Loptunk?

2009/04/24. - írta: Modor Tibi

Sok posztnál jön az elmaradhatatlan visszajelzés: 

Már egyszer javasoltam, de ismét megteszem. Kedves bloggazda! Nézz már utána egy értelmező szótárban, hogy mit is jelent a "modoros" kifejezés. Aztán ha tiszta a kép, akkor nézz a tükörbe és köpd magag szemközt.
 

Igen, ahogy a Parainesisben is már írtam, a Modorosblog tematikája nincs szigorúan kötve semmihez - alapvetően viselkedésformákról, emberi megnyilvánulásokról írunk.

Namost az elején két forrást jelöltünk meg kiindulópontként: a 80 szigorút a Matuláról és a narancssárga Közhelyszótárat - amit szerencsésen elő sikerült kaparnom legutóbbi költözésemkor. Tőlünk teljesen függetlenül azonban már születtek hasonló gyűjtemények korábban is, mégpedig:

Modoroskodás fórum:

Amikor Józsival 2005-2006 környékén rájöttünk, hogy mi a modorosságról szeretnénk "honlapot" indítani, akkor vadul elkezdtünk keresni, és őket találtuk. Csodálatos megerősítés, miszerint mások is valamiért ezt a szót (ill. hasonlót) találták megfelelőnek bizonyos viselkedésmintákra.

Átolvasva a fórum anyagát, itt inkább a gügyögés pellengérre állítása meg úgy az általános fikázás uralkodott, de találtam bőven rokon meglátásokat.

Furcsa, hogy még senki nem hozta fel ezt az uw-s fórumot nekünk mint lehetséges forrást. Igaz, ők az utóbbi években szinte teljesen inaktívak. Itt még hogyhogy nem nyilvánult meg közülük senki?

 

Köcsögség ? - Elkerülheted !

Na őket már ismertem, de a topik indulása után röviddel már nem követtem az eseményeket. Kár volt. A Köcsögség fórum már közelebb állhatna hozzánk, de mégsem. Most már azért figyelem őket is.

A topik továbbra is pörög: szerencsére a köcsögség örök, illetve az azt kutatók lelkesedése is fáradhatatlan.

 

Modoroskodás freeblog:

Ezt ma találtam. Szintén 2006-ban indult (vajon mi történhetett abban az évben?) és maradt sajnos abba, rögtön az első poszttal. Pedig érdekelt volna. A felütés alapján egy elég dühös, a társadalmat és a konvenciókat következetesen elvető valaki lehetett ez a CsakEmber. Azért az emberke szót véletlenül ő is leírta :-)

Remélem, azért jól van.

 

Eleddig ennyit találtam az interneten, de várom a továbbiakat, ha van ilyen. Mindenesetre örömteli, hogy a hasonlóságok ellenére még senki nem jött azzal, hogy nyúltunk volna.

Talán azért, mert a tényleges forrásokat sosem tagadtuk.

Na jó szelet, ahogy Gyula mondaná. Holnap a kiscsapatok ultráit fogom kivesézni, hogy a sok nyelvészkedés meg irodalmárkodás után végre visszakanyarodjunk a sporthoz - de egy annak kevésbé ismert oldalához.

Címkék: definíció
23 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sergeteg 2009.04.24. 13:41:59

Az uw-s blogot még mi csináltuk, aztán valahogy abbamaradt a dolog.

A modoroskodás iránt érzett ellenérzés korábban is megvolt, de maga a szó a South Park egyik részéből származik, amikor a nagypapa azt mondja az egyik gyereknek, hogy "te kis modoros kurafi", utána használtuk ezt a szót. Ugyanarra amire te is.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.24. 13:47:00

Mikszáthnál is szépen szerepelnek modorosságról való leírások, úgy látszik ez örök.

Adjunktus 2009.04.24. 13:48:44

Felnőttünk, dolgozunk.
(lol)

Sergeteg 2009.04.24. 13:50:53

Igen Adjunktus volt az egyik "oszlopos tag" ő adta a blog "kvintesszenciáját".

egyébként én is meglepődtem, amikor elindult a blogod, ugyanezt témát hozva.

raoul_duke 2009.04.24. 13:55:03

A modoros szó biztosan megfelelő, apámtól már akkor ezt hallottam, amikor még internet sem volt, ő meg egy szóval akarta kifejezni unszimpátiáját idegesítő jelenségekre. Néha olyat is, hogy "túlmodoros" :).

Na bim-bam, elfogyott a bam-bim ;-).

ködlámpa · http://kodlampablog.freeblog.hu/ 2009.04.24. 13:57:46

Az uw-s fórumlakók nagyon el vannak (voltak) tévedve! Csupa olyan téma, nyelvhasználati "probléma", amivel foglalkozni eleve modoros(kodás)!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.24. 13:58:40

@PróbaEmber: @Adjunktus: munka mellett is szépen megy ez :-))
Na, örülök, hogy előbújtatok!

Adjunktus 2009.04.24. 14:09:15

@ködlámpa: Jól mondod. Mentőautó, elsóajtós felszállási rend, vonat, tv reklámok, esernyő,csupa nyelhasználati probléma.

IndaMuncher 2009.04.24. 14:33:51

@raoul_duke: Jajaj az "unszimpátia" megint csak _szegénységi bizonyítvány_

Bár nem tudom, hogy mennyire helyes
Szimpatikus - Antipatikus mellett az, hogy
Szimpátia - Antipátia (???)

(O_o)

raoul_duke 2009.04.24. 14:43:11

@F.house: lehet, hogy kerülendő szó, nem tudom. Én a "faszarc", "faszfej", stb. jelzőket használom inkább. Apám is inkább úgy mondta, hogy "túlmodoros az a fasz".
Csak nem akartam annyira káromkodni, mert _hátha kiskorúak is olvassák a lapot_ és majd _jöttök azzal_, hogy _mossam ki a számat_.

IndaMuncher 2009.04.24. 15:46:27

@raoul_duke: Arra hívtam fel a figyelmet, hogy már volt szó erről ezen a blogon, de ok, vettem az üzenetet, duke.

DrJohnson 2009.04.24. 17:02:32

Az "unszimpatikus" azon kívül, hogy okoskodó, hülyén hangzik, még értelmetlen is, hiszen két különböző nyelvből származó és ellentétes értelmű előtag követi benne egymást.

A helyes kifejezés természetesen "antipatikus".

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.04.24. 17:29:51

@DrJohnson: germanizmus (unsympatisch), tehát kedves modorosság szívemnek :-)

raoul_duke 2009.04.24. 17:49:50

@DrJohnson:
> okoskodó
épp okoskodsz ;-)
> hülyén hangzik
nem hülyébb szerintem az antipatikusnál
> értelmetlen
érthető sztem

De ezt csak úgy mondom, _no offense_. Kindertojás ;-).

DrJohnson 2009.04.24. 18:06:11

@raoul_duke: Tévedsz. Amikor Én mondok valamit, az sohasem okoskodás, sokkal inkább pajkos bebűntetés. Ezen kívül az "érthető" ellentéte "érthetetlen", ami nem ugyanaz, mint az "értelmetlen".

Crouch 2009.04.24. 21:26:48

A Matula már írt az outsider kiscsapatok szánalmas szurkolóiról de azé kíváncsian várom ti mit tudtok.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.24. 23:02:43

???
valamit mondani akartam..., de hogy mit az
nem jut most eszembe...

www.youtube.com/watch?v=eOIdEtAA2wE

talán, hogy gyerünk tovább meg minden...
:]

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.04.25. 08:00:38

Kedves Blogolvasók!

Alig várom az új cikketeket a kiscsapatok ultráiról. Bár nem vagyok egy nagy sportember, néhanapján mégis bele-belenézek egy-egy közvetítésbe. Hallhatunk majd a Haladás FC ismert középpályásáról, Kaj Andrásról?

Jó munkát!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának nemsokára V. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

raoul_duke 2009.04.25. 13:22:31

@DrJohnson: és kit érdekel, hogy minek az ellentéte az érthető?

DéeRGé 2009.04.25. 19:48:34

Nekem _így, ebben a formában_ tetszik a blog iránya és hangvétele, örülök, hogy írjátok. Legutóbbi fordítási munkámban is szükség volt néhány kifejező, modoros szófordulatra, hát _merítettem gyűjteményetek kristályvizű kútjából_.

(Imádok utált szereplők szájába kifacsart kliséket adni)

noirp 2009.04.26. 19:39:59

@Modor Tibi: (tkp a post bevezetőjéhez írom) Kedves Modormester, ne köpd szembe magad a tükörben, és _ne adj a kelleténél többet az ilyen "visszajelzésekre"_. Egyszer definiáltátok magatokat, egyszer meg volt egy Parainesis, legyen az az ajánlott irodalom.
...akik pedig direkt fanyalogni néznek be ide, azokat ellegyezik majd a törzskommentelők. Nna. Beszéltem :DD
Nemtom, mi a nyavalyát kívánhatnék nektek, ha a "jó szelet" már copyrightos :))...majd holnapra kerítek valami modorzalmat.

@ifj. Farkas Gyula:
Igen tisztelt Farkas Gyula!
az Ön közeledő vizsgaidőszakjára tekintettel egy újabb veszprémi kémikus jókívánsággal igyekszem némi tschi-energiát Önhöz áramoltatni.
Miszerint: A cianid legyen veled!

madárdalos jóestét!
noirp
modoros vegyészmérnök stb.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.26. 22:09:46

ez _miafaszomez_ ez a _nyomkodás_?

mindenki válccson, amikor csak kell(?), vagy amikor úgy érzi (?) nehogy már mind a 150 évünket ugyanúgy kelljen megélni...
:--))

Tűzvillám (törölt) 2009.04.27. 10:01:29

Itt van egy ultra-extra-giga modoros cikk az értelmiségről. Hihetetlen, de a Velvetről van. a kérdés:

Karafiáth vagy Fabricius a menő olvasó?

velvet.hu/trend/2009/04/26/karafiath_vagy_fabricius_a_menobb_olvaso/
süti beállítások módosítása