Olvasói rovat - Az amatőr zenekar

2011/03/12. - írta: Modor Tibi

Szia Tibi!

Mivel nagy kedvencem a Modoros blog, gondoltam megosztom veled az amatőr zenekarokról gyűjtött tapasztalataimat. Használd egészséggel!

Üdv.:

nagytoti
 


Amatőr koncertre járni egy életérzés. Van, aki öregkoráig jár kedvenc klubjaiba, és van, akinek nyűg ha az unokatesója félórás színpadi kalandját végig kell ásítoznia. Volt szerencsém számtalan lelkes önjelölt koncertjét végignézni, és tapasztalataimat nem is tartom meg magamnak.

 

 

 

Pubi

Minden így kezdődik el. Ha valaki zenélésre adja a fejét, annak az első zenekara ilyen (a második már csak nagyon ritka esetben). A banda zenei koncepció nélkül születik, és a kezdeti időszakát így is éli le. Tagja gimnazisták vagy felső tagozatos általános iskolások. Szinte mindig 1/2/3 gitáros köré szerveződik, akik együtt hallgatták már régóta a jobbnál-jobb Tankcsapdákat. Dobost keríteni nem egyszerű feladat, de egy nap jó hír jön: „Te öcsém, a Márk tesója már másfél hónapja otthon püfföli a sámlit, állítólag a nyári szünetben kapni fog valami dobcuccot. Kedden beszéltem vele rögtön ráugrott a dologra, azt mondja, beszáll.” Aztán eljön a nyári szünet, és ha Márk tesója megkapja a dobot, akkor ünnepélyesen mindannyian elmennek hozzá egyik kezükben a szobaerősítővel, másik kezükben a gitárt rejtő kartondobozzal. Az énekes kijelölése ott helyben történik meg, méghozzá az alapján, hogy kinek szól halkabban az erősítője. Basszusgitár még nincs, de az egyik gitárt beadják a zaciba, így két hét múlva már az is lesz. Ezzel a banda megalakult. Fontos tudni, hogy a zenekarba bárki felvételt nyerhet „lécci vegyetek be engem is!”-alapon még akkor is, ha a produkcióhoz semmit nem tud hozzátenni.

Egy zenekar „pubi”-léte rövid életű; legfeljebb 2 év. Onnan vagy továbbfejlődik valamilyen irányba, vagy nyomtalanul felszívódik. Első fellépésüket általában az iskola aulájában ejtik meg 20-30 néző (ebbe a tagok szülei is beleértendők) előtt. Ők eljátsszák, hogy koncertet adnak, a közönség eljátssza, hogy ők a közönség, és élvezik a koncertet, így az esemény mindenkinek örömet okoz és sikerrel zárul. Zenei élvezetet nem okoznak, legfeljebb egy későbbi stádiumban.

 

Csótány

Ez a zenekari lét mellékvágánya és egyben legalja is. Minden esetben az előző típusból fejlődik ki, de ahhoz képest sokkoló visszalépés. Kialakulásához a tehetség, a zenei és általános intelligencia hiánya és a lustaság vezet. Rövid életüket fáskamrákban, budikban felvett ocsmány demók és néhány rettenetesen aljas koncert jellemzi, alig 10 nézővel. Zenéjük egy olyan hangmassza, ami a primitívnél sokkal rosszabb, szövegeik viccesnek szánt válogatás nélkül összehányt tahóságok. A nézők a koncert előtt/alatt féreggé isszák, majd utálatos zenéjükkel büntetik magukat. A legideálisabb helyszíne ennek a bizarr aktusnak egy szeméttelep volna, de ott sajnos nem lehet koncertet rendezni. A legelemibb szépérzékkel megáldott ember elfordul tőlük, még a zenészek társadalma is kiveti őket magából. A csótány zenekar nem fejlődik sehová, szerencsére hamar kipusztul, és tagjai visszatérnek a nekik való tevékenységekhez, mint például a szénlapátolás vagy macskatetemek szortírozása egy fehérje-feldolgozóban.

 

Kolbászrock

A változatosság nem sajátjuk. Azt az utat járják, amit már előttük sok tízezren mások is: rockot játszanak, pontosan ugyanúgy, ahogy tette ezt mindenki 30-40 évvel ezelőtt, csak annál silányabb kivitelben. A zenei kísérletezéssel nem fáradnak, öregek ők már ahhoz, kárpótlásul az évek során ragadt rájuk valami. Az általuk ismert néhány kezdetleges ritmust és pentaton skálát elfogadhatóan gyúrják egybe. Zenéjük kizárólag sémákból építkezik; hogy milyen arányban blues-, rock- vagy metálsémákból, azt a zeneker tagjainak életkora és vérmérséklete dönti el. Szövegeik bájosan egyszerűek, általában arról szólnak, hogy miután vasárnap délután kikanalazták az összes pacalt a lábasból majd ledugózták egy fél üveg pálinkával, feltették a Tecát az asztalra… A zenéléssel különösebb céljuk nincsen. Régen egyszer lehet, hogy megpróbáltak befutni, és bár nem sikerült, különösebb törést nem okozott. Néhanapján elmorfondíroznak rajta, hogy „ecsém, ha ’kilencszázhetvenötben a Gyurinak nem durran le a zsigulija a hetesen, akkor nem a Deák Bill játszott volna a Tabánban. Pedig ebből majdnem lett valami.” Soha nem fogják megérteni, miért nem lett.

Tökéletesen kielégíti őket az a néhány falunap, esetleg motorosfesztivál, ahová eljárnak fellépni. Ilyenkor az IFA-sofőrökből egy napra a falu hőse válik. Koncertjeiket sok ismerős látogatja, elmaradhatatlan kísérőjük a bőrruhába bújt negyvenes vörös dög, aki régen mindenki biciklije volt - valahogy pont úgy, mint a zenéjük. A kiharcolt gázsit a fesztivál vagy művház területéről nem viszik ki, egy az egyben alkoholra váltják.

Az igazság az, hogy koncertjeik néha szórakoztatóak, esetenként még zenei élvezetet is okoznak - mivel olyan jókedv lengi körül őket, mint a bölléreket. Repertoárjuk origója a Pocsolyába léptem, ezt minden koncerten el kell játszani. Külsőre pont olyanok, mint bármelyik másik IFA-sofőr, amelyik bőrmellényt vesz fel. Hangszereik és erősítőik nem modernek, de elég jók. Ha véletlen valamelyikük digitális erősítőn játszik, akkor ügyel rá, hogy olyan porosan szóljon, mint „amikor ’nyolcvankettőben a Bandi 15 mázsa cementér’ nekem adta a Jolanáját, 'aszt rádugtuk a fater rádiójára, a Kisgyuszival három éjjel berheltük, mire megszólalt. Ezek a pubik, akik előttünk játszották, nem tudják milyen a jó gityó. Nem tudnak ezek semmit, csak a kompjútert túrják meg dídzséznek, mer' lusták gyakorolni.” Igazság szerint ő maga is lusta, azt a 3 sablont amit tud, évtizedek folyamán sikerült megtanulnia.

 

Vámpír

Egy igazi nagyvárosi fajta, csak Budapesten él. Elitista anglomán tagok alkotják, a zenekarnak kizárólag angol, kivételes esetekben latin (értsd: nem brazil, nem spanyol, hanem latin, mint az ősi méregkeverők és boszorkányok nyelve) neve lehet. A tagok mindegyike rajong Amerikáért, és ezt nem átallják hangoztatni frontembereik sem. Koncertjeik későn kezdődnek, mivel valószínűleg a New York-i időzónához igazodnak. Különben is, ők nem gyerekmatinét játszanak. Emiatt, és mert más fajtákkal – kiváltképp kolbászrockerekkel - nem vegyülnek, közönséges ember ritkán látja koncertjeiket. a zenekarok tagjai között feltűnően sok a nő, különösen a basszusgitár népszerű hangszer köreikben. Természetesen kizárólag angolul énekelnek. Mindegyik tag élt már legalább fél évet minimum Hollandiában, de inkább Amerikában, mert aki nem, az nyilvánvalóan egy szűklátókörű bunkó. Nem értik hogy lehet az, hogy itthon még mindig van, aki nem angol szöveggel szeret zenét hallani.

Műfajuk elég pontosan behatárolható: mindig rock több-kevesebb metálos beütéssel. A színpadon em mozognak sokat, egy vámpír-típusú zenész amúgy sem mozog sokat. Az ugrabugrálást meghagyják az izomagyú gyökereknek. Felszerelésük jó minőségű, új típusú hangszerek és erősítők alkotják. Valamilyen – eddig ismeretlen - oknál fogva a a vámpír bandák többsége élvezetes zenét játszik. Nem, nem kreatívabbak a sokéves átlagnál, de egy szűk szubkulturális zenei körből merítenek ihletet, amit a begyöpösödött pórnép kevéssé ismer, így egy budai elitklubban is újdonságként lehet elsütni, és ezt a stílust ügyesen képesek visszaadni. Gyakran rendelkeznek demóval is, ezek általában elég hallgatható és igyényes megjelenésű kiadványok. Dalszövegeikbe megpróbálnak némi mélységet is csempészni több-kevesebb sikerrel. A legtöbbje elég szorgalmas ahhoz, hogy rendszeresen gyakoroljon hangszerén. Gyakran játszanak élvezetes zenét, adnak jó koncerteket.

Különösen kedvelt időszakuk a Mindenszentek, vagy ahogy ők maguk nevezik, a Halloween, amikor beöltözhetnek vámpírnak, kalóznak, zombinak és egyéb csúszómászoknak. Megmagyarázni ugyan nem tudják, hogy miért éppen ez a jelmezesdi, és miért nem mondjuk a betlehemezés a hobbijuk, de az ideológia valószínűleg az, hogy Amerikában is így szokták. E jeles napot príma koncertekkel teszik maguknak emlékezetessé.

Mivel a vámpírbandák csak a közelmúltban bukkantak fel, életképességükről még nem tudunk eleget.

 

Bölcsész

Szintén városi fajta, de velük már megyeszékhelyeken is találkozhatunk. Ez annak köszönhető, hogy általában valamilyen felsőoktatási intézményhez köthető a megalakulásuk. Műfajilag két csoportra oszthatók: játszhatnak ún. „alternatív” zenét, ami a Legendás Pécsi Zenekar hű másolásában merül ki, vagy játszhatnak bármi mást - a lényeg, hogy életidegen legyen a hazai kulturális erőtérben, pl. busman népzene. Kultúrfölényükre ugyanúgy büszkék, mint vámpírok, de esetükben nem feltétel a külföldön töltött idő megléte, és nem is feltétlenül csak angolul énekelnek. Mivel az egyetemisták között van néhány szellemes és kreatív ember, zenéjük gyakran szórakoztató. Az énekes mindig óbégat, a hangszeresek játéka általában szögletes.

Leginkább a bölcsészek használják ki a zenélésben rejlő csajozási potenciált. Előszeretettel aggatnak magukra gitáros jelképeket, mint pl. pengetőből készült nyaklánc. Ha egy kiránduláson épületromot látnak és bölcsészlányka is van a közelben, azonnal előkapják a mindig náluk lévő gitárt. (Talán ezért nem olyan népszerű köreikben a zongora.) A módszer működik, a bölcsészlánykák bomlanak utánuk, ahogy pengetnek és óbégatnak a romok tövében. Közönségük lojális hozzájuk; szerintük kedvenceik képviselik a kristálytiszta esztétikai értéke, igazgyöngyök ők minden mocsarak legbűzösebbikében. Szeánszaikat előszeretettel kötik össze más művészetekkel, úgy mint felolvasóestek, kiállítások megnyitói, szobrászszakkörök összejövetelei, mindegy is, csak modern legyen, hogy áhítattal állhassanak érthetetlen alkotások előtt. Soha nem akarnak befutni, mert úgy érzik, hogy ők már befutott zenészek: a haverjaik és a kislányok a bölcsészbuliban elismeréssel adóznak nekik, és számukra a meghódításra érdemes kulturális közeg a Szimpla kert kapujánál véget is ér. Azt nem is tartják igazi bölcsésznek, aki nem zenélt legalább egyszer aluljáróban – természetesen az V. kerületben. Hangszereik lehetnek újak, régiek, kicsik, nagyok, kerekek, szögletesek, a lényeg, hogy pocsékul szóljon.

Bölcsészzenekarnak lenni nem életkori sajátosság, nagyon könnyű megrekedni ebben az állapotban. Negyvenévesen ugyan már nem óbégat olyan harsányan pattogva az ember, mint egy ELTE-felezőbulin, de az attitűd, a fölényesség megmaradhat. A Gödörbe így is le lehet menni, az idősebb bölcsészlányoknak még mindig imponálnak, mert a kívülállók nem értik, miről bohóckodnak éppen a színpadon, a fiatalabbak meg rebegő pillákkal sóvárognak utánuk, mert ők maguk sem értik.

Bölcsészkoncertre érdemes elmenni, mert ha szomorú számot játszanak, azt nem veszik komolyan, de ha vidámat, akkor azt nagyon is. Amit csinálnak, őszintén élvezik. Egészen fel tudja dobni a nézőt a frissességük.

 

A hobbisták

Az amatőr zenekarok legnagyobb csoportja ez. Ide tartozik minden együttes, akik feltűnőbb allűrök nélkül teszik a dolgukat; hetente járnak próbára, otthon gyakorolgatnak, évente néhányszor megmutatják magukat egy-egy művházban vagy kocsmában is, mindeközben remekül szórakoznak. Tagjaik teljesen hétköznapi emberek: ha találkozunk velük az utcán, nincs rajtuk semmi feltűnő, ami azt sugallná, hogy zenészekkel állunk szemben - egy-egy gitártoktól eltekintve. A banda tagjai gyakran heterogén képet mutatnak, már ami az életkorukat, nemüket és játéktudásukat illeti. Vígan megfér egymás mellett egy ötvenéves tisztviselő (dobos), egy másodikos gimnazista leányka (basszusgitáros), egy kancsal közterület-felügyelő (szaxofonos) és egy bajszos hentes (énekes). Az izgalmas sokszínűségnek köszönhetően zenéjük színvonala is lehet bármilyen attól függően, hogy éppen milyen tudású embereket fújt össze a szél és milyen hangulatban vannak. A műfaj a jazztől a csonkolós metálig bármi lehet. Zenei koncepciójuk gyakran kimerül annyiban, eljátsszák náluk híresebb együttesek számait. Borzalmas feldolgozásokat lehet néha hallani tőlük egy életre szóló tanulságként.

Koncertjeik számukra a legnagyobb ünnepnapok, népes család és közeli kollégák teszik tiszteletüket ilyenkor, jobb esetben kiegészülve néhány lelkes és minden pillanatban részegedésre kész haverral. Szoktak készíteni egyenpólót is; ez egy ízléstelen ruhadarab, amit előszeretettel viselnek koncert közben. Van egy nem túl informatív honlapjuk, aminek felét a meghirdetett koncertdátumok teszik ki, majdnem teljes másik felét ezek lemondása, a maradékot pedig mindenkit érdeklő színes hírek, mint pl. pengető vásárlása. A honlapon elhelyeznek egy mobiltelefonnal készült fényképet is az együttesről, amint a helyi kocsma zenegépe előtt feszítenek; piros szem kötelező. Van demójuk is, ezt a nappaliban, vagy egy eldugott semmirekellő stúdióban vették fel. A hanganyag minden eredetiséget nélkülöz. A sokszorosítás házi módszerrel történik, úgy mint: másolt CD, filctollfelirat, vékonytok, színesnyomtatós borító.

Koncertjeik látogatása némiképp kockázatos, de hosszú távon megéri: lehet egy elpazarolt este, de akár egy maradandó koncertélmény is. Korhatár nélkül látogatható.

 

Akikből lehet valami

Elkerülhetetlen, hogy a pubi-, a vámpír- és a hobbizenekarok soraiban felbukkan néhány ember, aki érzi magában a tüzet, és eldönti, hogy a zenéléssel akar foglalkozni. Hogy tehetsége van-e, az más kérdés, hogy kitartása és szerencséje lesz-e, az majd később elválik. Céltudatos ember, kutyaütő társairól hamar leválik, és elkezdi keresni a hasonszőrűek társaságát. Zenekart céltudatosan, koncepció birtokában alapít. Rendszeresen és szorgalmasan gyakorol. Minden más tevékenységet leépít maga körül, hogy minden idejét a zenélésnek szentelhesse. Civilben hangszerbolti eladó vagy árufeltöltő válik belőle, ez csak idő kérdése. Felszerelését tudatosan válogatja össze kiváló hangszerekből és erősítőkből. Néha hajlamossá válik mohón gyűjtögetni a gitárokat, ilyenkor havi rendszerességgel viszi bizományiba a megunt darabokat, és könnyen válik márkafetisisztává.

Van barátnője is, akit zenész mivoltával csábít el - mi mással is tenné, amikor csak ezzel foglalkozik? Már az elején tudatja vele az erőviszonyokat: nála első helyen a zenélés áll (a másodikon is), utána jön minden más. Nem baj, a kis fruska így is odavan érte, mert hát mégis csak egy zenész babája lehet.

A bandán belül gyakoriak a súrlódások, mert nagyon sok közöttük az öntelt, kompromisszumképtelen egyén. Gyorsan eljutnak odáig, hogy felrántanak egy demót egy közepes stúdióban, gyakran készül a sokszorosítás lemezgyárban, így rendelkeznek egy viszonylag igényes szerzői kiadvánnyal. Arról álmodoznak, hogy megmásszák a ranglétrát: koncert a Vörös Yukban, utána A Hajón, Szigeten, a Pecsában. Minden műfajban találkozhatunk velük. Van néhány emlékezetes számuk, koncertjeik hiba nélkül valók, de gyakran nem látják az erdőtől a fát: a heti harmadik fellépésükön előfordul, hogy már nem lelkesedéből, hanem rutinból játszanak. Ezt persze az állandó kísérőik, a 18-25 közötti korosztály női képviselői nem veszik észre, ők a basszusgitáros egy félmosolyáért bármikor odavetnék magukat neki. Szánalmas gázsijukért kitartóan harcolnak. Ez általában fejenként 4-5 kör whiskeyre elég aznap este, amire a haverok amúgy is meghívnák őket. (Akármit nem isznak meg, így a kevert nem jöhet szóba.)

A zenélés legkegyetlenebb útját választották. Ezerből egy banda tudja végigjárni, a többiek belefáradnak, megtörnek, a felgyülemlő frusztráció a zenekar végét hozza el. Néhányan megpróbálkoznak kétségbeesésükben külföldre menekülni és ott elérni az áttörést; ők egy Angliában mosogatófiúként eltöltött év után megaláztatva térnek haza. Ebben a stádiumban egy zenekar legfeljebb három évet bír ki: vagy befutnak, vagy megtörnek.

Koncertjeiket érdemes látogatni, könnyen az ujjuk köré csavarják a nézőt. Ők az amatőr zene csúcsai.

 

A csalódott

Akikből lehetett volna valami, de nem lett. Nem volt kitartásuk, tehetségük, összevesztek, nem is próbálták igazán… bármi lehet az ok. Hogy ezt ki hogy viseli, az egyéni intelligencia és vérmérséklet kérdése. Aki ebből emelt fővel jön ki, az visszamegy hobbistának. Alapít egy nagyon jó zenekart, adnak évente 4-5 jó koncertet egy eldugott kocsmában, és nem tud róluk senki, pedig ők azok, akik miatt nagyon érdemes amatőr koncertekre járni. Ez sajnos ritka eset, ennél a csalódás nagyobb törést okoz.

A cinikusabbak félprofiként vendéglátózásba, végső esetben lagzizásba kezdenek. Ennek hitványabb formája, amikor a mohó pukkancsokból gázsivadász válik. A lekötött bulikra nem mennek el, ha a szomszédban 500 forinttal többet ajánlanak nekik és a benzinpénzzel is kalkulálva 5 forinttal jobban jönnek ki. Az ilyen zenészek mindenkit utálnak, mert úgy érzik, mindenki meglopta őket. Vég nélküli feketelistájuk van azokról a helyekről, ahol szerintük megrövidítették őket. „Hogy hova? … Oda nem megyünk játszani… Azért nem, mert a köcsög tulaj nem fizetett ki minket… tizenkét gurigával. Azt mondta, nem voltak nézők, csak heten. Pedig voltak kilencen, csak ketten az ő pajtijai voltak. Láttam, nekem ne hazudjon. Kapja be … Nem, majd ha előre fizet.” Zenei prostitúció ez a javából.

Van, aki végleg felhagy a zenéléssel, csak az unokák fogják egyszer a padláson megtalálni az öreg Fenderjét. Fogalmuk sem lesz, mi az - lomtalanításban végzi.

Vannak, akik azt hiszik, még mindig van esélyük. A kitartás már kihalt belőlük, de ha ebben az állapotban kitartanak még vagy 20 évig, akkor pompás kolbászrock-zenekarrá fejlődhetnek.

A csalódott zenészben az egészségesnél erősebb kritikai érzék alakul ki. A helyi fesztiválokat, falunapokat látogatja, de a többi nézőtől látványosan elkülönül. Átlátszó műanyagpohárból savanyú, buborékmentes söröket iszik, gyanakvó és egyszerre fájdalmas tekintettel néz a színpad felé. Ha a koncerteket élvezi is, soha nem mondja ki - ha mással beszél, minden más együttest ócsárol, akiknek még sikerülhet az, ami neki nem sikerült. A hangszeres tudást öncélúságnak, az eredetiséget és kísérletező kedvet idióta bohóckodásnak minősíti. „Nna ez a majom is bambulja a gitárját, és úgy reszel rajta, hogy más nem hallatszik, csak a pengető csattogása. Mit gondol, hogy ő itt a 'csabai Satriani? Minél kevesebb szóló, annál jobb, én mondom! Én már megtanultam... Ez a sok féleszű meg nem tudom mit csápol nekik. Soha nem lesznek ezek fele olyan jók sem, mint mi voltunk. Jövőre már nem jövök ki, az tuti.” Szólózni valószínűleg ő sem tud. Mélyen belül nem a lehetőséget irigyli tőlük, hanem a tüzet.

Címkék: zene olvasói
34 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2011.03.12. 18:20:10

ez egy fejlődésregény bakker.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.03.12. 18:43:09

Nem tudtam végigolvasni, a vámpír után leálltam. :( Lehet később még visszatérek.

Hal Stanton 2011.03.12. 18:43:38

Gyönyörű munka! Kicsit lehetett volna tömöríteni, de így is hatalmas! Főleg a Kispálkopinntók tetszettek, hogy utálom mindet. Énekelj költőinek hitt baromságokat soványan, szemedbe lógó hajjal:

"A körték vére megkopasztott fény,
álmodtam én tojásban kemény."

Meg ilyen faszságok...

chevyfan 2011.03.12. 19:09:43

@Hal Stanton: milyen jó lett a szöveg:-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.12. 19:22:03

@Hal Stanton: IGEN! Az ilyen eltolt, mondatközi rímek, de utálom!

"Csizmám mindig fényes
Babám pedig ékes-
Szóló leány"

2011.03.12. 19:38:12

Te jó ég! Ez még mindig így megy? Semmit nem haladt előre a világ, ugyan ezt a posztot megírhattam volna 40 évvel ezelőtt, ha lett volna net.

Magam is basszusgitárosa voltam egy lánybandának (mert én tudtam a legkevésbé játszani, de kihagyhatatlan voltam, mert nekem voltakak a legjobb lábaim, és ugye egy falusi klutúrotthon közönségének ez sem mellékes).

Karierem hamar véget ért, a lányok helyett fiúk jöttek, totál mint a Beatrichenél (az is lánybandaként indult).

Ellenben az öcsém teljesen rákattant a dologra, a mai napig ebből él, pedig már ő sem a modoros átlag kommentelője életkorban van.

ella_ 2011.03.12. 19:39:17

akkor most a produktív szobazenészekről

Hal Stanton 2011.03.12. 21:03:27

@chevyfan: Mert én hivatásos vagyok, csak azért :)))

Styxx 2011.03.12. 21:34:24

Remekmű. Érdekelne a szerző vajon melyik kaszt tagja, vagy honnan halmozta fel a woodstocki mennyiségű bennfentes infókat?

Styxx 2011.03.12. 21:50:36

@Professor Pizka:
hoplá, hoplá, csak nem tagja a project-teamnek T. Professzor Úr:-)

V69 2011.03.12. 22:14:03

Nem zenekar, de nagyon ide tartozik a negyvenes szobazenész. Tízévesen addig sírt az anyja fülébe, míg végre kapott karácsonyra egy gyakorlatilag használhatatlan, játékszintű akusztikus gitárt. Mivel rájött, hogy egyedül még behangolni sem tudja, ezért a következő szeptemberben beiratkozott a szomszéd általánosban működő zeneiskolába klasszikus gitárt tanulni. Az első évben színötös lett a bizonyítványa, bár azt eleve kibulizta magának, hogy ne kelljen szolfézsra járnia, mert az unalmas. Négy évig bírta, aztán otthagyta a zeneiskolát. Nem sokkal később a szaközépiskolát is, inkább elment egy raktárba pakolni, és első keresetéből a bizományiban vett egy ócska Jolanát. Régi barátjával elméleti zenekart alapítottak, de soha egyetlen dalt nem játszottak el együtt, viszont rengeteget beszélgettek arról, hogy ők milyen nagyok lesznek. Később az élet messzebbre sodorta őket egymástól, a szobagitáros pedig vett egy lepukkant, ámde rohadt nehéz erősítőt és két pedált, amitől úgy érezte, hogy automatikusan nagy zenésszé vált, és egy komoly bandában lenne a helye. Néhány újsághirdetés alapján összehozott próbajáték rádöbbentette arra, hogy mégsem. Rájött, hogy mégiscsak tanulni kell, és elment az akkor épp a csúcson lévő "Májcirrózis" zenekar frontemberéhez rockgitárt tanulni. Kis híján egy évig bírta, de amit itt összeszedett húsz éve, abból él ma is.
Hogy zeneközelben legyen, beügyeskedte magát a kerületi művházba hangosítónak. Itt aztán végre összehozott egy majdnem valódi zenekart: több hónapon keresztül próbáltak rock-klasszikusokat, persze énekes nélkül, mert azt a legnehezebb szerezni. Fellépés nyilván nem volt egy darab sem, de készült egy demókazetta, ezt néha ma is előveszi és párás szemmel hallgatja.
Ezt is megunta, de annyira, hogy otthagyta a bandát, eladta az egyetlen gitárját egy neppernek féláron. Jó tíz év múlva, mikor már befutott hangmérnöknek számított, elkezdett neki nagyon hiányozni, úgyhogy leszaladt a hangszerboltba és hirtelen vett egy olcsó Squiert meg egy kínai erősítőt. Innentől nincs megállás, most, két évvel később már tizenöt gitárja van otthon, köztük egy-két márkásabb, jobb darab is. Zenekar? Ja, az még mindig nincs, tudod, nincsen nekem arra időm, meg hát valljuk be, béna vagyok én ahhoz. Zenészfórumokon kimondottan aktív, hangadó szerepet tölt be: bár a zenéről semmit nem tud, de a gitárokról és a technikáról legalább van fogalma, és ügyesen guglizik, ha kérdeznek tőle valamit. Minden másnap játszk egy fél órát, ugyanazt a tíz dalt, amit húsz éve is. Az Entertainert még mindig nem tanulta meg végig, igaz, azóta levette a Sweet Home Alabama majdnem felét, és ha formában van, egész kevés hibával el is tudja játszani. Mióta új fényképezőgépet vett, ami tűrhető mozgóképet is tud rögzíteni, azóta elárasztotta a Tecsőt a saját felvételeivel, de ezeket szerencsére senki nem nézi meg. Természetesen megveti a "modern", tekerős gitárosokat, és szűk baráti körben nagy hangon vallja, hogy a túlzott technikai tudás megöli a zenét. Nagyobb nyilvánosság, például a fórumok közönsége előtt persze nem meri ezt mondani, mert pontosan tudja, hogy mekkora baromság.
Mióta újra "zenél", azóta ismét megnövesztette a haját, vagyis ami maradt abból, és vett egy fekete, szegecselt bőrkabátot, így most ha koncertre megy - általában külvárosi kiskocsmákba, haverok fellépésére, hogy összejöjjö a tízfős álomközönség -, egészen hülyén néz ki. Fülbevalót is szeretne, de fél, hogy buzinak fogják nézni a munkahelyen (egy katolikus rádióban dolgozik), a tetkót meg az asszony nem engedi. Arról álmodozik, hogy egyszer, ha sok ideje lesz, csinál egy felvételt, amelyen minden hangszeren maga játszik, egyedül rögzíti és keveri. Ha véletlenül tényleg megcsinálja, akkor hallgatni is egyedül fogja.

aklubisz 2011.03.12. 23:03:18

gyönyörű poszt (és remek kommentek)

említsük meg a kövér rajongó lányt is, aki beletörődve abba hogy a gitáros (és/vagy a basszeros, énekes és dobos és másik gitáros) iránti olthatatlan szerelme csak plátói lehet, hősiesen tekeri a cigiket, vagy ha kis tehetséggel verte meg a sors, akkor a demón vokálozással próbálja szorosabbra húzni a szálakat a bandával. ez sikerül is neki, bár a koncerteken már nem lép fel mert túl félénk.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2011.03.13. 07:35:10

hatalmas, nekunk is volt zenekarunk, vége is lett, ugyhogy perpill rakom ossze, hogy melyik kategoria(k)ban voltunk :D

2011.03.13. 08:18:54

Olvasás közben eszembe jutott, hogy a Mirigy milyen jó amatőr zenekar volt. Aztán híresek lettek, befutottak, a parodizálható rock és metál zenekarok elfogytak ők meg hova jutottak....

2011.03.13. 08:57:47

@V69: Újabb változata aki számítógépen csinál saját számokat, ha beülsz hozzá az autójába azt kell hallgatnod.

Esetleg egy ócska szintetetizátor, ahol kihagy egy szólamot, hogy nyomkodni tudja a billetyűket.

Mióta feltalálták ezeket az elektromos küyüket még gitározni sem kell tudni, egy kicsit sem.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.03.13. 09:56:00

Ne felejtsük ki az amatőr zenekarok alapításának legfontosabb mozzanatát, a névválasztást! Az erről szóló végtelen viták gyakran több időt vesznek igénybe, mint a próbák. Ráadásul a név elég gyakran változik is, hiszen a tagok szerint "egy jó név hiányzik már csak, hogy megjegyezzenek minket és befussunk".

Példa: egy ismerős középiskolai death metal zenekarának nevei, sorrendben:

- Brutality (rájöttek, hogy ilyen már van)
- Black Liturgy (túl hosszú, nem elég ütős)
- Unhuman (yeeeeaaaah!)

Hintz ezredes 2011.03.13. 14:40:06

Néhány spanom gründol most egy — be nem vallottan — Nirvana-koppintás zenekart. Pubinak már öregek (21-22 évesek), de még nem tartanak sehol, viszont nem akarják kolbászrockerként végezni, az biztos. Ha fogadnom kellene rá, én arra tippelnék, hogy csalódottak lesznek.

sorica123 (törölt) 2011.03.13. 15:07:48

'azonnal előkapják a mindig náluk lévő gitárt. (Talán ezért nem olyan népszerű köreikben a zongora.)' - :DDD ez de aranyos! Na igen, az se mindegy, mennyire hurcolható a szerkezet.
@Hintz ezredes: hát, ha nem lépnek túl ezen a 'be nem vallottan koppintós' korszakon, akkor tuti csalódottak lesznek. Mert akkor vagy bevallottan legyenek ők a Nirvana-tributezenekar (tuti, hogy van egy rakat), vagy csináljanak valami olyan stílusú tök mást, és a mások számait hagyják meg gyakorláshoz. Ja, hogy ahhoz kell egy halom ötlet is, ami vagy van, vagy nincs... na igen. Tkp ebben látom a zenekari modorosságot, hogy mennyire _tipikus_, mennyire panelekből összerakott egy ilyen banda.

A Tyne folyó déli partja 2011.03.13. 15:31:12

@Frengi: juj, etz az egyik exem legjobb barátja volt. lenyúlt mindenféle dallamot, mindenféle számból, aztán azokat egymás mellé rakta, az volt a zene.

medvedr 2011.03.13. 16:16:22

@V69: Meglehetős zenei dvd gyűjtemény befigyel. Egyszer dolgozott egy komolyabb előadó koncertjén ( mint majdnem road). Ezt azóta úgy meséli, hogy amikor az a füves holland köcsög megakadt a ...negyedórás technikai előadás, akkor azért tudták egyből kit hívjanak. Szabina még egy dréher unikum lesz, na akkor mondom neki, hogy ... fél órás technikai előadás amiből laikus annyit hámoz ki, hogy kicseréltek egy IC-t valamiben. Te ezek már nem tudnak semmit, mert soha nem kellett nekik berhelni meg a fejüket használni, de fölényeskedni azt bírnak, rám is úgy nézett az kis köcsög. aki tolmácsolni próbált, hogy hihetetlen. Ha nem érek rá aznap, nincs koncert az tuti, aztán meg alig fizettek ki. Ezt a baromságot annyit meséli, hogy a végén tényleg el is hiszi.
Egy idő után örököl egy házat, abból próbál nyitni egy high end butikot, aztán meglepődik, hogy ilyeneket milyen kevesen vesznek. Ekkor teljesen besértődik a világra, alkohol kezd eluralkodni.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.03.13. 16:23:04

high-end arcok:
"Bélám, nem venném rossz néven ha felcsendítenéd az Dead can dancetől a Towards the within-t, kiváncsi vagyok hogy miként szól"

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.13. 16:39:32

én saját bevallásom szerint hobbistának visszament lehetettvolna vagyok:)

Prophet 2011.03.15. 05:31:49

A fehérjetelepi dög-szelektálásból származó élmények sora pedig inspiráló hátteréül lehetne egy blues zenekarnak, a képi világ meg egy death/trash metal banda mögé vetített Power Point bemuatókén tudna nagyot szólni, nem tudom, miért kellett olyan negatívan szólni róla! És a portfólióban is jól mutat:)

Wizardus86 2011.03.15. 14:50:43

a kilomtalanított Fender kifejezetten fájt

ShiroccoK 2011.03.16. 23:03:12

@Styxx: A szerző a Pubi korszaknál kiszállt, de az ismerősök valóban sokat segítenek. :)

ShiroccoK 2011.03.16. 23:17:24

Remek komment, azóta is kacagok :)) Az önirónia igen becsülendő és jelen esetben módfelett szórakoztató.

Maestro 2011.03.17. 10:24:00

az fontos még, hogy akármelyik zenekart megkérdezed, hogy gyerekek, ezt megéri csinálni, és pénz, satöbbi, mind előjön azzal, hogy áhh... magyarországon nem lehet a zenéből megélni, telített a piac, nyomják a gagyit, ikszfaktor, megasztár, megafaszom.

egy most is aktív (természetesen a kitörés kapujában álló) zenekar tagjaként még nem döntöttem el, melyik kategória is vagyunk.

az viszont nem tudom kinek van meg, hogy ha zenészek hallgatják a zenédet, és mondjuk idősebbek mint te, akkor folyamatosan azzal jönnek majd, hogy srácok, csak a minimál, nem kell szétjátszani. Mondják ezt attól függetlenül, hogy egy másodpercben 60 hangot pengetsz ki, vagy csak egyet.

kláj 2011.03.21. 12:59:03

egyik legjobb poszt(Y)

Celtic 2011.05.30. 20:39:16

@Hadrian77: +1. tenyleg nagyok voltak valamikor az osidokben, elmeny volt egy koncertjuk :( Meg utoljara talan a Sziget Nagyszinpadon lattam oket humorosnak, de mar az sem votl az igazi. Aztan jott a Darido (asszem) , lemezek (bar az elso ketto jo) es azota nemigen kovetem oket.
süti beállítások módosítása