Bioszféránkat rengeteg formájú, fajtájú, szokású, viselkedésű lénnyel osztjuk meg. Bár egyes, kirívóan szélsőséges emberi nézőpontokat leszámítva valamennyien egyetértünk abban, hogy a teremtés csúcsán legértékesebb fajként az ember áll, ez a tény egyáltalán nem ütközik az alacsonyabb rendű fajok iránti megértéssel, tisztelettel és toleranciával. A biodiverzitás, a fajok minél szélesebb spektruma alapvető létérdekünk, hiszen a béke, nyugalom, bölcsesség és megbecsülés elsőszámú biztosítéka minden teremtény számára. Ma már nem bántjuk Isten kevésbé kívánatos teremtményeit. Elviseljük félelmetes vagy torz külsejüket. Nem nevetjük ki őket rondaságukért, lassúságukért, lustaságukért. Mindenfajta degenerációjukat megtanultuk külső tényezőként kezelni. Ma már kifejezetten tenyésztjük és védjük a kihalástól a mérgeskígyókat, ahelyett, hogy bottal vernénk agyon szerencsétleneket. Nem nyomjuk agyon passzióból a hangyát, árammal kábítjuk el vágás előtt a disznót, és még rengeteg pozitív példát lehetne felsorolni.

Van azonban egy csekély, de annál feltűnőbb kisebbség, amelyik nem elégszik meg toleranciánkkal. Nyugodtan élhetne paradicsomi körülmények közt bármelyik dögkútban, szeméttelepen, fasírtgyár-udvaron, de nem. Neki a TE figyelmed kell! Bejön a lakásodba, övé a teljes képernyő! Hibába váltasz csatornát, ő ott van a másik adón is! Búg, zizeg, kering körülötted. Addig nem nyugszik, amíg be nem mászik a fejedbe. Cukkol, ha reggelizel. Cukkol, ha ebédelsz. Ha délután lefekszel egy órácskára, akkor sem képes abbamaradni. Neki mindig és minden körülmények közt a TE figyelmed kell! Lásd, hogy létezik! Lásd, hogy milyen! Ismerd meg! Foglalkozz vele! Vedd be az életedbe! Kezecskéivel végigkutat a combodon, ki tudja, kiben vagy miben tapicskolt előtted? Nagy nehezen elzavarod, válaszul megpróbál belerepülni a szádba. Kórokozókkal teli szervezetével beleköp mindenbe, hogy a saját undorító fajtáját terjessze. Végre kimegy az ablakon, de itt sincs ám vége, nehogy azt gondold! Legközelebb hozza a többi bogarat is. Nagyobbak, harsányabbak, színesebbek, szemtelenebbek nála. Jön a krumplibogár, a szöcske, a sáska, a pajor, a lótetű, a szúnyog, a bögöly, a szarvasbogár, a lódarázs. Egyedül gyengék és kicsik, de együtt már többnek érzik magukat nálad. Ennek örülnek ennyire, ezt ünneplik! Már az egész főutca az övék! Cincognak, örömködnek, zenebonálnak, tapsolnak. Minden ember lássa csak az emberek utcáján, hogy milyenek is a rovarok! Végre minden emberi szem rájuk szegeződik. Már ott tart, hogy légyként békapetét szeretne lerakni, és amikor végre megelégeled, és tarkón vágod az összetekert Magyar Nemzettel akkor…

Hát te kis buta légy! Hát megérte ez az egész? Nem lett volna jobb neked kint a mezőn, a pusztán csöndben, ahol ember nem jár? Kellett ez neked, mondd! Most itt állunk, te meghalva, én gyilkosként. Ki járt jól te légy? Ki?