Aki unta a focit meg az esküvőket, az kap japánokat - bár ÁSÉS barátaink már megemlékeztek róluk a maguk sajátságos stílusukban, hogy tartsák meg jó szokásukat.

Köszönet jár tomcseenak (modoros becenév?), aki szerintem sokakhoz hasonlóan egy önismereti tréning keretében adta a fejét írásterápiára :-)) Na jó, persze az is elképzelhető, hogy ismer valakit közelebbről, aki jappánbuzi.

Helló-belló Tibibkém, hogy ityeg a fityeg arra fent?
Ha ezt a levelet olvasod, akkor bizonyos lehetsz abban, hogy levelet kaptál, lájf! :-)

Éppen mindennapi szükségleteimet végeztem, mikor eszembe jutott, hogy mennyire fáraó lenne, ha a japánbuzi kiskölykökről is megjelenne valami írás a Modoroson. Hát íme:

---

 

A modoros japánbuziság kiskátéja:

 

A japánbuziságot mindenki ismeri, hiszen jó pár éve mindenki így kezdi a legszebb tiniéveit, vagy éppen ismer a kortársai között efféle különös szerzeteket. Persze én/mi sem most jöttük le a farmermellényről, tudjuk, hogy ez a jelenség ártalmas.

Sokak szomorúságára igen, bizony a számítógép és az internet elterjedésének keze is benne van a dologban (de főleg csak ezeknek), a tudvalevő japánbuziság parlagfűszerű elterjedésében. Az interneten kinyílik a világ szemeink előtt és olyan csodákat élhetünk át, ami régebben lehet, hogy lehetetlen lett volna. De többé már nem!

A japánbuzi az interneten fedezi fel a japánbuziságot és ott lesz modoros fanboyjá. Ugyan köztudomású, hogy létezik a magyar anime csatorna, az Animax, amely a "másik éned" (fantörpikusan találó szlogen!), mindazonáltal az internet behozhatatlan előnyt kovácsolt össze magának, mivel gyorsabb, egyszerűbb, több, és még választhat is az ember fia.

A modoros japánbuzi internetes fórumokon (mert hát ő fórumozó, ugye) használt avatarjainak forrása szinte egytől-egyig torrentről vagy a hajdani csúsz-ász USTEAM FTP-ről letöltött animékből szkrínsátolt képek, esetleg kiguglizott piktúrák, amelyeken előszeretettel tűnik fel Alucard (Hellsing), Ichigo (Bleach), D (Vampire Hunter D), Saya (Blood), Naruto (Naruto), és más fantasztikus pajtás.
Júzernevébe pedig valamiképpen belecsempészi a japán megszólításokat, rangokat vagy mi a szöszöket, így jönnek létre a David-san vagy a Gaby-chan nevek, melyeket IRL fórumtalikon is bizonyosan kultiválva használnak egymás megszólítására.

Az isten óvja őket, hogy az animés skint használó böngészőjük (Firefox, mi más?) kezdőlapja a 4chan.org legyen. Ha mégis az, és épp a /h/ lapot nézegetik, miközben anyjuk belép a minden bizonnyal "büdös" szobába, akkor a böngészőt gyorsan bezárják (miután a kezüket kivették a gatyájukból), elővillantva ezzel a legújabb animés wallpapert. Mint képzett nyelv- és kultúraismerők - legalább is ezt hiszik magukról - (erről a következő bekezdésben), simán megmondják, hogy mi a különbség a Yaoi és a Yuri között, de örök, titkos kedvencük mégis a Lolicon marad. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy vannak olyanok is, akik inkább Miyazaki filmeket (haha, film!) preferálnak, mintsem a tudományos-fantasztikus-perverz borzadályt, ők talán még menthetőek.)

Az internetes hozzászólásokban és IRL is gyakran használják az "arigatou" szócskát a "thx" helyett. Élőben mosolyognak is hozzá, úgy téve, mintha kicsit önironikusak lenének, saját japánbuziságukat figuráznák ki, de sajnos az ember fia túl jól ismeri őket, és csak szánja őket. Ha pedig már érzelmekről van szó, akkor köztudomású, a 90-fokkal eldöntött hangulatjelek (értsd: normális szmájli) helyett a "rendes", álló szmájlik kerülnek felhasználásra, mint például: (^.^) VAGY (o_0) és hasonlók. Nem tudják ezek, mi a jó. :-(

A modoros japánbuzi kellő alapozás után továbbléphet az animéken és a mangákon, és általában tovább is lép, ekkor jön a képbe a japán kultúra és nyelv. Igyekszik mindent magáévá tenni a már említett szegmensekben, mindezt olyan vehemensen teszi, mintha holnap atomot robbantanának a szomszédban, ha érted, hogy mondom. :-)
Ekkor kezd el japán nyelvet oktató úgynevezett nyelviskolákba járni, ahol megtanul japán beszélni/írni, hazaérve pedig örömmel rajzolgatja a kanjikat, katakanákat és hiraganákat csinovnyik anyja A4-es írógéppapírjára, amelyeket később Blutechkel (hogy írják azt a kis mihaszna kék huncut-cuccot?) felragaszt az egyébként is animés poszterekkel telezsúfolt szobájának falára.

Amíg ezen a szinten mozog, addig csak a pénzt költi, bár nem kicsit, nagyon. A gondok viszont ott kezdődnek, mikor eldönti, hogy japán szakra akar menni az ELTE-re. Ekkor a kedves modoros szülőben megmozdul a "senki sem lesz a fiamból/lányomból" érzés, ami nem épp kellemetes, de hát mondhatnánk azt is (és igen, ők is ezt mondják, mikor a kognitív disszonanciával küzdve bele akarnak törődni a kis lurkó dolgaiba), hogy ezt dobta a gép.

Az egyetemen megalakítja a Japánbarátok Társaságát, nem mintha a japán szakon nem volna senki pajtikája a japánoknak, ugye. Hogy aztán elvégzi-e a szakot és sikerre viszi az életét, vagy pedig úgy bánnak majd vele, mint a szaros macskával, azt nem tudni - nem is tudja soha senki, hiszen, mikor osztálytársunk a gimiben bejelenti, hogy japán szakra megy, hát hogy is mondjam, ejnye: mindenki hátat fordít a kis dekadensnek. Olyannyira, hogy aztán már iwiw-profilját (amin 11 kép van animékből, de egy sem róla) sem csekkolgatja senki a jóarc haversrácaival sörikézés közben, mert már annyira érdektelen a szerencsétlen személy.

Alapvetés, hogy az ilyen japánbuziság kialakulása háta mögött mindig ott kísért a társadalomból való kiszakítottság, meg nem értettség és az ebből következő elvágyódás szívszorongató érzése, amelyet már Novalis is megfogalmazott pár száz éve, hoppácska! (Na jó, elég a frenkizésből.)

Persze ezeket az érzéseket még tovább tetőzi a gimis osztálytársak elfordulása, ezzel mint egyszer és mindenkorra véglegesítve és megerősítve a japánbuziság létjogosultságát. Ez a fajta kiszakítottság, ofkorz, létrehozza a különlegesség érzését, amely a sorozatos, önmagának, a társadalom felé kommunikálása közben bekövetkezett kudarc (virágnyelven szólva: miután mindenki leszarja őt) után dacosságot eredményez és újabb racionalizálást, amely még tovább sodorja őt a szélben az önmegvalósítás oltárához. Ekkor kezd el rock- és metálzenéket hallgatni, feketében járni, zenekaros pólókat hordani. Eleinte minden metálos formára jellemző tulajdonság igaz rá, mégis, miután rájön, hogy van J-Rock és J-Pop is kerek evilágon, azokat kezdi el hallgatni és végre megtalálja a lelki egyensúlyát. Minden jó, ha a vége jó. :-)

Nem is kell ezen meglepődni, hiszen ízig-vérig sosem voltak trve metálosok, ők csak magukat keresték, mint ahogy a metálosok is így kezdik, csak épp ők úgy is maradnak, és rongyos Pokolgépes vagy éppen Dimmu Borgiros pólóban járnak be az egyetemre, szabad bölcsészetre, "kommédiára" (fantörpikusan találó összevonás!) vagy éppen andragógiára. Persze léteznek nem J-Rockos japánbuzik is, ők leginkább az informatikus kolegákkal hozhatók párhuzamba életképtelenség és társadalmi áutkasztság terén, és ez így van jól, mivel ez a két (három) terület, a metálosság és kockaság nagyon nagy metszettel rendelkezik (a japánbuzisággal karöltve, ez csak természetes), mint ahogyan arra már fény derült a modorblog futása óta. Utolsó előtti adalékként megemlíthetnők, hogy az animék és a nyálas skate punk, alterrock, numetál bandák (Nickelback, Linkin Park, Matchbox 20, Green Day, 3 Doors Down, Bullet For My Valentine, Disturbed) zenéjét is borítják ám a szoni fülesbe.

Végül persze, de nem legutolsó sorban természetesen Japánba vágynak. Ha sikerül kijutniuk, és jó dolgokat élnek át, egy életre megszeretik Japánt, és ha panelprolik is, örökre a felkelő nap hazájába fognak vágyakozni az idők végezetéig a kis csúnyák.

Már érzem a a japán birodalmi óceán sós illatát és a lenyugvó nap haldokló sugárkoszorúját, miként fejemre glóriát rajzol :-)

 

---

Na üdv, Tibikém, láwoljad Japánt és csapassad a Narutót este,
kéz és lábtörést,

tomcsee.

tomcsee, állat vagy, ilyet csak belsős írhat. Alig értettem valamit belőle, de élveztem.

A kínaiak után meg pláne kellett egy ilyen, az ázsiai kiegyenlítettség jegyében.

Még egyszer: arigatou :-))