Mecsoda téma, kérem szépen, és még nincs vége! A mai produkciót acidszarka jegyzi, aki régi olvasóinknak A wannabe-zenész sikere után már ismerősnek tűnhet.
Na de olvassuk szépen a lényeget:
A modoros politikusgyűlölő (és a modoros politikusgyűlölő-gyűlölő)
A modoros politikus- (és politika-) gyűlölő (pgy) legfőbb ismérve, hogy minden lehetséges alkalmat megragad arra, hogy szidja a politikusokat és a politikát – a modoros politikusgyűlölő-gyűlölő (p2gy) pedig lehetőleg sosem szalasztja el szidni a pgy-t. Mivel a pgy csoport népesebb, ezért először ezt vesszük górcső alá.
Bár a legtöbb ember idegenkedik a politikától, pgy-nek az minősül, aki ezt hangoztatja is, és az egyszerű és népszerű véleménnyel szimpátiát ébreszt másokban maga iránt. A pgy egyik legfontosabb tulajdonsága a mindkettő ugyanolyan rossz-toposz köré csoportosul, ehhez jön még az enyhén gőgös kívülállás, amit ő felsőbbrendűségnek érez:
„Én nem tartozok egyik politikai oldalhoz sem, nem olvasok újságot, nem nézek tévét, max az Indexet nézem meg néha, egyébként is kinek van erre ideje?”
A függetlenség néha csak látszólagos:
-Hát nem tudom, öreg, szerintem egyik sem jobb mint a másik. A mi pénzünkön élősködnek, ott ülnek a Parlamentben, egész nap egymást szidják és nem csinálnak semmit. Ezek tették tönkre Magyarországot az elmúlt 20 évben!”
-Hát lehet, de azért mégsem ugyanolyanok, nem? Nem ugyanakkora a felelősség.
-Jó, persze, de lényegében ugyanazok, az egész egy színjáték, összejátszanak, vedd már észre!
-De azért elmentél szavazni, nem?
1. verzió (maszatolás):
-…hát… el, de valamelyik kispártot választottam.
-Talán a Jobbikot? Vagy az SZDSZ-t..?
-Ez maradjon az én titkom, de megsúgom, hogy nem.
2. verzió (diadal):
-NEM!
A pgy egyébként még baráti társaságban is ódzkodik minden politikai, világnézeti témától: „Jaj, gyerekek, ne politizáljunk már, mindenhonnan ez jön, úgy unom már!” Néha viszont helyeslést várva, instant messiásként erényt kovácsol belőle: „Beszéljünk már másról, ne politizáljunk, nem ezért jöttünk össze!” – akkor is, ha csak valaki éppen megjegyezte, hogy látta Pokorni Zoltánt a Tescóban.
Persze vannak politikusgyűlölő-gyűlölő emberek is, akik a pgy-ket megvetik, és egy ócska populista manipuláció áldozatainak tartják őket. Politikáról és gazdaságról csakis komolyan! És csakis más p2gy-k társaságában, mert más úgysem viselné el ezt a társalgást. Egyébként a p2gy-k nagyban megegyeznek az ifjú közgazdász-típussal, így erről ennyit.
Ja és van a modoros politikusgyűlölő- és politikusgyűlölő-gyűlölő-gyűlölő, aki megveti a pgy-ket és a p2gy-ket is, és ilyeneket ír a Modorosra.
Majd talán tavaszig én is hozzáteszek ezt-azt.
Kedvenceimet azért röviden: a "mértéktartó, középutas, tiszta múltú" politikus, aki igazi alternatívát nem kínálva bátran ekézi mindkét oldalt némi alamizsnaszavazat reményében - no meg az elmúlt évek kormánypártjainak hajdani hangos agitátora, aki mára rádöbbent, hogy - senkire nem szabad szavazni.
De hát az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz...
Figyelem! Tessék még gyorsan jelölni az idei Arany Farmermellényre!
rózsa2 (törölt) 2009.12.30. 07:57:50
rózsa2 (törölt) 2009.12.30. 08:00:58
"Unom már a sok részeg embert, meg a tömeget. Meg a vendégeket lehúzó vendéglátósokat. Abból a pénzből rendesen eszünk-iszunk otthon, aztán hajnalban nem kell a hidegben hazamenni. Kényelmesen leülünk a fotelban, aztán ha elálmosodunk, szépen lefekszünk aludni."
bekbórd! 2009.12.30. 08:54:05
A kezdő kommentek szerint ez egy pgy blog :)
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.30. 09:16:12
Blackrock (törölt) 2009.12.30. 09:17:41
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.12.30. 09:32:52
jah, és az SZDSZ-re szavaztam:) ők adták a legjobb környezetvédelmi minisztert eddig (ha Persányi mégsem szadeszes, akkor 8 évig tévesen szavaztam:)
amúgya poszt minden szava arany:)
Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.12.30. 09:46:30
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.12.30. 09:51:57
@Blackrock: azért Budapest belvárosát én is inkább kerülöm 31-én - bár anyaggyűjtés szempontjából hasznos lenne :)))
@Krisztinca: nagyon ritka egy család az ilyen.
Gumineaux 2009.12.30. 10:07:27
"nálam mindig hatalmas bukás volt" - bizony.
Eddigi életem összes szilveszteri bulija közül alig 3-4 volt említésre méltó, pedig nem vagyok már naposcsibe. :)
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.12.30. 10:27:23
cd-r 2009.12.30. 10:31:03
Zorita 2009.12.30. 10:41:44
Legalábbis aki képes nagyon beleélni magát, arról előbb-utóbb mindig kiderült, hogy valami nem stimmel a családi életében, karrier-vágyálmát nem tudta elérni stb.
Szilveszterről meg: mennyivel jobb lenne, ha át lehetne tenni az évfordulót nyárra, lehet, hogy sokkal jobb bulikba keveredhetnénk. Vagy BE KÉNE VEZETNI szilveszter szintű ünnepként a Szent Iván éji mulatságot, de akár meg lehetne reformálni picit augusztus 20-át is (ez mondjuk lehet, hogy egy kicsit provokatívabb - ha már amúgy politikai témájú a poszt).
Blackrock (törölt) 2009.12.30. 10:52:28
Blackrock (törölt) 2009.12.30. 10:56:43
Az IrígyMirigy helyett én mindíg a Gálvölgyi showal jövök. Annál egyébként sincs gázabb, mint amikor az ember a tv-ben azt nézi, ahogy mások lerészegednek és véletlenül jól érzik magukat.:)
Gumineaux 2009.12.30. 10:57:28
"hát annál frusztrálóbbat meg nem tudok elképzelni"
Dehogynem. Éjfél után a Dáridó-egyveleg. :D
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.12.30. 10:59:31
Hiszen a spontán bulik (posztok) a legjobbak, nem?
Zorita 2009.12.30. 11:08:59
Motorpenis 2009.12.30. 11:26:26
A pgy-k annyira jól tudnak mindent a fotelből, mégsem csinálnak semmit helyzet javításáért.
Styxx 2009.12.30. 11:44:34
aaa, nekem ez volt benne a csúcs, főleg mert tegnap este láttam Rogán Tónit a Kiskörúton taxiba szállni. Ez remélem csak 1/2Off.
@Zzz_:
Még jó, hogy Modor Tibi írta és nem én, mert akkor gyanítom, hogy valahogy így végződne:
"A szalonspicces baleseti helyszínelők kajánul vigyorogtak az anyázó életvédelmisen,aki Ricsikét még valahogy körül tudta rajzolni, de Roli bal karjánál teljesen elfogyott a jelölő kréta."
Zorita 2009.12.30. 12:24:36
amúgy én Katona Tamást szoktam látni, néha tüntetőlegesen használja a BKV-t :)
Jaguar 2009.12.30. 12:57:06
@rózsa2: 20 évvel ezelőtt - tizenévesen - fasza volt a szilveszter. 10-15 elbaszott buli után én is inkább itthon szeretek maradni. De- Broáf:
"... a párommal meg a gyerkőcőkkel activityzünk, kártyázunk, néha egy kis spontán tánc - csak úgy négyesben - éjfélkor, vagy ha afáradtak vagyunk előbb koccintás, aztán uzsgyi a paplan alá. hm. fincsi." Broáf
Blackrock (törölt) 2009.12.30. 12:57:06
Styxx 2009.12.30. 13:18:57
Tomika a Fidesz csődöre, mint az öreg bukszavadász Kovács Laci bá', meg a "minden 40 fölötti szoknyapecér bűnronda" szabályt erősítő Drazsé a Maszopban, csak nekik legalább nem kell mindezt összeegyeztetni a pártideológiával: "A Fidesz képviselőcsoportja jelezte,hogy az előterjesztés nem tartalmazza a házassági hűség fogalmát"
Styxx 2009.12.30. 13:23:08
Áááá, Katona Tamás bátyja hófehérre őszült, félhosszú apródfizurájával bármely Süsü a sárkány várjelenetbe vígan beférne a bábok közé:-)
Katona bácsit egyszer véletlenül hallgattam a Lánchíd Rádión (ugyanolyan ritkán hallgatom, mint a Klubbot, most akkor melyik PGY2 vok?) és meglepően érdekesen, egyben nívósan beszélt a negyvennyolcas szabadságharcról.
Zorita 2009.12.30. 13:49:28
pothia 2009.12.30. 13:58:46
Mc_Fly 2009.12.30. 15:04:26
Mondjuk úgyis jön elvileg a madmax világ hamarosan, amikor kis ideig gecire mindegy lesz, hogy mennyi pénzed volt azelőtt, ha vadászni meg ivóvizet szerezni kell menni, esetleg a fosztogató hordákat elzavarni (bár az utóbbi szabadidős elfoglaltság már most is játszik egyes vidékeken, csak most még tilos)
váj mí 2009.12.30. 16:17:15
manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.30. 16:45:21
mattah 2009.12.30. 18:46:52
Toleralok en mindenkit a kommerektol a nacikig, egyedul nehany ilyen "nem mondom meg kire szavazok" meg a "megvan a velenyem de inkabb megtartom" arc borit ki. Ugy tudjak mondani mintha azt kerdeztem volna mekkora a ferjed farka, vagy hogy mennyit keresel.
Ilyen stresszelos, mintadolgozo kisemberek, szinte latom rajtuk, hogy azon paraznak milyen baj lehet belole ha megnyilatkozik:DD Na elottuk lehet aztan egy alkalmas pillanatban elohozni a temat, teliszajjal nyomva valami direkt elfogult dumat, es kb. ket perc utan tudom hogy jobbos, balos, vagy ugyse megy el:)
irrelevant 2010.01.01. 20:57:37