. és voltak olyan kedves nőgyógyászok, akik a műtét elvégzése után a figyelőben még egyszer a biztonság kedvéért rákúrtak a félig leszedált, magatehetetlen lányokra. természetesen soha semmi nem került napvilágra, hiszen akkor kiderült volna az abortusz, és az még nagyon nagy szégyennek, a kurvaság stigmájának minősült.

Mitya Ivanov 2010.04.13. 12:13:06

@cd-r:
valóban nem sokat, de akikre te gondolsz, azok máshogyan idegbetegek, viszont az igaz, hogy az idegbetegségük eredete talán ugyanaz.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:13:13

@lúzer_:
Nos két dolgot képzelhetünk el esetemben, vagy a nyakon borítás használt volna a parasztjának, vagy börtönbe kerül az agyonverésért, engem ugyanis nem lehetett volna efféle engedelmes menyecskévé nevelni.

Azért képzelem miket csinált még a papi azért, hogy mindenki úgy viselkedett otthon, ahogy ő azt elvárta, vajon hányszor járt el keze a "böcsületes" öregnek?
Miért büszke erre ma valaki, hogy ilyen tuskó férfiak éltek annak idején?

Mitya Ivanov 2010.04.13. 12:15:24

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
a 70-esw években rengeteg abortuszt végeztek, olvastam, hogy a városi, munkáskörnyxezetben úgy emlegették az abortuszt, mint egy laza szombati shoppingolást manapság. Persze túlzok, hát jóhogy:)

Egregor 2010.04.13. 12:16:11

@kisebbik rokk: Miért is? Kemény világ volt akkoriban, nem úgy ment a szántás-vetés, hogy belökte a farmvillező paraszt a kedvenc mp3 válogatását a lejátszóba, beizzította a motort, majd bepötyögte a fedélzeti computerbe az adatokat, oszt ment minden automatizálva...

Egy olyan féljobbágyi világban, ahol másodrendű állampolgár vagy, mindenért meg kell küzdened, gyermekkorodat végigkíséri az éhezés és a halálos betegségek réme, ahol kemény fizikai robottal tudod csak magadat és a családodat eltartani, és ehhez hozzájárul egy sajátos kulturális örökség is, nos, egy ilyen világban csak a talpnyaló gerincteleneknek és a kutyakemény, szálfagerincű embereknek termett babér.

Miért ne lehetne valaki ilyen ősre büszke? Ezek az emberek előbb mentek a frontra, mint a városiak, előbb fosztották ki őket az átvonuló hadseregek, mint a városiakat, de amikor forradalom volt, ingyen is adtak bármit a szabadságért fegyverrel küzdőknek.

Úgyhogy te is, meg a többi idióta is tehettek egy szívességet.

Proli bunkó seggfejek.

Mitya Ivanov 2010.04.13. 12:16:37

@pcr:
" engem ugyanis nem lehetett volna efféle engedelmes menyecskévé nevelni."

gondolod mai fejjel.....

kopasztelefonálósbéemvésparasztállat 2010.04.13. 12:16:55

Nem ment rá a lányaira és ezért tisztelték? Mégis melyik népcsoportról beszélünk?!

Oleg Gontar 2010.04.13. 12:19:19

Az en nagyapam volt Stirlitz.

cd-r 2010.04.13. 12:19:26

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: "még egyszer a biztonság kedvéért rákúrtak a félig leszedált, magatehetetlen lányokra." hát istenem, ki tudna ellenállni a kínálkozó ziccerhelyzetnek. :D

Falusi_metálos 2010.04.13. 12:21:20

a texasi láncfűrészesben a sheriff és becses családja is ilyen - a stílusban van némi hasonlóság a magyar nagypapikkal.

Styxx 2010.04.13. 12:21:34

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
azért ez durva. Picit városi (horror) legendaszerű. Bízom benne, hogy ha a hetvenes években daily routineszerűen történtek ilyen dolgok, akkor az a rendszerváltás óta napvilágra került volna.
Az ilyen nőgyógyászok azért kenyáig futnak, mint az a pécsi, valamilyen sompolyogi nevű fószer.
Ez nekem egyébként is külön rejtély, hogy egy képzett nőgyógyász hogyan lehet ennyire gerinctelen, perverz beteg állat bűnöző?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:21:36

Én már ilyen feminista voltam születésem pillanatában, hiába lett volna erre irányuló a nevelésem:)
Nem tartom felsőbbrendű népcsoportnak a férfiakat, pláne nem azokat, akik állati ösztöneiket a saját gyermekeiken és a feleségükön élik ki.

Egregor 2010.04.13. 12:22:06

@pcr: mondod ezt érett felnőttként. Ott, ahol dívik a nők körülmetélése, tudod, kik harcolnak mellette a leginkább? A NŐK!
Igaz, nem az anyák kísérik el a lányaikat, hanem a nagyanyák, de ettől még a nők tartják fent ezt a rendszert.

Vidéken régen már eleve úgy neveltek volna téged, hogy van az Isten, van a Férfi, és aztán jönnek a nők és az állatok. Vagy az állatok és a nők. És mindezt naphosszat verték volna beléd átvitt és szó szerinti értelemben - az anyád, a nagyanyád, és a női rokonaid is.

mire férjhez mentél volna, már az lett volna az elvárás, hogy a férfi kemény kézzel uralkodjon rajtad.

Mindig voltak kivételek, de ezt a rendszert a nők tartották fent.

Egregor 2010.04.13. 12:23:41

@Styxx: Napvilágra került. In memoriam hétmillió magzat.

cd-r 2010.04.13. 12:24:43

nade most komolyan elhiszi valaki, hogy mindennapos jelenség volt az apa-lánya viszony?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.04.13. 12:27:03

@Egregor: abból egy kiváló topic lett az index fórumban...

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:28:40

@Egregor:
Én már feminista kijelentéseket tettem óvodáskoromban ha hiszed, ha nem úgyhogy nem kell a hegyibeszéd.

A felsorolásból kihagytad a vidéki papbácsikat, akik szintén felcsináltak egy-két lánykát, vagy éppen kisfiúkon élték ki az ösztöneiket.

Egregor 2010.04.13. 12:29:40

@lúzer_: Azért ne keverjük már egybe az egész népet, nem volt az homogén soha. Jászok, kunok, palócok, horvátok, rácok, egykori törökök, svábok, románok, szlovákok, stb. stb. tucatnyi nemzetiség sok száz etnocsoportjáról van szó, ezt nem lehet egy kalap alá véve általánosítani.

Volt, ahol az asszonyverés olyan hétköznapi esemény volt, mint a napfelkelte, és ezt a nők is elfogadták életük részeként, máshol meg az előzékenység volt elfogadott hozzáállás. Volt, ahol a barmot megkúrni szégyen volt, máshol meg a pásztori lét természetes része.

manager2008 2010.04.13. 12:31:30

Nekem volt szrencsém ilyen kemény parasztembereket megismerni még gyerekkoromban, a Jászságban.
Különösebb baj nem volt velük, csak az élet átformálta őket.
Az egyik Pista bácsi, az I. VH.ban az orosz fronton szuronnyal leszúrt a a fronton pár hónap alatt a saját számolása szerint kb harminc orosz katonát.
Aztán fogsába esett, és később hazajött.
Érdekes módon tőle nem loptak soha semmit a svédek)))) mert kettévágta volna őket hosszában.

De egyébként nagyon barátságos ember volt, és az ebéd stb egyéb rituálék tényleg így zajlottak.
Visszapofázás nem volt, de demokratikusan meghallgatta a család véleményét minden dologban, aztán kihirdette a döntést, amit mindenkinek illett végrehajtani. Ellenpéldáról nem tudok, mert olyan hülye nem volt aki kipróbálta volna az ellenkezést.
A szomszéd asszonyok viszont hozzá jártak reuma kezelésre, ami úgy zajlott, hogy bekente a testrészt valami csodakenőccsel amitől nagyon nyögtek, majd a kezelés végén rendesen megdugta a nőiszemélyt amitől szintén.(láttam a kulcslukon keresztül).
Valószínüleg ez használt a reuma ellen nagyon.

Egregor 2010.04.13. 12:32:57

@pcr: azért tehettél ilyen kijelentéseket, mert óvodában voltál, és nem az állatokat etetted, meg libát tereltél, azért mondhattál ilyeneket mert legfeljebb megmosolyogtak, hogy "milyen bájos, öntudatos kislány" és nem vertek a sárga földig, azért lehettél "bimbózó feminista" mert engedték és a társadalom alakítói erősen támogatták, szemben a régi korok falujával, ahol az asszonynak hallgass volt a neve otthon.

Az, hogy valójában mekkora beleszólása volt a nőknek régen is a dolgok menetébe, más kérdés. De ettől még csak a modern kornak köszönheted, hogy ilyesmit megtehettél nyíltan.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:33:27

Aham, még a 80-as évekből van egy jó sztorim, édesanyámékat riasztották a műtőbe, mert a sebészetre beszállítottak egy csőszt, kiderült, hogy a végbelébe egy kukoricacső szorult, azt kellett belőle kioperálni.

Mitya Ivanov 2010.04.13. 12:33:34

@pcr: leszbikus vagy, csak még nem tudod

Leggy 2010.04.13. 12:34:19

és a mama ráment a fiaira? és dobálózott ő is? vagy direkt sanyargatni való szubmisszív társat bírt csak leigázni a papa?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:36:06

@Egregor:
Téged zavar az, hogy ma nem a férfi mondja meg otthon a nőnek, hogy mit kellene csinálnia?
Régen a férfi pofázott otthon, ma már nem olyan világot élünk.

cd-r 2010.04.13. 12:36:56

@pcr: miért, azt gondoltad, hogy csak a nők ánusza reagál az izgatásra?

Leggy 2010.04.13. 12:37:00

@Egregor: de volt azért Pipás Pista is a tanyavilágban, aki aztán az ilyen keménykedő papikat az asszonynép kérésére (a börtönben kiderült, hogy ő is nő volt) felakasztotta szépen az istálló gerendájára, a családjuk megkönnyebbülésére

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:38:32

@cd-r:
Az egész sebészet ezen az idiótán röhögött hetekig.
Érdekes, hogy ilyen dolgok mindig csak férfiakkal fordulnak elő:)))

cd-r 2010.04.13. 12:39:20

@pcr: dehogynem. persze van egy réteg, akik nem tűrik ezt, de őket nem is igen veszi el a kutya sem.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.04.13. 12:44:54

@Egregor: nana. Az én egyik nagyapám (nyugodjék) típusa volt ennek a tölgyfából faragott magyar embernek. háború, fogság, munkásévek satöbbi. pálinka, meggybor, stimmt. Kemény kéz, diktatúra stimmel. Ugyanakkor nagyanyám nem az a könnyen elnyomható entitás, kb. mint Svájc a nemzetek között. Azzal a különbséggel, Svájc nem parancsol a népi Kínának... szikrázott is rendesen a fém a fémen, de jól megvoltak...

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:47:43

Miért hiszi azt minden férfi magáról, hogy ő a teremtés koronája, nélküle a nő nem boldogulna?

Volt annakidején egy per(Tiszaeszlár?)ott az ilyen férfiakat jól letették láb alól, azok az asszonyok bötönt kaptakk érte.
Vajon hány bunkóparaszt férfi verte agyon a feleségét következmények nélkül?

Leggy 2010.04.13. 12:49:14

régen fizikai munkával lehettett egy családot eltartani - ez emberes feladat, apa gondokodik a bandáról, többiek szerényen hallgatnak. Aztán ez eléggé leszükült egy körre, előtérbe került a szellemi munka (nő/férfiak közötti testfelépítésbeli különbség már nem mérvadó) így már anyu is hoz pénzt, nyilván cserébe elvárja, hogy ne vagdosság tányérral fejbe. aztán jön a munkanélküliség- az a férfi, aki nem tud az addig elnyomott, otthontartott párjára támaszkodni, rámegy erre a dologra, hiszen az ő vállán áll vagy bukik a család megélhetése. az viszont, akinek volt annyi esze, hogy nem beosztottatt, hanem társat választott, érezheti, hogy a család összefogásával, egymás segítésével az ilyen nehézségek is átvészlehetők. márha nincs benne állandó bizonyítási kényszer. ne féltsd a nőket, férfiből akad ilyen is, olyan is. érdekes módon az ép, szeretetteljes családból származók között többen vannak a társat választók...:-)

Gournoddam 2010.04.13. 12:49:35

@Rókakígyó: Helyes, helyes! kösz a javítást.

nem tudod, hogy az eredetinek mi volt a címe? vagy hol találhatom a szövegét?

Styxx 2010.04.13. 12:50:15

@pcr:
új technológiával morzsolt a jóember:-)

Falusi_metálos 2010.04.13. 12:50:38

@pcr: Mi van ????

"Miért hiszi azt minden férfi magáról, hogy ő a teremtés koronája, nélküle a nő nem boldogulna?"

na nemáá, ne általánosíts mááá, még asziszem Rólad, , hogy politikus vagy... :)

cd-r 2010.04.13. 12:52:01

@pcr: vérnyúl nicket váltottál?

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:54:14

MA jól megy az olvasás falusi metálos helyett falusi plébános.

Mindjárt el is jutottam a Tőkés ügyhöz, na az is középkori szinten kommunikált a családjával.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.04.13. 12:54:57

@pcr: az másik per, az eszlári per az antiszemita ügy volt.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:56:22

Most nincs parlamenti időszak, majd akkor nézzétek meg, mennyi semittevő honatya éli ki magát a neten.

[c] 2010.04.13. 12:56:46

@pcr: "Miért büszke erre ma valaki, hogy ilyen tuskó férfiak éltek annak idején?"

Ez számomra is rejtély - illetve annyira nem, vannak elképzeléseim.
Én is úgy gondolom, hogy nem hagytam volna, hogy így felém kerekedjen valaki. De lehet, hogy ennek súlyos következményei lettek volna.

noirp 2010.04.13. 12:57:26

@zsebatya: Még a 70-es évek közepe-végéről is vannak adatok: a terhes anyának pályinkát adnak, hogy erős legyen; a textilgyárba ment lányok után küldik csomagban, szintén, hogy erős legyen (Szabolcsból). BAZ megye se rossz: innen szűrtek ki olyan munkáslányt, aki szentül hitte, h aki alulról is rendszeresen mosakszik, az "romlott", ill., akinek csecsemőkorában a nagyanyja rágta le a körmét [=különben tolvaj lesz a gyerek]
Forrás: Moldova: A szent tehén (1980), Ráth-Végh: Két évezred babonái(1998, 1954)

N. B. Moldovát lehet kritizálni, öregkorára szépen elment az esze; de van egy-két keményebb könyve 30-35 évvel ezelőttről(Akit a mozdony füstje.., A szent tehén; Tisztelet Komlónak) amit szvsz érdemes komolyan venni.

Falusi_metálos 2010.04.13. 12:57:45

@pcr: falusi metálos --> falusi plébános --> Tőkés ügy --> középkori kommunikáció

micsoda árukapcsolás és retorikai csimborasszó :))))

[c] 2010.04.13. 12:58:02

@Leggy: "régen fizikai munkával lehettett egy családot eltartani - ez emberes feladat, apa gondokodik a bandáról, többiek szerényen hallgatnak"

És a nő közben lábat lógázott otthon?
Az ő munkájától nem függtek a többiek? Dehogynem.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 12:59:55

@Professor Pizka:
Igazad van az vérvád volt a zsidók ellen:((

lone 2010.04.13. 13:00:59

igazi modoros sztori. igazi kemény parasztemberrel.

[c] 2010.04.13. 13:01:47

@Egregor: A tótok melyik kategória? Nagyapám az volt.

[c] 2010.04.13. 13:05:18

@Egregor: "Miért ne lehetne valaki ilyen ősre büszke?"

Keménység nem egyenlő zsarnokoskodás. Ezért.
Lehet valaki kemény, egyenes gerincű úgy is, hogy nem tekinti oktalan állatnak a családtagjait.
Ez jórészt persze szocializáció kérdése.

[c] 2010.04.13. 13:06:56

@Leggy: "az viszont, akinek volt annyi esze, hogy nem beosztottatt, hanem társat választott, érezheti, hogy a család összefogásával, egymás segítésével az ilyen nehézségek is átvészlehetők."

Ott a pont.

LyukasBogrács 2010.04.13. 13:07:53

@pcr:
"Miért hiszi azt minden férfi magáról, hogy ő a teremtés koronája, nélküle a nő nem boldogulna?"

Mert ezt latom nap mint nap. Ot percre (orara, napra) hagyom magara, mar megy a siras-rivas, ez nem megy, az nem megy, neki torodesre van szuksege, stb. Mindenki (ferfi) ismeri ezt a litaniat.

Hidd el, en lennek a legboldogabb, ha a nok egy kicsit onallobbak, felelosebbek lennenek. Vagy ha ez nem megy, akkor szofogadobbak.

lárvalányhaj 2010.04.13. 13:08:21

Nekem kizárólag paraszt felmenőim vannak, de a tányérkivágóshoz hasonló történeteket csak egy rokonról meséltek, aki közismerten bolond volt. Inkább az étellel való takarékoskodás járta, le is toltak mindig, hogy nem ettem meg az összes kaját, mert hogy én már a jóléti társadalomban éltem, meg finnyás is voltam nemgyengén.

A nagyapámra eléggé illik a leírás, már 80 éves, de mindent megcsinál a ház körül, műveli a házhoz tartozó nem kicsi földterületet stb. Anno ő is megkeserítette a háza népe életét, apukám (szerencsére) soha nem akarta utánozni, teljesen ellentétes gyereknevelési és asszonytartási (LOL) nézeteket vallott.
Korábban az érzelmek kifejezése nem volt erős oldala, de így 80 fölött egész megpuhult ebben a tekintetben, ami örvendetes.

Deviszont:

"Nehéz férfiember volt nagyon - de egy miatt becsülték: nem ment rá a lányaira, pedig az arrafelé bizony bevett szokás volt még a harmincas-negyvenes években is - úgy hírlik."

WTF?!!!!

Eleve nem bírom megérteni ezt a dolgot. Az egy dolog, hogy valamennyi törvénykönyv és erkölcsi szabályrendszer tiltja az ilyesmit, méghozzá kivétel nélkül, de mindemellett természetes ösztön, hogy az ember védelmezi az utódait. Ahhoz nagyon-nagyon durván aberráltnak kell lenni, hogy az ember ilyesmit megcsináljon.

lárvalányhaj 2010.04.13. 13:10:03

@LyukasBogrács:

Azért csinálják ezt a nők, mert a férfiaknak erre van igényük. Akkor érezhetitek magatokat nagynak és erősnek, ha kicsi, gyenge, gyámoltalan nőkkel vagytok körülvéve :) Ezt a nők többsége tudja, és ki is használja rendesen. Lehet, hogy ő is meg tudná csinálni, de inkább veled csináltatja meg, mert akkor te frankónak érezheted magad, és ő se fárad el. :)

Ernoke 2010.04.13. 13:11:59

@cd-r: én csak azt nem értem, h az ilyen alárendelt nőre hogy lehet számítani a bajban? pl. kórházba kerülsz, és keményen rá kell szállni az orvosokra, h ne kezeljenek félre (közvetlen környezetemben majdnem megöltek vkit rossz gyógyszer miatt, ha a nő nincs résen és nem megy be ordítani és fenyegetődzni, a férfi már nem élne)... vagy kirúgnak és a főnököd előtt kell téged megvédeni, vagy munkahelyet keresni segíteni... ha "te mondod meg, h mit csináljon", akkor hogy cselekszik önállóan és határozottan, ha neked bajod lesz? (tudom-tudom, nemkomoly, meg vérnyúlszemlélet, de akkoris:P)

[c] 2010.04.13. 13:13:04

@LyukasBogrács: Ezek olyan nők, akik
(i) nem nőttek fel;
(ii) nagyon is felnőttek, és nő(i)ségüket manipulációra használják.
Erre szokták mondani, hogy "a hülye feministája, az egyenjogúság kell neki, de a vele járó felelősség nem". Nos, ezek a nők _nem_ feministák.

lárvalányhaj 2010.04.13. 13:13:45

@Egregor:

A nagyanyám IQ-ban elég jelentősen verte a büszkeparaszt nagyapámat, ennek köszönhetően elég jól az orránál fogva tudta vezetni az öreget. Látszólag soha nem mondott neki ellent, a gyakorlatban viszont arra mentek a dolgok, amerre nagyanyám akarta.

Persze ettől függetlenül a nagyapám jól leszidta nyílt színen, mindenki előtt, hogyha volt optimális hőmérséGletű a leves.

[c] 2010.04.13. 13:15:05

@lárvalányhaj: Igen, bár arról is lehetne vitatkozni, hogy a férfiak valóban ilyenek-e. Szerintem nagy százalékban igen. Az ilyet egyébként nem tartom igazi férfinak. Az igazi férfinak nincs szüksége efféle önbecsülés-mankókra.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 13:16:13

@LyukasBogrács:
Nem hinném, hogy a mai magyar társadalomban a nőknek van ideje a munkahelyről állandóan a férjük(párjuk) után telefonálgatni.
Elhiheted sok férjes nő kíván néha egyedül lenni, továbbá a hátára nem kívánja a feleség, a boltban éppen vásárolgató megétvedt férj telefonálgatásait:)))

[c] 2010.04.13. 13:17:32

@cd-r: Tévedsz.
Nem egy férfitól hallom, hogy irtózik a gyámoltalan nőktől (a gyámoltalannak mutatkozótól is), és több önállóságot, taplraesettséget várna el.

cd-r 2010.04.13. 13:19:22

@Ernoke: egy "szófogadó" nő szerintem nem egyenlő egy agyatlan, cselekvésképtelen droiddal.

lárvalányhaj 2010.04.13. 13:21:16

@lúzer_:

A nők viselkedése nagyrészt a kínálat válasza a kereslet megnyilvánulásaira.
A saját környezetemben azt látom, hogy az olyan csajokat, akik odamennek egy pasihoz, hogy "naaa, segíts már, légyszilégyszilégysziiii", és közben édibédin néznek, a férfiak _jellemzően_ cukiknak tartják.
Aztán a zerősférfi megcsinálja, a nő meg úgy néz rá, mint egy félistenre, hogy "jaaajjj, te oooolyan ügyeeees vaaagy!"

"Az igazi férfinak nincs szüksége efféle önbecsülés-mankókra."

Kérdés, hogy a zigaziférfi kategóriának vajon vannak-e instanciái a valóságban is, vagy a férfiak inkább csak emulálják a zigaziférfiséget, és valójában nemigaziférfiakkal vagyunk körülvéve.

Ernoke 2010.04.13. 13:22:26

@cd-r: jó, de akkor mi az, h szófogadó? mert az, h a nő "fészket" teremt otthon, rendben tartja a lakást, kajával vár, sztem alap, nem plusz... meghát nyilván senki nem akar veszekedős idiótával együtt lakni.

Bogyó 2 2010.04.13. 13:24:44

@pcr: "Miért hiszi azt minden férfi magáról, hogy ő a teremtés koronája"

Kikérem magamnak elég sok férfi nevében!
Soha nem gondoltam ezt, s nem hiszem, hogy egyedül lennék.

"nélküle a nő nem boldogulna?"

Na ezt csak azért, mert ő sem boldogulna a nő nélkül.
Sajnálom akik úgy gondolják, nekik nincs szükségük a másikra.

[c] 2010.04.13. 13:24:52

@lárvalányhaj: Röviden: vannak. De kevesen.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 13:25:30

Egy bunkóparaszt, ha annyira ííígééényes a levessótalanságára ill. hőmérsékletére, az miért nem főz magának?
Eccerűbb lenne az élete, nem pofázna, hanem lefoglalná magát és főzne.

cd-r 2010.04.13. 13:28:08

@Ernoke: szerinted alap, ez nagyon jó hozzáállás. sajnos sok helyen nem alap a szűk ismeretségi körömben sem. bár ezekben a családokban a domináns nő-papucs férj szerep a jellemző.

cd-r 2010.04.13. 13:29:56

@lárvalányhaj: az igazi férfi szerintem egy hasonló kategória, mint a tinilányálmokban élő "rosszfiú".

[c] 2010.04.13. 13:30:20

@cd-r: Dehogynem. A "szófogadó alkatú" ember ugyanis azért az, mert nincs saját véleménye. Akinek nincs saját véleménye, az nem cselekszik önállóan.

Nem is értem ezt az elvárást. Szót fogadni a gyerek szokott a szülőjének, a beosztott a főnöknek, nem pedig a társ a TÁRSnak.

cd-r 2010.04.13. 13:31:16

@cd-r: mármint ilyen üres duma jellegű, úgy értem.

[c] 2010.04.13. 13:31:55

@Ernoke: Miért "alap"?
Jellemzően ketten keresik a pénzt. Miért evidens, hogy mindez a nő dolga?

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 13:33:24

Azt kívánom az összes feministának hogy mihamarább találják fel az időgépet hogy visszautazhassanak... De nem retúrjeggyel.. Állítólag ezek a Nők a három "lehetséges" nemi szerv közül csak az egyiket használják :-) :-)

Zorita 2010.04.13. 13:34:35

@Horst Fuchs: bakker, nagyjából pont ezt akartam írni, köszi :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.13. 13:34:50

nem értem, miért büszke valaki arra, hogy a nagyapja (nyilván szerencstélen körülményei meg az egész elcseszett tekintélyelvű korszak okán) egy érzelmileg és szociálisan retardált, nagyon komolyan sérült ember volt?

cd-r 2010.04.13. 13:35:43

@lúzer_: lehet, hogy nem alap. sok szerencsét az olyan férj megtalálásához, aki főz, mos, takarít, vasal.

[c] 2010.04.13. 13:36:05

@cd-r: Tőled is kérdem. Miért alap? Ez addig volt logikus - és alapvetően igazságos (bár nyilván mindig is voltak, akik számára nem volt testhezálló) - munkamegosztás, amíg jellemzően csak a férfi folytatott pénzkereső tevékenységet. Ma nem ez a tipikus.
Igen, "alap", hogy az ember gondoskodik a társáról, de hogy ezt a gyakorlatban hogyan teszi, az mára sokat változott. Egyrészt. Másrészt egyéni; nincs benne semmiféle szabálykönyvben.

LyukasBogrács 2010.04.13. 13:36:35

@lárvalányhaj:
En ezt kikerem magamnak. En attol nem leszek buszkebb, hogy masok helyett dontok, cselekszem, fizetek, viszem el a balhet.

Nem magamra akarok buszke lenni, hanem a masikra, az embertarsamra.

De nekem csak a szegyen jutott, abbol viszont bosegesen.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 13:37:26

@Bogyó 2:
Szükség van a a társra, de nem mindegy milyen minőségben, egy igazi társkapcsolatban nincs alá-és fölérendeltségi viszony.
A nők nem rabszolgák!

Bogyó 2 2010.04.13. 13:37:37

@pcr: Látom, te képtelen vagy kiszabadulni a mai városi, emancipált multi-kulti gondolkodásmódból.
Vajon akkor miért tűrtek, hallgattak a nők, ha te bezzeg nem tetted volna akkor se ha oda, abba a korba születsz. Mert, hogy ezek szerint ez genetikailag van benned. Bennük miért nem volt? És, hogy-hogy most ütközött ez ki, amikor ,érdekes, a körülmények is lehetővé teszik azt, hogy valaki kiszabaduljon, ha akar, a zsarnokságból?
Egyikőnk se tudhatja, hogy miként gondolkodna, mit merészelne más korban másként, mert hozunk géneket, de rohadtul befolyásolják azt a körülmények.
Aki olyan karakán, hogy ráborítaná a levest az öregre, az nem jutott volna el odáig, mert már sok minden nem tetszett volna neki addig se, viszont néhányszor eltörték volna a bordáját, vagy belecsapkodták volna a földbe a fejét. Az nagyon is tud változtatni az ember hozzállásán, mert ekkor még nem úgy volt, mint Törőcsik Marival a Körhintában, hogy majd elmegyünk máshova s boldogulunk. Az is arról szól, hogy végre van erre esély. Mert addig nem volt, neked se lett volna.

Ernoke 2010.04.13. 13:39:08

@lúzer_: mert a nő "ért" ehhez, mert olyan az agya, jobban képes aprólékos, rendszerező gondolkodásra. meg kell nézni egy legénylakást, ahova nő kerül, szemmel látható minden esetben a változás. az meg a másik, h a pasiknak jól esik és nagyon hálásak érte. ez persze nem azt jelenti, h a pasi ne segítsen, ne főzzön, pelenkázzon, ha úgy adódik, én se akarnék olyannal együttélni, aki le se szarja az egészet meg szétdobál mindent, aztán szedjem össze én. de ez az óvó-védő szerep szerintem "benne van" a nőkben, már a későbbi gyerekvállalás miatt is.

Archenemy 2010.04.13. 13:40:22

"Miért hiszi azt minden férfi magáról, hogy ő a teremtés koronája, nélküle a nő nem boldogulna?"

Miért hiszi azt néhány hülye picsa, hogy minden férfi ezt hiszi?

ibafaipap 2010.04.13. 13:42:10

Nagyapám egy palóc szegényparaszti családból származott, előbb kőműves lett, aztán kivitték a frontra, ahonnan tizedmagával megszökött, szétváltak és rajta kívül mindenkit megöltek a tábori csendőrök. A háború után építészmérnök lett belőle, de emellett fölépítette a házát családi kalákában meg felhúzott egy nyaralót, művelte a háztájit, meg a gyümölcsöst. Bizony ő is oda-oda csapott, ha valakinek nagy volt a szája, de öregkorára azért megszelídült és én már csak a jobbik oldalát láttam, gyakorlatilag minden ökörségben benne volt, iszonyat nagy arc volt az öreg, imádtam.

GERI87 2010.04.13. 13:42:30

hát má nem bírom tovább olvasni ezt sok feminista nyafogást!

"Miért "alap"?
Jellemzően ketten keresik a pénzt. Miért evidens, hogy mindez a nő dolga? "

akkor menjél ki autótszerelni meg rotakapázni:)
vannak "női dolgok" meg "férfi dolgok" és ezen semmi sem fog változtatni!

énis szoktam mosogatni meg porszivózni de azért vasalni nem fogok meg főzni se..ne fordítsuk már meg a dolgokat!

a legtöbb feministának ugyveszem észre nem jut elég kuki ezért minden férfi bunko meg nyaf nyaf...

sok volt ez igy mára nekem.

[c] 2010.04.13. 13:43:53

@cd-r: Ne adj olyasmit a számba, amit nem mondtam. Nem háztartási robotgépre, és nem is papucsra, hanem egyenrangú társra van szükségem.
Viszont úgy gondolom, ha a pénzkeresés felelősségén osztozunk, úgy fair, ha a háztartással és a gyerekkel kapcsolatos feladatokon is osztozunk. Kiemelem: osz-to-zunk*, és nem pedig "rálőcsölöm az egészet". Értve vagyok?

*Hogy ez a gyakorlatban hogyan valósul meg, az sok tényező függvénye: ki ér rá, kinek mihez van több kedve etc. Nem véresszájú feladatkiosztásról beszélek - épp ellenkezőleg.

Olyan férfit keresek, aki hasonlóképpen gondolkodik.
Megjegyzem, hogy már találtam egyet, úgyhogy kár macskákkal körülvett, dagadt, kielégítetlen asszonyságokat vizionálnod. Vigyázz a gyomrodra :)

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.04.13. 13:44:14

Nem kemény volt az hanem kegyetlen. Az ilyen szeretethiányban felnövő úgynevezett "kemény" embereknek az a titkuk, hogy ugyanolyan taplók és szeretni nem tudók lettek, mint akik nevelték őket, bár sokszor az élet teremtett olyan helyzeteket, hogy ilyenekké váltak. Azért jobb, hogy már nem sok van belőlük. Nem hiszem, hogy hazafias érdem, hogy valaki ilyen. Az pedig ne legyen érdem, hogy nem dugja meg a saját lányát, nem vagyunk állatok.
Ugye nem?!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 13:44:16

@Bogyó 2:

Ez hülyeség, nekem már a nagyanyáim sem tűrték el a férfiak hülyeségeit, az egyik el is vált, pedig abban a korban ez nem számított jópontnak.
Lett volna esélyem, legfeljebb nem élem végig az életem egy alulművelt, ostoba, primitív állattal.
Az erőszak hmmm, egy férfi erőszakkal akarja kikényszeríteni az akaratát,azért mert valójában primitív, mert csak ennyi agy jutott neki, az erőszakra pedig általában védekezés a válasz, nem a ráhagyás.
Ennyi.

Ernoke 2010.04.13. 13:45:03

hát én eléggé egyenjogúság-mániás vagyok, meg kb. feminista is, de ha nekem ilyen férjem lett volna, fülem-farkam behúztam volna, az ember testi épsége fontosabb, mint a "büszkesége"... (amiből akkor nem volt, nem lehetett sok.) aki volt már fizikailag megfélemlítve, úgyis tudja, miről beszélek, aki pedig nem, az ne dumáljon ilyen téren.

amúgy ez a "keménység" érthető, aki olvasta a puszták népét, tudja, h milyen embertelen körülmények között élt akkor többszázezer magyar, ezt máshogy kibírni nem lehetett. ez persze a terrort nem magyarázza, csak adalék.

Bogyó 2 2010.04.13. 13:46:05

@pcr: Tényleg?
Képzeld, én sem rabszolgát kerestem, még csak házicselédet se, hanem társat. Akivel megbeszéljük mi legyen a gyerekkel, akivel közösen osztjuk be a pénzt, akivel közösen döntjük el az életünk fontos kérdéseit. Viták, veszekedések? Igen, vannak, de nem szoktak pofonnal zárulni. Mert kibékülések, megbocsátások, megbánások is vannak. Egyenlő felek módjára.
S ezzel nagyon sokan vannak így, nem vagyunk kivételek.

Senki nem idealizálja ezt a kort, ezt a hozzáállást, csak elemezzük, s próbáljuk megérteni miként működött.

Ernoke 2010.04.13. 13:50:35

@lúzer_: én türelmetlen vagyok ilyen téren, ha valamit jobban, szebben tudok én elvégezni, akkor én végzem el. és senki nem látott még férfit szerintem, aki szebben mosogatott, teregetett volna, mint egy nő.:) ennek a másik fele pedig, hogy lehet, h kínkeservvel és letépett ujjakkal tudnék fúrni vagy mosogatót szerelni, de inkább csinálja a férfi, mert ő ehhez ért jobban. ez is rugalmas feladatkiosztás.

noirp 2010.04.13. 13:51:23

@LyukasBogrács: Szerintem csak rossz helyről veszel mintát :D

Falusi_metálos 2010.04.13. 13:52:45

pcr:
Meg tudod fogalmazni, hogy miért pont itt harcolsz ezen dolgok ellen, ahol, mint láthatod, valójában nem kell meggyőznöd senkit? Ahogyan látom, egyik kommentelő sem fogadja el a nyakasparaszt világképet. Akkor miről akarsz meggyőzni? Vagy nemis meggyőzni akarsz? Erőszakos-e vagy valójában? :)

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 13:52:57

Egyébként tudnék egy remek tesztet..
Reggel öttől este hatig kukoricát kapálunk aztán meglátjuk hogy este éhesebbek leszünk-e vagy helyette a szüfrazsett-eszméket akarjuk kitárgyalni :-) :-) :-)

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2010.04.13. 13:53:01

Turi Dani ozstán mégis hazakódócott, de a lelke fenekin, meg a fenekelelkin nagy, nagy
keserves fenekedésekkel győzte az életyit.
- Hej, muramista, muramista - ódódzott a nyelvije nekije - , bé tökkel vágtál
csülökbe.
Megaztánis a felesége eszmélkedett a jobbérzésébe, és attul úgy, de úgy
összefancsorgott a lelke levese, hogy szinte bőrzött.

noirp 2010.04.13. 13:54:18

@vészmadár (pica pica): Valószínűleg azért, mert ezt érzi közelállónak magához; hogy miért pont ezt?? [noirp széttárja a kezit] Kérdezzük meg bajor gizellát, Csernust, esetleg (öhmm) luxelvirát.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 13:54:43

@Bogyó 2:
és milyen konzekvenciát sikerült levonnod?
Megérted azt az elvetemült férfiállatot, aki az ablakohoz vagdosta levesestányért, abban a korban, amikor nemhogy üvegezésre, de még tányérra is alig tellett a parasztcsaládnak?
Elfogadhatónak tartod, hogy abban a korban kuss volt a neve a nőnek, mert csak otthon dolgozott?
Kuss volt ebédkor a családnak és még megköszönhették, hogy apjuk nem pocsékolta őket meg?

Sajnos ezeknek a leszármazopttai még mindig köztünk élnek, egyet sajnos nagyon jól ismerek közülük az apósomat, nagy tahó az öreg annyi szent.

[c] 2010.04.13. 13:56:10

@GERI87: Á, már hiányoltam a baszatlanozást.
Mivel nem feltételezem, hogy elolvasod, leírom azt, amit cr-r olvtársnak is:
Úgy gondolom, ha a pénzkeresés felelősségén osztozunk, úgy fair, ha a háztartással és a gyerekkel kapcsolatos feladatokon is osztozunk. Kiemelem: osz-to-zunk*, és nem pedig "rálőcsölöm az egészet".

Vannak olyan feladatok, tevékenységek, melyekben _jellemzően_ jobbak a nők, és vannak, melyekben a férfiak jobbak. Ezt nem tagadom. Ezért logikus, hogy ezek mentén osztjuk fel a háztartással kapcsolatos feladatokat (a férfi állítja össze a szekrényt, a nő közben ebédet főz).
De mivel nem csak férfiak vagy nők, hanem egyének is vagyunk, vannak köztünk egyéni különbségek. Például, vannak férfiak, akik szívesen főznek.
Akkor miért is ne főzzenek inkább, ha szekrényt szerelni meg utálnak?
A lényeg: egyéni képességek (ÉS kedv ÉS a rendelkezésre álló idő és energia) alapján meghatározni a munkamegosztást.
Igazságosan.

Azaz, ha a férj reggeltől estig gürcöl, akkor értelemszerűen a feleség végez több házimunkát - például, vacsorával várja haza a társát. Ha a feleség húzza az igát estig, akkor a férj - például, vacsorával várja haza a társát. Nem azért, mert elvárják tőlük, hanem szeretetből.
Ettől sérülnének a nemi szerepek?
Szerintem nem.

noirp 2010.04.13. 13:57:05

@GERI87: akkor kapd a jobb kezedbe, kispofám, és verd félre a harangot, hátha megkönnyebbülsz mára.

Mert más meg a nagyképű férfiak "de utálom hallgatni ezt a sok feminista nyafogást" -nyafogását unja hallgatni. Nem mindenki attól lesz feminista, hogy nem b* naponta kétszer.

cd-r 2010.04.13. 14:00:35

jaj lányok, jól rázoomoltatok erre a férfi-nő kérdéskörre :DD szerintem egyetértés van. mindenki társat akar, nem házidroidot.

Bogyó 2 2010.04.13. 14:01:23

@pcr: Fent ernoke elég jól leírta. Könnyű mai fejjel ítélkezni. Ez olyan mint Mátyás királyon számonkérni, hogy nem volt eléggé demokrata.
Ez a kor a világháborút megelőző időszakról szól, akár az 1800-as évekről is, nem 1964-ről!
Milyen esélyed lett volna 1923-ban egy tanyasi parasztcsaládba születve? Óvoda? Azt se tudtad volna mi az? Jó, ha lett volna 6 elemid, fogalmad se lett volna, hogy van aki szerint nincs Isten és, hogy mi az a feminizmus meg emancipáció. Tudatlanul, nincstelenül és fizikailag is kiszolgáltatva mire lett volna esélyed? Nagy nehezen talán valahova el lehetett volna szegődni cselédnek segítséggel, szerencsével, vagy mindezt valamivel meghálálva valakinek. De nem lett volna egyszerű. Max. erre lett volna esély.De azt se tudtad volna merre menj, hogy egyáltalán mi is van ott. Nem volt tv,rádió, internet, s a parasztcsaládok újságot se járattak a tanyára vagy a grófi majorba, ekkor még nem volt Szabad föld, mert olyan nagyon nem is tudtak olvasni elég sokan.
Nagyon más világ volt, nem is tudjuk mennyire!

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 14:06:46

@Bogyó 2:
Nekem a nagyszüleim mindegyike 1923 előttről való, bár magam későn született gyermek vagyok , nagyon is jól ismerem azt a kor a nagyszüleim elbeszéléseiből.
Mint írtam az egyik, nagyanyám elvált volt,már a 30-as évek végén, talált magának munkát és ismét férjhez ment.Az más kérdés, hogy abban időben minden elvált nőt lecurváztak az idétlen parasztok, de ő ezen túltette magát.
A feminizmust örököltem.

noirp 2010.04.13. 14:07:22

@cd-r: Aki _most, 2010-ben_ házidroidot akar, az
1) nem vallja be
2) nem itt kommentál :))

Bogyó 2 2010.04.13. 14:10:31

@pcr: Természetesen nem azért tesszük másként mert egyetértünk. De tudom, hogy könnyebb nekem megértőnek, türelmesnek, felvilágosultnak lenni, mert engem is másképpen neveltek. Nyilván én is kellek hozzá, de abban a korban, abban a világképben ki tudja hogyan gondolkodnánk, mit tartanánk természetesnek.
Vajon 1000 évvel ezelőtt nem azt gondoltuk volna mi is, hogy a Föld lapos? Miért gondoltuk volna, hogy talán másképpen van? Ehhez zseninek, de legalábbis jóval kritikusabbnak kell lenni, (de azt is alappal) s többségünk nem az.
Azért a nagy felfedezők, újítók nem a legingerszegényebb környezetből emelkedtek ki, pl. Mozart se lett volna az aki, ha az apja nem udvari karmester. Hogy komponált volna 4 évesen, ha 40 éves koráig se lát zongorát?

Szóval néha el kell gondolkodni, hogy a tahók miért tahók. Hidd el, nekik se könnyű, de ez persze véletlenül se felmentés, csak könnyebb így megközelítve kezelni a problémákat.

lr 2010.04.13. 14:10:39

Ejj, Tibi, micsoda mesteri hatékonysággal megráncigáltad a yuppie törzsolvasógárda bajszát így coming out után nem sokkal! Grat.! :)

GERI87 2010.04.13. 14:11:08

ha főzni akar fözzön, de ne legyen elvárás hogy vasalás mosás főzés stb.

"Vannak olyan feladatok, tevékenységek, melyekben _jellemzően_ jobbak a nők, és vannak, melyekben a férfiak jobbak. Ezt nem tagadom. Ezért logikus, hogy ezek mentén osztjuk fel a háztartással kapcsolatos feladatokat"

énis ezt irtam hogy igy a jo de elötte nem ez jött le nekem az írásodból.

"Nem mindenki attól lesz feminista, hogy nem b* naponta kétszer. "

nem mindenki de azért vannak:D
jó talán erős volt a kukis dolog de nem hagyhattam ki!
annyira ismerős volt a szöveg hogy kicsit berágtam.

anyám szokta mondani:
"a pokolba a sok hülye feministával miattuk kell a házimunka mellett még dolgoznom is 8 órát, ahelyett hogy itthon végzem a dolgom egész nap apád meg kdolgozik."

nem az egyenlőséggel van baja meg a munka lehetőségével:)))

Bogyó 2 2010.04.13. 14:14:06

@pcr: "A feminizmust örököltem."

Rendben, de akkor te kivételes vagy. Ezt nem várhatod el egy átlagos embertől, egy átlagos tudatlan, védtelen nőtől. A nagyanyád sztorija, te is mondod, ritka. Nem tehettek róla, hogy nem tudtak, nem mertek védekezni vagy a helyzetükön változtatni, mert nem nagyon volt esély, s a kis szaros életüket jobban féltették, nem kockáztattak.

Zorita 2010.04.13. 14:14:12

ja, tökre irreleváns a poSt kapcsán femiskedni, nemár

Füredi 2.0 (törölt) 2010.04.13. 14:14:57

tudom, hogy furcsa, de nekem is egy kemény paraszt nagyapám volt, katonasággal, téeszesítéssel, rendőri "elbeszélgetéssel", és aki mindezek ellenére soha a büdös életben kezet nem emelt volna a családtagjaira, és akinek az élete egyik legfontosabb alapelve a felesége tisztelete és a gyermekei szeretete volt.

Férfi létemre is azt mondom, hogy hála az istennek eltünedezőbe vannak a posztban említett embertípusok. (ezzel együtt természetesen tisztelet a nagyfaterját becsülő, és őt megörökítő posztolónak - ez az ő dolga, mindekit lehet szeretni.)

GERI87 2010.04.13. 14:15:16

@pcr: szerintem te azt nem akarod megérteni hogy AKKOR nem lett volna lehetőséged másra mert nem tudtad hogy van más.
hiába születsz ennek annak...

olyan ez mint a eszkimo fiatal aki látja a Tv be hogy van jobb,szebb,melegebb stb és látja hogy ahol él a jégbe fagyba nem olyan és depis lesz majd öngyi vagy alkesz. amig nem tudja hogy van jobb addig boldog ugy is.

noirp 2010.04.13. 14:17:11

@GERI87: "amig nem tudja hogy van jobb addig boldog ugy is."

Vagy nem.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 14:18:54

@Bogyó 2:
Mondjuk Mozart nem értem, hogy jön ide, nem ismerjük csak mint zeneszerzőt, attól lehetett ő is elviselhetetlen és zsarnoki.
A nagy felfedezők között is akadtak börtöntölteléknek valók, ott van mindjárt Kolombusz, a mai történészek oldalakon át taglalnák a bűnlajstromát.

Mivel nem minden férfiember pokolra való , ezért valószínű nemcsak a neveltetés váltotta ki a paraszterembereknél sem az állati ösztönöket.

GERI87 2010.04.13. 14:19:18

há vagynem ja de ez már csak kukacoskodás.

a mongolidok mindig mosolyognak és boldogok:)

[c] 2010.04.13. 14:19:35

@Ernoke:
Szerintem a házi- és házkörüli munkák _többségét_ bárki (bármilyen nemű) képes lenne elvégezni. Nem azért nem tudja, mert eleve, veleszületetten képtelen rá, hanem azért, mert sosem szorult rá, hogy megtanulja.

Vannak aztán olyanok, amelyekhez valóban szükségeltetik valamilyen érzék. Ez esetben maximálisan jogos az általad megfogalmazott munkamegosztás, azaz hogy az adott feladatot ideális esetben az csinálja, aki jobban ért hozzá.
Ezzel én egyet is értek, csak két megjegyzésem van.

(i) Vannak kivételek, azaz "kevésbé tipikus" emberek. Például vannak műszaki analfabéta férfiak. Rendmániás férfiak. Rendetlen nők. Főzni nem szerető nők, főzni szerető férfiak.
Való igaz, nem ez a _jellemző_, de vannak. Pusztán annyit állítok, hogy elsősorban az egyéni képességek és preferenciák alapján érdemes megszervezni a mukamegosztást, és nem társadalmi elvárások alapján.
Ennek nem mond ellent az, hogy jellemzően így is követnék a "hagyományos" munkamegosztást, hiszen valóban: vannak jellemző női és férfitulajdonságok, -vágyak, -képességek etc.

(ii) Nem csupán a képességek számítanak; a "fair-ségbe" az is beletartozik, hogy a rájuk osztott/általuk vállalt munkamennyiség hasonló mértékben terheli le őket.

Mindez sokkal egyszerűbb a valóságban, mint amennyit itt szövegelek róla.
Röviden: a házi- és házkörüli munkák nagy része
(i) nemszeretem-munka; és
(ii) bárki által elvégezhető munka.
Jó, ha ezeket hasonló arányban vállalják el a felek - annak függvényében, hogy kinek van éppen több ideje és energiája.
Azaz, ha a férj reggeltől estig gürcöl, akkor értelemszerűen a feleség végez több házimunkát - például, vacsorával várja haza a társát. Ha a feleség húzza az igát estig, akkor a férj - például, vacsorával várja haza a társát. Nem azért, mert elvárják tőlük, hanem szeretetből.

Így értem én azt, hogy egyik házimunka sem "alap".

Az, hogy gondoskodom a társamról, örömet szerzek neki, - egy jó párkapcsolatban, felnőtt emberek között - valóban "alap". Hogy ezt hogyan teszem, az viszont egyéni lehet.

Bogyó 2 2010.04.13. 14:22:38

@Füredi 2.0: Nem is feltétlen szereti, inkább tiszteli, de azt se azért, mert kihajította a levest. Csak teljes képet rajzol róla, s ennek ez is, a kevésbé szimpatikus is része. Így lesz egységes ez az embertípus, aki életszagú, valós, nem szappanopera-szereplő, de ma már eltűnő. Én is azt mondom, szerencsére, de mégis jó, ha érdekességképpen vagy okulásképpen, de többként mint egyszerű negatív példaként, meg van örökítve.

[c] 2010.04.13. 14:23:03

@GERI87: "énis ezt irtam hogy igy a jo de elötte nem ez jött le nekem az írásodból"

Oké, de a többit is olvastad? Olvasd el azt, amit Ernokének írtam az előbb.

GERI87 2010.04.13. 14:25:57

olvastam!
és azért se értem mért voltál kiadava mert énis csak azt mondtam hogy meg kell osztani a munkát ha mindkát fél dolgozik. de akkor is van egy "alap" hogy a férfi mittomén füvetnyir szerel kertetás stb a nő meg mos főz takarit stb. és ezt nem kell öszekutyulni szeritem.

de kivétel mindig van pl apám szeret mosogatni anyám meg utálja mert zörög vele.
(van mosogatógépünk)

Bodli 2010.04.13. 14:28:03

1. Olvasd el és élvezd Modoros Tibi szép, érzékletes kor- és emberrajzát.
2. Nyelj egy nagyot.
3. Örülj, hogy eltelt azóta néhány évtized.

Azt viszont én sem értem, hogyhogy nem halt ki az emberiség. Vagy régebben kisebb volt a lelkük?

Bogyó 2 2010.04.13. 14:28:05

@pcr: Mozart nem a jellem miatt jött ide, hanem annak példájára, hogy a környezet még egy zseni kibontakozásánál is előfeltétel. Ha Mozart a tanyára születik, a zsenialitása a lecsóba ment volna.
Azaz a környezet meghatározza az embert, a leveshajigálónak nem mondta senki, hogy csúnya dolog, hogy parancsolgat az asszonynak, meg miként is áll a feminizmushoz és olvasta-e Clara Zetkint.
Az ő környezetében ez a viselkedés megszokott volt, nem ő volt az egyedüli, istenem, nem is volt érzékeny és empatikus jellem, ez lett belőle.
Ha ma születik nem biztos, hogy így tett volna.

[c] 2010.04.13. 14:33:54

@pcr: Nyugi. Nem ért vele egyet, csak megpróbálja feltárni az okokat.

Az ok: a szocializáció.
Az emberek nagytöbbsége nem kérdőjelezi meg azt az értékrendet, melybe beleszületik. Töredékük igen, belőlük lesznek aztán azok, akik történelmet írnak - vagy a száműzöttek, esetleg halottak :P

A kínai nők állítólag követelték vissza a "lábnyomorítás" jogát. Az afrikai asszonyok pedig minden további nélkül alávetik a lányukat az infibulációnak.
Miért? Mert az ő társadalmukban ez normálisnak számít - mindkét szokásnak megvan a maga kérlelhetetlen, de nagyon is logikus oka.
Mivel nincs viszonyítási alap, nem tűnik fel, hogy embertelen.

Emlékszem, egy vidéki, nehéz sorsú nővel olvastam interjút. A lánya szeretett volna tanulni, de nem engedte neki. Az érv a következő volt: "én is kibírtam, hát akkor neki is megfelel".
Na, így megy ez.

Ezek persze "látványos" példák, és a jelenségnek természetesen nem csupán nők az elszenvedői.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 14:34:34

@Bogyó 2:
Valószínű a nagypapi nem is tudott olvasni.
A zseninél előfeltétel, a családi neveltetés?
Akad azért néhány kivétel, vannak profok, akik parasztkunyhóban látták meg a napvilágot, vannak politikusok, akik szintén földművelő ősöktől valók, bár némelyiknél öröklődött a családon belüli erőszak.

Állítsuk meg a ......... 2010.04.13. 14:40:05

Azt már régóta tudjuk, hogy prof gyerekéből akkor is minimum adjunktus lesz akkor is ha a gyerek tökhülye.

[c] 2010.04.13. 14:42:34

@GERI87: Oké, akkor spongyát rá :)

"de akkor is van egy "alap" hogy a férfi mittomén füvetnyir szerel kertetás stb a nő meg mos főz takarit stb. és ezt nem kell öszekutyulni szeritem."

Ez többségében valóban így van, a legtöbb párnak megfelel; csak én nem tekintem ezeket bebetonozott szabályoknak.
Egyrészt mert vannak kivételek, másrészt mert az elsődleges szempontnak az idő- és energiaráfordítást tartom.
Nah, nem ragozom tovább.

lárvalányhaj 2010.04.13. 14:44:24

@LyukasBogrács:

Nekem szimpatikus, hogy így gondolkodsz, sajnos úgy látom, hogy a gondolkodásmódod cseppet sem tipikus a férfiak körében.
A nők között is vannak olyanok, akik hasonló elveket vallanak, de ők is a kisebbséghez tartoznak, ezért annak, hogy két hasonló értékrendet valló ember kerül össze, elég kicsi a valószínűsége :(

lárvalányhaj 2010.04.13. 14:48:45

@lúzer_:

Így van.
Én beszélgettem olyan korombéli fiatallal is, aki családon belüli erőszak áldozata volt. Ő is azt mondta, hogy benne egyáltalán fel se merült az, hogy másoknál nem verik össze a gyereket minden apróságért úgy, hogy kék-zöld foltok maradnak rajta, csak akkor, amikor kicsit jobban kinyílt a szeme, többet járt emberek közé, és más családok életét is megismerte.
Valószínű, hogy aki egy ilyen közegben nő föl, és maga körül is csak ezt a példát látja, az nagy eséllyel sohasem kérdőjelezi meg a normákat.
A nők egyébként is sokkal alkalmazkodóbbak, mint a férfiak, és sokkal fontosabb nekik, hogy megfeleljenek a rájuk vonatkozó ideáloknak. Most már egyáltalán nem lenne kötelező a nőknek pl. butának tettetni és a szexualitásukat latbavetni ahhoz, hogy eredményeket érjenek el, mégis sokan ezt teszik. Hogy miért? Mert ez a kényelmes, ez a kisebb ellenállás útja.

GERI87 2010.04.13. 14:49:08

a modoros "csak eredeti nyelven nézek filmet max felirattal mert gy sokkal jobban átjön a humor meg a.." tipusról nem lesz vmi vagy csak engem idegesit ez a fajta filmbuzi?:)
vagy nem lehet annyit irni róla???

Gumineaux 2010.04.13. 14:49:32

Azért az nagyon kemény, hogy a parasztemberek kapcsán eljutott a téma a feminizmusig.
Külön köszönet Noirp-nak Moldova korai műveinek a méltatásáért. :)

Az én nagyapám nem vitte kocsmába a pénzét. Ugyanis nagyanyámmal kocsmájuk volt. :) Nagyanyám volt a csapos, a papa meg a mindenes. Jó is lett volna minden, ha nem jön a háború.

Gumineaux 2010.04.13. 14:54:19

@lárvalányhaj: „ezért annak, hogy két hasonló értékrendet valló ember kerül össze, elég kicsi a valószínűsége :( „
Ez így igaz. Nekem nemrég azt hányták a szememre, hogy „nekem nem lehet segíteni, mert túl önálló és független vagyok, és nem szolgáltatom ki magam.”
Csak néztem, mint a moziban. Ugyanis szerintem nem azért vagyok együtt valakivel, mert egy külső körülmény (ti. szükség egy megoldóemberre) erre kényszerít, hanem saját döntésemből kifolyólag.

[c] 2010.04.13. 14:56:12

@GERI87: Én is hiányolom. Nem mintha megkérdőjelezném az állításuk igazságtartalmát (mármint, hogy a szinkron - főleg a mai - gyakran sokat ront a minőségen), csak túl sok állítólagos pörfikt angol nyüzsög mindenfelé ahhoz képest, hogy a való élet mit mutat...

GERI87 2010.04.13. 14:59:49

@lúzer_: engem se az idegesít hogy ugy nézi mert vmikor télleg jobb eredetibe még felirattal is sokszor, hanem hogy ők 'csak és kizárólag' igy nézik és ehhez társul még az a légkör, hangulat amit modorosságnak mondunk.

Patrick Bateman 2010.04.13. 15:01:09

Eztet a dógot a városi nípek ún. rituális expanziónak mondják, egész egyszerűen a qrva kemény paraszti munka által megkívánt viselkedésformának a szélsőségesen felnagyított, ritualizált formája, annak demonstrációja, hogy mennyire remek családfenntartó, mennyire képes úrrá lenni a nehézségeken, emelt fővel fogadni a csapásokat, elrendözni a dógokat stb.
Ez a hozzáállás sima szocializációs faktor része, a nemi identitás bizonyítéka, a pávián vörös hátsójának szociakonform artikulációja.
Anno ugyebár az volt a zalfahím, akinek a dorongja nagyobb volt. Az is, amelyikkel elsőként csapta le a tűz fénykörén kívül ólálkodó reformkonyhapárti kardfogút.
Később, a paraszti társadalmak mélyrétegeiben gyakorlatilag nem voltak vagyoni, társadalmi különbségek, mindenki többgenerációs mélyszegénységben nőtt föl, többnyire tökugyanazokkal a használati tárgyakkal körülvéve, mint szépapáik (ez a balta, fijam, még az ükapádé' vót, mi mén csak a fejit cseréltük, apám meg a nyelit, kéccör), következésképp a kívánatos génállományú hím öndefiníciójának egyetlen lehetősége ez a fajta magamutogatás volt. De ez persze nem jelentett azért kőkemény, 24/7 terrort, mivel amúgy az embörök egyébként a fődeken dolgoztak, a nappal együtt keltek, a harmatos réten átvágva kivonultak szántani, és jó eséllyel csak napszállatkor látta őket ismét a háznép, kakaskukorításkor meg (mivel pilácsolni drága volt) meg már ágyban voltak. Nap közben meg úgyis az történt otthon, amit az asszonyállat akart.

cirrmurr 2010.04.13. 15:01:27

És nem ugy hivták hogy Csák Norrisz ? :-))))))

Aki egyszer a kemény faszával átütötte egy tigris Tank homlokpáncélját mikor eléállt.

lárvalányhaj 2010.04.13. 15:07:53

@Gumineaux:

Naigen.
Viszont a másikdolog. Nem tudom, hogy miért gondolják azt, hogy az, aki nem teljesen elveszett, hanem egyedül is el tudja intézni a dolgait, máreleve valami vaslédi, aki mindig kőkemény, és soha nincsenek rossz napjai, soha nem szorul vígasztalásra, gyámolításra stb.

GERI87 2010.04.13. 15:08:17

@Patrick Bateman: meg az élet nem is volt túl változatos és bezombultak szépen.
eltom képzelni ahogy direkt keresik a konfliktust hogy történjen végre vmi valami MÁS.
tisztára mint a nyugdijba ment hirtelen sok szabadidővel rendelkező párok akik minde hugyon szaron összevesznek:)
vagy azok a nyuggerek akik már annyira unják magukat hogy 3 kor kelnek és naponta bevásárolnak a piacon, aztán meg panaszkodnak kb mindenre főleg a hétköznap 7 kor buszra szálló diákokra..(az is mien már hogy a kurva kölke akkor megy mikor ráér egész nap de bezzeg ő, meg a háta is fáj.."jaj istenem meghalok")mert azis mien jo már!

lárvalányhaj 2010.04.13. 15:13:49

@GERI87:

"
"Nem mindenki attól lesz feminista, hogy nem b* naponta kétszer. "

nem mindenki de azért vannak:D
jó talán erős volt a kukis dolog de nem hagyhattam ki!
annyira ismerős volt a szöveg hogy kicsit berágtam."

Te azt gondolod, hogy azok lesznek feministák, akik nem tudnak megfelelni a jónőséget előíró társadalmi konvencióknak.
Mi meg azt, hogy vannak olyanok, akik nem is akarnak megfelelni neki.

broom 2010.04.13. 15:14:17

@GERI87: hát, pedig ha jó a felirat, a legtöbb esetben - a klasszikusokat kivéve (pl. woody allen / kern) sokkal jobb élményt nyújt, mint a szinkronizált
már csak azért is, mert a szinkronnal elvész egy csomó eredeti zörej, apró hang, ami a film atmoszférájához hozzátesz
számomra ugyanígy hozzátesz az eredeti nyelv hangzása is
persze, sokak számára marha fárasztó, hogy olvasni meg nézni is kell egyszerre, ezért nyilván nem az akciófilmek terepe ez, legalábbis nekem

cirrmurr 2010.04.13. 15:14:52

Ha egy kicsit felvilágosultabb légkör lett volna akkor 2 napon belül b'szhatta volna a tányércsapkodást, pedofilia miatt meg öregember koráig sittes kis seggbekurt geci lenne az összes többi Paraszttal együtt.

Erre büszke hogy nem kefélte meg a saját gyerekét, meg terrorizálta a családját Gratulálok.
Élmény lehetett ahogy egy 30 éve fogat nem mosott Embör pálinkás garlalizásás után lesmárolja élete szerelmét ( cselédjét) :-)))))

Gumineaux 2010.04.13. 15:15:58

@lárvalányhaj: „Nem tudom, hogy miért gondolják azt” … nem tudom én sem. :(
De vaslédiség, ha saját magam cipelem fel a biciklimet az emeletre és nem kérek hozzá segítséget.
Lehet, hogy kellett volna. Meg nyafogni kellett volna meg nemérteni, nemtudni és nemelvégezni, azzal a kifogással, hogy nem tudom megcsinálni egyedül. :S

GERI87 2010.04.13. 15:21:30

@lárvalányhaj: hát bavallom hogy igen azt.:)
biztos nem mindenki de szerintem sokan.
azért az tény hogy "jónő" közöttük nem sok van mert azokat nem érdekli a téma hagy ne mondjam mér.
én igy látom.
de ezt látom igaznak az állatvédőkre környezetvédőkre is.
vagy csak szexista vagyok és a jónő nemjónő nézőpontom baromság:)

[c] 2010.04.13. 15:22:39

@broom: Ezt nem kétlem, viszont azok, akikről szó van, szükségét érzik, hogy nonstop az orra alá dörgöljék mindenkinek, hogy ők bezzeg eredetiben nézik, mert ők bezzeg tudnak angolul. Az persze nem merül fel bennük, hogy nem minden filmet angolul forgatnak.

Masni 2010.04.13. 15:23:04

micsoda boldog ember lehetett, aki a leves hőmérséklete miatt olyan ideges lett, hogy az ablakhoz baszkodta a tányért. :(
remélem, ez a bejegyzés egy olyan szatírának, vagy minek készült.

teregetés: az exférjem simán rámvert teregetésben. katonaságnál sokat gyakorolta. :) meg amúgy is kényszerbeteg volt eleinte.

verés: én egészen kiskoromtól tudtam, hogy az nem normális, hogy engem ver az anyám. és nem csak szomorú voltam, hanem elképesztően igazságtalannak tartottam. Ok, nem 1920-ban törtét.

Archenemy 2010.04.13. 15:24:08

@Masni: "remélem, ez a bejegyzés egy olyan szatírának, vagy minek készült."

nem, ez halálosan komoly, minden vidéki ilyen
csak mi városiak vagyunk tökéletesek

[c] 2010.04.13. 15:25:15

@GERI87: A feminista egyenlő baszatlan vénlánynak jó cáfolata, hogy vannak feminista férfiak is - vagyis olyan férfiak, akik támogatják a női egyenjogúsát ügyét. Amúgy persze, vannak baszatlanok is, de ők inkább csak álcának használják a feminizmusukat.

Gumineaux 2010.04.13. 15:26:47

@lárvalányhaj: Az ilyeneket hagyni kell.:)A világ természetesen fekete-fehér, ahol a jónők nem feministák, a feministák meg nem jónők, nem is lehetnek azok, hiszen szőrös a lábuk. Nem tudom, mit nem lehet ezen nem érteni?!
Nincs is kockafejed, Pistike. :)))

lárvalányhaj 2010.04.13. 15:28:49

@GERI87:

Jó páran úgy vagyunk vele, hogy módunkban állna eljátszani a cicababa szerepét, csak nem tesszük, mert rosszul éreznénk magunkat ebben a szerepben. Én például jobban szeretem nyíltan kimondani a véleményemet, még ha az időnként mások számára kényelmetlen vagy bántó is, mint édibédi mosollyal hallgatni a pasikat, hajcsavargatva vihogni, és rebegtetni a szempillám. Azért teszek így, mert fontos a számomra, hogy saját magam legyek, még akár annak az árán is, hogy egyeseknek ez nem tetszik.

GERI87 2010.04.13. 15:28:50

@broom: én azért nem szeretem eredetibe mert pl az amcsi filmekbe suttogva beszélnek!
nagyon sokszor!
és ez idegesítően hat. a háttérzaj meg hangos lesz...
van film ami nézhetetlne szinkronnal.
amugy a magyar szinkron sztem egész jo pl a némethez képest de lehet hogy csak nekem...
és az amcsi nők sokszor nyávognak:D

broom 2010.04.13. 15:30:35

@GERI87: hát, a magyar szinkronjaik még idegesítőbben nyávognak, és ahogy tapasztalom, a hazai lánykák egy része ezt tekinti követendőnek, és geci idegesítő módon affektálva beszélnek

ha meg suttognak, ott a felirat :)

GERI87 2010.04.13. 15:32:38

@lúzer_: azé mer ők meg buzik:D
szerintem amgy a női egyenjoguság már megvalósult!
minden más pl katonának mehetnek már télleg felesleges.

Szűcslaci 2010.04.13. 15:36:14

Arra is büszke lehetsz, hogy emberhúst nem evett. Vagy evett?

[c] 2010.04.13. 15:36:51

@GERI87: Azért még nem teljesen.
Tény, hogy gyakran maguk a nők (egyes nők) hátráltatják.

LyukasBogrács 2010.04.13. 15:37:19

@lárvalányhaj:
Koszonom.

En mindenkinek megadtam az eselyt, hogy felnott, erett, bolcs emberkent viselkedjen. Akiket meg lehet gyozni szep szoval es esszel.
Evekig, evtizedekig... Mindhiaba.

Ha valakinek erre nincs igenye, lelke rajta. Ha valaki szerint a fenti dolgok a nagykepuseg, a magaslo, a lenezes kategoriajaba tartoznak, am legyen.

GERI87 2010.04.13. 15:38:38

"van film ami nézhetetlne szinkronnal."

ugyértem szinkron nélkül.

@broom:

mér nem olyan roszz szerintem ha olyan a film akkor affektálni kell:)
én azt utálom ahogy a hiradósok beszélnek, hülye hanglejtéssel.

@lárvalányhaj:
nem azért nem szeretem a feministákat mert nem üresfejü cicababák hanem mert olyan dolgokat akarnak mamár elérni amiket tökre feleslegesnek tartok a nők számára, illetve egy részük kompenzál vele pl hogy nem jó nő és a bosszú meg a sértettség vezérli.

broom 2010.04.13. 15:38:59

@lúzer_: valszeg elég kevés az olyan ember Mo-n, aki egy jó kis szlenges/tájszólásos/kurvagyorsanbeszélős angol nyelvű filmet 100%ban megért
de lehet, hogy ismerőseid körében felülreprezentáltak az anyanyelvi szinten angolul tudók és/vagy a hazudósak :)

[c] 2010.04.13. 15:39:33

@broom: Az utóbbi, szvsz :)

cd-r 2010.04.13. 15:41:53

@GERI87: szerintem is megvalósult, ha nem is 100%ban. kicsit olyan ez, mint mikor az amerikai rapperek az elnyomás miatt rinyálnak, miközben már a nagyapjuk is strici volt.

Masni 2010.04.13. 15:42:33

@Archenemy: nekem identitaszavarom van, sajnos. videken szulettem, de most pesten elek.

[c] 2010.04.13. 15:42:52

@GERI87: Na jó, ez nem a XIX. század, egy nő elvben bármit elérhet ma már. De azért még vannak hiányosságok. A teljesség igénye nélkül: munkaerőpiaci egyenlőség (beleértve az egyenlő bért azonos munkáért), családon belüli erőszak (melyet kvázi legitimálnak a patriarchista beidegződések) stb.

GERI87 2010.04.13. 15:49:46

@lúzer_: hát a szolgáltató iparban az probléma igen.
de pl soha nem lesz teljesen munkaerőpiaci egyenlőség mert pl hegesztőnek nem nagyon alkalmaznak nőt de ez pl nem probléma mert nem sok nő akara az lenni:)
ez abbol adódik hogy van férfi meg nő és ez nem patriarchális beidegződés hanem mondjuk ugy genetika....

a családon belüli erőszak meg jogila büntetendő ugyhogy nem igen lehet jogilag már tenni ellene.
reméljük hogy ez a beidegződés "kihal".

Patrick Bateman 2010.04.13. 15:49:51

@lúzer_: Ezt érdemes azonban racionális szemüveggel is megnézni: a nők tipikusan alacsonyabb bérezése az alacsonyabb szintű várható rendelkezésre állás piaci beárazása. Tartózkodva a trivialitásoktól, egész egyszerűen arról van szó, hogy egy szülőképes korban levő és/vagy kisgyerekes nő esetében a munkáltató azt is beárazza, hogy nem számíthat 100%-ban az adott munkavállalóra. Van azonban néhány tényező, ami ezt kompenzálja, pl. jól mérhetően ritkábban építenek le női munkavállalókat.

lüke 2010.04.13. 15:51:54

hhm
a tányér röptetésre a családon belüli eröszak mozg. ma már kiszállt volna............

lüke 2010.04.13. 15:53:21

@broom:
nem kell szárnyalni, mint a tányér:)

kevés, aki a magyar szóból ért

Masni 2010.04.13. 15:54:14

@Patrick Bateman: ??? Szerintem ez tök fals. Külföldön ezt miért árazzák be máshogy? Gondolom azért, mert a kb. egyenlő fizetés miatt nem feltétlen az anyuka marad otthon a beteg gyerekekkel, hanem az, akinek nincs pont határidős melója, stb.

Már minden statisztika kimutatta, hogy a nők többször annyi munkát végeznek kevesebb bérért, mint a férfiak, nem is értem, hogy ezen miért kell még mindig rugózni. Inkább változtatni kellene rajta. A legfuribb amúgy, hogy nekem a női főnökeim voltak mindig a legsúlyosabb állatok. :(

cd-r 2010.04.13. 15:55:13

@Patrick Bateman: "a nők tipikusan alacsonyabb bérezése.." nem hinném, hogy egyazon cégnél azonos beosztásban egy nő kevesebbet keresne egy férfinél. ugyan nincs erről semmiféle hiteles statisztika a birtokomban, kizárólag személyes tapasztalatok.

GERI87 2010.04.13. 15:59:15

Már minden statisztika kimutatta, hogy a nők többször annyi munkát végeznek kevesebb bérért, mint a férfiak, nem is értem, hogy ezen miért kell még mindig rugózni. I"

ebbe a felmérésbe amugy benne van ám a Burkina faso-i nőktől kezdve az ázsiaiakig mindenki.
ha csak a nyugati államok lennének benne akkor nem ez jönne ki.
azér nem mindegy.

[c] 2010.04.13. 15:59:21

@GERI87: "ez abbol adódik hogy van férfi meg nő és ez nem patriarchális beidegződés hanem mondjuk ugy genetika...."

Az, hogy nem nagyon akarnak hegesztőnek menni, valóban genetika.
De ez azért többrétegű dolog.

Igaz, hogy nem jellemző a nőkre az efféle érdeklődés. Viszont ebből még nem következik, hogy nem is létezhet ilyen nő, illetve hogy mert nő, _biztosan_ hülye hozzá.
(Persze tudom, hogyan működik az ember - az általánosítás az információfeldolgozás és -rendszerezés része.)

Másrészt a nőket lenevelik a természettudományos/műszaki érdeklődésről.
Nem azt állítom, hogy jellemzően női tulajdonság lenne. Sőt.
De a kisebbséget, akire viszont igaz, gyakran elijesztik, illetve diszkriminálják.
Tipikus példája ennek az "egy nő nem lehet jó informatikus, ezt az is bizonyítja, hogy alig van belőle" körkörös érvelés.

Megjegyzem: ha egy nő egy jellemzően férfiak által kedvelt területen szeretne érvényesülni, bizonyítson ugyanúgy, mint bármelyik férfi. Az egyenjogúság ez esetben az, hogy van lehetősége bizonyítani, és nem az – ahogy sokan képzelik -, hogy többletjogokhoz és sunyi módon előnyhöz jut a többiekhez képest.

lárvalányhaj 2010.04.13. 15:59:49

@GERI87:

Nyilván a törvények értelmében nincsenek a nők elnyomva, de ettől függetlenül még nagyon sok helyen él a patriarchális, "az asszonynak hallgass a neve" értékrend, és ebből egy nőnek ellenséges közegben elég nehéz kitörnie. Attól még, hogy ez a probléma a te szűkebb környezetedben nincs jelen, országos szinten jelen lehet.
Amit rosszul csinálnak a feministák, az az, hogy nem a megfelelő közönséget szólítják meg. Nem a Modorosblogon kellene agitálni, vagy a Magyar Narancsban cikkezni, hanem el kellene menni a Havanna lakótelepre vagy a putrikhoz, és ott próbálni nyitogatni a szemeket fölfelé.

Egy másik kérdés: szerinted egy kivételesen csinos, ugyanakkor átlagon felül intelligens fiatal nő milyen pályát fog választani? Inkább a modellszakma v hasonló felé mozdul, vagy ott marad doktorandusznak valamelyik egyetemen? Melyiknek van nagyobb esélye, és miért?

GERI87 2010.04.13. 16:01:21

a nők nyugaton azért kezdtek el dolgozni mert igy saját keresetük lehetett nem függtek a férjüktől meg hát 60-as évek ugye történtek dolgok.....

nálunk meg azért is mert nem lehet egy keresetből megélni:(

Gumineaux 2010.04.13. 16:02:13

@cd-r: „nem hinném, hogy egyazon cégnél azonos beosztásban egy nő kevesebbet keresne egy férfinél.
Tudom ajánlani a KSH oldalait ebben a támában. Ezek tények, kár ezeken rugózni.

„ugyan nincs erről semmiféle hiteles statisztika a birtokomban, kizárólag személyes tapasztalatok.”
Tehát te mindenkről tudod, mennyit keres? Te vagy a HR-es?

John Doe3 2010.04.13. 16:06:07

Én persze most 2010-ben is házidroidot szeretnék, de annyi eszem van, hogy ne valljam be...

[c] 2010.04.13. 16:06:27

@Patrick Bateman: Jogos, ez is benne van a képletben. De hogy milyen arányban, azt nehéz lenne megállapítani.
Nem mindenkinek jár több év gyes (amelyet egyébként eléggé kontraproduktív konstrukciónak tartok), ez magyar luxus. Másrészt nem mindenütt automatikusan a nőnek jár a gyerekkel kapcsolatos (betegség) szabadság, illetve nem automatikusan női feladat a beteg kölök ápolása.

Gumineaux 2010.04.13. 16:06:31

@GERI87: Kapaszkodj meg: Magyarországon is ezt mutatja a statisztika, nézd csak meg a KSH oldalát. Először talán tájékozódj, és csak utána beszélj.

cd-r 2010.04.13. 16:07:28

@Gumineaux: tudom ki mennyit keres nálunk, de nem vagyok hr-es. az egyazon beosztásban dolgozó férfiak és nők ugyanannyit kapnak.

GERI87 2010.04.13. 16:11:16

@lúzer_:
szerintem az ilyen nők száma olyan kevés hogy nem jellemző és ezért vannak diszkriminálva.

az már más kérdés hogy azért vannak e kevesen mert eleve nem támogatják öket hogy arra a pályára menjenek vagy mert "genetika"
ez is az is szerintem.

@lárvalányhaj:

"hanem el kellene menni a Havanna lakótelepre vagy a putrikhoz, és ott próbálni nyitogatni a szemeket fölfelé. "

ezzel nem tucc mit csinálni sajnos, ilyen mentalitás hogy "kuss a neve" mindig is lesz mert tovább örökitik a szülök!
meg kletkezik is magátol mert suttyok mindig vannak.
a jelenség minimalizálása a lényeg.

ezeket a tipusu embereket nem fogod soha megygözni sajna mert egyszerüen nem értik mi a baj vele.
hiába az agitáció!

a cigánykérdés is ilyesmi!
de most azt hagyjuk!

"szerinted egy kivételesen csinos, ugyanakkor átlagon felül intelligens fiatal nő milyen pályát fog választani? Inkább a modellszakma v hasonló felé mozdul, vagy ott marad doktorandusznak valamelyik egyetemen? Melyiknek van nagyobb esélye, és miért? "

hát ha csinos és jól néz ki akkor ezt nyilván ki fogja használni!
esélye mindegyikre van!
de az ilyen nőket eleve ugy nevelik hogy ők szépek és ezért nem jut el a doktoriig mégha inteligens is és esze lenne rá.
de ha eljut akkor kihasználja inkább a modelkedést.
nem örökké szép az ember doktor utána is lehet.

Patrick Bateman 2010.04.13. 16:12:04

@Masni: Külföldön is kevesebbet keresnek a nők jellemzően, általában arányosan azzal, amekkora a szülési szabadság időtartama. Nagyon kevés helyen annyi, mint Mo-n, általában max. 6 hónap. Ezeken a helyeken a különbség is kisebb (vagy épp nem létező). Ha ez változik, vagy pl. általánossá válik, hogy a férfiak maradnak otthon a kisgyerekekkel, akkor ez is változni fog, de egyelőre ez a gyakorlat.

GERI87 2010.04.13. 16:12:58

@Gumineaux:
amit én olvastam felmérést az világszintű volt.
nem tehetek róla hogy te nem azt olvastad!

[c] 2010.04.13. 16:21:53

@GERI87: "az már más kérdés hogy azért vannak e kevesen mert eleve nem támogatják öket hogy arra a pályára menjenek vagy mert "genetika"

Hát igen, ez a kérdés.
Azokban az országokban illetve kultúrákban, amelyek előrébb járnak a női egyenjogúság megvalósításában, kisebb a különbség - értsd: kevésbé "egyneműek" (nem jutott eszembe jobb szó) az egyes szakterületek.
A tipikusan férfiasnak/nőiesnek mondott szakterületeken arányaiban több a nő/férfi, mint nálunk.
Megfordulni ez az arány nem fog, mindenesetre jobban mutatja a valós érdeklődést, képességeket, mint ott, ahol erősebben terelgetik az embert az elvárt szerep felé.

[c] 2010.04.13. 16:23:16

@cd-r: Nálunk is, de ez multi.

Gumineaux 2010.04.13. 16:35:05

@GERI87: „amit én olvastam felmérést az világszintű volt.
nem tehetek róla hogy te nem azt olvastad!”
Engem jobban érdekel a magyarországi helyzet, mint a, teszem azt, burkina faso-i.

rdi 2010.04.13. 16:38:16

Az ilyen tanyasi öregek szoktak a végén bekerülni a Kékfénybe azzal, hogy a fia agyonvágta egy baltával az istállóban.

Masni 2010.04.13. 16:42:23

@Patrick Bateman: ja-ja, ez igaz. gyakorlatilag, fizetni kell azert, ha az ember gyereket vallal. hehe
ez kulonosen gaz, ha a csalad felbomlik, es mondjuk a no egyedul marad oreg korara, de a nyugdija kisebb lesz, mert no es mert gyereket szult.

medvedr 2010.04.13. 16:48:22

@Patrick Bateman: Viszont jóval kisebb a nyugdíja.

medvedr 2010.04.13. 16:48:53

@medvedr: Na látszik, hogy nem olvastam minden kommentet

noirp 2010.04.13. 16:50:10

@Horst Fuchs: Mikor kapáltál/festettél/titráltál/lapátoltál/vakoltál/esztergáltál/targoncáztál/kergettél targoncást/javítottál dolgozatot/talicskáztál sódert/(...) utoljára 13 órát egyhuzomra?

Ha két héten belül, akkor kapom én is a kapát (mostanában nem vagyok jó passzba', úgyhogy itt vár a hátamban a cucc:I). Aztán mehetünk! Szalonnázunk este, utána meg lehet vitatkozni. Irány a kukoricás :D

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.04.13. 16:51:51

"nem ment rá a lányaira, pedig az arrafelé bizony bevett szokás volt még a harmincas-negyvenes években is"

Mi az az arrafelé? Honnan vette ezt a posztíró? Bevett szokás, beszarok.

noirp 2010.04.13. 16:52:11

@GERI87: Te is, drága? Te is mindig mosolyogsz? :D

a rekettyés 2010.04.13. 16:52:35

Az öreg egy primitiv bunkó volt. Ennyi.

noirp 2010.04.13. 16:59:31

@lr: Meg. A sok bajszos feministának is megrángatta :)
Látnátok most a képemet, piros a húzkodástól :)

scsaba1 2010.04.13. 17:01:40

@noirp:

Én házidroidot akarak, például. Egy szuperinteligens Honda Asimo-szerűségnek tökre örülnék, aki(ami) elvégzi helyettem a fűnyírást, mosogatást, takarítást meg a többi nemszeretem-munkát.

Szerintem nem normális az, aki 2010-ben nem akar egy ilyet... ;)

Samuzia 2010.04.13. 17:04:57

Ez a történet mese habbal...

Erzsebet 2010.04.13. 17:12:57

Ráismertem az exapósomra. Egy kis ruszin faluban élte ezt az életet. Fiába, sőt unokáiba is bekódolta a nők lenézését, megvetését. Nem csoda, hogy rövid idő alatt tönkre ment a házasságom. Az anyám is azt mondta, hogy asszonynak tűrni, szenvedni kell. Ebben a közösségben szokás volt a rokon házasság. Az apósomnak az volt a véleménye a nőkről, hogy mind k@rvák. Neki is volt lánya és lány unokája is. Fiamnak tetszik ez az életvitel. Nem győzöm hangoztatni, hogy ilyen viselkedéssel nemcsak nem talál majd társat, hanem az egyetemen is kiutálják. A leendő munkahelyen is női vezetők dolgoznak és ki fogják majd őt rúgni. Jobb lesz, ha elköltözik egy kis faluba. Ahol én lakom zömében parasztok és prolik laknak, akik az egyedülálló nőket k@rváknak nézik. a 15 éves srácoktól kezdve a 60 éves vénemberekig mindenkivel össze voltam már boronálva.Az ilyen gondolkodást meg kellene szüntetni. Ma már egyenjogúság van.

Erzsebet 2010.04.13. 17:15:50

Anyai nagyapám is egy egyszerű napszámos volt egy matyó községben. A család a 30-as években mélyszegénységben élt, de szerették, becsülték egymást. Mélyen vallásosak voltak. A férfiak sokszor távol dolgoztak a lakóhelyüktől, ezalatt az asszonyok voltak a családfők.

noirp 2010.04.13. 17:43:08

@scsaba1: Ja, hát _ilyen_házidroid nekem is kéne. Sőt. Pontosan úgy nézzen ki, mint Roger Hauer. És ne csak otthon, hanem a laborban is mosogasson utánam.

hadroncollider (törölt) 2010.04.13. 17:44:31

Berobbantok egy bombát.

~A feminista, női-férfi munkamegosztás és úgy minden nagyon könnyen megítélhető az által, hogy kicsit körülnézünk a világban. A nők szeretnek főzni, tudnak is, sok gasztroblogot meg főzőműsort vezetnek, meg háztartást is, mégis a legtöbb konyhafőnök, mesterszakács férfi. A nők nagy része szeret öltözködni és öltöztetni, kismillió női fodrász van: mégis a legtöbb sztájliszt és mesterfodrász férfi (még ha buzeráns is az összes). Amíg a mérnökök, programozók, gépészek között is fel-feltűnnek nők, a világot mozgásban tartó gépezetek elenyésző részéért felelősek: akik igazán jók ebben, azok a férfiak. Sportok: el se magyarázom, miért a férfiak oldalára billen a mérleg. Még az autóversenyek terén is. Hány világszinten elismert, női írót tudsz felsorolni, és hány férfit? Hány női főorvost láttál, és hány férfit? Hány államfő nő, és mennyi férfi? :-) Mennyi az elismert női zenész, és mennyi a férfi..? :-)

Felesleges egyáltalán vitatkozni is bármiről, elég rég óta élünk az egyenlőség korában, hogy szépen kirajzolódjon: a férfiak messze jobbak bármiben, mint a nők. Egyedül a szülés az, amit ők le tudnak tenni az asztalra ellensúlyként. Még :-) ~

Trolling is art.

noirp 2010.04.13. 17:45:51

@omgezbridzsit: Ezt a kanócot már begyújtották :D
üdv: egy női vegyészmérnök :)

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 17:53:28

@noirp: Gyümölcsfametszés játszhat vagy kotródás van.?.?

Apropos, a feministáknak jogai vannak vagy kötelességei is.?
És még egy kérdés, egy feminista engedi hogy ne az övé legyen az utolsó szó.?.?.? :-)

noirp 2010.04.13. 17:58:05

@Horst Fuchs:

"És még egy kérdés, egy feminista engedi hogy ne az övé legyen az utolsó szó.?.?.? :-)"
Már hogy engedné. :-))))

No kedves szomszéd! akkor megyünk a kukoricásba, e?? :D

Azt nem tudom, hogy a hardcore feministáknak (pl. Életnedv Nyúl) vannak-e kötelességei, nekem speciel vannak. Bezony.

cd-r 2010.04.13. 17:58:39

@Horst Fuchs: "a feministáknak jogai vannak vagy kötelességei is.?" erről a netes társkersőkön vitézkedő cimborám sztorijai ugranak be az olyan lányokról, akik oldalakon keresztül sorolják, mik az elvárásaik egy férfival szemben, de arról egy árva betű nincs, hogy ők maguk mit tudnak nyújtani (a nyilvánvalón kívül)

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 18:04:42

Éljen Marcy D'Arcy.!!!!!!!!! És Jerry Springer a femeinista férfi.. Majd akkor győz a feminizmus ha a férfiak is betétet fognak használni..

lárvalányhaj 2010.04.13. 18:05:19

@lúzer_:

Arról se feledkezzünk meg, hogy egy átlagos háztartásban hányszor kell mosogatni, és hányszor kell szerelni (a gyümölcsfák metszéséről nem is beszélve, ami itt a Belváros közepén ugyebár nem annyira centrális probléma).

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 18:08:03

@lárvalányhaj: Azért az egy remek kapcsolat lehet ahol a szerelmet és a házimunkát is centiben mérik :-)

lárvalányhaj 2010.04.13. 18:09:23

@Patrick Star:

Nahát, te menetközben nevet változtattál... :)

Szerintem itt definíciós problémáról van szó. Mi noirp-vel mást értünk feminizmus alatt, mint te. Amíg ez így van, addig semmi értelme a vitának, mert két külön nyelvjátékban leledzünk, hogy a jó öreg nőgyűlölő filozófust idézzem.

Patrick Bateman 2010.04.13. 18:11:28

@medvedr: Viszont tovább is élnek, úgyhogy kumuláltan mégsem :)

nadivereb 2010.04.13. 18:30:07

Hű mennyi komment. Bezzeg régen, ha ennyi komment lett volna, dédapám fogja, és kibassza a gépet az ablakon.

[c] 2010.04.13. 18:31:30

@cd-r: Ha ugyanerről nőket kérdezel meg, az lesz a válasz, hogy a férfiaknak vannak teljesíthetetlen elvárásaik, erre mérget vehetsz.

[c] 2010.04.13. 18:32:55

@Patrick Star: Ez csak arra az érvre válasz, hogy "de mi, férfiak is megcsináljuk a magunk részét, ne várd, hogy mosogassunk is".

zanzibári lány 2010.04.13. 18:42:32

Egyszer én is kidobtam egy tányér kaját az ablakon a másodikról.
Felbosszantott a gyerek. Valamit meg kellett csinálni, és húzta az időt. Az evés a sokadik kifogás volt.

nadivereb 2010.04.13. 18:43:27

@Patrick Star: Azt. Miután felhozta a harmadikra, egy kézzel, a másik kezében egy vemhes anyakocából rázva ki az ivadékokat.

lárvalányhaj 2010.04.13. 18:49:03

@cd-r:

Az kétségtelen, hogy elég elcseszett kritériumrendszer kezd kialakulni - de mindkét részről.
Itt viszont más a fő gond. Az alapvető gáz az, hogyha valaki ismerkedni akar, akkor nem az a célja, hogy istenigazából megismerje a másik embert, hanem az első dolga végignézni a checklistjét, hogy megfelel-e neki.

cd-r 2010.04.13. 20:16:32

@Patrick Bateman: "De ez persze nem jelentett azért kőkemény, 24/7 terrort" olyannyira nem, hogy sok férfi csak vendégek, látogatók, idegenek jelenlétében öltötte magára a kőkemény alfahím szerepét demonstrálva az elvárt értékrendet, az igazán fontos kérdésekben viszont a sokszor jóval eszesebb asszony döntött. ez a jelenség a romák körében a mai napig megfigyelhető.

scsaba1 2010.04.13. 20:34:00

@noirp:

Nekem meg olyan kellene, mint Summer Glau.
(Miatta néztem a TSCC-t, na meg mondjuk a sztori miatt is, nagyon bejönnek a posztapokaliptikus cuccok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.13. 20:34:17

a véresszájú feministákról mindig az jut eszembe, amit dudenbuch, a magyar-magyar szótár írt a macsóságról egyszer: ha egy igazi macsót (itthon talán árpa attila, színészek közül mondjuk jack nicholson) beteszel egy szóbába 30 ilyen véresszájú feministával, 2 óra múlva hogy ki lesz megdugva, az csak azon múlik, a macsó kit akar... :)

[c] 2010.04.13. 20:41:29

@vészmadár (pica pica): Na és ki itt a véresszájú feminista?

GERI87 2010.04.13. 21:12:23

jack nicholson???????

hát ő aztán mér minősül macsónak?
öreg meg ronda meg ááá
"nem értem a nőket" (minden férfi)

romának mondani a cigányt modoros e?:D
kb mintha deusch-nak mondanát a németet.

bajor gizella 2010.04.13. 21:13:09

Melyik szimpatikusabb?
amikor a szegénylegényekbe belehal a nő a vesszőzésbe, és többen öngyilkosok lesznek, majd kinyírják az öreget a többi nem túl bőbeszédű nagypapák?
mézga család, ahol a vicc tárgya az engedékeny tekintély veszttett géza folyamatos szerencsétlenkedése?
vagy happy day reklám ahol apa fűrésszel vágja a narancsot mire anya meg a ded felkel?

cd-r 2010.04.13. 21:20:28

@GERI87: látom sikerült kihámoznod a lényeget.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 21:24:33

@vészmadár (pica pica): Árpa Attila.?
Jézusom...
És a Magyarok Istene engedi ezt.?!

cirrmurr 2010.04.13. 21:28:03

@Szűcslaci:

Igazad van . Miért full extra hogy nem baszta meg a lányait? nagyapám 1906 ban született tanitó volt boldog házasságban élt nagyanyámmal, . nem baszkodta falhoz a levest, nem volt mogorva ( busmagyar) bunkó. nagyanyám 98 éves korában is mosott foga fogkrémmel, és minden technikai dologra nyitott volt,.
Nemértem miért egy megkeseredett ökör "szabályokat" istenként tisztelő agressziv mogorva köcsögöt kell isteniteni mer' aszongya' olyan ember vót' aki nem dugta meg a lányit.

primitiv.

dzsíni 2010.04.13. 21:29:01

index.hu/bulvar/2010/04/13/20_evig_tartotta_rettegesben_a_csaladjat/

biztos neki is nehéz volt az élete, meg a két kezével tartotta el a falut meg a világháborúban seggbekúrták az oroszok..

[c] 2010.04.13. 21:30:44

@dzsíni: Á, ez már a libsi ármány.

dzsíni 2010.04.13. 21:35:19

@lúzer_:

Ja Magyar Bálint meg a 2 szintű érettségi, nem is beszélve a Mónika-sóról..

GERI87 2010.04.13. 21:38:59

@cd-r: nem de nem is akartam.
vagy kössek bele?
biztos a cigánynő hordja otthon a nadrágot, de tudja a franc! honnan tudjam???
jack nikolson meg nyomi..

GERI87 2010.04.13. 21:41:28

@dzsíni: nem nem, a magyar bálint meg a mounika só épp ezek miatt lett.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.13. 21:48:53

@GERI87: nyomi vagy sem, de ronda, pokróc a modora és mégis azt kúr le, akit akar... a macsót meg ne tessék összekeverni a magát annak gondoló simaképű takonygyerekkel...:)

cirrmurr 2010.04.13. 21:49:20

"Szegény nagyanyám... ha nem volt elég forró vagy elég sós a leves, akkor a főztje már repült is tányérostul ki az ablakon... Ilyenkor csak csendben, a fejét lehajtva pityergett, miközben leguggolva próbálta összesöpörni a szilánkokat. Havonta többször járt hozzájuk az üveges, tartottak az öregtől rendesen a faluban. Gyorsan eljárt a keze, meg a bicskát is ügyesen forgatta, azt beszélik."

Érdekes vak volt a fickó aki nem találta a sótartót az asztalon ?

Ja nem is értem miért csodálkozunk, ha az unokából egy köcsög kigyurt 6 általánost végzett BMW s járdánparkoló paraszt lett Mi? :-)))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.13. 21:51:40

@cirrmurr: aztán egy csomó agyhalott ezt sírja vissza, mint aranykort...

cirrmurr 2010.04.13. 22:00:31

@vészmadár (pica pica):

Ja ezt én se értem , ez a bezzeg a régi öregek....

Azért megnézetm volna ezt az antiszociális barmot ( Büszke Parasztembert) ahogy az étteremben kib'ssza a levest az ablakon. Ugy megruháznák a biztonságiak hogy beszarna.
Szekánt vén barom volt és ezt még büszkén válalja a cikk iró.

Én s étem mi vissza sirni való van ezen.
szégyen hogy mekkoraállat volt a bácsi.

GERI87 2010.04.13. 22:01:13

@vészmadár (pica pica): biztos jó színész meg pézes azér szeretik....de egy rejtély mit esznek rajta.

aztán egy csomó agyhalott ezt sírja vissza, mint aranykort... "

nem azt sirja vissza hanem a rendet a nyugalmat biztonságot tekintélyt meg egy csomo romantikus hülyeséget ami akkor se volt csak azt hiszik, ma sincs de lehetne..de ők ezt nem tudják.

nem tudnak ök semmit se.
pláne a történelmet.
elég baj, megsporolhatnánk pár év szopást.

[c] 2010.04.13. 22:07:46

@vészmadár (pica pica): Szerintem azt sírják vissza, hogy egyszerű volt a világ. Nem nagyon volt lehetőség ugrálni, kijelölték az utad, oszt' kész. Ez leveszi a választás felelősségének terhét a válladról.
Férfi-nő viszonylatban ez annyit tesz, hogy míg az állítólagos aranykorban tudni lehetett, hogy egy nő vagy férfi "mire való", mire jó, mit lehet elvárni tőle, ma mindenki egyénieskedik, fene a pofáját, vagyis: maga akarja megszabni a szabályokat. Ennek következménye a nagyobb rizikó.

Sebibá 2010.04.13. 22:22:37

Én csak azt nem értem a feministákban, hogy miért érezik úgy, hogy nekik szent feladatuk küzdeni a férfiakkal?

Sebibá 2010.04.13. 22:27:50

Gyorsan meg is válaszolom magam. Mert kisebbségi komplexusuk van és ezt nem tudják leküzdeni.

GERI87 2010.04.13. 22:40:50

hát az a feminista ami a férfiak ELLEN küzd és nem VALAMIÉRT az télleg komplexuszusos lehet inkább mint jogvédő..

bajor gizella 2010.04.13. 22:41:07

szervezz álomrandit kedvesednek.

Ha nem tudod hogy kedveskedj álmaid hölgyének, majd segít neked az alomrandi.net. Tippjeink segítségével, kiszemelted garantáltan fellélegezhet majd, hiszen tudni fogja hogy ez igazi pasival van dolga.
Egész napos randevú. nyűgözd le kedvesed egy egész napos elfoglaltságot igénylő programmal. Figyelem csak romantikusoknak! Előre beszéljétek meg az egész napos elfoglaltságot, de ne áruld el a részleteket, mondd hogy a programokról te gondoskodsz. Ha választottad igazi koránkelős aktív természetjáró, a napot kezdhetitek egész korán, egy romantikus napkeltelesővel. A meteorológiai szolgálat jelentései szerint a nap ezen a héten 5:18 és 5:25 perc körül lép a horizontra. Linkünk segítségével könnyedén találhatsz otthonotoknak megfelelő napfelkeltekémlelő helyet, mely garantáltan isteni kezdete lesz napotoknak.(link)
Élményeteket egy finom, termoszba csomagolt forró feketekávé, és pár könnyű reggeli falat koronázhatja meg. Ne felejtkezz el arról hogy a reggeli órák hűvösek, egy plussz pulóver neked, és kedvesednek igazán nem árthat.Ezáltal megbiznyosodhat róla hgoy benned egy igazi gondoskodó álompasi veszett el.
Ha kedvesed mormotaként húzza a lóbőrt reggel minimum 10 óráig akkor egy mesés reggelit szervírozhatsz neki az ágyban. csöngess be hozzá, vegyél francia péksüteményt, egy szolid csokor illatos virágot, kérj elvitelre a kedvenc kávézótokból egy finom habos lattét, és máris indulhat a nap. a siker garantált.
A reggeli után pattanjatok Hévre, és látogassatok el például Szentendrére, ahol a számos látnivaló mellett egy kis helyi vendéglőben elfogyaszhatjátok kedvenc salátátokat ebéd gyanánt. Sétáljatok még egy keveset a Duna parton, majd visszaérkezve a városba látogassatok el a Mai Manó Ház, új tárlatára. Ikijamu Szakarató japán fotográfusasszony A cicáim és én című kiállítása remek választás egy ilyen szép közös naphoz, hiszen bájos képeivel bearanyozhatja együttléteket.
Megéheztetek igaz? Irány a Liszt Ferenc tér. Könnyed vacsorák a belváros szívében. bármelyik étteremre is esik a választás, az eredmény egy csodás könnyed romantikus vacsora lesz. Ha még nem fáradtatok el, akkor a Torreádorban a helyetek. hiszen Salsa estjük alkalmával bebizonyíthatod kedvesednek hogy nemcsak a szervezés hanem a tánccparkett ördöge is vagy. pár szalszaalaplépéás könnyen elsajátítható itt(link).A hajnalig tartó mulatozás alkalmával invitáld meg az új koktélformációjukra a be my girlfriend-re amely andalító fehérrum-kókusztej kombinációjával garantáltan igenlő választ fog szíved hölgyéből kiváltani, és alig tudja majd kivárni a következő, általad szervezett álomrandit.
Jó szórakozást.

bajor gizella 2010.04.13. 22:41:49

most ezek után megkérdezem. ki sír vissza mit?

bajor gizella 2010.04.13. 23:08:40

hát ez egy olyan randiajánló volt. nem darabos vadparasztoknak. és a csajok imádják.ha nem én találtam volna ki,totál kész lennék ha valaki egy ilyet szervezne nekem. jó nem a cicás fotókiállítást, de úgy általában.
ki sírja itt vissza a vadállatokat néhány nőre szert tenni nem tudó tarackon kívül?
számomra érthetetlen hogy ezt írjátok. én még senkivel sem találkoztam akinek bejön a matulabácsis férfiideál.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 23:15:24

@bajor gizella: Na de az Élet nem álomrandik sorozata hanem hétfő-kedd-szerda-......

bajor gizella 2010.04.13. 23:17:28

ugyan, és gondolod hogy szombaton valaki vágyik egy igazi salsakanra, de szerdán beéri egy Monorival?(Eldorádó)

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 23:24:53

@bajor gizella: Nem 2010-ből kéne megváltani a kilencszázharmincas éveket.. Utólag mindenki marha okos meg marha nagy egyenjogúság-harcos..

bajor gizella 2010.04.13. 23:33:11

egyenjoguságharc kérdése az hogy ne verjen szarrá valaki, csak mert ő uram és parancsolóm? hogy ha szülök egy gyereket azért ő is felelős nem csak én, hogy ha az én munkám jobb, akkor az nem azért van mert leszoptam a főnökömet stb? szerintem ezt nem harciasság kérdése. szerintem ez emberijog kérdése.
És ha már kitalálták hogy van ilyen, mint egy vallást megalapítottak szegény csóringer amerikaiak, akkor (ugyan erre ők nem gondoltak) minden istenbarmának-köztük a nőknek is- eszükbe jutott hogy jaj hát jogaim nekem is vannak. Magyarországon,a Szonda nőknapi felmérése szerint kb annyi joga van mint egy török nőnek Törökországban, legalábbis a férfiak megítélése alapján. Mondjuk csador nincs.

cd-r 2010.04.13. 23:41:20

@bajor gizella: naja ez nem darabos vadparasztok hanem a leányhálószobák élénk fantáziája megspékelve tévéreklámok és nőimagazinok által sugallt képletekkel.

cd-r 2010.04.13. 23:47:01

@Reding Itell: ráadásul az összes okostóni azt hiszi, hogy a 30as években minden nőt vertek meg erőszakoltak. _omg_ nem gondoltam, hogy ezt a posztot ilyen elképesztő humortalanság és feszülés fogja kísérni.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 23:47:47

@bajor gizella:

Talán mégis meg kéne próbálni elképzelni azokat az éveket.. Esetleg tedd mellé azt is hogy akkor a saját szüleid is így éltek.. Esetleg meg sem kérdeztek hogy hozzá akarsz-e menni Dúvad Bercihez.. Mint ahogy a kedves Mamát se kérdezte senki.

Ha nem érted -vagy nem akarod megérteni- akkor ez volt az utolsó mondatom..

aribeth 2010.04.13. 23:47:53

@bajor gizella:
Érdekesség: a mindennőkurvás fórumokon az a meggyőződés járja, hogy minden látszat ellenére Magyarországon nőuralom, mi több, diktatúra van. Utána meg benézek a feminista topikba, és megtudom, hogy elnyomnak. Doktorikat lehetne írni a két oldal nézőpontjából és érvrendszeréből.
Az igazság meg valahol középen lehet, szokás szerint.

bajor gizella 2010.04.13. 23:52:54

így van. a női szívet ilyenekkel lehet könnyebben megkörnyékezni, ezt szeretjük, az egyenjogúság mellett ugye. a kuss a neved asszonyállat mostanában szerintem nem menő.
elképzelem ahogy Szentendrén a faszi bedobja a modoros ismerkedőbeszélgetés közben hogy nekei mintaképe a nagyapa aki akkorát tudott köpni hogy árnékyot vetett, és nagymutter(szegénynyugodjékbékében) annyira várta a halálát hhogy végre megszabaduljon tőle...szerintem itt a garantált siker rész kimaradna az álomrandi sallanjából.

bajor gizella 2010.04.13. 23:56:04

óh, én sem állítottam hogy mindenkit vertek, most is sokakat vernek egyébként csak most sunnyogás van, mert bűncselekmény.
még csak ordas feminista sem vagyok. csak megakadt a szemem ezen a sokan visszsírják dolgon.
szerintem a nyomorgás sokat lefarag az ember bohém személyiségéből, nyilván a báróurak meseautó jelleggel oltogatták a csajokat korábban is.
nyilván senki se önszántából lett faék akkor se. de most annál inkább.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.13. 23:59:14

Egyszer azért izzasztókamrába zárnék egy csapat feministát egy csapat aktmodellel vagy pornósztárral vagy két hétre :-)
Kíváncsi lennék kibírja tovább a "másikat" :-)

bajor gizella 2010.04.14. 00:09:43

ennek mi a férfimegfelelője vajon? sose voltam képes ilyen egysejtű párhuzamokra.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.14. 00:15:18

Muszáj tudni hogy van-e mindennek férfi- vagy női megfelelője?
Kell hogy legyen mindennek férfi-női megfelelője?
Engem baromira nem izgat a férfitampon léte vagy nem léte..

bajor gizella 2010.04.14. 00:27:38

"A női szív más. Tudtam ezt én már gyerekkoromban is. Mikor eltörtem apám pipáját apám nagyon megvert, majd elküldött gondolkodni a tetteimen. utána pár percre mintha mi sem történt volna, ment tovább az élet tovább. mikor drága jó anyámat egyszer rossz szavakkal illettem, szó nélkül kisétált a konyhába, majd 4 hónapig nem szólt hozzám. Ekkor értettem meg hogy a női és a férfi lét sosem fog összehasonulni, csak komplementerként egészíthetik ki egymást jingéjangá, ahogy a nagy keletiek mondják. Mily szép ez az egység mely boldog örökkévalóságban pendülhet a szeretet húrjain."
Ezt Kedven írómtól Müller Pétertől kopiztam ide neked,mert gondolom nálad is valami hasonló fogalmazódott meg. teljesen igazat adva meghajolva távozom.

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.04.14. 01:30:36

Egy ötlet...
Azoknak akik úgy gondolják Őket sosem ütné meg az apjuk, mert ezek az idők már elmúltak és különben is feminizmus...

Menj haza..
Járkálj aggodalmas képpel öt percenként vécére...
Állj apád elé és mondd el az alábbi mondatokból valamelyikét komoly képpel :

1. Terhes vagyok, nem tudom ki az apa és sajnos abba kell hagynom a sulit még az érettségi előtt..

2. Van egy cigány származású barátom, nagyon szeretem és el fogunk költözni a Kis-Salétrom utcába..

3. Meleg vagyok, össze fogunk költözni a kedvesemmel..

4. Elegem van az egészből, hogy ellenkező nemű testbe születtem, át fogom operáltatni magam..

Majd várd a hatást...
Meg fogod látni hogy hol kezdődik a mélypszichológia :-)

Hölgyeim, Uraim, egy élmény volt....

Fapuma (törölt) 2010.04.14. 01:53:34

nekem most ez nem tetszett.

lárvalányhaj 2010.04.14. 02:10:05

@aribeth:

Na, azért én egy kis aránytalanságot vélek felfedezni itt.

"a mindennőkurvás fórumokon az a meggyőződés járja, hogy minden látszat ellenére Magyarországon nőuralom, mi több, diktatúra van"

Ez a nőuralmazás tipikusan a papucsjellegű férfiaknak a szövege. A többségük tudná érvényesíteni az akaratát a partnerével szemben, ha összeszedné magát. (Vagy válasszon egy olyan partnert, akivel egy súlycsoportban vannak. :P ) A jemeni vagy a tanyavilágban élő nőknek viszont nem sok esélyük van egy olyan környezetben, ahol normává vált a nők tárgyként kezelése.

cd-r 2010.04.14. 08:22:46

@Reding Itell: all in one:

5. -Apu, az a helyzet, hogy levettem 4 és fél milliót a kártyádról, hogy ki tudjam fizetni a homoszexuális, cigány származású barátom heroinelvonóját.

cd-r 2010.04.14. 08:25:51

@cd-r: ..akivek össze fogok házasodni, ha lejött a motyóról.

melegítős senki 2010.04.14. 09:15:11

Ez egész egyszerűen zseniális lett, Tibikém.

Egy apró kiegészítés, ami talán kimaradt -- bár nem olvastam végig mind a 300 hozzászólást --, de színesítheti a képet: az ilyen déd-/nagyfaterok (vagy "taták") gyakran őriztek néhány gránátrepeszt a bőrük alatt, amit még Voronyezsnél, esetleg Isonzónál/Doberdónál szedtek össze, és örökre megtartottak mementóként. Családi összejöveteleken gyakran szórakoztatták/rémisztgették az unokákat a rettenetes hegek mutogatásával, a szilánkok simogattatásával. Az igazán penge öregek még a Kossuthot is befogták egy jól elhelyezett koponyarepesszel.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.14. 10:00:46

@bajor gizella: Müller Péterről az a mondás ugrik be, hogy ha ő mondja, és úgy van, akkor lehet...

vincere 2010.04.14. 11:32:41

nagypapáimat soha nem ismertem, de apukám nagyrészt ilyen. gyerekkoromban ha nem volt ott 12 órakor a leves az asztalon vasárnap, botrány volt, anyukám egész délelőtt stresszelt, h. időben kész legyen. beszélni nem lehetett - mert magyar ember evés közben nem beszél.
azóta már fellazultak a dolgok, de nem volt egyszerű mellette felnőni, az biztos

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 11:39:40

@vincere:

Aha, volt apósom ilyen sváb paraszt.
Egyszer ebédeltek nálunk valami családi ünnep alkalmával.
Én mint a vadállat csináltam valami négyfogásos ebédet, zsonglőrködtem a lábasokkal, mint egy tévészakács. Pontosan 12.00-ra toppantak be, a kaja viszont csak három perccel később lett kész. Már húzta a száját, de még nem ugatott.
Egy büdös hang nélkül betermelte az ebédet, mire az utolsó fogással végzett, betojt a gyerek, akkor még pelenkás volt.
Én a gyerekszobában rakom éppen rendbe a srácot, közben hallom, hogy apósom az étkezőben morog, hogy ilyenkor ő már kávézni szokott. Nem basztam ki a lakásból, de többé egy pohár vizet sem kapott nálunk. Nem mintha olyan sokszor jött volna.

GAbica 2010.04.14. 11:46:48

@vincere: Mondjuk nálunk a sznob nagyanyámnál volt egyedül ilyen. Otthon, meg a másik nagyszülöknél az ebéd kezdete az egy nagyon tág fogalom volt, idő szempontjából. Anyáékhoz megyünk családi ebédre időnként ha ünnep van, akkor azért azt tudni lehet, hogy két-három óra előtt esély sincs rá, de időnként sikerült négy körül elkészülni.
Viszont volt apósoméknál ez volt a rend és a szabály, hogy 11:40-kor már mindenki ott ült és várta, hogy 11:45-kor fel legyen szolgálva a minimum három fogásos ebéd. Miután anyósom elég hamar kidőlt, onnan ez az én feladatom lett (addig csak segíteni kellett neki), és egy hónapban legalább három hétvégét ott kellett tölteni náluk. Egyszer-kétszer késtem pár percet, hát nem álltam meg a lábamon, amit azért kaptam.

nyílméregbéka 2010.04.14. 12:24:24

Hát nekem (szerencsére?) egyik nagypapám sem ilyen volt; de azért a tűzforró leves befigyelt, meg az apám faterja - sváb vasutas - mindig ezzel a "magyar ember evés közben nem beszél"-lel nyomult a nagy családi ebédeken, holott anyám viszont értelmiségi polgárcsaládból származott, ahol az ebédek 2-3 órás beszélgetésbe voltak ágyazva, így mi elég sokat beszéltünk evések közben, amit persze a nagyfater élete végéig nem csípett :-)

nyílméregbéka 2010.04.14. 12:27:18

Ennek a nagypapámnak volt a dühítő szokása a pontosság, de nem ám 12.00-re jött, ha délre hívtuk, hanem 11.45-re!!
Nem egyszer, hanem mindig!
Persze olyankor még anyám hajcsavarókkal a fején kavarta a rántást, apám atlétatrikóban kereste a jobbik ingét (nem, nem úgy), szóval erősen káromkodtunk, de az öreg csak nem szokott le erről. Mondom, vasutas volt.

Különben a levest is utálom azóta.

vincere 2010.04.14. 12:27:25

@nyílméregbéka: akkor ebből leszűrhetjük, h. a közmondásbeli magyar ember szinte mindig sváb :)
nekem komoly szocializációs nehézséget jelentett otthonról elkerülve, h. nem tanultam meg evés közben csevegni...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 12:28:44

@vincere:

Hát én meg nem hiszem, hogy a sváb vér kötelezne err a fajta viselkedésre. Én meg úgy vagyok vele, hogy aki a főztömet eszi, az ne ugráljon, várja ki szépen a sorát, vagy lehet menni a McDonalds-be reklamálni, hogy mennyi idő alatt áll elő a koszt.

cirrmurr 2010.04.14. 12:30:04

@dzsíni:

Lehet ,hogy Csák Norrisz nak hivták az öreget...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 12:30:14

@nyílméregbéka:

De ezt a faszságot is ki találhatta ki, hogy magyar ember evés közben nem beszél?

cirrmurr 2010.04.14. 12:36:42

Minden egyszerü dolog ,- egy tányér leves hőfoka , 12 órai ebédpontossága - ami kultikus jelentőséget kap az automatikusan bálvánnyá válik.A bálvánimádás-neki való szolgálat és emberek alárendelése Minden kulturált európai vallásban bün.

Mitől igaz magyar tehát egy primitiv agressziv paraszt akia saját családtagjat kinozza mert nem elég sósa leves. ??? Megéri hogy a mama 30 éven keresztül sirógörcsöt kapjon ?
Az ilyen járjon a kocsmába zabálni oda való, ott elő adhatja a levessel kapcsolatos elveit :-)))

cirrmurr 2010.04.14. 12:38:32

@El Topo (Sgt. Elias):

Valami "öntudatos " paraszt akinek semmi mondanivalója nem volt szeretteinek csak zabálni verekedni meg szarni tudott . Ennyi lehetett az összes lényegs létfunkciója :-9

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 12:42:12

@cirrmurr:

Egyébként is elég nervózusan tudok reagálni a magyar ember mit csinál, meg mit nem csinál kérdéskörre.

nyílméregbéka 2010.04.14. 12:42:35

@El Topo (Sgt. Elias): nem tudom, de szerintem nagy barom lehetett. Én állandóan dumálok, evés közben is, sőt főleg akkor.
@cirrmurr: 12.00-kor vasárnapi ebéd... én akkor nyelem le a reggel tejeskávé végét! :-D

A karórás részről viszont eszembe jutott egy barátnőm nagypapája. Két évig orosz hadifogságban volt, közben anyanyelvi szinten megtanult oroszul, és ebből királyul megélhetett volna, de ő soha életében nem volt hajlandó többé oroszul megszólalni.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 12:44:34

@Sebibá: mert atoperaltattak magukat es be akarjak bizonyitani, hogy nök;)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 12:44:47

@nyílméregbéka:

Hát, asszem pont ilyen büszkeparaszt, amilyen a posztban le van írva.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 12:47:59

@El Topo (Sgt. Elias): nalunk meg bunkosagnak szamit, hiszen eves közben lehet vegre megbeszelni dolgokat, mert keves az idö manapsag. A regi magyar ember talan raerösebb volt, vagy akkoriban talan korabban bejöttek mar a protkok es eves elött ugye ki kellett tan venni...:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 12:50:47

@AZATYAURISTEN:

Vagy a korabeli magyarparasztnak nem volt könnyű megmagyarázni, hogy evés közben lehet beszélni, csak előbb le kell nyelni a falatot és szalvétával ügyesen megtörölgetni a megtörlendőket, hanem egyszerűbb volt azt mondani, hogy kuss.

Pomogács 2010.04.14. 12:53:41

@pcr: Persze, nyilván pedofil állatok csak a vidéki tanyavilágban fordulnak elő, a kulturált nagyvárosi környezetben sose.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 13:16:19

@AZATYAURISTEN: vagy közben kivenni? mit tudom en. vakami miatt viszont kussolni kellett. na de miert?

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 13:17:34

@El Topo (Sgt. Elias): es meg eközben is elteritette a kajat jobb esetben az asztalon:)

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 13:21:52

@Zzz_Zorita: igen, hogy jobban aludjon, ez igaz sztori.@cirrmurr: ilyenek gyerekei ha ledoktoralnak, kitünö figurak lesznek, tapasztalatbol beszelek, mint mindig:)

lárvalányhaj 2010.04.14. 13:22:56

A déli 12-es ebéd az anyósoméknál is befigyel, pedig ők korántsem büszkeparasztok. Ez gyakran konfliktusokra ád okot, mert én szabadnapokon rendszerint 13:00-14:00 környékén kelek ki az ágyból.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 13:24:33

@vincere: ismet ketelkedem benne, hogy egyedül vagyok:D

nyílméregbéka 2010.04.14. 13:37:02

@melegítős senki: "Családi összejöveteleken gyakran szórakoztatták/rémisztgették az unokákat a rettenetes hegek mutogatásával, a szilánkok simogattatásával. Az igazán penge öregek még a Kossuthot is befogták egy jól elhelyezett koponyarepesszel."
Nagyapámnak a bal tüdejét vették ki, vagy 30 öltéses műtéti sebe volt, nekünk ezt mutogatta.
(Nem ijedtem meg tőle, mert mindig is jobban féltem egy póktól, mint egy sebhelytől.)
Tesóm azon szokott morbidkodni, hogy vajon mi lehet a tüdeje helyén? De ez már OFF :-)

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 13:43:12

@omgezbridzsit: teged biztosan az apad tolt ki, es nem volt kedve mesterszakacskodni, mert a mindennapi munkabol ritkan lesz hobbi, biztosan vannak ferfiak is, akik egyedül nevelik gyereküket, de a legtöbb nö bizony nem kap tamogatast sem ebben, sem pedig anyagilag es en aztan tenyleg nem vagyok feminista...megis...hülyesegeket irtal, haver!

bajor gizella 2010.04.14. 13:52:33

Szerintem meg ha sokat pofáztak kihűlt a kaja, aztán akkor kötelező volt földhöz vágni, és nem volt következő adag.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 14:06:41

@bajor gizella: deee, biztosan az EMBER kiment es levagott egy disznot csak ugy lazan a kertben es odabaszta az asztalra, hogy a kurva anyad, csinald meg, vagy kicsinallak, aztan megeröszakolta az asszonyt es AZ nekiallt ijedteben fözni:)

bajor gizella 2010.04.14. 14:21:26

@AZATYAURISTEN:
Nem tudom ti milyen környéken laktatok, mert mondjuk nálunk nem volt állat. (egyébként egy ilyen modoros bezzegazén posztból nem hiányozhat a kinél volt nagyobb szegénység, ki tudott nagyobbat lopni a téeszből, másik oldalon, ki tudott elöbb nugatra menni, ki vett elöször trabantot, stb).

cirrmurr 2010.04.14. 14:29:32

Azért egy tagadhatatlan előnye van az ilyen bunkó csukott ablakon tányért kibaszó parasztnak. :-)

Élmény lehetett elmenni otthonról....Bárhová.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 14:41:59

@bajor gizella: kisvarosbol szarmazom, es sok helyen volt allat, bar nalunk nem, de meg a lakotelepen is volt disznoöles, a panelek közt szaladtak kessel szerencsetlen allat utan:) szerintem regebben videken nagyon elterjedt volt a disznoöles, sok helyen meg ma is az, sok kertes csaladi haznal ma is tartanak allatokat. Oooo, az a Trabant, hat igen:)

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 14:43:52

@cirrmurr: honnan volt penzük a sok törött tanyer/ablak lecserelesere, nem?

Zorita 2010.04.14. 14:49:13

@AZATYAURISTEN: lehet, hogy fatálon ettek, és direkt volt egy ablak üveg nélkül, ahol ki lehetett dobálni mindenfélét

kisebbik rokk 2010.04.14. 14:49:42

@Egregor:
Jól összegyűlt itt rengeteg komment, mióta benéztem, de azért válaszolok, még ha nem is nézed.
Valamit félreérthettél. A posztban büszkélkedő megszólalók nem azzal májerkodtak, hogy a nagyfater mennyit dolgozott és mennyit tűrt alacsony sorban, hanem azzal, hogy milyen kemény terrorban tartotta a családját.

Nekem is voltak paraszti származású, nehézsorsú őseim, tisztelem is az emléküket, de ott - legalábbis a családi emlékezet szerint - szó sem volt elnyomásról és erőszakról a férfi részéről.

Azért köszi a leseggfejezést, remélem, nem baj, ha nem veszem magamra.

Erzsebet 2010.04.14. 14:54:22

Én azt is furcsállom, hogy a paraszt emberek megpocsékolhatták lányaikat. Ez a réteg szinte bűnnek tartotta a szexualítást. A házastársak egymást meztelenül nem láthatták. Házaséletet is csak kizárólag éjszaka, sötétben élhettek. A lányoknak szűzen kellett férjhez menniük. Még ha a nevelt lányával csinálta, az még belefért, de csak a romák éltek a családon belül nemi életet.

Erzsebet 2010.04.14. 15:01:57

Nekem ez is furcsa, hogy ezek az emberek szótlan, ridegek voltak. Amikor a fiam haza jön faluról azt mondja: A szádat, csak evésre használd! Én visszaszólok, hogy fogyókúrázom. Az excsaládomnak fura volt, hogy én vega vagyok és nem veszek részt semmi állat gyilkolásban.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 15:14:45

@Egregor: mondd mar, mit metelnek "körül"? Ezt nem ertem:) persze, hogy viszik, mert a lany apja meg tan meg is ölne öket mind, ha nem...mint becsületgyilkossag. Az anya meg valoszinüleg igy is ramegy pszichesen, nehogy meg ö vigye oda a sajat lanyat csonkitasra...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 15:19:47

@királyfiúcska:

Nem mindenki dolgozik a tehenészetben, ahol nincsen internet, ne vedd már zokon, hogy néha írok egy kommentet!:) Ha zavarlak, esetleg csinálj magadnak saját internetet és nekem ne adj hozzáférést!
Egyébként meg apád a köcsög, te meg ilyen kisbögre.

kilozsul 2010.04.14. 15:22:22

Érdekes a szülő-gyerek személyiség összehasonlítás is. Apai nagyapám is szikár parasztember volt, de mindenféle erőszakos allűr nélkül. 80+ évesen is betolt napi 2-3 deci vöröset aztán belefeküdt a szénaboglyába csukott szemmel "meditálni" :)) Mindig azt mondta, hogy az ágy nagyszerű civilizációs vívmány, csak kibaszott kényelmetlen :Đ Hangos szavára nem emlékszem... Ennek ellenére apámat viszont relatíve könnyen fel lehet rántani.
Anyai nagyapám állítólag -én már nem ismertem- nem volt könnyű ember, anyámnak mégis olyan a természete, hogy hozzá képest egy idős zen buddhista frusztrált idegbeteg :Đ

mocc 2010.04.14. 15:27:20

Nagyapám is kemény parasztember volt, II. vh-t és hadifogságot megjárt, földjét, állatait TSZ elvette fajta - mint oly sokan. Nagyanyámmal soha nem veszekedett, gyerekéért, unokájáért bármit megtett, érdekesen mesélt, tanított énekelni, kosarat fonni - mint oly sok parasztember. Az étellel nem játszott, sőt, az állatokat és a földjét szeretettel gondozta - mint oly sok parasztember. Ivott néha, de igen gyakran vizet is, a levest meg - azt mondta, azért szereti jó melegen, mert a ruszkiknál mindig hidegen ettek - ha volt mit. Szóval azért voltak parasztok, akik nem a családjuk terrorizálásával foglalkoztak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 15:39:43

@királyfiúcska:

Hanem mire kiváncsi a haza? Menj inkább haza, jobban jársz. Anyádnak ne szólj, hogy megint használtad a netet, elszomorodna.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 15:48:22

@királyfiúcska:

Ne adj nekem programjavaslatokat, pláne ne ilyeneket! A saját perverz álmaidat valósítsd meg magad!:D
De azért előtte még mesélj erről a haza dologról, kiváncsivá teszel, isten bizony!
Régóta van olyan érzésed, hogy tudod, mire kiváncsi a haza?

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 15:59:34

@bajor gizella: nem tudom ezt hova tenni, ez csak nem egy reklam volt?? Ha velem a ferjem ezt tenne, összehanynam magam közben, es beadnam a valopert:) a masik meg az olajos masszazs, amivel ki lehet kergetni a vilagbol:) iiiiiiiiiiiii lehet, hogy nem vagyok eleg romantikus, vagy csak nem latogatom rendszeresen a NL klubot, ezert nincs meg szetcseszve ennyire az agyam, de öszinten, kinek jön mar ez be?

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 16:00:57

@bajor gizella: max. a finom habos latte jön be ha erted mire gondolok hehe;)

noirp 2010.04.14. 16:29:56

@mocc: "Az étellel nem játszott, sőt, az állatokat és a földjét szeretettel gondozta - mint oly sok parasztember"

bezony...

noirp 2010.04.14. 16:31:39

@El Topo (Sgt. Elias): Azt az egyet nem értem, hogy ez a sávos agyú uralkodóivadék mit keres még itt? Hogyhogy tűrik?
Ja: én azt hittem, h tony zionist reinkarnációja a kis édes.
(Hogy tekeredne a vékonybele a keze köré)

bajor gizella 2010.04.14. 16:40:47

Gondolom a modoros internetezési szokásaid súgják azt neked hogy amit máshol sutyiban közzé teszek a neten azt én szégyenteljes iruló piruló képpel látom viszont valahol máshol. A perverzióiddal gondolom elég nehéz lehet megbirkózni egyedül, nem is zavarnálak. Fogalmam sincs mennyi idős lehetsz, mivel semmi közöm nincs hozzád azon kívül hogy most engem szúrtál ki a porontyon. A többiekből tanulva ott egy kurvázós, alázós komment után moderálnak. Itt meg nem. tippként legközelebb válogass a színesekből, ahol éppen egy naivát alakítok. tudom ott nem annyira ballibsi a fejem, viszont kint van a fél csöcsöm. az is elég égő érted.
Atyaúristen ezt most nem értem.

GERI87 2010.04.14. 19:19:50

@Erzsebet: "az még belefért, de csak a romák éltek a családon belül nemi életet. "

ebbe csak egy a baj! a multidő.

GERI87 2010.04.14. 19:24:07

@királyfiúcska: a haveroddal kibaszott a gizi vagy mi mi??? és most be vagy rágva??nem értem mit rinyálsz már egy jó ideje..

GERI87 2010.04.14. 19:29:14

@királyfiúcska2:

jót röhögtem! köszi:D

van ám olyan hogy punci! kérdezd csak meg a királylánykát..

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 19:30:50

@királyfiúcska2:

Na mostmár nem mensz tényleg a jó kurva anyádba, gyäräk?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.14. 19:37:20

@királyfiúcska2:

Dadogsz, kismajom?
Gizella kicsit tréfalistára tett a minap, de ezzel együtt bírom. Ja. Sokkal inkább, mint téged, te kis fabites puskáscsabi.

GERI87 2010.04.14. 19:39:51

erőt egész..izéé...szebb jövőt neked zöld inges bolsevik.

AZATYAURISTEN 2010.04.14. 22:03:25

@El Topo (Sgt. Elias): ki ez a poni? Mi törtent, hogy igy bekattant? par napja hodit több poszt alatt is, mindig mas fedönevekkel.

bajor gizella 2010.04.14. 22:36:00

Ez a faszi a porontyról jött át, mert ott 1 perc után kimoderálják. Általában gyesen lévő anyukákat szúr ki magának, mindig mást. Főleg azokat akik esetleg elvitatják a sumer-magyar eredetet, vagy azt hogy maga Jézus is magyar lett volna. Naponta kétszer háromszor jelenik meg, különböző álneveken, ha jó napja van csak annyit ír hogy inkább menjetek foglalkozzatok a gyerekkel stb. Mivel elég sok a személyes információ a porontyon, ezért nem nehéz kitalálnia különféle félinformációkat, és úgy csinálnia mintha a szembe szomszéd lenne. Rám szerintem a pártvezéres kommentem után rágott be. Azóta árulom én a testem, szopom Tibort recska anyagot szolgáltatva számos embernek egy színházi honlappal. Egyébként sokszor közli a porontyon hogy ő orvos, és ennél fogva ő mindent tud, mert rengetegen azt hiszik hogy egy helyét kereső pubi. Én mondjuk teljesen passzívan fogadom ezeket, kicsit zavar hogy szétbaszódik a poszt "miattam", de tenni nem tudok ellene. Kitartás emberek, szerintem pár nap és újabb alanyt talál magának.

bajor gizella 2010.04.14. 22:55:28

Tiszta Patrick Bateman.

cirrmurr 2010.04.15. 09:15:36

A nagyapa Csák Norrisz vagy Nem Csák Károly vagy Csák Máté lehetett.
Csak.

cirrmurr 2010.04.15. 09:24:56

"Havonta többször járt hozzájuk az üveges, "

vay a Mama nem tanult meg 30 év alatt levest főzni, vagy a Papa volt idegbeteg, vagy mindkettő. Szép pár . És erre még büszkea cikk író WOWWWWW

Erzsebet 2010.04.15. 17:14:00

@Geri87: igen, de az egy más kultúra, megérne egy posztot.

sorica123 (törölt) 2010.04.15. 18:01:13

@El Topo (Sgt. Elias): a Monarchia alatt volt hivatalos kommüniké ez a magyar ember evés közben stb, pontosabban már akkor, amikor a forradalomhullám volt. Az emberek csak kaja közben szervezkedhettek volna, ezért terjesztettek el egy ilyen magyar közmondásosan megfogalmazott dumát. Hogy ne szervezkedjenek, hanem koncentráljanak csak a kajára. Mivel a mondat identitásképző, meg is maradt a magyar agyakban, és ma is mondják.

Spiritmonger 2010.04.15. 18:40:55

@pcr: nem szeret az uram, már meg se ver!

kispista 2010.04.16. 17:51:43

@pcr:

"
Volt annakidején egy per(Tiszaeszlár?)ott az ilyen férfiakat jól letették láb alól, azok az asszonyok bötönt kaptakk érte.
Vajon hány bunkóparaszt férfi verte agyon a feleségét következmények nélkül? "

Nem véletlenül a tiszazugi arzénes gyilkosságokra gondolsz? Szerinted azok indokoltak voltak?

"S kik vajon az áldozatok?
Elsősorban csecsemők. A csecsemőgyilkosság ez esetben nem az egykerendszer fenntartását, hanem a születésszabályozást szolgálta. Ezt jól mutatja az is, hogy olyan családokban, ahol így bántak egyes újszülöttekkel, már több gyerek is volt a tett elkövetésekor. Az áldozatok további jellegzetes csoportját a nyomorék gyerekek, valamint a beteg és magatehetetlen, gondozásra szoruló felnőttek, kivált az idős emberek alkották.
"
www.rubicon.hu/magyar/oldalak/arzenes_asszonyok_rendhagyo_sorozatgyilkossag_a_horthy_korban/

Ennyit rólad te idióta feminista! Aki egyetért a csecsemők és nyomorékok, betegek meggyilkolásával!

Te ugyanolyan vagy mint a posztbeli parasztember, csak nőben! Ugyanúgy azt hiszed hogy indokolt ha az asszony öl meg valakit, mint a posztbeli parasztember azt, hogy verheti az asszonyt!

AZATYAURISTEN 2010.04.16. 18:37:19

@sorica123: kesöbb pedig csoportosulni is tilos volt, hasonlo meggondolasbol;)

kispista 2010.04.17. 15:56:03

@cirrmurr:
"És erre még büszkea cikk író WOWW

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.10.30. 00:55:38

Egyik dédapám volt ilyen. Családi legendák szerint valami paprikás kaját, ami nem tetszett neki, úgy odabaszott a padlóhoz, hogy a plafonra is került belőle. Utálta is a nagyapám meg az apám rendesen. (Dédiről nincs adat) Amúgy az öreg még látta Ferenc Jóskát is, mert a Burgban volt katona, aztán pechjére, mikor épp leszerelt volna, kitört az I. vh. Lehet, attól hülyült meg...

Wéső 2019.06.24. 21:11:05

@CernaGeza: Mondjuk hozzá kell tenni, hogy a mai 50 kilós szöghajú városi buzigyerekekből soha nem lesz Férfi és ők vannak többen. Bár a műkörmös hülyepicsákból sem Nő.

Nyúlláb 2022.02.13. 20:29:04

Kibaszott büdös parasztok.

Aristarco 2024.02.23. 08:46:40

Jaj. Ez modorosnak is sok!
süti beállítások módosítása