Olvasói rovat - A modoros ifjúpolitikus

2011/03/18. - írta: Modor Tibi

Kedves Tibi,

összedobtunk egy kis szösszenetet egy általunk közelről megismert világról, amelyből már hálistennek kinőttünk. 

Küldjük sok szeretettel,

az anarchista marxisták.


 

A modoros ifjúpolitikus


A fiatal politikus ugyan a teljes társadalomhoz mérten igen szűk embercsoport, ám viselkedési jegyeik teljes azonossága leírásért kiált. A modoros fiatal politikusnak nem volt más lehetősége a szocializációra, hiszen folyamatos butaságát leplezendő felesleges okoskodását már az általános iskolában sem tudta elviselni a normálisabbja. Ezért jól megfontolt önérdektől vezérelve a közösségi élet felé fordult. Nem is mehetett volna jobb helyre, mint politikai pártok ifjúsági szervezeteibe, valamint hallgatói önkormányzatokba - hiszen a fentebb leírtak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy ezen szervezetek a hasonszőrű emberek gyűjtőhelye, így elfogadottságát itt meg is találhatja. Személyiségi jegyeinek kimutatásából egyenes következményként tapasztalt általános kirekesztettség és közmegvetés által keletkezett frusztráció nem is sodorhatta volna jobb helyre, mint a politikai pályára. Közéleti kontraszelekció, fuck yeah!

A modoros ifjúpolitikus mindig öltöny-zakóban van, teljes mértékben függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodik. Bár hol is lenne máshol, mint valamilyen politikai rendezvényen, hiszen a fentebb említettekből egyértelműen kitűnik, hogy barátai nincsenek, csak az adott szegmensen belül. Ezért az öltöny-zakó kombináció sehol sem kelt zavart, sem feltűnést. A modoros ifjúpolitikusnak kettő, maximum három zakója van, és ez zavarja. Zavarát úgy próbálja leplezni, hogy sok inget vásárol magának, és ezek színeiben rendkívüli módon változnak politikai irányultságtól is függően a világosnarancssárga, az újpestlila, emeszpépiros, vagy a vadászfoszöld között. Ezek rendszeres változtatása egyrészről megnyugtatja, másrészről pedig feltűnést vár tőle. Nyáron a zakóját leveti, és elegáns „félcasual” öltözékbe bújik: farmer, ing feltűrve, makkos cipő, óra (lehetőleg nagy számlappal, ezüst szíjjal. Az egy fokkal forradalmibb hevületű ifjúpolitikus már lázad: a zakót lecseréli csíkos, vagy norvégmintás pulóverre (színeiben szintén igencsak változó), amelyet hidegben felvesz (az ing nyaka kilátszik alóla természetesen), melegebb időben hanyagul a hátára dobja, elől megkötve. A karrier kiteljesedésével, amikor már külsős bizottsági tag, neadjisten politikai tanácsadó vagy személyi titkár, mindezt felváltja a hajszálcsíkos öltöny: szigorúan halványrózsaszín inggel, mandzsettával és feltűnő nyakkendővel. Magasabb szintű modoros ifjúpolitikusoknál erősen ajánlott a vastagkeretes szemüveg viselése - akkor is, ha csak szimpla üveg van benne.

A modoros ifjúpolitikus szigorúan bevett, évtizedek óta alkalmazott köszönési módjai a következők: Szervusz, szervuszkérlek, üdvözöllek, szervusz barátom, tiszteletem, adjon(az)isten, valamint ezek szabad gyökű változatai. A kézfogás nem túl puha, de az évek során explicit módon vissza-, vagy ki sem fejlődött gerinc hiánya miatt nem is túl erős. Jellemző a másik kézzel ráfogás, az enyhén beborított kézfej, a mellénézés, az enyhén meghajlás és a hátba veregetés is (ez legfőképp nagyobb rendezvényeken, demonstrálandó a hátbaveregető ismertségének, ismeretségének és befolyásának nagyságát).

Az ifjúpolitikus nagyon készül a kongresszusokra, konferenciákra, tanácsülésekre, választmányokra. Itt van ugyanis lehetőség arra, hogy lerakott munka és valós tudás hiányában fontosságát hangsúlyozza, és növelje ismertségét, általa vélt befolyását. Nem árt, ha saját autóval rendelkezik, ami bármi lehet, a szülők anyagi helyzetének függvényében. Az autóban – ha nem telefonál – akkor Infórádiót, Lánchíd rádiót, esetleg drágabolgárurat hallgat. Általában óriási szemét és rendetlenség van az autóban, minden tele „fontos” papírokkal, elvétve néhány gyorséttermi zacskó, amely jól mutatja: gazdájuk befolyásos és rengeteget utazó személy, igen csekély szabadidővel. Fontos a headset, amit természetesen a terembe belépve sem feltétlenül vesz le - vagy éppen akkor.

A modell a következő: a tanácskozás kezdése előtt 6, maximum 10 perccel kell megérkezni Az első, általa ismert embert hangos köszönés után meg kell szólítani: elnézést Tomikám, beszélhetnénk két percet? Ezzel két legyet ütött egy csapásra: egyrészről a csoport többi tagja tisztába került hősünk fontosságával, másrészről pedig az elhívott hasonszőrűt szövetségesévé tette: ő lett a körből a kiválasztott, a befolyásos. Ez a későbbi választások alkalmával még hasznos lehet. Fontos ugyanakkor, hogy egy idősebb politikussal is beszéljen. Az „öreg róka” valahonnan emlékszik rá (talán az előző kongresszusról?), ezért egy „Tiszteletem Laci bácsi, a héten ráérsz valamikor?” kérdésre nem tud nem pozitív választ adni, ezért a körben kapott elismertség szinte garantált. (Kifejezetten javasolt a „bácsi” szófordulat mellett a tegezés. Idősebb hölgyek esetében semmi nénizés, maximum a Hajnalkám, Annám megszólítás megengedett). A leegyeztetett beszélgetés sosem történik meg, ugyanakkor a politika világában ez nem is számít. A kezdés után, az első felszólaló beszéde közben kell a terembe besétálni, lehetőleg úgy, hogy a résztvevők legalább nyolcvan százaléka lássa. Lehetőség szerint vagy akkor kell telefonlerakást imitálni, vagy akkor kell lenémítani, tudatva mindenkivel: számára igen fontos a rendezvény.

A politikai tanácskozás valójában nem érdekli. Ezt az alkalmat szinte csak és kizárólag arra használja fel, hogy a szűkebb pátriájából (újabban: pátriárkájából - Tibi) származó, az ifjúpolitikussá válni akaró fiatalok előtt fitogtatja önnön nagyságát, és mindenféle fontosnak tűnő megbeszéléseket folytat (lásd előbb és később).

Fontos ugyanakkor, hogy a modoros ifjúpolitikus rendkívül jól értesült legyen, de legalábbis annak látszódjon. Mindenkiről tud mindent, mindenkinek tudja a telefonszámát. Sokszor közöl bizalmasnak tűnő információt olyan egyéb ifjúpolitikussal, aki emiatt beavatottnak érzi magát. Bevett mondatfordulatok:

-Még nem tudom biztosan, de úgy hallottam, egyelőre Károly marad az elnök, de utána átadja a stafétát a fiataloknak.

-Hallottad, hogy beteg az öreg Szamosfalvy? Állítólag rákos. Beszélnünk kéne a tisztújításról, majd hívlak a közeljövőben.

-Ezt beszéljük meg személyesen, jó? Valószínűleg lehallgatnak, mert kormányon/ellenzékben vagyunk. Jobb lesz így mindenkinek. Találkozzunk a parliban jövő héten.


A modoros ifjúpolitikus azonban már a XXI. század gyermeke, így az okostelefon, a netbook és a közösségi oldalakon való informatív megjelenés elengedhetetlen része az életének. Az okostelefon folytonos nyomogatása, a pasziánszozás, SMS-írásnak imitálása, a laptopon való irkálás evidens, nem is kell bővebben kifejteni. A közösségi oldalon azonban a következőkre kell odafigyelnie egy magára valamit is adó fiatal politikusnak: a státusza legyen úgy négy óránként frissítve, következőképpen: testületi ülés…; megbeszélésen vagyok, ez ma már a negyedik :S; üzenem a szervezeti tagoknak, hogy ma hattól taggyűlés, mindenki jöjjön, fontos napirendek lesznek!; tárgyalás tárgyalás után, addig is itt egy szám lealább nektek: youtube beágyazás; végre itthon…; szép jó reggelt mindenkinek, ma is korán indul a nap!

Elengedhetetlen képek: ingben távolba néző; ingben-zakóban állát fogó; a főasztalnál, lehetőség szerint mikrofonnal ellátott helyen ülő; éppen beszédet mondó; Brüsszelben; tömegben jól látszódó; kongresszuson első sorban, öltönyben, hanyagul keresztbe vetett lábakkal ülő; fontos politikussal való közös kép Viktorral vagy Ferivel, aláírással ellátva. Az utolsó a fontos ifjúpolitikusi ranglétrán való feljebb kerüléssel cikivé válik, ezért leveszi. Neki is van azonban magánélete, hisz' a politikus is csak ember. Ezért van közös kép a barátnőjével (amennyiben van) tengerparton, nagy európai városok jól felismerhető főterén és lokálpatriotizmusát kifejezvén saját városkájában. A blogírásba is belekóstol, ám borzasztóan gyenge helyesírása és gondolattalansága, valamint a nem létező olvasóközönség érdektelensége miatt általában három-négy cikk után befejezi.

A modoros ifjúpolitikus jellemzően nem, vagy csak nagyon nehezen végzett felsőoktatási intézményben, hiszen mindig fontos dolga volt éppen, ezért nem tudott bejárni órára, meg hát a tanár balos/jobbos/náci/kommunista, és kicsinálta. Aki mégis, az politológusi diplomát szerzett a ZSKF-en, esetenként jogot a Pázmányon. Kevés tudását azonban mindig fitogtatja, például:

-Ha olvastad volna Rousseau-t vagy Montesquieu-t, most nem mondanál Orbánról olyanokat, hogy demokrata. Ezt az embertípust Macchiavelli írta le a Fejedelemben.

-Tocqueville hibája, hogy Gyurcsány hatalomra kerülhetett. Ha nem ír ennyi hülyeséget a tömegdemokráciáról, ma nincs szavazati joga minden prolinak.

A modoros ifjúpolitikus anyagi helyzetét jól megkomponált homály övezi. Tudatában van annak, hogy a nem felfedett jólét találgatásokra ad okot, amelyet ő egyáltalán nem bán. Közben persze az a szomorú igazság, hogy tisztességben megidősödött szülei támogatják otthonról, akik bár sajnálják, hogy fiuk idáig süllyedt, finanszírozzák - de remélik, hogy egyszer végre dolgozni is fog...

Címkék: politika olvasói
87 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doszy 2011.03.18. 06:32:29

Volt egy ilyen osztálytársam, végül az országgyűlési választásokon is indult, szerencsére nem választották meg.
Furcsa érzés, hogy a névről az ikszelős cetlin pontosan tudod (és nem csak úgy általában sejted), hogy mekkora semmirekellő.

2011.03.18. 07:22:01

ezt az öltöny-zakót nem tudom értékelni, mert vagy öltönyben van, és akkor természtes, hogy zakóban, vagy nem öltönyben, ellenben zakóban, akkor ezt mondhatjuk blérzenek vagy sport zakónak, az anyagától függően, vagy egyszerűen szövet zakónak, ha az nem vászon, kord, vagy bőr, bár a szövet zakónak sincs értelme, mert a zakó az általában szövet, csak akkor kap jelzőt, ha az anyag ettől eltér.

Halottam már az öltönynadrág kifejezést is, aminek szintén semmi értelme, mert ha valaki csak az öltönye nadrágját hordja, akkor nadrágot visel, de itt általában szövetnadrágra godnolnak. Ez utóbbiről mint a zakónál.

@doszy: senkisem próféta a saját hazájában, ugye Jézus sem aratott sirkert Názeretben, mi a faszt képzel magáról ez anyikhaj, az ács fia, el is hózott onnan gyorsan.
Petőfit sem, Jókai sem választották meg, Mikszáth is valahol Erdélyben indult.
de ettől még ehet hogy igazad van.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.18. 07:23:40

modoros esztergályost akarok, nah. Ez itt csak bakancstisztításra alkalmas féreg.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.18. 07:36:51

ÁÁÁÁ
Ez ütött. Ráismertem.
Kockás terítő, sörök, bágyadt délelőtt.
- Hallottátok az évértékelőt?
- Ja, jól beszélt.
- ÜHM.
- Volt benn egy-két jól elkapott fordulat.
Emberünk hunyorítt, kattan a Zippo, nagyot szippant az aranymarbiból, kis hatásszünet:
- Én írtam. De ez maradjon köztünk.
- Tényleg?!
- Na ne!
- De. Beszédeket is írok néha.
-Mi is vagy te ott fönn tulajdonképpen?
- Erről nem szívesen beszélek. Tudod, ilyen háttérember. Ismerem az összes újságírót, szaglászok, informálódok, néha még a zsindexesekkel is elmegyünk bebaszni, tudod, mitek van srácok, cseréljünk, persze csak okosan. Ha tudnátok, mik ki nem derültek a Libásról, hehe. Ez robbanni fog. Csak figyeljétek az országos sajtót. Nem huzzák ki a választásokig.
Sokat mondóan körbenéz, lassan folytatja:
- Kéne nekünk majd pár értelmes, megbízható arc odafönn. Keresettek majd meg, ha meggondoltátok.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.18. 07:38:51

Az az igazság, hogy ez leginkább így van, ahogy a poszt írja. Rólam eléggé tudott dolog, hogy utálom a politikusokat, de lássuk be: nem véletlenül.
Ahhoz, hogy egy mai pártban (legyen ez a fidesz, a többi pillanatnyilag nem párt) valaki vigye valameddig, ahhoz tizenpár éves korában be kell állni aktivistáskodni. Ingyen és szorgalmasan kell végezni a legalantasabb, legmegalázóbb dolgokat. Aláírást gyűjteni, kopogtatót szedni, telefonálgatni, meg ilyeneket. Na ezeket normális ember nem csinálja, hanem elmegy moziba, vizitúrára, meg csajozni. Főleg csajozni.
Egy Szijjártó, Ágh Péter, vagy Rogán viszont mit tehetne? Próbálnak maguknak a fidelitasban minél jobb helyet kibrusztolni, hátha majd valamikor, ha már legalább megyei vezetők lesznek, megfurulyáztathatnak néhány lelkes aktivista kiscsajt az összetartásokon. És nem is kell csalódniuk.
Ehhez viszont az kell, hogy szorgalmasan eljárjanak az összes gyűlésre, kongresszusra, mindenre, szavazzanak, paktáljanak, mutyizzanak a hasonszőrűekkel. Na most el lehet képzelni, hogy az eleve selejtes kis pubik mivé változnak néhány ilyen év után, mire tényleg lesz valaki belőlük!

Faszom!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.18. 07:42:13

@Frengi: ezért mondja a magamfajta hülyegyerek ősi szóval az öltönynadrágot pantallónak, az öltönyfelsőt meg zakónak, oszt ennyi:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.18. 08:02:37

@vészmadár (pica pica): "modoros esztergályost akarok, nah." - Há mé nem írod meg? Rajtad kívül nem sokan értenek a témához...

Szerintem a poszt császár lett, annó a Közgázon sajnos volt alkalmam közelről is megfigyelni ezt a típust (Gyürk András anyone?). Sőt, egyszer még egy szakkollégiumba is beléptem, de elég hamar kibasztak, mert egyszerűen képtelen voltam komolyan venni a dolgot, és a halálunalmas "szellemi műhelyeik" helyett inkább táncolni jártam.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.18. 08:16:06

A Közgázos ifjúpolitikusokra még nagyon jellemző volt a szakválasztás is: vezetés-szervezés (vezetékszerelés), marketing, nemzetközi kapcsolatok. Pénzügyes, gazdaságpolitika szakirányos nem akadt közöttük, mert azokon a szakokon tanulni is kellett volna. Pedig nem ártana végre olyan politikus, aki ért is valamihez...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.18. 08:17:03

@altoid: én sem értek hozzá. Én tanár vagyok, nem értek semmihez.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.18. 08:32:26

@altoid: amúgy lenne még egy ötletem: nem tudom, mi a típus hivatalos neve, de arra gondolok, aki a starbucks hazánkba érkezését úgy üdvözölte, mintha a megváltó jött volna el személyesen (a starbucks tudtommal egy kávézó)

nyuszy 2011.03.18. 08:41:30

@vészmadár (pica pica):
Én úgy tudom, hogy a Starbucks annyira kávétó, amennyire a McDonald's étterem.

Abdab 2011.03.18. 08:43:24

Az én egyik volt osztálytársam is modoros ifjúpolitikus (nagyon modoros, közepesen ifjú), és annyira félelmetesen jó a leírás, hogy elkezdtem gondolkodni, nem róla szól-e vajon. Persze mindről szól. Zseniális!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.18. 09:06:15

Na, kitörlődött a kommentem.
Szóval. Ifjúpolitikusrókl a bűnbeeseés után lehet beszélni, addig politizáló kisgeci az illető. Ha HÖK-ből indul, akkor ez valamely fontos polititkus lányának átnyomása vizsgán, azzal az ismerettel, hogy mely tanársegéd korrumpálható. Ezzel egészen sokáig el lehet jutni, mert sok kis dirty little secret jut az ember tudomására. De ekkor már bekerült a szívességi körbe, zsarolhat és zsarolható.
Ha nem a hülye hökös, hanem a könyöklős tanseg vonalon indult el, akkor el kezdeni háttérmunkázni. Na nem úgy, mint valami rossz bürokrata, egy frászt. Konkrét előre megállapodott szívességekért (állami vállalathoz bedugás, ösztöndíj) kell beszédet, tanulmányt írni.

Az egy külön csörte, hogy a kisgeci meg a kistanseg majd hogyan bokszolja le az egymás közti hatalmi viszonyt.
Ebben a kisebb-nagyobb szívességekért háttérmunkázó állapotban meg is lehet rekedni, ezt politológusnak hívjuk, ezek azt csinálják, hogy miközben a nevükre vesznek hetven strómancéget, játsszák a független értelmiségit ás elemeznek.

A strómancég egyébként a politikussá válás fontos fázisa. A lopáshoz használt cégek rendszerint Kis Gizella és tsai. nevén vannak. Ők azok akik kaptak egy-két milliót meg egy ígéretet, hogy nem lesz bajuk a cégben vállalt szerepből. Fiatal politikusként ezt be kell vállalni, mert ebből _osztanak vissza_

KürtiT (Tromb74) 2011.03.18. 09:14:24

@vészmadár (pica pica): A starbucks egy olyan kávézó, ahol drágán lehet venni olcsó, papírpoharas kávét. A brandingelt pohárral való pózolás megörökíthető okostelefonnal, majd feltölthető a Facséra.

Boglarka 2011.03.18. 09:17:04

ennek egy még modorosabb változata: aki idáig sem jutott, de ezt másolja, hasonlóan él, talán a zakó nem olyan mindennapi számára, inkább az "elegáns-golfozós" stílus, télen mindig hátravetett sállal, ismerősei a nagy üzletláncok vezérigazgatóinak gyerekei, akinél már ebédelt egyszer, és roppant bennfentes információkkal rendelkezik a CBA-hálózat és a Mizo kapcsolatáról.
Nem jutott el igazán sehová, de legalább úgy tesz.
És igen, a szcsókolóóóm-ból egyszerre csak "tiszteletem, Pali bátyám" lesz.

2011.03.18. 09:34:35

Ezzel a diplomával sem kell sokat vacakolni, ha nincs elég beleírni az önéletrajzba, hogy van, ha netán kiderül – mert minden kiderül – akkor sincs gond, belefér a trükkök százaiba.

Ez itt kérem Magyarország, a magyar föld gyermeke, nem egy arisztokrata, nem szarozik ilyen apróságokkal.

Zu Guttenbernek ezután is lesz mit a tejbe aprítani, és nálunk ennél nagyobb hazugságok miatt sem szokás lemondani, neki itt és most kell megszednie magát.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.18. 09:41:38

@Tromb74: igen, nah az ilyen az nem modoros? modoros konzumidióta. Valszeg van legalább egy Apple-terméke is:)

Zorita 2011.03.18. 09:53:11

@Nadiposzi: igen!! :))
ez az arc valahogy rokon a büfészínésszel.
fészbukkon a választások előtt százak lájkolják bármilyen beböffentését "mire gondolsz ma? - Kampánynyitó mulatság a Városligetben! Gyertek minél többen, kutyákat, macskákat, nagymamákat is szívesen látunk! ;)"
választások után:
a) elhelyezkednek a Parlamentben, ő is kapott valamilyen mandátumot - utolsó megszólalása a fészbukkon: belinkeli a vele készült első (és talán utolsó) 15 mp-es interjút, utána eltűnik.
b) semmilyen eredményt nem ér el: konstruktív ellenzéki szerepet ölt, beáll a kormány folyamatos fikázására, az a biztos, ám idővel egyre kevesebben lákolgatják.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.18. 09:54:04

@vészmadár (pica pica): Az nekem is van (szégyen és gyalázat). Ettől még kávé témában az otthoni, kotyogóson főzött feketét tartom a legtöbbre. Hamburgerből pedig az "igazi" csalamádés, döghúsos hungarikumot szerettem.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.18. 10:01:24

És hát be kell látnunk, hogy ha másból nem is, ifjúpolitikusból kurva jól állunk. Valószínűleg ők azok, akik később ilyen túlteljesítő szarháziak lesznek, akik megpróbálják kitalálni a FŐNÖK vágyait, legtitkosabb elképzeléseit, és még azelőtt teljesíteni, hogy megfogalmazódott volna. Ők szerveznek ezerötér' bértapsoncokat, ők vállalják a kibaszottul kínos sajttájokat féllábszárig a Balatonban, ők érnek oda a lakossági fórumokra néhány órával korábban, hogy leterítsék a vörös szőnyeget, mielőtt az Istenük megérkezik.
Ezeket kéne falhoz állítani mielőbb, mert pokolra visznek mindent. És ez nem vicc.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.18. 10:01:38

@vészmadár (pica pica): A Starbucks-ot egy Howard Schultz nevu brooklyni zsidogyerek talalta ki, miutan egyszer Europaban veletlenul megivott egy csesze kaveizu kavet (a szokasos amcsi mosogatolé helyett, ugyebar). Azzal futott be, hogy tobbé-kevesbé ihato kavét szolgal fel olyan helyeken, ahol ezt hirbol sem ismerték azelott (Eszak-Amerika, Azsia). Aki viszont Magyarorszagon Starbucks-ba jar, az olyan, mint a Ferrari-tulajdonos, aki az uj Skoda Fabiara gerjed...

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.18. 10:11:42

@altoid:

Charles, aki vidáman kúrogathatta volna Dianát, de neki Camilla Parker–Bowles kellett, aki konkrétan olyan csúnya, mint egy jelzáloghitel.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.18. 10:12:59

@altoid: Eleve, ez a kávé őrület. Igaz magyar csavaros kiflivel indítja a napot, hogy meglegyen a kezdő lendület. Hovatovább, a végén még juharszirupot, narancslevet, műzlit fogunk reggelizni, mert az annyira ámerikai.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.18. 10:16:41

@Zorita:
A legjobb az, amikor a választás közeledtével növeli a tétet. Kezdetben a valami háttérember posztot lóbál be, ami az idő előre haladtával nő. A választások hetében már a helyettes államtitkárságokat osztogatja, mely ígéretek növekedése tökéletes indikátorként mutatja a várható győzelem mindent elsöprő erejét.
Ha jobban helyezkedek, és nem teszek cinikus megjegyzéseket Gyürknek 1998 magaságában, most lehetnék a Pécsbányatelepi-rendező pályaudvar hercegprímása, vonatmegállítási- és pallosjoggal.

A politikáról mindenkinek ajánlom Joseph Heller: Gold a mennybe megy című regényét.

Ernoke 2011.03.18. 10:19:17

az ifjúpolitikus típus foglalkozástól függetlenül mindenhol előfordul. általában ronda férfi, aki már gimiben buzgómócsingoskodással, tartalmatlan szervezkedéssel igyekezett ezt kompenzálni ahelyett, h valóban fejlesztette volna magát. ő volt az, aki rendszeresen megkereste a tanárokat négyszemközt, h hozzáértéstől függetlenül felajánlja a segítségét bármiben, amiben elég lehetőséget lát valamiféle homályos "feljebblépésre". már akkor is öltönyben és aktatáskával járt.

nagy jelentőséget tulajdonít annak, h kinek milyen végzettsége, hány nyelvvizsgája stb. van, ő maga is papírgyűjtögető. tudását az határozza meg, h egyetemen mit ültettek a fejébe, önálló gondolatai, életszerű ismeretei egyáltalán nincsenek, az agya csupán adattárként üzemel. pár spéci témában kiművelheti magát, de azt is kizárólag azért, h ezzel a már említett nehezen definiálható feljebblépését segítse. egyébként tájékozatlan és műveletlen.

az "alsóbb" rétegeket összefoglalóan merev lenézéssel kezeli, társadalomképe szerint egy csak érettségizett ember és közötte hatalmas kulturális szakadék tátong, a 8 általánososak pedig talán beszélni sem tudnak. persze ismeretségi körében csak magához hasonló értelmetlen létformák vannak, ezért esélye sincs a gyógyulásra.

gyakoribb az előfordulása a közszférában, ott jobban el tud lavírozni tényleges teljesítmény nélkül, pusztán "kapcsolatépítéssel". igazi terepe a konferencia. hetekig készülődik rá, és baromira kiöltözik. az előadások valójában nem érdeklik, a figyelmet csak színleli. sokszor kérdez, akár az előadó szavába is belevágva, általában olyan dolgokról, amik minden értelmes ember számára nyilvánvalóak, vagy ha nem, vastag betűkkel szerepelnek az előre kiadott összefoglalóban. persze ez csak arra szolgál, h idegennyelv-tudását fitogtassa, és minél tökéletesebb nyelvtani szerkezetekkel fogalmazzon. ha valaki gyengébben, rosszabb kiejtéssel beszéli a nyelvet, fejét csóválva suttogva méltatlankodik. szünetben és vacsorán kel igazán életre. ragyogó mosolyt ölt magára, megkeresi az idősebb, befolyásosabb külföldi résztvevőket, és az este hátralévő részében őket boldogítja. igyekszik országukra vonatkozó haszontalan ismeretekkel villogni ("ha jól tudom, bagamériában is ismerik a madártejet, csak ott csokoládéval készítik tipikus karácsonyi italként"). ha az illető kérdést tesz fel pl. egy buszmegálló hollétével kapcsolatban, azonnal felajánlja, h a konferencia hátralévő idejében majd ő kalauzolja, és átadja a névjegykártyáját (természetesen angol van neki, foglalkozása helyén "senior consultant", vagy vmi hasonló hülyeség). ha a konferencia külföldön van, jópofizós körbejárása során azt hangsúlyozza, h ő mennyire otthonosan mozog az adott országban-városban, segítségfelajánlását erre alapozza.

általában jellemző rá, h minden ismeretének a megszerzése, minden szava és cselekedete nélkülözi a tartalmat és a valós érdeklődést, egyetlen célt szolgálnak ugyanis: karrierje építését. a karrierépítés neki nem szakmai tudása mélyítését, és mégcsak nem is kifejezetten a sok pénzt jelenti, hanem a minél fentebbi szamárlétrás pozícióba kerülést, minél hangzatosabb titulussal. olyan magasra akar jutni, h dolgoznia már egyáltalán ne kelljen, csak másokat ugráltatni és aláírogatni, valamint kifelé "képviselni" (= még több konferencia).

szerintem ezeket az embereket laboratóriumokban tenyésztik gonosz, az emberiség butításán munkálkodó tudósok. röviden a véleményem pedig: ütném-rúgnám.

Nadiposzi (törölt) 2011.03.18. 10:46:58

@Ernoke:
:D
Az ilyenek előtt a nőjük (ha van nekik) kinyitja az ajtót. Komolyan, láttam.

totyizselé 2011.03.18. 10:50:00

@Ernoke:
"szerintem ezeket az embereket laboratóriumokban tenyésztik gonosz, az emberiség butításán munkálkodó tudósok."

www.youtube.com/watch?v=FZ0P87w5TIg&feature=related

katarocks 2011.03.18. 11:01:18

a norvégmintás pulcsi nem kárómintás akart lenni?

Winston Smith 2011.03.18. 11:49:51

Hiányolom a nagyemberek fontos belföldi/külföldi eseményein való részvétellel való dicsekvést.

"Holnap sajnos nem alkalmas, Viktorral megyünk le (!) Győrbe az Audi-gyár átadójára. Majd nézd meg a híradóban."

"Jövő hét szerda sem jó, IMF megbeszélés lesz Brüsszelben, utána meg vacsora a Bizottság vezetőivel."

(A valóság: az ifjúpolitikus biodíszletként a nem fizetett tömeg részét fogja képezni a győri miniszterelnöki beszéd során, Brüsszelben meg unalmas sokadrangú bürokratákkal fog meetingelni, miközben egy másik teremben a nagyfőnökök megbeszélik hogy merre van előre. Persze megfelelő nyelvtudás hiányában a bürokrata-megbeszélésen sem szól egy szót sem.)

2011.03.18. 11:53:04

@Ernoke: zseniális!
Véleményünk csak annyiban tér el, hogy én nem érném be ütéssel-rúgással, egy Kamaz féltengellyel a nyakában a Dunába lökném őket...

Styxx 2011.03.18. 12:15:23

@El Topo (Sgt. Elias):
"ezeket normális ember nem csinálja, hanem elmegy moziba, vizitúrára, meg csajozni. Főleg csajozni.
Egy Szijjártó, Ágh Péter, vagy Rogán viszont mit tehetne?"
Na, ez részemről különvéleményes. Schmuck Andor ifjúpolitikusi karrier nélkül, amilyen a fizimiskája szerintem max egy énekhang, hírnév és tehetség nélküli Tóth Vera-hasonmást szúrhatott volna és nem Ulmann Mónikát.
A poszt egyébként 10/10 ("találkozunk a parliban":-))) Ernoke miniposztja nem különben. A közönség-jelöltnek is gratulálok!:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.18. 12:20:33

@Styxx:

Valamit benéztél, háver. Az ifjúpolitikus éppen azért lesz ifjúpolitikus, mert a saját vonzerejének a segítségével legfeljebb a jobb kezének udvarolgathat. Schmuck is akkor kúrogatta Ulmann Moncsit, mikor már rendelkezésére állt a vonzerő. Érted, hogy mondom.

lárvalányhaj 2011.03.18. 12:51:07

@El Topo (Sgt. Elias):

Nekem Rogán Tónit van szerencsém ismerni még lárvaállapotából -- abszolút meg tudom erősíteni a szavaidat.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.18. 13:04:23

@lárvalányhaj:

Na. Most nem azt mondom, hogy Cilike egy főnyeremény, de azért valahogy ő is akkor lett fülig szerelmes a Rogánba, mikor már volt valaki.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.18. 14:00:24

úgybizony, a politikai osztály másik fontos magatartása a pinázás. Mindenki, legalább verbálisan, de kötelezően és állandóan pinázik. Egy valamirevaló magyar politikusról köztudott, hogy a titkárnőjét, a választókerületi asszisztensét, a kampánytanácsadója feleségét, a pénzügyi osztályvezetőjét kúrogatja. Rendszeresen. Vidéki bulik alkalmával kötelezően kurvákat rendelnek.
Persze drága politikusaink között éppúgy vannak nagyfarkú, vérbő lepedőakrobaták, mint átlagosak, vagy éppen szánalmas fakezűek/tökűek. De ettől még, ha nem kelti a folyamatos erekcióval küzdő alfehím látszatát, vége.
Nézzük meg, hogy hány szexbotrány volt a magyar politikában! Volt, aki a titkárnőjét csinálta fel, volt, aki a "feleségével" utazgatott...ilyenbe itthon egyszerűen nem lehet belebukni.

Ezt az ifjúpolitikusnak is meg kell kezdeni, minimum sejtelmes célzásokkal mindenféle jóseggűekre, hogy na, az is megvolt.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.18. 14:11:48

@Professor Pizka: ja, ha valaki ifjúpolitikusokat akar szívatni itt egy egyszerűen, otthon is elkészíthető recept. Működik.

Kell egy barátnő, aki valahol együtt sportol az évfolyamtársnőkkel. Meg kell kérni a barátnőt, hogy számoljon be néhány népszerűbb (politikuslánya, CKM címlap, mittudomén)csaj mellének milyenségéről. Mekkora a mellbimbója, anyajegy, feltűnően látszó ér stb. Legközelebb, mikor az ifjúpolitkus elmeséli, hogy felszedte a Politikuslánya Renit a buliban és jól lerendezte, csak úgy könyörgött a facér (na ja kérem, szigorlat, az szigorlat)...akkor flegmán közbe kell vetni, hogy igen, de az a nagy anyajegy a jobb mellén...én végig azt néztem, mikor _először_ megkúrtam, te hogy bírtad?
A hatás garantált. Ha megkúrta valóban Politikuslánya Renit, akkor azért, mert ő is látta az anyajegyet, és azon matekol, hogy Pizka, ez az antipolitiker csodabogár hogyapicsába tudta gerincre vágni Renit, akinek a tízméteres körzetébe csak Mercivel lehet behajtani. Ha nem kúrta meg, akkor meg gondolkodik, hogy kavarja ez a Piszok Alfréd nevű vagy nem kavarja?

2011.03.18. 14:21:07

Ezek az ifjúpolitikusok olyanok mint Biegler kadét:) Csak aztán van akiből Dub hadnagy lesz...

Erzsebet 2011.03.18. 14:24:30

Én is ismertem egy ifjú politikust. Volt főnöknőm fia már egyetemista korában megkezdte működését. Utána az egész család irtó nagy arccal járt. Orbán Viktor is gyakori vendég volt lakásukban. Az illető most fennen hirdeti zsidó mivoltát. Annak idején az anyja előtt ki sem lehetett ejteni ezt a kifejezést. én még katolikusként ismertem őket. Vidéki nagynéném gyakran nézett politikai műsorokat, felismerte a srácon a tipikus zs. vonásokat. A természetük is ronda volt. Nagyképű, helyezkedő banda. Sokunkat lenéztek, megaláztak. 16 éve rájuk sem nyitottam az ajtót. Ez a család most is vezető pozícióban van, sikerült megszedni magukat.

Sand Lover 2011.03.18. 14:31:43

@Professor Pizka: “ilyenbe itthon egyszerűen nem lehet belebukni.“
Miért, hol lehet? Silvio sem bukott bele, pedig ő aztán ipari méretekben űzi.

Már Ernőke kommentje alatt eszembe jutott dajcstomi, minden ifjúpolitikus archetípusa, aki buta senkiházi létére egészen az EP-ig vitte (néha-néha kiad magáról egy naptárt, vastagbor.blog.hu/2011/01/18/a_legjobb_2011_es_naptar)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.18. 14:41:19

@Morgan LeFay:
Na Tompika az a ritka politikus, aki nem azért kezdett politizálni, mert nem jutott pinához. Inkább bevették a csapatba, mivel 90-ben sok szavazatot hozott a csajoktól, aztán valahogy bent maradt.
Emlékeztek még a reklámra? Hallgass a szívedre, szavazz a fideszre! Listen to your heart...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.18. 14:44:35

@Morgan LeFay: Silvio is egy féreg, de legalább stílusosan csinálja. Ohne mismásolás, csak csajok, a a színésznőtől a szakácsnőig mindenféle. 16 éves román kurvák...hova színészkedjen, öreg ő már bohócnak.
Mellesleg a Noemi Letizi nevű... na az tetszik, ennél romlottabb kis ribit rajzolni se lehetne :-)

Ottlaki Kababám 2011.03.18. 14:51:50

@Abdab: Ez igazából az én volt évf.társamról szól :) (De persze tényleg mindről, elég homogén egy csoport.)
Ehhez kell az az alapvető tulajdonság, hogy bármilyen fasszal órákig el tudj beszélgetni jókedélyűen a semmiről. Ez a tulajdonság valakiben vagy megvan (ebből lesz ez) vagy nincs (hál' Istennek).

Ernoke 2011.03.18. 14:52:31

hát köszönöm a sok dícsérő szót. sajnos ez nem az én alkotásom, hanem a zord életé! a konferenciás rész pl. szinte szó szerint értendő. amúgy a drága jó "kérdezőember" kolléganőm is ilyen, és egy volt főnököm is. borzalmas emberfajta a hamis rangsoraival, az életformájává vált kétszínűségével és egyfajta zsigeri kegyetlenséggel. az igazán rossz ebben nem az, h vannak ilyen emberek, hanem h mennyire tudnak érvényesülni, ehhez kell, h felfelé is vezessen út a hízelgésre fogékony ostoba felettesek révén. blöe.

kőleves 2011.03.18. 14:59:41

@Ottlaki Kababám: Bennem megvan ez a tulajdonság, mégsem vagyok politikus. (Sem ifjú, sem öreg.)

Ottlaki Kababám 2011.03.18. 15:03:26

@kőleves: De még lehetsz :)
Na jó, akkor ez a tulajdonság csak hozzásegít a "sikerhez".
Egyébként akit ismerek, az kb. pont ilyen. Kitartó és alapos helyezkedéssel mára egy közepes pozícióba küzdötte fel magát, amit szerintem nagyon élvez. Egészségére.

kőleves 2011.03.18. 15:27:11

@Ottlaki Kababám: Valóban lehetnék, végtelen idő alatt bármi megtörténhet. :)

Viszont akkor valószínűleg egész nap hánynék a közegtől, az meg kinek hiányzik. :)

Pumakölyök 2011.03.18. 15:28:23

Volt egy osztálytársam általánosban, mindig én korrepetáltam reál tárgyakból. Annak ellenére, hogy tanár volt az anyukája. Szegény a háromszög kerületét sem tudta kiszámolni nyolcadikra. Ezzel a tanárt annyira felhúzta, hogy a padlóra rajzolt egy bazi nagy háromszöget, amin végigsétáltatta. Na min mentél végig hülye gyerek?! Szóval a parlamentben van a srác, de régebben beszélt a Duna TV-ben is (hogyan értelmezzük a '48-at). Köszönöm, hogy megoszthattam, jólesett!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.03.18. 15:41:05

@Bachterman:
Az rendben is van, de Diana helyett Camilla-t toszni, az olyan, mintha enyém lenne a Rascasse étterem, és kijárnék ebédelni a teszkóba sertésmájkrémes zsömlét.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.18. 15:53:30

@El Topo (Sgt. Elias): A legútobbi pletykák szerint Karcsi homár, Kamilla pedig jobb alibi nőnek, talán nem annyira zavarja, hogy pókhálós a sunája. Minden esetre diszkrétebben ápolja, mint Diana. A látszat pedig fontos felsőbb körökben, mint tudjuk.

Ernoke 2011.03.18. 16:26:00

@El Topo (Sgt. Elias): azt olvastam valahol, h Camilla Charles-hoz hasonlóan egy kemény, intellektuális személyiség, és a hobbijaik is közösek. sőt, ő ajánlotta Dianát Charles-nak feleségül - biztos tudta, h egy törékeny idegrendszerű, könnyen földbe döngölhető nő hosszútávon nem lesz a vetélytársa semmiben.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.18. 16:51:24

@Tromb74: ezt nem hinném. A királyi családban nincs nemi élet, csak gyermekáldás. Őfelsége életerős Principe de Asturiasnak/Prince of Wales-nek adott életet. A biológiai részletek nem érdekesek. Abból semmi hír nem lett volna, ha Charles a két gyerek összehozásán kívül nem fekszik össze sose Dianával. A buzulást csak azért találták ki, mert tényleg nem egy matyóhímzés szegény, bár megjegyzem, angol férfinak nem csúnya.

KürtiT (Tromb74) 2011.03.18. 17:13:34

@Professor Pizka: Oké, de az a verzió is elképzelhető, hogy a két gyermekkel letudta kötelességeit, a továbbiakban pedig vígan seggrepacsizik a huncut pajtásokkal valamelyik gőzfürdőben.

Diana meg egy kicsit hebrencs volt, az angol királyi dinasztiák vérmérsékletéhez képest. Persze a "Diana gyilkosság áldozata lett" elmélettel én se tudok mit kezdeni.

Alcanis Ivennil 2011.03.18. 18:00:48

@altoid: És szégyellhetik magukat, hogy Starbuck nevét használják, a derék bálnavadász sose ivott volna ilyen löttyöt.

Ezeket a fontoskodó kis politikuspalántákat meg hátba kéne verni valamivel.

Styxx 2011.03.18. 18:23:45

"A legútobbi pletykák szerint Karcsi homár, Kamilla pedig jobb alibi nőnek, talán nem annyira zavarja, hogy pókhálós a sunája. Minden esetre diszkrétebben ápolja, mint Diana. A látszat pedig fontos felsőbb körökben, mint tudjuk. "
:-)))) a hét kommentje, tiszta Jancsi bácsi.

2011.03.18. 18:58:11

@Professor Pizka: Na ez már igaz.
Még párt aktivista koromban faladatom volt a pártom képviselőjének olyan lakást keresni, ahova viheti a barátnőjét, mert hogy ő abban kisvárosban szállodába nem mehet, mert mindenki ismeri.

Természetesen kitűnően oldottam meg a feladatot, hisz a képviselő ideg- és lelkiállapota nem befolyásolhatja a frakció munkáját.

Hozzá tesze, az már a 2.ciklus volt, az elsőben még nem volt ennyire nagy arcuk, legalábbis nem mindenkinek.

2011.03.18. 19:20:19

Ajánlom mindenki szíves figyelmébe Jaroslav Hasektől a Szemelvények a törvény keretein belül mérsékelten haladó párt történetéből c. művet. Ezek a dolgok olyan szépen le vannak benne írva, pedig több mint 100 éve íródott:)

2011.03.18. 19:32:53

"Erkölcsös fiatalembert helyben felveszünk az ellenjelöltek lejáratására!"

Mitya Ivanov 2011.03.18. 21:24:41

itt van az életrajza is a politikuspalántának. Véletlenül rátaláltam a világhálón.

1965.13.91-én született Kajagon. A „Büdöslápi tiszta környék" Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt elnöke. A Horáli Gergely presbiteri Egyetemen joghallgató, harmadik diplomáján dolgozik. 1988-ban Tőzsdei szakvizsgát (bróker vizsgát) tesz. Az IBS-en, International Business School-on (Nemzetközi Üzleti Főiskolán), ahol 1992-ben a közgazdász diplomáját szerezte 3 évig a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselője, 1991-1992 között a HÖK elnöke, a Főiskolai Tanács tagja. 1995-ben a Felső-Magyarországi Egyetemen külügyi szakértő szakközgazdásszá avatják. Angol szakmaival bővített C típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkezik és beszél németül. Az 1992. október 20-i önkormányzati választásokon Fülkeház Város addigi legfiatalabb önkormányzati képviselőjévé választják, a ciklus végéig a Pénzügyi Bizottság elnöke. 1996-ban Fülkeházán ismételten önkormányzati képviselői mandátumot szerez: a 14 tagú testületben 13 független demokrata társa mellett az egyetlen, a szociális uniós képviseletében bejutott városatya lett. 1996-tól a Szerencséd Megyei Közgyűlés tagja. Az Önkormányzati miniszter delegáltjaként a Büdöslápi helyi fejlesztési Tanácsban dolgozik. A Mosókonyhád és vidéke Szövetkezet felügyelő bizottságainak az elnöke. 2003-tól az Szociális Unio Szerencséd Megyei elnökségi tagja. Alapítója a Mandulabél Centrális Szellemi Műhelynek és az Magyar Szociális Unió deregresszív Társaság Platformjának, amelynek szerencséd megyei ügyvivőjének választották. Szeret utazni: Antartkiszon kívül minden földrészen megfordult, szinte Európa összes országban járt. A Büdösláp szerelmese, szabad idejét a természetben tölti: vadászik, horgászik, búvárkodik, síel.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.18. 22:06:46

@Mitya Ivanov: Jó a leírás, csak a születési évet javítanám át 1975-re (különben már nem lenne ifjú politikus). Azonkívül az ilyenek elég ritkán tesznek le bármilyen szakvizsgát, mert túl hülyék hozzá és/vagy nincs idejük. Lásd Deutsch Tomit, aki már miniszterként államvizsgázott jogból.

@Ernoke: Ez viszont tökéletes, hibátlan jellemzés! Ifjú titán menedzserpalántákra is csont nélkül ráhúzható. Tény, hogy a típus legfőbb jellemzője a hihetetlen önimádat, és a mások iránt való tökéletes érzéketlenség, gyakorlatilag klinikai értelemben vett szociopata (nem a kedves kommentelőtársunk!).

A Tyne folyó déli partja 2011.03.18. 22:33:16

@nyuszy: pedig az. egyébként, a témáról a subbásokat kell kérdezni, a jelek szerint kizárhatták őket az összes Starbucksból, mert már többször írtak róla mindenféle kritikát, hogy így szar, megy úgy szar. pedig csak egy kávézó a sok közül.

A Tyne folyó déli partja 2011.03.18. 22:42:39

@Tromb74: készülj fel: minden kávézóban normál csészében fogják adni, kivéve, ha elvitelre kéred. akkor meg mindegyik a logójával ellátott papírpohárban fogja adni...valamint minden kávézóban drágább lesz, mint ha megvennéd a boltban.

A Tyne folyó déli partja 2011.03.18. 22:53:57

@Tromb74: naná, de ha kirándulsz, jársz-kelsz, akkor nem igazán férsz hozzá az otthon főzött kotyogóshoz. és légy erős: a starbucksban is, meg a többiben is, baromira nem instant kávét adnak, ott őrli a gép. sőt, továbbmegyek: az összes kávézóban az összes kávéba (a mosogatólé ízű hosszúkávéba is) először tesznek egy adag presszókávét. aztán, attól függően, hogy a vendég mit kért, habosítják, vizezik, stb. de kérhetsz ám presszókávét is, van nekik, és a személyzet tudni is fogja, hogy mi az, a vendégek nagy része kevésbé (már, errefele, nyilván.)

A Tyne folyó déli partja 2011.03.18. 23:03:45

@Tromb74: hát, ez egy kissé ellentmondásos. miért, a kávéivás az amerikaiaktól jön? szerintem a törökök voltak. és inkább keletebbre isszák a magyarhoz hasonlóan, erősen, nyugatabbra a mosogatólé dívik.

szerintem egy amerikai megőrülne egy magyar kávétól (az angol is, nem bírják felfogni, hogy mi az, hogy én főzöm a kávét, és miért pici csészében iszom, és hogyhogy nem csak vízben feloldom a kávét.)

A Tyne folyó déli partja 2011.03.18. 23:16:29

hogy a témához s szóljak: most jöttem rá, hogy én két ilyet is ismerek. az egyik volt általános iskolai osztálytársam volt, (iwiw képén fontoskodóan beszél egy mikrofonba, öltönyben - amúgy az osztálytalálkozóra is azért nem jött, mert ő ahhoz túl fontos ember.)
a másik meg évfolyamtársam volt, szintén általánosban, már akkor híres a tanulmányi eredményeiről, amik egyenes arányban voltak a fizikai erőnlétével (értsd: az erdőbeni kirándulást nem bírta, itt született egy szóvicc a nevével, de akkor túlságosan elárulnám). szóval, hgoy ő csak matekban tud, gyaloglásban nem annyira.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.19. 01:11:33

@vészmadár (pica pica):

Most már biztos, hogy írok egy modoros esztergályost, mivel érzékelem az elemi igényt erre. De persze a Tibitől függ, hogy leközli-e. Amilyen nímand gyerek, majd szívózni fog, de akkor meglevelezem a témát felsőbb körök felé.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.19. 08:21:46

@Levéltáros: én kérek elnézést, hogy a posztok csak fele olvasói a saját blogunkon, a te két írásod megjelenési aránya nem 100%?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.03.19. 09:42:56

@Modor Tibi: Valakinek a mondandóját politikusos posztban múltbeli kínos tényekkel összevetni minimum modortalanság :-)

2011.03.19. 20:06:51

A szerzők leszúrták az időzítést:) Lázár kiváló mondandója csak most került nyilvánosságra...:)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.19. 22:55:00

@Modor Tibi:

Én kérek elnézést, viccesnek tűnt a kommentem, amikor írtam, most kissé sorjás, de majd esztergályozok a dolgon.

Presszós Laci 2011.03.20. 09:49:39

A poszt ihletője: Szijjártó Péter.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.20. 13:35:42

@Levéltáros: semmi gond apa, én meg nem szeretek szombat reggel 6-kor kelni :)

Amúgy furcsa kettősség van a(z ifjú)politikusgyűlölők lelkében: annyira utáljuk őket, hogy nem csinálnánk helyettük ugyanezt - akár jobban. Hát akkor meg nem mindegy?

2011.03.20. 15:12:41

@Hadrian77: tulajdon képpen igaza van, de úriember nem vágja ezt csak úgy a pofánkba bele.

Egy ifju politikus altruista sőt filantróp, sőt: látszatra a szegényemberek szavazatára hajt, mert tudja, hogy 1 szavazat az 1 szavazat, mindegy honnan jön, és a szegények sokkal többben vannak mint a gazdagok, a magyar valóság meg az hogy még a jómódúaknál is többen vannak, és 4 évente választás.

Egy jó politius azt is tudja, hogy a kampány a választások után 1 nappal kezdődik.

Esetünkben tehát nem jó politikusról és nem úriemberről van szó.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.20. 15:36:36

@Frengi: tudom, hogy ha valaki megvádol pedofilizmussal vagy kiflitolvajlással, akkor azt már sose magyarázom ki, de mindig érdemes kivárni és elolvasni a teljes szöveget :)

torokgaborelemez.blog.hu/2011/03/19/340_most_van_itt_a_perc

2011.03.20. 16:08:01

Elolvastam, de így is kénytelen vagyok neki igazat adni. Én ugyan is nem vittem semmire, és ezért 100°%-ban magam vagyok a felelős, ennyit érek. (Jobb lenne a rendszert, a körülményeket, a szülői hátteret, a volt férjeket, meg még kitudja mit hibáztatni, ahogy mások is teszik, mindnekit be tudok csapni, de sajátmagamnak nem hazudhatok).

Én is ezt gondolom, csak nem mondom, mert lehet hogy ha én mondanám ezt másoknak kapnék egy arcost - teljes joggal.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.20. 16:23:58

@Frengi: hát igen. Én mondjuk a "szerkesztett" változattal még jobban egyetértettem, de hát ezt már a kisemberes posztban kinyilvánítottuk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.20. 16:53:59

@Modor Tibi: Lázár Jani for prezident! Döntsd a tőkét (forintot), ne síránkozz!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.20. 17:14:57

@altoid: ennyi :) további szövegátértelmezések: "aki nem a Fideszre szavazott, az kösse fel magát"; "a fiatalok húzzanak el ebből az országból"; "aki szegény, ne siránkozzon, hanem költözzön kisebbe", stb. stb.

Fapuma (törölt) 2011.03.21. 13:48:22

Egy szo jutott csak eszembe mikozben olvastam: FASZA. Ugyanakkor egy arc is beuszott, Fleto pofaja, ami nagyban elrontotta a kedvemet. Azonban keznel volt a monitor torlokendom, igy mar az is tiszta.

666E 2011.03.22. 17:46:34

az a baj, hogy mivel a fiatalkori kirekesztettség miatt kialakul bennük egyfajta rosszindulat és bizonyítási vágy, nagyon veszélyes ha egy kis felelősséget ne adj isten hatalmat kapnak.

Dark Knight 2011.04.06. 15:00:09

Hmm hát én elég sok fiatal politikust ismerek, akikre rá illik ez a leírás, de azért nem az összesre. A baj csak az, hogy amint érzékelik a "gondolkodás" fenyegetését, azonnal végrehajtják a 66-os parancsot...

HighTroller 2012.12.03. 13:09:24

Én a kisgeci helyett a pöcs fordulattal bátorkodnék élni.
Amikor a pöcs bemegy valami interjúra, és a riporter így kezdi: "Szia pöcs! A nézőknek mondom, hogy mi pöccsel már régóta ismerjük egymást, így hát tegeződünk"... na ilyenkor jöhet az ENCÉHÁ!
süti beállítások módosítása