Eredmények: A blogolvasó választó 2011

2011/02/11. - írta: Modor Tibi

 

Na volt egy ilyen körkérdésünk úgy egy hete - egyszerűen arra voltunk kíváncsiak, hogy a tavaszi földcsuszamlásszerű győzelem után honnan bújtak elő ilyen számban az orbánfóbiások, a megmondó- és kisemberek; és hova tűntek a kormánypárti szavazók. Hangerő, csalódás, passzivitás?

Eredetileg a törzsolvasók körében terveztük feltenni a kérdéseket, de a blog.hu szerkesztői megtréfáltak minket, és címlapra tették a kérdőívet. Na de nem baj - így tényleg reprezentatív képet kaphatunk az Index-olvasók beállítottságáról.

A mindig még tiszta múltú, romlatlan lelkületű erők szerelmesei most örülhetnek, ugyanis az idei választáson az LMP győzne - igaz, a tavalyin is már 31%-os eredményt szerzett volna.

Biztos választók 

 

 

Összes megkérdezett 

 

Na de amit a hírekből mindig kihagynak - vajon az erre szakosodott cégek foglalkoznak-e ezzel egyáltalán? -, az az egyéni  preferenciák alakulása. És ez az igazán érdekes része az egésznek.

Pl. a tavaly tavaszi Fidesz-szavazók csak 70%-a tart ki akkori pártja mellett, de ez még mindig a legjobb arány a többiekhez képest. Ezzel szemben új szavazókat ők szinte egyáltalán nem, az LMP 38%-nyit szerzett (főleg a tavaly passzívak köréből). Igaz, eközben 36%-nyit el is vesztett. A másoktól elnyerős kategóriában amúgy a a távolmaradók "nyerték" a legtöbbet - másodikként az LMP termelte ki a legtöbb passzívvá válót. Érdekes dolgok ezek.

Így már érthető az LMP populista irányváltása az szja-n vesztő kétkezi munkások felé, hiszen az eddigi fő célcsoport (a romkocsmás) nem közvetlenül érintett a 16%-os jövedelemadó miatt (sokan ugye még zsebpénzből élnek).

 

 

Tavalyi év és 2011 eleje:

 


2011 és tavaly:

 

És persze a kormány radikális lépései sem nyerték el az internet szabadságán edződött tömegek tetszését: a válaszadók alig egynegyede ért egyet az intézkedésekkel vagy tartja felesleges hangulatkeltésnek a panaszokat.

 

Pártpreferencia és vélemény


 

 

 

Vélemények és pártpreferenciák

 

 

136 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 11:32:44

@El Topo (Sgt. Elias): Nem tudom az összes technikai részletet, de a lényeg az volt, hogy a szocik számtalan "alapítványainak" egyike fizetett némi suskát lelkes fiatal pártaktivistáknak a neten kifejtett propaganda-munkáért. Mondjuk azt nem tudom, hogy konkrétan miért mennyit kapott.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.12. 11:35:07

@Mitya Ivanov: ez egyértelmű. A 2,7 millió választó az bizony alig egynegyede a 10-nek. Tehát valójában egy kisebbségi kormány kapott 2/3-ot, ez Magyarország :((

(Érdemes az elemzésnél megnézni, hogy ha kivesszük a megjelenés utáni esti-másnap reggeli eredményeket (ezek voltak a címlaposak), akkor van-e érdemi különbség.)

lárvalányhaj 2011.02.12. 11:43:16

@altoid:

Ó, he, hát ez elég rideg.
Bár én semmin sem csodálkozom azóta, hogy kiderült, hogy a "Feri, segíteni kell" c. dal cseppet sem volt ironikus. :P

lárvalányhaj 2011.02.12. 11:45:28

@Modor Tibi:

Nahát, meglep, h mennyi Jobbik-szimpatizáns van a soraink között. Fura, h kevéssé adnak hangot a véleményüknek.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 11:52:08

@lárvalányhaj: gondolom a nem kommentelő olvasók is szavaztak. Meg azért néha láttam itt olyan véleményt, ami akár Jobbikos is lehetett volna (akik gondolom szintén heterogén társaság)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.12. 11:58:52

@El Topo (Sgt. Elias): @altoid: persze, hogy olvasom, de az egy blog (portál), és annyi. A Konzervatóriumot én meg valahogy unom (vagy nem értem). Persze aki trollkodni jár a Mandinerre, kedves Topóka :))

Most akkor ezt vessük össze az index-ketreces blogokkal és aktivitásukkal, neveket már mondani se merek. A kommenteket olvasva meg az az érzésem van, hogy ugyanezek tavaly ilyenkor a gyurcsányi bajna anyját szidták.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.12. 12:04:15

@lárvalányhaj: @altoid: tavaly nem volt címlapos, de akkor is kapott rendesen a Jobbik (modoros.blog.hu/2010/04/11/a_blogolvaso_valaszto_2010_ertekeles)

Hát gondolom, nem mindegyik jobbikos olyan, amilyennek látni szeretnék őket (tarsolylemez, jurta, íjászat, dzsettamártensz) :))) pl. ha a Staudt-féle vonalat erősítenék, nekem is rokonszenvesebbek lennének. De amíg iszlám-magyar barátság meg ilyen rendezvények vannak, addig sajnos nem.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 12:04:35

@El Topo (Sgt. Elias): Azóta meg szoktam próbálni belőni a fórumokon, ki lehet ilyen bérkommentelő. Nem a frőcsögő trollok, á dehogy. Általában választékosan fogalmazó, nagyon píszí emberkék, akiknél az az érzésem, hogy egy pártbrosúrából másolták ki szó szerint a véleményüket (mert általában ezt is csinálják). Az is gyanus jel, ha valaki több különböző fórumon is kopipészteli ugyanazt a hozzászólást. És sohasem vitázik az illető, csak kinyilatkoztat.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 12:04:58

@Modor Tibi:

Igen, igen, Ha pár percig nem kezd valaki hisztizni a többiekkel, hogy troll vagyok és ne etessenek, felülvizsgálom az álláspontomat, mert biztos, hogy valami hülyeséget írtam.
A mandiner kemény világ.:) Ha csak azt olvasnám, az lenne a meggyőződésem, hogy a fidesz és a jobbik között nem ideológiai küzdelem folyik, hanem csak konkurenciaharc.

Noked-Lee 2011.02.12. 12:05:35

fú, azért ijesztő ez a libsi banda! :)
kurtznak, gudeának súlyozott szavazatot kellett volna adni, és mindjárt kellemesebb lenne az összkép!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 12:07:46

@altoid:
Mondjuk én ismerek egy pár olyan kommentelőt, aki a saját kommentjeit kopipészteli mindenhova, ahol csak kommentelni lehet, de ezek szerintem nem bérkommentelők, hanem csak egyszerű elmebetegek, többé-kevésbé súlyos OCD-vel.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 12:08:58

@Modor Tibi: Egyszer már említettem, hogy én pl. szívesen lovasíjászkodnék, ha nem lenne ennyire világnézethez kötve... :P

Mitya Ivanov 2011.02.12. 12:24:44

@El Topo (Sgt. Elias):
sajnos igazad van. A mandnínerrel kezdeni kéne valamit, mert kommentfelülete a legnagyobb egybites trollgyüjtő lett, oldaltól függetlenül

lárvalányhaj 2011.02.12. 12:26:54

@Mitya Ivanov:

Pedig máskülönben a Mandiner és a Konzervatórium szimpatikus orgánumok, annak ellenére, hogy azért pár dologban nem értek velük egyet.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 12:28:35

@lárvalányhaj:
Tulajdonképpen jobb poén lett volna, ha jew-do nak írom.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 12:29:51

@Mitya Ivanov:

Néha, nagy kelletlenül moderálgatnak kicsit. Például amikor egy Radnóti Miklósról szóló posztnál elszabadul a pokol.

lárvalányhaj 2011.02.12. 12:30:11

@lárvalányhaj:

Kifejezetten nem a kommentekre gondoltam, hanem a megjelenő cikkekre. Legalábbis sokkal közelebb áll hozzám ez a vonal, mint a Magyar Nemzet, vagy pláne a Demokrata által képviselt beszédmód, és örülnék neki, ha a jobboldalon is nagyobb teret nyerne ez.

2011.02.12. 12:37:01

@El Topo (Sgt. Elias): 1968-óta ezt hallom, sőt már gyerekkoromban is, kommunista nagynénik állandóan ezzel ettetek: tiétek lesz itt minden, nektek építjük, majd később jobb lesz.

Egyszer én is megpróbáltam ezt a gyerekeimnél, hogy most még nem telik rá, de majd később, ha ez meg az lesz, akkor majd jobb lesz.

- Én most vagyok gyerek, nekem most kell a bicigli, a gördeszka, a nintendó.

És nekik volt igazuk.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 12:37:27

@lárvalányhaj:

Benézted.
Azért tetszik neked a mandiner cikkei, mert ezeket nem nyócáltalános, félbites jobbikhuszárok írják, hanem komoly, egyetemet végzett, fiatal, konzervatív értelmiségiek (LOL!). Tehát nem zsidózással mosnak fogat reggel. Ami azonban a cikkek szellemiségét illeti, az megcsúfolása az értelemnek.
Olvass már el néhány Elpet által jegyzett cikket alaposabban! Konkrétan arról szólnak, hogy ha Orbán Viktor holnap kiadna egy rendeletet, hogy minden Elpet szájára vécédeszkát szerelnek és Szalai Annamária minden reggel beleszarik, ő személy szerint határozottabb intézkedéseket követelne, mert kevésnek tartaná.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 12:37:33

@El Topo (Sgt. Elias): @lárvalányhaj: "A baj az, hogy az okosok mindig tele vannak kétségekkel, a hülyék meg halálosan biztosak magukban"

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 12:39:12

@Frengi:
Hogy úgy van!
"Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan."

2011.02.12. 12:42:16

@lárvalányhaj: itt vagyok egynek én, mégis mit kellene csinálnom? a véleményem benne van a kommentjeimben, bár nem tudom hogy mennyiben egyezik meg a hivatalos pértállásponttal, de nem is érdekel.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 12:49:36

@Frengi: Nekem a Jobbikkal, mint minden szélsőséggel az a bajom, hogy valós problémákra kb. olyan a válaszuk, mintha egy erős migrént ciánkálival akarnának kezelni...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.12. 12:53:41

@altoid: ez az, mert a kóbor kutyákat nem elaltatjuk, hanem összefogdossuk, és telepre visszük :D

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 12:56:32

@Modor Tibi: ??? ez a metafora úgy látszik meghaladja a képességeimet...

Nadiposzi (törölt) 2011.02.12. 13:14:04

Szerintem közélet/politika vonalon messze nem a mandiner a legborzasztóbb szeglete a világhálónak. Bár kétségtelen, szar a helyzet. Nehéz lendületes publicisztikákat írni kormányoldalról, úgy hogy ne kapjanak irgalmatlan lebaszást egy-egy kritikaibb hangvételű cikk után. Biszku Bélával meg nem lehet kitölteni egy napi frissítésű blogot...
Amúgy a Vastagbőr, az Örölünk Vincent, TottaW nagyobb trollmágnes/idegesítőbb fasz a mandinernél. Szerintem.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 13:20:01

@Nadiposzi: A Vastagbőrre járogattam egy időben sallerezni a majmokat, de hamar meguntam. Azok olyan hülyék, hogy még ugrasztani sem érdemes őket.
A mandinerhez meg: milyen blogger az, akit a kommentelői mozgatnak?
Biszkutól meg már hullik a hajam. Skrabski Fruzsina olyan csúnya, hogy a virágok elhervadnak, amerre jár. Igazi ideális fideszpina.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.12. 13:28:16

@El Topo (Sgt. Elias):
Liberális blogon próbálkoztál már?
Engem a Sárdobálóról azonnal töröltek, mint közveszélyes antiszemitát. Leírtam, hogy libsi. Érted?
Libsi - bibsi - biboldó - holocaust. Aha. A reklamációm után azért egész jól eldumáltam a sráccal, mert nem hülyék azok se, csak máshogy kétüteműek, mint egy 64 vármegyés.
A Vastagbőr bulvárposztjai valaha szórakoztattak, de mára a mindenkinek az annyavalagát posztok maradtak, a kommentelők meg...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.12. 13:28:40

@El Topo (Sgt. Elias): pedig pont most lett igazán érdekes a Vastagbőr. Az örök ellenzékiek :)

@Nadiposzi: az általad említett stílus (még sok ilyen van ám a blog.hu-n) tesz a legtöbbet azért, hogy a Fidesz szavazói kitartsanak.

Mitya Ivanov 2011.02.12. 13:29:07

@El Topo (Sgt. Elias): olvass galamust, az való neked, meg a vincent.
na ott vannak az igazi hullaszagú bloggerek.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 13:31:21

@Nadiposzi: Liberálisokkal, szocikkal szóba se állok.:D Liberálisnak itt vagyok én, a szocik meg tényleg kussoljanak most pár évig!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 13:33:34

@Modor Tibi: Egy faszt érdekes. Ugyanolyan hülyék, mint voltak. Egyszerű emberek kurvaanyáznak keserűségükben.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 13:34:53

@Mitya Ivanov: Galamust csak akkor olvasok, ha a mandíneren látom, ÉS futja a türelmemből.
Vincentet olvasom.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 13:39:19

@Modor Tibi: @El Topo (Sgt. Elias): Én a magyar politikai blogokat olvasgatva mindig azt kérdezgetem magamtól: és a belgák hová álljanak? Nem is kommentelek máshol, csak a modoroson! Itt legalább nem egy ovodás homokozó szintjén megy a vita. :)

lárvalányhaj 2011.02.12. 13:50:39

@altoid:

Ez nagy igazság, én is lépten-nyomon idézgetem.

lárvalányhaj 2011.02.12. 13:52:43

@Nadiposzi:

Azért az internetes jobboldali orgánumok még mindig lényegesen kritikusabbak a kormányoldallal, mint a papíralapúak.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 13:57:00

@altoid: pedig még csak azt sem lehet mondani, hogy nincs markáns politikai meggyőződésem: jobboldali liberális vagyok. Hogy ez mit jelent? Például nagyon erősen hiszek a család szentségében, éppen ezért támogatom a melegek házasságát. Tiszta, erkölcsös közéletre vágyom, ezért idegesít, ha egy politikai erő ki akarja sajátítani az összes hatalmi ágat. Szerintem a szabad piacgazdaság jó dolog, ezért is estem kétségbe a szoclib osztogatás-fosztogatástól.

A kérdésem a következő: van ma magyarországon olyan politikai formáció, amelyik akárcsak megérti, hogy miről beszélek?!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 14:02:09

@altoid:

Ez kész, bazmeg! Ha támogatod a melegek házasságát, judeobolsevik, nemzetrohasztó buzi vagy. A hatalmi ágak totális kisajátítása a magyarság megmaradásának egyetlen záloga jelen helyzetben, mivel egyedül a fidesz totális hegemóniája akadályozhatja meg, hogy a mindenhova befészkelődött, kommunista zsidók véghezvigyék a régi tervüket, a magyarok teljes kiirtását.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 14:07:01

@El Topo (Sgt. Elias): Hát ja, viszont attól is idegzsábát kaptam annó, amikor bizonyos ismerőseim azzal védték Gyurcsányt meg Demszkyt, hogy "lehet, hogy gazemberek, de legalább nem antiszemiták!"

2011.02.12. 14:13:44

@altoid: Pánzért bár mit, sőt annak az ellenkezőjét is.
Én nem találok ebben kivetni valót, végül is egy ügyvéd is ugyan ezt csinálja.

Én a sok ingyen bolondot nem értem, mint az agy mosott hülyék védik a pártjuk álláspontját.

(Hányszor jött haza úgy a férjem, hogy megnyertük pedig nem volt igazunk, vagy igazunk volt mégis elvesztettük)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 14:13:55

@altoid:
Hát, ha valaki nem antiszemita, az önmagában még nem érdem, lehet hogy csak zsidó az illető, ugyebár.
Viszont ha valaki antiszemita, szuprematista, és egyáltalán rasszista szövegeket nyom, az becsületes ember nem lehet.

lárvalányhaj 2011.02.12. 14:19:00

@altoid:

Engem az idegesít a legjobban, hogy mindkét politikai oldal csomagban kínálja az eszméket. Ha nemzeti érzelmű vagy, akkor köteles vagy elutasítani a melegek jogainak a képviseletét, és nem lehetsz feminista sem. Gyász.

2011.02.12. 14:24:03

@altoid: mint mondtam, nem mindig értek velük egyet, de a liberális-jobboldali értékrendemnek ez felel meg a legjobban.

A legutóbb pl a nyugdíjpénzátraknál feltettem magamban a kérdéseket, és láss csodát, ugyan ezeket kérdezte a jobbik is, csak éppen senki nem foglalkozott vele.

Itt van pl a cigánypolika, ez ami most van a cigányoknak a legrosszabb, de ez sem érdekel senkit. Sokáig nem lehet az oszd meg és uralkodj elvén kormányozni.

De nem akarok ebbe bele folyni, lennének ötleteim, majd megkeresem vele az országgyűlési képviselőmet, nekik úgy is ez a dolguk.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 17:12:31

@lárvalányhaj: Azt hiszem ratapintottal annak a lényegére, miért nevezik Magyarorszagot "éretlen demokracianak". Aki nem ért MINDENBEN egyet velunk, az csak ellenunk lehet ugyebar.

@El Topo (Sgt. Elias): ebben 100%-ig egyetértunk. Csak az a kar, hogy amig az antiszemitizmust/rasszizmust ellenzo politikusok olyanok, amilyenek, sok ember fog dacbol a masik oldalra allni...

@Frengi: A Jobbiknak lehetnek jo otletei bizonyos kérdésekben. A naciknak is voltak, par ujitasukat at is vették sok helyen a II VH utan. De hat a ciankalival sem az a baj, hogy nem mulasztja el a fejfajast...

blur7 2011.02.12. 17:30:45

@altoid: Tökéletesen igazad van a problémamegoldó javaslataikkal kapcsolatban. Ismerem néhány képviselőjüket. Van olyan értelmes, akivel együtt tudnék működni. Viszont sajnos olyan is akad, aki, amint meglátott szakállal, egyből arról a bizonyos Dunába lövésről kezdett beszélni (ekkor még nem volt képviselő). De legjobban mégis az a zsidó származású ismerősöm szomorít el, aki a legnagyobb hülyeségeik kiválóságáról meg van győződve (aztán még engem is meggyőzne, ha tudna). Mondjuk ő nem tag vagy képviselő, csak egy lelkes szimpatizáns.

lárvalányhaj 2011.02.12. 18:04:10

@altoid:

Szerintem ez nem kis részben abból is fakad, hogy a legtöbb közéleti orgánumot pártok finanszírozzák, tehát végső soron mindegyik valamelyik pártnak a szócsöve. Ez finoman szólva nem igazán kedvez a kritikus gondolkodás és az önálló véleményformálás kialakulásának.
Egyáltalán, ez is egy tipikus szockó örökség, h minden kulturális intézmény állami finanszírozású vagy valamelyik holdudvar érdekeltségébe tartozik, tehát a fennmaradás érdekében végső soron politikusseggeket kell nyalni.

Szomszéd Tibi 2011.02.12. 18:29:08

Ahogy elnézem, az LMP-tábor fele Modoros-olvasó.

2011.02.12. 18:35:15

Ha már így szóba hoztad, ami Hitler alatt volt, az összes szocialista vívmány az nagyon is beépült a német kultúrába. Betegeim 80-100 között ebben a világban nőttek fel, szocializálódtak. Hitler alatt végre azok az emberek éltek jól, akiknek az előtt esélyük sem volt, a munkás, az alkalmazott, a kisiparos, a paraszt. Ne gondold, hogy fizetett szabadság intézményét, a nyaralási meg a karácsonyi pénzt, a beteg biztosítást, a nyugdíjat,a németek vágyálmát a Schifkreuzfahrtot Hitlerájjal együtt kiseperték. A háború után nem mondtak le róla.
Én gyakorlatilag ebben a kultúrában élek: a fiatalkori képek a falakon, az albumokban, az iratokon ott a horogkereszt, könnyes szemmel énekeljük a Lili Marlent, meg az adieu mein Gardakommandirt, meg az összes többit, amire a háborús filmekben láttam katonákat masírozni, és csak most jövök rá, hogy nincs abban semmi, hogy a hegyoldalon kinyílt egy kis virág, neve Erika.
Szóval ezek az emberek akkor voltak fiatalok, megjárták Moskvát, ott voltak Budapest ostrománál, végi csinálták a jegyrendszert, Adeanuer, meg Helmut Schmidt, nekik olyan, mint amikor mi orbánt emlegetjük.
Mindenki nagyon jól tudja, hogy mit köszönhet Hitlernek, mert ebből az egész virtschatftból végül is ők kerültek ki győztesen, na és persze Japán, mert a Szovjetunó megbukott, a többi győztes hatalom meg hol van már, még a térképen se. Németország ma egységes, és erősebb mint valaha.
Az meg hogy a ciánkáli nem jó a fejfájásra? Nagyon is, na attól múlik csak el igazán.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 19:10:46

@Frengi:

Csak kicsit féloldalas a helyzet ugyebár -mielőtt még elkezdenénk éltetni Adolfot, mint egy jóságos nagybácsit-, hogy azokat a németeket sajnos nem tudjuk megkérdezni, akik otthagyták a fogukat Pitomnyikban, Gumrakban, -35 fokban téli ruha nélkül. Nem tudnak nyilatkozni azok a németek sem, akik valamelyik U-Boattal hatezer méter mélyre sűlyedtek az Atlanti óceán fenekére, és pláne azok a németek nem, akik a kéményen keresztül hagyták el Németországot.

medvedr 2011.02.12. 19:23:44

@Modor Tibi: Át akartam másolni az adatokat excelbe -egy kicsit játszódni-, de csak az első 200 sort tudtam beilleszteni spreadsheetről az excelbe elcsesztem valamit?

2011.02.12. 19:45:14

@El Topo (Sgt. Elias): szoktam nekik mondogatni, hogy a németek azért élnek ilyen soká, mert akik nem voltak életre valók, azok vagy nem tudtak elugrani a golyó elől, vagy megfagytak Moskva alatt, vagy nem bírték ki az éhezést a háború után, de aki mindezt túl élte, azt már agyon sem lehet verni, és azt modnták igazam van, a természetes kiválasztódás náluk is működött. Itt a 80-as még fiatal, a 90 és még autót vezet, a 100 éves meg egyáltalán nem megy riktkaság számba.
Egy kolléganőnek 107 éves beteg volt, semmi baja, azon kívől hogy öreg. Nálam a 100 a rekord, de eddig még ő volt a legjobb állapotban.
Hát ez van, Mengele sem szeklektálhatott volna jobban.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 19:49:21

@Frengi:

A német időskorúak általános testi jólléte nem a kiválasztódás eredménye, hanem sokkal inkább az utóbbi 50 évben élvezett általános biztonságé, és kiváló egészségügyi rendszeré.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 19:51:18

@Frengi: Éppen ezt próbálom elmagyarázni. A szélsőségek pontosan olyan megoldásokat nyújtanak a problémákra, mint a cián a fejfájásra. Hatékonynak hatékony, csak hát a mellékhatások...

Amit a nácikról írsz, az meg ugyanaz, amit a kommunistákról mondanak sokan, akik akkor nőttek fel (és most nem a Kádár-rendszerre gondolok, hanem Rákosira). Ebből is látszik, hogy a totalitárius rendszere mind nagyon hasonlítanak egymásra, csak az ideológiai máz változik.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.12. 20:10:12

@lárvalányhaj: a vallási meghülyülés független a felekezettől.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.12. 20:11:35

@lárvalányhaj: de ők is be akarják tiltani a pinát, ez már elegendő közös platform.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.12. 20:18:00

@altoid: ugyan már, a kazár délceg, birodalomalkotó lovas nép volt :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.12. 20:22:13

@Nadiposzi: az gáz, hogy én nem olvasok mandinert, vagy ezt itt olyan modoros bevallani mintha em néznék barátokkközötöt

medvedr 2011.02.12. 20:28:26

@Mitya Ivanov: Köszi, így megvan. A másolást szoktam mert gyorsabb, nem töltöget le.

lárvalányhaj 2011.02.12. 20:37:48

@altoid:

Úgy látszik, az emlékezet a legordasabb történelmi korszakokat is képes megszépíteni (feltéve, ha az ember nem áldozat volt, hanem a csendes többséghez tartozott.) Persze ebben annak is része lehet, hogy a nosztalgiázók akkoriban voltak fiatalok, és akkor még állt a zászló / jók voltak a lábaik.
A "Kádár alatt jobb volt"-ozástól is hányok egyébként. Jóléti állam ide vagy oda, attól még egy ordas rendszer volt, ami emberéletek sokaságát tette tönkre.

lárvalányhaj 2011.02.12. 20:38:22

@Professor Pizka:

Azt nem értem, hogyha ennyire utálják a pinát, akkor mégis mi bajuk van a melegekkel? :P

2011.02.12. 20:57:04

@El Topo (Sgt. Elias): igen erre szoktak hivatkozni, csak hogy én éltem az NDK-ban is, és valahogy akkor is ott is jobban néztek ki az emberek, a nők sokkal fiatalabbnak látszottak. Ott is ugyan ilyen sok idős ember van.

az egészségügy? Na nálunk sokkal kevesebbért kórházba viszik az embert, itt nem, halljon meg otthon, bizonyos kor felett már meg sem opreálják, mert minek?

Ápolás megoldott, amíg a kelet-európai munkaerő rendelkezésre áll. Fizeti a betegkassza, olcsóbb mint a kórházi elfekvő, de még az öregotthonnál is olcsóbb.

És érdekes: az NDK-ban nem volt másodállás, meg háztáji, ott szabadszombat volt, akkor amikor nélunk még ki sem volt találva. ott a német hétévégén vendéglőbe ment, meg kirándulni, 4-kor leült kávézni. Lakást kaptak, olyat amilyet de kaptak. Amikor én az eslő lakásomat megszerztem a barátnőm már a 4 lakást cserélte, semmi streszz, semmi albérlet, mert lakni kell. Kaja volt. Hát farmernadrágot azt mondjuk nem letett kapni, de bulizni jártunk hetente 3x, amikor itthon még azt sem tudtunk mi az hogy diszkó.

Egy német nem egy hajtós, futvaszaró bolond, nem hajt mint az állat, mert megszokta hogy van. Lééli az életét egy bérelt lakásban, és nem lesz tőle idegbeteg.

Kelet, vagy nyugat, ez egy ilyen fajta.

Itt a gyógyszer drága, 10€ - a vizit díj, a sürgősségre a gyatyád rámegy, váróslita van, egy év mire a szemészetre bejutsz. Ha csak nem vagy privát beteg, de az egy vagyon, azt csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, az AOK nem nagyvonalú, nem sok mindent fizet.

De hagyjuk ezt, mert messzire mentünk.

Éljen az LMP és az LMP-s modoros kommentelő.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 21:00:40

@lárvalányhaj:

Ez tévedés. Nem a pinát akarják betiltani, csak azt szeretnék, ha a pinák összessége fölött diszponálhatnának.

medvedr 2011.02.12. 21:01:11

@altoid: Amit, a prof. említett, arra szeretném felhívni kedves figyelmedet. Egyébként meg, szerintem a lovasíjászok között találsz olyat, aki nem akar meggyőzni, és nem zár ki sehonnan. Mondjuk számomra furcsa dolgokban hisz némelyik. Azért csak próbáld ki ha van rá lehetőséged.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 21:30:48

@medvedr: A múltkor voltam egy középkori fesztiválon egy közeli kisvárosban. Voltak persze kézművesek is, köztük egy magyar srác, aki visszacsapó íjakat árult. Olyan gyönyörűek voltak, hogy nem tudtam ellenálni és vettem egyet, pedig 150 kemény euro volt. Lehet, hogy felhorgadt a pusztai vérem? :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.02.12. 21:31:12

Mondja mär valaki azt hogy a neonácihitleres ismerősének a legjobb haverja egy rabbi fia

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 21:35:38

@Blassius: ilyenről nem tudok, viszont nekem az egyik legjobb haverom egy szudáni, nagyon vallásos muszlim arab srác... :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 21:36:57

@Blassius:

Az alkonyatban Donna Clara
sápadt volt, mint pergament,
midőn halványzőld ruhában
- akár egy parfümflaska árnya -
az álmos nyári parkba ment.
S míg fent a grófi palotában
száz kürt rivallt, száz hárfa pengett:
két nagy, mélykék szemét lezárta
a gróf leánya, Donna Clara,
s az estre várva, így töprengett:

- "Untatnak a caballerók,
untatnak a hosszú táncok,
bús románcok, mézes bókok,
mióta az ismeretlen
lovag adott nékem csókot.

Haja setét, arca fennkölt,
azt gondoltam, mikor láttam:
bizonyisten, szebb, mint Szent György,
aki ott áll bronzba öntve
a dóm előtt Cordovában."

Este lett, s a nyárfa árnya
bánatosan bólogat,
ezt gondolta Donna Clara,
s ahogy felnéz, előtte áll az
ismeretlen, szép lovag.

Nyárfák lassan bólogatnak
s ők egymásnak csókot adnak,
s berken át meg kerten át,
fűkön át meg fákon át,
szól a tücsökszerenád.

Csókolódznak, ölelkeznek,
este tíz a toronyórán,
vajszínű hold fenn az égen.
- "De az arcod, valld be nékem,
mért piroslik, Senoritam?"

- "Ronda szúnyog csípett vállon,
két karomba tüske tépett,
s tüske, szúnyog: úgy utálom
őket, drága Cabbaleróm,
mint a szennyes zsidónépet."

- "Hagyd a tüskét s a zsidókat"
- szól a lovag, s ők nevetve
száz és száz új csókot adnak,
nyárfák lassan bólogatnak -
"inkább mondjad, hogy szeretsz-e"

- "Szeretlek én, Caballeróm,
esküszöm Isten Fiára,
kit a körbevakaródzó
gonosz zsidók aljas módon
hurcoltak a Golgotára."

- "Ne gondolj most a zsidókra"
- szól a lovag és vidáman
hajlik le, mert a kisasszony
két fehér mellét kívánja,
éjfélt üt a toronyóra.

Liliomok hajladoznak,
harmatoznak már a rétek,
éjfélt ver a toronyóra:
- "Senoritam, egyet mondj csak,
igaz volt-e esküvésed?"

- "Igaz, ahogy ereimben
nincs más vér, mint grófi vérből,
s a mórokéból egy csepp sincsen,
sem pedig a fondorlatos,
alávaló zsidónépből."

- "Hagyd a mórt meg a zsidót is"
- szól a lovag, s enyelegve
vezeti a grófkisasszonyt
a sötét szőlőlugasba,
fűből vetett kerevetre.

Nyárfák lassan bólogatnak,
s ők ezernyi csókot adnak,
és már egyik sem beszél,
nyárfák lassan bólogatnak
s hullni kezd a falevél.

Rigók nászdalt énekelnek,
ring a jázmin meg a rózsa,
kis füvek letérdepelnek,
rigók nászdalt énekelnek,
ötöt üt a toronyóra.

Kürtszó hallatszik a várból,
s Donna Clara hófehér
testét a lovag karjából
kioldozza, s míg a mámor
ég még arcán, így beszél:

- "Hallod! Kürtszó hív a várból,
de mielőtt elmegyek,
drága Senior mondjad nékem,
mit elöllem olyan régen
titkoltál, a nevedet."

És a lovag lágy mosollyal
megcsókolja Donna Clara
ajkát s aztán így beszél:
- "Látod ama sárga házat?
A holdfényben most fehér.

Ott lakozom jó atyámmal,
s atyám - ki ne tudna róla?
ő a bölcs és messze híres,
nagy szakállú, tudós Rabbi,
Izráel de Zaragoza."

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.12. 21:45:25

@El Topo (Sgt. Elias): Ez a jóképű lovag biztos nagy salsero lehetett! :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.02.12. 22:24:07

@altoid:
Lehet, bárHeine viszonylag keveset írt a salsáról.

csi szi 2011.02.13. 00:18:07

@Frengi: Az NDK az kb. ugyanaz volt, mint a hitleráj, csak más volt az ideológiai szósz (német felsőbbrendűség helyett internacionalizmus stb.)
A háború előtti Németországból ott sokkal több maradt meg, mint nyugaton, ahol az amcsi/globalista kultúra mosta az agyakat évtizedekig. :)

csi szi 2011.02.13. 00:28:08

@altoid: Vannak ilyenek, de ez elég régen ismert, az index fórumon anno beidéztek bérkommentelőknek szóló "belső" e-maileket is (SZDSZ-es, MSZP-s csapatokról van szó, még 2002 körülről, a jobboldalt akkor még nem érdekelte az internetes hadszíntér, akik az "oldalán harcoltak" azok simán meggyőződéses, mániákus arcok voltak, ez elég egyértelmű. Pl. miért fizetne a fidesz nyíltan antiszemita, zsidózós trollokat, amikor ezek inkább ártanak az imázsának? nyilván ezek OCD-s trollok, persze a másik oldalon is van elég ingyenes, unatkozó irodistától nyuggerig, nyilván. Ma is főleg ballibsik űzik ezt a műfajt (a bérkommentelők után megjelentek a bérbloggerek is, akik nem puszta lelkesedésből nyomják, ez nyilvánvaló egy ideje, a mandiner pl. gondolom nem nonprofit már, de az index főoldalra rendszeresen kipakolt legantiorbánistább kollégák is aligha azok).

csi szi 2011.02.13. 00:39:47

@csi szi: Ja és a bérbloggert, bérkommentelőt arról lehet megismerni, hogy kampányszerűen, egyenszövegeket, egyenvéleményeket, betanult érveket nyomat. Pl. a manyup témában rengeteg ilyen volt, pro és kontra.
A bérkommentelő általában felkészült, megkapják az előregyártott érveket, az érvekhez szükséges forrásokat, hosszas idézeteket, 100 pontos listákat (pl. a zorbán bűneiről (székháztól, bányákoktól, kayaibrahimtól kezdve), maival ellentétes nyilatkozatairól '92-től stb.)
Nem áll le hosszasan vitázni, hanem minél több helyen akar megjelenni, persze általában több nicken.

pruntyike 2011.02.13. 08:43:27

LMP 30 százalék felett. Hol készült a felmérés, a szcientológia szektánál?

pruntyike 2011.02.13. 08:45:02

@El Topo (Sgt. Elias): Nekem a "sápadt volt mint a pergament" úgy hangzik, mint az, hogy "szeretem a spenót"

pruntyike 2011.02.13. 08:53:24

@lárvalányhaj: Kádár és bandája? Volt egy mókus, aki később Orbánról írt egy kötetnyi mocskot, a teszkós kopasz (nevét szerencsésen elfelejtettem) aki "jidau" [Karinthy] létére 1984-ben leírta: a palesztinok a jelenkor holokausztjának áldozatai... Ezekre célzol?

csi szi 2011.02.13. 09:40:39

@pruntyike: Inkább azt gondolom, hogy a pusztán statisztikainál nagyobb az átfedés a romkocsmák és a critical mass népe és az indexes blogok olvasótábora között. :)
Másrészt pedig úgy tűnik sok csalódott tavalyi fidesz-szavazó protest jelleggel tette az LMP-re itt, hogy "élesben" is megtenné-e (vagy elmenne-e) az más kérdés.

Celtic 2011.02.13. 11:59:47

@Nadiposzi: Hat ezert nem szoktam ezekre commentelni, sot megelegszem a post olvasasaval :) Tenyleg igy van, polblogokon erdekes a postok, de a commentek nem. Mashol (mint itt is, de van meg par ilyen blog) a commentek is ugyanigy izgalmasak es jo irni is.

Celtic 2011.02.13. 12:07:52

@El Topo (Sgt. Elias): "ahol fat vagnak, ott hull a forgacs is" - mondta egy masik illeto.

En se istenitem Hitlert, de amikor valami oran (mostanaban, 1-2 eve) a tanar kerdezte, hoyg hat mit is tett Hitler (es nyilvan azt varta, hogy mindenki elkezdje a Holokausztot es egyebeket) en kozoltem, hogy autopalyat es egyeb kozmunkaprogramot inditott. Mondjuk ezzel csak arra celoztam, hoyg semmi sem fekete vagy feher. Mocskos dolog a holokauszt, akar tizmillio, akar hatszazezer zsido veszett oda, de ettol meg nem kellene feledni, hogy sok helyen (Lengyelorszag, Ukrajna) maguk a helyi lakosok inditottak pogromokat a zsidok ellen (es ott a cari Oroszorszag vagy Sztalin, aki szerencsere azelott meghalt, hoyg az igazi zsidoirtast elkezdhette volna).

SZoval sehogysem vegytiszta ez az egesz.

Nadiposzi (törölt) 2011.02.13. 13:40:28

A politikai blogok kommentelői küldetéstudatos höbörödöttek, bérkommentelők, vagy szimplán olyan bunkók, akik nem egy meccsen anyáznak, hanem a netet fröcsögik tele. Namost van kb. 10-15 olyan nick, akik érdekes dolgokat tudnak írni, akikkel érdemes vitatkozni is akár (jó néhányukkal nem értek egyet, de tudnak érvelni), nem csupán egy párt brossúrát mondanak fel.
Mióta az index polidili fóruma rászabadult a blog.hu blogjaira, azóta azonban akkora a hangzavar, hogy már a kommentekbe se olvasok bele.(na jó, néha igen). Amikor TG elkezdte a választások előtt a blogját, jó volt olvasni a kommenteket, még én is írogattam párat. Ma megjelenik a poszt reggel 8-kor, délelőtt 10-re van 800 komment. Egyszer belepörgettem, vicces, amikor a 412 így kezdi: nem olvastam az előző kommenteket, de... és előadja a tutit mondjuk a magánnyugdíjról, olyan érvekkel, amiket előtte már 15-en leírtak. Az egész egy olyan Hyde park, ahol mindenki ordít, hogy majd kidől a valaga, de vastagon leszarja, hogy más mit mond. Kivéve az anyázást és az örökzöld komcsi-náci, mélymagyar - zsidó etc. toposzolat. Ezért szűkítettem hozzászólásaimat a Modoros blogra, és társaira.
Köszönöm, hogy kiírhatam magamból.

Ottlaki Kababám 2011.02.13. 16:07:08

@altoid: Egyetértek. A magyar közélet legnagyobb problémája jelenleg az antiszemitizmus.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.02.13. 16:41:21

@csi szi: na ja, a szipla orbánutáló megelégszik azzal, hogy Orbán hazudozik, nem tuodm kinek okoz az örömet, ha kigyűjti Orbán ellenttes nyilatkozatait az utóbbi húsz évből. Szerintem senkinek. Ha meg nem okoz örömöt akkor pénzért csinálja.

2011.02.13. 17:00:49

@Ottlaki Kababám: hát persze, hogy az antiszemitizmus, a zsidók már tömegestül menekülnek Izraelbe, és a pénzüket sem akarják Magyarországon befektetni.

a cigányok meg egyenesen rettenek az üldöztetéstől, ezért nem is vállalnak 5-6 gyereknél többet.

Ottlaki Kababám 2011.02.13. 17:04:30

@Frengi: Igy látom én is, felháoritó, mi megy otthon :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.13. 17:16:25

@Ottlaki Kababám: Te most komolyan - melyik kommentemben állítottam én ilyesmit? Szerintem éppen az ellenkezőjéről győzködtem Topot.

Celtic 2011.02.13. 17:25:06

@Nadiposzi: +1. Nagyon egyetertek. Mire leirna az ember a velemenyet, mar tizen leirtak elotte ugyanazt, anelkul, hoyg eszrevettek volna, mar elottuk kilencen leirtak ugyanazt, anelkul, hoyg eszrevettek volna, elottuk mnar nyolcan leirtak ugyanazt...sit.

Ottlaki Kababám 2011.02.13. 17:33:44

@altoid: Csak a kommentedről jutott az eszembe, hogy a hazai médiában (vagy legalábbis egy részében)még mindig előkerül ez a hatalmas veszély, szerintem az indokoltnál jóval többször. Meg hát itt a blogon is előkerült nem egyszer. Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, miután nem tudom melyik posztnál kiderült, hogy a törzsolvasók 80%-a zsidó származású :)

Mitya Ivanov 2011.02.13. 17:46:35

@Nadiposzi: felraktál a netre egy szót, amit eddig még soha senki

Ottlaki Kababám 2011.02.13. 18:12:32

@altoid: Még egyszer: nyilván, amelyikre válaszként irtam. Konkrétan erről a mondatról jutott eszembe: @El Topo (Sgt. Elias): ebben 100%-ig egyetértunk. Csak az a kar, hogy amig az antiszemitizmust/rasszizmust ellenzo politikusok olyanok, amilyenek, sok ember fog dacbol a masik oldalra allni...
A jutott eszembe alá van húzva.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.02.13. 18:25:36

Hát szerintem ebből a kommentből csak az derül ki, hogy szerintem az antiszemitizmus EGY probléma, de legalább akkora gond a baloldalon az évek során elharapózott korrupció. Ezek közül melyik állítással vitatkoznál?

Még annyi, hogy az antiszemitizmus nem csak a zsidók problémája. Hogy miért? Azért, mert az ezt az ideológiát képviselő irányzatok szinte kivétel nélkül erőszakos, destruktív politikát folytatnak, és ha hatalomra kerülnének, azt minden magyar állampolgár megszívná, még azok is, akik fülének amúgy kedves a zsidózás.

Ottlaki Kababám 2011.02.13. 18:56:57

@altoid: Épp ezért örülhetünk neki, hogy mostanság ilyen veszély nem fenyeget.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.14. 15:56:47

@El Topo (Sgt. Elias): akkor viszont a nőknek kéne "udvarolni".
ugyanis egyelőre úgy néz ki, hogy a nőké a pénz fele, és az összes pina.
süti beállítások módosítása