Kedves, kisgyermekedet a melóhelyemre dicsekvésből becipelő kolleginám!

2012/03/08. - írta: Modor Tibi

ad 1. Először is, hadd gratuláljak a Zuwachshoz (mi, svábok csak így mondjuk). Szaporodjon, sokasodjon a Magyar ezekben a nehéz órákban. Felőlem akár keverék is lehet, csak neveld jó magyarnak. Persze az europid-keresztyén vérvonal mindig örömtelibb IMHO, de most nem ez a lényeg. A félreértések elkerülése végett: hatalmas tisztelője vagyok a női nemnek, és természetesen elhatárolódom a kirekesztés bármiféle módozatától as such.

ad 2. Azok után, hogy összegyűjtötted albumonként a 78 lájkot a facsebukkon, mindenki gratulált őszintén vagy csoportkényszerből, beküldted még külön emailen is a képeket, akkor szerintem inkább maradjon ennyiben a dolog.

ad 3. Mi ide jóhiszeműen felveszünk dolgozni, mert ugye a számok szigorú törvénye szerint akár egy nő is lehet ugyanolyan értékes és hasznos munkaerő - erre te a próbaidő lejárta után azonnal férjhez mész és teherbe esel. Ez több, mint pofátlanság. Talán illett volna legalább azt a 2-3 évet kivárni, mire nem minősítjük piócázásnak a viselkedésedet. Hazudtál nekünk, visszaéltél a jóindulatunkkal. Persze lehettél volna őszinte is az állásinterjún.

-És mik a tervei a jövőre nézve? Ez egy junior - beszálló jellegű - pozíció.

-Az pont jó lesz, köszönöm. A lényeg, hogy állományban lehessek, hogy aztán gyorsan elmehessek szülni, gyedre, gyesre meg mindenfélére. Kell egy kis biztonság ezekben a vérzivataros években. Aztán mire visszajönnék, már úton lesz a második kis földlakó. Ki van ez találva. A hülyének is megéri, hát még az Önök cégének. 

De te persze szakmai fejlődésről, új kihívásokról hadováltál. Na mindegy.

ad 4. Akkor most a moralizálást félre, foglalkozzunk a technikai részletekkel. Egyrészt nem értem, hogy mit keresel itt bent, nincs jobb dolgod? Ennyire hiányzunk? Arra se emlékszem már, hogy hívnak, három hónap nem volt elég rá. El kell keserítselek: ez a sok mosolygó arc mind hazudik. A nők irigyek, egyben kárörömmel nézik a hurkáidat - a férfiak meg le se szarnak titeket.

ad 5. Jól tudod, hogy idegeneket nem szabad behozni a munkahelyre, csak a Gaping Manager írásos engedélyével. Namost ez a kisgyermek is idegennek minősül, bármennyire is fáj ez most neked. A szerencsétlen papucs férjedről nem beszélve. Apropó, ő hétköznap nem szokott dolgozni? Netalántán szabadúszó? Biztos élvezi ő is a programot, főleg, ha szabadnapot vett ki. Hol a jóváhagyás?

ad 6. Bár tudom, hogy neked ez a pár hónap közöttünk nem feltétlenül erről szólt, hanem az esküvőd meg az ultrahangjaid szervezéséről - de mi itt tényleg DOLGOZUNK. Tényleg. Komoly, felelősségteljes, értékteremtő munkát végzünk - amit manapság annyira hiányolnak szűkebb pátriárkánkban. A cég sikeressége, eurómilliók múlnak egy-egy mozdulaton. És erre itt gügyög meg rohangál ez a kis szerencsétlen "Anya dolgozójában". Dolgozó a lófaszt, inkább fejőstehénnek vagy mecénásnak nevezd. A gyereknek szerintem már most több esze van, mint Neked. Hamarosan ő is megérti.

ad 7. Legalább valami normális nevet adtatok volna ennek a kisgyereknek. Ti ettől még ugyanúgy szürke kis senkik maradtok, inkább kísérletezzetek magatokon. Kussoltasd már el, ez nem bölcsőde vagy játszótér, nem is kismamaklub. Neveljem meg én? Na. 

ad 8. Mielőtt elfelejtem: boldog nemzetközi nőnapot, Isten áldja a Hölgyeket! :-)

334 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frankyf*ckin4fingers 2012.03.08. 16:21:08

@Nivea: nagyon egyet értek, én ezeket a kis pondrókat a napra se vinném nyolc éves koruk előtt. étterembe, mi?! jó, hogy nem közértbe.

nálunk viszonylag egyszerű a helyzet, asszony pajtás a munkahelye közelébe se viheti a kölyköket. az legalább tiszta ügy.

viszont étteremben voltunk a múltkor. a kisebbik meg se mukkant, a nagyobbik 5 percenként elbőgte magát, hogy "kérem a pizzám!". amit amúgy csóri 35 perc alatt kapott meg. de nem hiszem, hogy bárkinek tönkretettük az estéjét.

Lenry 2012.03.08. 16:27:40

@f10: igen, ez az, amivel mindenki tisztában van. igen, a cikk írója is.

f10 2012.03.08. 16:31:35

@Lenry: Ha tisztában lenne vele nem írna nettó baromságot

kerikak 2012.03.08. 16:33:01

@fizetekmegegysort: dettó :) csak ez lemaradt az előző kommentemnél

Balance Of Power 2012.03.08. 16:34:46

@Turboanyu: OK, gondolatébresztő kutatások, statisztikák nyilván vannak, de ettől még nem szentírás egyik nézőpont se. Én az ilyen "a gyereknek az a jó, hogy..." okosságokat inkább trendnek tartom. Majd megkérdezem anyámat, én mikor váltam le. Mert a legelső konkrét emlékem egy bölcsödei oltás. Ellenben lefejeltem másfél éves koromban az ágy szélét, pár mm híján a szememmel együtt és ennek semmi hatása nincs a későbbi életemre. Max, hogy ettől lettem olyan hülye, amilyen.

@f10: Na, ez meg a másik. Tibi DIREKT írta így.

Ann1294 2012.03.08. 16:35:31

Mekkora mazli, hogy nalunk belepokartya van. Ha nem aktiv nem jon at senki a kapun. Hozzatartozo kinn varhat a parkoloban a kocsiban, de bejonni? Vannak ceges socialis programok, oda lehet vinni csaladot.

Meglepodtem, hogy sok emberhez bejarhat a gyermek, meg beviszi ha beteg a csimota. Itt gyermekbarat munkahely van. Ha beteg a gyermek haza lehet menni fizetett szabadsagra, ha az elfogy akkor meg fizetesnelkulire. Ha beteg a gyermek foleg nem viszem emberek koze, a bolcsibol is haza kuldik!

frankyf*ckin4fingers 2012.03.08. 16:40:19

@Ann1294: egy gyerek hatéves koráig évente átlag hatszor beteg. akkor a nyaralással már nem is kell sokat bíbelődnötök:)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.03.08. 16:48:56

@Alpha Wolf: @databájt: @Mayday: @Mummyyy: @mangorlo: @Ricoka: @Rézfánfütyülő fűzangyal: @Salemi boszorkány: @wellwellwell:

NNa, igyekeztem összeszedni azokat, akik anyázzák a posztírót.

Nekik alássan üzenem:
1. Ez a Modoros blog. Kifordított, sarkított szatíra. Junó, getit?
2. Amikor milliódollárokról számolok be a vezíreknek, akkor nemcsak a kisbabákat darálnám le az ipari iratmegsemmisítővel, hanem a szomszéd építkezésen a traktort is, a vihorászó reciskislányt is, meg mindenkit, aki úgy érzi, hogy az 5 méteres körzetemben lehet üvültözni. Dolgozom, tényleg.
3. Márpedig a cégek ilyen geci szervezetek, hogy a profitra mennek. Tehát, szigorúan közgazdasági értelemben nekik nettó veszteség ha a friss kollegina bekapja a legyet és pumpolja a céget jópár évig. Értemén, hogy kollegina most Anyuka, és fontosabb dolgot csinál, mint a cég, sőt. Tényleg, a CÉG-nél vannak fontosabb dolgok az életben. De a cég szempontjából a fiatal Nő alkalmazása komoly rizikó. Talán véletlen, hogy a nők kevesebbet keresnek? Nem véletlen. Kalkulált veszteség is van velük ugyanis. A céget meg kurvára nem hatja meg, hogy ha minden jól megy és nem üti el a kölköt a villamos, rendes iskolába jár, akkor AKÁR, 25 év múlva egy remek munkaerővel gazdagodhatnak. Nembazmeg, a céges terv maximum 2-5 évre lát előre. Leszarja mi lesz 25 év múlva.
4. Igen, ha 27 éves nő lennék és tudom, hogy mindjárt beterhesedek és nincs melóm, én is azt hazudnám az interjún, hogy engem csak a karrier izgat, csak vegyetek fel, minnél több zsetonért. És igen, ha cégvezető lennék, akkor akármennyire is nem etikus, de a 24-33 közti nőket csak akkor alkalmaznám, ha nincs más(akkor is kérdéses). Persze nem mondanám el, de bazmeg, én egy málháslovat akarok alkalmazni, nem egy babagyárat.
5. Nem sértődnék meg, ha az én feleségemmel is így bánnának. Az én feleségem pontosan tisztában van a dologgal, és tudja, hogy hátrányban van.

Szóval elég ebből a hisztiből, el kell fogadni, hogy a cég egy rohadt haszonleső dolog, aki utál mindenkit, aki hátráltatja. Ez nem a kismamák ELLEN van, hanem az cég ÉRDEKÉBEN. A cég ugyanilyen ellenszenvvel viseltetik az Adóellenőrök, nem fizető vevők, késve szállítók és egyéb akadályokkal szemben. Uff.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.03.08. 16:51:34

@lárvalányhaj: mondjuk ez nem kimondottan a posztoló problémája.

Ann1294 2012.03.08. 16:52:42

@frankyf*ckin4fingers: A nyaralas a munkahely amikor a gyerek nincs az emberrel, illetve ha elmult 18 eves es mar a haverokkal megy. :)

Lenry 2012.03.08. 16:55:40

@f10: most jársz itt először, ugye?
ez a blog erről szól. minden egyes cikk az ilyen baromságokat meg a hülye embertípusokat figurázza ki. csak sajnos egyetlen újonnan idetévedő se képes először körbenézni, hanem rögtön fikamód meg vérszem bekapcs és megy az osztás.
a Showder Klubot is komolyan veszitek?

Ann1294 2012.03.08. 16:59:41

Altalanossagban jonak tartanam nagyobb vallalatoknal a vallalati bolcsi-ovi-napkozis iskola (mondjuk 4. evfolyamig) rendszert. A vallalat mellett egy ilyen intezmeny ahova a dolgozok prioritassal vihetnek be a gyermekeket es 24 oraban mukodne (a muszakban dolgozoknak is jo legyen). Termeszetesen ez vallalati juttatas lenne. Igy a dolgozo nem aggodna a gyermekert, kitoltene a munkaidejet, munka utan nem kell elmenni a gyermekert messze, azon aggodni nem er oda zarasra stb. Lehet csak abrand, de nekem tetszene a dolog.

Tudom, a vallalatok profitorientaltak. Kozosen is lehetne, mondjuk vallalat + alapitvany.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.03.08. 17:02:55

@fizetekmegegysort:
1. a férfiak nagy része sokkal jobban nevel gyereket, 0 éves kortól, mint a nők.
2. a nők 90%-a elfelejt mindent amit (esetleg) tudott előtte, ha megjön a gyerek.

nincs több pont.

ettől függetlenül minden tiszteletem a nőké.

bolondanya 2012.03.08. 17:07:25

ANYA VAGYOK, FELESÉG, NŐ!

Ennek ellenére teljesen egyetértek a cikk írójával.

Nekem is felfordul a gyomrom az anyaságot betegségnek, kiváltsággal járó ürügynek tekintő nőktől.
Sajnos ők a többség és sokan őket látva útálnak bennünket normálisan gondolkodókat is.
Egy másik rész meg rajtuk szörnyűlködve inkább nem szül, mert az önzőséget választja.

Nekem 3 gyermekem van, nagymama vethető be, akit beteg gyerek mellé nem hívok.
Csak olyan helyre viszem a srácokat, ahol nem gáz.

Munkahelyre alkalommal vittem be a gyerekeket munkaidőben, amikor azt találta mondani a főnököm, hogy nem is bárányhimlős a gyerek, csak lógni akarok. (Mert a kolléganőmmel elboltoltuk a munkaidőt, így én ledolgoztam.) Na akkor bevittem a kölyköket pöttyösen. Volt bámulás, meg hüledezés, meg gondolkodás, hogy ki volt már bárányhimlős!

fizetekmegegysort 2012.03.08. 17:08:57

@a fene tudja még: Megoldottad a kérdést! A nők ezentúl szüljék meg a gyereket, majd mars vissza dolgozni. Apukák maradnak otthon gyed/gyesen. Főznek, mosnak, takarítanak, háztartást vezetnek, bevásárolnak, ügyintéznek, sokkal jobban csinálják a gyereknevelést mint a nők, csábítóak és okosak maradnak, cukrászdáznak a haverokkal, fitnesz terembe járnak, pletykálnak a játszótéren. Mindeközben a nők majd dolgoznak, karriert építenek, panaszkodnak, hogy mennyi a meló, aggódnak a megélhetés miatt, és eljárnak sörözni a haverokkal.

2012.03.08. 17:10:52

@Dr. Panasz Muki: Pár éve még nem voltak olyan mindennaposak a netes telefonok, az onlinebankot lehet kezelni, ha van a számlán pénz.

Legutóbb Rómából kellett hazadiszponálnom a gyereket, hogy hogy nem, nem volt egy fillérje sem, csak egy telefon, meg egy tök üres bankkártya (a laptopja vele volt, de ha nincs v-lan lefeljebb kirakhatja vele a passziaszt)

A helyzetett bonyolította, hogy keresnem kellett olyan ismerőst akivel azonos bankban van a számlája (mert hiába pofáztam, hogy váltson bankot és jöjjön át az enyémhez,sosem volt rá annyi ideje, hogy elintézze.)Igy egy óra múlva ott volt a számláján a pénz, mehetett kaját venni meg vonatot nézni (buckoltam volna repjeget is de nem volt épp akkor onnan az nap.)Közben még a telefonját is fel kellett töltenem a roaming miatt, mert ekkor éppen Münchenben dolgoztam. (Egyébként aznapra oda sem volt járat, legelőször azt néztem, hogy legalább le tudjam baszni egy kicsinyég.)

majd rá jössz, amikor az ártalan kis 12 éves nem csak a gépedet konfigurálja át, hanem az egész költségvetésed. És még csak nem is panaszképpen mondom, mert amúgy egészen normális gyerekeim vannak.
(A római kaland után, egyébként befogtam otthon disznóólat bontani, hogy legyen ideje godolkodni, de akkor mindent bevetetem, csak érjen haza. Elvileg erre valók a szülők, hogy kirántsanak a bajból.

Fapuma (törölt) 2012.03.08. 17:13:08

Édes Istenem. Kérlek adj nekem erőt elviselnem a sok funkcionális analfabétát, akik mint a legyek a légypapírra repülnek a modorosra minden alkalommal mikor a poszt kikerül az Indexre.

Értem, hogy acélosra akarod edzeni elmémet, kitéve mindenféle támadásnak, de ami sok az sok.

Ámen.

Sákif za morro? 2012.03.08. 17:13:14

Úgy látom, a kommentelők zömének nincs gyereke.

bolondanya 2012.03.08. 17:13:19

@frankyf*ckin4fingers:
tudod, ez szánalmas statisztika.
Az enyémek utoljára 2010!-ben voltak skarlátosak.
Az enyémek kétévente 1 alkalommal betegek (mert ugye a hapci nem betegség).
Akinek évente 6 alkalommal betegek a gyerekei, az valamit nagyon rosszul csinál!!!

databájt 2012.03.08. 17:17:57

@Eltévelyedés: Valszeg én vagyok rá az elrettentő/élő (igény szerint valamelyik aláhúzandó) példa, hogy emberségesen bánni a dolgozóval legalább annyira fontos, mint hogy holnap mi lesz a cég árfolyama.

Merthogy a holnapi árfolyam, az a munkaerő (szerény személyem, meg gondolom a többi irodai kukac) * munkamorál.

Ugyanúgy megzavarnak minket napi 2938123 íméllel, váratlan mobilhívásokkal, meg pl. nálunk az ablak alatti autószerelők a vég nélküli riasztósziréna-teszteléssel, de kit érdekel?

A világ legjobb főnöke az enyém (szeretünk, Zoli!), nem adom, és pontosan tudja, hogy a lényeget nem feltétlenül a számokban kell keresni.

Ha kell, úgyis becsukja mindenki magára a világot, hogy csendben beszámolhasson az egyébként valszeg ugyanúgy gyermekvállaló vezetőknek a fantasztikus eredményekről.

Ha már nyavalygás van, akkor legyen amiatt, hogy kicsi a monitor, és nem fér el rajta rendesen minden szoftver, amivel dolgozunk, vagy lassú a gép, vagy épp 40 fok van a hűtőben is.

Komolyan sajnálom, hogy ahol dolgozol az egy cég "aki utál mindenkit, aki hátráltatja".

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.03.08. 17:19:22

@fizetekmegegysort: nagyjából jó lenne így, csak tönkremenne a gazdaság :(

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.08. 17:25:56

Ne szpojlerezzünk már annyit, mire jó az? A 6. érzékre igyekvőknek is ott kiabáltatok, hogy B. W. halott volt egész végig?

Ricoka 2012.03.08. 17:26:57

@Eltévelyedés:

"És igen, ha cégvezető lennék, akkor akármennyire is nem etikus, de a 24-33 közti nőket csak akkor alkalmaznám, ha nincs más(akkor is kérdéses). "

Ha meg fölötte van akkor már öreg és azért nem!

Szóval - én CÉGVEZETŐ vagyok, és az alkalmazottaim 24-33 közti nők - és a cégem jobban megy mint valaha és ha ne adj isten babáznának majd megoldjuk. És nem rinyálunk!
Dolgozunk - a céget ugyanis ez hajtja - és nem a rinyáló - jaj a gyerekek - jaj a fotóalbumok - jaj a síró bömbölő bébik - miatt nyavajgó barmok!

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.03.08. 17:27:35

@bolondanya: ahogy annó a gyerekorvosunk mondta egy nőnek, nevelési probléma.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.03.08. 17:33:47

@Balance Of Power: akkor pl. belátod, hogy attól, hogy nem emlékszel az első 3 évedre, attól még nem tökkmindegy, hogy töltöd?

Ha igen, akkor már csak a fokozatokon vitatkozunk.

fizetekmegegysort 2012.03.08. 17:36:49

@a fene tudja még: Hehe, mert most, hogy fordítva van, olyan fene erős a gazdaságunk,igaz? :)

TetraB 2012.03.08. 17:38:40

@spenci: Az ilyen vitákban azt nem értem, hol vannak a nagyszülők.

messze :(
és nem, nem jókedvünkből költöztünk messze...

ezanicknevem 2012.03.08. 17:40:12

@combos:
Köszönöm, ez árnyalja a képet, méghozzá előnyére. Persze mindez nem zárja ki, hogy egy, a jelenlegi miniszterelnök úrnak elkötelezett személlyel állunk szemben, amire, ha így volna, nem akad mentség. Továbbra is éberen figyelek.

@Lasombra:
Hehh. :)

Rui Blaaz 2012.03.08. 17:40:32

szűkebb pátriárkánkban???
és ezt hol sikerült megtapasztalni europid-keresztény őfaszságodnak?
csak nem Mayer volt, ostyaosztás után?

TetraB 2012.03.08. 17:42:59

a poszt amúgy jó, akinek nem inge, ne vegye magára.
valaki írt az arany középútról. úgy kell csinálni.
amúgy én is biztos a Holdról jöttem, de én ahány munkahelyen voltam, kedveltem a kollégáimat, és érdekeltek a gyerekei. nálunk a kollégák és a gyerekeik is kulturáltak, szóval senkit sem zavart.
én eddigi életemben kétszer vittem be a gyerkőcöt, nem szórakozásképpen, így jött ki, és nem volt semmi gond.
nyilván rendszert nem szabad belőle csinálni.
viszont nagyobb cégek, akiknek jobban megy, csinálhatnának céges bölcsit, sok bajt megoldana...

TGabi 2012.03.08. 17:43:25

Tényleg idegesítő ez a sok megmondóember-ha van gyerek, akkor az illető semmihez nem értő, okoskodó anyuka, ha meg még nincs, akkor karrierista, önző fatyúk?

Gondolkodni, és reálisan, viselkedésük alapján értékelni embereket miért lehetetlen???

paroma 2012.03.08. 17:45:11

Gyerekneveles maganugy. Ha gyereket akarsz akkor legyel kepes eltartani, tehat vagy az otthon levo feleseg / ferjet, vagy a gyerekgondozas dijat.
Nem varhatod el a munkahelyedtol hogy gyerek miatt kevesebbet kelljen dolgozznod, azt igen hogy ha lehetseges, akkor a munkavegzest atszervezve jobban csalad baratra tegye.
Az allamnak akkor kell tamogatni es annyira, amennyiben a hosszabb tavu gazdasagi potencial novekedesek - az orszagban elok altalanos joletet - szolgalja. Sajnos nepessegnovekedest bevandorlassal is lehet novelni, gyerek nem kell hozza, vagy termelekenysegnovekedessel is lehet novelni a GDP-t.
Lehet engem ezek utan rohadeknak nevezni, de a fennti racionalitasok formaljak a csaladpolitika penzugyi tamogatasat.
Igazat bevalva a kommunista 40 ev deformaciojanak eredmenye a 3 eves otthonmaradasos luxus, ennek mennie kell.
Persze, idealis az lenne ha mindenki akkor es annyit dolgozni ahogy az altala gondolt egezseges eletmod megkovetelne, dehat evvel meg varni kell...

RowiwClub (törölt) 2012.03.08. 17:48:14

@Jameson14: Ha nem küldöm tovább öt embernek 10 percen belül, akkor rákot kap az anyám?
Statisztikailag mekkora valószínűséget tételezel fel, hogy a következő percekben nem moderálják a kommentedet, szemben egy eshetőséggel, miszerint báró Rochefour Soros-Kohn itt olvasgatva Modor Tibit, rábukkan erre a frappáns, eredeti hirdetésre és megveszi az ötletet 15000 milliárd dollárért?

krumpli-nudli 2012.03.08. 18:03:37

Nagyon mázlista nő.Megérkezik az általa félve várt baba /gyermekkorában nagyon rossz tapasztalatai voltak, nem éppen szemefénye volt a szüleinek, tartott tőle ő éppen úgy boldogtalan emberré teszi szülöttjét./ A baba megérkezése betölti a gyermek védtelen, kiszolgáltatott,helyzete feletti érzésével.Amit lehet úgy és akkor meg akar tenni, hogy segítse élhetővé tegye számára a világot..Papa szerette volna a gyermeket, de nem tud túllépni a neveltetésén,szeretgetésen kívül nem tud a gyermekkel mit kezdeni.A mama és az anyós enyhén szólva nem kedvelik egymást.Viszont mindketten imádják a gyermeket.Mindketten elég intelligensek ahhoz, tudják a gyermeknek az a jó, minél többen szeretik, segítik.Happy end.Mama, amikor nem dolgozik,boldogan babázik.Az anyós élete nagy "szerelmét" éli meg.A gyermek egész életében a harmóniára emlékezik.Fontos!! A mama nem véletlenül nem engedi a gyermek közelébe a saját édesanyját!
Nem csak a lehetséges gyermekgondozót, de azt is figyelembe kell venni, a nagyszülő pszichikailag alkalmas-e a gyermek felügyeletére!!!

krumpli-nudli 2012.03.08. 18:12:55

@Balance Of Power: Semmire nem emlékszem 3 éves korom előttről, csak arra, amit a szüleim büszkén meséltek, hogy 2 éves koromig milyen jól elvoltam a rácsos ágyban reggel hattól délután hatig.Viszont középkorúan derítették ki, hogy kimagasló intelligenciával kellett, hogy rendelkezzem, hogy ezek után félig-meddig autistaként viszonylag sikeresként éltem le az életem.

29 Palms 2012.03.08. 18:16:30

Ez jó volt, kiegészíteném külföldről származó élő példával:

Ad 9: ha már úgy döntöttél hogy kihasználod a 3 évet, akkor ne gyere vissza 3 hónapon belül azzal, hogy nincs pénzed és vegyünk vissza, és tudod hogy jogod van visszakérni magad ugyanoda ahonnan elmentél. Az utódod már egész jól nyomja, be is tanítottuk. Ráadásul nem számoltunk veled az idei költségvetésben, de majd kigazdálkodjuk valahogy a kollegáid képzési és bérfejlesztési költségeiből. Persze, értem hogy hetente 3 napot otthonról dolgoznál, és hogy néha csak 10-kor kezdenél. Tisztában vagyok azzal is, hogy délután 4-kor mindent eldobsz mert semmilyen túlmunkát nem vagy köteles vállalni. De ne aggódj, megoldjuk.

Ad 10: örülök hogy tisztában vagy a jogaiddal, és hogy neked jár 2x30 perc szoptatási szünet, akkor is ha csak tejet akarsz lefejni. Természetesen boldogan átalakítjuk csak miattad az egyik tárgyalót, heverővel, hűtővel, alapvető gyerekellátási felszerelésekkel. Az épület üzemeltetője már adott is árajánlatot, nem igazán számoltunk ezzel az éves költségvetésben, de majd kigazdálkodjuk valahogy a kollegáid képzési és bérfejlesztési költségeiből. Ne aggódj, megoldjuk.

Ad 11: ha már visszajöttél novemberben, ne mondd azt februárban, hogy átmenetileg megint egész jól állsz, ezért márciustól kiszállnál, de nyáron majd még jössz.

krumpli-nudli 2012.03.08. 18:19:16

@fizetekmegegysort: Van élő példa: én.Kétéves korig semmi inger.Egy szobában egy kiságy,abban egy gyermek reggeltől estig egyedül.Bármennyire érdeklődő vagyok,bármit tanulok, "eset"vagyok.Sajnos túl értelmes.Azt hiszik nem érdekel senki, semmi.Pedig egyszerűen arról szól az életem, hogy bent élek,észre se veszem a körülöttem történteket,pedig Istenem mennyire igyekszem.

kela-bá 2012.03.08. 18:24:52

Minden virágot minden NŐNEK !

krumpli-nudli 2012.03.08. 18:32:44

@Eltévelyedés: Rendesen,"saját"erőből neveltem fel a gyermekem.Mindent átéltem vele, közben JÓ munkaerő voltam.Akármennyit dolgoztam, mindig volt időm beszélgetni vele és meghallgatni a páromat.Persze háziasszonyként nem remekeltem.Nem is azt tartottam fontosnak.Ma, amikor a gyermekem éli a saját életét /az élményeit,jót-rosszat megoszt velem/, elvesztettem a páromat, tudnék dolgozni.Rengeteg tapasztalatom van.Egyenlőre nincs nagymamai felada-tom.Tele vagyok energiával.Senki nem alkalmaz.Túl vagyok a bűvös 50-en.Igen a régi cégem vezetőségéhez kimehetnék, de nem szeretnék más országban élni,túl az 50-en

666E 2012.03.08. 18:34:56

nme tudom ki ismeri, vagy volt-e már de

www.youtube.com/watch?v=LS37SNYjg8w

agent_x 2012.03.08. 18:39:24

Az gáz, ha majd' minden ponttal egyetértek?! :)

Intizar 2012.03.08. 18:39:43

@combo: Zseniális! Gondolom, ön is a Modoros egyik szerzője! Ha nem az, jelentkezzék azonnal.

krumpli-nudli 2012.03.08. 18:40:32

@Eltévelyedés: A CÉG profitot akar.Akkor miért nem alkalmaz tapasztalt,energiával teli, attraktív 50-est, aki bizonyíthatóan sikeres.Gyermek 4 diplomával /tudom ez manapság nem sikkes, de még mindig a megfelelő apartmanban otthon él/ ,szakmailag felkészült,mindig "bevethető",lojális,empatikus?

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.03.08. 18:46:58

Ezzel mi is így vagyunk, szívesen alkalmaznánk fiatal, pályakezdő hölgyeket, de nagyon rizikós és egyszerűen túl drága, mert ami költséget lehet az állam a munkáltatóra tol. De a kedvencem az volt, mikor a "kollegina" fél év "dolgozás" után elhúzott, 6 évre majd ki KELL adni a 6 év alatt összegyűlt fizetett szabadságot és tényleg! Arról nem is beszélve, hogy mi egy kedves, csinos fiatal lányt alkalmaztunk, vissza egy idegbajos zsírdisznót kaptunk! A szabadság szabadságának kiélvezése után, fél évig dolgozott még nálunk, természetesen a legszarabb kuli melókat kapta mindenféle jutalom, prémium nélkül de a karácsonyi vacsorára sem hívtuk meg. Be is pörgette magát rendesen, így az első adandó alkalommal fegyelmi úton távolítottuk el a cégtől az élősködőt. Nyilván megérte neki, hogy a szakmában többet az életben nem helyezkedhet el!

Állítsuk meg a ......... 2012.03.08. 18:47:22

@Eltévelyedés:
Te rabszolgákat akarsz, és lexarom a cégedet.

@afromagyar:
Én nem siettem vissza dolgozni.
A munkahelyemen viszont hóttfáradtra dolgoztam magam minden nap.
Elvittem reggel 7-re a kicsit és 1/2 5-kor értem oda hozzá.
Amikor hazamásztam a gyerekkel és megmásztam a negyediket, utána fél óra kellett, hogy összeszedjem magam és elkezdjem a főzést és egyéb otthoni munkákat.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.03.08. 19:04:29

@Salemi boszorkány:
A rinyálásod meg a céged xarja le, ilyen proli hozzá állásal nagyon ne is számíts másra! Vélelmezem tisztában voltál vele mit vállalsz, senki nem kényszerített puskával a gyerek vállalásra! A baj nem a gyerekvállalással van, hanem azzal, hogy az állama költségek jelentős részét a cégekre hárítja. Ha egy, kisebb cég bekap két ilyen "potyautast", aki nem mellékesen hazugsággal jutott a munkához, akár a rolót is lehúzhatják!

akarom 2012.03.08. 19:09:06

Azt a gyermeket neveljük aki a jövőt és a leendő nyugdíjat a termeli.Amennyit a gyermekre fordítasz kb. annyit ad vissza a társadalomnak, családnak, államnak, közösségnek. Siess dolgozni biztos a jelen pillanat a legfontosabb.

ogir 2012.03.08. 19:13:26

Az én munkahelyemre 18 éves kor alatt tilos bejönni! :-) Probléma letudva!( Nem,nem a szexipar!)

nyílméregbéka 2012.03.08. 19:15:18

Pont nőnapra illő poszt :-P
Én csípem, mikor a kolleginák behozzák a friss porontyot. Aranyos is, csöndben is van, és 20 perc szünet, amíg körbeálljuk a nokedlit.
Az igazi bajok később kezdődnek. Az egyik kolléganőm valamiért utált otthon maradni a beteg gyerekeivel - pedig járt neki egy csomó anyanap, meg plusz táppénz, meg plusz gyerekszabi - de ha a gyerek beteg lett, vagy egyszerűen bevitte az oviba betegen, vagy ami még jobb, behozta magával az irodába.
Nem vagyok sztahanovista, de úgy végigdolgozni egy munkanapot, hogy egy hétéves, beteg (esetleg fertőző) gyerek csacsog és rajzolgat velem egy irodában, miközben valami fontos anyagon dolgoznánk... Persze ha elkapom tőle, akkor én is járjak betegen dolgozni, kösz.
Még rosszabb volt egy másik kollegina, akihez a 17 éves fiúgyermeke, amikor végzett a suliban, betelepedett az irodába, és ottmaradt melóidő végéig. Mondjuk 14.00-tól 18.00-ig (hétfői hosszú nap). Dolgoznék, határozatokat írnék stb., erre:
- Attikám, ettél? Mit ettél? Mi volt a suliban? Feleltél? Na és mit kérdeztek? - és ez folyamatosan ment, mert anyuka végigbeszélte a hátralévő melóidőt. És ezt heti rendszerességgel!

kismarci 2012.03.08. 19:21:50

Azt utálom a modorosban, hogy annyira sok időt elbaszok az olvasgatásával, főleg, amikor ennyire figyelemreméltóak a kommentek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.08. 19:22:05

Kezdem jól érezni,hogy ez egy ilyen lenéző,fikázó blog?

AzHofi 2012.03.08. 19:55:33

Én ma reggel egy szép vastag barna, selyemfényű, enyhén textúrázott felületű, nem túl büdös, inkább frissen szántott föld illatút szartam. Csak hogy emeljem kicsit a színvonalat...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.08. 19:59:10

@szájhúzó kutya: Na,akkor a másik véglet.Kolleganő elment szülésire.Akkor még nem voltam ott,nem tudom mennyit dolgozott.De pár évet valószínű ledolgozott.
Én már csak akkor ismertem meg,mikor viszajött.Egy gyerek után.Egyszercsak mondja,hogy neki még van 60 nap szabija.-Merthogy?
Ő sem tudott róla csak hallotta,hogy két anyuka beszélget a játszótéren,hogy nekem ennyi szabim van,nekem annyi.Gondolta:Hol az anyámba dolgoznak ezek?
Rákérdezett a dolgokra a melóhelyen,akkor derült ki a turpisság.Ezt egyébként nem siettek közölni vele.Amúgy nem tudta volna meg.Vagy akkor mondják neki,ha már nagyon muszály.
Mert ugye vagy kiadják neki,vagy kifizetik.
Ez egy jobb munkahely és egy régi megbízható munkaerő esete.

A Tyne folyó déli partja 2012.03.08. 20:21:43

@Lotyóbridzsida: egyetértek. csak azzal nem, hogy a kutyára nem kell idő, bár sose volt, de tudom, hogy dehogynem kell. de ha öt hónaposan beadja a bölcsibe, minek szülte?@Nyiri: mert, ha az apa maradna otthon vele, akkor nem az lenne a szólam, hogy menjen dolgozni, adja be a bölcsibe? "oldják meg": igen, megoldják. pl. a bölcsivel. továbbra is kérdés, hogy akkor minek szülte?@myra29: persze, átmegy szünetben szoptatni. áruld már el, hogy mégis, hol?@Pan Modry: ezt neked ki mondta? a pszichológia egy pöttyet más véleményen van.@spenci: "hol vannak a nagyszülők" 1. még dolgoznak (anyám alig egy éve van nyugdíjban, apám rég meghalt -lásd kettes pont- most akkor várja meg mindenki, míg a szülője nyugdíjba megy? gyerekem ugyan nincs, de akkor nekem 35 éves korom előtt nem is szabadott volna szülnöm. 2. meghaltak, és ehhez nem kell túl idősnek se lenniük, lásd egyes pont 3. messze vannak, ország másik végén, világ másik végén. akkor mit csinálsz?@Salemi boszorkány: egyetértek, nagyon-nagyon kevés. @Balance Of Power: de ha kiskorában rossz volt a kapcsolat, akkor az ki fog hatni a felnőttkorra is. nagyon is meghatározó a kicsi kor. az egy dolog, hogy konkrétan nem emlékszel, attól az még ott van, tudat alatt. : ha kiskorában megszokja, hogy anyucira nem lehet számítani, semmit se megbeszélni vele, akkor felnőttként már nem fogja elkezdeni, hogy megtárgyalja vele a problémáit. ezt konkrétan saját tapasztalatból írom.@a fene tudja még: ". a férfiak nagy része sokkal jobban nevel gyereket, 0 éves kortól, mint a nők."
ezt a kijelentést mire alapozod? valahogy nem ezt tapasztalom a környezetemben..de nagyon nem.@Frengi: azért vagyunk páran felelősségteljes gyerekek is, akik sose csináltak marhaságot, amiből a szülőnek kellett kihúznia..

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.08. 20:23:29

@AzHofi: én tegnap viszont a kínai kajától egy olyat fostam, hogy annak a szagát nem tennéd zsebre :D LOL

msnick 2012.03.08. 20:32:48

Tibike! Bármennyire is idegesít a nagy magyar anya, lehet, veled is így büszkélkedett anyukád, csak már nem emlékszel rá. Túl kell élni. Nem tehetsz mást.

cserfes csermely 2012.03.08. 20:44:42

Egyrészt, attól még, hogy a gyerek szó szerepel a posztban, nem kell rögtön elájulni, ez nem reklámfilm, hogy rohanj megvenni amit eléd lógatnak a tévében.
Másrészt, attól még, hogy szültél/szültek neked gyereket nem lettél a világ legokosabb embere és elárulom, nem is fogod megmondani a tutit soha senkinek.
Harmadrészt, értelmezni is kell az elolvasott dolgokat, nem csak büszkélkedni kell azzal, hogy jé felismerem ezeket a szép ábrákat.

Következtetés: ez egy görbe tükör, amelyet Tibi tart elénk. Ki ki felismerheti magát benne egy egy félmondat vagy akár bekezdés erejéig. Mindenki azt látja benne amit saját magában nem kedvel, vagy éppen kedvel. Javasolnám, hogy a véresszájú kollégák akiknek a kis humorérzéke is elment valahová messze, egy kicsit szálljon magába és gondolja végig, hogy mégis miért is kezdett el közhelyeket lengetve, vörös fejjel karaktereket ütni eme poszt alá.

foxpic 2012.03.08. 21:09:40

A "második kis földlakó"-tól kirázott a hideg, és heveny refluxom alakult ki.

[c] 2012.03.08. 21:18:39

@Salemi boszorkány: Az megvan, hogy az ötvenes években nem volt gyes? Édesanyám akkor született.

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2012.03.08. 21:28:49

@szájhúzó kutya:
Gyaníthatóan te is egy ilyen balfasz cégvezető vagy, hogy ez ennyire kihozott a sodrodból :D De egyébként igen, céget vezetni és felvételiztetni is tudni kell, meg átlátni a szitán. Ha ez a leendő munkatársakkal sem megy, akkor mit csinálsz egy dörzsölt ügyféllel? :D

Pan Modry 2012.03.08. 21:39:39

@A Tyne folyó déli partja:
Logika es tapasztalat. Nalunk az altsuliba aszerint osztottak szet az osztalyokat hogy kik voltak egyutt korabban egy oviba. Az oviba meg aszerint hogy ki volt bolcsis korabban. Akik bolcsisek voltak tobbnyire egy eves kortol voltak ott.

A mi osztalyunkbol sokkal tobben vegeztek foiskolat, egyetemet mint a masikbol. Tovabba sokkal tobben beszelnek idegen nyelvet, es sokkal tobb a jol kereso emberke.

Onnan tudom mert nemreg volt kozos osztalytalalkozo.

Meg logikus is, raadasul a pszichologia is egy tipikus bufe ruhatar szakos altudomany.

A Tyne folyó déli partja 2012.03.08. 21:41:19

@Pan Modry: látom, marhára nem értetted meg, amit írtam. kellett volna némi humán tárgy is.

Melee 2012.03.08. 22:10:08

Kedves tapló, tajtparaszt posztoló.
Igen, te, aki az ad 3. pontban az őszinteséget hiányolod, felvetted volna az illetőt, ha őszintén elmondja, hogy gyereket szeretne? Nem, mert egy hazug disznó vagy, így bele se írtad az álláshirdetésbe, hogy csak megállapodott, többgyermekes hölgyeket keresel.
Az ad 4. és ad 5. bekezdéshez hozzáfűzöm, hogy nem minden nő gyűlöli a babákat, és hasonlóképp vannak a férfiak is. Én például férfi létemre szeretek babázni, minden kolléganőm behozott babáját felvettem egy időre, és sajátjaimat is bevittem megmutatni azoknak akik kíváncsiak rá. Te nem vagy, ez tiszta sor, de nem mindenki olyan érzéketlen tapló barom, mint te.
Az ad 6. bekezdést olvasva elképzeltelek magam előtt, amint egész nap megállás és szünet nélkül dolgozol, minden másodpercben fújva a saját munkád jelentőségét mutató lufit. Legalább estére hazamész? Vagy legalább hétvégére? Vagy már az anyád picsájából az íróasztalhoz hullottál a baromi fontos munka végzéséhez? Az ilyen kurva sokat, kurva fontos munkát dolgozom szlogeneket hangoztató egyének általában a 8 óra 3/4-ét netezéssel, csevegéssel, levelezéssel, stb. töltik, de ráhúznak két órát nap végén, hogy befejezzék azt amit nagyon muszáj, és hogy tudjanak arról rinyálni, hogy milyen nagyon sokat is dolgoznak.

2012.03.08. 22:15:04

Mókás blognak indult, beteggé vált, mára pszichológiai tanulmány. Konzekvencia levonva: Mindenki gyűlöl már mindenkit ebben az országban.
Mondjuk van is miért, kevés olyan zuga van a világnak, ahol ilyen koncentráltan élne ennyi tahó, akinek élete egyetlen értelme, a másik basztatása.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.03.08. 22:22:32

Híjj, baszod, még mindig jönnek... :D:D:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.08. 22:41:08

Egyébként,tényleg a 3.pont.
Pár éve így volt ez a katonasággal.Srác éppen kilépett,mikor megkapta a bahívót.Valszeg nem mondta el a másik melóhelyen,hogy fél év múlva viszlát,mert akkor be sem jelentik.

pocaklakó minimanó 2012.03.08. 22:47:29

Nekem sincs problémám, ha behozzák a gyermeket a munkahelyre, csak ügyeljenek arra, hogy a purdé ne keveredjen a V-1000-es mészoltógép tájékára.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.08. 22:53:57

Ez a Modor Tibi magától lett ilyen modortalan,vagy nehéz gyermekkora volt?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.08. 22:56:09

Nekem egy kicsit zavarosra sikeredett ez a cikk. Nem lehetne egy kicsit messzebbről nekifutni a témának, hogy a messziről jött ember is értse? Köszi! ;)

nadivereb 2012.03.08. 23:19:42

Ha a gyerek be akar menni a munkahelyre, ám menjen. Lehet neki is találni munkát. Hatévesen régen már szántottak, csak megold a kölyök egy kis takarítást is.

pocaklakó minimanó 2012.03.08. 23:42:50

@nadivereb:

Én is bejártam - bár nem volt muszáj - anyukám munkahelyére és cserében beszálltam a rovancsolásba.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2012.03.09. 07:45:15

ez a boszorkány picsa egy kibaszot jobbágy a legaljadékabb fajtából

noirp 2012.03.09. 08:18:34

Hát na. Kicsit erőskés, enyhén guftuftalan volt pont nőnapra időzíteni (tudom, direkt volt :)).

De sok mindennel egyetértek.

Nem is tudom, sírjak-e vagy röhögjek, mikor a kedves szülő becűgöli az egy-másfél éves gyereket...nem az irodába, a LABORBA. Sav-és oldószergőzbe, bűzbe egyenesen. Gratulálok, anyuka!

S azért egy-egy férfikolléga is szinten van, mikor a gyereknek tűzőgépet ad a kezébe játszani. (Mikor elfordul a munkatárs, noirp csendesen eltünteti a ketyerét...).
Kisgyerekek közelében mindenki megbuggyan?

N. B. Irodában am helyhez lehet kötni a gyereket, ha eléraksz egy papírt meg 2-3 filctollat.

blur7 2012.03.09. 09:19:09

@krumpli-nudli: Szerencséd van, ha ez az ingerszegénység nem jelentett gondot. Nyilván az AS miatt van ez így nálad. Viszont a többség igényli, és hiánya hatalmas, helyrehozhatatlan kárt okoz.

Balance Of Power 2012.03.09. 10:00:02

@A Tyne folyó déli partja: Számítani mindig tudtam a szüleimre, de sose beszéltem meg velük semmit. Ettől függetlenül ma remek a kapcsolatunk, de igazából csak pár éve, amióta ténylegesen barátként kezelem őket. Lényegében egy baráti házaspár, akikkel összejárunk és mellesleg a szüleim. Valahogy így.

noirp 2012.03.09. 11:27:16

@mbrz: na, igen. egyáltalán minek él az ilyen rinya? pfhejj.

lárvalányhaj 2012.03.09. 12:05:17

@blur7:

nagy az egy főre eső autisták aránya ezen a blogon, ha érted, hogy mondom :P

samuelfisher 2012.03.09. 12:33:54

@Modor Tibi: Hehe, aki az RTL klubon látta csak, az még most sem tudja, mert szépen lehagyták a végét. :)
Legalábbis egyszer, pár éve úgy adták le, a barátnőm értetlenkedett is, hogy mi volt ebben a filmben a poén.

blur7 2012.03.09. 13:28:55

@lárvalányhaj: Kívülállóként én is így látom.

sorica123 (törölt) 2012.03.09. 13:39:52

@Turboanyu: de be se vigye a gyereket, mert mit dicsekszik. Ha nem lenne ez a jelenség, nem lenne amit parodizáljanak a Modoroson.
Elég sokat voltam anyukám munkahelyén, szerencsére olyan volt a társaság is, hogy egy-egy ember - ha más nem a portás - mindig volt, akivel el lehetett lenni. Nyilván nem minden melóhely ilyen, de szerintem azért az esetek nagy részében az anya nem bazárimajomnak viszi be a kölköt melóba. Aki meg mégis, az nagyon nagy baromságot csinál, és gratulálok a sok eszéhez... Úgyhogy össze lehet épp keverni a szezont a fazonnal, csak akkor az lesz, ami a mai magyar munkaerőpiacon (munkahelyre teljes műszakra bevitt csecsemőkorú gyerekek/félévesen bölcsi=>takonynyálegybefolyatás, mehetünk a óvodába eee/ 'nem veszek fel nőt mer az szül' hozzáállás/lakásba szorult, postásnak is kukuccsal köszönő, lassan megzavarodó kismamák... nagyszerű).

Notalab 2012.03.09. 21:20:29

Ez olyan jó kis magyaros lett: utálunk mindenkit! Pláne a kisgyerekes szülőket, na meg a gyerekeket. Elnyomott fusztrált világ lett ez.
De a: "Dolgozunk" muha-ha-haa... ezen jót röhögtem. Itt Mo-n. Ez valami svéd bevándorló, vagy kínai? "Dolgozunk" hát ez k*va jó!

kifordított nagyanyó 2012.03.09. 21:24:59

@Lent es fent:Ez jó volt.:))
@combos: Akartam írni,hogy kár hogy nem anyádék gondolkoztak így,hogy minél kevesebb ember van annál több jut egy emberre.De nem tudom minek szántad a kommentet.

combos 2012.03.09. 21:42:39

@kifordított nagyanyó: Felőlem Newton 2. törvényén is felháborodhatsz, nekem tök 8.

Mutter 2012.03.10. 07:49:53

@fizetekmegegysort: a gyereküket egyedül nevelő anyukák a jó munkaerő. meg a szinglik. mert nekik - alapesetben - tényleg kell a lóvé.
a férjezettek - gyerekkel vagy anélkül - basznak mindenre. eldödörögnek odabe... magas ívben leszarják ugyanis, ha kibasszák őket; majd apuci befizeti a számlákat meg bevásárol. há, ennyi.
természetesen vannak kivételek, akik apuci nettó jövedelmétől ugyan mereszthetnék a picsájukat nullahuszonnégyben otthon, és akik - ennek dacára - úgy dolgoznak, mint a kapás. ez szerintem neveltetés kérdése.
csak hát előre nem nagyon lehet tudni, hogy melyik ilyen, meg melyikből lesz a kávéiszogató-hajbaszkodó-csetelgetős szentfeleség, akit aztán sehogy nem lehet majd kibaszogatni, mer valamennyit azér dolgozik. pont annyit, hogy ne lehessen vele semmit csinálni.

summa summarum, a gyerekesek közül a gyereküket egyedül nevelőket venném fel. azokat mindenképpen. 99,9%-ban tolják, mint a gép.

A Tyne folyó déli partja 2012.03.10. 14:38:30

@Mutter: szerintem ez inkább személyiségtől függ, mint neveltetéstől, meg családi állapottól. ha alapvetően szorgalmas a természete, akkor szorgalmasan fog dolgozni, ha nem, nem.

Rich.mond 2012.03.11. 12:20:08

Modor Tibi, én alapvetően kedvelem az írásaidat.
De a faszom ki van veled már. Nem először és nem is utoljára kezded el masszívan fikázni a kisgyerekeseket.
Férfiként és apaként is elmehet a savanyúan mosolygó kolléga a kurva anyjába, ha beviszem a kiscsajt.
Akit amúgy többek között azért viszek be, mert a kolléganők zöme addig basztat, hogy "jaaaaj, mikor hozod már beeee?"

Nem bírod ki, baszd meg?

2012.03.11. 13:56:49

@Rich.mond:

Esetleg majd a munkahelyi csipet-csapat is beállíthatna ugyanilyen alapon Hozzátok, hogy tartson egy gyors értekezletet vagy prezit Nálatok, amikor épp a vacsorához/szexeléshez készülődtök. Kibírjátok majd Ti is, nyugi. Tényleg, miért nem hívod inkább meg a minimanót hiányoló kolléganőket az Otthonotokba? (Amúgy is csak udvariassági gesztusból mondják, hogy hozd be, utálják és kibeszélnek a hátad mögött, hidd el.) ;-)

Rich.mond 2012.03.11. 14:07:45

@tff: Szerintem baromira nem ugyanaz, de ezt szerintem te is tudod. Pl: Értekezletet és prezit SOHA nem az asztaloknál/telefonoknál tartunk, erre a célra ott vannak a tárgyalók.

A száját húzogató pl. próbáljon meg NE öblös módjára telefonálni se munka, se privát ügyekben, a mobilját legalábbis lehalkítani szíveskedjék, nem érdekel a csengőhang. Ha lehalkította, akkor vigye magával, ha elhúz kávézni, cigizni, a telefonja ne ugráljon az asztalon. Ne csörgesse a papírokat, chipses zacskót, stb. Tehát évente kétszer bárki kibír fél-fél órát a lányommal egy légtérben.

Értekezletet és prezit SOHA nem az asztaloknál/telefonoknál tartunk, erre a célra ott vannak a tárgyalók.

Rich.mond 2012.03.11. 14:25:35

@Dr. derelye vágó: Szerintem meg igaza van, csak lövésed sincs a témáról. Bezzeg a sok gyökér, akit a hideg kiráz a gyerekektől, meg attól, hogy ne adj Isten nem vakarhatja kockásra a hájas seggét, hanem fel kell emelnie, mert a gyerek sír.
Ennyire még egy modoros-poszt kommentjein sem basztam fel az agyam.
Baszd meg, ha a szüleitek is így gondolkoztak volna, akkor vágod, hogy meg sem születtél volna, és nem írhatnál ilyen okos dolgokat?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.11. 19:49:47

@Rich.mond: na ezért is tartjuk magunkat - kicsit szerénytelenül, ámbátor teljesen jogosan - zseniknek. Hiszen a legjobb, legrutinosabb törzsolvasókból is előhozzuk 1-1 témával a címlapost :) Mondjuk bevallom, a hölgyektől vártam inkább hasonló reakciókat.

De azt nem érzem jogosnak, hogy sokat basztatnám a kisgyerekeseket. Szerintem keversz valakivel. A vidékiek pl. sokkal több oltást kaptak, aztán csak elvagyunk.

A gyerek meg teljesen rendben van a munkahelyen. Mikulásünnepségen vagy családi napokon pl. egyenesen örömteli.

évuska 2012.03.11. 22:30:01

@Brother Love: Nekem tök vicces, hogy gyerekeim vannak. Nem tudok jobb szót: VICCES. Most voltunk velük "Rondonban". Nyilván egyszerűbb lett volna csak apjukkal. De ez az élet, az élet árama, nem tudom, minek nevezzem. Volt minden, bárányhimlő, metróban elveszés, D kapott egy buszt, azzal alszik most.

A szülő, aki nincs jól a gyerekével, az a gáz. Nem az, aki büszke rá. Bevinni meg akkor lehet, ha normálisak a kollégák, és olyan a munkahely. Nem mindenki viccből viszi be, egy csomó papírt is kell intézni.

@Pan Modry: nem biztos, hogy meg kell nősülni annak, aki csak menekülni akar belőle aztán. Egyszer vizsgáljuk meg már azt is, az anyáknak, akik talán ugyanúgy szeretnének néha fontosak lenni, csapatépíteni, lazítani, milyen lehet egy folyton később jövő, nem szívesen beszélgető, száját húzva mosogató férj. És vegyük hozzá, hogy ugyan, miért alszik el annyi nőben a libidó harmincöt éves korára.

Én nagyon egészségesnek tartom, ha a társadalom gyerektelen tagjai sokat és természetes módon találkoznak gyerekekkel (mármint nem ilyen nevezetességként mutogatják őket). Akkor megszokják. Túl sok olyasmit csinálunk, aminél nem lehet ott a gyerek, a legtöbb huszonévesnek afféle marslakók a gyerekek. Bár magam is idegesítőnek tartok sok gyereket, bevallom. Az enyémek nagyon jó fejek. :D

XCat 2012.03.12. 17:46:59

Volt egy ilyen kolléganőm. :D

Amúgy az miért van, hogy nyilvánvalóan a legprimitívebbek állnak neki bébitvédeni, a csajok meg vagy vergődnek hogy nekik most mit kellene állástfoglalni, vagy megszólalni sem mernek? A szaporodás a hülyék kedvenc elfoglaltsága lenne?

Sajnálom, de ez jön le konklúziónak. :)

Prophet 2012.03.13. 20:31:02

Ha már a Mesterrel kezdődött, jöjjön elő ismét! Gondoljon úgy a férfiközönség a terhes nőkre, ahogy Torrente teszi: youtu.be/_ElJPcCc7Mw Persze ez még nem született meg.

XCat 2012.03.13. 20:55:35

@Prophet: Torrentéből a negyedik rész jó nagyon. Sokkal kevésbé undorítóra sikerült, viszont jóval viccesebb. Ebből simán lehet nemzetközi sikerfilmet csinálni, és nem csak egy rétegnek.

Moziban viszont nem láttam, pedig tavalyi. Volt egyáltalán?

Prophet 2012.03.14. 13:27:45

@Vedere' Lavór: Szerintem csak DVD-én került forgalmazásba. De nem is nagyon emlékszem a történetre: börtön válogatottat szervezett, ennyi rémlik.

Plumper 2015.03.12. 07:53:01

Szerintem qrvára egyikünk sem dolgozik.
süti beállítások módosítása