Légyurak

2012/07/12. - írta: Kurtz ezredes

Bioszféránkat rengeteg formájú, fajtájú, szokású, viselkedésű lénnyel osztjuk meg. Bár egyes, kirívóan szélsőséges emberi nézőpontokat leszámítva valamennyien egyetértünk abban, hogy a teremtés csúcsán legértékesebb fajként az ember áll, ez a tény egyáltalán nem ütközik az alacsonyabb rendű fajok iránti megértéssel, tisztelettel és toleranciával. A biodiverzitás, a fajok minél szélesebb spektruma alapvető létérdekünk, hiszen a béke, nyugalom, bölcsesség és megbecsülés elsőszámú biztosítéka minden teremtény számára. Ma már nem bántjuk Isten kevésbé kívánatos teremtményeit. Elviseljük félelmetes vagy torz külsejüket. Nem nevetjük ki őket rondaságukért, lassúságukért, lustaságukért. Mindenfajta degenerációjukat megtanultuk külső tényezőként kezelni. Ma már kifejezetten tenyésztjük és védjük a kihalástól a mérgeskígyókat, ahelyett, hogy bottal vernénk agyon szerencsétleneket. Nem nyomjuk agyon passzióból a hangyát, árammal kábítjuk el vágás előtt a disznót, és még rengeteg pozitív példát lehetne felsorolni.

Van azonban egy csekély, de annál feltűnőbb kisebbség, amelyik nem elégszik meg toleranciánkkal. Nyugodtan élhetne paradicsomi körülmények közt bármelyik dögkútban, szeméttelepen, fasírtgyár-udvaron, de nem. Neki a TE figyelmed kell! Bejön a lakásodba, övé a teljes képernyő! Hibába váltasz csatornát, ő ott van a másik adón is! Búg, zizeg, kering körülötted. Addig nem nyugszik, amíg be nem mászik a fejedbe. Cukkol, ha reggelizel. Cukkol, ha ebédelsz. Ha délután lefekszel egy órácskára, akkor sem képes abbamaradni. Neki mindig és minden körülmények közt a TE figyelmed kell! Lásd, hogy létezik! Lásd, hogy milyen! Ismerd meg! Foglalkozz vele! Vedd be az életedbe! Kezecskéivel végigkutat a combodon, ki tudja, kiben vagy miben tapicskolt előtted? Nagy nehezen elzavarod, válaszul megpróbál belerepülni a szádba. Kórokozókkal teli szervezetével beleköp mindenbe, hogy a saját undorító fajtáját terjessze. Végre kimegy az ablakon, de itt sincs ám vége, nehogy azt gondold! Legközelebb hozza a többi bogarat is. Nagyobbak, harsányabbak, színesebbek, szemtelenebbek nála. Jön a krumplibogár, a szöcske, a sáska, a pajor, a lótetű, a szúnyog, a bögöly, a szarvasbogár, a lódarázs. Egyedül gyengék és kicsik, de együtt már többnek érzik magukat nálad. Ennek örülnek ennyire, ezt ünneplik! Már az egész főutca az övék! Cincognak, örömködnek, zenebonálnak, tapsolnak. Minden ember lássa csak az emberek utcáján, hogy milyenek is a rovarok! Végre minden emberi szem rájuk szegeződik. Már ott tart, hogy légyként békapetét szeretne lerakni, és amikor végre megelégeled, és tarkón vágod az összetekert Magyar Nemzettel akkor…

Hát te kis buta légy! Hát megérte ez az egész? Nem lett volna jobb neked kint a mezőn, a pusztán csöndben, ahol ember nem jár? Kellett ez neked, mondd! Most itt állunk, te meghalva, én gyilkosként. Ki járt jól te légy? Ki?

41 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.07.12. 16:39:34

Szinte tökéletes, csak az maradt ki, hogy a legyet az orrszarvúbogár biztatja erre. Tücskök mögött is, legyek mögött is, mindig ott áll az orrszarvúbogár. Persze a saját üregébe nem engedi be a legyet, a mi házainkba küldi.
Vannak emberek is az orrszarvúbogár szolgálatában. Ezek levagdossák a szúnyoghálót az ablakodról, elveszik a légycsapódat, rovarirtódat. Ha csak szóvá mernéd tenni, rögtön Brachycera-fóbnak bélyegeznek...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.07.12. 16:51:59

ZÖLD DÖGLÉGY

Hogyha nagy zöld döglégy lennék,
Slambucznék és Szupermennék
Sikoltozva fapartvisért
Nyúlnának – ez álom kísért.

Pedig nem is vagyok zöld én,
Csak egy paraszt termőföldén
Élő óriás barna atka,
Nőm szerint cukorfalatka.

Elfogult ám velem e nő,
Neki én vagyok a menő,
Nem pedig a tücsköt-bogárt
El-eljátszó Humphrey Bogart.

Atkaanyám, itt az eke!
Van időm, eltűnhetek-e?!
Zöld döglégy, ha lennék vélet-
-len, elszállnék, mint az élet...

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2012/05/zold-doglegy.html
:)

Ideal Standard 2012.07.12. 17:36:25

Hogyha elmúlt minden varázs
Hétszer csípjen meg a darázs!

Egyszer kecses fenekeden
Egyszer aranyló melleden.
Egyszer asszonyod hajában
Egyszer fitymád irhájában.
Egyszer pisze orrod hegyén
Egyszer fáradt agyad helyén.

Zúg a darázs, de hol a légy?
A hetedik te magad légy!

wasawski 2012.07.12. 17:46:28

A szarvasbogárral mi bajod van?

sdani 2012.07.12. 18:57:54

@Szandeeekahh: :D Minden felvilágosult ember tudja, hogy kikazok a furcsa, orrmányos élőlények, akik a háttérből irányítják a dolgokat.... (kacsint)

pocaklakó minimanó 2012.07.12. 20:25:20

@Brother Love:

Ha kérdőjelet tettél volna a mondatod végére, azt írtam volna, hogy: Légy az! :)

Vagy ahogy az usák hadseregben monnyák: BEE all you can BEE.

Bár az nem légy, hanem méh. :)

Measurer 2012.07.12. 20:26:12

A légy nem tartja tiszteletben a tulajdont. Nem becsüli az intelligenciát.
www.youtube.com/watch?v=lDgq9MqoAG4

pocaklakó minimanó 2012.07.12. 20:53:44

Romhányi József: Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

- Már egy hete
vagy te pete!
Legyen már belőled légy!
Legyen,
mint minden legyen,
rajtad is hat láb
legalább.
Szárnyaid is legyenek,
a fene egye meg!
- Mert ha légy vagy, légy
légy!
- mondta vagy száz légyöltő
előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
- Kerüld el azt mindenképp,
ami ragacsosan tapad.
Menj! A mai naptól magad
szerezd meg az eledeled.
Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

2012.07.12. 20:58:35

Nagyon jó sport volt nyáron a nagyszülőknél falun a legyekre vadászni légycsapóval. A napsütötte falon nem egy volt, hanem több tíz.

pocaklakó minimanó 2012.07.12. 21:25:12

A második leghíresebb, angol nyelvű légy pedig: I believe I can FLY... :)

Az első pedig a Micimackóból való, a híres-nevezetes, Trotechnikus Elekről szóló versből, amely eredetiben így kezdődik:

Cottleston, Cottleston, Cottleston Pie.
A FLY can't bird, but a bird can FLY...

a7.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/179960_393145270745497_1594647011_n.jpg

2012.07.12. 21:34:37

@pocaklakó minimanó: ne feledkezzünk meg arról a légyről sem, amelyik Mirr-Murrnak okozott olyan sok gondot!

2012.07.12. 21:46:05

Szerintem a légycsapó minden lakásban alap felszerelés kell hogy legyen. (Németül nagyon szépen hangzik: Fliegeklatscher a neve)

Már ott, ahol egyébként nincs belőlük túl sok, mert 1-2 darabért nem érdemes befújni a cemotoxal.

Persze a csillár legyeket ezzel a módszerrel nem lehet levadászni, mert apró és sokan vannak, oda fufu kell.

Megelőzésként jöhet a Fliegetür, Fliegenetz. (Itt ugyanis szúnyog nem gyakori vendég, ezért ezek a készségek a légyról vannak elnevezve.)

baliquez 2012.07.12. 23:26:30

Magyar Nemzettel? Bajosan. Inkább egy konyharuhával zajosan.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.07.12. 23:43:21

@Frengi: biztos vagyok benne, hogy a németeknél nem használnak légycsapót. Nem mernek. Ők dédelgetik, nevelgetik, becézgetik, védelmezik a legyeiket. A légyellenes nézeteiket maximum három sör után merik hangoztatni. Esetleg keleten az osszik józanul, de ők is inkább csak Drezdában.

KürtiT (Tromb74) 2012.07.13. 00:24:21

Ez ilyen Kafka Frigyes vagy Karinthy Franz homofób kiadásban (ha jól nem értem)?
Úgyegyébként jó kis írás a formai követelmények tekintetbevételének figyelemmelkísérése alapján állítva.
Talán a Magyar Nemzet nem annyira jellemző csapásmérő eszköz, a csapásmérésben motivált népcsoportok köreiben (bár ki tudja?).

2012.07.13. 07:54:29

Az ojságpappírból hajtogatott légcsapó kezdetleges, bár ideiglenesen elfogadható megoldás. A konyharuha hatékony, de gusztustalan utána használni.
Készíthető némi bőrből profi légycsapó, de az _igazi magyar férfiembör_ karikás ostorral csapja le a legyet, akár még a szekérrúdról is, a két paci között.
A nagyapán olyan villámkezű volt, hogy akár még röptében is el tudta kapni őket, de ha leszálltak, akkor szinte mindig.

nem várt fordulat 2012.07.13. 08:03:50

azért van egy légyfajta, amelyik nekem kifejezetten tetszik: blackflys.hu (direkt nem linkelem, nehogy megkapjam, hogy reklám)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.07.13. 09:29:30

És mi a helyzet a zöld bogyómászó poloskákkal, a nagy zöld páncélozott járművekkel, he?!

Frady Endre:
PALOMENA PRASINA VENDETTA
(Zöld bogyómászó poloska irtása)

Szellőztetéskori vadság:
Lakás poloskáktól zöldell…

Bottá tekert Népszabadság
Egyenlővé tesz a földdel!!!
Nesze, te dög, nesze, nesze!!!

(Költőnknek itt elment esze…
S hallik bogár-reccsek nesze…)

* * * * * * *

BOGÁR BOSSZÚ

Mindhat ízelt lábán colos,
S haragzöldkitinű polos-
-kákból álló mászóbrigád
Halad. Undor fojtja gigád…

Rajtuk ütnél, de már késő!
Ék alakban, mint egy véső,
Alád másznak, megemelnek...
Te ezt ne vedd túl jó jelnek!

Bogárszőnyeg gyorsan halad,
S közeleg a szobafalad…
Lefékeznek! Ez egy fajta
Röpptyű: Csapódsz, mint a pajta-

-ajtó, mit rúg vad anyaló!
Te meg, mint tapétanyaló
Büdösbogár, szádból nyálcsík
Ömöl, s leszel kaputt мальчик!

(...)

„Ím, előttünk holtan hemper-
-eg a rovargyilkos ember!
Lecsapáslistája hosszú…
Elérte a véres bosszú!!!

Véreim, jó étvágyat!”

képpel ellátva:
fradyendre.blogspot.hu/2009/09/palomena-prasina-vendetta.html
:)

2012.07.13. 09:55:45

@Brother Love: Miyagi volt a nagyapád?:)

Az enyém kökényből csinált nyelet, olyan 40 cm hosszút és egy tenyérnyi, kör alakú bőrdarabot tett a végére. Profi műszer.

Müszélia 2012.07.13. 10:22:32

persze ha mindenki azt mondja, légy, légy, akkor ő van. vagy lehet, hogy csak a tegezést utálja. legyen legyen - légy ült a másik legyen, és máris rengeteg légypete lett belőle.
vessetek a mókusok elé, de én jobban utálom a szúnyogot.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.07.13. 12:06:53

gondolom ez ilyen bevándorlóellenes-áthallásos izé. Kicsit fel kellene turbózni, és lehozná a méltán világhírű plants and beasts blog is, hehe.

j.gabi 2012.07.13. 15:28:44

Bizonyos kultúrákban - érthető módon közel keletiekben - elég nagy szerepük volt a legyeknek.
A Mózes és népe, amikor behatoltak Egyiptom felől, természetesen találtak őslakosokat (most nem jut eszembe a nevük), akik különböző természeti isteneket, ún. Baálokat tiszteltek. Volt Baál-ja a folyóknak, hegyeknek, stb. stb. A legyek urát Baál-zebub-nak hívták. Azt gondolom nem kell ecsetelni, hogy a konkurrens vallás ebből mit kreált.

eulimen_ 2012.07.15. 22:29:31

@vészmadár (pica pica):
nekem erről a részletről:
"Egyedül gyengék és kicsik, de együtt már többnek érzik magukat nálad. Ennek örülnek ennyire, ezt ünneplik! Már az egész főutca az övék! Cincognak, örömködnek, zenebonálnak, tapsolnak."

nem igazán a klasszikus bevándorlás, hanem inkább ez jutott eszembe:
tinypic.com/player.php?v=3536rdd&s=6

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.07.17. 02:25:33

Nemrég találtam itthon néhány 2002-es Magyar Demokratát. Van légycsapóm is, de ez a cikk óta csak az összecsavart Demokratával hajtom a legyeket. Elég korszerűtlen műszer, sokszor elvétettem vele, jobb lenne egy friss Barikád. De végül elpusztult a kisebbik azok közül, amelyek tegnap az egész délutáni pihenésem során az arcomba repültek, és harsogták, hogy "fogadj el minket!", "nekünk is vannak jogaink!", "el vagyunk nyomva!", "Jobbik - légytagozat". Az imént elkaptam a másikat is. Elkentem két lábát, egy szárnyát és a potrohát ennek a pimasz dögnek. A maradéka még kúszott, úgyhogy kidobtam az ablakon a gárdista póksrácoknak. Hadd játszadozzanak kicsit. Megérdemlik, ha már ennyiszer megvédenek minket az agresszív temetőbogaraktól.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.07.17. 09:19:16

Jaj én meg azt hallottam, hogy a gonosz nácik azt akarják, hogy a gyilkosokat halálra ítéljék ezentúl

a távoli rokon 2012.07.18. 15:11:48

az én nagyapám mindig a 75000 dolláros Patek Philippe óráját dobta a legyek után, ha néhanapján megnézte a versenylovait valamelyik birtokán...
én egészen 15 éves koromig nem is láttam legyet, mert a szolgálók "azt úgy intézték", hogy légy ne legyen a hegyen.

KürtiT (Tromb74) 2012.07.19. 16:45:40

@Gudea enszi: Ez az, Barikád, valami ilyesmire gondoltam, esetleg a kuruc.info kinyomtatott, összecsavart oldalaival.

@Somló November: ja, geci fontos dolgok ezek, érdemes rugózni rajta.

Kúl a Bácsi 2012.07.20. 14:05:37

@Somló November: A magyar nép úgy általában véve náci, kivéve 1-2 jogvédőt. Sajnos nehéz is itt nekünk 8 millió nácival... a németek között amúgy nem is volt ennyi háború bűnös, feltűnt?

Bell a Donna 2012.07.21. 20:35:32

A légy jó mindhalálig.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.08.03. 14:05:53

Az ember, mint a tápláléklánc csúcsa.... nyehehe! Először is, az első kóbor, teddymackónak álcázott 3 méteres grizzly lazán megzabál, miközben te a sikeres honfiúi átnevelés következtében éppen a székely safaripark közepén bolyongsz, álmélkodva minden egyes fűszálon. De még eme csúcsragadozó sem tekinthető a piramis legfelsőbb fokának, hisz ugyanolyan sors vár rá, mint tápláléka azon egyedeire, akik nem természetes környezetében kívánják megfigyelni a szíjas székely embört, hanem megvárják míg házhoz jön. Magyarul a légy utódai -ezentúl: kukacok- felzabálják.

Por is homu vogymuk....
süti beállítások módosítása