Ha én fiú lehetnék

2011/02/13. - írta: Modor Tibi

 

-Soha nem szerettem lányokkal barátkozni, inkább mentem focizni-bunyózni a fiúkkal, soha nem kötöttek le a Barbie-babák - inkább legóztam meg medzsóztam. A fiúk teljesen befogadtak, soha nem kezeltek lányként, igazából elő se jött soha ez a probléma, hogy én nem egy lennék közülük. Kikezdeni se próbáltak velem. 

-Kislányom, mikor növeszted már meg a kis hajadat, olyan szép kis arcod van... kár így elcsúfítani ezzel a kopasz fejjel!

A fiús lányt és számtalan típusát mindnyájan ismerjük. Rövid felnyírt, festett, zselézett haj, tetoválás, dohányzás, harsány-rekedtes hang - fiússágát helyenként eltúlzott sminkkel, vagánykodással, csúnya beszéddel és férfigyűlölő szövegekkel ellensúlyozza. De mik ők-kik ők valójában? Férfiakon uralkodni vágyó agresszív nők, gyermekkori lelki törések eredménye, esetleg művészek, leszbikusok, biszexuálisok? Sportosak, elhízottak, vagy egyszerűen csak rútak? Mégis inkább nagyon ritka szép arcú (majdnem)modellek, akiknek tényleg jól áll a rövid haj is? Erőszakos szubkultúrákért rajongók?

A fentiek közül bármelyik jellemző lehet, hiszen a fiús lányok halmaza is sokrétű - közös pont leginkább a hajviseletben és a viselkedésben található.

Praktikum? Múló divat? Könnyebb mosni, szárítani, fésülni? De nem, nem - hiszen ha minden más szépítkezési műveletbe annyi energiát fektetnek, akkor itt a kényelmi szempont csak mellébeszélés. Hajfestés, zselé, lakk, aprólékos smink, ruhák. Behatárolni nem könnyű őket, de valami - ahogy a copfos férfiaknál - itt se stimmel.

Rövid poszt, csupa kérdőjel. Válasz nincs. Talán majd a bőrszoknya megválaszolja.

/Kurtznak és Gudeának -ki másnak- köszönöm a dühítő anyagok egy részét/

Címkék: nők egyperces
200 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2011.02.14. 16:07:05

@noname.blogger: ez az EQ-teszt alapvetően hülyeség, mert önbevalláson alapul. a nők többsége csak hiszi, h jól eltalálja mások érzéseit, mert hiába van esetleg jó érzéke a részletek és gesztusok észrevételéhez, az értelmezés gyakran hibás. ahhoz ugyanis már gondolkodni kellene, és a saját szempontjaikon túllépni, ezzel szemben gyakran a saját érzésvilág kivetítése zajlik. szóval no para, az emberek többségének gyenge az eq-ja, te legalább nem hiszed magadról, h empátiakirálynő pszichológusisten vagy.:D

2011.02.14. 16:20:11

Kedves Nőtársaim, én már csak azon a véleményen vagyok, hogy ha már egyszer nőnek születtem, akkor ebből kell kihozni azt amit lehet, mondhatnám úgy is hogy mindenki azt rakja ki a pultra amije van. Ha a nőiességét, akkor azt.

Ne gondoljátok, hogy a férfiak nem használják ki a vonzerejüket. Az első férjem borzasztóan jóképú magas és kigyúrt pasi volt, ma is a biztosító szakmában dolgozik, és kezdetben a külcsin bizony hogy segített rajta, mert az összes unatkozó hülye liba mind vele akart biztosítást kötni.
Ha valamit intézni kellett, a tanácsnál, vagy a gyerek iskolájában, őt küldtem: húzd ki magad, mosolyogj szépen a tanácsi nénikre, és láss csodát, neki volt megoldás.

A kisebbik fiam, mint az apja: nem vagy egy zseni kisfiam, de ha szépen mosolyogsz még sokra viheted, és nincs az az állás interju, ahol a 30-as 40-es HR-es picsákat el ne kápráztatná.( Kirugni is már csak a sokadik figyelmeztetésnél, fájó szívvel)

a másik kettő nem ilyen szépség, nekik sajnos mindenért sokkal jobban meg kell küzndeni.

Tehát, ha nő vagy, akkor dobd be a nőiességet, az eszedet ráérsz később is megmutatni. Egy férdi nem egy fius nőre kiváncsi, mert ugye férfinak ott van ő. Aprókat pislogni, alulról felfelé nézni a teremtés koronájára, hagy higgye.

KürtiT (Tromb74) 2011.02.14. 16:27:17

@noname.blogger: Hogy mi deffiniál egy nőt, azt talán nem kell részletezni :).
Egy nő rendelkezhet sok férfiasnak mondott tulajdonsággal, de attól még nő marad.

Szerintem az ilyen tesztek többet mutatnak meg arról, milyennek látod magad (esetleg milyennek akarod láttatni), mint arról, hogy milyen vagy valójában.

KürtiT (Tromb74) 2011.02.14. 16:39:50

@Frengi: Lökött egy csaj vagy te, de jól látod a dolgokat.
Sőt azt kell mondjam, hogy a nőket talán még könnyebb befolyásolni ilyen eszközökkel, mint a férfiakat. Természetesen ezt többségük szemérmesen tagadja.
Egy ilyen HR-es hölgy roppant gyorsan képes sajátmagát meggyőzni mondvacsinált racionális érvekkel egy magas, jóképű jelentkező esetén.

Miss Bennet 2011.02.14. 17:07:08

@Frengi: Teljesen egyetértek veled.
Nekem egyszer futott át a fejemen, hogy jó lehet a pasiknak,konkrétan a Harcosok klubja c. film után. Az a tömény brutalitás, ahogy egymásnak estek, mert nekik szabad, mert nem érdekes,hogy másnap milyen monoklival ébrednek!És olyan de olyan jó lenne, időnként valakinek bemosni... de hát egy nő nem tesz ilyet, vagy csak nagyon kevés.

Miss Bennet 2011.02.14. 17:08:12

életem többi napján pedig élvezem,hogy nő vagyok.tényleg. és igyekszem kihozni belőle emit lehet...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.14. 17:23:30

@Tromb74: én nagyikomplexusban szenvedő ötvenes hölgyeket tudok idomítani :-)

KürtiT (Tromb74) 2011.02.14. 17:39:55

@Professor Pizka: Igen, őket lehet a legjobban :) Elég a megnyerő megjelenés, a jómodor, mindjárt előbújik belőlük a szunnyadó nagymama. Egyébként a fiatalabb korosztály sem nagy kihívás. A sors fintora, hogy amint megházasodik az ember azon nyomban vonzóvá válik olyan nők szemében is, akik addig észre sem vették.
Ebből a szempontból még a jeggyűrű sem elegendő védelem, magasról tojnak rá.

2011.02.14. 18:04:59

@Tromb74: Erről beszéltem.

Tehát mindkét nembéli idiótákat meg lehet vezetni egy kis seggriszálással.

Sajnos a törzsfejlődés során ez igy alakult.

(Ajánlott irodalom: Jared Diamond: Miért élvezet a szex?)

KürtiT (Tromb74) 2011.02.14. 18:12:00

@Frengi: Azt hiszem jobb, hogy így alakult. Furcsán nézne ki az emberiség ha a fizikai adottságok nem játszanának szerepet a párválasztásban. :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.14. 18:19:32

@Tromb74: egy időben az volt a sport, hogy mindenféle reménytelen ügyben mentem be emberevő ügyintézőikről ismert bírósági irodákra. Iratot kikérni, határidőn túl iratot beadni, ilyenek. Egy idő után már csak arra kaptam sört, ha a végén az ügyintéző hölgy "viszontlátásra fiatalember"-t köszönt, miután a legnagyobb kedvességgel elintézte az ügyem. Az alatt már nem ért :-)

2011.02.14. 18:22:08

Nőknél a nagy mell és fenék, a hosszú haj a motiváló tényező,a megfelelő helyen a zsírszövet azt üzeni, képes az utódot inség idején is táplálni, tehát megéri a melót a megtermékenyítése, a fan szőrzet, meg hogy már ivar érett, ez alatt ugye nem érdemes küzdeni érte.

a nagy has, és az ősz haj azt üzeni, már nem érdemes rá energiát pazarolni, már nem megtermékenyíthető.

Millió évek beidegződése nem múlik el pár ezer év alatt.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2011.02.14. 18:28:19

@Ernoke: érdekes körökben foroghatsz, nekem pont az ellenkezője a tapasztalatom. Ha valami TÉMÁRÓL van szó, akkor fognak figyelni a pasik, ha érdekes a téma, jó előadó az illető nő, és nem akkor, ha riszál. Legfeljebb a magabiztosságodat erősíti az ilyen színészkedő viselkedés, amitől lehetsz valóban jobb előadó, de nem hiszem, hogy a nőiségedre felhívott figyelemmel a pasik a segged helyett azt figyelik majd, amiről előadsz.
Ha viszont totál unalmas, érdektelen dolog a felhozott előadás, akkor tényleg elkel a nőmutogatás, hogy ne mással foglalkozzanak. Persze nem tudom, miket adsz elő, ha pl. marketing kimutatásokat, akkor számít. De az nem TÉMA. :-)

KürtiT (Tromb74) 2011.02.14. 18:31:12

@Frengi: Sőt, egyáltalában nem múlik el. Ezt jobb elfogadni.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2011.02.14. 18:39:30

@noname.blogger: Ezt a típusú (nem ugyanezt) tesztet egyszer rég én is megcsináltam, egészen hasonló eredménnyel. :-))) Ha a vércsoportunk is egyezik, szólok faternak, hogy mesélje el, hogy is volt ez. :-)))
Természettudományi téren "utazom", a racionalitás a legjobb dolog a világon, nekem is van női szabású pólóm, de farmer-bakancs az alap. Női csevegéstől rosszul vagyok, sajnos sok pasi is kezd már ilyen lenni... Inkább nem beszélgetek senkivel, csak ne kelljen megjátszani magam.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 19:21:13

@Morgan LeFay: pont ezt akartam írni,hogy a "hú, sose voltam pasi nélkül" simán lehet igénytelenség is...értsd, bárki megfelel, csak legyen, nehogy már egyedül kelljen lennie. ez inkább pont hogy belső bizonytalanság (=egyedül nem érek semmit).

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 19:22:34

@Ernoke: na ez meg a másik. és nem értem az összefüggést. kiskoromban én se babáztam, mégis szeretem a kisgyerekeket...

gun_withthewind 2011.02.14. 19:24:16

nagyon nagyon elmentetek már rossz irányba, srácok! a rövid hajú nő=leszbi picsa ordas közhely. Vagy a kis Audrey Tautou is egy férfias, feminista gány?

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 19:26:24

@Ernoke: "tapasztalataim szerint csak akkor vesznek komolyan, ha segget (is) riszálsz"
kik????? elég csekély értelmi szinten van az, aki pont ekkor vesz komolyan. inkább fordítva.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 19:31:09

@Ernoke: hát nem tudom, én alapban nem szoktam feneket riszálni, meg csábító technikákat alkalmazni (tulajdonképpen, gőzöm nincs, hogy is kell), de nem vettem észre, hogy a munkahelyen ebből bármi hátrányom származott volna...vagy bárhol.

lárvalányhaj 2011.02.14. 19:36:35

@Püspök utcai gombaszedő:

"Egyszer láttam egy csajt az egyik lágymányosi ELTE épület mellett álldogálni, nőiességéhez kétség sem férhetett még úgy sem, hogy háttal állt nekem. De amikor elindult, becsszóra úgy járt, mint Charlie Chaplin. Na, neki valószínűleg tényleg nem ártott volna pár járáslecke, mert a riszálás és a cseplinkedés között azért bőven lenne még hely."

LOL, lehet, hogy engem láttál :D

Nekem sajnos nagyon rossz a mozgáskoordinációm. Most már nem annyira durva azért, de korábban tényleg látványosan esetlen voltam. És nem igazán voltam ennek tudatában, meg fel sem merült bennem, hogy ez mennyit levon az ember (a nő :P )vonzerejéből. A flörtölés, csajos pillarebegtetés és társai se mentek igazán. Valahogy nagyon sokáig nem "fogtam", hogy ahhoz, hogy az ember el tudja magát vonzó nőként, egy csomó ilyen fogás szükségeltetik.
Pedig egyébként jó géneket örököltem, és a külsőmre is sokat adok.

lárvalányhaj 2011.02.14. 19:44:27

@noname.blogger:

"Kb az, h mi van akkor, ha egy nő belül tényleg egyszerűen fiús, ezért nem jön be neki a nőies viselkedés és megjelenés? Nem muszáj ahhoz lelki defekt, elég, ha másmilyen a lelke mint a teste, emiatt pedig sehogy nem tudja magát a nőkhöz tartozónak érezni. Hajlamaiban, érdeklődésében, problémamegoldási módszereiben nem hasonlít nőkre, viszont a férfiakra igen, ezért nem tud a szereppel azonosulni."

Amit a gondolkodásodról leírtál, azt én is kb. ugyanezekkel a szavakkal elmondhatnám magamról, de sose éreztem azt, hogy emiatt kevésbé lennék nőies, vagy kevésbé lennék nő. Egy olyan nő vagyok, aki logikusan és analitikusan gondolkodik, ennyi. Az más kérdés, hogy végül bölcsész lett belőlem :)
Mondjuk az igaz, hogy sose volt túl sok "cicababa" barátnőm, inkább a hasonszőrű "furcsa lányokkal" találtunk egymásra. Meg persze egy csomó hímnemű barátom is volt.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 19:49:13

@noname.blogger: na, kemény 15 pontot értem el...aszongya: a legtöbb Asperger szindrómás vagy súlyosan autista 20 pontot ér el. (mellesleg, ez egymásnak rohadtul ellentmond, de mindegy...az Asperger szindrómás épphogy NEM súlyosan autista..)
most akkor én autista vagyok?..

lárvalányhaj 2011.02.14. 19:50:48

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nekem is az ellenkezője a tapasztalatom. Azt látom, hogy azoknak a nőknek nehezebb szakemberként elfogadtatniuk magukat, akik cicababásan viselkednek, segget ráznak stb.
Mondjuk nekem sose volt nehéz magamat szakemberként elfogadtatni, inkább az volt a nehéz, hogy sokszor olyankor is a szakembert látták bennem, ha inkább azt szerettem volna, hogyha a nőt látják.

lárvalányhaj 2011.02.14. 19:54:17

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

(Én már korábban rácsodálkoztam, hogy mennyi olyan ember kommentel itt a modoroson, akinek így vagy úgy gondjai vannak az érzelmi intelligenciával vagy az emberek közti viselkedéssel. [Including me.] Ez nem értékítélet persze, csak egy észrevétel.)

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 19:56:05

sq 14 átlagon aluli...
ezek szerint nem vagyok se nő (de ezt, hogy nem nőies a gondolkodásom, eddig is tudtam, de nem is férfias), se férfi. viszont a teszt szerint autista vagyok...

nyílméregbéka 2011.02.14. 19:58:43

Na, most húsz perce próbálom definiálni magam! Rövid hajam van, több évtized hosszú haj után, ami minden futás-úszás-kirándulás során háromnapos vízihulla módjára foszlott szét. A rövidet könnyű festeni, mosni, lakkozni, vaxozni. Mindennap sminkelek, azonban farmerben járok (mert kényelmes), és körömcipő helyett lapossarkúban (ugyanazért), valamint szép,de kényelmes pulcsikban, mivel időnként festéket kell cserélnem a fénymásolóban, amit selyemblúzban macerás csöppet. Gyerekkoromban lányokkal játszottam, mert a babázás még mindig jobban tetszett, mint a fiúk kurva unalmas autó-játékpuska-katonásdi kombója. Borzasztóan szeretem a sminkeket, kencéket, de beverem a szöget és még csavart is húzok, ha kell! Sírok a kisgyerekes-kiskutyás-szerelmes filmeken (Igazából szerelem!), de borzasztóan élvezem a jófajta trancsírozós horrort, mint a Terrorbolygó, és egyszerre vagyok Star Trek, Star Wars, Gyűrűk Ura és Harry Potter-rajongó.
Szerintetek mindezek alapján nőies vagyok? Őszintén! :-D

lárvalányhaj 2011.02.14. 20:01:32

@nyílméregbéka:

Én MINDEN érzelmes-romantikus filmen sírok, mint a záporeső. Nemrég néztük a Benjamin Button különös életét, na annak minden egyes percét végigbőgtem.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:07:44

@lárvalányhaj: én nem nagyon szoktam filmen, viszont bizonyos dalokon igen (ami jelent valamit).
nőies meg azért nem vagyok, mert nincs (sose volt) "a lányok" baráti köröm (egyesével, egy-egy barátnő igen, de így nem,mint azt leginkább női újságokban -ja igen, szoktam olyat is olvasni, akkor mégis? - lehet olvasni, hogy a "lányokkal",és akkor mindent megbeszélnek.)
plusz, nem megyek el csak úgy, hobbiból bevásárolgatni (akkor veszek dolgokat, amikor konkrétan szükségem van rá).
viszont, hordok mind farmert, bakancsot is, mert kényelmes, de szoknyát is imádom, kiöltözni is szoktam (mert muszáj, de ha nem lenne, akkor meg azért, hogy néha legyek úgy is), sminkelek is, kozmetikushoz is járok, és elő szokott fordulni, hogy ilyen témákról beszélgetek barátnőkkel (de, mint mondtam, nem lánytársaságos csevejben, hanem kettesben, egy-egy barátnővel.)
most akkor mi van?:)

szellőláb 2011.02.14. 20:10:11

Kellő elszántsággal a flörtölés és riszálás egy átlagos képességű nőt is magas pozíciókba repítheti. Még a régi rendszerben nagy termelő cégnél dolgoztam, de a külkereskedelmet a pesti központból intézték. Sokat utaztunk együtt, sokat láttam. Volt egy friss diplomás, csinos, szőke üzletkötő lány, aki elhatározta, hogy a csúcsra tör. Szakmailag rendben volt, de nem voltak különleges képességei. Gyorsan akarta a sikert, és így semmi nem volt drága. Ennek része volt a kihívó öltözködés, kacér pillantások, kétértelmű megjegyzések stb. Történt, hogy egy külföldi kiállításon, ahol az adott országban dolgozó ügynökünk is minden áldott nap velünk dolgozott a standon, a hét végén négy szem között megkérdezte: Te, ennek az új kolléganőnek csak piros bugyija van, vagy csak egy piros bugyija van? (Akkor még nem volt meg neki, de ahogy a mini szoknyájában leült, egyszerűen nem lehetett nem oda nézni) Akármennyire is visszatetsző volt ahogy kezdett, az idő őt igazolta, mert per vagina szépen haladt a ranglétrán. Igaz, hogy a cél érdekében elvált a szintén kezdő (és akkor még csóró) orvos férjétől, és a nála kb 20 évvel idősebb vezérigazgató felesége lett. Ma egy nagy cég kereskedelmi igazgatója. A célját elérte.
Engem nem kedvelt, mivel házas emberként volt egy nagyon egyszerűen megfogalmazható elvem, és így nem álltam be a hódolói közé :-)

lárvalányhaj 2011.02.14. 20:15:12

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

De most akkor ha az ember nem úgy él/viselkedik, mint ahogyan a Cosmo-jellegű magazinokban előírják, akkor már nem is nőies?

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:15:24

@szellőláb: erre van példám is (most jutott eszembe), meg ellenpéldám is. volt gimis osztálytársam játszotta ezt, minden vizsgán, nyelvvizsga, jogosítvány, hogy szépen mosolygott, és átengedték. (jogosítványnál belefékezett az oktató. ennél már eleve nem lehetne, de ő megmagyarázta -szép mosolygással, női eszközökkel élve - hogy miért is nem volt a belefékezésre szükség.)

viszont hallottam olyan sztorit is, hogy ugyanezeket használó lánnyal (aki elég sok helyen bevetette ezt és sikerrel járt )közölték már egyetemi vizsgán, hogy kisasszony, itt tudni kell, a mosolygással nem megy semmire...

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:18:27

@lárvalányhaj: hát ez az!
én kiskoromban is utáltam, mikor folyton azzal jöttek, hogy "semmi nőiesség nincs benned' (mert rohangáltam, nem illedelmesen, csendben üldögéltem, és a halálom volt -most is az - mikor a keresztanyám (aki nagyon gondoskodó) folyton azt várta, hogy sürgölődjek kedveskedve az éppen aktuális vendégük (akit akkor láttam először) körül.
meg mikor mindig azzal jöttek, hogy az én szobámat kell takarítani, és mikor rámutattam, hogy a tesómé sokkal rendetlenebb, mindig az volt a válasz, hogy "de te vagy a lány." brr.

szellőláb 2011.02.14. 20:20:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Mondok az előzőre ellenpéldát: ugyanannál a cégnél nem kevésbé mutatós barna kolléganő hasonló stratégiát folytatott, de azon kívül, hogy sógorságba keverte a fél iparágat, nem jutott semmire. Nem tudta, hogy kinek érdemes adni :-)

lárvalányhaj 2011.02.14. 20:23:57

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

"viszont hallottam olyan sztorit is, hogy ugyanezeket használó lánnyal (aki elég sok helyen bevetette ezt és sikerrel járt )közölték már egyetemi vizsgán, hogy kisasszony, itt tudni kell, a mosolygással nem megy semmire..."

...nálam már szopni kell!

:P

lárvalányhaj 2011.02.14. 20:31:16

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Engem meg érdekes módon nagyon nem a tipikus női szerepre neveltek a szüleim. Soha nem úgy tekintettek rám, mint egy leendő családanyára, meg sose mondták, hogy "milyen csinos vagy", hanem inkább az eszemet dicsérték, és az volt velem szemben a fő elvárás, hogy tanuljak jól, és később csináljak nagy karriert.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.14. 20:32:22

Én meg hozzányomtam a munkahelyemen a seggem és egy jó nagyot fingtam és akkor mondta a kolégám hogy a szomszéd szobába ott van az ügyfél

szellőláb 2011.02.14. 20:33:41

@lárvalányhaj: Na, mintha Topót, vagy a Professzor urat hallanám. Pföjj... Most kanyarodtunk vissza a blog témájához?

lárvalányhaj 2011.02.14. 20:34:13

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Mindemellett nálunk is megvolt, hogy tőlem elvárták, hogy segítsek a házimunkában, az öcsémnek meg mindent a segge alá toltak. A kissrác inkább nem eszik egész nap, mint hogy megkenjen magának egy zsemlét.

lárvalányhaj 2011.02.14. 20:35:09

@szellőláb:

Én csak befejeztem az ismeretlen egyetemi oktató által elkezdett mondatot :)

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:40:33

@lárvalányhaj: a tanulás velem szemben is elvárás volt (illetve, mivel eleve jól tanultam, már az elejétől kezdve inkább egyértelműnek vették), de arra nem emlékszem, hogy dicséretet is kaptam volna valaha érte...inkább az, hogy "bezzeg neki kitűnő a bizonyítványa" (ja, mert én ügyetlen voltam tesiből, rajzból, énekből, ezek voltak négyesek..), meg főleg a nagymamámék, hogy "X.Y milyen jól tud németül, meg német szakos az egyetemen, stb." hogy én pont ugyanazt végzem, csak angolul, valamint németül sem adnak el, nem igazán szokott számítani.
a nőiességet, meg a háziasszonykodást viszont elvárták volna, pedig elég távol áll.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:43:01

@lárvalányhaj: az enyémnek nem toltak alá, viszont nem is morogtak vele, hogy végezzen már némi házimunkát. kiszolgálni most se kell, főz is magának, bár nem szeret (én se.)

A Tyne folyó déli partja 2011.02.14. 20:44:58

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): jut eszembe, vele azért morogtak, hogy miért nem megy le érdeklődve az ezermester mostohaapám műhelyébe, elsajátítani a dolgokat. hát pl. mert a mostohaapám egy paranoid őrült, akinek türelme egy szál se.

Ottlaki Kababám 2011.02.14. 22:04:28

@Blassius: Tudom, hogy egyszerű bunkó vagyok, de ezen nagyon röhögök :) De mihez nyomtad hozzá? Mintás üvegű ajtóhoz? Az szépen szól, az ügyfél is jobban örül egy kedves, baráti hangnak.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.14. 22:39:26

@szellőláb: tiltakozom. Nekem ugyan semmilyen nő ne rakja szét a lábát mert én főnök/jóparti vagyok. Ugyan nem vagyok egy matyóhímzés, így nincs sorszámosztó gép az ajtóm előtt, de velem egy nő azért feküdjön le, mert bejönnek neki, a pattanásos, kockafejű, nagydarab egyedek, vagy mert tetszenek neki a vicceim, vagy kiselőadásaim az antarktiszi kutatóállomásokról a szabiniánus jogértelmezésről vagy más hasonlóan érdekfeszítő témákról. Vulgáris hímsovén vicceket szeretek mesélni, de az a helyzet, hogy gyakorlatba ültetsükhüz túlzottan jólnevelt és gátlásos vagyok.

Vgigtekintve a hölgykoszorú vallomásain, már csak a csöcsbámulásról kéne leszoknom és elmehetnék nőnek is, csak akkor Morgantől kell bocsántatot kérnem, mégiscsak butch lesbian leszek :-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.14. 23:10:44

@noname.blogger:
Megcsináltam.
EQ: 60
SQ: 39
Állítólag kiegyensúlyozott az agyam.
Nembaj. Legalább ne vagyok se autista, se aspergeres.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.14. 23:17:04

@nyílméregbéka: Ne aggódj! 1 csomó dolgod bennem is megvan. Csak én épp hosszú hajjal tolom, nomeg ha épp olyan napom van, blúz-szoknya kombóban futkorászok.

Most hétvégén meg konkrétan farmer-póló összeállításban söröztem pár ismerős pasassal hajnalig 1 krimóban, összekapaszkodva ugrabugráltunk, és még így is volt 2-3 ember, aki nőnek nézett.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.14. 23:19:57

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Pfejj, pont azt magyaráztam én is valakinek, hogy szevasz, addig rendbe, hogy nő vagyok, de barátnőkkel nem megy ez az eszement pletykaparti, mint amikről a Cosmo és társai áradoznak. Egyszerűen nincs rá igényem, ergo nem olyan embereket gyűjtöttem magam köré a baráti körbe. Hapsikám kamillázott is rendesen.

Grifter 2011.02.14. 23:33:23

Egyrészt, a hosszú haj óriás szopás, és a hosszával négyzetesen növekszik az orális penetráció, főleg egy retkes és sokszor meleg helyen, mint például ez az ország. Persze egy nullásgéppel nyírt fejű igénytelen kockának, aki buzinak tart minden hosszú hajú csákót, nem sok fogalma lehet erről.

Másrészt, van csaj/nő/lány, akinek jól áll a rövid haj és van olyan, akinek meg nem. Ez alkat/arc/fej függő. Nekem is tetszett már nem egy rövid hajú csaj, példának okáért venus varga zsuzsát szívesen megpróbálnám.

Harmadrészt, nem születhet mindenki tökéletes adotságokkal. Lehet harcolni a töredezett hajjal, vagy le is lehet vágatni. Ennyi erővel a sok kopasz majom is mekkora szar senki már, ahelyett, hogy oldalról keresztbe fésülnék, egyszerűen letolják.

lárvalányhaj 2011.02.15. 00:11:44

@neccharisnyás útonálló:

Amitől igazán kiráz a hideg, az a közös plázázás&shoppingolás. Én mindig tudom, hogy mit akarok venni, és ha egyedül megyek, akkor percek alatt kiválasztom, mások csak zavarnak a műveletben. Főleg olyanok, akik órákig tépelődnek azon, hogy megvegyék-e az illető tereptárgyat.

lárvalányhaj 2011.02.15. 00:13:23

@Grifter:

Abból a szempontból sokkal jobb a hosszú haj, hogy nem kell vele olyan gyakran fodrászhoz járni, meg órákig lőni, hogy álljon valahogy.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.15. 00:25:14

@lárvalányhaj: Ezért szívás a tengerészgyalogság. Rövid a hajad, órákig lősz és a végén nem biztos hogy állni fogsz valahogy.

Grifter 2011.02.15. 01:09:33

@lárvalányhaj:

1. A nullás gép meg ingyen van a fürdőben.
2. HA viszont egyszer elmész vele, bemondják az öt számjegyet.
3. Egy otthoni mosás+szárítás is laza fél óra, minimum. Már pedig azt is mosni kell ám néha napján...
4. Lenne még pár szám, de a fasznak sincs kedve hozzá.

Szvsz a haj hossza pont olyan, mint a színe: Bárhogy lehet jó, a kérdés úgyis az, neki jól áll-e (neked jól áll-e tőle, hehe-haha, ha már mennek a szar poénok) ill. neked tetszik-e.

Zorita 2011.02.15. 09:30:44

@Grifter: "Ennyi erővel a sok kopasz majom is mekkora szar senki már, ahelyett, hogy oldalról keresztbe fésülnék, egyszerűen letolják."

most látom magam előtt az oldalról keresztbe fésült fejű, izzadó, bőrkabátos, kordnadrágos, csontkeretes szemüvegű bácsikát :DD

A Tyne folyó déli partja 2011.02.15. 14:13:45

@lárvalányhaj: na, vasarolni en is egyedul jarok, esetleg a tesommal, de o meg ferfi, (csak a cipekedes miatt viszem). de azert neha jo lenne ruhavasarlasnak egy masik no, aki latja, hogy hogy is all rajtam (a tesom nem johet be a noi oltozobe). pl. erre a tesom baratnoje pont megfelelo lenne,en ugyanis remenytelen vagyok a ruhakkal, tulsagosan nem is erdekel, viszont pl. a munkahelyemen elvaras, hogy csinosan legyek. o viszont jo benne.

0000000000000000000000000000 (törölt) 2011.02.15. 18:51:57

Ha már itt tartunk, elő lehet venni az elnőiesedett férfiak és a metroszexuálisok kérdését. Utóbbi ugyebár nem szexuális beállítottságot, hanem inkább egyfajta stílust, megjelenést jelöl, általában nagyvárosokban élő férfiak esetében. Ők már nem tudják mit jelent a ház körüli munka fogalma és legfeljebb akkor szembesülnek a fizikai erő szükségességével, amikor szórakozásból vagy szépészeti okokból lemennek gyúrni az edzőterembe.

A fiús lányokkal szerintem ugyanez a helyzet.

Nem lehet mindenkitől elvárni hagyományos férfi-nő szerepet és megjelenést a mai világban. Régen más volt, amikor a fiúk az alapján választottak maguknak feleséget a faluban, hogy ki a legcsinosabb, legnőiesebb. Akkor még számított, melyiküknek helyesebb az arca, pirosabb az ajka, szebb a haja. Természetesen senki sem akart kilógni a sorból, mert akkor szégyenszemre hajadon maradt volna.

A civilizációs fejlődésnek hála, ma már a férfiak nagy része elnőiesedett, ha külsőre nem is, de gondolkodásmódban nagyon sokat. És hát miért lenne ez másként a nőkkel?!

Üdv

lárvalányhaj 2011.02.15. 19:57:25

@agi85:

"Akkor még számított, melyiküknek helyesebb az arca, pirosabb az ajka, szebb a haja."

Nagyobb a családjának a földbirtoka
Több a pénze

nyílméregbéka 2011.02.15. 20:25:07

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): én ezért szeretek sógornőmmel vagy barátnővel vásárolni (ha célirányosan megyek, akkor viszont egyedül).
Ezt a Cosmo-féle csajcsipetcsapat felállást én is utálom. Van 3-4 barátnőm - a fiúbarátok kikopnak idővel, amint megcsaládosodnak és félti őket az asszony -, de velük külön-külön találkozom, mert egyik ilyen, másik olyan, minek vegyíteni őket?
@lárvalányhaj: "A kissrác inkább nem eszik egész nap, mint hogy megkenjen magának egy zsemlét. " Ez ilyen pasis dolog :-) nálunk a főnök morgott valamelyik reggel, hogy feketén kellett innia a kávét... hát, ja vazze, ott a szekrényben a tej, kis kezeddel kiveszed, beleöntöd a kávéba és egyből nem lesz fekete, lusta paréj! :-D

Összességében arra már rájöttem szintén, hogy a csajszis viselkedéssel több mindent el lehet érni. Ugyebár már Scarlettet is arra tanította a dajkája, hogy cukorral több legyet lehet fogni, mint a nem emlékszem, mivel. De minek kígyózzak, amikor úgyis az lesz, amit én akarok? :-D

lárvalányhaj 2011.02.15. 23:38:46

@nyílméregbéka:

"Összességében arra már rájöttem szintén, hogy a csajszis viselkedéssel több mindent el lehet érni.'

hát ööö... amit csak affektálással és pillarebegtetéssel lehet elérni, az nekem inkább nem kell :P
nyilván egyszerűbb úgy, ha _az ember lánya_ "bedobja magát", de én ezt nem akarom... nálam ez nagyon nem lenne természetes, azt hiszem. kifejezetten erőszakot kellene tenni magamon ehhez.

"cukorral több legyet lehet fogni, mint a nem emlékszem, mivel."

ecettel?
(vad pamaccal?)

Sand Lover 2011.02.16. 12:59:49

@nyílméregbéka: „Ugyebár már Scarlettet is arra tanította a dajkája, hogy cukorral több legyet lehet fogni, mint a nem emlékszem, mivel.”
Ezt a mondást méz vs. ecettel ismerem. Scarlett O’Harának sem jött be a pillarebegtetés meg a többi marhaság, amit a dajkája javasolt, mert Rhett Butler az önálló, erős csajokra bukott. :)

Fenchurch68 2011.02.16. 15:54:50

Hűha, akkor én most mi volnék? Van három gyerekem, most lesz a huszadik házassági évfordulóm, főzök, mosogatok, takarítok igény (nem az én igényem, ha értitek hogy mondom) szerint, plusz persze dolgozom is napi sok órában, ahol is inkább férfias munkát végzek, elhízva nem vagyok, sőt, a hajam nincs négy centi, és szívesen járok bakancsban. Mondjuk inkább miniszoknyához, mert akkor jobb a kontraszt.
Ha kell, akkor káromkodom is. Ha olyan a környezet, akkor viszont tudom kezelni a halkést.
Három lányom van, őket is erre igyekszem nevelni. Mármint hogy nem azon múlik, hány mm a haja.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.16. 17:32:12

@lárvalányhaj:
Nemtom. Nekem sose ment ez a direkt azért csavargatom a hajam, mert akkor ott ő észrevesz. Vagy azért bájvigyorgok, mert abból származik előnyöm.
Csak tettem/teszem, amihez kedvem van. És valahogy a hapsiknak ez a természetesség ugyanúgy bejött, mint ha teszem azt Oscar-díjas színésznő lennék. Tán jobban is.
Főleg, hogy ha nagy valahára kibújik az emberből a nő, alaptermészetéből fakadóan fog nőiesen járni, viselkedni, kedvesen mosolyogni, stb.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2011.02.16. 19:04:03

@lárvalányhaj: könnyen lehet, hogy az a lány az egyik ismerősöm. eltés, és nőiesen néz ki, de valami baja van a csípőjének, furán jár... mondjuk nem pont cseplinesen

A Tyne folyó déli partja 2011.02.16. 19:40:11

@nyílméregbéka: na, erről eszembe jut az egyik exem.
anyuci hétvégi látogatása után (anyuci hozott egy csomó kaját), benéz a hűtőbe: "mit egyek?" és áll, mint egy rakás szerencsétlenség, mert ahhoz, hogy ő enni kezdjen, elé kell pakolni a dolgokat...

A Tyne folyó déli partja 2011.02.16. 19:43:10

@lárvalányhaj: mit csak affektálással és pillarebegtetéssel lehet elérni, az nekem inkább nem kell :
ezzel is csak egyetérteni tudok. nekem is igencsak meg kéne magam erőszakolnom hozzá.

lárvalányhaj 2011.02.16. 20:22:51

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Őszintén szólva nekem nem volt soha bajom abból, hogy nem rebegtettem 100 KHz-vel. Lehet, hogy ha többet rebegtettem és affektáltam volna, akkor kapósabb lettem volna a pasik körében. Csak kérdés, hogy ezzel a nekem megfelelő pasikat vonzottam-e volna.

Ez afféle dilemma, hogy az ember a nagyobb népszerűség érdekében becsicskuljon-e az összes társadalmi elvárásnak.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.16. 21:32:38

@lárvalányhaj: Ugyanez a dilemma megvan a fiúknál is. Annak idején az öcsém győzködött tök komolyan, hogy ha zavar, hogy nincsen barátnőm, vegyek egy autót, mert az sokat segít a csajozásban. Ugyanezt válaszoltam: kéne egy barátnő, de nem feltétlenül olyan, aki az autó miatt bukik rám...

lárvalányhaj 2011.02.16. 22:13:52

@altoid:

A kamaszkorú öcsémtől is szoktam hallgatni ilyen dumákat, hogy "azért kellene nekem sok pénz, mert akkor sok csajom lehetne", meg hogy "a nőket a férfiak tartják el" stb.
Hiába magyarázom neki, hogy ezzel a hozzáállással lehet a legordasabb pénzéhes ribiket bevonzani.

lárvalányhaj 2011.02.16. 22:27:39

@altoid:

Nekem sose a nonkonform viselkedés volt a nehéz, hanem abba belenyugodni, hogy ily módon sose leszek túl népszerű :) Kb. mostanra jutottam el idáig.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.16. 23:01:58

@lárvalányhaj: Ugyan már, csak meg kell találni azokat a köröket, ahol pont ettől vagy népszerű - például a modorosblog! :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.16. 23:10:52

@lárvalányhaj: nincs ezzel gond, jól meg kell dugni, aztán kidobni a ribancot :-)

A Tyne folyó déli partja 2011.02.17. 20:25:20

@lárvalányhaj: én se vettem észre, hogy problémám lett volna belőle...az meg sosem érdekelt, hogy elcsábítsam az összes létezőt hímneműt (sőt, igen ritkán jutott eszembe valakivel kapcsolatban, hogy lehetne köztünk több is.) nem is tudom, hogyan kell...

A Tyne folyó déli partja 2011.02.17. 20:26:21

@lárvalányhaj: na, engem a népszerűség se érdekelt különösebben..

[c] 2011.02.18. 19:47:25

"Férfiakon uralkodni vágyó agresszív nők, gyermekkori lelki törések eredménye, esetleg művészek, leszbikusok, biszexuálisok? Sportosak, elhízottak, vagy egyszerűen csak rútak?"

Nem kellene rögtön defektet keresni a háttérben. A jellemvonások nagy része veleszületett, s ebbe a nőiesnek és férfiasnak mondott vonások, hajlamok is beletartoznak.
Vannak a csákknorisz-macsók, és vannak a szende, csicsergő virágszálak - és rajtuk kívül még ezernyi árnyalat a "férfias" és a "nőies" között.

Egyszer összevitatkoztam a kérdésen nagymamámmal - lévén magam is kissé "fiús lány" -, miután azt találtam mondani, hogy utálok ruhát próbálni, mert értelmetlen elfoglaltságnak tartom. Mire megkaptam, hogy "ez nem nőies".
Én meg agylobot kaptam ettől...

[c] 2011.02.18. 19:53:20

@mrs.starkey: Szerintem is veleszületett a "fiús" érdeklődés.
Azt olvastam, hogy a magzati hormonhatások erősen befolyásolják ezt.

Másrészt, korántsem biztos, hogy amit fiúsnak, fiúprivilégiumnak tartanak, minden esetben az.
A fiúkat és a lányokat másképp szocializálják. Egy kisfiút kevésé szidnak meg a "rosszaságáért", mint egy kislányt - legalábbis hajlamosabbak kreativitásnak tekinteni és ennek érdekében elnézni. A kisfiút az ügyességéért, az eszéért dicsérik, a kislányt a szépségéért, így nevelvén beléjük az elvárásokat.

[c] 2011.02.18. 20:04:24

@Espada (törölt): Sok igazság van az írásodban, de. Észre kell venni, hogy a nőkben erősebb a megfelelési kényszer. Gyakran a férfiak felé is kettős elvárásokat támaszt a társadalom, de nagyságrendekkel több férfi képes felszegni a fejét és azt mondani: "leszarom", mint nő.
Hogy ez miért van így, azon sokat gondolkodtam már - a választ még nem tudom. Valószínű, hogy a szocializáció jelentős szerepet játszik benne - egy kislánytól kevésbé tolerálják a szabályoktól való eltérést, egy kislánytól azt várják, hogy engedelmes és illedelmes legyen, míg ha egy kisfiú "rossz", azt gyakran tekintik az élelmesség, határozottság, kreativitás jelének, melyeket hagyományosan férfitulajdonságnak tart a legtöbb szülő, nevelő. (Persze ez így, ebben a formában sarkított, de talán érthető, mire akarok kilyukadni.)
Lehetséges, hogy a nőkben eleve nagyobb a hajlandóság a szabálykövetésre, mert valamiféle biológiai program alapján megtérülő befektetésnek tekintik tudat alatt. De ha így is van, a szocializáció mindenképpen felerősíti és kisarkítja az alapvető késztetést.

[c] 2011.02.18. 20:10:07

@Kurtz ezredes: Na, szép. Ezek szerint holmi gyépés biorobotok vagyunk baszásfunkcióval.

lárvalányhaj 2011.02.18. 21:06:53

@antiszociális exlúzer:

Szerintem ennek az oka, hogy a nőket eleve arra nevelik, hogy alárendeltek legyenek, és abból lesz a jó "szub", aki nem próbálja önállóan megszabni, hogy mik legyenek a játékszabályok, hanem szépen csinálja, amit mondanak neki.

A nőknél az is gátat vet az önálló érvényesülésnek, hogy a nők többségének nagyon fontos az, hogy a férfiak vonzónak találják. Olyannyira, hogy sokan még ma is eköré építik az egész életüket.
Sok esetben a vonzó nőként és az önállóan gondolkodó nőként való fellépés ellentétben áll egymással. (A legtöbb férfi például jobban szereti, ha a nő az ő poénjain nevet, meg az ő okosságát isteníti, mintha a saját humorát és intellektusát csillogtatja.) Ebben az esetben a nők 80-90%-a a vonzó nőként való viselkedést fogja előnyben részesíteni. Gyanítom, hogy azért, mert erre vannak szocializálva.

A nőnemű barátaim, ismerőseim többségénél is a fő prioritások között van az, hogy találjanak egy minden szempontból megfelelő pasit, és meg is tartsák, akár annak árán is, hogy olyan téren kötnek kompromisszumokat, ahol nem kéne. Egy csomó barátnőm van, akik értelmesek, okosak, kreatívak, mégis éveket basztak el az életükből arra, hogy egy náluk jó pár fokkal butább pasit udvaroljanak körül.

lárvalányhaj 2011.02.18. 21:21:49

@antiszociális exlúzer:

Az egységsugarú csaj számára ma is az a siker csúcsa, hogyha jön egy pasi, aki hajlandó elvenni feleségül. Persze úgy, ahogy kell: romantikus lánykérés valami drága helyen, rongyrázós esküvő, csecse _menyaruha_, giccses esküvői képek, nászút valami drága helyen.

Erre azután jöttem rá, miután én is megházasodtam (nekem sosem volt ez kifejezett célom, csak így alakult), és később, amikor megmondtam különböző nőknek, hogy férjnél vagyok, látni lehetett, hogy majd szétolvadnak a riszpekttől / gyakorlatilag füstöl a fejük az irigységtől.

lárvalányhaj 2011.02.18. 23:06:44

@lárvalányhaj:

Na, így visszaolvasva a kommentet, úgy néz ki, mintha fel akartam volna vágni azzal, hogy elvevődtem feleségül. Pedig nem, számomra ez egy állapot, pont mint a nemzetiség vagy az életkor.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.02.19. 00:09:19

@antiszociális exlúzer:
A gyépés szó nyilvánvalóan túlzó, de a nőknél teljesen megszokott, hogy két olyan gondolatot engednek ki magukból fél perc alatt, amik totális ellenmondásban vannak egymással.
Nézz meg bármilyen modern női sikerművet például. Tele van ilyenekkel.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.19. 13:20:09

@Kurtz ezredes: például?@lárvalányhaj: "Az egységsugarú csaj számára ma is az a siker csúcsa, hogyha jön egy pasi, aki hajlandó elvenni feleségül."

lásd fent, aki azzal dicsekedett, hogy hú, ő sose volt férfi nélkül. ez az érték?

A Tyne folyó déli partja 2011.02.19. 14:02:19

@Kurtz ezredes: ez női sikermű? biztos kékharisnya vagyok, de én írónőkre gondoltam... bevallom férfiasan, egy darab Szex és New York részt nem láttam. úgyhogy inkább meséld el, hogy mire is gondolsz pontosan.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.19. 14:04:43

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): na, most megnéztem. és nem igazán jön be. mondom,hogy nem vagyok nő...arról nem is beszélve, hogy most jöttem a tornaóráról, és sose szoktak nemhogy ilyen, de egyéb beszélgetések se lenni közben, ugyanis a leginkább arra koncentrál mindenki, hogy mit is kell csinálni, és mennyi van még hátra..

lárvalányhaj 2011.02.19. 14:11:43

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Szerintem ez kétféle nő számára siker. Az egyik az, amelyik képtelen önállóan létezni, mert kizárólag másokon keresztül képes meghatározni magát. Nem biztos, hogy egyedül életképtelen lenne, de inkább bebújik egy pasi háta mögé, mert a pasi sikere az ő sikere is, de ha a pasinak véletlenül mégse jönne össze a dolog, akkor ő se bukhat túl nagyot. A legtöbb nő ebbe a kategóriába tartozik.
Az efféle aztán feljogosítva érzi magát arra, hogy magasról lenézze azokat, akik nem élnek olyan anyagi színvonalon, mint amilyet az ő férje tudott összelapátolni. Biztos úgy gondolja, hogyha elég látványosan veri magát a férje által elért eredményekre, akkor majd a világ nagyvonalúan megfeledkezik arról a tényről, hogy a férje nélkül az asszonyka senki és semmi nem lenne. (De ez sajnos nem így van. :P )

A másik kategória az, aki valamiért önbizalomhiányos. Számára az, hogy mindig van olyan pasi, aki érdeklődik iránta, annak a visszaigazolása, hogy vele minden rendben van. Egy természettudós nő számára, aki nem ad túl sokat a külsejére, valószínűleg folyamatos stresszforrást jelent az, hogy nem tud megfelelni a nőkkel szembeni elvárásoknak. (Ez akkor is így van, ha valaki nem vallja be, én is sokáig így voltam vele.) Ezt a stresszt pedig úgy lehet semlegesíteni, hogyha bizonygatja, hogy ennek ellenére mégis jó faszikat tudott összeszedni. Kérdés, hogy mit bizonyít ez.

lárvalányhaj 2011.02.19. 14:14:54

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Csak halkan jegyzem meg, hogy azt, hogy "érzelemvezérelt" és "nem logikusan gondolkodik", nemcsak a nőkről lehet elmondani, hanem az emberek nagy részére igaz. Ha nem így lenne, a reklámok és a választási kampányok nem az érzelmekre próbálnának hatni, hanem racionálisan érvelnének.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.02.19. 14:30:31

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Én is kellő előítélettel viseltettem a szex és ny iránt, de mára beláttam hogy zseniális.
Ez a jelenet is maga a tökély. Remekül bemutatja a nők azon tulajdonságát, hogy olyan négysoros gondolatmenetekre képesek, amelyekben minden sor ellentmond a felette levőnek.
"Randiztál vele párszor
de nem jött be
csak szex kell tőle, ami fergeteges
majd beleszeretsz"

A Tyne folyó déli partja 2011.02.19. 21:36:57

@Kurtz ezredes: hát, nekem nem tűnt zseniálisnak. sztereotípnak inkább. rám meg totál nem jellemző továbbra se, úgyhogy még mindig nem igazán tudom értékelni.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.02.19. 21:54:36

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Persze, hát ez nem jellemző ám rátok. Biztos azért gyártanak ilyeneket, meg azért bukik rá a nők tekintélyes része, mert egyáltalán nem érzi magáénak egy kicsit sem. Minden nő különleges ugyanis. Más és más, mind önálló egyéniség, úgyhogy nem szabad általánosítani.
Csak tudnám hogy a francba tud ez a blog is üzemelni akkor. Mi sem ismerünk ám raklapnyi ilyen nőt, meg még ilyenebbeket, akik amúgy nem buták ám, de olyan hülyeségekre képesek, amit nehéz szavakkal leírni.

A Tyne folyó déli partja 2011.02.19. 21:59:55

@Kurtz ezredes: RÁM nem jellemző, nem RÁNK, mint nőkre. mondtam már sokszor, hogy rohadtul nem vagyok tipikus nő.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.02.19. 22:10:22

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Én nem tudom, hogy tipikus nő vagy-e, mert nem ismerlek, bár én tipikus nőkön kívül senki mással nem találkoztam még. A következő hetekben nagyon sokat fogunk foglalkozni a nőkkel, úgyhogy terítéken lesz még az "Én különleges/más nő vagyok mint a többi nő" téma.

lárvalányhaj 2011.02.19. 22:24:09

@Kurtz ezredes:

És a férfiakról szóló gyülieli-posztot mikor várhatjuk? :)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.02.19. 22:26:38

@lárvalányhaj:
Felajánlottuk a lehetőséget, hogy tiétek a pálya. Vagy írjunk egy hazug posztot a kedvetekért olyanokról, akiket valójában nem is gyűlölünk, sőt egyenesen csodálunk? :)

lárvalányhaj 2011.12.02. 11:18:46

@Ernoke:

Valóban kivetítés zajlik, de ezzel a legtöbb ember viselkedését jól be lehet jósolni, mert hiszen tipikusak. Ahogy viszont saját magadat leírtad, abból az derül ki, hogy elég messze esel a tipikusaktól. Ezért van az az érzésed, hogy nem értenek meg az emberek. (És hát tényleg.)
süti beállítások módosítása