Az ún. "családon belüli erőszak"-ról, higgadtan

2013/05/02. - írta: Modor Tibi

Most, hogy kicsit talán lecsillapodtak a kedélyek, azt javaslom, csévéljük vissza a szalagot (kocsivissza), és oldalaktól függetlenül, józanul játsszuk újra.

Családon. Belüli. Erőszak. Ízlelgessük egy kicsit a szavakat. Mire célozhatnak pontosan? Hát persze, hogy a családfőre - elveri az asszonyt, meg a gyerekeket. Mert azt így szokás. Csak úgy hazamegy, kioszt egy-két pofont mindenkinek menetrendszerűen a csíkos-pecsétes atlétájában, majd két büffenés között leül tévézni egy üveg sörrel. Mindezt ok nélkül, csak azért, mert egy szar ember.

A valóság azért ennél jóval bonyolultabb. Tudtad-e, hogy egyre gyakoribb az az eset, amikor a férfit bántalmazza a nő? Itt ráadásul a helyzet sokkal fonákabb a szokásosnál, hisz' férfiemberként ki merne bárhol arra panaszkodni, hogy megütötte a neje? Mi több: nem is vehet elégtételt a sérelmeken, mert akkor a törvény és a közvélemény is azonnal, egy emberként állna megint az asszony mellé.

De valljuk be: ez az egész, előfeltételek és kölcsönösség nélküli gyerek- és asszonyvédelem mára már kicsit mintha a visszájára látszódna fordulni. Tegye fel a kezét, aki soha nem kapott egy tockost se az apjától! Na ugye. Én bevallom, én kaptam bőven. Pofont, kokit, tockost, mesés vesést, térdelést, fenekelést - anyánk a fakanállal kényszerült néha rendet vágni közöttünk. Megátalkodott, rohadt kis kölykök voltunk - most már belátom, és hálás vagyok minden csapásért, megérdemeltük. Anélkül nem lennék ma az, aki.

Asszonyvédelem? Hát most tegyük szívünkre a kezünket: bizony a nő kiprovokálja, sőt: igényli, hogy néha kicsit keményebb kézzel fogjuk őket. Ha mindent rájuk hagyunk, oda a tisztelet, oda az igazi ragaszkodás. Ha azt látja, hogy egy töketlen, gyenge szar suhanc vagyok, akkor hogy fog így bennem nehéz időkben is megbízni? Nagyon-nagyon sok ember igényli, hogy megmondják, megmutassák neki a helyes irányt. Nekem bevallották többen is: igen, ha verik őket, akkor legalább odafigyelnek rájuk, törődnek velük. Itt is csak csupán erről van szó. Bizony, mindannyian ismerjük, milyen érzés egy 9-10 órás, végigrobotolt, végiggürcölt munkanap után arra hazaérkezni, hogy nincs elmosogatva, vagy nincs kikészítve a forró, gőzölgő leves. Esetleg a másnapi ingünk még gyűrötten lóg a vállfán, vagy a gyereknek nincs bekészítve a tízórai. Istenem, ilyenkor bizony néha megszalad a kezem, bevallom férfiasan. Szar érzés, persze, hogy szar. Szarabb, mint Neki. De nagyon szeretem, és soha nem is volt kérdés, hogy ez nekem ugyanannyira fáj, mint neki - ha nem jobban. Utólag ő is mindig bevallja pironkodva, hogy bizony igazam volt.

És akkor most ebbe az irányba halad a világ? Amikor hazavittem egy kettest - neadjisten egy fát! - az iskolából, apám leakasztotta az ilyen, hüvelyknyi vastag bőrövét a stelázsiról, és a csattos végével verte kék-zöldre, véresre a hátamat, itt e. Örök életemre megmarad a nyoma. És szeretett. Senki nem szeretett úgy, mint az Öreg. Ma meg? A tanár a felelős mindenért. Miért nem tanította meg? Miért nem kérte számon? Miért merte felemelni a hangját? Hát hogy lehet így felelős oktatást elvárni bárkitől, hm?

Szóval ezek a dolgok pártfüggetlenek. Nem attól lesz jó családapa, gondoskodó férj az ember, ha jobbra vagy neadjisten balra szavaz - hanem akkor, ha kemény kézzel, ámde következetesen, bizony rendet tart otthon. Természetesen egyre nagyon kell ügyelnünk: a gyerekek előtt ne bántsuk az asszonyt. Azzal egyrészt az ő anyai tekintélyét is a sárba tiporjuk, másrészt ezzel könnyen az ő oldalára állíthatjuk a srácokat is. Indokolatlanul.

22 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.11.06. 12:48:43

regen ezt egyszerübben inteztek:Ha az asszonyt verte az ura,egy darabig ugye türte. Aztan ha mar nem ,akkor megétette.(regi kifejezes. nem megetette,megètette,tudja aki tudja).
Mindenki tudta hogy mi van,de nem szolt senki. Igy allt helyre a vilag rendje.

Trónkövetelő 2013.11.07. 21:24:01

Nekem valamelyik dédapám vagy dédanyámnak a testvére a családi legenda szerint már ágyban fekvő beteg ember volt, nem tudott már kikelni onnan, de amikor meg köllött verni az asszonyt, akkor mindig kéznél volt a botja, behívta a szobájába, és az asszony mindig engedelmesen a bot hatótávolságában helyezkedett el, sőt, le is hajolt, hogy az ura jobban elérhesse. Érdekes viktimológiai kérdéseket vet fel ez a dolog...
Szerencsére nem vagyok ezeknek a közvetlen leszármazottja, de nincsenek illúzióim, az évszázadok alatt a sok buta paraszt őseim között bizonyára akadt ilyen is.

KürtiT (Tromb74) 2013.11.07. 21:24:06

- Hidd el fiam, nekem jobban fáj, mint neked.

Egyébként egy szép és megörzendő hagyományról van szó.

www.youtube.com/watch?v=pJUc8GUGPB8

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.11.07. 21:24:23

@Frengi: amennyiben a "rend" szótári jelentése tegnap helyet cserélt a "nyomorúság" szótári jelentésével.

Ernoke 2013.11.08. 14:44:53

@Trónkövetelő: még ma is élő parasztok ma 50-es 60-as gyerekeiket brutális verésekkel nevelték, akik a saját gyerekeiknek (én korosztályom) adták tovább mindezt. mostanában mondjuk alkohol helyett a szintetikus mérgek jöttek divatba, de amúgy nem tűnik változni az elbaszott emberek nevelésének nemes hagyománya.

Excsimóta (törölt) 2013.11.09. 09:26:45

Már megint ez a rohadt a picsogás!

Kellett volna jól választani a párválasztás előtt, akkor bezzeg nem lennének problémák. Egy-két tasli, mi az, semmi!
Afrikában egész falvak, városok halnak ki, azért, mert polgárháború van és egymást irtják sokszor a családon belül is. Rossz időjárás, rossz termés? Sokszor a nő vetél el a gyerekkel a hasában! Kínában meg megölik azt a gyereket, amelyik lánynak születik, az asszonyt pedig jól elnáspángolják. Arábiában adják-veszik (!!!) a nőstényeket, mint az állatokat, nincs is értékük...

És akkor jöttök itt nekem azzal, néha elcsattan egy-két pofon, hát a pofám leszakad!!!

Inkább örülnének, hogy van a fejük fölött tető és van mit enni. Persze az jól esik, amikor a támogatásokat kell felvenni a kis csimóták után, adókedvezmények, otthonmaradás, tartási díj, gyes, gyed, kutyafasza! Hogy a felvételinél a pluszpontokat már ne is említsem! Egyenlő esélyek, mi?!

Trónkövetelő 2013.11.09. 20:47:54

@Excsimóta:
Igaz, olyan nőt kell választani, aki nem pofázik vissza, és megfelelő hőmérsékletű levest főz. Esetleg szűrésként bevezethetjük azt, hogy első randin úgy felpofozzuk a csajt, mint csendőr a tyúktolvaj cigányt, és amelyik visszaszól/visszaüt az kiesik :)

Trónkövetelő 2013.11.11. 13:02:21

@Ernoke:
A jó öreg alkohol sosem megy ki a divatból...

jo.munkasember 2014.03.21. 20:16:38

Te 1 ur vagy! A gyerek elott sosem vered az asszonyt! Latszik vannak elveid, kovetkezetes vagy. Neked kene lebaszni 1 hatalmasat.

Borzasztó Károly 2016.03.08. 14:29:29

Csodálatos írás, arany minden szava! Pénz számolva, az asszony verve jó! Ki szeretném kérni a véleményeteket. Az egyértelmű, hogy nem lehet verni az asszonyt a gyerek előtt, de lehet -e a gyereket verni az asszony előtt? Ha lehet verni, nem teszek -e rosszat ezzel, mert akkor kevesebbet fog kapni az anyjától, mondván, már kapott az apjától? Az anyóst egyébként lehet verni?

Trónkövetelő 2016.03.12. 22:27:06

@Borzasztó Károly:
Nagyon fontos kérdéseket vetettél fel!
- Megverhetem-e az anyósomat?
- Megverhetem-e az apósomat, vagy ő verhet meg engem?
- Megverhetem-e apámat, most, hogy nagyobb és erősebb vagyok nála? Vagy amíg él, megverhet engem?
- Ha lesz gyermekem, meddig verhetem?
- Az apósom megverheti a feleségemet?
- Apám megverheti-e a feleségemet?
- Ha fiam lesz és megnősül, megverhetem-e a menyemet is? És ha elválnak, utána is?
- Ha lányom lesz, és férjhez megy, megverhetem-e a vejemet? És ha elválnak, utána is?
- Ha csak járnak, akkor megverhetem-e a pártnert?
Megannyi fontos kérdés, és mind válaszra vár...

labove 2017.07.24. 19:51:18

Minden tiszteletem ellenére; ez nagyon félrement.
Szerintem töröld! Mindenkinek van szar napja.

Sintai 2017.07.28. 20:47:02

Kerdes:
Ha en keresek tobbet, akkor verhetem en a ferjem???

Sintai 2017.07.30. 09:01:14

@Modor Tibi: A roppant meno logikaddal osszeraktad ugye, hogy a magyarorszagi jogszabalyok szerint nem hazasodhat ferfi ferfivel, szoval kizarasos alapon?

Na, csak tessek! Menni fog! ;)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2017.07.30. 09:18:04

@Sintai: élhetnél akárhol, ki tudja manapság.

Gábor Doffek 2017.07.31. 07:00:52

Amivel viccelődsz és jopofaskodsz, abba hetente egy nő belehal. Következő téma mi lesz? Kemoterápia résztvevőit fogod kifigurazni? Bántalmazott gyerekeken fogsz kacagni?

Sintai 2017.07.31. 08:58:33

Gábor, ugy tudom hetente ket no hal ebbe bele, es ki tudja hany ferfi, akik nem mernek segitseget kerni! (ebbe en beleszamolnam azokat az esetek, amikor egy aldozat az ongyilkossaggal menekul ebbol a helyzetbol)

Az anyosom evekig menekult a ferje elol a ket kisfiaval. Majdnem belehalt egyszer, amikor a ferjuranak nem tetszett valami. A jog es karhatalom pedig alig segit a bantalmazottakon.
Es a ferfi aldozatok, akikrol kevesen beszelnek, mert a tarsadalom elkepzelhetetlennek tartja, hogy ferfiak is lehetnek bantalmazottak! Kibaszottul komoly problema.

A csaladon beluli eroszak, nem csak noket ert eroszak, hanem egy globalis borzalom, amibe emberek halnak bele, mennek gallyra szellemileg.

Ez az iras nem sikeredett elegge ironikusra, ezert nem lehet nem komolyan venni.
Ezt elbasztad, modor.
süti beállítások módosítása