Olvasói rovat - A modoros rapper

2010/02/03. - írta: Modor Tibi

 

Klasszikus és mélyre lefúró tipológiát kaptunk Kapucsengő86-tól - szerintem eddig még csak szó se volt hasonlóról.  Remélem, van köztetek hozzáértő :)

Helyi Kemény Arc

Talán ők vannak a legtöbben, de mint látni fogjuk, a többi tábor nem feltétlenül fogadja be őket maguk közé, és igazából ők se nagyon akarnak másokhoz tartozni. A helyi kemény reppes arc általában falvakban vagy falusias külvárosokban lelhető fel, foglalkozását tekintve majdnem mindig kétkezi (ha még tanul, akkor valamelyik szakiskola padját koptatja). Aktív szókincse a „pina”, „lóvé”, „verda”, „bicepsz” szavakban merül ki, így a hifiből is leginkább e szavakat szereti visszahallani. Zene terén egyetlen istene Ganxsta Zolee, persze szegény nem tudja, hogy Zana Zoltán a Sex Action oszlopos tagjaként hajdanán egészen más műfajban kezdte pályafutását; ellenben kívülről fújja a Szesztilalom és a Való világ című számok szövegét - ez mindenképpen páratlan memóriáról tanúskodik.

Szeretheti még Dopemant, Majka Papát is. Ha valamelyik kedvence a közeli kisváros szórakozóhelyén lép fel, akkor rendszerint az első sorban tombol (hatvanas bickóinak köszönhetően nem esik túlságosan nehezére odáig verekedni magát), a legnagyobb slágereket az előadót is túlordítva harsogja. Fellépések végén mindenképpen lövet egy bálvánnyal közösen feszítős fotót, iwiw-profilon ez majdnem mindig alapértelmezett képpé is válik egy-két napon belül. Nem jellemző rá drogok használata (sör viszont minden elképzelést meghaladó mértékben képes lecsúszni a torkán). Nem érdekli túlzottan a napi politika. A rap gyökerei iránt sem mutat kíváncsiságot, illetve (ami a következő két típushoz képest talán jó pont) többnyire saját tehetségtelenségével is tisztában van, nem próbál rímeket faragni (viszont, mint azt már az imént kifejtettem, az általa ismert előadók sorait rendkívül ügyesen reppeli). Ha éppen nem dolgozik, és nincs Ganxsta-koncert a közelben, előszeretettel hódol másik szenvedélyének, a testépítésnek. Testét sok esetben tetoválás borítja.

 

Telepi Álnéger (wigger)

A tipikus telepi álnéger reppes – mily’ meglepő módon – betondzsungelben nőtt fel, és már életének igen korai szakaszában megtanult párhuzamot vonni a lakótelep és a gettó között. Az szemmel láthatóan zavarja ugyan, hogy egyetlen „nigga” (ő csak így hívja a feketéket) sem lakik a környéken, ám ezt kamunégerkedéssel próbálja ellensúlyozni. Öltözéke alapján már távolról elkülöníthető környezetétől, baseballsapkát vagy kapucnit, bőgatyót, deszkás csukát hord a leghidegebb télben és a legmelegebb nyárban egyaránt. Nagyon fontos, hogy minden egyes ruhadarabja, kivétel nélkül márkás, „hozzáértők” társaságában nem győzi hangsúlyozni, hogy „ne legyél eltévedve, tesó, ez a satyó nem valami piacos szar... eredeti Dada, ha mondom”. Ugyanakkor sokszor kritikus: „ne hülyíts már, haver, hogy Bizö csukát akarsz venni... azt csak a lányok hordják, vágod”. Persze fontos hangsúlyozni, hogy – a márkás ruhák dacára – anyagi téren általában nem ő az élet császára, gyakran csonka családból származik (bár „bandázós” „spanjai” között akadhat egy-két értelmiségi csemete is, rendszerint ők növik ki leghamarabb a stílust). Csóróságát egyébként nem szégyelli, sőt, gyakran éppen ellenkezőleg - tanulmányaira pedig nem fordít sok gondot. Ha teheti, füvezik, de ha nem, akkor is simán befigyelhet valami kannabiszos karkötő vagy nyaklánc, hogy egyértelművé tegye állásfoglalását a legalizáció problematikáját illetően.

Szabadidejében a „krúval” (angol crew szóból, értsd: baráti társaság, banda) lóg, olyankor együtt cigiznek, szotyiznak, időnként tépnek. A politika nem érdekli őt, az egész rothadt rendszerrel van baja, amelyik tiltja a füvet és elbánik a hozzá hasonló trógerekkel. Tanulmányai befejeztével többnyire szakképzettséget nem igénylő munka felé fordul (pl. árupakolás, már ha nem túl megerőltető számára), és még nagyon sokáig telepi marad. Vele egyébként már el lehet beszélgetni a hip-hopról, nem úgy, mint a helyi kemény arccal. „Onyx, geci. De régen hallgattam már, na, Amcsiban akkor még tudtak reppelni azok a srácok.” „Snoop az isten, remélem, vágod, mit vakerál.” (Persze ő se vágná, ha előző este nem nézte volna ki kínkeservesen valamelyik netes amerikai szleng-szótárból azt, hogy mit jelent a refrén.) A legtöbb magyar előadót mélységesen megveti: „Kibaszottul nincs is hip-hop ebben a kurva országban. Akit te mondasz, az szart se tud, nemhogy reppelni; a flowjáról meg ne is beszéljünk, rakás szar az a gyerek.” Azért időnként hallgathat hazaiakat is, pl. Akkezdetet, DSP-t vagy valami hasonló, ándörgránd-körökben ismert bandát, hip-hop bulikon is tiszteletét teszi olyakor, ha éppen a „kess engedi”. „Vágod, múltkor a krúval totál omlás volt a Massive Beatz Nite. Toltunk egy laza dzsót, aztán elvoltunk az arcokkal. A reppes gyerek amúgy egészen jót gurított, fasza flow-val nyomta neki.” Mindehhez hozzátartozik, hogy ő is reppel otthon, egyedül vagy a haverokkal, valami kétbites alapra (ajánlott: Nyelvész Józsi kollega úr Kisnovákról szóló bejegyzése a Szlengblogon). Nagy ritkán nekibátorodik, olyankor akár valamelyik netes tehetségkutatóra is beküldheti zsírúj trekkjét, ám az élő válogatásra null esélye van bejutni. Igaz, ezt bőven kárpótolja az, hogy hazafelé menet, a villamoson időnként alkalma nyílik lekezezni egy valódi niggával.

 

Wannabe-gengszter

Ő az a tizenéves repphallgató, akik bűnözői ambíciókat dédelget, ám többnyire tízórai-elkobzásig vagy bizonytalan eredetű termékekkel (ruhák, csempészett cigi, stb.) történő kistételű seftelésig viszi csupán, vagy sokszor még addig sem. Ami gengszterré teszi az osztálytársak körében, az az, hogy előszeretettel dicsekszik „alvilági” ismerőseivel: „Szavamba, kerül, testvér, és ugrik a város összes maffiózója. Úgyhogy csak szóljál, ha valami baj van, majd bevédünk.” Származását tekintve érkezhet alacsonyabb státusú családból, ebben az esetben a „rossz társaság” táplálja ambícióit, de akár pénzes, sőt ritkább esetben értelmiségi szülők sarja is lehet, ilyenkor a lázadás vezérli. Időnként elhatározza, hogy konditerembe jár, de általában az első két nap után, sajgó bicepszekkel feladja, mert hát minden kezdet nehéz. Wannabe-gengszterségének másik részét az általa fűnek-fának reklámozott, sztárolt – feleslegesen, mert ezeket úgyis ismeri mindenki – előadók jellege adja: külföldiek közül mindenek előtt 50 Cent, hazai vizekre evezve pedig Dopeman (aki közös pontot jelent a Helyi Vagány Arccal, bár kölcsönösen lenézik egymást). Öltözködése időnként olaszos, hegyesorrú cipővel, márkás, viszonylag szűk (előfordul, hogys koptatott) nadrággal, nem kétfilléres fekete (vagy fekete alapon kockás) inggel vagy pólóval. Drogpárti, bár általában még semmilyen tiltott szert nem próbált (amit persze letagad). A hip-hop-os rendezvények közül legfeljebb kedvencei koncertjeire látogat el nagy ritkán, de az rnb-s szórakozóhely az ő igazi világa.

 

Hip-hop Filozófus

Ő az, aki nem szereti nevén nevezni a gyermeket, hanem rap helyett csak hip-hop-ot, vagy még inkább ándörgránd hiphápot említ. Jellemző rá az értelmiségi indíttatás; sokszor jó tanuló, gimi után általában rövidebb-hosszabb időre be is kerül a felsőoktatásba; ha nem, akkor művészi hajlamai teszik őt naggyá; festhet, fotózhat, verseket is írhat, és hát értelemszerűen reppelhet is. Szeret agyalni az élet nagy dolgain, határozott véleménye van a politikáról (ez a vélemény ugyanakkor – neveltetésétől vagy korai tapasztalataitól függően – széles skálán mozog, az LMP liberalizmusától akár a Jobbik nemzeti radikalizmusáig is terjedhet).

Ha zenéről van szó, szereti az „elgondolkodtató” szövegeket, ahol a sorok között van a lényeg. A reppen, vagyis az ándörgránd hiphápon belül szinte kizárólag magyar előadókat hallgat, mégpedig többnyire olyanokat, akiket az egész országban száznál többen nem ismernek, de persze előfordulhat, hogy FankaDelit is szereti. Időnként – nem túl gyakran – hip-hop partykra is ellátogat, ahol lepacsizhat a Telepi Álnégerrel, a Helyi Kemény Arcot és a Wannabe-gengsztert viszont az utcán ügyetlenül leplezett, lenéző arckifejezéssel, nagy ívben elkerüli. Ruhaviselete fiatal korában lehet bőgatya, deszkás cipő, ám ezeket húsz éves koráig leveti, esetleg megőriz egy-két régi darabot, amit nincs szíve kidobni. Más műfajokkal szemben toleráns, lehetnek kedvelt punk- és rockzenekarai is, persze ott is leginkább az elgondolkodtató szövegek számítanak. Inni – mint minden mai fiatal – ő is szeret, lehet, hogy hasonló zenére flesselős egyetemi cimboráival teker is egy-két spanglit, de talán egy fokkal kevésbé jellemző rá a legalizáció istenítése, mint lakótelepi kollégájára.

 

Reppcsaj

Többnyire a Telepi Álnéger barátnője, néha kishúga. Ruháit tekintve általában nem rí ki korosztályából, bár (rózsaszín) baseball-sapi és „lazább” farmergatyó elég gyakori kellék. Többnyire jobban szeret srácokkal bandázni, mint csajokkal, a fiúk körében (sokszor egyedüli lányként) különösen hangúlyozza női mivoltát, de azért megmarad „lazacsajnak”.

Zenei preferenciája nem mindig fedi a haverokét, szereti, ha valami dallamosabb repp szól a mobiltelefon lejátszójából; szereti az olyan számokat is, amelyek a srácok szerint már „túl nyálasak”. Egyébiránt – bár érzi ő, hogy a hip-hopnál menőbb műfaj nem létezik – gyakran „mindenevő”, rnb belefér, de akár lágyabb, „nem nagyon zúzós” poprock-dalokat is meghallgat. A politikával kapcsolatban ő sem szeret állást foglalni, ám a nyakló nélküli kábszer-fogyasztást többnyire nem helyesli.

 

Poén-reppes

Ő az a reppes, aki nem is egészen tartozik ide, de néhány szót azért mindenképpen megérdemel. Nála minden reppnek minősül, ami gyors, ütemes szövegelés, és imádja az általa szellemesnek, jópofának gondolt szövegeket. Nem utolsó szempontja az sem, hogy a szám legyen dallamos, táncolható, azaz olyan „jó kis rázós”. A dallamtalan, lassú vagy szomorú számoktól a hányinger környékezi, és a nagyon tömény mondanivalót is kerüli, ha egy mód van rá (de persze azért nem feltétlenül veti azt meg, ha egy dal legalább látszólag „szól is valamiről”). Célja az, hogy jó kedve legyen, ha éppen zenét hallgat, így aztán Sub Bass Monster, Belga, Fluor Filigran egyaránt jöhet, de még Ogli G-t is meghallgathatja néha, mert „az az Ogli fószer akkora barom, hogy az már vicces... az a szöveg nagyon kész, besza-behu”. Ezt az érdeklődési körét egyébkén korai zenei élményei határozzák meg; általános iskolai mikulásdiszkóban Rapülőkre, Animal Cannibals-re, Kerozinra rázta magát; ezektől az előadóktól köznapi beszédében mind a mai napig meglehetős gyakorisággal idéz szellemesnek gondolt sorokat: „Szevasz Fecókám, na mikénehavóna, Mikellangeló?” Ruhaviselete egyébiránt nem jellegzetes, bár szeretheti az élénk színű, vicces feliratú pólókat, kitűzőket. Zenei téren abszolút befogadó. Reppes bulikra nem jár (jót nevet magában, ha meglát az utcán valami Álnéger „bohócot”), ellenben táncos-zenés szórakozóhelyeken egészen gyakori vendég. Általában népes kis csapatával jár bulizni, óriási szövegével ő a társaság humor-heroldja.

Nekem a magyar hip-hopot a Mega Sound System jelentette egyedül: rohadt DJ, kurva anyád, ma este meghalsz - nagyon vigyázz köcsög, mert szétrúgjuk a pöcsöd - egy kurva két dologra jó: baszni & pénzt keresni - százezrek fújták kívülről a szövegeket.

184 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd-r 2010.02.03. 13:03:50

"a rap maga a zene" ezen nem túl sok mindent lehet félreértelmezni.

cd-r 2010.02.03. 13:04:37

mint mondtam, a rap NEM A ZENE, hanem a szövegmondás, rappelés. comprende?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 13:06:18

@cd-r:

Na, hát ezt mondtam én is, nem?:D

Silent Bob 2010.02.03. 13:07:34

@cd-r: Nem vagyunk mi véletlenül testvérek? :D

cd-r 2010.02.03. 13:08:08

@El Topo (Sgt. Elias): igen, tényleg. hát, ahhoz képest, hogy nem is kedveled, egész jó, hogy legalább ezt vágtad.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 13:12:10

@cd-r:

Nyugoggyá meg, testvér, azért, mert nem szeretem a rap-et, mint olyat, nyitva tartom a szemem és a fülem. Mit csináljak? Nem tudom beleélni magam, amikor dagadt, fuxos niggerek niggerül ugatnak, és aranyból van a csaptelep náluk. A Szabi gyereket például bírtam.
És persze az én apám meg attól kapott idegbajt, ha kicsit feltekertem a Foxy Lady-t.:D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.03. 13:17:44

Olvasni még nem volt időm, de a téma, a felsorolt előadók és a linkelt videók alapján az EGYIK legcsodálatosabb és egyben legbetegebb téma a Modoroson :))))))

Danis 2010.02.03. 13:49:52

SZPÁJDI:
www.youtube.com/watch?v=E-gu9uR7jww
:D Ő csak egy igazi kibaszott csibészgyerek. :)

raoul_duke 2010.02.03. 14:38:46

Talán mindegyik típust ismerem valamennyire, jó leírások. A kommentekre még nem volt időm, szóval lehet, hogy más is említette már az én fajtámat, az ilyen >szcénán kívüli<, a "rap zenet" egy részét egyébként kedvelő, gyakran bezzegező hülyegyereket.

Blackrock (törölt) 2010.02.03. 14:49:52

Én nagyon kedvelem a műfajt, bár előadóhoz nem nagyon kötődöm...ilyen repper arcokat is ismerek, az a szomorú, hogy egy-két tagra bizony simán ráillik a leírás.

Egyébként a felsorolásból kimaradt a "Raplexikon". Ő az, aki fejből sorolja NWA összes albumának megjelenési idejét, a tracklistát és még a hangmérnök nevét is séróból nyomja.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.02.03. 15:01:21

Kimaradt a rap-szereto, idosodo nonemu holgy (azaz en). Nagybatyam azt mondta tini koromban (reppcsaj?), hogy majd kinovom, de nem nottem ki. Imadom a mai napig, foleg a regieket.
A kisebbik lanyom (5 eves) is, jelenlegi kedvence a Zsolti, a beka a Belgatol. (Multkor betettem neki Halasz Juditot is, de azt mondta, unalmas.)

@cd-r: en is hanyszor hallottam ezt! Mikor pedig osszebutoroztam a ferjemmel, mindenki ugy kepzelte el, hogy egy fuxos gengszter, csak, mert fekete :D.

Na, szoval a rap jo, bar mitagadas, nemely szovege elegge, hogy is mondjam, bugyuta, es a rapperek arcoskodasa is idegesito tud lenni.

cd-r 2010.02.03. 15:08:26

a sok hülyeség után itt egy kis igazi: www.youtube.com/watch?v=p1X462DQiJc

cd-r 2010.02.03. 15:09:54

@afromagyar: jaja ezt aláírom, sokszor jobb ha nem érti az ember a szöveget. a jó flow mögött sokszor nem bújik meg túl mély tartalom, persze van ellenpélda is.

RobDN 2010.02.03. 15:11:17

Húgom általános iskolás volt, mikor megromlott a kapcsolata a legjobb barátnőjével, mert az bandázni kezdett a helyi repper arcokkal.
Kérdezem tőle egyszer, hogy "Na milyen volt a sulidiszkó?"
- Jó volt, csak kár hogy Vivi meg az új barátai végig csak körben álltak egy sötét sarokban, az ónix pulcsijuk fejükbe húzott kapucnijával, aztán mikor bettették a Ganxta's paradise-t, akkor bólogattak is.

Na azóta ez a kép él bennem a wannabe repperekről: Egy csapat önfeledt hetedikes, meg néhány kőkeménykedő arc a sarokban.

Zorita 2010.02.03. 15:50:13

tényleg, aki amerikai rap zenén szocializálódott, az miként vélekedik a német / francia / egyéb nyelvű rapről?
Szerintem angolul, még ha érted is, elnézőbb vagy valahogy a szöveg bárgyúságával szemben. Egyéb nyelveken nem hiszem el, hogy szemrebbenés nélkül végig lehet hallgatni egy számot is, komolyan véve azt. ((ezért van nehéz dolga a magyar rapzenészeknek, eredetit alkotni nem lehet, csak akkor érhet valamit, ha tényleg nem is akarják komolyan venni.))

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.02.03. 16:11:14

@Zzz_: en nigeriai rap zenet szoktam hallgatni :).
Imadom a broken Englisht.
Es vicces latni, ahogy a nem amerikai feketek probaljak utanozni az afro-amerikaiakat :D (oltozkodesben, mimika, gesztikulalas).
Persze van olyan rapper, aki buszke arra, hogy afrikai es nem all be a sorba.
Volt pl egy eleg nagy perpatvar 50Cent es a nigeriai Abdulkareem kozott:
"in 2004, Abdulkareem came to international attention as a result of a scuffle with American rapper 50 Cent onboard an airplane at Murtala Mohammed International Airport in Lagos. By all accounts, Abdulkareem had tried to occupy 50 Cent's seat, resulting in a fight between Abdulkareem, his friends, and 50 Cent's bodyguards. One of Abdulkareem's associates was hospitalised as a result, and 50 Cent returned to the United States, refusing to appear at a scheduled concert in Port Harcourt."

Lassan olyan leszek, mint az IT-sok, akik ide jottek szakmazni, hehe.

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2010.02.03. 16:23:51

egy kategóriát hiányolok:
értelmes rap rajongó
rólu(n)k nem lenne érdemes pár mondat erejéig említést tenni? nem ismerem az embert aki ezt az írást írta, de elég szűk látókörű és pesszimista lehet. én úgy érzem, vagyunk 1-2-en ebben a rétegben akik nem wiggák nem niggák nem poénrepperek hanem csak símán a hiphop életvitelt választottuk és azt a környezetünk normáin belül próbáljuk képvisel(tet)ni.
erről ennyit. egyébként sok igazság van a posztban, csak a wc-papír tiszta oldalát hiányolom róla.

cd-r 2010.02.03. 16:29:56

@Twix: "csak símán a hiphop életvitelt választottuk" ezt kifejtenéd ? :D

Zorita 2010.02.03. 16:32:42

@Twix: ha nem érzed magad modorosnak, akkor miért szólna rólad a poszt? vagy mégis?

cd-r 2010.02.03. 16:35:38

@Twix: nemtom végig olvastad-e, de van egy ilyen hogy a "hip hop filozófus", az sztem nagyjából lefedi az értelmes rap rajongót, igaz pontatlanul, mert az értelmesebbje nem sok magyar rap-et hallgat.

Zorita 2010.02.03. 16:36:39

@afromagyar: ha fekete, akkor eleve autentikus, még franciául is elfogadhatóbb :))

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2010.02.03. 16:42:34

@cd-r: most nem fogok itt hiphop-oktatóként fellépni. aki érti miről beszélek, az egyet ért velem úgyis. akinek meg fogalma sincs a hiphop-ról(és a rap-pel való különbségéről) annak meg nincs értelme mit megmagyarázni ezen, mert ha érdekelné őket, akkor maguktól utánanéznének a dolgoknak. bár az is erős túlzás, hogy ha érdekli utánanéz, mert egy jó pár egyén még erre is lusta.

@Zzz_: a kommentem összességében arról szól, hogy nem kéne ennyire pesszimistának lenni, mert ezzel sértően ledegradálhattok pár olyan embert embert egy-egy kategóriába, akiknek semmilyen közük nincs ezekhez a kategóriákhoz csak mondjuk nyomokban(én pl. a hiphop filozófust találom meg magamban, persze azt sem így ahogy ide le van írva)

Silent Bob 2010.02.03. 16:44:01

@Zzz_: Franciák közt van jó cucc. Saian supa crew pl.

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2010.02.03. 16:48:36

@cd-r: köszönöm minden társam nevében a véleményt;) attól mert nekem nem jön be a pop zene és a jelenlegi rnb repertóár 99,9%-a még nem fogom azt mondani, hogy nem értelmes. max annyit mondok: nekem az ilyen zenék nem tetszenek.
és rap zenén kívül hallgatok jazz-t, soul&rnb-t, funky-t és még sok más dolgot. ezekhez mit szólsz? akik ilyen zenéket hallgatnak azok se lehetnek értelmesek?:)
az általam megemlített emberekre sem igaz egyértelműen a hiphop filozófus bekezdés, mivel az én személyes kedvenceimbe pl. Fankadeli nem tartozik és ismerek még egy pár embert akit értelmesnek tartok és nem szereti Fankadeli zenéjét, és még az amerikai és/vagy más országok rapzenéit is hallgatják, úgy mint például én.

cd-r 2010.02.03. 16:50:32

@Twix: figy, nem kell hiphop oktatónak lenni ahhoz, ha kicsit kiállj a dolog mellé, amit szeretsz. ez a modoros blog, ami többnyire durva (ésspoénos vagy annak szánt általánosításokról szól) az értelmes rap rajongó leírása nem lenne túl humoros. azért kérdeztem hogy neked mit jelent a hiphop életvitel, mert szerintem ilyen nincs, vagy legalábbis magyarországon nem kivitelezhető, hacsak nem a folyamatos fűszívást és linkeskedést érted ez alatt.

cd-r 2010.02.03. 16:53:33

@Twix: amúgy meg félreértesz, én egy hip hop fanatikus vagyok, testvérem. nem kell minden hülyeséget offense-ként reagálni.

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2010.02.03. 17:01:10

@cd-r: én az értelmes rap rajongót úgy képzelem el, mint minden más embert itt ebben az országban aki normális. idős embereknek átadom a helyen a buszon stb. dolgok. és a linkeskedés, fűszívás kifejezetten nem tartozik bele. sem a bohócöltözködés, a fullcap-es majmokkal való kontaktot inkább nagy ívben kerülöm. jó, én is hordok bő nadrágot, sárga bőrbakancs. de ízléses keretek közt tartom. nem hallgatok nyilvánosan hangosan zenét, mert tudom, hogy az másokat zavar. kisebbségi komplexusom sincs, hogy felvágjak arra, hogy nekem ez a stílus jön be.

yaaman 2010.02.03. 17:03:07

szóval:
Rap is a business
Hip-hop is a culture

remélem segítettem

cd-r 2010.02.03. 17:06:03

@yaaman: Prince Far I az avatarodon mindenesetre menő :D

Medzsik 2010.02.03. 17:30:57

Imádom, mikor dilettánsok vitatkoznak valamiről úgy, hogy abszolút semmi rálátásuk és tudások nincsen a témával kapcsolatban, csak okoskodnak. Igen a cikkben vannak igazságok. Tudjátok minden egyes zenei stílusban van egy réteg, ami nevetséges és egy kalap szart sem ér, ugyanakkor ott van a tartalmas és értékes rész is. Sok okostojás mondogatja itt, hogy a hiphop nem zene. Valószínűleg fogalmatok nincs mennyire sokszínű és kevert műfaj ez valójában. Elárulok egy titkot, akad bőven sok rap szám is, ahol élő hangszereket használtak, komoly munka áll mögötte nem csak egy gagyi két perc alatt felpötyögött idióta instrumentál. Jót nevetek azon, mikor páran okoskodva el akarják magyarázni mi a rap és a hiphop közti különbség. Most eloszlatnám a ködöt, ami a fejekben hatalmas sötétséget képez. Ne tegyél különbséget, mivel a rap a hiphopon belül helyezkedik el, mint alműfaj (ilyen pl. az RnB, Jazzy HipHop, Acid Rap, Horrorcore, Alternative HipHop sőt még a DnB is és még rengeteg más műfaj). Az egy idióta, aki bíráskodik, közben meg fogalma sincs a zenélésről/zenéről. Javaslom, művelődjetek mielőtt egy egész stílust beskatulyáztok mint a majmok. Ebből kéne már kinőni, nem a hiphopból!

cd-r 2010.02.03. 17:39:24

@Medzsik: megérkezett az első megfejtő ! welcome :DDD

cd-r 2010.02.03. 17:40:05

már épp kezdtem hiányolni az arrogáns megmondóembereket

Medzsik 2010.02.03. 17:41:52

Az, hogy a leírtakból ennyit értettél meg az téged minősít.De, hogy iszonyat primitívek vagytok mindahányan az is biztos. Kiszálltam cső :)

cd-r 2010.02.03. 17:42:33

@Medzsik: vissza se gyere, szevasz.

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2010.02.03. 17:43:33

@Medzsik: teljes mértékben egyetértek veled. kivéve abban nem, hogy az rnb már az 50-es évek végén és a 60-as évek elején - ergo a hiphop mint szubkultúra megjelenése előtt - javában élt - a jazz és a Marvin Gaye-féle(számomra igazán élvezetes) zenék közötti transzformáció ekkor élte fénykorát.

cd-r 2010.02.03. 17:49:22

@Medzsik: most elárulok neked egy nagy titkot te hiphop masta: az acid rap és a horrorcore ugyanaz. mindkettőt Esham találta ki Detroitban. made befejezem mielőtt még rámsütik a hiphop oktató cimkét.

kőleves 2010.02.03. 17:49:54

A szlovák hip-hopnál viccesebb nem létezik a műfajban.

Medzsik 2010.02.03. 18:01:12

Az acid rap és a horrorcore nem ugyanaz te idióta lehet neked ezt dobta ki a google de ez egy marhaság :) ennyi erővel a jugallo meg a horrorcore is ugyanaz nemde? Halgass már meg egy Jamie Madroxot meg egy Psych Wardot te szerencsétlen teljesen más tészta a kettő. De mostmár tényleg befejeztem mert azt se tudod mit beszélsz.

Rich.mond 2010.02.03. 18:06:13

@Medzsik: Apám, micsoda márkás nevek:)

cd-r 2010.02.03. 18:06:46

@Medzsik: a juggalo az egy vicc. elkényeztetett középosztálybeli fehér emorap. nyilván te is hasonló vagy, csak itthoni kiadásban.

Rich.mond 2010.02.03. 18:11:57

Egyébként tény, hogy ez egy kevert műfaj -ahogy a punk is, ezer alfajjal, és modoros réteg-rajongó táborral a legcsövesebbektől a legújgazdagabb felvágósokig. Igazából a két stíl között ninc sis olyan baromi sok különbség (most tekintsünk el a félrecsapott sityesztől, meg a tarajtól).

Lehet, majd megörvendeztetlek titeket a modoros punk-al is, csak a francnak hiányzik, hogy a több tucat stílus valamelyik védelmezője esetleg nekem essen, hogy ő nem is california-punk, hanem valami elborult ska-irányzat képviselője.

Amúgy melóban pár hete gondolkodtam, hogy mit hallgassak, és beraktam egy youtube-os magyar rap listát (kíváncsi voltam, hogy hol tart a "mozgalom"). Akadt köztük meglepően élvezetes (pl. a Hóruszon elég jól elröhigcséltem, Deniz egész jól beleillik a "filozófus" kasztba, d enem rossz). Ami a legalja, ez a Tibbah-Siskafanuccsi vonulat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 18:22:14

Aztakúrvamindenit, hát megjöttek a tudósok is!:D Óriási nevekkel!
Életemben nem hallottam egyiket sem, mert tapló vagyok!
Nem, ez nem is fog változni!:D Nem fogok utánanézni egyiknek sem!

cd-r 2010.02.03. 18:32:28

@El Topo (Sgt. Elias): nem is vesztesz vele semmit. :D semmi értelme c kategóriás rapzenék után kutakodni, mikor vannak jók is. a srác összegyűjtött egy csomó kétes ismeretet a hiphop.hu fórumáról, nem kell készpénznek venni.

cd-r 2010.02.03. 18:34:57

olyan kategóriákkal dobálózik (pl alternative rap), amit újságírókon kívül senki nem használ. de legalább besétált egy szobarapper is. :D

lunatikk 2010.02.03. 18:40:36

Lehet szavazni legjobb magyar rap-számra? Európa Kiadó: Küldj egy jelet
www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844
Ki az az evribádi és hova kámon?
:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 18:40:40

@cd-r:

Imádom, mikor valaki valami teljesen marginális témáról osztja az észt és szakértősködik.:)

Fokitsa 2010.02.03. 18:41:48

@Medzsik: hey nigga, Mama Said Knock You Out!
yo' Nigga

planetAZD+ 2010.02.03. 18:49:36

@cd-r: az elit-hiphop-ost abszolút adom :)

niyabinghi 2010.02.03. 18:51:39

@kőleves:
Kb. annyi értelme lehet, mint az orosz reggae-nek. :D

lunatikk 2010.02.03. 18:51:45

@afromagyar: Zebda nem rossz. Mondjuk inkább rap és egyéb (rock, reggae) keverék, mint a banda maga, dél-francia arabok, ha jól tudom.

lr 2010.02.03. 19:10:37

Én azon csodálkozom, h a graffiti-flém nem röffent be. :O

Hogy aki igényes művészet csinál, az csak olyan helyekre, ami kevésbé lesz tőle sivár vs. paraszt teggerek, meg ezek.

Hát nem? :P

cd-r 2010.02.03. 19:12:42

@lr: most provokálod, hátha valaki mégis kirobbantja, hm? :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 19:13:54

@lr:

Ezen én is csodálkoztam, pedig már reggel szóba került.:) Nem találtak ide valahogy a buzi grafittis köcsögök.

Hal Stanton 2010.02.03. 19:27:51

@Rich.mond: Tibbah-Siska a legalja? Hm. NKS, AKPH, Killakikitt, Bobakrome, Rebellio, Bloose Broavaz. Zsííír!

cd-r 2010.02.03. 20:03:58

@El Topo (Sgt. Elias): miazhogy köcsögök bazdmeg? ezt utálom a legjobban, amikor ilyenközépkorú vén buzik pofáznak bele, azt sem tudják mi az a tag meg a throw up, de jár a pofájuk, hogy mi tesszük tönkre a várost. nem vágják, hogy ez művészet, meg, hogy mennyit gyakoroltam a kockás füzetben, mire sikerült profin leírnom, hogy FIRE :DDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 20:12:01

@cd-r:

Most akkor műflémelünk?:)

Köcsögök. Most akkor döntsd már el, kiscsávó, hogy középkorú-e vagyok, vagy vén buzi!
A throw up-ról nem tudom, hogy mi, de a tag az megvan.
A művészetedet tiszteltetem, építsél falat a kertedbe és a belső oldalára festegessél! Én is szoktam rajzolgatni itthon törökbasát, meg ilyeneket, elmegyek a papirboltba és veszek magamnak rajzlapot hozzá, nem a szomszéd kocsijára rajzolgatok karctűvel.

Egyszeri Ernő 2010.02.03. 21:35:33

legjobb francia rapp mindenkor!!! www.youtube.com/watch?v=xxS8LhsO1js
valahol volt szó orosz reggearől ez lengyel
www.youtube.com/watch?v=TOJv1Fr2nhs
ha értelmes hiphop akkor punnany massif
www.youtube.com/watch?v=DyQd7gJD5qQ
a pécsiek biztos vágják
www.youtube.com/watch?v=UR-Vi_obJ0Q&feature=related
és ha már graffiti
www.youtube.com/watch?v=u72jZ3rRoqs

Mr.Whitey Ford 2010.02.03. 21:59:09

Szerinted ezek a hulladékok tudják értékelni a punannyt? A nyolc általános ha megvan ezeknek. szüklátókörü seggfej az összes hagyadmár :D
irogassátok a kommenteket verebek!

cd-r 2010.02.03. 22:09:27

@Mr.Whitey Ford: jaja gecaú. kötsög a összes. szűk a látókörük. buzi mind.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 22:12:34

@Mr.Whitey Ford:

Abszolút tudom értékelni.
"köszönjük szépen, majd értesítjük...
Következő!"

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 22:14:42

@cd-r:

Még a fantasztikusan értemes masszív punát sem tudom bazmeg értékelni.

cd-r 2010.02.03. 22:16:11

@El Topo (Sgt. Elias): kár, hogy a köszönjük emese ennyire el lett használva. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.03. 22:19:42

@cd-r:

Esküszöm, meghallgattam! Hááááát, bazmeg... hogy leadta a világ...

cd-r 2010.02.03. 22:20:59

@El Topo (Sgt. Elias): hát látod. pedig ha már egy masszív punátát sem tudsz értékelni, ott nem kis gond van. :D

[c] 2010.02.03. 23:17:00

@Medzsik: Jaj, ne.
Ez itt a Modorosblog, ugye. A posztokat leginkább afféle karikatúraként kell felfogni, s mint ilyen, általánosítók és túlzók, ez bennük a vicces.
Ettől még tudjuk, hogy a világ nem fehér vagy fekete.

IndaMuncher 2010.02.04. 10:13:21

Itt az Rn'B generátorról egy elméleti kép, pont idevág. :)
www.stophiphop.com/modules/mg/pictures/rnb_generator.jpg

Ernoke 2010.02.04. 10:31:08

@F.house: köszönöm szépen ezt a képet:D

IndaMuncher 2010.02.04. 11:35:39

@Ernoke: Szívesen, másnak is nagyon bejött akiknek megmutattam, tényleg összefoglalja a lényeget. :)

Ernoke 2010.02.04. 12:13:24

@F.house: pláne, hogy szerintem az rnb egy métely, ami ellen küzdeni kellene:D fekete pákót szívesebben hallgatnék, mint azokat a szarokat...

IndaMuncher 2010.02.04. 13:48:51

@Ernoke: Pedig a csajok 90%-a arra szereti rázni a picst.

Ernoke 2010.02.04. 14:25:03

@F.house: én más világban létezem, ha érted, mire gondolok...
www.youtube.com/watch?v=U1OM9hgc4os

a rosszféle (50cent, nelly, faszsetudja) hiphop egyébként zseniális pénzcsinálási trükk: istentelen gazdagság képernyőn való tettetéséből gazdagszanak meg istentelen módon.:) gondolkozom rajta, h csinálok ilyen formációkat jóképű haverok futtatásával. a pénzt pedig arra költöm, h belopakodjak rnb partikra, aztán audioterroristaként megsemmisítsem az agyukat hasonló breakcore-okkal.

haromt · http://90es.blog.hu 2010.02.04. 14:25:04

Megnyugszom, ha orrom megcsapja a Gesztihulla-bűz. Aki égeti a rappet azt égesse a tűz.

Ne gyere többet ModorTibi Pécsre!

cd-r 2010.02.04. 14:43:00

@Ernoke: pedig én már hallottam olyan breakcore albumot, ami arról szólt, hogy direkt ilyen vérciki popdalokból mintázott részekből csináltak terroristazenét. :D

Mr.Whitey Ford 2010.02.04. 14:44:36

@El Topo (Sgt. Elias): Te tipikusan az a nímand vagy, akinek csak fórumokon, blogokon van lehetősége/mersze szemtelenkedni és erre ejakulál, nem a "masszív punákra" :D

Ernoke 2010.02.04. 14:46:40

@cd-r: háh, az még jobb ötlet! kár, h nem az enyém.:D

cd-r 2010.02.04. 15:00:06

@haromt: három t azaz TTT a pécsi firkálócsapat is képviselteti magát? aztamindenit. Tibi, ennek a fenyegetésnek a fele sem tréfa ! :DD

Mitya Ivanov 2010.02.04. 17:07:20

@haromt: TrianonTagadóTibi, alias 3T, a házbaaaaaaaaan

nattydread88 2010.02.04. 18:00:57

újabb index főoldal vagy mi a szösz?
a punnányi masszív az meg aztán igen kemény. és én tényleg abszolút értékelem: egy csillaggal a jútyúbon

CosmoBacsika 2010.02.04. 18:19:52

Hat beszarok rajtatok :)

Az idetévedő hiphoptudorokat szvsz nem a poszt tartalma akasztotta ki (aki rendszeresen olvassa a blogot annak spec tetszett, nekem is), hanem az utána érkező "ahiphopotkikellnőni" lenéző kommentek.

A poszt tartalma sztem is ötös, viszont míg a többi stílus kifigurázásánál azért érezhető volt a kommentekben a tisztelet, addig úgylátszik többen a hiphop-ot egyértelműen baromságnak tartják. Ezzel nincs is semmi baj, viszont adjuk már meg egymásnak az alapvető TISZTELETET. Legyen szó bármilyen stílusról. Több kommentből is abszolút kijött, hogy a hiphop-ot azonosítják a zenetévékből ömlő fossal, ahol díszniggerek rázzák a fuxot, meg a gettóbukszák seggét. Ez olyan mintha a rockzene kapcsán akkor más meg azt hinné, hogy 2010-ben a rockzene egyenlő nyálas emós idiótákkal, akik nulla mondanivalóval megtoszott vernyákolást játszanak.... Utóbbiról is tudjuk, hogy nemigaz, akkor előbbiről is feltételezzük már ugyanezt. A mainstream média sosem fog értéket közvetíteni, és mivel ezzel mindannyian tisztában vagyunk, először kicsit nézzünk már utána, hogy mit fikázunk le agyatlanul. És ha már utánanéztünk, és még mindig nem tetszik, akkor mondjuk azt, és adjuk meg a Tiszteletet.

Egy kis igazi hip-hop (az ismertebb fajtából)
www.youtube.com/watch?v=KeN9c2GYJkk
www.youtube.com/watch?v=sevZEOUXpw4
www.youtube.com/watch?v=p5vuTToYN8M

lunatikk 2010.02.04. 18:26:51

@Mitya Ivanov: örömzene, köszi. Kisebbségi agitátorok, ha összeteszik, amijük van :-)

Mr.Whitey Ford 2010.02.04. 19:10:57

@CosmoBacsika: Erről van szó. Kár, hogy erre is valami értelmetlen takonykupacot fogsz kapni válaszul, amit valamelyik gibbon itt felköhög magából.

Mr.Whitey Ford 2010.02.04. 19:13:36

@nattydread88: és ezzel marhára kibasztál velük is és velünk is de tényleg :'( :DDD

cd-r 2010.02.04. 19:32:27

@Mr.Whitey Ford: ne vedd már ennyire komolyan magad, az utolsó 20-30 hozzászólásban semmi negatív felhang nem volt. sértő meg pláne nem. rossz ajtót döngetsz, itt semmire nem fogsz menni ezzel a flémeléssel, mert mindenki leszarja. ahogy a közhelyes angol mondaná: grow up and get a job.

Mr.Whitey Ford 2010.02.04. 19:37:56

@cd-r: hát én már csak ilyen komoly pasas vagyok sracok sajnalom ;(

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.04. 20:06:36

@Mr.Whitey Ford:

Azon tűnődöm, hogy vajon az összes ilyen kéthozzászólásos nagyonkomoly nickhez ugyanaz a buziasszony tartozik-e? Mert a stílusuk az 100%-ig megegyezik.

Mr.Whitey Ford 2010.02.04. 21:03:40

@El Topo (Sgt. Elias): az összes nick én vagyok rajtad kívül. Lebuktatál te zseni :( nagy tapsot érdemelsz meg egy nagy faszalakú lufit!:)

SzocsO 2010.02.04. 21:25:52

@El Topo (Sgt. Elias): azt sajnos végigénekelik, de mondjuk ird a Brandenburgi versenyeket, és úgy jó lesz : )

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.04. 21:42:34

@Mr.Whitey Ford:

Nemnemnem, nyilván nem. Csak akinek mindig újra kell regisztrálnia, ha valamihez hozzá akar ugatérozni.
@SzocsO:

Ja, télleg.

Jim 2010.02.04. 23:13:49

Azé a jeges, gecik, na az volt még egy überkirályság alig kinőve az általánosból.

Mr.Whitey Ford 2010.02.05. 15:39:06

@El Topo (Sgt. Elias): Az "eszedbe" sem jutott, hogy talán azért van itt ennyi egy-két hozzászólásos nick mert jópáran csak ebben a témában érintettek, vagy szeretnék elmondani a véleményüket. Bár lehet magadból indulsz ki azért találsz ki ilyen szánalmas dolgokat. Az meg, hogy hasonló stílus... hát bocs hogy akad aki tud normálisan fogalmazni és kontextusban megnyilvánulni nem csak ilyen oltári frappáns kifejezéseket kitalálni és használni, mint "buziasszony" meg "ugatérozni". Nagyon ostoba alak vagy te hallod :DDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.02.06. 12:02:26

Arról nem is beszélve, hogy ilyen hülye nevekkel, hogy Massif Punnany, meg ilyenek, be is kéne tiltani!
Rendes együtteseknek rendes nevük van, amiről mindjárt tudni lehet, hogy zenekarról van szó.
Bill Halley and his Comets! Az igen, az egy rendes név!
Vagy Cliff Richard and the Shadows!

lárvalányhaj 2010.02.06. 19:26:33

ez a punányi masztiff egy szar. az a fajta álmenő, irritáló fos, amit unatkozó budai úrigyerekek szoktak összerakni.

cd-r 2010.02.06. 19:33:45

@lárvalányhaj: ők pécsi úrigyerekek. de amúgy stimmel, szerintem is olyan.

lárvalányhaj 2010.02.07. 12:34:44

@cd-r:

látszik rajta a kidülledt szemű erőlködés, h valami mééééély mondanivalóóóóót zsúfoljon egyreperegő ritmusosbeszédjibe.

niyabinghi 2010.02.07. 14:58:13

@lárvalányhaj:
Na de mi a szárnyaszegett, hónaljmankós lóf*szér' kell erőltetni azt, ami nem megy? Szánalmas.

meis (törölt) 2010.02.26. 09:17:21

Ez nagyon nagy! : DD S zerintm az összes repper kurvára modoros. Megjátsszák a nagykirályt, közben meg mindegyik egy kis hülye balek.

Celtic 2010.06.12. 17:10:45

@Medzsik: Nem, ne tegyel, mert rohadtul nem erdekel, se a rap, se a hiphop. Idegesitenek, ahogy a Modern Talking ota nem sokminden idegesitett. (Najo, az Irie Maffiaban is van hiphop, de az nem zavar, mert mellette roppant kellemes fuvosok is vannak)

Tudom, regi topic, regi post, a hozzaszolas is regi, de en csak most olvastam :)
süti beállítások módosítása