Szia Tibi,

Az alábbiakat hoztam össze egy elég érdekes csoportról - ha megfelelőnek találod, örömmel látnám a közlését.

Üdv:

acabq

A politikai kinevezett

Disclaimer: Az emberi hülyeség és szervilitás politikafüggetlen; a leírt jelenségek előfordulása nem köthető konkrét politikai oldalhoz.

A magyar közszférában számos karakteres figura és embertípus tevékenykedik; ezek közül azok, akiket talán a leginkább közmegegyezéses alapon gyűlölnek (persze szigorúan a hátuk mögött, szemtől szemben gőzerővel puncsolnak nekik), a politikai kinevezettek. Bár azt hihetnénk, hogy egyik politikai kinevezett olyan, mint a másik, alaposabb vizsgálat esetén kiderül, hogy a homogénnak gondolt csoport valójában nagyon is sokszínű, snecik és cápák is tartoznak közéjük.


1. Az Ejtőernyős

Az Ejtőernyős házon kívülről érkezik, általában vezetői pozícióba (államtitkár, helyettes államtitkár, főosztályvezető); e pozíció nagysága fordítottan arányos az illető párttagkönyve sorszámának nagyságával, és minden esetben egyenesen arányos pártbeli kapcsolati hálójának nagyságával. Az Ejtőernyős nem titkolja, hogy őt a Sajátok állították posztjára azzal a céllal, hogy az országot egyedül üdvözítő megoldásokat tartalmazó elképzeléseik a Másikok gonosz gaz ármánya ellenére is zökkenőmentesen megvalósulhassanak. A Sajátok irányvonalával természetesen maradéktalanul azonosul, szakmai szempontok kevéssé befolyásolják.

Felsővezetőként (helyettes államtitkárig bezárólag) az Ejtőernyős megteheti, hogy kabinetének elefántcsonttornyába zárkózik. A kabinetbe magával hozza saját korábbi munkatársait, akikkel már az ellenzéki időkben is együtt dolgozott, vagy a Sajátok más befolyásos tagja javasolta őket számukra; kabinetfőnöke általában korábban is közvetlen munkatársa (képviselői munkatárs, EP-asszisztens, stb.) volt. A kabinet tagjai rövid idő alatt elsajátítják a vezetői távolságtartás és arrogancia minden csínját-bínját, sok esetben keményen egzecíroztatva az apparátus többi részét, amely – az ellenállás hiábavalóságának teljes tudatában – az esetek túlnyomó részeében ezt megadóan tűri, legfeljebb húzós poénokat költ a hátuk mögött a gyűlölt hajcsárokról. A kabinettagok emellett gyakran panaszkodnak főnöküknek az apparátus használhatatlanságára, okvetetlenkedésére és akadékoskodására, ne adj’ isten már-már szabotázsgyanús lassúságára és értetlenségére (’ez az XXXX Főosztály is már megint nem csinál semmit – nem csoda, az XY a komcsik/jobbosok nagy kedvence volt, Z pedig a mai napig összejár Horn Gyula/Orbán Viktor anyósával...’). Ezt az első rosszul sikerült projekt után a főnök is magáévá teszi, lévén a kognitív disszonancia feloldásának ez sokkal kellemesebb módja, mint szambenézni azzal, hogy a nagyratörő ötletek a jogszabályok/természeti törvények/gazdasági törvényszerűségek/emberi természet ismeretének teljes hiányában már a tervezőasztalon kudarcra voltak ítélve.

Az Ejtőernyősöknek azonban nem mindegyikét kényezteti a világmindenség magas pozícióval. Azok, akikből a sors (és a főleg a Párt) csak főosztályvezetőt csinált, nem engedhetik meg maguknak az elzárkózás luxusát, lévén napi szinten a főnökei által egyre nagyobb gyanakvással figyelt apparátus között kell mozogniuk és helyt állniuk. Az Ejtőernyős főosztályvezető pontosan tisztában van azzal, hogy beosztottai tudják, honnan és kinek köszönhetően érkezett, így természetesen nincs értelme palástolnia politikai hátterét; ehelyett kétfajta stratégiát alkalmazhat. Az, aki nehezebben teszi túl magát azon a csalódáson, hogy korábbi hatalmas szolgálatai ellenére a Párt CSAK főosztályvezetőt csinált belőle, frusztrációját alkalmazottain vezeti le és pártkomisszárt játszva megköveli azok feltétlen engedelmességét, éreztetve velük, hogy kapcsolatainak köszönhetően csak egy fél szavába kerülhet bárkit kirúgatni. Az ilyen szervezeti egységeket általában nem túl jó hangulat és magas fluktuáció kezdi jellemezni. A másik, jellemzően az olyan fiatalabb Ejtőernyősökre jellemző stratégia, akik maguk is tisztában vannak azzal, hogy állásukat részben a véletlennek, vagy a Sajátok előző kormányzása idején jó helyen vezetősködött/nagyköveteskedett apukának/anyukának köszönhetik, a haverkodás és (időnként túlzottan) közvetlen, laza stílus a beosztottaival: lám, ő jó fej, nem holmi komisszár. A jófej lazaság jegyében sor kerülhet az öltöny helyett farmeros ’casual friday’-ekre, csapatépítő eseményekre (plázabeli bowlingozás péntek délután vagy szombaton, mindenkinek saját kontóra, gondosan figyelve, hogy ki jött el és ki maradt távol) illetve a főosztályon belüli belső kommunikációban egyre gyakrabban fordulnak elő a ’baszod’, ’picsa’, ’fasz’, ’szívás’ és ’neszopassmár’ szintagmák, illetve férfiak között a női kollegák anatómiai elemzése. („Levente, ne szopass már, hozd már át azt az IT fejlesztési aktát! - Mondtam már, Márk, hogy nincs nálam, ne cseszegess megint ezzel! – Levi, bazmeg, ne a Mariann csöcseit bámuld már megint, hanem túrd fel az asztalod és keresd meg végre!”) Szerencsés esetben egy idő után jól-rosszul kitanulja az általa vezetett szervezeti egység szakterületét, így együttműködése a munkatársaival egyre zökkenőmentesebb lesz, ami mindenekelőtt arról győzi meg, hogy micsoda istenáldotta tehetség is ő. Amennyiben sikerül ezt a meggyőződését főnökeibe is átplántálnia, könnyen magasabb polcra léphet.


2. Az Ellenálló

Az Ellenálló hosszabb ideje a házban dolgozik; ezt tette a Másikok gonosz és országromboló ámokfutása idején is, amitől természetesen súlyos diszkomfortérzet gyötörte. Az Ellenálló valós szimpátiából vagy esetleg szerényebb képességeit kompenzálandó határozott politikai preferenciával rendelkezik, amelyet különböző furmányos módokon (a Sajátokhoz közeli napilap rendszeres demonstratív olvasása; aktuális, a Másikokhoz tartozó vezetők folyosói fikázása, stb.) a Sajátok ellenzékben töltött ideje alatt is nyilvánosságra hoz és rendszeresen hangoztatja, hogy ő tulajdonképpen politikai okokból, a gonosz Másikok ármánya folytán nem lett vezető/nem kapott előléptetést. Ebbéli tevékenységét egyfajta befektetésként éli meg, remélve, hogy a hozzá hasonlók majd felfigyelnek rá, és a kocka fordultával a változás lendülete őt is magasabb polcra repítheti. Bár a naiv laikusok hajlamosak megmosolyogni ezt a stratégiát, az az esetek megdöbbentően nagy hányadában sikeres: előbb-utóbb preferenciaalapú barátságok szövődnek, és az oly hőn áhított választási eredmény után embereink gyorsan osztályvezetői vagy főosztályvezetői székben találhatják magukat. Vezetőként az immár csak egykori Ellenálló viszonylag hatékony, lévén a házban töltött előzmények folytán szinte mindenkit és minden hozzá tartozó ügyet több évre visszamenően ismer. Szakmai respektje sem homályosítja azonban el hűségét a Sajátokhoz, akiknek irányvonalát igyekszik szorgalmasan követni; amennyiben ez az irányvonal konfliktusba kerül szakmai meggyőződésével, elképzelhető némi vívódás, ám az esetek többségében – legalábbis a kormányzati ciklus első felében – a szakma marad alul. (Ez az arány a következő választások közeledtével a Sajátok és a Másikok közvéleménykutatási görbéjének alakulása függvényében könnyen módosulhat.)

Miután általában több Ellenálló tevékenykedik egy-egy közigazgatási szervnél, mint amennyi potenciális vezetői poszt létezik (ráadásul azok jelentős részét egyébként is Ejtőernyősök kapják), számos Ellenállónak nem jut vezetői poszt. Az ő korábbi ellenállóskodásukat sokszor azzal próbálják elismerni, hogy egy-egy vezető maga mellé veszi őket a kabinetbe, ahol gyorsan elsajátítják az ottani viselkedési mintákat; szélsőséges esetekben helyzetüket arra is kihasználhatják, hogy törlesszenek korábbi vélt vagy valós sérelmeikért.


3. Az Ifjú Titán

Az Ifjú Titán nem egyszer politikai ifjúsági szervezeti vagy modoros ifjúpolitikusi karrierjét cseréli minisztériumira. Két alfaja különböztethető meg: a politizálósé és a visszafogotté.

A politizálós Ifjú Titánnak általában a minisztérium csak a megélhetést adja, valós célja továbbra is politikusi karrierjének építése. Rendszerint vezetői kabinetek környékén, vagy a minisztériumok parlamenti kapcsolatokkal foglalkozó szervezeti egységeiben szokott előfordulni; olyan helyeken tehát, amelyen a politikához és a politikusokhoz közel lehet. Munkáját, amelynek lényege minden cirádás munkaköri leírás ellenére is az adott tárcát vezető politikusok kiszolgálása („táskahordozó”), politikai megbízásként fogja fel, és ennek megfelelően többségük nem is veszi a fáradságot, hogy az adott szakterületben elmélyedjen, vagy a házat jobban megismerje. A parlamenti belépőt státusszimbólumnak tekinti, és addig nyüstöl mindenkit, amíg ő is nem kap. Miután a minisztériumtól húzott fizetése folytán megélhetése – legalábbis a ciklus végéig – biztosított, politikusi karrierjére koncentrál: időnként eseményeket szervez, facebookol, de leginkább nyakig elmerül a Sajátok ifjúsági szervezetének belső harcaiban, vagy a párt valamelyik tagozatának harminc emberen kívül senkit nem érdeklő „fontos” eseményeiben. Miután evidens, hogy ha fordul a szerencse, őt az elsők között rúgják ki a minisztériumból, fő céljának egy listás befutó hely elérését tekinti akár parlamenti, akár (fővárosi vagy megyei) önkormányzati listán; ennek sikere esetén minisztériumi múltjára a továbbiakban szakmai tapasztalatként hivatkozik és magát szakpolitikusként definiálja.

A visszafogott Ifjú Titán (aki adott esetben akár kevésbé sikeres, kiégett, vagy az ifjúsági szervezeti belharcokban alulmaradt ifjú politikus is lehet) mögött sok esetben állhat akár valós korábbi teljesítmény is, előrejutásában – a meglévő pártszimpátia mellett – a politikai kapcsolatokat inkább „szükséges plussznak”, mint tényleges hajtóerőnek tekinti, afféle „telefonos segítségnek” annak érdekében, hogy bekerüljön a minisztériumba. Ha bekerül, általában szakmai szervezeti egységhez kerül, nem politikusközelbe (de akinek kell, pontosan tudja, hogy ki ő és hol van), és a ranglétra alján kezdi; bár politikai kapcsolatait gondosan karbantartja, elég okos ahhoz, hogy ne verje nagydobra. Ha elég ügyes és egy-két év alatt bedolgozza magát úgy a szakterületébe, mint az apparátusi kavarásokba, a házban maradása a Sajátok bukása után is erősen valószínű (amivel természetesen kivívja azon kevésbé okos/szerencsés Ifjú Titánok irígységét, akiknek ez nem sikerült). Ha kellően ügyes, megpróbálja kibekkelni a Másikok uralmát, hogy néhány év múlva akár Ellenállóként reciklálódva nyisson új fejezetet a saját és a minisztérium szakmai pályafutásában.